Language of document : ECLI:EU:T:2019:892

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2019. december 19.(*)

„Emberi felhasználásra szánt gyógyszerek – A Fanaptum gyógyszerre vonatkozó forgalombahozatali engedély iránti kérelem – iloperidon – A Bizottság elutasító határozata – 726/2004/EK rendelet – Valamely gyógyszer kockázatainak és előnyeinek tudományos értékelése – Indokolási kötelezettség – Nyilvánvaló értékelési hiba – Arányosság – Egyenlő bánásmód”

A T‑211/18. sz. ügyben,

a Vanda Pharmaceuticals Ltd (székhelye: London [Egyesült Királyság], képviselik: M. Meulenbelt, B. Natens, A.‑S. Melin és C. Muttin ügyvédek)

felperesnek

és

az Európai Bizottság (képviselik: L. Haasbeek és Sipos A., meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az egyrészről a Bizottság „Fanaptum – iloperidon” emberi felhasználásra szánt gyógyszer tekintetében a forgalombahozatali engedély emberi, illetve állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó közösségi eljárások meghatározásáról és az Európai Gyógyszerügynökség létrehozásáról szóló, 2004. március 31‑i 726/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 136, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 34. kötet, 229. o.) alapján történő megtagadásáról szóló, 2018. január 15‑i C(2018) 252 final végrehajtási határozatának, másrészről az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) mellett működő, az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága 2017. november 9‑i véleményének és értékelő jelentésének megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: D. Spielmann, elnökként eljárva (előadó), Csehi Z. és O. Spineanu‑Matei bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. július 8‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes, a Vanda Pharmaceuticals Ltd az Egyesült Államokban az iloperidon hatóanyagot (a továbbiakban: iloperidon) tartalmazó Fanaptum gyógyszer forgalombahozatali engedélyének jogosultja.

2        A szkizofréniás tünetek kezelésére alkalmazott Fanaptum gyógyszer az úgynevezett második generációs antipszichotikumnak megfelelő profillal rendelkezik. Az Egyesült Államokban 2010 óta, Izraelben és Mexikóban pedig 2012 óta forgalmazzák.

3        2015. december 4‑én a felperes – a módosított, az emberi, illetve állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó közösségi eljárások meghatározásáról és az Európai Gyógyszerügynökség létrehozásáról szóló, 2004. március 31‑i 726/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 136, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 34. kötet, 229. o.) 4. cikke alapján – a Fanaptum gyógyszerre vonatkozóan forgalombahozatali engedély iránti kérelmet nyújtott be az Európai Gyógyszerügynökséghez (a továbbiakban: EMA).

4        Ez a 726/2004 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján benyújtott kérelem adminisztratív információkat, a minőségre vonatkozó teljes körű adatokat, a felperes által lefolytatott saját kísérleteken és vizsgálatokon alapuló klinikai és nem klinikai adatokat, valamint bizonyos kísérleteket vagy vizsgálatokat kiváltó – és azokat alátámasztó – szakirodalmi hivatkozásokat tartalmazó dokumentáción alapult.

5        2017. május 5‑én az EMA tudományos tanácsadó csoportot hozott létre, amelynek az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága (a továbbiakban: CHMP) által felvetett kérdések kezelése volt a feladata. Ennek keretében a felperes tájékoztató feljegyzést adott közre és prezentációt tartott.

6        2017. május 17‑én a felperes szóbeli magyarázattal szolgált a CHMP előtt. Prezentáció keretében foglalkozott a még megválaszolandó kérdésekkel.

7        2017. július 20‑án a CHMP kedvezőtlen véleményt adott, és elfogadott egy, a Fanaptum gyógyszerre vonatkozó forgalombahozatali engedély megtagadását javasoló értékelő jelentést.

8        2017. július 27‑én a felperes a CHMP 2017. július 20‑i kedvezőtlen véleményének felülvizsgálatára kérte az EMA‑t. 2017. szeptember 26‑án a felperes előterjesztette az e felülvizsgálat iránti kérelem alátámasztására szolgáló részletes indokolást.

9        2017. október 30‑án egy másik tudományos tanácsadó csoportot hoztak létre az iloperidonra vonatkozó felülvizsgálati eljárás során a CHMP által felvetett kérdések kezelésére. Ennek keretében a felperes prezentációt tartott.

10      2017. november 5‑én kiosztották az utolsó közös értékelő jelentést a CHMP tagjai számára. 2017. november 6‑án a felperes megkapta a 2017. október 11‑én készült „a társelőadóknak a felülvizsgálati eljárást alátámasztó okokra vonatkozó, naprakésszé tett közös értékelő jelentését”.

11      2017. november 6‑án a felperes megkapta a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport üléséről készült jegyzőkönyvet. A felperes ugyanaznap benyújtotta az e jegyzőkönyvvel kapcsolatos észrevételeit.

12      2017. november 7‑én a felperes szóbeli magyarázattal szolgált a CHMP előtt.

13      E meghallgatás során a CHMP és a felperes megvizsgálta a felülvizsgálat részletes indokolását. A felperes prezentáció keretében fejtette ki felülvizsgálat iránti kérelmét.

14      2017. november 9‑én közölték a felperessel az EMA‑nak a CHMP által kidolgozott véleményét (a továbbiakban: a CHMP véleménye), valamint a CHMP tudományos értékelő jelentését (a továbbiakban: a CHMP értékelő jelentése) tartalmazó, „Tudományos következtetések és a megtagadás okai” címet viselő dokumentumot.

15      2018. január 15‑én az Európai Bizottság elfogadta az emberi felhasználásra szánt „Fanaptum – iloperidon” gyógyszer forgalombahozatali engedélyének a 726/2004 rendelet alapján történő megtagadásáról szóló C(2018) 252 final végrehajtási határozatot (a továbbiakban: végrehajtási határozat), amelyet a felperessel 2018. január 16‑án közöltek.

16      A végrehajtási határozatnak a „Tudományos következtetések és a megtagadás EMA által ismertetett okai” címet viselő, a CHMP véleményével azonos I. melléklete többek között a következőket mondja ki:

„Figyelemmel a rendelkezésre álló összes klinikai és nem klinikai adatra (köztük a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálatra, az átfogó klinikai programra, valamint a klinikai kísérletek során és a forgalomba hozatalt követően bekövetkező kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan halálesetekre), az iloperidon – expozíciótól függően – jelentős aritmogén potenciállal rendelkezik. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a javasolt [kockázatcsökkentő intézkedések] megfelelően kezelnék az ebben a konkrét esetben meghatározott kockázatot. Következésképpen az iloperidon biztonságossága nem megfelelően bizonyított.

Ezen túlmenően az iloperidon mérsékelten hatásos. A gyógyszer emellett késleltetve fejti ki hatását, ami jelentős aggodalomra ad okot a szkizofrénia akut exacerbációjának kezelésével kapcsolatban. Következésképpen – figyelemmel az iloperidon általános biztonságosságára és hatásossági profiljára – nem lehet meghatározni a betegek azon csoportját, amely esetében úgy lehetne tekinteni, hogy a kezelés előnye meghaladja a nagyobb biztonságossági problémákat.

A fentiekre tekintettel az iloperidon esetében az előny‑kockázat viszony negatívnak minősül.”

 Az eljárás és a felek kérelmei

17      A Törvényszék Hivatalához 2018. március 26‑án benyújtott keresetlevelében a felperes megindította a jelen keresetet.

18      A Törvényszék Hivatalához 2018. május 4‑én benyújtott beadványában a felperes indokolással ellátott kérelmet nyújtott be a Törvényszék eljárási szabályzata 66. cikkének megfelelően, amelyben azt kérte, hogy a keresetlevél mellékletében szereplő bizonyos adatokat ne említsék a jelen üggyel kapcsolatos azon dokumentumokban, amelyekhez a nyilvánosság esetleg hozzáférhet. A felperes által tett pontosításokra figyelemmel a Törvényszék kedvezően bírálta el a kérelmet.

19      A Törvényszék Hivatalához 2018. július 13‑án benyújtott beadványában a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő.

20      A választ a felperes 2018. szeptember 18‑án nyújtotta be a Törvényszék Hivatalához.

21      2018. október 30‑án a Bizottság viszonválaszt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához, ami után az eljárás írásbeli szakasza lezárult.

22      A Törvényszék Hivatalához 2018. november 27‑én benyújtott beadványában a felperes – az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése alapján – tárgyalás megtartását kérte.

23      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (hatodik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott, és az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásban megválaszolandó kérdést intézett a felekhez. A felek ezen intézkedéseknek a kitűzött határidőn belül eleget tettek.

24      A Törvényszék a 2019. július 8‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.

25      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak;

–        semmisítse meg egyrészről a végrehajtási határozatot, másrészről pedig a CHMP 2017. november 9‑i véleményét és értékelő jelentését;

–        másodlagosan, kizárólag a végrehajtási határozatot semmisítse meg;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

26      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        részben mint elfogadhatatlant, és mindenesetre mint megalapozatlant utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

27      A Bizottság a jelen megsemmisítés iránti kereset CHMP véleményére és értékelő jelentésére vonatkozó részének elfogadhatatlanságára hivatkozik. Álláspontja szerint, noha az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében e két aktus a végrehajtási határozat elválaszthatatlan részét képezi, ez nem változtat azon, hogy azok e határozat előkészítő intézkedéseit képezik. Viszonválaszában a Bizottság pontosítja, hogy jóllehet úgy tűnik, a felperes a válaszban azt állítja, hogy soha nem állt szándékában külön a CHMP véleményének és értékelő jelentésének a megsemmisítését kérni, ez a szándéka nem tűnik ki egyértelműen a keresetlevélben szereplő kérelmekből.

28      A felperes megjegyzi, hogy a Bizottság nem vitatja a jelen kereset végrehajtási határozatra vonatkozó részének elfogadhatóságát. Ezen túlmenően előadja, hogy – szemben azzal, amit a Bizottság sugallni látszik – nem állítja, hogy a CHMP véleményének és értékelő jelentésének „elkülönülő és önálló megsemmisítés iránti kereset tárgyát” kellete képeznie. Mivel – az ítélkezési gyakorlat értelmében – a CHMP véleménye és értékelő jelentése a végrehajtási határozat elválaszthatatlan részét képezi, a megtámadott jogi aktus e három aktusból áll.

29      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, csak azon intézkedések minősülnek az EUMSZ 263. cikk értelmében megsemmisítés iránti keresettel megtámadható intézkedéseknek, amelyek a vizsgálat befejezéseként véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, „a végső határozat előkészítésére irányuló közbenső intézkedések” azonban nem (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 10. pont; lásd még: 2010. január 26‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:40, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. március 15‑i Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ítélet, C‑415/15 P, EU:C:2017:216, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30      Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a forgalombahozatali engedély iránti kérelem vizsgálatára irányuló eljárás keretében a végleges tudományos szakvélemény – a jelen ügyben a CHMP véleménye – olyan közbenső intézkedést képez, amelynek célja az e kérelmet elbíráló határozat előkészítése. Olyan előkészítő aktusról van szó, amely nem véglegesen rögzíti a Bizottság álláspontját, és amely tehát nem képez a fenti 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett megtámadható jogi aktust (lásd ebben az értelemben: 2003. december 18‑i Olivieri kontra Bizottság és EMEA ítélet, T‑326/99, EU:T:2003:351, 53. pont).

31      E megfontolások értelemszerűen alkalmazandók a CHMP értékelő jelentésére, amely a CHMP véleményének részét képezi. A CHMP valamely véleménye vagy értékelő jelentése nem tekinthető végleges aktusnak, mivel azok egyetlen célja, hogy előkészítsék a Bizottságnak a – 726/2004 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése szerinti – határozattervezetét, valamint a Bizottságnak a 726/2004 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadandó végleges határozatát.

32      Ezen túlmenően, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben egy határozat pusztán és egyszerűen megerősíti az EMA véleményét, e vélemény tartalma – csakúgy, mint az annak alapjául szolgáló értékelő jelentésé – e határozat indokolásának elválaszthatatlan részét képezi, különösen a szóban forgó gyógyszer tudományos értékelését illetően (2015. június 11‑i Laboratoires CTRS kontra Bizottság ítélet, T‑452/14, nem tették közzé, EU:T:2015:373, 60. pont; lásd még ebben az értelemben: 2003. december 18‑i Olivieri kontra Bizottság és EMEA ítélet, T‑326/99, EU:T:2003:351, 55. pont).

33      Ennélfogva sem a CHMP‑nek a végrehajtási határozathoz kapcsolható véleménye, sem az ilyen értékelő jelentése nem képezheti elkülönülő és önálló megsemmisítés iránti kereset tárgyát. A CHMP véleményének és jelentésének a megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmek ugyanis nem rendelkeznek önálló tartalommal, és valójában átfedik egymást a végrehajtási határozatra irányulókkal.

34      Következésképpen – és jóllehet a felperes a tárgyaláson jelezte, hogy a jelen keresettel nem volt célja, hogy „külön” kérje a CHMP véleményének és értékelő jelentésének a megsemmisítését, a megsemmisítés iránti keresetet a CHMP véleményére és értékelő jelentésére irányuló részében elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Ezzel szemben a jelen keresetnek a végrehajtási határozatra (a továbbiakban: megtámadott határozat) irányuló része elfogadható.

35      Ennek pontosítását követően, a megtámadott határozat indokolásának és megalapozottságának értékelése során figyelembe kell venni a CHMP véleményét és értékelő jelentését. Amennyiben ugyanis ez a határozat pusztán és egyszerűen megerősíti az EMA véleményét, e vélemény tartalma – csakúgy, mint az annak alapjául szolgáló értékelő jelentésé – e határozat indokolásának elválaszthatatlan részét képezi, különösen a szóban forgó gyógyszer tudományos értékelését illetően.

36      Ami az értékelő jelentésnek a figyelembe veendő pontos változatát illeti – amely kérdés a felek között vita tárgyát képezi –, az a CHMP 2017. november 9‑i jelentése.

37      Mivel ugyanis – amint azt a 726/2004 rendelet (23) preambulumbekezdése kimondja – „[a]z [EMA] emberi felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó kérdésekre adott véleményeinek elkészítésével kapcsolatos kizárólagos felelősséget az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottságára kell ruházni”, nem pedig e bizottság különböző tagjaira, főszabály szerint nem lehet figyelembe venni a 2017. október 11‑i, a „társelőadóknak a felülvizsgálati eljárást alátámasztó okokra vonatkozó, naprakésszé tett közös értékelő jelentését”, amelyet 2017. november 5‑én – amint azt a felperes állítja – „utolsó értékelő jelentésként” osztottak ki a CHMP valamennyi tagjának.

