A Közszolgálati Törvényszék F-38/12. sz., BP kontra FRA ügyben 2013. szeptember 30-án hozott ítélete ellen BP által 2013. december 10-én benyújtott fellebbezés
(T-658/13. P. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Fellebbező: BP (képviselők: L. Levi és M. Vandenbussche ügyvédek)
A másik fél az eljárásban: az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)
Kérelmek
A fellebbező azt kéri, hogy a Törvényszék:
helyezze hatályon kívül a Közszolgálati Törvényszék F-38/12. sz. BP kontra FRA ügyben 2013. szeptember 30-án hozott ítéletét;
semmisítse meg továbbá a fellebbező szerződésének meghosszabbítását mellőző 2012. február 27-i határozatot; rendeleje el a fellebbező havi 1320 euróra értékelt vagyoni kárának megtérítését 2012. szeptembertől kezdve az Európai Központi Bank által alkalmazott referencia-kamatláb két százalékponttal növelt mértékének megfelelő késedelmi kamattal növelve; rendelje el a fellebbező 50 000 euróra értékelt nem vagyoni kárának megtérítését, valamint
az alperest kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Fellebbezése alátámasztása érdekében a fellebbező az alábbi jogalapokra hivatkozik:
A fellebbező szerződésének meghosszabbítását mellőző határozattal kapcsolatban
Először is a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében rögzített védelemhez való jogot, a meghallgatáshoz való jogot, valamint a lényeges információkhoz való hozzáférés jogát, továbbá elferdítette a bizonyítékokat;
Másodszor a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék megsértette a fellebbező védelemhez való jogát, nyilvánvaló értékelési hibát vétett és megtagadta a fellebbezőtől a tisztességes eljárást azzal, hogy megtagadta a második beadványváltásnak, valamint annak engedélyezését, hogy a fellebbező megfelelő bizonyítékokkal válaszoljon az alperes által a tárgyaláson tett észrevételekre;
Harmadszor a fellebbező a Közszolgálati Törvényszék által az első jogalap vizsgálatakor vétett nyilvánvaló hibára hivatkozik, amely jogalap az alperes határozatának nyilvánvalóan hibás értékelésén, valamint a tények és bizonyítékok elferdítésén alapultak.
Negyedszer a fellebbező a megtorlásra és a hatáskör-túllépésre, valamint a tények és bizonyítékok elferdítésére alapított jogalapok nyilvánvalóan hibás értékelésére hivatkozik.
Az áthelyező határozattal kapcsolatban
Először is a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék jogellenesen értékelte a munkaszerződés lényeges elemeinek jogellenes és egyoldalú módosítására, a betöltött állás és a besorolás közötti eltérésre, valamint a bizonyítékok elferdítésére alapított második jogalapot.
Másodszor a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék jogilag hibásan értékelte a fellebbező azon érvét, hogy az alperes nem tartott tárgyalást az áthelyezésről szóló döntés meghozatala előtt, valamint a védelemhez való jog megsértését.
A fellebbező a költségekkel kapcsolatban a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikke (2) bekezdésének és 88. cikkének megsértésére, továbbá az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozik.