A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hetedik tanács)
2024. április 10.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke – Az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen levezethető válasz – Adózás – Hozzáadottérték‑adó (héa) – 2006/112/EK irányelv – 183. cikk – Az előzetesen felszámított héa levonásához való jog – Gyakorlási módok – Késedelmes visszatérítés – Nemzeti rendelkezés alkalmazásával okozott késedelem – A Bíróság által e tényállás megvalósulását követően előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítélet joghatása – Késedelmi kamatok – Elévülés – Az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elve”
A C‑532/23. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz 2023. augusztus 18‑án érkezett, 2023. július 10‑i határozatával terjesztett elő
a Lear Corporation Hungary Autóipari Gyártó Kft.
és
a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),
tagjai: F. Biltgen tanácselnök, N. Wahl (előadó) és J. Passer bírák,
főtanácsnok: T. Ćapeta,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz,
meghozta a következő
Végzést
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.) 183. cikkének, valamint az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Lear Corporation Hungary Autóipari Gyártó Kft. (a továbbiakban: Lear Corporation) és a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága (Magyarország) (a továbbiakban: fellebbviteli igazgatóság) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy a Lear Corporation jogosult‑e késedelmi kamatra a hozzáadottérték‑adó (héa) túlfizetésének egy olyan nemzeti rendelkezésben előírt feltételből eredő késedelmes visszatérítése után, amelyet a Bíróság később az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánított.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2006/112 irányelv 183. cikke előírja:
„Amennyiben a levonások összege meghaladja az adómegállapítási időszakban fizetendő HÉA összegét, a tagállamok engedélyezhetik a különbözet következő időszakra történő átvitelét vagy az általuk meghatározott szabályok szerinti visszatérítését.
Az egyes tagállamok azonban úgy is rendelkezhetnek, hogy a csekély összegű különbözetet sem átvinni, sem visszatéríteni nem lehet.”
A magyar jog
Az áfatörvény módosításáról szóló törvény
4 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról és az adó‑visszaigénylés különös eljárási szabályairól szóló 2011. évi CXXIII. törvény (a Magyar Közlöny 2011. évi 110. száma) (a továbbiakban: az áfatörvény módosításáról szóló törvény) 2011. szeptember 27‑i hatállyal hatályon kívül helyezte az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a Magyar Közlöny 2007. évi 155. száma) 186. §‑ának (2)–(4) bekezdését annak érdekében, hogy lehetővé tegye a levonható áfakülönbözet visszatérítését, anélkül hogy meg kellene várni a levonható áfa alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenérték megfizetését. Ezt megelőzően e 186. § (2) bekezdése a szóban forgó ügylet fejében járó összeg megfizetettségének feltételéhez kötötte a levonható áfakülönbözet visszatérítéséhez való jog gyakorlását.
5 Az áfatörvény módosításáról szóló törvény 1 §‑ának (1) bekezdése értelmében:
„Azon összeget, amelyre az adózó e törvény hatálybalépését megelőzően utoljára esedékes, benyújtott általános forgalmi adó bevallásában (a továbbiakban: bevallás) az [áfa]törvény […] e törvénnyel hatályon kívül helyezett 186. § (2)–(4) bekezdése alapján – kizárólag a pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó adóként szerepeltetett összeg miatt – visszaigénylési jogát nem érvényesíthette, az adózó 2011. október 20. napjáig az állami adóhatósághoz – az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – benyújtott kérelmében igényelheti vissza, vagy e határidőtől függetlenül a rá vonatkozó szabályok szerinti bevallásában a fizetendő adót csökkentő tételként elszámolhatja, illetve bevallásában visszaigénylési jogát érvényesítheti. A kérelem [az adózás rendjéről szóló törvény] rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából bevallásnak minősül. A kérelem benyújtására előírt határidő jogvesztő, igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.”
Az adózás rendjéről szóló törvény
6 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a Magyar Közlöny 2003. évi 131. száma) (a továbbiakban: az adózás rendjéről szóló törvény) 37. §‑a a (4) és (6) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„(4) Az adózót megillető költségvetési támogatás kiutalásának esedékességéről e törvény melléklete vagy törvény rendelkezik. A költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül, a visszaigényelt általános forgalmi adót, ha a visszaigényelhető adó összege az 500 ezer [magyar] forintot [HUF] [hozzávetőleg 1300 euró] meghaladja, 45 napon belül kell kiutalni.
[…]
(6) Ha az adóhatóság a kiutalást késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet. […]”
7 Az adózás rendjéről szóló törvény 124/C. §‑a értelmében:
„(1) Ha az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága az adófizetési kötelezettséget előíró jogszabály alaptörvény‑ellenességét, önkormányzati rendelet esetén más jogszabályba ütközését, illetve az Európai Unió kötelező jogi aktusába ütközését a döntés kihirdetéséhez képest visszamenőleges hatállyal állapítja meg, és a döntés alapján az adózónak visszatérítési igénye keletkezik, az első fokú adóhatóság az adózó kérelmére a visszatérítést – a döntésben foglalt eltérésekkel – e § rendelkezései szerint teljesíti.
(2) Az adózó a kérelmet az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntésének közzétételétől, illetve kézbesítésétől számított 180 napon belül az adóhatósághoz írásban terjesztheti elő, a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelemnek nincs helye. A kérelmet az adóhatóság határozattal utasítja el, ha a döntés közzétételének, illetve kézbesítésének napjáig az adó megállapításához való jog elévült.
[…]
(6) Ha az adózó visszatérítési igénye megalapozott, az adóhatóság – az adó visszatérítésével egyidejűleg – a visszatérítendő adó után az adó megfizetésének napjától a visszatérítés teljesítéséről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjáig a jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamatot fizet. A visszatérítés a teljesítését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napján esedékes, a visszatérítést az esedékesség napjától számított 30 napon belül kell kiutalni. Az e §‑ban szabályozott visszatérítésre – a 37. § (6) bekezdés kivételével – egyebekben a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.”
8 Az adózás rendjéről szóló törvény 124/D. §‑ának (1)–(3) bekezdése a következőképpen szól:
„(1) Általános forgalmi adóban keletkezett levonási jog miatti visszatérítési igény érvényesítésére a 124/C. §‑ban foglaltakat az e §‑ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.
(2) Az adózó az (l) bekezdésben említett igényét a levonási jog keletkezése időpontját magában foglaló elszámolási időszak(ok) bevallása(i)nak – az Európai Unió Bírósága, illetve az Alkotmánybíróság döntésének közzétételétől, illetve kézbesítésétől számított 180 napon belül benyújtott – önellenőrzésével érvényesítheti. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.
(3) Ha az adózónak az önellenőrzéssel helyesbített elszámolása eredményeként a befizetendő adója csökkenése vagy a […] visszaigényelhető összegnek a növekedése miatt visszatérítési igénye keletkezik, az adóhatóság a visszatérítendő adó után az önellenőrzéssel érintett bevallás(ok)ban meghatározott befizetési kötelezettség, illetve igénylési jogosultság esedékessége napjától – vagy ha az későbbi, az adó megfizetésének napjától – az önellenőrzés benyújtásának napjáig a jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamatot fizet. A visszatérítést – amelyre a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni – az önellenőrzés benyújtásának napjától számított 30 napon belül kell kiutalni.”
9 Az említett törvény 164. §‑ának (1) bekezdése előírja:
„Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog – ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 A Lear Corporation autóipari termékek gyártásával foglalkozik több magyarországi telephelyen. A 2005 decembere és 2011 júliusa közötti áfabevallási időszakok tekintetében nem érvényesíthette az áfa‑visszatérítéshez való jogát az akkor hatályos és a jelen végzés 4. pontjában hivatkozott, úgynevezett „megfizetettségi” feltétel fennállása miatt, amely szerint kizárólag a teljes egészében megfizetett beszerzések jogosítottak az előzetesen felszámított áfa levonására.
11 A 2011. július 28‑i Bizottság kontra Magyarország ítéletben (C‑274/10, EU:C:2011:530, 54. pont) a Bíróság kimondta, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikke nem engedi meg a tagállamok számára, hogy a szóban forgó ügylet fejében járó összeg megfizetettségének feltételéhez kössék a levonható héakülönbözet visszatérítéséhez való jog gyakorlását.
12 Ezen ítéletre tekintettel a magyar jogalkotó elfogadta az áfatörvény módosításáról szóló törvényt. Ugyanakkor ezen új törvény nem tartalmaz olyan szabályt, amely előírná, hogy kárpótolják az adóalanyokat az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánított, úgynevezett „megfizetettségi” feltétel alkalmazásából eredő pénzügyi hátrányokért.
13 2011. szeptember 30‑án a Lear Corporation az áfatörvény módosításáról szóló törvény alapján áfa‑visszatérítés iránti kérelmet nyújtott be a jelen végzés 10. pontjában említett időszak tekintetében. A magyar adóhatóság visszatérítette a részére az igényelt áfa összegét, azonban a kiutalással egyidejűleg késedelmi kamatot nem fizetett.
14 A 2014. július 17‑i Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó végzésben (C‑654/13, EU:C:2014:2127, 39. pont) a Bíróság megállapította, hogy az uniós jogot, és különösen a 2006/112 irányelv 183. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a tagállami szabályozás és gyakorlat, amely kizárja a késedelmi kamat fizetését azon héa összege után, amelyet az uniós joggal ellentétesnek nyilvánított nemzeti szabályozás folytán nem lehetett észszerű határidőn belül visszaigényelni.
15 A Bíróság e végzésben pontosította, hogy vonatkozó uniós szabályozás hiányában e tagállam feladata, hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartásával meghatározza az ilyen kamatok kifizetésére vonatkozó szabályokat, amelyek nem lehetnek kedvezőtlenebbek a belső jog megsértésén alapuló azon keresetekre alkalmazandó szabályoknál, amelyek az uniós jog megsértésén alapuló keresetekhez hasonló tárggyal és jogalappal rendelkeznek (az egyenértékűség elve), illetve a gyakorlatban nem tehetik lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).
16 2014. december 23‑án a Lear Corporation a 2014. július 17‑i Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó végzésre (C‑654/13, EU:C:2014:2127) hivatkozva a héa késedelmes visszatérítése miatt 457 916 030 HUF (vagyis e kérelem időpontjában hozzávetőleg 1 458 656 euró) összegű késedelmi kamat (a továbbiakban: késedelmi kamat) kiutalása iránti kérelmet nyújtott be a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatóságához (Magyarország) (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság). A 2008. január 1‑je és 2011. július 31. közötti időszakra vonatkozó késedelmi kamatok késedelmes kiutalása miatt szintén kamatot (a továbbiakban: kamatos kamat) követelt.
17 Mivel az elsőfokú adóhatóság elutasította a kérelmét, a Lear Corporation a fellebbviteli igazgatósághoz fordult, amely 2015. október 12‑i határozatával megsemmisítette az e hatóság által hozott határozatot, és utóbbit új eljárás lefolytatására utasította.
18 Az elsőfokú adóhatóság a megismételt eljárásban 2015. november 10‑én hozott határozatában részben helyt adott a Lear Corporation kérelmének. A 2016. november 2‑án előterjesztett kiegészítés iránti kérelmében a Lear Corporation kérte e hatóságot a határozatának kiegészítésére azzal, hogy a részére kiutalt késedelmi kamat késedelmes kiutalása miatt 122 108 685 HUF (vagyis az e kiegészítés iránti kérelem időpontjában hozzávetőleg 396 380 euró) összegű további kamatos kamatot állapítson meg, arra hivatkozva, hogy az említett hatóságnak azt hivatalból kellett volna a részére megítélnie.
19 2016. november 24‑i ítéletében a Kúria állást foglalt a magyar adóhatóság által követett gyakorlatról annak érdekében, hogy levonja a 2014. július 17‑i Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó végzés (C‑654/13, EU:C:2014:2127) következményeit. E végzés alapján elfogadta a 18/2017. sz. elvi határozatot, amelyben pontosította az áfatörvényt módosító törvény által hatályon kívül helyezett, úgynevezett „megfizetettségi feltétel” miatt vissza nem igényelhető héaösszegek után járó késedelmi kamatok kiszámításának részletes szabályait.
20 A fellebbviteli igazgatóság ezen elvi határozatra tekintettel a 2017. március 7‑i határozatával megsemmisítette a 2015. november 10‑i határozatot, és a Lear Corporation késedelmi kamat megfizetése iránt benyújtott kérelme tekintetében új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú hatóságot. E hatóság a 2017. április 18‑i határozatával részben helyt adott e kérelemnek, és a 2008. január 1. és 2011. július 31. közötti időszak tekintetében a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, 225 825 000 HUF (azaz 2017. április 18‑án hozzávetőleg 720 585 euró) összegű késedelmi kamatot állapított meg a javára.
21 A Lear Corporation, mivel nem találta kielégítőnek e határozatot, a fellebbviteli igazgatósághoz fordult, és kérte, hogy a Kúria 18/2017. sz. elvi határozatára tekintettel a 2005. december és 2007. december közötti időszakra is állapítson meg a javára késedelmi kamatot annak érdekében, hogy figyelembe vegyék azon teljes időszakot, amelynek során nem érvényesíthette áfa‑visszatérítéshez való jogát.
22 A fellebbviteli igazgatóság, miután megállapította, hogy a Lear Corporation 2014. december 23‑án, vagyis az elévülési időn belül terjesztette elő a kamatigényét, amely kérelemben kifejezetten a 2008. január 1. és 2011. július 31. közötti időszakot jelölte meg a kamatigénye alapjául szolgáló időszakként, úgy ítélte meg, hogy figyelemmel a kérelemhez kötöttség elvére, amely szerint a jogvita tárgyát a felek határozzák meg, az elsőfokú adóhatóság csak az említett kérelemről volt köteles határozni. Az említett igazgatóság tehát úgy vélte, hogy a 2005. december 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelmet új kérelemként kell elbírálni. Következésképpen az ügyet visszautalta e hatóság elé, hogy az hozzon határozatot az e kérelemben említett késedelmi kamatok megfizetéséről.
23 2017. szeptember 1‑jei határozatával az elsőfokú adóhatóság azzal az indokkal utasította el az említett kérelmet, hogy az elkésett, mivel a 18/2017. sz. elvi határozat alapján a késedelmi kamat megfizetése kifejezetten adózói kérelemhez kötött, amelynek benyújtására az elévülési határidőre figyelemmel csak 2016. december 31‑ig volt lehetőség. A fellebbezési igazgatóság 2017. december 1‑jén helybenhagyta e határozatot.
24 A Lear Corporation ezért keresetet indított a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) előtt arra hivatkozva, hogy a 2005 decembere és 2007 decembere közötti időszakra vonatkozóan is jogosult késedelmi kamatokra, többek között arra tekintettel, hogy a jelen végzés 13. pontjában említett kérelem 2011‑ben történő benyújtásával érvényesítette az áfa‑visszatérítés iránti igényét, ami a kamatfizetés feltételének minősült. Emlékeztetett arra, hogy 2014. december 23‑án, vagyis az elévülési határidőn belül kifejezetten késedelmi kamat megfizetése iránti kérelmet nyújtott be, és hogy a 18/2017. sz. elvi határozat értelmében az elsőfokú adóhatóságnak a teljes jogosultsági időszakra meg kellett volna állapítania a késedelmi kamatot, anélkül hogy e tekintetben kötve lett volna a kérelmében foglaltakhoz, mivel a tényleges érvényesülés elvének elsőbbséget kell élveznie a kérelemhez kötöttség elvével szemben.
25 E körülmények között a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2006/112 irányelv] 183. cikkét, továbbá az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, hogy amennyiben az adózó azt az [áfát] igényli vissza, amely olyan jogszabályi feltétel alkalmazása miatt nem volt visszaigényelhető, melynek [uniós] jogba ütközését [a Bíróság] ítéletében megállapította, az esetben e visszaigénylés iránti kérelem tekinthet[ő] egyben a késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelemnek is, tekintettel a kamat járulékos voltára, és azon körülményre, hogy a késedelmi kamat visszaigénylésére ugyanaz a tagállami jogszabályhely vonatkozik, mint ami annak az áfának a visszaigénylésére, melynek késedelmes kiutalása miatt állt be a késedelem?
2) Megfelel‑e az egyenértékűség és a hatékony érvényesülés, de különösen az adósemlegesség elvének az a tagállami gyakorlat, mely az adózó késedelmi kamat iránti újabb igényét a kérelemhez kötöttség elvére hivatkozással amiatt utasítja vissza az adóhatósági eljárás folyamatban léte alatt, hogy az adózó adóhatósági eljárást megindító késedelmi kamat iránti első kérelme nem tartalmazta a későbbi kérelemben feltüntetett további időszakot, ezért azt új kérelemnek tekinti és annak elévülését állapítja meg, ugyanakkor az adóhatóság az adózó első kérelme tekintetében magára nézve a kérelemhez kötöttség elvét nem tartotta irányadónak egyetlen szempont tekintetében sem, csak kizárólag a késedelmi kamattal érvényesített azon időszak kapcsán, mely az eljárást megindító kérelem benyújtásakor még nem volt ismert, mert azt az adóhatósági eljárás időszaka alatt a bírói joggyakorlat alakított[a] ki?
3) Az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvére figyelemmel tekinthető‑e az adóhatósági eljárás folyamata alatt a bírói joggyakorlat megállapításaira tekintettel előterjesztett további kérelem az adóhatósági eljárást megindító első kérelem kiegészítésének, avagy módosításának, tekintettel azon körülményre, hogy a két kérelem csak a kamatfizetés időszaka tekintetében tér el egymástól?
4) Megfelel‑e az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvének az a tagállami gyakorlat, amely az elévülést követően előterjesztett kérelmet annak vizsgálata nélkül utasítja el az elévülésre hivatkozással, hogy fennállnak‑e olyan figyelembe vehető körülmények, amelyek az elévülés nyugvását, avagy megszakadását okozhatták, különös tekintettel a felperes 2014‑ben benyújtott első kérelmére, továbbá arra a körülményre, hogy az elévülés időszaka alatt hatályos tételes jog ugyan nem változott, azonban mivel annak szövege kizárólag az áfa visszaigénylésének feltételeit szabályozta, ezért a késedelmi kamat érvényesíthetőségére vonatkozó feltételeket normatív szabály hiányában a Kúria és [a Bíróság] alakította ki jogalkalmazása során e jogszabályok kiterjesztő értelmezésével, ekként a késedelmi kamat érvényesítésének szabályai az elévülés ötéves időszakának döntő részében az adózók előtt nemhogy ismertek és egyértelműek nem voltak, de normatív előírásként nem is léteztek?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
26 Eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
27 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben szabályozott igazságszolgáltatási együttműködés a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul. Egyrészt a Bíróság csupán arra jogosult, hogy a Szerződések és az uniós intézmények által hozott aktusok értelmezéséről döntsön, nem pedig arra, hogy az uniós jog szabályait egy meghatározott ügyre alkalmazza (lásd ebben az értelemben: 2021. május 18‑i Asociaţia „Forumul Judecătorilor din România” és társai ítélet, C‑83/19, C‑127/19, C‑195/19, C‑291/19, C‑355/19 és C‑397/19, EU:C:2021:393, 201. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másrészt az Európai Unió Bírósága által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan a nemzeti bíróságok számára megfogalmazott ajánlások (HL 2019. C 380., 1. o.) 11. pontjának megfelelően a Bírósághoz forduló nemzeti bíróság feladata, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitában a Bíróság által nyújtott értelmezési szempontokból levonja a konkrét következtetéseket (lásd ebben az értelemben: 2018. október 25‑i Roche Lietuva ítélet, C‑413/17, EU:C:2018:865, 43. pont).
28 A jelen ügyben a Bíróság úgy véli, hogy az uniós jognak a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése egyértelműen levezethető a 2008. február 12‑i Kempter ítéletből (C‑2/06, EU:C:2008:78), a 2020. április 23‑i Sole‑Mizo és Dalmandi Mezőgazdasági ítéletből (C‑13/18 és C‑126/18, EU:C:2020:292), valamint a 2023. június 20‑i SOLE‑Mizo végzésből (C‑426/22, EU:C:2023:517). Így tehát a jelen ügyben az eljárási szabályzat 99. cikkét kell alkalmazni.
29 Amint az a jelen végzés 27. pontjából kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapügyben a Bíróság ezen ítélkezési gyakorlatából következő értelmezési szempontokból levonja a konkrét következtetéseket.
Az első kérdésről
30 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikkét az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére tekintettel úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az adóalany azon héa visszatérítését kéri, amely korábban olyan jogszabályi feltétel alkalmazása miatt nem volt visszaigényelhető, amelyről a Bíróság megállapította, hogy sérti e cikket, azzal ellentétes, hogy e visszatérítés iránti kérelem úgy tekinthető, mint amely késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelmet is magában foglal, tekintettel e kamat járulékos jellegére, és arra a körülményre, hogy annak megfizetésére ugyanazon nemzeti rendelkezések vonatkoznak, mint amelyek azon héa visszaigénylésére irányadók, amelynek késedelmes kiutalása miatt beállt a késedelem.
31 E tekintetben a Bíróság többek között a 2023. június 20‑i SOLE‑Mizo végzésben (C‑426/22, EU:C:2023:517) kimondta:
„40 [H]a valamely tagállam az uniós jog szabályainak megsértésével vetett ki adót, a jogalanyok nemcsak a jogosulatlanul beszedett adó visszatérítésére, hanem az e tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítésére is jogosultak. Ez magában foglalja az abból eredő veszteségeket is, hogy az adó idő előtti követelése következtében a pénzösszeg nem állt rendelkezésre. Ily módon a tagállamokra hárított azon kötelezettség elve, hogy az európai uniós jog megsértésével kivetett adók összegét kamatokkal kell visszafizetniük, ez utóbbi jogból ered […].
41 Uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni e kamatok fizetésének feltételeit, különösen e kamatok mértékét és számításának módját (egyszerű vagy kamatos kamat). E feltételeknek tiszteletben kell tartaniuk a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvét, vagyis azok nem lehetnek a belső jog rendelkezésein alapuló hasonló kérelmek feltételeinél kedvezőtlenebbek, és a gyakorlatban nem tehetik lehetetlenné az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. Az említett feltételeknek ezenkívül tiszteletben kell tartaniuk az adósemlegesség elvét […].
42 Az egyenértékűség elvét illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ezen elv tiszteletben tartása azt feltételezi, hogy a szóban forgó nemzeti szabály különbségtétel nélkül vonatkozik az uniós jogból származó és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre […].
43 A tényleges érvényesülés elvét illetően […] ez utóbbi megköveteli, hogy az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héatúlfizetés visszatérítése iránti kérelem esetén esetlegesen fizetendő kamatok számítására vonatkozó nemzeti szabályok ne fosszák meg az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása által okozott veszteségek megfelelő megtérítésétől […].
44 Az adósemlegesség elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy figyelemmel a tagállam által az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetések után járó azon kamatok kifizetésének céljára, amelyek a szóban forgó összegek rendelkezésre nem állása okán az adóalany terhére keletkezett pénzügyi veszteség ellentételezésére szolgálnak, ezen elv megköveteli, hogy a kamatfizetés részletes szabályait oly módon határozzák meg, hogy a jogosulatlanul visszatartott adóösszegek által jelentett gazdasági terhet ellentételezni lehessen […].”
32 E körülmények között az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikkét az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az adóalany azon héa visszatérítését kéri, amely korábban olyan jogszabályi feltétel alkalmazása miatt nem volt visszaigényelhető, amelyről a Bíróság megállapította, hogy sérti e cikket, azzal nem ellentétes, hogy az érintett tagállam jogában előírt feltételek között e visszatérítés iránti kérelem úgy tekinthető, mint amely késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelmet is magában foglal, figyelemmel a tagállam által az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetések után járó azon kamatok kifizetésének céljára, amelyek a szóban forgó összegek rendelkezésre nem állása okán az adóalany terhére keletkezett pénzügyi veszteség ellentételezésére szolgálnak.
A második kérdésről
33 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét, hogy azokkal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amely az olyan időszakra vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelmet, amely nem képezte tárgyát az ilyen kamatok iránti első kérelemnek, új kérelemnek minősíti, ami annak elévülését eredményezi, és amely a kérelemhez kötöttség elve miatt ezen első kérelem szakaszában kizárja ezen állam adóhatóságának minden arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az utóbbi kérelemben nem érintett kamatokat ítéljen meg, ha az adóalanynak az említett első kérelem időpontjában nem lehetett tudomása arról, hogy lehetősége van azok időbeli hatályának kiterjesztésére.
34 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy e kérdés szükségszerűen azt jelenti, hogy a jelen végzés 32. pontjában említett lehetőség nem áll fenn. Az említett kérdés ugyanis alapvetően azt feltételezi, hogy az érintett tagállam joga nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek értelmében az ezen állam adóhatósága által jogellenesen visszatartott adó visszatérítése iránti kérelem ipso iure azzal jár együtt, hogy e kérelem a késedelmi kamatok megfizetésére is irányul.
35 Ugyanezen kérdés megválaszolása érdekében először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2008. február 12‑i Kempter ítéletében (C‑2/06, EU:C:2008:78) a következőket mondta ki:
„35 […] azon értelmezés, amelyet a Bíróság az [EUMSZ 267. cikk] alapján ráruházott hatáskör alapján valamely [uniós] jogszabályra vonatkozóan kifejt, megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és terjedelmét, amely szerint azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna […]. Más szóval valamely előzetes döntéshozatali kérdésben hozott ítélet nem konstitutív, hanem tisztán deklaratív jellegű, következésképpen annak hatásai főszabály szerint az értelmezett szabály hatálybalépésének napjára visszamenőleg érvényesülnek […].
36 Ebből következően, az alapügyhöz hasonló esetben, az így értelmezett [uniós] jogi szabályt a közigazgatási szerveknek hatáskörükben alkalmazniuk kell a Bíróságnak az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélete előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is […].”
36 Továbbá a Bíróság a 2020. április 23‑i Sole‑Mizo és Dalmandi Mezőgazdasági ítéletében (C‑13/18 és C‑126/18, EU:C:2020:292) többek között a következőket mondta ki:
„49 […] az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetés összegének az adóalany kérelmére történő visszatérítése esetén az ezen összegre alkalmazandó kamatokat […] egy adott bevallási időszakra terjedően kell megfizetni, olyan kamat felszámítása nélkül, amely arra szolgál, hogy ellensúlyozza az adóalany számára az e bevallási időszakot követően az e kamatok tényleges kifizetéséig az idő múlása által okozott, az érintett összeg értékét befolyásoló monetáris értékvesztést, alkalmas arra, hogy megfossza az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása folytán okozott veszteségek megfelelő megtérítésétől, ebből következően pedig nem tartja tiszteletben a tényleges érvényesülés elvét. Az ilyen gyakorlat ezenkívül nem alkalmas arra, hogy ellensúlyozza a jogosulatlanul visszatartott adóösszegek által jelentett gazdasági terhet, ami ellentétes az adósemlegesség elvével.
[…]
64 […] amennyiben […] a követelés oka az uniós jog valamely tagállam által való megsértése, a tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy e tagállam késedelmi kamatot fizessen e követelésnek az adóhatóság részéről való késedelmes kifizetése esetén, aminek hiányában semmi nem ösztönözné a tagállamokat arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül ellensúlyozzák ezen jogsértésnek az adóalanyokat érintő hatásait.
65 Az ilyen kamatok kifizetésének feltételeit illetően […] uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata, hogy különösen az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett meghatározza e feltételeket.
[…]
67 Figyelemmel a tagállamokat arra irányulóan megillető eljárási autonómiára, hogy a nemzeti jogukban előírják az uniós jog megsértésével beszedett adók összege után járó kamatok kifizetésére vonatkozó eljárási feltételeket, nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével az arra vonatkozó követelmény, hogy az adóalany kérelmet nyújtson be azon késedelmi kamat megfizetése iránt, amely az uniós jog tagállam általi megsértéséből eredő követelésnek az adóhatóság által való megfizetése körében bekövetkező késedelem esetén jár.”
37 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Lear Corporation egyrészt 2014. december 23‑án késedelmi kamat kiutalása iránti kérelmet nyújtott be, másrészt pedig, hogy e kérelem egy pontosan meghatározott időszakra, nevezetesen a 2008. január 1‑jétől 2011. július 31‑ig tartó időszakra vonatkozott. Következésképpen, amennyiben a jelen ügyben nem fogadjuk el az első kérdésre adott válaszban szereplő feltevést, nevezetesen hogy a tőke visszatérítése iránti kérelem a nemzeti jog értelmében késedelmi kamat iránti kérelmet is magában foglal, az érintett tagállam adóhatósága az uniós jogra tekintettel megalapozottan tartja magát az ilyen keresetben előterjesztett kérelmekhez, vagyis a jelen ügyben a maga az adóalany által meghatározott időszak után járó kamatokra vonatkozó igényhez.
38 Ugyanakkor, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban megállapításra kerül, a Lear Corporation csak a Kúria 18/2017. sz. elvi határozatáról való tudomásszerzést követően kérte a magyar adóhatósággal szemben folyamatban lévő jogvita keretében, hogy ez utóbbi határozatot az e bíróság által a határozatában a késedelmi kamatra való jogosultságra vonatkozóan meghatározott időszak egésze tekintetében vegyék figyelembe.
39 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az érintett tagállam adóhatósága által követetthez hasonló olyan gyakorlat, amely az ilyen kérelmet új kérelemnek tekinti, aminek következtében a késedelmi kamatok egy része e kérelem elévülésére tekintettel nem kerül visszatérítésre, ellentétes mind a 2008. február 12‑i Kempter ítéletben (C‑2/06, EU:C:2008:78), mind pedig a 2020. április 23‑i Sole‑Mizo és Dalmandi Mezőgazdasági ítéletben (C‑13/18 és C‑126/18, EU:C:2020:292) egyértelműen megállapított elvekkel.
40 Egyrészt ugyanis a jelen ügyben a Lear Corporation a 2014. július 17‑i Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó végzésre (C‑654/13, EU:C:2014:2127) hivatkozva az elévülési időn belül benyújtotta a héa azon összege után járó késedelmi kamatok megfizetése iránti első kérelmet, amelyet az úgynevezett „megfizetettségi feltétel” miatt nem lehetett visszaigényelni, a Lear Corporation által később benyújtott kérelmet pedig úgy kell tekinteni, mint amely szerves részét képezi az adóalanyok által e végzésből nemzeti szinten levont következtetéseknek, amely végzés ex tunc hatállyal bír.
41 Másrészt az érintett tagállam adóhatósága azáltal, hogy ténylegesen lehetetlenné teszi az e későbbi kérelemmel érintett időszakra vonatkozó késedelmi kamatok visszatérítését, miközben csak az érintett tagállam legfelsőbb bíróságának a késedelmi kamatok megfizetése iránti eredeti kérelmet követően ismertetett határozata tette lehetővé az adóalany számára, hogy jogairól teljeskörűen tájékozódjon, megfosztja „az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása folytán okozott veszteségek megfelelő megtérítésétől, ebből következően pedig nem tartja tiszteletben a tényleges érvényesülés elvét” (2020. április 23‑i Sole‑Mizo és Dalmandi Mezőgazdasági ítélet, C‑13/18 és C‑126/18, EU:C:2020:292, 49. pont).
42 E körülmények között a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami gyakorlat, amely az elévülési időn belül benyújtott, az említett állam által az uniós jog megsértésével megállapított héaösszegekre vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelem szakaszában kizárja ezen állam adóhatóságának minden arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az e kérelemmel nem érintett kamatokat ítéljen meg, ugyanakkor azokkal ellentétes, hogy az olyan időszakra vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelmet, amely ezen első kérelemnek nem képezte tárgyát, új kérelemnek minősíti, ami annak elévülését eredményezi, ha a második kérelem az uniós jognak az első kérelem alapjául szolgálóval azonos megsértése miatt visszatartott héaösszegekhez kapcsolódó késedelmi kamatokra vonatkozik, és az adóalany e kérelem időbeli hatálya kiterjesztésének lehetőségéről csak azon nemzeti bírósági határozatot követően szerzett tudomást, amelyet a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör gyakorlása során hozott határozat nyomán fogadtak el.
A harmadik kérdésről
43 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét, hogy azok alapján valamely, az ítélkezési gyakorlatban bekövetkezett fejlődés miatt benyújtott késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelem az ilyen kamatok iránti első kérelem kiegészítésének vagy módosításának tekinthető, figyelemmel arra, hogy a két kérelem csak azon időszak tekintetében tér el egymástól, amelynek tekintetében a késedelmi kamatot követelik.
44 Figyelemmel a jelen végzés 42. pontjában a második kérdésre adott válaszra, amely szerint ilyen esetben ellentétes ezen elvekkel, hogy az érintett tagállam adóhatósága a késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelmet új kérelemnek minősítse, abból logikusan azt a következtetést kell levonni, hogy az említett elvekből – éppen ellenkezőleg – az következik, hogy ez utóbbi kérelmet az ezen állam által a nemzeti jogára tekintettel meghatározandó részletes szabályok alapján az ilyen kamatok iránti első kérelem kiegészítésének kell minősíteni.
45 E körülmények között a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét úgy kell értelmezni, hogy azokból az következik, hogy valamely olyan késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelmet, amely olyan időszakra vonatkozik, amely nem képezte tárgyát az ilyen kamatok iránti első kérelemnek, az ezen állam által a nemzeti jogára tekintettel meghatározandó részletes szabályok alapján ezen első kérelem kiegészítésének kell minősíteni, ha e második kérelem az uniós jognak az első kérelem alapjául szolgálóval azonos megsértése miatt visszatartott héaösszegekhez kapcsolódó késedelmi kamatokra vonatkozik, és az adóalany e kérelem időbeli hatálya kiterjesztésének lehetőségéről csak azon nemzeti bírósági határozatot követően szerzett tudomást, amelyet a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör gyakorlása során hozott határozat nyomán fogadtak el.
A negyedik kérdésről
46 A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett negyedik kérdés azon az előfeltevésen alapul, hogy az alapeljáráséhoz hasonló körülmények között a késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelem elévülhet. Márpedig a jelen végzés 42. pontjában szereplő második kérdésre adott válaszból az következik, hogy ellentétes az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvével, hogy az ilyen kérelem új kérelemnek minősülhet, és következésképpen elévülhet. A jelen végzés 45. pontjában a harmadik kérdésre adott válaszból – éppen ellenkezőleg – az következik, hogy az említett kérelmet az egyes tagállamok által a nemzeti jogukra tekintettel meghatározandó részletes szabályok alapján a késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti első kérelem kiegészítésének kell tekinteni.
47 A negyedik kérdésre tehát nem szükséges válaszolni.
A költségekről
48 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 183. cikkét
az egyenértékűség, a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvére tekintettel a következőképpen kell értelmezni:
amennyiben az adóalany azon hozzáadottérték‑adó (héa) visszatérítését kéri, amely korábban olyan jogszabályi feltétel alkalmazása miatt nem volt visszaigényelhető, amelyről a Bíróság megállapította, hogy sérti e cikket, azzal nem ellentétes, hogy az érintett tagállam jogában előírt feltételek között e visszatérítés iránti kérelem úgy tekinthető, mint amely késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelmet is magában foglal, figyelemmel a tagállam által az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetések után járó azon kamatok kifizetésének céljára, amelyek a szóban forgó összegek rendelkezésre nem állása okán az adóalany terhére keletkezett pénzügyi veszteség ellentételezésére szolgálnak.
2) A tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes az olyan tagállami gyakorlat, amely az elévülési időn belül benyújtott, az említett állam által az uniós jog megsértésével megállapított héaösszegekre vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti kérelem szakaszában kizárja ezen állam adóhatóságának minden arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az e kérelemmel nem érintett kamatokat ítéljen meg, ugyanakkor azokkal ellentétes, hogy az olyan időszakra vonatkozó késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelmet, amely ezen első kérelemnek nem képezte tárgyát, új kérelemnek minősíti, ami annak elévülését eredményezi, ha a második kérelem az uniós jognak az első kérelem alapjául szolgálóval azonos megsértése miatt visszatartott héaösszegekhez kapcsolódó késedelmi kamatokra vonatkozik, és az adóalany e kérelem időbeli hatálya kiterjesztésének lehetőségéről csak azon nemzeti bírósági határozatot követően szerzett tudomást, amelyet a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör gyakorlása során hozott határozat nyomán fogadtak el.
3) A tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvét
a következőképpen kell értelmezni:
azokból az következik, hogy valamely olyan késedelmikamat‑igény érvényesítése iránti második kérelmet, amely olyan időszakra vonatkozik, amely nem képezte tárgyát az ilyen kamatok iránti első kérelemnek, az ezen állam által a nemzeti jogára tekintettel meghatározandó részletes szabályok alapján az ezen első kérelem kiegészítésének kell minősíteni, ha e második kérelem az uniós jognak az első kérelem alapjául szolgálóval azonos megsértése miatt visszatartott héaösszegekhez kapcsolódó késedelmi kamatokra vonatkozik, és az adóalany e kérelem időbeli hatálya kiterjesztésének lehetőségéről csak azon nemzeti bírósági határozatot követően szerzett tudomást, amelyet a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör gyakorlása során hozott határozat nyomán fogadtak el.
Luxembourg, 2024. április 10.
A. Calot Escobar | | F. Biltgen |
hivatalvezető | | tanácselnök |