38      Amint arra a Bizottság helytállóan rámutatott, ez a jelentés olyan dokumentum, amely a társelőadók nézeteit ismerteti, továbbá amely a felperessel, valamint a CHMP testületi szerve keretében lefolytatandó tudományos vita elősegítése céljából készült. Ez a dokumentum semmilyen módon nem tükrözi a CHMP végleges véleményeit, amennyiben a dokumentum konszenzussal vagy a tagok abszolút többségével elfogadott tudományos véleményeket vagy ajánlásokat tartalmaz.

39      Jóllehet azonban az értékelési eljárás során kidolgozott közbenső értékelő jelentéseket – köztük a jelen ügyben a felülvizsgálati eljárás során kidolgozott, 2017. október 11‑i „naprakésszé tett közös értékelő jelentéshez” hasonló, a társelőadók által kidolgozott dokumentumokat – meg kell különböztetni a CHMP végleges értékelő jelentésétől, elöljáróban nem zárható ki, hogy ezek a közbenső dokumentumok bizonyos kérdésekkel kapcsolatban iránymutatást biztosíthatnak a Törvényszék számára. Ezeket a dokumentumokat különösen annak meghatározása során lehet figyelembe venni, hogy a jelen eljárásban szóban forgó, a forgalombahozatali engedély iránti kérelem elbírálására irányuló eljárás keretében a CHMP által véglegesként elfogadott tudományos következtetések indokolása nem hiányzik, illetve hogy azok nem szenvednek nyilvánvaló értékelési hibákban.

 Az ügy érdeméről

40      Keresetének alátámasztására a felperes öt jogalapot hoz fel. Az első jogalap azon alapul, hogy az iloperidon által esetlegesen okozott szívritmuszavarral kapcsolatos kockázatok értékelése nem tartalmaz indokolást, nyilvánvaló értékelési hibában szenved és sérti az egyenlő bánásmód elvét. A második azon alapul, hogy az iloperidonnal kapcsolatban javasolt kockázatcsökkentő intézkedések értékelése nem tartalmaz indokolást, nyilvánvaló értékelési hibában szenved, valamint sérti az arányosságnak az EUSZ 5. cikk (1) és (4) bekezdésében kimondott elvét és az egyenlő bánásmód elvét. A harmadik jogalap azon alapul, hogy az iloperidon késleltetett hatásának következményeire vonatkozó értékelés nem tartalmaz indokolást, és sérti az arányosság elvét. A negyedik jogalap azon alapul, hogy sérti a hatáskör‑átruházás és az arányosság (EUSZ 5. cikkének (1)–(3) bekezdésében kimondott) elvét, a 726/2004 rendelet 12. cikkét és 81. cikkének (2) bekezdését, valamint az egyenlő bánásmód elvét az azon populáció meghatározására irányuló kötelezettség, amely esetében az iloperidon más termékekhez képest jobb eredményekkel járna. Az ötödik, egyben utolsó jogalap azon alapul, hogy az iloperidon előny‑kockázat viszonyára vonatkozó átfogó értékelés nem rendelkezik megfelelő indokolással és – mindenesetre – nyilvánvalóan téves.

 A bírósági felülvizsgálat jellegére és hatályára vonatkozó előzetes megfontolások

41      A jelen ügyben célszerűnek tűnik elöljáróban néhány megfontolást megfogalmazni először is az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek forgalombahozatali engedélyre vonatkozó (többek között 726/2004 rendeletben szabályozott) központosított eljárást, másodszor pedig azon felülvizsgálat jellegét és hatályát illetően, amelyet a Törvényszéknek akkor kell elvégeznie, ha a forgalombahozatali engedély kérelmezője vitatja azokat a tudományos következtetéseket, amelyek alapján a hatáskörrel rendelkező szervek a forgalombahozatali engedély megtagadását javasolták.

–       A gyógyszerek forgalombahozatali engedélyére vonatkozó, a 726/2004 rendeletben szabályozott központosított eljárás főbb jellemzőinek felidézése

42      A 726/2004 rendelet indokolásából (lásd különösen a (19) preambulumbekezdést) kitűnik, hogy a gyógyszerek engedélyezésére irányuló, a rendeletben előírt központosított eljárás a gyógyszerek minőségével, biztonságosságával és hatásosságával kapcsolatban az EMA által a lehető legmagasabb színvonalú követelmények alkalmazásával elvégzett tudományos értékelésen alapul. Az e szabályozásban előírt engedélyezési rendszer egyik fő célkitűzése ugyanis annak biztosítása, hogy a betegek ne kapjanak olyan gyógyszereket, amelyek előny‑kockázat viszonya negatív. E tekintetben a 2001/83/EK irányelvnek a farmakovigilancia tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. október 25‑i 2012/26/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2012. L 299., 1. o.) módosított, az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló, 2001. november 6‑i 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 311., 67. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 69. o.; helyesbítések: HL 2006. L 235., 24. o.; HL 2014. L 239., 81. o.; HL 2019. L 317., 115. o.) 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] tagállamokban gyógyszert csak akkor lehet forgalomba hozni, ha az adott tagállam illetékes hatóságai az ezen irányelvvel összhangban forgalombahozatali engedélyt adnak ki, vagy ha az engedélyt a gyermekgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekről[, valamint az 1768/92/EGK rendelet, a 2001/20/EK irányelv, a 2001/83/EK irányelv és a 726/2004/EK rendelet módosításáról] szóló, 2006. december 12‑i 1901/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel [(HL 2006. L 378., 1. o.)] […] összefüggésben értelmezett 726/2004 […] rendelettel összhangban adták ki”.

43      A 2001/83 irányelv 26. cikkével összefüggésben értelmezett 1. cikke 28a. pontjából, valamint a 726/2004 rendelet (14) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkéből következik, hogy a forgalombahozatali engedélyt elutasítják, ha az anyagok és releváns dokumentumok vizsgálatát követően megállapítják többek között azt, hogy a szóban forgó gyógyszer előny‑kockázat viszonya nem tekinthető kedvezőnek. E tekintetben az érintett gyógyszer pozitív terápiás hatásainak a gyógyszer használatával kapcsolatos kockázatokra – azaz a gyógyszer minőségével, biztonságosságával és hatásosságával kapcsolatos, a betegségek egészét vagy a közegészségügyet érintő bármely kockázatra – tekintettel történő értékeléséről van szó (lásd a 2001/83 irányelv 1. cikkének 28. pontját).

44      Ebben az összefüggésben a gyógyszer engedélyezésével kapcsolatos feltételek teljesülésére vonatkozó bizonyítási teher a kérelmezőre hárul, akinek többek között tudományos adatokkal kell szolgálnia a gyógyszer ártalmatlanságának és hatásosságának bizonyítása céljából (lásd ebben az értelemben: 2002. november 26‑i Artegodan és társai kontra Bizottság ítélet, T‑74/00, T‑76/00, T‑83/00–T‑85/00, T‑132/00, T‑137/00 és T‑141/00, EU:T:2002:283, 187. és 188. pont). A 726/2004 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése e tekintetben kifejezetten előírja, hogy a forgalombahozatali engedélyt el kell utasítani, ha a 6. cikknek megfelelően benyújtott adatok és dokumentumok ellenőrzése után úgy tűnik, hogy a kérelmező nem bizonyította megfelelően vagy kielégítő mértékben az emberi felhasználásra szánt gyógyszer minőségét, biztonságosságát vagy hatásosságát. Más szavakkal: nem a forgalombahozatali engedély iránti kérelem elbírálásával foglalkozó hatóságnak kell bizonyítania, hogy valamely termék nem biztonságos, hanem a forgalombahozatali engedély kérelmezőjének kell bizonyítania, hogy a szóban forgó gyógyszer előny‑kockázat viszonya kedvező.

45      Ezen túlmenően, a forgalombahozatali engedély megadására vonatkozó határozatot – amelynek a közegészségügy magas szintű védelmén kell alapulnia – a biztonságossággal, a hatásossággal és az ártalmatlansággal kapcsolatos, az alkalmazandó uniós jogi rendelkezésekből eredő kritériumokra tekintettel kell meghozni. Noha nem lehet kizárni, hogy a forgalombahozatali engedély kérelmezője harmadik országokra vonatkozó, a forgalomba hozatalt megelőző és az azt követő adatokra támaszkodjon, abszolút értelemben nem lehet azzal a körülménnyel érvelni, hogy ezekben az országokban megadták a forgalombahozatali engedélyt (a ritka betegségek gyógyszere minősítésének megszerzését illetően lásd analógia útján: 2010. szeptember 9‑i Now Pharm kontra Bizottság ítélet, T‑74/08, EU:T:2010:376, 57. pont).

46      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – a forgalombahozatali engedély felfüggesztésével vagy visszavonásával kapcsolatos anyagi jogi feltételekhez hasonlóan – a forgalombahozatali engedély megadásával kapcsolatos feltételeket az ítélkezési gyakorlatban levezetett azon általános elvnek megfelelően kell értelmezni, amely szerint a közegészség védelmének minden kétséget kizáróan döntő jelentőséget kell tulajdonítani a gazdasági megfontolásokkal szemben (lásd: 2012. április 19‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen túlmenően, az elővigyázatosság elve – amely az uniós jog egyik általános elvét képezi – kifejezetten feljogosítja a Bizottságot, hogy annak megállapítására szorítkozzon, hogy olyan komoly és meggyőző jelek vannak, amelyek észszerű kétséget ébresztenek az érintett gyógyszer ártalmatlanságával, vagy akár a kedvező előny‑kockázat viszony fennállásával kapcsolatban (a forgalombahozatali engedélyek felfüggesztésével, visszavonásával vagy módosításával kapcsolatos határozatokat illetően lásd analógia útján: 2015. december 3‑i PP Nature‑Balance Lizenz kontra Bizottság ítélet, C‑82/15 P, nem tették közzé, EU:C:2015:796, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47      Konkrétan – és amint azt a felek elismerik – a forgalombahozatali engedély iránti kérelmek értékelésével kapcsolatos folyamat tudományos értékelésekből és a forgalombahozatali engedély kérelmezőjével folytatott tudományos vitákból álló több szakaszon alapul. Elsősorban ugyanis, a kérelemben ismertetett adatokat értékeli egymással párhuzamosan két független csoport (a társelőadók csoportjai), amelyek ismertetik első következtetéseiket és ajánlásaikat. Ezekkel kapcsolatban a CHMP elvégzi az első tudományos értékelést. Ezen első értékelést követően a CHMP másodsorban megbeszélést kezdeményez a kérelmezővel az általános értékelést illetően, hangsúlyozva a benyújtott adatok és vizsgálat esetleges hiányosságait, és – a végleges következtetés kialakítása előtt – információk iránti egy vagy több kérést intéz a kérelmezőhöz. A forgalombahozatali engedély iránti kérelemmel kapcsolatos végleges következtetést ily módon csak több megvitatási fordulót követően fogadják el, amelyek során számos olyan közbenső dokumentum készül, amelyekben szerepelhetnek bizonyos előadók jelentései. E közbenső dokumentumok mindössze az értékelés adott szakaszban fennálló aktuális helyzetét tükrözik. Amikor a CHMP elégedett az értékeléssel, ezeket a jelentéseket a bizottság szintjén szakértők általi kritikai vizsgálatnak vetik alá, és a bizottsági viták eredménye alapján módosítják azokat.

48      Ezen értékelési folyamat keretében az EMA emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel összefüggő bármely kérdésre vonatkozó véleményének elkészítésével kapcsolatos „kizárólagos felelősség” a CHMP‑re hárul (lásd a 726/2004 rendelet (23) preambulumbekezdését és 5. cikkének (2) bekezdését). Következésképpen a társelőadók által esetlegesen elkészített dokumentumokat – a jelen ügyben különösen a (2017. november 5‑én a CHMP valamennyi tagjának kiosztott) 2017. október 11‑i közös értékelő jelentést, amelyre a felperes részben hivatkozni akar – meg kell különböztetni a CHMP‑nek a megtámadott határozat alapjául szolgáló végleges értékelő jelentésétől.

–       A bírósági felülvizsgálat terjedelméről és hatályáról

49      A bírósági felülvizsgálatnak a – felek között vita tárgyát képező –terjedelme és hatálya is pontosításra szorul. A felperes a válaszában ugyanis előadja, hogy a Bizottság – a bírósági felülvizsgálat terjedelme túlságosan korlátozó értelmezésének javasolásával – olyan, „elhomályosításra irányuló stratégiát” próbál alkalmazni, amelynek célja meggyőzni a Törvényszéket arról, hogy ne vizsgálja a felhozott jogalapok megalapozottságát, valamint megakadályozni azt, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos több alapvető kérdéssel foglalkozzon. Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós bíróság értékelheti a CHMP által elvégzett tudományos értékelés jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2013. március 7‑i Acino kontra Bizottság ítélet, T‑539/10, nem tették közzé, EU:T:2013:110, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és adott esetben vizsgálhatja, hogy ezen értékelés szabályszerűtlensége a Bizottság határozatának jogszerűségét érintő lényeges eljárási szabályok megsértését képezi‑e (lásd ebben az értelemben: 2002. november 26‑i Artegodan és társai kontra Bizottság ítélet, T‑74/00, T‑76/00, T‑83/00–T‑85/00, T‑132/00, T‑137/00 és T‑141/00, EU:T:2002:283, 197. pont).

50      E tekintetben – az ítélkezési gyakorlat értelmében – főszabály szerint különbséget kell tenni az uniós bíróság által végzett azon felülvizsgálat között, amelynek elvégzésére egyrészről a CHMP tudományos véleményének alaki jogszerűségével, másrészről pedig a mérlegelési jogkör Bizottság általi gyakorlásával kapcsolatban az uniós bíróságot felkérhetik (lásd ebben az értelemben: 2013. március 7‑i Acino kontra Bizottság ítélet, T‑539/10, nem tették közzé, EU:T:2013:110, 92. pont; 2014. december 11‑i PP Nature‑Balance Lizenz kontra Bizottság ítélet, T‑189/13, nem tették közzé, EU:T:2014:1056, 33. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2002. november 26‑i Artegodan és társai kontra Bizottság ítélet, T‑74/00, T‑76/00, T‑83/00–T‑85/00, T‑132/00, T‑137/00 és T‑141/00, EU:T:2002:283, 199. pont).

