AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2014. szeptember 25.(*)
„Közszolgálat – Díjazás – Az EKSZ harmadik országban szolgálatot teljesítő személyi állománya – A kinevezésre jogosult hatóság harmadik országok listáját azon országok tekintetében módosító határozata, ahol az életkörülmények megegyeznek az Unióban szokásos életkörülményekkel – Általános hatályú aktus – A kereset elfogadhatósága – Az életkörülmények után nyújtott támogatás éves felülvizsgálata – Megszüntetés”
Az F‑100/13. sz. ügyben,
az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke értelmében alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján
Bruno Julien‑Malvy, az Európai Külügyi Szolgálat tisztviselője (lakóhelye: Tokió [Japán]) és a többi felperes, akiknek nevét a melléklet tartalmazza (képviselik: T. Bontinck és A. Guillerme ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (képviselik: S. Marquardt és M. Silva, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch elnök (előadó), E. Perillo és J. Svenningsen bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. május 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2013. október 4‑én érkezett keresetlevelében B. Julien‑Malvy és a többi felperes, akiknek nevét a melléklet tartalmazza, azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék egyrészt semmisítse meg az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) 2012. december 19‑i határozatát annyiban, amennyiben az 2014. január 1‑jétől megszünteti az életkörülmények után nyújtott támogatás fizetését az Argentínában, Hongkongban, Chilében, Japánban, Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon szolgálatot teljesítő személyi állománynak, másrészt következésképpen rendelje el a felperesek szerint nekik az életkörülmények után nyújtott támogatásként járó összegek kifizetését.
Jogi háttér
2 Az EKSZ szervezetének és működésének a megállapításáról szóló, 2010. július 26‑i 2010/427/EU tanácsi határozat (HL L 201., 30. o.) az 1. cikkében akként rendelkezik, hogy az EKSZ „az Európai Unió önálló, a[z Európai Unió] Tanács[ának] Főtitkárságától és a[z Európai] Bizottságtól függetlenül működő, a feladatai ellátásához és a céljai eléréséhez szükséges jogképességgel rendelkező szerve”. A 6. cikke értelmében az EKSZ személyi állományára az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának a jelen jogvitára alkalmazandó – az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeknek a módosításáról szóló, 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 287., 15. o.) hatálybalépését megelőző – változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat), valamint az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek vonatkoznak.
3 A személyzeti szabályzat 1b. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben e személyzeti szabályzat másként nem rendelkezik, a[z EKSZ‑t] e személyzeti szabályzat alkalmazásában az Unió intézményeinek kell tekinteni […]”.
4 A személyzeti szabályzat 110. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] személyzeti szabályzat végrehajtására szolgáló általános rendelkezéseket az egyes intézmények kinevezésre jogosult hatóságai fogadják el a személyzeti bizottsággal és a személyzeti szabályzati bizottsággal történő konzultációt követően”. Ugyanezen cikk (3) bekezdése szerint az (1) bekezdésben említett általános végrehajtási rendelkezésekről „tájékoztatni kell a személyzetet”.
5 A személyzeti szabályzat a harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselőkre vonatkozó különleges és kivételes rendelkezésekről szóló X. melléklete „Á[ltalános rendelkezések]” című 1. fejezetének 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„E melléklet meghatározza az Európai Unió harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselőire vonatkozó különleges és kivételes rendelkezéseket.
Ezen országokban csak az Unió tagállamainak állampolgárai teljesíthetnek szolgálatot, és a kinevezésre jogosult hatóság nem jogosult a személyzeti szabályzat 28. cikkének a) pontjában említett kivétel alkalmazására.
Az általános végrehajtási rendelkezéseket a személyzeti szabályzat 110. cikkével összhangban kell elfogadni.”
6 A személyzeti szabályzat X melléklete 10. cikkének (1) bekezdése a következőket rögzíti:
„Életkörülmények után nyújtott támogatást kell meghatározni a tisztviselő alkalmazási helyének megfelelően egy adott referenciaösszeg százalékos arányában […]
Amennyiben a tisztviselőt olyan országban alkalmazzák, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel, ilyen támogatás nem fizethető.
Egyéb alkalmazási helyeken az életkörülmények után nyújtott támogatást az alábbiak szerint kell meghatározni.
Az életkörülmények után nyújtott támogatás összegének meghatározásánál az alábbi jellemzőket kell figyelembe venni:
– egészségügyi és kórházi környezet,
– biztonság,
– éghajlat,
amely három paraméter súlyozási tényezője 1;
– elszigeteltség mértéke,
– egyéb helyi adottságok,
amely két paraméter súlyozási tényezője 0,5.
Az egyes paraméterek értéke a következő:
0: ha a körülmények normálisak, de nem azonosak az Unióban szokásosakkal,
2: ha a körülmények az Unióban szokásos feltételekhez képest nehezek,
4: ha a körülmények az Unióban szokásos feltételekhez képest nagyon nehezek.
[…]
Az egyes alkalmazási helyek vonatkozásában megállapított életkörülmények után nyújtott támogatást évente felül kell vizsgálni, és azt a kinevezésre jogosult hatóság a személyzeti bizottság véleményének beszerzését követően adott esetben kiigazítja.
[…]”
7 Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által 2013. december 17‑én hozott, az 1023/2013 rendelettel módosított személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkében foglalt, életkörülmények után nyújtott támogatásról és többlettámogatásról szóló határozata (a továbbiakban: belső iránymutatások) az 1. cikkében a következőket írja elő:
„A személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt paramétereket a [kinevezésre jogosult hatóság] értékeli, amely figyelembe veheti a többek között a megbízható, nemzetközi jellegű köz‑ vagy magánforrások, a tagállamok, valamint az Unió küldöttségei és az uniós [i]ntézmények, illetve ügynökségek szervezeti egységei által nyújtott információkat.”
8 A belső iránymutatások 2. cikke értelmében:
„Az EKSZ személyzeti bizottságának és a Bizottság személyzeti bizottságának véleménye alapján a [kinevezésre jogosult hatóság] meghatározza a különböző alkalmazási helyekre vonatkozó, életkörülmények után nyújtott támogatás százalékait […].
Nem nyújtható ilyen jellegű támogatás az olyan országban való alkalmazás esetén, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel […].
Az egyenértékűséget a [kinevezésre jogosult hatóság] a következők alapján határozza meg: az érintett harmadik országok fejlettségi szintje, valamint az E[gyesült Nemzetek Szervezete] (életkörülmények után nyújtott ellátás), az [ENSZ Fejlesztési Programja] (humán fejlettségi mutató), a [Nemzetközi Valutaalap] (fejenkénti [bruttó nemzeti termék]), a[z Európai Együttműködési és Fejlesztési Szervezet] ([jóléti mutató]) besorolásaiban elfoglalt viszonylagos helye, továbbá ha szükséges más megbízható, nemzetközi jellegű köz‑ vagy magánforrásokból származó információk.”
A jogvita alapját képező tényállás
9 2012. december 19‑én az EKSZ igazgatási ügyekért felelős főigazgatója, kinevezésre jogosult hatóságként eljárva a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikke alapján elfogadta a harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottaknak fizetett, életkörülmények után nyújtott támogatás összegét felülvizsgáló határozatot. E határozat többek között naprakésszé teszi azon harmadik országok listáját, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel (a továbbiakban: lista), ebből kifolyólag megszünteti az életkörülmények után nyújtott támogatás azon alkalmazottaknak való fizetését, akik a felperesekhez hasonlóan különösen Argentínában, Hongkongban, Chilében, Japánban, Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon teljesítenek szolgálatot, és e megszüntetés hatálybalépését 2014. január 1‑jében határozza meg.
10 A felperesek a fent említett határozattal szemben 2013. március 12‑én, 15‑én, 17‑én, illetve 18‑án panaszt nyújtottak be a tekintetben, hogy az megszünteti az életkörülmények után nyújtott támogatást az ő alkalmazási helyük szerinti országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottak tekintetében (a továbbiakban együtt: panaszok).
