AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK

VÉGZÉSE

(második tanács)

2015. szeptember 15.

F‑21/15. sz. ügy

Patrick Wanègue

kontra

az Európai Unió Régiók Bizottsága

„Közszolgálat – Tisztviselők – Munkafeltételek – Túlmunka – A személyzeti szabályzat 56. cikke – A személyzeti szabályzat VI. mellékletének 3. cikke – AST 6 besorolási fokozatú sofőr – A túlmunkáért járó átalánypótlékhoz való jog eltörlése – Az eljárási szabályzat 81. cikke – Részben nyilvánvalóan elfogadhatatlan, részben nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülöző kereset”

Tárgy:      Az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amellyel P. Wanègue lényegében azon határozat megsemmisítését kéri, amellyel az Európai Unió Régiók Bizottsága hivatalban lévő adminisztrációs és pénzügyi igazgatója kinevezésre jogosult hatóságként eljárva 2014. július 1‑jei hatállyal eltörölte a túlmunkáért neki járó átalánypótlékot, valamint azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Régiók Bizottságát ezen pótlék késedelmi kamatokkal növelt összegének újbóli megfizetésére ezen időponttól kezdődően, és az említett határozattal neki okozott vagyoni és nem vagyoni kár Régiók Bizottsága általi megtérítésére.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet részben mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, részben pedig mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasítja. P. Wanègue maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Unió Régiók Bizottsága részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Munkafeltételek – Az intézmény belső iránymutatása – Joghatások – Korlátok – A jogszabályi hierarchia tiszteletben tartása

(Személyzeti szabályzat, 56. cikk, második bekezdés)

2.      Tisztviselők – Munkafeltételek – Túlmunkáért járó átalánypótlék – A biztosítás feltételei – Szigorú értelmezés

(Személyzeti szabályzat, 56. cikk, második és harmadik bekezdés, és VI. melléklet, 3. cikk)

3.      Szociálpolitika – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Az Európai Unió Alapjogi Chartája és a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv – Hatály – Díjazás – Kizártság

(az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikk, (2) bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk (1) bekezdés)

4.      Tisztviselők keresetei – Korlátlan felülvizsgálati jogkör – A személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének értelmében vett pénzügyi természetű jogviták – Fogalom – olyan összeg megfizetésére kötelezzen, amelyre a fellebbező A személyzeti szabályzat vagy más jogi aktus értelmében állítólagosan járó összeg megfizetésére irányuló kereset – Bennfoglaltság

(Személyzeti szabályzat, 91. cikk, (1) bekezdés)

1.      A tisztviselő túlmunkáért járó átalánypótlékát – kizárólag az AST 5, majd pedig az AST 6 besorolási fokozatba való előléptetése miatt – eltörlő határozat vitatása érdekében nem alapozhat egy olyan belső iránymutatás értelmezésére, amely ellentétes a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek a szövegével.

E tekintetben a személyzeti szabályzat 56. cikke második bekezdésének szövegéből egyértelműen következik, hogy az AST csoport 5–11. fokozatába tartozó tisztviselők által teljesített túlmunka nem jogosít fel kompenzációs szabadságra vagy díjazásra.

Mindenesetre az európai uniós intézmények és szervek által elfogadott belső iránymutatások jogszerűen semmiképpen sem írhatnak elő olyan szabályokat, amelyek eltérnek a jogszabályi hierarchiában náluk magasabban állóktól, mint amilyen a személyzeti szabályzat és az annak alkalmazására elfogadott szabályzat.

(lásd az 54–56. pontot)

Hivatkozás:

Elsőfokú Bíróság: 2005. október 25‑i Fardoom és Reinard kontra Bizottság ítélet, T‑43/04, EU:T:2005:374, 36. pont;

Közszolgálati Törvényszék: 2009. november 30‑i Voslamber kontra Bizottság ítélet, F‑86/08, EU:F:2006:161, 53. pont.

2.      Ami a személyzeti szabályzat 56. cikkében említett, túlmunkáért járó átalánypótlékot illeti, e rendelkezés második és harmadik bekezdése kifejezetten kizárja az AD besorolási fokozatú, valamint az AST csoport 5–11. fokozatába tartozó tisztviselők bármilyen kompenzációra vagy díjazásra való jogát az általuk esetlegesen teljesített túlmunkáért, és nem ír elő semmilyen kivételt az ellátott funkciók jellegével vagy a teljesített túlmunka szokásos jellegével kapcsolatban. Ezért a tisztviselő nem megalapozottan állítja, hogy e korlátozás nem alkalmazandó az olyan tisztviselőkre, akiknek rendszeresen kell túlmunkát végezniük, mint a sofőrök, és ily módon ők jogosultak megőrizni a túlmunkáért járó átalánypótlékot az egész előmenetelük során, a besorolási fokozatba való besorolásuktól függetlenül.

E tekintetben a személyzeti szabályzat 56. cikke első, második és harmadik bekezdésének együttes értelmezéséből következik, hogy a jogalkotó meg kívánta védeni a tisztviselőket a túlzott mennyiségű túlmunka végzésére vonatkozó bármely kötelezettségtől, emellett a teljesített túlmunkáért járó kompenzációt vagy díjazást kizárólag azon tisztviselők számára kívánta fenntartani, akik a besorolási fokozatok legalsó szintjeire vannak besorolva, és akik így alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint más, olyan munkatársak, akik – különösen a szolgálati idejük miatt – magasabb besorolási fokozatba tartoznak és magasabb díjazással rendelkeznek.

Továbbá a személyzeti szabályzatnak a túlórákért járó kompenzációs szabadságra és díjazásra vonatkozó VI. melléklete a személyzeti szabályzat 56. cikkét hajtja végre, és az e cikkben megállapított határok között meghatározza az AST/SC csoport SC 1–SC 6 fokozatába, valamint az AST csoport AST 1–AST 4 fokozatába tartozó tisztviselők számára nyújtható pótlék formáját és összegét. A személyzeti szabályzat VI. mellékletéből nem, e melléklet 3. cikkéből pedig még kevésbé vezethető le a személyzeti szabályzat 56. cikkében kimondott, az AST csoport AST 5–AST 1l fokozatába tartozó tisztviselők javára biztosított elvtől való bármilyen eltérés.

Mindenesetre a túlmunkáért járó átalánypótlék nem terjeszthető ki a személyzeti szabályzat VI. mellékletének 3. cikkében kifejezetten meghatározottakon kívüli tisztviselői csoportokra. A pénzbeli ellátásokra jogosító rendelkezéseket ugyanis szigorúan kell értelmezni.

(lásd a 65. és a 67–70. pontot)

Hivatkozás:

Elsőfokú Bíróság: 2003. szeptember 18‑i Lebedef és társai kontra Bizottság ítélet, T‑221/02, EU:T:2003:239, 38. pont; 2004. július 15‑i Valenzuela Marzo kontra Bizottság ítélet, T‑384/02, EU:T:2004:239, 104. pont;

Közszolgálati Törvényszék: 2009. október 7‑i Pappas kontra Bizottság ítélet, F‑101/08, EU:F:2009:137, 65. pont.

3.      Az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése és a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv 6. cikke, amely rendelkezések előírják a munkaidő felső határának korlátozását, valamint a napi és heti pihenőidő biztosításának kötelezettségét, nem a munkavállalók díjazására, és különösen nem a túlmunka átalánypótlék révén történő díjazására vonatkozik.

(lásd a 72. pontot)

4.      A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése szerint „pénzügyi természetű jogviták[nak]” nemcsak a tisztviselők vagy az alkalmazottaknak a valamely intézmény ellen irányuló, felelősség megállapítása iránti keresetei minősülnek, hanem valamennyi olyan jogvita is, amely valamely intézmény által valamely tisztviselő vagy alkalmazott részére olyan összeg megfizetésére irányul, amely a személyzeti szabályzat vagy a munkaviszonyt szabályozó más jogi aktus alapján őt – megítélése szerint – megilleti.

A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós bíróság a pénzügyi természetű jogvitákban korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik, amely a feladatává teszi, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitákban teljes körű megoldást adjon, azaz határozzon a tisztviselő vagy az alkalmazott valamennyi jogáról és kötelességéről, azzal, hogy a szóban forgó felülvizsgálattal érintett intézményre kell bíznia az ítélet megfelelő részének az általa pontosan meghatározott feltételek szerinti végrehajtását. Ennélfogva az uniós bíróság feladata, hogy adott esetben valamely intézményt egy olyan összeg megfizetésére kötelezzen, amelyre az érintett a személyzeti szabályzat vagy más jogi aktus értelmében jogosult.

(lásd a 93. és 94. pontot)

Hivatkozás:

Bíróság: 2007. december 18‑i Weißenfels kontra Parlament ítélet, C‑135/06 P, EU:C:2007:812, 65. pont;

Közszolgálati Törvényszék: 2009. július 2‑i Giannini kontra Bizottság ítélet, F‑49/08, EU:F:2009:76, 40–42. pont.