A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2014. december 12. (*)

„Állami támogatások – Pénzügyi ágazat – Bankkölcsönhöz kapcsolódó állami garancia – A tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás – Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja – A támogatást a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – A nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás – A pénzügyi ágazatban a pénzügyi válsággal összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó bizottsági közleményekkel való összeegyeztethetőség – Jogos bizalom – Indokolási kötelezettség”

A T‑487/11. sz. ügyben,

a Banco Privado Português, SA (székhelye: Lisszabon [Portugália]),

a Massa Insolvente do Banco Privado Português, SA (székhelye: Lisszabon)

(képviselik: C. Fernández Vicién, F. Pereira Coutinho, M. Esperança Pina, T. Mafalda Santos, R. Leandro Vasconcelos és A. Kéri ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Flynn és M. Afonso, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a Portugália által a BPP számára állami garancia formájában nyújtott C 33/09 (korábbi NN 57/09, CP 191/09) állami támogatásról szóló, 2010. július 20‑i 2011/346/EU bizottsági határozat (HL 2011. L 159., 95. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: M. Prek elnök, I. Labucka és V. Kreuschitz (előadó) bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. március 14‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet(1)

 A jogvita előzményei

1        A Banco Privado Português, SA (a továbbiakban: BPP) lisszaboni (Portugália) székhelyű pénzügyi intézmény, amely magánbanki, vállalati tanácsadói és magántőke‑szolgáltatásokat nyújt Portugáliában, Spanyolországban és kisebb mértékben Brazíliában és Dél‑Afrikában. A BPP ügyfelei magán‑ és intézményes betétesek, köztük öt kölcsönös mezőgazdasági hitelbank, egy takarékpénztár, több nyugdíjalap és biztosítótársaságok. A BPP részvényeit nem jegyzik a tőzsdén. 2008. június 30‑án a BPP összes eszközének mérlege 2,9 milliárd eurót tett ki, amely a portugál bankágazat összes eszközének kevesebb mint 1%‑át képviseli. A BPP a Privado Holding SGPS (sociedade gestora de participações sociais), SA csoport (a továbbiakban: holdingtársaság) teljes tulajdonában van.

2        2008 szeptemberétől a globális gazdasági helyzet romlása miatt a BPP likviditási nehézségekkel szembesült. Így 2008. november 24‑én a BPP hivatalosan tájékoztatta a Portugál Központi Bankot (a továbbiakban: Portugál Bank), hogy fennáll annak a kockázata, hogy nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. 2008. december 1‑jétől a Portugál Bank úgy határozott többek között, hogy „három hónapra felmenti a BPP‑t a korábban vállalt kötelezettségeinek eseti teljesítése alól, különösen a magánbanki tevékenysége keretében, amennyiben az szükségesnek tűnik a szerkezetátalakítás[á]hoz és szanálás[á]hoz”.

3        A 31268‑A/2008. sz. 2008. december 1‑jei végzéssel (közzétéve a Diário da República, második sorozat, 2008. december 4‑i 235. számában), a portugál hatóságok úgy határoztak, hogy az 1997. szeptember 16‑i 112/97. sz. törvény alapján állami garanciát nyújtanak a BPP számára, azaz az Európai Közösségek Bizottsága által C(2008) 6527. sz., a Portugália által nyújtott NN 60/08. sz. állami támogatás – Kezességvállalási program portugál hitelintézetek számára (HL 2009. C 9., 2. o.) szóló, 2008. október 29‑i határozatban jóváhagyott, 60‑A/2008. sz. 2008. október 29‑i törvény szerinti portugál garanciarendszer keretén kívül. Ezen állami garanciát 2008. december 5‑én nyújtották, és közel 450 millió eurós, a BPP‑nek, hat portugál bankból, azaz a Banco Comercial Português, SA, a Caixa Geral de Depósitos, SA, a Banco Espírito Santo, SA, a Banco BPI, SA, a Banco Santander Totta, SA és a Caixa Central – Caixa Central de Crédito Agrícola Mútuo, CRL (a továbbiakban: kölcsönt nyújtó bankok) álló konzorcium által nyújtandó kölcsönt biztosított. A hitel és az állami garanciára vonatkozó megállapodások vonatkozó kikötései alapján a kölcsönvett összeg csupán a BPP‑nek a 2008. november 24‑én mérlegbe bevezetett kötelezettségeit fedezte, és csak a betétesek és más hitelezők kifizetésére volt felhasználható, nem pedig a holdingtársaság más leányvállalatai kötelezettségeinek fedezésére. A kölcsön futamideje hat hónap volt, amelyet huszonnégy hónapra lehetett meghosszabbítani. A kamatláb EURIBOR + 100 bázispont volt. Az állami garanciáért fizetett ellentételezést 20 bázisponton rögzítették, figyelembe véve a BPP által nyújtott biztosítékot.

4        A 2008. december 5‑én a BPP, a portugál állam és a Portugál Bank között kötött zálogszerződés szerint a BPP biztosítékok címén a portugál állam javára számos eszközre, többek között ingó és ingatlan javakra vonatkozó elsődleges zálogjogot, valamint első szintű jelzálogot, amelynek tárgyát a holdingtársaság leányvállalatainak ingatlan javai képzik, nyújtott. Ebben a szakaszban a biztosíték értékét 672 millió euróra becsülték, míg 2010. május 7‑én a Portugál Bank 582 millió euróra becsülte azt.

5        2008. december 5‑én a portugál hatóságok tájékoztatták a Bizottságot arról, hogy állami garanciát nyújtottak a BPP javára.

6        Az NN 71/08. sz. állami támogatás – Portugália, Auxílio estatal ao Banco Privado Português – BPP‑ről szóló, 2009. március 13‑i C(2009) 1892 végleges határozatban (HL C 174., 1. o.; a továbbiakban: 2009. március 13‑i határozat) a Bizottság rendkívüli intézkedésként úgy határozott, hogy nem emel kifogást a BPP számára nyújtott állami garanciával szemben, mivel az az EK 87. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerint összeegyeztethető volt a belső piaccal.

7        A 13364‑A/2009. sz. 2009. június 5‑i végzésben (közzétéve a Diário da República, második sorozat, 109. számában) a portugál hatóságok hat hónapos időszakra meghosszabbították a szóban forgó állami garanciát. A 2009. június 23‑i elektronikus levelében tájékoztatták erről a Bizottságot, hivatalosan, az EK 88. cikk (3) bekezdés szerint azonban nem jelentették be e meghosszabbítást.

8        2008. december 23‑án, 2009. január 12‑én, 2009. február 19‑én, 2009. április 2‑án és 2009. július 10‑én a BPP benyújtotta a Portugál Banknak a helyreállítási terveket, amelyek közül a portugál hatóságok egyet sem közöltek a Bizottsággal.

[omissis]

10      A Bizottságnak címzett 2009. június 23‑i levélben a portugál hatóságok megerősítették, hogy az állami garancia hat hónapra történő meghosszabbítása azt kívánta lehetővé tenni, hogy a BPP véglegesíteni tudja a szerkezetátalakítási és szanálási tervet, valamint hogy rövid időn belül konkretizálni tudjon – különösen a garantált hozamú eszközbe befektető ügyfelei érdekeinek védelmére – vonatkozó megoldást.

11      2009. július 15‑én a Bizottság felkérte a portugál hatóságokat, hogy sürgősen nyújtsák be a BPP szerkezetátalakítási tervét, ha átmeneti formában is, felhíva figyelmüket arra, hogy a szóban forgó támogatás 2009. június 6‑tól jogellenessé vált. Mivel a portugál hatóságok nem válaszoltak, a 2009. október 6‑án kelt levelében a Bizottság az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 5. cikkének (2) bekezdése szerint emlékeztető levelet küldött.

12      2009. november 10‑i határozatában (HL C 56., 10. o., a továbbiakban: eljárást megindító határozat) és az ugyanezen a napon a Portugál Köztársaságnak címzett levélben a Bizottság megindította az EK 88. cikk (2) cikk szerinti hivatalos vizsgálati eljárást állami garancia BPP számára történő nyújtása tekintetében, és felhívta az érdekelt feleket észrevételeik megtételére. Az eljárást megindító határozatban a Bizottság a 659/1999 rendelet 10. cikkének (3) bekezdése szerint felhívta továbbá a Portugál Köztársaságot arra, hogy levelének kézhezvételét követő 30 napon belül, azaz 2009. december 22‑ig nyújtsa meg a BPP szerkezetátalakítási tervét.

[omissis]

14      2009. december 3‑án a portugál hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy az állami garancia érvényességét további hat hónappal hosszabbították meg, azaz 2010. június 5‑ig, mivel többek között „a BPP azonnali megszűnése egyértelműen veszélyeztette volna az éppen megfontolás alatt álló megoldást”, és hogy „a kölcsönt nyújtó bankok [elfogadták] a futamidő[…] további hat hónappal [történő meg]hosszabbít[ását] az akkori feltételek megváltoztatása és további finanszírozás nélkül, azzal a feltétellel, hogy a vonatkozó állami garancia érvényessége is meghosszabbodik”. Az állami garancia érvényességének ezen meghosszabbítása a 26556‑B/2009. sz. végzésben történt (közzétéve a Diário da República, második sorozat, 2009. december 7‑i 236. számában), azt azonban a portugál hatóságok hivatalosan, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdés szerint nem jelentették be a Bizottságnak.

15      A Bizottságnak 2010. február 25‑én megküldött dokumentumban a portugál hatóságok kifejtették azon tényezőket, amelyek az álláspontjuk szerint alapul szolgálhatnak azon probléma megoldásához, amelyet a BPP okozott ügyfelei jelentős részének, nevezetesen az „abszolút hozamú” befektetési termékek befektetőinek, ami egyéb intézkedések mellett 2010. március 30‑án a Fundo Especial de Investimento (FEI) (különleges befektetési alap) létrehozásához vezetett.

16      Ugyanezen dokumentumban a BPP ügyfelei javára javasolt megoldás érdekében tervezett intézkedéseken kívül a portugál hatóságok megismételték az állami garancia nyújtásának és érvényessége meghosszabbításának szükségességét, mivel a BPP finanszírozására irányuló ügylet olyan rövid távú eszköz, amely a BPP működésének fenntartásához és egy későbbi életképesség‑elemzés elvégzéséhez, valamint a pénzügyi rendszer stabilitásának érdekében szükséges. Egyébiránt a portugál hatóságok kiemelték e dokumentumban az állami garancia azon kizárólagos célját, hogy lehetővé tegye a BPP számára, hogy szerkezetátalakítási tervet nyújtson be, és végső soron megoldást ajánljon a befektetői védelmének biztosítására. Végül, a szóban forgó dokumentumban a portugál hatóságok előadták a BPP 2009. január 12‑i, „április 27‑i” és június 10‑i szerkezetátalakítási és szanálási tervének tartalmát, valamint e terveknek a Portugál Bank és a portugál kormány által történő elutasítását.

17      A 2010. április 16‑án 12 órakor hatályba lépő 2010. április 15‑i határozatban a Portugál Bank visszavonta a BPP banki engedélyét, mivel lehetetlen volt a szerkezetátalakítása vagy újbóli tőkésítése.

18      2010. április 21‑én a kölcsönt nyújtó bankok kérték az állami garancia lehívását, és 2010. május 7‑én a portugál állam kifizette számukra az e garancia tárgyát képező kölcsön teljes összegét.

19      2010. április 22‑én a Portugál Bank kérte a BPP‑vel szembeni felszámolási eljárás megindítását (519/10.5TYLSB. sz. ügy) a lisszaboni kereskedelmi bíróságnál a 2006. október 25‑i 199/2006. sz. törvényerejű rendelet 8. cikkének (2) bekezdése szerint, és felszámoló bizottság kinevezését javasolta. A 2010. április 23‑án hozott végzésben a lisszaboni kereskedelmi bíróság a felszámolás megindításáról határozott, felszámoló bizottságot nevezett ki, és 30 napos határidőt határozott meg a követelések benyújtására.

20      2010. július 20‑án a Bizottság elfogadta a Portugália által a BPP számára állami garancia formájában nyújtott C 33/09 (korábbi NN 57/09, CP 191/09) támogatásról szóló 2010. július 20‑i 2011/346/EU határozatot (HL 2011. L 159., 95. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat), amely e támogatást összeegyeztethetetlennek nyilvánította a belső piaccal (1. cikk), és elrendelte e támogatás Portugál Köztársaság által történő haladéktalan és hatékony visszatéríttetését (2. és 3. cikk).

[omissis]

22      A felszámoló bizottság 2011. február 23‑i levelében a portugál hatóságok kérelmére a kölcsön összegének erejéig elismerte a portugál állam követeléseinek érvényesítéséhez való jogot, amely kölcsön alapján javára jogátruházás történt.

 Az eljárás és a felek kérelmei

23      A Törvényszék hivatalához 2011. szeptember 9‑én benyújtott keresetlevélben a BPP és a Massa Insolvente do Banco Privado Português, SA (a továbbiakban együttesen: felperes) előterjesztette a jelen keresetet.

24      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan, semmisítse meg a megtámadott határozatot, amennyiben az jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította a szóban forgó támogatást a 2008. december 5‑től 2009. június 5‑ig tartó időszak vonatkozásában;

–        harmadlagosan semmisítse meg a megtámadott határozatot, amennyiben az elrendeli a szóban forgó támogatás visszatéríttetését;

–        negyedlegesen, semmisítse meg megtámadott határozat, amennyiben az elrendeli a szóban forgó támogatás visszatéríttetését a 2008. december 5‑től 2009. június 5‑ig tartó időszak vonatkozásában;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

[omissis]

29      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el az elsődleges és a másodlagos kérelmeket;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

[omissis]

32      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a negyedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

33      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (negyedik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.

34      A Törvényszék a 2014. március 14‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék szóbeli kérdéseire adott válaszaikat. A tárgyalás során a Törvényszék szóbeli kérdésére válaszolva a felperes jelezte, hogy elfogadja a Törvényszéknek azon határozatát, miszerint késedelmes jellege ellenére csatolja az iratokhoz az ellenkérelmet, amit feljegyeztek a tárgyalási jegyzőkönyvbe.

 A jogkérdésről

 A megsemmisítési jogalapok összefoglalása

35      Keresetének alátámasztására a felperes hét jogalapot hoz fel.

[omissis]

43      Az EUMSZ 107. cikk rendelkezéseinek szerkezete szerint a Törvényszék szükségesnek ítéli megvizsgálni először is a tények nyilvánvaló téves értékelésére és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás fogalmának megsértésére alapított harmadik jogalapot. Ezt követően vizsgálja az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt eltérést megállapító rendelkezés megsértésére alapított második jogalapot, valamint a negyedik–hetedik jogalapot és csak végül az indokolás hiányára alapított első jogalapot.

 A tények nyilvánvaló téves értékelésére és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

 Előzetes észrevételek

44      A felperes szerint, bár a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerint jelentős „diszkrecionális” jogkörrel rendelkezik, gondosan és pártatlanul köteles vizsgálni az ügy minden jelentős elemét. Így köteles elvégezni a szóban forgó piac helyzetének, a kedvezményezett és versenytársai e piacon fennálló részesedésének, valamint a tagállamok közötti kereskedelem feltételeinek pontos elemzését, továbbá „meg kell jelölnie, hogy [ezen állami támogatás e kereskedelem] kapcsán milyen előnyöket biztosít” a határozata elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli és jogi szempontok alapján. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság tévesen állapította meg a tényállást, és nem vette figyelembe azt, hogy BPP 2008. november 24. óta már felhagyott szokásos üzleti tevékenységével, és hogy az állami garancia kizárólag bizonyos, az említett garancianyújtás időpontja előtt keletkezett tartozások kiegyenlítéséhez szükséges finanszírozást szolgálta. Így egyrészt a Bizottság tévesen értékelte azt a tényt, hogy ezen időponttól a BPP nem volt a többi hitelintézet versenytársa, jóllehet annak megállapításával, hogy a BPP „rövid időn belül beléphetett, illetve újra beléphetett volna a piacra”, a Bizottság maga is elismerte, hogy a BPP már nem volt jelen a piacon. Másrészt, a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az állami garancia célja csupán a BPP 2008. november 24‑én mérlegbe bevezetett kötelezettségeinek fedezésére irányult, és csak a betétesek és más hitelezők kifizetésére volt felhasználható, nem pedig a piaci működés vagy a holdingtársaság más leányvállalatai kötelezettségeinek, vagy nem vagyoni természetű kötelezettségek, vagy egyéb, más a pénzügyi tevékenységekből vagy szolgáltatásnyújtásból eredő kötelezettségeknek a BPP által történő közvetlen vagy közvetett fedezésére. Ennélfogva az említett garancia nyújtása nem tette lehetővé a BPP számára, hogy tényleges, illetve potenciális versenytársként szokásos hitelintézeti tevékenységet gyakoroljon a piacon, és nem biztosított számára a verseny és a tagállamok közti kereskedelem torzításával fenyegető, a többi hitelintézettel szemben fennálló előnyt sem. A megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése megerősítette e következtetést, amennyiben a Bizottság ott megállapította, hogy a BPP felszámolása bizonyította, hogy nem állt fenn a verseny torzulása.

[omissis]

46      A felperes azon érvét illetően, amely szerint „az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerint a Bizottság jelentős diszkrecionális jogkörrel rendelkezik”, elegendő arra emlékeztetni, hogy ezen érv nyilvánvalóan nem veszi figyelembe az azt elismerő állandó ítélkezési gyakorlatot, hogy az állami támogatás fogalma jogi jellegű, és azt objektív körülmények alapján kell értelmezni, így egyrészt az uniós bíróságnak főszabály szerint teljes felülvizsgálatot kell gyakorolnia azon kérdés vonatkozásában, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, másrészt pedig eltérő rendelkezés hiányában a Bizottság e tekintetben nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2008. december 22‑i ítélete, British Aggregates kontra Bizottság, C‑487/06 P, [EBHT 2008., I‑10515. o.], 111–113. pont). Ennélfogva ezen érvet el kell utasítani.

47      Mindazonáltal vizsgálni kell, hogy a Bizottságnak az állami támogatás fennállására irányuló, mint például a megtámadott határozat (56)–(60) preambulumbekezdésében foglalt értékelései ténybeli vagy jogi tévedést foglalnak‑e magukban, mivel a felperesnek „a tények jogi szempontból történő hibás minősítésére” irányuló érvét úgy kell értelmezni, mint amely hivatkozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti előny kritériumára, valamint a tagállamok közötti kereskedelem érintésének kritériumára és a verseny torzulására is.

48      Ennélfogva értékelni kell először is, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a helyesen minősítette‑e az állami garanciát a BPP‑nek gazdasági előnyt biztosító állami támogatásnak.

