A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2014. május 8.(*)
„Közösségi védjegy – Törlési eljárás – A Simca közösségi szóvédjegy – Rosszhiszeműség – A 207/2009/EK rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja”
A T‑327/12. sz. ügyben,
a Simca Europe Ltd (székhelye: Birmingham [Egyesült Királyság], képviseli: N. Haberkamm ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Schifko, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:
a GIE PSA Peugeot Citroën (székhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: P. Kotsch ügyvéd),
az OHIM első fellebbezési tanácsának a GIE PSA Peugeot Citroën és a Simca Europe Ltd közötti törlési eljárással kapcsolatban 2012. április 12‑én hozott határozata (R 645/2011-1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),
tagjai: A. Dittrich elnök, J. Schwarcz (előadó) és V. Tomljenović bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2012. július 16‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2012. november 20‑án benyújtott ellenkérelmére,
tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2012. november 9‑én benyújtott ellenkérelmére,
mivel az írásbeli szakasz befejezéséről való értesítéstől számított egy hónapon belül a felek egyike sem terjesztett elő tárgyalás tartása iránti kérelmet, a Törvényszék az előadó bíró jelentése és az eljárási szabályzat 135a. cikke alapján úgy döntött, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2007. december 5‑én Joachim Wöhler (a továbbiakban: J. Wöhler) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a Simca szómegjelölés volt.
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 12. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással: „Járművek; szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközök”.
4 A bejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2008. április 21‑i 16/2008. számában tették közzé, és a Simca szómegjelölést 2008. szeptember 18‑án a fenti 3. pontban említett áruk egésze tekintetében 6489371. szám alatt közösségi védjegyként lajstromozták.
5 2008. szeptember 29‑én a beavatkozó, a GIE PSA Peugeot Citroën törlés iránti kérelmet terjesztett elő az említett közösségi védjeggyel szemben, a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontja [helyébe lépett a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja] alapján, a lajstromozásban szereplő valamennyi áru tekintetében. A beavatkozó lényegében azt állította, hogy J. Wöhler a megtámadott védjegy bejelentésekor rosszhiszeműen járt el. E védjegybejelentéssel ugyanis az volt az egyetlen célja, hogy megakadályozza a bejelentésben foglalt áruk forgalmazása érdekében a „simca” elnevezés használatát, miközben ő ezen elnevezésre vonatkozóan a bejelentés időpontjánál korábbi jogokkal rendelkezett. E tekintetben a beavatkozó többek között hivatkozott arra a tényre, hogy ő a jogosultja a különösen a Nizzai Megállapodás szerinti 12. osztályba tartozó „Járművek; szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközök” tekintetében, 218957. számon lajstromozott, 1959 óta, többek között Németországban, Spanyolországban, Ausztriában és a Benelux‑államokban oltalom alatt álló SIMCA nemzetközi védjegynek, továbbá a többek között az ugyanezen osztályba tartozó „gépjárművek” tekintetében 1606604. számon lajstromozott, 1990 óta oltalom alatt álló, francia SIMCA védjegynek. A beavatkozó azt állította, hogy mégha e védjegyeket az utóbbi években nem is használták, a védjegyhez fűződő jogokat továbbra is fenntartották. Emlékeztetett arra, hogy a gépjárműveket jelölő, „ismert” SIMCA védjegyet 1934‑ben találta ki egy francia gépjárműgyártó. A korábbi francia védjegyet először 1935‑ben jelentették be, majd a hozzá fűződő jogokat 1978‑ban az Automobiles Peugeot, SA szerezte meg, aki a védjegyet világszerte – Európában is – elterjedt módon használta. A beavatkozó ezenkívül arra hivatkozott, hogy ő 2008‑ban két alkalommal is felszólította J. Wöhlert, hogy mondjon le a megtámadott védjegy oltalmáról. Erre J. Wöhler „zsarolni” kezdte őt, anyagi kártérítést követelve. A beavatkozó szerint a védjegybejelentést J. Wöhler azért tette, hogy pénzösszegek kicsikarása révén jobb anyagi helyzetbe kerüljön, anélkül hogy a részéről valódi szándék állt volna fenn az említett védjegy használatára. Figyelembe véve ezenfelül azt a tényt, hogy a felek közötti szerződéses jogviszony nem sokkal a szóban forgó közösségi védjegy bejelentése előtt szűnt meg, a beavatkozó szerint itt egyszerűen egy „spekulatív” vagy „blokkoló védjegy” használatának esete áll fenn.
6 2011. január 25‑i határozatával az OHIM törlési osztálya a törlés iránti kérelmet teljes egészében elutasította.
7 2011. március 24‑én a beavatkozó fellebbezést nyújtott be a fent említett határozattal szemben.
8 2011. április 29‑én a felperest – a Simca Europe Ltd‑t – jegyezték be a megtámadott védjegy új jogosultjaként az OHIM nyilvántartásába.
9 2012. április 12‑i határozatával (a továbbiakban: a megtámadott határozat) az OHIM első fellebbezési tanácsa helyt adott a beavatkozó fellebbezésének, hatályon kívül helyezte a törlési osztály határozatát, majd végül törölte a megtámadott védjegyet. Határozatának indokolása három részre bontható: az első az előzetes észrevételeket tartalmazza, a második a „nem vitatott” tényeket, a harmadik pedig a védjegynyilvántartás szerinti korábbi jogosultnak a védjegybejelentés időpontjában fennálló rosszhiszeműségére vonatkozik.
10 Elsőként, ami az előzetes észrevételeket illeti, egyrészt a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy J. Wöhlernek, mint az említett védjegy eredeti bejelentőjének „az eljárását közvetlenül” a felperesnek mint a megtámadott védjegy új jogosultjának „kell felróni”.
11 Másrészt a fellebbezési tanács irrelevánsnak minősítette a felperes által a Bundesgerichtshofnak (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) a német SIMCA védjegyre vonatkozó ítéletére történő hivatkozást. A fellebbezési tanács e tekintetben emlékeztetett arra, hogy a közösségi védjegyrendszer egy önálló rendszer, amelyet az azt sajátosan jellemző célok és szabályok összessége alkot, és amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől. Ezen túlmenően a fellebbezési tanács megerősítette, hogy nem volt tudomása a Németországban párhuzamosan zajló eljárásban előterjesztett bizonyítékokról, és így a fent említett ítélet nem képezhetett precedenst a részére.
12 Másodszor, ami a „nem vitatott” tényezőket illeti, amelyeknek szerinte döntő jelentőségük van a jelen ügy tényállásának értékelésénél, a fellebbezési tanács először is hangsúlyozta, hogy a SIMCA védjeggyel jelölt gépjárműveket a 30‑as évek óta árusították, és azt 1978‑ban a beavatkozó, illetve az ő cégcsoportjába tartozó vállalat szerezte meg. Ezen túlmenően a fellebbezési tanács kiemelte azt a tényt, hogy a beavatkozó a jogosultja annak a két ábrás védjegynek, amelyek egyike a Franciaországban oltalom alatt álló, nevezetesen a 121992. számon lajstromozott nemzeti védjegy, míg a másik a Cseh Köztársaságban, Németországban, Olaszországban, Magyarországon, Máltán, Portugáliában, Romániában és a Benelux‑államokban, valamint egyes, Európai Unión kívüli országokban áll oltalom alatt álló, nevezetesen a 218957. számon lajstromozott nemzetközi védjegy. E védjegyek a fellebbezési tanács szerint a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában még az Automobiles Peugeot, vagyis a beavatkozó cégcsoportjába tartozó vállalat nevére voltak bejegyezve, legalábbis a 12. osztályba tartozó járművek tekintetében.