51      A mérlegelési jogkör Bizottság általi gyakorlását illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy mivel az uniós hatóságok különösen a tudományos és műszaki jellegű, rendkívül összetett tények értékelésében széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk megtett intézkedések természetének és terjedelmének meghatározása tekintetében, az uniós bíróság felülvizsgálatának annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy az ilyen jogkör gyakorlása nem volt‑e nyilvánvalóan hibás, vagy nem követtek‑e el hatáskörrel való visszaélést, illetve hogy e hatóságok nem lépték‑e nyilvánvalóan túl a mérlegelési jogkörüket. Ebben a kontextusban az uniós bíróság nem helyettesítheti a saját, tudományos és műszaki jellegű ténybeli megállapításaival az uniós hatóságok megállapításait, amelyeket az EUM‑Szerződés e feladat elvégzésére kizárólagosan felhatalmazott (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑i Etimine ítélet, C‑15/10, EU:C:2011:504, 60. pont; 2015. április 30‑i Polynt és Sitre kontra ECHA ítélet, T‑134/13, nem tették közzé, EU:T:2015:254, 52. pont; 2017. május 11‑i Deza kontra ECHA ítélet, T‑115/15, EU:T:2017:329, 163. pont).

52      Pontosítani kell, hogy az uniós hatóságok mérlegelési mozgástere – amelynek gyakorlása csak korlátozott bírósági felülvizsgálat alá tartozik – nem kizárólag a meghozandó rendelkezések jellegére és hatályára, hanem bizonyos mértékig az alapvető adatok megállapítására is vonatkozik. Az ilyen bírósági felülvizsgálat azonban – még ha annak korlátozott is a terjedelme – szükségessé teszi, hogy az uniós hatóságok, amelyek a szóban forgó jogi aktus alkotói, bizonyíthassák az uniós bíróság előtt, hogy a jogi aktust mérlegelési jogkörük tényleges gyakorlásával fogadták el, amely feltételezi az ezen aktus által szabályozni szándékozott helyzet valamennyi releváns tényének és körülményének figyelembevételét (lásd: 2010. július 8‑i Afton Chemical ítélet, C‑343/09, EU:C:2010:419, 33. és 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. április 30‑i Polynt és Sitre kontra ECHA ítélet, T‑134/13, nem tették közzé, EU:T:2015:254, 53. pont; 2017. május 11‑i Deza kontra ECHA ítélet, T‑115/15, EU:T:2017:329, 164. pont).

53      Ami a CHMP véleményével – és tágabb értelemben értékelő jelentésével – kapcsolatos bírósági felülvizsgálatot illeti, a Törvényszék nem helyettesítheti saját értékelésével a CHMP‑ét. A bírósági felülvizsgálat ugyanis csak e bizottság működésének szabályszerűségére, valamint véleményének belső koherenciájára és indokolására vonatkozik. Ezen utóbbi aspektust illetően a felülvizsgálat annak vizsgálatából áll, hogy ezek az aktusok olyan indokolást tartalmaznak‑e, amelyek lehetővé teszik az aktusok alapjául szolgáló megfontolások értékelését, valamint hogy fennáll‑e érthető kapcsolat az abban szereplő orvosi vagy tudományos megállapítások és a levont következtetések között (lásd ebben az értelemben: 2013. március 7‑i Acino kontra Bizottság ítélet, T‑539/10, nem tették közzé, EU:T:2013:110, 93. pont; 2018. december 5‑i Bristol‑Myers Squibb Pharma kontra Bizottság és EMA ítélet, T‑329/16, nem tették közzé, EU:T:2018:878, 99. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2002. november 26‑i Artegodan és társai kontra Bizottság ítélet, T‑74/00, T‑76/00, T‑83/00–T‑85/00, T‑132/00, T‑137/00 és T‑141/00, EU:T:2002:283, 200. pont).

54      Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem tért el a CHMP véleményétől, mivel e vélemény tartalma – csakúgy, mint az alapjául szolgáló értékelő jelentésé – e határozat indokolásának elválaszthatatlan részét képezi, különösen a szóban forgó gyógyszer tudományos értékelését illetően (lásd a fenti 16. és 34. pontot). A Bizottság ily módon jóváhagyta az e véleményben kifejtett megállapításokat. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy – különösen a nyilvánvaló értékelési hibát illetően – a Törvényszékre háruló bírósági felülvizsgálatot az e véleményben és a fent említett értékelő jelentésben szereplő valamennyi megfontolás tekintetében kell elvégezni (lásd ebben az értelemben: 2018. december 5‑i Bristol‑Myers Squibb Pharma kontra Bizottság és EMA ítélet, T‑329/16, nem tették közzé, EU:T:2018:878, 98. pont).

 Az arra alapított első jogalapról, hogy az iloperidon által esetlegesen okozott szívritmuszavarral kapcsolatos kockázatok értékelése nem tartalmaz indokolást, nyilvánvaló értékelési hibában szenved és sérti az egyenlő bánásmód elvét

55      Első jogalapjában a felperes lényegében azzal érvel, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz indokolást, nyilvánvaló értékelési hibákban szenved és sérti az egyenlő bánásmód elvét, ami az iloperidonnak a szív elektromos aktivitásának (a továbbiakban: QT‑intervallum) megváltozásából, a QT‑intervallum megnyúlásából eredő aritmogén potenciáljával kapcsolatos kockázatok értékelését illeti, amely változás olyan rendellenes szívritmust idézhet elő, amely bizonyos körülmények között életveszélyes lehet.

56      A felperes elsősorban előadja, hogy a szívritmuszavar kockázatainak a jelen ügyben elvégzett értékelése eltért a hatályos iránymutatásoktól, különösen a QT/QTc‑intervallum megnyúlása és a nem antiaritmiás gyógyszerek proaritmiás hatása kockázatának klinikai értékelésével kapcsolatos iránymutatásoktól (CHMP/ICH/2/04, note for guidance on the clinical evaluation of QT/QTc interval prolongation and proarrhythmic potential for nonantiarrhytmic drugs, a továbbiakban: QT‑iránymutatások), amelyek a QT‑intervallum megnyúlását esetlegesen előidéző gyógyszerekkel kapcsolatos kockázatok értékelése céljából releváns paramétereket határozzák meg. A fellebbező szerint a CHMP – azzal, hogy eltért a 2017. október 11‑i közös értékelő jelentésben szereplő következtetésektől – egyfelől nem fejtette ki, hogy a felperes által benyújtott adatokat és számításokat miért nem tartotta relevánsnak, másfelől pedig nem vette figyelembe az iloperidon forgalomba hozatalát követően szerzett tapasztalatot.

57      A felperes másodsorban úgy véli, hogy a kockázatoknak ez az értékelése nem felel meg az EMA jelenlegi gyakorlatának, következésképpen pedig sérti az egyenlő bánásmód elvét. A felperes többek között azzal érvel, hogy a szintén a szkizofrénia kezelését célzó más termékek – azaz a lurazidon és a ciszaprid – értékelése során alkalmazott megközelítéssel ellentétben a CHMP megtagadta a forgalomba hozatalt követően szerzett, a felperes által benyújtott számos adat, különösen az iloperidonnal kapcsolatban más piacokon szerzett – a „bejelentések alacsony arányának” jelentős mennyisége ellenére – kedvező tapasztalatok figyelembevételét.

58      A felperes harmadsorban azzal érvel, hogy mivel a CHMP nem jelezte azokat az okokat, amelyek miatt eltért a fenti 56. pontban említett két aspektussal kapcsolatban a felperes által ismertetett adatoktól, úgy kell tekinteni, hogy a CHMP következtetései nem tartalmaznak megfelelő indokolást, és hogy mindenesetre azok nyilvánvalóan tévesek. A felperes ezzel összefüggésben pontosítja, hogy – meggyőző indokolás hiányában – csakis azt vélelmezheti, hogy a jelen ügyben szóban forgó elutasító határozatot a következők indokolták: egyrészről a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport, nem alátámasztott – a csoport egyik tagjának személyes véleményén alapuló – azon állítása, amely szerint az iloperidon „igen sok esetben” idézett elő hirtelen és váratlan halált, és másrészről az, hogy ebben a csoportban részt vett egy olyan szakértő, aki egy, az iloperidonnal versengő termék esetében tanácsadóként járt el.

59      A Bizottság az első jogalap elutasítását kéri, mivel ez a jogalap – álláspontja szerint – inkább annak jelzésére utal, hogy a felperes nem ért egyet a megtámadott határozat alapjául szolgáló tudományos következtetésekkel, semmint arra, hogy megkérdőjelezze az indokolás hiányát.

–       Az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásáról

60      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében megkövetelt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolás követelményét az ügy körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére, valamint a címzettek, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. március 28‑i Rosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 122. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Ami még konkrétabban a forgalombahozatali engedélyt elbíráló határozatokat illeti, a 726/2004 rendelet 81. cikkének (1) bekezdése – amely értelmében minden határozat, amely a forgalombahozatali engedély megadására, megtagadására, módosítására, felfüggesztésére, visszavonására vonatkozik, részletesen tartalmazza a meghozatalának indokait – nem tesz mást, mint hogy kifejezetten felidézi az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt általános indokolási kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 2014. április 10‑i Acino kontra Bizottság ítélet, C‑269/13 P, EU:C:2014:255, 121. és 122. pont).

62      A jelen ügyben, a szóban forgó forgalombahozatali engedély megtagadásáról a CHMP értékelő jelentése és a CHMP (megtámadott határozat I. mellékletében a „Tudományos következtetések és a megtagadás EMA által ismertetett okai” cím alatt szereplő) véleménye alapján döntöttek, amelyek – amint arra a Törvényszék a fentiekben szereplő előzetes megfontolásokban emlékeztetett (lásd többek között a fenti 32. pontot) – e határozat elválaszthatatlan részét képezik.

63      Márpedig ezen aktusokból kitűnik, hogy egyértelműen kifejtették azokat a – több tucat oldalon vizsgált – tudományos okokat, amelyek miatt úgy vélték, hogy az iloperidon – figyelemmel különösen aritmogén potenciáljára – kockázatokat jelent a betegek biztonságára nézve. A CHMP értékelő jelentésében többek között azt állapította meg, hogy a hozzá benyújtott adatokból kitűnik, hogy ez a gyógyszer – a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések ellenére – a QT‑intervallum megnyúlását eredményezi, ami bizonyos helyzetekben végzetes lehet a beteg számára.

64      A CHMP véleménye a forgalombahozatali engedély megtagadása indokainak körében jelzi a következőket:

„Figyelemmel a rendelkezésre álló összes klinikai és nem klinikai adatra (köztük a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálatra, az átfogó klinikai programra, valamint a klinikai kísérletek során és a forgalomba hozatalt követően bekövetkező kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan halálesetekre), az iloperidon – expozíciótól függően – jelentős aritmogén potenciállal rendelkezik. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a javasolt [kockázatcsökkentő intézkedések] megfelelően kezelnék az ebben a konkrét esetben meghatározott kockázatot. Következésképpen az iloperidon biztonságossága nem megfelelően bizonyított.”

65      Általánosabban: a CHMP véleménye és értékelő jelentése pontosan feltünteti azokat az indokokat, amelyeken a megtámadott határozat alapul. Abból világosan és egyértelműen kitűnik a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelése úgy, hogy a felperes megismerhesse a meghozott intézkedés indokait, a Törvényszék pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Egyebekben meg kell állapítani, hogy az iloperidon aritmogén potenciáljának kérdése a jelen ügyben az ezen anyag biztonságosságosságával kapcsolatban a CHMP által kifejtett aggályok középpontjában volt a CHMP 2017. július 20‑i első véleményében és (a felperes kérelmét követően megindult felülvizsgálati eljárás keretében kidolgozott) 2017. november 9‑i végleges értékelő jelentésében egyaránt. A CHMP többek között úgy vélte, hogy a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések – köztük a forgalombahozatali engedély iránti kérelem felülvizsgálatának szakaszában benyújtottak – ellenére továbbra is jelentős a QT‑intervallum megnyúlásának kockázata. A CHMP többek között aggasztónak tartotta azt, hogy az említett anyagot májenzimek bontják le a szervezetben, amely enzimek néhány betegnél vagy más gyógyszerek miatt alulműködhetnek. A CHMP – mivel úgy értékelte, hogy e kockázat jelentősége magasabb a várt előnynél – megerősítette az iloperidon forgalombahozatali engedélyére vonatkozó kedvezőtlen véleményét.

66      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a CHMP‑nek a megtámadott határozat alapjául szolgáló véleménye és értékelő jelentése tartalmaz indokolást, amennyiben abból az érdekeltek megismerhetik a meghozott intézkedés indokait, a Törvényszék pedig annak alapján gyakorolhatja felülvizsgálati jogkörét.

67      Úgy tűnik tehát, hogy érvelésében a felperes valójában a CHMP által elfogadott tudományos következtetések kifogásolására törekszik, amennyiben azok nyilvánvalóan tévesek és sértik az egyenlő bánásmód elvét.

68      Ezen előzetes pontosításokra figyelemmel kell a felperes által előterjesztett különféle kifogásokat vizsgálni.

–       Arról az állításról, amely szerint az iloperidonnal kapcsolatos kockázatok értékelése nem felel meg a QT/QTcintervallum megnyúlására vonatkozó iránymutatásoknak

69      A felperes azzal érvel, hogy az iloperidon biztonságosságának értékelése során a CHMP nem tartotta tiszteletben az alkalmazandó iránymutatásokat, még konkrétabban a QT‑iránymutatásokat.

70      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a forgalombahozatali engedély iránti kérelmek kezelésével megbízott szerveket – köztük az EMA‑t –fel lehet kérni olyan iránymutatások kidolgozására, amelyek nem csupán kezelési útmutatóként szolgálnak, hanem amelyek révén – az átláthatóság és a kiszámíthatóság érdekében – tájékoztatják a kérelmezőket azokról a paraméterekről, amelyeket a kérelmük alátámasztásaként benyújtandó tudományos és technikai adatok értékeléséhez figyelembe fognak venni.

71      Noha ezek az „útmutatók”, illetve „iránymutatások” jogilag nem kötelező erejűek, azokat – további információkként – bizonyos mértékig figyelembe lehet venni egy gyógyszer előny‑kockázat viszonyának értékelése során (lásd analógia útján: 2003. október 16‑i AstraZeneca ítélet, C‑223/01, EU:C:2003:546, 28. pont). Különösen ez a helyzet akkor, amikor – mint a jelen ügyben – bonyolult technikai vagy tudományos kérdésekről van szó.

72      A jelen ügyben szóban forgó QT‑iránymutatások létjogosultságát az annak bevezetőjében felidézett azon megállapítás képezi, amely szerint bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként megnyúlik a kardiális repolarizáció – amely jelenség a felületi elektrokardiográfián (a továbbiakban: EKG) a közkeletűen QT‑intervallumnak nevezett szakasz megnyúlása révén figyelhető meg –, végső soron pedig kialakulnak a hirtelen halált eredményező feltételek.

73      A jelen ügyben nem vitatott, hogy egy anyagnak a QT/QTc‑intervallum jelentős megnyúlása miatt kimutatható aritmogén potenciálja olyan nyilvánvaló léptékű kockázatot képez, amelyre különös hangsúlyt kell fektetni a gyógyszereknek a forgalomba hozatalukat megelőző értékelése során. A QT‑iránymutatások 5.1. pontja e célból pontosítja, hogy „[a] QT/QTc‑intervallumnak a dokumentált szívritmuszavarok melletti vagy azok nélküli jelentős megnyúlása indokolhatja a gyógyszer jóváhagyásának megtagadását, vagy klinikai fejlesztésének leállítását, különösen akkor, ha a gyógyszer nem jár semmiféle nyilvánvaló előnnyel egy már rendelkezésre álló terápiához képest, továbbá ha úgy tűnik, hogy ez a terápia a betegek többsége számára megfelelő”.

74      A jelen ügyben a felperes érvelésében lényegében azt kifogásolja, hogy három aspektus, jelesül a legrosszabb eset meghatározása, a releváns adatok figyelembevétele, valamint a gyógyszerek biztonságosságának értékelésével összefüggésben alkalmazandó határértékek tekintetében nem vették figyelembe a QT‑iránymutatásokat.

75      Elsősorban, a „legrosszabb eset” (worst case scenario) jelen ügyben való figyelembevételét illetően, a QT‑iránymutatások pontosítják többek között, hogy „a kockázatértékelés részeként fontos meghatározni a »legrosszabb esetet« a QT/QTc‑intervallumra hatást kifejtő gyógyszerek tekintetében (azaz a betegek célcsoportjánál a gyógyszer csúcshatásakor és a terápia során elérhető legmagasabb vérszintek mellett mért QT/QTc‑intervallumot)”.

76      Márpedig a CHMP nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát annak megállapításakor, hogy az iloperidon kockázatainak értékelésével összefüggésben a legrosszabb eset azokhoz a betegekhez kapcsolódik, akiknek az iloperidon főbb metabolikus útvonalait enyhén gátló gyógyszereket is felírtak. Amint azt a Bizottság beadványaiban kifejtette, elfogadott tény, hogy az iloperidon aritmogén potenciálja növekszik az ezen anyag vérben meglévő koncentrációjától függően. Másként fogalmazva: minél lassabb az iloperidon metabolizációja, annál magasabb a beteg ezen anyagnak való kitettsége, és ennélfogva annál jelentősebb a felmerülő kockázat.

77      A CHMP – azzal ellentétben, amit a felperes e következtetés levonása céljából állít – nem szorítkozott elméleti érvelésre, hanem figyelembe vette a tudomására hozott összes adatot, és különösen a hozzá benyújtott klinikai és nem klinikai tudományos adatokat (lásd az alábbi 81–88. pontot).

78      Ezenfelül és mindenesetre, jóllehet a QT‑iránymutatások értelmében a legrosszabb eset meghatározása bizonyos fokú jelentőséggel bír a QT‑intervallum megnyúlását előidéző gyógyszerek kockázatainak értékelésével összefüggésben, a jelen ügyben úgy tűnik, a CHMP azt állapította meg, hogy az iloperidon előny‑kockázat viszonya a betegek érintett populációjától függetlenül negatív, mivel tudományosan nehéz volt előre meghatározni azt a populációt, amely esetében mérsékelt az iloperidon metabolizációja.

79      Amikor a Törvényszék arra kérte a Bizottságot a tárgyaláson, hogy fejtse ki a „legrosszabb eset” meghatározásának jelentőségét és hatályát, a Bizottság elmagyarázta – anélkül, hogy a felperes ellentmondott volna ebben a kérdésben –, hogy különösen nehéz, hacsak nem lehetetlen volt előre meghatározni az iloperidon metabolizációját gátló tényezőket, mivel ezekből olyan sok volt és kiszámíthatatlanok voltak. A Bizottság jelezte többek között, hogy a közkeletű vagy széles körben elterjedt termékek (például a kamilla, az édesgyökér, vagy akár a D‑vitamin) egyidejű alkalmazása is lassíthatja az iloperidon metabolizációját, ily módon pedig kiteheti az érintett személyeket ezen anyag kardiális kockázatainak, még olyan betegek esetében is, akiknél – genetikai profiljuk miatt – elméletileg gyorsan bomlik le ez az anyag.

80      Ebből következik, hogy a CHMP nemcsak azon részpopuláció meghatározásával kapcsolatban nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amely esetében fokozott az iloperidon kockázata, hanem emellett és mindenesetre a CHMP megállapította, hogy az említett kockázat a figyelembe vett populációtól vagy forgatókönyvtől függetlenül fennáll.

81      Másodsorban, az iloperidon aritmogén potenciáljának megállapításához a CHMP által figyelembe vett tényezők – amint az a CHMP véleményében szerepel – négy adatforrásból állnak. A CHMP ugyanis „a rendelkezésre álló összes klinikai és nem klinikai adatra (köztük a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálatra, az átfogó klinikai programra, valamint a klinikai kísérletek során és a forgalomba hozatalt követően bekövetkező kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan halálesetekre)” hivatkozott.

82      Mindenekelőtt a preklinikai adatokat illetően a CHMP a következőket állapította meg:

„Az iloperidon és a P88 metabolit viszonylag magas affinitást mutatott a hERG‑csatornák iránt a többi antipszichotikumhoz képest, a kutyáknál a Purkinje‑rostokban pedig – a koncentráció függvényében – megnyúlt az akciós potenciál. Noha a kutyákkal végzett vizsgálatok során nem figyeltek meg az EKG‑ra gyakorolt hatást, úgy lehet tekinteni, hogy az iloperidon a torsades de pointes kialakulásának fokozott kockázatával jár, ami óriási biztonsági kockázatot jelent a betegek számára.”

83      Ezután a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálattal kapcsolatban a CHMP értékelő jelentése az alábbiakat pontosítja:

„Úgy lehet tekinteni, hogy a QTc‑intervallumnak szentelt 2328‑as teljes körű vizsgálat a QT‑intervallum jelentős mértékű megnyúlását mutatja. Randomizált módon választották ki a betegeket, akik az iloperidont (ILO) napi kétszer 8 mg adagolásban, napi kétszer 12 mg adagolásban (az ajánlott maximális terápiás dózis), a napi egyszeri 24 mg adagolásban, a ziprazidont napi kétszer 80 mg adagolásban (pozitív kontroll) vagy a kvetiapint napi kétszer 375 mg adagolásban (negatív kontroll) kapták a metabolikus gátlás hiányában (1. szakasz), szimpla metabolikus gátlás (2. szakasz) és dupla metabolikus gátlás (2D 6 & 3A 4 – 3. szakasz) esetén. Nem szükségszerűen megnyugtató az, hogy a vizsgálat egyik alanyánál sem mértek 500 msec‑nál magasabb QT‑ vagy QTc‑intervallum‑értéket, mivel olyan alanyok csoportjáról van szó, akik esetében egyáltalán nincs rizikófaktor, és akik a kiindulási állapotban normál QT‑intervallummal rendelkeznek, továbbá mivel a vizsgálatban részt vevő alanyok száma (körülbelül 30 fő/csoport) alacsony volt. Az a megfigyelés, hogy az iloperidonnal kezelt csoportban hét személy QTc‑intervallum‑értéke a Tmax‑nál több mint 60 msec volt, bizonyítja, hogy a biztonságosságra nézve hatalmas potenciális kockázat áll fenn. Ugyanezen vizsgálattal kapcsolatban azt is fontos megjegyezni, hogy a metabolikus gátlás nélkül különböző dózisú iloperidonnak kitett (a kezelés 1. szakasza) 94 beteg közül a másodlagos QTc populációban 30 msec‑nál nagyobb mértékű QTcF prolongáció 43 betegnél, 60 msec‑nál nagyobb pedig 2 betegnél alakult ki.”

84      Emellett az átfogó klinikai programot illetően a CHMP értékelő jelentésében a következő megállapítások szerepelnek:

„A klinikai biztonságossági adatokat illetően, az 1. »biztonságossági« csoportban a klinikai kísérletek során az iloperidonnal kezelt betegek 4,5%‑ánál mutatkozott a dózistól (4–24 mg/nap) függetlenül több mint 60 msec növekedés valamely időpontban. A »ziprazidon« csoportban (160 mg/nap) ez az arány 1,6% volt.

3 betegnél egy adott időpontban 500 msec‑nél magasabb QTcF prolongáció alakult ki (az iloperidont 10–16 mg/nap adagolásban kapó csoport). Ezt az eredményt nem észlelték a »ziprazidon« csoportban, noha ennek a gyógyszernek kevesebb beteget tettek ki.

[…]

Az »iloperidon« csoportban több haláleset következett be, mint az összes többi csoportban; emellett hat haláleset a QT‑intervallum megnyúlásához köthető (szívritmuszavar, hirtelen szívhalál és hirtelen halál). Mivel a klinikai kísérleti programban 4423 beteg volt kitéve az iloperidonnak, az összes beteg 0,14%‑a halt meg hirtelen halál vagy kardiális esemény következtében, azaz az ártalmi minimum 714. Másként fogalmazva: az iloperidonnal kezelt 714 betegből egy fog hirtelen halál vagy kardiális eredetű halál következtében meghalni.”

85      Ezen adatok összességéből következik, hogy – a felperes állításával ellentétben – megállapították, hogy az iloperidon több mint 30 msec‑mal – nem pedig 5 és 30 msec közötti átlagos szinten – nyújthatja meg a QT‑intervallumot, ami miatt a betegek ki voltak téve a torsades de pointes és a hirtelen halál kockázatának.

86      Végezetül, a forgalomba hozatal utáni adatokat, és konkrétan az Egyesült Államokban feljegyzett kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan haláleseteket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a CHMP értékelő jelentése a következőket jelzi:

„2016. augusztus 24‑ig összesen 33 halálesetet jegyeztek fel a Vanda elnevezésű, a forgalomba hozatal utáni átfogó amerikai felügyeleti adatbázisban. 3 beteg alvás közben halt meg, 6‑ot ért hirtelen halál, 6 pedig kardiális eredetű okok miatt halt meg. A többi beteg öngyilkosság (6), ismeretlen okok (7), egyéb okok (2) és tüdőembólia (3) következtében halt meg.”

87      Még annak feltételezése esetén is – de nem ez a helyzet –, hogy amint azt a felperes a válaszban állítja, a kardiális eredetű halálesetek Egyesült Államokban feljegyzett számát nem lehet „riasztónak” tekinteni, a CHMP a hozzá benyújtott tudományos adatok értékelésével kapcsolatban rá ruházott mérlegelési mozgástér korlátainak túllépése nélkül állapíthatta meg, hogy ez a szám jelzi az iloperidon proaritmogén potenciálját, és így azt a kockázatot, amelyet ez az anyag a biztonságosság terén hordoz.

88      Az, hogy az azonosított kockázat „potenciális”, igazolja, hogy a CHMP kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg. A felperes állításával ellentétben, a CHMP‑től nem lehet megkövetelni, hogy bizonyítsa „valódi jelentős kockázat” fennállását, például a kardiális halálesetek számának jelentős növekedését.

89      Mindezen adatokat és megfontolásokat együttesen figyelembe véve, úgy tűnik, hogy a CHMP nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát és az orvosi és tudományos megállapításokkal összhangban járt el annak megállapításakor, hogy létezik a betegeknek egy olyan populációja, amelyet az iloperidonnal való kezelés valódi és elfogadhatatlan biztonsági kockázatoknak tenne ki.

90      Harmadsorban, a felperes azon állításának megalapozottságát illetően, hogy a QT‑intervallum iloperidonnak betudható megnyúlásának a kockázata nem érte el a QT‑iránymutatásokban meghatározott „aggályos határértékeket”, meg kell állapítani, hogy ezen iránymutatások akként rendelkeznek, hogy „[n]oha a QT/QTc‑intervallumnak a kiindulási állapothoz képest több mint 500 msec‑ra vagy több mint 60 msec‑mal való megnyúlását gyakorta alkalmazzák a gyógyszer esetleges leállításának határértékeiként, az adott vizsgálattal kapcsolatban kiválasztott pontos kritériumok az indikáció tekintetében megfelelőnek ítélt kockázattűrő képességi szinttől és a szóban forgó betegcsoporttól függnek”.

91      Ebből következik, hogy a QT‑iránymutatások nem határoznak meg egy olyan határértéket, amely – abszolút értelemben – reprezentatív lenne az annak megállapítását lehetővé tevő kockázatot illetően, hogy a gyógyszer nem biztonságos, és még kevésbé határoznak meg egy olyan határértéket, amelynek a puszta átlépése igazolhatná a forgalombahozatali engedély megtagadását. Ennélfogva, jóllehet – amint azt a CHMP ezenfelül megjegyezte – „a gyógyszeres kezelés során a kiindulási állapothoz képest több mint 60 msec‑mal való megnyúlás aggasztó és általánosságban a gyógyszer leállítását vonná maga után”, semmi nem zárhatja ki, hogy egy, a QT‑intervallum ezen érték alatti megnyúlását előidéző gyógyszer bizonyos körülmények között biztonsági kockázatot jelentsen.

92      Ezen túlmenően és mindenesetre véleményében a CHMP többek között az alábbi következtetést említette:

„A QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálat eredményeinek áttekintése során a metabolikus gátlás nélkül különböző dózisú iloperidonnak kitett 94 beteg közül a másodlagos QTc populációban 30 msec‑nál nagyobb mértékű QTcF prolongáció 43 betegnél, 60 msec‑nál nagyobb pedig 2 betegnél alakult ki.”

93      Ez a következtetés a CHMP értékelő jelentésében a következőféleképpen említett bizonyos számú klinikai adaton alapul:

„A klinikai biztonságossági adatokat illetően, az 1. »biztonságossági« csoportban a klinikai kísérletek során az iloperidonnal kezelt betegek 4,5%‑ánál mutatkozott a dózistól (4–24 mg/nap) függetlenül több mint 60 msec növekedés valamely időpontban. A »ziprazidon« csoportban (160 mg/nap) ez az arány 1,6% volt.

3 betegnél egy adott időpontban 500 msec‑nél magasabb QTcF prolongáció alakult ki (az iloperidont 10–16 mg/nap adagolásban kapó csoport). Ezt az eredményt nem észlelték a »ziprazidon« csoportban, noha ennek a gyógyszernek kevesebb beteget tettek ki.”

94      Ezen okfejtésekből kitűnik, hogy a CHMP véleménye és jelentése egyaránt egyértelműen és a QT‑iránymutatásokkal összhangban megemlíti, hogy a benyújtott klinikai vizsgálatok – különféle számítási és ismertetési módszereket magukban foglaló – eredményei mely okok miatt utalnak arra, hogy az iloperidon szedése mellett továbbra is fennáll az esetlegesen hirtelen halált előidéző szívritmuszavar (torsades de pointes) valódi kockázata.

