Ideiglenes változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)

2024. május 29.(*)

„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT határozata a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításáról – Az ESZA éves célszintjének meghatározása – A 806/2014/EU rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt felső határ – Az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése – A 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése – (EU) 2015/81 végrehajtási rendelet – A Tanácsra ruházott végrehajtási hatáskörök – Különleges és kellően indokolt esetek – A végrehajtási hatáskörök terjedelme – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása”

A T‑395/22. sz. ügyben,

a Hypo Vorarlberg Bank AG (székhelye: Bregenz [Ausztria], képviselik: G. Eisenberger, A. Brenneis és J. Holzmann ügyvédek)

felperes

az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: J. Kerlin, C. Flynn, D. Ceran, T. Wittenberg és K.‑P. Wojcik, meghatalmazotti minőségben, segítőik: B. Meyring és T. Klupsch ügyvédek)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Parlament (képviselik: J. Etienne, G. Bartram és M. Menegatti, meghatalmazotti minőségben),

valamint

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J. Haunold, J. Bauerschmidt és A. Westerhof Löfflerová, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, G. De Baere, D. Petrlík (előadó), Kecsmár K. és S. Kingston bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2024. február 8‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Hypo Vorarlberg Bank AG az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba (ESZA) fizetendő 2022. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2022. április 11‑i SRB/ES/2022/18 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítését kéri.

 A jogvita előzményei

2        A felperes Ausztriában székhellyel rendelkező hitelintézet.

3        A megtámadott határozatban az ESZT a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően megállapította az ESZA‑hoz való 2022. évi (a továbbiakban: a 2022. évi hozzájárulási időszak) előzetes hozzájárulásokat (a továbbiakban: előzetes hozzájárulások) az e rendelet 2. cikkének és 67. cikke (4) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseinek hatálya alá tartozó intézmények (a továbbiakban: intézmények) – köztük a felperes – tekintetében.

4        2022. április 22‑i beszedési értesítésében a Finanzmarktaufsichtsbehörde (FMA, pénzpiac‑felügyeleti hatóság, Ausztria) mint a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 3. pontja értelmében vett nemzeti szanálási hatóság felszólította a felperest, hogy fizesse meg az ESZT által meghatározott 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulását.

 A megtámadott határozat

5        A megtámadott határozat főszövegből, valamint három mellékletből áll.

6        A megtámadott határozat főszövege ismerteti a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások meghatározásának folyamatát, amely valamennyi intézményre irányadó.

7        E célból az ESZT a megtámadott határozat 5. szakaszában mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a 2016. január 1‑jével kezdődő kezdeti nyolcéves időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) végén az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó egységes szanálási mechanizmusban (ESZM) részt vevő valamennyi tagállamban (a továbbiakban: részt vevő tagállamok) engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei (a továbbiakban: biztosított betétek) összegének legalább 1%‑át kitevő célszintet (a továbbiakban: végső célszint).

8        Ezt követően, a megtámadott határozat 5. szakaszában az ESZT a 2022. évi hozzájárulási időszak tekintetében meghatározta a 806/2014 rendelet egységes alkalmazási feltételeinek az Egységes Szanálási Alaphoz való előzetes hozzájárulás tekintetében történő meghatározásáról szóló, 2014. december 19‑i (EU) 2015/81 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 15., 1. o.) 4. cikkében említett éves célszintet (a továbbiakban: éves célszint). E tekintetben az ESZT pontosította, hogy figyelembe vette a 806/2014 rendeletnek az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó feltételek és a rendkívüli utólagos hozzájárulások befizetésének részleges vagy teljes elhalasztását lehetővé tevő körülmények és feltételek tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2015. december 17‑i (EU) 2017/747 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2017. L 113., 2. o.) 3. cikkében előírt elemeket.

9        Ezenkívül az ESZT kifejtette, hogy az éves célszintet a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.) 16. cikkének megfelelően a betétbiztosítási rendszerek által közölt adatok alapján 2021‑ben az összes intézmény biztosított betétei összegének 1,6%‑ának nyolcadában határozta meg.

10      A megtámadott határozat 6. szakaszában az ESZT ismertette a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása során követendő módszert. E tekintetben az említett határozat (74) preambulumbekezdésében rögzítette, hogy ezen időszak tekintetében az előzetes hozzájárulások 6,67%‑át „nemzeti alapon”, vagyis az érintett részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények által közölt adatok (a továbbiakban: nemzeti alap) alapján számították ki, a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítések: HL 2019. L 165., 129. o.; HL 2021. L 104., 56. o.) 103. cikkének, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének megfelelően. Az előzetes hozzájárulások fennmaradó részét (azaz 93,33%‑ot) a „bankunió alapján”, azaz a részt vevő tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény által közölt adatok (a továbbiakban: uniós alap) alapján számították ki, a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkének, valamint a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének megfelelően.

11      A megtámadott határozat 6. szakaszában az ESZT azt is kifejtette, hogy az intézményeknek – a sajátos jellemzőikre tekintettel átalányösszeget fizető intézmények kivételével – a kockázati profiljukhoz igazított előzetes hozzájárulást kell fizetniük, amelyet a következő főbb szakaszok alapján állapított meg.

12      Az első szakaszban az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának megfelelően kiszámította az egyes intézményekre vonatkozó „átalányjellegű hozzájárulást”, melyet az adott intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei (a továbbiakban: nettó kötelezettségek) összegének és a részt vevő tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény összesített nettó kötelezettsége összegének az aránya alapján kell megállapítani. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT bizonyos típusú kötelezettségeket levont az intézmény e hozzájárulás meghatározása során figyelembe veendő nettó kötelezettségeiből.

13      Az előzetes hozzájárulás kiszámításának második szakaszában az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának megfelelően elvégezte az alapvető éves hozzájárulásnak az érintett intézmény kockázati profilja alapján történő kiigazítását.

14      Az ESZT úgy számította ki az egyes intézmények előzetes hozzájárulását, hogy az éves célszintet valamennyi intézmény között felosztotta a kockázati profilnak megfelelően kiigazított alapvető éves hozzájáruláson alapuló arány alapján.

 A felek kérelmei

15      A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, beleértve annak mellékleteit is, amennyiben őt érinti;

–        az ESZT‑t kötelezze a költségek viselésére.

16      Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan – a megtámadott határozat megsemmisítése esetén – tartsa fenn e határozat joghatásait amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időszakra.

17      Az Európai Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet annyiban, amennyiben az a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogáson alapul;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

18      Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

19      Keresetének alátámasztására a felperes nyolc jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkön alapulnak:

–        az első jogalap az EUSZ 1. cikk második bekezdésének, az EUMSZ 15. cikk, az EUMSZ 296. cikk és az EUMSZ 298. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 42. és 47. cikkének megsértésén alapul, mivel nem közölték teljes egészében a megtámadott határozatot;

–        a második jogalap azon alapul, hogy az ESZT az arányosság elvének, a 2014/59 irányelv 102. cikkének, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) és (2) bekezdésének és 70. cikke (2) bekezdésének, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének és 4. cikke (2) bekezdésének megsértésével határozta meg az éves célszintet;

–        a harmadik és a negyedik jogalap az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének, valamint a Charta 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése c) pontjának a megtámadott határozat elégtelen indokolása miatti megsértésén alapul;

–        az ötödik a Charta 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásának elmulasztása miatti megsértésén alapul;

–        a hatodik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4–7. és 9. cikkével, valamint I. mellékletével kapcsolatos jogellenességi kifogás, amely a megfelelő ügyintézéshez való jog, a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, a jogbiztonság elve, a Charta 16., 17., 20. és 21. cikke, az arányosság elve és az EUMSZ 290. cikk megsértésén alapul;

–        a hetedik a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1), (4) és (5) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogáson alapul, amely a 806/2014 rendelet EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 70. cikke (7) bekezdésének megsértésén alapul, valamint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogáson, amely az EUMSZ 296. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének megsértéséből ered;

–        a nyolcadik a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogáson alapul, amely az EUSZ 1. cikk második bekezdésének, az EUMSZ 15., EUMSZ 296. és EUMSZ 298. cikknek, a Charta 16., 17., 41., 42. és 47. cikkének, az indokolási kötelezettségnek és a jogbiztonság elvének megsértéséből ered.

20      Először a hetedik jogalapot kell megvizsgálni.

 A hetedik, a 806/2014 rendelettel és a 2015/81 végrehajtási rendelettel kapcsolatos jogellenességi kifogásra alapított jogalapról

21      Hetedik jogalapjával a felperes a 806/2014 rendelettel és a 2015/81 végrehajtási rendelettel kapcsolatban jogellenességi kifogást emel. E jogalap lényegében két részből áll, amelyek közül az első azon alapul, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1), (4) és (5) bekezdése figyelmen kívül hagyja a végrehajtási hatáskörök 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdésében és az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében rögzített korlátait, a második pedig azon, hogy a 806/2014 rendelet nem tartalmaz igazolást azzal kapcsolatban, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdését megsértve az említett rendelet 70. cikkének (7) bekezdésében előírt végrehajtási hatáskört inkább a Tanácsra, mintsem a Bizottságra ruházzák.

22      A vizsgálatot a hetedik jogalap második részével kell kezdeni.

 A hetedik jogalap második, a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogásra vonatkozó részéről

23      A felperes lényegében azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése, amennyiben végrehajtási hatáskört ruház a Tanácsra, sérti az EUMSZ 291. cikknek az EUMSZ 296. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdését, mivel az említett rendelet nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt az ilyen hatáskör‑átruházás az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése értelmében vett „különleges és kellően indokolt esetnek” minősül.

