A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(első tanács)
2011. május 12.
F‑50/09. sz. ügy
Livio Missir Mamachi di Lusignano
kontra
Európai Bizottság
„Közszolgálat – Tisztviselők – Kártérítési kereset – A kártérítés iránti kérelem, panasz és kereset egyezésére vonatkozó szabály – Az eljárás kontradiktórius jellege – Bizalmas, »Korlátozott (EU) terjesztésű!«‑nek minősített dokumentum felhasználása a bírósági eljárás során – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Vétkességen alapuló felelősség – Okozati összefüggés – Több károk – Harmadik személyre visszavezethető körülmény – Objektív felelősség – Segítségnyújtási kötelezettség – Az intézménynek a személyi állománya védelme biztosítására vonatkozó kötelezettsége – Valamely tisztviselő és házastársa harmadik személy által történt megölése – A túlélés esélyének elvesztése”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben L. Missir Mamachi di Lusignano többek között egyrészt a 2009. február 3‑i azon bizottsági határozat megsemmisítését kéri, amely elutasította a felperes fia és menye 2006. szeptember 18‑án Rabatban (Marokkó) történt megöléséből eredő vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmét, másrészt pedig a Bizottság arra való kötelezését kéri, hogy különböző összegeket fizessen a felperes részére és a fia jogutódjai számára az ezen emberölésekből eredő vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéseként.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék a biztonsági szabályokról és követelményekről szóló 2006‑os dokumentumból készült, a Bizottság által az eljárás során a Közszolgálati Törvényszéknek megküldött kivonatokat haladéktalanul visszaküldi a Bizottságnak bizalmasként kezelendő borítékban, „Minősítés: Korlátozott (EU) terjesztésű!” megjelöléssel. Az Európai Bizottság viseli az összes költséget.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Kereset – A személyzeti szabályzatnak megfelelő, pert megelőző eljárás hiányában benyújtott kártérítési kereset – Elfogadhatatlanság
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
2. Tisztviselők – Kereset – Kártérítési kereset – A kár összegének kiigazítása a pert megelőző kérelemben szereplő kárösszeghez képest – Megengedhetőség – Feltételek
3. Tisztviselők – Szociális biztonság – Munkahelyi baleset – A személyzeti szabályzat szerinti átalány-kártérítés – Az általános szabályokon alapuló kiegészítő kártérítési kérelem – Megengedhetőség – Feltételek
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk)
4. Tisztviselők – Kereset – Kártérítési kereset – Eredet – Munkaviszony
(EK 236. cikk; személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
5. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek – Jogellenesség
(EK 236. cikk)
6. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek – A tisztviselőnek vagy az alkalmazottnak okozott kár megtérítése – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége – Terjedelem
(EK 236. cikk; személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
7. Tisztviselők – A biztonság és az egészség védelme – Az intézmények kötelezettségei – Terjedelem – A munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391 irányelv
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 31. cikk, (1) bekezdés; személyzeti szabályzat, 1e. cikk, (2) bekezdés; 89/391 tanácsi irányelv)
8. Eljárás – Pervezető intézkedések – Felhívás dokumentum benyújtására – A bizalmas jelleg vizsgálata
(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. és 2. §)
9. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – A harmadik országokba beosztott személyi állomány lakásaira vonatkozó minimális biztonsági intézkedések megtételének hiánya – Közszolgálati kötelességszegés
10. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek – Jogellenesség – Kár – Okozati összefüggés
11. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek – Jogellenesség – Kár – Okozati összefüggés
12. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Jogszerű cselekményért való felelősség – Az uniós jogban el nem ismert elv
(EK 288. cikk)
13. Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – Terjedelem
(Személyzeti szabályzat, 24. cikk)
14. Eljárás – Költségek – Szükségtelenül vagy rosszhiszeműen okozott költségek
(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 87. cikk, 2. §, és 88. cikk)
1. A tisztviselőnek a kizárólag olyan kötelezettségszegésekkel vagy mulasztásokkal okozott állítólagos károk megtérítésére irányuló kérelme keretében, amelyek joghatás hiányában nem minősülhetnek sérelmet okozó aktusoknak, a kártérítési kérelmek csak akkor elfogadhatók a Közszolgálati Törvényszék előtt, ha azokat megelőzte először az adminisztrációhoz címzett ugyanolyan tárgyú és ugyanazon károkra alapított kérelem, majd az említett kérelemről az adminisztráció kifejezett vagy hallgatólagos módon elfogadott határozatával szemben előterjesztett kifogás. A személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti jogorvoslati rendszerben ugyanis, amennyiben a kereset szigorúan kártérítésre irányul, a közigazgatási eljárásnak a kereset későbbi elfogadhatatlanságának terhe mellett feltétlenül az érdekelt olyan kérelmével kell megindulnia, amely felhívja a kinevezésre jogosult hatóságot az állítólagos károk megtérítésére, majd – adott esetben – a kérelmet elutasító határozat elleni panasz benyújtásával kell folytatódnia.
Egyébiránt az uniós bíróság elé terjesztett kereseti kérelemnek ugyanarra a tárgyra kell vonatkoznia, mint amely a panaszban szerepelt, és ugyanazon az indokon alapuló kifogásokat kell tartalmaznia, mint a panasznak, mivel e kifogásokat a bírósági eljárásban ki lehet fejteni olyan jogalapok és érvek bemutatásával, amelyek a panaszban ugyan nem szerepelnek, ahhoz azonban szorosan kapcsolódnak. Szigorúan a kártérítés területén a tágan értelmezendő indok fogalma az érintett tisztviselő által a kártérítési kérelemben felhozott kárra való hivatkozással határozható meg. E károk határozzák meg a tisztviselő által kért kártérítés tárgyát, és következésképpen azon kérelem tárgyát, amelyről az adminisztrációnak határoznia kell.
(lásd a 82–85. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑62/01. P. sz., Campogrande kontra Bizottság ügyben 2002. április 23‑án hozott ítéletének 34. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑44/93. sz., Saby kontra Bizottság ügyben 1995. július 13‑án hozott ítéletének 31. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑45/07. sz., Mandt kontra Parlament 2010. július 1‑jén hozott ítéletének 119. pontja.
2. A kártérítési kereset keretében a tisztviselő a keresetlevelében akkor igazíthatja ki az adminisztrációhoz címzett kérelmében szereplő igények összegét, többek között ha e károk később súlyosbodnak, vagy ha e károk terjedelme csak a kérelem benyújtását követően válik ismertté vagy értékelhetővé, azonban ezt csak akkor teheti meg, ha az a kár, amely címén kártérítést kér, szerepelt az említett kérelemben.
(lásd a 86. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23‑án hozott ítéletének 62. pontja.
3. A személyzeti szabályzat szerint az elhunyt tisztviselő jogutódjainak járó ellátások átalányjellege miatt a jogutódok megalapozottan kérhetnek kiegészítő kártérítést az intézménytől, amennyiben ez utóbbit felelősség terhelheti a tisztviselő haláláért, és a személyzeti szabályzat szerinti ellátások nem elegendők az okozott kár teljes megtérítéséhez.
(lásd a 106. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 169/83. és 136/84. sz., Leussink kontra Bizottság egyesített ügyekben 1986. október 8‑án hozott ítéletének 13. pontja; C‑257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítéletének 22. és 23. pontja.
4. A tisztviselő és azon intézmény közötti kártérítésről szóló jogvitára, amelytől az függ vagy függött – amennyiben az érdekeltet az intézménnyel összekötő vagy korábban összekötő munkaviszonyból ered –, az EK 236. cikk, valamint a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke alkalmazandó, az EK 235. cikk és az EK 288. cikk alkalmazási körén pedig az kívül esik. Ugyanez vonatkozik az elhunyt tisztviselő jogutódjai vagy azok képviselője, és azon intézmény közötti jogvitára, amelytől e tisztviselő függött, mivel az ilyen jogvita ez utóbbi és az említett intézmény közötti munkaviszonyból ered.
(lásd a 116. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 9/75. sz., Meyer-Burckhardt kontra Bizottság ügyben 1975. október 22‑én hozott ítéletének 7. pontja; 48/76. sz., Reinarz kontra Bizottság és Tanács ügyben 1977. február 17‑én hozott ítéletének 10. pontja; 317/85. sz., Pomar kontra Bizottság ügyben 1987. június 10‑én hozott ítéletének 7. pontja; 401/85. sz., Schina kontra Bizottság ügyben 1987. október 7‑én hozott ítéletének 9. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑114/08. P. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2009. június 26‑án hozott ítéletének 12., 13. és 24. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑30/08. sz., Nanopoulos kontra Bizottság ügyben 2010. május 11‑én hozott ítéletének 130–133. pontja, az ítélettel szemben T‑308/10. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt.
5. Valamely intézmény EK 236. cikk értelmében vett felelőssége több feltétel együttes fennállásán alapul, nevezetesen: szolgálati kötelezettségszegés vagy az intézmény által elkövetett jogsértés fennállása, biztos és értékelhető kár, valamint a kötelezettségszegés és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés. Mivel e feltételek mindegyikének teljesülnie kell, az, ha egy feltétel hiányzik, elegendő a kártérítési kereset elutasításához.
Az első feltételt illetően az uniós bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy releváns tényezői között figyelembe kell vennie azon mérlegelési mozgásteret, amellyel a jogvita tényállásának megvalósulásakor az adminisztráció rendelkezett.
E tekintetben, ha az intézmény széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, többek között amikor az alkalmazandó jogi háttér értelmében nem köteles meghatározott módon cselekedni, a döntő szempont annak megítélésében, hogy az első feltétel teljesül‑e, az e mérlegelési jogkörre vonatkozó határok nyilvánvaló és súlyos megsértése. Amikor az adminisztráció nem követ el nyilvánvaló hibát, nem lehet terhére róni jogellenességet, és felelőssége így ki van zárva.
Ellenben, amennyiben az adminisztráció jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, sőt nem is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, már az uniós jog egyszerű megsértése is elegendő lehet a kellően súlyos, az intézmény felelősségének megállapításához vezető jogsértés megtörténtének megállapításához. Következésképpen, amikor az adminisztráció meghatározott, a hatályos szabályoknak, az általános elveknek, az alapvető jogoknak vagy akár a saját maga számára meghatározott szabályoknak megfelelő magatartást köteles tanúsítani, az ilyen kötelezettség egyszerű megszegése az érintett intézmény felelősségének megállapításához vezet.
(lásd a 117–120. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság fent hivatkozott Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 14. pontja; C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott ítéletének 44. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑20/89. sz., Moritz kontra Bizottság ügyben 1990. december 13‑án hozott ítéletének 19. pontja; T‑82/91. sz., Latham kontra Bizottság ügyben 1994. február 9‑én hozott ítéletének 72. pontja; T‑506/93. sz., Moat kontra Bizottság ügyben 1995. február 21‑én hozott ítéletének 46. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑23/05. sz., Giraudy kontra Bizottság ügyben 2007. május 2‑án hozott ítéletének 104., 105. és 167. pontja.
6. Az EK 236. cikk és a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti közszolgálati bírósági eljárásokat – beleértve a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak okozott kár megtérítésére irányuló eljárásokat is – az EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdése keretében az Unió szerződésen kívüli felelősségét szabályozó általános elvekből következő szabályokhoz képest egyedi és különleges szabályok jellemzik. Többek között a személyzeti szabályzatból ugyanis kitűnik, hogy bármely más magánszemélytől eltérően az Unió tisztviselője vagy alkalmazottja különleges kölcsönös jogok és kötelezettségek egyensúlyát magában foglaló, az intézménynek az érintett irányába fennálló gondoskodási kötelezettségében tükröződő munkajogi viszonnyal kapcsolódik ahhoz az intézményhez, amelytől függ. Ezen egyensúly alapvetően azon bizalmi viszony védelmét szolgálja, amelynek az intézmények és a tisztviselőik között annak érdekében kell fennállnia, hogy biztosítsák a polgároknak az intézményekre bízott közérdekű feladatok megfelelő ellátását. Következésképpen, amikor az Unió munkáltatóként jár el, megnövekedett felelősség terheli, amely azon kötelezettségben nyilvánul meg, hogy meg kell térítenie az általa munkáltatóként elkövetett bármely jogsértéssel a személyi állományának okozott kárt.
(lásd a 123. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑298/93. P. sz., Klinke kontra Bíróság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítéletének 38. pontja; C‑274/99. P. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletének 44–47. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑187/01. sz., Mellone kontra Bizottság ügyben 2002. június 12‑én hozott ítéletének 74. pontja; T‑1/02. sz., Polinsky kontra Bíróság 2004. október 14‑én hozott ítéletének 47. pontja.
7. Ami az intézmény személyi állománya munkakörülményeinek biztonságát illeti, nem vitatható, hogy az intézményt, mint bármely, közjog vagy magánjog hatálya alá tartozó munkáltatót, tevési kötelezettség terheli. E személyi állomány ugyanis hivatkozhat az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkakörülményekhez való jogra, ahogyan arra egyébként az Európai Unió alapjogi chartája 31. cikkének (1) bekezdése is emlékeztet.
Ugyanígy a személyzeti szabályzat 1e. cikkének (2) bekezdéséből és több európai irányelvből, különösen a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391 irányelvből, kitűnik, hogy a munkáltató kötelezettsége a munkavállalók biztonságának és egészségvédelmének biztosítása minden, a munkával kapcsolatos szempontból. E területen az intézményt munkáltatóként terhelő azon kötelezettség, hogy a személyi állományának biztonságát biztosítsa, különösen szigorú, és e körben az adminisztráció mérlegelési mozgástere, bár létezik, de korlátozott.
Mindazonáltal a személyi állománya biztonságának biztosítására vonatkozó ezen kötelezettség, bármilyen kiterjedt legyen is, nem róhat az érintett intézményre abszolút eredménykötelezettséget. Nem hagyhatók figyelmen kívül többek között azon költségvetési, igazgatási vagy technikai követelmények, amelyekkel az adminisztráció szembesül, és amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok által tanúsított gondosság ellenére alkalmanként megnehezítik vagy ellehetetlenítik a mégoly sürgős és szükséges intézkedések rövid határidőn belüli megtételét. Ezenkívül e biztonságra vonatkozó kötelezettség kényessé válik, amennyiben az érintett tisztviselőnek, eltérően a meghatározott helyen állandó álláshelyet betöltő munkavállalótól, harmadik országban kell feladatait ellátnia, és a diplomáciai tevékenységhez hasonló, különböző, nehezen azonosítható és leküzdhető veszélyeknek kitett feladatot kell teljesítenie.
E tekintetben az ilyen tisztviselő lakása akkor sem tekinthető teljesen azonosnak a 89/391 irányelv értelmében vett munkavégzés helyével vagy munkahellyel, ha azt a tisztviselő tisztsége miatt bocsátják annak rendelkezésére, és egyes, harmadik országokban található képviseletek különleges védelmi intézkedéseinek képezi tárgyát. Ilyen körülmények között a biztonságra vonatkozó, az intézményt terhelő kötelezettség először is azt vonja maga után, hogy az intézmény értékeli azon veszélyeket, amelyeknek a személyi állománya ki van téve, és a szervezeti egységei minden szintjén összehangolt megelőző lépéseket tesz, majd tájékoztatja az érintett személyi állományát az azonosítható veszélyekről, és biztosítja, hogy a személyi állománya megkapja a biztonságát fenyegető veszélyekre vonatkozó megfelelő utasításokat, végül pedig megteszi a kiigazított védelmi intézkedéseket, és biztosítja az általa szükségesnek ítélt szervezetet és eszközöket.
(lásd a 126. és 127., 130–132. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑127/05. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2007. június 14‑én hozott ítélete;
a Közszolgálati Törvényszék F‑65/07. sz., Aayhan és társai kontra Parlament ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének 116. pontja.
8. Abban az esetben, ha a dokumentumot valamely fél annak érdekében nyújtja be a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy az az eljárási szabályzata 44. cikkének (2) bekezdése értelmében megvizsgálhassa, hogy azt bizalmasan kell‑e kezelni, a dokumentum bizalmas jellegének védelme azt vonhatja maga után, hogy az ellenérdekű fél e dokumentumhoz csak a Közszolgálati Törvényszék által készített összefoglaló formájában férjen hozzá, és következésképpen az eljárás ne legyen teljes mértékben kontradiktórius. Ezen ellenérdekű fél hatékony bírói jogvédelemhez való joga azonban ilyen helyzetben csak akkor biztosítható, ha a Közszolgálati Törvényszék maga, eltérve az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §‑ától, e dokumentum releváns kivonataira támaszkodik annak érdekében, hogy az ügy teljes ismeretében határozhasson, miközben e kivonatokat az intézmény csak abból a célból közölte a Közszolgálati Törvényszékkel, hogy az megvizsgálja, hogy azt bizalmasan kell‑e kezelni.
(lásd a 156. pontot)
9. Ha az intézmény nem tartja tiszteletben a harmadik országokba beosztott személyi állománya lakásaira vonatkozó minimális biztonsági követelményeket, olyan jellegű közszolgálati kötelezettségszegést követ el, hogy megállapítható a felelőssége. Ha ugyanis különleges körülmények között, nevezetesen sürgősség esetén, ideiglenesen lehetővé válik valamely olyan ideiglenes lakás használata, amely nem tartalmazza ugyanazokat a biztonsági berendezéseket, mint a végleges lakás, az adminisztráció azért még nem mentesülhet olyan minimális intézkedések megtétele alól, amelyek lehetővé teszik az ideiglenes lakás használói biztonságát érintő fő veszélyeknek, költségvetési és igazgatási szempontból elfogadható feltételek melletti elhárítását, vagy azok valószínűségének csökkentését. Ez még inkább így van akkor, amikor különleges körülmények jutnak az érintett intézmény tudomására.
(lásd a 173., 174. és 176. pontot)
10. Kizárólag a közvetlen okozati összefüggéssel kárt előidéző kötelezettségszegés váltja ki az intézmény felelősségének megállapítását. Márpedig az Unió csupán olyan kár miatt vonható felelősségre, amely kellően közvetlen módon ered az érintett intézmény jogellenes magatartásából. E tekintetben a felperesnek kell azt bizonyítania, hogy az elkövetett kötelezettségszegés nélkül a kár nem következett volna be, és a kötelezettségszegés a kár meghatározó oka. Amikor a kár az elkövetett kötelezettségszegés elkerülhetetlen és azonnali következménye, az okozati összefüggés bizonyítható. Egyébiránt a kár közvetlenül és biztosan nemcsak egy okból eredhet, hanem azt több olyan ok is kiválthatja, amely meghatározó módon együtt hat a bekövetkeztében.
Ami az olyan kötelezettségszegést illeti, amely a harmadik országba beosztott tisztviselő lakására vonatkozó minimális biztonsági követelmények tiszteletben tartásának intézmény általi elmulasztásában áll, a kötelezettségszegés és a tisztviselő megölése közötti okozati összefüggés bizonyítható, ha kellőképpen bebizonyosodik, hogy ha az intézmény teljesítette volna a tisztviselője védelmének biztosítására vonatkozó kötelezettségét, az emberölés nem következett volna be. Ugyanez vonatkozik a kötelezettségszegés és a tisztviselő túlélési esélyei közötti okozati összefüggésre is.
(lásd a 179–181., 183., 190. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 229/84. sz., Sommerlatte kontra Bizottság ügyben 1986. június 12‑én hozott ítéletének 24–27. pontja; C‑308/87. sz., Grifoni kontra EGKA ügyben 1990. március 27‑én hozott ítéletének 17. és 18. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑149/96. sz., Coldiretti és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének 116. és 122. pontja; T‑231/97. sz., New Europe Consulting és Brown kontra Bizottság ügyben 1999. július 9‑én hozott ítéletének 57–60. pontja; T‑178/98. sz., Fresh Marine kontra Bizottság ügyben 2000. október 24‑én hozott ítéletének 118. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat;
a Közszolgálati Törvényszék T‑42/06. sz., Gollnisch kontra Parlament ügyben 2010. március 19‑én hozott ítéletének 110. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
11. A kár közvetlenül és biztosan nemcsak egy okból eredhet, hanem azt több olyan ok is kiválthatja, amely meghatározó módon együtt hat a bekövetkeztében. Az ítélkezési gyakorlat az adminisztráció felelősségének megállapításához nem követeli meg feltétlenül, hogy az intézmény viselje a kárért való kizárólagos felelősséget. Amennyiben a vétkesség megoszlik az intézmény és a harmadik személy között, az intézmény csak az áldozatnak okozott kár egy részét köteles megtéríteni.
Ez a helyzet áll fenn, ha az intézmény teremti meg a kár bekövetkeztének feltételeit, azzal hogy nem teszi meg az annak megelőzéséhez szükséges biztonsági intézkedéseket, hogy a támadó behatoljon a képviseletek tisztviselője magánlakásába. Mivel azonban e kötelezettségszegésnek nem közvetlen és elkerülhetetlen következménye az emberölés, és a kárért nem az intézmény viseli elsődlegesen a felelősséget, a bekövetkezett kárért viselt felelősségének mértéke 30%‑ot tesz ki.
(lásd a 181., 192–194. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság fent hivatkozott Sommerlatte kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 24–27. pontja, a fent hivatkozott Grifoni kontra EGKA ügyben hozott ítéletének 17. és 18. pontja.
12. Az uniós jog jelenlegi állapotában az EK 288. cikket, amely a tagállamok jogának közös általános elveire utal, nem lehet úgy értelmezni, hogy az lehetővé teszi az Unió objektív felelősségének megállapítását jogszerű aktus vagy mulasztás esetén.
Következésképpen az uniós bíróság – eltérve a tagállamok jogának közös általános elveitől – nem tesz különbséget az igazoló okok között annak érdekében, hogy az uniós intézmények felelőssége a személyi állományukkal való viszonyukban az EK 288. cikkben foglalt feltételektől gyökeresen különböző feltételek mellett legyen megállapítható.
(lásd a 209. és 212. pontot)
13. A személyzeti szabályzat 24. cikkének célja a szolgálatot teljesítő tisztviselőknek és alkalmazottaknak jelenleg és a jövőben biztonságot nyújtani annak lehetővé tétele érdekében, hogy az általános szolgálati érdeknek megfelelően jobban elláthassák feladatukat. E cikkből és az ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós intézmények e rendelkezés értelmében csak harmadik személyek cselekményei miatt kötelesek segítséget nyújtani a tisztviselőiknek, és a tisztviselőket e segítségnyújtás a beosztásuk és a feladataik miatt illeti meg.
Következésképpen, ha a tisztviselőt nem a beosztása vagy feladatainak ellátása miatt ölték meg, jogutódjai nem hivatkozhatnak eredményesen a személyzeti szabályzat 24. cikkének rendelkezéseire.
(lásd a 220., 221., 224. és 225. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság a fent hivatkozott Sommerlatte kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 19. pontja; 180/87. sz., Hamill kontra Bizottság ügyben 1988. október 5‑én hozott ítéletének 15. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑67/99. sz., K kontra Bizottság ügyben 2000. június 27‑én hozott ítéletének 32. pontja.
14. Az eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék, ha az a méltányosság alapján indokolt, úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére. Ezenkívül az eljárási szabályzat 88. cikke értelmében a Törvényszék a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása alapján – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – indokoltnak tűnik, különösen akkor, ha megítélése szerint ez a fél szükségtelenül vagy rosszhiszeműen okozott költségeket a másik félnek.
E tekintetben, ha az intézmény jelentősen hátráltatta az eljárást azzal, hogy először megtagadta bizonyos dokumentumok és információk Közszolgálati Törvényszékkel való közlését, azzal, hogy a Közszolgálati Törvényszéket arra kényszerítette, hogy második tárgyalást tartson, és azzal, hogy pontatlan válaszokat adott a Közszolgálati Törvényszéknek, az adott ügy körülményei helyes értékelésének megfelel, ha a Közszolgálati Törvényszék az intézményt arra kötelezi, hogy a saját költségein kívül viselje a felperes ésszerű és megfelelően igazolt költségeit.
(lásd a 229., 230. és 232. pontot)