 A BPP javára fennálló gazdasági előny létezéséről

49      Az EK‑Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése alapján, ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

50      Következésképpen csak a közvetlenül vagy közvetve állami forrásokból nyújtott, illetve az állam számára további terhet jelentő előnyöket lehet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásoknak tekinteni. E rendelkezésnek magának a szövegéből, valamint az EUMSZ 108. cikkben megállapított eljárási szabályokból következik ugyanis, hogy az állami forrásokon kívüli egyéb eszközök révén nyújtott előnyök nem tartoznak a szóban forgó rendelkezések hatálya alá (a Bíróság Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság és társai ítélete, 2013. március 19‑i, C‑399/10 P és C‑401/10 P, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51      Támogatásoknak kell tekinteni többek között azokat a beavatkozásokat, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak, mivel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése az állami beavatkozásokat a hatásaik alapján határozza meg (lásd ebben az értelemben: Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság és társai ítélet, fenti 50. pont, 101. és 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52      Egyébiránt az állami forrásokat terhelheti az olyan állami beavatkozás, amely egyszerre képes arra, hogy az általa érintett vállalkozásokat a többi vállalkozáshoz képest kedvezőbb helyzetbe hozza, valamint az állam számára a jövőre nézve további teher keletkezésének kellőképpen konkrét kockázatával járjon. Különösen az állami kezességvállalás formájában nyújtott előnyök további teherrel járhatnak az állam számára (lásd ebben az értelemben: Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság és társai ítélet, fenti 50. pont, 106. és 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53      A jelen ügyben, ami az állami garancia EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti támogatásnak minősítését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 2009. március 13‑i határozat (24) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében megállapította, hogy az állami garancia révén a BPP olyan finanszírozásra tett szert, amelyet a piacon nem szerezhetett volna meg, és hogy emiatt a versenytársaihoz viszonyított helyzetét megerősítő és a verseny torzításával járó és a tagállamok közötti kereskedelmet érintő gazdasági előnyre tett szert. Az említett határozat (38) preambulumbekezdésében a Bizottság pontosította lényegében, hogy a 20 bázispontnak megfelelő díj jóval az EKB 2008. október 20‑i ajánlásának alkalmazásából eredő szint alatt volt, amely 50 bázispontnak megfelelő díjat határozott meg a fizetőképes bankok számára egy évnél rövidebb ideig biztosított garancia vonatkozásában. Ugyanezen határozat (39) preambulumbekezdésében a Bizottság többek között hozzátette, hogy „[a] biztosítékok magas szintje ellenére az állami garancia ellentételezése jelentősen alacsonyabb volt annál, mint amekkorát a súlyos helyzetbe került bankok esetében általában megfelelőnek tartanak”.

[omissis]

55      A fenti megfontolásokból világosan kitűnik, hogy a Bizottság egyrészt a 2009. március 13‑i határozat óta változatlanul és egységesen értékelte az állami garanciát az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti támogatásnak, és hogy egyrészt a megtámadott határozat (59) preambulumbekezdésében válaszolt a portugál hatóságoknak a lényegét tekintve a felperes által a jelen jogvitában megismételt érveire, amelyek szerint a BPP nem működött a piacon 2008. december 1‑jét követően.

56      Az előny fennállását illetően ki kell emelni, hogy a felperes nem vitatja sem a jelen jogalap keretében, sem pedig a keresete alátámasztására felhozott egyéb jogalapok keretében a Bizottság azon értékelését, amely szerint egyrészt az állami garancia nélkül, azaz a piacon általában rendelkezésre álló feltételek esetében a BPP nem juthatott volna hozzá a kölcsönhöz a kölcsönt nyújtó bankok által nyújtott kedvező pénzügyi feltételekkel, másrészt pedig az állami garancia ellentételezése jelentősen alacsonyabb volt annál, mint amekkorát a súlyos helyzetbe került bankok esetében általában megfelelőnek tartanak (lásd: a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdése). A felperes nem vitatja továbbá, hogy e gazdasági előnyt állami forrásokból finanszírozták, mivel ez utóbbi kritérium legkésőbb a kölcsönnek a portugál állam által, a kölcsönt nyújtó bankok számára, az állami garancia végrehajtásaként történő visszatérítésével teljesült (lásd: a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének vége).

57      Ugyanis a felperes csak azt vitatja, hogy ezen előny nyújtását a BPP más pénzügyi intézményekhez viszonyított piaci versenytevékenységéhez kötötték. Márpedig még ha elfogadjuk is, hogy ezen érv helytálló, az nem befolyásolja az állami garancia előnynek minősítését.

58      Következésképpen a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozatban, hogy a BPP állami forrásokból eredő előnyben részesült.

 A gazdasági tevékenység, a kereskedelem érintettségének és a verseny torzulásának kritériuma

59      Azon érvet illetően, amely szerint 2008. november 24‑től a BPP már nem működött a piacon más pénzügyi intézmények tényleges, illetve potenciális versenytársaként, meg kell állapítani, hogy először is a felperes nem vitatja, hogy ebben a szakaszban a BPP megőrizte az EUMSZ 107. cikk szerinti vállalkozási jogállását, mivel továbbra is gazdasági tevékenységet folytatott, bár csökkent mértékben (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2011. március 3‑i AG2R Prévoyance ítélete, C‑437/09, [EBHT 2011., I‑973. o.], 41. és 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, és a Törvényszék 2013. szeptember 12‑i Németország kontra Bizottság ítélete, T‑347/09, 25. és 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Másodszor, a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó kritériumot illetően a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ha a tagállam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a Közösségen belüli kereskedelemben versenytársaival szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti ezt a kereskedelmet. Ezzel kapcsolatban az a körülmény, hogy valamely gazdasági ágazatban, mint például a pénzügyi szolgáltatások ágazatában közösségi szinten fontos liberalizációs folyamat ment végbe, amely fokozta a már a Szerződésben előirányzott, a tőke szabad áramlásából eredő versenyt, eleget tesz annak a feltételnek, hogy a támogatásnak tényleges vagy potenciális hatást kell tennie a versenyre, illetve a tagállamok közötti kereskedelemre (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2006. január 10‑i Cassa di Risparmio di Firenze és társai ítélete, C‑222/04, [EBHT 2006., I‑289. o.], 141., 142. és 145. pont, első francia bekezdés, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Harmadszor, ami a verseny torzulásának kritériumát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy azok a támogatások, amelyek a vállalkozás által rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselendő költségek csökkentésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a verseny feltételeit (a Bíróság 2009. április 30‑i Bizottság kontra Olaszország és Wam ítélete, C‑494/06 P, [EBHT 2009., I‑3639. o.], 54. pont; lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2000. szeptember 19‑i Németország kontra Bizottság ítélete, C‑156/98, [EBHT 2000., I‑6857. o.], 30. pont).

62      Negyedszer, az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely állami intézkedés minősítéséhez a Bizottságnak nem azt kell megállapítania, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és azok ténylegesen torzítják a versenyt, hanem csak azt kell megvizsgálnia, hogy e támogatások képesek‑e hatást gyakorolni a kereskedelemre és torzítani a versenyt (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2011. június 9‑i Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság ítélete, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, [EBHT 2011., I‑4727. o.], 134. pont).

63      A jelen ügyben a BPP‑nek csak 2010. április 16‑án vonták vissza a banki engedélyét, és csak 2010. április 22‑én és 23‑án indították meg vele szemben a felszámolási eljárást. Ennélfogva 2008. november 24. és a fent hivatkozott időpontok között továbbra is a piacon jelen lévő szereplő volt. Így az állami garancia nyújtásakor a BPP továbbra is nemcsak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti kedvezményezett „vállalkozás” volt, hanem ezen időszak alatt egyes pénzügyi termékek és szolgáltatások kezeléséből álló, csökkent mértékű gazdasági tevékenységet is folytatott, amely kezelés folytonosságát a kölcsön és az állami garancia tette lehetővé.

64      E tekintetben a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a BPP nem folytatott ilyen jellegű kereskedelmi tevékenységet.

65      Így először is 2008. december 1‑jén a Portugál Bank többek között úgy határozott, hogy „három hónapra felmenti a BPP‑t a korábban vállalt kötelezettségeinek eseti teljesítése alól, különösen a magánbanki tevékenysége keretében, mivel az szükségesnek tűnik a szerkezetátalakítás[á]hoz és szanálás[á]hoz”, ami a szóban forgó időszak vonatkozásában szükségszerűen a piaci jelenlétének folytonosságával jár.

66      Másodszor, mind a kölcsönszerződés, mind pedig az állami garanciára vonatkozó, a 2008. december 1‑jei 31268‑A/2008. sz. végzéssel engedélyezett szerződés a BPP mérlegébe 2008. november 24‑ig bevezetett kötelezettségek fedezetére, valamint az ezen időpontban jelentkező betétesei és más hitelezői kifizetésére irányult. Mivel átmenetileg megoldották e tartozások finanszírozásának problémáját, e körülmény magában is jelzi, hogy a BPP bizonyos mértékben folytatni tudta a kereskedelmi tevékenységét.

67      Harmadszor, nem vitatott, hogy 2008. december 23. és 2009. július 10. között a BPP számos szerkezetátalakítási tervet nyújtott be a Portugál Banknak, amelyet az nem fogadott el, és ezért nem közölték a portugál hatóságok egyiket sem a Bizottsággal (lásd: a fenti 8. pont). Márpedig e szerkezetátalakítási terveknek csak az volt a célja, hogy szanálja és helyreállítsa a BPP‑t annak érdekében, hogy az folytatni tudja a szokásos kereskedelmi tevékenységét. E tekintetben hivatkozni kell először is „Az állami támogatásokról szóló szabályoknak a pénzintézetek vonatkozásában a jelenlegi pénzügyi világválsággal összefüggésben tett intézkedésekre történő alkalmazása” című bizottsági közlemény (HL 2008. C 270., 8. o., a továbbiakban: pénzintézetekre vonatkozó közlemény) (2), (30) és (31) bekezdésére, amely kapcsolatot állít fel a szerkezetátalakítás és az érintett pénzintézetek életképességének biztosítása között, majd az állami támogatási szabályok alapján a pénzügyi szektor életképességének helyreállításáról és a jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések értékeléséről szóló bizottsági közlemény (HL 2009. C 195., 9. o.) 4. pontjára, végül pedig „A Közösség iránymutatása a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról” szóló bizottsági közlemény (HL 2004. C 244., 2. o., a továbbiakban: megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás) (17) bekezdésére is. Ugyanebben az értelemben a Bizottság helyesen hivatkozott arra, hogy a portugál hatóságok 2009. június 23‑i levele, valamint az említett hatóságok által a Bizottságnak 2010. február 25‑én küldött dokumentum megerősítette, hogy az említett hatóságok az állami garancia nyújtását és érvényességének meghosszabbítását annak szükségességéhez kötötték, hogy lehetővé tegyék, hogy a BPP többek között kidolgozzon egy szerkezetátalakítási tervet, és így átmenetileg fenntarthassa a piaci jelenlétét.