13 Másodszor, a fellebbezési tanács szerint, miközben a beavatkozó a 70‑es évek végén beszüntette a SIMCA márkanév alatt történő gépjármű‑értékesítést, e védjegy nagyfokú közismertségnek örvendett, amely ugyan az évek múlásával némileg csökkent, a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában azonban még mindig fennállt.
14 Harmadszor a fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy a közösségi védjegynyilvántartás szerinti korábbi jogosult több mint 18 hónapon át egyéni vállalkozóként tevékenykedett a szoftverfejlesztés területén, először Kölnben (Németország), majd később Brémában (Németország). A fellebbezési tanács szerint J. Wöhler jól ismerte a SIMCA védjegy történetét, amint az többek között a beavatkozónak címzett egyes leveleiből is kiderül.
15 Negyedszer a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy J. Wöhler már a megtámadott védjegy bejelentése előtt is kapcsolatban állt egy indiai céggel, egy gépjármű‑fejlesztési projekt tanulmányozása kapcsán. E projekt azonban a megtámadott határozat elfogadásakor még nem volt kidolgozva. A fellebbezési tanács e tekintetben hangsúlyozta, hogy J. Wöhler leveleiből az derül ki, hogy egy olyan védjegyet keresett, amelyet „már nem használnak, vagy nem lajstromoztak”.
16 Ötödször a fellebbezési tanács megerősítette, hogy 2008 augusztusában J. Wöhler volt a www.simca.info internetes oldal jogosultja is, és hogy 2008 decemberétől kezdve az említett weboldalon keresztül elektromos kerékpárokat értékesített.
17 Végül a fellebbezési tanács azt állította, hogy J. Wöhler, miközben tudomása volt a beavatkozó megtámadott védjegyhez fűződő jogairól, azt vélelmezte, hogy e jogokat tényleges használat hiányában törölni fogják. Ugyanakkor késznek mutatkozott volna a megtámadott védjegy oltalmáról való lemondásra, ha a részére „kártalanításra vonatkozó ajánlatot” tesznek.
18 Az indokolás harmadik részében, J. Wöhler rosszhiszeműségét illetően, a fellebbezési tanács lényegében azt állapította meg, hogy e tekintetben a bizonyítási teher a beavatkozót terheli, hiszen ő kérte a törlést. Szerinte a valószínűsítő körülmények láncolatát képező, több bizonyítékra lenne szükség ahhoz, hogy a teljes bizonyosságot megközelítő valószínűséggel megállapítható legyen, hogy a közösségi védjegy bejelentője rosszhiszemű volt.
19 A fellebbezési tanács szerint a rosszhiszeműségnek a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjában szereplő fogalmát a jogszabályok nem definiálják, nem írják körül, és nem is fejtik ki semmilyen módon. Míg a Bíróság az említett fogalom értelmezését illetően a C‑529/07. sz., Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben 2009. június 11‑én hozott ítéletében (EBHT 2009., I‑4893. o.) összeállított egy szempontlistát, e lista a fellebbezési tanács szerint nem kimerítő jellegű. Lévén, hogy a fent említett ügy tárgyát képező előzetes döntéshozatali kérelem hátterét képező eljárás alapjául szolgáló tényállás a fellebbezési tanács szerint alapvetően eltérő volt a jelen ügy alapjául szolgáló tényállástól, úgy véli, hogy további szempontok felállítására van szükség.
20 A fellebbezési tanács szerint az a tény, hogy J. Wöhlernek tudomása volt a korábbi védjegyek létéről, és ennek ellenére közösségi védjegybejelentést nyújtott be, az „akadályozásra irányuló szándékára”, illetve a rosszhiszeműségére utaló jel. Az a tény, hogy azt feltételezte, hogy e védjegyek esetleg törölhetők, szerinte irreleváns, és tekintettel arra, hogy a megtámadott határozat elfogadása időpontjában az említett jogosult nem nyújtott be megszűnés megállapítása iránti kérelmet sem a korábbi a francia védjeggyel, sem a korábbi nemzetközi védjeggyel szemben, mindössze egy kifogásnak tekinthető.
21 A fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy J. Wöhler azt is tudta, hogy a SIMCA védjegy a gépjárművek tekintetében közismertségnek örvend. A fellebbezési tanács szerint a bizonyítékokból arra lehet következtetni, hogy egy ismert védjegynevet akart keresni, a célja pedig az volt, hogy „élősködő módon” kihasználja a beavatkozó korábban lajstromozott védjegyeinek jóhírét, illetve, hogy a Simca megjelölés szándékosan jogellenes használatával hasznot húzzon e védjegyek jóhíréből. Márpedig az ilyen eljárást szerinte a rosszhiszeműség fogalmi körébe tartozónak kell minősíteni.
22 Következésképpen a fellebbezési tanács úgy vélte, hogy annak a ténynek, hogy J. Wöhler 2008 decemberétől kezdve Simca védjeggyel értékesített kerékpárokat, nincs jelentősége, mivel az ilyen értékesítés nem képez megfelelő indokot a megtámadott védjegy lajstromozásához.
A felek kereseti kérelmei
23 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére, ideértve a „jogi képviselők díját” is.
24 Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
Indokolás
Az első alkalommal a Törvényszék előtti eljárás során benyújtott iratokról
25 Az OHIM ügyiratainak vizsgálatából az derül ki, hogy a keresetlevél K8., K9. és K10. mellékletében szereplő okiratokat az OHIM előtti eljárás során nem terjesztették elő. Ezen iratok közül az első, a K8. mellékletben szereplő, egy 2012. március 16‑án kelt levél, amelyet a felperes a beavatkozónak címzett, és amelyben arra szólította fel ez utóbbit, hogy mondjon le a 302008037708 számon lajstromozott, német SIMCA szóvédjegy használatáról a beavatkozó javára. A második irat a K9. mellékletben szereplő, a beavatkozó 2012. március 23‑án kelt, az említett védjegyre vonatkozó lemondó nyilatkozata, valamint a beavatkozó által a Deutsche Patent‑ und Markenamtnak (német védjegy‑ és szabadalmi hivatal) címzett levél, amelyben tájékoztatta azt a lemondásáról; a K10. mellékletben szereplő irat pedig egy 2012. július 16‑án kelt német védjegylajstrom‑kivonat, amelyből az derül ki, hogy a fent említett német védjegyet törölték.
