JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. október 13.(1)

C‑43/10. sz. ügy

Nomarchiaki Aftodioikisi Aitoloakarnanias és társai

(A Symvoulio tis Epikrateias [Görögország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Környezetvédelem – 2000/60/EK irányelv – Az Unió vízpolitikája – Folyóelvezetés – A vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási terv kidolgozására előírt határidő – Előzetes hatások – A nyilvánosság részvétele –2001/42/EK irányelv – Tervek és programok környezeti vizsgálata – Időbeli hatály – 85/337/EGK irányelv – Környezeti hatásvizsgálat – Korábbi tanulmányok felhasználhatósága – 92/43/EGK irányelv – A vadon élő állatok és növények védelme – A közösségi jelentőségű természeti területek védelme – 79/409/EGK irányelv – A madarak védelme – A különleges természetvédelmi területek védelme – Hatásvizsgálat – A károsítás tilalma – A károsítás igazolása”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – Jogi háttér

A –   Az uniós jog

1.     A vízről szóló keretirányelv

2.     A KHV‑irányelv

3.     A SEA‑irányelv

4.     A madárvédelmi irányelv

5.     Az élőhelyirányelv

B –   A görög jog

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

IV – Jogi értékelés

A –   A vízről szóló keretirányelvről

1.     Az első kérdésről – a vízről szóló keretirányelv 4. cikke alkalmazásának időpontja

2.     A harmadik kérdés első részkérdéséről – a más vízgyűjtő kerületekbe történő vízátvezetés megengedhetősége

a)     A vízről szóló keretirányelv 4. cikke szerinti megőrzési és helyreállítási kötelezettségekről

b)     A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének projektekre való alkalmazása

c)     A vizek jó állapotáról

d)     A környezeti célkitűzésektől való eltérésről

3.     A második kérdésről – a vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervek szükségességéről

4.     A harmadik kérdés második részéről – az átvezetés megengedhető céljai

5.     A harmadik kérdés harmadik részkérdéséről – az alternatívák vizsgálata

6.     A negyedik kérdésről – a vízről szóló keretirányelv előzetes hatásai

a)     Az irányelvek előzetes hatásaival kapcsolatos ítélkezési gyakorlatról

b)     A bizalomvédelemről és a jogbiztonságról

c)     Az alapügyről

7.     Az ötödik kérdésről – a nyilvánosság részvétele

B –   A KHV‑irányelvről

C –   A SEA‑irányelvről

1.     A hetedik kérdésről – a SEA‑irányelv tárgyi hatálya

a)     A „tervek és programok” fogalmáról

b)     A gazdálkodási tervek vizsgálatára vonatkozó kötelezettségről

2.     A nyolcadik kérdésről – a SEA‑irányelv időbeli hatálya

a)     A gazdálkodási tervek előkészítéséről

b)     Az Acheloos elvezetésére vonatkozó terv előkészítéséről

c)     A nyolcadik kérdéssel kapcsolatos következtetés

3.     A kilencedik kérdésről – a környezeti vizsgálat terjedelme

D –   Természetvédelem

1.     A tizedik kérdésről – a javasolt természeti területek védelme a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadásakor

a)     A javasolt természeti területek ideiglenes területvédelméről

b)     A természeti területek védelméről a közösségi jegyzékbe való felvételt követően

c)     A tizedik kérdéssel kapcsolatos következtetés

2.     A tizenegyedik kérdésről

a)     Az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdése első mondatának alkalmazhatóságáról

b)     Az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) és (4) bekezdéséről

c)     A tizenegyedik kérdéssel kapcsolatos következtetés

3.     A tizenkettedik kérdésről – a nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okok

4.     A tizenharmadik kérdésről – a Natura 2000 egységességének biztosításához szükséges intézkedések

5.     A tizennegyedik kérdésről – valamely természetes édesvízi ökológai rendszer változása

V –   Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        Több mint húsz éve dolgoznak a görög hatóságok azon, hogy a nyugat‑görögországi Acheloos folyót részben a kelet‑görögországi Peneo folyó felé elvezessék, és a felső szakaszát energiatermelésre használják. A Symvoulio tis Epikrateias (a továbbiakban: államtanács) mindazonáltal az engedélyezés tárgyában hozott megfelelő határozatokat ismételten megsemmisítette. Az alapügy tárgya egy olyan, 2006. évi törvény érvényessége, amely a munkálatokat újra engedélyezi.

2.        A nagyon átfogó és összetett előzetes döntéshozatal iránti kérelem súlypontját az a kérdés képezi, hogy e törvényt a vízről szóló keretirányelv(2) alapján kell‑e értékelni, és ha igen, mennyiben, jóllehet az ebben az irányelvben előírt releváns kötelezettségek tekintetében a törvény elfogadásakor még átmeneti időszak volt érvényben. Emellett azt kell tisztázni, hogy mennyiben egyeztethető össze a KHV‑irányelvvel(3), hogy a jogalkotási eljárásban egy korábbi közigazgatási eljárásban elvégzett környezeti hatásvizsgálatra hivatkoznak. Azt kérdezik továbbá, hogy a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló irányelv(4) (a továbbiakban: SEA‑irányelv; a SEA a strategic environmental assessment [stratégiai környezeti vizsgálat] rövidítése) alkalmazandó volt‑e, és hogy adott esetben az említett környezeti hatásvizsgálaton felül szükséges volt‑e a SEA‑irányelv szerinti vizsgálat. Végül pedig az érintett Natura 2000 minősítésű területek védelmével kapcsolatos egyes kérdéseket kell megvizsgálni az élőhelyirányelv szerint.(5)

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      A vízről szóló keretirányelv

3.        A vízről szóló keretirányelv lényeges környezeti célkitűzéseit és az esetleges kivételeket a 4. cikk rögzíti.

„(1) A vízgyűjtő‑gazdálkodási tervekben előírt intézkedési programok átültetésére az alábbiak vonatkoznak:

a)      a felszíni vizek

i.      a tagállamok a (6) és (7) bekezdésre is figyelemmel, a (8) bekezdés sérelme nélkül végrehajtják a szükséges intézkedéseket, hogy megakadályozzák az összes felszíni víztest állapotának romlását;

ii.      a tagállamok védik, javítják, és helyreállítják az összes felszíni víztestet, figyelemmel a mesterséges és jelentősen módosított víztestekre vonatkozó iii. pont rendelkezéseire is, azzal a céllal, hogy legkésőbb az ezen irányelv hatálybalépését követő 15 éven belül elérjék a jó állapotot, az V. mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően, figyelemmel a (4) bekezdés szerinti hosszabbításokra, és az (5), (6) és (7) bekezdés alkalmazására is, a (8) bekezdés sérelme nélkül;

iii.      a tagállamok védik, és javítják az összes mesterséges és jelentősen módosított víztestet, a jó ökológiai potenciál és jó kémiai állapot elérésének céljából, legkésőbb 15 éven belül ezen irányelv hatálybalépését követően az V. mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően, figyelemmel a (4) bekezdés szerinti hosszabbításokra, és az (5), (6) és (7) bekezdés alkalmazására is, a (8) bekezdés sérelme nélkül;

iv.      […]

az 1. cikkben említett vonatkozó nemzetközi egyezmények sérelme nélkül az érintett tagállamok vonatkozásában;

b)      a felszín alatti vizek

[…]

(3)      A tagállamok akkor minősíthetnek egy felszíni víztestet mesterségesnek vagy jelentősen módosítottnak, ha:

a)      a víztest hidromorfológiai jellemzőinek megváltoztatása, amely szükségessé válhat a jó ökológiai állapot eléréséhez, jelentős mértékben káros hatással lehet:

i.      a tágabb környezetre;

ii.      a hajózásra, beleértve a kikötői létesítményeket vagy a szabadidős tevékenységekre;

iii.      olyan tevékenységekre, amelyek céljából a vizet tározzák, mint az ivóvízellátás, energiatermelés vagy az öntözés;

iv.      folyószabályozásra, árvízvédelemre, a területi vízrendezésre; vagy

v.      egyéb, ugyanilyen fontos fenntartható emberi fejlesztési tevékenységekre;

b)      a víztest mesterséges vagy megváltoztatott jellemzői által szolgált hasznos célok műszaki megvalósíthatatlanság vagy aránytalan költségek miatt nem érhetőek el más, a környezet szempontjából jóval előnyösebb eszközzel.

Az ilyen minősítést és az okait külön megemlítik a 13. cikkben megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben és hatévente felülvizsgálják.

(4)      […]

(5)      A tagállamok kevésbé szigorú környezeti célkitűzések elérését is megcélozhatják, mint amelyeket az 1. cikk [helyesen: (1) bekezdés] alatt követelnek meg olyan sajátos víztestekre, amelyeket annyira befolyásolt az emberi tevékenység, az 5. cikk (1) bekezdése értelmében, vagy amelyek természetes állapota olyan, hogy ezeknek a célkitűzéseknek az elérése nem valósítható meg vagy aránytalanul költséges lenne, és az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

a)      az ilyen emberi tevékenység által szolgált környezeti és társadalmi‑gazdasági célkitűzések nem érhetők el [helyesen: szükségletek nem elégíthetők ki] más módon, amelyek jelentősen jobb környezetvédelmi változatot jelentenek aránytalan költségek előidézése nélkül;

b)      a tagállamok biztosítják

–      felszíni vizek esetén, a lehető legjobb ökológiai és kémiai állapot elérését, figyelembe véve a hatásokat, amelyeket nem lehet ésszerű módon elkerülni az emberi tevékenység vagy a szennyezés természete miatt,

–      […]

c)      nem következik be további romlás az érintett víztestben;

d)      a kevésbé szigorú környezeti célkitűzések meghatározását és annak okait kifejezetten megemlítik a 13. cikkben megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben és ezeket a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják.

(6)      […]

(7)      A tagállamok nem szegik meg ezt az irányelvet, ha

–        az eredménytelenség a felszín alatti víz jó állapotának, egy felszíni vagy felszín alatti víztest jó ökológiai állapotának, vagy adott esetben, jó ökológiai potenciáljának elérésében, vagy állapotromlásának megelőzésében, egy felszíni víztest fizikai jellemzőinek újabb keletű módosulásának vagy a felszín alatti víztestek szintjében beállt változásoknak a következménye, vagy

–        új, fenntartható emberi fejlesztési tevékenység következménye az eredménytelenség annak megakadályozásában, hogy egy felszíni víztest kiváló állapota jó állapotúvá romoljon [helyesen: a felszíni víztest kiváló állapota jó állapotúvá romlása megelőzésének meghiúsulása új, fenntartható emberi fejlesztési tevékenység következménye],

és az összes alábbi feltétel teljesül:

a)      minden lehetséges lépést megtesznek a víztest állapotára gyakorolt ártalmas hatás mérséklésére;

b)      e változtatások okait [helyesen: e változtatások vagy módosítások okait] a 13. cikkben megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási terv részletesen tartalmazza [helyesen: részletesen tartalmazza és indokolja], és a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják;

c)      e változtatások vagy módosítások oka elsőrendű közérdek és/vagy ha a hasznokat [helyesen: hasznot], amelyek [helyesen: amely] a környezet és a társadalom számára az (1) bekezdésben meghatározott célokból fakadnak [helyesen: fakad], felülmúlják e változások hasznai [helyesen: felülmúlja e változtatások vagy módosítások haszna] az emberi egészség, az emberi biztonság megtartása vagy a fenntartható fejlődés tekintetében;

d)      a víztest megváltoztatásával vagy módosításával szolgált hasznos célkitűzések a műszaki megvalósíthatóság vagy az aránytalan költségek miatt nem érhetők el más olyan módon, ami a környezet számára jóval előnyösebb.

(8)      A (3), (4), (5), (6) és (7) bekezdések alkalmazása során a tagállam biztosítja, hogy az alkalmazás nem zárja ki vagy veszélyezteti állandó jelleggel az ezen irányelvben foglalt célkitűzések teljesítését az ugyanazon a vízgyűjtő kerületen belüli más víztestek esetén, és összhangban van az egyéb közösségi környezeti joganyaggal [helyesen: joganyag végrehajtásával].

(9)      Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az új rendelkezések alkalmazása, beleértve a (3), (4), (5), (6) és (7) bekezdés alkalmazását is, biztosítsa a védelemnek legalább ugyanazt a szintjét, mint a meglévő közösségi joganyag [helyesen: mint a hatályos közösségi jogszabályok].”

4.        A vízről szóló keretirányelv 5. cikke szerint a tagállamoknak 2004. december 22‑ig el kellett készíteniük minden vízgyűjtő kerület jellemzőinek elemzését. A vízről szóló keretirányelv 8. cikke szerint a tagállamoknak 2006. december 22‑ig programokat kellett kidolgozniuk a vizek megfigyeléséhez. A 15. cikk (2) bekezdése szerint mindkét intézkedésről három hónapon belül jelentést kell benyújtaniuk a Bizottság részére.

5.        A 11. cikk azokat az intézkedési programokat szabályozza, amelyeket a tagállamoknak a vízgyűjtő kerületekre ki kell alakítaniuk. Ezek kidolgozásának határidejét a (7) bekezdés rögzíti:

„Az intézkedési programokat legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő kilenc éven belül ki kell dolgozni, és minden intézkedést át kell ültetni a gyakorlatba legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő 12 éven belül.”

6.        A vízről szóló keretirányelv 13. cikke a vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervek kidolgozását szabályozza. Az (1) bekezdés tartalmazza a kidolgozásra vonatkozó kötelezettséget, a (6) bekezdés pedig a közzétételre vonatkozó határidőt.

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy minden, teljes egészében a területükön fekvő vízgyűjtő kerületre vízgyűjtő‑gazdálkodási terv készüljön.

[…]

(6)      A vízgyűjtő‑gazdálkodási terveket legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő kilenc évvel közzéteszik.”

7.        A vízről szóló keretirányelv 14. cikke a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz:

„(1)      A tagállamok elősegítik az összes érdekelt fél bevonását ezen irányelv végrehajtásába, különösen a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek elkészítésébe, felülvizsgálatába és korszerűsítésébe [helyesen: naprakésszé tételébe]. A tagállamok biztosítják, hogy minden vízgyűjtő kerület esetében nyilvánosságra hozzák, és a nyilvánosság, beleértve a vízhasználókat, számára hozzáférhetővé teszik az alábbiakat, azért, hogy azok állást foglalhassanak:

a)      a terv kidolgozásának ütemterve és munkaprogramja, beleértve a tervezett konzultációs intézkedésekről szóló közleményt legalább három évvel annak az időszaknak a kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik;

b)      a vízgyűjtőn azonosított jelentős vízgazdálkodási kérdések közbenső áttekintése, legalább két évvel azon időszak kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik;

c)      a vízgyűjtő‑gazdálkodási terv tervezete legalább egy évvel azon időszak kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik.

Kérelemre hozzáférhetővé kell tenni azokat a háttérdokumentumokat és információkat, amelyeket felhasználtak a vízgyűjtő‑gazdálkodási terv tervezetének kidolgozásában.

(2)      Az aktív részvétel és konzultáció érdekében a tagállamok legalább hat hónap időtartamot biztosítanak a fenti dokumentumok írásos észrevételezésére.”

8.        A vízről szóló keretirányelv átültetésére előírt határidő a 24. cikk szerint 2003. december 22‑én járt le.

2.      A KHV‑irányelv

9.        A 2. cikk (1) bekezdése a KHV‑irányelv célkitűzését rögzíti:

„A tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely ahhoz szükséges, hogy az engedély megadása előtt többek között a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva, a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek engedélyezése kötelező legyen, és esetükben hatásvizsgálatot végezzenek. Ezeket a projekteket a 4. cikk határozza meg.”

10.      A KHV‑irányelv 1. cikkének (5) bekezdése azonban kivételt tartalmaz a jogszabályok tekintetében.

„Mivel ez az irányelv a jogalkotási folyamaton keresztül valósítja meg célját, beleértve az információnyújtást is, jelen irányelv nem vonatkozik azokra a projektekre, amelyek részleteit a vonatkozó nemzeti jogszabály határozza meg.”

11.      A KHV‑irányelv 5. cikke azt szabályozza, hogy milyen információkat kell közölni a környezeti hatásvizsgálat keretében:

„(1) Azoknak a projekteknek az esetén, amelyek a 4. cikk alapján az 5–10. cikkel összhangban környezeti hatásvizsgálatra kötelezettek, a tagállamok elfogadják azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a projektgazda a IV. mellékletben meghatározott alábbi információkat megfelelő formában közli, amennyiben:

a)      a tagállamok úgy ítélik meg, hogy az információ jelentős az engedélyezési eljárás adott szakaszában, és az adott projekt, projekttípus vagy a várható környezeti szempontok sajátos jellemzőire;

b)      a tagállamok úgy ítélik meg, hogy figyelembe véve többek között a pillanatnyi ismereteket és a vizsgálati módszereket, észszerűen elvárható a projektgazdától ennek az információnak az összeállítása.”

12.      A KHV‑irányelv I. mellékletének 12. és 15. pontja a vízkészletek átvezetését szolgáló létesítményeket és a duzzasztólétesítményeket tünteti fel.

3.      A SEA‑irányelv

13.      A tervek és programok fogalmát a SEA‑irányelv 2. cikkének a) pontja határozza meg:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

a)      tervek és programok: azok a tervek és programok, beleértve az Európai Közösség által közösen finanszírozottakat is, illetve ezek bármely módosítása:

–      amelyeket valamely nemzeti, regionális vagy helyi szintű hatóságnak kell kidolgoznia, illetve elfogadnia, illetve amelyeket valamely hatóság dolgoz ki parlamenti vagy kormány általi jogalkotási eljárás útján történő elfogadásra, valamint

–      amelyeket törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések írnak elő”.

14.      A SEA‑irányelv 3. cikke azt szabályozza, hogy mely tervekkel és programokkal kapcsolatban kell a vizsgálatot elvégezni. Különösen az (1)–(5) bekezdés mérvadó:

„(1)      A 4–9. cikknek megfelelő környezeti vizsgálatot kell végezni azokkal a 2–4. cikkben említett tervekkel és programokkal kapcsolatban, amelyeknek valószínűleg jelentős környezeti hatásuk lesz.

(2)      A (3) bekezdésre is figyelemmel környezeti vizsgálatot végeznek valamennyi olyan tervvel és programmal kapcsolatban,

a)      amely a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, energetika, ipar, közlekedés, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, távközlés, idegenforgalom, területrendezés, illetve földhasználat terén készül, és amely meghatározza a 85/337/EGK irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek [helyesen: projektek végrehajtása] jövőbeli engedélyének kereteit; illetve

b)      amely esetében valószínű területi hatására tekintettel a 92/43/EGK irányelv 6. vagy 7. cikke értelmében vizsgálatra van szükség.

(3)      A (2) bekezdésben említett tervek és programok közül azok, amelyek helyi szinten kis területek használatát veszik tervbe, illetve a (2) bekezdésben említett terveknek vagy programoknak csupán kisebb módosításai, csak abban az esetben igényelnek környezeti vizsgálatot, ha a tagállamok úgy határoznak, hogy azoknak valószínűleg jelentős hatásuk van a környezetre.

(4)      A tagállamok határozzák meg, hogy a (2) bekezdésben említetteken kívül azoknak az egyéb terveknek vagy programoknak, amelyek meghatározzák a projektek jövőbeli engedélyének kereteit, valószínűleg jelentős környezeti hatása van‑e.

(5)      A tagállamok eseti vizsgálattal vagy a tervek és programok típusának meghatározásával, illetve e kétféle megközelítés ötvözésével határozzák meg, hogy a (3) és (4) bekezdésben említett tervek vagy programok valószínűleg jelentős hatással lesznek a környezetre. A tagállamok ebből a célból minden esetben figyelembe veszik a II. mellékletben meghatározott vonatkozó szempontokat annak érdekében, hogy ez az irányelv kiterjedjen a valószínűleg jelentős környezeti hatással bíró tervekre és programokra.

(6) […]”

15.      A SEA‑irányelv 11. cikke szabályozza a KHV‑irányelv követelményeivel és a környezeti vizsgálat keretében lefolytatott más eljárásokkal való kapcsolatot.

„(1)      Az ennek az irányelvnek az alapján végzett környezeti vizsgálat nem sérti a 85/337/EGK irányelv, illetve az egyéb közösségi jogszabályok követelményeit.

(2)      Olyan tervek és programok tekintetében, amelyekre vonatkozóan a környezeti hatások vizsgálatát ez az irányelv és egyéb közösségi jogszabályok egyidejűleg teszik kötelezővé, a tagállamok a vonatkozó közösségi jogszabályok követelményeinek eleget tevő összehangolt vagy együttes eljárásról rendelkezhetnek, többek közt a vizsgálat felesleges ismétlésének elkerülése végett.

(3)      […]”

16.      A 13. cikk (1) bekezdése szerint a SEA‑irányelvet 2004. július 21‑ig kellett átültetni.

17.      A 13. cikk (3) bekezdése a SEA‑irányelv időbeli hatályát szabályozza. Az irányelv főszabály szerint csak azokra az eljárásokra vonatkozik, amelyek az átültetetésre előírt határidő lejárta után kezdődtek. Az ezt megelőzően indult eljárásokra csak korlátozásokkal vonatkozik:

„A 4. cikk (1) bekezdésében említett kötelezettség azokra a tervekre és programokra vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban az első hivatalos előkészítő tevékenység az (1) bekezdésben említett időpont utánra esik. Azok a tervek és programok is, amelyekkel kapcsolatban az első hivatalos előkészítő tevékenység megelőzi ezt az időpontot, illetve amelyeket több mint 24 hónappal ezt követően fogadnak el vagy terjesztenek be jogalkotási eljárásra, a 4. cikk (1) bekezdésében említett kötelezettség hatálya alá tartoznak, azt az esetet kivéve, ha a tagállamok eseti alapon úgy döntenek, hogy ez nem megvalósítható, és döntésükről tájékoztatják a nyilvánosságot.”

4.      A madárvédelmi irányelv

18.      A vadon élő madarak védelméről szóló, 1979. április 2‑i 79/409/EGK tanácsi irányelv(6) (a továbbiakban: madárvédelmi irányelv) 4. cikkének (1) és (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok az irányelv I. melléklete szerinti madarak és a vonuló madarak védelmére leginkább alkalmas területeket különleges védelmi területekké minősítik.

19.      A madárvédelmi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének első mondata a különleges védelmi területek védelmét szabályozza:

„Az (1) és (2) bekezdésekben meghatározott védett területek vonatkozásában a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, amennyiben azok e cikk céljai szempontjából jelentőséggel bírnak.”

5.      Az élőhelyirányelv

20.      Az élőhelyirányelv 4. cikkének (1) bekezdése és III. melléklete (1. szakasz) szerint a tagállamok javaslatot tesznek a Bizottság számára azokra a természeti területekre vonatkozóan, amelyeken az I. mellékletben felsorolt természetes élőhelytípusok, illetve a II. mellékletben felsorolt őshonos fajok előfordulnak. A Bizottság e javaslatok közül a 4. cikk (2) bekezdése és a III. melléklet (2. szakasz) szerint kiválasztja azokat a természeti területeket, amelyeket felvesz a közösségi jelentőségű természeti területek jegyzékébe.

21.      Az élőhelyirányelv 4. cikkének (5) bekezdése a természeti területek védelmére vonatkozó rendelkezések időbeli hatályát szabályozza.

„Amint egy természeti terület felvételre kerül a (2) bekezdés harmadik albekezdésében említett jegyzékbe, a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdését kell rá alkalmazni.”

22.      A 92/43/EGK tanácsi irányelv értelmében a mediterrán bioföldrajzi régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzék elfogadásáról szóló, 2006. július 19‑i 2006/613/EK bizottsági határozattal(7) többek között a következő területeket vették fel a jegyzékbe:

–        „Delta Acheloou, Limnothalassa Mesologgiou‑Aitolikou, Ekvoles Evinou, Nisoi Echinades, Nisos Petalas” (GR2310001),

–        „Limni Amvrakia” (GR2310007),

–        „Limni Ozeros” (GR2310008),

–        „Limnes Trichonida kai Lysimachia” (GR2310009) és

–        „Aspropotamos” (GR1440001(8)).

23.      E határozatról a tagállamokat az EUR‑Lex adatbázisa szerint 2006. július 19‑én értesítették,(9) és azt az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2006. szeptember 21‑én tették közzé.

24.      A természeti területek védelmére vonatkozó rendelkezéseket az élőhelyirányelv 6. cikkének (2)–(4) bekezdése rögzíti:

„(2)      A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetvédelmi [helyesen: természetmegőrzési] területeken található olyan természetes élőhelytípusok és olyan fajok élőhelyei károsodásának és megzavarásának megakadályozására, amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.

(3)      Figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket, megfelelő vizsgálatot kell folytatni minden olyan terv vagy program hatásait illetően, amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen a természeti terület kezeléséhez, de akár önmagában, akár pedig más terv vagy program részeként valószínűleg jelentős hatással lesz arra. A természeti területre gyakorolt hatások vizsgálatának eredményét figyelembe véve, továbbá a (4) bekezdés rendelkezéseinek értelmében az illetékes nemzeti hatóságok csak azután hagyják jóvá az érintett tervet vagy programot, ha megbizonyosodtak arról, hogy az nem fogja hátrányosan befolyásolni az érintett természeti terület épségét, és miután – adott esetben – kikérték a lakosság véleményét is.

(4)      Amennyiben a természeti területre gyakorolt hatások vizsgálatának kedvezőtlen eredménye ellenére valamely elsődlegesen fontos, társadalmi vagy gazdasági jellegű közösségi érdekre figyelemmel [helyesen: valamely nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okra – ideértve a társadalmi vagy gazdasági jellegű okokat is – figyelemmel] – alternatív megoldás hiányában – mégis végre kell hajtani egy tervet vagy programot, a tagállam minden szükséges kiegyenlítő intézkedést megtesz a Natura 2000 általános egységességének megóvása érdekében. A tagállam az elfogadott kiegyenlítő intézkedésekről értesíti a Bizottságot.

Amennyiben az érintett természeti terület elsődleges fontosságú természetes élőhelytípust foglal magában és/vagy veszélyeztetett faj élőhelyéül szolgál, kizárólag az emberi egészséggel, a közbiztonsággal vagy a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyökkel kapcsolatos, továbbá – a Bizottság véleménye szerint – a közérdek kényszerítő indokain alapuló szempontokat lehet érvényesíteni [helyesen: nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okokra lehet hivatkozni].”

25.      Az élőhelyirányelv 7. cikke e rendelkezéseket kiterjeszti a madárvédelmi irányelv szerinti különleges védelmi területekre.

B –    A görög jog

26.      A vízről szóló keretirányelvet a 2003. évi 3199. sz. törvénnyel(10) és a 2007. évi 51. sz. elnöki rendelettel(11) ültették át. A jelen ügyben a 2003. évi 3199. sz. törvénynek a 2006. évi 3481. sz. törvény(12) általi módosításáról van szó.

27.      A 2006. évi 3481. sz. törvény 9. cikke a következő 5. ponttal egészíti ki a 2003. évi 3199. sz. törvény 7. cikkét:

„(5)      Az állam vizeinek védelmére és a vízgazdálkodásra vonatkozó nemzeti program jóváhagyásáig, valamint a régiók önálló vízgazdálkodási terveinek elfogadásáig megengedett a víz adott vízgyűjtőből történő felfogása és annak átvezetése egy másik vízgyűjtőbe, egy olyan vízgazdálkodási terv alapján, amelyet az adott vízgyűjtő(k) vonatkozásában fogadtak el, azért, hogy:

a) a városban/településen fellépő sürgős lakossági ivóvízellátással kapcsolatos igényt kielégítsék,

b) […]

c) […] vagy

d) energiatermelést végezzen olyan nagy vízerőművek számára, amelyek teljesítőképessége meghaladja az 50 MW‑t. […]”

28.      A 2006. évi 3481. sz. törvény 13. cikke a vitatott munkálatokat érinti:

„(1) Az Acheloos folyó felső szakaszának Thesszália felé történő részleges elvezetésének munkálatai nagyléptékű és nemzeti jelentőségű beavatkozást jelentenek.

(2) Jóváhagyásra került az Acheloos és a thesszáliai Peneo folyók vízgyűjtő‑gazdálkodási terve […].

(3) Jóváhagyásra kerültek azon környezeti korlátozások és követelmények, amelyek az Acheloos folyó felső szakaszának Thesszália felé történő részleges elvezetése munkálatainak megvalósítására és kivitelezésére vonatkoznak, amelyek tekintetében teljes mértékben alkalmaztak minden olyan eljárást, amelyet a nemzeti és közösségi jogszabályok hatályban lévő rendelkezései írnak elő a természet‑ és műemlékvédelem, továbbá a kulturális örökség védelme körében, ideértve a nyilvánosság és az érintett ügyosztályok tájékoztatását és a velük történő konzultációt is. […]

(4) A közérdekű munkálatokat, csakúgy, mint a Dimosia Epicheirisi Ilektrismou (Görögország állami villamosenergia‑szolgáltató társasága) (DEI) által végzett munkálatokat, amelyekre közbeszerezési pályázatot írtak ki, és amelyek befejeződtek vagy a megvalósítás szakaszában vannak, és az Acheloos folyó felső szakaszának Thesszália felé történő részleges elvezetési munkálataira vonatkoznak, valamint a villamosenergia termelési munkálatokat, az előző bekezdésben leírt módon jóváhagyott gazdálkodási tervvel és a környezetvédelmi paraméterekkel összhangban kell elvégezni.”

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

29.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróság előtti jogvita tárgya az Acheloos folyó (Nyugat‑Görögország) felső szakaszának a Peneo folyó (Kelet‑Görögország, pontosabban Thesszália) felé történő részleges elvezetésére vonatkozó munkálatok. A tulajdonképpeni elvezetés mellett a munkálatok kiterjednek különböző olyan duzzasztógátakra is, amelyeket energiatermelésre akarnak használni.

30.      Az Acheloos folyó, amely körülbelül 220 km hosszú és maximális szélessége 90 m, a Pindus hegységben ered Metsovo területen, és számos mellékfolyótól táplálva, Missolungitól nyugatra éri el torkolatát a Patraszi‑öbölben, átszeli az ország egyik legfontosabb vízgyűjtő medencéjét, és különösen fontos édesvízi ökológiai rendszert alkot.

31.      A Peneo folyó szintén a Pindus hegységben ered, azonban keleti irányba folyik a Thesszáliai‑síkságon keresztül, és a Szaloniki‑öbölben éri el torkolatát.

32.      A munkálatok elvégzése érdekében számos miniszteri rendeletet hoztak, legutóbb a 2006. évi 3481. sz. törvényt.

33.      A pontosság kedvéért, az 1991. és 1992. évi tárcaközi rendeletekkel hagyták jóvá először az egyes műszaki munkálatokra vonatkozó környezetvédelmi követelményeket, amelyek az Acheloos folyó vizének Thesszália felé történő elvezetésének összetett tervébe tartoztak. A szóban forgó tárcaközi rendeleteket a görög államtanács 1994‑ben megsemmisítette.

34.      E határozatokat követően a Környezetvédelmi, Területrendezési és Közmunkaügyi Minisztérium gondozásában kiadtak egy egységes környezeti hatástanulmányt az elvezetési műveletek összességét érintően, majd ezt követően 1995‑ben két miniszteri rendeletet fogadtak el a munkálatok helyének meghatározására és a környezeti követelmények jóváhagyására vonatkozóan. A szóban forgó rendeleteket az államtanács határozata 2000‑ben szintén megsemmisítette.

35.      A görög államtanács fent említett, e megsemmisítésről rendelkező határozatait követően a Környezetvédelmi, Területrendezési és Közmunkaügyi Minisztérium kidolgozott egy integratív környezeti hatások vizsgálatára irányuló tanulmányt az Acheloos folyó vizének Thesszália felé történő elvezetésére vonatkozóan, így 2003‑ban elfogadtak egy tárcaközi rendeletet, amely a munkálatok megvalósítása és kivitelezése céljából jóváhagyta a környezeti követelményeket. A szóban forgó tárcaközi rendeletet az államtanács 2005‑ben megsemmisítette.

36.      Ezért 2006. július 6‑án olyan szabályozási javaslatokat terjesztettek be a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadására irányuló eljárásban, amelyek az Acheloos és a Peneo vízgyűjtő‑gazdálkodási terveiről és az említett munkálatok engedélyezéséről rendelkeztek. A törvényt e rendelkezésekkel fogadták el, és a 2006. augusztus 2‑i közzététellel lépett hatályba.

37.      Az alapügyben a Nomarchiaki Aftodioikisi Aitoloakarnanias (Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya) és társai azt kérik, hogy a tervet összességében semmisítsék meg. Annak érdekében, hogy e kérelem tárgyában dönteni lehessen, a görög államtanács a következő tizennégy kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„1.      A vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezéssel egyszerűen a vízgazdálkodási tervek kidolgozására írtak‑e elő véghatáridőt (2009. december 22.), vagy ez az időpont az említett irányelv 3., 4., 5., 6., 9., 13. és 15. cikkében foglalt rendelkezések átültetésére meghatározott határidőt jelent?

2.      Abban az esetben, ha a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az irányelv vizsgált rendelkezése egyszerűen a vízgazdálkodási tervek kidolgozására ír elő véghatáridőt, előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést kell a Bíróság elé terjeszteni:

Valamely nemzeti jogszabály, amely megengedi a vízátvezetést egy adott vízgyűjtőből egy másikba anélkül, hogy kidolgozták volna az azon vízgyűjtő kerületekre vonatkozó terveket, amelyek területén azok a vízgyűjtők is találhatók, amelyekből és amelyekbe átvezetésre kerül a víz, megfelel‑e a vízről szóló keretirányelv 2., 3., 4., 5., 6., 9., 13. és 15. cikke szerinti rendelkezéseknek, figyelembe véve különösen, hogy az említett irányelv 2. cikkének 15. pontja értelmében a vízgyűjtő‑gazdálkodás fő egysége az a vízgyűjtő kerület, amelyhez tartozik?

3.      Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést kell még a Bíróság elé terjeszteni:

A vízről szóló keretirányelv 2., 3., 4., 5., 6., 9., 13. és 15. cikke értelmében megengedett‑e a víz átvezetése egy vízgyűjtő kerületből egy másik közeli vízgyűjtő kerületbe; igenlő válasz esetén a szóban forgó átvezetés célja kizárólag a lakossági vízszükséglet kielégítése lehet‑e, vagy öntözés és energiatermelés is. Az irányelv fent említett rendelkezései értelmében szükség van‑e minden esetben olyan – indokolt és a szükséges tudományos vizsgálat alapján elfogadott – közigazgatási döntésre, amely megállapítja, hogy a célzott vízgyűjtő kerület nincs abban a helyzetben, hogy saját vízforrásaival elégítse ki lakossági, öntözési és egyéb célú vízigényét?

4.      Amennyiben a Bíróság arra a következtetésre jut az 1. kérdéssel kapcsolatban, hogy a vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdése nem pusztán a vízgazdálkodási tervek kidolgozására állapít meg véghatáridőt (2009. december 22.), hanem az említett irányelv 3., 4., 5., 6., 9., 13. és 15. cikkének átültetésére szab meghatározott határidőt, előzetes döntéshozatal céljából még a következő kérdést kell a Bíróság elé terjeszteni:

Valamely nemzeti szabályozás, amelyet az átültetésre fent előírt határidőn belül fogadtak el, és amely megengedi a vízátvezetést egy adott vízgyűjtőből egy másikba anélkül, hogy kidolgozták volna az azon vízgyűjtő kerületekre vonatkozó terveket, amelyek területén azok a vízgyűjtők is találhatók, amelyekből és amelyekbe átvezetésre kerül a víz, kétségtelenül veszélybe sodorja‑e a szóban forgó irányelv hatékony érvényesülését, vagy annak vizsgálatához, hogy veszélybe sodorta‑e az irányelv hatékony érvényesülését, további kritériumok figyelembevétele is szükséges, mint amilyen az előirányzott beavatkozások mértéke vagy a vízátvezetés céljai?

5.      A vízről szóló keretirányelv 13., 14., és 15. cikkének – amelyek a nyilvánosság tájékoztatására, a nyilvánossággal történő konzultációra és részvételére vonatkozó eljárásokról rendelkeznek – megfelel‑e az olyan, a nemzeti parlament által elfogadott szabályozás, amellyel a vízgyűjtő‑gazdálkodási terveket elfogadták, amennyiben a vonatkozó nemzeti jogszabály nem ír elő nyilvánosság részvételére vonatkozó szakaszt a nemzeti parlament előtti eljárás során, és amennyiben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy megtartották volna az irányelv által előírt konzultációs szakaszt a közigazgatási eljárásban?

6.      A KHV‑irányelv értelmében a környezetvédelmi hatástanulmány, amely duzzasztógátak építésére és vízátvezetésre vonatkozik – és amelyet azután terjesztenek a nemzeti parlament elé jóváhagyásra, hogy a bíróság már megsemmisítette az aktust, amellyel korábban jóváhagyták –, illetve amely vonatkozásában már lezajlott a nyilvánosság tájékoztatása, kielégíti‑e a fent említett irányelv 1., 2., 5., 6., 8., 9. cikkében foglalt, a nyilvánosság tájékoztatását és részvételét érintő követelményeket anélkül, hogy újból le kellene folytatni ezt az eljárást?

7.      A SEA‑irányelv hatálya alá tartozik‑e az olyan folyóelvezetésre irányuló terv, amely:

a)      duzzasztógátak építésével és a víz egyik vízgyűjtő kerületből a másikba történő átvezetésével jár;

b)      a vízről szóló keretirányelv hatálya alá tartozik;

c)      a KHV‑irányelv által szabályozott munkálatokra vonatkozik és

d)      környezeti hatással lehet az élőhelyirányelv által meghatározott területekre?

8.      Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést kell még a Bíróság elé terjeszteni:

A SEA‑irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében lehet‑e formális előkészítő aktusoknak tekinteni azokat az aktusokat, amelyeket 2004. július 21‑e előtt fogadtak el, oly módon, hogy ne kelljen elkészíteni a stratégiai környezeti vizsgálatot; olyan aktusokat, amelyek a vitatott munkálatokra vonatkoznak, és amelyeket a bíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisített?

9.      Az előző kérdésre adott nemleges válasz esetén előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést kell még a Bíróság elé terjeszteni:

A SEA‑irányelv 11. cikkének (2) bekezdése alapján, amennyiben a terv egyidejűleg a szóban forgó irányelv, valamint a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv hatálya alá is tartozik, amelyek maguk is előírják a munkálat környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatát, vajon elegendőek‑e a SEA‑irányelv tiszteletben tartására a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv rendelkezései alapján elvégzett tanulmányok, vagy önálló stratégiai környezeti vizsgálat elvégzése szükséges?

10.      Az élőhelyirányelv 3., 4. és 6. cikke értelmében azok a területek, amelyek szerepelnek a közösségi jelentőségű természeti területeket tartalmazó nemzeti jegyzékben, és amelyeket utóbb a közösségi jelentőségű területek közösségi jegyzékbe is belefoglaltak, a 92/43/EGK élőhelyirányelv védelmi körébe tartoznak‑e a mediterrán bioföldrajzi régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzék elfogadásáról szóló, 2006. július 19‑i 2006/613/EK bizottsági határozat elfogadását megelőzően?

11.      Lehetőség van‑e az élőhelyirányelv 3., 4. és 6. cikke értelmében arra, hogy az illetékes nemzeti hatóságok felhatalmazást adjanak olyan vízelvezetési terv megvalósítására, amely nem kapcsolódik közvetlenül, illetve nem nélkülözhetetlen különleges természetvédelmi területnek minősülő terület megóvásához, amikor az erre a munkálatra vonatkozó aktában szereplő minden tanulmányban megállapították a terület madárvilágára vonatkozó adatok teljes hiányát, illetve az arra vonatkozó megbízható és naprakész adatok hiányát?

12.      Az élőhelyirányelv 3., 4. és 6. cikke értelmében azok az elsődlegesen az öntözéshez, másodsorban pedig a lakossági használatra szolgáló vízszükséglethez kapcsolódó indokok, amelyek alapján valamely vízelvezetési terv megvalósul, kimerítik‑e az irányelv által előírt, a közérdek kényszerítő indoka fogalmát olyan módon, hogy megengedhető legyen a munkálatok megvalósítása, annak ellenére, hogy annak káros hatása van a fent említett irányelv által védett területekre?

13.      Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést kell még a Bíróság elé terjeszteni:

Az élőhelyirányelv 3., 4. és 6. cikke értelmében a Natura 2000 minősítésű terület – amelyet valamely vízelvezetési terv károsan érint – általános egységességének védelmét szolgáló, szükséges kiegyenlítő intézkedéscsomag alkalmasságának meghatározásakor figyelembe kell‑e venni olyan kritériumokat, mint amilyenek az elvezetés terjedelme és a végrehajtásához szükséges műveletek jellege?

14.      Az EK‑Szerződés 6. cikkében (jelenleg az EUMSZ 11. cikkben) foglalt fenntartható fejlődés elve fényében az élőhelyirányelv 3., 4. és 6. cikke értelmében az illetékes nemzeti hatóságok adhatnak‑e engedélyt olyan vízelvezetési terv kivitelezésére, amely Natura 2000 minősítésű területen zajlik, anélkül, hogy ez ne kapcsolódna közvetlenül, illetve ne lenne nélkülözhetetlen e terület egységességének védelméhez, amennyiben a szóban forgó terv környezeti hatásainak vizsgálata során arra a következtetésre jutnak, hogy e terv következményeképpen a természetes édesvízi ökológiai rendszer ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré változna?”

38.      Írásbeli észrevételeket Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai (Nyugat‑Görögország), a thesszáliali Larisa, Magnisia(13), Karditsa, valamint Trikala tartomány autonóm kormánya és társai(14), a Dimosia Epicheirisi Ilektrismou (DEI) villamosenergia‑szolgáltató társaság, a Görög Köztársaság, a Norvég Királyság és az Európai Bizottság nyújtott be. Norvégia kivételével ezek a felek a 2011. május 24‑i tárgyaláson is képviseltették magukat.

IV – Jogi értékelés

39.      Az államtanács négy különböző irányelv értelmezésére vonatkozó tizennégy összetett kérdést terjeszt elő, amelyeket a következő sorrendben fogok vizsgálni: az ügy súlypontját a vízről szóló keretirányelv képezi (erről az A. pontban), amely mindazonáltal időbeli hatálya miatt lényegében az előzetes hatásain keresztül alkalmazandó.(15) Ezt követően a KHV‑irányelvre, pontosabban az említett irányelv által munkálatok valamely törvény általi engedélyezésével szemben támasztott követelményekre vonatkozó kérdést kell megválaszolni (erről a B. pontban). Vizsgálni kell továbbá a SEA‑irányelv tárgyi és időbeli hatályát, valamint a kombinált környezeti vizsgálat lehetőségét az említett irányelv, a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv értelmében (erről a C. pontban). Végül az élőhelyirányelv alkalmazhatóságára vonatkozó több kérdést és az említett irányelv által a vitatott munkálatokkal szemben támasztott követelményeket vizsgálom (erről a D. pontban).

40.      Mindazonáltal előzetesen rá kell mutatni arra, hogy a DEI azon érve, hogy a mesohorai duzzasztóval kapcsolatos munkálatokat el kell választani a munkálatok egészétől, az előzetes döntéshozatali eljárás szempontjából nem bír jelentőséggel. Mivel az államtanács erre vonatkozó kérdést nem terjesztett elő, a Bíróság ezzel kapcsolatban nem tud véleményt nyilvánítani.

A –    A vízről szóló keretirányelvről

41.      Az államtanács első kérdése arra irányul, hogy a vízről szóló keretirányelv releváns rendelkezései már a 2006. évi 3481. sz. törvényre alkalmazandók voltak‑e (erről az 1. pontban). Ezt követően azt kell tisztázni, hogy a vízgyűjtő kerületek közötti vízátvezetés egyáltalán megengedett‑e (erről a 2. pontban), hogy az ilyen átvezetés a vízről szóló keretirányelv értelmében vett gazdálkodási terveket feltételez‑e (erről a 3. pontban), milyen célkitűzések igazolhatják az átvezetést (erről a 4. pontban), és mennyiben kell vizsgálni alternatívákat (erről az 5. pontban). Mivel arra a következtetésre jutok, hogy e rendelkezések időbeli hatályuk miatt még nem voltak alkalmazhatók, azok előzetes hatásai központi jelentőséggel bírnak (erről a 6. pontban). Végül pedig az államtanács a nyilvánosságnak a gazdálkodási tervek elfogadása során szükséges, a vízről szóló keretirányelv szerinti részvételére vonatkozó kérdést terjeszt elő (erről a 7. pontban).

1.      Az első kérdésről – a vízről szóló keretirányelv 4. cikke alkalmazásának időpontja

42.      Az első kérdésével az államtanács azt szeretné megtudni, hogy a vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezéssel csupán a vízgazdálkodási tervek kidolgozására vonatkozó véghatáridőt vagy az e tervekre vonatkozó rendelkezések átültetésére meghatározott határidőt írtak‑e elő.

43.      A vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gazdálkodási terveket legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő kilenc évvel, azaz 2009. december 22‑én közzéteszik. Az irányelv átültetésére előírt határidő ezzel szemben a 24. cikk szerint már 2003. december 22‑én lejárt.

44.      Az alapügy és az előterjesztés szempontjából elsősorban a gazdálkodási tervek és a vízről szóló keretirányelv 4. cikke közötti összefüggés bír jelentőséggel. E rendelkezés az irányelv fő környezeti célkitűzéseit tartalmazza. A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja szerint a tagállamok végrehajtják a szükséges intézkedéseket, hogy megakadályozzák az összes felszíni víztest, tehát például az Acheloos folyó állapotának romlását. A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának ii. és iii. alpontja ezenkívül arra vonatkozó kötelezettséget tartalmaz, hogy védjék, javítsák, és helyreállítsák az összes felszíni víztestet, azzal a céllal, hogy legkésőbb az ezen irányelv hatálybalépését követő 15 éven belül, azaz 2015. december 22‑ig elérjék a felszíni vizek jó állapotát.

45.      Görögországnak elvileg a vízről szóló keretirányelv 4. cikkét is a 24. cikk szerinti három éves határidőn belül kellett átültetnie.(16) A 4. cikk (1) bekezdésében szereplő környezeti célkitűzések azonban nem vonatkoznak bármely tetszőleges cselekményre, hanem csak a gazdálkodási tervekben előírt intézkedési programok átültetésére. A gazdálkodási tervekre a 13. cikk (6) bekezdése szerinti kilenc éves átmeneti időszak van érvényben. Ugyanez a határidő irányadó a 11. cikk (7) bekezdése szerint az intézkedési programok kidolgozására. Ezeknek az intézkedési programoknak az átültetésére további három éves, azaz 2012. december 22‑ig terjedő határidő van érvényben.

46.      Ezeknek a terveknek és programoknak tehát csak 2009. december 22‑től kell rendelkezésre állniuk, és azokat ettől az időponttól kell átültetni. A következő év végére az intézkedési programok átültetésének már meg kell történnie. A görög hatóságok tehát 2009 végétől kötelesek a vízről szóló keretirányelv 4. cikkét alkalmazni, azaz vizsgálniuk kell, hogy a már engedélyezett intézkedések, például az átvezetésre vonatkozó terv a környezeti célkitűzések fényében továbbra is végrehajtható‑e, vagy azt módosítani kell, és esetleg azzal akár fel kell hagyni.

47.      Lehetséges azonban, hogy a 2009 végétől fennálló kötelezettségek az alapügy szempontjából, amelyben a 2006. évi 3481. sz. törvény rendelkezéseinek érvényességéről van szó, nem bírnak közvetlen jelentőséggel. Abból kell ugyanis kiindulni, hogy e tekintetben az alkalmazandó nemzeti eljárásjog szerint a törvény elfogadásakor fennálló jogi helyzet mérvadó. 2006‑ban azonban a vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdése és 11. cikkének (7) bekezdése szerint még nem kellett gazdálkodási terveknek vagy intézkedési programoknak rendelkezésre állniuk. Efféle tervek és programok nélkül a 4. cikkben foglalt kötelezettségeket a lejárt átültetési határidő ellenére nem lehetett alkalmazni.

48.      Mindazonáltal a 2006. évi 3481. sz. törvény 13. cikkének (2) bekezdésével az Acheloos és a Peneo folyóra vonatkozó gazdálkodási terveket fogadtak el. Amennyiben az államtanács megállapítaná, hogy e tekintetben a vízről szóló keretirányelv 13. cikke szerinti tervekről van szó, arra a következtetésre is juthatna, hogy a vitatott munkálatok valamely, az irányelv 11. cikke szerinti intézkedési program részét képezik.

49.      Ezért az első kérdés úgy is értelmezhető, hogy a vízről szóló keretirányelv 4. cikke már akkor alkalmazandó volt‑e, amikor az alkalmazása feltételeinek biztosítására előírt határidők még nem jártak le, mindazonáltal e feltételek már fennálltak.

50.      Ezzel kapcsolatban először azt kell megállapítani, hogy az irányelv szabályozási rendszere szerint a szóban forgó időpontban még nem állt fenn megfelelő kötelezettség. A 4. cikk alkalmazására vonatkozó kötelezettség csak a gazdálkodási tervek és az intézkedési programok kidolgozására előírt határidő lejártával keletkezett. Ezen időpont előtt az uniós jog megengedte, hogy a 4. cikket még ne alkalmazzák.

51.      Ez nem zárja ki azt, hogy a vízről szóló keretirányelv, különösen a 4. cikk átültetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseket az uniós jogtól függetlenül az idő előtt kidolgozott gazdálkodási tervekre és intézkedési programokra alkalmazni kellett.(17) Az efféle terveket és programokat szokásosan az átültető rendelkezést elfogadó jogalkotó akarata szerint a kidolgozásukra előírt határidő lejárta előtt és után azonos módon kellene alkalmazni.

52.      Mindazonáltal a jelen ügy sajátossága, hogy a szóban forgó gazdálkodási tervet és az esetleges intézkedéseket, különösen az érintett munkálatok engedélyezését olyan törvény formájában fogadták el, amely módosította a vízről szóló keretirányelvet átültető görög rendelkezéseket.(18) Ezért valószínűtlennek tűnik, hogy a vízről szóló keretirányelvet átültető nemzeti jog akadályozhatja a vitatott munkálatokat.

53.      Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy jóllehet a vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (6) bekezdése és 11. cikkének (7) bekezdése nem állapít meg határidőt az irányelv 4. cikkének átültetésére, hanem csak gazdálkodási tervek vagy intézkedési programok kidolgozására ír elő végső határidőt. E határidő lejárta előtt azonban az irányelv nem kötelez a 4. cikk alkalmazására.

54.      E válasz alapján sok érv szól azon megállapítás mellett, hogy a vízről szóló keretirányelv által a más vízgyűjtő kerületekbe történő vízátvezetéssel szemben támasztott követelményekkel kapcsolatban feltételesen előterjesztett 2. és 3. kérdés közvetlenül nem bír további jelentőséggel az államtanács számára. Mindazonáltal e kérdések tájékoztatást adhatnak az irányelv előzetes hatásainak meghatározásához. Ezért a 2., 3., 4. és 5. pontban ezekre másodlagosan kitérek.

2.      A harmadik kérdés első részkérdéséről – a más vízgyűjtő kerületekbe történő vízátvezetés megengedhetősége

55.      Először a harmadik kérdés első részkérdését kell megvizsgálni, nevezetesen, hogy a valamely vízgyűjtő kerületből egy szomszédos vízgyűjtő kerületbe történő vízátvezetés összeegyeztethető lehet‑e egyáltalán a vízről szóló keretirányelvvel.

56.      E tekintetben az államtanács már megállapítja, hogy a vízről szóló keretirányelv nem tartalmaz rendelkezést a vízgyűjtő kerületek közötti vízátvezetésről. Ezért jogosan nem a vízátvezetés teljes tilalmából indul ki.

57.      Ezen nem változtat az sem, hogy – ahogy az államtanács hangsúlyozza – a KHV‑irányelv I. mellékletének 12. pontja vízkészletek átvezetését szolgáló létesítményeket említ. A DEI helytállóan fejti ki, hogy a KHV‑irányelv a mellékleteiben megjelölt létesítményeket nem engedélyezi, de nem is tiltja. Valamely, két vízgyűjtő kerület közötti vízátvezetés jelentős hatást gyakorolhat a környezetre. Ebben az esetben várható lenne, hogy az összeegyeztethetetlen a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel. A 4. cikk azonban bizonyos feltételek mellett megengedi az e célkitűzésektől való eltérést.

58.      Elsősorban tehát a vízről szóló keretirányelv 4. cikke mérvadó.

a)      A vízről szóló keretirányelv 4. cikke szerinti megőrzési és helyreállítási kötelezettségekről

59.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja arra vonatkozó kötelezettséget tartalmaz, hogy megakadályozzák az összes felszíni víztest állapotának romlását, és 2015 végéig elérjék a jó állapotot. Mesterséges és jelentősen módosított víztestek esetében legalábbis a jó ökológiai potenciált és a jó kémiai állapotot kell elérni.

60.      Azt, hogy az Acheloos mesterséges vagy jelentősen módosított víztestnek minősül‑e, a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján kellene meghatározni. Mindazonáltal az átvezetési munkálatok elvégzése előtt az ilyen minősítés valószínűtlennek tűnik. Ezért a következőkben abból indulok ki, hogy ez a folyó nem mesterséges vagy jelentősen módosított víztest.

61.      Következésképpen Görögországnak elvileg a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint meg kell akadályoznia az Acheloos állapotának minden további romlását, és intézkedéseket kell hoznia annak érdekében, hogy e folyó jó állapotát elérjék, amennyiben az állapota nem jó. Görögországnak tehát fel kell számolnia a fennálló projektek káros hatásait és a vizek állapotának a múltban okozott romlását.

b)      A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének projektekre való alkalmazása

62.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikke nemcsak programjellegű kötelezettségeket tartalmaz, hanem egyes munkálatokat is érint, legalábbis, ha ezek valamely víz állapotát érezhetően befolyásolják. A 4. cikk (7) bekezdése ugyanis bizonyos feltételek mellett megengedi a vizek állapotának új változások révén való befolyásolását. E változások különösen projektek lehetnek.

63.      Ennek megfelelően az átvezetési munkálatokat főszabály szerint fel kell venni az Acheloos vízgyűjtő kerületére vonatkozó intézkedési programba is. Az ilyen programok ugyanis a vízről szóló keretirányelv VI. mellékletének B. része szerint vízkivételek korlátozásait (viii. pont) és építési terveket (xi. pont) tartalmazhatnak.

c)      A vizek jó állapotáról

64.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikke tehát kizárhatja a más vízgyűjtő kerületbe történő vízátvezetést, ha az akadályozza a vizek jó állapotának megőrzését vagy elérését.

65.      A vízről szóló keretirányelv meghatározza a vizek elérendő állapotát. A vízről szóló keretirányelv 2. cikkének 18. pontja szerint egy felszíni víztest állapota akkor jó, amikor annak mind ökológiai, mind kémiai állapota legalább „jó”. A jó kémiai állapot a 2. cikk 24. pontja szerint a szennyező anyagok koncentrációjára vonatkozik. A jó ökológiai állapottal szemben támasztott követelmények a 2. cikk 22. pontjából és az V. mellékletből következnek.

66.      Jóllehet egy folyó részleges elvezetésére, azaz nagyobb vízmennyiségnek valamely vízgyűjtő kerületből történő kivételére a felszíni vizek jó állapotára vonatkozó kritériumok kifejezetten nem terjednek ki. Mindazonáltal a Bizottság érthetően előadja, hogy egy felszíni víznek a részleges elvezetés céljából történő duzzasztása befolyásolja annak állapotát. A vízmennyiség csökkentése is hátrányosan befolyásolhatja a víz ökológiai vagy kémiai állapotát. Így a vízről szóló keretirányelv V. mellékletének 1.1.1. pontja szerint vízfolyások esetében az állapot értékelése során figyelembe kell venni a hidrológiai rendszert, azaz különösen a vízáramlást és a morfológiai viszonyokat, azaz a folyó mélységének és szélességének változékonyságát, a mederágy szerkezetét és anyagát, valamint a parti sáv szerkezetét. Ennek megfelelően a VI. melléklet B. részének viii. pontja úgy rendelkezik, hogy az intézkedési programok a vízkivételek korlátozásait tartalmazhatják, a 8. cikk (1) bekezdése első francia bekezdésének i. pontja a víztérfogat és a vízszint vagy vízhozam olyan mértékben történő megfigyelését követeli meg, amennyire azt felszíni víztestek ökológiai és kémiai állapota és az ökológiai potenciál indokolja, és a (41) preambulumbekezdés szerint a víz mennyiségét illetően általános elveket kell meghatározni a vízkivételek és víztározások szabályozására, hogy biztosítható legyen az érintett vízrendszerek környezeti fenntarthatósága.

67.      Amennyiben az államtanács arra a következtetésre jutna, hogy az elvezetési munkálatok a víz jó állapotának megőrzését vagy elérését akadályozzák, e munkálatok összeegyeztethetetlennek lennének a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel.

d)      A környezeti célkitűzésektől való eltérésről

68.      A környezeti célkitűzések megsértése mindazonáltal nem jelent elháríthatatlan akadályt a munkálatok tekintetében. A vízről szóló keretirányelv 4. cikke ugyanis a környezeti célkitűzésektől való eltérésre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz.

69.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (4) bekezdése megengedi a jó állapot elérésére előírt határidők meghosszabbítását. Ez elsősorban a vizek helyreállítására vonatkozó kötelezettséget érinti. A vizek károsításának tilalmát ezzel szemben nem relativizálják. Ezért valamely, a víz állapotát befolyásoló intézkedésre vonatkozó engedélyre e rendelkezés nem alkalmazandó.

70.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (5) bekezdése megengedi azt, hogy kevésbé szigorú környezeti célkitűzések elérését célozzák meg olyan sajátos víztestekre, amelyeket annyira befolyásolt az emberi tevékenység, hogy ezeknek a célkitűzéseknek az elérése nem valósítható meg vagy aránytalanul költséges lenne, és bizonyos további feltételek teljesülnek. Ez a rendelkezés az átvezetési munkálatok megvalósítását követően jelentőséggel bírhat, e munkálatok engedélyezésére azonban nem vonatkozhat.

71.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (6) bekezdése szintén nem releváns, mivel e rendelkezés csak a vizek állapotának időszakos leromlását érinti.

72.      Új munkálatok itt vizsgálandó esetében a környezeti célkitűzésektől való eltérés megengedhetőségét sokkal inkább a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (7) bekezdése szerint kell megítélni. E rendelkezés részletesen szabályozza, hogy a 4. cikk (1) bekezdése szerinti környezeti célkitűzésektől új munkálatok révén történő eltérés nyomós érdekek alapján igazolható. Az (1) bekezdéstől való eltéréssel szemben támasztott további követelmények a 4. cikk (8) és (9) bekezdéséből következnek. A 4. cikk (7)–(9) bekezdésében foglalt követelményeket részben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés egyéb elemei érintik.

73.      Amennyiben a Bíróság az államtanács harmadik kérdésének első részkérdését megválaszolja, összefoglalásképpen tehát a következő válasz adható: a valamely vízgyűjtő kerületből egy szomszédos vízgyűjtő kerületbe történő vízátvezetés engedélyezése akkor egyeztethető össze a vízről szóló keretirányelvvel, ha eleget tesz a 4. cikk (1), (7), (8) és (9) bekezdésében foglalt feltételeknek.

3.      A második kérdésről – a vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervek szükségességéről

74.      A második kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy összeegyeztethető‑e valamely nemzeti rendelkezés a vízről szóló keretirányelvvel, ha megengedi egy adott vízgyűjtőből egy másik vízgyűjtőbe történő vízátvezetést anélkül, hogy kidolgozták volna az azon vízgyűjtő kerületekre vonatkozó terveket, amelyek területén a vízgyűjtők találhatók.

75.      Első ránézésre a kérdés hipotetikusnak tűnik, mivel a 2006. évi 3481. sz. törvény mindkét érintett vízgyűjtőre vonatkozó gazdálkodási terveket tartalmaz. Az, hogy az egyes vízgyűjtő kerületek olyan további vízgyűjtőket tartalmaznak, amelyekre vonatkozóan még hiányoznak a gazdálkodási tervek, nem állapítható meg. Az elfogadott gazdálkodási tervek érvényessége azonban még kérdéses. Ezenkívül az államtanács azt az álláspontot képviseli, hogy a vízről szóló keretirányelv 3. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (1) bekezdése, 11. cikkének (1) bekezdése és 13. cikkének (1) bekezdése szerint a gazdálkodási terveket és az intézkedési programokat nem lehet – ahogy itt – elszigetelten bizonyos vízgyűjtőkre vonatkozóan rögzíteni, hanem átfogó nemzeti és regionális tervezésre van szükség. Ellenkező esetben az egyik vízgyűjtő kerületből egy másikba történő vízátvezetés mindenesetre nem megengedett. Nemcsak arról van szó tehát, hogy rendelkezésre állnak‑e a konkrét érintett vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervek, hanem arról is, hogy rendelkezésre kell‑e állniuk a Görögország többi részére vonatkozó terveknek.

76.      A vízről szóló keretirányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint az összes vízgyűjtőt vízgyűjtő kerületekbe sorolják be. A 13. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok biztosítják, hogy minden, teljes egészében a területükön fekvő vízgyűjtő kerületre vízgyűjtő‑gazdálkodási terv készüljön. A 11. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok biztosítják intézkedési program kialakítását is valamennyi vízgyűjtő kerületre, vagy a nemzetközi vízgyűjtő kerület országának területére eső részére a 4. cikkben megállapított célkitűzések elérése érdekében, figyelembe véve az 5. cikk által megkívánt – előzetesen elkészítendő – elemzések eredményeit.

77.      A tagállamok tehát kötelesek ugyan a határidő lejártáig valamennyi vízgyűjtő kerületre gazdálkodási tervet készíteni, e rendelkezésekből azonban közvetlenül nem következik, hogy a vízgyűjtő kerületek közötti vízátvezetés mindaddig nem megengedett, amíg nem léteznek gazdálkodási tervek a tagállam valamennyi vízgyűjtő kerületére vonatkozóan.

78.      Ahogy már kifejtettem, a vízről szóló keretirányelv 4. cikke kizárhatja az ilyen átvezetést, ha az valamely felszíni víz jó állapotának megőrzését vagy elérését akadályozza. A jelen ügyben az átvezetés csak akkor lenne megengedett, ha a 4. cikk (7) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek.

79.      A vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének b) pontja szerint a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel ellentétes munkálatok okait a 13. cikkben megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási terv részletesen tartalmazza, és a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják. Ezenkívül a 4. cikk (8) bekezdése szerint minden eltérés esetén biztosítani kell, hogy az nem zárja ki vagy veszélyezteti állandó jelleggel az irányelvben foglalt célkitűzések teljesítését az ugyanazon a vízgyűjtő kerületen belüli más víztestek esetén.

80.      Ebből az következik, hogy az érintett vízgyűjtő kerületeket átfogóan elemezni kell, és az azokkal való gazdálkodást meg kell tervezni az olyan intézkedések végrehajtása előtt, amelyek nincsenek összhangban a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel.

81.      A vízről szóló keretirányelv ezzel szemben nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely az ilyen intézkedéseket kifejezetten más vízgyűjtő kerületek elemzésétől vagy e kerületek vízgyűjtő‑gazdálkodási terveinek kidolgozásától tenné függővé. Az ilyen elemzések és tervek csak egyedi esetben lehetnek szükségesek, amennyiben más vízgyűjtő kerületek figyelembevétele a tervezett átvezetés lehetséges alternatíváját képezi.

82.      Amennyiben a Bíróság ezt a kérdést megválaszolja, azt kellene tehát megállapítania, hogy az érintett vízgyűjtő kerületeket átfogóan elemezni kell, és az azokkal való gazdálkodást meg kell tervezni olyan intézkedések végrehajtása előtt, amelyek nincsenek összhangban a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel. Más vízgyűjtő kerületek elemzése és e kerületek megfelelő vízgyűjtő‑gazdálkodási tervei csak annyiban szükségesek, amennyiben e vízgyűjtő kerületek figyelembevétele a tervezett intézkedések lehetséges alternatíváját képezi.

4.      A harmadik kérdés második részéről – az átvezetés megengedhető céljai

83.      A harmadik kérdés második részkérdésével az államtanács azt szeretné megtudni, hogy az átvezetés célja kizárólag a lakossági vízszükséglet kielégítése lehet‑e, vagy az öntözés és az energiatermelés is.

84.      E tekintetben a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének c) pontjából az következik, hogy e változtatások vagy módosítások oka az elsőrendű közérdek kell, hogy legyen, és/vagy a hasznot, amely a környezet és a társadalom számára a 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból fakad, e változások hasznának az emberi egészség, az emberi biztonság megtartása vagy a fenntartható fejlődés tekintetében felül kell múlnia.

85.      A lakossági vízszükséglet megfelelő kielégítése rendszerint elsőrendű közérdek, és ezenkívül elvileg az emberi egészség szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Ennek megfelelően a vízről szóló keretirányelv (15) preambulumbekezdése a vízellátást közérdekű szolgáltatásként jelöli meg.

86.      Karditsa és Trikala tartomány autonóm kormánya egyébként jogosan hangsúlyozza, hogy a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (3) bekezdése a) pontjának iii. alpontja a lakossági vízszükséglet kielégítése mellett elvileg az energiatermelést és az öntézést is jogos közérdekként ismeri el. Ez utóbbi két érdek azonban csekélyebb jelentőséggel bír, mint a lakossági vízszükséglet kielégítése, mivel ezek elsődlegesen gazdasági jellegűek.

87.      Mindazonáltal a vízenergia a környezetre gyakorolt hátrányos hatásai ellenére a fenntartható energiatermelés jellemző példája.

88.      Az sem zárható ki eleve, hogy a mezőgazdasági területek öntözése elsőrendű közérdeknek vagy – esetleg – a fenntartható fejlődésre irányuló intézkedésnek minősül. A tagállami agrárpolitika jogszerű célkitűzése lehet ugyanis, hogy bizonyos területeken lehetővé tegyék az öntözést.

89.      E célkitűzések elismerése mindazonáltal nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ezek a munkálatokat igazolják. Ugyanis az igazoló célkitűzésnek a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének c) pontjában említett mindkét változata az intézkedés hasznának és a víz jó állapotának megőrzésére vagy elérésére gyakorolt hátrányos hatások közötti mérlegelést eredményez. Az emberi egészség, az emberi biztonság megtartása vagy a fenntartható fejlődés haszna érdekében hozott intézkedések tekintetében a mérlegelést kifejezetten előírták. Egyéb, valamely intézkedéshez fűződő – természetszerűen kevésbé fontos – közérdeknek ahhoz, hogy „elsőrendűnek” ismerjék el, nagyobb súllyal kell bírnia, mint az intézkedés hátrányos hatásainak.

90.      A tagállamok e mérlegelés során megfelelő mozgástérrel rendelkeznek, mivel prognosztikus elemeket tartalmazó összetett döntésről van szó.(19) Mindazonáltal különösen az öntözéshez fűződő érdek tekintetében kell figyelembe venni azt az Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai által előadott érvet, hogy a gyapottermesztés különösen hátrányos lehet a környezetre.(20) A mezőgazdaság valamely különösen káros formájához fűződő érdek viszonylag csekélyebb jelentőséggel bír. Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai előadásával szemben azonban nem állapítható meg korlátozás nélkül, hogy az európai agrárpolitika elutasítaná a gyapottermesztést. E művelés előmozdítását sokkal inkább még mindig az elsődleges jog rögzíti, nevezetesen a Görögország csatlakozási okmányához csatolt 4. jegyzőkönyv,(21) és ezért a másodlagos jog szintjén is megvalósítják.(22)

91.      A harmadik kérdés második részkérdésére ezért adott esetben azt a választ kellene adni, hogy a lakossági vízszükséglet kielégítésével, az öntözéssel és az energiaellátással kapcsolatos célkitűzések a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének c) pontja szerint igazolhatják az olyan intézkedéseket, amelyek összhangban vannak a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzésekkel, amennyiben ezeknek az intézkedéseknek az említett célkitűzések eléréséhez való hozzájárulása nagyobb súllyal bír, mint a környezeti célkitűzések sérelme.

5.      A harmadik kérdés harmadik részkérdéséről – az alternatívák vizsgálata

92.      Az említett célkitűzéseket megillető súly megállapítása szempontjából más tényezők mellett a harmadik kérdés harmadik részkérdése bír jelentőséggel. Az államtanács azt szeretné megtudni, hogy szükség van‑e minden esetben olyan – indokolt és a szükséges tudományos vizsgálat alapján elfogadott – közigazgatási döntésre, amely megállapítja, hogy a célzott vízgyűjtő kerület nincs abban a helyzetben, hogy saját vízforrásaival elégítse ki lakossági, öntözési és egyéb célú vízigényét.

93.      Ahogy a Bizottság előadja, annak szükségessége, hogy a célzott vízgyűjtő kerület vízigényét megállapítsák, a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének d) pontjában előírt alternatíva‑vizsgálatból következik. Eszerint a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt célkitűzésektől való eltérés igazolása feltételezi, hogy a víztest megváltoztatásával vagy módosításával szolgált hasznos célkitűzések a műszaki megvalósíthatóság vagy az aránytalan költségek miatt nem érhetők el más olyan módon, ami a környezet számára jóval előnyösebb.

94.      Következésképpen az átvezetés előtt azt kell vizsgálni, hogy a célzott vízgyűjtő kerület ki tudja‑e elégíteni a vízigényét arányos költségekkel saját forrásokból, és hogy a környezet számára ez jóval előnyösebb‑e. Ebben az összefüggésben meg kellene fontolni a mezőgazdaság olyan más művelési ágakra való átállítását, amelyek kevesebb öntözést igényelnének.(23)

95.      E vizsgálat eredménye az esetleges átvezetésnek a vízről szóló keretirányelv szerint szükséges indokai közé tartozik. Ezért ezt a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének b) pontja szerint a gazdálkodási tervben részletesen ismertetni kellene.

96.      A harmadik kérdés harmadik részkérdésére ezért azt a választ kellene adni, hogy a vízről szóló keretirányelv 4. cikke (7) bekezdésének b) és d) pontja szerint a gazdálkodási tervben rögzíteni kell azt, hogy a célzott vízgyűjtő kerület nem tudja arányos költségekkel saját forrásból kielégíteni a vízigényét, vagy, hogy ez a környezet számára nem jóval előnyösebb.

6.      A negyedik kérdésről – a vízről szóló keretirányelv előzetes hatásai

97.      A negyedik kérdést az államtanács arra az esetre terjeszti elő, ha a vízről szóló keretirányelv különösen 4. cikke időbeli hatálya miatt nem alkalmazandó a vitatott munkálatokra. Az első kérdéssel kapcsolatban itt képviselt álláspont szerint(24) e kérdést tehát meg kell válaszolni.

98.      Az államtanács azt szeretné megtudni, hogy veszélybe sodorja‑e a vízről szóló keretirányelv hatékony érvényesülését, ha az egyik vízgyűjtőből egy másik vízgyűjtőbe történő vízátvezetést megengedik anélkül, hogy kidolgozták volna az e vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási terveket, vagy további kritériumok figyelembevétele is szükséges, mint amilyen az előirányzott beavatkozások mértéke vagy a vízátvezetés céljai.

a)      Az irányelvek előzetes hatásaival kapcsolatos ítélkezési gyakorlatról

99.      E kérdés arra az állandó ítélkezési gyakorlatra támaszkodik, miszerint a valamely irányelv átültetésére rendelkezésre álló határidőn belül a címzett tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan jellegű rendelkezések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a szóban forgó irányelv által meghatározott célt. E tartózkodási kötelezettség valamennyi nemzeti hatóságra nézve kötelező, és az minden olyan általános vagy különös intézkedés elfogadására vonatkozik, amely ilyen veszélyeztető hatást fejthet ki.(25) E tartózkodási kötelezettség az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének és az EUMSZ 288. cikk (3) bekezdésének együttes értelmezése szerint azon átmeneti időszak során is fennáll, melynek során a tagállamok jogosultak nemzeti rendszereik további alkalmazására, noha azok az adott irányelvnek nem felelnek meg.(26)

100. Ezért a tagállamok a gazdálkodási tervek és az intézkedési programok kidolgozására előírt átmeneti időszak alatt sem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek komolyan veszélyeztetnék a vízről szóló keretirányelv által meghatározott célokat.

101. A vízről szóló keretirányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában foglalt károsítási tilalom tekintetében e kötelezettség erősebben igazolt, mint más irányelvek esetében. E rendelkezés környezeti célkitűzései ugyanis nem merülnek ki e károsítási tilalomban, azaz a károsodás megakadályozására vonatkozó kötelezettségben. Ehhez legkésőbb a gazdálkodási tervek kidolgozására előírt átmeneti időszak lejártát követően az ii. alpont szerint sokkal inkább helyreállítási kötelezettség, azaz a víz jó állapotának elérésére vonatkozó kötelezettség járul. Ellentmondásos lenne, ha először rontanák a víz állapotát, hogy ezután azt újra helyre kelljen állítani.

b)      A bizalomvédelemről és a jogbiztonságról

102. A bizalomvédelem és a jogbiztonság elve sem zárja ki a károsítás tilalmának előzetes hatását.

103. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elve az uniós jogrend részét képezi, és azt a tagállamoknak az uniós rendelkezések végrehajtása során figyelembe kell venniük.(27) Ezzel az elvvel ellentétes, ha az alkalmazandó szabályozás módosítása valamely jogalanyt visszamenőleges hatállyal olyan jogtól foszt meg, amelyet a korábbi szabályozás alapján szerzett.(28) Ennek megfelelően az uniós anyagi jogi szabályokat úgy kell értelmezni, hogy azok a hatálybalépésüket megelőzően keletkezett jogviszonyokra csak annyiban vonatkoznak, amennyiben azok szövegéből, céljából és rendszertani elhelyezkedéséből az ilyen értelmezés világosan következik.(29)

104. A jelen ügyben azonban nem állnak fenn szerzett jogok az átvezetési munkálatok engedélyezése tekintetében, mivel az államtanács az összes korábban kiadott engedélyt megsemmisítette. A tényállás éppen hogy még nem befejezett.(30) Az a puszta körülmény, hogy engedélyezési eljárás van folyamatban, nem alapoz meg annak eredményes befejezésére vonatkozó jogot.

105. Az sem minősül a bizalomvédelem elve megsértésének, ha az engedélyezési eljárás során szigorúbb feltételek lesznek alkalmazandók az engedély kiadására. Sokkal inkább elvileg megengedett, hogy az új szabályt jövőbeli hatállyal az olyan helyzetre alkalmazzák, amely a korábbi szabály hatálya alatt jött létre.(31) Ez az elv ugyanis nem tágítható ki annyira, hogy általános jelleggel megakadályozza valamely új rendelkezésnek a régi szabályozás hatálya alatt létrejött helyzetekre való jövőbeli alkalmazását.(32)

106. A folyamatban lévő engedélyezési eljárást ugyanis olyan tényállásnak kell tekinteni, amely a korábbi szabályozás hatálya alatt keletkezett; az eljárást befejező határozat e tényállás jövőbeli következménye, amelyet az új szabályozás alapján kell meghatározni.(33) E tekintetben nem érvényesül bizalomvédelem.

107. A károsítás tilalmának előzetes hatását azonban korlátozza a Bíróságnak az eljárásjog alapvető változásának az olyan eljárásokra való alkalmazásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlata, amelyek az irányelv megfelelő rendelkezéseinek hatálybalépésekor már folyamatban voltak. Jóllehet az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésükkor folyamatban lévő jogvitákra is alkalmazni kell.(34) Ahogy a thesszáliai tartományok autonóm kormányai és a DEI hangsúlyozza, a Bíróság azonban a környezetjogban(35) és a közbeszerzések területén(36) még az átültetési határidő lejártát követően is elutasította az eljárásjog jelentős módosításainak a folyamatban lévő eljárásokra való alkalmazását. E határozatok esetében a környezeti hatásoknak folyamatban lévő engedélyezési eljárásokban való, a KHV‑irányelv szerinti kiegészítő vizsgálatáról volt szó, amely költséges tanulmányokat és a nyilvánosság részvételét követelte volna meg, valamint a közbeszerzési jog területén arról, hogy folyamatban lévő odaítélési eljárásokban figyelembe kell‑e venni a 93/38/EGK irányelv(37) által a formális pályázattal szemben támasztott követelményeket. A Bíróság el akarta kerülni, hogy azokat az eljárásokat, amelyek már nemzeti szinten is összetettek, és amelyeket már az irányelv átültetésére nyitva álló határidő letelte előtt kezdeményeztek, az irányelv speciális követelményeivel tovább terheljék és késleltessék, és a már kialakult helyzetet befolyásolják.(38) Ezért a vízről szóló keretirányelv előzetes hatásainak nem kellene megfelelő további költséges eljárási lépéseket eredményeznie. Ettől azonban meg kell különböztetni az anyagi jogi követelmények – például a károsítás tilalma – alkalmazását.(39)

108. A károsítás tilalma előzetes hatása pontos terjedelmének meghatározása során a vízről szóló keretirányelv 4. cikkével kapcsolatban a második és a harmadik kérdés keretében kifejtett megfontolások nyújthatnak segítséget. Mindazonáltal a 4. cikk nem minden fenyegető megsértése jelenti az irányelv célkitűzéseinek komoly veszélyeztetését. A veszélyeztetésnek sokkal inkább a 4. cikk alkalmazására előírt határidők lejárta után is fenn kell maradnia, és nem csak átmenetileg. Ezenkívül a veszélyeztetésnek komolynak, azaz nem csak csekély jellegűnek kell lennie. Végül a vízről szóló keretirányelv előzetes hatásai nem mehetnek olyan messze, hogy a tagállamoknak az irányelv alkalmazásának előkészítéséhez szükséges intézkedéseket és a helyreállítási kötelezettséget a kifejezetten rögzített időbeli ütemtervvel szemben előzetesen kelljen teljesíteniük.

c)      Az alapügyről

109. Az alapügyről tehát a következőket kell megjegyezni:

110. Az átvezetési munkálatok tartós jellege nyilvánvaló. Azt, hogy ezek az irányelv célkitűzéseit komolyan veszélyeztetik‑e, az illetékes nemzeti hatóságoknak, adott esetben az államtanácsnak kell vizsgálnia.

111. Mindazonáltal a komoly veszélyeztetés nem állapítható meg kizárólag azért, mert az átvezetést az érintett kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervek rendelkezésre állása előtt végrehajtják. Az átmeneti időszak lejártát követően az ilyen tervek a második kérdéssel kapcsolatos fejtegetések szerint(40) szükségesek ugyan, azonban e tervektől teljesen függetlenül kiderülhetne, hogy az átvezetés nem vagy csak csekély mértékben ellentétes a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt célkitűzésekkel.

112. Az első lépés a vízről szóló keretirányelv célkitűzéseinek az átvezetés általi komoly veszélyeztetésének megállapításához, hogy az irányelvben szereplő kritériumok alapján megvizsgálják a munkálatoknak a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt célkitűzésekre gyakorolt hatásait.

113. Amennyiben e vizsgálat eredménye az, hogy a célkitűzéseket komolyan megkérdőjelezik, ezenkívül azt is meg kell vizsgálni, hogy az intézkedés igazolt‑e. Az átmeneti időszak lejárta előtt ugyanis a cselekvési szabadság nem korlátozható jobban, mint a vízről szóló keretirányelv teljes alkalmazása esetén. A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzések megsértése pedig – ahogy már kifejtettem – igazolható.

114. Az igazolás szempontjából két jogalap jön tekintetbe: először a munkálatoknak a már említett, a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (7) bekezdése értelmében vett, egy felszíni víztest fizikai jellemzőinek újabb keletű módosulásaként, illetve fenntartható fejlesztési tevékenységként való kezelése,(41) másodszor pedig víznek a 4. cikk (5) bekezdése értelmében az emberi tevékenység által már befolyásoltként való kezelése. Ez utóbbi rendelkezés megkönnyítené az igazolást. Mindkét igazolási jogalapot a 4. cikk (8) és (9) bekezdése figyelembevételével kell alkalmazni.

115. A vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (5) bekezdésével még nem foglalkoztam, mivel eddig a víz új módosulásairól volt szó. Az efféle módosulások a 4. cikk (7) bekezdésének hatálya alá tartoznak. A vízről szóló keretirányelv előzetes hatásai keretében azonban arról van szó, hogy megakadályozzák az olyan intézkedéseket, amelyek egy későbbi időpontban, nevezetesen a 4. cikk alkalmazására előírt határidő lejártakor, 2009 végén olyan állapotot eredményeznének, amely e rendelkezéssel összeegyeztethetetlen lenne. Amennyiben tehát a 2006. évi 3481. sz. törvény azt eredményezte, hogy az Acheloost 2009 végén az emberi tevékenység már jelentősen befolyásolta, ezt a befolyásolást, és ezzel a törvényt a 4. cikk (5) bekezdése alapján kellene vizsgálni.

116. A felek előadásából az következik ugyan, hogy különösen egy duzzasztógát valószínűleg már messzemenően elkészült, a tulajdonképpeni átvezetés azonban eddig nem valósult meg. Valószínűtlennek tűnik tehát, hogy az Acheloost az átvezetés a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (5) bekezdése értelmében már befolyásolta.

117. Következésképpen annak vizsgálata során, hogy az átvezetési munkálatok komolyan befolyásolják‑e a vízről szóló keretirányelv célkitűzéseit, valószínűleg a vízről szóló keretirányelv 4. cikkének (7) bekezdése bír jelentőséggel. E tekintetben utalni lehet a második és a harmadik kérdéssel kapcsolatos fejtegetésekre.

118. Mindazonáltal a vízről szóló keretirányelv teljes alkalmazásával ellentétben a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt környezeti célkitűzések sérelmének igazolása keretében sem kell még gazdálkodási terveknek rendelkezésre állniuk. E tervek ugyanis a 13. cikk (6) bekezdésének kifejezett rendelkezései szerint még egyáltalán nem voltak esedékesek. Ezek elfogadása pedig a nyilvánosság szükséges részvétele miatt nagyon sok időt vesz igénybe.(42) Mindazonáltal az igazolás a gazdálkodási tervekhez hasonló tudományos alapot feltételez. A megfelelő ismeretek nélkül ugyanis a szükséges mérlegelés és alternatívavizsgálat nem lehetséges. Az illetékes hatóságok sem az intézkedések előnyeit, sem pedig azok hátrányait nem tudnák megfelelően értékelni.

119. A 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadásakor részben már rendelkezésre kellett állniuk a vízről szóló keretirányelv átültetésével kapcsolatos eredményeknek, amelyek e vizsgálat során hasznosak lehetnek. Így a vízről szóló keretirányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint 2004. december 22‑ig el kellett végezni valamennyi vízgyűjtő kerület jellemzőinek elemzéseit, az emberi tevékenységnek a felszíni és a felszín alatti vizek állapotára gyakorolt hatásának vizsgálatát, valamint a vízhasználatok gazdasági elemzését. A 8. cikk szerinti, a vizek állapotának megfigyeléséhez szükséges programoknak, valamint a 14. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti, a gazdálkodási tervek kidolgozásának ütemterveinek és munkaprogramjainak is már messzemenően előkészítettnek kellett lenniük, mivel ezek 2006. december 22‑ig esedékessé váltak. Ezeket csak annyiban kellett volna a vízről szóló keretirányelv további átültetését megelőzően kidolgozni, amennyiben az igazoláshoz messzemenő ismeretek voltak szükségesek.

120. Egyébként ezen igazolás során – ahogy a harmadik kérdés harmadik részével összefüggésben kifejtettem(43) – az intézkedés céljai bírnak jelentőséggel.

121. Összefoglalásképpen a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a gazdálkodási tervek vagy intézkedésprogramok kidolgozására előírt határidő lejárta előtt elfogadott olyan nemzeti rendelkezés, amely megengedi a vízátvezetést egy adott vízgyűjtőből egy másikba, akkor befolyásolja komolyan a vízről szóló keretirányelv célkitűzéseit, ha az átvezetés tartósan és nem csak csekély mértékben eredményezi a víznek az irányelv 4. cikkével összeegyeztethetetlen állapotát. E tekintetben a 4. cikk előzetes hatása keretében is lehetséges az elsődlegesen fontos közérdek alapján történő igazolás; jóllehet a gazdálkodási tervek nélkülözhetetlenek, a nemzeti szabályozást azonban kellő ténybeli alapon kell elfogadni.

7.      Az ötödik kérdésről – a nyilvánosság részvétele

122. Az ötödik kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy a vízről szóló keretirányelvnek megfelel‑e az olyan, a nemzeti parlament által elfogadott szabályozás, amellyel a vízgyűjtő‑gazdálkodási terveket elfogadták, amennyiben a vonatkozó nemzeti jogszabály nem ír elő a nyilvánosság részvételére vonatkozó szakaszt a nemzeti parlament előtti eljárás során, és amennyiben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy megtartották volna az irányelv által előírt konzultációs szakaszt a közigazgatási eljárásban.

123. Jóllehet Magnisia tartomány autonóm kormánya és a DEI ezt a kérdést hipotetikusnak tartja, mivel a vitatott törvény elfogadásakor még nem állt fenn a gazdálkodási tervek kidolgozására vonatkozó kötelezettség. Mindazonáltal az alapügyben két olyan gazdálkodási tervről is van szó, amelyeket a 2006. évi 3481. sz. törvénnyel fogadtak el, és látszólag továbbra is – azaz az átmeneti időszak lejártát követően is – hatályban vannak. Egyébként lehetséges, hogy az államtanács abból indul ki, hogy a gazdálkodási tervek a görög jog szerint szükségesek voltak, amelyeket előrelátóan már az irányelv eljárásjogi követelményeivel összhangban szeretne alkalmazni. Nem zárható ki tehát, hogy az alapügy eldöntése szempontjából szükséges e kérdés megválaszolása.

124. A konzultáció elmaradása ellentétes lehet a vízről szóló keretirányelv 14. cikkével. Ez azt a jogot biztosítja a magánszemélyeknek és az érdekelt feleknek, hogy aktívan részt vehessenek az irányelv végrehajtásában, különösen a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek létrehozásában, felülvizsgálásában és naprakésszé tételében.(44)

125. Ebből a célból a vízről szóló keretirányelv 14. cikke különböző dokumentumok nyilvánosságra hozatalát követeli meg bizonyos szakaszokban annak az időszaknak a kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik. Legalább három évvel a terv hatálybalépése előtt nyilvánosságra kell hozni a terv kidolgozásának ütemtervét, két évvel a hatálybalépés előtt a jelentős vízgazdálkodási kérdések közbenső áttekintését, a vízgyűjtő‑gazdálkodási terv tervezetét pedig legalább egy évvel a hatálybalépés előtt kell elérhetővé tenni. További háttérdokumentumokat kérelemre kell kiadni. Az aktív részvétel és konzultáció érdekében a tagállamok a 14. cikk (2) bekezdése szerint legalább hat hónap időtartamot biztosítanak a fenti dokumentumok írásos észrevételezésére.

126. Az e követelményektől a gazdálkodási tervek kidolgozása során történő eltérésről nem rendelkeznek. Különösen nem létezik jogszabályokra vonatkozó kivétel, ahogy azt a KHV‑irányelv 1. cikkének (5) bekezdése tartalmazza.

127. Larisa tartomány autonóm kormányának álláspontjával szemben ez nem minősül joghézagnak, amelyet a KHV‑irányelvvel való analógia útján(45) kellene kitölteni. Sokkal inkább abból kell kiindulni, hogy az uniós jogalkotó tudatosan eltekintett attól, hogy hasonló kivételt írjon elő a jogalkotási eljárásra vonatkozóan. Emellett szól különösen a vízről szóló keretirányelv elfogadáskor meglévő, a WWF és társai ügyben hozott ítélet(46) és a Linster‑ügyben(47) akkor folyamatban lévő eljárás, amelyek a KHV‑irányelvben szereplő, a jogalkotási eljárásra vonatkozó kivétellel szemben támasztott követelményeket érintették, valamint a röviddel később elfogadott SEA‑irányelvet, amely kifejezetten előírja a nyilvánosság részvételét a jogalkotói intézkedések környezeti vizsgálata során.

128. Téves Larisa tartomány autonóm kormányának azon érve is, miszerint a jogalkotási eljárásra vonatkozó kivétel hiányában a tagállamok akadályozva lennének abban, hogy a gazdálkodási terveket törvények formájában fogadják el. Sokkal inkább választhatnák éppen ezt a módszert, ha a vízről szóló keretirányelv 14. cikkében előírt intézkedéseket a jogalkotási eljárásukba vagy annak a közigazgatás általi előkészítésébe építik be.

129. Az ötödik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a vízről szóló keretirányelv 14. cikkével összeegyeztethetetlen a gazdálkodási tervek elfogadása, amennyiben nem folytatják le a nyilvánosság részvételére vonatkozóan előírt eljárást.

B –    A KHV‑irányelvről

130. A hatodik kérdés a KHV‑irányelvet érinti. Úgy tűnik, hogy a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadása előtt nem végeztek újabb környezeti hatásvizsgálatot a duzzasztógátak építésére és a vízátvezetésre vonatkozóan. Ehelyett arra a már elvégzett környezetvédelmi hatástanulmányra hivatkoztak, amelyen a munkálatokra 2003‑ban kiadott, 2005‑ben megsemmisített engedély alapult. Az államtanács azt kérdezi, hogy ez az eljárás eleget tesz‑e a KHV‑irányelv által támasztott követelményeknek.

131. E tekintetben az államtanács abból indul ki, hogy a megsemmisített engedély környezeti hatásvizsgálata minden olyan információt tartalmazott, amely a KHV‑irányelv szerint szükséges volt. Mindazonáltal a nyilvánosság részvétele kimerült abban, hogy a később megsemmisített 2003. évi engedélyt nyilvánosságra hozták.

132. A KHV‑irányelv által támasztott követelmények csak akkor bírnak jelentőséggel, ha az irányelv egyáltalán alkalmazható. Az 1. cikk (5) bekezdése szerint azonban az irányelv nem vonatkozik azokra a projektekre, amelyek részleteit a vonatkozó nemzeti jogszabály határozza meg. A rendelkezés ezzel kapcsolatban kifejezetten rögzíti, hogy az irányelv a jogalkotási folyamaton keresztül valósítja meg célját, beleértve az információnyújtást is.

133. Ebből a rendelkezésből az következik, hogy az a KHV‑irányelv hatálya alá tartozó projekteket mentesíti a vizsgálat alól, amennyiben két feltétel teljesül. Az első feltétel megköveteli, hogy a projekt részleteit egyedi jogszabály fogadja el. A második szerint ezen irányelv céljait, beleértve az információnyújtást, jogalkotási folyamaton keresztül kell megvalósítani.(48)

134. Csak akkor érhetők el az irányelv céljai a jogalkotási folyamaton keresztül, ha a jogalkotó azokkal egyenértékű információkkal rendelkezik, mint amelyek az illetékes hatóság számára adottak egy projekt engedélyezésére irányuló rendes eljárás keretében.(49)

135. Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy a projekt részletei nem tekinthetőek a KHV‑irányelv 1. cikke (5) bekezdésének értelmében törvénnyel elfogadottnak, ha a törvény egyrészt nem tartalmazza a projekt környezeti hatásának vizsgálatához szükséges elemeket, hanem egy megfelelő tanulmány elvégzését írja elő, másrészt pedig úgy rendelkezik, hogy a projektgazda csak további határozatok elfogadásával szerez jogot a projekt végrehajtására.(50)

136. Sharpston főtanácsnok ezzel kapcsolatban legutóbb tisztázta, hogy a KHV‑irányelv nem a formalizmusról szól, hanem sokkal inkább azzal foglalkozik, hogy valamennyi fontos projekt esetén kerüljön sor hatékony környezeti hatásvizsgálatra, és azzal, hogy biztosítsa a nyilvánosság megfelelő részvételét a döntéshozatali eljárásban.(51) Ha a törvényhozás rendelkezik a szükséges anyaggal és demokratikus funkcióját megfelelően és hatékonyan látja el, vagyis az emberek választott képviselői megfelelően meg tudták vizsgálni és vitatni a javasolt projektet, akkor a jogalkotási eljárás el fogja érni a KHV‑irányelv céljait.(52) Ezzel szemben az a jogalkotási eljárás, amely pusztán formálisan jóváhagyja a korábbi közigazgatási eljárásban már ténylegesen meghozott lényeges döntéseket, nem nyújt a KHV‑irányelvben megköveteltekkel azonos biztosítékokat.(53)

137. Következésképpen az alapügyben azt kell tisztázni, hogy a jogalkotó először is rendelkezett‑e a KHV‑irányelv szerinti eljárásban szükséges információkkal, másodszor pedig, hogy megfelelően meg tudta‑e vizsgálni és vitatni a munkálatok környezetre gyakorolt hatásait.

138. Az információk naprakészségét illetően a KHV‑irányelv nem tartalmaz különleges követelményeket. Valamely munkálat környezetre gyakorolt hatásai azonban csak a legjobb – az engedélyezés időpontjában – rendelkezésre álló ismeretek alapján értékelhetők helyesen. Ennek megfelelően különösen a KHV‑irányelv 5. cikkének (1) bekezdése tartalmaz arra vonatkozó támpontokat, hogy újabb információkat kell közölnie, ha az érintett ügy körülményeiből ez következik.

139. Így a KHV‑irányelv 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja megköveteli, hogy a projektgazda által közlendő információk körét a pillanatnyi ismeretek figyelembevételével kell megállapítani. Ez rendszerint az engedélyezési eljárás kezdetekor fennálló ismereteket jelenti, mivel ebben az időpontban kell meghatározni, hogy a projektgazda milyen információkat közöl. Mindazonáltal ezeknek az információknak a köre a KHV‑irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint attól is függ, hogy az információk az engedélyezési eljárás egy bizonyos szakaszában és egy adott projekt különleges sajátosságaira vagy projektek egy bizonyos fajtájára és az esetlegesen befolyásolt környezetre tekintettel jelentőséggel bírnak‑e.

140. Ha tehát az engedélyezési eljárás valamely későbbi szakaszában kiderül, hogy naprakészebb információkra van szükség ahhoz, hogy valamely munkálat környezetre gyakorolt hatásait helyesen értékelhessék, ezeket az információkat be kell kérni.(54)

141. Az államtanácsnak tehát azt kell vizsgálnia, hogy a 2003‑ban elégséges információk még 2006‑ban is elégségesek voltak‑e a munkálatok környezetre gyakorolt hatásainak értékeléséhez. Amennyiben ez az eset áll fenn, megengedett volt a jogalkotási eljárásban a megfelelő dokumentumokat újra felhasználni.

142. E tekintetben különösen azt kell vizsgálni, hogy ezek az információk még elégségesen naprakészek voltak‑e, és – ahogy Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai helytállóan előadták – ebben az összefüggésben azt, hogy a tervet a környezetre gyakorolt hatások korábbi vizsgálatával szemben megváltoztatták‑e olyan módon, amely jelentősebb hatást eredményezne a környezetre.(55) Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai azt a mindenképpen releváns kérdést is felvetik, hogy elégséges‑e a környezetre gyakorolt hatások értékelését 2006‑ban olyan információkra alapítani, amelyek lényeges részeit 1995 előtt állították össze, és amelyeket 2003 előtt csak kiegészítettek. Az államtanács maga is hangsúlyozza az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, hogy az érintett természetvédelmi területek madárvilágáról nem állnak rendelkezésre megbízható és naprakész adatok.(56)

143. Ezenkívül Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormányának és társainak a 2006. évi 3481. sz. törvény 9. és 13. cikkének elfogadásával kapcsolatos parlamenti eljárásra vonatkozó érvei szerint ez az eljárás is pontosabb vizsgálatot érdemel. Amennyiben a képviselők e rendelkezések tartalmáról, valamint az elfogadott munkálatokról ténylegesen nem rendelkeztek információkkal,(57) rendkívül kétséges, hogy megfelelően meg tudták vizsgálni és vitatni azok környezetre gyakorolt hatásait.

144. A hatodik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az olyan környezetvédelmi hatástanulmány, amelyet azután terjesztenek a nemzeti parlament elé jóváhagyásra, hogy a bíróság már megsemmisítette az aktust, amellyel korábban jóváhagyták, akkor elégíti ki a KHV‑irányelv 1. cikkének (5) bekezdésében foglalt követelményeket, ha az először is az irányelv szerinti eljárásban szükséges – azaz elégségesen naprakész és teljes – információkat a jogalkotó számára rendelkezésre bocsátotta, másodszor pedig a jogalkotó ezen az alapon a munkálatok környezetre gyakorolt hatásait megfelelően meg tudta vizsgálni és vitatni.

C –    A SEA‑irányelvről

145. Az államtanács a 7., 8. és 9. kérdéssel azt is tisztázni szeretné, hogy a 2006. évi 3481. sz. törvény eleget tesz‑e a SEA‑irányelv által támasztott követelményeknek. Ebből a célból azt kérdezi, hogy a munkálatok a SEA‑irányelv tárgyi és adott esetben időbeli hatálya alá tartoznak‑e (erről az 1. és a 2. pontban). Amennyiben igen, az államtanács azt szeretné megtudni, hogy a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv szerinti vizsgálatokon felül szükséges‑e a SEA‑irányelv szerinti külön környezeti vizsgálat (erről a 3. pontban).

1.      A hetedik kérdésről – a SEA‑irányelv tárgyi hatálya

146. A hetedik kérdéssel az államtanács azt akarja megtudni, hogy a SEA‑irányelv alkalmazandó‑e egy folyóelvezetésre irányuló tervre, ha a terv duzzasztógátak építésével és a víz egyik vízgyűjtő kerületből a másikba történő átvezetésével jár, a vízről szóló keretirányelv hatálya alá tartozik, a KHV‑irányelv által szabályozott munkálatokra vonatkozik, és környezeti hatással lehet az élőhelyirányelv által meghatározott területekre.

147. Annak megállapításához, hogy egy efféle terv a SEA‑irányelv tárgyi hatálya alá tartozik‑e, először azt kell vizsgálni, hogy az az említett irányelv 2. cikkének a) pontja szerinti tervnek vagy programnak minősül‑e, másodszor pedig, hogy a 3. cikk (2)–(4) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e.

a)      A „tervek és programok” fogalmáról

148. A SEA‑irányelv 2. cikkének a) pontja szerint a „tervek és programok” kifejezés az irányelv értelmében azokat a terveket és programokat jelöli, amelyeket valamely hatóság dolgoz ki és/vagy fogad el, illetve amelyeket jogalkotási eljárás útján történő elfogadásra dolgoznak ki, és amelyeket törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések írnak elő.

149. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem állapítható meg, hogy a „folyóelvezetésre irányuló tervet” törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek kell előírniuk. Amennyiben egy tervet valamely kötelezettségtől függetlenül dolgoznak ki, ahhoz nem szükséges a SEA‑irányelv szerinti környezeti vizsgálat.(58)

150. A DEI érvei szerint lehetségesnek tűnik ugyan, hogy az átvezetési munkálatok valamely, a görög jog által előírt területfelhasználási terv tárgyát képezhetik. Mindazonáltal az ilyen terv nem tárgya az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek, hanem – a DEI előadása szerint – azt az államtanács egy korábbi határozatában sokkal inkább szükségtelennek tekintette.

151. Amennyiben konkrét projektekhez engedély szükséges, a SEA‑irányelv szerinti környezeti vizsgálat általában valószínűleg szintén nem szükséges. Maga a projektengedély ugyanis nem terv vagy program.

152. Mindazonáltal a kérdés az Acheloos és a Peneo vízgyűjtő kerületre vonatkozó, a 2006. évi 3481. sz. törvény részét képező gazdálkodási terveket is érinti. Kétségtelen, hogy e tekintetben a SEA‑irányelv értelmében vett tervekről van szó. Ezeket a vízről szóló keretirányelv 13. cikke szerint kell kidolgozni. Ennek megfelelően valamely hatóság dolgozta ki ezeket a parlament általi, jogalkotási eljárás keretében történő elfogadásra.

b)      A gazdálkodási tervek vizsgálatára vonatkozó kötelezettségről

153. A SEA‑irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint a 4–9. cikknek megfelelő környezeti vizsgálatot kell végezni azokkal a (2)–(4) bekezdésben említett tervekkel és programokkal kapcsolatban, amelyeknek valószínűleg jelentős környezeti hatásuk lesz.

154. A SEA‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint környezeti vizsgálatot olyan tervvel kapcsolatban végeznek, amely vízgazdálkodás terén készül, és amely meghatározza a KHV‑irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektek jövőbeli engedélyének kereteit.

155. A gazdálkodási tervek határozzák meg az efféle projektek, például a KHV‑irányelv I. mellékletének 12. pontja szerinti, vízkészletek átvezetését szolgáló létesítmények és az I. melléklet 15. pontja szerinti duzzasztólétesítmények engedélyezésének kereteit. E tekintetben elsődlegesen nem az átvezetési projekt részmunkálatainak engedélyeiről van szó, mivel a gazdálkodási tervek legalábbis az uniós jog szerint még nem voltak kötelező erejűek. A gazdálkodási tervek kidolgozására előírt határidő lejárta óta azonban minden további, a megfelelő munkálatokra vonatkozó engedélynek tiszteletben kell tartania az e tervek által meghatározott keretet.

156. Egyébként – legalábbis a jelen ügyben – sok érv szól azon megállapítás mellett is, hogy fennáll a SEA‑irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti vizsgálati kötelezettség. E rendelkezés olyan tervekre terjed ki, amelyek esetében valószínű területi hatásukra tekintettel az élőhelyirányelv 6. vagy 7. cikke értelmében vizsgálatra van szükség.(59) A gazdálkodási tervek alkalmazási körébe az ezen irányelv szerinti természetvédelmi területek tartoznak. Ezeket a területeket a tervek alkalmazása befolyásolhatja, különösen, ha e tervek a vizek jelentős mértékű átvezetését írják elő.

157. Rögzíteni kell tehát, hogy a vízről szóló keretirányelv 13. cikke szerinti gazdálkodási tervekkel kapcsolatban főszabály szerint el kell végezni a SEA‑irányelv szerinti környezeti vizsgálatot.

2.      A nyolcadik kérdésről – a SEA‑irányelv időbeli hatálya

158. Tisztázni kell tehát a nyolcadik kérdést is, nevezetesen, hogy lehet‑e formális előkészítő aktusnak tekinteni azokat az aktusokat, amelyeket 2004. július 21‑e előtt fogadtak el, oly módon, hogy ne kelljen elkészíteni a stratégiai környezeti vizsgálatot; olyan aktusokat, amelyek a vitatott munkálatokra vonatkoznak, és amelyeket a bíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisített.

159. Ez a kérdés a SEA‑irányelv 13. cikke (3) bekezdésének első mondatára vonatkozik, amely a 13. cikk (1) bekezdése szerinti átültetési határidőre hivatkozással az irányelv alkalmazásának általános esetét rögzíti: azok a tervek és programok, amelyekkel kapcsolatban az első hivatalos előkészítő tevékenység 2004. július 21. utánra esik, a környezeti vizsgálatra vonatkozó kötelezettség hatálya alá tartoznak.

160. A bíróság által megsemmisített engedélyek ebből a szempontból már azért sem jönnek tekintetbe, mivel ezek egy engedélyezési eljárás (közbenső) eredményét képezték. Előkészítő aktusként csak az engedélyezési eljárások megindulásával kapcsolatos intézkedések jönnek tekintetbe. Az tehát, hogy az engedélyt visszamenőleges hatállyal megsemmisítették‑e, főként nem bír jelentőséggel.

161. Az alapügy szempontjából sokkal inkább annak van jelentősége, hogy az engedélyezési eljárás megindulása a gazdálkodási tervekre vonatkozó előkészítő aktusnak minősülhet‑e, vagy az Acheloos átvezetésére vonatkozó tervvel kapcsolatos előkészítő aktusról lehet szó.

a)      A gazdálkodási tervek előkészítéséről

162. Jóllehet a SEA‑irányelv nem határozza meg a „formális előkészítő aktus” fogalmát. Ennek célja azonban nyilvánvalóan az, hogy megbízható kritériumot nyújtson az eljárás kezdetének időpontja tekintetében. Ezzel biztosítja a jogbiztonságot, és hozzájárul az irányelv hatékony érvényesüléséhez.(60) A SEA‑irányelv értelmében vett, valamely eljárásra vonatkozó formális előkészítő aktusnak tehát egyértelműen az irányelv hatálya alá tartozó terv vagy program kidolgozására kell irányulnia.

163. A Bíróság ennek megfelelően a KHV‑irányelv keretében az illetékes hatóság és projektgazda közötti informális kapcsolatot és megbeszéléseket nem tartotta elégségesnek az eljárás megindulásának jelzésére.(61)

164. A SEA‑irányelv keretében szintén nem lehet elégséges bizonyos, valamely gazdálkodási terv által érintett munkálatokkal kapcsolatos eljárások, például vízátvezetés engedélyezése iránti eljárás megindulása. Ezekből az eljárásokból ugyanis nem állapítható meg, hogy valamely gazdálkodási tervre (is) irányulnak.

165. Egyébként aligha kellene valamely gazdálkodási tervvel kapcsolatban ratione temporis környezeti vizsgálatot végezni, ha az érintett munkálatok engedélyezése iránti, 2004. július 1‑je előtt indult eljárásokat egymást követő gazdálkodási tervek formális előkészítő aktusainak kellene tekinteni. Az összes gazdálkodási terv alkalmazási területén található ugyanis számos efféle fennálló létesítmény, amelyet a károsítás tilalma és a vízről szóló keretirányelv 4. cikke szerinti helyreállítási kötelezettség miatt a terv esetleg érint.

166. Végül az alapügyben az események időrendje is az ellen szól, hogy a gazdálkodási tervekre vonatkozó első hivatalos előkészítő tevékenység 2004. július 21. előtti időpontra esik. Az Acheloos és a Peneo vízgyűjtő kerületre vonatkozó gazdálkodási tervek hiányát először az államtanács 1688/2005. sz. ítéletében, tehát 2004. július 21. után kifogásolták. Ez arra utal, hogy az elfogadásuk előkészítése szintén csak ezen időpont után kezdődött.

b)      Az Acheloos elvezetésére vonatkozó terv előkészítéséről

167. Más lenne a helyzet, amennyiben – a hetedik kérdésre adandó válasszal szemben – egy, az Acheloos részleges átvezetésre vonatkozó, elvileg vizsgálati kötelezettség alá eső terv állna rendelkezésre.

168. Az előkészítő aktusokra vonatkozó szabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy a folyamatban lévő eljárásokat alapvetően új eljárásjogi követelmények általi befolyásolás nélkül befejezhessék. Ez a szabályozás azonban nem szolgálhatja a tervek környezeti vizsgálatának kizárását, csak mert ugyanazon tárgy tekintetében a múltban valamilyen közigazgatási intézkedéseket hoztak.

169. Annak lenne tehát jelentősége, hogy a terv engedélyezése iránti eljárás folyamatosan lefolytatható‑e. A bírósági határozatokat ebben az összefüggésben nem lehetne megszakításként értékelni, ha az illetékes hatóságok haladéktalanul meghozták a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a bíróság által megállapított hiányokat kiküszöböljék. A közigazgatási eljárásról a jogalkotási eljárásra való áttérés sem tekinthető megszakításnak.

170. Az átvezetési munkálatok engedélyezése iránti eljárás megindulása tehát az e munkálatokra vonatkozó, vizsgálati kötelezettség alá eső terv kidolgozására irányuló formális előkészítő aktus lehetne.

171. Kiegészítésképpen utalni kell arra, hogy az alapügyben a SEA‑irányelv 13. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti vizsgálati kötelezettség kizárt. Ez akkor jön tekintetbe, ha azokat a terveket és programokat, amelyekkel kapcsolatban az első hivatalos előkészítő tevékenység 2004. július 21‑ét megelőzi, több mint 24 hónappal ezt követően fogadják el vagy terjesztik be jogalkotási eljárásra. A 2006. évi 3481. sz. törvény vitatott rendelkezéseit azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint már 2006. július 6‑án a görög parlament elé terjesztették.(62)

c)      A nyolcadik kérdéssel kapcsolatos következtetés

172. A nyolcadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy sem a folyóelvezetésre irányuló munkálatokra vonatkozó megsemmisített engedélyek, sem pedig a SEA‑irányelv 13. cikkének (1) bekezdése szerinti megfelelő engedélyezési eljárások megindulása nem tekinthető a vízről szóló keretirányelv szerinti, vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervekkel kapcsolatos formális előkészítő aktusoknak. Mindazonáltal az engedélyezési eljárás megindulását valamely, folyóelvezetésre irányuló, vizsgálati kötelezettség alá eső terv előkészítő aktusának lehetne tekinteni, ha az engedélyezési eljárást megszakítás nélkül folyamatosan lefolytatják.

3.      A kilencedik kérdésről – a környezeti vizsgálat terjedelme

173. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett nyolcadik kérdésre adandó válaszra tekintettel a kilencedik kérdést is meg kell válaszolni. Az államtanács lényegében azt szeretné megtudni, hogy kell‑e önálló stratégiai környezeti vizsgálatot végezni, ha a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv szerinti vizsgálatokat már elvégezték.

174. A válasz a SEA‑irányelvnek az államtanács által hivatkozott 11. cikkének (1) és (2) bekezdéséből következik. Az (1) bekezdés szerint a SEA‑irányelv alapján végzett környezeti vizsgálat nem sérti a KHV‑irányelv, illetve az egyéb közösségi jogszabályok követelményeit. Mindazonáltal a (2) bekezdés megengedi a tagállamoknak, hogy olyan tervek és programok tekintetében, amelyekre vonatkozóan a környezeti hatások vizsgálatát a SEA‑irányelv és egyéb uniós jogszabályok egyidejűleg teszik kötelezővé, a vonatkozó közösségi jogszabályok követelményeinek eleget tevő összehangolt vagy együttes eljárásról rendelkezzenek, többek közt a vizsgálat felesleges ismétlésének elkerülése végett.

175. Ezek a rendelkezések azt jelzik, hogy az uniós jog különböző környezeti vizsgálatait nem formálisan kell elvégezni. Sokkal inkább annak van jelentősége, hogy a különböző rendelkezések által támasztott követelményeket átültessék. Amennyiben ez megtörténik, nincs jelentősége annak, hogy hogyan jelölik a megfelelő vizsgálatot.(63)

176. Azt, hogy bizonyos, más rendelkezések alapján elvégzett tanulmányok eleget tesznek‑e a SEA‑irányelv által támasztott követelményeknek, konkrétan az egyedi esetben kell vizsgálni, ami a nemzeti bíróságok feladata. Az ilyen tanulmányoknak meg kell felelniük a SEA‑irányelv által támasztott tartalmi és eljárásjogi követelményeknek. A KHV‑irányelv és a SEA‑irányelv messzemenő párhuzamossága miatt ez elvileg akkor lehetséges, ha mindkét vizsgálat azonos terjedelmű, vagyis ha a projekt és a terv messzemenően lefedi egymást. Az sem tűnik kizártnak, hogy a vízről szóló keretirányelv 13. cikkének (4) bekezdése és VII. melléklete szerinti gazdálkodási tervvel szemben támasztott követelmények teljesítése eleget tesz a terv SEA‑irányelv szerinti környezeti vizsgálatával szemben támasztott követelményeknek.

177. A KHV‑irányelvvel kapcsolatos megfontolásokra(64) tekintettel azonban rá kell mutatni arra, hogy az említett irányelv szerinti vizsgálat esetleges hiányosságait valószínűleg a SEA‑irányelv szerinti környezeti vizsgálat hiányosságainak is kellene tekinteni. A SEA‑irányelv 5. cikkének (2) bekezdése a KHV‑irányelvnél egyértelműen világosabban követeli meg azt, hogy a vizsgálatnak figyelembe kell vennie a jelenlegi ismereteket és a naprakész vizsgálati módszereket. Mindkét irányelv 8. cikke pedig a környezeti hatások tekintetében megszerzett ismeretek figyelembevételét követeli meg a döntéshozatal során.

178. A kilencedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a SEA‑irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szerint abban az esetben, ha valamely terv egyúttal az említett irányelv és a vízről szóló keretirányelv, valamint a KHV‑irányelv hatálya alá tartozik, amelyek szintén a projekt környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatát követelik meg, nem kell önálló stratégiai környezeti vizsgálatot végezni, ha a vízről szóló keretirányelv és a KHV‑irányelv alapján elvégzett tanulmányok tartalmilag és a lefolytatott eljárás tekintetében eleget tesznek a SEA‑irányelv által támasztott követelményeknek.

D –    Természetvédelem

179. Végül az Unió természetvédelmi jogával kapcsolatos néhány kérdésre kell kitérni. Az államtanács a javasolt közösségi jelentőségű természeti területeknek a közösségi jegyzékbe való felvétele előtti ideiglenes védelmére (erről az 1. pontban), valamely engedélynek az érintett madárvilág ismerete nélküli megengedhetőségére (erről a 2. pontban), természeti területek károsításának az öntözés és a lakossági vízszükséglet kielégítése céljával való igazolására (erről a 3. pontban), adott esetben a koherencia biztosításával kapcsolatos lehetséges intézkedésekre (erről a 4. pontban), valamint arra vonatkozóan terjeszt elő kérdést, hogy összeegyeztethető‑e az előhely‑irányelvvel valamely természetes édesvízi ökológiai rendszer ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré való változtatása (erről az 5. pontban).

180. E kérdések megválaszolását az a körülmény jellemzi mérvadóan, hogy az Acheloos részleges elvezetésének engedélyezése iránti eljárás már nagyon hosszú ideje folyamatban van. Ez az eljárás még az élőhelyirányelv elfogadása előtt indult. Nem alkalmazható tehát a munkálatok előzetes vizsgálatával kapcsolatos, a 6. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás, hanem csak a 6. cikk (2) bekezdése szerinti károsítás tilalma.

1.      A tizedik kérdésről – a javasolt természeti területek védelme a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadásakor

181. A tizedik kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy azok a területek, amelyek szerepelnek a közösségi jelentőségű természeti területeket tartalmazó nemzeti jegyzékben, és amelyeket utóbb a közösségi jelentőségű területek közösségi jegyzékébe is belefoglaltak, az élőhelyirányelv védelmi körébe tartoznak‑e a mediterrán biogeográfiai régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzék elfogadásáról szóló 2006/613 határozat elfogadását megelőzően.

182. E tekintetben az államtanács öt közösségi jelentőségű természeti területre(65) hivatkozik, amelyeket az említett határozattal vettek fel a jegyzékbe, és amelyeket a munkálatok érintenek.

183. E kérdés esetében az államtanács abból indul ki, hogy a 2006. évi 3481. sz. törvény mérvadó rendelkezéseit, a 9. és a 13. cikket 2006. augusztus 2‑án hirdették ki a törvénnyel, és azok ekkor léptek hatályba, miközben a 2006/613 határozatot csak 2006. szeptember 21‑én tették közzé. Amennyiben a közzététel ezen időpontja az érintett természeti területeknek a közösségi jegyzékbe való felvétele szempontjából mérvadó lenne, az élőhelyirányelv 6. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése ezen irányelv 4. cikkének (5) bekezdése szerint csak 2006. szeptember 21‑től, tehát a 2006. évi 3481. sz. törvény hatálybalépése után lett volna alkalmazandó.(66)

184. A 2006/613 határozat azonban az akkor alkalmazandó EK 254. cikk (3) bekezdése (a módosítást követően jelenleg az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése) szerint már a címzettek – a határozat 2. cikke szerint a tagállamok – értesítésével hatályba lépett.(67) Azt, hogy magánszemélyekkel szemben lehetett‑e hivatkozni a területvédelemre a határozat közzététele előtt, a jelen ügyben nem kell eldönteni. Az értesítés időpontját – amelyre vonatkozóan az uniós jogi adatbázis (Eur‑Lex) a határozat elfogadásának napját, 2006. július 19‑ét tünteti fel(68) – az államtanácsnak kell megállapítania.

a)      A javasolt természeti területek ideiglenes területvédelméről

185. Amennyiben kiderül, hogy a bizottsági határozatról Görögországot csak a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadását követően értesítették, akkor Görögországnak biztosítania kellett a javasolt természeti területek ideiglenes védelmét: Az élőhelyirányelv értelmében a tagállamok az általuk a közösségi jegyzékbe felvenni javasolt területek vonatkozásában kötelesek megtenni a megfelelő védelmi intézkedéseket az említett természeti területek jellegzetességeinek megőrzése érdekében. Ezért a tagállamok nem engedélyezhetnek olyan beavatkozást, amely komolyan veszélyeztetheti az érintett természeti terület ökológiai jellemzőit. Ez különösen igaz akkor, ha a beavatkozás jelentős mértékben csökkentheti a természeti terület nagyságát, vagy a területen élő veszélyeztetett fajok eltűnéséhez vezethet, vagy, végezetül, a természeti terület elpusztítását, vagy lényegi jellemzői megszüntetését eredményezi.(69)

b)      A természeti területek védelméről a közösségi jegyzékbe való felvételt követően

186. Amennyiben ezzel szemben a Bizottság a határozatáról a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadásakor már értesítette Görögországot, akkor az élőhelyirányelv 4. cikkének (5) bekezdése szerint a jegyzékbe felvett természeti területekre elvileg a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdését kell alkalmazni. Mindazonáltal a továbbiakban jelezni fogom, hogy az a körülmény, hogy az Acheloos részleges elvezetésének engedélyezése iránti eljárást már hosszabb ideje lefolytatták, kizárja a 6. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálat alkalmazását. Sokkal inkább a 6. cikk (2) bekezdése alkalmazandó, adott esetben a természeti területek esetleges veszélyeztetésének igazolásával szemben a 6. cikk (4) bekezdése által támasztott követelményekkel összefüggésben.

Az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének alkalmazhatóságáról

187. Kézenfekvő lenne az Acheloos elvezetésének hatásait illetően e természeti területek védelmével kapcsolatos célkitűzések figyelembevételével az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének első mondata szerint megfelelő vizsgálat lefolytatását követelni. Eszerint – figyelembe véve az adott természeti terület védelmével kapcsolatos célkitűzéseket – megfelelő vizsgálatot kell folytatni minden olyan terv vagy program hatásait illetően, amely valószínűleg jelentős hatással lesz a védett természeti területre.

188. A Bíróság azonban már megállapította, hogy az olyan projekt, amelyet még az élőhelyirányelv átültetésére szolgáló határidő lejárta előtt engedélyeztek, vagy az engedélyezési eljárás az érintett tagállam Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően indult, nem tartozik az ezen irányelv 6. cikkének (3) bekezdésében meghatározott, az érintett terület tekintetében végzendő előzetes hatásvizsgálati eljárásra vonatkozó előírások hatálya alá.(70) Nem lenne ugyanis célszerű, hogy azokat az eljárásokat, amelyek már nemzeti szinten is összetettek, és amelyeket már az irányelv átültetésére nyitva álló határidő letelte előtt kezdeményeztek, az irányelv speciális követelményeivel tovább terheljék és késleltessék, és a már kialakult helyzetet befolyásolják.(71)

189. Jóllehet a jelen ügy nem érint sem az élőhelyirányelv átültetésére szolgáló határidő lejárta előtt kiadott jogerős engedélyt, sem pedig olyan engedélyezési eljárást, amely az uniós csatlakozás előtt indult. Ezt az ügyet azonban ugyanúgy kellene kezelni – még ha az érintett természeti területeket a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadásakor már fel is vették a közösségi jegyzékbe.

190. Az Acheloos részleges elvezetésének engedélyezése iránti eljárások ugyanis a 90‑es évek elején kezdődtek – tehát esetlegesen az élőhelyirányelv elfogadása előtt – és a közösségi jegyzékről szóló határozatról való értesítésig az érintett közösségi jelentőségű természeti területek tekintetében éppen hogy nem tartoztak az előzetes vizsgálati eljárás hatálya alá.(72) Amennyiben ezt az eljárást röviddel a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadása előtt mégis alkalmaznák, az ténylegesen jelentősen terhelné és késleltetné az eljárás menetét.

191. Ezenkívül gyakorlatilag csak nehezen volt előrelátható, hogy a Bizottság mikor fogadja el a közösségi jegyzéket. Az élőhelyirányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerint a jegyzéket már 1998‑ban meg kellett volna állapítani, más részlistákat pedig már jóval a Görögországra kiterjedő, a mediterrán biogeográfiai régióra vonatkozó jegyzék előtt kihirdettek.(73) Görögországnak tehát nem kellett szükségszerűen azzal számolnia, hogy az élőhelyirányelv védelmi rendszere a munkálatok engedélyezése előtt alkalmazandó lenne.

192. Ezért a közösségi jelentőségű természeti területek tekintetében nem volt szükség a természeti területre gyakorolt hatásoknak az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálatára.

Az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdésének alkalmazhatóságáról

193. Mindazonáltal az említett ítélkezési gyakorlat csak az élőhelyirányelv védelmi rendszerének eljárásjogi vonatkozásait érinti. Ezzel szemben a Bíróság többször hangsúlyozta, hogy a természeti területeknek az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti védelme által támasztott anyagi követelményeket még a fennálló engedélyek sem zárják ki. E rendelkezés tiltja a különleges természetvédelmi területeken található olyan természetes élőhelytípusok és olyan fajok élőhelyei károsítását és megzavarását, amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.

194. A Bíróság megállapította, hogy az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy az irányelv első preambulumbekezdésében meghatározott, a környezet minőségének megőrzésére és védelmére – ideértve a természetes élőhelytípusok, valamint az állat‑ és növényvilág védelmét is – vonatkozó fő cél megvalósuljon, ha valamely, a 6. cikk (3) bekezdése szerint engedélyezett terv vagy projekt megvalósulása később mégis a természet károsítását vagy jelentős megzavarását vonja maga után anélkül, hogy ezzel kapcsolatban az illetékes nemzeti hatóságokat bármiféle mulasztás terhelné.(74) Ezenkívül a 6. cikk (2) bekezdése valamely fennálló engedély utólagos felülvizsgálatára kötelezhet;(75) ennek megfelelően az élőhelyirányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt engedélyezett munkálatok végrehajtása e rendelkezés hatálya alá tartozik.(76)

195. Következésképpen az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy korábbi munkálatok tekintetében is meghozzák a szükséges intézkedéseket a természetvédelmi területek károsodásának és megzavarásának megakadályozása érdekében. Az engedélyek jogosultjainak jogos érdekeit szükség esetén kártalanítás útján kell kielégíteni.(77)

196. Ez az ítélkezési gyakorlat nem ellentétes a jogszabályok visszaható hatályának tilalmával. Egy új jogszabály főszabály szerint sokkal inkább a hatálybalépésétől van érvényben. Bár az nem vonatkozik a korábbi törvény hatálya alatt keletkezett vagy véglegesen megszerzett jogi helyzetekre, azt alkalmazni kell az ilyen helyzetek jövőbeli hatásaira.(78) Az olyan munkálatok tehát, amelyek a természetvédelmi területeket károsíthatják vagy jelentősen megzavarhatják, csak annyiban engedélyezhetők, amennyiben összeegyeztethetők a természeti területek védelmével, még ha az azokkal kapcsolatos engedélyezési eljárás még nem is tartozott az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdése által támasztott eljárásjogi követelmények hatálya alá.(79)

197. Amennyiben a Bizottság az érintett közösségi jelentőségű természeti területeket a 2006. évi 3481. sz. törvény elfogadása előtt felvette a közösségi jegyzékbe, az államtanácsnak azt kell tehát vizsgálnia, hogy a törvény összeegyeztethető‑e az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdésével.

A közösségi jelentőségű természeti területek esetleges befolyásolásának igazolásáról

198. Amennyiben az államtanács arra a következtetésre jut, hogy a 2006. évi 3481. sz. törvény alapján a közösségi jelentőségű természeti területeken természetes élőhelytípusokat vagy a fajok élőhelyeit károsítanak, illetve jelentősen megzavarnak, felmerül a kérdés, hogy ez a befolyásolás igazolható‑e.

199. Az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése nem ír elő – mint a madárvédelmi irányelv 4. cikkének (4) bekezdése szerinti tényleges madárvédelmi területek védelme – elsődlegesen fontos érdekek alapján történő igazolást. A természeti területeknek az élőhelyirányelv szerinti védelme ugyanis azon a gondolaton alapul, hogy a természetvédelmi területek károsítását vagy jelentős megzavarását a 6. cikk (3) és (4) bekezdése szerint engedélyezni (valamint adott esetben igazolni) kell. Amennyiben pedig az ilyen engedély megfelelő hatásvizsgálaton alapul, elvileg nem marad lehetőség a 6. cikk (2) bekezdésének alkalmazására.(80)

200. A jelen ügyben ezzel szemben az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) és (4) bekezdése még egyáltalán nem volt alkalmazandó. Méltánytalan lenne azonban, ha azoktól a munkálatoktól, amelyek az időbeli hatály miatt nem tartoznak az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) és (4) bekezdése szerinti előzetes vizsgálat hatálya alá, megtagadnák a 6. cikk (4) bekezdése szerinti kivételes engedély lehetőségét. Ezeket a munkálatokat erősebben korlátoznák, mint a későbbi munkálatokat, amelyekre a 6. cikk (2)–(4) bekezdése összességében alkalmazandó.(81)

201. Következésképpen az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerint korábbi munkálatok esetében is engedélyezni kell a természetvédelmi területek károsítását vagy jelentős megzavarását, amennyiben a 6. cikk (4) bekezdésében foglalt anyagi feltételek adottak, azaz a valamely nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okok – ideértve a társadalmi vagy gazdasági jellegű okokat is –, az alternatív megoldás hiánya, valamint a kiegyenlítő intézkedések a Natura 2000 általános egységességének megóvása érdekében.(82)

202. Az igazolással szemben támasztott követelményekre részletesen a következő kérdések megválaszolása során kell kitérni.

c)      A tizedik kérdéssel kapcsolatos következtetés

203. A tizedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a tagállamoknak a közösségi jelentőségű természeti területek közösségi jegyzékéről való értesítés előtt azokra a területekre vonatkozóan, amelyek szerepelnek a közösségi jelentőségű természeti területeket tartalmazó nemzeti jegyzékben, és amelyeket utóbb a közösségi jegyzékébe is belefoglaltak, az élőhelyirányelv értelmében megfelelő védelmi intézkedéseket kellett hozniuk e területek jellegzetes vonásainak megőrzése érdekében.(83) Az értesítéstől kezdve a tagállamoknak az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerint meg kell akadályozniuk, hogy az olyan munkálatok, amelyek engedélyezési eljárása az értesítés előtt indult, a közösségi jelentőségű természeti területeken a természetes élőhelytípusokat vagy a fajok élőhelyeit károsítsák, illetve jelentősen megzavarják, amennyiben a természeti területek esetleges befolyásolása nem igazolt.

2.      A tizenegyedik kérdésről

204. A tizenegyedik kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy lehetőség van‑e arra, hogy az illetékes nemzeti hatóságok az élőhelyirányelv értelmében az érintett természetvédelmi terület madárvilágára vonatkozó megbízható és naprakész adatok hiányában felhatalmazást adjanak valamely vízelvezetési terv megvalósítására.

205. Jóllehet Magnisia tartomány autonóm kormánya azt a kifogást hozza fel, hogy az államtanács a rá vonatkozó eljárásjog szerint egyáltalán nem állapíthatja meg a madárvilágra vonatkozó adatok hiányát, ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan. Ez a kifogás azonban nem helytálló. Az előzetes döntéshozatali eljárásban ugyanis a Bíróság főszabály szerint kötve van a kérdést előterjesztő bíróság által közölt adatokhoz, és nem vizsgálhatja, hogy a bíróság a nemzeti jog szerint túllépte‑e a hatáskörét.(84)

206. A tizenegyedik kérdést tehát meg kell válaszolni. E tekintetben önmagában az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének első mondata lenne releváns. Mivel azonban az engedélyezési eljárás már hosszabb ideje folyamatban van, e rendelkezés nem alkalmazandó. Ehelyett a 6. cikk (2) bekezdése irányadó.

a)      Az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdése első mondatának alkalmazhatóságáról

207. Tervek engedélyezése és az ennek során figyelembe veendő információk tekintetében főszabály szerint az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti előzetes vizsgálati eljárás mérvadó. Az ilyen vizsgálatnak az adott terület madárvilágára vonatkozó legújabb tudományos ismereteken kell alapulnia.(85)

208. Jóllehet az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdésének első mondata – ahogy már kifejtettem(86) – az érintett közösségi jelentőségű természeti területek tekintetében nem alkalmazandó, e rendelkezés azonban alkalmazható lenne az érintett, a madárvédelmi irányelv szerinti olyan különleges védelmi területek tekintetében, amelyeket már korábban kijelöltek. Az élőhelyirányelv 7. cikke szerint e területekre a 6. cikk (2), (3) és (4) bekezdése az irányelv alkalmazásának napjától, illetve azon időponttól számítva alkalmazandó, amikor a tagállam végrehajtja, illetve elismeri a madárvédelmi területkénti besorolást.

209. Az élőhelyirányelv az átültetésre előírt határidő 1994. évi lejártával volt alkalmazandó. A 6. cikk (3) bekezdésének első mondata tehát legkorábban ettől az időponttól és legkésőbb az érintett különleges természetvédelmi terület ezt követő kijelölésétől volt alkalmazandó.

210. Az Acheloos részleges elvezetésének engedélyezése iránti eljárás azonban már 1994 előtt megindult, mivel az első engedélyeket 1992‑ben adták ki. Az államtanács ezeket – ahogy a későbbi engedélyeket is – megsemmisítette ugyan, mégis sok érv szól azon megállapítás mellett, hogy a munkálatok engedélyezése a 2006. évi 3481. sz. törvény jelenleg vitatott rendelkezéséig folyamatosan lefolytatott eljárás tárgyát képezte.(87)

211. Abból kell tehát kiindulni, hogy az engedélyezési eljárás az élőhelyirányelv 6. cikke (3) bekezdése első mondata alkalmazhatóságának kezdete előtt indult. Ezért az olyan engedélyezési eljárásokkal kapcsolatban már hivatkozott ítélkezési gyakorlat, amelyek az eljárásjog jelentős módosításainak bevezetése előtt indultak,(88) kizárja az e rendelkezés szerinti hatásvizsgálatra vonatkozó kötelezettséget.

b)      Az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) és (4) bekezdéséről

212. Ezzel szemben az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó.(89)

213. E rendelkezés alkalmazásának szükségessége a madárvédelmi területek esetében még egyértelműbb, mint az élőhelyirányelv szerinti természetvédelmi területek, a közösségi jelentőségű természeti területek esetében. Görögországban ugyanis a madárvédelmi irányelv átültetésére előírt határidő lejártától, 1981. április 6‑tól kellett a madárvédelmi területeket kijelölni.(90) Még ha a szükséges kijelölés el is maradt, az érintett területek ettől az időponttól már a 4. cikk (4) bekezdésének első mondata szerinti védelem körébe tartoztak.(91)

214. Az alapügyben tehát azt kell vizsgálni, hogy az engedélyezett munkálatok károsítják‑e a madarak élőhelyeit, amelyek céljára a különleges természetvédelmi területeket kijelölték, vagy e fajokat megzavarják‑e olyan módon, amely az irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.(92)

215. Amennyiben az ilyen károsítást vagy zavarást megállapítják, azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése által támasztott anyagi követelmények alapján igazoltak‑e. Ahogy már kifejtettem, az igazolás különösen mérlegelést, az alternatívák vizsgálatát és kiegyenlítő intézkedéseket feltételez.(93)

216. Az élőhelyirányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerinti formális hatásvizsgálatra ugyan nincs szükség, a tagállamoknak az igazolás igénybevétele során fennálló mozgástere azonban korlátozás alá esik.(94)

217. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése csak azt követően alkalmazható, hogy a terv vagy a projekt hatásait az irányelv 6. cikke (3) bekezdésének megfelelően vizsgálták. Az említett hatások ismerete a kérdéses területre vonatkozó védelmi célkitűzések tekintetében elengedhetetlen előfeltétele az említett 6. cikk (4) bekezdése alkalmazásának. Ezen információk hiányában az említett eltérő rendelkezésnek semmilyen alkalmazási feltétele nem értékelhető. Az esetleges nyomós közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak és a kevésbé káros alternatívák fennállásának a vizsgálata ugyanis a mérlegelt terv vagy projekt által a terület tekintetében okozott veszélyekhez viszonyított mérlegelést tesz szükségessé. Ezenfelül az esetleges kiegyenlítő intézkedések meghatározása érdekében az említett terület tekintetében fennálló veszélyeket pontosan meg kell határozni.(95)

218. Következésképpen az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerinti befolyásolás igazolása esetén is gondosan és pártatlanul vizsgálni kell az ügy összes releváns szempontját, és ennek során biztosítani kell, hogy ezek alá tudják támasztani a belőlük levont következtetéseket.(96) Ezért a mérlegelés, az alternatívák vizsgálata és a kiegyenlítő intézkedések ebben az összefüggésben is az igazolást igénylő hatások megfelelő értékelését feltételezik.(97)

219. A hatások csak az érintett területek madárvilágára vonatkozó megbízható és naprakész adatok alapján értékelhetők megfelelően. Ellenkező esetben csupán hipotetikus veszélyek folynának bele a mérlegelésbe, az alternatívák vizsgálatába és a kiegyenlítő intézkedések elfogadásába. Nem lenne biztosított, hogy a tényleges veszélyeket veszik figyelembe.

c)      A tizenegyedik kérdéssel kapcsolatos következtetés

220. A tizenegyedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az illetékes nemzeti hatóságoknak csak akkor van lehetőségük az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében felhatalmazást adni valamely olyan vízelvezetési terv megvalósítására, amely károsítja a madarak élőhelyeit, amelyek céljára a különleges természetvédelmi területeket kijelölték, vagy e fajokat olyan módon megzavarja, amely az irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet, ha e terv az érintett különleges természetvédelmi terület madárvilágára vonatkozó megbízható és naprakész adatok alapján igazolt.

3.      A tizenkettedik kérdésről – a nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okok

221. Az államtanács a tizenkettedik kérdéssel azt szeretné megtudni, hogy azok az elsődlegesen az öntözéshez, másodsorban pedig a lakossági használatra szolgáló vízszükséglethez kapcsolódó indokok, amelyek alapján valamely vízelvezetési terv megvalósul, igazolhatják‑e valamely természetvédelmi terület károsítását.

222. A tizenkettedik kérdés tárgyát az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerinti első feltétel, nevezetesen a valamely nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okok – ideértve a társadalmi vagy gazdasági jellegű okokat is – képezik. Ahogy már a vízről szóló keretirányelvvel összefüggésben megállapítottam, az öntözés és a lakossági vízszükséglet kielégítése elvileg ilyen érdeknek minősülhet.(98)

223. Amennyiben azonban az érintett természeti terület elsődleges fontosságú természetes élőhelytípust foglal magában és/vagy veszélyeztetett faj élőhelyéül szolgál, az élőhelyirányelv 6. cikke (4) bekezdésének második albekezdése szerint kizárólag az emberi egészséggel, a közbiztonsággal vagy a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyökkel kapcsolatos, továbbá – a Bizottság véleménye szerint – a nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okokra lehet hivatkozni.

224. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben említett közösségi jelentőségű természeti területek közül három terület elsődleges fontosságú fajt vagy élőhelyet foglal magában: „Delta Acheloou, Limnothalassa, Mesologgiou‑Aitolikou, Ekvoles Evinou, Nisoi Echinades, Nisos Petalas” (GR2310001), „Limnes Trichonida kai Lysimachia” (GR2310009) és „Aspropotamos” (GR1440001).(99)

225. Mivel a Bizottság a jelen ügyben nem közölt véleményt, az élőhelyirányelv 6. cikke (4) bekezdése második albekezdésének szövege szerint a lehetséges igazoló érdekek köre erősen korlátozott lenne. Eszerint az öntözés nem lenne olyan érdek, amely igazolhatná a tervet, mivel az sem az emberi egészséghez, sem pedig a közbiztonsághoz vagy a környezet szempontjából elsődlegesen fontos előnyökhöz nem lenne szükséges. A lakossági vízszükséglet kielégítése ezzel szemben az emberi egészséggel kapcsolatos szempont lenne.

226. Mindazonáltal aránytalan lenne a károsítás igazolásával szemben támasztott e szigorúbb követelményeket már akkor alkalmazni, ha az egyes természeti területek elsődleges fontosságú elemeit nem veszélyeztetik. Mivel a Bizottság ezt az álláspontot nyilvánosan rögzítette,(100) ilyen esetekben szükségtelen a véleménye más érdekek figyelembevétele előtt. Azt, hogy az érintett természeti területek elsődleges fontosságú elemeit veszélyeztetik‑e, és ezért szigorúbb követelmények vannak‑e érvényben az esetleges igazolással szemben, az államtanácsnak kell megállapítania.

227. Egyébként a valamely tervvel kapcsolatos indokok csak akkor kényszerítőek és elsődlegesen fontosak, ha nagyobb súllyal esnek latba, mint a tervnek az élőhelyirányelv által védett természeti területekre gyakorolt káros hatásai.(101)

228. A tizenkettedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében mind az öntözés, mind pedig a lakossági vízszükséglet kielégítése nyomós közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül valamely vízelvezetési terv tekintetében, amennyiben ezek az okok nagyobb súllyal esnek latba e tervnek az irányelv által védett természeti területekre gyakorolt káros hatásaival szemben. Amennyiben azonban elsődleges fontosságú élőhelyeket vagy fajokat veszélyeztetnek, a Bizottság véleményének hiányában csak a lakossági vízszükséglet kielégítése jön tekintetbe igazolási jogalapként.

4.      A tizenharmadik kérdésről – a Natura 2000 egységességének biztosításához szükséges intézkedések

229. A tizenharmadik kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy a kiegyenlítő intézkedéscsomag alkalmasságának meghatározásakor figyelembe kell‑e venni az elvezetés terjedelmét és a végrehajtáshoz szükséges műveletek jellegét.

230. Ez a kérdés az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerinti, a természetvédelmi területek károsításának igazolásával kapcsolatos harmadik feltételt érinti, nevezetesen a szükséges kiegyenlítő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a Natura 2000 általános egységességét – valamely természeti terület károsodása ellenére – megóvják. E tekintetben a 13. és a 14. kérdés megfogalmazásával szemben nem az egyes természeti területek egységességéről van szó, hanem a természetmegőrzési területek hálózatának egységességéről.

231. Az élőhelyirányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint a Natura 2000 a különleges természetmegőrzési területek egységes európai ökológiai hálózata. Ez a hálózat az I. mellékletben felsorolt természetes élőhelytípusokat magában foglaló, továbbá a II. mellékletben felsorolt fajok élőhelyéül szolgáló természeti területekből és a madárvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt madarak, valamint a rendszeresen megjelenő vonuló madarak számára kijelölt különleges természetvédelmi területekből áll. A Natura 2000 célja, hogy biztosítsa az érintett természetes élőhelytípusok, valamint az érintett fajok élőhelyeinek kedvező védettségi állapotának fenntartását vagy adott esetben helyreállítását természetes kiterjedésükön, illetve elterjedési területükön belül.(102)

232. A szükséges intézkedéseket tehát csak a mindenkori területet ért hátrányos befolyás függvényében lehet meghatározni. A hálózat koherenciájának végeredményben történő biztosítása érdekében az illetékes hatóságok kötelesek megállapítani, hogy a károsodott területnek a Natura 2000‑hez nyújtott mely hozzájárulása vész el, és ezt a veszteséget hogyan lehet kiegyenlíteni.(103)

233. Ezért a Bíróság már megállapította, hogy az esetleges kiegyenlítő intézkedések meghatározása érdekében az említett terület tekintetében fennálló veszélyeket pontosan meg kell határozni.(104) Ennek megfelelően a kiegyenlítő intézkedések esetében figyelembe kell venni az Acheloos elvezetésének terjedelmét és a végrehajtáshoz szükséges műveletek jellegét, amennyiben ezek a természetvédelmi területeket károsan érintik.

234. A tizenharmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a Natura 2000 minősítésű terület általános egységességének védelmét szolgáló, az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerint szükséges kiegyenlítő intézkedéscsomag alkalmasságának meghatározásakor figyelembe kell venni a folyó elvezetésének terjedelmét és a végrehajtáshoz szükséges műveletek jellegét, amennyiben ezek a Natura 2000‑hez tartozó természetvédelmi területeket károsan érintik.

5.      A tizennegyedik kérdésről – valamely természetes édesvízi ökológai rendszer változása

235. A tizennegyedik kérdéssel az államtanács azt szeretné megtudni, hogy az EK‑Szerződés 6. cikkében (jelenleg az EUMSZ 11. cikkben) foglalt fenntartható fejlődés elve fényében az élőhelyirányelv megengedi‑e a természetes édesvízi ökológiai rendszer ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré történő változását.

236. A természetes édesvízi ökológiai rendszer ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré, vagyis duzzasztók sorává történő változása az élőhelyirányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében nagy valószínűséggel meglévő védett élőhely‑típusokat károsítana. Ennek részleteit a megőrzésre vonatkozó egyes célkitűzések alapján kellene vizsgálni.

237. Mindazonáltal az esetleges károsítás nem jelenti azt, hogy a szóban forgó átvezetési munkálatok minden esetben megengedhetetlenek lennének. Ezeket az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdésében foglalt kritériumok szerint sokkal inkább igazolni lehetne.

238. A fenntarthatóság elvét az igazolás keretében, azaz a közérdekkel kapcsolatos indokok, a károsodás és az alternatívák értékelése során figyelembe kell venni. Amennyiben a terv a céljait nem vagy csak feltételesen tudja fenntarthatóan megvalósítani, ez csökkenti e célok súlyát a mérlegelés során. Ugyanígy a csupán átmeneti károsodások kisebb súllyal bírnak, mint a tartós károsodások.

239. A tizennegyedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy olyan vízelvezetési tervre, amely Natura 2000 minősítésű területen zajlik, és amely egy természetes ökológiai rendszert ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré változtatna, akkor adható engedély, ha az élőhelyirányelv 6. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.

V –    Végkövetkeztetések

240. Azt javasolom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következő választ adja:

1.      Jóllehet a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60/EK irányelv 13. cikkének (6) bekezdése és 11. cikkének (7) bekezdése nem állapít meg határidőt az irányelv 4. cikkének átültetésére, hanem csak gazdálkodási tervek vagy intézkedési programok kidolgozására ír elő végső határidőt. E határidő lejárta előtt azonban az irányelv nem kötelez a 4. cikk alkalmazására.

2.      A gazdálkodási tervek vagy intézkedésprogramok kidolgozására előírt, említett határidőn belül elfogadott olyan nemzeti rendelkezés, amely megengedi a vízátvezetést egy adott vízgyűjtőből egy másikba, akkor befolyásolja komolyan a 2000/60 irányelv célkitűzéseit, ha az átvezetés tartósan és nem csak csekély mértékben eredményezi a víznek az irányelv 4. cikkével összeegyeztethetetlen állapotát. E tekintetben a 4. cikk előzetes hatása keretében is lehetséges az elsődlegesen fontos közérdek alapján történő igazolás; jóllehet a gazdálkodási tervek nélkülözhetetlenek, a nemzeti szabályozást azonban kellő ténybeli alapon kell elfogadni.

3.      A 2000/60 irányelv 14. cikkével összeegyeztethetetlen a gazdálkodási tervek elfogadása, amennyiben nem folytatják le a nyilvánosság részvételére vonatkozóan előírt eljárást.

4.      Az olyan környezetvédelmi hatástanulmány, amelyet azután terjesztenek a nemzeti parlament elé jóváhagyásra, hogy a bíróság már megsemmisítette az aktust, amellyel korábban jóváhagyták, akkor elégíti ki a környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság részvételéről szóló 2003/35/EK irányelvvel módosított, az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EGK irányelv 1. cikkének (5) bekezdésében foglalt követelményeket, ha az először is az irányelv szerinti eljárásban szükséges – azaz elégségesen naprakész és teljes – információkat a jogalkotó számára rendelkezésre bocsátotta, másodszor pedig a jogalkotó ezen az alapon a munkálatok környezetre gyakorolt hatásait megfelelően meg tudta vizsgálni és vitatni.

5.               A 2000/60 irányelv 13. cikke szerinti gazdálkodási tervekkel kapcsolatban főszabály szerint el kell végezni a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2001/42/EK irányelv szerinti környezeti vizsgálatot.

6.      Sem az olyan aktusok, amelyek valamely, folyóelvezetésre irányuló elszigetelt terv engedélyezésére vonatkoznak, és amelyeket a bíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisített, sem pedig a 2001/42 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése szerinti megfelelő engedélyezési eljárások megindulása nem tekinthető a 2000/60 irányelv szerinti, vízgyűjtő kerületekre vonatkozó gazdálkodási tervekkel kapcsolatos formális előkészítő aktusoknak. Mindazonáltal ezeket valamely, folyóelvezetésre irányuló, vizsgálati kötelezettség alá eső terv előkészítő aktusának lehet tekinteni, ha az engedélyezési eljárást megszakítás nélkül folyamatosan lefolytatják.

7.      A 2001/42 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szerint abban az esetben, ha valamely terv egyúttal az említett irányelv és a 2000/60 irányelv, valamint a 85/337 irányelv hatálya alá tartozik, amelyek szintén a projekt környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatát követelik meg, nem kell önálló stratégiai környezeti vizsgálatot végezni, ha a 2000/60 irányelv és a 85/337 irányelv alapján elvégzett tanulmányok tartalmilag és a lefolytatott eljárás tekintetében eleget tesznek a 2001/42 irányelv által támasztott követelményeknek.

8.      A tagállamoknak a közösségi jelentőségű természeti területek közösségi jegyzékéről való értesítés előtt azokra a területekre vonatkozóan, amelyek szerepelnek a közösségi jelentőségű természeti területeket tartalmazó nemzeti jegyzékben, és amelyeket utóbb a közösségi jegyzékébe is belefoglaltak, a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv értelmében megfelelő védelmi intézkedéseket kellett hozniuk e területek jellegzetes vonásainak megőrzése érdekében. Az értesítéstől kezdve a tagállamoknak a 92/43 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerint meg kell akadályozniuk, hogy az olyan munkálatok, amelyek engedélyezési eljárása az értesítés előtt indult, a közösségi jelentőségű természeti területeken a természetes élőhelytípusokat vagy a fajok élőhelyeit károsítsák, illetve jelentősen megzavarják, amennyiben a természeti területek esetleges befolyásolása nem igazolt.

9.      Az illetékes nemzeti hatóságoknak csak akkor van lehetőségük a 92/43 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése értelmében felhatalmazást adni valamely olyan vízelvezetési terv megvalósítására, amely károsítja a madarak élőhelyeit, amelyek céljára a különleges természetvédelmi területeket kijelölték, vagy e fajokat olyan módon megzavarja, amely az irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet, ha e terv az érintett különleges természetvédelmi terület madárvilágára vonatkozó megbízható és naprakész adatok alapján igazolt.

10.      A 92/43 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében mind az öntözés, mind pedig a lakossági vízszükséglet kielégítése nyomós közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül valamely vízelvezetési terv tekintetében, amennyiben ezek az okok nagyobb súllyal esnek latba e tervnek az irányelv által védett természeti területekre gyakorolt káros hatásaival szemben. Amennyiben azonban elsődleges fontosságú élőhelyeket vagy fajokat veszélyeztetnek, a Bizottság véleményének hiányában csak a lakossági vízszükséglet kielégítése jön tekintetbe igazolási jogalapként.

11.      A Natura 2000 minősítésű terület általános egységességének védelmét szolgáló, a 92/43 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerint szükséges kiegyenlítő intézkedéscsomag alkalmasságának meghatározásakor figyelembe kell venni a folyó elvezetésének terjedelmét és a végrehajtáshoz szükséges műveletek jellegét, amennyiben ezek a Natura 2000‑hez tartozó természetvédelmi területeket károsan érintik.

12.      Olyan vízelvezetési tervre, amely Natura 2000 minősítésű területen zajlik, és amely egy természetes ökológiai rendszert ember általi beavatkozást elszenvedő édesvízi ökológiai rendszerré változtatna, akkor adható engedély, ha a 92/43 6. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.

1 –      Eredeti nyelv: német.

2 – A vízpolitika területén az elsőbbségi anyagok jegyzékének megállapításáról szóló, 2001. november 20‑i 2455/2001/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal (HL L 331., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 358. o.) módosított, a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23‑i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 327., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 5. kötet, 275. o.).

3 – A környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság részvételéről szóló, 2003. május 26‑i 2003/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 156., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 466. o.) módosított, az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27‑i 85/337/EGK tanácsi irányelv (HL L 175., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 248. o.).

4 – A 2001. június 27‑i 2001/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 197., 30. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 157. o.).

5 – A Bizottságot az EK‑Szerződés 251. cikkében említett eljárásnak megfelelően elfogadott jogi aktusokban megállapított végrehajtási hatásköreinek gyakorlása során segítő bizottságokkal kapcsolatos rendelkezéseknek az 1999/468/EK tanácsi határozathoz történő hozzáigazításáról szóló, 2003. szeptember 29‑i 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 447. o.) módosított, a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.).

6 – HL L 103., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 98. o., a Bizottságot a konzultációs eljárással összhangban (egyhangúság) elfogadott tanácsi jogi aktusokban megállapított végrehajtási hatásköreinek gyakorlása során segítő bizottságokkal kapcsolatos rendelkezéseknek az 1999/468/EK határozathoz történő hozzáigazításáról szóló, 2003. április 14‑i 807/2003/EK tanácsi rendelettel (HL L 122., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 335. o.) módosított, később a 2009. november 30‑i 2009/147/EK irányelvvel (HL 2010. L 20., 7. o.) egységes szerkezetbe foglalt változatban.

7 – HL L 259., 1. o.

8 – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben erre vonatkozóan – feltehetőleg tévesen – a GR2310001 kódot adták meg.

9 – Http://eur‑lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32006D0613(1):DE:NOT, az adatok között.

10 – FEK A’ 2003. december 9., 280. o.

11 – FEK A’ 2007. március 8., 54. o.

12 – FEK A’ 2006. augusztus 2., 162. o.

13 – Magnisia tartomány autonóm kormányának beadványa messzemenően azonos a DEI beadványának egyes részeivel.

14 – Karditsa tartomány autonóm kormányának, valamint Trikala tartomány és társai autonóm kormányának beadványa messzemenően azonos.

15 – Lásd az A.6. pontot, a 97. és azt követő pontokat.

16 – Lásd a C‑32/05. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2006. november 30‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11323. o.) különösen 63. pontját, amelyben a vízről szóló keretirányelv rendelkezéseinek átültetésére előírt határidő érvényességét nem kérdőjelezték meg.

17 – Lásd ebben az értelemben a C‑81/05. sz. Cordero Alonso‑ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑7569. o.) 29. pontját és a C‑2/10. sz. Azienda Agro‑Zootecnica Franchini és Eolica di Altamura ügyben 2011. július 21‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑6561. o.) 70. pontját.

18 – Lásd a jogi háttér 27. pontját.

19 – Lásd ebben az értelemben például a C‑67/96. sz. Albany‑ügyben 1999. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5751. o.) 119. pontját; a C‑77/02. sz. Steinicke‑ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑9027. o.) 61. pontját; a C‑144/04. sz. Mangold‑ügyben 2005. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9981. o.) 63. pontját és a C‑45/09. sz. Rosenbladt‑ügyben 2010. október 12‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑9391. o.) 41. és 68. pontját a szociális és foglalkoztatási célkitűzésekről, valamint a környezetjogban a C‑188/07. sz. Commune de Mesquer ügyben 2008. március 13‑án ismertetett indítványom (EBHT 2008., I‑4501. o.) 125. pontját és a C‑254/08. sz. Futura Immobiliare és társai ügyben 2009. április 23‑án ismertetett indítványom (EBHT 2009., I‑6995. o.) 58. pontját.

20 – Lásd az időközben hatályon kívül helyezett, a gyapotra vonatkozó termelési támogatásról szóló, 2001. május 22‑i 1051/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 148., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 32. kötet, 332. o.) (13) preambulumbekezdését: „A gyapotnak arra alkalmatlan területen való termesztése nagy valószínűséggel káros következményekkel jár a környezetre és azoknak a régióknak a mezőgazdaságára is, ahol a gyapot fontos termény. [...]” Lásd az Alliance Environnement‑nek a Bizottság megbízásából készült tanulmányát is, Évaluation des impacts sur l’environnement des mesures de la PAC relatives au coton (2007), http://ec.europa.eu/agriculture/eval/reports/coton/index_fr.htm, megtekintve 2011. július 11‑én.

21 – HL L 1979., 291. o., 174. o.

22 – Lásd a 2009. május 25‑i 472/2009/EK tanácsi rendelettel (HL L 144., 1. o.) módosított, az 1782/2003/EK rendelet módosításáról és a gyapotágazat nemzeti szerkezetátalakítási programjainak létrehozásáról szóló, 2008. június 23‑i 637/2008/EK tanácsi rendeletet (HL L 178., 1. o.).

23 – Lásd a 20. lábjegyzetben hivatkozott tanulmányt, 12. o.

24 – Lásd az 53. pontot.

25 – A C‑129/96. sz. Inter‑Environnement Wallonie ügyben 1997. december 18‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑7411. o.) 45. pontját és a C‑165/09–C‑167/09. sz., Stichting Natuur en Milieu és társai egyesített ügyekben 2011. május 26‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑4599. o.) 78. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

26 – A C‑316/04. sz. Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben 2005. november 10‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9759. o.) 42. pontja, a C‑138/05. sz. Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben 2006. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8339. o.) 42. pontja, valamint a 25. lábjegyzetben hivatkozott Stichting Natuur en Milieu és társai ügyben hozott ítélet 79. pontja.

27 – A 316/86. sz. Krücken‑ügyben 1988. április 26‑án hozottt ítélet (EBHT 1988., 2213. o.) 22. pontja és a C‑62/00. sz. Marks & Spencer ügyben 2002. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑6325. o.) 44. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

28 – Az adótúlfizetés visszatérítéséhez való jogról lásd a C‑107/10. sz. Enel Maritsa Iztok 3 ügyben 2011. május 12‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑3873. o.) 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

29 – A C‑162/00. sz. Pokrzeptowicz‑Meyer ügyben 2002. január 29‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1049. o.) 49. pontja és a C‑334/07. P. sz., Bizottság kontra Freistaat Sachsen ügyben 2008. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9465. o.) 44. pontja.

30 – Lásd a C‑512/99. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2003. január 21‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑845. o.) 45. pontját.

31 – A C‑60/98. sz. Butterfly Music ügyben 1999. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑3939. o.) 25. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, a 29. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Freistaat Sachsen ügyben hozott ítélet 43. pontja és a C‑226/08. sz. Stadt Papenburg ügyben 2010. január 14‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑131. o.) 46. pontja.

32 – A 29. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Freistaat Sachsen ügyben hozott ítélet 43. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

33 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. és azt követő pontjai.

34 – A 212/80–217/80. sz., Meridionale Industria Salumi és társai egyesített ügyekben 1981. november 12‑én hozott ítélet (EBHT 1981., 2735. o.) 9. pontja, a C‑361/02. és C‑362/02. sz., Tsapalos és Diamantakis egyesített ügyekben 2004. július 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2004., I‑6405. o.) 19. pontja, valamint a C‑201/09. P. és C‑216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2239. o.) 75. pontja.

35 – Az élőhelyirányelvről a C‑81/96. sz. Gedeputeerde Staten van Noord‑Holland ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3923. o.) 23. pontja és a C‑209/04. sz., Bizottság kontra Ausztria (Lauteracher Ried) ügyben 2006. március 23‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑2755. o.) 56. és azt követő pontjai.

36 – A C‑337/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑8377. o.) 35. és azt követő pontjai.

37 – A vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14‑i tanácsi irányelv (HL L 199., 84. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 194. o.).

38 – Lásd a 35. lábjegyzetben hivatkozott Gedeputeerde Staten van Noord‑Holland ügyben hozott ítéletet és a 35. lábjegyzetben hivatkozott Lauteracher Ried ügyben hozott ítéletet.

39 – Az élőhely‑irányelvről lásd a C‑404/09. sz., Bizottság kontra Spanyolország (Alto Sil) ügyben 2011. június 28‑án ismertetett indítványom 69. és azt követő pontjait.

40 – Lásd a 75. és azt követő pontokat.

41 – Lásd erről a 72. és azt követő pontokat.

42 – Lásd erről a 125. pontot.

43 – Lásd a 84. és azt követő pontokat.

44 – A 16. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 80. pontja.

45 – Lásd erről a 131. és azt követő pontokat.

46 – A C‑435/97. sz., WWF és társai ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5613. o.).

47 – A C‑287/98. sz. Linster‑ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6917. o.).

48 – A 46. lábjegyzetben hivatkozott WWF és társai ügyben hozott ítélet 57. pontja.

49 – A 47. lábjegyzetben hivatkozott Linster‑ügyben hozott ítélet 54. pontja.

50 – A 46. lábjegyzetben hivatkozott WWF és társai ügyben hozott ítélet 62. pontja és a 47. lábjegyzetben hivatkozott Linster‑ügyben hozott ítélet 57. pontja.

51 – A folyamatban lévő C‑128/09., C‑129/09., C‑130/09., C‑131/09., C‑134/09. és C‑135/09. sz., Boxus és Roua és társai egyesített ügyekben 2011. május 19‑én ismertetett indítvány 79. pontja.

52 – Az 51. lábjegyzetben hivatkozott Boxus és Roua és társai ügyben ismertetett indítvány 84. és 87. pontja.

53 – Az 51. lábjegyzetben hivatkozott Boxus és Roua és társai ügyben ismertetett indítvány 88. pontja.

54 – Lásd a C‑50/09. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2011. március 3‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑873. o.) 40. pontját.

55 – Lásd a C‑247/06. sz., Bizottság kontra Németország (Nivelsteiner Sandwerke) ügyben 2008. november 6‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban nem tették közzé) 49. és azt követő pontját (összefoglaló közzétéve: EBHT 2008., I‑150*. o.).

56 – Lásd a 204. pontot.

57 – Etolia‑Akarnania tartomány autonóm kormánya és társai észrevételeinek 44. pontja.

58 – Az, hogy olyan tervek és programok is a SEA‑irányelv hatálya alá tartoznak‑e, amelyeket jogszabályi és közigazgatási rendelkezésekben csupán előírtak, a még folyamatban lévő C‑567/10. sz., Inter‑Environnement Bruxelles és társai ügy tárgyát képezi. „Előírt” tervnek bizonyos körülmények között a vízről szóló keretirányelv szerinti, még nem esedékes gazdálkodási tervek minősülhetnek, amelyeket a következőkben a b) pontban fogok tárgyalni.

59 – A szükséges vizsgálatról lásd részletesen a C‑105/09. és C‑110/09. sz., Terre wallonne egyesített ügyekben 2010. március 4‑én ismertetett indítványom (a 2010. június 17‑i ítélet, EBHT 2010., I‑5611. o.) 87. és azt követő pontjait.

60 – A KHV‑irányelvről lásd a C‑431/92. sz., Bizottság kontra Németország (Großkrotzenburg) ügyben 1995. augusztus 11‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑2189. o.) 32. pontját.

61 – A 60. lábjegyzetben hivatkozott Großkrotzenburg‑ügyben hozott ítélet.

62 – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 29. pontja.

63 – A C‑295/10. sz., Valčiukienė és társai ügyben 2011. szeptember 22‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑8819. o.) 62. pontja. A KHV‑irányelvvel kapcsolatban lásd a 60. lábjegyzetben hivatkozott Großkrotzenburg‑ügyben hozott ítélet 41. és azt követő pontjait és a C‑227/01. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2004. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑8253. o.) 56. pontját, valamint a C‑2/07. sz., Abraham és társai ügyben 2007. november 29‑én ismertetett indítványom (EBHT 2008., I‑1197. o.) 84. pontját.

64 – Lásd a 141.és azt követő pontokat.

65 – Ezek a 22. pontban vannak feltüntetve.

66 – A C‑117/03. sz., Dragaggi és társai ügyben 2005. január 13‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑167. o.) 25. pontja.

67 – A határozatok hatályosulásáról lásd a C‑18/08. sz. Foselev Sud‑Ouest ügyben 2008. november 20‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑8745. o.) 18. pontját.

68 – Lásd a 9. pontot.

69 – A C‑244/05. sz., Bund Naturschutz in Bayern és társai ügyben 2006. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8455. o.) 44. és 46. pontja, a 31. lábjegyzetben hivatkozott Stadt Papenburg ügyben hozott ítélet 49. pontja és a C‑308/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország (ibériai hiúz) ügyben 2010. május 20‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑4281. o.) 21. pontja.

70 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Lauteracher Ried ügyben hozott ítélet 53–62. pontja és a 31. lábjegyzetben hivatkozott Stadt Papenburg ügyben hozott ítélet 48. pontja. Ezt a gondolatot már a vízről szóló keretirányelvnek a gazdálkodási tervek és intézkedési programok kidolgozására előírt átmeneti időszak alatti előzetes hatásainak megvitatása során kifejtettem, lásd a 107. és azt követő pontokat.

71 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Lauteracher Ried ügyben hozott ítélet 57. pontja a KHV‑irányelvvel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra való hivatkozással.

72 – A 66. lábjegyzetben hivatkozott Dragaggi és társai ügyben hozott ítélet.

73 – Így a Bizottság már 2001. december 28‑án elfogadta a 92/43/EGK tanácsi irányelv értelmében a makaronéziai biogeográfiai régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzék elfogadásáról szóló 2002/11/EK határozatot (HL 2002. L 5., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 417. o.). A 2006/613 határozatig négy másik biogeográfiai régióval kapcsolatban hoztak határozatot.

74 – A C‑127/02. sz., Waddenvereniging és Vogelbeschermingsvereniging ügyben 2004. szeptember 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑7405. o.) 37. pontja.

75 – A C‑6/04. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2005. október 20‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9017. o.) 58. pontja.

76 – A 31. lábjegyzetben hivatkozott Stadt Papenburg ügyben hozott ítélet 49. pontja.

77 – Lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 70. és azt követő pontjait.

78 – A C‑428/08. sz. Monsanto Technology ügyben 2010. július 6‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑6765. o.) 66. pontja és a C‑266/09. sz. Stichting Natuur en Milieu ügyben 2010. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑13119. o.) 32. pontja. A vízről szóló keretirányelv előzetes hatásairól lásd a IV‑A‑6.b). pontot is. Ezért például a szabadalmak védelmére vonatkozó új jogszabályok korlátozhatják a fennálló szabadalmak védelmének terjedelmét (lásd a Monsanto Technology ügyben hozott ítélet 69. pontját).

79 – A fennálló engedélyek végrehajtásáról lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 72. pontját.

80 – Lásd a 74. lábjegyzetben hivatkozott Waddenvereniging és Vogelbeschermingsvereniging ügyben hozott ítélet 35. pontját és a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 108. pontját.

81 – Lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 110. pontját.

82 – Lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 111. pontját.

83 – Lásd a 185. pontot.

84 – A 46. lábjegyzetben hivatkozott WWF és társai ügyben hozott ítélet 31–33. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

85 – A C‑304/05. sz., Bizottság kontra Olaszország (Santa Caterina) ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑7495. o.) 59. pontja.

86 – Lásd a 188. és azt követő pontot.

87 – Lásd a 169. pontot.

88 – Lásd a 188. és azt követő pontokat.

89 – Lásd a 193. és azt követő pontokat.

90 – A C‑334/04. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2007. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑9215. o.) 32. pontja.

91 – Lásd a C‑374/98. sz., Bizottság kontra Franciaország (Basses Corbières) ügyben 2000. december 7‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10799. o.) 47. és 57. pontját, a C‑388/05. sz., Bizottság kontra Olaszország (Valloni e steppe pedegarganiche) ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑7555. o.) 18. pontját és a C‑186/06. sz., Bizottság kontra Spanyolország (Kanal Segarra‑Garrigues) ügyben 2007. december 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑12093. o.) 26. pontját.

92 – Az ilyen vizsgálatról lásd a 85. lábjegyzetben hivatkozott Santa Caterina ügyben hozott ítélet 91. és azt követő pontjait, valamint az ebben az ügyben 2007. április 19‑én ismertetett indítványom 61. és azt követő pontjait.

93 – Lásd a 199. és azt követő pontokat.

94 – Lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 112. pontját.

95 – Lásd a 85. lábjegyzetben hivatkozott Santa Caterina ügyben hozott ítélet 83. pontját.

96 – A Bizottság mérlegelésének felülvizsgálatáról lásd a C‑326/05. P. sz., Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑6557. o.) 77. pontját és a C‑405/07. P. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2008. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑8301. o.) 55. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

97 – Lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott Alto Sil ügyben ismertetett indítványom 112. pontját.

98 –      Lásd a 83. és azt követő pontokat.

99 – Az efféle területeket a 2006/613 határozatban a C. oszlopban csillaggal jelölik.

100 – Lásd a Bizottság iránymutatását: A Natura 2000 alá tartozó természeti területek kezelése, az „élőhely”‑irányelv (92/43/EGK) 6. cikkének rendelkezései, Luxemburg 2000., 54. o.

101 – Lásd a 85. lábjegyzetben hivatkozott Santa Caterina ügyben hozott ítéletet.

102 – Lásd a C‑209/04. sz., Bizottság kontra Ausztria (Lauteracher Ried) ügyben 2005. október 27‑én ismertetett indítványom (EBHT 2006., I‑2755. o.) 83. pontját.

103 – Lásd a 102. lábjegyzetben hivatkozott Lauteracher Ried ügyben ismertetett indítványom 84. pontját.

104 – A 85. lábjegyzetben hivatkozott Santa Caterina ügyben hozott ítélet.