68      Negyedszer, amint az a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) bekezdéséből kitűnik, amely általános elveit a pénzintézetekre vonatkozó közlemény (10) bekezdése alkalmazandónak nyilvánította, a megmentési célú támogatások, mint az állami garanciák, jellegüknél fogva csak átmeneti és visszafordítható, legfeljebb hat hónapig nyújtható támogatások, és „elsődleges célkitűzésük, hogy addig segítsen[ek] felszínen tartani egy nehéz helyzetben lévő vállalkozást, amíg kidolgoznak egy szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervet”. Ugyanígy, a pénzintézetekre vonatkozó közlemény (30) bekezdése kimondja, hogy „[a]mikor a kezességvállalási programot egyes pénzintézetek javára kell igénybe venni, elengedhetetlen, hogy ezt a – valamely fizetésképtelen intézmény felszínen tartását célzó [...] [sürgős mentő] intézkedést [...] kövessék a megfelelő lépések a kedvezményezett szerkezetátalakítására vagy felszámolására”, amely felveti „egy, a kezességvállalás keretében történő kifizetések címzettjeire vonatkozó szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervről szóló értesítés szükségességét”. Így a jelen ügyben ezen elveknek megfelelően a 2009. március 13‑i határozatban hat hónapos időszakra engedélyezetthez hasonló állami garancia elsősorban, hacsak nem kizárólagosan arra irányult, hogy átmenetileg fenntartsa a BPP kereskedelmi tevékenységét a tervezett szerkezetátalakítási terv portugál hatóságok által történő bemutatásáig.

69      A felperes által előadott egyik érv sem bizonyítja a BPP 2010. április 16‑ig, banki engedélyének visszavonásásig folytatott kereskedelmi tevékenysége folytonosságának hiányát.

[omissis]

72      A fenti megfontolásokra tekintettel el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a BPP 2008. november 24. óta nem folytatott kereskedelmi tevékenységet, ami lehetővé tette volna számára, hogy ne tartozzon az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, mivel a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy ebben a szakaszban a BPP ilyen, bár csökkent mértékű kereskedelmi tevékenységet folytató és gazdasági előnyben részesülő vállalkozásnak minősült.

73      A fentiekből következik egyébiránt, hogy a fenti 60–62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a szóban forgó előny nyújtása nem volt alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és a versenyfeltételek torzítására. Ugyanis, annak lehetővé tételével, hogy a BPP bizonyos ideig és mértékben folytatni tudja a kereskedelmi tevékenységét, a szóban forgó támogatás egyrészt megerősítette gazdasági helyzetét a közösségen belüli kereskedelemmel foglalkozó többi versenytárs vállalkozáshoz viszonyítva, másrészt pedig átmenetileg felmentette azon költségek – azaz a fizetési kötelezettségei teljesítésének magasabb finanszírozási költségei – alól, amelyeket általában viselnie kellett volna szokásos vagyonkezelése vagy a mindennapi kereskedelmi tevékenysége során.

74      Végül, mivel a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése ellentmondóan állapítja meg, hogy nem áll fenn versenytorzulás, elegendő rámutatni arra, hogy e preambulumbekezdés csak a BPP jövőbeni, a banki engedélyének visszavonását és vele szemben felszámolási eljárás megindítását követő helyzetére hivatkozik, és emiatt követleztetett arra a Bizottság az említett visszavonás előtti helyzetre vonatkozó korábbi értékelésével összhangban, hogy a jövőben „a BPP tekintetében nem fenyeget a verseny torzulásának kockázata”.

75      Következésképpen a harmadik jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

 Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított, második jogalapról

 A felek érveinek felidézése

76      A felperes szerint a megtámadott határozat nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az állami garanciára teljesülnek az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt eltérést megállapító feltételek, mivel az említett garancia célja „a tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetése”, különösen a 2009. június 5. és 2010. április 15. közötti időszakban figyelmen kívül hagyja továbbá a pénzintézetekre vonatkozó közlemény „A pénzintézetek kötelezettségeit fedező garanciák” című 3. cím alatt meghatározott összeegyeztethetőségi feltételeket. E tekintetben a felperes lényegét tekintve kifejti, hogy nem változtak és 2010. április 15‑ig fennálltak azok az összefüggések, amelyek keretében a Bizottság a 2009. március 13‑i határozatában engedélyezte az állami garanciát. Így ezen intézkedés továbbra is igazolt, meghosszabbítása pedig nélkülözhetetlen volt a BPP nemteljesítéséhez kapcsolódó rendszerkockázat kezeléséhez. Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontját, mivel nem vette figyelembe ezt a szempontot és nem foglalt állást a szóban forgó állítólagos támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban.

[omissis]

 A 2009. március 13‑i határozat tartalmának felidézése

[omissis]

 A megtámadott határozat tartalmának felidézése

[omissis]

 Értékelés

82      A jelen jogalappal a felperes lényegében azt rója fel a Bizottságnak, hogy a megtámadott határozatban nem tartotta fenn a 2009. március 13‑i határozatban szereplő, a szóban forgó támogatásnak a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján történő összeegyeztethetőségére és a pénzintézetekre vonatkozó közleményben megállapított kritériumokra vonatkozó eredeti értékelését, jóllehet az állami garancia – amely általános feltételei nem változtak – érvényességének meghosszabbítása szükséges volt a portugál „gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetése” érdekében. Értékelni kell tehát, hogy ezáltal a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett‑e el, vagy tévesen alkalmazta‑e az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontját.

83      Emlékeztetni kell először is arra, hogy egyrészt az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt eltérést, és így a „tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar” fogalmát szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2003. szeptember 30‑i Freistaat Sachsen és társai kontra Bizottság ítélete, C‑57/00 P és C‑61/00 P, [EBHT 2003., I‑9975. o.], 98. pont). Másrészt a Bizottság e rendelkezés alkalmazása során széles körű mérlegelési joggal rendelkezik, amelynek gyakorlása gazdasági és szociális szempontok közösségi összefüggésekben történő értékelését feltételezi. Az uniós bíróság – e döntési szabadság gyakorlásának jogszerűségét vizsgálva – nem helyettesítheti a hatáskörrel rendelkező hatóság értékelését saját értékelésével, hanem csak annak vizsgálatára szorítkozhat, hogy az előbbi értékelés során nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés történt‑e (lásd ebben az értelemben és analógia útján: a Bíróság 2005. december 15‑i Unicredito Italiano ítélete, C‑148/04, [EBHT 2005., I‑11137. o.], 71. pont; Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság ítélete, fenti 62. pont, 176. pont).

84      Ezt követően meg kell állapítani, hogy nem vitatott a felek között, hogy a 2009. március 13‑i határozat csak ideiglenes és sürgősségi értékelést tartalmazott a szóban forgó támogatás összeegyeztethetőségéről, és hogy a Bizottság egyértelműen csak korlátozott időre szóló engedélyt nyújtott, amelynek feltétele volt, hogy a portugál hatóságok tiszteletben tartják azon kötelezettségvállalásukat, hogy hat hónapon belül, azaz 2009. június 5‑ig benyújtják a BPP szerkezetátalakítási tervét. Egyébiránt az említett határozat különösen azt értékeli, hogy e hatóságok elkötelezték magukat amellett, hogy bejelentik a Bizottságnak az állami garancia érvényességének az ideiglenes engedély szerinti eredeti hat hónapos időszakon túl történő minden esetleges meghosszabbítását (lásd: a 2009. március 13‑i határozat (39), (41) és (44) preambulumbekezdése). Ezen összefüggésben nem bír jelentőséggel, hogy ezen alapvető tényezők csak az említett határozat indokolásában, nem pedig a rendelkező részében kerülnek kifejtésre, amely csak a kifogást nem tartalmazó határozat ismertetésére szorítkozik, mivel az utóbbit az említett indokolás fényében kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2007. április 30‑i EnBW Energie Baden‑Württemberg kontra Bizottság végzése, T‑387/04, [EBHT 2007., II‑1195. o.], 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      Pontosítani kell, hogy a 2009. március 13‑i határozat (31) és (32) preambulumbekezdésében a Bizottság a pénzintézetekre vonatkozó közleményre alapított, amely a (10) bekezdésében a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatásban előírt általános elvekre hivatkozik. Így az említett közlemény (30) bekezdése lényegében azt írja elő, ami a kezességvállalási program egyedi esetekre történő alkalmazását illeti, hogy a – valamely fizetésképtelen pénzügyi intézmény felszínen tartását célzó – sürgős mentő intézkedést kövessék a megfelelő lépések a kedvezményezett szerkezetátalakítására vagy felszámolására, ami felveti a hosszú távú életképesség helyreállításának biztosítására irányuló szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervről szóló értesítés szükségességét. Egyébiránt az ugyanezen közleménynek a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) bekezdésével összefüggésben értelmezett (10) bekezdéséből kitűnik, hogy az olyan kivételes mentő intézkedések, mint amilyen az állami garancia, nem haladhatják meg főszabály szerint a hat hónapot. Ugyanígy az említett iránymutatás (25) bekezdésének a) és c) pontjából kitűnik, hogy a hitelgarancia formájában nyújtott megmentési célú támogatást „legfeljebb tizenkét [helyesen: hat] hónapon belül vissza kell fizetni”, és „a bejelentéskor az érintett tagállamnak köteleznie kell magát arra, hogy a megmentési célú támogatás engedélyezését követő hat hónapon belül a Bizottság elé terjeszt egy szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervet, illetve annak bizonyítékát, hogy a […] kezességvállalás megszűnt”. Végül, ugyanezen iránymutatás (28) és (29) bekezdésében pontosításra kerül egyrészt, hogy „a Bizottság bármely olyan esetben határozhat ilyen eljárások kezdeményezéséről, amikor úgy véli, hogy a […] kezességvállalást nem megfelelően használták fel, vagy akkor, ha a hat hónapos határidő lejártával tovább nem indokolható a támogatás visszatérítésének elmulasztása”, másrészt pedig, hogy „[a] megmentési célú támogatás jóváhagyása nem feltétlenül jelenti azt, hogy következésképpen a szerkezetátalakítási terv keretében kért támogatást jóváhagyják; ez utóbbi támogatást saját érdemei alapján kell elbírálni”.

86      Egyébiránt a felperes nem kérdőjelezte meg a Bizottság hatáskörét arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján időben korlátozza engedélyét, valamint a pénzintézetekre vonatkozó közlemény, és a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás alapján a tagállam által vállalt kötelezettségek tiszteletben tartásától tegye függővé, és nem kérdőjelezte meg azt a tényt sem, hogy a jelen ügyben a portugál hatóságok a 2009. március 13‑i határozatban ténylegesen kötelezettséget vállaltak a leírt módon.

87      Először is a fenti megfontolásokból, valamint a 2009. március 13‑i határozat a (31) és (32) preambulumbekezdéséből is kitűnik, hogy a Bizottság hűen követte a pénzintézetekre vonatkozó közleményben előírt, és a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatással összefüggésben értelmezett, jelentőséggel bíró kritériumokat, mivel az említett közlemény alkalmazására alapította az időbeli korlátot és azon feltételeket, amelyeknek a Bizottság az ideiglenes engedélyét alárendelte.

88      Másodszor, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság helyesen vélte úgy, hogy 2009. június 5‑től a szóban forgó támogatás ideiglenes engedélyezésének jelentőséggel bíró feltételei, mint amelyeket a 2009. március 13‑i határozat megállapít, nem, vagy már nem teljesültek, mivel a portugál hatóságok a kötelezettségvállalásaikkal ellentétben egyrészt még az erre előírt határidő lejártát követően sem nyújtották be a BPP szerkezetátalakítási tervét, másrészt pedig az említett hatóságok kétszer is anélkül hosszabbították meg a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatással összefüggésben értelmezett e határozatban és a pénzintézetekre vonatkozó közleményben engedélyezett maximális hat hónapos határidőn túlra az állami garancia érvényességét, hogy hivatalosan bejelentették volna a Bizottságnak e meghosszabbításokat.

89      Harmadszor, ami a szóban forgó támogatás EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjára tekintettel fennálló összeegyeztethetőségének értékelését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy már a 2009. március 13‑i határozat (39) preambulumbekezdésében lényegében azt állapította meg a Bizottság hogy egyrészt a nyújtott biztosítékok magas szintje ellenére az állami garancia ellentételezése jelentősen alacsonyabb volt annál, mint amekkorát a súlyos helyzetbe került bankok esetében általában megfelelőnek tartanak, és hogy másrészt csak kivételesen tekinthet ilyen ellentételezést megfelelőnek, amennyiben az biztosítja a BPP túlélését egy rövid megmentési időszakig, és csak abban az esetben, ha hat hónapon belül benyújtanak szerkezetátalakítási tervet. Ezen értékelés összhangban van a pénzintézetekre vonatkozó közleménynek a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) és (25) bekezdésével összefüggésben értelmezett (30) bekezdésével, amely szerint a megmentési célú támogatás csak hat hónapra nyújtható ideiglenes és visszavonható támogatás lehet, és be kell nyújtani szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervet, illetve annak bizonyítékát, hogy a kölcsönt teljes egészében visszafizették, és hogy állami garancia esetében az említett kezességvállalás megszűnt. Egyébiránt e megfontolásokra tekintettel a Bizottság következetesen emlékeztetett arra a megtámadott határozat (71) preambulumbekezdésében, hogy az állami garancia ellentételezése alacsonyabb volt annál, mint amekkorát megfelelőnek tart a pénzintézetekre vonatkozó közlemény annak érdekében, hogy összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni a támogatást, és hogy az ellentételezés ilyen szintjének engedélyezését a 2009. március 13‑i határozat szerkezetátalakítási vagy felszámolási terv benyújtásának rendelte alá.

90      A fenti megfontolásokból kitűnik továbbá, hogy a felperes nem megalapozottan hivatkozik arra, hogy nem változott, és 2010. április 15‑ig fennállt az a háttér, amely mellett a Bizottság a 2009. március 13‑i határozatában ideiglenesen engedélyezte az állami garanciát.

91      Végül, a felperes nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy nyilvánvaló értékelési hibát követett el, vagy hogy a pénzintézetekre vonatkozó közleménnyel összefüggésben értelmezett EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján fennálló széles mérlegelési jogköre korlátait túllépte, vagy hogy jogellenesen eltért az általa e tekintetben előírt szabályoktól (lásd: a Bíróság 2008. szeptember 11‑i Németország és társai kontra Kronofrance ítélete, C‑75/05 P és C‑80/05 P, [EBHT 2008., I‑6619. o.], 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), mivel a jelen ügyben hűen követte az említett közlemény szabályait a szóban forgó támogatás belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítása során.

92      Így a Bizottság nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése, vagy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának téves alkalmazása nélkül állapította meg, hogy ilyen szerkezetátalakítási vagy felszámolási terv 2009. június 5‑ig történő benyújtásának hiányában az állami garanciát, valamint annak 2009. június 5‑én túlra történő meghosszabbítását a belső piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani.

93      Következésképpen a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megsértésére alapított, negyedik jogalapról

94      A jelen jogalap keretében először is a felperes lényegében azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az állami garancia semmilyen, a visszatéríttetés elrendelését igazóló gazdasági előnyt nem biztosított a BPP számára. Ugyanis e garancia nyújtása nem vezetett sem a BPP veszteségének csökkenéséhez, sem pedig a pénzügyi egyensúlyt nélkülöző helyzetének megváltozásához. Így a visszatéríttetés elrendelése nem felel meg az alapvetően követendő célnak, azaz a szerzett gazdasági előny által okozott versenytorzulás megszüntetésének. Ennélfogva a megtámadott határozat sérti az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését.

95      Elegendő a fenti 56–58. pontban előadott megfontolásokra hivatkozni annak megállapításához, hogy a negyedik jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani. Mivel a felperes hozzáteszi, hogy az állami garancia nyújtása nem vezetett sem a BPP veszteségének csökkenéséhez, sem pedig a pénzügyi egyensúlyt nélkülöző helyzetének megváltozásához, ezen érv hatástalan. Ugyanis egyrészt a BPP csak az említet garancia révén juthatott hozzá a kölcsönhöz a kölcsönt nyújtó bankok által nyújtott kedvező pénzügyi feltételekkel, másrészt pedig e garancia ellentételezése jelentősen alacsonyabb volt annál, mint amekkorát a súlyos helyzetbe került bankok esetében általában megfelelőnek tartanak (lásd: a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdése és a fenti 89. pont), amely megállapítást a felperes lényegében nem vitatja.

96      Másodszor, a felperes elsődlegesen azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését, mivel pusztán eljárási okokból, azaz a szerkezetátalakítási terv benyújtásának és az állami garancia meghosszabbításáról való tájékoztatás hiánya okán rendelte el az állítólagos támogatás visszatéríttetését. Így a megtámadott határozat nem veszi figyelembe az „anyagi igazság, az arányosság és a megfelelés elvét”. Másodlagosan a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy jogellenesen rendelte el a visszatéríttetést a 2008. december 5. és 2009. június 5. közötti időszakra, jóllehet ezen időszakra engedélyezte a Bizottság a 2009. március 13‑i határozatban a BPP‑nek az említett támogatást.

97      E második rész elsődleges kifogását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése szerint, amely az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése első albekezdésének végrehajtására irányul, amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozzon meg minden szükséges intézkedést a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére, kivéve ha az ilyen visszatéríttetés ellentétes az uniós jog valamelyik általános elvével. Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően valamely jogellenes támogatás visszatéríttetés útján történő megszüntetése a jogellenesség megállapításának logikus következménye. Ennélfogva az a tagállam, amely jogellenes támogatások visszatéríttetésére kötelező határozat címzettje, köteles minden megfelelő intézkedést megtenni, hogy biztosítsa e határozat végrehajtását. E tekintetben az érintett tagállamnak az esedékes összegek tényleges visszatérítését kell elérnie (lásd: a Bíróság 2012. március 29‑i Bizottság kontra Olaszország ítélete, C‑243/10., 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      Egyébiránt e visszatéríttetési kötelezettség célja az, hogy visszaálljon az a piaci helyzet, amely a támogatás nyújtása előtt fennállt. Pontosabban a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatások visszatéríttetése arra irányul, hogy megszüntesse a verseny azon versenyelőnyből fakadó torzulását, amelyet a támogatás kedvezményezettje a piacon a versenytársaival szemben élvezett, helyreállítva ezzel az említett támogatás nyújtása előtti helyzetet (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 1995. április 4‑i Bizottság kontra Olaszország ítélete, C‑348/93, [EBHT 1995., I‑673. o.], 27. pont, és a 2011. november 17‑i Bizottság kontra Olaszország ítélete, C‑496/09, [EBHT 2011., I‑11483. o.], 61. pont). Ezen elvekre hivatkozik „A tagállamokat a jogellenes és [a belső piaccal] összeegyeztethetetlen állami támogatások visszafizettetésére felszólító bizottsági határozatok hatékony végrehajtásáról” szóló bizottsági közlemény (HL 2007. C 272., 4. o.) (13) és (14) bekezdése is.

99      Ezen elvekre, és azon tényre tekintettel, hogy a jelen ügyben a Bizottság helyen következtetett a megtámadott határozatban a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás fennállására, és így annak jogellenességére, meg kell állapítani, hogy helyesen rendelte el a portugál állam számára a szóban forgó támogatás – az állami garanciához kapcsolódó előnyt is ideértve – visszatéríttetését. Ugyanis, amint az a fenti 56., 73. és 95. pontban megállapításra került, az említett garancia nyújtása révén a BPP a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és a verseny torzítására alkalmas gazdasági előnyre tett szert, ami igazolja annak elrendelését, hogy vonják vissza tőle e versenyelőnyt annak érdekében, hogy helyreállítsák a vonatkozó piacon az említett támogatás nyújtása előtti helyzetet. Ennélfogva megalapozatlan felperes azon elsődleges kifogása, amely szerint a Bizottság pusztán eljárási okokból rendelte el az állítólagos támogatás visszatéríttetését, és azt el kell utasítani.

