Language of document : ECLI:EU:T:2021:332

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2021. június 9.(*)

„Közszolgálat – Az EKB személyi állománya – Orvosi és iskoláztatási költségek megtérítése – Hamisítás– Fegyelmi eljárás – Elbocsátás – Büntetőeljárás – Az eljárás intézkedés nélküli megszüntetése – Felmentés – Az igazgatóság hatásköre – Jogbiztonság – A fegyelmi eljárás elévülése – Azon elv, amely szerint a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz – Az ártatlanság vélelme – A fegyelmi bizottság pártatlansága – Téves jogalkalmazás – A bizonyítékok bizonyító ereje – Észszerű határidő – A szankció arányossága – A bírósági felülvizsgálat terjedelme – Felelősség”

A T‑514/19. sz. ügyben,

DI (képviseli: L. Levi ügyvéd)

felperesnek

az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik: F. Malfrère és F. von Lindeiner, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Wägenbaur ügyvéd)

alperes ellen

elsősorban az EKB 2019. május 7‑i, a felperest fegyelmi okból azonnali hatályú elbocsátásáról szóló határozatának és a 2019. június 25‑i, az eljárás újbóli megnyitását megtagadó határozatának megsemmisítése, másodsorban a felperes állásába történő visszahelyezésének 2019. május 11‑i hatályú elrendelése, harmadsorban a felperest e határozatok következtében és a fegyelmi eljárás elhúzódása miatt állítólagosan ért nem vagyoni kár megtérítése iránt az EUMSZ 270. cikk és a Bíróság eljárási szabályzatának 50a. cikke alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

tagjai: S. Gervasoni elnök, L. Madise, P. Nihoul, R. Frendo (előadó) és J. Martín y Pérez de Nanclares bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. október 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A felperes, DI 1999‑ben csatlakozott az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB vagy Bank) személyi állományához. A felperes vezető informatikai asszisztensi feladatokat látott el, és D besorolási fokozatba tartozott, amikor először is fizikoterápiás szolgáltatásokra vonatkozó számlák, másodszor gyógyszerköltségek nyugtái, harmadszor pedig az iskolai felzárkóztatás számláinak megtérítése iránt benyújtott kérelmeivel kapcsolatban fegyelmi eljárás indult vele szemben.

2        Az EKB egészségbiztosítási rendszerét kezelő társaság (a továbbiakban: A. társaság) 2013. december 13. és 2015. november 23. között több, egymást követő feljegyzésben két eseménycsoportról tájékoztatta az EKB‑t. Egyrészt a felperes megtérítés céljából szabálytalanul nyújtott be fizikoterápiás számlákat, noha azokat B., egy kozmetikus állította ki, másrészt pedig gyógyszerköltségek hamis nyugtáinak megtérítését is kérte tőle.

3        2014. május 14‑én az EKB bejelentette a Staatsanwaltschaft Frankfurt am Mainnak (Frankfurt am Main‑i ügyészség, Németország; a továbbiakban: ügyészség) a fizikoterápiás számlák megtérítésére vonatkozó tényeket.

4        2014. október 21‑i határozatával az EKB igazgatósága úgy határozott, hogy a felperest felfüggeszti tisztségéből, és 2014 novemberétől legfeljebb négy hónapra visszatartja alapilletményének 30%‑át. Ezt a határozatot az A. társaság által szolgáltatott információk, valamint a bűnügyi nyomozás és a fegyelmi intézkedések fenntartásának szükségessége indokolta.

5        2015. január 23‑án az EKB közölte az ügyészséggel azokat a kiegészítő információkat, amelyeket az A. társaság szolgáltatott a gyógyszernyugták visszatérítésére irányuló kérelmekkel kapcsolatban.

6        A felperes 2016. február 3‑i meghallgatását követően az EKB Emberi erőforrások, költségvetés és szervezet főigazgatósága 2016. szeptember 8‑án az EKB személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 8.3.2. cikke alapján elkészítette a „szakmai kötelezettségek esetleges megszegéséről szóló jelentést” (a továbbiakban: 1. sz. jelentés). E jelentés a felperes terhére két tényállást állapított meg. Először is, 2009. november 12. és 2014. szeptember 29. között a felperes a B. által a felesége, a gyermekei és saját maga részére végzett fizikoterápiás kezelésekről 86 darab, 61 490 euró összértékű számlát mutatott be az A. társaságnak, amelyeket 56 041,09 euró értékben megtérítettek részére, noha B. nem fizikoterapeuta, hanem kozmetikus. Másodszor, 2009 februárja és 2013 szeptembere között a felperes csalárd módon kézzel írott gyógyszernyugtákat nyújtott be az A. társaság részére 21 289,08 euró összegben, amelyből e társaság 19 427,86 eurót megtérített.

7        2016. szeptember 12‑én az ügyészség elkészítette a vádiratot, amelyben hivatalosan megvádolta a felperest, és a fizikoterápiás kezelésekre vonatkozó 71 darab számla jogellenes megtéríttetése miatt a Strafgesetzbuch (német büntető törvénykönyv) 263. §‑ának (1) bekezdése értelmében vett csalás és az ugyanezen törvénykönyv 267. §‑a értelmében vett okirathamisítás alapján büntetőbíróság elé utalta az ügyet. Ugyanebben a vádiratban az ügyészség a Strafprozessordnung (a büntetőeljárásról szóló német törvény) 154. §‑ának megfelelően megszüntette az ügy gyógyszernyugtákkal kapcsolatos részét, mivel a felrótt cselekményekhez nagy terjedelmű bizonyításfelvételre lett volna szükség.

8        2016. november 18‑án az EKB szolgáltatási főtisztviselője „az igazgatóság nevében eljárva” fegyelmi eljárást indított a felperessel szemben szakmai kötelezettségeinek feltételezett elmulasztása miatt, ami szükségessé tette a fegyelmi bizottság összehívását, és kérte ez utóbbit, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.15. cikkének megfelelően készítsen véleményt. Ez az eljárás, amely az 1. sz. jelentés alapján indult, a fizikoterápiás számlákkal és a gyógyszernyugtákkal kapcsolatos tényekre vonatkozott.

9        A fegyelmi bizottság több levelet váltott a felperessel, és 2017. február 13‑án meghallgatta őt.

10      2017. szeptember 5‑én az EKB Emberi erőforrások, költségvetés és szervezet főigazgatósága elkészítette a második jelentését a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke értelmében vett „szakmai kötelezettségek esetleges megszegéséről” (a továbbiakban: 2. sz. jelentés). E jelentés a felperes két gyermeke számára nyújtott iskolai felzárkóztatásról szóló számlákra vonatkozott, amelyek megtérítését a felperes 2010‑ben, 2012‑ben és 2014‑ben, majd 2017 januárjában ismét kérte a személyzeti szabályzat 3.8.4. cikke alapján. E jelentés szerint észszerű gyanú állt fenn arra vonatkozóan, hogy a C. felzárkóztató tanár által iskolai felzárkóztatás címén kiállított számlák nem hitelesek és valódiak.

11      A 2. sz. jelentésre tekintettel a szolgáltatási főtisztviselő „az igazgatóság nevében eljárva” 2017. szeptember 19‑én úgy határozott, hogy a fegyelmi bizottság megbízatását e tényállásra is kiterjeszti.

12      2017. október 12‑én az EKB benyújtotta az ügyészségnek az ügy iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos részét.

13      A fegyelmi bizottság 2017. október 17‑én meghallgatta a felperest és a házastársát.

14      2017. október 18‑án a Landgericht Frankfurt am Main (Frankfurt am Main‑i regionális bíróság, Németország) egyik büntető tanácsa „ténybeli okokból” felmentette a felperest a fizikoterápiás számlákkal kapcsolatban, mivel a bíróság „a tárgyalás alapján” meggyőződött arról, hogy „a vádiratban felrótt tények nem bizonyítottak”.

15      2018. április 11‑én a fegyelmi bizottság benyújtotta a véleményét. Először is úgy ítélte meg, hogy a fizikoterápiás számlák hitelességének hiánya nem volt kellőképpen bizonyított, azonban a felperes tudta, hogy B. nem fizikoterapeuta, hanem kozmetikus, vagy legalábbis meg kellett volna győződnie e minőségéről. Ezt követően a fegyelmi bizottság úgy vélte, hogy a gyógyszernyugták és az iskolai felzárkóztatás számláinak benyújtására vonatkozó kifogások alapjául szolgáló tények sem voltak kellően bizonyítottak, és e tekintetben le kell zárni az eljárást, azzal a feltétellel, hogy új bizonyítékok felmerülése esetén az újból megnyitható. A fentiekre tekintettel a fegyelmi bizottság azt javasolta, hogy a felperessel szemben tizenkét hónapos időszakra havi 400 euró mértékű ideiglenes illetménycsökkentésből álló szankciót szabjanak ki.

16      Miután a felperes benyújtotta a fegyelmi bizottság 2018. április 11‑i véleményére vonatkozó észrevételeit, a szolgáltatási főtisztviselő közölte vele az igazgatóság 2018. július 10‑i határozatát, amely szerint a jelen ügyben ez utóbbi maga gyakorolja a fegyelmi jogkört (a továbbiakban: 2018. július 10‑i határozat).

17      A szolgáltatási főtisztviselő ezt követően közölte a felperessel az igazgatóság határozatának tervezetét, amely a felperes azonnali hatályú elbocsátására irányult. Ezt követően levélváltásra került sor.

18      2019. május 7‑én az igazgatóság úgy határozott, hogy a felperest azonnali hatállyal elbocsátja (a továbbiakban: elbocsátásról szóló határozat).

19      Először is az igazgatóság úgy ítélte meg, hogy egyrészt „[a felperes] majdnem öt évig tartós és teljes érdektelenséget tanúsított azon kérdés vonatkozásában, hogy [B.] rendelkezik‑e a fizikoterápiás szolgáltatások nyújtásához szükséges képzettséggel, annak ellenére, hogy egyértelmű és objektív okokból meg kellett volna győződnie e képesítésről”, másrészt „tevőlegesen eltitkolta az információk egy részét” az A. társaság és az EKB elől.

20      Másodszor, ami a több, mint 500 gyógyszernyugtát illeti, az igazgatóság úgy vélte, kizárt, hogy a felperes nem észlelte, hogy a kézírásos formában való kiállításuk Németországban rendkívül szokatlan, és objektív jelek utalnak arra, hogy azok nem hitelesek és valódiak.

21      Harmadszor, ami az iskolai felzárkóztatás számláit illeti, az igazgatóság többek között megállapította, hogy az azokban szereplő adószám szinte teljesen megegyezik a fizikoterápiáról szóló számlákon feltüntetett adószámmal, és hogy a Frankfurt am Main‑i (Németország) pénzügyőrség megerősítette, hogy ezen adószám hamis. Az igazgatóság azt is megjegyezte, hogy C.‑nek ezeken a számlákon feltüntetett címe is majdnem azonos B. címével. Az EKB ezért úgy ítélte meg, hogy igen valószínűtlen, hogy a felperes figyelmét elkerülték volna ezek a hasonlóságok. Következésképpen az igazgatóság úgy vélte, hogy a felperes az iskolai felzárkóztatás megtérítése céljából olyan számlákat nyújtott be, amelyek nem voltak hitelesek és valódiak.

22      A fentiek összességére tekintettel az igazgatóság lényegében arra hivatkozott, hogy az orvosi költségek és az iskolai felzárkóztatás költségeinek megtérítéséhez való jog nem jelenti azt, hogy a személyi állomány tagjai figyelmen kívül hagyhatják a számlák vagy nyugták kibocsátását érintő olyan körülményeket, amelyekkel kapcsolatban a kellő körültekintéssel eljáró személy kérdéseket tenne fel azzal kapcsolatban, hogy e számlák vagy nyugták a megtérítésükre feljogosító megfelelő dokumentumoknak minősülnek‑e. Az igazgatóság úgy ítélte meg, hogy ilyen feltételek fennállása esetén a személyi állomány szóban forgó tagjai kötelesek erről legalábbis kérés nélkül tájékoztatni az adminisztrációt, és együttműködni ez utóbbival. Következésképpen az igazgatóság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes megsértette először is az intézménnyel szemben fennálló hivatali hűségre vonatkozó kötelezettségét, másodszor az EKB közös értékeinek tiszteletben tartására, valamint a szakmai és magánéletének az EKB jogállásával összhangban történő folytatására vonatkozó kötelezettségét, harmadszor pedig folyamatosan megsértette az intézmény pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó kötelezettségét, és negyedszer, kockáztatta a Bank jóhírnevét.

23      Időközben, 2019. április 30‑án az ügyészség tájékoztatta a felperest, hogy az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó nyomozást a büntetőeljárásról szóló törvény 170. §‑ának (2) bekezdése alapján lezárták, mivel nem áll fenn megalapozott gyanú a büntetőeljárás megindítására.

24      Ugyanezen a napon az EKB által május 15‑én nyilvántartásba vett levélben az ügyészség az EKB‑t is tájékoztatta e nyomozás lezárásáról. Ebben a levélben az ügyészség hozzátette, hogy a nyomozás során kiderült, hogy C. felzárkóztató tanár nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban, és a számláin szereplő adószám valótlan. Mindazonáltal az ügyészség úgy vélte, hogy nem zárható ki, hogy a szóban forgó számlákat valóban kibocsátották és azokat a vádlott kifizette, valamint hogy az azokban szereplő hamis információk „egyéb okokkal” magyarázhatók.

25      2019. június 12‑i levelében a felperes tájékoztatta a szolgáltatási főtisztviselőt az ügyészség által az iskolai felzárkóztatás számlái tárgyában lefolytatott eljárás eredményéről, és kérte, hogy az EKB vonja vissza az elbocsátásról szóló határozatát.

26      2019. június 26‑i levelében a szolgáltatási főtisztviselő tájékoztatta a felperest az igazgatóság június 25‑i azon határozatáról, hogy nem nyitja meg újból a fegyelmi eljárást (a továbbiakban: az eljárás újbóli megnyitásának megtagadása). E határozat két indokon alapul. Az EKB először is arra hivatkozott, hogy az ügyészségnek azt kellett megvizsgálnia, hogy a felhozott tények a büntetőeljárásokra alkalmazandó bizonyítási kritériumok alapján a német büntetőjog megsértésének minősülnek‑e, míg neki azt kell megvizsgálnia, hogy a felhozott tények a fegyelmi eljárásokra alkalmazandó, eltérő bizonyítási kritériumok alapján a saját foglalkoztatási szabályai megsértésének minősülnek‑e. Ezt követően az EKB kifejtette, hogy az ügyészség megerősítette, hogy C. felzárkóztató tanár nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban, és a számláin szereplő adószám valótlan.

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

27      A Törvényszék Hivatalához 2019. július 18‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

28      Az EKB 2019. november 8‑án nyújtotta be ellenkérelmét.

29      2020. január 22‑én a felperes benyújtotta a választ.

30      2020. március 6‑án az EKB viszonválaszt terjesztett elő.

31      2020. július 7‑én a Törvényszék az eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének d) pontja alapján pervezető intézkedéssel felhívta az EKB‑t, hogy nyújtson be két dokumentumot. Az EKB az előírt határidőn belül eleget tett a pervezető intézkedésnek.

32      A negyedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

33      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített negyedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, továbbá az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, és felhívta őket, hogy azokra a tárgyaláson válaszoljanak.

34      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg az elbocsátásról szóló határozatot és az eljárás újbóli megnyitását megtagadó határozatot (a továbbiakban együttesen: megtámadott határozatok);

–        következésképpen 2019. május 11‑i hatállyal rendelje el a felperes állásába való visszahelyezését és az összes ehhez kapcsolódó pénzügyi jogosultságának visszaállítását, valamint e tény megfelelő közzétételét, a felperes jóhírnevének visszaállítása céljából;

–        mindenképpen rendelje el a felperes által állítólag elszenvedett, az általa méltányosságból 20 000 EUR összegben meghatározott nem vagyoni kárának megtérítését;

–        az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.

35      Az EKB azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        amennyiben ez szükséges, a fizikoterápiás számlákkal kapcsolatos meghallgatásuk céljából tanúként idézze be a felperest, a házastársát és a gyermekeit, valamint adott esetben B.‑t, vagy legalábbis ezzel kapcsolatban a felperest a jelen jogvitában félként hallgassa meg.

III. A jogkérdésről

A.      A megtámadott határozatok megsemmisítésére irányuló első kereseti kérelemről

1.      Előzetes megjegyzések

36      Megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására a felperes kilenc jogalapra hivatkozik. A keresetlevél tartalmára tekintettel azonban tíz jogalapot kell megkülönböztetni, amelyek a következőkön alapulnak:

–        az első a megtámadott határozatok kibocsátója hatáskörének hiányán;

–        a második a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkének és a jogbiztonság elvének megsértésén;

–        a harmadik azon elv megsértésén, amely szerint „a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz”, a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén és a gondoskodási kötelezettség megsértésén;

–        a negyedik a személyzeti szabályzat 8.3.7. cikkének és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkében rögzített pártatlanság elvének megsértésén;

–        az ötödik a védelemhez való jog megsértésén;

–        a hatodik nyilvánvaló értékelési hibán;

–        a hetedik az ártatlanság vélelmének és a Charta 48. cikkének a megsértésén;

–        a nyolcadik az észszerű határidő megsértésén és a gondoskodási kötelezettség megsértésén;

–        a kilencedik az indokolási kötelezettség megsértésén;

–        a tizedik, másodlagosan megfogalmazott jogalap az arányosság elvének megsértésén alapul.

37      A harmadik és a hetedik jogalapot azonban együttesen kell megvizsgálni.

38      Egyébiránt az EKB általánosságban arra hivatkozik, hogy kizárólag az aktus kibocsátója hatáskörének hiányára alapított első jogalap kapcsolódhat az eljárás újbóli megnyitásának megtagadásáról szóló határozat megsemmisítésére irányuló kérelemhez.

39      Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy még ha a felperes lényegében az elbocsátásról szóló határozattal szemben nyújtott is be kifogásokat, a harmadik és hetedik jogalap, amelyek lényegében „a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz” elvének és az ártatlanság vélelméhez való jognak a megsértésén alapul, egyúttal az eljárás újbóli megnyitásának megtagadása ellen is irányul, tekintettel az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó vizsgálat lezárásáról szóló ügyészi határozatra. Ráadásul abban az esetben, ha az elbocsátásról szóló határozatot meg kellene semmisíteni, ennek következtében és a jogbiztonság érdekében az eljárás újbóli megnyitásának megtagadását szintén meg kell semmisíteni abból a célból, hogy kiküszöböljék az EKB azon kötelezettségét érintő esetleges akadályokat, hogy az EUMSZ 266. cikknek megfelelően megtegye az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

2.      A megtámadott határozatok kibocsátója hatáskörének hiányára alapított első jogalapról

40      Az EKB személyi állományának alkalmazási feltételei (a továbbiakban: alkalmazási feltételek) 44. cikkének ii) pontja értelmében az igazgatóság fegyelmi szankcióként felmondási idővel vagy a nélkül történő elbocsátást is alkalmazhat. A személyzeti szabályzat 8.3.17. cikke ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy „[a] személyi állománynak az I. vagy alacsonyabb fizetési fokozatba tartozó tagjai esetében az igazgatóság nevében eljáró szolgáltatási főtisztviselő […] határoz a legmegfelelőbb fegyelmi szankcióról”.

41      A jelen ügyben az igazgatóság fogadta el a megtámadott határozatokat, noha a felperes szerint azok a személyzeti szabályzat 8.3.17. cikkében szereplő hatáskör‑átruházás értelmében a szolgáltatási főtisztviselő hatáskörébe tartoztak.

42      Azonban, amint arra az EKB hivatkozik, 2018. július 10‑én, vagyis az elbocsátásról szóló határozat elfogadása előtt az igazgatóság úgy határozott, hogy saját maga gyakorolja a felperessel szemben a fegyelmi jogkört (lásd: a fenti 16. pont).

43      A felperes azonban úgy véli, hogy a szolgáltatási főtisztviselőre ruházott hatáskör visszavonása szükségessé tette a személyzeti bizottsággal való előzetes konzultációt. Ezért úgy tekinti, hogy ilyen konzultáció hiányában a 2018. július 10‑i határozat szabálytalan volt, ennek következtében az igazgatóság az elbocsátásról szóló határozatot a szabályzat alapján hatáskörrel rendelkező hatóság helyett hozta meg.

44      Annak igazolása érdekében, hogy a személyzeti bizottsággal egyeztetni kellett volna, a felperes elsősorban arra hivatkozik, hogy a 2018. július 10‑i határozat a személyzeti szabályzat módosításának minősül, és hogy az ilyen módosítás az EKB eljárási szabályzatának 21. cikkének és az eljárások párhuzamossága elvének megfelelően megköveteli e bizottsággal való egyeztetést.

45      Mindazonáltal a felperes állításával ellentétben a 2018. július 10‑i határozat nem helyezte hatályon kívül a személyzeti szabályzat 8.3.17. cikkét. Amint azt a válaszban maga a felperes is elismeri, e határozat kizárólag őt, és a szóban forgó ügyet érintette. E határozat tehát csupán egyedi hatállyal bír.

46      Márpedig a személyzeti bizottsággal való egyeztetés kötelezettsége az általános hatályú jogi aktusok módosítására korlátozódik (2017. november 9‑i Bowles kontra EKB végzés, T‑564/16, nem tették közzé, EU:T:2017:816, 48. pont). Az alkalmazási feltételek 48. cikke ugyanis úgy rendelkezik, hogy a személyzeti bizottság feladata, hogy „a munkaszerződések, a személyi állományra alkalmazandó szabályozás, az illetmények, az alkalmazási feltételek, a munkavégzés, az egészség, a biztonság, a szociális védelem és a nyugdíjrendszerek tárgyában a személyi állomány valamennyi tagjának általános érdekeit képviselje”. Egyébiránt ugyanezen alkalmazási feltételek 49. cikke szerint „a személyzeti bizottsággal konzultálni kell a jelen alkalmazási feltételeket a személyi szabályzatot vagy az azokhoz kapcsolódó, a fenti 48. cikkben meghatározottakhoz hasonló minden kérdést érintő valamennyi módosításról”.

47      A felperes ugyanakkor másodszor azzal érvel, hogy még ha a 2018. július 10‑i határozat kizárólag őt érintené is, az igazgatóság lehetősége az egyedi esetekre való hivatkozásra azzal a következménnyel jár, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.17. cikke nem végleges rendelkezésnek, hanem az EKB szándéka szerint módosítható rendelkezésnek tekinthető. Márpedig fegyelmi ügyekben a jogbiztonság és a nyilvánosság elengedhetetlen. Ilyen körülmények között a felperes úgy véli, hogy a személyzeti bizottsággal való egyeztetés hasznos lett volna.

48      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Központi Bankok Európai Rendszere és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 11.6. cikke értelmében az igazgatóság felel az EKB folyó ügyeinek intézéséért, és hogy közelebbről az alkalmazási feltételek 44. cikkének ii. pontja ismeri el az EKB azon hatáskörét, hogy azonnali hatályú elbocsátásról szóló határozatokat hozzon.

49      E körülmények között a személyzeti szabályzat 8.3.17. cikke – azáltal, hogy a szolgáltatási főtisztviselőjére bízza az egyedi elbocsátási határozatoknak „az igazgatóság nevében” történő meghozatalát – azon széles mérlegelési jogkörhöz kapcsolódik, amellyel az Európai Unió intézményei a szükségleteiknek megfelelő belső szervezet kialakítása tekintetében rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2005. május 26‑i Tralli kontra EKB ítélet, C‑301/02 P, EU:C:2005:306, 58. pont). Márpedig, noha a jogbiztonság elve, amelyre a felperes hivatkozik, előírja, hogy az adminisztráció a szabályok elfogadásakor köteles olyan megfogalmazást alkalmazni, amely kellően egyértelmű ahhoz, hogy a címzettek félreértés nélkül megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, valamint megtehessék az azokból következő lépéseket, ezen elv alapján az EKB nem köteles korlátozni a mérlegelési jogkörét (lásd analógia útján: 2019. szeptember 24‑i US kontra EKB ítélet, T‑255/18, nem tették közzé, EU:T:2019:680, 90. pont). Következésképpen a jogbiztonság elvével nem ellentétes az, hogy a fent említett 8.3.17. cikket úgy értelmezzék, hogy a szolgáltatási főtisztviselő e tárgyban hozott határozatai az igazgatóság határozatait nyilvánítják ki, ez utóbbi azokért teljes felelősséget vállal, és azok neki jogilag betudhatók.

50      Egyébiránt a személyzeti igazgatással kapcsolatban a gondos ügyintézés szabályai kétségtelenül feltételezik többek között, hogy az EKB‑n belül a hatáskörök megosztását világosan meghatározzák és megfelelően ismertessék (2008. július 9‑i Kuchta kontra EKB ítélet, F‑89/07, EU:F:2008:97, 62. pont). A jelen ügyben a személyzeti szabályzat 8.3.17. cikkét közzétették, és az EKB indokolta azt a döntést, hogy a 2018. július 10‑i határozatot a felperes érdekében nem teszik közzé abból a célból, hogy megőrizhesse a jóhírnevét akkor, amikor a fegyelmi eljárás végeredményét még nem lehetett előre megjósolni. Ráadásul a felperessel közölték e határozatot, és így tájékoztatták őt.

51      Következésképpen az igazgatóság azon döntése, hogy a felperes egyedi esetében közvetlenül gyakorolja a fegyelmi jogkört, nem eredményezi a személyzeti szabályzat olyan módosítását, amely a jogbiztonság és a nyilvánosság érdekében a felperes állításának megfelelően szükségessé tette volna a személyzeti bizottsággal való egyeztetést.

52      Végezetül meg kell említeni, hogy a felperest semmilyen garanciától nem fosztották meg. Épp ellenkezőleg, a hatáskör testületi gyakorlása, mint a jelen ügyben is, főszabály szerint nagyobb védelmet nyújt a meghozandó intézkedések címzettjei számára, mint egy egyetlen személy által gyakorolt hatáskör (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 19‑i GE Healthcare kontra Bizottság ítélet, T‑783/17, EU:T:2019:624, 182. pont).

53      Az első jogalap tehát nem megalapozott.

3.      A személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkének és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított második jogalapról

54      A személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkének harmadik franciabekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] fegyelmi eljárást legkésőbb a tényállás bekövetkezését követő öt éven belül, annak feltárása évében kell megindítani, kivéve az olyan súlyos kötelességszegés esetét, amely elbocsátással járhat, amely esetben a határidő tíz év, illetve egy év”.

55      A felperes arra hivatkozik, hogy a tényállás e rendelkezés értelmében elévült a feltárásától számított egyéves határidő lejárta miatt.

a)      Az egyéves határidő kötelező vagy nem kötelező jellegéről

56      Az EKB azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkében előírt egyéves határidő nem kötelező. Azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely határidő túllépése csak akkor vonja maga után a jogi aktus megsemmisítését, ha az észszerűtlen abban az értelemben, hogy befolyásolja a védelemhez való jogot; ezt azonban a felperes nem állítja.

57      Bár másodlagosan terjesztették elő, ezt az érvet elsőként kell megvizsgálni.

58      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az elévülési idő célja a jogbiztonság biztosítása, és hogy ezen alapvető követelménnyel ellentétes az, ha az adminisztráció határozatlan ideig késlekedhet jogkörei gyakorlásával (lásd ebben az értelemben: 2004. június 10‑i François kontra Bizottság ítélet, T‑307/01, EU:T:2004:180, 45. és 46. pont; 2012. március 8‑i Kerstens kontra Bizottság ítélet, F‑12/10, EU:F:2012:29, 122. és 123. pont). Következésképpen, mivel léteznek a fegyelmi eljárás megindítására vonatkozó elévülési időt meghatározó rendelkezések, az észszerű határidőhöz kapcsolódó valamennyi megfontolást el kell utasítani (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. november 13‑i Nencini kontra Parlament ítélet, C‑447/13 P, EU:C:2014:2372, 52–54. pont; 2008. június 18‑i Hoechst kontra Bizottság ítélet, T‑410/03, EU:T:2008:211, 224. pont). Ha megállapítást nyerne, hogy a fegyelmi ügyekben a határidők nem jogvesztő jellegűek, akkor az csak az eljárás lefolytatására vonatkozóan lenne megállapítható (2015. március 17‑i AX kontra EKB ítélet, F‑73/13, EU:F:2015:9, 174. pont; az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata IX. mellékletének 5. szakaszában említett határidőket illetően lásd még: 2012. március 8‑i Kerstens kontra Bizottság ítélet, F‑12/10, EU:F:2012:29, 124. pont), nem pedig a megindítására vonatkozó határidők tekintetében.

59      Az EKB ezért tévesen állítja, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkében előírt egyéves elévülési idő nem kötelező.

60      Mindemellett az EKB azt állítja, hogy a tényállás a jelen ügyben nem évült el.

b)      A tényállás elévülésének kérdéséről

1)      Az egyéves elévülési időt megindító „tényállás feltárása” fogalomról

61      Az EKB megjegyzi, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke szerint az egyéves elévülési idő csak a tényállás feltárásától kezdődik. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy mit jelent ez a fogalom.

62      E tekintetben a személyzeti szabályzat 8.3.15. cikkéből az következik, hogy a fegyelmi bizottság feladata többek között a tények lehető legrészletesebb feltárása és megállapítása. Ezenfelül az említett szabályzat 8.3.14. cikke értelmében az említett bizottság kiegészítő vizsgálatok elvégzését kérheti valamely tagjától, ha úgy ítéli meg, hogy az információ nem elegendő. Ebből következik, hogy a fegyelmi eljárás tárgya a tényállás végleges meghatározása és egy kontradiktórius eljárást követően annak bizonyítása.

63      Ily módon a tényállás feltárásának fogalma nem követelheti meg a fegyelmi kötelezettségszegést megvalósító valamennyi tény pontos és részletes ismeretét (lásd analógia útján: 2012. november 8‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, C‑469/11 P, EU:C:2012:705, 37. pont). Ezenkívül e fogalom nem követeli meg, hogy a tényeket véglegesen megállapítsák, mivel azok feltárása a tények ismeretére, nem pedig azok bizonyítására utal (lásd analógia útján: 2017. április 27‑i CJ kontra ECDC végzés, T‑696/16 REV és T‑697/16 REV, nem tették közzé, EU:T:2017:318, 39. pont).

64      Ennélfogva el kell ismerni, hogy – amint azt a Bank állítja – a tényállásnak a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke értelmében vett feltárása abban az időpontban történik, amikor az ismert tények elegendőek ahhoz, hogy prima facie értékelni lehessen a szakmai kötelezettségszegés fennállását, ami pedig az esetlegesen megsértett kötelezettségektől és az egyes kötelezettségekhez kapcsolódó követelményektől függ. A felperes egyébként ezt az értelmezést nem is igazán vitatja.

65      Ugyanakkor eleve el kell utasítani az EKB arra alapított érvét, hogy az elévülési idő lejártához kapcsolódó súlyos következmények miatt e határidő kezdő időpontjának a jogbiztonság biztosítása érdekében biztosnak kell lennie.

66      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az elévülési idők inkább az eljárás alá vonható személyek jogbiztonságát hivatottak biztosítani, mintsem az eljáró hatóságét (lásd analógia útján: 2014. november 13‑i Nencini kontra Parlament ítélet, C‑447/13 P, EU:C:2014:2372, 52. pont). Ráadásul az EKB által a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkében használt „tényállás feltárásának” fogalma maga is bizonyos fokú bizonytalanságot hordoz magában. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve nem követeli meg, hogy minden jogi aktus következményei az alkalmazandó rendelkezésekre tekintettel teljes bizonyossággal előre láthatók legyenek (lásd analógia útján: 2013. szeptember 16‑i Hansa Metallwerke és társai kontra Bizottság ítélet, T‑375/10, nem tették közzé, EU:T:2013:475, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Elegendő, ha – az uniós bíróság általi felülvizsgálat sérelme nélkül – elérnek egy észszerű szintet (lásd ebben az értelemben: 2015. október 22‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, C‑194/14 P, EU:C:2015:717, 42. pont).

67      Ennek megállapítását követően konkrétan azt kell megvizsgálni, hogy a tényállások ténylegesen elévültek‑e a jelen ügyben.

2)      A fizikoterápiás számlákra vonatkozó fegyelmi eljárás esetleges elévüléséről

68      Az iratokból kitűnik, hogy A. társaság 2013. december 13‑án és 18‑án információkat közölt az EKB‑val a fizikoterápiás számlák megtérítésével kapcsolatban a felperes által elkövetett esetleges csalásokra vonatkozóan. Ezt követően 2014. február 20‑án, március 20‑án, május 27‑én, június 13‑án, július 15‑én, valamint október 13‑án és október 21‑én kiegészítő információkat szolgáltatott.

69      Az EKB azt állítja, hogy a fenti 68. pontban említett, az A. társaság által szolgáltatott információk nem minősülhetnek a „tényállás feltárásának”, mivel biztosítóként személyes érdeke fűződhetett ahhoz, hogy a felperes javára teljesített kifizetések jogalap nélküli jellegét felhozza, és azt, hogy ezért ezeket az információkat körültekintően kellett kezelni.

70      Ugyanakkor az iratokból nem tűnik ki, hogy az EKB az érdekellentét gyanúja miatti fenntartással fogadta volna A. társaság információit.

71      Épp ellenkezőleg, az A. társaság 2014. november 20‑i jelentéséből kitűnik, hogy az EKB már 2013 decemberében megállapította, hogy az említett társaság által szolgáltatott első információk elegendőek a csalás gyanúja esetére előírt saját fegyelmi eljárása megindításához.

72      Ezenfelül az A. társaságtól kapott információkban bízva az EKB feljelentést tett az ügyészségen a fizikoterápiás számlák 2014. május 14‑i megtérítésére vonatkozó tények alapján (lásd: a fenti 3. pont).

73      Emellett a 2014. november 20‑i jelentés szerint az EKB azt kérte az A. társaságtól, hogy november 17‑én kezdje meg az előkészületeket a fizikoterápia és a gyógyszerek költségeiből megtérített összegeknek a felperessel való visszatéríttetése érdekében, különös tekintettel a potenciálisan csalárd megtérítés iránti kérelmek jelentős mennyiségére.

74      Végül az A. társaság által közölt információkat tanúvallomások és egyéb dokumentumok egészítették ki, amelyek alátámasztották, és ily módon hihetővé tették azokat.

75      Az EKB arra is hivatkozik, hogy az A. társaságtól kapott információk csak részadatok voltak, összehasonlítva azokkal a visszatérítés iránti kérelmekkel, amelyek körülbelül öt évre oszlanak el.

76      A 2014. október 13‑i jelentésében azonban az A. társaság összesen 91 darab, 56 041,09 euró összértékű fizikoterápiás számláról tájékoztatta az EKB‑t, ami nem tekinthető részadatnak, mivel ez az összeg megfelel az elbocsátásról szóló határozatban megjelölt összegnek.

77      Ráadásul a 2014. október 13‑i jelentés arra késztette az EKB‑t, hogy 2014. október 21‑től a felperest felfüggessze a tisztségéből (lásd: a fenti 4. pont).

78      Az EKB kétségkívül azt állítja, hogy az alkalmazási feltételek 46. cikke szerint el lehet rendelni a felfüggesztést „súlyos kötelezettségszegés gyanújának felmerülése esetén”, amelyhez gyengébb bizonyíték elegendő, mint a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke értelmében vett „tényállás feltárása” esetén.

79      Mindazonáltal az igazgatóság azzal indokolta a felperes felfüggesztéséről szóló határozatát, hogy az A. társaság által szolgáltatott információkra tekintettel kellően pontos és releváns adatok álltak fenn annak megállapításához, hogy a felperes meghamisította a szóban forgó számlákat, vagy legalábbis tudatában volt annak, hogy hamisak. E körülményekre tekintettel az igazgatóság úgy vélte, hogy ha e tények megállapítást nyernének, e tényállás az érintett kötelezettségei súlyos megszegését valósítaná meg, és többek között fent kellene tartani a fegyelmi intézkedéseket.

80      Így, mivel a Bank a felfüggesztést elrendelő határozatot olyan tényekkel igazolta, amelyeket maga is kellően pontosnak és relevánsnak minősített ahhoz, hogy a fegyelmi eljárás alapjául szolgáló súlyos kötelezettségszegés fennállását vélelmezni lehessen, az A. társaság által szolgáltatott említett bizonyítékok szükségszerűen elegendőek voltak ahhoz, hogy megvalósítsák a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke értelmében vett „tényállás feltárását”, amint az a fenti 64. pontban megállapításra került.

81      Ebből következik, hogy amennyiben az A. társaság által 2014 októberében az EKB előtt feltárt tények elegendőek voltak ahhoz, hogy a tényállásnak a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikke értelmében vett feltárása fogalma alá tartozzon, el kell utasítani az EKB többi érvét, amelyek szerint a fegyelmi eljárás megindítása érdekében észszerű volt bevárni, hogy a német igazságügyi hatóságok – többek között egy házkutatást követően – további információkat gyűjtsenek, vagy hogy további tények megismerése érdekében betekinthessen az ügyészség irataiba. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az EKB úgy vélte, hogy további információkra van szüksége a fegyelmi eljárás lefolytatásához, megindíthatta volna ezt az eljárást és felfüggeszthette volna a büntetőeljárás eredményéig. Ugyanis, noha a felfüggesztést az EKB egyetlen belső szabálya és egyetlen általános elv sem írja elő (lásd: az alábbi 105–107. pont), az EKB – mivel az eljárás lefolytatására nyitva álló határidők nem jogvesztő jellegűek (lásd: a fenti 58. pont) –, eljárhatott volna ilyen módon, hogy semmi se engedjen arra következtetni, hogy a bűnügyi nyomozás ezt nem tette lehetővé, és hogy a 2014. október 21‑i felfüggesztő határozat ellenben már utalt erre.

82      E megfontolások összességéből kitűnik, hogy több mint egy év telt el a fizikoterápiás költségekre vonatkozó tények 2014. októberi feltárása és a fegyelmi eljárás megindításáról szóló 2016. november 18‑i határozat között.

83      A második jogalap tehát megalapozott az ügy fizikoterápiás számlákra vonatkozó része tekintetében.

3)      A gyógyszerköltségek nyugtáira vonatkozó fegyelmi eljárás esetleges elévüléséről

84      Amint az már kifejtésre került (lásd: a fenti 4. és 73. pont), emlékeztetni kell arra, hogy 2014. október 21‑én a felperest felfüggesztették a tisztségéből, és hogy ezután, november 17‑én az EKB arra kérte az A. társaságot, hogy tegye meg a felperes egészségügyi kiadásainak visszafizettetésére irányuló előkészületeket.

85      Egyébiránt az iratokból kitűnik, hogy 2014. november 21‑én A. társaság továbbította az EKB‑nak egy előző napon kelt és dokumentált jelentést, amely a felperes esetleges csalásainak megállapítására irányult (lásd: a fenti 71. és 73. pont). Ez a jelentés nem csupán a fizikoterápiás számlákra vonatkozott, hanem a kézzel írott gyógyszernyugták megtérítésére is. Pontosította, hogy a szóban forgó gyógyszertárak tulajdonosa kijelentette, hogy az ő nyugtáikat kinyomtatják, és hogy a kézzel írt összegeket tartalmazó nyugtákat nem ezen gyógyszertárak egyike állította ki; hogy a nyugták neki átadott példányain feltüntetett összegek nem felelnek meg az alkalmazott díjaknak, több említett terméket soha nem rendeltek meg, illetve azokat nem értékesítették, és az azokon szereplő bélyegzőlenyomatokat valószínűleg meghamisították. A. társaság az e nyugták után visszatéríttetendő összeget 88 289,65 euróra becsülte. Az említett jelentéshez mellékelték a vitatott nyugták listáját.

86      A. társaság a 2014. november 20‑i jelentését egy 2015. január 22‑i és egy 23‑i e‑maillel egészítette ki.

87      Végül az 1. sz. jelentésből kitűnik, hogy az A. társaság által továbbított információk elegendőek voltak ahhoz, hogy az EKB‑t 2015. január 23‑án a gyógyszernyugtákkal kapcsolatos tényeknek a német igazságügyi hatóságokkal való közlésére késztesse.

88      A fentiekre tekintettel úgy tűnik, hogy az ügy gyógyszernyugtákkal kapcsolatos részére vonatkozóan a 2014. november 21. és 2015. január 23. között az EKB tudomására hozott tények elegendőek voltak ahhoz, hogy prima facie értékelést végezhessen a felperes szakmai kötelezettségei megszegésének fennállására vonatkozóan.

89      Emiatt, és a fenti 66. pontban már kifejtett indokok miatt meg kell állapítani, hogy a gyógyszernyugtákat illetően az egyéves elévülési idő legkésőbb 2015. január 23‑án kezdődött, és nem – amint arra az EKB hivatkozik – ugyanezen év november 20‑án, abban az időpontban, amikor az EKB betekinthetett az ügyészség által folytatott büntetőeljárás iratanyagába. Következésképpen 2016. november 18‑án, amikor a fegyelmi eljárás megindult, az egyéves elévülési idő már lejárt a gyógyszernyugták tekintetében.

90      A második jogalap tehát az ügy e részét illetően megalapozott.

4)      Az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó fegyelmi eljárás esetleges elévüléséről

91      A szolgáltatási főtisztviselő úgy határozott, hogy 2017. szeptember 19‑én kiterjeszti a fegyelmi bizottság megbízatását az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos tényekre, tehát ezekre vonatkozóan ebben az időpontban megindítja a fegyelmi eljárást.

92      A felperes azt állítja, hogy az ügy ezen részének megindításához vezető körülmény abból a tényből ered, hogy C. felzárkóztató tanár számláin szinte ugyanaz az adószám szerepel, mint a B. nevű állítólagos fizikoterapeuta számláin. Márpedig hozzáteszi, hogy az EKB az A. társaság jelentéséből ismerte a fizikoterápiás számlákra vonatkozó fegyelmi eljárás alapjául szolgáló tényállást, C. számlái az ügyiratban voltak, és több mint egy évvel a fegyelmi bizottság megbízásának kiterjesztéséről szóló határozatot megelőzően már a Bank rendelkezésére álltak. Következésképpen a felperes úgy véli, hogy az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó tények feltárása nem következhet az ügy fizikoterápiás számlákra és gyógyszernyugtákra vonatkozó része vonatkozásában a fegyelmi bizottság által 2017‑ben végzett vizsgálatokból.

93      Az a tény, amely felhívta az EKB figyelmét az iskolai felzárkóztatás számláira, nevezetesen B. és C. adószámának szinte megegyező jellege valóban szerepelt a felperes aktájában. Mindazonáltal, noha a felperes jogi képviselője 2016. február 3‑án annak meghatározására irányuló kérdésekre adott válaszában, hogy a B. nevű állítólagos fizikoterapeuta szolgáltatásai valósak voltak‑e, arra a körülményre hivatkozott, hogy a felperes e szolgáltatásokat készpénzben fizette ki, ebben az időpontban – az erre irányuló kifejezett kérés ellenére – nem mutatott be egyetlen bizonyítékot sem. A felperes csak szeptember 29‑én nyújtotta be az EKB részére a bankszámlakivonatait, és csak a fegyelmi bizottság 2017. február 13‑i meghallgatására vonatkozó feljegyzés mellékleteként nyújtotta be a pénzfelvétel időpontjairól és helyeiről szóló kimutatást. Az EKB‑nak továbbá mindaddig semmi oka nem volt arra, hogy érdeklődjön a felperes ügyiratában szereplő iskolai felzárkóztatásra vonatkozó számlái iránt annak ellenőrzése érdekében, hogy azok megerősítik‑e a felperes állításait, amíg a felperes B. díjazásának módjára nem helyezte a hangsúlyt, és az állításait alátámasztó iratokat nem nyújtott be. A fegyelmi bizottságnak csak ezen, a fizikoterápiás számlákra vonatkozó rész keretében végzett mélyreható vizsgálat során kellett összehasonlítania ez utóbbiakat, és az iskolai felzárkóztatások számláit. Ez annál is inkább így van, mivel csak valós igény indokolhatta a felperes ügyiratában szereplő olyan különleges adatok vizsgálatát, mint például a gyermekei támogatására vonatkozó adatok, akikről megállapítást nyert, hogy orvosi problémákkal küzdenek, és különleges oktatást igényelnek.

94      Konkrétabban az iratokból kitűnik, hogy a fegyelmi bizottság lefolytatta azokat a vizsgálatokat, amelyek felhívták a figyelmét C. iskolai felzárkóztatásról szóló 2017. márciusi számláira, és hogy a Frankfurt am Main‑i adóhatóságnál és önkormányzatnál végzett néhány gyors ellenőrzést követően, április 24‑én kérte megbízatásának az említett számlákkal kapcsolatos tényekre való kiterjesztését.

95      Következésképpen a felperes nem bizonyítja, hogy az EKB több mint egy évvel az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó fegyelmi eljárás 2017. szeptember 19‑i megindítását megelőzően tárta fel az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos tényeket.

96      Ebből következik, hogy a második jogalap az ügynek az iskolai felzárkóztatásról szóló számlákra vonatkozó részét illetően nem megalapozott.

c)      A második jogalapra vonatkozó következtetés

97      A fentiekre tekintettel a második jogalap megalapozott, mivel a fizikoterápiás számlákkal és a gyógyszernyugtákkal kapcsolatos tényállások az ezekre vonatkozó fegyelmi eljárás megindításának időpontjában elévültek. A második jogalap ezzel szemben nem megalapozott az ügynek az iskolai felzárkóztatásról szóló számlákra vonatkozó része tekintetében.

98      Ami a fenti 97. pontban említett első két részre vonatkozó elévülési idő megsértésének az elbocsátásról szóló határozat jogszerűségére gyakorolt hatását illeti, meg kell jegyezni, hogy az ügy mindhárom része vagyoni jellegű kötelezettségszegésekre vonatkozott, amely abban állt, hogy a felperes legalábbis nem tanúsított gondosságot azon szolgáltatásokra és ügyletekre vonatkozó elegendő okirati bizonyítékok előterjesztéséhez előírt minimumkövetelmények tekintetében, amelyek költségei részben vagy egészben a személyi állomány részére az EKB által bevezetett szociális védelmi eszközöket terhelik. Azt is meg kell állapítani, hogy az EKB e mulasztásokat többek között a pénzügyi hatásköreivel összefüggésben helyezte el, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes nemcsak a hivatali hűségre vonatkozó kötelezettségét sértette meg, de nem tartotta tiszteletben az EKB közös értékeit sem, és ily módon az EKB jóhírnevét kockáztatta.

99      E körülmények között az EKB az elbocsátásról szóló határozat 37. pontjában megállapíthatta, hogy az ügy mindhárom része egyenként is visszafordíthatatlanul befolyásolta a személyi állományával fennálló kapcsolatának alapját képező bizalmat.

100    Ebből következik, hogy a második jogalap részben megalapozott jellege nem elegendő az elbocsátásról szóló határozat megsemmisítésének igazolásához, mivel e határozatot az ügy harmadik része önmagában igazolja.

101    Következésképpen a többi jogalap vizsgálatát az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos részre kell korlátozni.

4.      A harmadik és a hetedik jogalapról, amelyek egyrészt azon elv megsértésén alapulnak, amely szerint „a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz”, valamint a megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésén, másrészt az ártatlanság vélelméhez való jog és a Charta 48. cikkének megsértésén

a)      Azon elv megsértéséről, amely szerint „a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz”

102    A felperes azt állítja, hogy az a jogelv, amely szerint a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz, az uniós jog általános elvének minősül, amelyet ilyen értelmű kifejezett rendelkezés hiányában is alkalmazni kell.

103    Ezt az elvet az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata IX. mellékletének 25. cikke rögzíti. Mindazonáltal, amint azt az EKB megjegyzi, és amint arra az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke a 2015. március 17‑i AX kontra EKB ítéletében (F‑73/13, EU:F:2015:9, 125. pont) már rámutatott, az alkalmazási feltételekben szereplő hasonló rendelkezést 2009. január 1‑jétől hatályon kívül helyezték.

104    Egyébiránt az alkalmazási feltételek 9. cikkének c) pontja kétségtelenül úgy rendelkezik, hogy „[a]z e feltételekben foglalt jogok és kötelezettségek értelmezéséhez a[z uniós] intézmények személyi állományára vonatkozó rendeletekben, szabályokban és ítélkezési gyakorlatban megállapított elveket megfelelően figyelembe kell venni”. Mindazonáltal az EKB helytállóan állítja, hogy e rendelkezés célja az esetleges hiányosságok megszüntetése, és hogy nem használható fel az e rendelkezés által hatályon kívül helyezett szabály újbóli bevezetésére.

105    Ráadásul az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata IX. mellékletének 25. cikkén alapuló ítélkezési gyakorlat (lásd ebben az értelemben: 2015. június 30‑i Dybman kontra EKSZ ítélet, F‑129/14, EU:F:2015:71, 35. és 37. pont), kétségtelenül iránymutató elvnek tekinti, azon elvet, amely szerint a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz, ugyanakkor nem ismeri el általános jogelvként. Maga a felperes sem támasztja alá azon álláspontját, amely szerint annak minősülne.

106    Ebből következik, hogy az EKB‑t nem köti azon elv, amely szerint a fegyelmi eljárás kötve van a büntetőeljáráshoz.

107    A felperes ezért hiába állítja, hogy ezt az elvet megsértették, amikor a folyamatban lévő büntetőeljárások ellenére fegyelmi eljárást indítottak az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozóan. Miután nincs olyan kifejezett rendelkezés, amely alapján ezt az elvet az EKB‑val szemben alkalmazni kell, a felperes azt is hiába rója fel ez utóbbinak, hogy az elbocsátásról szóló határozatot az említett számlákra vonatkozó bűnügyi nyomozás befejezése előtt fogadta el.

b)      Az ártatlanság vélelméhez való jognak és a Charta 48. cikkének megsértéséről

108    A felperes arra hivatkozik, hogy az ártatlanság vélelméhez való, immár a Charta 48. cikkében biztosított jog megköveteli, hogy a bűncselekmény elkövetésével vádolt személyt mindaddig ártatlannak vélelmezzék, amíg bűnösségét a bírósági eljárás során minden észszerű kétséget meghaladóan jogszerűen meg nem állapították. Többek között azt állítja, hogy az EKB megsértette e jogot azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta a felperessel szemben indított büntetőeljárást, valamint annak kimenetelét, és olyan tények alapján járt el, amelyeket a német igazságügyi hatóságok nem bizonyítottak.

109    A jelen ügyben az ügyészség 2019. április 30‑i határozata, amellyel az ügynek az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos részét a büntetőeljárásról szóló törvény 170. §‑ának (2) bekezdése alapján további intézkedések nélkül lezárta, időben megelőzi az elbocsátásról szóló, május 7‑én hozott határozatot. Nem vitatott azonban, hogy az EKB‑nak ebben az időpontban erről nem volt tudomása.

110    Egy aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell mérlegelni (lásd: 2014. február 12‑i Beco kontra Bizottság ítélet, T‑81/12, EU:T:2014:71, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a felperes tehát az elbocsátásról szóló határozat érvényességének vitatása érdekében nem hivatkozhat e megszüntetésre azon az alapon, hogy az EKB figyelmen kívül hagyta a büntetőeljárás kedvező kimenetelét.

111    Ezzel szemben felmerül a kérdés, hogy a felperes ártatlanságának vélelméhez való joga megakadályozza‑e a Bankot abban, hogy az elbocsátásról szóló határozatát az igazságügyi hatóságok következtetéseinek megismerése előtt az iskolai felzárkóztatás számláinak egy részére alapítsa.

112    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az ártatlanság vélelme a teljes büntetőeljárásra irányadó, mivel célja többek között mindenki számára annak biztosítása, hogy ne lehessen valamely jogsértés elkövetésében bűnösnek minősíteni és bűnösként kezelni addig, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította (2008. július 8‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑48/05, EU:T:2008:257, 210. pont; 2012. július 12‑i Bizottság kontra Nanopoulos ítélet, T‑308/10 P, EU:T:2012:370, 91. pont).

113    Egyébiránt az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése és a Charta 52. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Chartához fűzött magyarázatokat (HL 2007. C 303., 17. o.) a Charta értelmezéséhez figyelembe kell venni (2017. november 20‑i Petrov és társai kontra Parlament ítélet, T‑452/15, EU:T:2017:822, 38. pont). Márpedig az említett magyarázatok szerint a Charta 48. cikkének tartalma és terjedelme azonos az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke (2) bekezdésének tartalmával és terjedelemével.

114    E körülmények között az EJEE 6. cikkének (2) bekezdését figyelembe kell venni a Charta 48. cikkének értelmezéséhez a védelem minimális szintjeként (2019. szeptember 5‑i AH és társai [Az ártatlanság vélelme] ítélet, C‑377/18, EU:C:2019:670, 41. pont). Ezért a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően utalni kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatára (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB [felülvizsgálat] ítélet, C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 43. pont; 2014. december 18‑i Abdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 47. pont; 2015. szeptember 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság ítélet, C‑398/13 P, EU:C:2015:535, 61. pont).

115    Márpedig az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése többek között a gyanúsítottak ártatlanságuk vélelméhez való jogát védi attól az időponttól kezdve, amikor a német jog alapján velük szemben előzetes nyomozást indítanak (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2014. február 27., Karaman kontra Németország ítélet, CE:ECHR:2014:0227JUD001710310, 43. pont).

116    Következésképpen a felperes hivatkozhat az ártatlanság vélelméhez való jogra, mivel éppen a Bank kérésére a német jog alapján az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatban előzetes vizsgálat folyt vele szemben, amelynek eredménye még nem volt ismert az EKB elbocsátásról szóló határozatának meghozatalakor.

117    Ennélfogva először is emlékeztetni kell arra, hogy az ártatlanság vélelme nem csupán büntetőeljárás‑jogi biztosíték: a terjedelme jóval szélesebb ennél, másodszor arra, hogy az ártatlanság vélelmének a sérelmét bármely közhatóság okozhatja (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑48/05, EU:T:2008:257, 211. pont; 2012. július 12‑i Bizottság kontra Nanopoulos ítélet, T‑308/10 P, EU:T:2012:370, 92. pont), és harmadszor, hogy ez a sérelem eredhet olyan nyilatkozatokból vagy határozatokból, amelyek azt a véleményt tükrözik, hogy az adott személy bűnös, amelyek a közvéleményt arra ösztönzik, hogy az adott személyt bűnösnek tekintse, vagy amelyek a tényállás büntetőjogi értékelését előre megjósolják (lásd ebben az értelemben: 2012. július 12‑i Bizottság kontra Nanopoulos ítélet, T‑308/10 P, EU:T:2012:370, 91. pont).

118    Az ítélkezési gyakorlat e tekintetben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hatóságok megválogassák az általuk használt kifejezéseket. E tekintetben a kérdéses nyilatkozatnak a szó szerinti megfogalmazása helyett a valódi tartalmát kell figyelembe venni, valamint azokat a különleges körülményeket, amelyek között e nyilatkozat tételére sor került (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 5‑i AH és társai [Az ártatlanság vélelme] ítélet, C‑377/18, EU:C:2019:670, 43. ont; 2008. július 8‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑48/05, EU:T:2008:257, 211. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; EJEB, 2020. május 28‑i Farzaliyev kontra Azerbajdzsán ítélet, CE:2020:0528JUD002962007, 64. pont).

119    A jelen ügyben az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatban a német büntető törvénykönyv 263. §‑ának (1) bekezdése értelmében vett csalás miatt folytattak nyomozást a felperessel szemben. Márpedig az elbocsátásról szóló határozatában az igazgatóság azt rótta fel a felperesnek, hogy nem említette meg a B. által fizikoterápiáról, és C. által iskolai felzárkóztatásról kiállított számlákon szereplő adószámok és címek vonatkozásában fennálló hasonlóságokat, noha e hasonlóságokból arra lehetett volna következtetni, hogy az utóbbiak nem voltak hitelesek és valódiak. Ebben az összefüggésben az igazgatóság úgy vélte, hogy az iskolai felzárkóztatással kapcsolatos költségek megtérítésének igénylésére vonatkozó jog nem mentesíti a személyi állomány tagjait attól, hogy elővigyázatosak legyenek, és meggyőződjenek arról, hogy a szóban forgó szolgáltatásokra vonatkozó dokumentáció megfelelő. Továbbá az igazgatóság úgy ítélte meg, hogy a személyi állomány tagja olyan objektív körülmények felmerülése esetén, amelyek kétségeket ébresztenek az említett megtérítés iránti joggal kapcsolatban, köteles erről legalább az adminisztrációt tájékoztatni. Következésképpen az igazgatóság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes vétkes volt abban, hogy először is megsértette az intézménnyel szemben fennálló hivatali hűségre vonatkozó kötelezettségét, másodszor elmulasztotta az EKB közös értékeinek tiszteletben tartására, valamint a szakmai és magánéletének az EKB jogállásával összhangban történő folytatására vonatkozó kötelezettségét, harmadszor, hogy folyamatosan elmulasztotta az intézmény pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó kötelezettsége teljesítését, és negyedszer, hogy kockáztatta a Bank jóhírnevét.

120    Következésképpen az elbocsátásról szóló határozat egészéből kitűnik, hogy az EKB úgy ítélte meg, hogy a felperes által benyújtott számlák az iskolai felzárkóztatás költségeinek megtérítése szempontjából nem megfelelőek, anélkül azonban, hogy hivatalosan felelősségre vonta volna amiatt, hogy azok nem voltak hitelesek és valódiak. A Bank az elbocsátásról szóló határozatában lényegében arra szorítkozott, hogy egy pénzügyi intézmény alkalmazottja által megvalósított, rendkívül súlyosnak tartott gondatlanságot szankcionált. E határozat tehát egyáltalán nem tartalmazza a felperes bűnösségének megállapítását a csalás bűncselekménye tekintetében, amely a bűnügyi nyomozás tárgyát képezte (lásd ebben az értelemben: EJEB, 1987. augusztus 25., Englert kontra Németország ítélet, CE:ECHR:1987:0825JUD001028283, 39. pont), hanem az adminisztrációt megillető azon jog keretébe illeszkedik, hogy a fegyelmi vétséget az ugyanazon tényállás miatti büntetőjogi felelősség megállapításához képest önállóan minősítheti.

121    Következésképpen az EKB nem sértette meg a felperesnek az ártatlanság vélelméhez való jogát, amikor még azelőtt elfogadta az elbocsátásról szóló határozatot az ügy iskolai felzárkóztatásra vonatkozó számlákkal kapcsolatos része tekintetében, hogy tudomást szerzett volna a vonatkozó bírósági eljárás kimeneteléről.

122    Az eljárás újbóli megnyitásának megtagadására azt követően került sor, hogy az EKB tudomást szerzett arról, hogy a felperessel szemben indított büntetőeljárásokat a büntetőeljárásról szóló törvény 170. §‑ának (2) bekezdése alapján, vagyis a bűnösségnek a büntetőbíróság előtti eljárás megindításához szükséges gyanúja hiányában intézkedés nélküli megszüntették.

123    Márpedig az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az ártatlanság vélelmének célja többek között annak megakadályozása, hogy azokat a személyeket, akikkel szemben megszüntették az eljárást, a hatóságok úgy kezeljék, mintha ténylegesen bűnösök lennének a nekik felrótt jogsértésben (EJEB, 2018. június 28., G.I.E.M. S.R.L. és társai kontra Olaszország ítélet, CE:ECHR:2018:0628JUD000182806, 314. pont). E tekintetben nem lehet különbséget tenni a vádlott bizonyítékok hiányában történő és a vádlott ártatlanságának hivatalos megállapításából eredő felmentés között (EJEB, 2007. szeptember 27., Vassilios Stavropoulos kontra Görögország, CE:ECHR:2007:0927JUD003552204, 39. pont; 2014. október 23., Melo Tadeu kontra Portugália ítélet, CE:ECHR:2014:1023JUD002778510, 60. pont).

124    A jelen ügyben az igazgatóság két okkal indokolta az eljárás újbóli megnyitásának megtagadását, miután tudomást szerzett az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó bűnügyi nyomozás intézkedés nélküli megszüntetéséről: először is az ügyészség és az EKB feladatai között fennálló különbséggel, amelyek közül ez előbbi feladatok annak felderítéséből állnak, hogy a felhozott tények bűncselekményt valósítanak‑e meg, ez utóbbiak pedig a kevésbé szigorú bizonyítás alapján annak vizsgálatából, hogy e cselekmények fegyelmi vétségnek minősülnek‑e; másodszor azzal a ténnyel, hogy az ügyészség megerősítette, hogy C. felzárkóztató tanár nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban, és a számláin szereplő adószám valótlan.

125    Ezen indokok egyáltalán nem tartalmazzák a felperes büntetőjogi felelősségének megállapítását. Az eljárás újbóli megnyitásának megtagadása nem sértette a felperest megillető, ártatlanság vélelméhez való jogot sem.

126    A felperes ugyanakkor azt is állítja, hogy az EKB megsértette az ártatlanság vélelméhez való jogát, amikor a bűnösségét mindenáron meg akarta állapítani.

127    E tekintetben már megállapítást nyert, hogy az ártatlanság vélelméhez való jog megsértése csak olyan körülmények fennállása esetén állapítható meg, amelyek bizonyítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság már a fegyelmi eljárás kezdetén elhatározta, hogy mindenképpen szankcióval sújtja a felperest, az általa adott magyarázattól és a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményétől függetlenül (2003. március 13‑i Pessoa és Costa kontra Bizottság ítélet, T‑166/02, EU:T:2003:73, 56. pont; 2006. október 19‑i Pessoa és Costa kontra Bizottság ítélet, T‑503/04, EU:T:2006:331, 118. pont; 2015. március 17‑i AX kontra EKB ítélet, F‑73/13, EU:F:2015:9, 162. pont).

128    A felperes mindenekelőtt az EKB részéről fennálló előítéletre következtet amiatt, hogy figyelmen kívül hagyta a felperessel szemben indított büntetőeljárást, valamint annak kimenetelét. Azonban ezen kifogás vizsgálatára és elutasítására az előbbiekben már sor került. A felperes ezt követően abból vezeti le ezt az előítéletet, hogy a Bank kiterjesztette a fegyelmi bizottság megbízatását az egyik tagja által folytatott jogellenes vizsgálatot követően, valamint abból, hogy nem vette figyelembe a felperes által a fegyelmi eljárás során előterjesztett észrevételeket. Mindazonáltal e kifogások közül az egyiket a negyedik jogalap, a másikat pedig az ötödik és a kilencedik jogalap tartalmazza. Ezért azokat e jogalapok keretében kell megvizsgálni.

c)      A megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértéséről

129    A felperes azt állítja, hogy az EKB azáltal, hogy az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó fegyelmi eljárást annak ellenére indította meg, hogy a bűnügyi nyomozás folyamatban volt, és figyelmen kívül hagyta annak kimenetelét, megsértette a megfelelő ügyintézés elvét és megszegte a gondoskodási kötelezettséget, amelyek arra kötelezik az intézményeket, hogy gondosan és pártatlanul vizsgálják meg az adott ügy valamennyi releváns körülményét.

130    Mindazonáltal a felperes nem ad elő olyan érvet, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a jelen ügyben a megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek szélesebb hatályt kellene tulajdonítani, mint az ártatlanság vélelméhez való jognak. Különösen nem állapítható meg, hogy az EKB megszegte volna azon kötelezettségét, hogy gondosan és pártatlanul vizsgálja meg a jelen ügy releváns elemeit, mivel az ügyészség 2019. április 30‑i levelében megerősítette azokat az adatokat, amelyekre a Bank az elbocsátásról szóló határozatát alapította, vagyis azt, hogy C. felzárkóztató tanár nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban, és a számláin szereplő adószám valótlan.

131    Ráadásul, amint az a felperes által e tekintetben megfogalmazott kifogásokra adott válaszból következik, a felperes a fegyelmi eljárásokra alkalmazandó minden egyéb garanciában részesült (lásd: a negyedik és ötödik jogalap alábbi vizsgálata). Nem megalapozott tehát az az állítás, amely szerint az EKB megsértette a gondoskodási kötelezettséget és a megfelelő ügyintézés elvét.

d)      A harmadik és a hetedik jogalapra vonatkozó következtetés

132    A fentiekre tekintettel a harmadik és a hetedik jogalap nem megalapozott.

5.      A személyzeti szabályzat 8.3.7. cikkének és a Charta 41. cikkében rögzített pártatlanság elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról

133    A felperes azt állítja, hogy a fegyelmi bizottság tagjai összetévesztették a fegyelmi bizottságban betöltött szerepüket más feladataikkal azáltal, hogy aktívan kutattak a felperes ellen szóló új tények után. E tekintetben négy kifogást hoz fel, és ennek következtében úgy véli, hogy a fegyelmi bizottság megsértette a személyzeti szabályzat 8.3.7. cikkét és a pártatlansági kötelezettségét.

134    A személyzeti szabályzat 8.3.7. cikke úgy rendelkezik, hogy a fegyelmi bizottság tagjainak „személyesen kell eljárniuk, és feladataikat teljes függetlenséggel teljesítik”.

a)      A felperes első kifogásáról

135    A felperes arra hivatkozik, hogy a fegyelmi bizottság megvizsgálta a személyi aktáját, és különösen a részére kifizetett valamennyi költségtérítést ez utóbbiak szabályszerűségének ellenőrzése érdekében, és hogy e vizsgálat eredményeként hozta meg a szolgáltatási főtisztviselő a 2017. szeptember 19‑i határozatát, amelyben kiterjesztette az említett bizottság megbízatását az iskolai felzárkóztatás számláira. A felperes szerint ez a vizsgálat túllépte az eredetileg a fegyelmi bizottságra ruházott hatáskör korlátait. Az 1. sz. jelentés és a szolgáltatási főtisztviselő 2016. november 18‑i határozata ugyanis körülhatárolta e hatáskör terjedelmét, és egyszer sem utal az iskolai felzárkóztatás számláira.

136    Az EKB mindazonáltal jogosan hivatkozik arra, hogy megbízatásának korlátai között a fegyelmi bizottság feladatainak egyik alapvető része a tények lehető legpontosabb felkutatása és megállapítása. A személyzeti szabályzat 8.3.15. cikke értelmében e bizottság feladata többek között a tények valóságtartalmára vonatkozó véleménynyilvánítás.

137    Az EKB közelebbről azt állítja, hogy a fegyelmi bizottság megvizsgálhatta a felperes 2017. február 13‑i meghallgatása során tett nyilatkozatainak hitelességét, és betekinthetett az aktájába annak megvizsgálása érdekében, hogy az általa a fizikoterápia és a gyógyszerkészítmények tekintetében állítólagosan teljesített kifizetések összeegyeztethetők‑e, és ha igen, hogyan, más, készpénzben vagy hitelkártyával megvalósított kifizetéseivel. Az EKB szerint a fegyelmi bizottság jogszerűen derített fényt a C. által kiállított, iskolai felzárkóztatásról szóló számlákra.

138    A felperes ugyanakkor megjegyzi, hogy a személyzeti szabályzat 8.3.14. cikke szerint a fegyelmi bizottság csak akkor folytathatott volna kiegészítő vizsgálatokat, ha a rendelkezésére álló adatok elégtelennek bizonyulnak. Márpedig bővebb információkat és számos bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a fizetéseket általában banki átutalással és készpénzfizetés útján teljesítette, így a fegyelmi bizottságnak semmilyen érvényes indoka nem volt arra, hogy az ügyét tovább vizsgálja.

139    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve, és hogy az intézmények nem használhatnak fel tudatosan olyan bizonyítékokat, amelyeket nyilvánvalóan a bizonyítékok beszerzésére előírt és az érintettek alapvető jogainak védelmére irányuló eljárás teljes megsértésével szereztek be (lásd ebben az értelemben: 2015. június 16‑i FSL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑655/11, EU:T:2015:383, 42. és 44. pont; 2016. szeptember 8‑i Goldfish és társai kontra Bizottság ítélet, T‑54/14, EU:T:2016:455, 42. és 47. pont).

140    Ennélfogva csak akkor kellene megállapítani az ügy iskolai felzárkóztatásra vonatkozó számlákkal kapcsolatos részének alapját képező bizonyítékok jogellenességét, és ebből következően az e jogellenességből következő eljárás szabálytalanságát, ha a fegyelmi bizottság az ellenőrzéseket nyilvánvalóan a vizsgálati jogkörre vonatkozó szabályok megsértésével végezte volna el.

141    Márpedig a jelen ügyben azok a tényezők, amelyek a felperes szerint elegendőek voltak az 1. sz. jelentés véglegesítéséhez, az általa megvalósított készpénzfelvételre vonatkozó listából és mintegy 109 oldalnyi, ezt bizonyító bankszámlakivonatokból álltak. Ezekben szerepeltek a jogi képviselője által előterjesztett érvek, valamint a saját, 2017. február 13‑i meghallgatásáról készült jegyzőkönyv is. A felperes ezekben azt állította, hogy a fizikoterápiás számláit e készpénzfelvételnek köszönhetően fizette ki. Mindazonáltal e vizsgálat keretében a fegyelmi bizottság nem járt el észszerűtlenül, amikor szükségesnek tartva ezen állítás helytállóságának vizsgálatát, az EKB rendelkezésére álló adatok alapján megvizsgálja, hogy a felperes általában ténylegesen készpénzben fizette‑e ki azokat a számlákat, amelyek megtérítését kérte. Ez annál is inkább így van, mivel a 2016. február 3‑i meghallgatásán a felperes korábbi jogi képviselője maga is kételkedett abban, hogy B. minden egyes kifizetése egy készpénzfelvételnek felelt meg.

142    A felperes arra is hivatkozik, hogy a fegyelmi bizottság által a személyi aktájában végzett kutatás megalapozatlan, mivel ezen akta nem tartalmaz a kifizetésekre vonatkozó bizonyítékokat (lásd: a fenti 128. pont).

143    A felperesnek az EKB által összeállított aktája azonban nem korlátozódott a felperes felvételére és előmenetelére. Mivel a személyzeti szabályzat 3.8.4. cikke alapján magasabb összegű családi támogatásban részesült, és így megtérítették részére az iskolai felzárkóztatás számláit, és mivel ugyanezen szabályzat 3.3.1. cikke úgy rendelkezik, hogy az EKB általi kifizetés előtt az érdekelteknek bizonyítékot kell szolgáltatniuk a támogatásra való jogosultságukra vonatkozóan, az EKB rendelkezett C. felzárkóztató tanár számláival. Egyébiránt a Törvényszék elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy ezeket a számlákat a Bank „Felvétel és bérezés” osztálya vette át.

144    E körülmények között annak bizonyítása érdekében, hogy a B. nevű állítólagos fizikoterapeuta számlái ténylegesen kifizetett költségeknek felelnek meg, a fegyelmi bizottság összevethette a felperes által benyújtott bizonyítékokat azon egyéb kiadásokkal, amelyeknek a megtérítését ez utóbbi kérte, és amelyeknek a bizonyítékait az EKB megőrizte.

145    Végül a személyzeti szabályzat 8.3.15. cikke arra kötelezte a fegyelmi bizottságot, hogy „bármilyen fegyelmi intézkedést” javasoljon. Így előírta számára, hogy esetleges enyhítő körülményeket keressen, például azt, hogy a felperes milyen módon látta el feladatait, ami kitűnhetett az ügy irataiból. Márpedig a fegyelmi bizottság véleményében nem állapíthatta volna meg, hogy a szóban forgó tények a felperes első kötelezettségszegését valósítják meg, ha nem lett volna jogosult betekinteni az aktájába.

146    E körülmények között nem bizonyított, hogy a fegyelmi bizottság által a felperes aktájában végzett kutatás részrehajló lett volna.

b)      A felperes második kifogásáról

147    A felperes előadja, hogy a 2. sz. jelentésből kitűnik, hogy a Jogi ügyek főigazgatóságának egyik tagja kapcsolatba lépett a német adóhatóságokkal annak érdekében, hogy információkat kapjon az iskolai felzárkóztatás számláiról. Arra hivatkozik, hogy ez a személy a fegyelmi bizottság egyik tagja lehetett, vagy ez utóbbi utasítására járhatott el.

148    A felperes azonban nem fejti ki, hogy e kapcsolatok mennyiben sértik a pártatlanság elvét és a személyzeti szabályzat 8.3.7. cikkét. Végül e szabályzat 8.3.14. cikke felhatalmazza a fegyelmi bizottságot arra, hogy minden olyan intézkedést meghozzon, amely szükséges az információi kiegészítéséhez.

149    A felperes második kifogása tehát nem megalapozott.

c)      A felperes harmadik és negyedik kifogásáról

150    A felperes arra hivatkozik, hogy az Emberi erőforrások, költségvetés és szervezet főigazgatósága elkészítette az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó 2. sz. jelentést, noha főigazgatója a fegyelmi bizottság tagja volt. Arra is rámutat, hogy ugyanezen főigazgató írta alá azt a levelet, amelyben tájékoztatta őt a fegyelmi bizottság megbízatásának kiterjesztéséről. Ebből arra következtet, hogy megsértették a fegyelmi bizottság tagjait kötelező pártatlanság elvét.

151    Kétségtelen, hogy a 2. sz. jelentést az Emberi erőforrások, költségvetés és szervezet főigazgatósága fejlécével ellátott levélre írták, és az is igaz, hogy annak főigazgatója tagja volt a fegyelmi bizottságnak. Mindazonáltal ebből nem lehet arra következtetni, hogy ez a főigazgató a fegyelmi bizottság tagjaként megsértette volna a pártatlanságra vonatkozó kötelezettségét és a személyzeti szabályzat 8.3.7. cikkét. Ezenkívül a szóban forgó levél arra szorítkozik, hogy közli a felperessel azt a határozatot, amely kiterjeszti a fegyelmi bizottság megbízatását az iskolai felzárkóztatásra vonatkozó számlákkal kapcsolatos tényekre, és amelyet az igazgatóság nevében eljáró szolgáltatási főtisztviselő fogadott el, és írt alá a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkének megfelelően.

152    A felperes harmadik és negyedik kifogása tehát nem megalapozott.

d)      A negyedik jogalapra vonatkozó következtetés

153    A fentiek összességéből következik, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani.

6.      A védelemhez való jog megsértésére alapított ötödik jogalapról

154    A felperes a védelemhez való jog megsértésére hivatkozik, mivel az EKB általánosságban nem vette figyelembe az általa az eljárás során előterjesztett észrevételeket (lásd: a fenti 128. pont).

155    A felperes azonban nem fejtette ki kifogását, és nem jelölte meg kifejezetten, hogy az valamennyi észrevételére vagy azok egy részére vonatkozik‑e, és ebben az esetben melyekre. Így ez a kifogás az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja alapján elfogadhatatlan.

156    Mindenesetre e kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani. A fegyelmi bizottság véleménye és az elbocsátásról szóló határozat indokolásának terjedelme, valamint az EKB és a felperes között az eljárás során folytatott levélváltás arra utal, hogy az EKB figyelembe vette a felperes érveit. Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a felperes nem tévesztheti össze a védelemhez való jog megsértését az e jog gyakorlásával kívánt eredmény elérésének sikertelenségével (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 6‑i Sepro Europe kontra Bizottság ítélet, T‑483/11, nem tették közzé, EU:T:2013:407, 78. pont).

157    Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

7.      A nyilvánvaló értékelési hibákra alapított hatodik jogalapról

a)      Előzetes megjegyzés

158    A felperes azt állítja, hogy az elbocsátásról szóló határozat számos indoka nyilvánvaló értékelési hibában szenved.

159    Meg kell azonban jegyezni, hogy a felperes a hatodik jogalapját lényegében azon kifogásokra alapítja, amelyek szerint az EKB nem végezte el az ügy körülményeinek teljes körű vizsgálatát, nem értékelte megfelelően az elé terjesztett bizonyítékokat, és megsértette a magánélet tiszteletben tartásához való jogot.

160    E körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az uniós bíróság teljeskörűen felülvizsgálja a történeti tényállást (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 11‑i L kontra Parlament ítélet, T‑317/10 P, EU:T:2013:413, 70. pont; 2019. január 10‑i RY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 38. pont). E tekintetben a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját kell megvizsgálnia (lásd ebben az értelemben: 2018. október 23‑i McCoy kontra Régiók Bizottsága ítélet, T‑567/16, EU:T:2018:708, 98. pont; lásd még analógia útján: 2005. február 15‑i Bizottság kontra Tetra Laval ítélet, C‑12/03 P, EU:C:2005:87, 39. pont; 2016. április 7‑i ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Hubei Xinyegang Steel ítélet, C‑186/14 P és C‑193/14 P, EU:C:2016:209, 36. pont). Ebből a szempontból valamely dokumentum bizonyító erejének értékelése szintén teljes körű felülvizsgálat tárgyát képezi (lásd ebben az értelemben: 2004. szeptember 16‑i Valmont kontra Bizottság ítélet, T‑274/01, EU:T:2004:266, 43. pont). Így még az adminisztráció által végzett összetett vagy megfontolt értékeléseket is szilárd bizonyítékokkal kell alátámasztani (lásd ebben az értelemben: 2005. február 15‑i Bizottság kontra Tetra Laval ítélet, C‑12/03 P, EU:C:2005:87, 41. pont; 2016. április 7‑i Akhras kontra Tanács ítélet, C‑193/15 P, EU:C:2016:219, 56. pont). Ennélfogva a bíróságnak ebben az összefüggésben is el kell végeznie a bizonyítékok alapos vizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 146. pont).

161    Egyébiránt a bíróság a jogszerűség vizsgálata keretében teljes körű felülvizsgálatot gyakorol a releváns jogszabályoknak a Bizottság általi megfelelő alkalmazása vonatkozásában (2007. november 7‑i Németország kontra Bizottság ítélet, T‑374/04, EU:T:2007:332, 81. pont).

162    A fentiekre tekintettel tehát a hatodik jogalapot át kell minősíteni úgy, hogy az nem nyilvánvaló értékelési hibákon, hanem az ügy körülményeinek hiányos vizsgálatán, a bizonyítékok értékelése során elkövetett hibákon és téves jogalkalmazáson alapul.

b)      Az ügy körülményeinek hiányos vizsgálatáról, a bizonyítékok értékelése során elkövetett hibákról és az ügynek az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos részét érintő téves jogalkalmazásról

163    Először is a felperes azt rója fel az EKB‑nak, hogy nem vette figyelembe az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos büntetőeljárások intézkedés nélküli megszüntetését.

164    E kifogás azonban átfedésben van a harmadik és a hetedik jogalappal, amelyek megalapozatlannak bizonyultak.

165    Másodszor, a felperes azt állítja, hogy az EKB azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy C. felzárkóztató tanár számlái nem hitelesek és valódiak, figyelmen kívül hagyta a felperes és családja azon nyilatkozatait, amelyek szerint C. ténylegesen támogatást nyújtott a gyermekeinek, és hogy készpénzben fizetett díjazásban részesült. A felperes hozzáteszi, hogy az EKB nem vette figyelembe azokat a nyilatkozatait sem, amelyek szerint a B. nevű állítólagos fizikoterapeuta és C. számláinak hasonlóságát az magyarázza, hogy házastársa megmutatta C.‑nek, hogyan kell azokat kiállítani. Végül az EKB azt sem vette figyelembe, hogy a felperes egyik gyermeke javított az iskolai eredményein azokból a tárgyakból, amelyekből C. órákat adott neki.

166    Ugyanakkor a felperes arra szorítkozik, hogy megismétli a közigazgatási eljárás során általa és házastársa által tett nyilatkozatokat annak magyarázata nélkül, hogy az EKB miért követett el értékelési hibát, amikor ezeket nem találta meggyőzőnek, és amikor azt állította, hogy a felperes nem szolgáltatott bizonyítékot az alátámasztásukra.

167    Harmadszor, a felperes azt állítja, hogy az EKB tévesen következtetett arra, hogy szerinte szokatlan, hogy a felperes nem ismeri C. felzárkóztató tanár elérhetőségi adatait, holott ez utóbbi rendszeresen elment hozzá.

168    Először is a felperes szerint egy ilyen kifogás sérti a magánéletének a saját elképzelése szerint történő szervezéséhez való jogát, és az EKB egyetlen szabálya sem kötelezi tisztviselőit arra, hogy megismerjék az otthoni képzést nyújtó tanárok elérhetőségét. Az a körülmény, hogy a díjazásuk megtéríthető, nem releváns az ilyen beavatkozás igazolása szempontjából.

169    Meg kell azonban állapítani, hogy az EKB egyáltalán nem avatkozott be a felperes magánéletébe, amikor nem hitte el, hogy a legcsekélyebb információval sem rendelkezik C. felzárkóztató tanárra vonatkozóan, aki a felperesnél rendszeresen órákat adott a gyermekeinek. Valójában az EKB nem azt kívánta szabályozni, hogy a felperes milyen módon szervezze meg az életét, csupán azt állapította meg, hogy ennek állítólagos módja nagyon valószínűtlen, ennélfogva kevéssé hihető.

170    Ráadásul az EKB a személyi állományába tartozó tagok gyermekeinek különleges oktatási igényei fedezetére szolgáló rendszerében fenntartja a jogot, hogy kérdést intézzen e tagokhoz, ha azok az EKB által rendkívülinek tartott körülmények között nyújtanak be költségtérítés iránti kérelmeket. Azt a jogot is fenntartja, hogy e körülményekből megfelelő következtetéseket vonjon le.

171    Ezt követően a felperes azt állítja, hogy az EKB nem támaszkodhatott azon tény szokatlan jellegére, hogy a legcsekélyebb információt sem tudta szolgáltatni egy olyan személyről, aki éveken keresztül órákat adott a lakóhelyén, mivel valamely tény rendkívüli jellege nem bizonyítja a valótlanságát.

172    Ezen érvnek azonban nem lehet helyt adni. Pusztán egy helyzet fennállásának lehetősége nem elegendő az esetleges szokatlan jellegének kizárásához, amit egyébként az elbocsátásról szóló határozat megfelelően igazolt.

173    Végül, a fentiekre tekintettel, és mivel állítását nem támasztja alá szilárdan, a felperes hiába állítja azt is, hogy az EKB figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy egyik gyermeke helyzete sem igényelte, hogy az órák megszervezéséhez megismerje C. elérhetőségi adatait.

174    A hatodik jogalap tehát nem megalapozott.

8.      Az észszerű határidő megsértésére és a gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított nyolcadik jogalapról

175    A felperes azt állítja, hogy az EKB nem a megkövetelt gondossággal folytatta le a szóban forgó fegyelmi eljárást, és nem biztosította, hogy annak minden egyes szakasza észszerű határidőn belül kövesse az előzőt.

176    A jelen ügyben a személyzeti szabályzat 8.3.15–8.3.17. cikke határidőket ír elő a fegyelmi eljárás különböző szakaszaiban. Mindazonáltal az említett szabályzat 8.3.15. cikke úgy rendelkezik, hogy a fegyelmi bizottság számára a véleményének továbbítására előírt határidőt minden esetben „az ügy összetettségének figyelembevételével kell megállapítani”.

177    Emellett, általánosságban az ítélkezési gyakorlat értelmében az elévülési időktől eltekintve (lásd: a fenti 58. pont) a fegyelmi eljárás lefolytatásának időbeli körülhatárolására előírt határidők főszabály szerint nem jogvesztő jellegűek. Az alkalmazandó jogszabályokban egyértelműen kifejezett azon szándék hiányában, hogy a jogbiztonság és a bizalomvédelem érdekében korlátozzák azt az időtartamot, amely alatt az adminisztráció eljárhat, e határidők mindenekelőtt a megfelelő ügyintézés egyik szabályának minősülnek, amely arra kötelezi az intézményt, hogy gondosan folytassa le a fegyelmi eljárást, és úgy járjon el, hogy az egyes eljárási cselekmények és az azokat követő aktus között eltelt idő észszerű legyen (lásd ebben az értelemben: 2000. szeptember 12‑i Teixeira Neves kontra Bíróság ítélet, T‑259/97, EU:T:2000:208, 123. pont; 2015. március 17‑i AX kontra EKB ítélet, F‑73/13, EU:F:2015:9, 174. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

178    E körülmények között az észszerű határidő elmulasztása csak abban az esetben igazolhatja egy közigazgatási határozat megsemmisítését, ha a túlzott késedelem hatással lehet magára a közigazgatási eljárás eredményeként elfogadott határozat tartalmára (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i AV kontra Bizottság ítélet, T‑303/18 RENV, nem tették közzé, EU:T:2019:239, 87. pont). Ez így van akkor, ha a túlzott időmúlás befolyásolhatja az érintett személyek hatékony védekezésre vonatkozó képességét (lásd: 2018. június 7‑i Winkler kontra Bizottság ítélet, T‑369/17, nem tették közzé, EU:T:2018:334, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

179    A jelen ügyben a felperes nem állítja sem azt, hogy az EKB‑nak szándékában állt volna jogvesztővé tenni a személyzeti szabályzat 8.3.15–8.3.17. cikkében előírt határidőket, sem azt, hogy az eljárás időtartama hátrányosan érintette volna a védekezését.

180    A gondoskodási kötelezettséget illetően az is megállapításra került, hogy az e kötelezettségnek a gyorsaság hiánya miatti megsértése megalapozhatja az érintett intézménynek az esetlegesen okozott kárért való felelősségét, ez azonban önmagában nem befolyásolja a megtámadott határozat jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2018. július 13‑i Curto kontra Parlament ítélet, T‑275/17, EU:T:2018:479, 104. és 105. pont).

181    Az észszerű határidő megsértésére és a gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított nyolcadik jogalap tehát a jelen ügyben nem tekinthető a megsemmisítés iránti kérelem vonatkozásában megalapozottnak.

9.      Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kilencedik jogalapról

182    A felperes úgy véli, hogy az elbocsátásról szóló határozat indokolása nem elegendő. A fenti 101. pontban kifejtett okból ezt a jogalapot nem kell megvizsgálni annyiban, amennyiben kifejezetten az elbocsátásról szóló határozatnak a fizikoterápiás kezelésre és a gyógyszernyugtákra vonatkozó részekkel kapcsolatos indokolását vitatja.

183    Mindemellett emlékeztetni kell arra, hogy azt a kérdést, hogy az EKB valamely alkalmazottjára szankciót kiszabó határozatának indokolása megfelel‑e az indokolási kötelezettségnek, nem csupán a határozat szövegének, de az összefüggéseinek és az adott területet – a jelen ügyben a fegyelmi területet – szabályozó jogszabályok összességének fényében kell értékelni Márpedig e tekintetben, noha az igazgatóságnak meg kell jelölnie a határozatai jogi indokolását meghatározó minden ténybeli és jogi elemet, valamint a határozatai elfogadásához vezető megfontolásokat, azoknak nem kell kitérniük az eljárás során felhozott minden ténybeli és jogi körülményre. Mindenesetre a határozat akkor kellően indokolt, ha az érintett alkalmazott számára ismert összefüggésben fogadták el, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd: 2015. március 17‑i AX kontra EKB ítélet, F‑73/13, EU:F:2015:9, 189. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ha – ahogyan a jelen ügyben is – az érintettre kiszabott szankció végül szigorúbb a fegyelmi bizottság által javasoltnál, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a fegyelmi eljárás sajátos követelményeire tekintettel az EKB köteles pontosítani azon indokokat, amelyek alapján a Bank eltért a fegyelmi bizottsága által kibocsátott véleménytől (lásd ebben az értelemben: 2015. március 17‑i AX kontra EKB ítélet, F‑73/13, EU:F:2015:9, 190. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

184    A jelen ügyben a felperes kellően ismerte az elbocsátásról szóló határozat elfogadásának összefüggéseit, különös tekintettel a fegyelmi eljárás során általa 2017. február 13‑án, március 9‑én, október 17‑én és november 8‑án, 2018. április 30‑án és szeptember 14‑én, valamint 2019. január 31‑én megfogalmazott számos írásbeli és szóbeli észrevétel tartalmára.

185    Ráadásul az elbocsátásról szóló határozat számot ad a felperesnek felrótt kifogásokról, a fegyelmi bizottság véleményéről, az EKB‑nál hatályban lévő különböző szabályokról és rendelkezésekről, amelyeket az igazgatóság szerint a felperes megsértett, valamint azon indokokról, amelyek alapján az igazgatóság erre a következtetésre jutott. A keresetlevél ezenkívül azt bizonyítja, hogy a felperes jól megértette ezeket a körülményeket.

186    A felperes azonban különösen arra hivatkozik, hogy az elbocsátásról szóló határozat nem ad választ a fegyelmi eljárás elévülésére vonatkozó észrevételeire (lásd: a fenti 128. pont).

187    Az elbocsátásról szóló határozat azonban a fegyelmi bizottság véleményére hivatkozik, amelyről a felperesnek tudomása volt, és e vélemény kifejti azokat az okokat, amelyek miatt az EKB szerint a személyzeti szabályzat 8.3.2. cikkére tekintettel a fegyelmi eljárás nem évült el.

188    A felperes ezt követően előadja, hogy még ha feltételezhető lenne is a tények bizonyítottsága, az elbocsátásról szóló határozat nem fejti ki kellőképpen, hogy az EKB miért fogadott el a fegyelmi bizottság által javasoltnál sokkal súlyosabb szankciót, pontosabban az e bizottság által megvizsgáltakkal azonos tényezők alapján miért vélte úgy, hogy a bizalmi viszony helyrehozhatatlanul megromlott.

189    Ez az állítás nem megalapozott. Az elbocsátásról szóló határozatból kitűnik, hogy a fegyelmi bizottsággal ellentétben az igazgatóság úgy vélte, hogy a felperes olyan gyógyszerköltségekről szóló nyugták és iskolai felzárkóztatásról kiállított számlák megtérítését kérte, amelyek nem voltak hitelesek és valódiak, valamint hogy a felperes által e megtérítés iránti kérelmek benyújtásával kapcsolatosan megvalósított kötelezettségszegések így kiterjedtebbek és súlyosabbak voltak, mint a kétséges fizikoterápiás számlák puszta benyújtása, amelyre e bizottság támaszkodott.

190    Kétségtelen, hogy a fenti 97. pontban megállapításra került, hogy a fizikoterápiás számlákkal és a gyógyszernyugtákkal kapcsolatos tényállás a fegyelmi eljárás megindításának időpontjában elévült. Azonban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd: 2015. szeptember 24‑i Olaszország és Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑124/13 és T‑191/13, EU:T:2015:690, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

191    Ráadásul – továbbra is a fegyelmi bizottsággal ellentétben – az igazgatóság úgy ítélte meg, hogy a felperes meglehetősen alacsony besorolási fokozata és nem túl hosszú szolgálati ideje nem csökkenthette a felperes azon kötelezettségét, hogy a költségtérítés iránti kérelmek benyújtásakor tisztességesen és feddhetetlenül járjon el.

192    Végül az EKB kifejtette, hogy az ügy minden egyes része a felperesbe vetett bizalmának visszafordíthatatlan elvesztéséhez vezetett. E tekintetben arra helyezte a hangsúlyt, hogy a monetáris politikával és a bankfelügyelettel megbízott intézményként a hitelessége egy feddhetetlen személyi állomány által irányított hatékony és felelősségteljes adminisztráció mintájaként fennálló jóhírnevén alapul, és kifejtette, hogy a felperes magatartása éppen az EKB jóhírnevének árt.

193    A kilencedik jogalap tehát nem megalapozott.

10.    A másodlagosan előterjesztett, az arányosság elvének megsértésére alapított tizedik jogalapról

a)      Előzetes megjegyzés

194    Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megfogalmazásával ellentétben a tizedik jogalap nem csupán arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben nem tartották tiszteletben az arányosság elvét. A felperes ugyanis az elbocsátásának aránytalanságát először is a fegyelmi bizottság által megállapított súlyosító körülmények irrelevanciájából és ténybeli pontatlanságából, másodszor az igazgatóság által kiegészítő jelleggel figyelembe vett súlyosító körülmények jogellenességéből és relevanciájának hiányából, harmadszor a fegyelmi bizottság által elfogadott enyhítő körülmények vonatkozásában e körülmények fogalmának az igazgatóság általi figyelmen kívül hagyásából, abból a tényből vezeti le elbocsátásának aránytalan jellegét, hogy az igazgatóság figyelmen kívül hagyta az enyhítő körülmények fogalmát a fegyelmi bizottság által hivatkozott tények tekintetében, negyedszer pedig abból a tényből vezeti le, hogy az EKB nem vett figyelembe néhány, az eljárás során általa hivatkozott enyhítő körülményt. A felperes kifogásai így nem közvetlenül a szankció aránytalan jellegét bírálják. A felperes ezt inkább egyrészt bizonyos tények pontatlanságából, illetve más tények értékelése és súlyosító körülményként való minősítésük során elkövetett hibákból, másrészt téves jogalkalmazásból, harmadrészt az összes enyhítő körülmény teljes körű vizsgálatának elmaradásából vezeti le.

195    E körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék teljes körű felülvizsgálatot gyakorol a tények valóságtartalmát és a vonatkozó jogszabályok helyes alkalmazását illetően (lásd: a fenti 160. és 161. pont).

196    Hasonlóképpen, az uniós bíróság a tények értékelését illetően is teljes körű felülvizsgálatot gyakorol (lásd ebben az értelemben: 2012. június 21‑i BNP Paribas és BNL kontra Bizottság ítélet, C‑452/10 P, EU:C:2012:366, 102. pont; 2013. november 7‑i Cortivo kontra Parlament ítélet, F‑52/12, EU:F:2013:173, 41. pont) objektív jogi fogalmak alapján. Különösen azt vizsgálja, hogy valamely tény a súlyosító vagy enyhítő körülmények jogi fogalmába tartozik‑e, vagy sem.

197    Végül, noha az alkalmazási feltételek nem írják elő az azokban szereplő fegyelmi szankciók és a szakmai kötelezettségek különféle lehetséges megszegései közötti meghatározott viszonyt, és nem pontosítják, hogy a szankció kiválasztásában a súlyosító vagy enyhítő körülmények fennállásának milyen mértékben kell szerepet játszania, a Charta 47. cikkének tiszteletben tartása feltételezi, hogy az e cikkben meghatározott feltételeknek meg nem felelő közigazgatási hatóság – mint a jelen ügyben az igazgatóság – által kiszabott „büntetést” utólagosan olyan igazságszolgáltatási szerv vizsgálhassa felül, amelynek többek között hatáskörrel kell rendelkeznie a kötelességszegés és a szankció közti arányosság elbírálására is (lásd: 2012. május 15‑i Nijs kontra Számvevőszék ítélet, T‑184/11 P, EU:T:2012:236, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 2010. szeptember 9‑i Andreasen kontra Bizottság ítélet, T‑17/08 P, EU:T:2010:374, 146. és 147. pont; EJEB., 2015. március 31., Andreasen kontra Egyesült Királyság és az Európai Unió 26 másik tagállama, CE:ECHR:2015:0331DEC002882711, 73. pont). Ennek alapján az uniós bíróság többek között azt vizsgálja, hogy a fegyelmi hatóság arányosan mérlegelte‑e a súlyosító és enyhítő körülményeket (2004. március 16‑i Afari kontra EKB ítélet, T‑11/03, EU:T:2004:77, 203. pont).

b)      A felperes első kifogásáról

198    Az arányosság elve megsértésének alátámasztása érdekében a felperes vitatja a fegyelmi bizottság, majd az igazgatóság által figyelembe vett súlyosító körülményt, amely szerint a felperes nem ajánlotta fel a vitatott összegek teljes vagy részleges visszafizetését.

199    Emlékeztetni kell arra, hogy a fegyelmi bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes csupán azáltal szegte meg kötelezettségeit, hogy jogtalanul élt a fizikoterápiás számlák visszaigénylésével, viszont úgy ítélte meg, hogy a gyógyszernyugtákkal és az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos tények nem kellően bizonyítottak. Következésképpen a fegyelmi bizottság kizárólag azt a súlyosító körülményt tudta be a felperesnek, hogy nem ajánlotta fel a szabálytalanul kapott összegek visszafizetését, és ezt a mulasztást is csak a B. nevű állítólagos fizikoterapeuta 56 041,09 euró összértékű számláira korlátozta.

200    Ezzel szemben az elbocsátásról szóló határozatban az igazgatóság megállapította, hogy a felperes részére több éven keresztül jogalap nélkül megtérítették az összes vitatott számlát és nyugtát. Ezt követően ezzel összefüggésben rámutatott, hogy a fegyelmi bizottság által azonosított súlyosító körülményeket ki kell egészíteni azzal a ténnyel, hogy a felperes egyáltalán nem felelt meg az EKB részéről iránta tanúsított bizalomnak (lásd e tekintetben: az alábbi 207. és azt követő pontokat).

201    Következésképpen az elbocsátásról szóló határozat egészére tekintettel azt az igen tömör utalást, amellyel az igazgatóság a fegyelmi bizottság által figyelembe vett súlyosító körülményekre hivatkozott, úgy kell érteni, mint amely arra vonatkozik, hogy a felperes nem ajánlotta fel az általa kapott összeg teljes visszafizetését, ideértve az iskolai felzárkóztatás számláinak megtérítése címén kapott összegeket is.

202    Ennek pontosítását követően a felperes először is kifogásának alátámasztása érdekében kifejti, hogy nem kellett visszatérítenie az 56 041,09 eurót, mivel a fizikoterápia számlái hitelesek és valódiak voltak.

203    Ez az érv azonban nem releváns, mivel az igazgatóság súlyosító körülményként vette figyelembe azt a tényt, hogy a felperes nem térítette vissza a többek között az iskolai felzárkóztatás számláihoz kapcsolódó összegeket (lásd: a fenti 201. pont), és azért sem, mert az elbocsátásról szóló határozatban megállapíthatta, hogy az ügy mindhárom része, amely a költségek visszatérítése iránti igénylés keretében megvalósított kötelezettségszegésekre vonatkozik, a Bank pénzügyi hatásköreit figyelembe véve egyenként is visszafordíthatatlanul befolyásolta a felperes iránti bizalmát (lásd: a fenti 99. pont).

204    A felperes ezt követően azt vitatja, hogy soha nem ajánlotta volna fel a visszatérítést. Arra hivatkozik, hogy az eljárás befejezése érdekében azt javasolta, hogy megfizeti az EKB részére a fegyelmi bizottság által javasolt szankciónak, azaz egy tizenkét hónapos időszakban havi 400 euró mértékű ideiglenes illetménycsökkentésnek megfelelő összeget, vagyis 4800 eurót. Az EKB azonban figyelmen kívül hagyhatta ezt a javaslatot, amely meglehetősen távol állt a szóban forgó összegektől, még akkor is, ha azok az iskolai felzárkóztatásról szóló megtérített számláknak megfelelő 29 070 eurós összegre korlátozódnak is.

205    Végül a felperes hiába állítja, hogy teljes mértékben együttműködött a fegyelmi bizottság munkájában. Ez az együttműködés, még ha bizonyítást is nyerne, semmit sem változtat azon a tényen, hogy nem ajánlotta fel a szóban forgó összeg teljes visszatérítését. Ráadásul ezt az együttműködést az EKB vitatja.

206    Ebből következik, hogy az EKB helyesen (lásd: a fenti 196. pont) vette súlyosító körülményként figyelembe a felperessel szemben azt a tényt, hogy nem ajánlotta fel a jogalap nélkül felvett összegek teljes visszafizetését.

c)      A felperes második kifogásáról

207    A felperes kifogásolja azokat a súlyosító körülményeket, amelyeket az EKB az elbocsátásról szóló határozatban a fegyelmi bizottság által már hivatkozottakon felül figyelembe vett.

208    Így a felperes először is úgy véli, hogy az igazgatóság súlyosító körülményként nem vehette figyelembe azt a tényt, hogy visszaélt az EKB bizalmával, mivel e megállapítás nem különbözött a neki felrótt kötelezettségszegésektől.

209    Emlékeztetni kell arra, hogy a súlyosító körülmény nem minősül a jogsértés olyan alkotóelemének, amelynek bizonyításához tárgyi és adott esetben szubjektív elemek szükségesek. Következésképpen nem arra szolgál, hogy a jogsértést önmagában jellemezze, hanem arra, hogy a jogsértés megállapítását követően a tényállás összességének figyelembevétele, és mindemezekre tekintettel a szankció megtorló és visszatartó hatásának biztosítása érdekében befolyásolja a büntetés mértékét.

210    Az elbocsátásról szóló határozatban az igazgatóság azt rótta fel a felperesnek, hogy megsértette az EKB‑val szemben fennálló, hivatali hűségre vonatkozó kötelezettségét, nem teljesítette a közös értékek tiszteletben tartására és a szakmai és magánéletének az uniós intézményi jogállásával összhangban történő folytatására vonatkozó kötelezettségét, folyamatosan megsértette az intézmény pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó kötelezettségét, és kockáztatta az EKB jóhírnevét. Ráadásul súlyosító körülményként vette figyelembe azt a tényt, hogy a felperes egyáltalán nem felelt meg az EKB részéről iránta tanúsított bizalomnak.

211    A hivatali hűségre vonatkozó kötelezettség kétségtelenül hatással van az intézmény és annak tisztviselői közötti fennálló személyes bizalmi viszony megőrzésére, amelytől a munkaviszony fenntartása függ. Ez a kötelezettség nemcsak azt követeli meg, hogy a tisztviselők tartózkodjanak a beosztásuk méltóságát és az intézménynek és hatóságainak járó tiszteletet sértő magatartásoktól, hanem azt is, hogy minden gyanún felett álló magatartást tanúsítsanak annak érdekében, hogy az ezen intézmény és közöttük fennálló bizalmi viszony mindvégig fennmaradjon (1999. május 19‑i Connolly kontra Bizottság ítélet, T‑34/96 és T‑163/96, EU:T:1999:102, 128. pont). Ebből azonban nem következik, hogy a hivatali hűségre vonatkozó kötelezettség bármely megsértése automatikusan e bizalom elvesztését, és így elkerülhetetlen eredményként az elbocsátást vonná maga után. Előfordulhat, hogy ez a jogsértés csupán alkalomszerű, illetve csekély vagy jelentéktelen. Ebben az esetben a munkaviszony megszakadása összeegyeztethetetlen volna azzal a körülménnyel, hogy az alkalmazási feltételek nem írják elő a szakmai kötelezettségek különféle lehetséges megszegése és a lehetséges fegyelmi szankciók közötti meghatározott viszonyt.

212    Következésképpen a bizalmi viszony megszakadása nem a hivatali hűségre vonatkozó kötelezettség megszegéséből álló fegyelmi vétség alkotóeleme, hanem e kötelezettségszegés mértékének különösen káros és súlyos mivoltából eredő súlyosító körülmény, főleg akkor, ha a tisztviselő vagy az alkalmazott egyáltalán nem tanúsított tiszteletet az intézmény iránt.

213    Márpedig a jelen ügyben az iskolai felzárkóztatás számláinak visszatérítésére vonatkozó tények korántsem alkalmi jellegűek, több évre oszlanak el, amint azt a felperes maga is elismeri.

214    Ezért az EKB jogosan minősítette a jelen ügyben súlyosító körülménynek azt a tényt, hogy a felperes egyáltalán nem felelt meg az EKB részéről iránta tanúsított bizalomnak.

215    A felperes másodszor azt rója fel az EKB‑nak, hogy súlyosító körülményként említette azt a tényt, hogy az alacsony besorolási fokozat és a nem túl hosszú szolgálati idő nem befolyásolja a személyi állomány tagjainak azon lehetőségét, hogy az ügy körülményeihez hasonló körülmények között saját kezdeményezésükre egyszerű ellenőrzéseket végezzenek. A felperes szerint ez az állítólagos súlyosító körülmény szintén nem különül el maguktól a neki felrótt jogsértésektől. A felperes ezenkívül azt állítja, hogy a jelen ügyben semmi oka nem volt ilyen ellenőrzések lefolytatására.

216    E kifogás azonban az elbocsátásról szóló határozat téves értelmezésén alapul. Ellentétben azzal, amit a felperes sugall, az igazgatóság nem azt állapította meg, hogy alacsony besorolási fokozata és csekély szolgálati ideje összefügg az egyik súlyosító körülménnyel, hanem a fegyelmi bizottsággal ellentétben megtagadta ennek enyhítő körülményként való figyelembevételét. Mindenesetre az alkalmazási feltételek 45. cikkének ötödik franciabekezdése kétségtelenül úgy rendelkezik, hogy a szankció meghatározása során figyelembe kell venni a besorolási fokozatot és a szolgálati időt. Mindazonáltal a Bank megállapíthatta, hogy az alacsony besorolási fokozat és a csekély szolgálati idő a jelen ügyben nem minősül enyhítő körülménynek, mivel az ilyen besorolási fokozat és szolgálati idő nem indokolja, hogy az alkalmazott elmulasztja olyan egyszerű vizsgálatok önkéntes elvégzését, amelyek nem igényelnek különös hatáskört, és mivel a jelen ügy körülményeinek fennállása esetén, melyeknek kétséget kellett volna kelteniük a szóban forgó összegek megtérítéséhez való jogot illetően, minden kellő körültekintéssel eljáró személy ezeket elvégezte volna.

217    Az az érv, amely szerint a jelen ügyben semmi ok nem volt bármilyen vizsgálat elvégzésére, vitatja azon körülmények fennállását, amelyek alapján az EKB arra a következtetésre jutott, hogy C. felzárkóztató tanár számlái nem voltak hitelesek és valódiak. Ez az érv tehát összekeveredik a hatodik jogalappal, amely megalapozatlannak bizonyult.

218    Harmadszor a felperes vitatja, hogy az EKB súlyosító körülményként hivatkozhatott arra a tényre, hogy a felperes szavahihetősége veszélybe került, holott annak megőrzését az ellene indított büntetőeljárások pozitív kimenetele, és különösen a Landgericht Frankfurt am Main (Frankfurt am Main‑i regionális bíróság) által 2017. október 18‑án elfogadott, a felperest a csalás és a fizikoterápiára vonatkozó okiratok meghamisítása bűncselekményeinek vádja alól felmentő ítéletnek nyilvánosságra hozatala biztosította.

219    Azon túl azonban, hogy a felperes nem fejti ki, hogy milyen nyilvánosságot kapott a Landgericht Frankfurt am Main (Frankfurt am Main‑i regionális bíróság) ítélete, az EKB megállapíthatta, hogy a tények érinthették a jóhírnevét és ezáltal pénzügyi intézményként a hitelességét. Márpedig az alkalmazási feltételek 45. cikkének második franciabekezdése értelmében az EKB súlyosító körülmények címén figyelembe veheti azt a kockázatot, hogy a személyi állomány tagja magatartása érintheti az intézmény feddhetetlenségét, hírnevét vagy érdekeit, anélkül, hogy bizonyítania kellene, hogy a tudomása volt‑e az érintett magatartásról az EKB‑n kívüli személyeknek és ha igen, hány személyről van szó (lásd analógia útján: 2016. június 10‑i HI kontra Bizottság ítélet, F‑133/15, EU:F:2016:127, 204. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

220    Hasonlóképpen, ellentétben azzal, amit a felperes állít, az EKB súlyosító körülményként állapíthatta meg azt a tényt, hogy a felperes az intézmény pénzügyi érdekeivel szemben járt el, amelyet pedig védenie kellett volna. E tekintetben ugyanis elegendő megállapítani, hogy a felperes jogalap nélküli megtérítés iránti kérelmei szükségszerűen hatással voltak az EKB pénzügyeire, amely intézmény végső soron e költségeket viselte.

d)      A felperes harmadik kifogásáról

221    A felperes azt állítja, hogy az igazgatóság figyelmen kívül hagyta az enyhítő körülmények szerepét, amikor azt állította, hogy a fegyelmi bizottság által figyelembe vett körülmények semmilyen módon nem csökkentették az EKB vele szembeni bizalomvesztésének mértékét.

222    A fegyelmi bizottság a jelen ügyben enyhítő körülményként vette figyelembe a felperes alacsony besorolási fokozatát, rövid szolgálati idejét, a korábbi fegyelmi ügyek hiányát, és azt a tényt, hogy nem lehetett biztos, hogy A. társaság megtagadta volna B. számláinak megtérítését, ha az első számláról nem hagyták volna le a „Kosmetikerin” bélyegzőt.

223    Ugyanakkor anélkül, hogy figyelmen kívül hagyta volna azok enyhítő jellegét, az igazgatóság úgy tekinthette, hogy e körülmények semmiképpen nem ellensúlyozzák az EKB felperes iránti bizalmának elvesztését.

224    Különösen a fenti 216. pontból következik, hogy az igazgatóság a fegyelmi bizottsággal ellentétben megtagadhatja, hogy a felperes alacsonyabb besorolási fokozatát és rövid szolgálati idejét enyhítő körülménynek tekintse. Ráadásul az alkalmazási feltételek 45. cikkének nyolcadik franciabekezdése kétségtelenül úgy rendelkezik, hogy a fegyelmi szankció kiválasztásánál figyelembe kell venni a személyi állomány tagjának a pályafutása során tanúsított magatartását. E rendelkezés szerint azonban a bizalmi viszony elvesztése nem függ feltétlenül a visszaeső magatartás tényétől. Ez egyetlen tény vagy magatartás eredményeként is bekövetkezhet. Márpedig az EKB feladataira tekintettel az igazgatóság a jelen ügyben jogszerűen helyezhette a hangsúlyt az egyes alkalmazottaktól pénzügyi téren megkövetelt szigorra.

e)      A felperes negyedik kifogásáról

225    A felperes úgy véli, hogy tekintetbe kell venni az általa a fegyelmi bizottság előtt és a 2018. április 30‑i észrevételeiben hivatkozott enyhítő körülményeket, amelyeket az EKB figyelmen kívül hagyott.

226    A felperes először is arra a szenvedésre hivatkozik, amelyet a családjának és neki kellett elviselnie az eljárás teljes tartama alatt, amelynek során felfüggesztették a tisztségéből. Hivatkozik továbbá a belső béke megtalálásához és a becsületének helyreállításához való jogára is.

227    A fegyelmi eljárás időtartama azonban nem szerepel az alkalmazási feltételek 45. cikkében enyhítő körülményként említett tényezők között, és nem releváns azon fegyelmi szankció meghatározása szempontjából, amelynek e cikk értelmében az elkövetett kötelességszegés súlyosságával kell arányban állnia (lásd analógia útján: 2016. június 10‑i HI kontra Bizottság ítélet, F‑133/15, EU:F:2016:127, 200. pont).

228    Ráadásul a felperes nem támasztja alá a kifogását. Nem szolgáltat konkrét bizonyítékot a családjának és neki az eljárás és annak hosszúsága által okozott szenvedésről, különösen arról, hogy az mennyiben haladta meg a büntetőeljárásból és a fegyelmi eljárásból elkerülhetetlenül eredő aggodalmat és bizonytalanságot, és arról sem, hogy ezeket az EKB‑nak enyhítő körülményként kellett volna figyelembe vennie.

229    Hasonlóképpen, a felperes nem fejti ki a belső béke megtalálásához és a becsülete helyreállításához való állítólagos jogára alapított kifogását sem. Ez különösen igaz a felperes által másodlagosan hivatkozott, és a szankció arányosságának vitatására korlátozódó jelen jogalap keretében, amely feltételezi, hogy a fegyelmi vétség bizonyított.

230    A felperes másodsorban az EKB‑n belül elért kiváló eredményeire alapítja az érvelését és azt állítja, hogy ezt enyhítő körülményként kellett volna figyelembe venni.

231    A fenti 224. pontból azonban az következik, hogy az igazgatóság megállapíthatta, hogy az EKB felperessel szembeni bizalma annak ellenére is megszűnt, hogy a felrótt tények a felperes első kötelezettségszegését valósították meg.

232    Egyebekben a felperes a 2008. és 2010. év végén készített értékelő jelentések, valamint egy 2011. szeptember 29‑i elektronikus levélben szereplő rövid értékelés benyújtására szorítkozik. E bizonyítékok nem rendelkeznek elegendő bizonyító erővel általában a 2011. év és felfüggesztésének 2014. október 21–i időpontja között végzett munkájára vonatkozóan, amit ez utóbbi időponttól kezdve már nem értékeltek.

233    Következésképpen az EKB helyesen járt el, amikor nem vette figyelembe enyhítő körülményként a felperes által az EKB‑n belül elért eredményeket (lásd: a fenti 196. pont).

234    Harmadszor a felperes azt rója fel az EKB‑nak, hogy az nem vette figyelembe azt a tényt, hogy nem állt szándékában megsérteni szakmai kötelezettségeit, nem személyes érdekből járt el, és hogy az intézményt nem érte semmilyen kár.

235    Az alkalmazási feltételek 45. cikkének harmadik franciabekezdése értelmében a szándékosság foka olyan tényező, amelyet az EKB‑nak figyelembe kell vennie a fegyelmi szankció meghatározásakor.

236    A harmadik és hetedik jogalap együttes vizsgálatából, valamint a hatodik jogalap és a fenti 216. pont vizsgálatából azonban kitűnik, hogy az EKB megállapíthatta, hogy az iskolai felzárkóztatás számláinak szövegéből arra lehet következtetni, hogy azok nem voltak hitelesek és valódiak, hogy az ügy objektív körülményei, amelyek kétségeket ébresztenek az említett számlák megtérítéséhez való joggal kapcsolatban, olyan egyszerű ellenőrzéseket igényelnek, amelyeket a felperesnek kellett volna elvégeznie, és hogy – a kellő körültekintéssel eljáró személyekhez hasonlóan – legalábbis köteles lett volna erről tájékoztatni az adminisztrációt, és együttműködnie vele.

237    E körülmények között az igazgatóság helyesen járhatott el (lásd: a fenti 196. pont), amikor nem vette figyelembe enyhítő körülményként a felperes szándékosságának hiányát.

238    Ugyanez vonatkozik a felperes azon állítására is, amely szerint nem személyes érdekből járt el, tekintve hogy részesült a vitatott megtérítésekben.

239    Ugyanez a helyzet azon körülmény vonatkozásában is, amely szerint az EKB‑t nem érte semmilyen kár, mivel a felperesnek tudnia kellett arról, hogy az iskolai felzárkóztatás költségeinek megtérítésére az EKB köteles. Ráadásul, és e vagyoni káron túl, a felperes által a jelen jogalap keretében felhozott második kifogás vizsgálatából kitűnik, hogy az EKB észszerűen állapíthatta meg, hogy a felperes magatartása érinthette a jóhírnevét, és ennélfogva pénzügyi intézményként elismert hitelességét (lásd: a fenti 219. pont), ami nem vagyoni kárt is okozott neki.

240    Negyedszer, a felperes azzal érvel, hogy az EKB nem vette figyelembe, hogy a felperest egyáltalán nem figyelmeztették, miközben a vitatott tényeket az EKB tudtával terjesztették ki az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos négyéves időszakra.

241    Mindazonáltal az ügy e része a 2010‑ben, 2012‑ben és 2014‑ben, valamint 2017 januárjában benyújtott megtérítés iránti kérelmekre vonatkozik. Márpedig a második jogalap vizsgálatából az következik, hogy a tényeket a fegyelmi bizottság csak 2017 márciusában, a felperes aktájának alapos vizsgálata során tárta fel, amelyhez az ügynek a fizikoterápiás számlákra és a gyógyszernyugtákra vonatkozó része vezette. Ráadásul néhány további vizsgálatot követően az EKB 2017. június 19‑én, azaz körülbelül három hónappal e feltárást követően közölte a felperessel a jövőbeli 2. jelentés tervezetét. E körülmények között a Banknak nem róható fel, hogy az iskolai felzárkóztatás számlái tárgyában nem küldött figyelmeztetést a felperesnek.

242    A felperes azt is állítja, hogy a fizikoterápiás számlákra és a gyógyszernyugtákra vonatkozó tényállások öt éven keresztül anélkül valósultak meg, hogy további értesítésre került volna sor.

243    Ez utóbbi érv azonban nem releváns, mivel az EKB megállapíthatta, hogy az ügy mindhárom része – akár önállóan is – visszafordíthatatlanul befolyásolta a személyi állományával fennálló kapcsolatának alapját képező bizalmat (lásd: a fenti 99. pont), és ezáltal, hogy az ügynek az iskolai felzárkóztatás számláira vonatkozó, nem jogellenes része is elegendő a felmondásról szóló határozat indokolására.

f)      A tizedik jogalapra és a megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozó következtetések

244    A fentiekből következik, hogy a felperes által a tizedik jogalap keretében felhozott kifogások nem igazoltak, következésképpen e jogalap nem bizonyítja, hogy az elbocsátásról szóló határozat aránytalan (lásd: a fenti 197. pont).

245    A tizedik jogalap tehát nem megalapozott.

246    Tekintettel arra, hogy a második jogalap részben megalapozott jellege nem elegendő az elbocsátásról szóló határozat megsemmisítésének és ezáltal az eljárás újbóli megnyitásának indokolásához (lásd: a fenti 100. pont), és mivel ezen kívül egyetlen másik jogalap sem megalapozott, a megsemmisítés iránti kérelmet teljes egészében el kell utasítani.

B.      A felperes visszahelyezésének a Törvényszék általi elrendeléséről szóló második kereseti kérelemről

247    Második kereseti kérelmével a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék rendelje el a visszahelyezését az állásába.

248    E kérelmet azonban el kell utasítani mivel azokat az elbírálásukra hatáskörrel nem rendelkező bíróság előtt nyújtották be, tekintettel arra, hogy a Törvényszéknek nem feladata, hogy utasítsa az adminisztrációt (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 22‑i Gaki kontra Bizottság végzés, C‑130/16 P, nem tették közzé, EU:C:2016:731, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ráadásul, tekintettel a megsemmisítés iránti kérelem elutasítására, következésképpen a jelen kérelmet is el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2011. május 25‑i Meierhofer kontra Bizottság végzés, F‑74/07 RENV, EU:F:2011:63, 69. pont).

C.      A felperes által elszenvedett kár megtérítésére irányuló harmadik kereseti kérelemről

249    A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze az EKB‑t az őt ért nem vagyoni kár megtérítésére, amelyet méltányossági alapon 20 000 euróra becsül.

250    Emlékeztetni kell arra, hogy az európai uniós intézmény, szerv vagy hivatal felelősségének megállapítása általában több feltétel – nevezetesen a neki felrótt magatartás jogellenessége, az állítólagos kár bekövetkezése, valamint a felrótt magatartás és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés – együttes fennállásától függ (lásd: 2019. október 3‑i DQ és társai kontra Parlament ítélet, T‑730/18, EU:T:2019:725, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

251    A magatartás jogellenességére vonatkozó feltételt illetően meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a minden jogi alapot nélkülöző megsemmisítés iránti kérelemmel együtt előterjesztett kártérítési kérelmek, maguk is megalapozatlanok, ha szorosan kapcsolódnak ez előbbiekhez (2003. szeptember 30‑i Martínez Valls kontra Parlament ítélet, T‑214/02, EU:T:2003:254, 43. pont; 2018. február 28‑i Paulini kontra EKB ítélet, T‑764/16, nem tették közzé, EU:T:2018:101, 86. pont).

252    Következésképpen, mivel a megsemmisítés iránti kérelmet mint minden jogi alapot nélkülöző kérelmet el kell utasítani (lásd: a fenti 246. pont) a kártérítési kérelmet is el kell utasítani, amennyiben annak alapja az elbocsátásról szóló határozat állítólagosan „durva” kifejezései, az a tény, hogy e határozat a bizalmi viszony állítólagosan visszafordíthatatlan megsértésén alapul, az a körülmény, hogy az EKB nem fejtette ki, e bizalom mennyiben volt helyrehozhatatlanul érintett, valamint a felperes jóhírnevének a megtámadott határozatokból eredő megsértése volt.

253    A felperes ugyanakkor a kárát az eljárás észszerűtlenül hosszú jellegéből eredő bizonytalanságból is levezeti.

254    Márpedig az észszerű határidő megsértése főszabály szerint nem elegendő ahhoz, hogy indokolja egy igazgatási határozat megsemmisítését (lásd: a fenti 178. pont), mivel e jogsértést a kártérítési kérelmek elbírálása során lehet figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i AV kontra Bizottság ítélet, T‑303/18 RENV, nem tették közzé, EU:T:2019:239, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

255    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fegyelmi eljárás minden tisztviselőt a szakmai jövője tekintetében bizonytalan helyzetbe hoz, amely számára szükségszerűen bizonyos szorongást és aggodalmat okoz, és amikor e bizonytalanság rendkívüli mértékben elhúzódik, a tisztviselőnek okozott szorongás és aggodalom erőssége meghaladja az indokolható mértéket (2010. január 13‑i A és G kontra Bizottság ítélet, F‑124/05 és F‑96/06, EU:F:2010:2, 147. pont), és ez főszabály szerint nem vagyoni kárt okozhat.

256    A jelen ügyben azonban az okozati összefüggést illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatot abban az értelemben alakították ki, hogy a felperesnek kell bizonyítania az intézmény által elkövetett kötelességszegés és a hivatkozott kár közötti közvetlen és biztos okozati összefüggés fennállását (1999. szeptember 28‑i Hautem kontra EBB ítélet, T‑140/97, EU:T:1999:176, 85. pont; 2011. július 5‑i V kontra Parlament ítélet, F‑46/09, EU:F:2011:101, 158. pont). Így a felrótt magatartás kell hogy legyen a kár meghatározó oka (2011. március 31‑i Mauerhofer kontra Bizottság végzés, C‑433/10 P, nem tették közzé, EU:C:2011:204, 127. pont; 2018. november 8‑i Cocchi és Falcione kontra Bizottság ítélet, T‑724/16 P, nem tették közzé, EU:T:2018:759, 96. pont).

257    Kártérítési kérelmének alátámasztása érdekében a felperes egy 2017. október 30‑i orvosi igazolást nyújt be, amely egy mondatban mutatja be az álmatlanság, súlyvesztés és fejfájás fokozatos kifejlődését, amelyet „az EKB által teremtett munkahelyi helyzetnek” tud be.

258    Ezen igazolás bizonyító erejének megítélésekor az eset összes körülményét figyelembe kell venni.

259    E tekintetben különösen rá kell mutatni arra, hogy bár a felperes annak a veszélynek volt kitéve, hogy fegyelmi szankciót alkalmaznak vele szemben a felfüggesztésétől, 2014. október 21‑től az elbocsátásáról szóló határozat meghozataláig, 2019. május 7‑ig, egyidejűleg több büntetőeljárás alá is vonták. A felperessel szemben tehát előzetes nyomozást folytattak a német büntető törvénykönyv 263. §‑ának (1) bekezdése, valamint 267. §‑a szerinti, a fizikoterápiás számlákkal kapcsolatos csalás és okirathamisítás miatt (lásd: a fenti 7. pont). E két bűncselekmény legfeljebb öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 2014. október 16‑án házkutatásra is sor került. Ezt követően az előzetes vizsgálatot kiterjesztették az ügy gyógyszernyugtákra vonatkozó részére is. 2016. szeptember 12‑én az ügyészség vádiratot készített a felperessel szemben, és – bár a gyógyszernyugtákra vonatkozó rész vonatkozásában az eljárás további intézkedések nélkül megszüntetésre került – a fizikoterápiás számlákra vonatkozó iratokkal kapcsolatos csalás és okirathamisítás miatt az ügyészség hivatalosan vádat emelt ellene, és az ügyet büntetőbíróság elé terjesztette (lásd: a fenti 7. pont). A Landgericht Frankfurt am Main (Frankfurt am Main‑i regionális bíróság) 2017. október 18‑i ítéletével a felperest e tényállások tekintetében felmentette (lásd: a fenti 14. pont). Azonban ezzel egyidejűleg az iskolai felzárkóztatás számláival kapcsolatos csalás miatt is büntetőeljárást indítottak a felperessel szemben. Az ügyészség a felperest csak az eljárás ez utóbbi rész vonatkozásában történő megszüntetéséről szóló 2019. április 30‑i levelében tájékoztatta az őt érintő büntetőeljárások befejezéséről (lásd: a fenti 23. pont).

260    Ebből következik, hogy a felperessel szemben büntetőeljárásokat folytattak, ideértve az otthoni házkutatást is, és a vitatott eljárás egész – általa indokolatlanul hosszúnak vélt – időtartama alatt büntetőjogi felelősség megállapításának kilátása adott aggodalomra okot számára.

261    Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a felperes különös állhatatossággal állította a fegyelmi vizsgálat során, valamint a jelen keresetben, hogy az EKB‑nak fel kellett volna függesztenie ezt az eljárást, és nem zárhatta volna le mindaddig, amíg tudomást nem szerzett a büntetőeljárás kimeneteléről. A felperes így szükségképpen úgy vélte, hogy ez utóbbiak az ő esetében elsődleges fontosságúak.

262    Márpedig az EKB nem tehető felelőssé a nemzeti büntetőeljárások időtartamáért.

263    Így ebben az összefüggésben a felperes által benyújtott egyetlen 2017. október 30‑i orvosi igazolás, amelyet a felperes egyáltalán nem részletezett, és amely még csak nem is utal a büntetőeljárásokra, nem elegendő bizonyíték arra, hogy az ott hivatkozott álmatlanság, súlyvesztés és fejfájások meghatározó okaként a fegyelmi eljárás időtartamával összefüggő bizonytalanságot lehessen meghatározni.

264    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes, aki a bizonyítási terhet viselni köteles (lásd: a fenti 256. pont), nem bizonyítja a jogilag megkövetelt módon az EKB állítólagos vétkes magatartása és az általa hivatkozott kár közötti okozati összefüggést. Márpedig, amint az a fenti 256. pontban kifejtésre került, ezen összefüggés egyike azon együttes feltételeknek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valamely intézmény felelőssége megállapítható legyen.

265    Következésképpen a felperes kártérítési kérelmét el kell utasítani.

266    Ennek megfelelően a felperes keresetét teljes egészében el kell utasítani.

D.      Az EKB által a felperes, a házastársa, a gyermekei és esetlegesen B. meghallgatása iránt a Törvényszékhez előterjesztett kérelemről

267    Az EKB azt kérte a Törvényszéktől, hogy amennyiben szükséges, tanúként idézze be a felperest, a házastársát és gyermekeit, valamint adott esetben a B. nevű állítólagos fizikoterapeutát a fizikoterápiás számlák tárgyában történő meghallgatásuk céljából, vagy legalább hallgassa meg ezzel kapcsolatban a felperest mint a jogvitában részt vevő felet.

268    Mivel megállapításra került, hogy az e számlákra vonatkozó tényállás elévült (lásd: a fenti 89. pont), e kérelemnek nem lehet helyt adni.

IV.    A költségekről

269    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mindazonáltal ugyanezen szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére. Ezenkívül az említett szabályzat 135. cikkének (2) bekezdése szerint a Törvényszék a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – alapján indokoltnak tűnik.

270    Márpedig a jelen ügyben a fenti 82. és 89. pontból kitűnik, hogy az EKB lefolytatta a fegyelmi eljárást, és az elévülés ellenére a felperes terhére rótta, hogy megszegte az ügynek a fizikoterápiás számlákra és a gyógyszernyugtákra vonatkozó részeiben szereplő kötelezettségeit.

271    E körülmények között a fenti 269. pontban hivatkozott rendelkezések helyes alkalmazásának minősül, ha a Törvényszék a felperest kötelezi a saját költségein felül az EKB költségei háromnegyed részének viselésére, és az EKB‑t kötelezi saját költségei fennmaradó egynegyedének viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      DI maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Központi Bank (EKB) költségeinek háromnegyed részét; a költségei fennmaradó részét az EKB maga viseli.

Gervasoni

Madise

Nihoul

Frendo

 

      Martín y Pérez de Nanclares

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. június 9‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: angol.