–       Arról az állításról, amely szerint a CHMP értékelő jelentése nem felel meg az EMA jelenlegi gyakorlatának, amennyiben nem vette figyelembe az iloperidon forgalmazását követően szerzett pozitív tapasztalatokat

95      A felperes azzal érvel, hogy a CHMP megtagadta a forgalomba hozatal utáni, az iloperidonnal kapcsolatos adatok, és különösen az Egyesült Államokban az ezen anyag forgalomba hozatalát követően gyűjtött adatok figyelembevételét. Ez nemcsak az EMA jelenlegi gyakorlatával ellentétes, hanem emellett az egyenlő bánásmód elvét is sérti, mivel a CHMP korábban, más gyógyszerek engedélyezése céljából figyelembe vett ilyen adatokat.

96      Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.

97      Elsősorban, nem lehet elfogadni a felperes azon állítását, amely szerint az EMA a jelen ügyben nem vette figyelembe a forgalomba hozatal utáni adatokat. A dokumentációból ugyanis kitűnik, hogy a CHMP ténylegesen figyelembe vette az iloperidon forgalomba hozatala után többek között az amerikai piacon szerzett tapasztalatokat, azonban azokat nem tartotta meggyőzőnek.

98      Ily módon a CHMP értékelő jelentésének 2.6. pontja a „Forgalomba hozatal utáni tapasztalatok” (Post marketing experience) alcím alatt a következőket említi:

„2016. augusztus 24‑ig összesen 33 halálesetet jegyeztek fel a Vanda elnevezésű, a forgalomba hozatal utáni átfogó amerikai felügyeleti adatbázisban. 3 beteg alvás közben halt meg, 6‑ot ért hirtelen halál, 6 pedig kardiális eredetű okok miatt halt meg. A többi beteg öngyilkosság (6), ismeretlen okok (7), egyéb okok (2) és tüdőembólia (3) következtében halt meg.”

99      Ez a jelentés ugyanakkor az alábbi módon pontosítja, hogy a felperes által benyújtott forgalomba hozatal utáni adatokat nem tartották megbízhatónak:

„A forgalomba hozatalt követően szerzett tapasztalatokat illetően nehéz következtetéseket levonni a felperes által a túlzott halálozási aránnyal kapcsolatban elvégzett számításokra vonatkozóan, mégpedig a megfeleltethetőségi aránynak és a bejelentések feltételezetten alacsony arányának az értékelésével kapcsolatban tapasztalt nehézségek miatt. Minőségi szempontból – az értékelő véleménye szerint – és figyelemmel a beteg életkorára, a kezelés megkezdése óta eltelt időre, valamint a halál körülményeire, 15 esetben vélhető úgy, hogy a halál nagy valószínűséggel az iloperidonnal kapcsolatban következett be. Legalább egy halálesetet vélhetően kamrai szívritmuszavar és torsades de pointes előzött meg.”

100    Amint azt a Bizottság a beadványaiban kifejtette és a tárgyaláson egyértelművé tette, a CHMP – az iloperidon forgalomba hozatalát követő időszakkal kapcsolatos adatok minőségének vizsgálata előtt – értékelte az ugyanezen adatok felperes által benyújtott mennyiségi elemzését.

101    Ugyanakkor úgy vélte, hogy ez a mennyiségi elemzés két módszertani hiba miatt kevéssé megbízható.

102    Az azonosított első módszertani hiba ahhoz a körülményhez kapcsolódott, amely szerint a túlzott halálozási arány hiányának bizonyítása céljából a felperes által benyújtott összehasonlítás nem összehasonlítható populációkra vonatkozott. A CHMP értékelő jelentése e tekintetben a következőket pontosítja:

„A rendelkezésre álló adatok és az összehasonlított populációk között a felcserélhetőség (és bizonyos mértékben összehasonlíthatóságuk) hiánya alapján nem lehet kizárni, megerősíteni, vagy számszerűsíteni a kardiális halálesetek számának emelkedését a klinikai fejlesztési programban.”

103    A felperes által benyújtott mennyiségi elemzést érintő második hiba – a CHMP véleménye szerint – abban a körülményben rejlett, hogy a felperes önkényesen választotta meg a bejelentések alacsony arányát, és azt nem lehetett figyelembe venni. A CHMP értékelő jelentése e tekintetben a következőket jelzi:

„Hasonlóképpen, úgy tűnik, lehetetlen megbecsülni az iloperidonnal összefüggő halálesetek bejelentése alacsony arányának mértékét. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a forgalomba hozatalt követően önként bejelentett adatok jelentős biztosítékokkal szolgálnának a kardiális ártalmatlansággal kapcsolatban. Különféle okai lehetnek annak, hogy az iloperidonnal összefüggő haláleseteket igen alacsony arányban jelentik be. Post mortem markerek hiányában általánosságban lehetetlen bizonyítani, hogy a hirtelen szívhalál a QT‑intervallum iatrogén megnyúlása és kamrai szívritmuszavar miatt következett be. Még ha gyanítható is, hogy ez a halál valószínű oka, a kezeléssel fennálló ok‑okozati összefüggést nem lehet kijelenteni, mivel a QT‑intervallum megnyúlása az iloperidon közismert hatása.”

104    Hangsúlyozni kell, hogy figyelemmel a forgalombahozatali engedély iránti kérelem alátámasztására benyújtott tudományos adatok vizsgálatával megbízott szervek rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre, a CHMP következtetéseit és értékeléseit csak akkor lehet kifogásolni, ha bebizonyosodik, hogy azok – tekintettel a dokumentációra – nem állnak összefüggésben az orvosi és tudományos megállapításokkal. Márpedig a felperes továbbra sem bizonyította, hogy mely okok miatt kellene megállapítani, hogy a jelen esetben ez volt a helyzet. Ily módon a felperes nem tudta kifejteni, hogy a forgalombahozatali engedély iránti kérelem alátámasztása céljából általa közölt mennyiségi adatok miért kérdőjelezhették meg azt az értékelést, amely szerint az iloperidon aritmogén potenciállal rendelkezik, ily módon pedig azt, hogy fennáll a CHMP által azonosított kockázat.

105    Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a közegészségügy területén a biztonságosság követelménye (lásd ebben az értelemben: 2012. április 19‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) logikusan azt vonja maga után, hogy ezek a szervek – amennyiben a valamely forgalombahozatali engedély iránti kérelem alátámasztása céljából benyújtott információk megbízhatóságával kapcsolatban kételyeik merülnek fel – a forgalombahozatali engedély megtagadásának irányába mozdulhatnak el.

106    Márpedig a jelen ügyben a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a forgalomba hozatal utáni, a harmadik országokban – különösen az Egyesült Államokban – rögzített adatokat illetően a CHMP által levont következtetések nem konzisztensek vagy elemzési hibában szenvednek. Ezzel kapcsolatban a CHMP értékelő jelentése tartalmaz olyan indokolást, amely lehetővé teszi a CHMP véleményének alapjául szolgáló megfontolások értékelését, továbbá érthető kapcsolatot teremt a releváns tudományos megállapítások és a kialakított következtetések között.

107    Másodsorban, a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság a bizonyos gyógyszerekre – különösen a lurazidonra és a ciszapridra – vonatkozó, forgalombahozatali engedély iránti kérelmek alátámasztása céljából benyújtott, forgalomba hozatal utáni adatok figyelembevételekor eltért a korábbi gyakorlattól. Annak megállapításakor, hogy a felperes által benyújtott forgalomba hozatal utáni adatok kevéssé meggyőzőek, a CHMP nem elvi alapon tagadta meg a felperessel szemben az iloperidon ártalmatlanságának értékelése során ezen adatok figyelembevételét, hanem azok tudományos megbízhatóságának vizsgálata mellett kötelezte el magát.

–       Arról az állításról, amely szerint a CHMPt indokolatlanul befolyásolták a 2017. október 30i ad hoc szakértői csoport észrevételei

108    A felperes lényegében azt állítja, hogy mivel a CHMP nem indokolta a forgalombahozatali engedély megtagadásáról szóló határozatát, csakis azt „vélelmezheti”, hogy a megtámadott határozatra két tényező szolgál magyarázatul, azaz először is a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport nem alátámasztott – a csoport egyik tagjának személyes véleményén alapuló – állítása, amely szerint az iloperidon „igen sok esetben” idézett elő hirtelen és váratlan halált, másodszor az, hogy ebben a csoportban részt vett egy olyan szakértő, aki egy, az iloperidont tartalmazó, az iloperidonnal versengő terméket gyártó vállalkozásnál tanácsadóként járt el.

109    Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.

110    Elsősorban, nem megalapozott az az állítás, amely szerint a CHMP‑t indokolatlanul befolyásolta a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport.

111    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ezt a csoportot azt követően hívták össze, hogy ezt a felperes a felülvizsgálati eljárás keretében – a 726/2004 rendelet 62. cikke (1) bekezdésének megfelelően – kérte.

112    Amint arra a Bizottság emlékeztetett, nem bizonyosodott be, hogy ez a tisztán konzultatív szereppel rendelkező tudományos szakértői csoport – amelynek jelentései tehát nem voltak kötelezőek a CHMP‑re nézve – jogtalan befolyást gyakorolt a CHMP értékelő jelentésének kidolgozására.

113    Másodsorban, határozatot kell hozni arra az állításra vonatkozóan, amely szerint a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport egyik tagja akkor is tanácsadóként járt el egy versengő termék esetében, amikor az iloperidon értékelése folyamatban volt. Amint azt a Bizottság hangsúlyozta, az EMA‑nak a versengő érdekek kezelésével kapcsolatos politikája szerint, azok a szakértők, akik bejelentik, hogy jelenleg tanácsadási szolgáltatásokat nyújtanak egy konkrét termék esetében, azzal a megszorítással vehetnek részt továbbra is a tudományos tanácsadó csoportok vagy az ad hoc szakértői csoportok ülésein, hogy nem vehetnek részt a csoportban akkor, amikor a csoporttal a bejelentett konkrét termékkel kapcsolatban konzultálnak. Márpedig a jelen ügyben a két ad hoc szakértői csoport az iloperidonnal, nem pedig a szakértő érdekeltségi nyilatkozatában szereplő termékkel (azaz a kariprazinnal) foglalkozott. Ennélfogva – az érdekeltségi nyilatkozattal kapcsolatos dokumentumok megállapított eljárásoknak megfelelő értékelését követően – megállapították, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség a szóban forgó szakértővel kapcsolatban, valamint hogy ő teljes mértékben részt vehet a két ad hoc szakértői csoportban.

114    A felperes azonban válaszában jelezte, hogy nem áll szándékában egy, az „összeférhetetlenséggel” kapcsolatos állítást tenni, hanem mindössze a megtámadott határozatban szereplő meggyőző indokolás – felperes szerinti – hiányában a CHMP által követett érvelés megértése céljából szeretne magyarázatot kapni.

115    A felperes – amikor a tárgyaláson az állításai pontos terjedelmének meghatározására kérték – megerősítette, hogy nem célja a pártatlanság elvének megsértésére vagy bármiféle összeférhetetlenségre hivatkozni, amit rögzítettek a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben, kijelentette ugyanakkor, hogy érvelését az indokolás hiányának szemszögéből alakította ki.

116    Ennélfogva mind a 2017. októberi tudományos tanácsadó csoport által a CHMP‑re gyakorolt jogtalan befolyásolással kapcsolatos állítást, mind pedig az e csoportban részt vevő egyik szakértő által gyakorolt esetlegesen jogtalan befolyásolással kapcsolatos állítást megalapozatlanként kell elutasítani.

117    E megfontolások összességére tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant kell elutasítani.

 Az arra alapított második jogalapról, hogy az iloperidonra vonatkozóan javasolt kockázatcsökkentő intézkedések értékelése nem tartalmaz indokolást, nyilvánvaló értékelési hibában szenved, valamint sérti az arányosságnak az EUSZ 5. cikk (1) és (4) bekezdésében kimondott elvét és az egyenlő bánásmód elvét

118    Második jogalapjában a felperes lényegében azt az állítást kifogásolja, amely szerint „a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések [nem teszik lehetővé a meghatározott kockázat megfelelő kezelését]” és amely alapján az EMA végső soron azt a következtetést vonta le, hogy a jelen esetben negatív az előny‑kockázat viszony. A felperes ily módon az iloperidonra vonatkozóan javasolt kockázatcsökkentő intézkedések értékelését kifogásolja, amely intézkedések között szerepelt az a lehetőség, hogy e gyógyszer forgalombahozatali engedélyét korlátozzák a második vonalbeli kezelésre. Előadja, hogy ez az értékelés nemcsak, hogy nem tartalmaz indokolást és nyilvánvaló értékelési hibákban szenved (első kifogás), de emellett az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét is sérti (második kifogás).

119    A Bizottság vitatja a felperes érveit, és a jelen jogalap elutasítását kéri.

120    A felperes által a jelen jogalap keretében előterjesztett különféle kifogások vizsgálata előtt pontosítani kell, hogy a kockázatcsökkentő intézkedéseknek általánosságban az a céljuk, hogy megelőzzék vagy csökkentsék a gyógyszernek való kitettséggel összefüggő elkerülhetetlen mellékhatások előfordulását, illetve hogy mérsékeljék azok súlyosságát, vagy – mellékhatások előfordulása esetén – a betegre gyakorolt hatásukat. E kockázatcsökkentő intézkedések célja a gyógyszeripari termékek biztonságos és eredményes használatának optimalizálása a gyógyszer teljes életciklusában. A farmakovigilancia területén dolgozók között széles körben elfogadott tény az, hogy a kockázatcsökkentő intézkedések tervezése és végrehajtása, valamint hatásosságuknak értékelése egyaránt a kockázatkezelés alapvető elemeit képezi. Az előterjesztett kockázatcsökkentő intézkedések megfelelősége vagy megfelelőségének hiánya tehát a gyógyszer forgalombahozatali engedélyével kapcsolatos bármely határozat esetében kulcsfontosságúnak bizonyulhat.

121    A jelen ügyben a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések nemcsak „rutinintézkedésekből” – azaz a betegtájékoztatóban szereplő javallatból és hagyományos figyelmeztetésekből, valamint az alkalmazási előírásból –, hanem további kísérő orvosi intézkedésekből, például a genotipizálás igénybevételéből és az EKG‑val végzett nyomon követésből álltak. Az összes javasolt intézkedés mellett a felperes arra is hivatkozott, hogy mérlegelni kellene az iloperidon második vonalbeli kezelésre való alkalmazását.

–       Arról a kifogásról, amely szerint a kockázatcsökkentő intézkedések értékelése sérti az indokolási kötelezettséget és nyilvánvaló értékelési hibákban szenved

122    A felperes előadja, hogy a forgalombahozatali engedély iránti kérelmének alátámasztásaként ismertetett kockázatcsökkentő intézkedések értékelése nem tartalmaz indokolást, valamint hogy az mindenesetre nyilvánvalóan téves. Véleménye szerint a CHMP értékelő jelentésében nem szolgált olyan megalapozott indokokkal, amelyek alapján a javasolt kockázatcsökkentő intézkedéseket – amelyek között szerepelt a forgalombahozatali engedély második vonalbeli kezelésre való korlátozásának lehetősége (azaz olyan esetekre, amelyeknél más termékek nem hatékonyak, vagy amelyeket a beteg nem tolerál) – nem ítéltek megfelelőnek az iloperidon okozta biztonsági kockázatok kezelésére.

123    A felperes hangsúlyozza, hogy a QT‑intervallum megnyúlása kockázatának kezelése céljából az uniós piacon – különösen a szkizofrénia kezelésére szánt termékek esetében – gyakorta alkalmazott négyféle kockázatcsökkentő intézkedést terjesztett elő. Először is azt állítja, hogy – amint azt tenni szokták – a termék alkalmazási előírásába és a betegtájékoztatóba szigorú figyelmeztetéseket és az alkalmazással kapcsolatos különleges óvintézkedéseket helyezett el, amelyek jelezték, hogy a termék a QT‑intervallum megnyúlását idézheti elő, és mellékhatásokkal járhat, továbbá amelyek említést tettek arról, hogy jelezték hirtelen halál előfordulását. Másodszor, a felperes jelezte, hogy a jelenlegi gyakorlattal összhangban és a CHMP ezzel kapcsolatos ajánlásait követve, feltüntette az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedéseket, sőt az ellenjavallatokat, azzal a céllal, hogy megakadályozza az iloperidon olyan betegeknek való beadását, akiknél különösen magas a kockázat, azaz azoknál a betegeknél, akiknél inherensen fennáll a kockázata annak, hogy az elméletileg a QT‑intervallum megnyúlásával összefüggő mellékhatásokat tapasztaljanak. Harmadszor – továbbra is a CHMP ajánlásainak megfelelően – javasolta a termék alkalmazási előírásában annak feltüntetését, hogy a genotipizálást minden beteg esetében a kezelés megkezdése előtt kell elvégezni az egy bizonyos genotípussal rendelkező azon betegek azonosítása céljából, akiknél az iloperidon ellenjavallott. Negyedszer, elfogadta és javasolta az iloperidonnal való kezelés megkezdésének olyan környezetre korlátozását, amelyben kardiológus áll rendelkezésre, továbbá annak megkövetelését, hogy az iloperidonnal való kezelés előtt és során EKG‑vizsgálatokat végeznek.

124    A felperes fenntartja, hogy e négy kockázatcsökkentő intézkedés kombinációja, valamint az iloperidon „második vonalbeli” kezelésre való korlátozásából álló javaslat alapján – amelyet a 2017 májusában összehívott tudományos tanácsadó csoport javaslata alapján a felperes a felülvizsgálat iránti kérelmében egy pontosan kidolgozott terápiás algoritmus révén javasolt – a CHMP‑nek arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a fennálló kockázatokat megfelelően kezelik, amit a CHMP nem tett meg. Ily módon a CHMP következtetései – amelyek semmiféle érthető kapcsolatot nem állapítanak meg a tudományos megállapítások között – nem tartalmaznak indokolást, és nyilvánvaló értékelési hibákban szenvednek, különösen a genotipizálási intézkedések vizsgálatát és az EKG alkalmazását, valamint a javasolt második vonalbeli felhasználást illetően.

125    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a CHMP úgy vélte, hogy a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések nem elegendőek a kimutatott kockázatnak, azaz az iloperidon jelentős aritmogén potenciáljának a megfelelő kezelésére.

126    A CHMP‑nak a – megtámadott határozat I. mellékletében megismételt – véleménye a következő összefoglalást tartalmazza:

„Tekintetbe véve az összetett ok‑okozati láncolatot, amely az iloperidon expozícióját köti az eseményekhez, például a torsade de pointeshoz, beleértve az ismeretlen és sztochasztikus elemeket és az előre nem megjósolható változékonyságú elemeket, úgy vélik, hogy az ajánlott kockázatminimalizáló intézkedések nem oldanák meg megfelelően a klinikai gyakorlatban az azonosított kockázatot. Például az a javaslat, hogy a becsült Tmax‑nál végezzenek EKG vizsgálatot, belső vagy külső tényezők miatt elvétheti a tényleges Tmax‑ot, ami a QTcF prolongáció alulbecsléséhez vezet.

Ezenfelül gyakorlati okokból kifolyólag (például a megfelelően képzett kardiológusok elérhetősége) kérdéses, hogy a teljes intézkedés sorozat helyes bevezetése megvalósítható lenne‑e minden klinikai helyzetben, amint azt az ad hoc ülés szakértői is megjegyezték.”

127    A CHMP értékelő jelentése kifejti azokat az indokokat, amelyek miatt a javasolt kockázatcsökkentő intézkedéseket elégtelennek tartották.

128    A jelentésből többek között kitűnik, hogy a jelen ügyben szóban forgó forgalombahozatali engedély iránti kérelem első vizsgálata során a CHMP a következőket jelezte:

„Figyelemmel a rendelkezésre álló összes klinikai és nem klinikai adatra (köztük a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálatra, az átfogó klinikai programra, valamint a klinikai kísérletek során és a forgalomba hozatalt követően bekövetkező kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan halálesetekre), az iloperidon – expozíciótól függően – jelentős aritmogén potenciállal rendelkezik. Az, hogy az iloperidon metabolizmusa nagy mértékben a CYP3A 4‑től és a CYP2D 6‑től függ, növeli a gyógyszer‑kölcsönhatások kockázatát, és a gyógyszer metabolizmusát rendkívül érzékennyé teszi a genetikai polimorfizmusra. A CYP2D 6 genotipizálásához és az EKG‑val végzett kiterjedt vizsgálatokhoz hasonló kockázatcsökkentő intézkedések nem minősülnek elegendőnek e kockázat csökkentéséhez.”

129    A CHMP értékelő jelentéséből az is kitűnik, hogy a CHMP a forgalombahozatali engedély iránti kérelem felülvizsgálati szakaszában fenntartotta azt a következtetést, amely szerint a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések az alábbi okok miatt nem elegendőek:

„Elismert körülmény, hogy a korlátozott számú betegnél való felhasználásra szánt réspiaci termék esetében a javasolt [kockázatcsökkentő intézkedések] az EU‑ban fennálló bizonyos, de vélhetően nem minden klinikai körülmény között tűnnek megvalósíthatónak. A javasolt intézkedéseknek a kockázatok megfelelő kezelésére irányuló képessége ugyanakkor vitatható ismert és ismeretlen variabilitási források fennállása esetén. Ezen utóbbiakra lehet néhány példával szolgálni, azonban per definitionem lehetetlen kimerítő listát összeállítani:

–        a Tmax‑nál végzendő EKG‑ra vonatkozó ajánlást belső vagy külső tényezők lehetetlenné tehetik;

–        az iloperidon metabolizmusának nem ellenjavallott inhibitoraival való kitettség növekedése – alacsony biztonságossági határérték mellett – jelentős mértékben változhat.

Ugyanígy, [az iloperidon] ellenjavallatát illetően alkalmazandó határértéknek a kiindulási állapotban mért QT‑intervallum alapján történő csökkentésére irányuló javaslat nem elfogadható, mivel az érintett populáció körében ez változó lehet ugyanannál az alanynál.”

130    A „Következtetés és az előny‑kockázat viszony naprakésszé tett értékelése” címet viselő, a CHMP értékelő jelentésének 4. pontjában szereplő részben a CHMP az alábbi következtetésre jutott:

„Figyelemmel a rendelkezésre álló összes klinikai és nem klinikai adatra (köztük a QTc‑intervallumnak szentelt teljes körű vizsgálatra, az átfogó klinikai programra, valamint a klinikai kísérletek során és a forgalomba hozatalt követően bekövetkező kardiális eredetű vagy hirtelen, megmagyarázhatatlan halálesetekre), az iloperidon – expozíciótól függően – jelentős aritmogén potenciállal rendelkezik. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a javasolt [kockázatcsökkentő intézkedések] megfelelően kezelnék az ebben a konkrét esetben azonosított kockázatot. Következésképpen az iloperidon biztonságossága nem megfelelően bizonyított.”

131    Meg kell állapítani, hogy egyrészről a CHMP véleményének és értékelő jelentésének – amelyeken a megtámadott határozat alapul – indokolása a kockázatcsökkentő intézkedéseket illetően nem elégtelen, másrészről pedig, hogy értékelő jelentésében a CHMP – az ítélkezési gyakorlatban megkövetelteknek megfelelően – számos hihető indokot fogalmazott meg azon következtetésének alátámasztására, amely szerint a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések nem tudták enyhíteni az iloperidon esetleges mellékhatásait.

132    Elsősorban, ami a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések első két kategóriáját – az úgynevezett rutinintézkedéseket, azaz a termék alkalmazási előírásában és a betegtájékoztatóban szereplő javallatot és figyelmeztetéseket – illeti, ezen információk összességéből kitűnik, amint azt a Bizottság az ellenkérelemben pontosította, hogy figyelemmel az azonosított kockázat súlyosságára, a termék alkalmazási előírásában és a betegtájékoztatóban szereplő figyelmeztetésekhez hasonló „egyszerű” kockázatcsökkentő intézkedések nem voltak megfelelőek.

133    Másodsorban, a genotipizálás alkalmazásából álló kockázatcsökkentő intézkedéseket illetően nyilvánvaló, hogy a CHMP a genotipizálást lényegében két fő okból kifolyólag tartotta elégtelennek.

134    Először is, a CHMP azt a következtetést vonta le, hogy a genotipizálással csak részben lehet ellenőrizni az iloperidonnak való kitettség okozta kockázatokat. Amint azt a Bizottság a beadványaiban kifejtette, mivel elfogadott, hogy ezen anyag aritmogén potenciálja a kitettség függvényében növekszik, egyértelművé vált, hogy minél magasabb a vérben ezen anyag szintje, annál inkább ki van téve a beteg az esetlegesen végzetes szívritmuszavar kockázatának. Megfordítva: minél gyorsabban bomlik le az iloperidon, annál alacsonyabb ez a kockázat. Márpedig a CHMP rendelkezésére bocsátott adatokból kitűnik, hogy az iloperidont alapvetően két enzim, azaz a citokróm P450 3A 4 (CYP3A 4) és a citokróm P450 2D 6 (CYP2D 6) metabolizálja, amelyeket a gyógyszerszedés gátolhat. Márpedig ilyen esetben a genotipizálás nem határozza meg megbízhatóan azokat a betegeket, akiknél az iloperidon szedése jelentős kockázatokat keletkeztet.

135    Ezt az elemzést a CHMP értékelő jelentésében egyértelműen kifejti az alábbiak szerint:

„A Cmax‑nak a metabolikus gátlás mellett megfigyelt, akár 2,3‑szeres értékig terjedő megnövekedése nem elhanyagolható, és lényeges, hogy ez átlagérték; nem írja le, hogy néhány személynél – erős CYP3A 4 és a CYP2D 6 inhibitorok mellett – milyen mértékben növekedhet meg sokkal magasabb szintre az iloperidon Cmax‑ja. Ez az iloperidon minor metabolikus útvonalainak tevékenységétől fog függeni, amely akár igen változó is lehet. A [torsades de pointes] valamely gyógyszer miatti bekövetkezésének értékelése során a populációnál mért átlag kevésbé releváns, mint a legrosszabb eset. Nincs olyan adat, amely alapján meg lehetne határozni a gyógyszer‑koncentrációkra gyakorolt valószínű hatást az olyan betegeknél, akiknél – a CYP3A 4 és a CYP2D 6 gyenge inhibitorai mellett – az iloperidon minor metabolikus útvonalai gyenge tevékenységet fejtenek ki.”

136    Másodszor – még ha a genotipizálás alkalmazásával megfelelően is lehetne ellenőrizni az iloperidonnak való kitettséget – a CHMP értékelő jelentéséből kitűnik, hogy a CHMP álláspontja szerint noha első ránézésre úgy tűnt, hogy nyilvánvaló kapcsolat áll fenn a QT‑intervallum megnyúlása (ennélfogva pedig az aritmogén potenciál) és e kitettség között, nem ez a kitettség képezi az iloperidon felhasználásához kötődő egyetlen olyan tényezőt, amely a beteg halálához vezető torsades de pointeshez hasonló hatásokat okozhat. Másként fogalmazva: úgy vélték, hogy az iloperidonnak való kitettség – különösen a genotipizálás révén történő – kontrollálása nem mérsékelné megfelelően az e gyógyszer szedésével kapcsolatos kockázatokat.

137    Az CHMP ily módon értékelő jelentésében a következőket fejtette ki:

„A szakértők megjegyezték, hogy az iloperidonnak való kitettség és a torsades de pointeshoz hasonló események közötti ok‑okozati összefüggés bonyolult, és az olyan ismeretlen és sztochasztikus elemeket is magában foglal, amelyeket per definitionem igen nehéz lenne kontrollálni a klinikai környezetben megvalósítandó bármely kockázatcsökkentési terv keretében.”

138    Harmadsorban, az EKG alkalmazásából álló kockázatcsökkentő intézkedések értékelését illetően a genotipizálás alkalmazásával kapcsolatban elfogadott következtetések értelemszerűen alkalmazandók.

139    E kockázatcsökkentő intézkedések „Tmax”‑on történő, a maximális plazmakoncentráció eléréséig eltelt idő becsléséből álló alkalmazását ugyanis nem tekintették kellően hatékonynak, figyelemmel bizonyos számú belső (az egyes betegekkel kapcsolatos) és külső (a szkizofréniás betegek megfigyelésének biztosítása céljából az érintett klinikai környezetben kardiológus rendelkezésre állásával kapcsolatos) tényezőre.

140    Az EKG kiindulási állapotban – azaz az iloperidon felírásakor – való alkalmazását illetően a CHMP megjegyezte, hogy az nem szükségszerűen teszi lehetővé megbízható információk szerzését a beteg QT‑intervallumára vonatkozóan. A CHMP értékelő jelentése ennélfogva megemlíti, hogy „[az iloperidon] ellenjavallatát illetően alkalmazandó határértéknek a kiindulási állapotban mért QT‑intervallum alapján történő csökkentésére irányuló javaslat nem elfogadható, mivel az érintett populáció körében ez változó lehet ugyanannál az alanynál”.