11 A kinevezésre jogosult hatóság 2013. június 26‑i és július 2‑i határozataival elutasította a panaszokat.
Az eljárás és a felek kérelmei
12 A felperesek azt kérik, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg az EKSZ igazgatási ügyekért felelős főigazgatója 2012. december 19‑i határozatát annyiban, amennyiben az megszünteti az életkörülmények után nyújtott támogatást az Argentínában, Hongkongban, Chilében, Japánban, Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon szolgálatot teljesítő alkalmazottak tekintetében (a továbbiakban: megtámadott határozat);
– ennek következményeként rendelje el 15%‑os életkörülmények után nyújtott támogatás 2014. január 1‑jétől való fizetését;
– az EKSZ‑t kötelezze a költségek megfizetésére.
13 Az EKSZ azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– határozzon a költségekről.
A jogkérdésről
A kereset elfogadhatóságról
14 Emlékeztetni kell arra, hogy a tisztviselők és alkalmazottak jogosultak keresetet indítani a kinevezésre jogosult hatóság általános jellegű, nekik sérelmet okozó intézkedése ellen, ha egyrészt ezen intézkedés – ahhoz, hogy joghatásokat váltson ki – nem igényel végrehajtási rendelkezést, vagy alkalmazása tekintetében a végrehajtásáért felelős hatóságoknak egyáltalán nem hagy mérlegelési mozgásteret, másrészt pedig a tisztviselők érdekeit – jogi helyzetük lényeges megváltoztatásával – azonnal befolyásolja (lásd ebben az értelemben a kinevezésre jogosult hatóság azon mulasztását illetően, hogy nem ellenőrizte a személyzeti bizottság megválasztásának jogszerűségét: De Dapper és társai kontra Parlement ítélet, 54/75, EU:C:1976:127; a személyzeti bizottság megválasztására vonatkozó szabályokról szóló határozatot illetően: Diezler és társai kontra GSZB ítélet, 146/85 és 431/85, EU:C:1987:457, 6 és 7. pont; a kinevezésre jogosult hatóság azon határozatát illetően, amely módosította a versenyvizsgát követően magasabb besorolási osztályba kerülő tisztviselőknek járó kiegészítő juttatás kiszámítási módját: Brown kontra Bíróság ítélet, 125/87, EU:C:1988:136, 16. pont).
15 A jelen ügyben a megtámadott határozat, amelyet a kinevezésre jogosult hatóság a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikke alapján hozott, az Unió Argentínában, Hongkongban, Chilében, Japánban, Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon található küldöttségein és irodáiban szolgálatot teljesítő alkalmazottak tekintetében 2014. január 1‑jétől megszünteti az életkörülmények után nyújtott támogatást. A megtámadott határozat kellően pontosnak és feltétel nélkülinek tűnik ahhoz, hogy az érintett harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottak tekintetében való joghatások kiváltása érdekében ne legyen szükséges semmilyen különös végrehajtási intézkedés.
16 Kétségtelen, hogy a megtámadott határozat végrehajtása az életkörülmények után nyújtott támogatás megszüntetése érdekében egyedi igazgatási intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, amely támogatást addig a fent említett országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottaknak, többek között a felpereseknek fizettek. Mindazonáltal az ilyen közbenső intézkedések meghozatala – amely tekintetében az igazgatási hatóságoknak nincs mérlegelési mozgástere – nem zárhatja ki a felperesek jogi helyzete érintettségének azonnali jellegét, akiknek szükségszerűen számítaniuk kellett arra, hogy az életkörülmények után nyújtott támogatás 2014. január 1‑jétől megszűnik.
17 A fentiekből következik, hogy a kereset elfogadható.
A megsemmisítés iránti kérelemről
18 A felperesek hat jogalapra hivatkoznak, amelyek a következőkön alapulnak: az első a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikke harmadik albekezdésének, valamint a jogbiztonság elvének és az átláthatóság elvének megsértésén; a második az indokolási kötelezettség megsértésén; a harmadik a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének megsértésén, nyilvánvaló értékelési hibán és az arányosság elvének megsértésén; a negyedik hatáskörrel és eljárással való visszaélésen; az ötödik téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen; a hatodik és utolsó pedig a bizalomvédelem elvének megsértésén.
Az első, a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikke harmadik albekezdésének, valamint a jogbiztonság elvének és az átláthatóság elvének megsértésén alapuló jogalapról
19 A felperesek lényegében azt állítják, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének harmadik albekezdése alapján – amely szerint „[a]z általános végrehajtási rendelkezéseket a személyzeti szabályzat 110. cikkével összhangban kell elfogadni” – az EKSZ köteles volt elfogadni az említett melléklet 10. cikkének általános végrehajtási rendelkezéseit annak érdekében, hogy a megtámadott határozat „egyértelmű és kellően előrelátható” jogalapot kapjon. Ilyen általános végrehajtási rendelkezések hiányában a megtámadott határozat megsérti a jogbiztonság és az átláthatóság elvét.
20 Az EKSZ a jogalap elutasítását kéri. Azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének 1. cikkében foglalt, általános végrehajtási rendelkezések elfogadására vonatkozó kötelezettség nem vonatkozik – ilyen értelmű kifejezett rendelkezések hiányában – e melléklet valamennyi rendelkezésére, és különösen a 10. cikkre. Ezenkívül e cikk mindenesetre kellően egyértelmű és pontos az önkényes alkalmazása bármely kockázatának elkerüléséhez.
21 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat 110. cikkének értelmében vett általános végrehajtási rendelkezések elsősorban a személyzeti szabályzat egyes különös rendelkezéseiben kifejezetten meghatározott végrehajtási intézkedésekre vonatkoznak, és kifejezett kikötés hiányában a személyzeti szabályzat 110. cikke formális feltételeivel érintett végrehajtási intézkedések megtételére vonatkozó kötelezettség csak kivételesen, vagyis akkor ismerhető el, amikor a személyzeti szabályzat rendelkezései annyira nem egyértelműek és pontosak, hogy alkalmatlanok az önkényességet kizáró alkalmazásra (Behmer kontra Parlament ítélet, F‑47/07, EU:F:2009:103, 47. pont).
22 A jelen ügyben, jóllehet a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikke – amely, ahogy arról fentebb már szó volt, a megtámadott határozat jogalapja – nem tartalmaz kifejezett, a személyzeti szabályzat 110. cikke szerinti általános végrehajtási rendelkezések elfogadását előíró rendelkezést, a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének harmadik albekezdése, amely e melléklet „Á[ltalános rendelkezéseknek]” szentelt első fejezetében található, kifejezetten kimondja e kötelezettséget. E kötelezettség teljesítése nem korlátozódhat a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének végrehajtására. E cikk első albekezdése ugyanis mindössze pontosítja a személyzeti szabályzat X. mellékletének tárgyát, vagyis „meghatározza az Európai Unió harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselőire vonatkozó különleges és kivételes rendelkezéseket”. Ami a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének második albekezdését illeti, amely értelmében „[e]zen országokban csak az Unió tagállamainak állampolgárai teljesíthetnek szolgálatot, és a kinevezésre jogosult hatóság nem jogosult a személyzeti szabályzat 28. cikkének a) pontjában említett kivétel alkalmazására”, ez egy kötelező és feltétel nélküli rendelkezés, amely nem igényel különös intézkedést a végrehajtása érdekében.
23 Következésképpen a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikke harmadik albekezdésének rendelkezései általános hatállyal bírnak, és az abban előírt általános végrehajtási rendelkezések a személyzeti szabályzat X. mellékletének egészére vonatkoznak, beleértve az életkörülmények után nyújtott támogatást szabályozó rendelkezéseket is.
24 A személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikke harmadik albekezdése rendelkezéseinek általános hatályát nem teheti kétségessé az a körülmény, hogy az említett melléklet 3. cikke, amely szintén e melléklet „Á[ltalános rendlekezéseknek]” szentelt első fejezetében található, úgy rendelkezik, hogy a korábban egy harmadik országba kinevezett és ideiglenesen az EKSZ székhelyén vagy a más uniós alkalmazási helyen lévő beosztásba áthelyezett tisztviselőre a kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott „általános végrehajtási rendelkezések alapján” továbbra is vonatkozhatnak a személyzeti szabályzat X. mellékletének bizonyos rendelkezései. Észre kell ugyanis venni, hogy a szóban forgó, a személyzeti szabályzat X. mellékletének 3. cikkében foglalt rendelkezést ugyanezen melléklet „1. cikkének első albekezdésétől eltérve” kell alkalmazni.
25 Következésképpen a személyzeti szabályzat X. mellékletének 3. cikkében hivatkozott és az Unión belül ideiglenesen áthelyezett tisztviselők helyzetére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések nem vonatkozhat a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének első albekezdésében említett, „harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselő[k]re vonatkozó különleges és kivételes rendelkezések[re]”, és nem utalhat tehát ugyanezen 1. cikk harmadik albekezdésében foglalt általános végrehajtási rendelkezésekre. Ilyen körülmények között az uniós jogalkotó azzal, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének 3. cikkében általános végrehajtási rendelkezések elfogadására vonatkozó kötelezettséget fogalmazott meg az e cikkben meghatározott helyzetekben, nem kívánta korlátozni az általános végrehajtási rendelkezések személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének harmadik albekezdése alapján való elfogadására vonatkozó kötelezettség terjedelmét kizárólag e 3. cikkre.
26 Az EKSZ ezenkívül megjegyzi, hogy az intézményt megillető azon jogot illetően, hogy próbaidős tisztviselőnek fizetett összegeket az érintett véglegesítésének hiánya esetén visszakövetelje, a személyzeti szabályzat X. mellékletének 22. cikke a végrehajtásához a „kinevezésre jogosult hatóság által megállapított” rendelkezések elfogadását írja elő anélkül, hogy pontosan megjelölné e rendelkezések jellegét, vagyis hogy – továbbra is az EKSZ szerint – általános végrehajtási rendelkezések elfogadását követelné meg. Feltételezve azonban akár azt, hogy az uniós jogalkotó nem kívánta kötelezni a kinevezésre jogosult hatóságot a személyzeti szabályzat X. melléklete 22. cikkének végrehajtását szolgáló általános végrehajtási rendelkezések elfogadására, amely cikk nem az életkörülmények után nyújtott támogatásra, hanem bizonyos összegeknek a próbaidős tisztviselő véglegesítésének elmaradása esetén való visszakövetelhetőségére vonatkozik, e körülmény – ilyen értelmű kifejezett rendelkezés hiányában – nem mentheti fel a kinevezésre jogosult hatóságot a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének alkalmazására vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések elfogadásának kötelezettsége alól. Végeredményben a személyzeti szabályzat X. mellékletének 22. cikkében foglalt, a „kinevezésre jogosult hatóság által megállapított rendelkezések[re]” való hivatkozás nem tiltja, hogy e rendelkezések a személyzeti szabályzat 110. cikke értelmében vett általános végrehajtási rendelkezések formáját öltsék.
27 Az EKSZ által fölvetett azon körülmény, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének bizonyos rendelkezései e tekintetben annyira egyértelműek és pontosak, hogy nem szükséges általános végrehajtási rendelkezéseket elfogadni, szintén nem teszi lehetővé azt a következtetést, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének harmadik albekezdésében foglalt általános szabály nem vonatkozik a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkére. A jelen jogvita éppen a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdése második albekezdésének értelmezését érintő nehézségeket teszi nyilvánvalóvá, amely kizárja a tisztviselők életkörülmények után nyújtott támogatásban való részesülését, amennyiben „olyan országban foglalkoztat[já]k, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel”.
28 Végül az a körülmény, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének a 2014. január 1‑je óta hatályos 1023/2013 rendeletből következő változata értelmében „[e] cikk alkalmazásának részletes szabályait a kinevezésre jogosult hatóság határozza meg”, és az nem utal a személyzeti szabályzat 110. cikke szerinti általános végrehajtási rendelkezésekre, a posteori nem fedheti fel az uniós jogalkotó feltételezett, az említett cikk jogvitára alkalmazandó eredeti változatának elfogadáskor, azaz 1987 októberében fennálló azon szándékát, hogy ne tegye kötelezővé az említett cikk végrehajtására vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések elfogadását. Ráadásul a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének az 1023/2013 rendeletből következő változata azonos a jelen jogvitában alkalmazandó változattal, és mindkét esetben előírja általános végrehajtási rendelkezések elfogadását. Ezenkívül a személyzeti szabályzat X. mellékletének új 10. cikkében foglalt az „[alkalmazás] részletes szabályai[ra]” való utalás egyáltalán nem akadályozza meg, hogy e rendelkezések a személyzeti szabályzat 110. cikke értelmében vett általános végrehajtási rendelkezések formáját öltsék.
29 A fentiek összességére tekintettel az EKSZ a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikkének harmadik albekezdése értelmében köteles volt elfogadni az említett melléklet 10. cikkének általános végrehajtási rendelkezéseit.
30 Márpedig az iratokból nem tűnik ki, hogy az EKSZ – a személyi állományával szemben a személyzeti szabályzat értelmében intézményként eljárva – a személyzeti szabályzat 110. cikke értelmében vett általános végrehajtási rendelkezéseket fogadott volna el a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének végrehajtása érdekében. A belső iránymutatásokat a megtámadott határozatot követően fogadták el, így arra az EKSZ nem hivatkozhat sikeresen. Ezenkívül e belső iránymutatásokat anélkül fogadták el, hogy a személyzeti szabályzati bizottsággal előzetesen konzultációt folytattak volna. Az iránymutatások tehát nem minősülhetnek a személyzeti szabályzat 110. cikke értelmében vett általános végrehajtási rendelkezéseknek, mivel azokat nem az e cikkben meghatározott eljárás szerint fogadták el. Ugyanez vonatkozik egyébként a Bizottság által 1987. október 10‑én elfogadott, a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkében foglalt életkörülmények után nyújtott támogatásra és többlettámogatásra vonatkozó belső iránymutatásokra, amelyekről az EKSZ a tárgyalás során azt állította, hogy azokat analógia útján alkalmazta a saját személyi állományára.
31 Meg kell azonban állapítani, hogy az általános végrehajtási rendelkezések elfogadása a személyzeti bizottság előzetes létrehozását feltételezi. A személyzeti szabályzat 99. cikke értelmében az EKSZ‑nek a saját szervezetén belül 2011. december 31‑ig kellett létrehoznia e bizottságot. Ilyen körülmények között, és bármilyen sajnálatos is a személyzeti szabályzat X. melléklete 1. cikke harmadik albekezdésének végrehajtásában mutatkozó késedelem, el kell ismerni, hogy az EKSZ a megtámadott határozat meghozatalakor az e rendelkezés végrehajtását illetően átmeneti időszakban volt (lásd ebben az értelemben a személyzeti szabályzat 43. és 45. cikkére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések elfogadásának kötelezettségével kapcsolatban: Bernusset kontra Bizottság ítélet, 94/63 és 96/63, EU:C:1964:41; De Pascale kontra Bizottság ítélet, 97/63, EU:C:1964:61). Következésképpen az EKSZ mulasztása önmagában véve nem tekinthető a megtámadott határozat semmisségét megalapozó oknak, tekintettel többek között a szolgálati érdekekre és különösen a kinevezésre jogosult hatóság azon kötelezettségére, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének hetedik albekezdése értelmében évente vizsgálja felül az életkörülmények után nyújtott támogatást minden egyes alkalmazási hely vonatkozásában.
32 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések hiánya nem fosztja meg a megtámadott határozatot a jogalaptól, amely határozatot az említett melléklet 10. cikke (1) bekezdésének rendelkezései, és különösen annak második albekezdése alapján fogadták el, amely szerint „[a]mennyiben egy tisztviselőt olyan országban foglalkoztatnak, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel, ilyen támogatás nem fizetendő”.
33 Mindenesetre a felperesek a személyzeti szabályzat X. mellékletére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések hiányára csak akkor hivatkozhatnak sikeresen, ha az állítólagos szabálytalanság őket esetlegesen személyükben érinti (lásd ebben az értelemben: J.‑P. Warner főtanácsnok Deboeck kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, 90/74, EU:C:1975:109). E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az általános végrehajtási rendelkezések fő célja, hogy meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az adminisztráció számára a diszkrecionális jogköre gyakorlása során útmutatásként szolgáljanak, vagy pontosan meghatározzák a személyzeti szabályzat azon rendelkezéseinek hatályát, amelyek annyira nem egyértelműek, és annyira pontatlanok, hogy alkalmatlanok az önkényességet kizáró alkalmazásra (lásd ebben az értelemben: Ianniello kontra Bizottság ítélet, T‑308/04, EU:T:2007:347, 38. pont; Behmer kontra Parlament ítélet, EU:F:2009:103, 47. pont). Mivel a rendelkezés pontatlansága önmagában nem elegendő ahhoz, hogy annak önkényes alkalmazásához vezessen, a felpereseknek csak akkor fűződik érdekük az ilyen jogalapra való hivatkozáshoz, ha az EKSZ azon mulasztása, hogy nem fogadta el az általános végrehajtási rendelkezéseket, nekik személyesen sérelmet okozott azzal, hogy a kinevezésre jogosult hatóságot a jelen ügy körülményei között arra indította, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének rendelkezéseit a helyzetükre részlehajlóan és önkényesen alkalmazza.
34 Márpedig a felperesek nem terjesztenek elő arra vonatkozó bizonyítékot, hogy az általános végrehajtási rendelkezések hiánya arra indította a kinevezésre jogosult hatóságot, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkét a tekintetükben önkényesen alkalmazza. Mindössze azt állítják ugyanis – állításukat alátámasztó bizonyítékok nélkül –, hogy az EKSZ „önkényesen vélte úgy, hogy [az alkalmazási helyük szerinti országban] az életkörülmények megegyeztek” az Unióban szokásos életkörülményekkel, és hozzáteszik, hogy „nekik nem kell bizonyítaniuk, hogy a [szóban forgó] rendelkezések nem egyértelműek és pontatlanok”. Különösen az a körülmény, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem használta a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdésében meghatározott paramétereket az életkörülmények után nyújtott támogatás alkalmazási helyük szerinti összegének meghatározásához, nem elegendő annak bizonyításához, hogy a kinevezésre jogosult hatóság „önkényesen hozta létre azon alkalmazási helyek listáját, ahol az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel”. Az iratokból egyébiránt kitűnik, hogy a kinevezésre jogosult hatóságot nemhogy „semmilyen szempont nem irányította”, hanem e hatóság meghatározta azokat a szempontokat, amelyek alkalmasak arra, hogy útmutatásként szolgáljanak az életkörülmények egyenértékűségének megítélése során. A kinevezésre jogosult hatóság így a megtámadott határozatban leírta a használt módszert, megjegyezve, hogy az életkörülmények után nyújtott támogatás éves felülvizsgálata magában foglalja „az alkalmazási helyen jellemző életkörülmények arra irányuló vizsgálatát, hogy azok megegyeznek‑e, vagy továbbra is megegyeznek‑e az Unióban szokásos életkörülményekkel”, majd hozzátette, hogy „adott esetben ezen értékelés alapján a kinevezésre jogosult hatóság úgy dönt, hogy nem nyújtható életkörülmények után nyújtott támogatás”, és rögzítette ezenkívül, hogy „figyelembe kell venni az Európai Unió hatáskörrel rendelkező szolgálatai által végzett elemzéseket, az Egyesült Nemzetek [Szervezete] »Hardship alloawance« [nehéz kiküldetésért járó ellátás] rendszerének besorolásait, és a szolgálatok rendelkezésére álló egyéb tényezőket”. A kinevezésre jogosult hatóság által használt szempontokról szó esett úgy az EKSZ ellenkérelmében, mint a felperesek panaszaira adott válaszokban is, és e szempontoknak a felperesek egyéni helyzetének értékelésekor való figyelembevételét nem vitatták. Jóllehet a felperesek azt állítják, hogy az így bemutatott módszer nem kellően pontos, nem bizonyítják, hogy miért nem az, és azt sem, hogy e pontatlanság arra vezette a kinevezésre jogosult hatóságot, hogy velük önkényes bánásmódot tanúsítson a más helyekre beosztott alkalmazottakhoz képest.
35 Másodlagosan a felperesek azzal érvelnek, hogy amennyiben ilyen általános végrehajtási rendelkezések léteznének, az EKSZ ugyanúgy megsértené az átláthatóság elvét, mivel azokat nem hozta a személyi állomány tudomására, és nem közölte a személyzeti bizottsággal. Mivel azonban az iratokból nem derül ki – ahogy arról már szó volt –, hogy a felperesek által előadott helyzet fennállt, a jogalapot csak elutasítani lehet.
36 Végül az a körülmény, hogy az 1023/2013 rendelet hatálybalépése még szükségesebbé teszi az ilyen tájékoztatást, mivel a „súlyozási tényezőre” való utalás már nincs benne a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének az e rendeletből következő változatában, nem befolyásolja a megtámadott határozat jogszerűségét, amely határozatot nem az említett rendelet alapján hozták.
37 A fentiekre tekintettel, a személyzeti szabályzat X. mellékletére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések hiánya nem teszi a megtámadott határozatot semmissé, és ezért az első jogalapot el kell utasítani.
A második, az indokolás elégtelenségén alapuló jogalapról
38 A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat sérti a sérelmet okozó határozatok indokolására vonatkozó, a személyzeti szabályzat 25. cikkében foglalt kötelezettséget. A megtámadott határozat ugyanis mindössze annak szükségességére utal, hogy a listát naprakésszé kell tenni, és egyáltalán nem nyújt indokolást, sem magyarázatot többek között a követett módszerről annak érdekében, hogy alátámassza e szükségletet. Különösen egy belső feljegyzésben, valamint a panaszokra adott válaszokban tett, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által a saját alkalmazottai esetében használt besorolásokra vagy az ENSZ Fejlesztési Programjában használt humán fejlettségi mutatóra, illetve az Amerikai Egyesült Államok által a diplomáciai személyi állománya vonatkozásában használt besorolásokra való egyszerű utalás nem teszi lehetővé a követett módszer megértését.
39 Az EKSZ a jogalap elutasítását kéri.
40 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme függ a szóban forgó aktus jellegétől, és amikor – mint a jelen ügyben – általános hatályú aktusról van szó, az indokolás szorítkozhat egyfelől az aktus elfogadásához vezető általános helyzet, másfelől az általa elérni kívánt általános célok megjelölésére (Egyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑150/94, EU:C:1998:547, 25. és 26. pont; Luxembourg kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑168/98, EU:C:2000:598, 62. pont; Kik kontra OHIM ítélet, C‑361/01 P, EU:C:2003:434, 102. pont; Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑342/03, EU:C:2005:151, 55. pont; lásd még a tisztviselők díjazására vonatkozó szabályozást illetően: Abrias és társai kontra Bizottság ítélet, 3/83, EU:C:1985:283, 30. és 31. pont; Rijnoudt és Hocken kontra Bizottság ítélet, T‑97/92 és T‑111/92, EU:T:1994:69, 49. és azt követő pontok).
41 Egyébiránt az uniós bíróság többször is úgy határozott, hogy ha valamely általános hatályú aktusból kitűnik az intézmény által követett cél lényege, túlzás lenne külön indokolást megkövetelni az alkalmazott különböző technikai megoldásokra (lásd többek között: Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑284/94, EU:C:1998:548, 30. pont), mint például a tisztviselő díjazása kiszámításának technikai jellemzőire (Abello és társai kontra Bizottság ítélet, T‑544/93 és T‑566/93, EU:T:1995:202, 89. pont).
42 Végül bármilyen jellegű a szóban forgó aktus, az indokolásnak nem kell valamennyi releváns ténybeli és jogi elemet tartalmaznia, mivel az aktus indokolását nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (Hollandia kontra Bizottság ítélet, C‑26/00, EU:C:2005:450, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 A jelen ügyben a megtámadott határozat indokolása a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkére vonatkozik. Az indoklás emlékeztet arra, hogy az életkörülmények után nyújtott támogatás felülvizsgálata éves gyakorlat, és kiterjed minden alkalmazási helyre a körülmények változásának figyelembevétele érdekében. Pontosan megjelöli, hogy ez a folyamat magában foglalja az alkalmazási helyen tapasztalható életkörülmények elemzését, amely annak meghatározására irányul, hogy azok megegyeznek‑e, illetve továbbra is megegyeznek‑e az Unióban szokásos életkörülményekkel. Megjelöli, hogy adott esetben ezen értékelés alapján a kinevezésre jogosult hatóság dönt arról, hogy egyáltalán nem jár életkörülmények után nyújtott támogatás. A határozat szerint figyelembe vették az Unió hatáskörrel rendelkező szolgálatai által készített elemzéseket, az ENSZ nehéz kiküldetésért járó ellátások rendszerének besorolásait, és az EKSZ technikai csoportjának 2012. október 5‑i és 19‑i, az életkörülmények után nyújtott támogatás felülvizsgálatáról szóló ajánlásait. Végül az indokolás rámutat, hogy naprakésszé kell tenni a listát, felvéve rá a határozatban felsorolt harmadik országokat. A megtámadott határozat indokolása megemlíti az elfogadásához vezető általános helyzetet, és az általa elérni kívánt általános célokat.
44 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatot a központi személyzeti bizottsággal – Unión kívüli részleg – az elfogadásáról szóló konzultációt követően fogadták el. Bár e bizottság sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy bizonyos adatbázisokhoz nem volt hozzáférése, és az elé terjesztett határozattervezetről negatív véleményt adott ki, a megtámadott határozatot a felperesek által ismert körülmények között fogadták el, akiknek tudomása volt az említett bizottság véleményéről, ami lehetővé tette számukra az intézkedés rájuk vonatkozó tartalmának megértését.
45 Meg kell azt is jegyezni, hogy az EKSZ emberi erőforrás igazgatósága 2012. december 21‑i belső feljegyzését eljuttatták valamennyi küldöttségen szolgálatot teljesítő alkalmazottnak. E feljegyzés rámutatott többek között arra, hogy a megtámadott határozat a személyzeti szabályzat X. melléklete10. cikke (1) bekezdésének második albekezdésén alapul, amely – e feljegyzés megfogalmazásában – „széles mérlegelési jogkört ruház a kinevezésre jogosult hatóságra a lista megállapítása tekintetében […]”. Arra is utalt ezenkívül, hogy a kinevezésre jogosult hatóság elemzése „a szóban forgó országokban tapasztalható életkörülmények összehasonlításán”, „a szóban forgó harmadik országokban tapasztalható életkörülmények tartóssága javulásának megerősítésén”, és „az [ENSZ] saját alkalmazottai esetében használt besorolások, valamint az [ENSZ Fejlesztési Programjának besorolásain és a humán fejlettségi mutatón]” alapult.
46 Végül a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozat indokolását továbbfejlesztette a panaszokra adott válaszokban, amelyekben nevezetesen kitért arra, hogy az Unióban tapasztalható gazdasági válság következményei nagymértékben hozzájárultak az európai életszínvonal és a listára a határozatban felvett harmadik országokban megállapított életszínvonal közeledéséhez, amely országok közül némelyek több éve erős gazdasági növekedést mutatnak. A panaszokra adott válaszaiban a kinevezésre jogosult hatóság törekedett arra is, hogy pontról pontra megválaszolja a különböző, felperesek által felrótt ténybeli érveket, lehetővé téve számukra, hogy értékeljék a megtámadott határozat megalapozottságát és a Bíróság előtti keresetindítás lehetőségét.
47 Ilyen körülmények között a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az ítélkezési gyakorlatban foglalt elvek értelmében a megtámadott határozat indokolása velős, de elegendő (lásd ebben az értelemben: Di Marzio és Lebedef kontra Bizottság ítélet, T‑98/92 és T‑99/92, EU:T:1994:70, 80. és 81. pont; Chassagne kontra Bizottság ítélet, F‑43/05, EU:F:2007:14, 108. pont).
48 E következtetést nem teheti kétségessé az a körülmény, hogy a személyzeti bizottságnak nem volt hozzáférése a „referenciadokumentumokhoz” vagy bizonyos „adatbázisokhoz” és „kérdőívekhez”. Jóllehet ugyanis az e bizottsággal való konzultáció a személyzeti szabályzatban előírt kötelezettség, a felperesek nem bizonyítják, és nem is állítják, hogy az általuk hivatkozott és egyébként pontosan meg nem jelölt dokumentumoknak a személyzet képviselőinek való átadása a kinevezésre jogosult hatóság által a megtámadott határozat elfogadásának eljárásában teljesítendő előzetes formalitás (lásd ebben az értelemben: Dalmasso kontra Bizottság ítélet, F‑112/11, EU:F:2013:43, 29. pont).
49 A fentiek alapján a második jogalapot el kell utasítani.
A harmadik, a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének megsértésén, nyilvánvaló értékelési hibán és az arányosság elvének megsértésén alapuló jogalap
50 A harmadik jogalap három részre oszlik, az első téves jogalkalmazáson, a második nyilvánvaló értékelési hibán, végül a harmadik az arányosság elvének megsértésén alapul.
51 Ami mindenekelőtt a harmadik jogalap első részét illeti, a felperesek azt állítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság téves jogalkalmazást valósított meg a megtámadott határozatban azzal, hogy a lista megállapításakor nem használta a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdésében felsorolt öt paramétert. A kinevezésre jogosult hatóság ugyanis nem tett mást, mint önkényesen megállapította a listát, és a szóban forgó paramétereket csupán az egyéb alkalmazási helyeken fizetendő, életkörülmények után nyújtott támogatás összegének meghatározásához vette figyelembe. A szempontok hiánya túl széles mérlegelési mozgásteret biztosított a kinevezésre jogosult hatóságnak, és így ellentétes az átláthatóság követelményével. Az „Európai Unió […] szolgálatai által végzett elemzésekre”, az „[ENSZ nehéz kiküldetésért járó ellátások] rendszerének besorolásaira”, valamint az ENSZ Fejlesztési Programjának vagy az Amerikai Egyesült Államok rendszerére való hivatkozás nem releváns az életkörülmények egyenértékűségének megállapítása szempontjából. A kinevezésre jogosult hatóságnak ezzel szemben figyelembe kellett volna vennie az életkörülményekre vonatkozó kérdőívekre a küldöttségek által adott válaszokat. Végül a hatóságnak lehetősége lett volna – ellentétben azzal, amit állít – a tagállamok által a külszolgálaton lévő saját diplomáciai személyzetük esetében használt rendszert figyelembe venni.
52 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletét – tekintettel sajátos és eltérést megvalósító jellegére – szigorúan kell értelmezni (Marcuccio kontra Bizottság végzés, C‑617/11 P, EU:C:2013:657, 31. pont).
53 Ráadásul meg kell állapítani, hogy bár a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése kimerítő módon sorolja fel az Unióban szokásos életkörülményekkel nem megegyezőnek tekintendő életkörülményekkel jellemezhető alkalmazási helyek szerinti országokban fizetendő, életkörülmények után nyújtott támogatás értékének meghatározásához használandó paramétereket, az uniós jogalkotó nem írt elő egyetlen szempontot sem az uniós és harmadik országok életkörülményei közötti egyenértékűség meghatározásához. Ezenkívül, ahogy azt a jelen ítélet 31. pontja kifejti, az EKSZ a megtámadott határozat meghozatalakor átmeneti időszakban volt, amely jogszerű magyarázatul szolgál az olyan általános végrehajtási rendelkezések ekkori hiányára, amelyek a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének alkalmazása során útmutatóul szolgálhatnak a mérlegelési jogkör gyakorlása során.
54 Ez alapján el kell ismerni, hogy az uniós jogalkotó – azzal, hogy nem írt elő egyetlen szempontot sem az uniós és harmadik országok életkörülményei közötti egyenértékűség meghatározásához – széles mérlegelési mozgásteret kívánt biztosítani a kinevezésre jogosult hatóságnak az általa a jövőre vonatkozóan elfogadandó általános végrehajtási rendelkezések keretében. Ilyen körülmények között a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az EKSZ a megtámadott határozat meghozatalkor téves jogalkalmazás nélkül és a mérlegelési jogköre határain belül vehetett figyelembe ezen egyenértékűség értékelésének elvégzéséhez a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdésében kifejezetten felsorolt paraméterektől eltérő szempontokat.
55 Következésképpen a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt paraméterek a kinevezésre jogosult hatóságot – ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak – nem kötelezték, és nem is korlátozták az életkörülmények értékelésénél, és annak meghatározásakor, hogy az uniós és harmadik országok életkörülményei egyenértékűek‑e. Bár a felperesek ezenkívül azt állítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak az életkörülmények egyenértékűségének értékelésekor figyelembe kellett volna vennie a tagállamok által a saját diplomácia személyzetük tekintetében végzett értékeléseket, nem adnak elő olyan jogi tényt, amely kellően bizonyítaná az ilyen érvelés megalapozottságát. Ilyen körülmények között, tekintettel a terület bonyolultságára és a széles mérgelési jogkörre, a kinevezésre jogosult hatóság figyelembe vehette – ahogy meg is tette – az érintett országokban elért gazdasági fejlettségi szintre vonatkozó mutatókat és adatokat, valamint a bizonyos nemzetközi szervezetek vagy államok által végzett elemzéseket, mint például az ENSZ által a Fejlesztési Program keretében a saját alkalmazottaiknak nyújtott díjazás elemeinek meghatározásához készítetteket, vagy az Amerikai Egyesült Államok által a külszolgálaton lévő diplomáciai személyzetük esetében készítetteket.
56 Az ügy irataira tekintettel a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének (1) bekezdésével nem tűnik ellentétesnek az uniós és harmadik országok életkörülményei közötti egyenértékűség meghatározásához ezen adatok használata és az olyan átfogó gazdasági megközelítést előnyben részesítő, így leírt módszer, amely a gazdasági fejlettségi szintek összehasonlításán alapul, és figyelembe veszi a más nemzetközi szervezetek vagy bizonyos államok által a diplomáciai személyi állományuk esetében készített elemzéseket.
57 E következtetést nem teheti kétségessé az a végeredményben nem bizonyított körülmény, hogy az életkörülmények egyenértékűségének meghatározására használt módszer eltér a múltban használttól, mivel az alkalmazott módszer a kinevezésre jogosult hatóság mérlegelési mozgásterének keretein belül marad, és semmilyen jogi rendelkezés nem teszi kötelezővé a módszer változatlan formában való fenntartását.
58 Végül annak elismerése – ahogy azt a felperesek sugallják –, hogy az életkörülmények egyenértékűségének felülvizsgálatát az életkörülmények után nyújtott támogatás összegének felülvizsgálatához használt paraméterek és módszer szerint kell elvégezni, ahhoz vezetne, hogy az életkörülmények egyenértékűnek való tekintése ellenére az érintett alkalmazottak számára évről évre biztosítanák a minimális 10%‑os mértékű életkörülmények után nyújtott támogatás kifizetését, amely mérték annak az esetnek felel meg, amikor minden paramétert „0” értékben állapítanak meg. E megközelítés nyilvánvalóan ellentétes lenne az uniós jogalkotó szándékával, amely ki kívánta zárni az életkörülmények után nyújtott támogatásból való részesedésből az azon harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottakat, ahol az életkörülmények megegyeznek az Unióban szokásos életkörülményekkel.
59 Ami ezt követően a harmadik jogalapnak a nyilvánvaló értékelési hibán alapuló második részét illeti, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azokon a területeken, ahol az uniós jogalkotó széles mérgelési jogkörrel rendelkezik, a bíróság által gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálatnak arra kell korlátozódnia, hogy a szóban forgó intézkedés nem tartalmaz‑e nyilvánvaló hibát vagy hatáskörrel való visszaélést, illetve hogy a szóban forgó hatóság nem lépte‑e nyilvánvalóan túl a mérlegelési jogköre korlátait (Jippes és társai ítélet, C‑189/01, EU:C:2001:420, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑310/04, EU:C:2006:521, 96. pont; Busacca és társai kontra Számvevőszék ítélet, T‑164/97, EU:T:1998:233, 48. pont; Chassagne kontra Bizottság ítélet, EU:F:2007:14, 56. pont).
60 Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a szintén állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt a közigazgatási aktus jogszerűségét vélelmezni kell, másrészt a bizonyítási teher főszabály szerint az állítást megfogalmazó felet terheli, aminek következtében a felpereseknek legalább kellően pontos, objektív és egybehangzó olyan jeleket kell előterjesztenie, amelyek alátámasztják az állításuk alapjául szolgáló tények helytállóságát vagy valószínűségét (Wiame kontra Bizottság ítélet, F‑15/08, EU:F:2010:7, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 Az ítélkezési gyakorlatban kidolgozott, imént felidézett elvek alapján kell megvizsgálni a szóban forgó alkalmazási helyek szerinti országokkal kapcsolatban a harmadik jogalap második, nyilvánvaló értékelési hibán alapuló részének alátámasztására a felperesek által felhozott tényezőket.
62 A felperesek lényegében azt állítják, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikkében foglalt, életkörülmények után nyújtott támogatás összegének meghatározására szolgáló öt paraméter a referencia‑időszakban nem javult az érintett országokban, sőt néhányukban még romlott is. Ez igaz az éghajlatra nevezetesen Japánban a földrengés‑ vagy hurrikánveszély növekedése, Malajziában, Hongkongban vagy Szingapúrban a légszennyezettség súlyosbodása, vagy Argentínában a fokozott áradásveszély miatt. Ez utóbbi országban jelentősen romlottak az egészségügyi körülmények, tekintettel a dengue‑járványra, vagy a biztonsági helyzet, tekintettel a bűnözés ott megfigyelhető magas szintjére. A felperesek az érveik alátámasztására sajtócikkeket, internetes cikkeket, az Egészségügyi Világszervezetnek a hongkongi és chilei levegő minőségéről szóló tanulmányait, valamint a küldöttségek által kitöltött kérdőívek eredményét nyújtották be. A felperesek tehát úgy vélik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság azzal, hogy megszüntette azt a két pontot, amelyet ő maga az előző évben az éghajlati körülményekre tekintettel megállapított a tekintetben, hogy Japánban, Hongkongban, Chilében, Tajvanon, Malajziában és Szingapúrban a referenciaösszeg 15%‑ában határozza meg az életkörülmények után nyújtott támogatás összegét, és azzal hogy megszüntette azt a két pontot, amelyet szintén az előző évben állapított meg a biztonsággal kapcsolatban az Argentínában fizetendő, életkörülmények után nyújtott támogatás meghatározásakor, nyilvánvalóan hibásan értékelte az e harmadik országok életkörülményeit, és így tévesen ítélte úgy, hogy azok egyenlők lettek az Unióban szokásos életkörülményekkel.
63 A Közszolgálati Törvényszék ugyanakkor megállapítja, hogy e megfontolások nem befolyásolják a jelen jogvita kimenetelét, mivel – ahogy arról már korábban szó volt – a kinevezésre jogosult hatóság az életkörülmények egyenértékűségére vonatkozó vizsgálata megalapozásához nem hivatkozott a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdésében foglalt paraméterekre. Jóllehet a panaszokra adott válaszokban, nevezetesen a Malajziában szolgálatot teljesítő felpereseknek adott válaszban a kinevezésre jogosult hatóság cáfolta a felpereseknek a fent említett paraméterekkel kapcsolatos érveinek megalapozottságát, semmi esetre sem változtathatta meg az indokolást mindössze amiatt, mert az említett paraméterek megalapozottságáról kifejtette véleményét: a kinevezésre jogosult hatóság ugyanis a panaszokra adott válaszokban – sem pedig az EKSZ a jelen eljárásban beadott ellenkérelemben – nem támaszkodott az ilyen paraméterekre az uniós és a harmadik országok körülményeinek egyenértékűségére vonatkozó értékeléséhez; amit a felperesek egyébiránt nem vitatnak.
64 Feltételezve akár azt, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a felperesek érveire adott válaszában tények tekintetében tévedett, vagy hogy nyilvánvaló hibát vétett a fent hivatkozott paramétereknek a szóban forgó országok vonatkozásában való súlyozásában, e körülmény nem befolyásolja a megtámadott határozat jogszerűségét. A panaszokra adott válaszokból és az EKSZ által az ellenkérelmében előadott tényezőkből ugyanis kitűnik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság az uniós és a harmadik országok életkörülményeinek egyenértékűségére vonatkozó értékelését főként – ahogy arról már szó volt – gazdasági mutatókra és adatokra alapozta.
65 A kinevezésre jogosult hatóság tehát az értékelését az első szakaszban az érintett alkalmazási helyek szerinti országokban abszolút és relatív értelemben elért fejlettségi szintre, valamint olyan mutatókra alapozta, mint a Nemzetközi Valutaalap szerinti fejenkénti bruttó nemzeti termék, vagy az Európai Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jóléti mutatója.
66 A kinevezésre jogosult hatóság hangsúlyozta, hogy az ezen első szakaszban végzett elemzés megmutatta, hogy a gazdasági válság következtében az Unióban romlottak az életkörülmények, míg az érintett alkalmazási helyek szerinti országokban az életkörülmények olykor oly mértékben javultak, hogy kedvezőbbek lettek az Unióban szokásosan megállapított életkörülményeknél. Ezután a második szakaszban a kinevezésre jogosult hatóság összehasonlította a kapott eredményeket a többek között az ENSZ és az Amerikai Egyesült Államok által a nehéz kiküldetés keretében külföldön szolgálatot teljesítő személyi állományuk esetében megállapított statisztikával, úgy vélve, hogy az ENSZ‑beli és az amerikai rendszer sok tekintetben közel áll az Unió által a harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottak vonatkozásában használthoz. Végül a kinevezésre jogosult hatóság elemzését kiegészítette bizonyos nemzetközi mutatók, nevezetesen az ENSZ Fejlesztési Programjának humán fejlettségi mutatója figyelembevételével, amely egyszerre méri a várható élettartamot, az oktatás színvonalát és az életszínvonalat.
67 Az ilyen értékelési módszer vitatása érdekében a felperesek lényegében mindössze azt állítják, hogy az EKSZ által használt adatok „bizonyos módon nem relevánsak, és alkalmatlanok”. Azzal érvelnek, hogy az EKSZ régen nem „igazodott [az ENSZ és az Amerikai Egyesült Államok nehéz kiküldetésért járó támogatási rendszeréhez]”, és „életkörülmények után nyújtott támogatás nyújtott olyan esetekben, amikor az ENSZ nem tette”. Ezenkívül hivatkoznak az életkörülmények után nyújtott támogatásra vonatkozó technikai csoport következtetéseire, amelyek szerint az „[ENSZ] elemzését körültekintően kell használni, mivel az [ENSZ] a besorolását általában az országra alapozza, miközben [a Bizottság] […] [értékelését] a fővárosokat jellemző helyzetre alapozza”. Az ilyen pontatlan érvek azonban nem elegendők annak bizonyításához, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak az életkörülmények egyenértékűségére vonatkozó értékelése nyilvánvalóan hibás. Végül, bár a felperesek a keresetlevelükben azt állítják, hogy a személyzeti bizottság megjegyezte, hogy Japán és Tajvan nem képezik részét az „[ENSZ nehéz kiküldetésért járó támogatási] rendszerében” végzett értékelésnek, ezt nem bizonyítják.
68 Tekintettel az ügy irataira, figyelembe véve a kinevezésre jogosult hatóságot e tekintetben megillető széles mérlegelési jogkört, és miközben a felperesek nem adtak elő olyan tényezőket, amelyek vitássá tehetnék a kinevezésre jogosult hatóság által az életkörülmények egyenértékűségének értékeléséhez használt módszert, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a gazdasági válság Unióban tapasztalható életkörülményekre 2008 óta gyakorolt halmozott következményei negatív hatásainak, illetve a szociális és gazdasági mutatók elmúlt években az alkalmazási helyek szerinti országokban tapasztalható egyidejű javulásának figyelembevétele jogszerűen indíthatta arra a kinevezésre jogosult hatóságot, hogy a más nemzetközi statisztikai rendszerekben kapott eredmények összehasonlító elemzése alapján úgy ítélje meg, hogy az érintett harmadik országokban az életkörülmények immár megegyeznek az Unióban szokásos életkörülményekkel, és e tekintetben az értékelése nem nyilvánvalóan hibás.
69 Ami végül a harmadik jogalap harmadik részét illeti, a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat sérti az arányosság elvét, mivel az okozott hátrányok a szóban forgó országok valós helyzetére tekintettel aránytalanok a kitűzött célokhoz képest. A megtámadott határozat következményei különösen súlyosak az alacsonyabb besorolási fokozatot, valamint azon tisztviselőket és alkalmazottakat illetően, akiknél jelentős családi költségek merülnek fel. A jogalap e részének alátámasztására a felperesek azt látszanak állítani, hogy a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének rendelkezései értelmében az életkörülmények után nyújtott támogatás akkor is a referenciaösszeg 10%‑a, ha az összes paraméter 0 értéket visel. Az ilyen érv semmi esetre sem fogadható el, mivel a személyzeti szabályzat X. mellékletének 10. cikke értelmében egy paraméter akkor kaphat 0 értéket, amennyiben „a körülmények normálisak, de nem azonosak az Unióban szokásosakkal”, és ezért csak azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben az életkörülmények normálisnak, de nem az Unióban szokásosakkal azonosnak tekintendők.
70 Mindamellett emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket (lásd: National Farmers’ Union és társai ítélet, C‑157/96, EU:C:1998:191, 60. pont; Verein für Konsumenteninformation kontra Bizottság ítélet, T‑2/03, EU:T:2005:125, 99. pont).
71 A jelen ügyben a megtámadott határozat elfogadására a harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottaknak fizetendő, életkörülmények után nyújtott támogatás éves felülvizsgálatának keretében a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének rendelkezései értelmében került sor annak érdekében, hogy figyelembe vegyék azon sajátos életkörülményeket, amelyekkel ezen alkalmazottaknak kell szembenézniük az intézmények szolgálatában az Unión kívüli feladatellátásuk során. Mivel a Közszolgálati Törvényszék fentebb megállapította, hogy a jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság jogosan ítélhette úgy, hogy a szóban forgó országokban az életkörülmények megegyeztek az Unióban szokással, és következésképpen nem kellett figyelembe venni egyetlen sajátos életkörülményt sem, a megtámadott határozat, amely a fizetett díjazásokra való hatására tekintettel a hatálybalépésének időpontját több mint egy évvel a meghozatalát követő időpontra tűzte ki, nem haladta meg a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkének rendelkezéseiben kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket.
72 A fentiekből következően a Közszolgálati Törvényszék a harmadik jogalap mindhárom részét elutasította, így a harmadik jogalapot el kell utasítani.
A negyedik, a hatáskörrel és az eljárással való visszaélésen alapuló jogalapról
73 A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozatot nem azért fogadták el, mert az életkörülmények megegyeztek az Unió országaiban és az alkalmazási helyük szerinti országokban, hanem azért, hogy lehetővé tegyék az EKSZ számára a költségvetési megtakarítást annak érdekében, hogy az „az Európai Parlament és az adófizetők szemében hitelessé” váljon, ahogy az EKSZ igazgatási főigazgatója a 2013. június 7‑i feljegyzésben fogalmazott. A felperesek kifejtik, hogy a megtámadott határozat „politikai” és nem adminisztratív határozat, amely nem alkalmazza a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikkében meghatározott paramétereket, amelyek az említett határozat alátámasztásához a kizárólagosan figyelembe veendő elemek. A kinevezésre jogosult hatóság tehát önkényesen támaszkodott a személyzeti szabályzatban előírt paramétertől eltérő szempontokra kizárólag azzal a céllal, hogy ne kelljen életkörülmények után nyújtott támogatást fizetnie a felpereseknek. Mivel az adminisztráció a korábbi években nem ítélte úgy, hogy a szóban forgó országok életkörülményei megegyeztek az Unióban szokásos életkörülményekkel, a harmadik országok életkörülményeinek egyenértékűségére vonatkozó értékeléshez használt módszer megváltoztatása csupán azt a célt szolgálta, hogy a tagállamok nyomására és a 2013‑as személyzeti szabályzati reformhoz kapcsolódva csökkenjen a bérköltség.
74 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a határozat révén csak akkor valósul meg hatáskörrel való visszaélés – amelynek az eljárással való visszaélés csupán az egyik formája –, ha az objektív, releváns és egyező bizonyítékok alapján feltehető, hogy a határozatot a szóban forgó szabályozás által követett céltól eltérő cél elérése érdekében hozták (Lux kontra Számvevőszék ítélet, 69/83, EU:C:1984:225, 30. pont; Pitrone kontra Bizottság ítélet, T‑46/89, EU:T:1990:62, 70. pont; Angelidis kontra Parlament ítélet, F‑104/08, EU:F:2010:23, 89. pont).
75 Mindenesetre elég arra emlékeztetni, amit fentebb a Közszolgálati Törvényszék már megállapított, vagyis hogy a megtámadott határozatot, amely nem végezte el a felpereseknek fizetendő életkörülmények után nyújtott támogatás kiszámítását, hanem megszüntette azt az életkörülmények után nyújtott támogatást, amelyre azok korábban jogosultak voltak, a kinevezésre jogosult hatóság szabályszerűen fogadta el a személyzeti szabályzat X. melléklete 10. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdésében felsorolt paraméterektől eltérő értékelési szempontok alapján, és hogy a kinevezésre jogosult hatóság által végzett értékelés nem tartalmaz nyilvánvaló hibát, továbbá illeszkedik a mérlegelési jogköre határaiba. Mivel az ilyen megszüntetés jogilag igazolható, és az intézmény azon jogszerű célját szolgálja, hogy a díjazásokat hozzáigazítsa az alkalmazási hely szerinti harmadik országokban való feladatvégzés sajátos körülményeihez, azon költségvetési megtakarítások, amelyek kiválthatták ilyen határozat elfogadását, nem minősülnek hatáskörrel vagy eljárással való visszaélésnek.
76 Az a puszta tény, hogy a megtámadott határozatot az EKSZ „politikainak” minősíthette egy belső feljegyzésben, nem teheti kétségessé az ilyen értékelést, miközben a szóban forgó feljegyzésből egyáltalán nem derül ki, hogy a megtámadott határozatot más célból fogadták el, mint a jogszabály szerinti célja. Nem elegendő az eljárással való visszaélés bizonyításához az a vélelmezhetően igazolt tény sem, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megváltoztatta az annak értékelésére használt módszert, hogy az életkörülmények az alkalmazási hely szerinti harmadik országokban megegyeztek‑e az Unióban szokásos életkörülményekkel. Mivel, ahogy arról már szó volt, egyetlen eljárást sem írnak elő a vonatkozó jogforrások, a kinevezésre jogosult hatóság az olyan területen, ahol széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, mint a jelen ügyben, az értékelési módszerét évről évre kiigazíthatja, mivel, mint a jelen ügyben, ez a megközelítés nem lépi túl a mérlegelési jogköre korlátait, és nem ellentétes a személyzeti szabályzat egyetlen szabályával sem, sem pedig bármely uniós, a közszolgálatra vonatkozó olyan jogelvvel, amelyre a felperesek hivatkozhatnának.
77 Így a negyedik jogalapot el kell utasítani.
Az ötödik, a téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapuló jogalapról
78 A felperesek azt állítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor a panaszokra adott válaszokban megállapította, hogy „ha az adminisztráció úgy véli, hogy ha valamely országban »az életkörülmények megegyezőnek tekinthetők az Unióban szokásos életkörülményekkel«, éves felülvizsgálatra többé nem kerül sor”.
79 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ilyen megfogalmazás – ahogy azt az EKSZ is elfogadja – félreértésre ad okot. Mindamellett, ahogy az ellenkérelemben foglalt magyarázatokból kitűnik, az EKSZ e megjegyzéssel nem arra utalt – ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak –, hogy a megszüntetett, életkörülmények után nyújtott támogatás semmi esetre sem biztosítható újra. A megtámadott határozat preambulumbekezdései ezzel szemben pontosan kifejtik, hogy a felülvizsgálat éves gyakorlat, amely „magában foglalja az alkalmazási helyeken tapasztalható életkörülmények elemzését annak meghatározása céljából, hogy azok megegyeznek‑e, vagy továbbra is megegyeznek‑e az Unióban szokásos életkörülményekkel”, és adott esetben a kinevezésre jogosult hatóság ezen értékelés alapján úgy dönt, „hogy nem nyújtható életkörülmények után nyújtott támogatás, vagy hogy azt (újra) be kell vezetni”. Ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, a kinevezésre jogosult hatóság megközelítése egyáltalán nem ellentmondásos. Mindenesetre a felperesek által kifogásolt, vélhetően akár téves állítás nincs hatással a megtámadott határozat jogszerűségére, amelynek az indokolása egyébiránt megfelelő.
80 Végül a felperesek azt állítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság ténybeli tévedést követett el azzal, hogy úgy ítélte meg, amint az a Japánban szolgálatot teljesítő felperesek által benyújtott panasz elutasításának indokolásából kitűnik, hogy ebben az országban jelentős időszakon át javultak az életkörülmények, megjegyezve azonban, hogy Japán „esetlegesen abszolút értékben nem fejlődött”. Ahogy azt az EKSZ jogosan megjegyzi, az ilyen indokolás nem fed fel sem ténybeli tévedést, sem ellentmondást, mivel lehet, hogy a gazdasági helyzet abszolút értékben nem javult, de viszonylag jobb lett más országokhoz, mint a jelen ügyben az Unió országaihoz képest, ahol ugyanezen referencia‑időszak alatt az életkörülmények romlottak.
81 Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.
A hatodik, a bizalomvédelem elvének megsértésén alapuló jogalapról
82 A felperesek azzal érvelnek, hogy az EKSZ, mivel a gazdasági válság ellenére legalább 2007 óta nem módosította az életkörülmények után nyújtott támogatásra azóta nem jogosító harmadik országokban szolgálatot teljesítő alkalmazottaknak fizetett, életkörülmények után nyújtott támogatást, jogos elvárásokat váltott ki bennük, és mindez annál inkább így van, hogy az érintett országokban a helyzet súlyosbodott, többek között Japánban a fukusimai baleset, a chilei vagy kínai rossz levegőminőség, a szingapúri rossz közegészségügyi feltételek vagy az Argentínában uralkodó magas bűnözési szint hatására.
83 Az EKSZ a jogalap elutasítását kéri.
84 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga mindenkit megillet, aki olyan helyzetben van, amelyből kitűnik, hogy az adminisztráció benne megalapozott reményeket keltett azzal, hogy számára pontos, feltétel nélküli és egybevágó, az arra feljogosított és megbízható forrás által adott információk formájában konkrét biztosítékokkal szolgált (lásd például: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, T‑58/05, EU:T:2007:218, 96. pont).
85 A jelen ügyben és mindenesetre az a puszta körülmény, hogy az életkörülmények után nyújtott támogatás több éve változatlan volt, nem elegendő ahhoz, hogy a felperesek a bizalomvédelem elvére hivatkozhassanak, mivel az életkörülmények után nyújtott támogatás kifizetését szabályozó rendelkezések kifejezetten előírják, hogy az éves felülvizsgálat tárgyát képezi, és így egyik évről másikra módosítható vagy akár meg is szüntethető. A felperesek nem állíthatják komolyan ilyen körülmények között, hogy az adminisztráció azzal, hogy az életkörülmények után nyújtott támogatást a gazdasági válság kezdete óta nem módosította, olyan pontos, feltétel nélküli biztosítékokkal szolgált, hogy az az életkörülmények után nyújtott támogatáshoz való jogot keletkeztetett számukra.
86 Végeredményben, ahogy arra a jelen ítélet 71. pontja emlékeztet, a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozat halasztott alkalmazásáról rendelkezett, és ezzel időben rugalmas átmenetet biztosított a régi és az új helyzet között, elegendő védelemben részesítve a felpereseknek az adott jogi helyzet fenntartásához fűzött reményeit.
87 Következésképpen a hatodik jogalapot is el kell utasítani.
88 A fentiek összességéből következik, hogy a megsemmisítés iránti kérelmet el kell utasítani.
A meghagyás iránti kérelemről
89 Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságnak nem feladata, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkén alapuló jogszerűségi felülvizsgálat keretében utasítsa az adminisztrációt (Di Marzio kontra Bizottság ítélet, T‑14/03, EU:T:2004:59, 63. pont). Következésképpen a felperesek arra irányuló kérelmét, hogy a Közszolgálati Törvényszék rendelje el azon életkörülmények után nyújtott támogatás fizetését, amelyhez álláspontjuk szerint joguk van, elfogadhatatlanként el kell utasítani.
90 A fentiek összességéből az következik, hogy a jelen keresetet el kell utasítani.
A költségekről
91 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére. Ezenkívül a költségviselésre irányuló kérelmek hiányában az eljárási szabályzat 89. cikkének 3. §‑a értelmében a felek maguk viselik saját költségeiket.
92 A jelen ítéletben ismertetett indokokból az következik, hogy a felperesek pervesztesek lettek. Az EKSZ azonban kereseti kérelmeiben kifejezetten nem kérte, hogy a felpereseket kötelezzék a költségek viselésére, hanem mindössze azt kérte a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy határozzon a költségekről. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a felperesek és az EKSZ maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) B. Julien‑Malvy és a többi felperes, akiknek nevét a melléklet tartalmazza, maguk viselik saját költségeiket.
3) Az Európai Külügyi Szolgálat maga viseli saját költségeit.
Van Raepenbusch | Perillo | Svenningsen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. szeptember 25‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |
MELLÉKLET
Tekintettel a jelen ügy felpereseinek jelentős számára, a nevüket a jelen melléklet nem tartalmazza.