A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített tizedik tanács)
2022. július 6.(*)
„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Valamely intézmény fizetésképtelensége vagy valószínűleg fizetésképtelenné válása esetén lefolytatandó szanálási eljárás – Az ESZT arra vonatkozó határozata, hogy nem fogad el szanálási programot – Megsemmisítés iránti kereset – Sérelmet okozó aktus – Az eljáráshoz fűződő érdek – Kereshetőségi jog – Részleges elfogadhatóság – A 806/2014/EU rendelet 18. cikke – Az aktus kibocsátójának hatásköre – A meghallgatáshoz való jog – Indokolási kötelezettség – Arányosság – Egyenlő bánásmód”
A T‑280/18. sz. ügyben,
az ABLV Bank AS (székhelye: Riga [Lettország], képviseli: O. Behrends ügyvéd)
felperes
az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: J. De Carpentier, E. Muratori és H. Ehlers, meghatalmazotti minőségben, segítőik: J. Rivas Andrés ügyvéd és B. Heenan solicitor)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik: R. Ugena, A. Witte és A. Lefterov, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács),
tagjai: A. Kornezov elnök, E. Buttigieg, K. Kowalik‑Bańczyk, G. Hesse (előadó) és D. Petrlík bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára, különösen:
– a Törvényszék Hivatalához 2018. május 3‑án benyújtott keresetlevélre,
– az EKB‑nak a Törvényszék Hivatalához 2019. május 10‑én benyújtott beavatkozási beadványára,
– azon 2020. március 17‑i határozatra, amely felfüggeszti az eljárást mindaddig, amíg a Bíróság a 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet (C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369) alapjául szolgáló ügyekben eljárást befejező határozatot nem hoz,
– a Törvényszék Hivatalához 2021. október 27‑én benyújtott új bizonyítékokra,
tekintettel a 2021. október 28‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, az ABLV Bank AS az Egységes Szanálási Testület (ESZT) azon 2018. február 23‑i határozatainak a megsemmisítését kéri, amelyekben úgy határozott, hogy nem fogad el a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372. 9. o.) 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szanálási programot az ABLV Bank AS és ABLV Bank Luxembourg SA hitelintézetekkel szemben.
[omissis]
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
23 Az ESZT négy elfogadhatatlansági kifogást hoz fel, amelyek közül lényegében az első azon alapul, hogy a felperes a keresetet nem a megtámadott határozatok szövegére, hanem a sajtóközlemény szövegére alapította, a második a megtámadott határozatok nem megtámadható jellegén alapul, a harmadik a felperes eljáráshoz fűződő érdekének amiatti hiányán alapul, hogy a megtámadott határozatok nem érintik őt közvetlenül, a negyedik pedig a felperes kereshetőségi jogának hiányán alapul.
[omissis]
A megtámadott határozatok nem megtámadható jellegére alapított elfogadhatatlansági kifogásról
29 Az ESZT szerint a megtámadott határozatok nem megtámadható aktusok, mivel nem olyan kötelező joghatások kiváltására irányulnak, amelyek a felperes érdekeit érinthetik azáltal, hogy jelentősen módosítják annak jogi helyzetét. A megtámadott határozatok nem rendelték el a két hitelintézet felszámolását. Az ESZT szerint a nemzeti szanálási hatóság feladata volt, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően az említett intézményekkel szemben meghozza a szükséges intézkedéseket azt követően, hogy úgy döntött, nem fogad el szanálási programot.
30 Emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint azok az intézkedések minősülnek megtámadható jogi aktusnak, amelyek a közigazgatási eljárás végén véglegesen meghatározzák valamely intézmény álláspontját, és amelyek a felperes érdekeit érintő kötelező joghatások kiváltására irányulnak, kivéve különösen az olyan közbenső intézkedéseket, amelyek a végleges határozat előkészítését szolgálják, és nem eredményeznek ilyen joghatásokat (lásd: 2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Közelebbről, a Bíróság már megállapította, hogy bár a szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának EKB általi, a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének második és harmadik albekezdésében említett értékelése nem minősül megtámadható aktusnak, a szanálási programnak az ESZT által az említett rendelet 18. cikke (6) bekezdésének megfelelően való későbbi elfogadása vagy az ilyen program elfogadásának mellőzéséről szóló határozat az uniós bíróságok előtt keresettel megtámadható, amely kereset keretében az említett értékelés bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 56. pont).
32 Ezenkívül a 806/2014 rendelet 86. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok és az uniós intézmények, valamint bármely természetes vagy jogi személy az EUMSZ 263. cikkel összhangban keresetet indíthat az Európai Unió Bíróságánál az ESZT ilyen határozatával szemben (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 56. pont).
33 Ebből következik, hogy megtámadható jogi aktusnak minősül az ESZT azon határozata, hogy valamely hitelintézet tekintetében szanálási programot fogad el, vagy sem. E határozat ugyanis véglegesen meghatározza az ESZT‑nek a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt, valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának – először az EKB által végzett – értékelése által indított összetett közigazgatási eljárás végén fennálló álláspontját. Ez az eljárás a felperesre nézve kötelező joghatások kiváltására irányul annyiban, amennyiben az nem fogja szanálás tárgyát képezni.
34 Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a szanálási program elfogadásának mellőzéséről szóló olyan határozat, mint a megtámadott határozatok, olyannyira megtámadható jogi aktus, mint az ilyen program elfogadásáról szóló határozat. A szanálási intézkedés elfogadásáról szóló határozat ugyanis magában foglalja a 806/2014 rendelet 18. cikke (6) bekezdésének b) és c) pontjában és 22. cikkében említett olyan szanálási eszközök előírását, mint például a vagyonértékesítési eszköz, az áthidaló intézményi eszköz, az eszközelkülönítési eszköz és a hitelezői feltőkésítési eszköz, vagy akár az Egységes Szanálási Alapnak a szanálási intézkedés támogatása érdekében történő igénybevétele. Ennélfogva az ilyen eszközök elfogadásának mellőzéséről szóló határozat – amely eszközök közül néhány lehetővé teheti a felperes számára, hogy tevékenységeinek egy részének fenntartsa – olyan kötelező joghatásokat vált ki, amelyek érinthetik a felperes érdekeit.
35 Végül, amint Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnoknak az ABLV Bank és társai kontra EKB egyesített ügyekre vonatkozó indítványából (C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:16, 93. pont) is következik, az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében rögzített, hatékony jogorvoslathoz való jog tiszteletben tartását az a tény biztosítja, hogy megtámadható jogi aktus az ESZT azon határozata, amely lezárja a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt eljárást, így az ESZT említett határozatával szemben indított kereset alátámasztása érdekében hivatkozni lehet az EKB által az eljárás első szakaszában végzett, a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásra vonatkozó értékelés esetleges jogellenességeire. Ebből következik, hogy a felperesnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy kérje az ESZT arra vonatkozó határozatának a megsemmisítését, hogy vele szemben szanálási programot fogad el, vagy annak elfogadását mellőzi.
36 Következésképpen a megtámadott határozatok megtámadható aktusok.
A felperes kereshetőségi jogának hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról
37 Az ESZT arra hivatkozik, hogy a felperest nem érintik közvetlenül a megtámadott határozatok. Azok nem gyakoroltak közvetlen hatást jogi helyzetére, és teljes szabadságot hagynak a végrehajtásukkal megbízott nemzeti szanálási hatóság számára. A felperesnek és leányvállalatának a felszámolása nemzeti szinten hozott döntések eredménye, nem pedig az uniós jogi szabályok alkalmazásának eredménye.
38 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperesnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett személyében való érintettségét az ESZT nem kérdőjelezte meg. A megtámadott határozatok ugyanis a felperesre, illetve a 100%‑os tulajdonában álló leányvállalatára mint olyan hitelintézetekre vonatkoznak, amelyek tekintetében az ESZT nem fogad el szanálási programot, és így azok a címzettjükhöz hasonló módon egyénítik a felperest. A felperest tehát személyében érintik a megtámadott határozatok.