141    Másként fogalmazva: a CHMP szerint – mivel az EKG‑val mért értékek igen jelentős mértékben változnak személyenként, ekként pedig kiszámíthatatlanok – az EKG‑val végzett nyomon követés alkalmazása nem tűnik teljes mértékben kielégítő intézkedésnek az iloperidon szedésével kapcsolatos hatások ellenőrzésére. Úgy tűnik tehát, hogy nem lehetséges meghatározni azt az értéket, amely az érintett szakemberek számára figyelmeztetésként szolgálhatna. A CHMP szerint végső soron kételkedni lehetett az iloperidon jelentette kockázatok ellenőrzésének eszközeként az EKG alkalmazásának megbízhatóságában.

142    Negyedsorban, az iloperidon „második vonalbeli”, azaz olyan kezelésre való alkalmazására vonatkozó javaslatot illetően,  amikor a beteg valamely másik gyógyszerrel való kezelése nem volt kielégítő, a korábbi fejtegetések örvén azt kell vizsgálni, hogy fennáll‑e értelmezhető kapcsolat az EMA tudomására hozott tudományos megállapítások és a jelen ügyben szóban forgó negatív javaslat között.

143    A Törvényszékhez benyújtott dokumentációból e tekintetben kitűnik, hogy a felperes a CHMP 2017. július 20‑i kedvezőtlen véleményét és a felülvizsgálat iránti kérelmét követően javasolta, hogy az iloperidont „a szkizofrénia kezelésére szolgáló, felnőtteknél alkalmazott második vonalbeli kezelésként határozzák meg”.

144    Ebből a szempontból a felperes az átfogó populáció két olyan alkategóriáját különböztette meg, amelyek esetében bizonyítani akarta az iloperidon pozitív előny‑kockázat viszonyát, azaz először is a stabil állapotú szkizofréniás betegeket, másodszor pedig az akut szkizofréniás szakban lévő betegeket, akik állapotát – toleranciaproblémák miatt – nem lehet másik gyógyszerrel teljes mértékben stabilizálni.

145    Márpedig az előny‑kockázat viszonyt az e két részpopulációnál (csakúgy, mint a teljes populációnál) felmerülő nagyobb biztonságossági problémák miatt ítélték negatívnak. A CHMP értékelő jelentése e tekintetben értelmezhető kapcsolatot állapít meg az orvosi vagy tudományos megállapítások, valamint az iloperidon második vonalbeli alkalmazását illetően a jelentésben szereplő következtetések között.

146    Ha – amint azt a felek mindegyike elismeri – a szkizofréniás, és különösen az akatíziás betegek a mai napig olyan orvosi szükségletekkel rendelkeznek, amelyeket nem sikerült kielégíteni, ez a jelen ügyben említett felülvizsgálati eljárás keretében nyújtott adatok szerint az olyan betegekre vonatkozik, akiknek olyan gyógyszerhez kellene hozzáférniük, amelyeknek az ilyen probléma előidézése tekintetében nulla vagy csaknem nulla a propeniztás értéke. Nem ez a helyzet azonban az iloperidon esetében, amelynek propenzitása – amint azt a CHMP az értékelő jelentés jelezte – „alacsony, de nem rendkívül alacsony ahhoz, hogy általánosságban extrapiramidális tüneteket okozzon”.

147    Ötöd‑ és utolsósorban, nem megalapozott az az állítás, amely szerint a CHMP nem szolgált magyarázattal arra, hogy a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések – összességükben és nem külön‑külön – miért nem lennének elegendőek az iloperidon jelentette biztonsági kockázatok kezelésére.

148    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a CHMP véleménye jelzi, hogy „[t]ekintetbe véve az összetett ok‑okozati láncolatot, amely az iloperidon expozícióját köti az eseményekhez, például a torsade de pointeshoz, beleértve az ismeretlen és sztochasztikus elemeket és az előre nem megjósolható változékonyságú elemeket, úgy vélik, hogy az ajánlott kockázatminimalizáló intézkedések nem oldanák meg megfelelően a klinikai gyakorlatban az azonosított kockázatot”.

149    Amint az a 2017. október 30‑i ad hoc csoport álláspontjából is kitűnik, megállapítást nyert, hogy bárhogyan is elegyítik a kockázatcsökkentő intézkedéseket, bizonyos számú beteg különösen a torsades de pointes kialakulásához köthető jelentős biztonsági kockázatnak lenne kitéve. Ez a csoport – más megfontolások mellett – az alábbiakat állapította meg:

„[A] szakértők megjegyezték, hogy az iloperidonnak való kitettség és a torsades de pointeshoz hasonló események közötti ok‑okozati összefüggés bonyolult, és az olyan ismeretlen és sztochasztikus elemeket is magában foglal, amelyeket per definitionem igen nehéz lenne kontrollálni a klinikai környezetben megvalósítandó bármely kockázatcsökkentési terv keretében. E megfontolásokra és a rendelkezésre álló adatokra figyelemmel, a szakértők többsége arra a következtetésekre jutott, hogy nem lehetséges egy olyan kockázatcsökkentő intézkedéscsomag kialakítása, amely lehetővé tenné az azonosított kockázatok megfelelő kezelését, valamint hogy a javasolt intézkedések végső soron a biztonságosság hamis látszatát keltenék.”

150    E megfontolások összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy nem hiányos az indokolása annak a következtetésnek, illetve nem szenved nyilvánvaló értékelési hibákban az a következtetés, amely szerint a felperes által az iloperidonra vonatkozó forgalombahozatali engedély megadása céljából javasolt kockázatcsökkentő intézkedések nem elégségesek.

–       Az arányosság elvének megsértésére alapított kifogásról

151    A felperes előadja, hogy a javasolt kockázatcsökkentő intézkedések értékelése ellentétes az arányosság elvével. Előadja, hogy e kockázatcsökkentő intézkedések összességének elutasítása – ennélfogva pedig a forgalombahozatali engedély megadásának megtagadása – túlmegy a kockázatok és az előnyök közötti egyensúlyra vonatkozó célkitűzés eléréséhez szükséges mértéken. Az iloperidonhoz köthető kockázatok elégséges minimalizálása céljából nem e kockázatcsökkentő intézkedések elutasítása képezi a legkevésbé kényszerítő jellegű intézkedést. A felperes álláspontja szerint a CHMP megvalósítható kockázatcsökkentő intézkedéseket is előírhatott volna annak biztosítása céljából, hogy az iloperidont a kockázatok kezelését biztosító és egy elfogadható biztonságosság szintet garantáló módon írják fel és adják be.

152    Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az arányosságnak a jelenleg az EUSZ 5. cikkben kimondott elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken, így amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, az okozott hátrányok pedig a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (lásd: 2016. május 4‑i Pillbox 38 ítélet, C‑477/14, EU:C:2016:324, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153    A jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló olyan területen, ahol az érintett hatóságnak összetett értékeléseket kell végeznie, kizárólag az e területen meghozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmények által elérni kívánt céllal kapcsolatos nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással az ilyen intézkedés jogszerűségére (lásd ebben az értelemben: 2016. május 4‑i Pillbox 38 ítélet, C‑477/14, EU:C:2016:324, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. március 16‑i Dextro Energy kontra Bizottság ítélet, T‑100/15, EU:T:2016:150, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

154    Az arányosság elve közegészségügy területén való tiszteletben tartásának értékelése céljából figyelembe kell venni azt, hogy az emberek egészsége és élete az első helyen áll az EUM‑Szerződés által óvott javak és érdekek körében (lásd ebben az értelemben: 2012. április 19‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a közegészségügy területén ezen elv tagállamok általi tiszteletben tartását illetően lásd még analógia útján: 2017. június 8‑i Medisanus ítélet, C‑296/15, EU:C:2017:431, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

155    A Törvényszék megállapította, hogy – pontosan a gyógyszerek forgalombahozatali engedélyeinek megadására és kezelésére vonatkozó uniós harmonizációs rendszerben meghatározott biztonságossági, hatásossági és minőségi szempontok kizárólagos jellege miatt – kizárólag e kritériumokra figyelemmel lehet valamely forgalombahozatali engedély felfüggesztésére vagy visszavonására vonatkozó intézkedés arányosságát értékelni. Ebből következik, hogy az arányosság felülvizsgálata során releváns érdekek megegyeznek a közegészségügy védelmével kapcsolatos és a releváns szabályozás alkalmazásakor figyelembe vett érdekekkel (lásd ebben az értelemben: 2010. március 3‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, T‑429/05, EU:T:2010:60, 128. pont).

156    A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a felperes által kialakított érvelés alapvetően megegyezik a fenti 125–150. pontban a második jogalap első kifogásának vizsgálatával foglalkozó fejtegetések keretében vizsgált érveléssel, amely szerint a CHMP nyilvánvaló értékelési hibákat követett el az iloperidonhoz köthető biztonságossági problémák kezelése céljából javasolt kockázatcsökkentő intézkedések vizsgálata során.

157    Mivel úgy vélték, hogy ezek a kockázatcsökkentő intézkedések – sem külön‑külön, sem együttesen – nem elegendőek a pozitív előny‑kockázat viszony megállapításához, elkerülhetetlen volt, hogy a CHMP kedvezőtlen véleményt adjon e gyógyszer forgalombahozatali engedélyével kapcsolatban. Másként fogalmazva: mivel negatív előny‑kockázat viszonnyal rendelkező gyógyszer esetén nem létezik kevésbé kényszerítő alternatív intézkedés annál, hogy az e gyógyszerre vonatkozó forgalombahozatali engedély iránti kérelemre kedvezőtlen választ adjanak, nem állítható, hogy a forgalombahozatali engedélynek a megtámadott határozatban szereplő megtagadása nyilvánvalóan aránytalan.

–       Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásról

158    A felperes úgy véli, hogy a CHMP megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amennyiben az iloperidon esetében javasolt kockázatcsökkentő intézkedésekre a szkizofrénia kezelésére szánt más gyógyszerek esetében javasolt kockázatcsökkentő intézkedések elemzése tekintetében fenntartottól eltérő bánásmódot alkalmazott. Különösen a szertindol esetében kockázatcsökkentő intézkedésekként fogadták el az EKG‑val végzett nyomon követést és a második vonalbeli kezelést. Ugyanígy, a kariprazinra vonatkozó forgalombahozatali engedély megadásának megtagadása helyett a CHMP elfogadta, hogy az ezzel a gyógyszerrel kapcsolatban azonosított biztonságossági problémákat tükrözzék a termékkel kapcsolatos információkban és a termékleírásban.

159    E tekintetben nem kérdéses, hogy az egyenlő bánásmód elve megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2004. április 29‑i Novartis Pharmaceuticals ítélet, C‑106/01, EU:C:2004:245, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. május 4‑i Pillbox 38 ítélet, C‑477/14, EU:C:2016:324, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. szeptember 9‑i CSL Behring kontra Bizottság és EMA ítélet, T‑264/07, EU:T:2010:371, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

160    Márpedig a jelen ügyben – mivel a gyógyszerek biztonságosságára vonatkozó tudományos adatok eltérőek – nem lehet szó hasonló helyzetekről.

161    Még konkrétabban, ami a QT‑intervallum megnyúlásával, ekként pedig az iloperidon aritmogén potenciáljával kapcsolatos, az előny‑kockázat viszonyra vonatkozó és a jelen ügyben szóban forgó értékelésben központi szerepet játszó adatokat illeti, a Bizottsággal közölt – és a felperes által komolyan nem vitatott – adatokból kitűnik, hogy a tudományos következtetések eltérnek a kariprazin és a szertindol vonatkozásában elfogadottaktól. Különösen a szertindolt illetően a Bizottság pontosította, hogy az előterjesztett adatok tették lehetővé a torsades de pointes indikátorai meglétének kizárását, de az iloperidon értékelése során nem ez volt a helyzet. A kariprazinra, illetve az iloperidonra vonatkozó tudományos értékelések összehasonlíthatóságát illetően a Bizottság jelezte, hogy mely okok miatt állnak fenn objektív különbségek a QT‑intervallum megnyúlására vonatkozó elemzések eredményeiben a QT‑iránymutatásokban meghatározott biztonságossági határértékekre tekintettel.

162    Amint az ugyanis a CHMP értékelő jelentéséből kitűnik, a bevont szakértők – úgy tűnik – egyetértettek abban, hogy az iloperidon, a QT‑intervallum megnyúlása miatt, jelentős aritmogén potenciállal rendelkezik, míg a kariprazin és a szertindol esetében nem ez volt a helyzet.

163    Ezen túlmenően a Törvényszék által pervezető intézkedések révén feltett írásbeli kérdésre adott válaszában a Bizottság pontosította, hogy a szertindol – amelynek előny‑kockázat viszonyát a rá vonatkozó forgalombahozatali engedély felfüggesztését követően, 2002 óta nem értékelték újból – nem található meg az azóta a központosított eljárás alapján engedélyezett gyógyszerek egyikében sem. A tárgyaláson feltett egyik kérdésre válaszul megerősítették, hogy a bizonyos anyagok aritmogén potenciáljának értékelése során korábban figyelembe vett paraméterek kevésbé szigorúak a jelenleg alkalmazottaknál, valamint hogy a szabályozási keret ezen a területen 1997 óta változott.

164    E megfontolások összességéből következik, hogy a felperesnek az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértésével kapcsolatos állítása nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

165    Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.

 Az arra alapított harmadik jogalapról, hogy az iloperidon késleltetett hatásának következményeire vonatkozó értékelés nem tartalmaz indokolást és sérti az arányosság EUSZ 5. cikkének (1) és (4) bekezdésében kimondott elvét

166    A felperes előadja, hogy az iloperidon késleltetett hatásának következményeire vonatkozó – jellegénél fogva következetlen – értékelés nem tartalmaz indokolást és sérti az arányosság elvét. Előadja, hogy a CHMP – annak megállapításával, hogy a késleltetett hatás „jelentős aggodalmat” jelent a szkizofrénia akut exacerbációjának kezelésével kapcsolatban, következésképpen pedig e gyógyszer forgalombahozatali engedélye megtagadásának egy további okát képezi – három alapvető körülmény figyelembevételét mulasztotta el. Először is, a szkizofrénia kezelésében alkalmazott gyógyszerek, köztük a depot‑készítmények klinikai vizsgálatára vonatkozó, az EMA által 2012. szeptember 20‑án közzétett iránymutatásból (guideline on clinical investigation of medicinal products, including depot preparations in the treatment of schizophrenia; EMA/CHMP/40072/2010 Rev. 1) – amely szerint valamely gyógyszer rövid távú hatásossága hathetes klinikai vizsgálattal megállapítható – kitűnik, hogy az azonnali hatásosságot nem szükségszerűen kell bizonyítani az e betegség kezelésére szánt termékek hatásosságának tanúsításához. Másodszor, egy krónikus betegség kezelését illetően, az e betegség kezelésére szánt gyógyszer hatóidejének nem szabad meghatározó szerepet játszania, kiváltképpen akkor, ha azt második vonalbeli kezelésként, azaz akkor írják fel, ha más termékek hatástalannak bizonyultak, vagy ha azokat a beteg nem tolerálta. Harmadszor, értékelő jelentésében maga a CHMP ismerte el, hogy a késleltetett hatást „önmagában nem fogják” az iloperidon jóváhagyása „akadályának tekinteni”. A CHMP tehát úgy vélte, hogy ez a késleltetett hatás kizárólag azokat a klinikai helyzeteket korlátozná, amelyekben mérlegelni lehet e gyógyszer beadását.

