Language of document : ECLI:EU:T:2014:268

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)

2014. május 21.

T‑347/12. P. sz. ügy

Dana Mocová

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Határozott időre szóló szerződés – A meghosszabbítást mellőző határozat – A panasz elutasítása – Indokolási kötelezettség – A panaszt elutasító határozatban kifejtett indokolás”

Tárgy:      Az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (harmadik tanács) F‑41/11. sz., Mocová kontra Bizottság ügyben 2012. június 13‑án hozott ítélete ellen benyújtott és ezen ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezés.

Határozat:      A Törvényszék a fellebbezést elutasítja. Dana Mocová maga viseli a saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Bizottság részéről a jelen eljárás keretében felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselői kereset – A panaszt elutasító határozat elleni kereset – Hatály – A vitatott aktus bíróság elé terjesztése – Kivétel – Nem megerősítő jellegű határozat

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

2.      Tisztviselői kereset – Előzetes közigazgatási panasz – A panasz és a kereset összhangja – Tárgybeli és jogcímbeli azonosság – Célkitűzés – A jogvita egyezség útján történő rendezése

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

3.      Tisztviselők – Előléptetés – Elő nem léptetett jelölt panasza – Elutasító határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, 25. cikk, második bekezdés, 45. cikk, és 90. cikk, (2) bekezdés)

4.      Tisztviselői kereset – Előzetes közigazgatási panasz – A panasz és a kereset összhangja – Tárgybeli és jogcímbeli azonosság – A panaszban nem szereplő, de a panaszra adott válaszban kifejtett indokolás megalapozottságának vitatására irányuló jogalapok és érvek – Elfogadhatóság

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

5.      Tisztviselői kereset – A megtámadott aktus jogszerűségének az elfogadása idején fennálló ténybeli és jogi elemek alapján történő értékelése

(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)

1.      A közigazgatási panasz és annak kifejezett vagy hallgatólagos elutasítása egy összetett eljárás szerves részét képezi, és egyszerűen előfeltételt jelent a bírósághoz fordulás tekintetében. E körülmények között a kereset, még ha formailag a panasz elutasítása ellen irányul is, a bíróság szempontjából olyannak tekintendő, mint amelyet a panasszal támadott, sérelmet okozó aktus ellen nyújtottak be, kivéve abban az esetben, ha a panasz elutasításának hatálya eltér azon aktus hatályától, amellyel szemben a panaszt benyújtották. Ugyanis előfordulhat, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalma alapján nem minősül a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek. Ez a helyzet, amikor a panaszt elutasító határozat új jogi vagy ténybeli elemek alapján újraértékeli a felperes helyzetét, illetve amikor módosítja vagy kiegészíti az eredeti határozatot. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktusnak minősül, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor, sőt az utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint.

(lásd a 34. pontot)

Hivatkozás:

a Törvényszék T‑325/09. P. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 21‑én hozott ítéletének (EBHT 2011, II‑6515. o.) 32. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

2.      A kereset és a panasz tárgya közötti megfelelésre vonatkozó szabálynak annak megelőzése a célja, hogy a tisztviselő vagy alkalmazott bizonyos kifogásokra, vagy akár azok összességére csak a peres eljárásban hivatkozzon, aminek következtében az egyezség útján történő rendezésre vonatkozó bármilyen esély jelentősen lecsökken. E körülmények között ugyanis, mivel nem képes kellő pontossággal megismerni az érintett kifogásait és igényeit, az adminisztrációnak egyáltalán nincs lehetősége arra, hogy adott esetben helyt adjon az érintett igényeinek, vagy hogy egyezség útján történő rendezésre tegyen javaslatot, tehát arra, hogy ne közvetlenül a bíróság döntésének vesse alá a jogvitát.

Az annak lehetővé tételére irányuló célkitűzés, hogy az érintett és az adminisztráció a jogvitát a pert megelőző eljárásban rendezzék mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a tisztviselőt minden körülmények között megilleti az a jog, hogy az adminisztráció által az igazgatási eljárás keretében hivatkozott bármely új indokot vitasson.

(lásd a 39. és 40. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 142/85. sz., Schwiering kontra Számvevőszék ügyben 1986. október 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1986., 3177. o.) 11. pontja;

a Törvényszék T‑361/94. sz., Weir kontra Bizottság ügyben 1996. március 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑121. o. és II‑381. o.) 27. pontja.

3.      Noha a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem köteles megindokolni az előléptetési határozatot, sem annak címzettjére, sem az elő nem léptetett jelöltekre nézve, köteles azonban megindokolni az elő nem léptetett jelölt által a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott panaszt elutasító határozatát, és e határozat indokolásának egybe kell esnie annak a határozatnak az indokolásával, amely ellen a panasz irányul. Az indokolást legkésőbb a panasz elutasításakor kell megadni.

Fordított esetben az említett hatóság nem köteles kifejezett választ adni a panaszra, mivel maga az eredeti határozat is rendelkezik indokolással.

(lásd a 41. és 42. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 188/73. sz., Grassi kontra Tanács ügyben 1974. október 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1974., 1099. o.) 13. pontja; 111/86. sz., Delauche kontra Bizottság ügyben 1987. december 16‑án hozott ítéletének (EBHT 1987., 5345. o.) 13. pontja; C‑343/87. sz., Culin kontra Bizottság ügyben 1990. február 7‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑225. o.) 13. pontja; C‑115/92. P. sz., Parlament kontra Volger ügyben 1993. december 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1993., I‑6549. o.) 23. pontja;

a Törvényszék T‑52/90. sz., Volger kontra Parlament ügyben 1992. február 12‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑121. o.) 36. pontja; T‑112/96. és T‑115/96. sz., Séché kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. július 6‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑115. o. és II‑623. o.) 76. pontja; T‑117/01. sz., Roman Parra kontra Bizottság ügyben 2002. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑27. o. és II‑121. o.) 26. pontja; T‑338/00. és T‑376/00. sz., Morello kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑301. o. és II‑1457. o.) 48. pontja; T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑253. o. és II‑1169. o.) 32. pontja.

4.      A hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásának keretében mindazonáltal meg kell állapítani, hogy abban az esetben, ha a panaszos a számára sérelmet okozó aktus indokolásáról a panaszára adott válasz révén szerez tudomást, vagy abban az esetben, ha az említett indokolás lényegesen módosítja vagy kiegészíti az említett aktusban foglalt indokolást, az először a kereseti szakaszban előterjesztett és a panaszra adott válaszban kifejtett indokolás megalapozottságának vitatására irányuló bármely jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni. Ezekben az esetekben ugyanis az érintett számára nem adnak lehetőséget arra, hogy a számára sérelmet okozó aktusnak alapul szolgáló indokolásról pontos és határozott tudomást szerezzen.

(lásd a 44. pontot)

5.      Valamely határozat jogszerűségét az említett határozat elfogadásának időpontjában az intézmény rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján kell megítélni. Mindazonáltal a pert megelőző eljárás során bekövetkezett változásokat figyelembe véve az intézmény végleges álláspontját meghatározó aktus kialakítása az ideiglenes alkalmazott által előterjesztett panaszra adandó – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által elkészített – válasz elfogadásával fejeződik be. Ebből következik, hogy az említett alkalmazottnak sérelmet okozó végleges jogi aktus jogszerűségét az ezen – kifejezett vagy hallgatólagos – válasz elfogadásának időpontjában az intézmény rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján kell megítélni, nem érintve az intézmény azon lehetőségét, hogy a peres eljárásban további információkat is megadjon.

(lásd a 45. pontot)