39 A felperes közvetlen érintettségének állítólagos hiányát illetően a jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy az a feltétel, amely szerint azt a természetes vagy jogi személyt, aki vagy amely nem címzettje a kereset tárgyát képező határozatnak, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírtak szerint közvetlenül kell érintenie annak, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen először is azt, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon e személy jogi helyzetére, másodszor pedig azt, hogy ne hagyjon semmiféle mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert a végrehajtása tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, kizárólag az uniós szabályozás alapján történik (2007. március 22‑i Regione Siciliana kontra Bizottság ítélet, C‑15/06 P, EU:C:2007:183, 31. pont; 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 66. pont; 2018. november 6‑i Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 42. pont).
– A felperes annyiban fennálló közvetlen érintettségéről, amennyiben a kereset az ABLV Luxembourgra vonatkozó SRB/EES/2018/10 határozat ellen irányul
40 Először is meg kell állapítani, hogy a felperes a keresetet az SRB/EES/2018/09 határozattal szemben a saját nevében, az SRB/EES/2018/10 határozattal szemben pedig az ABLV Luxembourg anyavállalataként és egyedüli részvényeseként indította.
41 Emlékeztetni kell arra, hogy – amint a fenti 12. pontból kitűnik – az SRB/EES/2018/10 határozat előírja, hogy az ABLV Luxembourg tekintetében semmiféle szanálási programot nem fognak elfogadni. Így e határozat hatással van e hitelintézet jogi helyzetére (lásd ebben az értelemben: 2020. május 14‑i Bernis és társai kontra ESZT végzés, T‑282/18, nem tették közzé, EU:T:2020:209, 39. pont).
42 Ezzel szemben az SRB/EES/2018/10 határozat nem érinti közvetlenül a felpereshez hasonló részvényesek jogi helyzetét, mivel az említett részvényesek osztalékhoz való jogát és az ABLV Luxembourg irányításában való részvételéhez való jogát nem érintette az említett határozat (lásd analógia útján: 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet, C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923, 110. pont).
43 Ugyanis, amint a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítéletből (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923) kitűnik, a hitelintézet engedélye visszavonásának részvényesekre gyakorolt negatív hatása gazdasági, nem pedig jogi jellegű, mivel – még ha az e visszavonás következtében nem is tudja folytatni tevékenységét, és nem is tud ténylegesen osztalékot fizetni – a részvényesek osztalékfizetéshez és irányításban való részvételhez való joga változatlan marad (lásd ebben az értelemben: 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet, C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923, 111. pont; 2020. május 14‑i Bernis és társai kontra ESZT végzés, T‑282/18, nem tették közzé, EU:T:2020:209, 41. pont).
44 A jelen ügyben ez annál is inkább így van, mivel az SRB/EES/2018/10 határozat csak azt írja elő, hogy az ABLV Luxembourgot nem fogják szanálási eljárás alá vonni. Így a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó helyzettel ellentétben az említett határozatnak se nem tárgya, se nem jogkövetkezménye az, hogy az említett banktól visszavonja a hitelintézeti tevékenység folytatására feljogosító engedélyét (lásd ebben az értelemben: 2020. május 14‑i Bernis és társai kontra ESZT végzés, T‑282/18, nem tették közzé, EU:T:2020:209, 42. pont).
45 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperest az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem érinti közvetlenül az SRB/EES/2018/10 határozat.
– A felperes annyiban fennálló közvetlen érintettségéről, amennyiben a kereset a felperesre vonatkozó SRB/EES/2018/09 határozat ellen irányul
46 A jelen keresetet a felperes a saját nevében indította annyiban, amennyiben az az SRB/EES/2018/09 határozat megsemmisítésére irányul.
47 Először is, ami azt a kérdést illeti, hogy e határozat közvetlen hatást gyakorol‑e a felperes jogi helyzetére, emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikkének megfelelően, amennyiben az EKB az értékelésében úgy ítéli meg, hogy az érintett szervezet az e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ennek következménye az említett rendelet 18. cikkében előírt eljárás megindítása. Ezzel szemben, ha az EKB ezzel ellentétes következtetésre jut, nem indul meg a szanálási eljárás, mivel a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése úgy rendelkezik, hogy az EKB‑nak csak akkor kell közölnie értékelését a Bizottsággal és az ESZT‑vel, ha úgy ítéli meg, hogy a szervezet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 67. és 70. pont).
48 Ily módon egyrészt az ESZT‑nek az EKB által végzett értékelésen alapuló azon következtetése, amely szerint a felperes fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, tehát elengedhetetlen feltétele az SRB/EES/2018/09 határozat rendelkező részének, amely határozat előírja, hogy ne fogadjanak el szanálási programot a felperessel szemben. Ennélfogva az a következtetés, amely szerint a felperes fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, az említett határozat rendelkező része 1. cikkének szükséges alapját képezi. Következésképpen az SRB/EES/2018/09 határozat annyiban, amennyiben megállapítja a felperes fizetésképtelenségét vagy valószínűleg fizetésképtelenné válását, a fenti 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében közvetlen hatást gyakorol a felperes jogi helyzetére.
49 Másrészt, amint a fenti 34. pontban szerepel, az a határozat, amely szerint mellőzik szanálási program elfogadását, és ennélfogva nem írnak elő a 806/2014 rendelet értelmében vett szanálási eszközöket, amelyek közül néhány lehetővé teheti a felperes számára tevékenységei egy részének fenntartását, közvetlen hatást gyakorol a felperes jogi helyzetére.
50 Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy e határozat a fenti 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében mérlegelési jogkört biztosít‑e a végrehajtásával megbízott címzettek számára, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet. A felperes tekintetében szanálási program elfogadásának mellőzéséről szóló határozat ugyanis semmilyen mérlegelési jogkört nem hagy az annak végrehajtásával megbízott címzettek számára, mivel e végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, kizárólag az uniós szabályozás alapján történik. Az érintett nemzeti szanálási hatóság ugyanis semmiféle mozgástérrel nem rendelkezik az ESZT azon határozatát illetően, miszerint semmilyen szanálási eszköz nem kerül elfogadásra a felperes tekintetben, mivel e határozat nem teszi szükségessé semmiféle közbenső szabály vagy intézkedés alkalmazását ahhoz, hogy kötelező joghatásokat váltson ki. E következtetést nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy az említett nemzeti szanálási hatóságnak a 806/2014 rendelet 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően esetleg intézkedéseket kell hoznia az SRB/EES/2018/09 határozat végrehajtására, amely rendelkezés tartalmára az említett határozat rendelkező része 2. cikkének (2) bekezdése emlékeztet, mivel ezen intézkedések kívül esnek a szanálási mechanizmus keretein (lásd ebben az értelemben: 2020. május 14‑i Bernis és társai kontra ESZT végzés, T‑282/18, nem tették közzé, EU:T:2020:209, 43. pont).
51 Különösen, a lett joggal összhangban a felperes felszámolása bármely szanálási program hatályán kívül esik, és nem következik az SRB/EES/2018/09 határozatból. Az említett felszámolásról ugyanis e társaság részvényesei az ESZT e határozatát követően döntöttek, amelynek értelmében nem volt közérdekből szükség a 806/2014 rendelet alapján szanálási programnak felperesre történő alkalmazására (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 49. pont). Így a felszámolást nem e határozat rendelte el (lásd ebben az értelemben: 2020. május 14‑i Bernis és társai kontra ESZT végzés, T‑282/18, nem tették közzé, EU:T:2020:209, 39–45. pont).
52 A fentiekből következik, hogy a felperes nem rendelkezik kereshetőségi joggal az SRB/EES/2018/10 határozattal szemben, és hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben e határozat ellen irányul. Ezzel szemben a felperes kereshetőségi joggal rendelkezik az SRB/EES/2018/09 határozattal szemben.
A felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról
53 Az ESZT szerint a felperes nem bizonyította, hogy az eljáráshoz létrejött és fennálló érdeke fűződik. Nem bizonyította, hogy milyen módon állna érdekében a megtámadott határozatok megsemmisítése. A felperes által hivatkozott azon érdekeket illetően, amelyek szerint a megtámadott határozatok megsértették a hitelintézetek jóhírnevét, az ESZT azt állítja, hogy a felperest nem a megtámadott határozatok érintették, hanem a FinCEN intézkedéstervezete vagy a két hitelintézet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának EKB általi értékelése. A kártérítési kereset indításához fűződő érdek a jelen megsemmisítés iránti keresettel összefüggésben nem létrejött és fennálló érdek. Végül abban az esetben, ha a felperest kár érte volna, ez a részvényesek azon döntésének az eredménye, hogy felszámolást kezdeményeznek.
54 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat (lásd: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 Nem vitatott, hogy a felperes, miközben az SRB/EES/2018/09 határozat teljes megsemmisítését kéri, nem a szanálási program végrehajtásának megtagadását, hanem lényegében az ESZT azon következtetéseit kifogásolja, amelyek szerint fizetésképtelen volt vagy valószínűleg fizetésképtelenné fog válni, és nem volt észszerű kilátás arra, hogy más intézkedések megakadályozzák e fizetésképtelenséget.
56 A jelen ügyet azonban olyan sajátosságok jellemzik, amelyek emiatt nem teszik lehetővé a felperes eljáráshoz fűződő érdekének tagadását.
57 Egyrészt, amint a fenti 47. és 48. pontból is következik, amennyiben az EKB arra a következtetésre jut, hogy az érintett szervezet nem fizetésképtelen vagy valószínűleg nem válik fizetésképtelenné, semmilyen értékelést nem küld az ESZT‑nek, tehát a szanálási eljárás nem indul meg. A fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás értékelése, amint azt az ESZT elfogadta, tehát a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt szanálási eljárás megindításának, következésképpen pedig egy, a szanálási program elfogadásáról vagy elfogadásának mellőzéséről szóló hivatalos határozatnak az elengedhetetlen feltétele.
58 Így az SRB/EES/2018/09 határozat indokolása, különösen az EKB‑nak a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó, ESZT által elfogadott értékelése e határozat rendelkező részének szükséges alapját képezi. Ha ugyanis a Törvényszék arra a következtetésre jutna, hogy ez az értékelés téves volt, az e határozat alapjául szolgáló eljárást nem kellett volna a felperessel szemben megindítani.
59 Másrészt banki tevékenységeinek gyakorlása érdekében az érintett szervezetnek jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy ne legyen olyan értékelés tárgya, amelyből az következne, hogy fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.
60 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes igazolja az SRB/EES/2018/09 határozat megsemmisítéséhez fűződő érdekét.
61 A kereset tehát elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az SRB/EES/2018/10 határozat ellen irányul, és elfogadható annyiban, amennyiben az SRB/EES/2018/09 határozat megsemmisítésére irányul.
Az ügy érdeméről
[omissis]
A harmadik és negyedik, a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának a megsértésére alapított jogalapról
87 A harmadik és negyedik jogalap, amelyeket együtt kell vizsgálni, egy, illetve négy részből áll. A negyedik jogalap keretében, amellyel elsőként kell foglalkozni, a felperes először is azzal érvel, hogy az ESZT – tévesen – maga nem végezte el a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel vizsgálatát. Az ESZT teljes mértékben az EKB által végzett, a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelésre támaszkodott. Másodszor, ami ezen értékelést illeti, a felperes azzal érvel, hogy azok az átmeneti likviditási problémák, amelyekkel a FinCEN intézkedéstervezetét követően szembesült, önmagukban nem képeznek elegendő okot arra, hogy megállapítsák a fizetésképtelenségét vagy valószínűleg fizetésképtelenné válását. Az Európai Bankhatóság (EBH) 2015. augusztus 6‑i EBA/GL/2015/07 iránymutatásai (a továbbiakban: EBH‑iránymutatások) alapján, amelyek azon különböző helyzetek értelmezésére vonatkoznak, amelyekben valamely intézményt úgy tekintenek, hogy a 2014/59/EU irányelv 32. cikkének (6) bekezdése értelmében fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, javasolt valamennyi objektív tényező figyelembevétele, és nem ajánlott, hogy a szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelését egyetlen olyan tényezőre alapítsák, mint a likviditás azonnali rendelkezésre állása. Harmadszor, a felperes azt állítja, hogy aránytalan volt az EKB által a felperes Latvijas Bankánál vezetett bankszámláján egy milliárd eurós összeg azt megelőzően való rendelkezésre állásának megkövetelése, hogy a moratóriumot 2018. február 23‑án esetlegesen megszüntetik. Az EKB ugyanis túlbecsülte a felperes újbóli megnyitása esetére előirányzott betétkivonást azáltal, hogy egymást követő öt nap alatt napi 200 millió euró átlagos kivonással számolt. Negyedszer, a felperes egy sor érvet hoz fel azon állításának alátámasztására, miszerint az EKB nem vette figyelembe valamennyi likvid eszközét, különösen azokat, amelyekhez nem volt azonnali hozzáférése. A harmadik jogalap keretében a felperes azzal érvel, hogy az ESZT nem vizsgálta meg kellőképpen, hogy fennáll‑e észszerű kilátás arra, hogy más intézkedések megakadályozzák a felperes fizetésképtelenségét.
[omissis]
– Arról a kérdésről, hogy az ESZT jogosan támaszkodhatott‑e az EKB által végzett, a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelésre
103 A felperes a válaszban azzal érvel, hogy az ESZT nem támaszkodhatott kizárólag az EKB által végzett, a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelésére anélkül, hogy saját maga ne végzett volna értékelést. Ezt a kifogást, amelyet elsőként kell megvizsgálni, el kell utasítani függetlenül attól a kérdéstől, hogy az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése értelmében vett új kifogásról van‑e szó.
104 E kifogás ugyanis az EKB‑nak a 806/2014 rendelet 18. cikkével létrehozott rendszerben betöltött szerepének figyelmen kívül hagyását jelenti, amint arra a Bíróság a 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítéletben (C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369) rámutatott.
105 Kétségtelen, hogy az ESZT‑t nem köti az EKB által végzett, valamely szervezet fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelés. Ezen értékelés ugyanis nem kötelező jogi aktus, és különösen nem hozza az ESZT‑t ezen értékelésre tekintettel mérlegelést nem engedő hatásköri helyzetbe. E rendelkezés szövegében semmi nem utal arra, hogy az ESZT ne rendelkezne mérlegelési jogkörrel a szóban forgó szervezet fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 67. pont).
106 Mindazonáltal ugyanezen rendelet 18. cikke (1) bekezdésének második albekezdése még ha nem is kizárólagos, de elsőbbségi szerepet ruház az EKB‑ra, mivel az EKB feladata főszabály szerint valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése. Bár az ESZT is végezhet ilyen értékelést, erre csak azt követően kerülhet sor, hogy tájékoztatta az EKB‑t az erre irányuló szándékáról, és csak akkor, ha az nem végzi el az értékelést ezen információ kézhezvételétől számított három naptári napon belül. Az EKB számára tehát el kell ismerni az ilyen értékelés elvégzésére vonatkozó elsőbbségi hatáskört, amely értékelés az EKB mint felügyeleti hatóság rendelkezésére álló szakértelmen alapul, mivel – azáltal, hogy e minőségben hozzáférhet az érintett szervezetre vonatkozó prudenciális információk összességéhez – az EKB van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy az e rendelet 18. cikkének (4) bekezdésében szereplő fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás fogalommeghatározására tekintettel – amely rendelkezés többek között a prudenciális helyzettel kapcsolatos olyan elemekre utal, mint az engedélyezési feltételek, az eszközök összege a források összegéhez viszonyítva, vagy a jelenlegi vagy jövőbeni eladósodottság – megállapítsa, hogy teljesül‑e ez a feltétel (lásd ebben az értelemben: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 62. pont).
107 A jelen ügyben az ESZT az SRB/EES/2018/09 megtámadott határozat 3.2.1. pontjában az EKB által elvégzett értékelésre támaszkodva kifejtette, hogy a felperest a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének 18. cikke (4) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontja értelmében fizetésképtelennek vagy valószínűleg fizetésképtelenné válónak kell tekinteni, mivel – ha a moratóriumot 2018. február 23. után megszüntetik – nagyon valószínű, hogy a létesítmény pénzeszköz‑kiáramlása ugyanolyan ütemben folytatódik, mint annak a bevezetése előtt, figyelemmel a jóhírnevén a FinCEN intézkedéstervezete által ejtett sérelemre. Ennélfogva az ESZT egyetértett az EKB azon értékelésével, amely szerint a felperesnek a Latvijas Bankánál vezetett számláján egy milliárd euró kiegyensúlyozó kapacitással kell rendelkeznie, amely összeg lehetővé teszi, hogy eleget tegyen azon kivonások mértékének, amelyekre a moratórium megszüntetését közvetlenül követő öt nap folyamán számítani lehetett. Tekintettel arra, hogy e kiegyensúlyozó kapacitást nem érték el, az ESZT egyetértett az EKB azon becslésével is, amely szerint a felperes a közeljövőben valószínűleg nem lesz képes megfizetni az esedékessé váló adósságait, és hogy fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.
108 E körülmények között, és tekintettel arra a széles mérlegelési mozgástérre, amellyel az ESZT a fenti 91–94. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján olyan összetett gazdasági értékelés keretében rendelkezett, mint a felperes fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának az értékelése, az ESZT – bár nem kötötte az EKB vizsgálata és becslése – nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor ezen értékelésre támaszkodott, mivel az EKB volt a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelést elvégezze.
109 A felperes érvelésének tehát nem lehet helyt adni.
– A felperes fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékeléséről, amely fizetésképtelenség alapvetően a likviditási válságán alapul
110 A felperes szerint az EKB tévesen állapította meg, hogy a bizonyos likvid eszközökhöz való hozzáférés átmeneti problémája igazolja azt a következtetést, miszerint fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. Az EKB egyetlen körülményre, nevezetesen a 2018. február 14. és 16. közötti időszakban történt tömeges kivonásokat követő átmeneti likviditáshiányra támaszkodott, és nem vette kellőképpen figyelembe a felperes általános helyzetét. A felperes azt állítja, hogy sem a fedezeti rátáját, sem pedig nagy tőkeerejét nem vették kellőképpen figyelembe. Többek között az EBH‑iránymutatásokból következik, hogy a hitelintézet nehézségeire vonatkozó valamennyi objektív elemet mérlegelni kell annak meghatározása érdekében, hogy a hitelintézet fizetésképtelen‑e vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik‑e.
111 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikke (4) bekezdésének megfelelően valamely szervezetet akkor kell fizetésképtelennek vagy valószínűleg fizetésképtelennek tekinteni, ha az említett rendelkezés a)–d) pontjában felsorolt egy vagy több helyzetben van. A jelen ügyben az EKB úgy ítélte meg, hogy ugyanezen rendelet 18. cikke (4) bekezdésének c) pontja értelmében a felperes nem képes megfizetni az esedékessé váló tartozásait vagy egyéb kötelezettségeit, illetve hogy léteznek olyan objektív tényezők, amelyek arra engednek következtetni, hogy a közeljövőben valószínűsíthetően képtelen lesz erre. Amint az EKB helyesen érvelt, a 806/2014 rendelet 18. cikkéből nem tűnik ki, hogy az EKB‑nak és az ESZT‑nek figyelembe kell vennie az olyan elemeket, mint a hitelintézet fedezeti rátája vagy tőkeereje, mielőtt megállapíthatná, hogy az fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.
112 Ezt a megfontolást nem kérdőjelezhetik meg az EBH‑iránymutatások. Az említett iránymutatások annak angol nyelvű változatának 5. pontja szerint arra irányulnak, hogy a 2014/59 irányelv 32. cikkének (6) bekezdése értelmében előmozdítsák a felügyeleti és szanálási gyakorlatok közelítését azon különböző körülmények értelmezése tekintetében, amelyek esetében valamely intézményt úgy tekintenek, hogy az fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. Az EKB helyesen állítja, hogy ezen iránymutatások nem értelmezhetők a 806/2014 rendelettel ellentétesen, és hogy ezért azok nem írnak elő olyan további feltételeket, amelyek nem következnek az említett rendelet 18. cikkéből.
113 Mindenesetre az EBH‑iránymutatások angol nyelvű változata 14. pontjának megfelelően a szanálási hatóságnak értékelnie kell többek között a hitelintézet saját tőkeinstrumentumainak a helyzetére és a likviditási helyzetére vonatkozó objektív tényezőket. Márpedig ezen iránymutatások angol nyelvű változatának 16. pontja szerint, bár az esetek többségében azt írják elő, hogy az említett iránymutatásokban meghatározott tényezők közül több, nem pedig csak egyetlen tényező alapján állapítható meg, hogy a hitelintézet fizetésképtelen‑e, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik‑e, bizonyos helyzetekben lehetséges, hogy – annak súlyosságától és prudenciális hatásától függően – a feltételek közül egy is elegendő a szanálás megindításához. A felperes állításával ellentétben tehát az EBH‑iránymutatásokból nem tűnik ki, hogy több feltételt vagy tényezőt is szükségszerűen figyelembe kell venni mielőtt megállapíthatnák, hogy valamely hitelintézet nem képes vagy a közeljövőben nem lesz képes megfizetni adósságait vagy egyéb kötelezettségeit.
114 Továbbá, amint az EKB érvel, a likviditás fennállása a hitelintézet számára alapvető fontosságú, mivel annak fő funkciója az, hogy a nyilvánosságtól betéteket kapjon, és azokat kölcsönök nyújtása révén újra befektesse a reálgazdaságba. E közvetítői funkció azon a vélelmen alapul, hogy a betétes számára kérelemre – főszabály szerint haladéktalanul – vissza kell tudni fizetni a betéteket. Ha valamely bank nem tudja visszafizetni a betétesek pénzeszközeit, ez nemcsak az e hitelintézetbe vetett bizalmat érinti, hanem továbbgyűrűzés révén potenciálisan a bankrendszer egészébe vetett bizalmat is. Egyébiránt nem vitatott, hogy a tömeges betétkivonás jelensége nemcsak a nehéz helyzetben lévő hitelintézeteket, hanem a jól működő hitelintézeteket is érinti annak következtében, hogy a nyilvánosság bizalma e rendszer szilárdságát illetően megrendül (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑i Kantarev ítélet, C‑571/16, EU:C:2018:807, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
115 Következésképpen a jelen ügyhöz hasonló körülmények között, amelyeket a hitelintézet és az ügyfelei közötti bizalomvesztést követően a tömeges betétkivonás jellemez, ezen intézmény fedezeti rátája és tőkeereje kisebb jelentőséggel bír a pénzeszközök e hitelintézeten belüli azonnali rendelkezésre állásához képest. A felperes érvelését tehát el kell utasítani.
– Az EKB azon megállapításáról, miszerint a felperesnek a fizetésképtelenség megakadályozása érdekében 2018. február 23‑án 18 órakor egymilliárd euró készpénzzel kell rendelkeznie a Latvijas Bankánál
116 A felperes lényegében azzal érvel, hogy aránytalan volt a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján azon egymilliárd eurós kiegyenlítő kapacitás, amelyet az EKB szükségesnek tartott azon betétek visszafizetéséhez, amelyeket a felperes moratórium felfüggesztését követő esetleges újbóli megnyitásának időpontjában rövid távon kivehetnek.
117 Először is a felperes azt állítja, hogy a fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának EKB általi, ESZT által is átvett értékelése nem vette figyelembe azt, hogy a látra szóló, lejárat nélküli, tehát azonnal kifizethető betéteket 2018. február 22‑én 449 millió euró értékben lekötött betétté alakították át. A felperes szerint e betétek a hozzájárulása nélkül az átalakítást követő hat hónapon belül nem fizethetők ki, ezért e betétek rövid időn belül nem vehetők ki. Az azonnal kifizethető betétek összege tehát 1,596 milliárd eurót, nem pedig 2,043 milliárd eurót tett ki, ahogy azt az EKB értékelte.
118 Másodszor, a felperes szerint nem megalapozott az EKB azon álláspontja, amely szerint a betétkivonások ugyanolyan ütemben folytatódtak volna, mint a kifizetések felfüggesztését megelőző, 2018. február 14. és 16. közötti három napban, ami naponta átlagosan 200 millió euró összegű betétkivonást jelentett. Semmi nem bizonyítja, hogy a betétkivonások a moratórium esetleges megszüntetését követően lineárisan folytatódtak volna. Arra hivatkozik, hogy a volatilisabb betétek kezdeti kivonását követően stabilabb betétállomány maradna. Ezzel kapcsolatban a felperes a likviditási megfelelés belső értékelési eljárására (internal liquidity adequacy assesment process, ILAAP) hivatkozik, amelyet az EKB a 2017‑es, a felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárásról (Supervisory Review and Evaluation Process, SREP) szóló legutóbbi határozata keretében jóváhagyott, amelyből kitűnik, hogy a látra szóló betétek nagy része stabil, és élvezi a betétesek bizalmát.
119 Ezenkívül a kivonások mértéke 2018. február 16‑án már alacsonyabb volt az előző naphoz képest. Az összegek interneten keresztül történő kivonására irányuló kísérletek a moratórium során munkanaponként csak 28 millió eurót érintettek. Ráadásul a felperes euróban fennálló értékpapírok átruházásával az USA dollárban fennálló fizetési kötelezettségeinek jelentős részét teljesítette, még ha 2018. február 15‑én úgy is döntött, hogy az USA dollárban történő kifizetéseit euróban vagy természetben való fizetésekkel váltja fel, és hogy február 16‑tól vis maiorra hivatkozva teljesen megszünteti az USA dollárban jegyzett adósságainak kifizetéseit. A vis maior ezen időszakában még természetben folyósítottak 167 millió eurót a felperes USA dollárban fennálló fizetési kötelezettségeinek címén. Nagyon valószínűtlen, hogy a közvetlenül a moratórium megszüntetését követő betétkivonásokra irányuló kérelmek napi 200 millió euró összegekre irányulnának.
120 Ezen érvekre válaszul először is az EKB‑hoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy nem volt garancia arra, hogy a lekötött betétekre átváltott betéteket rövid távon, adott esetben büntetés megfizetése ellenében nem veszi ki. Az EKB továbbá a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a betétesek nagy többsége nem fogadta el a lekötött betétté való átalakítást. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az átváltást elutasító e betétesek rövid távon kérhették a betéteik visszafizetését. 1,596 milliárd euró értékű betétekről volt szó. Ezenkívül megjegyezte, hogy bizonyos számú betét átalakítása nem változtatott azon a számításon, amely szerint a betétkivonások átlagosan napi 200 millió eurós ütemben folytatódnak majd, és hogy ezért a felperesnek egy milliárd euró kiegyenlítő kapacitással kell rendelkeznie e hitelintézet esetleges újbóli megnyitását megelőzően.
121 A felperes által hivatkozott érvek nem alkalmasak a tények EKB általi értékelésének megkérdőjelezésére. A felperes ugyanis annak állítására szorítkozik – anélkül hogy ennek alátámasztására bizonyítékokat terjesztene elő –, hogy a lekötött betétekre vonatkozóan megállapodás született arról, hogy azokat hat hónapon keresztül nem követelik vissza. Mindenesetre, még feltételezve is azt, hogy ezen állítást bizonyították és alátámasztották, az nem cáfolja az EKB arra vonatkozó számítását, hogy a betétkivonások valószínűleg ugyanolyan ütemben és ugyanolyan mértékben folytatódnak a szóban forgó szervezet feltételezett újbóli megnyitását követően, és hogy ennélfogva nagy likviditással kell rendelkeznie ahhoz, hogy az ezen újbóli megnyitást követő öt napon belül eleget tegyenek e kérelmeknek. Az át nem váltott betétek ugyanis még 1,596 milliárd eurót tettek ki, amely összeg messze meghaladja az EKB által megkövetelt egy milliárd euró kiegyenlítő kapacitást.
122 Másodszor, a Törvényszék rendelkezésére álló iratokban semmi nem teszi lehetővé az EKB azon számításnak a megkérdőjelezését, amely szerint a felperes likviditásának megfelelőségére vonatkozó múltbeli, általa hivatkozott belső értékelések korlátozott értékkel bírtak az SRB/EES/2018/09 határozat alapjául szolgáló kivételes helyzet időpontjában. Kétségtelen, hogy a felperes ILAAP‑jét 2017‑ben jóváhagyta az EKB, azonban nem vitatott, hogy a felperes 2018 februárjában szembesült a nyilvánosság e hitelintézet stabilitásába vetett bizalmának az elvesztése miatti tömeges betétkivonások előre nem látható helyzetével, mégpedig függetlenül attól a kérdéstől, hogy jól működő vagy nehéz helyzetben lévő hitelintézet volt‑e.
123 E rendkívüli körülmények között az EKB nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor a 2018. február 14. és 16. közötti betétkivonások olyan mértékére támaszkodott, amely megfelelően tükrözte e hitelintézetnek a fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás értékelésének és a megtámadott határozat elfogadásának az időpontjában fennálló helyzetét. Amint ugyanis arra az EKB helyesen hivatkozott, a 2018. február 14. és 16. között átlagosan napi 200 millió eurós pénzeszközkiáramlásnak a határidőn számításba vett likviditási tartalék számítása céljából való figyelembevétele azzal magyarázható, hogy valamely likviditási válság során a pénzeszközfelvételek volatilisak lehetnek, és hogy az átlag figyelembevétele csökkenti a számítási hiba kockázatát. Ezenkívül az EKB az SRB/EES/2018/09 határozat elfogadásának időpontjában nem vitatott, objektív és naprakész adatokra támaszkodott. Tekintettel a felperes jóhírnevének a sérelmére és az abból eredő bizalomhiányra, az EKB nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a betétkivonások a moratórium megszüntetését követően is ugyanolyan ütemben folytatódnak majd, mivel időközben nem következett be semmiféle, a piacok megnyugtatására alkalmas esemény.
124 Végezetül nem lehet helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint a kivonások mértéke 2018. február 14. és 16. között csökkenő tendenciát mutatott. E tekintetben az EKB a tárgyaláson – anélkül, hogy ezt vitatták volna – jelezte, hogy a kivételek összege február 15‑én magasabb volt, mint február 14‑én, így nem lehetett sem emelkedő, sem csökkenő tendenciát megállapítani. A felperes érvelését tehát el kell utasítani.
– A felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan az EKB által végzett, ESZT által elfogadott értékelésére vonatkozó más érvek
125 A felperes egy sor más érvet is felhoz annak alátámasztása érdekében, hogy vitatja a fizetésképtelenségre vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásra vonatkozóan az EKB által végzett, ESZT által elfogadott értékelés eredményét. Így lényegében azzal érvel, hogy az EKB nem vette figyelembe valamennyi azon likvid eszközt, amely a rendelkezésére állt vagy állhatott. Az EKB a felperes Latvijas Bankánál 2018. február 23‑án 18 órakor, a határidő lejártakor rendelkezésre álló 694 millió eurós összeget vette figyelembe, és figyelmen kívül hagyta az e számlán nem szereplő eszközöket. A felperes lényegében azzal érvel, hogy az EKB tévesen zárt ki egy sor, 690 millió euró értékű olyan eszközt, amelyet az EKB kérésére készpénzzé lehetett volna átalakítani. Ezen eszközök észszerű időn belül a betétkivonásokkor szükséges mértékben rendelkezésre álltak volna.
126 Ami mindenekelőtt azt a tényt illeti, hogy az EKB csak a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján rendelkezésre álló eszközöket vette figyelembe, meg kell jegyezni, hogy az EKB a tárgyaláson megerősítette, hogy kizárólag az e számlán rendelkezésre álló likviditást tudta ellenőrizni, míg más eszközök azonnali rendelkezésre állását nem. Végül el kell utasítani a felperes azon érvét, miszerint nem tájékoztatták arról, hogy csak az e számlán rendelkezésre álló likviditást lehet figyelembe venni a határnapon fennálló kiegyenlítő kapacitás kiszámítása érdekében. Amint arra az EKB a beavatkozási beadvány 93. pontjában hivatkozott, anélkül hogy ezt vitatták volna, ezt a követelményt többek között a 2018. február 20‑i találkozón világosan közölték a felperes képviselőivel, amely találkozó jegyzőkönyve szerepel az EKB beavatkozási beadványának F.4.1. mellékletében.
127 A felperes nem kifogásolhatja érvényesen, hogy az EKB nem tett különbséget a birtokában lévő likviditás és az ahhoz való hozzáférés között, mivel bizonyos eszközök ideiglenesen hozzáférhetetlenek voltak. A felperes ugyanis nem bizonyította, hogy az e likviditáshoz való hozzáférést időben visszaállították volna ahhoz, hogy eleget tegyenek a betétkivonások iránti kérelemnek.
128 Ebből következik, hogy az EKB figyelembe vette és értékelte a felperes által említett eszközöket, azonban az ezen eszközök azonnali rendelkezésre állásával kapcsolatos bizonytalanság miatt következtetését kizárólag a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján a határidőn konkrétan rendelkezésre álló eszközökre alapította.
129 Az EKB e tekintetben a beavatkozási beadvány 15–19. pontjában kifejtette, hogy a pénzeszközök kivételének teljesítése érdekében a hitelintézet rendelkezésére álló likvid eszközök alapvetően két forrásból származnak. Az első forrás olyan készpénzből áll, amely főszabály szerint a központi banknál vagy más piaci szereplőnél vezetett olyan készpénzszámlák, amelyekhez a szóban forgó intézmény kérelemre hozzáférhet. A második likviditási forrás bizonyos olyan magas minőségű, forgalomképes értékpapírokból áll, amelyek – általában a névértékre alkalmazott diszkontálást követően – biztosítékul szolgálhatnak ahhoz, hogy az intézmények valamely központi banktól vagy partnertől készpénzben kölcsönt kapjanak, vagy amelyek készpénzért harmadik személyre azonnal átruházhatók. A kölcsön megszerzése megköveteli az értékpapírt birtokló letéteményestől, hogy ezen értékpapírokat biztosítékul nyújtsa, míg az értékpapírok átruházásához hosszabb időre lehet szükség, mivel az az értékpapírt birtokló letéteményesen kívül további olyan piaci szereplők segítségnyújtását is magában foglalhatja, mint például az értékpapírok központi letéteményese, valamint a kereskedelmi vagy központi bank.
130 Ezt követően azt állította, hogy a pénzszámlákon fennálló, különösen a központi banknál elhelyezett pénzeszközök azonnal rendelkezésre álltak egy olyan bank számára, amelynek likviditásra volt szüksége ahhoz, hogy betéteseket és más hitelezőket kielégítsen. Mindazonáltal a pénzpiacról történő kölcsönfelvétel vagy a pénzeszközöknek a központi banktól eltérő forrásból történő megszerzése a kereskedelmi partnerek szándékától függ. A piaci finanszírozás tehát nem tekinthető biztosítottnak, és korlátozható, vagy a biztosítékokra alkalmazott rendkívül jelentős diszkontálás tárgyát képezheti, illetve néha teljes mértékben elérhetetlen lehet. A piaci finanszírozás e korlátozásaira tekintettel számos központi bank fenntartja az utolsó vonalbeli hitelező szerepét, amelynek keretében garanciáért cserébe általában készpénzben sürgősségi kölcsönöket nyújtanak a kereskedelmi bankoknak olyan helyzetekben, amelyekben a többi piaci szereplő ezt nem kívánja megtenni.
131 Ebben az összefüggésben – továbbra is az EKB szerint – a felperes likviditási válságának az EKB és a felperes által megállapított megoldása az volt, hogy megpróbálják e hitelintézet feltételezett likvid eszközeit elegendő készpénzösszeggé, egy kiegyenlítő kapacitássá átalakítani, amelyet a bank bármilyen korlátozás nélkül azonnal mozgósíthat a betétkivonásokra irányuló kérelmek teljesítése érdekében.
132 Márpedig az EKB szerint, mivel számos, a felperes értékpapírjaival rendelkező partner nem kívánta felszabadítani a felperes eszközeit a FinCEN intézkedéstervezete miatt, és mivel a felperes levelező bankjainak többsége véget vetett üzleti kapcsolataiknak, vagy jelentős korlátozásokat írtak elő a műveletek összegeit illetően, csak a Latvijas Bankánál lévő készpénzegyenlegek vagy értékpapírok voltak azonnal mozgósíthatónak tekinthetők ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a jövőbeli betétkivonásokra irányuló kérelmeket.
133 A fentiekre tekintettel az EKB hihető magyarázatot adott arra, hogy a kiegyenlítő kapacitás kiszámításához miért nem lehetett figyelembe venni azokat az eszközöket, amelyeknek a felperesnek Latvijas Bankánál vezetett számláján az esedékesség időpontjában való tényleges rendelkezésre állása nem volt bizonyított.
134 Egyébiránt a felperes bizonyos számú olyan sajátos eszközkategóriára hivatkozik, amelyeket az EKB‑nak figyelembe kellett volna vennie a fizetésképtelensége vagy valószínűleg fizetésképtelenné válása értékelésének megállapításához.
135 Először is, az értékpapír‑eladásból származó, 407 millió euró összegű bevételt illetően meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy ezen értékpapírok könnyen és azonnal mozgósíthatók és felhasználhatók azon betétesek kifizetése céljából, akik a moratórium esetleges megszüntetését követően a betéteket azonnak ki kívánják venni. Nem vitatott, hogy az ezen eladásból származó bevételeket, még ha ezen eladás meg is valósult, 2018. február 23. és 18 óra előtt nem fizették be a felperes Latvijas Bankánál vezetett számlájára, amint azt az EKB helyesen megjegyezte. Nem róható tehát fel az EKB‑nak, hogy az értékpapírokat vagy az állítólagos eladásukból származó jövedelmeket nem számította bele a 2018. február 23‑a másnapján annak érdekében közvetlenül rendelkezésre álló likviditásba, hogy kérelem esetén visszafizessék a betéteket.
136 Másodszor, ami a felperesnek a nostro‑számlákon (a felperes más bankoknál elhelyezett bankszámlái) 29 millió eurós összegben elhelyezett likvid eszközeit és az Euroclearnál vezetett számláján tulajdonában lévő 13 millió euró értékű eszközöket illeti, meg kell jegyezni, hogy azokat az EKB a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan végzett értékelésének 30. és 31. pontjában figyelembe vette. A felperes szerint az Euroclearnál a felperes számláján tartott értékpapírok jó minőségű, mint például az állami kötvények, és észszerű időn belül könnyen átváltható értékpapírok voltak. Meg kell azonban állapítani, hogy az ezen átváltásokból származó hozamot sem szabadították fel időben, így az ennek megfelelő összegek 2018. február 23‑án 18 órakor nem álltak rendelkezésre a felperes Latvijas Bankánál vezetett bankszámláján. A felperes EKB beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeinek G.4 és G.5. mellékletében szereplő táblázatokból ugyanis az következik, hogy az Euroclear az eladásokból származó hozamok jelentős részét jóval ezen időpontot követően fizette ki a felperesnek.
137 A felperes azon érve, amely szerint a magas likviditású eszközök átalakítását a folyamatban lévő fizetések alapján kell elvégezni, és hogy 2018. február 23. után nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos értékpapírok átváltási határideje csökkent, nem kérdőjelezheti meg az EKB értékelését, mivel az EKB – amint a fenti 126–133. pontból kitűnik – nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül állapította meg, hogy csak a felperesnek a Latvijas Bankánál vezetett számláján lévő likviditás jelenléte biztosította azok azonnali rendelkezésre állását.
138 Harmadszor, ugyanez a megállapítás érvényes a felperes rendelkezésére álló, 358 millió eurós összegben értékesíthető egyéb értékpapírokra is, amelyek között szerepelt egy 229 millió eurós értékű elsőrendű értékpapír‑mennyiség, negyedszer pedig azon 12 millió eurós készpénzre, amellyel a felperes az állítása szerint rendelkezett. Meg kell állapítani, hogy az említett eszközöknek a moratórium esetleges megszüntetését követő azonnali rendelkezésre állása nem nyert bizonyítást, és hogy ezeket az eszközöket 2018. február 23‑án a nap végén a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján szereplő készpénzzé sem alakították át.