167    A Törvényszék emlékeztet arra, hogy amint az a CHMP véleményéből kitűnik (lásd a fenti 16. pontot), a CHMP azt állapította meg, hogy az iloperidon késleltetett hatása „jelentős aggodalomra ad okot a szkizofrénia akut exacerbációjának kezelésével kapcsolatban”.

168    Elsősorban, azt az állítást illetően, amely szerint e következtetések ellentmondásos jellegűek, ennélfogva pedig nem tartalmaznak indokolást, ez az állítás a CHMP véleményének és értékelő jelentésének téves értelmezésén alapul.

169    Kétségtelen, hogy értékelő jelentésében a CHMP azt állapította meg, hogy „[a] késleltetett hatást önmagában nem fogják az iloperidon jóváhagyása akadályának tekinteni”.

170    Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a késletett hatás nem lesz hatással egy adott gyógyszer előny‑kockázat viszonyára.

171    A jelen ügyben a CHMP értékelő jelentésében úgy vélte, hogy az iloperidon késleltetett hatása klinikai szempontból jelentős lehet a szkizofrénia akut exacerbációjának kezelésével, azaz az azonosított második részpopulációba tartozó betegek kezelésével kapcsolatban. Ennek megállapítása – a jelen ügy körülményei között – a negatív előny‑kockázat viszony fennállásának megállapítását támasztotta alá.

172    Értékelő jelentésében a CHMP a következőket jegyezte meg:

„[…] az iloperidon mérsékelten hatásos. A gyógyszer emellett késleltetve fejti ki hatását, ami jelentős aggodalomra ad okot a szkizofrénia akut exacerbációjának kezelésével kapcsolatban. Következésképpen – figyelemmel az iloperidon általános biztonságosságára és hatásossági profiljára – nem lehet meghatározni a betegek azon csoportját, amely esetében úgy lehetne tekinteni, hogy a kezelés előnye meghaladja a nagyobb biztonságossági problémákat.”

173    Másodsorban, az az állítás sem meggyőző, amely szerint a CHMP megsértette az arányosság elvét, mivel nem engedélyezte – és még csak nem is mérlegelte – az iloperidon esetében a korlátozott javallatot.

174    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt jogszerű célok megvalósításához, így amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, az okozott hátrányok pedig a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (lásd a fenti 152. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatot).

175    Ami még konkrétabban azt a kérdést illeti, hogy kedvezően kell‑e elbírálni egy gyógyszerre vonatkozó forgalombahozatali engedély iránti kérelmet, a gyógyszernek az e kérelem vizsgálatáért felelős hatóságok által elvégzett előny‑kockázat értékelése központi szerepet játszik. Ennélfogva, ha azt állapítják meg, hogy az előny‑kockázat viszony negatív, a forgalombahozatali engedély iránti kérelmet el kell utasítani. Amint azt a Bizottság jelezte, egy ilyen gyógyszer felírását meg kell akadályozni, és az ily módon nem bízható az egészségügyi szakemberek mérlegelésére.

176    Következésképpen, amennyiben a CHMP kedvezőtlen véleményt adott az iloperidon előny‑kockázat viszonyára nézve, a CHMP‑nak nem róható fel érvényesen az, hogy megsértette az arányosság elvét azzal, hogy megtagadta az erre a gyógyszerre vonatkozó „korlátozott” forgalombahozatali engedély megadását, mivel ezen utóbbi nem képez egy, az elérni kívánt célkitűzések megvalósítása érdekében mérlegelhető „kevésbé kényszerítő” és „megfelelő” intézkedést.

177    E megfontolások összességéből következik, hogy az iloperidon késleltetett hatásának következményeivel kapcsolatban elfogadott következtetések indokolása nem hiányzik, és azok nem is ellentétesek az arányosság elvével.

178    Ennélfogva a harmadik jogalap nem elfogadható, és azt mint megalapozatlant kell elutasítani.

 A negyedik, arra alapított jogalapról, hogy sérti a hatáskörátruházás és az arányosság (EUSZ 5. cikkének (1)–(3) bekezdésében kimondott) elvét, a 726/2004 rendelet 12. cikkét és 81. cikkének (2) bekezdését, valamint az egyenlő bánásmód elvét az azon populáció meghatározására irányuló kötelezettség, amely esetében az iloperidon más termékekhez képest jobb eredményekkel járna

179    A felperes  lényegében azt állítja, hogy annak megkövetelésével, hogy bizonyítsa az iloperidonnak a szkizofrénia kezelésére szolgáló többi második vonalbeli gyógyszerhez képest fennálló „fölényét”, a megtámadott határozat sérti a hatáskör‑átruházás elvét, a szubszidiaritás elvét, az egyenlő bánásmód elvét, valamint a 726/2004 rendelet 12. cikkét és 81. cikkének (2) bekezdését, mivel ezen utóbbi rendelkezések meghatározzák azokat a pontos okokat, amelyek miatt a forgalombahozatali engedély iránti kérelmeket meg lehet tagadni.

180    A felperes először is előadja, hogy annak megkövetelésével, hogy ezt a felperes bizonyítsa – többek között „azon populáció meghatározása” révén, amely esetében az iloperidon egyedi előnyökkel jár a szkizofrénia kezelésére szánt más termékekhez képest, sőt, a jelenleg rendelkezésre álló összes termékhez képest –, a CHMP egy további jóváhagyási feltételt támasztott és alkalmazott. A felperes előadja, hogy annak ellenére, hogy a felülvizsgálati eljárás során jelezte, hogy ez a feltétel ellentétes az uniós joggal, értékelő jelentésében a CHMP ezt fenntartotta és alkalmazta. Következésképpen a CHMP figyelmen kívül hagyta a hatáskör‑átruházás és a szubszidiaritás elvét, valamint a 726/2004 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének és 81. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseit, amelyek szerint a forgalombahozatali engedély csak akkor tagadható meg, ha a kérelmező nem bizonyította megfelelően vagy kielégítő mértékben a gyógyszer minőségét, biztonságosságát vagy hatásosságát.

181    A felperes másodszor úgy véli, hogy az iloperidonra vonatkozó forgalombahozatali engedély megadása céljából további követelményeknek a – szkizofrénia kezelésére szánt második generációs termékek területén eleddig példátlan – előírásával a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét. A felperes álláspontja szerint a CHMP addig az időpontig az ilyen termékek értékelése során soha nem követelte meg, hogy azok jobb eredményt hozzanak különösen a toleranciát és a terápiás hatásosságot illetően.

182    A Bizottság  vitatja a felperes érveit, és a jogalap elutasítását kéri.

183    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes által a jelen jogalap alátámasztása céljából előadott érvelés azon a téves feltevésen alapul, hogy a CHMP egy, a forgalombahozatali engedély megadása céljából alkalmazandó jogban nem előírt feltételt, azaz az iloperidonnak a szkizofrénia tüneteinek kezelésére szolgáló többi gyógyszerhez képest fennálló fölényének bizonyítását írta elő.

184    A megtámadott határozat alapjául szolgáló indokoknak – különösen a CHMP értékelő jelentésének – a figyelmes elolvasásából ugyanis egyértelmű, hogy a CHMP csak a felperes azon érvelésére válaszul végezte el e gyógyszer szkizofrénia tüneteinek kezelésére szánt, a piacon jelenleg elérhető második generációs gyógyszerekhez képest meglévő terápiás előnyeinek a komparatív vizsgálatát, amely érvelés szerint az iloperidon „kielégítetlen gyógyászati igényre” reagál, amennyiben ezt a gyógyszert olyan betegségben szenvedő személyeknek szánják, amelyre nincs teljes mértékben kielégítő kezelési módszer. A CHMP‑t többek között annak pontosítására kérték, hogy a jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerekhez képest az iloperidon esetében alacsonyabb‑e a kockázata annak, hogy extrapiramidális hatásokat, köztük akatíziát vált ki, és ha igen, milyen mértékben.

185    Ennélfogva mind a hatáskör‑átruházás és a szubszidiaritás elvének a megsértésére, mind pedig a 726/2004 rendelet rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyására alapított jogalapok megalapozatlanok. Amint arra a Bizottság helytállóan rámutatott, a CHMP azért nem ajánlotta az iloperidon esetében a forgalombahozatali engedély megadását, mert annak előny‑kockázat viszonya negatív volt, nem pedig – amint azt a felperes állítja – az ezen anyag és az engedélyezett gyógyszerek közötti összehasonlítás eredménye miatt.

186    Az az állítás sem tűnik meggyőzőnek, amely szerint az iloperidon CHMP által elvégzett értékelése – az egyenlő bánásmód elvének megsértésével – sokkal szigorúbb volt a szkizofrénia kezelésére szánt más gyógyszerek esetében elvégzettnél.

187    E tekintetben – a harmadik jogalap vizsgálatával összefüggésben jelzettek mentén (lásd a fenti 160. pontot) – hangsúlyozni kell, hogy mivel a gyógyszerek biztonságosságára vonatkozó tudományos adatok eltérőek, nem lehet szó hasonló helyzetekről.

188    Ez még inkább igaz, hiszen az említett gyógyszerek eltérő terápiás osztályokba tartoznak, mivel a biztonságosság és a hatásosság értékelése céljából alkalmazott releváns tudományos megfontolások per definitionem betegségcsoportonként eltérőek. Különösen – amint azt a Bizottság anélkül jelezte, hogy a felperes ellentmondott volna – az iloperidon és a ciszaprid eltérő terápiás osztályokba tartozik. Az iloperidon olyan antipszichotikum, amely az idegrendszeri megbetegedések terápiás területére tartozik. A ciszaprid ezzel szemben egy, az emésztőtraktus és az anyagcsere betegségeinek kezelésére szánt gyógyszer.

189    Mindenesetre – és még ha a központosított eljárás szerint benyújtott forgalombahozatali engedély iránti kérelemmel összefüggésben a gyógyszerek előny‑kockázat viszonyára vonatkozó értékelést végző szervek kevésbé is voltak szigorúak a más gyógyszerek jelentette kockázatok azonosítását illetően – ez nem szolgálhat érvként egy forgalombahozatali engedély megadásának igazolásához. Egy gyógyszer hatásossága, biztonságossága és ártalmatlansága értékelésének ugyanis a forgalombahozatali engedély iránti kérelem alátámasztásaként benyújtott tudományos vizsgálatok objektív felülvizsgálatán, nem pedig az e szervek által elvégzett értékelések összehasonlító felülvizsgálatán kell alapulnia. Egyebekben fontos az, hogy megállapítást nyerjen, hogy a szóban forgó gyógyszernek a hatásosság és a biztonságosság szempontjából előnyei vannak, ami igazolja a pozitív előny‑kockázat viszonyt.

190    A fentiekre tekintettel a negyedik jogalapot mint megalapozatlant kell elutasítani.

 Az ötödik, arra alapított jogalapról, hogy az iloperidon előnykockázat viszonyára vonatkozó átfogó értékelés nem rendelkezik megfelelő indokolással és – mindenesetre – nyilvánvalóan téves

191    A felperes lényegében azt állítja, hogy az iloperidon előny‑kockázat viszonyára vonatkozóan a CHMP által elvégzett átfogó értékelés nem rendelkezik megfelelő indokolással és – mindenesetre – nyilvánvalóan téves. Ugyanis még ha a jelen kereset első négy jogalapjában az indokolással kapcsolatban általa azonosított hibákat és hiányosságokat külön‑külön nem is lehetne nyilvánvalónak tekinteni, azok együttesen az iloperidon kockázatainak túlbecslését és tagadhatatlan előnyeinek (nevezetesen a gyenge akatíziának és a relapszusok alacsony arányának) alulbecslését, ennélfogva pedig negatív előny‑kockázat viszony megállapítását eredményezték. A felperes azzal érvel, hogy – ezen előnyöktől eltekintve – úgy tűnik, a CHMP szem elől tévesztette azt, hogy a szkizofrénia súlyos betegség, és azt, hogy az érintett betegek kielégítetlen szükségletei mennyire fontosak.

192    A Bizottság a jelen jogalap elutasítását kéri.

193    Meg kell állapítani, hogy a jelen jogalapban a felperes lényegében semmi újat nem tesz hozzá a négy első jogalap keretében előterjesztettekhez. A felperes annak előterjesztésére szorítkozik, hogy úgy tűnik, a CHMP szem elől tévesztette a szkizofrénia betegség súlyosságát, a kielégítetlen szükségletek fontosságát, valamint a szkizofrénia tüneteinek kezelésében az iloperidon jelentette előnyöket (azaz a gyenge akatíziát és a relapszusok igen alacsony arányát). Ebből azt a következtetést vonja le, hogy e tényezőknek észszerűen azt kellett volna eredményezniük, hogy a CHMP kedvező ajánlást fogalmazzon meg az e gyógyszerre vonatkozó forgalombahozatali engedélyt illetően.

194    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a valamely gyógyszer forgalomba hozatalának engedélyezésére vonatkozó döntésnek a gyógyszer minőségét, biztonságosságát és hatásosságát megkövetelő vizsgálaton kell alapulnia, amelynek főszabály szerint a gyógyszer – forgalombahozatali engedély kérelmezői által benyújtott tudományos adatokra tekintettel fennálló – valószínű hatásainak objektív értékelésére kell támaszkodnia. Elfogadott tény ugyanis az, hogy a közegészségügyi követelményeknek elsődleges fontosságot kell tulajdonítani (lásd többek között a fenti 45. és 46. pontot).

195    A jelen ügyben, noha kétségtelenül nem vitatott, hogy a szkizofrénia tüneteinek kezelésére jelenleg rendelkezésre álló gyógyszeres kezelésekhez jelentős gyógyászati igény fűződik, ez nem eredményezheti azt, hogy a hozzájuk benyújtott forgalombahozatali engedély iránti kérelmek vizsgálatával foglalkozó szervek az érintett gyógyszer előny‑kockázat viszonyának vizsgálata során kevésbé szigorúan kezeljék az e gyógyszer biztonságosságának értékelése során figyelembe veendő paramétereket.

196    A fentiekből következik, hogy az ötödik jogalapot, ekként pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

197    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Vanda Pharmaceuticals Ltdt kötelezi a költségek viselésére.

Spielmann

Csehi

Spineanu‑Matei

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. december 19‑i nyilvános ülésen.

E. Coulon

hivatalvezető

 

eljáró elnök


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: angol.