100    Ami azon másodlagos kérdést illeti, hogy a Bizottság jogosan rendelte‑e el a 2009. március 13‑i határozatban adott ideiglenes engedély szerinti, a 2008. december 5. és 2009. június 5. között nyújtott állami garancia által biztosított gazdasági előny visszatéríttetését (lásd: a megtámadott határozat (71) és (85) preambulumbekezdése), először is a fenti 88. és 89. pontban előadott megfontolásokra kell hivatkozni.

101    E tekintetben pontosítani kell, hogy a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) bekezdése és (25) bekezdésének a) és c) pontja, amelyek általános elvei a pénzintézetekre vonatkozó közlemény (10) bekezdése szerint alkalmazandók, sem tárgyát, sem anyagi és időbeli hatályát, sem részletszabályait nem határozza meg a visszatéríttetés elrendelésének. Így az említett iránymutatás (25) bekezdésének a) és c) pontja a megmentési célú támogatás esetleges engedélyezése feltételeinek megállapítására szorítkozik. Az ezen iránymutatás (25) bekezdésének a) pontjában szereplő rendelkezések szerint legfeljebb hat hónapon belül „minden kölcsönt vissza kell fizetni, és minden kezességvállalásnak meg kell szűnnie”, és az ugyanezen iránymutatás (25) bekezdésének c) pontjában szereplő rendelkezések szerint „[elő kell terjeszteni] annak bizonyítékát, hogy a kölcsönt teljes egészében visszafizették, és/vagy a kezességvállalás megszűnt”. Az említett (25) bekezdés nem határozza meg az ilyen kölcsön vagy garancia nyújtásához kapcsolódó, adott esetben a visszatéríttetés elrendelésének tárgyát képező előnyt, sem pedig ezen összeg kiszámításának módját, ami [az EK[…] 87. és 88. cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról” szóló közlemény (HL 2008. C 155., 10. o.; a továbbiakban: kezességvállalásról szóló közlemény] 4.2 pontjának, valamint a referencia‑kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról szóló, 2008. január 19‑i bizottsági közleménynek (HL C 14., 6. o., a továbbiakban: a referencia‑kamatláb megállapításáról szóló közlemény) tárgyát képezi.

102    Mindazonáltal, mivel a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) és (25) bekezdése azt a korlátozást írja elő, hogy megmentési célú támogatások csak „hitelgarancia vagy kölcsön formájában” és „átmeneti és visszafordítható” támogatásként engedélyezhetők, azon az általános előfeltevésen nyugszik, hogy a megmentési célú támogatás címén, bármilyen formában nyújtott minden ideiglenes előnyt vissza kell téríteni, ha az ideiglenes előny engedélyezésének feltételei nem vagy már nem állnak fenn. Ezen értelmezés megfelel a megmentési célú támogatás visszafordítható jellegének és lényegének, amely csak annak lehetővé tételére irányul, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozás átvészelje a rövid válságidőszakot, amelynek végén vagy helyre tudja állítani önmagát, ami azzal jár, hogy köteles visszatéríteni a támogatást, vagy pedig szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervet nyújt be. Állami garancia esetében ezen elv megköveteli továbbá azon gazdasági előny visszatérítését, amelyet az említett garancia a kedvezményezett számára a garancianyújtás időszaka alatt jelentett, mivel e célhoz nem elegendő az előny egyszerű ex nunc hatályú megszüntetése, sőt ellentétes a visszatéríttetés fogalmával, amint arra a fenti 97. és 98. pont emlékeztet.

103    Márpedig, mivel a jelen ügyben a portugál hatóságok nem tartották tiszteletben a 2009. március 13‑i határozat alapján fennálló, a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás (15) és (25) bekezdésével összefüggésben értelmezett, a pénzintézetekre vonatkozó közlemény (30) bekezdésének pontos és következetes alkalmazásából eredő kötelezettségeiket, a Bizottság jogosan vette figyelembe ezen időszakot a visszatéríttetés elrendelésekor a nyújtott előny teljes visszatérítése érdekében.

104    Ennélfogva a felperes nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy az állami garancia nyújtásához kapcsolódó előny visszatéríttetésének elrendelésével megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését, amennyiben az a 2008. december 5. és 2009. június 5. közötti időszakot érintette.

105    Következésképpen e második rész másodlagos kifogását szintén el kell utasítani.

106    Harmadszor, a visszatérítendő összeg kiszámítását illetően a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy különösen a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdésében nem vette figyelembe először is a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontját, másodszor a 2008. október 23‑i 1219‑A/2008. sz. rendelettel végrehajtott, a Portugáliában székhellyel rendelkező hitelintézetek számára szóló különös kezességvállalási programról szóló, 2008. október 20‑i 60‑A/2008. sz. portugál törvény szerinti, a C(2008) 6527. sz. határozattal jóváhagyott ellentételezés feltételeit, harmadszor pedig 2008. december és 2010. április között a Portugáliában gyakorolt, a nemzeti hitelintézetek által nyújtott új hitelnyújtási műveletek keretében alkalmazott „spreadst” (kamateltéréseket).

107    Ami az első kifogást illeti, a felperes pontosítja, hogy a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontja szerinti feltételek egy „elsődleges feltételből” és egy „másodlagos feltételből” álltak. Így Bizottságnak nem kellett volna az „elméleti piaci kamatláb és az állami kezességvállalásnak köszönhetően – az esetlegesen kifizetett díjak levonása után – elért kamatláb különbségére” alapítva kiszámítania az állítólagos támogatás összegét, mivel voltak hasonló piaci tényezők, amelyeket nem vizsgáltak.

108    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontja előírja, hogy „[e]gyéni kezességvállalás esetében a pénzben kifejezett támogatástartalom a kezességvállalás piaci ára és a ténylegesen fizetett ár közötti különbségként számítandó ki”. E pont továbbá a következőket pontosítja:

„Ha a piac nem nyújt kezességet az e típusú ügyletre, akkor a kötelezettségvállalás piaci értéke nem áll rendelkezésre. Ebben az esetben a támogatási elem ugyanolyan módon számítandó ki, mint a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatástartalma, azaz az e társaság által a kezesség fennállása nélkül fizetendő konkrét piaci kamatláb és az állami kezességvállalásnak köszönhetően – az esetlegesen kifizetett díjak figyelembevétele után – elért kamatláb különbsége. Ha nincs piaci kamatláb, és a tagállam a referencia‑kamatlábat kívánja helyettesítő értékként használni, a Bizottság hangsúlyozza, hogy a referencia‑kamatlábakról szóló közleményben […] rögzített feltételek irányadóak az egyéni kezességvállalás támogatási intenzitásának kiszámítására. Ez azt jelenti, hogy kellő figyelmet kell fordítani báziskamatlábhoz adandó kiegészítő kamatlábra, annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni a fedezett művelethez kapcsolódó megfelelő kockázati profilt, a garanciában részesülő vállalkozást és a nyújtott biztosítékokat.”

109    E rendelkezésekből következik, hogy ha a Bizottság megállapítja a szóban forgó kezességvállalás piaci árának hiányát, köteles a támogatási elemet „ugyanolyan módon [ki]számítan[i], mint a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatástartalm[át]” anélkül, hogy a mérlegelési jogkörének önkorlátozása okán (lásd: a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat) eltérhetne e kötelezettségtől vagy számítási módtól.

110    Kitűnik mindazonáltal a megtámadott határozat (81) és (82) preambulumbekezdéséből, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában szereplő kezességvállalásról szóló és a jelen ügyben alkalmazandó közleményre történő helyes hivatkozás ellenére a Bizottság tévesen említette meg az EK[…] 87. és 88. cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról” szóló megelőző közleményének (HL 2000. C 71., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 369. o.) rendelkezéseit, és különösen annak 3.2 pontjának első francia bekezdését, amely szerint „[e]gy adott évben a hitelgarancia készpénzben kifejezett támogatási egyenértéke […] ugyanolyan módon számítható ki, mint a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatási egyenértéke, azaz a piaci kamatláb és az állami kezességvállalásnak köszönhetően elért kamatláb közötti eltérést képviselő kamattámogatás a kifizetett díj levonása után”. Ugyanis a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében arra emlékeztetett, hogy az állami garanciáért fizetett ellentételezés megfelelő piaci ára nem meghatározható, így elfogadható referenciaértéket kell megállapítani. Márpedig a fenti 108. pont szerinti automatikus és feltétel nélkül kötelezettségére történő hivatkozás nélkül a Bizottság a következőket pontosította:

„A […]közlemény 3.2 pontjában meghatározottak szerint adott évben a »pénzben kifejezett támogatástartalom« ugyanolyan módon számítható ki, mint a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatástartalma. Tehát a támogatás összege egy elméleti piaci kamatláb és az állami kezességvállalásnak köszönhetően – az esetlegesen kifizetett díjak levonása után – elért kamatláb különbségeként számítható ki.”

111    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság a szóban forgó garanciához kapcsolódó előny kiszámításának azon módszerét választotta, amelyet mindenesetre a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontja szerint választania kellett volna, azaz a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatástartalma kiszámításának módszerét. Márpedig e körülmények között pusztán az a tény, hogy tévesen hivatkozott a megelőző közlemény rendelkezéseire, és a „számítandó ki” helyett a „számítható ki” kifejezést alkalmazta, nem érvénytelenítheti megtámadott határozatban szereplő megközelítést.

112    Ennélfogva el kell utasítani az első kifogást, amennyiben az a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontjának figyelmen kívül hagyására hivatkozik, mivel a piacon azon állami garancia piaci árának meghatározásához hasonló elemek esetleges fennállását a második és a harmadik kifogás keretében kell értékelni.

113    Második és a harmadik kifogásában a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem vette figyelembe a C(2008) 6527. sz. határozattal jóváhagyott, a Portugáliában székhellyel rendelkező hitelintézetek számára szóló különös kezességvállalási program által előírt ellentételezést, sem pedig a 2008. december és 2010. április között a Portugáliában gyakorolt, a nemzeti hitelintézetek által nyújtott új hitelnyújtási műveletek keretében alkalmazott „spreadst”, amelyek jelentősen alacsonyabbak voltak a megtámadott határozat szerinti kamatmértéknél, különösen a nyújtott biztosítékok magas értékére tekintettel.

114    Ami a második kifogást illeti, elegendő azt megállapítani, amint a Bizottság is érvel, hogy e különleges program csak a szóban forgó törvényben szereplő fizetőképességi feltételeknek eleget tevő portugál pénzügyi intézményekre vonatkozott, amelyeket a Bizottság fent hivatkozott határozatának 39. pontja figyelembe vett. A Bizottság helyesen állapította meg tehát, hogy az olyan nehéz helyzetben lévő és a csőd szélén álló pénzintézet, mint a BPP, az állami garancia nyújtásakor nem vehetett részt az említett különleges programban, és így nem részesülhetett az abban előírt kamatlábakban. A Bizottság szintén megalapozottan állapította meg, hogy az említett különleges program szerinti ellentételezési mérték mindenesetre a meghatározása okán nem felelt meg a piaci feltételeknek.

115    Ami a harmadik, arra alapított kifogást illeti, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a 2008. december és 2010. április között Portugáliában használt a „spreadst”, azaz piaci kamatlábakat, meg kell állapítani, hogy a BPP szóban forgó támogatás nyújtásának idején fennálló pénzügyi helyzetére tekintettel a Bizottság helyesen állapította meg, hogy nagyon valószínűtlen volt, hogy a BPP a piacon a portugál állam közbeavatkozása nélkül banki kölcsönhöz jutott volna, és hogy az állami garanciáért fizetett ellentételezés megfelelő piaci ára nem volt meghatározható (a megtámadott határozat (81) és (82) preambulumbekezdése). Ugyanis az említett garancia nyújtásának alapjául szolgáló körülmények, különösen először is a BPP pénzügyi nehézségei, amelyek megkövetelték, hogy a Portugál Bank ideiglenesen mentesítse a BPP‑t a fizetés alól, másodszor, a BPP piaci jelenlétének fenntartásához szükséges források igen magas összege, azaz 450 millió euró, harmadszor pedig a nemzeti, európai és nemzetközi pénzpiaci válság révén a Bizottság nem követett el hibát annak megállapításával, hogy a felajánlott biztosítékok jelentősége ellenére a BPP nem tudott egy ilyen összegű pénzügyi támogatáshoz szükséges hasonló garanciát szerezni a piacon. Ennélfogva a Bizottság a kezességvállalásról szóló közlemény 4.2 pontja alapján megalapozottan hivatkozott a kedvezményes kamatozású kölcsön támogatástartalma kiszámításának módszerére.

116    E feltételek mellett a jelen jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

 A „megfelelő ügyintézéshez” való jog megsértésére alapított, ötödik jogalapról

[omissis]

 A jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított hatodik jogalapról

122    A jelen jogalapban a felperes lényegében azt állítja, hogy a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével ellentétes a szóban forgó támogatás visszatéríttetésének elrendelése, legalábbis ami a visszatéríttetésnek a 2009. március 13‑i határozatban foglalt engedély hatálya alá tartozó, 2008. december 5. és a 2009. június 5. közötti időszakra vonatkozó elrendelését illeti. A felperes szerint a BPP jogszerűen hihette azt, hogy egyrészt az eljárás „jogszerűen folyt le”, másrészt és másodlagosan pedig, hogy az állami garancia ezen időszak alatt összeegyeztethető volt a belső piaccal.

[omissis]

124    Előzetesen pontosítani kell, hogy a felperes jelen jogalap keretében előadott érvelése csak az állítólagos elvárásoktól vagy jogos várakozásoktól való megfosztásra, nem pedig az ítélkezési gyakorlat értelmezése szerinti jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó érvekre irányul (a Bíróság 2004. április 29‑i Sudholz‑ítélete, C‑17/01, [EBHT 2004., I‑4243. o.], 34. pont és a 2005. június 7‑i VEMW és társai ítélete, C‑17/03, [EBHT 2005, I‑4983. o.], 80. pont). Ennélfogva a vizsgálatot a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértésére alapított jogalapra kell korlátozni.

125    Ezen elv minden jogalanyt megillet, akiben az Unió valamely intézménye, szerve vagy hivatala – konkrét ígéretet téve neki – megalapozott várakozásokat kelt. Ilyen biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó tájékoztatás (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2010. december 16‑i Kahla Thüringen Porzellan kontra Bizottság ítélete, C‑537/08 P, [EBHT 2010., I‑12917. o.], 63. pont, és a 2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélete, C‑630/11 P–C‑633/11 P, 132. pont). Egyébiránt az állami támogatások Bizottság általi ellenőrzésének kötelező jellegére tekintettel a támogatás által kedvezményezett vállalkozások főszabály szerint csak akkor bízhatnak jogosan a támogatás szabályszerűségében, ha azt az EUMSZ 108. cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották, és a gondos piaci szereplőnek rendszerint meg kell tudnia bizonyosodni arról, hogy ezen eljárást betartották‑e. Különösen nem állhat fenn a támogatás kedvezményezettjének az adott időpontban arra vonatkozó jogos bizalma, hogy a támogatást szabályszerűen nyújtották, ha a támogatást az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése értelmében jogellenesen, a Bizottságnak való előzetes bejelentés nélkül vezették be (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2011. december 8‑i France Télécom kontra Bizottság ítélete, C‑81/10 P, [EBHT 2011., I-12899. o.], 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

126    Ezen ítélkezési gyakorlatban kidolgozott elvek alapján kell vizsgálni a felperes által a jelen jogalap alátámasztására felhozott különböző kifogások és érvek megalapozottságát.

127    Először is a felperes nem állította, hogy a Bizottság az igazgatási eljárás bármely szakaszában olyan pontos biztosítékokat nyújtott volna, amelyek vele szemben megalapozott várakozásokat kelthettek volna. Ugyanis, amint az a fenti 119. pontban megállapításra került, a 2009. március 13‑i határozat a szóban forgó támogatás összeegyeztethetőségének csak ideiglenes és sürgősségi megítélését tartalmazta, azon feltétellel, hogy a portugál hatóságok tiszteletben tartják azon kötelezettségvállalásukat, hogy hat hónapon belül, azaz 2009. június 5‑ig benyújtják a BPP szerkezetátalakítási tervét, valamint hogy bejelentik a Bizottságnak az állami garancia érvényességének az eredeti hat hónapos időszakon túl történő minden esetleges meghosszabbítását. Egyébiránt már a 2009. március 13‑i határozat (39), (41) és (44) preambulumbekezdésének – amely tekintetében a felperes nem vitatja, hogy arról a BPP‑nek tudomása volt az igazgatási eljárás során –, valamint az eljárást megindító határozat 8–10. pontjának (lásd: a fenti 13. pont) összefüggő értelmezéséből is kitűnik, hogy a BPP nem hivatkozhatott jogos bizalomra a tekintetben, hogy végül a szóban forgó támogatást az említett eljárás végén a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítják.

128    Másodszor, ami a 2009. március 13‑i határozat és megtámadott határozat elfogadása közötti időt illeti, a felperes nem hivatkozik olyan érvre, amely bizonyítja, hogy az említett idő ésszerűtlen volt, vagy hogy jogos várakozást kelthetett volna a BPP‑nél. Éppen ellenkezőleg, a jelen ügyben a Bizottság emlékeztette a portugál hatóságokat 2009. július 15‑én és október 6‑án, azaz röviddel a 2009. június 5‑i határidő lejártát megelőzően a BPP szerkezetátalakítási terve benyújtásának szükségességére (lásd: a fenti 11. pont). Egyébiránt csak körülbelül egy hónappal később, azaz 2009. november 10‑én fogadta el a Bizottság az állami garancia belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kételyeire alapított érveket tartalmazó, eljárást megindító határozatot (az eljárást megindító határozat 8–10. pontja), amelyet a Hivatalos Lapban csak 2010. március 6‑án tettek közzé. Sőt, az említett határozat 9. pontjában a Bizottság világosan megállapította, hogy szerkezetátalakítási terv hiányában nem tudja „értékelni, hogy a 2008. december 5‑én nyújtott állami garancia és 2009. június 5‑ig történő meghosszabbítása összeegyeztethető‑e a [belső] piaccal, mind a garancia időtartama, mind pedig ellentételezése szempontjából”. Végül, e határozat a portugál hatóságoknak címzett azon meghagyással egészült ki, hogy 2009. december 22‑ig nyújtsák be a BPP szerkezetátalakítási tervét (lásd: a fenti 12. pont), és a felperes nem is állította, hogy a BPP e szakaszban erről nem volt tudomása.

129    Ebből következik, hogy az eljárást megindító határozatban a Bizottság az érintett teljes időszak vonatkozásában megkérdőjelezte az állami garancia belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ideértve a 2008. december 5. és a 2009. június 5. közötti időszakot is, és ennek alapján a fenti 127. pontban hivatkozott indokolást is. E körülmények között a felperes nem hivatkozhat akként a 2009. március 13‑i határozat és a megtámadott határozat elfogadásának időpontja között eltelt tizenöt hónapra, hogy arra jogszerűen alapíthatta azon elvárást, hogy a Bizottság mégis a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja majd a szóban forgó támogatást. E tekintetben az a puszta tény, hogy a 2009. március 13‑i határozat nem említette kifejezetten az összeférhetetlenség utólagos megállapításának a nyújtott előny ex tunc visszatéríttetésével járó lehetőségét, nem elegendő a jogos elvárások megalapozásához, mivel a Bizottság ezt követő megközelítése tiszteletben tartotta a fenti 85., 101. és 102. pontban hivatkozott vonatkozó szabályokat, és az eljárást megindító határozat egyértelműen megállapította, hogy a BPP szerkezetátalakítási tervének hiánya esetén a szóban forgó támogatás ideiglenes, a 2009. március 13‑i határozatban adotthoz hasonló engedélyezését várhatóan nem erősíti meg vagy nem teszi véglegessé az igazgatási eljárás végén elfogadandó határozat.

130    Harmadszor, mint megalapozatlant, és mindenesetre mint hatástalant el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a BPP szerkezetátalakítási terve benyújtásának hiánya teljes egészében a portugál hatóságoknak róható fel. Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy ez az eset áll fenn, és azon okoktól függetlenül, amelyek miatt nem jelentettek be a Bizottságnak ilyen tervet, az nem vonható felelősségre e mulasztás miatt, vagy azért, hogy ebben az összefüggésben jogos várakozást keltett a BPP‑ben. Éppen ellenkezőleg, amint arra a fenti 128. pont emlékeztetett, 2009. június 5. után a Bizottság minden megfelelő intézkedést megtett aziránt, hogy a portugál hatóságokat arra ösztönözze, hogy mihamarabb benyújtsák számára a BPP szerkezetátalakítási tervét.

131    Negyedszer, ami azon érvet illeti, hogy a Bizottság a pénzügyi válsággal érintett egyéb pénzintézetek tekintetében gyakorolt korábbi határozathozatali gyakorlatával jogos elvárást keletkeztetett a BPP‑nél arra, hogy a szóban forgó támogatást végül a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja, elegendő megállapítani, hogy a felperes nem állította, és nem is bizonyította, hogy e többi ügyben a Bizottság a jelen ügy alapját képező helyzethez hasonló helyzettel nézett szembe. Egyébiránt a felperes nem mondott ellent a Bizottság azon állításának, hogy e többi ügyben a tagállamok benyújtották az érintett pénzügyi intézmények szerkezetátalakítási vagy felszámolási terveit. Mindenesetre, amennyiben a felperes azzal kíván érvelni ebben az összefüggésben, hogy kárára megsértették az egyenlő bánásmód elvét, e szempont a „tisztességes bánásmódhoz” való jog megsértésére alapított hetedik jogalap keretében kerül vizsgálatra (lásd: a lenti 136–143. pont).

132    Ötödször hatástalan és mindenesetre minden jogalaptól mentes a felperes azon érve, amely szerint a visszatéríttetés elrendelése a BPP‑re kiszabott „szankció”, és súlyosan sérti a befektetői és a hitelezői érdekeit. Ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogellenes támogatás visszatéríttetésének elrendelése szigorú értelemben véve nem szankció, hanem csak a támogatás odaítélését megelőzően fennálló helyzet helyreállítására irányul (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2002. szeptember 24‑i Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ítélete, C‑74/00 P és C‑75/00 P, [EBHT 2002., I‑7869. o.], 178–182. pont; a Törvényszék 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai ítélete, T‑230/01–T‑232/01 és T‑267/01–T‑269/01, [az EBHT‑ban nem tették közzé], 377. pont). Ráadásul a felperes nem magyarázza meg, hogy a visszatéríttetés „szankciónak” minősítése befolyásolja‑e, és ha igen, mennyiben befolyásolja a BPP azon védelmét, amelyben a bizalomvédelem elve címén részesülhetett, mivel a jelen ügyben nem állnak fenn az ezen elv alkalmazásához szükséges feltételek.

133    Hatodszor, a fenti 89. és 99. pontban előadott megfontolásokra tekintettel a felperes tévesen hivatkozik arra, hogy a megtámadott határozat pusztán eljárási okokból rendelte el a visszatéríttetést. Egyébiránt a támogatás kedvezményezettjei főszabály szerint nem hivatkozhatnak jogos bizalomra a támogatás jogszerűségét illetően, ha azt, mint a jelen ügyben az állami garancia ismételt meghosszabbítását, a Bizottságnak történő előzetes bejelentési kötelezettség, és az említett támogatás EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti bevezetési tilalmának megsértésével nyújtották, és így az jogellenes volt (lásd ebben az értelemben: France Télécom kontra Bizottság ítélet, fenti 125. pont, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

134    Végül, a Bizottság helyesen állítja, hogy a tagállamoknak a jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatások visszatéríttetésére irányuló kötelezettségét nem korlátozza vagy kérdőjelezi meg az a tény, hogy a kedvezményezett fizetésképtelen (a Bíróság 1994. szeptember 14‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélete, C‑42/93, [EBHT 1994., I‑4175. o.], 33. pont).

135    E feltételek mellett a jelen jogalapot mint részben megalapozatlant, mint részben hatástalant, teljes egészében el kell utasítani.

 A „tisztességes bánásmódhoz” való jog megsértésére alapított, hetedik jogalapról

136    A jelen jogalap alátámasztására a felperes a pénzügyi intézmények részére nyújtott támogatásokra vonatkozó számos olyan határozatra hivatkozik, amelyet a Bizottság a pénzügyi válság összefüggésében fogadott el. Ezekből lényegében azt a következtetést vonja le, hogy a BPP egyenlőtlen vagy igazságtalan bánásmódban részesült. A felperes szerint a Bizottság a jelen ügyhöz viszonyítva különösen a Portugália által a Banco Português de Negócios (BPN) szerkezetátalakítása érdekében végrehajtott SA.26909 (2011/C) sz. intézkedésekről szóló, 2012. március 27‑i 2012/660/EU határozatában (HL L 301., 1. o.) nagyobb türelmet tanúsított a portugál hatóságok vonatkozásában, jóllehet először is a szóban forgó két intézkedést szinte egyidőben jelentették be, másodszor pedig a BPN esetében a portugál hatóságok szintén késve nyújtották be a szerkezetátalakítási tervet, harmadszor pedig a BPN javára nyújtott támogatási intézkedések, ideértve az állami garanciát is, „pénzügyi szempontból összehasonlíthatatlanul jelentősebbek voltak”.

[omissis]

138    A felperes fenti 136. pontban összefoglalt érvelésére tekintettel a jelen jogalapot az egyenlő bánásmód megsértésére irányuló jogalapként kell értelmezni.

139    Az egyenlő bánásmód általános elve mint uniós jogi általános elv megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható. Az eltérő helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó aktus tartozik (a Bíróság 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélete, C‑127/07, [EBHT 2008., I‑9895. o.], 23., 25. és 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, és a 2011. május 12‑i Luxembourg kontra Parlament és Tanács ítélete, C‑176/09, [EBHT 2011., I‑3727. o.], 31. és 32. pont).

140    Vizsgálni kell tehát, hogy a felperes megfelelően bizonyította‑e, hogy a Bizottság által a pénzügyi válság összefüggésében elfogadott többi határozat alapjául szolgáló helyzet legalábbis hasonló volt a megtámadott határozat alapjául szolgáló helyzethez.

141    Ami különösen a BPN‑re vonatkozó határozat alapjául szolgáló és a megtámadott határozat tárgyát képező helyzet hasonlóságát illeti, a felperes által hivatkozott tények nem elegendők annak alátámasztására, hogy a BPN és a BPP az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának vonatkozásában hasonló helyzetben volt, mivel a pusztán a portugál hatóságok által e két bank javára tervezett támogatási intézkedések többé‑kevésbé párhuzamos bejelentése e tekintetben nem volt meghatározó. Így egyrészt a BNP‑re vonatkozó határozat (9)–(14) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a jelen ügytől eltérően a portugál hatóságok ténylegesen benyújtották a Bizottságnak a BPN szerkezetátalakítási tervét, bár nem vitatottan késedelmesen és a Bizottság kérelmére később további információkkal egészítették ki azt. Másrészt a BPN esetében a Bizottság az eljárást megindító 2011. október 24‑i határozattal (HL C 371., 14. és 15. o.) nem azon indokkal indította meg az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdés szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, hogy teljesen hiányzott a szerkezetátalakítási terv, hanem hogy a BPN értékesítése okán elavulttá vált a kezdeti szerkezetátalakítási terv, és hogy a felülvizsgált terv benyújtását a Bizottság később értékelni. Márpedig mivel a szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetetlennek nyilvánításához döntő jelentőséggel bír az, hogy a portugál hatóságok nem nyújtották be a BPP szerkezetátalakítási tervét (lásd különösen: a megtámadott határozat (71) preambulumbekezdése), a BPN és a BPP helyzetének ezen alapvető eltérései magukban is igazolták annak megállapítását, hogy az említett helyzetek nem voltak hasonlók, és így a felperes által hivatkozott egyenlő bánásmód elve a jelen esetben nem alkalmazható.

142    A felperes által hivatkozott többi határozatot illetően elegendő megállapítani, hogy a felperes elmulasztott olyan pontosításokkal szolgálni, amelyek lehetővé tették volna a szóban forgó helyzetek esetleges hasonlóságának megítélését, így ezen érvnek a fenti 131. pontban előadott okok miatt nem lehet helyt adni.

143    Ennélfogva a jelen jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

 Az indokolás hiányára alapított, első jogalapról

[omissis]

162    A fenti megfontolások egészéből következik, hogy a keresetet egészében anélkül el kell utasítani, hogy értékelni kellene a felperes arra irányuló kérelmét, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzatának 65. cikke szerinti bizonyításfelvétel címén kötelezze a Bizottságot az ellenkérelem B.2 mellékleteként benyújtott dokumentum teljes változatának iratokhoz történő csatolására, ideértve az említett dokumentumhoz mellékelt egyes iratokat is.

 A költségekről

163    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

164    A felperest, mivel valamennyi jogalapja tekintetében pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Banco Privado Português, SA‑t és a Massa Insolvente do Banco Privado Português, SA‑t kötelezi a saját, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

Prek Labucka Kreuschitz

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. december 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A megsemmisítési jogalapok összefoglalása

A tények nyilvánvaló téves értékelésére és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

Előzetes észrevételek

A BPP javára fennálló gazdasági előny létezéséről

A gazdasági tevékenység, a kereskedelem érintettségének és a verseny torzulásának kritériuma

Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított, második jogalapról

A felek érveinek felidézése

A 2009. március 13‑i határozat tartalmának felidézése

A megtámadott határozat tartalmának felidézése

Értékelés

Az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megsértésére alapított, negyedik jogalapról

A „megfelelő ügyintézéshez” való jog megsértésére alapított, ötödik jogalapról

A jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított hatodik jogalapról

A „tisztességes bánásmódhoz” való jog megsértésére alapított, hetedik jogalapról

Az indokolás hiányára alapított, első jogalapról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: portugál.

1 – A jelen ítéletnek csak azok a pontjai kerülnek ismertetésre, amelyek közzétételét a Törvényszék hasznosnak tartja.