24      Az ESZT, a Parlament és a Tanács szerint a 806/2014 rendelet (114) preambulumbekezdése elegendő indokolást tartalmaz a fenti 23. pontban említett végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházását illetően.

25      2023. december 18‑i pervezető intézkedésével és a tárgyaláson a Törvényszék felhívta az ESZT‑t, a Parlamentet és a Tanácsot, hogy fejtsék ki észrevételeiket azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a 806/2014 rendelet mennyiben tartalmazott megfelelő indokolást a fenti 23. pontban említett végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházását illetően. E pervezető intézkedésre és a tárgyaláson feltett kérdésekre válaszul az ESZT, a Parlament és a Tanács megismételte azon érvét, amely szerint az e rendelet (114) preambulumbekezdésében szolgáltatott indokolás elegendő.

26      Az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése értelmében, ha valamely kötelező erejű európai uniós jogi aktus végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, az ilyen jogi aktus végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra, illetve „különleges és kellően indokolt esetekben”, valamint az EUSZ 24. és EUSZ 26. cikkben előírt esetekben a Tanácsra.

27      Ami konkrétabban az ilyen hatáskör Tanácsra ruházásának igazolására vonatkozó követelményt illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése megköveteli, hogy részletesen kifejtsék azokat az okokat, amelyek miatt ezen intézményt valamely kötelező erejű uniós jogi aktusra vonatkozó végrehajtási intézkedések elfogadásával bízzák meg (lásd: 2023. február 28‑i Fenix International ítélet, C‑695/20, EU:C:2023:127, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28      E tekintetben a végrehajtandó alap‑jogiaktus kibocsátója az alap‑jogiaktus jellegétől és tartalmától függően köteles megfelelően indokolni az azon szabály alóli kivételt, amely szerint rendes körülmények között a Bizottságra tartozik a végrehajtási hatáskör gyakorlása (lásd ebben az értelemben: 2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29      A jelen ügyben a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése értelmében vett végrehajtási hatáskört ruház a Tanácsra, felhatalmazva őt arra, hogy a Bizottság által a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok keretében végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el e rendelet 70. cikke (1), (2) és (3) bekezdése végrehajtási feltételeinek meghatározása céljából, különösen az egyéni hozzájárulások számítási módszerének alkalmazása és az említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban előírt kockázati tényezők intézményekhez való hozzárendelésének gyakorlati szabályai tekintetében (a továbbiakban: érintett végrehajtási hatáskör).

30      Ami az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében előírt két olyan esetet illeti, amely lehetővé teszi végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházását, meg kell állapítani, hogy az érintett végrehajtási hatáskör nem tartozik az EUSZ 24. és EUSZ 26. cikkben előírt esetek közé. Következésképpen az uniós jogalkotó feladata volt, hogy részletesen és a 806/2014 rendelet jellegétől és tartalmától függően igazolja, hogy e hatáskör Tanácsra ruházása az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése értelmében vett, kellően indokolt különleges esetnek minősül.

31      E tekintetben az ESZT, a Parlament és a Tanács azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet igazolta az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra való átruházását a (114) preambulumbekezdésében, amely a következőket mondja ki:

„A Tanács a 2014/59 […] irányelv értelmében elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok keretében végrehajtási aktusokat fogad el az [ESZA‑ba] befizetett egyéni hozzájárulások kiszámítására vonatkozó módszertan alkalmazásának, valamint az átalányjellegű hozzájárulás és a kockázati profilnak megfelelően kiigazított hozzájárulás kiszámítása technikai módozatainak meghatározása céljából. E módszertan azt hivatott biztosítani, hogy az átalányjellegű és a kockázati profilnak megfelelően kiigazított hozzájárulást egyaránt a szanálási elvekkel összhangban és a 2014/59 […] irányelv 103. cikke (7) bekezdésének megfelelően elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal összhangban számítsák ki. A módszertannak figyelembe kell vennie az arányosság elvét, anélkül, hogy a tagállamok bankszektorában működő struktúrák között piaci torzulások jönnének létre.”

32      Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ez a preambulumbekezdés semmilyen indokolást nem tartalmaz azon okokat illetően, amelyek miatt az uniós jogalkotó úgy határozott, hogy az érintett végrehajtási hatáskört a Tanácsra ruházza. E rendelkezés ugyanis csak az elfogadandó végrehajtási aktusok célját és tartalmát említi, valamint azt a döntést, hogy a Tanácsot hatáskörrel ruházzák fel azok elfogadására, anélkül azonban, hogy bármilyen információval szolgálna azon okokra vonatkozóan, amelyek miatt e célból a Tanácsra, nem pedig a Bizottságra ruházták a végrehajtási hatáskört.

33      Ilyen okok nem tűnnek ki többek között annak az e preambulumbekezdés második mondatában említett szükségéből, hogy biztosítsák a 806/2014 rendelet végrehajtási aktusainak a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal való összhangját. Ugyanis önmagában az ilyen megfelelés biztosításának szüksége nem magyarázza azokat az okokat, amelyek miatt a Tanácsnak, nem pedig a Bizottságnak kellene ezt a megfelelést biztosítania. Ez annál is inkább így van, mivel az ilyen szükség a végrehajtási hatáskör gyakorlásának velejárója, függetlenül annak jogosultjától, és az említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat a Bizottság, nem pedig a Tanács fogadja el.

34      Ezt követően a 806/2014 rendelet nem tartalmaz egyéb olyan indokolási elemeket, amelyek alkalmasak lennének feltárni azokat a különös okokat, amelyek igazolták az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházását. Az ESZT, a Parlament és a Tanács egyébiránt nem hivatkozott ilyen elemek fennállására írásbeli beadványaikban vagy a tárgyaláson folytatott viták során, csupán e rendelet (114) preambulumbekezdésére utaltak.

35      Közelebbről, amint azt maga a Tanács hangsúlyozza, a 806/2014 rendelet (24) preambulumbekezdése nem tartalmaz ilyen indokolást, mivel annak igazolására irányul, hogy a szanálási eljárást illetően az e rendelet 18. cikkének (7) bekezdésében előírt végrehajtási hatásköröket a Tanácsra ruházzák, nem pedig arra, hogy az említett rendelet 70. cikkének (7) bekezdése szerinti végrehajtási hatáskört ruházzák a Tanácsra, amiről a jelen ügyben szó van.

36      Valójában a 806/2014 rendelet (24) preambulumbekezdése az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházására vonatkozó döntés indokolásának hiányát mutatja be, kimondva, hogy „[t]ekintettel a szanálási határozatoknak a tagállamok pénzügyi stabilitására és az Unióra mint olyanra, valamint a tagállamok költségvetési szuverenitására gyakorolt jelentős hatására, fontos végrehajtási hatáskört ruházni a Tanácsra a szanálással kapcsolatos bizonyos határozatok tekintetében”. Márpedig az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra való átruházásának ilyen jellegű igazolása hiányzik e rendelet (114) preambulumbekezdéséből, amelyre az ESZT, a Parlament és a Tanács támaszkodik.

37      Ezenkívül, bár bizonyos körülmények között igazolható a végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházása azzal az összefüggéssel, amelybe e hatáskör‑átruházás illeszkedik (lásd ebben az értelemben: 2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 60–65. pont), egyrészt meg kell állapítani, hogy az ESZT, a Parlament és a Tanács a beadványaiban vagy a tárgyaláson folytatott viták során nem támaszkodott egyetlen olyan, a 806/2014 rendelet elfogadásának hátteréből eredő konkrét bizonyítékra sem, amely alkalmas lenne arra, hogy feltárja azokat az okokat, amelyek az érintett végrehajtási hatáskörnek a Tanácsra, nem pedig a Bizottságra való átruházását igazolták.

38      Másrészt a Tanács által hivatkozott, 2014. július 16‑i National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet (T‑578/12, nem tették közzé, EU:T:2014:678) alapjául szolgáló üggyel ellentétben a 806/2014 rendeletben vagy más uniós jogalkotási aktusban nem szerepel egyetlen olyan indokolás sem, amelyből kitűnne, hogy az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra való átruházását az ezen intézmény által az előzetes hozzájárulások kiszámításának területén betöltendő különleges szerep igazolta (2014. július 16‑i National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, T‑578/12, nem tették közzé, EU:T:2014:678, 77–82. pont, amelyet fellebbezés nyomán helybenhagyott a 2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 60–65. pont).

39      E tekintetben pontosítani kell, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet (14) és (15) preambulumbekezdésében szereplő, az ESZA‑nak az ESZA‑ba fizetendő hozzájárulásoknak az alapba való átutalásáról és közös felhasználásúvá tételéről szóló, 2014. május 21‑én Brüsszelben aláírt kormányközi megállapodásban (a továbbiakban: 2014. május 21‑i megállapodás) előírt fokozatos közös felhasználásúvá tételével kapcsolatos indokokra nem lehet hivatkozni az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházásának igazolása érdekében. Ugyanis, mivel a végrehajtási hatásköröknek a Tanácsra való átruházása igazolásának kötelezettsége a végrehajtandó alap‑jogiaktus kibocsátóját, vagyis a jelen esetben a Parlamentet és a Tanácsot terheli a rendes jogalkotási eljárás keretében, nem a Tanács feladata, hogy utólag igazolja az ilyen hatáskörnek a Tanács által később elfogadott végrehajtási jogi aktus keretében való biztosítását.

40      Ehhez hasonlóan, még ha feltételezzük is, hogy az említett hatáskör Tanácsra ruházásának igazolása céljából figyelembe lehet venni a 2014. május 21‑i megállapodást, amelyre a 806/2014 rendelet 1., 67. és 77. cikke utal, elegendő megjegyezni, hogy e megállapodás nem magára az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozik, és így nem tartalmaz olyan elemeket, amelyekből kitűnne, hogy a Tanácsnak szerepet kellene vállalnia e hozzájárulások kiszámításának sajátos területén. Végeredményben sem az ESZT, sem a Parlament, sem a Tanács nem említette a beadványaikban vagy a tárgyaláson az említett megállapodást olyan elemként, amely ilyen sajátos szerepre utalhatna.

41      Végül a Tanács nem állíthatja – amint azt a tárgyaláson tette –, hogy az uniós jogalkotó azon döntését, hogy rá ruházza az érintett végrehajtási hatáskört, „politikai okok” indokolták. Egyrészt ilyen igazolás nem tűnik ki sem a 806/2014 rendelet (114) preambulumbekezdéséből, sem pedig e rendelet más preambulumbekezdéséből vagy más rendelkezéséből. Másrészt általános jellege miatt az említett magyarázat nem felel meg a fenti 27. és 28. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeknek, mivel nincsen részletezve, és nem is kapcsolódik a 806/2014 rendelet jellegéhez vagy tartalmához.

42      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet nem tartalmaz semmilyen igazolást az érintett végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházását illetően.

43      Ennélfogva helyt kell adni a jogellenességi kifogásnak, és meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése az EUMSZ 277. cikk értelmében a jelen ügyben nem alkalmazható. Következésképpen a 2015/81 végrehajtási rendelet, amelyet a Tanács e rendelkezés alapján fogadott el, és amelynek a megtámadott határozat végrehajtási intézkedését képezi, szintén nem alkalmazható a jelen ügyben.

44      Mindemellett és a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében meg kell vizsgálni a hetedik jogalap első részét is, amennyiben az a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogásra vonatkozik, valamint a második, az éves célszint meghatározására vonatkozó jogalapot is.

 A hetedik jogalap első részéről, amennyiben az a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének jogellenességére vonatkozó kifogással kapcsolatos

45      A felperes arra hivatkozik, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási aktus csak pontosíthatja az uniós jogalkotó által meghatározott jogi keretet, és nem módosíthatja, illetve nem egészítheti ki az érintett jogalkotási aktust, még annak nem alapvető rendelkezéseiben sem. Márpedig a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése nem korlátozódik a 806/2014 rendelet tartalmának pontosítására, hanem kiegészíti azt, mivel megváltoztatja az előzetes hozzájárulások kiszámításának az ugyanezen rendelet által bevezetett módszerét.

46      Az ESZT és a Tanács vitatja a felperes érvelését. A 2015/81 végrehajtási rendelet (14) és (15) preambulumbekezdéséből többek között az következik, hogy e végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése a 806/2014 rendelet által meghatározott keret kiigazítására szorítkozik, és nem módosítja, illetve nem is egészíti ki ez utóbbi rendeletet. Álláspontjuk szerint a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének célja a 2014/59 irányelv 103. cikkében és a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések egységes alkalmazásának biztosítása a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülése érdekében. Az ESZT és a Tanács szerint e torzulások az előzetes hozzájárulások 806/2014 rendelet által bevezetett módszer szerint megállapított összege és e hozzájárulások azon összege közötti jelentős eltérésből eredtek, amelyeket az intézményeknek a 2014/59 irányelvet átültető nemzeti szabályozások értelmében meg kellett volna fizetniük. Az ESZT szerint ezenkívül az ilyen torzulások következhetnek egyrészt a 806/2014 rendelet alapján meghatározott előzetes hozzájárulások, másrészt pedig a kezdeti időszakban az érintett intézmények számára potenciálisan elérhető szanálás finanszírozása között az ESZA fokozatos közös felhasználásúvá tételére vonatkozó szabályok alapján, amint az a 2015/81 végrehajtási rendelet (13) és (14) preambulumbekezdéséből kitűnik.

47      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdésén alapul, amely felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el az utóbbi rendelet 70. cikke (1), (2) és (3) bekezdésének végrehajtására vonatkozó feltételek meghatározása céljából, és hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdését alkalmazza (lásd a fenti 29. pontot).

48      E körülmények között a Tanácsra ruházott végrehajtási hatáskört egyszerre helyezi korlátok közé az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése és a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2023. március 22‑i Tazzetti kontra Bizottság ítélet, T‑825/19 és T‑826/19, EU:T:2023:148, 155. pont).

49      Ami a végrehajtási hatásköröknek az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdéséből eredő korlátait illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy e hatáskörök lényegében magukban foglalják az olyan intézkedések elfogadására vonatkozó hatáskört, amelyek szükségesek vagy hasznosak azon jogalkotási aktus rendelkezéseinek egységes végrehajtásához, amely alapján azokat elfogadták, és amelyek – az ezen aktus által elérni kívánt alapvető általános célkitűzések tiszteletben tartása mellett – annak alapvető vagy nem alapvető rendelkezései tekintetében a jogi aktus tartalmának pontosítására korlátozódnak, anélkül hogy azt módosítanák vagy kiegészítenék (lásd ebben az értelemben: 2023. február 28‑i Fenix International ítélet, C‑695/20, EU:C:2023:127, 49. pont).

50      Közelebbről, valamely végrehajtási intézkedés akkor szorítkozik az érintett jogalkotási aktus rendelkezéseinek pontosítására, ha általános jelleggel vagy bizonyos egyedi esetekben célja e rendelkezések hatályának tisztázása vagy alkalmazása részletes szabályainak meghatározása, feltéve azonban, hogy ezáltal ez az intézkedés nem mond ellent az említett rendelkezések célkitűzéseinek, és semmilyen módon nem módosítja e jogi aktus normatív tartalmát vagy hatályát (2023. február 28‑i Fenix International ítélet, C‑695/20, EU:C:2023:127, 50. pont).

51      Ennélfogva annak meghatározása érdekében, hogy a Bizottság vagy a Tanács valamely végrehajtási rendelet elfogadásával tiszteletben tartotta‑e az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése alapján ráruházott végrehajtási hatáskörök korlátait, meg kell vizsgálni, hogy ezen intézkedés először is tiszteletben tartja‑e az említett jogalkotási aktus, és különösen ezen aktusnak a szóban forgó végrehajtási aktus által érintett rendelkezése általános jellegű célkitűzéseit, másodszor szükséges vagy hasznos‑e ugyanezen rendelkezés egységes végrehajtásának elősegítéséhez, és harmadszor ez utóbbit semmilyen módon nem módosítja vagy egészíti ki (2023. február 28‑i Fenix International ítélet, C‑695/20, EU:C:2023:127, 51. pont).

52      A jelen ügyben a felperes nem állítja, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése figyelmen kívül hagyja a fenti 51. pontban említett első és második feltételt. Ezzel szemben arra hivatkozik, hogy e rendelkezés nem felel meg az ott említett harmadik feltételnek, mivel az említett rendelkezés nem szorítkozik a 806/2014 rendelet tartalmának pontosítására, hanem kiegészíti azt. Így meg kell vizsgálni, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése megfelel‑e ezen harmadik feltételnek.

53      E vizsgálat terjedelmét illetően meg kell állapítani, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében szereplő rendelkezések nem a 806/2014 rendelet visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalásokról szóló 70. cikke (3) bekezdése végrehajtási feltételeinek meghatározására irányulnak, így a jelen jogellenességi kifogás vizsgálatát arra a kérdésre kell korlátozni, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének elfogadásával a Tanács túllépte‑e a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) és (2) bekezdésének végrehajtása érdekében rá ruházott végrehajtási hatáskör korlátait.

54      Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) és (2) bekezdése tartalmának pontosítására szorítkozik‑e, vagy pedig kiegészíti e rendelkezést, amint azt a felperes állítja.

55      Először is meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése értelmében az egyes intézmények előzetes hozzájárulását nettó kötelezettségei összegének az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény összesített nettó kötelezettségeivel arányosan kell kiszámítani.

56      A 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja kimondja, hogy az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának kiszámítása két összetevőn, azaz egyrészt az alapvető éves hozzájáruláson alapul, amely arányos az intézménynek az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény összesített nettó kötelezettségeihez viszonyított nettó kötelezettségeinek összegével, másrészt pedig a kockázati profil alapján kiigazított hozzájárulás, amely a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében meghatározott kritériumokon alapul, figyelembe véve az arányosság elvét, anélkül hogy torzulásokat idézne elő a tagállamok bankszektorainak szerkezete között.

57      A 2015/81 rendelet 4. cikke a következőket írja elő:

A[z ESZT] az egyes intézmények által az egyes hozzájárulási időszakokban fizetendő éves hozzájárulást […] az [ESZA] éves célszintje alapján számítja ki. Az éves célszintet az [ESZA‑nak] a 806/2014 […] rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében és 70. cikkében említett célszintje alapján és a […] 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben rögzített módszerrel kell megállapítani. „

58      Ami a 2015/81 végrehajtási rendelet „Különleges kiigazítások a kezdeti időszakban” című 8. cikkének (1) bekezdését illeti, az úgy rendelkezik, hogy ugyanezen rendelet 4. cikkétől eltérve az intézmények kezdeti időszak alatti előzetes hozzájárulásait „kiigazított módszerrel” kell kiszámítani. Az említett rendelkezés a kezdeti időszak nyolc évéből hét tekintetében meghatározza az előzetes hozzájárulásoknak a nemzeti alapon, azaz a 2014/59 irányelv 103. cikkének és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének megfelelően kiszámított részét, valamint e hozzájárulások egy részét, amelyet uniós alapon, azaz a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkének, valamint a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének megfelelően számítanak ki.

59      A 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése ily módon lényegében azt írja elő, hogy az előzetes hozzájárulások egyre kisebb részét kell évente nemzeti alapon kiszámítani, míg e hozzájárulások egyre nagyobb részét uniós alapon kell kiszámítani.

60      Ami konkrétan a jelen ügyben szóban forgó 2022. évi hozzájárulási időszakot illeti, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének g) pontja konkrétan úgy rendelkezik, hogy „[a 2015/81 végrehajtási rendelet] 4. cikkétől eltérve […] az […] intézmények hozzájárulása a 2014/59 […] irányelv 103. cikkével és az […] 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkével összhangban számított éves hozzájárulásuk 6,67%‑ából és a 806/2014 […] rendelet 69. és 70. cikkével, valamint [a 2015/81 végrehajtási rendelet] 4. cikkével összhangban számított éves hozzájárulásuk 93,33%‑ából tevődik össze”.

61      E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy magából a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának a szövegéből következik, hogy az érintett intézmények alapvető éves hozzájárulásának kiszámítására vonatkozó, e rendelkezés által bevezetett módszer az egyes intézmények nettó kötelezettségeinek a „részt vevő tagállamok területén” engedélyezett valamennyi intézmény nettó kötelezettségeinek az összes intézmény nettó kötelezettségével való arányosításán alapul. Így a 806/2014 rendelet e rendelkezései szerint az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény adatait figyelembe kell venni az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának kiszámításakor, legalábbis e hozzájárulás első összetevőjét, vagyis az alapvető éves hozzájárulást illetően.

62      Másrészt ugyanezen rendelkezések szerint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésével és (2) bekezdésének második albekezdésével bevezetett számítási módszert, és különösen az e módszer céljából figyelembe veendő adatbázist meghatározó szabályt teljes egészében alkalmazni kell a kezdeti időszak minden egyes évére, köztük a 2022. évi hozzájárulási időszakra is.

63      Márpedig a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésével bevezetett „kiigazított módszer” célja annak előírása, hogy az előzetes hozzájárulások egy részét a kezdeti időszak szinte teljes időtartama alatt a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjában előírt adatbázistól eltérő adatbázis alapján kell kiszámítani.

64      Így a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a 2014/59 irányelv 103. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése értelmében az ezen időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások egy részének kiszámítása céljából kizárólag az érintett részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények által közölt adatokat veszik figyelembe, kizárva a többi részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények által közölt adatokat, míg a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) bekezdésével és (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjával bevezetett számítási módszer keretében szintén figyelembe kell venni az éppen a többi részt vevő tagállam területén engedélyezett intézményekre vonatkozó adatokat az alapvető éves hozzájárulás kiszámításakor.

65      Ebből következik, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése módosítja az előzetes hozzájárulások kiszámításának a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében előírt módszerét, különösen annak az alapvető éves hozzájárulás kiszámítására irányuló első összetevőjét illetően, megváltoztatva az e módszer keretében figyelembe veendő adatbázist, és így magának e módszernek az alapját.

66      Ennek az a következménye, amint azt egyébként a Tanács is elismerte a tárgyaláson, hogy a felpereshez hasonló intézmények előzetes hozzájárulásainak összegei, amelyeket a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésével bevezetett „kiigazított módszer” szerint számítanak ki, szükségszerűen eltérnek azoktól az összegektől, amelyek a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében bevezetett módszer alkalmazásából következtek volna.

67      A fenti 65. pontban említett módosítás terjedelmét fokozza az a tény, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése eltér a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében előírt módszertől a kezdeti időszak nyolc évéből hét év tekintetében, így az említett módszer ezen időszak szinte teljes egészében elveszíti teljes hatását.

68      Másodszor, amint az a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdéséből következik, a Tanács kétségtelenül jogosult e rendelet 70. cikke (2) bekezdésének végrehajtására, amely második albekezdésének b) pontjában úgy rendelkezik, hogy a kockázati profilnak megfelelően kiigazított hozzájárulásnak a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében meghatározott kritériumokon kell alapulnia, figyelembe véve az arányosság elvét, anélkül hogy a tagállamok bankszektorainak szerkezete között torzulásokat okozna.

69      Ugyanakkor a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése által követett, a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülésére irányuló, a fenti 46. pontban összefoglalt célkitűzés ahhoz a kérdéshez kapcsolódik, hogy a szóban forgó végrehajtási aktus tiszteletben tartja‑e a jogalkotási aktus alapvető általános célkitűzéseit, és szükséges vagy hasznos‑e az említett aktus egységes végrehajtásának megkönnyítéséhez. E kérdés tehát a fenti 51. pontban felidézett első és második feltételt érinti annak meghatározása keretében, hogy a Tanács valamely végrehajtási intézkedés elfogadásával tiszteletben tartotta‑e azon végrehajtási hatáskörök korlátait, amelyeket az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése alapján jogalkotási aktussal ruháztak rá. Márpedig, amint arra a Törvényszék a fenti 52. pontban emlékeztetett, a felperes nem állítja, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése sérti e feltételeket, amennyiben a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülésére irányul, hanem arra hivatkozik, hogy e rendelkezés kiegészíti a jogalkotási aktus normatív tartalmát, megsértve ezzel a fenti 51. pontban felidézett harmadik feltételt.

70      A fenti 51. pontban említett e harmadik feltételt illetően a fenti 49. és 50. pontban felidézett megfontolásokból az következik, hogy amikor az érintett intézmény az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése alapján végrehajtási intézkedéseket fogad el, akkor az alap‑jogiaktus pontosítására kell szorítkoznia, anélkül hogy módosítaná annak normatív tartalmát. Így, még ha feltételezzük is, hogy a Tanács a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülésére irányult, köteles volt tiszteletben tartani a számára biztosított végrehajtási hatáskör korlátait, pusztán pontosítva az előzetes hozzájárulások kiszámításának a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében előírt módszerét, és e módszert illetően nem változtatva meg e rendelkezés normatív tartalmát.

71      Márpedig a jelen ügyben, amint az a fenti 55–67. pontból kitűnik, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdéséből eredő „kiigazított módszer” módosítja az előzetes hozzájárulások kiszámításának a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében előírt módszerét. E körülmények között az ilyen módszer bevezetése nem igazolható a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülésére irányuló jogszerű céllal.

72      Következésképpen az uniós jogalkotó által követett, a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének b) pontjában kifejezett, a tagállamok bankszektorának struktúrái közötti torzulások elkerülésére irányuló célkitűzés nem értelmezhető úgy, mint amely felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy végrehajtási jogi aktusban módosítsa magát e hozzájárulások számítási módszerének alapját, amint az többek között e rendelet 70. cikkének (1) bekezdéséből és (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjából következik.

73      Harmadszor, amennyiben az ESZT és a Tanács közelebbről arra hivatkozik, hogy biztosítani kell a 2014/59 irányelv 103. cikkében és a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések egységes alkalmazását annak érdekében, hogy a kezdeti időszakban lehetővé váljon a 2014/59 irányelvben előírt módszeren alapuló számítás és a 806/2014 rendeleten alapuló módszer közötti átmenet, emlékeztetni kell arra, hogy az ESZA‑ba befizetett és a 806/2014 rendelet hatálya alá tartozó – a felpereshez hasonló – intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulások kiszámítása e rendelet 70. cikkének, nem pedig a 2014/59 irányelv 103. cikkének hatálya alá tartozik, amely utóbbi a nemzeti szanálásfinanszírozási rendszereket támogató előzetes hozzájárulásokra vonatkozik.

74      A Tanács egyébként a tárgyaláson elismerte, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdése elfogadásának hiányában a felpereshez hasonló intézmények 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásait kizárólag a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének második albekezdésében előírt módszer alapján, következésképpen az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény adatait figyelembe véve kellett volna kiszámítani.

75      Kétségtelenül igaz, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának megfelelően az előzetes hozzájárulások kockázati profilja szerinti kiigazításnak „az [ezen] irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében meghatározott kritériumokon [kell alapulnia]”. Ezenkívül e rendelet 70. cikkének (7) bekezdése szerint a Tanács végrehajtási jogi aktusokat fogad el a Bizottság által a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadott „felhatalmazáson alapuló jogi aktusok keretében” a hozzájárulások intézmények kockázati profilja szerinti kiigazítása fogalmának pontosítása céljából. Ugyanakkor a 806/2014 rendelet e rendelkezései csak az előzetes hozzájárulások kockázati profil alapján történő, a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében előírt kiigazításának fogalmára hivatkoznak. Így a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) és (7) bekezdése nem utal többek között ezen irányelv 103. cikkének (2) bekezdésére, sem magára e hozzájárulások kiszámításának az említett irányelv 103. cikkének (2) bekezdésében bevezetett módszerére, amely kizárólag az érintett tagállam területén engedélyezett intézmények adatainak figyelembevételéből áll.

76      E körülmények között, még ha a Tanácsnak a 2015/81 végrehajtási rendelet elfogadása során figyelembe kellett volna vennie a hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazításának a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében előírt fogalmát és a Bizottság által e rendelkezés alapján e fogalom pontosítása érdekében elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, sem a 806/2014 rendelet 70. cikkéből, sem pedig a 2014/59 irányelv 103. cikkéből, sem az említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusokból nem tűnik ki, hogy jogában állt volna e végrehajtási rendeletbe olyan kiigazított számítási módszert bevezetni, amelynek keretében az alapvető éves hozzájárulások egy részét nemzeti alapon, azaz a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) bekezdésében meghatározott adatok alapján számították ki.

77      Negyedszer meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet, illetve egyébként a 2014/59 irányelv egyetlen rendelkezése sem írja elő, és nem hatalmazza fel a Tanácsot arra, hogy az előzetes hozzájárulások olyan számítási módszerét vezesse be, amely a nemzeti alapú számítási módszer fokozatos megszüntetésére és annak az uniós alapú módszerrel való fokozatos felváltására épül.

78      Bár a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének elfogadásával a Tanács kétségtelenül a tagállamok bankszektorainak szerkezete közötti torzulások elkerülésére irányuló jogszerű célt követhetett, és bár nem kizárt, hogy e célból szükség lehet az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében előírt kiigazított módszerre, az uniós jogalkotó jogkörébe tartozik a nemzeti alapon alapuló számítási módszer esetleges fokozatos megszüntetése és annak az unión alapuló módszerrel való fokozatos felváltása, valamint adott esetben a Tanács felhatalmazása arra, hogy végrehajtási jogi aktusban határozza meg azok végrehajtási szabályait. A Tanács tehát az uniós jogalkotó helyett nem írhatott elő végrehajtási jogi aktus keretében ilyen átmenetet anélkül, hogy ne lépte volna túl a végrehajtási hatáskörének korlátait.

79      Ehhez hasonlóan sem a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdése, sem e rendelet más rendelkezése nem hatalmazza fel a Tanácsot arra, hogy olyan végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el, amelyek célja egyrészt az e rendelet alapján meghatározott előzetes hozzájárulások, másrészt pedig az érintett intézmények számára a kezdeti időszakban potenciálisan elérhető szanálás finanszírozása közötti eltérés csökkentése az ESZA fokozatos közös felhasználásúvá tételére vonatkozó szabályok alapján.

80      Ilyen felhatalmazás különösen nem következik a 806/2014 rendelet 77. cikkéből, amely az ESZA igénybevételének részletes szabályait írja elő.

81      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 77. cikke első bekezdésének megfelelően „[ESZA] igénybevételének feltétele egy olyan Megállapodás megléte, amelyben a részt vevő tagállamok vállalják, hogy [a 806/2014] rendelettel és a 2014/59 […] irányelvvel összhangban nemzeti szinten beszedett hozzájárulásokat az [ESZA‑ba] átutalják”. Ezenkívül e rendelet 77. cikkének második bekezdése szerint a kezdeti időszakban az ESZT „olyan elvek mentén veszi igénybe az [ESZT‑t], melyek az [ESZT‑nek] az egyes részt vevő tagállamokhoz tartozó nemzeti részalapokra való felosztására, valamint az [ESZT] nemzeti részalapjaiba való befizetés céljából nemzeti szinten beszedett különböző források fokozatos összevonására épülnek, a Megállapodásban foglaltak szerint”. A 2014. május 21‑i megállapodás 5. cikke írja elő azokat a szabályokat, amelyek szerint az ESZT rendelkezhet az ESZA részjegyeivel, meghatározva fokozatos közös felhasználásúvá tételének ütemét.

82      Ugyanakkor, mivel a 806/2014 rendelet 77. cikke nem hatalmazza fel a Tanácsot végrehajtási jogi aktusok elfogadására, és mivel a 2015/81 végrehajtási rendelet csak a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdésén alapul, a 806/2014 rendelet 77. cikke sem igazolhatja a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdéséből eredő „kiigazított módszer” bevezetését. Ez még inkább így van a 2014. május 21‑i megállapodást illetően.

83      Ötödször, amennyiben az ESZT és a Tanács azt állítja, hogy ez utóbbi széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezett a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) és (2) bekezdésének pontosítását illetően, a következőket kell megállapítani.

84      Az ítélkezési gyakorlatból kétségtelenül kitűnik, hogy végrehajtási jogkörén belül, amelynek korlátait többek között a szóban forgó jogalkotási aktus alapvető általános célkitűzései alapján kell mérlegelni, a Tanács jogosult az említett aktus végrehajtásához szükséges vagy hasznos végrehajtási intézkedések elfogadására, feltéve hogy azok nem ellentétesek azzal (lásd ebben az értelemben: 2014. október 15‑i Parlament kontra Bizottság ítélet, C‑65/13, EU:C:2014:2289, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen, az érintett intézmény rendelkezésére álló mérlegelési mozgástér azonban arra a kérdésre vonatkozik, hogy a végrehajtási intézkedés hasznos vagy szükséges‑e a szóban forgó jogalkotási aktus végrehajtásához, nem pedig annak tilalmára, hogy valamely végrehajtási intézkedés ezen aktust kiegészítse, mivel e két feltétel elkülönül egymástól (lásd ebben az értelemben: 2014. október 15‑i Parlament kontra Bizottság ítélet, C‑65/13, EU:C:2014:2289, 44. és 45. pont).

85      A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdése módosítja a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) és (2) bekezdésének normatív tartalmát az előzetes hozzájárulások számítási módszere keretében figyelembe veendő adatbázist illetően. Ebből következik, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének elfogadásával a Tanács túllépte a 806/2014 rendelet 70. cikkének az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett (7) bekezdése által ráruházott végrehajtási hatásköröket.

86      Mivel a jogellenességi kifogás terjedelmét a jogvita megoldásához feltétlenül szükséges mértékre kell korlátozni (2018. október 25‑i KF kontra Satcen ítélet, T‑286/15, EU:T:2018:718, 156. pont), és mivel a megtámadott határozat a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozik, és így a 2015/81 végrehajtási rendelet ezen időszakra vonatkozó 8. cikke (1) bekezdésének g) pontját alkalmazza, helyt kell adni a jelen jogellenességi kifogásnak annyiban, amennyiben az az említett végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének g) pontjára vonatkozik, és az EUMSZ 277. cikk alapján alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani ez utóbbi rendelkezést a jelen ügyben.

87      E jogellenesség elegendő ahhoz, hogy helyt lehessen adni a hetedik jogalap első részének, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (4) és (5) bekezdésének jogszerűségét.

88      Ezenkívül a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében meg kell vizsgálni a második, az éves célszint meghatározására vonatkozó jogalapot.

 A második, arra alapított jogalapról, hogy az ESZT a 2014/59 irányelv 102. cikkét, a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) és (2) bekezdését és 70. cikkének (2) bekezdését, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkét és 4. cikkének (2) bekezdését megsértve határozta meg az éves célszintet

89      A felperes azt állítja, hogy az ESZT azáltal, hogy az éves célszintet 14 253 573 821,46 euróban határozta meg, amely összeg a 2021‑ben biztosított betétek 1,6%‑ának felel meg, megsértette a 2014/59 irányelv 102. cikkét, a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint 70. cikkének (2) bekezdését, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkét és 4. cikkének (2) bekezdését.

90      A felperes szerint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy az éves hozzájárulások teljes összege semmiképpen sem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át (a továbbiakban: 12,5%‑os felső határ). A 80 milliárd eurós előre jelzett végső célszint esetében, mint a jelen ügyben is, az ESZT tehát 2022‑ben nem szedhetett volna be 10 milliárd eurót meghaladó összeget.

91      Az ESZT elsődlegesen azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében előírt, a 12,5%‑os felső határ túllépésének mellőzésére vonatkozó szabály nem alkalmazandó a kezdeti időszakban. Álláspontja szerint az e rendelet 69. cikkének (2) bekezdésében előírt szabály, amely szerint az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben a célszint eléréséig, elsőbbséget élvez az említett rendelet 70. cikkének (2) bekezdéséből eredő követelménnyel szemben, mivel az előbbi szabály időbeli hatálya tekintetében lex specialisnak minősül a második követelményhez képest, amely ezzel szemben csupán lex generalis.

92      Másodlagosan az ESZT arra hivatkozik, amint azt többek között a tárgyaláson pontosította, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében előírt, a 12,5%‑os felső határ túllépésének tilalmára vonatkozó szabály nem abszolút jellegű. Álláspontja szerint lehetetlen e szabályt az e rendelet 69. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelménnyel egyidejűleg alkalmazni, amely annak biztosítására kötelezi, hogy az ESZA a kezdeti időszak végén elérje a biztosított betétek legalább 1%‑ának megfelelő végső célszintet. E lehetetlenség főként a végső célszint dinamikus jellegének tudható be, abban az értelemben, hogy az emelkedhet a kezdeti időszakban. Így abban az esetben, ha a biztosított betétek növekednek, ami a végső célszint növekedésében, és az ESZT e célszint összegének a kezdeti időszak elején történő alulértékelésében nyilvánulna meg, a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének szó szerinti alkalmazása megakadályozná az ESZT‑t abban, hogy ezen alulértékelés orvoslása érdekében elvégezze az ESZA keretében beszedendő pénzügyi eszközök bármilyen későbbi kiigazítását. Márpedig az ESZT számára nehéz, sőt lehetetlen pontosan előre látni, hogy mi lesz a végső célszint a kezdeti időszakban esetlegesen felmerülő azon eshetőségek miatt, amelyek befolyásolják a biztosított betétek összegének alakulását. E körülményekre tekintettel, és figyelembe véve az ESZA által elérni kívánt közérdekű célt – vagyis az Európai Unió pénzügyi stabilitásához való hozzájárulást –, az ESZT‑nek elsőbbséget kellett volna biztosítania az arra irányuló célnak, hogy a kezdeti időszak végén elérjék a végső célszintet, így a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében előírt követelményt figyelmen kívül kell hagyni, vagy azt rugalmasan kell értelmezni.

93      E tekintetben az ESZT ezenkívül azt állítja, hogy ha a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében előírt, a 12,5%‑os felső határ túllépésének tilalmára vonatkozó szabály alkalmazandó lenne a kezdeti időszakban, és ha azt szigorúan kellene alkalmazni, nem lenne képes tiszteletben tartani az említett rendelet 69. cikkének (2) bekezdését, amely megköveteli egyrészt, hogy az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben osszák el időben, másrészt pedig azt, hogy figyelembe kell venni az üzleti ciklus szakaszát, és azt a hatást, amelyet a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. Különösen a két érintett rendelkezés közötti feszültség feloldása érdekében a 12,5%‑os felső határt úgy kell értelmezni, hogy az csak arra irányul, hogy nem kötelező jelleggel konkretizálja azt a követelményt, amely szerint az előzetes hozzájárulásokat időben a lehető legegyenletesebben kell elosztani.

94      A Parlament és a Tanács úgy véli, hogy ellentétben azzal, amit az ESZT elsődlegesen állít, a kezdeti időszakban a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdéséből eredő, a 12,5%‑os felső határ túllépésének tilalmára vonatkozó követelmény alkalmazandó. Ugyanakkor egyetértenek az ESZT másodlagos álláspontjával, amely szerint e követelmény nem abszolút jellegű, és azt rugalmasan kell értelmezni és alkalmazni azon fő célkitűzés fényében, amely szerint az ESZA‑nak a kezdeti időszak végén el kell érnie a végső célszintet.

95      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kezdeti időszak végén az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei legalább 1%‑ának felel meg.

96      A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt az alábbi 95. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

97      Ezt követően a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy „[a]z [ESZT] minden évben […] kiszámolja az egyéni hozzájárulások összegét annak biztosítása érdekében, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő hozzájárulás ne haladja meg a célszint 12,5%‑át”. E rendelet 70. cikke (2) bekezdésének negyedik albekezdése hozzáteszi, hogy „[az] összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő egyéni hozzájárulásoknak […] aggregált összege azonban egy évben sem haladhatja meg a célszint 12,5%‑át”.

98      Először is, ami a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt, 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelmény időbeli alkalmazását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék már kimondta, hogy e követelmény a kezdeti időszakban alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 68., 69. és 100. pont).

99      Ez mindenekelőtt a 806/2014 rendelet 69. cikke (2) bekezdésének egyértelmű szövegéből következik, amely előírja, hogy a „kezdeti időszakban” az előzetes hozzájárulásokat „a 70. cikk szerint” kell kiszámítani, mivel az ilyen hivatkozás egyértelműen jelzi, hogy a kezdeti időszakban alkalmazni kell az ez utóbbi rendelkezésben előírt valamennyi követelményt, beleértve a (2) bekezdés első és negyedik albekezdésében előírt követelményt is.

100    Ezt követően a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első albekezdése pontosítja, hogy az ESZT‑nek tiszteletben kell tartania a 12,5%‑os felső határ követelményét „minden évben”, anélkül hogy ennek időbeli alkalmazását a kezdeti időszakot követő időszakra korlátozná.

101    Ehhez hasonlóan a 806/2014 rendelet egyetlen más rendelkezése sem utal arra, hogy a 12,5%‑os felső határ követelménye nem alkalmazandó a kezdeti időszakban, vagy hogy az ESZT ezen időszak alatt eltérhet attól.

102    Végül azt az értelmezést, amely szerint az említett követelmény a kezdeti időszakban alkalmazandó, megerősíti a 806/2014 rendelet keletkezése is.

103    A 806/2014 rendelet elfogadásához vezető, 2013. július 10‑i COM(2013) 520 final európai bizottsági javaslat indokolásának 4.3.2 pontjából és 65. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság a jogalkotási javaslatában azt javasolta, hogy az ESZA létrehozására vonatkozó kezdeti időszak tíz évig tartson.

104    A jogalkotási eljárás következő szakaszaiban a Tanács – amint az a tárgyaláson megvitatott, 2014. március 27‑i intézményközi dokumentumból (8078/1/14 REV 1) kitűnik – azt javasolta, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő előzetes hozzájárulások felső határát minden évben a végső célszint 10%‑ában maximálják. Márpedig, amikor a Parlament és a Tanács a jogalkotási eljárás során megállapodott a kezdeti időszak nyolc évre történő lerövidítéséről, egyidejűleg úgy határoztak, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt felső határt 12,5%‑ra növelik.

105    Ebből következik, amint azt egyébként a Tanács is megerősítette a jelen eljárás keretében, hogy az uniós jogalkotó összekapcsolta a kezdeti időszakba tartozó évek számát és a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében rögzített felső határ százalékos arányát.

106    A fentiek összességéből az következik, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt 12,5%‑os felső határt a kezdeti időszakban alkalmazni kell.

107    Egyébként ezt maga az ESZT is elismerte a megtámadott határozat III. mellékletének 106. pontjában, amely az ESZA‑hoz való 2022. évi előzetes hozzájárulásokra vonatkozó konzultációban részt vevő intézmények észrevételeire vonatkozó értékelését tartalmazza, pontosítva, hogy „[a] szóban forgó betétek teljes összegének [egy nyolcadára] vonatkozó együttható alkalmazása során tiszteletben [tartja] a 12,5%‑os felső határt”.

108    Másodszor, a 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelmény tartalmát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdése értelmében az ESZT köteles biztosítani, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő hozzájárulások ne haladják meg a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt végső célszint 12,5%‑át.

109    E tekintetben meg kell állapítani, amint azt a 806/2014 rendelet előkészítő munkálatai is megerősítik, hogy e rendelet 69. cikkének (1) bekezdése a végső célszint dinamikus megközelítésén alapul, abban az értelemben, hogy azt a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni. A Bizottság az említett rendelet elfogadásához vezető, 2013. július 10‑i COM(2013) 520 final javaslatának 4.3.2 pontjában ugyanis kifejtette, hogy a végső célszint dinamikus maradna, és a bankszektor fejlődése esetén növekedne.

110    A biztosított betétek összege változása figyelembevételének szükségessége ezenkívül az előzetes hozzájárulások beszedésének céljával magyarázható, amely többek között annak biztosítására irányul, hogy a pénzügyi ágazat megfelelő pénzügyi forrásokat biztosítson az ESZM számára ahhoz, hogy az elláthassa feladatait, amint az a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). Az ESZM célja e rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően többek között az, hogy megerősítse a részt vevő tagállamokban működő intézmények stabilitását, és megelőzze az esetleges válságoknak a részt nem vevő tagállamokba való átterjedését.

111    E tekintetben a COM(2013) 520 final javaslat indokolásának 4.3.2. pontjából kitűnik, hogy minél nagyobb a bankszektor mérete, annál jobban kell emelkednie az ESZA rendelkezésére bocsátandó pénzügyi forrásoknak. E méret becslése ily módon lehetővé teszi azon pénzügyi eszközök összegének tervezését, amelyeknek az ESZA keretében rendelkezésre kell állniuk annak érdekében, hogy ez utóbbit a bankszektort érintő válság esetén a szanálási eszközök finanszírozására, és ily módon azok hatékony alkalmazásának biztosítására lehessen felhasználni, a 806/2014 rendelet 76. cikkének az ugyanezen rendelet (101) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésének megfelelően.

112    Márpedig a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben az uniós jogalkotó olyan megközelítés mellett döntött, amely szerint a biztosított betétek összege szolgál a bankszektor méretének becslésére, és az ESZA rendelkezésére bocsátandó pénzügyi források ily módon való kiszámítására. Ebből a szempontból a biztosított betétek összegének a kezdeti időszak kezdete és vége közötti esetleges növekedése a bankszektor méretének növekedését tükrözi, ami az ESZA által ezen időszak végén megkövetelt pénzügyi eszközök növekedését jelenti.

113    A fentiekből következik, hogy a végső célszint azon összegét, amelyhez képest a 12,5%‑os felső határt alkalmazni kell, a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összege alapján kell meghatározni, azzal, hogy ez az összeg csak ezen időszak végén határozható meg bizonyossággal.

114    Mindemellett, mivel a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikke alapján az előzetes hozzájárulások kiszámítása olyan évente ismétlődő eljárás, amely a kezdeti időszak végén elérendő végső célszint meghatározásán, majd az intézmények között felosztandó éves célszint meghatározásán alapul (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont), az ESZT feladata, hogy minden egyes hozzájárulási időszak tekintetében a lehető legpontosabban megbecsülje a végső célszintet az e becslés időpontjában rendelkezésre álló adatokra tekintettel (a továbbiakban: az előre jelzett végső célszint).

115    Ebből következik, hogy a 12,5%‑os felső határ alkalmazása szempontjából az előre jelzett végső célszint a meghatározó.

116    Következésképpen, amikor az ESZT egy adott hozzájárulási időszak során kiszámítja az előzetes hozzájárulásokat, a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése első és negyedik albekezdésének megfelelően meg kell győződnie arról, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő előzetes hozzájárulások összege nem haladja meg az előre jelzett végső célszint 12,5%‑át.

117    E következtetést nem kérdőjelezi meg az ESZT, a Parlament és a Tanács azon érvelése, amely szerint a 12,5%‑os felső határ követelményét vagy el kell utasítani, vagy azt „rugalmas módon” kell értelmezni. E tekintetben az ESZT lényegében azt állította, hogy nem tudja tiszteletben tartani mind az említett felső határt, mind pedig a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) és (2) bekezdéséből eredő követelményeket, amelyek szerint először is biztosítania kell, hogy az ESZA elérje a kezdeti időszak végén biztosított betétek legalább 1%‑ának megfelelő végső célszintet, másodszor pedig az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben a végső célszint eléréséig, azonban megfelelően figyelembe kell venni az üzleti ciklus szakaszát és azt a hatást, amelyet a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. Az ESZT ebből – a Parlament és a Tanács támogatásával – többek között azt a következtetést vonta le, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdését e rendelet 69. cikkének (2) bekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely szerint az előzetes hozzájárulásokat „a lehető legegyenletesebben kell elosztani az időszak során”, ami véleményük szerint lehetővé teszi a 12,5%‑os felső határ követelményének rugalmas értelmezését.

118    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése első és negyedik albekezdésének értelme magából e rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik.

119    Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely uniós jogi rendelkezésnek a szövegkörnyezetére és céljára tekintettel történő értelmezése nem járhat olyan eredménnyel, amely teljesen megfosztja hatékony érvényesülésétől e rendelkezés világos és pontos szövegét, mert ez jogszabályellenes, és a jogbiztonság elvének követelményeivel összeegyeztethetetlen lenne. Amennyiben tehát az uniós jog valamely rendelkezésének értelme magából a rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, az uniós bíróság nem térhet el ettől az értelmezéstől (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑i Mensing ítélet, C‑180/22, EU:C:2023:565, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. június 16‑i Lucaccioni kontra Bizottság ítélet, T‑316/19, EU:T:2021:367, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120    Ez még inkább igaz a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdése esetében, mivel e rendelkezést kógens jelleggel fogalmazták meg, amint azt a „ne haladja meg a célszint 12,5%‑át” (első albekezdés) és az „egyéni hozzájárulásoknak […] aggregált összege azonban egy évben sem haladhatja meg a célszint 12,5%‑át” (negyedik albekezdés) fordulatok használata is jelzi. Ezenkívül az említett rendelkezés pontosan 12,5%‑ban állapítja meg a felső határt, azt kétszer és kivétel nélkül megismételve, így azt az előzetes hozzájárulások kiszámításáért felelős hatóság nem módosíthatja vagy igazíthatja ki.

121    E körülmények között nem állítható, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdését az említett rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt követelmény fényében úgy lehet értelmezni, hogy a 12,5%‑os felső határ figyelmen kívül hagyható, vagy csak jelzésértékű volt, így az ESZT a végső célszint elérése érdekében eltérhetett attól.

122    Ehhez hasonlóan a 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése, amely többek között azt írja elő, hogy az előzetes hozzájárulásokat a végső célszint eléréséig a lehető legegyenletesebben kell elosztani az időszak során, nem teszi lehetővé az e rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt 12,5%‑os felső határ olyan értelmezését, hogy az nem kötelező vagy pusztán tájékoztató jellegű lenne. Azonkívül ugyanis, hogy az ilyen értelmezés ellentétes lenne az említett rendelet 70. cikke (2) bekezdése első és negyedik albekezdésének egyértelmű és pontos szövegével, egyrészt hangsúlyozni kell, hogy azzal, hogy ugyanezen rendelet 69. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten előírta, hogy az előzetes hozzájárulások „a 70. cikk szerint” kerülnek kiszámításra, az uniós jogalkotó maga is előirányozta mind a 12,5%‑os felső határ, mind pedig az említett előzetes hozzájárulásoknak az időszak során a lehető legegyenletesebben történő elosztására vonatkozó követelmény egyidejű alkalmazását. Másrészt a 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése arra irányul, hogy az időszak során a lehető legegyenletesebben osszák el az intézményekre nehezedő pénzügyi terhet annak érdekében, hogy elkerüljék e téren évről évre a jelentős változásokat, és ily módon figyelembe vegyék az üzleti ciklus szakaszát és azt a hatást, amelyet a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak ezen intézmények pénzügyi helyzetére. Ezzel szemben e rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdése arra irányul, hogy minden egyes évben külön‑külön meghatározzák az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő hozzájárulások összegét. Ebből következik, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése, valamint 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdése eltérő, de egymást kiegészítő célokat követ. Következésképpen el kell utasítani azt az érvet, amely szerint e rendelet 69. cikkének (2) bekezdése az említett rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt 12,5%‑os felső határ követelményének „rugalmas” értelmezését követeli meg.

123    E következtetés annál is inkább érvényes, mivel az ESZT állításával ellentétben nem lehetetlen összeegyeztetni a fenti 117. pontban felidézett követelményeket.

124    Kétségtelen, hogy a kezdeti időszak időtartama és annak során az előre nem látható események bekövetkezésének kockázata miatt a végső célszint becslése a biztosított betétek összege alakulásának jövőre vonatkozó elemzésén alapul, amelyet ezen értékeléssel kapcsolatos bizonytalanságok jellemeznek.

125    Az ilyen bizonytalanságok figyelembevétele azonban szorosan hozzátartozik az ESZT‑re ruházott feladatokhoz. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ESZT feladata, hogy a 806/2014 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően biztosítsa az ESZM hatékony és koherens működését. E célból feladata annak biztosítása, hogy a végső célszintet a kezdeti időszak végén elérjék, tiszteletben tartva a 12,5%‑os felső határt. A végső célszintre vonatkozó becslésének jövőre vonatkozó jellege azt jelenti, hogy kellő körültekintéssel kell megbecsülnie a biztosított betétek összegének alakulását a kezdeti időszak során annak érdekében, hogy elegendő forrással rendelkezzen ahhoz, hogy a 12,5%‑os felső határ tiszteletben tartását összeegyeztesse a fenti 117. pontban felidézett követelményekkel.

126    Ez annál is inkább így van, mivel a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a végső célszintnek a kezdeti időszak végén el kell érnie a biztosított betétek „legalább” 1%‑át. E rendelkezés tehát nem kötelezi az ESZT‑t annak biztosítására, hogy e célszint pontosan a biztosított betétek összege 1%‑ának feleljen meg, hanem lehetővé teszi számára, hogy prudens előrejelzések alapján megbecsülje a biztosított betétek összegének alakulását oly módon, hogy a 12,5%‑os felső határ tiszteletben tartása mellett elérje az említett célszintet.

127    Végezetül meg kell állapítani, hogy a 2017/747 felhatalmazáson alapuló rendelet kidolgozása során a Bizottság a 12,5%‑os felső határ és a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) és (2) bekezdéséből eredő, a fenti 117. pontban felidézett követelmények egyidejű alkalmazását is előirányozta. A 2017/747 felhatalmazáson alapuló rendelet ugyanis, amelynek célja az 1. cikkének 1. pontja szerint többek között az ESZA‑hoz való hozzájárulásoknak a 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdésével összhangban történő időbeli elosztására alkalmazandó kritériumok pontosítása, a 3. cikkének (4) bekezdésében előírja, hogy az éves hozzájárulások szintje bármely adott hozzájárulási időszakban csak akkor lehet alacsonyabb „a 806/2014 […] rendelet 69. cikkének (1) bekezdése és 70. cikkének (2) bekezdése szerint számított” éves hozzájárulások átlagos értékénél, ha az ESZT meggyőződött arról, hogy konzervatív előrejelzések alapján a célszint a kezdeti időszak végére elérhető.

128    Harmadszor, meg kell tehát vizsgálni, hogy az ESZT a megtámadott határozatban tiszteletben tartotta‑e a 12,5%‑os felső határ 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt követelményét.

129    E tekintetben mindenekelőtt a megtámadott határozat (45) és (60) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT az előre jelzett végső célszintet 79 987 450 580 euróra becsülte.

130    Így, amikor az ESZT kiszámította a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásokat, a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése első és negyedik albekezdésének megfelelően és a végső célszintre vonatkozó saját becslése alapján meg kellett győződnie arról, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő előzetes hozzájárulások összege nem haladja meg a 9 998 431 322,50 eurós összeget.

131    Márpedig, amint az a megtámadott határozat (62) preambulumbekezdéséből kitűnik, e határozat III. mellékletének 124. pontjával és az említett határozat II. mellékletének első oldalán szereplő táblázat „A 2022‑ra bejelentett végső összeg (iii)” oszlopával összefüggésben, az ESZT a 2022. évi hozzájárulási időszak éves célszintjét 14 253 573 821,46 euróban állapította meg, és ezen összeget többek között a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján végrehajtott levonásokat követően 13 675 366 302,18 euróra csökkentette.

132    Következésképpen meg kell állapítani, amint azt egyébként az ESZT is elismerte a tárgyaláson, hogy a megtámadott határozat az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő előzetes hozzájárulások összegét az előre jelzett végső célszint 12,5%‑os felső határát meghaladó összegben állapította meg.

133    Ebből következik, hogy az ESZT megsértette a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdését, és így a második jogalapnak helyt kell adni, anélkül hogy határozni kellene a felperes által e jogalap keretében hivatkozott többi rendelkezés ESZT általi megsértéséről.

 Következtetés

134    Amint az a fenti 43. és 86. pontból kitűnik, a Törvényszék helyt adott a felperes által felhozott jogellenességi kifogásoknak, és alkalmazhatatlannak nyilvánította a 806/2014 rendelet 70. cikkének (7) bekezdését és a 2015/81 végrehajtási rendeletet, valamint a teljesség kedvéért e végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének g) pontját.

135    Ebből következik, hogy a megtámadott határozatot, amely többek között a 2015/81 végrehajtási rendeleten, valamint konkrétabban e rendelet 8. cikke (1) bekezdésének g) pontján alapul, a felperest érintő részében meg kell semmisíteni.

136    Ezenkívül, amint az a fenti 133. pontból kitűnik, a megtámadott határozatot azzal az indokkal is meg kell semmisíteni, hogy az sérti a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdését, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a felperes által felhozott többi jogalapot és kifogást.

 Az ítélet időbeli hatályának korlátozásáról

137    Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat megsemmisítése esetén tartsa fenn e határozat joghatásait, amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időszakra, mivel az ilyen megsemmisítés súlyos következményekkel járna a bankunió pénzügyi stabilitására nézve.

138    A tárgyaláson az ESZT pontosította, hogy abban az esetben, ha a Törvényszék a 806/2014 rendelet vagy a 2015/81 végrehajtási rendelet jogellenessége miatt megsemmisíti a megtámadott határozatot, e határozat joghatásait az új szabályozás elfogadásának időpontjától számított hat hónapig fenn kell tartani.

139    Ez utóbbi tekintetben a Parlament – szintén a tárgyaláson – azt állította, hogy az uniós jogalkotónak a Bizottság javaslatának benyújtását követően egy jogalkotási aktus elfogadásához átlagosan 15–20 hónapos időtartamra volt szüksége.

140    A felperes vitatja az ESZT kérelmeit, és többek között azt állítja, hogy az ESZT nem szolgáltatott olyan indokot, amely igazolhatná, hogy a megsemmisített aktus hátrányos következményeit rá hárítsák az új határozat elfogadásáig.

141    Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében az Európai Unió Bírósága, ha azt szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktusoknak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak. Az uniós bíróság az e cikk által ráruházott hatáskör gyakorlása során figyelembe veszi a jogbiztonság elvének, valamint egyéb köz‑ és magánérdekeknek a tiszteletben tartását (lásd: 2021. február 25‑i Bizottság kontra Svédország ítélet, C‑389/19 P, EU:C:2021:131, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2008. december 22‑i Régie Networks ítélet, C‑333/07, EU:C:2008:764, 122. pont).

142    Így az EUMSZ 264. cikk második bekezdését többek között úgy értelmezték, hogy az a jogbiztonsághoz kapcsolódó okokból, valamint az Unió által többek között a környezet vagy a közegészség védelme céljából folytatott vagy támogatott politikák végrehajtását érintő megszakadás vagy visszalépés elkerülését célzó indokok miatt, lehetővé teszi a megsemmisített jogi aktus joghatásainak észszerű időn át tartó fenntartását (lásd: 2021. január 27‑i Lengyelország kontra Bizottság ítélet, T‑699/17, EU:T:2021:44, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

143    A jelen ügyben, amint az a fenti 43., 86. és 133. pontból kitűnik, a Törvényszék anélkül semmisítette meg a megtámadott határozatot, hogy a jelen eljárásban olyan hibát állapított volna meg, amely magát a felperesnek a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulás fizetésére vonatkozó, a 806/2014 rendelet 2. cikkéből, 67. cikkének (4) bekezdéséből és 70. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségét érintette.

144    E körülmények között, és hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletben (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 177. pont) megállapított, a megtámadott határozatnak a joghatásai fenntartása nélküli megsemmisítése sértheti a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet végrehajtását, amelyek a bankunió lényeges részét képezik, amely hozzájárul az euróövezet stabilitásához, valamint az Unió egészének pénzügyi stabilitásához. Ha ugyanis az ESZT köteles lenne azonnali hatállyal visszatéríteni a felperes előzetes hozzájárulásának összegét, valamint az olyan más intézmények előzetes hozzájárulásainak összegét, mint amelyek hasonló keresetet nyújtottak be, ugyanazon jogalapokra hivatkozva, mint amelyeknek a jelen keresetben helyt adtak, miközben ezen intézmények főszabály szerint továbbra is kötelesek az előzetes hozzájárulások megfizetésére, az ilyen visszatérítés azzal a veszéllyel járna, hogy megfosztja az ESZA‑t azoktól a pénzügyi eszközöktől, amelyek szükségesnek bizonyulhatnak az euróövezet stabilitásának és az Unió pénzügyi stabilitásának biztosításához.

145    Következésképpen a megtámadott határozat joghatásainak fenntartása iránti kérelem elutasítása veszélyeztethetné a pénzügyi stabilitásra vonatkozó célkitűzést, valamint az EUSZ 3. cikk (4) bekezdésében előírt, a gazdasági és monetáris unió létrehozására irányuló célkitűzést.

146    E körülmények között, és figyelemmel arra, hogy a Törvényszék által megállapított megsemmisítési okok egyike a 806/2014 rendelet 70. cikke (7) bekezdésének és a 2015/81 végrehajtási rendeletnek a jogellenességével kapcsolatos, fenn kell tartani a megtámadott határozat joghatásait a felperest érintő részében mindaddig, amíg meghozzák a jelen ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket, mégpedig olyan észszerű határidőn belül, amely nem haladhatja meg a jelen ítélet jogerőre emelkedésének napjától számított tizenkét hónapot.

 Az eljárás szóbeli szakaszának az ítélet időbeli hatályának korlátozására vonatkozó újbóli megnyitása iránti kérelemről

147    A Törvényszék Hivatalához 2024. március 5‑én benyújtott beadványában a felperes az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását kérte. E kérelemben jelzi, hogy a 2024. február 8‑i tárgyalást követően tudomást szerzett az ESZT 2024. február 15‑i sajtóközleményéről, amelyben az ESZT jelzi, hogy 2023. december 31‑én az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege 78 milliárd euró volt, míg a biztosított betétek 1%‑ának megfelelő végső célszint 75 milliárd euró volt. A felperes szerint az ESZA így 3 milliárd eurós többlettel rendelkezik, ami releváns lenne a Törvényszék azon esetleges döntése szempontjából, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése esetén fenntartja‑e a joghatásait. Ami azokat az intézményeket illeti, amelyek a jelen kereset második jogalapjának megfelelő jogalapra hivatkozva keresetet nyújtottak be e határozattal szemben, az említett többlet ugyanis lehetővé teszi, hogy visszatérítsék ezen intézmények előzetes hozzájárulásainak a 12,5%‑os felső határt meghaladó részét, anélkül hogy az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközök a 75 milliárd eurós végső célszint alá esnének.

148    Eljárási szabályzata 113. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében a Törvényszék elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, ha a felperes vagy az alperes ezt olyan tényekre hivatkozva kéri, amelyeknek a Törvényszék határozatára nézve döntő jelentőségük lehet, és amelyeket a felperes vagy az alperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezése előtt nem hozhatott fel.

149    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott új tény semmi esetre sem befolyásolhatja döntően a Törvényszék határozatát.

150    Egyrészt ugyanis, amint azt a felperes maga is elismeri, az ESZT fenti 147. pontban említett sajtóközleménye nem releváns a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése és a kereseti kérelmekről való döntés szempontjából. Másrészt e sajtóközlemény a megtámadott határozat joghatásainak fenntartását illetően sem döntő jelentőségű. Ezzel kapcsolatban elegendő megállapítani, hogy a felperes előzetes hozzájárulásának összege és más olyan intézmények előzetes hozzájárulásainak összege, mint amelyek hasonló keresetet nyújtottak be, ugyanazon jogalapokra hivatkozva, mint amelyeknek a jelen keresetben helyt adtak, mindenképpen meghaladhatja a felperes által említett 3 milliárd eurós összeget.

151    Ennélfogva a felperesnek az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitására irányuló kérelmét el kell utasítani.

 A költségekről

152    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az ESZT pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a saját és a felperes költségeinek viselésére.

153    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság és a Tanács maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2022. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2022. április 11‑i SRB/ES/2022/18 határozatát a Hypo Vorarlberg Bank AG‑t érintő részében megsemmisíti.

2)      Az SRB/ES/2022/18 határozat joghatásait fenntartja, amennyiben az a Hypo Vorarlberg Bankot érinti, mindaddig, amíg meghozzák a jelen ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket, mégpedig olyan észszerű határidőn belül, amely nem haladhatja meg a jelen ítélet jogerőre emelkedésének napjától számított tizenkét hónapot.

3)      Az ESZT saját költségein felül viseli a Hypo Vorarlberg Bank részéről felmerült költségeket.

4)      Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.

Kornezov De Baere Petrlík

Kecsmár Kingston

Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. május 29‑i nyilvános ülésen.

T. Henze hivatalvezető‑helyettes      

hivatalvezető elnök

*      Az eljárás nyelve: német.