26 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 65. cikke értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek a fellebbezési tanácsok által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, és a hatályon kívül helyezés iránti bírósági eljárásban a megtámadott jogi aktus jogszerűségét a jogi aktus elfogadásakor fennálló ténybeli és jogi elemek alapján kell vizsgálni. Így tehát az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy újból megvizsgálja a tényállást azoknak a bizonyítékoknak a fényében, amelyekre első alkalommal előtte hivatkoztak. Ugyanis ezeknek a bizonyítékoknak az elfogadása a Törvényszék eljárási szabályzata 135. cikkének (4) bekezdésébe ütközne, amely szerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát (lásd a Törvényszék T‑227/09. sz., Feng Shen Technology kontra OHIM – Majtczak [FS] ügyben 2012. március 21‑én hozott ítéletének 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
27 Ebből következik, hogy a felperes által első alkalommal a Törvényszék előtti eljárás során – a keresetlevél K8., K9. és K10. sz. mellékleteként – benyújtott dokumentumok nem vehetők figyelembe, és ennélfogva azokat ki kell zárni a vizsgálatból.
A felperes által az OHIM előtti eljárásban hivatkozott érvekre történő általános visszautalás elfogadhatóságáról
28 Azon érveket illetően, amelyekre a felperes a keresetlevél 67. pontjában általános jelleggel utal vissza, és amelyekre az OHIM előtti eljárás során hivatkozott, emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 44. cikkének (1) bekezdése értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül is (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑460/11. sz., Scandic Distilleries kontra OHIM – Bürgerbräu, Röhm & Söhne (BÜRGER) ügyben 2012. szeptember 18‑án hozott ítéletének 16. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
29 Emlékeztetni kell arra, hogy a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, más iratokra történő általános hivatkozás – még ha a keresetlevélhez csatolt iratokra is vonatkozik – azonban nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezés szerint magában a keresetlevélben kell szerepelniük (lásd a fenti 28. pontban hivatkozott BÜRGER‑ügyben hozott ítélet 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
30 Jelen esetben a felperes mindössze arra szorítkozik, hogy a keresetlevél 67. pontjában visszautal „az OHIM előtt […] a 2011. augusztus 2‑i beadványában hivatkozott érvelés egészére és az ahhoz csatolt okiratokra”, valamint arra, hogy „az érintett dokumentumokat kifejezetten a fellebbezés tárgyához kapcsolódónak minősít[ették], a […] kérelmet kiegészítő tartalomként”.
31 A felperes tehát nem jelöli meg sem a keresetlevelének a fenti hivatkozással kiegészíteni kívánt egyes pontjait, sem az ezen esetleges érvek kifejtését tartalmazó mellékleteket.
32 E körülményekre tekintettel a Törvényszéknek nem kötelessége átfogó jelleggel áttekintenie az OHIM‑hoz benyújtott, fent említett beadványban szereplő azon érveket, amelyekre a felperes hivatkozhat, sem megvizsgálni azokat, lévén, hogy az ilyen érvek elfogadhatatlanok. Ezzel szemben a Törvényszék megvizsgálja az OHIM előtti eljárás során előterjesztett bizonyítékokra vonatkozó azon érveket, amelyekre a keresetlevélben említett, meghatározott és kellően konkrét érvek utalnak vissza.
A megtámadott határozat hatályon kívül helyezése iránti kérelemről
33 A felperes keresete alátámasztásaként egyetlen, a 207/2009 rendelet 52. cikke figyelmen kívül hagyására alapított jogalapra hivatkozik. A felperes szerint lényegében a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy J. Wöhler az OHIM előtt rosszhiszeműen járt el a vitatott megjelölés közösségi védjegyként történő bejelentésekor.
34 Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.
35 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint a közösségi védjegyet az OHIM‑hoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell, ha a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra. Az e jogalapra hivatkozni szándékozó, törlést kérelmező félnek kell bizonyítania azokat a körülményeket, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy a közösségi védjegy jogosultja ez utóbbi bejelentésekor rosszhiszeműen járt el (a Törvényszék T‑33/11. sz., Peeters Landbouwmachines kontra OHIM – Fors MW (BIGAB) ügyben 2012. február 14‑én hozott ítéletének 17. pontja).
36 Amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 34. és azt követő pontjaiban helyesen rámutat, a Bíróság már számos pontosítást tett azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell értelmezni a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjában szereplő rosszhiszeműség fogalmát (a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítélet 37. és azt követő pontjai). Így többek között azt is hangsúlyozta, hogy a bejelentőnek e rendelkezés értelmében vett rosszhiszeműségét átfogóan kell megítélni, figyelembe véve az eset valamennyi releváns tényezőjét, így különösen:
– azt a körülményt, hogy a bejelentő tudja vagy tudnia kell, hogy valamely harmadik fél legalább egy tagállamban azonos vagy hasonló megjelölést használ a lajstromoztatni kért megjelöléssel azonos vagy ahhoz a megtévesztésig hasonló termék vonatkozásában;
– a bejelentő azon szándékát, hogy az említett harmadik felet megakadályozza e megjelölés további használatában;
– a harmadik fél megjelölése és a lajstromoztatni kért megjelölés által élvezett jogi védelem szintjét.
37 A Bíróság a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítéletének 43. és 44. pontjában arra is rámutatott, hogy a valamely termék forgalmazásának megakadályozására irányuló szándék bizonyos körülmények között a bejelentő rosszhiszeműségének jellemzője lehet. Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha utólag kiderül, hogy a bejelentő a használat szándéka nélkül, kizárólag annak érdekében kérte valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozását, hogy valamely harmadik felet a piacra lépésben megakadályozzon.
38 Ennek alapján, amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 35. pontjában helyesen kiemelte, a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítéletben szereplő megfogalmazásból az derül ki, hogy a fenti 36. pontban felsorolt három tényező csak példa azokra, amelyeket számításba lehet venni a védjegy bejelentőjének a bejelentés benyújtásakori esetleges rosszhiszeműségének megállapítása végett (a fenti 35. pontban hivatkozott BIGAB‑ügyben hozott ítélet 20. pontja).
39 Így tehát azt kell megállapítani, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikkének (1) bekezdésében alkalmazott átfogó elemzés keretében figyelembe lehet venni a megtámadott védjegyet alkotó szó vagy jelölés eredetét, és annak az üzleti életben védjegyként történő korábbi használatát, különösen a konkurens cégek általi használatát, valamint azt az üzleti logikát, amelybe az e szóból vagy megjelölésből álló közösségi védjegy bejelentése illeszkedik.
40 A jelen esetben mindebből először is az következik, hogy el kell utasítani a felperes azon állításait, amelyekkel azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az a „rosszhiszeműségnek” egy olyan „újabb jelét” vette figyelembe, amelyet a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában, különösen a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítéletében nem említett, vagyis egy olyan jelet, amely ellentmond az említett ítéletben felsorolt szempontoknak. Ugyanis egyrészt, a fellebbezési tanácshoz hasonlóan, hangsúlyozni kell, hogy az említett ítélkezési szempontok csupán példák. Másrészt, azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács által a megtámadott határozatban alkalmazott szempontok nincsenek ellentmondásban a fent említett ítéletben megállapítottakkal, hanem azokat csupán kiegészítik, követve az ítélet logikáját, amely abban áll, hogy az ügy valamennyi releváns tényezőjét átfogóan kell értékelni. Így a fellebbezési tanács helyesen tette, hogy mind a megtámadott Simca védjegyet alkotó megjelölés eredetét, mind annak az üzleti életben védjegyként történő korábbi használatát, különösen a konkurens cégek általi használatát, és azon üzleti logikát is értékelte, amelybe az e megjelölésből álló, megtámadott védjegy bejelentése illeszkedik. Ezenkívül ugyanebben az összefüggésben semmi sem tiltja a fellebbezési tanács számára, hogy azt is vizsgálja, hogy a törölni kért védjegy jogosultjának a védjegybejelentéskor tudomása volt‑e az említett SIMCA megjelölésből álló korábbi védjegyek létéről és azok közismertségéről.
41 E tekintetben a Törvényszék először is hangsúlyozza, hogy nem vitás, hogy a SIMCA megjelölést 1934‑ben Franciaországban találta ki egy gépjárműgyártó, és hogy az e megjelölésből álló védjeggyel jelölt járműveket a 30‑as évektől kezdve értékesítették. E védjegyet később, 1978‑ban, átvette az Automobiles Peugeot, amely azt világszerte, így Európában is, használta.
42 Az sem vitás, hogy a beavatkozó a jogosultja két korábbi, a „simca” szót tartalmazó ábrás védjegynek, amelyek közül az egyik egy francia védjegy, amelyet 1959. március 5‑én a 121992. számon lajstromoztak, a másik pedig egy nemzetközi védjegy, amelyet az előbb említett francia védjegy alapján, a 218957. számon lajstromoztak, és amely az Unió több tagállamában, többek között Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Magyarországon, Romániába, valamint a Benelux‑államokban oltalom alatt áll. Mind a korábbi francia védjegyet, mind a korábbi nemzetközi védjegyet, annak ellenére, hogy azokat – miként az többek között a megtámadott határozat 24. pontjából kiderül – az utóbbi évtizedekben nem használták, megújították, és azok a megtámadott védjegy bejelentése idején továbbra is a beavatkozó javára voltak bejegyezve.
43 Ezenkívül, miközben a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 23. pontjának utolsó részében, nem túl világosan, de megerősítette, hogy az említett védjegyek, „legalábbis a 12. osztályba tartozó »járművek« tekintetében” továbbra is be voltak jegyezve, egyrészt azt kell megállapítani, hogy a felperes a Törvényszék előtt nem hivatkozott olyan konkrét állításokra, amelyek e megállapítás esetleges következményeire vonatkoznának J. Wöhler rosszhiszeműségét illetően a megtámadott védjegynek a többi érintett termék, nevezetesen a „szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközök” tekintetében történő bejelentése kapcsán. A felperes ugyanis inkább magának a korábbi védjegyek lajstromozásának a jelentőségét vitatja J. Wöhler rosszhiszeműségének értékelését illetően, ezt követően pedig a rosszhiszeműség hiányát bizonyító tényezőként hivatkozik arra a tényre, hogy J. Wöhler a megtámadott védjegyet ténylegesen használta annak bejegyzését követően, méghozzá eleinte elektromos kerékpárok értékesítéséhez, majd ezt követően ún. „kutyabarát”‑gépjárművek tekintetében is használta.
44 Másrészt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy amint az az OHIM előtti eljárás ügyirataiból kiderül, a korábbi nemzetközi védjegy lajstromkivonata, amelynek egy másolati példányát csatolták a beavatkozó törlési kérelméhez, és amely a korábbi francia védjegyen alapul, az árujegyzékében a 12. osztályba tartozó, fent említett mindkét árucsoportot felsorolja. Egyébként megjegyzendő, hogy ellentétes értelmű bizonyítékok hiányában a fellebbezési tanács J. Wöhler rosszhiszeműsége tárgyában tett megállapításai a megtámadott védjegy bejelentési kérelmének mind a „járművekre”, mind a „szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközökreˮ utaló részére egyaránt vonatkozik.
45 Ezt követően megjegyzendő, hogy – miként a fellebbezési tanács a megtámadott határozatnak az 1., 27. és 28. pontjával együttesen értelmezendő 37. pontjában megállapította – nem vitás, hogy J. Wöhler a megtámadott védjegyet csak 2007. december 5‑én jelentette be, és hogy e kérelmet annak ellenére nyújtotta be, hogy tudomása volt a beavatkozó korábbi SIMCA védjegyeinek legalábbis mint „történeti” védjegyeknek a létezéséről. Ezenkívül az sem vitás, hogy J. Wöhler nem kérte a korábbi francia, illetve nemzetközi védjegy megszűnésének megállapítását, a felperes pedig a Törvényszék előtti eljárásban csak annyit közölt, hogy a jövőben ő maga fog eljárni e kérelmek ügyében. A felperes által a beavatkozó egyes korábbi védjegyeinek törlése iránt tett lépésekre vonatkozó utalásokat illetően – azon kívül, hogy azok első alkalommal a Törvényszék előtti eljárás során hivatkozott okiratokon alapulnak, és ennélfogva elfogadhatatlanok (lásd a fenti 25–27. pontot) – azt kell megállapítani, hogy az említett lépések mindenesetre csupán a beavatkozó egyik – 302008037708. számon lajstromozott – német védjegyét érintették, nem a korábbi francia, illetve nemzetközi védjegyet.
46 Ezenfelül azt kell megállapítani, hogy a felperes állításaival ellentétben a fellebbezési tanács – a többek között a J. Wöhler által szolgáltatott bizonyítékokra való hivatkozással – helyesen állapította meg a megtámadott határozat 38. pontjában azt, hogy J. Wöhlernek tudomása volt arról, hogy a SIMCA védjegy gépjárművek tekintetében közismertségnek örvend. Egyébként, amint az a megtámadott határozat 25. pontjából is kiderül, a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy az említett közismertség régebben nagyfokú volt, az évek múlásával csökkent, azonban a megtámadott határozat meghozatala idején még mindig fennállt, méghozzá „különösen azon személyek körében, akiknek a SIMCA márkanév alatt értékesített járművekkel volt már dolguk”.
47 E tekintetben elöljáróban, J. Wöhlernek a Simca védjegyről való tudomását és azzal kapcsolatos felfogását illetően, hangsúlyozni kell, hogy miként az a 2007. június 15‑i, az indiai W. nevű társaságnak címzett leveléből kiderül (J. Wöhlernek a beavatkozó törlés iránti kérelmének indokait kifejtő beadványára adott, 2008. december 26‑i válaszának XIV. melléklete), J. Wöhler egy olyan „megfelelő” védjegy keresésén munkálkodott, amelyet már nem használnak, vagy amelyet nem lajstromoztak, és ennélfogva nem áll jogi védelem (védjegyoltalom) alatt. J. Wöhler csak a fent említett nyilatkozatokat követően jelentette be a megtámadott védjegyet, átvéve a korábbi ábrás védjegyek szóelemét. Ráadásul J. Wöhler 2007. szeptember 5‑én kelt és az említett indiai cégnek címzett leveléből az is kiderül, hogy tudomása volt a korábbi SIMCA‑1100 City‑Laster német védjegyről, amely 1983‑ig állt oltalom alatt, valamint a SIMCA márkájú sportautóknak a 70‑es évek autóversenyein való sikeres szerepléséről.
48 Ezt követően meg kell állapítani, hogy J. Wöhler 2008. március 17‑én kelt, S.‑nek, a beavatkozó vezérigazgatójának címzett leveléből – amely ugyan a megtámadott védjegy bejelentését követően íródott, azonban releváns bizonyítékokkal szolgál annak megállapításához, hogy melyek lehettek azok az okok, amelyek J. Wöhlert az említett bejelentés benyújtására indították – az derül ki, hogy ez utóbbinak az volt a célja, hogy megőrizze a „csodás” SIMCA védjegyet az utókor számára. Ugyanebben a levélben J. Wöhler „a SIMCA védjegy különös történetére” is kifejezetten utalást tett. E nyilatkozatokat együttesen kell értelmezni az említett levél bevezető részével, amelyben J. Wöhler utalt gépjármű‑ágazatbeli ismereteire, és a francia – különösen a Peugeot, illetve a Citroën márkájú – járművek iránti különös és kitartó rokonszenvére. Ugyanebben az összefüggésben J. Wöhler kifejezetten megemlítette, hogy előzetesen keresést folytatott mind az interneten, mind az OHIM‑nál annak érdekében, hogy kiderítse, hogy az említett SIMCA védjegy továbbra is oltalom alatt áll‑e.
49 Figyelembe véve J. Wöhler azon állítását is, amelyet ugyanezen levél tartalmaz, és amely szerint „2008 januárjában Franciaországban vett egy SIMCA Aronde 9 márkájú autót, amely remekül illik az általa egy hónappal korábban bejelentett közösségi védjegyhez”, azt a következtetést kell levonni, hogy a fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, hogy az említett jogosult „teljes bizonyossággal tudta, hogy a SIMCA védjegy gépjárművek tekintetében közismertségnek örvend”. A fent említett bizonyítékok alapján ugyanis a Törvényszék meg tudja állapítani, hogy J. Wöhler szemében a kérdéses védjegy legalábbis olyan volt, mint amely még szórványosan megőrizte a közismertségét, ami egyébként, tekintettel az ügy körülményeire, az e védjegyhez fűződő érdekét, valamint azon szándékát is megmagyarázza, hogy azt meg akarta menteni a jövő generációi számára.
50 E megállapítást megerősíti a felperes által a keresetlevélben közölt azon állítás is, miszerint „közismert tény, hogy a SIMCA védjegyet [a beavatkozó] már évtizedek óta nem használja”. Ezen állítás ugyanis azt feltételezi, hogy magának a SIMCA védjegynek mint „történeti” védjegynek a létezése közismert tény volt, legalábbis az érintett közönség azon személyekből álló része előtt, akik ismerték a régebben e márkanév alatt értékesített járműveket.
51 E fejtegetéseket nem teszi érvénytelenné a felperes által a pert megelőzően, 2011. augusztus 2‑án, az OHIM‑nak címzett azon levelének tartalmára való hivatkozás, amelyben azt állította, hogy még a hozzáértőkből álló közönség sem emlékszik már a SIMCA védjegyre. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az ezen állítás alátámasztásaként hivatkozott, az említett levélhez csatolt bizonyítékok főleg autókereskedések, különösen használt autókat értékesítő kereskedések internetes oldalairól származó kivonatok.
52 Márpedig, jóllehet a fent említett internetes oldalakról származó kivonatokból bizonyos következtetéseket le lehet vonni, azok legfeljebb csak azt bizonyítják, hogy a használt autók piacán egyes kereskedők már nem kínálnak SIMCA márkájú autókat eladásra. Így tehát, további egybevágó bizonyítékok – mint például az érintett közönség körében végzett közvélemény‑kutatások – hiányában, nem zárható ki, amint azt a megtámadott határozat 25. pontjában a fellebbezési tanács is megállapítja visszautalva annak a SIMCA védjegy „történetével” kapcsolatos bizonyítékokat tárgyaló 5. pontjára, hogy egyfajta közismertség még szórványosan fennállhat, különösen az érintett közönségnek a fellebbezési tanács által meghatározott része körében (lásd a fenti 46. és 50. pontot).
53 Egyébként hozzá kell tenni, hogy egy német magazin 1989 decemberi számában szereplő azon cikken felül, amely a SIMCA 1000 márkanéven gyártott gépjárművek történetével kapcsolatos, és amely dokumentumra a beavatkozó az OHIM előtti eljárásban, többek között a 2010. március 29‑i levelében hivatkozott, és amelyet a megtámadott határozat 5. pontja is megemlít, azt a következtetést, hogy a beavatkozó korábbi SIMCA védjegyei a megtámadott védjegy bejelentése időpontjában is szórványosan közismertek voltak, megerősíti a J. Wöhler által a pert megelőzően, 2008. december 26‑án kelt, OHIM‑nak címzett levelében a Francemobile francia autókiállításról szóló internetes oldal kivonatára tett hivatkozása is megerősíti. Ugyanis, tekintettel arra, hogy az említett kiállítás szervezője a hirdetési oldalán a kiállított járművek gyártóinak különféle logói között a SIMCA védjegy logóját maga is átvette, e kivonat további valószínűsítő körülménynek tekinthető a védjegy közismertségét illetően, attól a kérdéstől függetlenül, hogy vajon e logó pontosan megegyezett‑e a beavatkozó lajstromoztatott védjegyével.
54 Egyébként, a felperes által tett állításokkal ellentétben, a fellebbezési tanács nem követett el hibát azzal sem, hogy figyelembe vette a J. Wöhler rosszhiszeműségét valószínűsítő körülmények átfogó értékelése során a védjegybejelentés idején fennálló szándékaira és céljaira vonatkozó ténybeli elemeket. E tekintetben nem róható fel neki, hogy elemezte a J. Wöhler eljárása mögött meghúzódó motiváció szubjektív elemeit, többek között üzleti partnereinek címzett levelei, illetve a védjegybejelentését követően a beavatkozó leveire válaszként küldött leveleire tekintettel.
55 Ugyanis elegendő azt megállapítani, hogy a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítélet 38–42. pontjából az következik, hogy a bejelentőnek a megjelölés bejelentésekor fennálló rosszhiszeműségének értékelésénél egyebek közt figyelembe kell venni azon „szándékát”, hogy akadályozzon valamely harmadik felet a megjelölés további használatában, hiszen a Bíróság korábban már megjegyezte, hogy az említett szándék olyan szubjektív elem, amelyet az adott ügy objektív körülményeire figyelemmel kell meghatározni.
56 A fentiek egészére való figyelemmel azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács az ügy sajátos körülményei alapján helyesen juthatott arra a következtetésre, hogy J. Wöhler a közösségi védjegybejelentési kérelmével valójában élősködő módon ki akarta használni a beavatkozó lajstromozott védjegyeinek jóhírét, és abból hasznot kívánt húzni.
57 Persze, amint azt a felperes állítja, és amint azt kezdetben a törlési osztály is hangsúlyozta, a 207/2009 rendelet (10) preambulumbkezdéséből az derül ki, hogy csak akkor indokolt a közösségi védjegyeket, illetve azokkal szemben a korábban lajstromozott védjegyeket oltalomban részesíteni, ha azokat ténylegesen használják.
58 Ehhez hasonlóan, egyrészt a felperes hivatkozik a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelvre (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1, kötet, 92. o.), különösen annak 12. cikkére, amely a „megszűnési okokra” vonatkozik, és amelyet – az említett irányelv 1. cikkével együttesen értelmezve – alkalmazni kell „azokra a védjegyekre […], amelyeket valamely tagállamban vagy a Benelux Védjegyhivatalnál lajstromoztak vagy jelentettek be, illetve amelyeket valamely tagállamra kiterjedő oltalommal rendelkező nemzetközi védjegyként lajstromoztak.” Másrészt, hivatkozik a francia szellemitulajdon‑jogi törvény L‑714.5. cikkére, illetve a Gesetz über den Schutz von Marken und sonstigen Kennzeichen (Markengesetz, a védjegyek és más megjelölések oltalmáról szóló, 1994. október 25‑i német törvény; BGBl. 1994 I., 3082. o., BGBl. 1995 I., 156. o., és BGBl. 1996 I., 682. o.) 25. és 49. §‑ára, amely rendelkezések lényegében szintén meghatározzák, nemzeti szinten, hogy tényleges használat hiányában milyen feltételek mellett lehet megállapítani a védjegyjogok megszűnését, többek között az érdekelt fél által indított bírósági kereset megindítása alapján.
59 Márpedig a jelen esetben azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács nem csupán a megtámadott határozat 37. pontjában említett azon tényt ítélte relevánsnak a rosszhiszeműség fennállásának megállapításánál, hogy J. Wöhler a megtámadott védjegy lajstromozását annak ellenére kérte, hogy tudomása volt a korábbi védjegyekről, és méghozzá anélkül, hogy azokkal szemben ezt megelőzően kérte volna a megszűnés megállapítását.
60 Ugyanis, miként az a megtámadott határozat 38. pontjából kiderül, a fellebbezési tanács külön figyelembe vette azt is, hogy J. Wöhlernek az volt a konkrét célja, hogy „élősködő módon kihasználja a [beavatkozó] ismert lajstromozott védjegyeinek értékét, és azok jóhíréből […] a SIMCA megjelölés szándékosan jogellenes használatával hasznot húzzon”. E megközelítés nem minősül jogi hibának, hiszen – amint az a fenti 19. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ügyben hozott ítéletből kiderül – a bejelentőnek a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett rosszhiszeműségét átfogóan, az eset valamennyi releváns tényezőjét figyelembe véve kell megítélni. Először is, miként az már korábban (a fenti 39. pontban) felidézésre került, e tényezőknek részét képezi a megtámadott védjegyet alkotó szó vagy megjelölés eredete, és annak az üzleti életben védjegyként történő korábbi használata, különösen a konkurens cégek általi használata, vagyis jelen esetben a SIMCA megjelölést tartalmazó védjegyeknek a beavatkozó vagy az annak cégcsoportjába tartozó társaság általi azon tényleges – legalábbis „történeti” – használatára utaló, nem vitatott körülmények, amely megelőzte az említett megjelölésnek a J. Wöhler által a megtámadott védjegyként történő használatát.
61 Másodszor a fellebbezési tanács joggal hivatkozhatott arra az üzleti logikára, amelybe a megjelölés J. Wöhler általi, közösségi védjegyként történő bejelentése illeszkedik, figyelemmel arra a tényre, hogy ez utóbbi az üzleti partnerei előtt kifejezetten utalt arra a logikára, amely a bejelentésben szereplő áruk tekintetében egy megfelelő – akár lajstromozatlan, akár lajstromozott, de a jogi oltalmát többek között a jogosultja általi tényleges használat hiánya miatt már elveszített – védjegy használatának szándékára irányult (lásd a fenti 45. és azt követő pontokat). Egyébként a felperes a keresetlevél 41. pontjában ugyanezt az indokolást emeli ki, hangsúlyozva, hogy éppen azt a tényt hogy a korábbi védjegyeket már hosszú ideje nem használták, lehet „olyan jelnek tekinteni, amely arra ösztönözte J. Wöhler‑t, akinek erről tudomása volt, hogy védjegybejelentést tegyen azzal a céllal, hogy a bejelentett védjegyből hasznot húzzon”.
62 E körülmények alapján, mivel nem bizonyított, hogy J. Wöhler már a megtámadott védjegy bejelentése előtt is értékesített volna az említett védjeggyel jelölt termékeket az érintett piacon, nem nagyon képzelhető el az ezen, a beavatkozóra vagy az annak cégcsoportjába tartozó társaságokra való hivatkozásból előnyt kovácsoló üzleti logikától független, más üzleti logika. Konkrétan a felperes nem állíthatja, hogy J. Wöhler célja az említett bejelentéssel az lett volna, hogy megakadályozza, hogy harmadik vállalkozások a védjegyét az engedélye nélkül használják, azt a látszatot keltve az ügyfélkör felé, hogy az övéivel azonos termékeket forgalmaznak, vagy, hogy egyszerűen csak ki akarta volna terjeszteni a megtámadott védjegy oltalmát azzal, hogy azt lajstromoztatja.
63 E körülményekre tekintettel a felperes nem alapíthatja érvelését kizárólag arra a tényre, hogy a korábbi védjegyeket már nem használták, annak érdekében, hogy kizárja annak megállapíthatóságát, hogy J. Wöhler a védjegybejelentés időpontjában rosszhiszeműen járt el. Ugyanis, miként az korábban már megállapításra került, a jelen ügy elemei alátámasztják azt, hogy a megtámadott megjelölést szándékosan azzal a céllal jelentették be lajstromozásra, hogy azt (a fogyasztók) képzettársítás révén a korábbi védjegyekhez kapcsolják, és hogy ezáltal kihasználják azok jóhírét a gépjárművek piacán, sőt, hogy konkurenciát teremtsenek a korábbi védjegyek tekintetében, amennyiben azokat a beavatkozó a jövőben mégis újból használni kezdené. E tekintetben nem J. Wöhler tiszte volt a beavatkozónak mint a korábbi, rendszeres időközönként megújított védjegyek jogosultjának jövőbeni üzleti szándékait értékelni, sem azt megállapítani – az utóbbiak törlése iránti kérelem hiányában –, hogy a beavatkozó „nem rendelkezett oltalomra méltó jogosulti minőséggel”. Egyébként – anélkül, hogy szükséges lenne vizsgálni az OHIM‑nak a Törvényszék előtti eljárásban tett azon állításának igazságtartalmát, miszerint a gépjárművek piacán bevett szokás, hogy a viszonylag hosszú ideje nem használt védjegyeket az autók szerelmeseinek részére szánt, limitált szériákban ismét használni kezdik – azt kell megállapítani, hogy az egyik napilapban 2008. szeptember 2‑án megjelent, és az Autohaus online internetes oldal által átvett újságcikkből – amelynek kivonatát csatolták J. Wöhler 2008. december 26‑án kelt, OHIM‑nak címzett leveléhez – az következik, hogy ő legkésőbb ebben az időpontban, anélkül hogy annak következtében lemondott volna a megtámadott védjegyről, értesült arról a tényről, hogy a beavatkozó fontolgatja az olyan védjegyek újbóli használatát, „mint például a Talbot”, főként alacsony árkategóriájú gépjárművek tekintetében, a cikk szerint követve ezzel a Renault‑t, amely szintén újjáélesztette a Dacia márkáját. E körülmények alapján a beavatkozó arra irányuló jövőbeli szándéka, hogy újból megkezdi a SIMCA védjegyének használatát, nem volt kizárható.
64 E következtetéseket nem teszik érvénytelenné a felperes „védjegyjogi elbirtoklásra” vonatkozó különféle érvei.
65 Miként az a felperes állításaiból kiderül, ő vitatja, hogy létezhet olyan jogelv, amely szerint a már lajstromozott olyan védjegy, amelynek „az oltalmi ideje lejárt”, ne lenne ismét lajstromozható valamely olyan harmadik személy javára, aki nem az eredeti jogosult. A felperes e tekintetben a 207/2009 rendelet 19. cikkére és (11) preambulumbekezdésére hivatkozik.
66 Márpedig azt kell megállapítani, hogy a jelen esetben felmerülő kérdés nem csupán a fent említett kérdésre korlátozódik, hanem – miként az már kiemelésre került – a fellebbezési tanács J. Wöhler rosszhiszeműségének megállapításánál figyelembe vette a korábbi védjegyek még szórványosan fennálló közismertségével és az azon üzleti logikával kapcsolatos ténybeli elemeket is, amelybe a megtámadott védjegy bejelentése illeszkedik, hiszen J. Wöhler ezen keresztül akart hasznot húzni az említett védjegyekből. Ennélfogva, ellentétben a felperes értékelésével, amely a megtámadott határozat téves értelmezéséből ered, a fellebbezési tanács nem szorgalmazta az előbbi pontban említett elv alkalmazását. Ennélfogva a felperesnek a 207/2009 rendelet (11) preambulumbekezdésére és 19. cikkére való hivatkozásai hatástalanok, hiszen semmiféle konkrét kapcsolatot nem mutatnak azzal a döntő elemmel, amelynek alapján a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy J. Wöhler eljárása rosszhiszeműnek minősül, vagyis azzal, hogy J. Wöhler a korábbi védjegyek még szórványosan fennálló közismertségéből akart hasznot húzni.
67 A felperes különféle arra vonatkozó állításait illetően, hogy a korábbi ellentartott – és esetleg később törlésre kerülő – védjegyekkel szembeni fellépés megindítása nem feltétele a rosszhiszeműségre vonatkozó vélelem megdöntésének, elegendő megjegyezni, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazott ilyen feltételt, csupán – amint az már korábban megállapításra került – átfogóan értékelte az eset valamennyi releváns tényezőjét (lásd többek között a megtámadott határozat 25. pontjával együttesen értelmezendő 37–39. pontját).
68 Ami a felperes azon állításait illeti, amelyek szerint még ha a korábbi védjegyek esetleg nem is lettek volna törölhetők, azok „csupán ábrás elemekre, illetve ábrás és szóelemek kombinációjára vonatkoztak, miközben a megtámadott védjegy tisztán szóvédjegy, amelynek az oltalma eltérő”, amellyel a felperes azt állítja, hogy e védjegyek „oltalmi területe” eltérő volt, meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozatban, különösen annak 25., 27. és 38. pontjában kifejtett érveléséből az derül ki, hogy a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a korábbi védjegyek szórványosan még fennálló közismertsége főként a „simca” szóra, vagyis az említett ábrás védjegyek egyedüli szóelemére vonatkozott, amelyet a megtámadott védjegyben teljes egészében átvettek. Ehhez hasonlóan, a fellebbezési tanács érveléséből az derül ki, hogy az úgy ítélte meg, hogy J. Wöhler a közösségi védjegyét a korábbi védjegyekből ötletet merítve találta ki, és az volt a szándéka, hogy azok jóhírét élősködő módon kihasználja, és a Simca megjelölés jogellenes használatával azokból hasznot húzzon. Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint semmi sem akadályozza annak vizsgálatát, hogy fennállnak‑e hasonlóságok valamely szóvédjegy és valamely ábrás védjegy között, figyelemmel arra, hogy mindkét típusú védjegy grafikus megjelenítése alkalmas a vizuális benyomás keltésére (lásd a Törvényszék T‑109/11. sz., Apollo Tyres kontra OHIM – Endurance Technologies (ENDURACE) ügyben 2013. április 23‑án hozott ítéletének 60. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
69 E körülmények alapján, és mivel J. Wöhler nem hivatkozott az OHIM előtti eljárásban konkrét érvekre annak alátámasztására, hogy az ütköző védjegyek oly mértékben eltérőek lennének, hogy nem áll fenn köztük az összetévesztés veszélye, csupán általános jelleggel utalt vissza arra a tényre, hogy a korábbi védjegyek ábrás védjegyek voltak, azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanácsnak nem volt kötelessége részletesebben kifejtenie az említett védjegyek közötti hasonlóságok értékelését, mivel az e védjegyek közös szóelemének szórványosan még fennálló közismertségére vonatkozó, fent említett megállapításait korábban már kellőképpen illusztrálta.
70 A felperes arra vonatkozó állítását illetően, hogy a J. Wöhler által tett „kártalanítási ajánlatot” az ítélkezési gyakorlat szerint (a Törvényszék T‑291/09. sz., Carrols kontra OHIM – Gambettola (Pollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL) ügyben 2012. február 1‑jén hozott ítélete) nem lehet rosszhiszeműségre utaló jelnek tekinteni, továbbá azon állítását illetően, miszerint sem J. Wöhler, sem ő „nem keresték meg [a beavatkozót] abból a célból, hogy felhívják a figyelmét a [szóban forgó közösségi védjegyre], és hogy ebből anyagi előnyre tegyenek szert”, hangsúlyozni kell, miként azt a felperes maga is közölte a keresetlevélben, hogy bár a fellebbezési tanács a megtámadott határozat „nem vitatott tények” című részében emlékeztetett bizonyos, „a tények értékelésénél döntő jelentőségűnek” ítélt elemekre, azok összeségét ugyanakkor a rosszhiszeműség fennállására vonatkozó részben nem vette át. Különösen fontos megjegyezni, hogy a fellebbezési tanács e tekintetben nem kapcsolt fűzött konkrét következményeket a megtámadott határozat 31. pontjában tett, azon „kártalanítási ajánlattal” kapcsolatos megállapításához, amelynek keretében J. Wöhler azt állította, hogy bizonyos feltételek mellett kész lemondani a megtámadott védjegyről.
71 Ennélfogva a felperes fent említett azon állítása, miszerint egy olyan tranzakcióra vonatkozó ajánlat, amely arra irányul, hogy a jogosult kompenzáció ellenében lemond a védjegyről, nem minősül a rosszhiszeműséget kellőképpen alátámasztó gyanújelnek, a jelen esetben hatástalan, és nem lehet kihatása a megtámadott határozat jogszerűségére.
72 A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy miközben a fenti 70. pontban hivatkozott Pollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL ügyben hozott ítéletben (61. és 62. pont) a Törvényszék azt állapította meg, hogy a közösségi védjegy törlését kérelmező fél nem szolgáltatott olyan bizonyítékokat, amelyek alapján vélelmezhető lett volna, hogy a védjegy jogosultjának mindenképpen tudomása kellett, hogy legyen azon korábbi védjegyek létezéséről, amelyekre a rosszhiszeműségére vonatkozó állítását alapozta, a jelen esetben ezzel szemben nem vitás, hogy J. Wöhlernek már a megtámadott védjegy bejelentésekor is tudomása volt a beavatkozó korábbi SIMCA védjegyeinek létezéséről és azoknak a 70‑es évek előtti használatáról. E körülményekre tekintettel a kártalanítás esetén a közösségi védjegyről való lemondásra vonatkozó ajánlatnak más hatálya van, mint a fenti 70. pontban hivatkozott Pollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL ügyben tett ajánlatnak, többek között amiatt a tény miatt, hogy J. Wöhler a védjegybejelentési kérelmének benyújtásától kezdve számíthatott arra, és nem csupán hipotetikusan, hogy a beavatkozó részéről pénzügyi ellentételezésre vonatkozó ajánlatot fog kapni.
73 Végül el kell utasítani a felperes többi konkrét állítását, mivel azok közül egyik sem alkalmas a fent említett következtetések megdöntésére.
74 Először is önmagában az a tény, hogy J. Wöhler a Simca közösségi védjeggyel „legalább 2008 […] óta” valóban értékesített elektromos kerékpárokat, még ha bizonyítottnak is tekintjük, akkor sem minősíthető relevánsnak, hiszen – miként az a megtámadott határozat 37–40. pontjából kiderül – a fellebbezési tanács J. Wöhler rosszhiszeműségének fennállására vonatkozó következtetése nem az említett védjeggyel jelölt áruk értékesítéséhez fűződő valós érdek hiányán alapult, hanem inkább J. Wöhler azon szándékán, hogy élősködő módon kihasználja valamely harmadik fél javára lajstromozott és az érintett piacon ismert védjegy jóhírét.
75 Másodszor, a felperesnek a németországi közigazgatási és bírósági eljárásokra való különböző hivatkozásait illetően, azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, többek között a megtámadott határozat 20. és 21. pontjában, hogy a közösségi védjegyrendszer egy önálló rendszer, amelyet az azt sajátosan jellemző célok és szabályok összessége alkot, és amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑150/04. sz., Mülhens kontra OHIM – Minoronzoni (TOSCA BLU) ügyben 2007. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 2007., II‑2353. o.] 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezen ítélet értelmében valamely nemzeti bíróság határozata nem köti sem az OHIM szervezeti egységeit, sem az uniós bíróságot.
76 Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlatból az is kiderül, hogy sem a feleket, sem magát a Törvényszéket nem akadályozza semmi abban, hogy az uniós jog értelmezése során az uniós, nemzeti vagy nemzetközi ítélkezési gyakorlatból merítsen (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑277/04. sz., Vitakraft‑Werke Wührmann kontra OHIM – Johnson’s Veterinary Products (VITACOAT) ügyben 2006. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2211. o.] 69–71. pontját).
77 Márpedig a jelen esetben a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 21. pontjában tett azon nyilatkozatának relevanciáján felül, miszerint nem volt tudomása arról, hogy melyek voltak a Németországban párhuzamosan zajló eljárásban hivatkozott bizonyítékok, és így a Bundesgerichtshof ítélete nem képezhetett precedenst a számára, azt kell megállapítani, hogy a korábbi védjegyek – amelyek közül az egyik egy francia védjegy, a másik egy nemzetközi védjegy, amely többek között az Unió több tagállamában is oltalom alatt áll – eltérő eljárásjogi hatásokkal járhatnak egyrészt a német védjegyre vonatkozó eljárásban, másrészt pedig a jelen eljárásban, amelynek egy közösségi védjegy rosszhiszeműség miatti törlésére irányuló kérelem a tárgya, és amelyben a korábbi védjegyek szórványosan még fennálló közismertségének a kérdése merül fel.
78 Harmadszor a felperes arra hivatkozik, hogy a J. Wöhler által a Citroën AG részére Kölnben, majd 2005‑ben a Peugeot egyik leányvállalata részére Brémában végzett független tevékenység nem állt semmilyen összefüggésben a közösségi védjegybejelentéssel. Szerinte, ha J. Wöhler a szoftverfejlesztőként határozott ideig folytatott tevékenysége keretében hozzájuthatott volna bizonyos információkhoz, akkor nem lett volna szüksége arra, hogy az „állítólagosan élősködő módon” tett védjegybejelentése érdekében további kutatásokat folytasson.
79 Márpedig e tekintetben, a fenti 70. és 71. pontban megállapítottakhoz hasonlóan, elegendő megállapítani, hogy a megtámadott határozat felépítéséből és tartalmából az derül ki, hogy a fellebbezési tanács J. Wöhler rosszhiszeműsége fennállásának megállapítását nem a közte és a beavatkozó vagy a cégcsoportjába tartozó más vállalkozások között a múltban fennálló, említett együttműködési viszonyra alapította.
80 Végül, ami a felperesnek a megtámadott határozat „aránytalan rövidségére” és „a jogi érvek, valamint a védjegyjogi alapelvek bárminemű értékelésének” állítólagos teljes hiányára vonatkozó állításait illeti, azokat el kell utasítani, akár a fellebbezési tanács érdemi értékelésének hibájára, akár indokolásának hiányára vonatkoznak.
81 E tekintetben először is, amennyiben a felperes ezzel a fellebbezési tanács által a jelen ügyben végzett érdemi értékelést kifogásolja, a Törvényszék, a jelen ítéletben bemutatott érvek egésze alapján, már megállapította a megtámadott határozat megalapozottságát. Ennek keretében a Törvényszék figyelembe vette mind a fellebbezési tanács által hivatkozott jogi érveket, mind a „védjegyjogi alapelveket”.
82 Másodszor, ha a felperes fent említett állításai úgy értendők, mint amelyek a megtámadott határozat állítólagos elégtelen indokolására vonatkoznak, akkor elegendő megjegyezni, hogy miként az a fellebbezési tanács által tett, a fenti 9–22. pontban összefoglalt megállapításokból kiderül, a fellebbezési tanács az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, világosan és egyértelműen fejtette ki érvelését, oly módon, hogy az lehetővé tette a felperes számára az általa hozott intézkedés indokainak megismerését, és ennek következtében jogainak megvédését, valamint az unió bírósága számára az említett határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat elvégzését (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑379/12. sz., Electric Bike World kontra OHIM – Brunswick (LIFECYCLE) ügyben 2013. október 15‑én hozott ítéletének 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
83 Az előzőkben kifejtettek egészére való tekintettel a felperes egyetlen jogalapját, valamint a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
84 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
85 Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Simca Europe Ltd‑t kötelezi a költségek viselésére.
Dittrich | Schwarcz | Tomljenović |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. május 8‑i nyilvános ülésen.
Aláírások