139 Ötödször, a felperes azzal érvel, hogy az EKB tévesen döntött úgy 2018. február 21‑én, hogy korlátozza a felperes monetáris politikai műveletekhez (monetary policy operations, MPO) való hozzáférését. Így nem fért hozzá egy 40 millió eurós hitelkerethez, amelyet más likvid eszközök felszabadítására is felhasználhattak volna. Az EKB erre azt válaszolja, hogy a Kormányzótanácsának 2018. február 21‑i, a prudenciális felügyelet keretében hozott határozatáról van szó. Meg kell állapítani, hogy a felperes valójában nem vitatja a Kormányzótanács e határozatának megalapozottságát, és nem fejti ki világosan, hogy az említett hitelkerethez való hozzáférés milyen módon járulhatott volna hozzá más likvid eszközök felszabadításához annak érdekében, hogy eleget tegyen azon célkitűzésnek, hogy a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján rendelkezésre álljon egy milliárd euró. Mindenesetre az említett határozat nem képezi részét a jelen keresetben megtámadott határozatnak, sem annak jogalapját, így nem képezi a jogvita tárgyát.
140 A jelen ügy körülményei között hangsúlyozni kell, hogy az EKB‑től a válsághelyzetben megkövetelt elővigyázatosságra és óvatosságára tekintettel az EKB‑nak jogában állt kizárólag a felperes Latvijas Bankánál vezetett számláján azonnal rendelkezésre álló likviditást figyelembe venni annak bármiféle kockázatának a kizárása érdekében, hogy a moratórium megszüntetését követő öt napon belül a betétkivonások iránti kérelmeket ne elégítsék ki, mivel azok az eszközök, amelyekkel a felperes az állítása szerint máshol rendelkezett, nem álltak gyorsan rendelkezésre.
141 A felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan az EKB által végzett, majd az ESZT által elfogadott értékelést nem kérdőjelezi meg azon érv sem, miszerint az EKB által a kiegyenlítő kapacitásra vonatkozóan megfogalmazott követelmény nem volt észszerű, mivel a felperesnek e követelmény teljesítése érdekében jelentős összegeket kellett volna felszabadítania annak érdekében, hogy értékpapírokat és más eszközöket azonnal rendelkezésre álló készpénzzé alakítson át. Ezen érv ugyanis egyáltalán nem változtat az EKB‑nak az azon kiegyenlítő kapacitással kapcsolatos értékelésén, amelynek a meglétét az esedékességig bizonyítani kellett volna.
142 Végül a felperes szerint a moratóriumot meg lehetett volna hosszabbítani a likviditási helyzetének helyreállítása céljából anélkül, hogy a betétbiztosítási rendszert igénybe vették volna. E tekintetben az EKB a Noguldījumu garantiju likums (a betétbiztosításról szóló lett törvény) 2. cikke (8) bekezdésének téves értelmezésére támaszkodott. E rendelkezés kimondja, hogy a CMFC‑nek a betétek befagyasztásáról azon időponttól számított öt munkanapon belül kell határozatot hoznia, amikor megállapítást nyert, hogy a kedvezményezett nem képes a betétek visszafizetésére. Márpedig egy moratórium esetén lehetetlen megállapítani a betétek befagyasztását, mivel a kifizetések mindenesetre fel vannak függesztve. Ennélfogva téves az EKB által előadott azon érv, amely szerint a moratórium meghosszabbítása automatikusan a betétbiztosítási rendszer igénybevételével járna, és ennélfogva nem lenne lehetséges.
143 Ennek az érvnek sem lehet helyt adni.
144 A jelen ügyben az EKB úgy ítélte meg, hogy a felperes a 2018. február 14. és 16. közötti tömeges betétkivonások következtében likviditáshiányban szenvedett. Az EKB a moratórium hatálybalépésétől számított ötnapos határidőt szabott a felperesnek arra, hogy helyreállítsa likviditási helyzetét annak érdekében, hogy megküzdhessen egy következő kivonási hullámmal. Mindazonáltal e határidő lejártát követően a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a Latvijas Bankánál vezetett számláján egy milliárd euró áll a rendelkezésére.
145 Az EKB tehát nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor ebben az időpontban a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja és második albekezdése, valamint (4) bekezdésének c) pontja alapján megállapította, hogy a felperes fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. E körülmények között az EKB egyáltalán nem volt köteles arra, hogy a CMFC‑nek utasítást adjon a moratórium meghosszabbítására.
146 Ennélfogva, tekintettel arra a mérlegelési mozgástérre, amellyel az ESZT az összetett gazdasági elemzése keretében rendelkezett, a felperes nem bizonyította, hogy az ESZT nyilvánvaló értékelési hibát követett el annak megállapításával, hogy a felperes fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.
– A fizetésképtelenséget megakadályozó más intézkedések észszerű kilátásának fennállásáról
147 A felperes lényegében azt állítja, hogy az ESZT nem támasztotta alá kellőképpen azon következtetését, amely szerint semmilyen észszerű kilátás nem állt fenn arra vonatkozóan, hogy a felperessel szemben hozott más magánszektorbeli intézkedések vagy prudenciális intézkedések észszerű határidőn belül megakadályozhatják a fizetésképtelenségét.
148 Az ESZT vitatja ezeket az érveket.
149 A 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően szanálási program csak akkor fogadható el, ha többek között az előírt határidőket és más releváns körülményeket is figyelembe véve észszerűen nem várható, hogy a szervezet vonatkozásában hozott bármilyen alternatív magánszektorbeli intézkedéssel – ideértve az intézményvédelmi rendszerben hozott intézkedéseket – vagy felügyeleti intézkedéssel – beleértve a korai beavatkozási intézkedéseket vagy a releváns tőkeinstrumentumoknak az ugyanezen rendelet 21. cikke szerinti leírását vagy átalakítását – észszerű időn belül megelőzhető lenne a szervezet fizetésképtelensége.
150 Az SRB/EES/2018/09 határozat 3.2.2. pontjában az ESZT megállapította, hogy semmiféle olyan alternatív intézkedés nem áll fenn, amellyel észszerűen el lehetne kerülni a felperes csődjét. Az ESZT a vizsgálata keretében lényegében az EKB által a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan végzett értékeléssel összefüggésben az EKB által benyújtott bizonyítékokra támaszkodott.
151 Nem róható fel az ESZT‑nek, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltétel vizsgálata során az EKB által a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan végzett értékelésre támaszkodott. Kétségtelen, hogy az e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett feltételek eltérőek. Ugyanakkor a jelen ügyben az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett alternatív intézkedések vizsgálatát belefoglalták a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan az EKB által végzett, az ugyanezen rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételre vonatkozó értékelésébe. Annak megállapítását megelőzően ugyanis, hogy az EKB szerint a felperes fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, az EKB megvizsgálta, hogy e fizetésképtelenséget még el lehet‑e kerülni olyan alternatív intézkedésekkel, mint a moratórium meghosszabbítása vagy a rendelkezésre álló likviditás visszaszerzésére vonatkozó, a felperes 2017. évi helyreállítási tervében előírt lehetőségek megvalósítása. Ezenkívül a 18. cikk (1) bekezdésének negyedik albekezdése szerint „[a]z első albekezdés b) pontjában említett feltétel teljesülését az EKB‑val szoros együttműködésben a[z ESZT] értékeli”, és „[a]z EKB is tájékoztathatja a [z ESZT‑t] arról, hogy véleménye szerint a b) pontban foglalt feltétel teljesül”. Az ESZT tehát támaszkodhatott az EKB által végzett vizsgálatra.
152 Az ESZT által az SRB/EES/2018/09 határozat 3.2.2. pontjában előadott konkrét és objektív bizonyítékokkal szemben a felperes nem fejti ki azokat az indokokat, amelyek miatt az ESZT és az EKB által figyelembe vett alternatív intézkedések alkalmasak lehettek arra, hogy megakadályozzák a felperes észszerű határidőn belüli fizetésképtelenségét. A felperes nem határoz meg más olyan intézkedéseket, amelyeket az ESZT‑nek a vizsgálata során figyelembe kellett volna vennie. E körülmények között csupán annak az – alá nem támasztott – kijelentése, hogy az ESZT figyelmen kívül hagyta az alternatív intézkedések fennállását, nem elegendő ahhoz, hogy megfossza hitelességétől az általa végzett értékelést, és nem alkalmas a nyilvánvaló értékelési hiba fennállásának bizonyítására.
153 A harmadik és a negyedik jogalapot tehát el kell utasítani.
Az ötödik, a meghallgatáshoz való jognak és a közigazgatási iratokhoz való hozzáféréshez való jognak a megsértésére alapított jogalapról
154 A felperes azzal érvel, hogy az ESZT megsértette a Charta 41. cikke értelmében vett, meghallgatáshoz való jogát, mivel nem biztosított számára lehetőséget arra, hogy az SRB/EES/2018/09 határozat elfogadása előtt észrevételeket tegyen az ESZT‑nél. Nem volt hozzáférése az ESZT közigazgatási irataihoz sem.
155 Az ESZT vitatja ezeket az érveket.
156 Emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.
157 A meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti. Ezt követően pontosítani kell, hogy a meghallgatáshoz való jog kettős célt követ. Egyfelől az iratanyag vizsgálatát szolgálja, és azt, hogy a tényeket a lehető legpontosabban és helyesebben fel lehessen tárni, másfelől lehetővé teszi a hatékony védelem biztosítását az érintett számára. A meghallgatáshoz való jog különösképpen annak biztosítására irányul, hogy minden sérelmet okozó aktust az ügy teljes ismeretében hozzanak meg, és többek között célja annak lehetővé tétele az illetékes hatóság számára, hogy valamely hibát kijavítson, vagy az érintett személy számára, hogy személyes helyzetére vonatkozó olyan tényekre hivatkozhasson, amelyek a határozat meghozatala mellett vagy ellen szólnak, illetve arról, hogy annak mi legyen a tartalma (lásd: 2020. június 4‑i EKSZ kontra De Loecker ítélet, C‑187/19 P, EU:C:2020:444, 68. és 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
158 Meg kell jegyezni, hogy a Bíróság megerősítette a meghallgatáshoz való jog fontosságát és az uniós jogrenden belüli igen széles alkalmazási körét annak megállapításával, hogy e jog alkalmazandó minden olyan eljárásra, amely sérelmet okozó jogi aktus elfogadásához vezethet. A meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása akkor is kötelező, ha az alkalmazandó szabályozás nem ír elő kifejezetten ilyen alakszerűséget (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 85. és 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. június 18‑i Bizottság kontra RQ ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. november 7‑i ADDE kontra Parlament ítélet, T‑48/17, EU:T:2019:780, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
159 Hasonlóképpen, a Charta említett 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen.
160 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a 806/2014 rendelet célja a (8) preambulumbekezdésének megfelelően olyan hatékonyabb szanálási mechanizmusokat létrehozni, amelyek alapvető eszközei annak, hogy el lehessen kerülni az olyan károkat, amilyenek a múltban a banki csődökből fakadtak. Márpedig az e rendelet 18. cikkében előírt eljárást illetően az ilyen célkitűzés gyors, gyakran sürgősségi helyzetben történő döntéshozatalt feltételez, amint az e rendelkezésben előírt rövid határidők is mutatják, annak érdekében, hogy a pénzügyi stabilitás ne kerüljön veszélybe (2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 55. pont).
161 Ugyanakkor, noha a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt eljárás gyorsaságának szükségességét ily módon figyelembe kell venni, annak összhangban kell állnia a meghallgatáshoz való joggal is.
162 Ezenkívül a 806/2014 rendelet (26) preambulumbekezdése egyaránt megerősíti az EKB mint az SSM‑en belül felügyeleti hatóság, valamint az ESZT mint szanálási hatóság között megosztott, annak értékelésére irányuló hatáskört, hogy valamely hitelintézet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik‑e, valamint az ESZT kizárólagos hatáskörét annak értékelésére, hogy a szanálási program elfogadásához szükséges egyéb feltételek teljesülnek‑e (2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 64. pont).
163 Tekintettel ezen összetett, a 806/2014 rendelet 18. cikkében említett közigazgatási eljárás jellegére, amely eljárást az EKB és az ESZT közösen és egymást követően folytatta le, sem a Charta 41. cikke, sem pedig az említett rendelet rendelkezései nem követelik meg, hogy azt a szervezetet, amelyre a szanálási program elfogadásáról vagy annak elfogadásának mellőzéséről szóló határozat vonatkozik, e két szerv mindegyike külön‑külön az eljárás minden egyes szakaszában meghallgassa.
164 A jelen ügyben először is nem vitatott, hogy bár a felperest az ESZT az SRB/EES/2018/09 határozat elfogadása előtt nem hallgatta meg, az EKB többször meghallgatta őt.
165 Így a felperesnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás értékelése keretében kifejtse véleményét a releváns körülményekkel kapcsolatban. Ezenkívül, amint a fenti 151. pontból kitűnik, az EKB megvizsgálta a felperes csődjének megakadályozására alkalmas alternatív intézkedéseket. Az EKB a felperes meghallgatását követően elvégzett értékelésében megvizsgálta annak érveit, összefoglalta és válaszolt azokra. Az ESZT, amellyel ezt követően közölték az EKB értékelését, az SRB/EES/2018/09 határozat elfogadásakor tehát teljes mértékben ismerte a felperes érveit, amely határozatban átvette az EKB‑nak a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában előírt feltételekre vonatkozó következtetéseit.
166 Kétségtelen, hogy az SRB/EES/2018/09 határozatban az ESZT első alkalommal vizsgálta meg a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt azon feltételt, amely szerint a szanálási intézkedésnek közérdekből kell szükségesnek lennie. Mindazonáltal a felperes egyetlen kifogása sem irányul a közérdek állítólagos hiánya ellen, hanem azok egyrészt azon következtetések ellen irányulnak, amelyek szerint a felperes a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően fizetésképtelen volt vagy valószínűleg fizetésképtelenné fog válni, másrészt pedig azon megállapítás ellen, hogy az előírt határidőkre és egyéb releváns körülményekre tekintettel nem volt észszerű kilátás arra, hogy más magánszektorbeli intézkedések vagy prudenciális intézkedések észszerű időn belül megakadályozzák az ugyanezen rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett fizetésképtelenségét. A felperest tehát a közigazgatási eljárás során meghallgatták az általa vitatott kérdéseket illetően.
167 Hangsúlyozni kell azt is, hogy semmilyen új esemény nem következett be, és semmilyen új információt nem hoztak az ESZT tudomására egyrészt a felperes fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan az EKB által végzett értékelésnek az EKB általi közlése, másrészt pedig a megtámadott határozat elfogadása között. Ráadásul az ESZT az SRB/EES/2018/09 határozatot nem alapította attól eltérő információkra, mint amelyeket az EKB már megállapított, és amelyekkel kapcsolatban a felperest már meghallgatták e határozatnak a felperes által a jelen eljárás keretében vitatott elemeit illetően. Az ESZT e határozatot az EKB által kifejtettektől eltérő indokokra sem alapította.
168 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes meghallgatáshoz való jogát nem sértették meg.
169 Másodszor, az iratbetekintés jogát illetően a Bíróság kimondta, hogy a védelemhez való jog – beleértve az említett jogot is – megsértését az adott ügy egyedi körülményei alapján kell értékelni, különösen a szóban forgó jogi aktus jellegére, elfogadásának körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel (lásd: 2017. május 16‑i Berlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben elegendő megjegyezni, hogy a felperes nem állította, és nem is bizonyította, hogy nem tekinthetett be az EKB által végzett vizsgálat szempontjából releváns dokumentumokba, különösen az említett vizsgálat során a közte és ezen intézmény között folytatott párbeszéd keretében, és a Törvényszékhez benyújtott iratok e tekintetben semmiféle valószínűsítő körülményt nem tartalmaznak. A felperes nem pontosította azokat a dokumentumokat sem, amelyekbe az EKB által lefolytatott vizsgálat keretében nem nyert betekintést, és amelyekkel kapcsolatban az ESZT előtti eljárás keretében betekintést kellett volna kapnia, sem azt, hogy azok hogyan tették volna lehetővé számára védelmének jobb biztosítását. Ezenfelül meg kell állapítani, hogy az ESZT nem támaszkodott attól eltérő dokumentumokra, mint amelyeken az EKB által végzett vizsgálat alapult.
170 Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék az ABLV Bank AS‑t kötelezi a saját költségein felül az Egységes Szanálási Testület (ESZT) részéről felmerült költségek viselésére.
3) Az Európai Központi Bank (EKB) maga viseli saját költségeit.
Kornezov | Buttigieg | Kowalik‑Bańczyk |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. július 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások