Language of document : ECLI:EU:C:2009:641

J. MAZÁK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. október 20.1(1)

C‑310/08. sz. ügy

London Borough of Harrow

kontra

Nimco Hassan Ibrahim

és

Secretary of State for the Home Department

(A Court of Appeal [England and Wales] [Civil Division] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Személyek szabad mozgása – A volt közösségi munkavállaló családtagjainak tartózkodási joga – A gyermekek tanulmányaik fogadó tagállamban történő folytatásához való joga – A nem tagállami állampolgár anyának a fogadó tagállamban történő tartózkodáshoz való joga – Az 1612/68/EGK rendelet 12. cikke – A 2004/38/EGK irányelv 12. cikkének (3) bekezdése – Azon anyagi fedezet hiánya, amely ahhoz szükséges, hogy a tartózkodási joggal rendelkező személyek ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszere számára”





1.        A jelen ügyben a Court of Appeal (England and Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) az EK 234. cikk értelmében három, a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet(2) 12. cikkének, illetve az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) értelmezésére irányuló kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2.        A kérdések N. H. Ibrahim, harmadik állambeli állampolgár (házastársa dán állampolgár, aki korábban az Egyesült Királyságban dolgozott, gyermekei iskolába járnak, és szintén dán állampolgárok) és a London Borough of Harrow (a továbbiakban: Borough) közötti eljárásban merültek fel N. H. Ibrahim egyesült királyságbeli lakhatási támogatásra való jogosultságával kapcsolatban. N. H. Ibrahim és gyermekei nem önellátóak, és az Egyesült Királyság szociális segítségnyújtására szorulnak. A szóban forgó eljárásba a Secretary of State for the Home Department (a továbbiakban: Secretary of State) beavatkozókén belépett. Az Egyesült Királyság jogszabályai értelmében N. H. Ibrahim nem jogosult lakhatási támogatásra, amennyiben a közösségi jog alapján nem rendelkezik a tagállamban való tartózkodási joggal. A Court of Appeal különösen a tekintetben kér iránymutatást, hogy N. H. Ibrahim és gyermekei rendelkeznek‑e tartózkodási joggal a 2004/38 irányelv vagy az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján, és ha igen, akkor rendelkezniük kell‑e megfelelő anyagi fedezettel ahhoz, hogy tervezett tartózkodási idejük alatt ne jelentsenek terhet az Egyesült Királyság szociális segítségnyújtási rendszere számára, és teljes körű egészségbiztosítással kell‑e rendelkezniük e tagállamban.

I –    Jogi háttér

A –    Közösségi szabályozás

3.        Az 1612/68 rendelet 10. cikke a 2004/38 irányelvvel történt hatályon kívül helyezését megelőzően a következőképpen rendelkezett:

„(1)      Állampolgárságuktól függetlenül a következők jogosultak azzal a munkavállalóval letelepedni, aki az egyik tagállam állampolgára, és aki egy másik tagállam területén áll alkalmazásban:

a)      a munkavállaló házastársa és azok a lemenő egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló eltartottjai;

b)      a munkavállaló és házastársa felmenő egyenes ági, eltartott rokonai.

(2)      A tagállamok lehetővé teszik az (1) bekezdés rendelkezése alá nem tartozó családtagok letelepedését, ha a fent említett munkavállaló tartja el őket vagy vele közös háztartásban élnek abban az országban, ahonnan a munkavállaló érkezett.

(3)      Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a munkavállalónak családja számára a foglalkoztatása szerinti régióban a helyi munkavállalók vonatkozásában átlagosnak tekintett lakással kell rendelkeznie; ez a rendelkezés azonban nem vezethet a hazai és másik tagállambeli munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetéshez.”

4.        Az 1612/68 rendelet 12. cikke kimondja:

„Egy másik tagállamban foglalkoztatott vagy alkalmazásban álló állampolgár gyermekei, ha a gyermekek a fogadó állam területén laknak, az állam saját állampolgáraiéval azonos feltételekkel nyernek felvételt általános oktatási intézménybe, szakmunkás- és egyéb szakképzésre.

A tagállamok támogatnak minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt.”

5.        A 2004/38 irányelv „A családtagok tartózkodási jogának megtartása az uniós polgár halála vagy távozása esetén” címet viselő 12. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az uniós polgárnak a fogadó tagállamból történő távozása nem vonja maga után gyermekei, vagy a felügyeleti jogot gyakorló szülő tartózkodási jogának elvesztését, állampolgárságukra tekintet nélkül, ha a gyermekek a fogadó tagállamban tartózkodnak, és ott egy oktatási intézménybe tanulmányok folytatása céljából beiratkoztak, tanulmányaik befejezéséig.”

6.        A 2004/38 irányelv 14. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„Az uniós polgárok és családtagjaik mindaddig rendelkeznek a 7., 12. és 13. cikkben előírt tartózkodási joggal, amíg megfelelnek az azokban meghatározott feltételeknek.”

B –    Nemzeti szabályozás

7.        Az Európai Gazdasági Térségből történő bevándorlásról szóló 2006. évi rendelet (Immigration [European Economic Area] Regulations 2006, a továbbiakban: 2006. évi rendelet) 6. §‑ának (1) bekezdése értelmében az „Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személy” kifejezés az EGT valamennyi olyan állampolgárára vonatkozik, aki az Egyesült Királyságban letelepedettként az alábbiakban meghatározott csoportok valamelyikébe tartozik: álláskereső, munkavállaló, önálló vállalkozó, önellátó személy vagy tanuló. A 2006. évi rendelet 19. §‑a (3) bekezdésének a) pontja értelmében az Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személy kiutasítható az Egyesült Királyságból, amennyiben e rendelet értelmében nem minősül az Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személynek, vagy e jogosultsága megszűnt.

8.        A lakásügyekről szóló 1996. évi törvény (UK’s Housing Act 1996) és a lakhatási- és a hajléktalansági támogatásról (támogatásra jogosultságról) szóló 2006. évi rendelet (Allocation of Housing and Homelessness [Eligibility] Regulations 2006) értelmében N. H. Ibrahim nem jogosult lakhatási támogatásra, amennyiben a közösségi jog alapján nem rendelkezik a tagállamban való tartózkodás jogával.

II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

9.        N. H. Ibrahim harmadik országbeli állampolgár. Házasságot kötött, azonban külön él a dán állampolgárságú M. B. Y.‑tól (a továbbiakban: M. B. Y.). M. B. Y. 2002‑ben érkezett az Egyesült Királyságba, és ott dolgozott 2002 októberétől 2003 májusáig. 2003 júniusától 2004 márciusáig M. B. Y. munkaképtelenségi ellátást igényelt, amelynek folyósítását megszüntették, amikor ennek az időszaknak a végén munkavégzésre alkalmasnak nyilvánították. M. B. Y. röviddel ezután távozott az Egyesült Királyságból, majd 2006 decemberében visszatért az Egyesült Királyságba. A munkaviszonya megszüntetése és az Egyesült Királyságból való távozása közötti időszakban a 2006. évi rendelet 6. §‑a értelmében M. B. Y. nem minősült „az Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személynek”. Az Egyesült Királyságba való 2006. decemberi visszatérésekor M. B. Y. az Egyesült Királyság joga alapján nem szerezte vissza „az Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személy” jogállását.

10.      N. H. Ibrahim 2003 februárjában az idegenrendészeti hatóságok engedélye alapján érkezett az Egyesült Királyságba a férjéhez való csatlakozás céljából. Négy gyermekük van, akik mind dán állampolgárok. 2007 októberében a gyermekek életkora 1 és 9 év között volt. A három nagyobb gyermek édesanyjával együtt érkezett az Egyesült Királyságba 2003 februárjában, a negyedik gyermek pedig az Egyesült Királyságban született. A két nagyobb gyermek nem sokkal az Egyesült Királyságba érkezését követően megkezdte tanulmányait az állami oktatásban, amelyet jelenleg is folytat.

11.      Férjének az Egyesült Királyságból 2004‑ben történt távozását követően N. H. Ibrahim különvált tőle. N. H. Ibrahim soha nem volt gazdaságilag önálló. Nem dolgozik, és teljes egészében jövedelmi helyzettől függő ellátásokra szorul ahhoz, hogy az alapvető megélhetési és lakhatási költségeit fedezze. Nem rendelkezik teljes körű egészségbiztosítással, és a National Health Service (NHS, nemzeti egészségbiztosító) ellátására szorul.

12.      2007 januárjában N. H. Ibrahim hajléktalanoknak járó támogatást igényelt a Boroughtól maga és gyermekei számára. 2007. február 1‑jei határozatában a Borough úgy ítélte meg, hogy N. H. Ibrahim nem jogosult lakhatási támogatásra, mivel sem ő, sem a férje nem volt jogosult a közösségi jog alapján az Egyesült Királyságban való tartózkodásra. A Borough lakhatás iránti kérelmeket elutasító határozatok felülvizsgálatával megbízott tisztviselője jogszerűségi felülvizsgálata keretében 2007. március 29‑i határozatával ugyanazon indokok alapján helybenhagyta a Borough 2007. február 1‑jei határozatát. Az elbírálás időpontjában M. B. Y. nem állt semmilyen munkaviszonyban, akkor is és most is állami segélyekre szorul.

13.      A Borough határozata ellen N. H. Ibrahim fellebbezést terjesztett elő a Clerkenwell and Shoreditch County Courthoz, amely 2007. október 18‑án helyt adott a fellebbezésnek. A County Court többek között megállapította, hogy N. H. Ibrahim két idősebb iskolakötelezett gyermeke az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján tanulmányai befejezése céljából tartózkodásra jogosult, és így N. H. Ibrahim mint a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő („primary carer”) származékos tartózkodási jogot szerzett. A bíróság megállapította azt is, hogy az Egyesült Királyságban való tartózkodási joguk független az önellátás bármely kérdésétől.

14.      A County Court ítélete ellen a Borough a kérdést előterjesztő bírósághoz fellebbezett. A Borough álláspontja szerint a 2004/38 irányelv képezi az uniós polgárok és családtagjaik tagállamok területén történő tartózkodáshoz való jogának feltételeit szabályozó egyetlen jogforrást. A kérdéseket előterjesztő bíróság szerint a Borough arra hivatkozik, hogy nyilvánvaló, miszerint a 2004/38 irányelv feltételei értelmében és különös tekintettel a 12. cikk (3) bekezdésében foglaltakra N. H. Ibrahim és gyermekei nem rendelkeznek tartózkodási joggal az Egyesült Királyság területén, mivel M. B. Y. egyesült királyságbeli munkaviszonya azelőtt szűnt meg, mielőtt 2004‑ben távozott volna onnan. A 2004/38 irányelv az 1612/68 rendelet 12. cikkét is módosította, és a Baumbast és R ügyben hozott ítélet(4) is ezen alapul. A Borough szerint az 1612/68 rendelet 12. cikke volt a munkavállaló gyermekének a fogadó tagállam oktatásához való hozzáférésre vonatkozó jogának jogalapja, azonban az 1612/68 rendelet 10. cikkének hatályon kívül helyezésével – amely e rendelet alapján a tartózkodáshoz való jogot biztosította – a 12. cikk által előírt oktatáshoz való hozzáférésre vonatkozó jog jelenleg a 2004/38 irányelvben foglalt módosított feltételek teljesülésétől függ. Mindenesetre a családnak az uniós polgár fogadó tagállamból való távozását követően fennmaradó tartózkodási joga önmagában az önellátás tényétől függ. Az önellátás és arányosság elve a közösségi jog – a polgárok és az állam szükségletei közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges – lényeges elvei. Az önellátás a migráns munkavállaló és családja tekintetében nem előírt követelmény, azonban minden egyéb típusú tartózkodási jog esetében feltétel, ahogy azt többek között a 2004/38 irányelv 7. cikke is egyértelművé teszi. A Baumbast és R ügyben a Baumbast család önellátó volt, és habár a Bíróság – a harmadik kérdésre adott válaszától eltérően – az első és második kérdésre adott válaszainak indokolásában nem utalt rá kifejezetten, ez a tény a hivatkozott ügy egyik tényállási eleme volt, és főszabály szerint téves lenne e tényt szélesebb körben értelmezni oly módon, hogy N. H. Ibrahim ezen értelmezésre hivatkozhasson önellátása hiányában is.

15.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint N. H. Ibrahim arra hivatkozik, hogy az 1612/68 rendelet a Bíróság Baumbast és R ügyben hozott ítéletével együttesen értelmezett 12. cikkének alapján jogosult az Egyesült Királyságban tartózkodni. Nyilvánvaló, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése az M. B. Y. tekintetében fennálló különleges körülményekből eredő joghézag – miszerint M. B. Y.‑nak az Egyesült Királyság területén történő tartózkodáshoz való jogot biztosító munkavállalói jogállása az onnan való távozását megelőzően szűnt meg, visszatérésekor pedig nem vált ismét tartózkodásra jogosulttá – miatt N. H. Ibrahim tekintetében nem alkalmazható. N. H. Ibrahim azonban úgy véli, hogy a Bíróság Echternach és Moritz egyesített ügyekben(5), valamint Baumbast és R ügyben(6) hozott ítéletei értelmében az 1612/68 rendelet 12. cikkéből közvetett tartózkodási jog vezethető le. Irreleváns tehát, hogy a 2004/38 irányelv hatályon kívül helyezte az 1612/68 rendelet 10. és 11. cikkét, mivel az 1612/68 rendelet 12. cikke kifejezetten hatályban maradt. Ez különösen igaz ebben az esetben, mivel N. H. Ibrahim gyermekeinek az oktatáshoz való hozzáférésre vonatkozó joga az Egyesült Királyságban már megnyílt annak ellenére, hogy M. B. Y. munkavállalói jogállása már 2004 tavaszán – a 2004/38 irányelv 2004. április 29‑i kihirdetését megelőzően – megszűnt az Egyesült Királyságban. A fogadó tagállamban dolgozó uniós polgárral szemben ugyanis nem áll fenn az önellátás követelménye. Továbbá a Baumbast és R ügy első és második kérdésére adott válaszaiban a Bíróság sem írta elő az önellátás követelményét. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a Bíróság nem tartotta szükségesnek a harmadik kérdés további részeinek megválaszolását (lásd a Baumbast és R ügyben hozott ítélet 95. pontját).

16.      A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a jelen fellebbezési ügy tényállása teljesen eltér az Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítéletben, valamint a Baumbast és R ügyben hozott ítéletben tárgyalt négy tényállástól. Az első ítélet tényállásában a tanuló gyermekek maguk is felnőttek voltak. Életük nagyobb részét a fogadó tagállamokban töltötték. A második ítélet esetében a Baumbast család továbbra is az Egyesült Királyságban található otthonában lakott, és a Bíróság önellátónak minősítette őket. Az R‑ügyben a migráns munkavállaló jelenleg is az Egyesült Királyságban dolgozik, és így nyilvánvalóan továbbra is tartózkodási joggal rendelkezik; csupán az történt, hogy elvált. A kérdést előterjesztő bíróság számára nem egyértelmű, hogy a Baumbast és R ügyben hozott ítélet értelmében az 1612/68 rendelet 12. cikke önmagában, vagy pedig e rendelet 10. és 12. cikke együttesen biztosít‑e közvetett tartózkodási jogot. Mivel 2004/38 irányelv 7. cikke lépett az 1612/68 rendelet 10. cikke helyébe, a kérdést előterjesztő bíróság számára nem egyértelmű, hogy a Baumbast és R ügyben hozott ítélet okfejtése teljes egészében irányadó marad‑e, mivel feltehető, hogy az ítélet új értelmezésének az 1612/68 rendelet 2004/38 irányelvvel együttesen vizsgált 12. cikkén kell alapulnia. Ráadásul a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Bíróság a Baumbast és R ügy első és második kérdését anélkül válaszolta meg, hogy utalt volna az önellátás elvére. Azonban a hivatkozott ítéletben adott válaszok azon tényállás alapján születtek, hogy a Baumbast család önellátó volt. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése nem kifejezetten az önellátásból indul ki, még ha a halál esetén fennmaradó tartózkodási jogot szabályozó 12. cikk (2) bekezdése kifejezetten említi is ezt az elvet. Ugyanakkor a nem a munkavállalók tartózkodási jogára vonatkozó rendelkezésekben általános elvként írják elő az önellátást.

17.      Ilyen körülmények között a Court of Appeal 2008. április 21‑én kelt végzésével előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„Olyan körülmények között, amikor

–        egy harmadik állam állampolgárának minősülő házastárs és uniós polgár gyermekei elkísérik az Egyesült Királyságba letelepedő uniós polgárt,

–        az uniós polgár az Egyesült Királyságban munkavállaló volt,

–        az uniós polgár később megszüntette munkaviszonyát, és ezt követően távozott az Egyesült Királyságból,

–        az uniós polgár, a harmadik állam állampolgárának minősülő házastárs és a gyermekek gazdaságilag nem önellátóak és az Egyesült Királyság szociális segítségnyújtására szorulnak,

–        a gyermekek nem sokkal az Egyesült Királyságba érkezésüket követően megkezdték általános iskolai tanulmányaikat, amikor az uniós polgár még munkavállalóként dolgozott:

1)      a házastárs és a gyermekek az Egyesült Királyságban csak akkor rendelkeznek–e tartózkodási joggal, ha teljesítik a […] 2004/38[…] irányelvben foglalt feltételeket?

vagy

2)      a)     Bíróság értelmezése szerint az […] 1612/68[…] rendelet 12. cikkéből származó tartózkodási joggal rendelkeznek–e, anélkül hogy teljesíteniük kellene […] 2004/38[…] irányelvben foglalt feltételeket, továbbá

b)      amennyiben ez a helyzet, rendelkezniük kell–e megfelelő anyagi forrással ahhoz, hogy tervezett tartózkodási idejük alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, és teljes körű egészségbiztosítással kell–e rendelkezniük a fogadó államban?

3)      Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó, változtat–e azon az a jelen ügyhöz hasonló helyzet, miszerint a gyermekek megkezdték általános iskolai tanulmányaikat, és az uniós polgár munkavállaló munkaviszonya azelőtt szűnt meg, hogy lejárt volna a tagállamok számára a […] 2004/38[…] irányelv átültetésére megszabott határidő?”

III – A Bíróság előtti eljárás

18.      Írásbeli észrevételeket N. H. Ibrahim, az Egyesült Királyság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Bizottság és az EFTA Felügyeleti Hatóság terjesztett elő. Tárgyalásra 2009. szeptember 2‑án került sor, amelyen a Borough, N. H. Ibrahim, az Egyesült Királyság, a Dán Királyság, Írország, a Bizottság és az EFTA Felügyeleti Hatóság terjesztett elő észrevételeket.

IV – Jogi értékelés

19.      A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás tárgya N. H. Ibrahim nemzeti jogszabályok alapján fennálló, lakhatási támogatásra való jogosultsága. Mivel a nemzeti jogszabályok értelmében e támogatás előfeltétele többek között az, hogy N. H. Ibrahim az Egyesült Királyságban tartózkodási joggal rendelkezzen, a Bíróság elé utalt kérdések lényegében arra keresnek választ, hogy N. H. Ibrahim és gyermekei a közösségi jog alapján jogosultak‑e ebben a tagállamban tartózkodni, és amennyiben igen, milyen feltételek mellett.(7)

20.      Nézetem szerint a kérdést előterjesztő bíróság által feltett három kérdést együtt kell vizsgálni. A kérdést előterjesztő bíróság kijelentette, hogy kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke és a Bíróság Baumbast és R ügyben hozott ítélete(8) a 2004/38 irányelv tükrében tartózkodási jogot biztosít a fogadó tagállamban munkaviszonyát megszüntető munkavállaló – még ha a fogadó tagállamban e minőségében eltöltött időtartam rövid is volt – gyermekeinek(9) nemrégiben megkezdett tanulmányaik folytatása érdekében, amennyiben e gyermekek nem önellátók.

21.      A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy M. B. Y. 2002 októberétől 2003 májusáig dolgozott az Egyesült Királyságban, és ott 2003 júniusától 2004 márciusáig munkaképtelenségi ellátást igényelt. Úgy tűnik tehát, hogy M. B. Y. az EK 39. cikk szerinti munkavállalói jogállással rendelkezett. Annak ellenére, hogy M. B. Y. viszonylag rövid ideig dolgozott az Egyesült Királyságban, a kérdéses időszakban fennállott közösségi munkavállalói jogállását a kérdést előterjesztő bíróság sem vonta kétségbe. Sőt, mivel úgy tűnik, hogy M. B. Y. ‑ jóllehet viszonylag rövid ideig ‑ tényleges és valós tevékenységet végzett az Egyesült Királyságban, a Bíróság rendelkezésére álló iratok között – amely körülményt a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárás során még meg kell vizsgálnia  ‑ semmi nem utal arra, hogy akár ő, akár a házastársa megpróbált volna a közösségi jogi rendelkezésekből csalárd módon vagy visszaélésszerűen előnyt szerezni.(10)

22.      A Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy N. H. Ibrahim és három gyermekük M. B. Y. munkavállalása idején telepedett le az utóbbival az Egyesült Királyságban. Két gyermekük az érkezésüket követően megkezdte tanulmányait az állami oktatásban, amelyet jelenleg is folytat. A kérdést előterjesztő bíróság által felvázolt körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy azon uniós polgár gyermekei, akik akkor telepedtek le a fogadó tagállamban, amikor szülőjük közösségi munkavállalónak minősült, az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében egyértelműen jogosultak tanulmányaikat az Egyesült Királyságban folytatni, és valójában e jog megtagadását jelentené, ha azért veszítenék el az adott tagállamban való tartózkodáshoz való jogukat, mert édesapjuk közösségi munkavállalói jogállása később megszűnt. Nézetem szerint e jog elveszítését a közösségi szabályozás és a Bíróság ítélkezési gyakorlata sem támasztja alá. A tanulmányok fogadó tagállamban történő megkezdéséhez és folytatásához való jog hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében a szóban forgó gyermekek tartózkodási joga közvetlenül az 1612/68 rendelet 12. cikkéből ered.

23.      A Bíróság a Baumbast és R ügyben hozott ítéletben kimondta, hogy ahhoz, hogy a közösségi munkavállaló családjának a fogadó államba történő integrálódása a lehető legkedvezőbb feltételekkel történjen, elengedhetetlen, hogy a közösségi munkavállaló gyermekének lehetősége legyen a fogadó tagállamban megkezdeni és folytatni, valamint – amint azt az 1612/68 rendelet 12. cikke kifejezetten előírja – sikeresen befejezni tanulmányait. A Bíróság Baumbast‑ügy konkrét körülményeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy annak megakadályozása, hogy azon uniós polgár gyermeke, aki az érintett időszakban a hivatkozott ügy egyértelmű tényállása alapján a közösségi jog értelmében már nem volt munkavállaló(11), tanulmányait a fogadó államban folytassa, mivel megtagadták tőle a tartózkodási engedélyt, visszatarthatja az említett polgárt az EK 39. cikkben biztosított szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától, és így akadályát képezheti az EK‑Szerződésben biztosított szabadság tényleges gyakorolásának.(12)

24.      Véleményem szerint ezért a Baumbast és R ügyben hozott ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy Baumbast gyermekeinek – annak érdekében, hogy általános iskolai tanulmányaikat folytathassák – az Egyesült Királyságban tartózkodáshoz való joga kizárólag magából az 1612/68 rendelet 12. cikkéből származott, és ezt a jogot akkor szerezték meg, amikor letelepedtek az Egyesült Királyságban, miközben Baumbastot migráns munkavállalóként megillette az ebben a tagállamban való tartózkodási joga. Baumbast gyermekeinek a tanulmányaik folytatása érdekében fennálló tartózkodási joga attól függetlenül fennmaradt, hogy Baumbast közösségi munkavállalói jogviszonya megszűnt.

25.      A Baumbast és R ügyben hozott ítélet szövegében semmi nem utal arra, hogy a Bíróság az 1612/68 rendelet (mára a 2004/38 irányelv által hatályon kívül helyezett) 10. cikkének és 12. cikkének együttes alkalmazására alapozta volna Baumbast gyermekei tartózkodási jogának fennmaradását.

26.      Noha a Bíróság a Baumbast és R ügyben hozott ítélet 58‑62. pontjában valóban utalt az 1612/68 rendelet mindkét rendelkezésére, egyértelmű, hogy ezt az R–ügy konkrét körülményeivel összefüggésben tette. R gyermekei valamely közösségi munkavállaló családtagjai voltak, azonban nem laktak állandó jelleggel együtt e munkavállalóval. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az 1612/68 rendelet 10. és 12. cikke értelmében valamely tagállam másik tagállam területén foglalkoztatott munkavállalójának családtagjait megilleti a letelepedés és a tanulmányok folytatásának joga.(13) A Bíróság mindeközben megállapította, hogy amikor az 1612/68 rendelet 10. cikke arról rendelkezik, hogy a migráns munkavállaló családtagjait megilleti a munkavállalóval történő letelepedés joga, nem írja elő, hogy az érintett családtagnak állandó jelleggel ott kell laknia.(14)

27.      E tekintetben kiemelném, hogy a Baumbast és R ügyben hozott ítélet rendelkező részének Baumbast és R gyermekeinek tartózkodási jogára vonatkozó 1. pontja kizárólag az 1612/68 rendelet 12. cikkén alapul.

28.      Megjegyzem továbbá, hogy – amint azt a Bíróság a Gaal‑ügyben hozott ítéletben(15) megállapította ‑ az 1612/68 rendelet 12. cikke nem tesz utalást a rendelet 10. cikkére. A Lubor Gaal‑ügyben a nemzeti bíróság arra várt választ, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében vett „gyermek” fogalma – a rendelet (mára hatályon kívül helyezett) 10. cikkének (1) bekezdéséhez és 11. cikkéhez hasonlóan – a 21 év alatti vagy az eltartott gyermekekre korlátozódik‑e. A Bíróság úgy vélte, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke alkalmazásának korhatárhoz vagy eltartott gyermeki minőséghez kötése ellentétes lenne a rendelkezés szövegével és szellemével.(16)

29.      Így az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján biztosított jogok létrejöttéhez a munkavállaló vagy korábbi munkavállaló gyermekeinek az alatt az idő alatt kell letelepedniük a fogadó tagállamban, mialatt szülőjük migráns munkavállalóként gyakorolja tartózkodási jogát e tagállamba.(17) Ez esetben – feltéve, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkében szereplő többi feltétel teljesül – a továbbiakban nincs jelentősége a szóban forgó gyermek fogadó tagállamban történő letelepedése jogalapjának,(18) sem annak, hogy ez a jogalap fennmarad‑e.(19)

30.      Azt az állítást, miszerint hatálybalépése óta a 2004/38 irányelv képezné az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő tartózkodáshoz való jogát szabályozó egyetlen jogforrást, véleményem szerint el kell utasítani.

31.      A közösségi jogalkotó a 2004/38 irányelv elfogadásakor nem helyezte hatályon kívül az 1612/68 rendelet 12. cikkét, jóllehet a rendelet 10. és 11. cikkét 2006. április 30‑i hatállyal kifejezetten hatályon kívül helyezte.(20) Ennélfogva úgy tűnik, hogy a közösségi jogalkotó egyértelműen fenn kívánta tartani a munkavállalók vagy volt munkavállalók gyermekei az 1612/68 rendelet 12. cikkében megállapított és a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához fűződő jogait.

32.      Nézetem szerint mindenesetre nem áll fenn olyan összeegyeztethetetlenség vagy összeütközés az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében biztosított és a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett tartózkodási jog és a 2004/38 irányelv alapján biztosított jogok között, amelynek alapján a Bíróságnak megszorítóbban újra kellene értelmeznie az 1612/68 rendelet 12. cikkét. A közösségi jogalkotó különösen a 2004/38 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének(21) elfogadásával nem korlátozta vagy módosította az 1612/68 rendelet kifejezetten a munkavállalók vagy volt munkavállalók gyermekeire vonatkozó 12. cikkének hatályát, hanem megerősítette(22) a többi uniós polgár gyermekeinek arra vonatkozó jogát, hogy tanulmányaikat meghatározott körülmények között a fogadó tagállamban folytassák.(23)

33.      Ami az N. H. Ibrahim gyermekei által az Egyesült Királyságban folytatott tanulmányok időtartamát illeti, a fennálló körülmények között úgy vélem, hogy ez az időtartam a tanulmányok folytatásához való joguk és ehhez kapcsolódó tartózkodási joguk szempontjából irreleváns. Az 1612/68 rendelet 12. cikke nem tartalmaz a tanulói jogviszony minimális hosszára vonatkozó feltételt. Továbbá álláspontom szerint ilyen feltételek meghatározása összeegyeztethetetlen lenne a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával, mivel a Bíróság például a Gaal‑ügyben(24), a Baumbast és R ügyben(25), a di Leo‑ügyben(26) és az Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítéletében(27) sem megszorítóan, hanem tágan értelmezte az 1612/68 rendelet 12. cikkét. Sőt, a Bíróság az Eind‑ügyben hozott ítéletébe(28) megerősítette azon állandó ítélkezési gyakorlatát, miszerint a mozgásra és tartózkodásra vonatkozó másodlagos közösségi szabályozást nem lehet megszorító módon értelmezni. Úgy vélem, hogy ha a volt közösségi munkavállaló uniós polgár gyermekeitől ténylegesen azért nem folytathatnák tanulmányaikat a fogadó tagállamban, mert egy bizonyos minimális időszakon keresztül nem jártak ott iskolába,(29) ez visszatarthatná az említett polgárt az EK 39. cikkben biztosított szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától, és így akadályát képezné e szabadság tényleges gyakorolásának. A Bíróság által a Baumbast és R ügyben hozott ítélet 54. pontjában kimondottakra utalva(30) úgy vélem, hogy az ilyen feltételek meghatározása az 1612/68 rendelet 12. cikkének nemcsak a betűjével, hanem e cikk – sőt, az EK 39. cikk ‑ szellemével is ellentétes lenne.

34.      Mivel N. H. Ibrahim gyermekeit(31) abból a célból illeti meg tartózkodási jog a fogadó tagállamban, hogy ott az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében általános oktatásban vegyenek részt, a Baumbast és R ügyben hozott ítélet alapján(32) ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő számára, hogy állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodjon, így megkönnyítve a fent említett jogok gyakorlását.(33)

35.      Az 1612/68 rendelet 12. cikkében meghatározott jogokkal rendelkező gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülők valójában igen nehéz helyzetben vannak, mivel nekik a szóban forgó rendelkezésből közvetlenül egyáltalán nem vezethető le tartózkodási joguk. Mindazonáltal e magánszemélyek mint a szóban forgó gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülők egyértelmű, ám közvetett tartózkodási joga – a gyermekeket az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján megillető jogok teljes érvényesülésének biztosítása érdekében – az 1612/68 rendeletnek a Bíróság értelmezése szerinti 12. cikkéből levezethető.(34)

36.      A kérdést előterjesztő bíróság azonban felvetette azt a kérdést, hogy N. H. Ibrahimnak és gyermekeinek az Egyesült Királyságban való tartózkodáshoz fűződő joga ahhoz a feltételhez van‑e kötve, miszerint rendelkezniük kell megfelelő anyagi fedezettel ahhoz, hogy tervezett tartózkodási idejük alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerének, és teljes körű egészségbiztosítással kell‑e rendelkezniük a fogadó államban.

37.      Nézetem szerint a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő alapeljárás körülményei között az önellátás vagy az egészségbiztosítással rendelkezés kikötését sem a közösségi jogalkotás, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem támasztja alá.

38.      A tagállamok területén való tartózkodási jog az EK 18. cikk (1) bekezdése értelmében közvetlenül megillet minden uniós polgárt.

39.      E jogra azonban a Szerződésben és az annak végrehajtására hozott rendelkezésekben megállapított korlátozások és feltételek vonatkozhatnak.(35) E tekintetben a közösségi szabályozás bizonyos uniós polgárok és családtagjaik esetében meghatározott körülmények között kifejezett követelményként előírta, hogy a fogadó államban érvényes, minden kockázatra kiterjedő egészségbiztosítással és megfelelő anyagi fedezettel kell rendelkezniük ahhoz, hogy tartózkodási idejük alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.(36)

40.      Megjegyzem azonban, hogy nem áll fenn ilyen követelmény például a fogadó tagállamban munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként dolgozó uniós polgárokra, sem az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó családtagokra vonatkozóan.(37)

41.      Mivel a közösségi jogalkotó kifejezetten úgy döntött, hogy csak bizonyos esetekre nézve korlátozza egyes uniós polgárok és családtagjaik tartózkodási jogát azáltal, hogy követelményként írja elő az önellátást és az egészségbiztosítással való rendelkezést, úgy vélem, hogy a többi uniós polgár és azok családtagjai tekintetében az ilyen feltételek, illetve követelmények hiánya egyértelműen azt jelenti, hogy a közösségi jogalkotó úgy döntött, hogy esetükben ezeket nem írja elő.(38) Úgy vélem ezért, hogy az uniós polgárok és családtagjaik tartózkodási jogára csak akkor vonatkoznak az önellátással és az egészségbiztosítással való rendelkezéssel kapcsolatos feltételek vagy korlátozások, ha azokat a közösségi jogalkotó kifejezetten előírja.

42.      Továbbá, noha adott esetben megállapítható lehet, hogy a tartózkodási joggal, valamint az önellátással és az egészségbiztosítással rendelkezéssel kapcsolatban a közösségi jog alapján átfogó különbségtételre került sor a munkavállaló vagy önálló vállalkozó uniós polgárok és családtagjaik, valamint a „gazdaságilag aktívnak nem minősülő” személyek között,(39) hangsúlyozni kell, hogy ez a különbségtétel se nem abszolút(40), se nem végleges(41).

43.      Egyértelmű, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke – amely a 2004/38 irányelv elfogadása ellenére nem módosult – nem ír elő a címzettek számára az önellátással kapcsolatos feltételt vagy az egészségbiztosításra vonatkozó követelményt.

44.      Sőt, az Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, hogy az 1612/68 rendelet értelmében a közösségi munkavállaló gyermekének jogállása magában foglalja, hogy e gyermekek jogosultak az állami tanulmányi támogatásra annak elősegítése érdekében, hogy be tudjanak illeszkedni a fogadó ország társadalmába. Ez a követelmény akkor is irányadó, ha a szóban forgó közösségi jogi rendelkezések címzettjei olyan tanulók, akik a tanköteles életkor betöltése előtt érkeztek a fogadó országba.(42)

45.      A Bíróság tehát ‑ anélkül, hogy bármilyen pénzügyi követelményt írna elő az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján biztosított jogok jogosultjaival szemben ‑ az Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítéletében úgy ítélte meg, hogy a diákok tanulmányi és létfenntartási költségeinek fedezéséhez nyújtott támogatás olyan szociális támogatásnak tekintendő, amelyre a közösségi munkavállalók (és volt munkavállalók) gyermekei ugyanolyan feltételek mellett jogosultak, mint a fogadó ország saját állampolgárai.(43)

46.      Továbbá a Baumbast és R ügyben hozott ítéletből sem vezethető le az önellátás vagy az egészségbiztosítással rendelkezés követelménye.

47.      A Bíróság nem szabott ilyen feltételt sem a Baumbast és R ügyben hozott ítélet rendelkező részének 1. pontjában, miszerint a volt közösségi munkavállaló gyermekei az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében jogosultak az általános oktatásban való részvétel céljából e tagállamban tartózkodni, sem a rendelkező rész 2. pontjában, miszerint a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodhat, így könnyítve meg a fent említett jog gyakorlását.(44) Ami a Baumbast gyermekek és a felügyeletüket ténylegesen gyakorló szülő tartózkodási jogát illeti, nézetem szerint a Bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a Baumbast család történetesen valóban rendelkezett anyagi fedezettel és egészségbiztosítással.

48.      Az önellátás és az egészségbiztosítás kérdése a hivatkozott ügyben pusztán Baumbast tartózkodási jogával kapcsolatban merült fel,(45) és az állt a kérdés középpontjában, hogy azon európai uniós polgár, akit a fogadó tagállamban migráns munkavállalóként már nem illet meg tartózkodási jog, az EK 18. cikk (1) bekezdésének közvetlen alkalmazásával európai uniós polgárként rendelkezhet‑e ugyanott tartózkodási joggal.(46)

V –    Végkövetkeztetések

49.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Court of Appeal (England and Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

Azon európai uniós polgár gyermekei, akik valamely tagállamban telepedtek le, mialatt szülőjük migráns munkavállalóként gyakorolta tartózkodási jogát e tagállamban, a munkavállalók közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 12. cikkének értelmében jogosultak az általános oktatásban való részvétel céljából e tagállamban tartózkodni.

Az 1612/68 rendelet 12. cikkét a jelen ügy körülményei között úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő számára, hogy állampolgárságától függetlenül gyermekeivel tartózkodjon, így könnyítve meg a fent említett jogok gyakorlását. Az a tény, hogy az uniós polgár szülő már nem migráns munkavállaló a fogadó tagállamban, és már távozott is onnan, illetve hogy a gyermekek és a felügyeletüket ténylegesen gyakorló szülő nem önellátóak, és a fogadó tagállam szociális segítségnyújtására szorulnak, illetve az, hogy a gyermekek mennyi ideje folytatják általános iskolai tanulmányaikat a fogadó tagállamban, e tekintetben egyáltalán nem releváns.


1 – Eredeti nyelv: angol.


2 – HL 1968. L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.


3 – HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.


4 – A C‑413/99. sz. ügyben 2002. szeptember 17‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑7091. o.).


5 – A C‑389/87. és C‑390/87. sz. egyesített ügyekben 1989. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 723. o.).


6 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


7 – Úgy tűnik, hogy 2008. április 21‑én, az előzetes döntéshozatalra utaló végzés keltének napján a kérdéseket előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy N. H. Ibrahim kizárólag a közösségi jog alapján lehet esetlegesen az Egyesült Királyságban tartózkodásra jogosult. A 2009. szeptember 2‑i tárgyaláson a Borough és az Egyesült Királyság jogi képviselője jelezte, hogy N. H. Ibrahim jogi helyzete időközben megváltozott, mivel férje újra munkát vállalt az Egyesült Királyságban. Mivel a kérdéseket előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzését nem módosította és nem is vonta vissza, nézetem szerint az abban rögzített tényállás alapján kell folytatni az eljárást.


8 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


9 – És a felügyeletüket ténylegesen gyakorló szülőnek.


10 – Lásd a C‑212/97. sz. Centros‑ügyben 1999. március 9‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑1459. o.) 24. és 25. pontját, valamint a C‑151/04. és C‑152/04. sz., Nadin és Nadin-Lux egyesített ügyekben 2005. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑11203. o.) 45‑48. pontját.


11 – A Bíróság továbbá a 4. lábjegyzetben hivatkozott Baumbast és R ügyben hozott ítélet 54. pontjában hangsúlyozta, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében az oktatásba való felvétel joga „egy tagállam olyan állampolgárának gyermekét” illeti meg, „aki egy másik tagállamban dolgozik vagy dolgozott” (kiemelés tőlem). Lásd még az 5. lábjegyzetben hivatkozott Echternach és Moritz egyesített ügyekben hozott ítélet 21. pontját. Ebben az ügyben A. Moritz édesapja már nem volt munkavállaló a fogadó tagállamban, mivel visszatért származási tagállamába. Lásd még a 42/87. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítéletet (EBHT 1988., 5445. o.), amelyben a Bíróság úgy vélte, hogy az egyenlő bánásmódhoz való jog továbbra is megilleti az elhunyt migráns munkavállaló gyermekeit. Lásd a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését.


12 – Lásd az 50‑52. pontot (hivatkozás a 4. lábjegyzetben).


13 – Lásd az 58. pontot (hivatkozás a 4. lábjegyzetben).


14 – Lásd a 62. pontot.


15 – A C‑7/94. sz. ügyben 1995. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1031. o.) 23. pontja.


16 – Lásd a 25. pontot.


17 – Lásd a 197/86. sz. Brown‑ügyben 1988. június 21‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 3205. o.) 30. pontját és a 15. lábjegyzetben hivatkozott Gaal‑ügyben hozott ítélet 27. pontját.


18 – Például az 1612/68 rendelet (immár hatályon kívül helyezett) 10. cikke.


19 – A C‑302/02. sz. Laurin Effing‑ügyben ismertetett indítványában (2005. január 20‑án hozott ítélet, EBHT 2005., I‑553. o.) Kokott főtanácsnok megállapította, hogy „[m]ivel az 1612/68 rendelet 12. cikke a volt migráns munkavállalók gyermekeit is kedvezményben részesíti, lényegtelen, hogy a migráns munkavállaló akkor is még a fogadó országban tartózkodik‑e, illetve munkavállaló‑e, amikor e gyermek a fenti körülményen alapuló tartózkodási jogára hivatkozik. A 10. cikk előírásainak sem kell a továbbiakban megfelelni. Ez a rendelkezés meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akik a munkavállaló családtagjaiként a fogadó államban lakhatnak. Különösen megköveteli, hogy a munkavállaló az érintett személyeket eltartsa. Az 1612/68 rendelet 12. cikke szerinti jogok ugyanis csak azon alapulnak, hogy a múltban ez a helyzet fennállt, és függetlenek attól a körülménytől, hogy e helyzet jelenlegis fennáll-e. Ezért elegendő, ha a gyermek szüleivel vagy egyik szülőjével egy tagállamban élt abban az időben, amikor ott legalább az egyik szülője munkavállalóként lakott” (kiemelés tőlem). Lásd az 58. pontot, a belső idézeteket mellőztem.


20 – Lásd a 2004/38 irányelv 38. cikkét.


21 – Amely kifejezetten előírja, hogy az uniós polgárnak a fogadó tagállamból történő távozása nem vonja maga után gyermekei vagy a felügyeleti jogot gyakorló szülő tartózkodási jogának elvesztését, állampolgárságukra tekintet nélkül, ha a gyermekek a fogadó tagállamban tartózkodnak, és ott egy oktatási intézménybe tanulmányok folytatása céljából beiratkoztak, tanulmányaik befejezéséig. Megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből az tűnik ki, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható az N. H. Ibrahim‑ügy konkrét körülményeire.


22 – A fogadó tagállamban történő tartózkodáshoz való joguk fenntartása révén.


23 – Ezt az értelmezést nézetem szerint alátámasztja a 2004/38 irányelv (3) preambulumbekezdésének szövegezése. Míg e preambulumbekezdés utal arra, hogy szükséges a külön a munkavállalókkal, az önálló vállalkozókkal, valamint a diákokkal és más inaktív személyekkel foglalkozó, meglévő közösségi jogi eszközök egységes szerkezetbe foglalása és felülvizsgálata, ugyanezen preambulumbekezdésből kitűnik, hogy az irányelv célja egyértelműen az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának egyszerűsítése és megerősítése, nem pedig annak csökkentése volt. A Bíróság nemrégiben, a C‑127/08. sz., Metock és társai ügyben 2008. július 25‑én hozott ítéletében (EBHT 2008., I‑6241. o.) ugyanebben a szellemben kiemelte, hogy az uniós polgárok számára a 2004/38 irányelv nem biztosíthat kevesebb jogot, mint azok a másodlagos jogi aktusok, amelyeket az irányelv módosít vagy hatályon kívül helyez (lásd az 59. pontot).


24 – Hivatkozás a 15. lábjegyzetben.


25 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


26 – A C‑308/89. sz. ügyben 1990. november 13‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4185. o.).


27 – Hivatkozás az 5. lábjegyzetben.


28 – A C‑291/05. sz. ügyben 2007. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10719. o.) 43. pontja.


29 – Még meghatározandó.


30 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


31 – Akik akkor telepedtek le az Egyesült Királyságban, amikor az édesapjukat migráns munkavállalóként megillette a tartózkodás joga a fogadó tagállamban.


32 – Lásd a 75. pontot (hivatkozás a 4. lábjegyzetben).


33 – Vagyis a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő a gyermekeket az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján megillető jogok szükségszerű következményeként jogosult arra, hogy gyermekével együtt a fogadó tagállamban tartózkodjon. Analógia alapján lásd a C‑200/02. sz., Zhu és Chen ügyben 2004. október 19‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑9925. o.) 45. pontját.


34 – A tartózkodási jognak a gyermekek felügyeletét ténylegesen gyakorló szülő részére történő biztosítását a családi élethez való alapvető jog tiszteletben tartásának biztosítása iránti igény indokolja. Lásd az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikkét.


35 – Lásd ebben az értelemben a 28. lábjegyzetben hivatkozott Eind‑ügyben hozott ítélet 28. pontját.


36 – Lásd különösen a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b), c) és d) pontját, valamint 7. cikkének (2) bekezdését. Korábban lásd a tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28‑i 90/364/EGK tanácsi irányelvet (HL 1990. L 180., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 3. o.), a kereső tevékenységük folytatásával felhagyó munkavállalók és önálló vállalkozók tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28‑i 90/365/EGK tanácsi irányelvet (HL 1990. L 180., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 5. o.) és a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28‑i 90/366/EGK tanácsi irányelvet (HL 1990. L 180., 30. o.). Lásd még a 33. lábjegyzetben hivatkozott Zhu és Chen ügyben hozott ítéletet, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az EK 18. cikk és a 90/364 irányelv a fogadó állam területén határozatlan idejű tartózkodási jogot biztosít valamely tagállam azon kiskorú állampolgára számára, aki megfelelő betegbiztosítással rendelkezik, és akit harmadik ország állampolgárságával rendelkező azon szülője tart el, aki elegendő anyagi fedezettel rendelkezik ahhoz, hogy a kiskorú ne jelentsen terhet a fogadó tagállam költségvetése számára. Ilyen esetben ugyanezen rendelkezések lehetővé teszik a ténylegesen a gyermek felügyeleti jogát gyakorló szülő számára, hogy a gyermekkel együtt a fogadó tagállamban tartózkodjék.


37 – Lásd például a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a) és d) pontját, valamint 7. cikkének (2) bekezdését. Lásd különösen a 2004/38 irányelv 14. cikkének (4) bekezdését. A 2004/38 irányelv elfogadása előtt lásd például a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1968. október 15‑i 68/360/EGK tanácsi irányelv (HL 1968. L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 27. o.) 4. cikkét, amely előírta, hogy a tagállamok biztosítják a területükön való tartózkodás jogát a tagállami munkavállalóknak és családtagjaiknak. A 68/360 irányelvet a 2004/38 irányelv helyezte hatályon kívül.


38 – Lásd például a 2004/38 irányelv 12. cikkének (2) és (3) bekezdését.


39 – Lásd a 28. lábjegyzetben hivatkozott Eind‑ügyben hozott ítélet 28‑30. pontját.


40 – Lásd például a 2004/38 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését.


41 – Lásd a 2004/38 irányelv 16. cikkét, amely többek között úgy rendelkezik, hogy azokra az uniós polgárokra, akik huzamos tartózkodási jogot nyertek, nem vonatkoznak az irányelv III. fejezetében előírt feltételek.


42 – Lásd a 35. pontot (hivatkozás az 5. lábjegyzetben).


43 – Uo., 36. pont. A 26. lábjegyzetben hivatkozott di Leo‑ügyben hozott ítéletében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkének hatálya nem korlátozódik a fogadó tagállamon belüli oktatásra vagy képzésre. Így a rendelkezés hatálya alá tartozó gyermekeket a tanulmányi támogatások odaítélése szempontjából saját állampolgárként kell kezelni, és nemcsak akkor, ha e gyermekek az oktatásban vagy képzésben a fogadó államban vesznek részt, hanem akkor is, ha ez a gyermekek állampolgársága szerinti államban történik. Lásd még a 9/74. sz. Casagrande‑ügyben 1974. július 3‑án hozott ítéletet (EBHT 1974., 773. o.) és a 68/74. sz. Alaimo‑ügyben 1975. január 29‑én hozott ítéletet (EBHT 1975., 109. o.).


44 – E tényezőkre nem található utalás az ítélet 47‑63. és 68‑75. pontjában. Ezek a pontok tartalmazzák a Bíróság első és második kérdéssel kapcsolatos megállapításait.


45 – Nem pedig gyermekeinek és házastársának az Egyesült Királyságban való tartózkodási jogával kapcsolatban.


46 – A Bíróság Baumbast jogállásával kapcsolatban megállapította, hogy az uniós polgárok tartózkodási jogának gyakorlása alárendelhető a tagállamok jogos érdekeinek. Így az EK 18. cikk (1) bekezdése és különösen a 90/364 irányelv 1. cikke értelmében a tartózkodási jog kedvezményezettjei nem válhatnak „indokolatlan” teherré a fogadó tagállam költségvetése számára. Lásd a 86‑90. pontot (hivatkozás a 4. lábjegyzetben).