A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2019. december 12.(*)
„Európai uniós védjegy – A CANNABIS STORE AMSTERDAM európai uniós ábrás védjegy bejelentése – Feltétlen kizáró ok – Közrendbe ütköző védjegy – Az (EU) 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja – A 2017/1001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése”
A T‑683/18. sz. ügyben,
a Santa Conte (székhelye: Nápoly [Olaszország], képviselik: C. Demichelis, E. Ortaglio és G. Iorio Fiorelli ügyvédek)
felperesnek
az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: L. Rampini, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
az EUIPO második fellebbezési tanácsának a CANNABIS STORE AMSTERDAM ábrás megjelölés európai uniós védjegyként történő lajstromozása iránti kérelemmel kapcsolatban 2018. augusztus 31‑én hozott határozata (R 2181/2017‑2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),
tagjai: V. Tomljenović elnök, A. Marcoulli és A. Kornezov (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2018. november 20‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2019. február 12‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a 2019. szeptember 24‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2016. december 19‑én a felperes, a Santa Conte, az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK módosított tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.; helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 30., 32., és 43. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, az egyes osztályoknak megfelelő, következő leírással:
– 30. osztály: „Sütemények, cukorkák, csokoládé és desszertek; só, fűszerek és ízesítőszerek; jég, fagylalt, fagyasztott joghurtok és sörbetek; sós sütemények”;
– 32. osztály: „Alkoholmentes italok; sörök és sörtermékek; készítmények italokhoz”;
– 43. osztály: „Étel‑ és italellátás”.
4 2017. szeptember 7‑i határozatával az elbíráló – a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja, valamint 7. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja, valamint 7. cikkének (2) bekezdése) alapján – elutasította a védjegybejelentést.
5 2017. október 9‑én a felperes a 2017/1001 rendelet 66–68. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz az elbíráló határozatával szemben.
6 A fellebbezési tanács, miután a felperes észrevételeire válaszul kifejtette, hogy a fellebbezési tanácsok a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett az elbíráló határozatában nem említett feltétlen kizáró okra is hivatkozhatnak, a 2018. augusztus 31‑i határozattal (a továbbiakban: megtámadott határozat) a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján elutasította a fellebbezést, mivel úgy ítélte meg, hogy a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés a közrendbe ütközik.
A felek kérelmei
7 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére, ideértve a közigazgatási eljárás során felmerült költségeket is.
8 Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
9 Keresete alátámasztásaként a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 2017/1001 rendelet 71. cikkének (1) bekezdése és 95. cikke (1) bekezdése együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére, a másodikat pedig az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdése f) pontjának és 7. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapítja.
A 2017/1001 rendelet 71. cikke (1) bekezdése és 95. cikke (1) bekezdése együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére alapított, első jogalapról
10 A felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a 2017/1001 rendelet 71. cikke (1) bekezdése és 95. cikke (1) bekezdésének első mondata együttesen értelmezett rendelkezéseivel összhangban az EUIPO az európai uniós védjegy lajstromozására irányuló eljárás keretében köteles az eljárás szempontjából releváns tényeket hivatalból figyelembe venni, amelyek között szerepel a védjegyként bejelentett megjelölés jelentésének értékelése és annak az érintett közönség általi értése is. Márpedig e kötelezettséget, amely az említett rendelkezésből eredő gondossági kötelezettség kifejeződése, a fellebbezési tanács megsértette.
11 Az EUIPO vitatja a felperes érveit.
12 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 71. cikkének (1) bekezdése értelmében a 2017/1001 rendelet 66. cikkének (1) bekezdésében említett szervezeti egységek valamelyikének határozata ellen benyújtott fellebbezés érdemi vizsgálatát követően a fellebbezési tanács „eljár annak a szervezeti egységnek a hatáskörében, amelyik a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta, vagy az ügyet visszautalja ehhez a szervezeti egységhez új eljárásra”. A 2017/1001 rendelet 95. cikkének (1) bekezdése szerint az EUIPO az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja.
13 Amint arra a felperes helyesen rámutat, az ítélkezési gyakorlatból először is az következik, hogy a bejelentett megjelölés jelentése és annak az Európai Unió közönsége általi értése szükségszerűen részét képezi azon tényeknek, amelyeket az EUIPO‑nak hivatalból figyelembe kell vennie (2018. szeptember 25‑i Medisana kontra EUIPO [happy life] ítélet, T‑457/17, nem tették közzé, EU:T:2018:599, 11. pont), másodszor pedig, hogy a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (1) bekezdése a gondossági kötelezettség kifejeződése, amely szerint a hatáskörrel rendelkező intézmény köteles gondosan és pártatlanul megvizsgálni az adott ügy valamennyi releváns ténybeli és jogi elemét (lásd: 2018. január 25‑i SilverTours kontra EUIPO [billiger‑mietwagen.de] ítélet, T‑866/16, nem tették közzé, EU:T:2018:32, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Harmadszor, mivel a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács közismert tényeket hagyott figyelmen kívül, egyrészt hangsúlyozni kell, hogy a felpereseknek joguk van a Törvényszék elé terjeszteni azon iratokat, amelyek az előtte folyó eljárásban vagy alátámasztják, vagy vitatják valamely közismert tény helytállóságát (lásd: 2013. január 15‑i Gigabyte Technology kontra OHIM – Haskins [Gigabyte] ítélet, T‑451/11, nem tették közzé, EU:T:2013:13, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), másrészt pedig, hogy a közismert tények olyan tényekből állnak, amelyeket bárki ismerhet, illetve amelyek általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhetők (lásd: 2015. február 10‑i Boehringer Ingelheim International kontra OHIM – Lehning entreprise [ANGIPAX] ítélet, T‑368/13, nem tették közzé, EU:T:2015:81, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
14 A felperes érveit ezen elvekre tekintettel kell vizsgálni.
15 Először is a felperes szerint a fellebbezési tanács – különösen a megtámadott határozat 29. pontjában szereplő – értékelése hibában szenved, mivel a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a lajstromoztatni kívánt megjelölés a „marihuána levelének szimbólumára” utal, és hogy az említett szimbólum egy pszichotróp termékre utal. Márpedig közismert tény, hogy a marihuána nem egy növény, hanem a kannabisz nővirágának szárított virágzatából – és nem annak leveléből – nyert pszichoaktív anyag. Ezenfelül a tetrahidrokannabinol (a továbbiakban: THC) hatóanyag csupán egyike annak a 113 kannabinoidnak, amelyek a Cannabis sativa nevű növény nővirágának virágzatában megtalálhatók. Ennélfogva az EUIPO szerinte nem tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy a THC származékos pszichotróp hatásai kizárólag e hatóanyagnak a Cannabis sativa virágzatában található, százalékban kifejezhető mennyiséghez kötődnek, és nem az e növény – bejelentett megjelölésben ábrázolt – levelében található hatóanyag mennyiségéhez. Olyan köztudomású tényekről van tehát szó, amelyeket a fellebbezési tanács nem vett figyelembe, megsértve ezáltal a 2017/1001 rendelet 95. cikke (1) bekezdésének első mondatát és 71. cikkének (1) bekezdését.
16 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat, a 28. és 29. pontjában valóban a „marihuána levele” kifejezést tartalmazza. Ez a kifejezés pontatlan, amint azt az EUIPO a válaszbeadványában elismeri, hiszen a marihuána szigorú értelemben véve nem egy növényfajta, következésképpen nem lehetnek levelei, hanem valójában a kannabisz nővirágának szárított virágzatából kivont pszichotróp anyagot jelöli.
17 Ugyanakkor a megtámadott határozatot egészében kell értelmezni. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács a 27. pontban megállapította, hogy a szóban forgó megjelölés „tíz kannabiszlevél ábrázolását” tartalmazza, és hogy „e levél sajátos formáját gyakran használják a marihuána mint pszichoaktív anyag emblematikus jelképeként, amelyet a kannabisz nővirágának szárított virágzatából nyernek”. Egyébként a felperes nem vonja kétségbe a fellebbezési tanács azon megállapítását, amely szerint „a [kannabisz] levelének sajátos formáját gyakran használják a marihuána emblematikus jelképeként”. Következésképpen a megtámadott határozat 27. pontjában adott részletes és pontos magyarázatra tekintettel a felperes által megjelölt pontatlanság nem jelenti azt, hogy a fellebbezési tanács megsértette volna a tényeknek – különösen a lajstromoztatni kívánt megjelölés jelentésének – hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét, és így az említett pontatlanság nem befolyásolja az említett határozat jogszerűségét.
18 Másodszor, a felperes szerint azáltal, hogy nem vett figyelembe egy másik közismert tényt, vagyis azt, hogy a THC‑tartalom határozza meg a kannabiszt tartalmazó termékek pszichotróp vagy nem pszichotróp jellegét, illetve, hogy a marihuána a kannabisz virágából, és nem annak leveléből kerül kivonásra, a fellebbezési tanács indokolása részrehajló volt.
19 Mindazonáltal ezt a kifogást, mint ténybeli alapot nélkülözőt, el kell vetni, mivel a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 21. pontjában igenis kifejtette, hogy a kannabisz az Unió számos országában csak egy meghatározott THC‑tartalom, nevezetesen 0,2% felett tekinthető tiltott anyagnak, illetve e határozat 23. pontjában azt, hogy az említett anyag a kannabisz nővirágából származik. A fellebbezési tanács tehát egyértelműen elhatárolta – pontosan a THC‑tartalomtól függően – a pszichotróp hatással rendelkező kannabiszt az ilyen hatással nem rendelkező kannabisztól. Következésképpen, ha ez esetben közismert tényről lehet beszélni, a fellebbezési tanács azt kifejezetten megjelölte.
20 Harmadszor a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács többek között a megtámadott határozat 29. és 30. pontjában olyan értékelést végzett, amelyet nem lehet elfogulatlannak tekinteni, mivel a „kannabisz” szóelemnek kizárólag a saját maga által adott értelmezését fogadta el, társítva hozzá egyrészt a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölésben szereplő levelek ábrázolását egy olyan nem létező növény leveleként való téves felfogását, mint a marihuána, másrészt az „Amszterdam” földrajzi jelzést.
21 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint azt az EUIPO a válaszbeadványában helyesen hangsúlyozza – a megjelölés közrendbe való ütközésének értékelése céljából a meghatározó szempont az, hogy az érintett közönség hogyan érzékeli a védjegyet, amely tudományos vagy műszaki szempontból pontatlan meghatározásokon is alapulhat, ami azt jelenti, hogy a megjelölés konkrét és tényleges érzékelése a fontos, függetlenül a fogyasztó rendelkezésére álló információk kimerítő jellegétől. Így, még ha az nem is – vagy csak részben – felel meg a tudományos igazságnak, az a tény, hogy az érintett közönség képzetében a kannabisz levelének ábrázolása gondolatban a pszichotróp anyaghoz kötődik, megfelel annak, amit a fellebbezési tanácsnak hasonló esetben kutatnia kell, azaz az említett közönség észlelésének. Márpedig a fellebbezési tanács éppen ezt tette, amint arra az EUIPO mind a válaszbeadványban, mind a tárgyaláson rámutatott, kiemelve, hogy „a kannabisz levelének sajátos formáját gyakran használják a marihuána emblematikus jelképeként”. Nyilvánvaló, hogy itt nem valamely tudományos tényről, hanem az érintett közönség észleléséről van szó, amelynek képzetében az említett levél a marihuána „emblematikus jelképe” lett. Ez az elemzés következésképpen egyáltalán nem részrehajló.
22 Negyedszer, a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat 29. pontja az elfogultság és a gondatlan eljárás egy másik hibájában is szenved. A „kannabisz”, a „kender” szó, valamint az angol „hemp” szó különbségtétel nélkül jelöli a kender nevű növényt. Egyébként más angol szavak, nevezetesen a „store” és az „amsterdam” szó, szintén jelen vannak a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés szóelemében, ami a logikai és nyelvi folyamatosság követelményét fejezi ki, és azt a szándékot, hogy a szóban forgó megjelölésnek a lehető legszélesebb nemzetközi alkalmazási kört biztosítsák, mivel a világkereskedelem fő nyelve az angol. Így a fellebbezési tanács értékelése egyáltalán nem volt pártatlan, amikor azt hangsúlyozta, hogy a felperes más kifejezést is használhatott volna, mint a „kannabisz”, például az olasz „canapa” (kender) szót vagy az angol „hemp” szót, a szóban forgó áruk és szolgáltatások jelölésére.
23 A felperes által előadottakkal ellentétben nem róható fel a fellebbezési tanácsnak, hogy érvelése elfogult lett volna. E tekintetben a megtámadott határozat 29. pontjának második mondatára vonatkozó bírálata nem lehet sikeres. Ebben a mondatban ugyanis a fellebbezési tanács mindössze azt sugallta, hogy a felperes a szóban forgó megjelölést kiegészíthette volna a THC‑t nem tartalmazó élelmiszerek és italok jellemzőinek hangsúlyozására alkalmasabb szóelemekkel, mint például a „canapa” vagy a „hemp” szó, és elhagyhatta volna az Amszterdamra való utalást vagy a marihuána emblematikus jelképét. Függetlenül attól a kérdéstől, hogy a „kannabisz”, a „kender” és a „hemp” szavak egymás szinonimái‑e, amint azt a felperes állítja, meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács által tett ezen javaslat csak egy obiter dictum, és így nem alkalmas arra, hogy a megtámadott határozatot jogellenessé tegye (lásd ebben az értelemben: 2018. március 9‑i Recordati Orphan Drugs kontra EUIPO – Laboratorios Normon [NORMOSANG] ítélet, T‑103/17, nem tették közzé, EU:T:2018:126, 78. pont). A fellebbezési tanács ugyanis egyáltalán nem volt köteles megjelölni a felperes számára a szóban forgó megjelöléssel szemben felhozott kifogások esetleges cáfolására alkalmas alternatívákat. Mindenesetre a felperes állításával ellentétben ez az obiter nem tűnik részrehajlónak vagy a fellebbezési tanács részéről a gondosság hiányára utalónak.
24 Végül ötödször, a felperes szerint az „amsterdam” szó választása egyszerűen az általa alkalmazott kannabisz származására, valamint e holland város stílusára és atmoszférájára utal, amelyet ő saját vendéglátóipari szolgáltatásainak, különösen árusítóhelyeinek kialakítása céljából inspirációként használ. A fellebbezési tanács azon állítása, miszerint a fogyasztók a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölést látva az általa teljesen jogszerűen forgalmazott árukat és szolgáltatásokat azon anyagokhoz fogják társítani gondolatban, amelyeket az amszterdami „coffee shopokban” értékesítenek, az említett megjelölés jelentésének elfogult és pontatlan értékelésről tanúskodik, figyelembe véve főként azt, hogy a kannabiszalapú élelmiszereket és italokat gyártó cégek és az azokat forgalmazó üzletek száma jelentős, és egyre nő.
25 A felperes azonban tévesen észleli a pártatlanság vagy a gondos ügyintézés hiányát a fellebbezési tanács azon állítását illetően, miszerint az „amsterdam” szót az érintett közönség úgy fogja fel, mint amely Hollandia azon városára utal, amely eltűri a kábítószer‑használatot, és amely „coffee shopjairól” ismert (a megtámadott határozat 27–29. pontja). Épp ellenkezőleg, a fellebbezési tanács gondosan és részrehajlástól mentesen vizsgálta meg a felperes által előadott érveket. Ami azt a tényt illeti, hogy az „amsterdam” szóhoz más jelentéseket is lehet társítani, mint amelyeket a felperes említ, elegendő emlékeztetni arra, hogy egyrészt a felperes nem vitatja, hogy Amszterdam városa a marihuána és a „space cake” árusítására engedéllyel rendelkező „coffee shopokról” ismert, másrészt, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely megjelölés lajstromozását meg kell tagadni, ha annak legalább egyik lehetséges jelentését illetően feltétlen kizáró ok áll fenn (lásd: 2018. május 2‑i Alpine Welten Die Bergführer kontra EUIPO [ALPINEWELTEN Die Bergführer] ítélet, T‑428/17, EU:T:2018:240, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
26 Következésképpen a fellebbezési tanács a megtámadott határozat elfogadásával nem sértette meg a 2017/1001 rendelet 71. cikke (1) bekezdésének és 95. cikke (1) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseit, így az első jogalapot el kell utasítani.
A 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdése f) pontjának és 7. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított, második jogalapról
27 A felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács hibákat vétett az érintett közönség meghatározása során, amit azonban a tárgyaláson némileg árnyalt (lásd a fenti 41. pontot), valamint a szóban forgó megjelölés említett közönség általi észlelésének beazonosítása során, és hogy a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés nem ütközik a közrendbe a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja és 7. cikkének (2) bekezdése értelmében véve.
28 Az EUIPO vitatja ezeket az állításokat.
29 A 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja szerint a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütköző védjegyek nem részesülhetnek védjegyoltalomban. Az említett cikk (2) bekezdése szerint az (1) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró okok csak az Unió egy részében állnak fenn. Ilyen részt képezhet adott esetben egyetlen tagállam is (lásd: 2011. szeptember 20‑i Couture Tech kontra OHIM [A szovjet címer ábrázolása] ítélet, T‑232/10, EU:T:2011:498, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontjában foglalt feltétlen kizáró ok alapját képező közérdek az, hogy ne legyenek lajstromozhatók olyan megjelölések, amelyek – az Unió területén történő használatuk során – sérthetik a közrendet vagy a közerkölcsöt (2011. szeptember 20‑i A szovjet címer ábrázolása ítélet, T‑232/10, EU:T:2011:498, 29. pont; 2018. március 15‑i La Mafia Franchises kontra EUIPO – Olaszország [La Mafia SE SIENTA A LA MESA] ítélet, T‑1/17, EU:T:2018:146, 25. pont).
31 Valamely megjelölés közrendbe vagy közerkölcsbe ütköző jellegét e megjelölés védjegyként történő használata során az Unió vagy annak egy részének érintett közönsége felfogására tekintettel kell vizsgálni (2011. szeptember 20‑i A szovjet címer ábrázolása ítélet, T‑232/10, EU:T:2011:498, 50. pont; 2012. március 9‑i Cortés del Valle López kontra OHIM [¡Que buenu ye! HIJOPUTA] ítélet, T‑417/10, nem tették közzé, EU:T:2012:120, 12. pont).
32 A 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott kizáró ok fennállásának értékelése során nem lehet alapul venni az érintett közönség azon részének érzékelését, amely semmin nem ütközik meg, és a közönség azon részének érzékelését sem, amely nagyon könnyen megbotránkozik, hanem ezt az értékelést egy olyan észszerű személy szempontjai alapján kell elvégezni, aki átlagos érzékenységi és toleranciaküszöbbel rendelkezik (2012. március 9‑i ¡Que buenu ye! HIJOPUTA ítélet, T‑417/10, nem tették közzé, EU:T:2012:120, 21. pont; 2013. november 14‑i Efag Trade Mark Company kontra OHIM [FICKEN LIQUORS] ítélet, T‑54/13, nem tették közzé, EU:T:2013:593, 21. pont; 2017. október 11‑i Osho Lotus Commune kontra EUIPO – Osho International Foundation [OSHO], T‑670/15, nem tették közzé, EU:T:2017:716, 103. pont).
33 A 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja szerinti kizáró ok vizsgálata során egyébiránt az érintett közönséget nem lehet arra a közönségre korlátozni, amely a védjegybejelentésben szereplő áruk és szolgáltatások közvetlen címzettje. Figyelembe kell ugyanis venni azt a tényt, hogy az e kizáró okban meghatározott megjelölések nemcsak azt a közönséget botránkoztatják meg, amely a megjelöléssel jelölt áruk és szolgáltatások címzettje, hanem azokat a további személyeket is, akik anélkül, hogy az említett áruk és szolgáltatások iránt érdeklődének, azokkal a mindennapok során véletlenül találkoznak (lásd: 2013. november 14‑i FICKEN LIQUORS ítélet, T‑54/13, nem tették közzé, EU:T:2013:593, 22. pont; 2017. október 11‑i OSHO ítélet, T‑670/15, nem tették közzé, EU:T:2017:716, 104. pont).
34 Arra is emlékeztetni kell, hogy a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközőként érzékelhető megjelölések – többek között nyelvi, történelmi, társadalmi vagy kulturális okokból – nem minden tagállamban azonosak (lásd: 2018. március 15‑i La Mafia SE SIENTA A LA MESA ítélet, T‑1/17, EU:T:2018:146, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 Ebből következően a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontjában foglalt feltétlen kizáró ok alkalmazásához az Unió összes tagállamának közös körülményeit éppúgy figyelembe kell venni, mint az egyes tagállamok azon sajátos körülményeit, amelyek az e tagállamok területén lévő érintett közönség felfogását befolyásolhatják (2011. szeptember 20‑i A szovjet címer ábrázolása ítélet, T‑232/10, EU:T:2011:498, 34. pont; 2018. március 15‑i La Mafia SE SIENTA A LA MESA ítélet, T‑1/17, EU:T:2018:146, 29. pont).
36 A jelen ügyben az európai uniós védjegybejelentés tárgyát képező, a fenti 2. pontban ábrázolt megjelölés egy szóelemet tartalmaz, amely a „cannabis”, a „store” és az „amsterdam” szavakból áll, és egy ábrás elemet, nevezetesen egy alul és felül neonzöld sávokkal szegélyezett fekete alapon elhelyezett, három sorból álló, a kannabisz szokásos ábrázolásának megfelelő, stilizált zöld leveleket. A fent említett három szó szintén részét képezi a szóban forgó megjelölés ábrás dimenziójának, hiszen azok nagybetűkkel szedve szerepelnek, és a „cannabis” szót fehér színű, jóval nagyobb méretű karakterekkel ábrázolták, mint a másik két szót, ezáltal az kiemelkedik a megjelölés közepén. E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács nem tévedett, amikor a megtámadott határozat 20. pontjában azt állapította meg, hogy a „cannabis” szóelem a domináns, mind az általa elfoglalt hely, mind a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölésen belüli központi pozíciója miatt. Ezt egyébként senki sem vitatta.
37 E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperes által a második jogalapja keretében kifejtett két részt.
A második jogalapnak a fellebbezési tanács által az érintett közönség meghatározása, valamint a szóban forgó megjelölés utóbbi általi észlelésének meghatározása során elkövetett hibákra alapított, első részéről
38 A felperes azt állítja, hogy a szóban forgó megjelölés egy angol kifejezésből áll, amelyet az Unió valamennyi tagállamában ekként észlelnek, és angol nyelvet ismerő és értő érintett közönség azt úgy fogja fel, mint „(Amszterdamból származó) kannabiszt értékesítő üzletet” jelentő megnevezést. Márpedig a „cannabis” szó nem utal semmiféle illegális kábítószerre, az csupán a kendert jelöli a köznyelvben, mind angol, mind olasz nyelven. A fellebbezési tanács szerinte szintén nem tulajdonított kellő jelentőséget a két másik angol szónak, az „amsterdam” és a „store” szavaknak.
39 Ezenkívül a fellebbezési tanács nem a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos érzékenységgel és toleranciaküszöbbel rendelkező észszerű személy kritériumaira támaszkodott. Következésképpen a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés említett közönség általi észlelésének értékelése téves és nem tükrözi a kannabiszt övező kulturális és társadalmi elképzelések fejlődését az Unióban, valamint annak ipari és jogszerű célokra történő használatát, amelyet már az uniós jogszabályok is tanúsítanak. A fellebbezési tanács ráadásul nem elemezte a kérdéses megjelölést annak szokásos használata kontextusában, nevezetesen a kender alapú élelmiszereknek és italoknak a felperes üzleteiben történő legális értékesítése, illetve használata kontextusában.
40 Először is, a fellebbezési tanács által az érintett közönség meghatározásakor feltehetőleg vétett hibát, és ennek következtében a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés említett közönség általi észlelésének téves értékelését illeti, hangsúlyozni kell, hogy a fellebbezési tanács, bár teljes mértékben helyt adott az elbíráló azon elemzésének, miszerint a szóban forgó megjelölés angol szavakat tartalmaz, különleges jelentőséget tulajdonított a latin eredetű „cannabis” szó domináns jelenlétének, amelyet az Unió számos más, angoltól eltérő nyelvében – például a dán, a német, a spanyol, a francia, az olasz, a magyar, a lengyel, a portugál, a román és a svéd nyelvben – is széles körben használnak és értenek, és így e körülmény, amelyet csak tovább erősít az említett megjelölés részét képező stilizált kannabiszlevelek megléte, arra engedett következtetni, hogy az érintett közönség nem csupán az Unió angol nyelven értő fogyasztóiból, hanem az Unió összes olyan fogyasztójából áll, aki – ezen ábrás elemmel összekapcsolva – képes megérteni a „cannabis” szó jelentését.
41 Arra a kérdésre, hogy a második jogalap első részével a felperes az érintett közönséget akként kívánta‑e meghatározni, mint kizárólag az angol nyelven értő közönséget, a tárgyalás során a felperes nemleges választ adott, és elismerte, hogy az említett közönséget tágabb értelemben kell érteni. Ekként jelezte, hogy szerinte referenciaközönségnek az Unió egészének azon közönségét kell tekinteni, amely jó angol nyelvismerettel rendelkezik. E tekintetben a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés valamennyi jellemzőjét figyelembe véve meg kell erősíteni a fellebbezési tanács értékelését, hiszen az említett megjelölés legalább két olyan szót – nevezetesen, amint arra a fellebbezési tanács rámutatott, a latin eredetű szó „cannabis” szót, továbbá a nemzetközileg ismert holland várost jelölő „amsterdam” szót – is tartalmaz, amelyet az angol nyelven értő közönségen felül mások is megértenek, és hogy az említett megjelölésben szereplő ábrás elemben – amint azt a fellebbezési tanács helyesen megjegyezte – a marihuána emblematikus ábrázolása is felismerhető.
42 Tehát nemcsak az angol nyelven értő közönségre, hanem az Unió tágabb értelemben vett közönségére tekintettel kell megvizsgálni a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés közrendbe való ütközésének a fellebbezési tanács által elvégzett vizsgálata jogszerűségét, emlékeztetve arra, hogy a fenti 35. pontban említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően figyelembe kell venni mind az Unió valamennyi tagállamának közös körülményeit, mind az egyes tagállamok azon sajátos körülményeit, amelyek az ezen államok területén lévő érintett közönség felfogását befolyásolhatják.
43 Másodszor, meg kell jegyezni, hogy ezen első részben a felperes az érintett közönség összetételére és figyelmének szintjére is utal. A tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a felperes pontosította, hogy az érintett közönség többségében a 20 és 30 év közötti korosztályba tartozó fiatalok közönségéből áll, amely egész bizonyosan tájékoztatást kapott a kannabiszt érintően rendelkezésre álló ismeretek egészéről. Úgy vélte, hogy nem kell különbséget tenni az említett közönségen belül az azon tagállamok területén lévő közönség, amelyeknek jogszabályai tiltják a kannabiszból származó pszichotróp anyagokat, illetve azon tagállamok területén lévő közönség között, amelyek kevésbé szigorú megközelítést alkalmaznak.
44 E tekintetben nem vitatott, hogy a védjegybejelentésben szereplő árukat és szolgáltatásokat a fogyasztóknak szánják, oly módon, hogy az érintett közönség az Unió nagyközönsége. Márpedig világos, hogy ez utóbbi nem feltétlenül rendelkezik a kábítószerekkel – különösen a kannabiszból származó kábítószerekkel – kapcsolatban pontos tudományos vagy műszaki ismeretekkel, még akkor sem, ha e helyzet változó lehet attól függően, hogy épp mely tagállam(ok) területén található az említett közönség, és különösen azon társadalmi vitáktól függően, amelyek a pszichotróp hatások előidézéséhez elegendő mennyiségű THC‑tartalommal rendelkező termékek gyógyászati vagy rekreációs használatát engedélyező vagy eltűrő jogszabályok vagy szabályozás esetleges elfogadásához vezetnek.
45 Ezenkívül, mivel a felperes a védjegybejelentésben az életkor szerinti megkülönböztetés nélküli nagyközönségnek szánt mindennapi fogyasztásra szolgáló árukat és szolgáltatásokat jelölt meg, nincs semmilyen érvényes indok arra, hogy – amint azt a felperes a tárgyaláson javasolta – az érintett közönséget kizárólag a 20 és 30 év közötti fiatalokból álló közönségre korlátozzuk. Ráadásul, elmulasztja hozzátenni, hogy amint azt az EUIPO helyesen kiemelte, különösen a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdése f) pontjának keretében, az érintett közönség nem csupán az a közönség, amelynek részére a védjegybejelentésben megjelölt árukat és szolgáltatásokat közvetlenül szánják, hanem az azon más személyekből álló közönség is, akik anélkül, hogy az említett áruk és szolgáltatások által érintettek lennének, a mindennapi élet során e megjelöléssel véletlenül találkoznak (lásd a fenti 33. pontot), ami a felperes által a tárgyaláson megfogalmazott azon állítás elvetéséhez vezet, már csak ezen ok miatt is, miszerint az említett közönség főként a 20 és 30 év közötti fiatalokból álló közönség.
46 Harmadszor, ami az érintett közönség figyelmi szintjét illeti, bár igaz, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz e tekintetben kifejezetten pontosításokat, ugyanakkor kiderül belőle, hogy a fellebbezési tanács nem kérdőjelezte meg az elbíráló azon meghatározását, amely szerint az olyan mindennapi fogyasztási cikkeket illetően, mint amelyek a védjegybejelentésben szerepelnek, azokat elsődlegesen a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó részére szánták (a megtámadott határozat 3. pontja), ami lényegében, mutatis mutandis megfelel a fenti 32. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdése f) pontjának alkalmazása során figyelembe veendő, átlagos érzékenységi és toleranciaküszöbbel rendelkező, értelmes személyekből álló közönségnek. A szóban forgó árukra és szolgáltatásokra figyelemmel tehát az érintett közönség, illetve e közönség figyelmi szintjének meghatározása, amelyet a fellebbezési tanács is elfogadott, nem tűnik tévesnek.
47 Negyedszer, a felperes azt is felrója a fellebbezési tanácsnak, hogy az nem vette figyelembe a kannabisszal és annak jogszerű célokból való használatával kapcsolatos kulturális és társadalmi felfogás változását az Unióban, és így nem helytálló módon értékelte az érintett közönség észlelését (a keresetlevél 40. pontja). E tekintetben idéz két olyan mezőgazdasági tárgyú rendeletet, amely a kendertermesztésre vonatkozik, nevezetesen a 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendeletnek a kendertermesztéshez kapcsolódó ellenőrzési intézkedések, a „kizöldített” kifizetésre, a jogi személy felett ellenőrzést gyakorló fiatal mezőgazdasági termelők részére nyújtott támogatásra, a termeléstől függő önkéntes támogatás keretében az egységnyi összeg kiszámítására és a támogatási jogosultságok törtrészeire vonatkozó egyes rendelkezések, valamint az egységes területalapú támogatási rendszerhez és a termeléstől függő önkéntes támogatáshoz kapcsolódó bizonyos értesítési követelmények tekintetében történő módosításáról, továbbá az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet X. mellékletének módosításáról szóló, 2017. február 15‑i (EU) 2017/1155 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet (HL 2017. L 167., 1. o.) és a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1307/2013/EU rendelete európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 2013. L 347., 608. o.).
48 Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy kétségtelen, hogy elgondolkodtató viták folynak mind a kannabiszból származó olyan termékek használatát illetően, amelyek a THC‑tartalmuk alapján nem minősülnek kábítószernek, mind azon termékek használatát illetően, amelyek terápiás vagy rekreációs célú kábítószereknek minősülnek. E tekintetben ugyanis egyes tagállamokban már maguk a jogszabályok is tükrözik e fejlődést, vagy éppen folyamatban van a szabályozás megváltoztatása.
49 Ettől még azonban, amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 21. pontjában releváns módon megállapította, „számos európai uniós országban (nem kimerítő jelleggel: a Bulgáriában, Finnországban, Franciaországban, Magyarországon, Írországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Svédországban és az Egyesült Királyságban) a 0,2%‑ot meghaladó THC‑tartalommal rendelkező kannabiszból származó termékeket tiltott kábítószereknek kell tekinteni”.
50 Ami az uniós jogot illeti, az nem szabályozza a kannabiszból származó termékek használatát, amennyiben azok kábítószernek minősülnek. Az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy az Unió kiegészíti a tagállamok fellépését a kábítószer‑fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodás csökkentése érdekében, beleértve a felvilágosítást és a megelőzést is. Ami az 1307/2013 rendeletet illeti, az a 32. cikkének (6) bekezdésében kimondja, hogy a kender termelésére használt területek csak abban az esetben felelnek meg a támogatható hektárra vonatkozó meghatározásnak, ha a felhasznált fajták THC‑tartalma nem haladja meg a 0,2%‑ot. A 2017/1155 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel a Bizottság elfogadta az e rendelkezés végrehajtását lehetővé tévő szabályozást.
51 Ebből következik, hogy jelenleg még semmilyen, egyhangúlag elfogadott tendencia nem rajzolódott ki az Unióban, még túlsúlyban lévőnek tekinthető jelleggel sem, a 0,2%‑ot meghaladó THC‑tartalommal rendelkező, kannabiszból származó termékek használatának vagy fogyasztásának legális mivoltát illetően.
52 E körülmények között egyrészt a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács figyelembe vette a fenti 47. és 48. pontban leírt fejleményeket, mind jogalkotási, mind társadalmi szinten, kiemelve a kannabisz jogszerű felhasználásának elismert lehetőségeit, amelyek mindazonáltal különösen szigorú feltételekhez kötöttek, emlékeztetve a tárgyra vonatkozó uniós szabályozási háttérre (a megtámadott határozat 11. pontjának hatodik és tizedik francia bekezdése, valamint a megtámadott határozat 25. pontja). Másrészt a fellebbezési tanács szintén helyesen vette figyelembe azt a tényt, hogy számos tagállam jogszabályai jogellenesnek minősítik a kannabisz fogyasztását, amennyiben az abból származó termékek THC‑tartalma meghaladja a 0,2%‑ot. Ugyanis a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközőként felfogható megjelölések – többek között nyelvi, történelmi, társadalmi vagy kulturális okokból – nem minden tagállamban azonosak (lásd: 2018. március 15‑i La Mafia SE SIENTA A LA MESA ítélet, T‑1/17, EU:T:2018:146, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így tehát a fellebbezési tanács az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hivatkozott e tagállamok szabályozására, hiszen a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja kontextusában e tényezőket nem a normatív erejük miatt, hanem mint olyan ténybeli körülményeket vették figyelembe, amelyek lehetővé teszik a szóban forgó megjelölésnek az érintett tagállamokban található érintett közönség általi észlelésének értékelését (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 20‑i A szovjet címer ábrázolása ítélet, T‑232/10, EU:T:2011:498, 37. pont).
53 Végül ötödször, amint arra az EUIPO is hivatkozik, a felperes által forgalmazott áruk tényleges THC‑tartalmának kérdése irreleváns, mivel az e kérdéskört illetően fellebbezési tanács által végzendő értékelésnek a felperes magatartásától függetlennek kell lennie és kizárólag az érintett közönség észlelésén alapulhat (lásd ebben az értelemben: 2003. április 9‑i Durferrit kontra OHIM Kolene [NU‑TRIDE] ítélet, T‑224/01, EU:T:2003:107, 76. pont; 2005. szeptember 13‑i Sportwetten kontra OHIM [INTERTOPS] ítélet, T‑140/02, EU:T:2005:312, 28. pont).
54 Végül az a kérdés, hogy az érintett közönség a szóban forgó megjelölést úgy észleli‑e, mint amely a kender jogszerű használatára utal, amint azt a felperes állítja, vagy épp ellenkezőleg, mint amely a kannabiszra tiltott kábítószerként utal, amint a megtámadott határozatból kitűnik, a második jogalap második részének tárgyát képezi, és később fogjuk vizsgálni.
55 E megfontolások összessége alapján megállapítható, hogy a fellebbezési tanács nem vétett olyan hibákat, amelyeket a felperes felrótt neki.
56 A második jogalap első részét ezért, mint megalapozatlant, el kell utasítani.
A második jogalap arra alapított második részéről, hogy a bejelentett megjelölés nem ütközik a közrendbe
57 A felperes szerint először is a bejelentett megjelölés semmiféle tiltott kábítószerre nem utal. Még ha feltételezzük is, hogy mégis ez az eset áll fenn, ez a körülmény nem elegendő ahhoz, hogy megalapozza az említett megjelölés európai uniós védjegyként történő lajstromozásának megtagadását. Valamely tiltott termékre való puszta utalás vagy annak közvetlen feltüntetése ugyanis még nem elegendő ahhoz, hogy a védjegybejelentés a közrendbe ütközőnek legyen tekinthető, hiszen ezenfelül az is szükséges, hogy a szóban forgó megjelölés a tiltott kábítószer használatára vagy fogyasztására buzdítson, azt banalizálja vagy helyeselje. Márpedig a jelen ügyben a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés nem tartalmaz semmiféle megnevezést, és nem rendelkezik semmiféle olyan jelentéssel, amely az e kérelemben megjelölt áruk és szolgáltatások szokásos használata keretében tiltott kábítószer használatára vagy fogyasztására buzdítana, azt banalizálná vagy helyeselné.
58 Másodszor, a fellebbezési tanács által a felperessel szemben felhozott feltétlen kizáró ok megalapozatlansága egyértelműen következik az egyrészt a védjegybejelentésben megjelölt áruk és szolgáltatások, másrészt, az olyan kábítószerek fogyasztási módjából is, mint a marihuána, amelyet általában elszívnak. A felperes e tekintetben a törlési osztály 2009. március 20‑i 2665 C. sz. ügyben hozott határozatára hivatkozik, amelynek tárgya a COCAINE megjelölésnek mint szóvédjegynek a 3., 25. és 32. osztályba tartozó áruk, különösen sörök tekintetében történő lajstromozása iránti kérelem volt, és amely határozatban többek között kiemelésre került, hogy a szóban forgó áruk fogyasztásának módja releváns a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja alkalmazása szempontjából, ugyanakkor az a puszta megbotránkoztató hatás vagy negatív imázs, amely esetleg valamely védjegy észleléséből eredhet, nem releváns a védjegy közrendbe való ütközésének megállapításánál.
59 Az EUIPO vitatja ezeket az érveket.
60 Először is meg kell vizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg, hogy a bejelentett megjelölést az érintett közönség egészében véve a tiltott kábítószerekre való utalásként fogja fel.
61 E tekintetben a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 23. pontjában emlékeztetett arra, hogy a Törvényszék ítélkezési gyakorlatának megfelelően (2009. november 19‑i Torresan kontra OHIM – Klosterbrauerei Weissenohe [CANNABIS] ítélet, T‑234/06, EU:T:2009:448, 19. pont), a „cannabis” szónak három lehetséges jelentése van. Először is, a „cannabis” szó egy textilipari növényre utal, amelynek közös piacának szervezését az Unió keretében szabályozzák, és amelynek termelésére a THC‑tartalom tekintetében igen szigorú szabályozás vonatkozik, az nem haladhatja meg a 0,2%‑os küszöbértéket. Másodszor, a „cannabis” szó számos tagállamban – jelenleg a tagállamok többségében – egy tiltott kábítószerre utal. Harmadszor, az egy olyan anyagot jelöl, amelynek lehetséges gyógyászati alkalmazásáról jelenleg vita folyik.
62 A fellebbezési tanács ebből a megtámadott határozat 24. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy a felperes véleménye szerint e kifejezés nem értelmezhető automatikusan úgy, mint amely a kábítószerre utal, kivéve ha erre utaló „egyéb valószínűsítő körülmények” is fennállnak. A fellebbezési tanács tehát tökéletesen beépítette határozatába azt a tényt, hogy a tiltott anyag csak a „cannabis” szó egyik elfogadott jelentése, és így a felperes nem állítja megalapozottan, hogy a fellebbezési tanács e tekintetben nem vette figyelembe azt a „közismert tényt”, hogy a THC, vagyis a pszichoaktív anyag, csupán egyike a kannabiszban megtalálható kannabinoidoknak, és az a tény, hogy ez az anyag csak egy bizonyos küszöböt meghaladóan jogellenes.
63 A felperes első érvének megválaszolásához tehát el kell dönteni, hogy a fellebbezési tanács, annak megállapításával, hogy olyan „egyéb valószínűsítő körülmények” – nevezetesen az „amsterdam” és a „store” szavak, valamint a kannabiszlevelek stilizált ábrázolása – is fennálltak, amelyek azt bizonyították, hogy az érintett közönség a bejelentett megjelölést gondolatban a tiltott kábítószerhez fogja társítani, amelyet a felperes vitat, értékelési hibát vétett‑e.
64 A fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, hogy azt, hogy érintett közönség hogyan érzékeli a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölést, a megjelölést alkotó elemek összességére tekintettel kell meghatározni (a megtámadott határozat 26. és 27. pontja). A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy a kérdéses megjelölésen belül a kannabisz levelének stilizált ábrázolása, amely a marihuána emblematikus jelképe, és az „amsterdam” szó megléte, amely arra utal, hogy Amszterdam városában számos olyan értékesítési pont található, ahol kannabiszból származó kábítószert értékesítenek, ez utóbbinak Hollandiában bizonyos feltételek mellett eltűrt jellege miatt, igen valószínűvé tette, hogy a fogyasztó a jelen ügy körülményei között úgy fogja értelmezni, hogy a „cannabis” szó arra a kábítószerre utal, amely „az Unió számos országában” tiltott (lásd a fenti 49. pontot).
65 Ezen értelmezést arra való figyelemmel is meg kell erősíteni, hogy a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölésben a „store” szó is szerepel, amely általában „üzletet” vagy „boltot” jelent, és így az említett megjelölést, amelynek domináns eleme a „cannabis” szó (lásd a fenti 36. pontot), az angolul értő érintett közönség úgy fogja majd fel, mint „amszterdami kannabiszüzletet” jelentőt, az angolul nem értő érintett közönség pedig úgy, mint „amszterdami kannabiszt” jelentőt, ami a kannabiszlevelek – a marihuána emblematikus jelképének – ábrájával megerősítve, mindkét esetben az ott értékesített kábítószerre való világos és egyértelmű utalást képez. Az említett közönség tehát joggal számíthat arra, hogy a felperes által forgalmazott áruk és szolgáltatások megfelelnek az ilyen üzletek által kínált áruknak és szolgáltatásoknak.
66 A felperes azon tényre alapított magyarázatai, hogy az „amsterdam” szó az áruinak készítése során alkalmazott kannabisz származását jelöli, illetve az Amszterdam városára jellemző életstílust és atmoszférát, nem dönthetik meg ezen elemzést. Ugyanis az érintett közönség első benyomása nem ez lesz, amikor az „amsterdam” és a „cannabis” szavakat a marihuána emblematikus jelképéhez kapcsolja majd, miközben Hollandia és különösen e város arról ismert, hogy olyan szabályozást fogadott el, amely bizonyos feltételek mellett tűri e kábítószer használatát.
67 Az arra alapított érvek sem meggyőzőek, hogy a kannabiszlevelet ábrázoló stilizált motívumot valamennyi olyan ipari ágazat, többek között a textil‑ és a gyógyszerágazat is használja, amely a kannabiszt felhasználja. A fellebbezési tanács ugyanis nem csupán az elkülönítve vizsgált kannabiszlevelet ábrázoló stilizált motívumnak, hanem a kérdéses megjelölést alkotó különféle elemek összességének érintett közönség általi észlelésére alapozta a következtetését, ami valóban arra a megállapításra vezet, amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 29. pontjában emlékeztetett, hogy a felperes a figyelmet, még ha nem is szándékosan, a kannabisz kábítószerként értelmezett fogalmára terelte.
68 Bár a felperes arra hivatkozik, hogy a védjegybejelentésben megjelölt áruk és szolgáltatások semmilyen kapcsolatban nem állnak az amszterdami „coffee shop” típusú létesítményekkel (a kereset 31. pontja), és hogy az általa forgalmazott termékek fogyasztási módjai eltérnek a kábítószerekétől, amelyeket általában elszívnak (a keresetlevél 53. pontja), újfent emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének különböző pontjainak együttes olvasatából az következik, hogy azok a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölés önmagában vett jellemzőire, és nem a védjegybejelentő személy magatartásával kapcsolatos körülményekre vonatkoznak (2003. április 9‑i NU‑TRIDE ítélet, T‑224/01, EU:T:2003:107, 76. pont; 2005. szeptember 13‑i INTERTOPS ítélet, T‑140/02, EU:T:2005:312, 28. pont; 2018. március 15‑i La Mafia SE SIENTA A LA MESA ítélet, T‑1/17, EU:T:2018:146, 40. pont). Mindenesetre nem vitatott, hogy a kannabisz – mint kábítószer – ital és élelmiszer, például sütemény formájában is fogyasztható, ami megfelel bizonyos, a védjegybejelentésben megjelölt áruknak.
69 A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, hogy a szóban forgó megjelölést az érintett közönség egészében úgy érzékeli, mint olyan kábítószert, amely számos tagállamban tiltott.
70 Másodszor, meg kell vizsgálni, hogy a bejelentett megjelölés a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében véve a közrendbe ütközik‑e, mivel a fellebbezési tanács ezen feltétlen kizáró okot állapította meg.
71 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet nem tartalmazza a „közrend” fogalmának meghatározását. Ilyen körülmények között, figyelembe véve az uniós jognak a fenti 50. pontban ismertetett jelen állását, valamint az említett rendelet 7. cikke (2) bekezdésének szövegét, amelynek értelmében ugyanezen cikk (1) bekezdése akkor is alkalmazandó, ha a kizáró ok csak az Unió egy részében áll fenn, meg kell állapítani, hogy az uniós jog nem ír elő egységes értékrendet, és elismeri, hogy a közrend követelményei országonként és koronként változhatnak, és a tagállamok lényegében szabadon határozhatják meg e követelmények tartalmát a nemzeti igényeiknek megfelelően. Így a közrend követelményei, ha nem gazdasági érdekeket takarnak, sem a társadalmi rend olyan zavarainak egyszerű megelőzését, mint amilyennek bárminemű törvénysértés minősül, különböző érdekek védelmét foglalhatják magukban, amelyeket az érintett tagállam a saját értékrendszerének megfelelően alapvető fontosságúnak tart (lásd analógia útján: Saugmandsgaard Øe főtanácsnok K. és H. egyesített ügyekre vonatkozó indítványa [Tartózkodáshoz való jog és háborús bűncselekmények gyanúja], C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2017:973, 60. és 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
72 Ami közelebbről e fogalomnak a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja keretében való értelmezését illeti, Bobek főtanácsnok a Constantin Film Produktion kontra EUIPO ügyre vonatkozó indítványának (C‑240/18 P, EU:C:2019:553) 76. pontjában nyilvánvalóvá tette, hogy a közrend az érintett hatóságok által meghatározott, a jelenben és a jövőben is követendő értékek és célok normatív látásmódot fejezi ki, azaz egy jövőbe mutató látásmódot. Ebből az következne, folytatja a főtanácsnok, hogy a közrend a társadalomban tiszteletben tartandó szabályok terén az állami jogalkotó akaratának kifejeződése.
73 A fentiekre tekintettel a felperes lényegében megalapozottan állítja, hogy a törvénybe ütközés nem minősül szükségszerűen a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével együttesen értelmezett 7. cikk (1) bekezdésének f) pontja értelmében vett közrendbe ütközésnek. Ehhez ugyanis az is szükséges, hogy ezen ütközés olyan érdeket érintsen, amelyet az érintett tagállam vagy tagállamok a saját értékrendszerük szerint alapvetőnek tekintenek.
74 A jelen ügyben megállapítható, hogy azokban a tagállamokban, amelyekben a kannabiszból származó kábítószer fogyasztása és felhasználása továbbra is tilos, az annak terjedése elleni küzdelem különösen érzékeny jellegű, ami az ezen anyag káros hatásai elleni küzdelemre irányuló közegészségügyi célnak felel meg. E tilalom tehát egy olyan érdek védelmére irányul, amelyet e tagállamok saját értékrendszerük szerint alapvetőnek tekintenek, és így az említett anyag fogyasztására és felhasználására vonatkozó szabályozás a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikk (1) bekezdésének f) pontja értelmében vett „közrend” fogalmába tartozik.
75 Egyébként ezen alapvető érdek védelmének jelentőségét még erőteljesebben hangsúlyozza az EUMSZ 83. cikk, amelynek értelmében a tiltott kábítószer‑kereskedelem a határokon átnyúló vonatkozású, különösen súlyos bűncselekmények területére tartozik, amelyek esetében az uniós jogalkotó beavatkozása szükséges, valamint az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése, amelynek értelmében az Unió kiegészíti a tagállamoknak a kábítószerek egészségre gyakorolt káros hatásainak csökkentése érdekében történő fellépését, ideértve a tájékoztatást és a megelőzést is.
76 Ennélfogva a fellebbezési tanács – annak vizsgálatakor, hogy a kérdéses megjelölés a közrendbe ütközik‑e az Unió azon fogyasztóinak egészének szemszögéből nézve, akik képesek megérteni annak jelentését, mivel ez utóbbiak észlelése szükségszerűen a fenit 74. és 75. pontban említett kontextusba illeszkedik – helyesen vélte úgy, hogy a szóban forgó megjelölés, amelyet az érintett közönség úgy fog fel, mint a felperes által a védjegybejelentésben megjelölt olyan élelmiszerek és italok, valamint az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások jelölését, amelyek számos tagállamban tiltott kábítószert tartalmaznak, a 2017/1001 rendeletnek a rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében a közrendbe ütközik.
77 A felperes nem cáfolhatja ezt a következtetést, arra hivatkozva, hogy a fellebbezési tanács elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a szóban forgó megjelölés ezenfelül tiltott kábítószer használatára vagy fogyasztására buzdít‑e, azt banalizálja‑ vagy helyesli‑e. Az a tény ugyanis, hogy e megjelölést az érintett közönség úgy fogja fel, mint a felperes által a védjegybejelentésben megjelölt olyan élelmiszerek és italok, valamint az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások jelölését, amelyek több tagállamban tiltott kábítószert tartalmaznak, elegendő annak megállapításához, hogy az a 2017/1001 rendeletnek a rendelet 7. cikke (2) bekezdésével együttesen értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében véve a közrendbe ütközik, amint azt a fellebbezési tanács helyesen megállapította, tekintettel a fenti 74. és 75. pontban kifejtett alapvető érdekre. Mindenesetre, mivel a védjegy alapvető funkciója az áru vagy szolgáltatás kereskedelmi származásának azonosítása, lehetővé téve az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy valamely későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, míg mást válasszon, amennyiben negatív tapasztalatot szerzett (lásd: 2003. március 5‑i Alcon kontra OHIM – Dr. Robert Winzer Pharma [BSS] ítélet, T‑237/01, EU:T:2003:54, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az említett megjelölés, amennyiben azt a fent írt módon észlelik, ugyan hallgatólagosan, de mindenképpen arra ösztönöz, hogy ezen árukat vagy szolgáltatásokat a fogyasztó megvásárolja, vagy legalábbis banalizálja azok fogyasztását.
78 Végül a felperes nem vonhatja kétségbe ezt a következtetést olyan, európai uniós védjegyek fennállására vonatkozó érveléssel sem, amelyek olyan szavakat tartalmaznak, mint például a „kannabisz” vagy a „kokain”.
79 E tekintetben a felperes a törlési osztálynak a COCAINE megjelölés szóvédjegyként történő lajstromozása iránti kérelemre vonatkozó 2009. március 20‑i határozatára hivatkozik (lásd a fenti 58. pontot), és a tárgyaláson hivatkozott a CANNABIS STORE AMSTERDAM ORIGINAL AMSTERDAM védjegyének bejelentésére is, amelynek kapcsán az elbíráló nemrégiben visszavonta a kifogásait. Az ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy az EUIPO által első fokon hozott határozatokra történő hivatkozások nem kötik sem a fellebbezési tanácsokat, sem a fortiori az uniós bíróságot (2018. január 25‑i Brunner kontra EUIPO – CBM [H HOLY HAFERL HAFERL SHOE COUTURE] ítélet, T‑367/16, nem tették közzé, EU:T:2018:28, 103. pont). Közelebbről, az ellentétes lenne a fellebbezési tanácsnak a 2017/1001 rendelet (30) preambulumbekezdésében és 66–71. cikkében meghatározott ellenőrzési feladatával, hogy az EUIPO első fokon eljáró szerveitől származó határozatok tiszteletben tartásával korlátozza a hatáskörét (lásd: 2019. május 8‑i Battel Memorial Institute kontra EUIPO [HEATCOAT] ítélet, T‑469/18, nem tették közzé, EU:T:2019:302, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), így a felperes nem hivatkozhat eredményesen az említett határozatokra.
80 A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontjának és 7. cikke (2) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseit. Ennélfogva a második jogalapot, következésképpen pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
81 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az EUIPO kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Santa Contét kötelezi a költségek viselésére.
Tomljenović | Marcoulli | Kornezov |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. december 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások