A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített harmadik tanács)

2022. július 13.(*)(i)

„Verseny – Összefonódások – A gyógyszeripar piaca – A 139/2004/EK rendelet 22. cikke – Az összefonódás vizsgálatára a nemzeti jogszabályok alapján hatáskörrel nem rendelkező versenyhatóság áttétel iránti kérelme – Az összefonódás vizsgálatát elrendelő bizottsági határozat – Más nemzeti versenyhatóságok által benyújtott, az áttétel iránti kérelemhez való csatlakozás iránti kérelmeknek helyt adó bizottsági határozatok – A Bizottság hatásköre – Az áttétel iránti kérelem benyújtásának határideje – A »tudomásra hozás« fogalma – Észszerű határidő – Jogos bizalom – A Bizottság alelnökének nyilvános kijelentései – Jogbiztonság”

A T‑227/21. sz. ügyben,

az Illumina, Inc. (székhelye: Wilmington, Delaware [Egyesült Államok], képviselik: D. Beard barrister és P. Chappatte ügyvéd)

felperesnek,

támogatja:

a Grail LLC, korábban Grail, Inc. (székhelye: Menlo Park, Kalifornia [Egyesült Államok], képviselik: D. Little solicitor, J. Ruiz‑Calzado, J. M. Jiménez‑Laiglesia Oñate és A. Giraud ügyvédek)

beavatkozó fél,

az Európai Bizottság (képviselik: N. Khan, G. Conte és C. Urraca Caviedes, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

a Görög Köztársaság (képviseli: K. Boskovits, meghatalmazotti minőségben),

a Francia Köztársaság (képviselik: T. Stéhelin, P. Dodeller, J.‑L. Carré és E. Leclerc, meghatalmazotti minőségben),

a Holland Királyság (képviselik: M. Bulterman és P. Huurnink, meghatalmazotti minőségben)

és

az EFTA Felügyeleti Hatóság (képviselik: C. Simpson, M. Sánchez Rydelski és M.‑M. Joséphidès, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

először is a francia versenyhatóságnak a Grail, Inc. feletti kizárólagos irányítás Illumina, Inc. általi megszerzésére irányuló összefonódás vizsgálata iránti kérelmének helyt adó, 2021. április 19‑i C(2021) 2847 final bizottsági határozat (COMP/M.10188 – Illumina/Grail ügy), másodszor a görög, belga, norvég, izlandi és holland versenyhatóságok ezen áttétel iránti kérelemhez való csatlakozás iránti kérelmeinek helyt adó 2021. április 19‑i C(2021) 2848 final, C(2021) 2849 final, C(2021) 2851 final, C(2021) 2854 final és C(2021) 2855 final bizottsági határozatok, valamint harmadszor az Illuminát és a Grailt az említett áttétel iránti kérelemről tájékoztató 2021. március 11‑i bizottsági levél megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács),

tagjai: G. De Baere elnök, V. Kreuschitz (előadó), U. Öberg, R. Mastroianni és G. Steinfatt bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2021. december 16‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete) (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.; helyesbítés: HL 2022. L 103., 18. o.) „Hatály” című 1. cikke előírja:

„(1)      A 22. cikknek és a 4. cikk (5) bekezdésének sérelme nélkül e rendelet minden, e cikk meghatározása szerint [európai] léptékű összefonódásra vonatkozik.

(2)      Egy összefonódás akkor [európai] léptékű, ha:

a)      az összes érintett vállalkozás összevont teljes világméretű forgalma meghaladja az 5 milliárd eurót; és

b)      az érintett vállalkozások közül legalább két vállalkozás mindegyikének teljes [európai uniós] szintű forgalma meghaladja a 250 millió eurót,

kivéve, ha az érintett vállalkozások mindegyike teljes [uniós] szintű forgalmának több mint kétharmadát egy és ugyanazon tagállamban éri el.

(3)      Egy összefonódás, amely nem éri el a (2) bekezdés szerinti küszöbértékeket, [európai] léptékű, ha:

a)      az összes érintett vállalkozás összevont teljes világméretű forgalma meghaladja a 2,5 milliárd eurót;

b)      legalább három tagállam mindegyikében az összes érintett vállalkozás összevont teljes forgalma meghaladja a 100 millió eurót;

c)      a b) pont alapján számításba vett legalább három tagállam mindegyikében legalább két érintett vállalkozás mindegyikének a teljes forgalma meghaladja a 25 millió eurót; és

d)      legalább két érintett vállalkozás mindegyikének a teljes [uniós] szintű forgalma meghaladja a 100 millió eurót,

kivéve, ha az érintett vállalkozások mindegyike teljes [uniós] szintű forgalmának több mint kétharmadát egy és ugyanazon tagállamban éri el.

[…]”

2        A 139/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint a vállalkozások összefonódása jön létre, ha az irányítás tartósan megváltozik a következőkből eredően:

„a)      két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás vagy vállalkozásrész összeolvad; vagy

b)      egy vagy több személy, amely már irányít legalább egy vállalkozást, vagy egy vagy több vállalkozás akár értékpapírok vagy eszközök vásárlásával, akár szerződéssel vagy más úton, közvetlen vagy közvetett irányítást szerez egy vagy több más vállalkozás egésze vagy része felett.”

3        A 139/2004 rendelet 4. cikke úgy rendelkezik, hogy:

„(1)      Az e rendeletben megjelölt, [európai] léptékű összefonódásokat a Bizottságnál az összefonódás végrehajtását megelőzően, a megállapodás megkötését, a nyilvános ajánlat közzétételét, vagy az irányítást megalapozó részesedés megszerzését követően kell bejelenteni. […]

(2)      Valamennyi a 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett összeolvadásból, vagy a közös irányítás 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megszerzéséből létrejött összefonódást, esettől függően az összeolvadó feleknek, vagy a közös irányítást szerzőknek együttesen kell bejelenteniük. Minden más esetben a bejelentést az a személy vagy vállalkozás köteles megtenni, amely egy vagy több vállalkozás egésze vagy része felett irányítást szerez.

[…]

(4)      Az összefonódás (1) bekezdés értelmében vett bejelentését megelőzően, a (2) bekezdésben említett személyek, vagy vállalkozások a Bizottságot indoklással ellátott beadvánnyal tájékoztathatják arról, hogy az összefonódás egy tagállam olyan piacán gyakorolhat jelentős hatást a versenyre, amely piac egy elkülönült piac valamennyi jellegzetességét mutatja, és ezért azt egészben vagy részben a tagállamnak kellene vizsgálnia.

A Bizottság e beadványt haladéktalanul továbbítja az összes tagállamnak. Az indoklással ellátott beadványban említett tagállam a beadvány átvételétől számított 15 munkanapon belül kinyilvánítja beleegyezését vagy bele nem egyezését az ügy áttételére irányuló kérelemre vonatkozóan. Ha e határidőn belül a tagállam nem határoz, ezt beleegyezésnek kell tekinteni.

A tagállam bele nem egyezése kivételével, ha Bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyen elkülönült piac létezik, és ezen a piacon az összefonódás versenyre gyakorolt hatása jelentős lehet, úgy határozhat, hogy az ügyet egészben vagy részben a tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságaihoz teszi át, ezen állam nemzeti versenyjogának alkalmazása céljából.

Az ügy harmadik albekezdéssel összhangban történő áttételére vonatkozó határozatot a Bizottság az indoklással ellátott beadvány kézhezvételét követő 25 munkanapon belül hozza meg. A Bizottság határozatáról tájékoztatja a többi érintett tagállamot és személyt vagy vállalkozást. Ha a Bizottság ezen időszakon belül nem hoz határozatot, úgy kell tekinteni, hogy az érintett személyek vagy vállalkozások beadványával összhangban az ügy áttételéről határozott.

Ha a Bizottság a harmadik és negyedik albekezdésnek megfelelően az ügy egészének áttételéről határoz, vagy úgy kell tekinteni, hogy ilyen határozatot hozott, nem kell bejelentést tenni az (1) bekezdésnek megfelelően, és a nemzeti versenyjogot kell alkalmazni. A 9. cikk (6)–(9) bekezdését értelemszerűen kell alkalmazni.

(5)      A 3. cikkben meghatározott olyan összefonódásra tekintettel, amely az 1. cikk értelmében véve nem [európai] léptékű, és legalább három tagállam nemzeti versenyjoga szerint felülvizsgálható, a (2) bekezdésben említett személyek és vállalkozások a hatáskörrel rendelkező hatóságokhoz történő bármely bejelentést megelőzően indoklással ellátott beadványokkal tájékoztathatják a Bizottságot arról, hogy az összefonódást a Bizottságnak kellene megvizsgálnia.

A Bizottság e beadványt haladéktalanul továbbítja az összes tagállamnak.

Az összefonódás megvizsgálására saját nemzeti versenyjoga értelmében hatáskörrel rendelkező bármely tagállam az indoklással ellátott beadvány átvételétől számított 15 munkanapon belül kinyilváníthatja egyet nem értését az ügy áttételére vonatkozó kérelmet illetően.

Amennyiben a harmadik albekezdéssel összhangban a 15 munkanapos időszakon belül legalább a tagállamok egyike kinyilvánította egyet nem értését, az ügy nem tehető át. A Bizottság haladéktalanul tájékoztatja az összes tagállamot és az érintett személyeket vagy vállalkozásokat az ilyen egyet nem értésről.

Amikor a harmadik albekezdéssel összhangban a 15 munkanapon belül a tagállamok egyike sem nyilvánította ki egyet nem értését, az összefonódást [európai] léptékűnek kell tekinteni, és azt a Bizottságnak az (1) és (2) bekezdéssel összhangban be kell jelenteni. Ez esetben egyetlen tagállam sem alkalmazza nemzeti versenyjogát az összefonódásra.”

4        A 139/2004 rendelet 9. cikke a következőképpen szól:

„(1)      A Bizottság a bejelentett összefonódást az érintett vállalkozásoknak és a többi tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak haladéktalanul tudomására hozott határozattal az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságaihoz teheti át a következő körülmények között.

(2)      A bejelentés másolatának kézhezvételét követő 15 munkanapon belül egy tagállam saját kezdeményezésére vagy a Bizottság felhívására tájékoztathatja a Bizottságot, amely tájékoztatja az érintett vállalkozásokat, hogy:

a)      az összefonódás azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt az adott tagállamon belül egy olyan piacon, amely rendelkezik egy elkülönült piac valamennyi jellegzetességével; vagy

b)      az összefonódás egy adott tagállamon belül olyan piacon befolyásolja a versenyt, amely rendelkezik egy elkülönült piac valamennyi jellegzetességével, és nem képezi a [belső] piac jelentős részét.

(3)      Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy tekintettel a termékek vagy szolgáltatások piacára és a (7) bekezdés szerinti földrajzi referenciapiacra, létezik ilyen elkülönült piac, és létezik ilyen fenyegetés, akkor:

a)      vagy maga a Bizottság jár el az ügyben, e rendeletnek megfelelően; vagy

b)      az ügy egészét vagy egy részét az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságaihoz teszi át az adott állam nemzeti versenyjogának alkalmazása céljából.

Ha azonban a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyen elkülönült piac vagy fenyegetés nem létezik, akkor erről az érintett tagállamhoz címzett határozatot hoz, és maga jár el az ügyben e rendeletnek megfelelően.

Amennyiben egy tagállam tájékoztatja a Bizottságot a (2) bekezdés b) pontjának megfelelően, hogy egy összefonódás a területén belül egy elkülönült piacon – amely nem képezi a [belső] piac jelentős részét – befolyásolja a versenyt, akkor a Bizottság az ügy egészét vagy az érintett elkülönült piaccal kapcsolatos egy részét átteheti, ha úgy ítéli meg, hogy egy ilyen elkülönült piac befolyásolt.

[…]”

5        A 139/2004 rendeletnek „A Bizottsághoz történő áttétel” című 22. cikkének szövege a következőképpen szól:

„(1)      Egy vagy több tagállam kérelmezheti a Bizottságtól bármely 3. cikk szerinti összefonódás megvizsgálását, amely az 1. cikk értelmében nem [európai] léptékű, de hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, és azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt a kérelmező tagállam vagy tagállamok területén.

E kérelmet az összefonódás bejelentését, vagy ha azt nem kell bejelenteni, annak az érintett tagállam tudomására hozását követő legfeljebb 15 munkanapon belül kell benyújtani.

(2)      A Bizottság haladéktalanul tájékoztatja a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságait és az érintett vállalkozásokat az (1) bekezdés szerint kapott kérelemről.

Bármely más tagállam jogosult a kezdeti kérelemhez csatlakozni, a kezdeti kérelemről a Bizottság által adott tájékoztatást követő 15 munkanapon belül.

Az összefonódásokkal kapcsolatos összes nemzeti határidőt fel kell függeszteni, amíg az e cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően meghatározzák a vizsgálat helyét. Amint valamely tagállam tájékoztatja a Bizottságot és az érintett vállalkozásokat, hogy nem kíván a kérelemhez csatlakozni, nemzeti határideinek felfüggesztése megszűnik.

(3)      A Bizottság legkésőbb a (2) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő 10 munkanapon belül dönt az összefonódás vizsgálatáról, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, és azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a piaci versenyt a kérelmező tagállam vagy tagállamok területén. Ha e határidőn belül a Bizottság nem határoz, úgy tekintendő, mintha a vizsgálat mellett határozott volna a kérelemmel összhangban.

A Bizottság határozatáról valamennyi érintett tagállamot és vállalkozást tájékoztat. Igényelheti, hogy tegyék meg a 4. cikk szerinti bejelentést.

A kérelmet benyújtó tagállam vagy tagállamok az összefonódásra nem alkalmazhatják a továbbiakban nemzeti versenyjogukat.

(4)      A 2. cikket, a 4. cikk (2)–(3) bekezdését, az 5., 6. valamint a 8–21. cikket alkalmazni kell, ha Bizottság az összefonódást a (3) bekezdés szerint vizsgálja meg. Amennyiben az összefonódás nem valósult meg addig, amíg a Bizottság tájékoztatta az érintett vállalkozásokat a megtett kérelemről, a 7. cikket alkalmazni kell.

Ha a 4. cikk szerint bejelentésre nincs szükség, a 10. cikk (1) bekezdésében az eljárás megindítására szabott határidő az azt követő napon kezdődik, amikor a Bizottság tájékoztatja az érintett vállalkozásokat, hogy az összefonódás vizsgálatáról döntött a (3) bekezdés alapján.

(5)      Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy összefonódás megfelel az (1) bekezdésben meghatározott kritériumoknak, erről tájékoztathat egy vagy több tagállamot. Ez esetben a Bizottság e tagállamot, vagy tagállamokat felhívhatja az (1) bekezdés szerinti kérelem megtételére.”

 A jogvita előzményei

 Az érintett vállalkozásokról és a szóban forgó összefonódásról

6        A felperes, az Illumina, Inc. szekvenálási és tömb alapú megoldásokat kínál a genetikai és genomikai elemzés területén.

7        2020. szeptember 20‑án az Illumina összefonódási megállapodást és tervet kötött a rák korai felismerését lehetővé tevő vértesztek kifejlesztésével foglalkozó Grail LLC (korábban Grail, Inc.) feletti kizárólagos irányítás megszerzésére, amelyben már 14,5%‑os részesedéssel rendelkezett (a továbbiakban: szóban forgó összefonódás).

8        2020. szeptember 21‑én az Illumina és a Grail (a továbbiakban: érintett vállalkozások) ezen összefonódást közzétételéről szóló sajtóközleményt adott ki.

 A bejelentés hiányáról

9        Mivel az érintett vállalkozások forgalma nem haladta meg a vonatkozó küszöbértékeket, tekintettel többek között arra, hogy a Grail nem termelt bevételt az Európai Unió egyetlen tagállamában vagy a világ más részén sem, a szóban forgó összefonódás nem volt a 139/2004 rendelet 1. cikke értelmében vett európai léptékű összefonódás, és ezért azt az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően nem jelentették be az Európai Bizottságnak.

10      A szóban forgó összefonódást az Unió tagállamaiban és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.) részes államokban sem jelentették be, mivel az nem tartozott az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásuk hatálya alá.

 A Bizottsághoz történő áttétel iránti kérelemről

11      2020. december 7‑én panasz érkezett a Bizottsághoz a szóban forgó összefonódással kapcsolatban. 2020. december 17‑én a Bizottság és a panaszos között videokonferencia‑találkozóra került sor, amelyen a panaszos ismertette az ezen összefonódással kapcsolatos aggályait. E találkozót követően a Bizottság további megbeszéléseket folytatott a panaszossal, valamint – az említett összefonódás vizsgálatára vonatkozó esetleges hatáskörük tisztázása érdekében – a német, az osztrák, a szlovén és a svéd versenyhatóságokkal. Kapcsolatban állt a Competition and Markets Authorityvel (CMA, verseny‑ és piacfelügyeleti hatóság, Egyesült Királyság) is, amely szintén megkapta a panaszt. A Bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a szóban forgó összefonódás a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése alapján áttétel tárgyát képezheti, különösen arra a tényre figyelemmel, hogy a Grail versenyre gyakorolt jelentős befolyása nem tükröződött a forgalmában.

12      A Bizottság 2021. február 19‑én tájékoztatta a tagállamokat a szóban forgó összefonódásról egyrészt azzal, hogy az Európai Versenyhatóságok Hálózatának összefonódás‑ellenőrzési munkacsoportja keretében bemutatta azt a nemzeti versenyhatóságoknak, másrészt pedig azzal, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerinti levelet küldött nekik (a továbbiakban: felhívó levél). Ebben a levélben a Bizottság kifejtette, hogy milyen okok alapján véli úgy, hogy az összefonódás prima facie megfelelhet az e rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek, és felkérte a tagállamokat, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján nyújtsanak be áttétel iránti kérelmet. Ezt követően a Bizottság néhány nemzeti versenyhatósággal információcserét folytatott az említett levél megvitatása érdekében.

13      A Bizottság 2021. február 26‑án elektronikus levélben felvette a kapcsolatot a felperessel, hogy telefonos megbeszélést javasoljon a szóban forgó összefonódásról. E megbeszélés keretében, amely 2021. március 4‑én zajlott le, a Bizottság tájékoztatta valamennyi érintett vállalkozás jogi képviselőjét a felhívó levélről és a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése szerinti áttétel iránti kérelem lehetőségéről.

14      2021. március 9‑én az autorité de la concurrence française (francia versenyhatóság, a továbbiakban: francia versenyhatóság) a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése alapján a szóban forgó összefonódás vizsgálatára kérte a Bizottságot (a továbbiakban: áttétel iránti kérelem).

15      2021. március 10‑én a Bizottság a 139/2004 rendelet 22. cikkének (2) bekezdésével összhangban tájékoztatta a többi tagállam versenyhatóságait és az EFTA Felügyeleti Hatóságot az áttétel iránti kérelemről. 2021. március 11‑én a Bizottság az érintett vállalkozásokat is tájékoztatta az áttétel iránti kérelemről, emlékeztetve őket arra, hogy a szóban forgó összefonódás nem hajtható végre, ha és amennyiben a 139/2004 rendeletnek az említett rendelet 22. cikke (4) bekezdése első albekezdésének második mondatával összefüggésben értelmezett 7. cikkében előírt felfüggesztési kötelezettség alkalmazandó (a továbbiakban: tájékoztató levél).

16      A belga, a görög, az izlandi, a holland és a norvég versenyhatóságok a 2021. március 24‑én, 26‑án és 31‑én kelt leveleikben kérték, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének (2) bekezdése alapján csatlakozhassanak az áttétel iránti kérelemhez (a továbbiakban: csatlakozási kérelmek).

17      Az érintett vállalkozások 2021. március 16‑án és 29‑én észrevételeket nyújtottak be a Bizottsághoz az áttétel iránti kérelmet kifogásolva. A felperes 2021. április 2‑án, 7‑én és 12‑én válaszolt a Bizottság által 2021. március 26‑án és április 8‑án hozzá intézett információkérésekre.

18      A Bizottság 2021. március 31‑én közzétette [a 139/2004] rendelet 22. cikkében egyes ügykategóriák vonatkozásában meghatározott ügyáttételi mechanizmus alkalmazásáról szóló iránymutatást (HL 2021. C 113., 1. o.; a továbbiakban: a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás).

19      2021. április 19‑i határozatával a Bizottság helyt adott az áttétel iránti kérelemnek (a továbbiakban: megtámadott határozat). Az ugyanezen a napon hozott, Belgiumra, Görögországra, Izlandra, Hollandiára, illetve Norvégiára vonatkozó határozatokkal a csatlakozási kérelmeknek is helyt adott (a továbbiakban a megtámadott határozattal együtt: megtámadott határozatok).

 A megtámadott határozatokról

 A tizenöt munkanapos határidő betartásáról

20      A Bizottság úgy vélte, hogy a 2021. március 9‑i áttétel iránti kérelmet a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében előírt tizenöt munkanapos határidőn belül nyújtották be, mivel a szóban forgó összefonódást a felhívó levéllel 2021. február 19‑én hozták a Francia Köztársaság tudomására (a megtámadott határozat 20. és 29. pontja). A Bizottság szerint ez az alapos kutatáson, célzott elemzésen és a panaszos által szolgáltatott információkon alapuló levél lehetővé tette a Francia Köztársaság számára, hogy elvégezze a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek előzetes vizsgálatát (a megtámadott határozat 26. és 28. pontja).

21      A Bizottság úgy vélte továbbá, hogy a csatlakozási kérelmekkel betartották a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében megállapított határidőt, mivel a Belga Királyság, a Görög Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, a Holland Királyság és a Norvég Királyság 2021. március 24‑én 26‑án és 31‑én, vagyis attól a naptól számított tizenöt munkanapon belül nyújtották be e kérelmeket, amikor a Bizottság a 2021. március 10‑i leveleivel tájékoztatta őket az áttétel iránti kérelemről (a Belgiumra, Izlandra, Hollandiára és Norvégiára vonatkozó határozatok 21. és 22. pontja, valamint a Görögországra vonatkozó határozat 16. és 17. pontja).

 A tagállamok közötti kereskedelem érintettségéről és a verseny jelentős befolyásolásának veszélyéről

22      A Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó összefonódás egyrészt alkalmas arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet (a megtámadott határozat 39–45. pontja, a Belgiumra, Izlandra, Hollandiára és Norvégiára vonatkozó határozatok 33–39. pontja, valamint a Görögországra vonatkozó határozat 28–34. pontja), és azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt Franciaország, Görögország, Izland, Belgium, Norvégia és Hollandia mint az Európai Gazdasági Térség (EGT) részes feleinek területén (a megtámadott határozat 51. és 80. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 49. és 78. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 41. és 70. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 46. és 75. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 50. és 79. pontja).

 Az áttétel megfelelő jellegéről

23      A Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó összefonódás teljesíti a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel feltételeit (a megtámadott határozat 109. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 107. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 99. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 104. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 108. pontja).

24      Elsősorban a Bizottság megállapította, hogy az összefonódási ügyek áttételéről szóló közleményének (HL 2005. C 56., 2. o.; a továbbiakban: az áttételről szóló közlemény) 45. pontjában meghatározott feltételek teljesülnek (a megtámadott határozat 85. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 83. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 75. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 80. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 84. pontja). Ezenkívül az NGS rákszekvenálási tesztek jelentős előrelépésnek számítanak a rák elleni küzdelemben, ami a Bizottság egyik prioritása az egészségügy területén. Kívánatos lenne tehát az e tekintetben végzett vizsgálati erőfeszítések következetes kezelése uniós szinten (a megtámadott határozat 84. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 82. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 74. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 79. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 83. pontja).

25      Másodsorban, a Bizottság emlékeztetett arra, hogy a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás tisztázza, hogy milyen módon kell alkalmazni az áttételről szóló közleményben meghatározott kritériumokat azokban az esetekben, amikor a nemzeti hatóságok nem illetékesek valamely összefonódás vizsgálatára. A Bizottság szerint a szóban forgó összefonódás az említett iránymutatás hatálya alá tartozik, mivel egy olyan vállalkozás megszerzésére vonatkozik, amelynek a verseny szempontjából való jelentősége nem tükröződik a forgalmában (a megtámadott határozat 86. és 87. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 84. és 85. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 76. és 77. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 81. és 82. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 85. és 86. pontja).

26      Ezenkívül a Bizottság kijelentette, hogy a szóban forgó összefonódást nem hajtották végre, és azt a többi tagállamban sem jelentették be (a megtámadott határozat 88. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 86. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 78. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 83. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 87. pontja).

27      Harmadsorban, a Bizottság megvizsgálta az érintett vállalkozásoknak az uniós jog általános elveinek és a védelemhez való jognak a tiszteletben tartására vonatkozó érveit (a megtámadott határozat 89. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 87. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 79. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 84. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 88. pontja).

28      Először is, a hatáskörét illetően megállapította, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy olyan összefonódási ügy áttételét kérjék, „amely tekintetében nem rendelkeznek hatáskörrel”, feltéve hogy az e rendelkezésben meghatározott jogi feltételek teljesülnek. Amint arra a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás is utal, ez a következtetés az említett rendelkezés szó szerinti értelmezéséből következik, és ezt a rendelkezés jogalkotási előzményei, a 139/2004 rendelet célja, általános rendszere és rendszertani értelmezése, valamint a Bizottság gyakorlata is megerősíti.

29      Közelebbről a 139/2004 rendelet 22. cikke, amely kimerítően meghatározza azokat a jogi feltételeket, amelyeknek az áttétel iránti kérelmeknek meg kell felelniük, nem követeli meg, hogy „az ilyen kérelmet benyújtó tagállam hatáskörrel rendelkezzen az érintett összefonódás vizsgálatára”, hanem mind kifejezetten, mind hallgatólagosan elismeri, hogy ilyen kérelem érkezhet olyan tagállamból is, amelyben az érintett összefonódás bejelentése nem kötelező. A Bizottság emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL 1989. L 395., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.; helyesbítés: magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 137. o.) elfogadása óta a cél az, hogy a Bizottság ellenőrizni tudja a belső piacon a tagállamok hatóságai által nem vizsgálható, esetleg versenyellenes kárt okozó összefonódásokat. A 139/2004 rendelet 22. cikkének megszorító értelmezése az ilyen összefonódások és határokon átnyúló hatásaik ellenőrzésének megakadályozását eredményezheti. Egy összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel nem rendelkező tagállam már kérhette a Bizottsághoz történő áttételt a 4064/89 rendelet alapján, amint azt az 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet (T‑22/97, EU:T:1999:327) megerősítette. A Bizottság emlékeztetett arra, hogy elfogadta, hogy az összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel nem rendelkező tagállamok egy másik tagállam áttétel iránti kérelméhez csatlakozzanak. A Bizottság álláspontja szerint, ha az uniós jogalkotó a 139/2004 rendelet 22. cikkének hatályát korlátozni kívánta volna az ilyen tagállamok az alól történő kizárásával, akkor használhatta volna ugyanazt a hatásköri feltételt, mint amit e rendelet 4. cikkének (5) bekezdése is előír (a megtámadott határozat 90. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 88. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 80. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 85. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 89. pontja).

30      Másodszor, a 139/2004 rendelet (8) preambulumbekezdésében említett szubszidiaritás elvével kapcsolatban a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy egy összefonódási ügy az említett rendelet 22. cikkében meghatározott feltételek mellett tehető át a Bizottsághoz. A szubszidiaritás elve csak az Unió kizárólagos hatáskörébe nem tartozó azon ügyekre vonatkozik, amelyek tekintetében felmerül a kérdés, hogy a javasolt intézkedést a tagállamok nem tudják‑e megfelelő módon megvalósítani. Márpedig hatáskör hiányában a szóban forgó összefonódás vizsgálatát ez utóbbiak nem végezhették volna el (a megtámadott határozat 92. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 90. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 82. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 87. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 91. pontja).

31      Harmadszor, ami az érintett vállalkozások jogos bizalmának védelmét illeti, a Bizottság rámutatott, hogy a tagállamok mindig is jogosultak voltak arra, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke alapján áttegyék a Bizottsághoz azokat az összefonódási ügyeket, amelyeket ezekben az államokban nem kell bejelenteni. A Bizottság azon korábbi gyakorlata, amellyel az ilyen, hatáskörrel nem rendelkező tagállamokat nem ösztönözte áttétel iránti kérelem benyújtására, nem jelenti azt, hogy kizárta volna e rendelkezés alkalmazását minden jövőbeli ügyben. Éppen ellenkezőleg, a vállalkozások közötti összefonódások uniós ellenőrzésének javítása című, 2014. július 9‑i fehér könyvében (COM/2014/0449 final) (a továbbiakban: 2014. évi fehér könyv) kifejezetten megerősítette ezt a jogot. A Bizottság úgy vélte, hogy semmilyen pontos, feltétel nélküli és egybehangzó, a jövőre nézve bizonyos áttétel iránti kérelmeket kizáró biztosítékot nem adott. A Bizottság alelnöke 2020. szeptember 11‑i beszédében szintén nem adott ilyen biztosítékokat, de jelezte, hogy hasznos lenne változtatni ezen a korábbi gyakorlaton, és hogy ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni (a megtámadott határozat 94. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 92. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 84. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 89. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 93. pontja).

32      Negyedszer, a jogbiztonságot illetően a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó összefonódás közzététele óta eltelt időt és az érintett vállalkozásokra gyakorolt esetleges negatív hatásokat ellensúlyozzák az ezen összefonódás által a versenyre gyakorolt, potenciálisan jelentős negatív hatások, amelyeket meg kell vizsgálni (a megtámadott határozat 100. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 98. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 90. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 95. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 99. pontja).

33      A szóban forgó összefonódásnak a belső piaci versenyre és az európai fogyasztókra gyakorolt lehetséges hatása ugyanis első látásra jelentősnek tűnik. A Bizottság rámutatott, hogy 2020 decemberében a panasz révén szerzett tudomást erről az összefonódásról. A Bizottság azonnal megvizsgálta a jelen ügy körülményeit, és miután megtudta, hogy ezen összefonódás egyik tagállamban sem haladja meg a vonatkozó küszöbértékeket, megküldte a felhívó levelet ez utóbbiaknak. Ezenkívül, figyelemmel arra, hogy a szóban forgó összefonódást az amerikai bíróságok előtt folyamatban lévő eljárás miatt nem lehetett végrehajtani, az időmúlásnak az érintett vállalkozásokra gyakorolt hatása korlátozott volt (a megtámadott határozat 97–99. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 95–97. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 87–89. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 92–94. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 96–98. pontja).

34      Ötödször, ami az arányosság elvét illeti, a Bizottság úgy vélte, hogy az érintett vállalkozások által javasolt megszorító értelmezés ellentétes a 139/2004 rendelet 22. cikkének szövegével, valamint e rendelkezés céljával és általános rendszerével. Értékelése összhangban állt ezzel az elvvel, mivel figyelembe vette többek között azokat a kérdéseket, hogy az érintett összefonódás már megvalósult‑e, hogy azt bejelentették‑e egy vagy több olyan tagállamban, amely nem kérte annak áttételét, és hogy olyan „jelentős versenypotenciállal” bíró célja van‑e, amely nem tükröződik a forgalmában. A Bizottság lényegében pontosította, hogy a jelentős számú, a 139/2004 rendelet 1. cikke értelmében európai léptékkel nem rendelkező összefonódás közül csak kevés felel meg egyrészt az említett rendelet 22. cikkében előírt feltételeknek, másrészt pedig csak kevés tekinthető a 22. cikkre vonatkozó iránymutatással összhangban áttételre megfelelőnek. Az ilyen ügyeket tehát kivételesnek lehet tekinteni (a megtámadott határozat 102. és 103. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 100. és 101. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 92. és 93. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 97. és 98. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 101. és 102. pontja).

35      Hatodszor, a Bizottság mint megalapozatlanokat elutasította az érintett vállalkozások azon érveit, amelyek szerint megsértették a meghallgatáshoz való jogukat, valamint a méltányosság elvét és a megfelelő ügyintézés elvét. Hangsúlyozta, hogy 2021. február 26‑án, vagyis az áttétel iránti kérelem kézhezvétele előtt tájékoztatta a felperest a felhívó levél megküldéséről. A Bizottság úgy vélte, hogy megközelítése ezért összhangban van a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás 27. pontjával, amely szerint, ha egy áttétel iránti kérelem vizsgálata folyamatban van, a Bizottság a lehető leghamarabb tájékoztatja erről az ügyletben részt vevő feleket. Ennek a pontnak egyébként az a célja, hogy jelezze az összefonódás felfüggesztésére vonatkozó esetleges kötelezettséget. Ezenfelül a Bizottság az előírt időben tájékoztatta az érintett vállalkozásokat az áttétel iránti kérelemről, amelyet a kézhezvételt követően haladéktalanul továbbított nekik (a megtámadott határozat 104–108. pontja, a Belgiumra vonatkozó határozat 102–106. pontja, a Görögországra vonatkozó határozat 94–98. pontja, az Izlandra és Norvégiára vonatkozó határozatok 99–103. pontja, valamint a Hollandiára vonatkozó határozat 103–107. pontja).

 Az eljárás és a felek kérelmei

36      A Törvényszék Hivatalához 2021. április 28‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

37      A felperes a Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott beadványában kérte, hogy a Törvényszék a jelen keresetről a Törvényszék eljárási szabályzatának 151. és 152. cikke alapján gyorsított eljárásban határozzon. A Törvényszék a 2021. június 3‑i határozatában helyt adott e kérelemnek.

38      A Törvényszék Hivatalához 2021. június 7‑én benyújtott beadványában a Grail, Inc. annak engedélyezését kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhasson. A Törvényszék kibővített harmadik tanácsának elnöke a 2021. július 2‑i végzésével engedélyezte e beavatkozást. Az eljárási szabályzat 154. cikkének a 145. cikk (1) bekezdésével és a 89. cikk (3) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett (3) bekezdése alapján ugyanazon a napon hozott pervezető intézkedéssel engedélyezték a Grail, Inc. számára, hogy benyújtsa beavatkozási beadványát.

39      A harmadik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

40      A Bíróság Hivatalához 2021. június 22‑én, július 6‑án, július 21‑én, illetve július 29‑én benyújtott beadványaikkal a Holland Királyság, a Francia Köztársaság, a Görög Köztársaság és az EFTA Felügyeleti Hatóság azt kérték, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhassanak. A Törvényszék kibővített harmadik tanácsának elnöke a 2021. július 12‑i, 22‑i és augusztus 6‑i határozatával, valamint a 2021. augusztus 25‑i végzésével helyt adott e beavatkozási kérelmeknek. Az eljárási szabályzat 154. cikkének a 145. cikk (1) bekezdésével és a 89. cikk (3) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett (3) bekezdése alapján a 2021. július 16‑i, július 23‑i, augusztus 13‑i, illetve augusztus 25‑i pervezető intézkedéssel engedélyezték a Holland Királyság, a Francia Köztársaság, a Görög Köztársaság és az EFTA Felügyeleti Hatóság számára, hogy beavatkozási beadványt nyújtsanak be.

41      A Törvényszék Hivatalához 2021. augusztus 13‑án benyújtott beadványában a Computer & Communications Industry Association kérelmezte, hogy a jelen eljárásba a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. 2021. október 6‑i végzésében a Törvényszék kibővített harmadik tanácsának elnöke elutasította ezt a beavatkozás iránti kérelmet.

42      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2021. augusztus 18‑án benyújtott beadványával tájékoztatta a Törvényszéket arról, hogy ugyanazon a napon a Grail, Inc. összes részvényét megszerezte, és ezzel egyidejűleg a vagyon szétválasztására vonatkozó megállapodást kötött.

43      A Törvényszék Hivatalához 2021. október 5‑én benyújtott beadványában a felperes pervezető intézkedések iránti kérelmet terjesztett elő. A Bizottság 2021. október 19‑én benyújtotta az e kérelemmel kapcsolatos észrevételeit. 2021. október 29‑én a felperes észrevételeket terjesztett elő a Bizottság említett észrevételeivel kapcsolatban.

44      A beavatkozó felek a megszabott határidőn belül benyújtották beadványaikat.

45      A Bizottság 2021. október 7‑én kérte, hogy a Grail mint beavatkozó fél engedélyezését vonják vissza. A felperes, a Görög Köztársaság és a Grail 2021. november 3‑án és 4‑én nyújtotta be az e kérelemmel kapcsolatos észrevételeit.

46      Miután a tanács két tagjának megszűnt a megbízatása, és új tanácselnököt választottak, a harmadik tanács elnöke 2021. október 19‑i határozatával, az eljárási szabályzat 17. cikkének a 27. cikk (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése alapján két másik bírót jelölt ki az ítélkező testület kiegészítése érdekében.

47      2021. november 11‑én a Törvényszék (kibővített harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.

48      Ugyanezen a napon a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a Bizottsághoz a jogvita bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. A Bizottság a megadott határidőn belül válaszolt ezekre a kérdésekre.

49      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2021. december 6‑án benyújtott beadványával pervezető intézkedések iránti kérelmet nyújtott be. A Bizottság, az EFTA Felügyeleti Hatóság, a Grail, a Francia Köztársaság és a Holland Királyság 2021. december 9‑én és 10‑én nyújtották be az e kérelemmel kapcsolatos észrevételeiket.

50      A Törvényszék a 2021. december 16‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

51      A Grail által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatokat és a tájékoztató levelet;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

52      Az EFTA Felügyeleti Hatóság, a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság és a Holland Királyság által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        másodlagosan a keresetet mint részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant és részben megalapozatlant utasítsa el;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A Grail beavatkozó fél jogállásának visszavonása iránti kérelemről

53      A Görög Köztársaság által támogatott Bizottság lényegében előadja, hogy a felperes 2021. augusztus 18‑i levelét követően, amelyben arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy ugyanazon a napon megszerezte a Grail, Inc. összes részvényét (lásd a fenti 42. pontot), utóbbi vállalkozásból egy, a felperes kizárólagos irányítása alatt álló új jogalany, a Grail LLC lett, aminek következtében a Grail elvesztette a 2021. július 2‑i végzéssel elismert beavatkozó fél minőségét (lásd a fenti 38. pontot). Így mind gazdasági, mind jogi szempontból a beavatkozás okafogyottá vált, és a Grail LLC érdekei immár egybeolvadtak a felperes érdekeivel, amely a jelen eljárásban teljes mértékben képviseli azokat. Mivel a Grail LLC az eljárási szabályzat 143. cikkének (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem nyújtott be új beavatkozás iránti kérelmet, a Bizottság azt kéri, hogy a Grail beavatkozó fél jogállását formálisan is vonják vissza.

54      A felperes és a Grail vitatja a Bizottság érveit, mivel a Grail LLC a Grail, Inc. jogutódja, amelynek a jelen jogvita kimeneteléhez fűződő érdeke továbbra is fennáll. A Bizottság saját nyilatkozatai szerint is a Grail LLC a felperestől különálló, független és autonóm jogalany, amely független vezetés mellett különálló ügyvitelt és stratégiát folytat.

55      Egyrészt elegendő rámutatni, hogy a Grail LLC az Amerikai Egyesült Államok társasági joga alapján létrehozott jogi személy, amely a Grail, Inc. jogutódja. Ennélfogva az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően (lásd ebben az értelemben: 2012. március 21‑i Marine Harvest Norway és Alsaker Fjordbruk kontra Tanács ítélet, T‑113/06, nem tették közzé, EU:T:2012:135, 24–33. pont) 2021. augusztus 18‑án a Grail LLC a Grail, Inc. egyetemes jogutódjaként utóbbi helyébe lépett.

56      E tekintetben már megállapították, hogy a valamely jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti keresettel indult eljárást a jogi személy egyetemes jogutódja is folytathatja, különösen akkor, ha e jogi személy megszűnik, miközben valamennyi joga és kötelezettsége egy új jogosultra száll át, mivel az említett egyetemes jogutód szükségszerűen teljes joggal a jogelődje helyébe lép (lásd ebben az értelemben: 2012. március 21‑i Marine Harvest Norway és Alsaker Fjordbruk kontra Tanács ítélet, T‑113/06, nem tették közzé, EU:T:2012:135, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Másrészt, még ha nem is vitatott, hogy a Grail LLC teljes mértékben a felperes irányítása alatt áll, önálló jogalanynak minősül, amely perképességgel rendelkezik, és amely az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének az említett alapokmány 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett második bekezdése értelmében valószínűsíteni tudja a jogvita kimeneteléhez fűződő jogos érdekét. Ez annál is inkább igaz, mivel a felperes a vagyon szétválasztására vonatkozó megállapodást kötött (lásd a fenti 42. pontot), valamint a Bizottság a 2021. október 29‑i C(2021) 7675 final határozatával (COMP/M.10493 – Illumina/Grail ügy) a 139/2004 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének a) pontja alapján ideiglenes intézkedéseket fogadott el, amelyek megkövetelték a Grail LLC olyan, a felperestől elkülönült, független és autonóm jogalanyként történő fenntartását, amely független irányítás mellett önálló ügyvitelt és stratégiát követ.

58      Ebből következik, hogy a jelen jogvita keretében a Grail LLC mint egyetemes jogutód lépett a Grail, Inc. mint beavatkozó fél helyébe, amelyre a Törvényszék kibővített harmadik tanácsának elnöke 2021. július 2‑i végzésének rendelkező részét alkalmazni kell (lásd a fenti 38. pontot). E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Grail LLC‑nek a szóban forgó összefonódás másik feleként ugyanúgy továbbra is érdeke fűződik a jogvita kimeneteléhez, mint jogelődjének, a Grail, Inc.‑nek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2012. március 21‑i Marine Harvest Norway és Alsaker Fjordbruk kontra Tanács ítélet, T‑113/06, nem tették közzé, EU:T:2012:135, 30. pont).

59      Következésképpen el kell utasítani a Bizottságnak a Grail beavatkozó fél jogállásának visszavonására irányuló kérelmét.

 Az elfogadhatóságról

60      A Görög Köztársaság és a Francia Köztársaság által támogatott Bizottság az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése szerinti elfogadhatatlansági kifogás formális előterjesztése nélkül előadja, hogy a jelen kereset elfogadhatatlan. A Bizottság azt állítja először is, hogy az áttétel iránti kérelem nem minősül a Bizottság aktusának, másodszor, hogy a megtámadott határozat a tájékoztató levél helyébe lépett, harmadszor pedig, hogy a megtámadott határozatok olyan előkészítő aktusoknak minősülnek, amelyek jogellenessége a szóban forgó összefonódásról szóló végleges határozat ellen benyújtott kereset keretében vethető fel.

61      A Grail által támogatott felperes úgy véli, hogy a jelen kereset elfogadható.

62      Elsősorban, ami az áttétel iránti kérelmet illeti, a keresetlevél rövidített változatából, különösen a 214. pontjában az e kérelemre vonatkozó kitétel elhagyásából kitűnik, hogy a jelen gyorsított eljárás keretében az nem képezi a kereset tárgyát. Következésképpen a Bizottság ugyanezen kérelemre vonatkozó érvei hatástalanok, és azokat el kell utasítani.

63      Másodsorban, a megtámadott határozatokat illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül az uniós intézmények által elfogadott valamennyi olyan rendelkezés, függetlenül a formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul (2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑31/13 P, EU:C:2014:70, 54. pont; 2017. október 25‑i Románia kontra Bizottság ítélet, C‑599/15 P, EU:C:2017:801, 47. pont; 2021. április 22‑i thyssenkrupp Electrical Steel és thyssenkrupp Electrical Steel Ugo kontra Bizottság ítélet, C‑572/18 P, EU:C:2021:317, 46. pont).

64      Annak megállapításához, hogy egy megtámadott jogi aktus kötelező joghatásokat vált‑e ki, meg kell vizsgálni a jogi aktus lényegét. Ezeket a joghatásokat olyan objektív kritériumok alapján kell megítélni, mint az említett aktus tartalma, adott esetben figyelembe véve az utóbbi aktus elfogadásának körülményeit, valamint az elfogadó intézmény hatáskörét (lásd ebben az értelemben: 2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑31/13 P, EU:C:2014:70, 55. pont; 2017. október 25‑i Románia kontra Bizottság ítélet, C‑599/15 P, EU:C:2017:801, 48. pont; 2021. április 22‑i thyssenkrupp Electrical Steel és thyssenkrupp Electrical Steel Ugo kontra Bizottság ítélet, C‑572/18 P, EU:C:2021:317, 48. pont).

65      A természetes vagy jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti kereset esetén szükséges, hogy a megtámadott jogi aktus kötelező joghatásai a felperes érdekeit érintsék, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 37. pont; 2021. február 25‑i VodafoneZiggo Group kontra Bizottság ítélet, C‑689/19 P, EU:C:2021:142, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66      Így főszabály szerint azok az intézkedések minősülnek megtámadható jogi aktusnak, amelyek a közigazgatási eljárás végén véglegesen meghatározzák valamely intézmény álláspontját, valamint amelyek a felperes érdekeit érintő kötelező joghatások kiváltására irányulnak, kivéve az olyan közbenső intézkedéseket, amelyek a végleges határozat előkészítését szolgálják, és nem eredményeznek ilyen joghatásokat. Következésképpen azok a közbenső intézkedések, amelyek az intézmény által elvégzett értékelést tartalmaznak, és amelyeknek célja a végleges határozat előkészítése, főszabály szerint nem minősülnek olyan jogi aktusoknak, amelyek megsemmisítési kereset tárgyát képezhetik (lásd: 2021. május 6‑i ABLV Bank és társai kontra EKB ítélet, C‑551/19 P és C‑552/19 P, EU:C:2021:369, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67      A jelen ügyben a megtámadott határozatokat a 139/2004 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján fogadták el. E rendelkezésből az következik, hogy valamely összefonódásnak az e cikk alapján végzett vizsgálatáról a Bizottság határozat formájában dönt. Márpedig az EUMSZ 288. cikk negyedik bekezdésének első mondata értelmében egy „határozat teljes egészében kötelező”. Következésképpen az uniós jogalkotónak az volt a szándéka, hogy e határozatoknak kötelező jelleget adjon (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 44. pont).

68      Arra is rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozatok a szóban forgó összefonódást a 139/2004 rendelet hatálya alá vonják, noha az nem rendelkezik az 1. cikk értelmében vett európai léptékkel, így e rendelet alapesetben nem alkalmazható. A megtámadott határozatok joghatása különösen az, hogy ez az összefonódás az említett rendelet 22. cikke (4) bekezdésének első albekezdése értelmében ugyanezen rendeletnek az említett összefonódás értékelésének kritériumait, a Bizottság döntéshozatali hatáskörét, az eljárást és a lehetséges szankciókat meghatározó 2. cikkének, 4. cikke (2) és (3) bekezdésének, valamint 5., 6. és 8–21. cikkének hatálya alá kerül. Hasonlóképpen, a 139/2004 rendelet 7. cikkében előírt felfüggesztési kötelezettség szintén alkalmazandó a szóban forgó összefonódásra e rendelet 22. cikke (4) bekezdése első albekezdésének második mondatával összhangban, megakadályozva annak végrehajtását mindaddig, amíg azt a belső piaccal összeegyeztethetőnek nem nyilvánítják.

69      Ezzel szemben, amint azt a felperes előadja, a megtámadott határozatok hiányában a szóban forgó összefonódás nem képezné a Bizottság vizsgálatának tárgyát a 139/2004 rendelet alapján, és nem vonatkoznának rá – a felfüggesztési kötelezettséget is ideértve – az e rendelet szerinti korlátozások és lehetséges szankciók, hanem az Unión belül azonnal végrehajtható lenne.

70      Következésképpen tekintettel tehát arra, hogy minden olyan határozat, amely az összefonódás vizsgálatára alkalmazandó jogi szabályozás megváltoztatását eredményezi, alkalmas arra, hogy az érintett ügyletben részt vevő felek jogi helyzetét érintse, a megtámadott határozatok a felperes tekintetében olyan kötelező erejű joghatásokat váltanak ki, amelyek hatást gyakorolnak a felperes érdekeire azzal, hogy jelentős változást idéznek elő jogi helyzetében (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 30‑i Cableuropa és társai kontra Bizottság ítélet, T‑346/02 és T‑347/02, EU:T:2003:256, 61. és 64. pont).

71      Ezenkívül a megtámadott határozatok azzal, hogy befejezik a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése szerinti áttétel iránti kérelemmel megindult áttételi eljárást, amely e rendelet 22. cikkének (2) bekezdésével összhangban lehetővé tette a csatlakozás iránti kérelmek benyújtását, véglegesen meghatározzák a Bizottság álláspontját a szóban forgó összefonódás áttételével kapcsolatban. E határozatokkal ugyanis a Bizottság az érintett vállalkozások észrevételeit figyelembe véve helyt adott az említett kérelmeknek, és következésképpen úgy döntött, hogy megvizsgálja a szóban forgó összefonódást. A 139/2004 rendelet 22. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően így meghatározásra kerül az összefonódás vizsgálatának helye, ami az e vizsgálat lefolytatására vonatkozó hatáskör Bizottságra történő átruházását vonja maga után (lásd a fenti 68–70. pontot). E határozatok végleges és visszafordíthatatlan jellegét egyrészt az említett cikk (3) bekezdése első albekezdésének első mondatában előírt azon tíz munkanapos határidő, amelyen belül a Bizottságnak határozatot kellett hoznia az áttételről, másrészt pedig az a tény is megerősíti, hogy állásfoglalás hiányában e rendelkezés értelmében úgy kellett volna tekinteni, hogy a Bizottság ilyen, vizsgálat lefolytatását elrendelő határozatot hozott.

72      Ennélfogva, a megtámadott határozatok befejezik a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttételi eljárást, amely egy, a Bizottságot az összefonódás engedélyezéséről vagy megtiltásáról való döntésre feljogosító eljárástól eltérő különös eljárásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 11. pont; 2021. április 22‑i thyssenkrupp Electrical Steel és thyssenkrupp Electrical Steel Ugo kontra Bizottság ítélet, C‑572/18 P, EU:C:2021:317, 49. pont).

73      A Bizottság és a Görög Köztársaság álláspontjával ellentétben a megtámadott határozatok nem hasonlíthatók a 139/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozathoz. Ugyanis, mivel az összefonódás‑ellenőrzési eljárás két szakaszból áll, az e rendelkezés alapján elfogadott határozat nem képezi az ellenőrzési eljárás végpontját, és nem érinti az e rendelet 8. cikke szerinti végleges határozatot sem. Következésképpen az említett rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti határozat egy előkészítő intézkedésnek minősül, amelynek egyedüli célja olyan vizsgálat megindítása, amelynek során beszerezhetők azok a bizonyítékok, amelyek alapján a Bizottság végleges határozatot hozhat az összefonódásnak a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően (lásd ebben az értelemben: 2006. január 31‑i Schneider Electric kontra Bizottság végzés, T‑48/03, EU:T:2006:34, 79. pont; 2017. november 27‑i HeidelbergCement kontra Bizottság végzés, T‑902/16, nem tették közzé, EU:T:2017:846, 18., 21. és 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezzel szemben a megtámadott határozatok nem képezik részét a szóban forgó összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetősége vizsgálatának, hanem arra szolgálnak, hogy az említett rendelet 22. cikkében előírt különös eljárás befejezésével véglegesen döntsenek ezen összefonódás áttételéről (lásd a fenti 71. és 72. pontot). E határozatokkal, amelyekben kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy az e cikkben foglalt feltételek teljesülnek, a Bizottság helyt adott az áttétel és az csatlakozás iránti kérelmeknek, aminek következtében az említett összefonódás a 139/2004 rendelet hatálya alá került (lásd a fenti 68. pontot). Az említett határozatok tehát nem minősülnek az érdemi határozatot előkészítő közbenső intézkedéseknek, hanem a Bizottság áttétel iránti kérelemmel kapcsolatos végleges álláspontját határozzák meg.

74      Egyébként a jelen kereset alapján az uniós bíróság nem köteles arra, hogy a Bizottság előzetes álláspontját értékelje, sem pedig arra, hogy olyan kérdéseket értékeljen, amelyekről az érintett intézménynek még nem volt alkalma határozni, így e kereset nem eredményezheti azt, hogy előre hozzanak érdemi vitákat, és összemossák a közigazgatási és a bírósági eljárás különböző szakaszait (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 20. pont; 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 51. pont; 2017. március 15‑i Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ítélet, C‑415/15 P, EU:C:2017:216, 45. pont). Közelebbről, e kereset nem hatalmazhatja fel a Törvényszéket arra, hogy elbírálja a szóban forgó összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségének kérdését, amely a 139/2004 rendelet 6. cikkében előírt vizsgálati eljárás tárgyát fogja képezni, hanem csak arra, hogy az áttétel iránti kérelem elfogadásának és a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti, a Bizottsághoz történő áttételnek a jogszerűségéről, valamint az alkalmazandó jogi szabályozás ennek következtében való megváltozásáról döntsön (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 52. pont).

75      Mindenesetre, még ha a megtámadott határozatokat a 139/2004 rendelet 6. cikke szerinti vizsgálati eljárást befejező határozatot megelőző közbenső aktusoknak kellene is tekinteni, emlékeztetni kell arra, hogy az olyan közbenső jogi aktus, amely önálló joghatásokat vált ki, megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti, amennyiben az ezen jogi aktushoz kapcsolódó jogellenesség nem orvosolható az azon végleges határozattal szemben indított keresettel, amelynek az az előkészítő szakaszát képezi (2021. június 3‑i Magyarország kontra Parlament ítélet, C‑650/18, EU:C:2021:426, 46. pont). Márpedig a Bizottság állításával ellentétben, mivel a megtámadott határozatok a 139/2004 rendelet szóban forgó összefonódásra történő alkalmazását eredményezik, és mivel a 139/2004 rendelet 22. cikke (4) bekezdése első albekezdésének második mondatával összefüggésben értelmezett 7. cikkének alkalmazása felfüggesztő hatással jár (lásd a fenti 68. pontot), a 139/2004 rendelet 6. cikke alapján indított vizsgálati eljárást befejező határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset nem tenné lehetővé a szóban forgó összefonódás végrehajtásában az e felfüggesztési kötelezettség tiszteletben tartásából adódó késedelem következményeinek a megszüntetését. A megtámadott határozatok tehát megsemmisítés iránti kereset tárgyát kell, hogy képezhessék.

76      Következésképpen a megtámadott határozatok az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható aktusoknak minősülnek.

77      Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg a Bizottságnak az 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítéletre (T‑22/97, EU:T:1999:327) alapított érvelése. Először ugyanis, ebben az ítéletben a Törvényszék nem arról a kérdésről döntött, hogy a tagállam áttétel iránti kérelmének helyt adó határozat megtámadható aktusnak minősül‑e. Másodszor, nem volt szükséges figyelembe venni egy ilyen határozat kötelező joghatásait sem, mivel az említett ítélet – amint azt maga a Bizottság is elismeri – egy érdemi, vagyis a 4064/89 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján a belső piaccal való összeegyeztethetetlenséget megállapító és az érintett összefonódás végrehajtását véglegesen megakadályozó határozat ellen benyújtott keresetre vonatkozott. Harmadszor, az 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet (T‑22/97, EU:T:1999:327) alapjául szolgáló ügyben e rendelet 22. cikkének megsértésére hivatkoztak annak érdekében, hogy vitassák a Bizottságnak az említett rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti eljárás megindítására vonatkozó hatáskörét, és az a kérdés képezte a tárgyát, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon megvizsgálta‑e, hogy az áttétel iránti kérelem valamely tagállamtól származott. Ugyanez az ítélet tehát egy olyan különös kérdésre adott választ, amely nem volt összehasonlítható a jelen ügyben felmerülő kérdéssel.

78      Következésképpen a jelen kereset elfogadható, amennyiben az a megtámadott határozatok ellen irányul.

79      Harmadsorban, ami a tájékoztató levelet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e levél a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével összhangban tájékoztatta az érintett vállalkozásokat az áttétel iránti kérelemről. Nem vitatott, hogy ez az információ e rendelet 22. cikke (4) bekezdésének első albekezdése értelmében az említett rendelet 7. cikkében meghatározott felfüggesztési kötelezettség alkalmazását idézi elő. Mindazonáltal, amint azt a Bizottság helyesen állítja, az említett levél nem rögzíti a szóban forgó összefonódás vizsgálatára vonatkozó végleges álláspontját, és az összefonódást nem véglegesen, hanem csupán ideiglenesen, az áttételről szóló esetleges határozat hatékony érvényesülésének megőrzése érdekében vonja az említett kötelezettség hatálya alá. A jelen ügyben ugyanis ugyanezt a levelet a megtámadott határozatok elfogadása követte, amelyekkel a Bizottság helyt adott az áttételnek, és a szóban forgó összefonódást véglegesen ugyanezen rendelet – a felfüggesztési kötelezettséget is ideértve – hatálya alá vonta (lásd a fenti 68. és 72. pontot). A tájékoztató levél tehát csak egy köztes szakasza az áttételi eljárásnak, amely a Bizottság áttétel iránti kérelemre vonatkozó végleges álláspontjával zárul a 139/2004 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján.

80      Ennélfogva a tájékoztató levél a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a megtámadott határozatokat előkészítő közbenső intézkedésnek minősül. Ennélfogva, az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az e levelet érvénytelenné tevő esetleges jogellenességekre hivatkozni lehet az e határozatok – amelyek maguk megtámadható aktusoknak minősülnek – ellen indított kereset alátámasztása érdekében (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 12. pont; 2021. április 22‑i thyssenkrupp Electrical Steel és thyssenkrupp Electrical Steel Ugo kontra Bizottság ítélet, C‑572/18 P, EU:C:2021:317, 50. pont).

81      Következésképpen a jelen kereset a tájékoztató levél ellen irányuló részében elfogadhatatlan.

82      A fentiek összességére tekintettel a jelen keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani, amennyiben az a megtámadott határozatok megsemmisítésére irányul, és elfogadhatatlannak, amennyiben az a tájékoztató levél ellen irányul.

 Az ügy érdeméről

 A megsemmisítési jogalapok összefoglalása

83      A felperes a jelen gyorsított eljárásban a keresetének alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik.

84      Első jogalapjával a felperes előadja, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke alapján vizsgálatot indítson egy olyan összefonódás tekintetében, amely nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek lehetővé teszik a Bizottsághoz történő áttételt kérő tagállam számára, hogy az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozása alapján vizsgálja azt. Második jogalapjával a felperes úgy véli, hogy a szóban forgó összefonódás áttétele iránti kérelem elkésett, másodlagosan pedig, hogy az a késedelem, amellyel a Bizottság a felhívó levelet megküldte, sérti a jogbiztonság elvét és a megfelelő ügyintézéshez való jogot. Harmadik jogalapjával a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, mivel a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja jelezte, hogy a Bizottság politikája nem fog változni a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás alkalmazását megelőzően.

 A Bizottság hatáskörének hiányára alapított, első jogalapról

85      A Grail által támogatott felperes előadja, hogy a Bizottság tévesen értelmezte a 139/2004 rendeletet, amikor a megtámadott határozatokban úgy vélte, hogy elfogadhatja az e rendelet 22. cikke alapján benyújtott áttétel iránti kérelmet olyan helyzetben, amikor az e kérelmet előterjesztő tagállamok az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásuk alapján nem jogosultak az említett kérelem tárgyát képező összefonódás vizsgálatára. A felperes lényegében úgy véli, hogy ilyen helyzetben az említett rendelet 22. cikkének fennmaradó célja csak azt teszi lehetővé az ilyen ellenőrzési rendszerrel nem rendelkező tagállam számára, hogy áttétel iránti kérelmet nyújtson be annak elkerülése érdekében, hogy valamely, a területét érintő összefonódás semmilyen vizsgálat tárgyát ne képezze. Ezzel szemben, ha valamely tagállam saját, az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó jogszabályokat fogadott el, és így meghatározta azokat a körülményeket, amelyek között az európai léptékkel nem bíró összefonódásokat ellenőrzi, akkor gyakorolta az összefonódások ellenőrzését lehetővé tevő hatáskörét, és érdekei kellően védettek. Egy ilyen tagállam esetében az áttétel iránti kérelmek az ellenőrzésre vonatkozó szabályozásának hatálya alá tartozó esetekre korlátozódnak, amely szabályozás hatályát a nemzeti jogalkotó határozta meg. Nincs szüksége egy olyan kiegészítő hatáskörre, amellyel valamely összefonódás vizsgálatát átteheti a Bizottsághoz. Ezenkívül a felperes és a Grail úgy véli, hogy a Bizottság álláspontja összeegyeztethetetlen a forgalmi küszöbértékeken alapuló „egyablakos ügyintézés” célkitűzésével, valamint azzal a célkitűzéssel, hogy az illetékes nemzeti hatóságok a Bizottságra ruházhatják vizsgálati hatáskörüket, amennyiben ez utóbbi jobb helyzetben van valamely összefonódás vizsgálatára. A felperesek vitatják a 139/2004/EK rendelet 22. cikke szövegének Bizottság általi értelmezését, és kifogásolják, hogy a Bizottság nem vette figyelembe annak hátterét. A Bizottság által képviselt álláspont a jogbiztonság, a szubszidiaritás és az arányosság elvével is ellentétes, és jogszabály‑módosítást tenne szükségessé. Mivel e rendelet 22. cikke kivételes jellegű, azt megszorítóan kell értelmezni.

86      A Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Holland Királyság és az EFTA Felügyeleti Hatóság által támogatott Bizottság lényegében azt állítja, hogy a felperes megsérti a szó szerinti értelmezés elsőbbségét, és figyelmen kívül hagyja a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első tagmondatának világos és pontos megfogalmazását. Tekintettel arra, hogy a hatáskörének feltételeit meghatározó jogszabályi rendelkezésről van szó, nincs szükség jogszabály‑módosításra. Ez a cikk nem tesz különbséget aszerint, hogy egy tagállam rendelkezik‑e nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel, vagy sem, és a felperes értelmezése nem egyeztethető össze az Unió és az EGT joga egységes alkalmazásának elvével. Azzal, hogy egy összefonódás Bizottsághoz történő áttételét kéri, a tagállam olyan hatáskört gyakorol, amelynek az uniós jogban önálló alapja van. A Bizottság és a Görög Köztársaság szerint nem lehet megszorító értelmezést alkalmazni annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy létezik‑e valamely hatáskör, és az nem foglalja magában valamely rendelkezés további követelményekkel való kiegészítését, ha a rendelkezés e követelményeket nem írja elő. Az egyablakos ügyintézési rendszer nem célja, hanem egy fontos eleme a 139/2004 rendeletnek. A Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság és az EFTA Felügyeleti Hatóság hangsúlyozza továbbá, hogy az áttételi mechanizmusok olyan hatékony korrekciós mechanizmusokként működnek, amelyek lehetővé teszik valamennyi összefonódás hatékony ellenőrzését az Unión belüli verseny struktúrájára gyakorolt hatásuk alapján.

87      A jelen jogalap keretében a Törvényszéknek a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének hatályát kell értelmeznie, amely alapján a francia versenyhatóság benyújtotta az áttétel iránti kérelmét. Konkrétabban, a Törvényszéket annak a kérdésnek a vizsgálatára hívták fel, hogy a Bizottság e rendelkezés értelmében rendelkezik‑e hatáskörrel az összefonódás vizsgálatára, ha az olyan tagállamból származó áttételi kérelem tárgyát képezi, amely rendelkezik nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel, de az összefonódás nem tartozik e nemzeti szabályozás hatálya alá.

88      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem azt a kontextust is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus céljait is, amelynek az a részét képezi. Az uniós jogi rendelkezés keletkezése szintén felfedhet az értelmezése szempontjából releváns tényezőket (lásd: 2020. június 25‑i A és társai ítélet [Aalteri és nevelei szélerőművek] ítélet, C‑24/19, EU:C:2020:503, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). El kell tehát végezni a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének szó szerinti, rendszertani, teleológiai és történeti értelmezését.

–       A szó szerinti értelmezésről

89      Meg kell jegyezni, hogy amennyiben a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy „[e]gy vagy több tagállam kérelmezheti a Bizottságtól bármely 3. cikk szerinti összefonódás megvizsgálását, amely az 1. cikk értelmében nem [európai] léptékű, de hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, és azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt a kérelmező tagállam vagy tagállamok területén”, a rendelet négy kumulatív feltételt határoz meg egy összefonódás Bizottsághoz történő áttételének engedélyezéséhez. Először is, az áttétel iránti kérelmet egy vagy több tagállamnak kell benyújtania, másodszor, az e kérelem tárgyát képező ügyletnek meg kell felelnie az összefonódás e rendelet 3. cikkében szereplő fogalommeghatározásának anélkül, hogy elérné az európai léptékhez szükséges, az említett rendelet 1. cikkében meghatározott küszöbértékeket, harmadszor, az összefonódásnak hatással kell lennie a tagállamok közötti kereskedelemre, és negyedszer, az említett összefonódásnak azzal kell fenyegetnie, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt az áttétel iránti kérelmet előterjesztő tagállam vagy tagállamok területén.

90      E rendelkezés szövegéből tehát nem következik, hogy ahhoz, hogy valamely tagállam egy összefonódást a Bizottsághoz áttehessen, ennek az összefonódásnak az említett tagállam összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozásának hatálya alá kell tartoznia, és az sem, hogy az utóbbinak rendelkeznie kell ilyen ellenőrzési rendszerrel.

91      Ellenkezőleg, a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első tagmondatában használt „bármely összefonódás” kifejezés – amint azt a Bizottság kijelenti – arra utal, hogy egy összefonódás az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás létezésétől vagy hatályától függetlenül áttehető, amennyiben a fenti 89. pontban említett kumulatív feltételek teljesülnek.

92      Ezzel szemben a felperes és a Grail által támogatott kiegészítő feltétel, vagyis az, hogy az áttétel iránti kérelem tárgyát képező összefonódásnak az e kérelmet előterjesztő tagállam összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozásának hatálya alá kell tartoznia, nem következik a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének szövegéből.

93      Ezenfelül, tekintettel arra, hogy ez a szöveg nem tesz különbséget a tagállamok között aszerint, hogy alkottak‑e erre vonatkozó nemzeti szabályozást, vagy sem, még az ilyen rendszerrel nem rendelkező tagállam, mint például a Luxemburgi Nagyhercegség is jogosult arra, hogy e rendelkezés alapján kérje valamely összefonódás Bizottsághoz történő áttételét, amit a felperes is elismer.

94      Következésképpen anélkül, hogy végleges következtetést lehetne levonni, a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének szó szerinti értelmezése arra utal, hogy a tagállam az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás létezésétől vagy hatályától függetlenül jogosult az e rendelkezésben meghatározott kumulatív feltételeknek megfelelő bármely összefonódást a Bizottsághoz áttenni.

95      Ennélfogva a Törvényszék helyénvalónak tartja a történeti értelmezés elvégzését, mivel ez az értelmezés alkalmas arra, hogy tisztázza az uniós jogalkotónak a 139/2004 rendelet 22. cikkének megalkotásakor fennálló szándékát, amelyet figyelembe kell venni e rendelkezés teleológiai és rendszertani értelmezése során.

–       A történeti értelmezésről

96      Elsősorban, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló első rendelet, vagyis a 4064/89 rendelet 22. cikke egy olyan mechanizmusról rendelkezett, amely lehetővé tette az összefonódási ügyek Bizottsághoz történő áttételét. E cikk (3) bekezdése a következőképpen szólt:

„Ha a Bizottság valamely tagállam felkérésére megállapítja, hogy egy, a 3. cikk meghatározása szerinti összefonódás, amely az 1. cikk szerint nem közösségi léptékű, piaci erőfölényt hoz létre vagy erősít meg, amelynek következményeként az érintett tagállam területén belül a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a Bizottság annyiban, amennyiben az összefonódás befolyásolja a kereskedelmet a tagállamok között, meghozhatja a 8. cikk (2) bekezdésének második albekezdésében, valamint (3) és (4) bekezdésében előírt határozatokat.”

97      Ezt az áttételi mechanizmust különösen azoknak a tagállamoknak hozták létre, amelyek még nem rendelkeztek az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó rendszerrel (lásd: az összefonódások ellenőrzéséről szóló rendelet felülvizsgálatáról szóló, 1996. január 31‑i bizottsági zöld könyv, COM(96) 19 végleges, 97. pont; a 4064/89 tanácsi rendelet felülvizsgálatáról szóló, 2001. december 11‑i bizottsági zöld könyv, COM(2001) 745 végleges [a továbbiakban: 2001. évi zöld könyv], 84. pont; a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló tanácsi rendeletre [az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete] vonatkozó bizottsági javaslat [HL 2003. C 20., 4. o.; a továbbiakban: 2003. évi javaslat], 21. pont). Pontosabban, úgy tűnik, hogy az említett áttételi mechanizmus az akkoriban ilyen rendszerrel még nem rendelkező Holland Királyság azon kívánságának tett eleget, hogy a Bizottsággal vizsgáltassa meg a területére negatív hatással járó összefonódásokat, feltéve hogy ezek az összefonódások a tagállamok közötti kereskedelmet is érintik, ezért nevezték el az említett mechanizmust „holland kikötésnek” (lásd: a Tanácsnak szóló bizottsági közleményt kísérő, a Bizottság szervezeti egységei által készített munkadokumentum – a 139/2004 rendelet alkalmazásáról szóló, 2009. június 30‑i SEC(2009) 808 végleges/2 jelentés, 133. pont).

98      Az a tény azonban, hogy a 4064/89 rendelet 22. cikkének (3) bekezdése szerinti áttételi mechanizmust elsősorban az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó saját rendszerrel nem rendelkező tagállamok számára szánták, nem zárta ki, hogy más tagállamok is igénybe vegyék ezt a mechanizmust. Ezt erősíti meg az összefonódás‑ellenőrzési rendelet felülvizsgálatáról szóló, 1996. január 31‑i bizottsági zöld könyv (lásd a fenti 97. pontot) 97. pontjában használt „különösen” kifejezés is, amely szerint ezt a rendelkezést „általánosságban hasznos eszköznek kell tekinteni különösen azon tagállamok számára, amelyek jelenleg nem rendelkeznek az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó rendszerrel”. E rendelet egyik része sem utal arra, hogy az uniós jogalkotó ezt a mechanizmust az előbbi államok számára kívánta volna fenntartani, vagy e tekintetben előnyben kívánta volna részesíteni őket, különösen a jelen ügyben szereplő helyzethez hasonló helyzetben. Ellenkezőleg, a „tagállam” kifejezés, amint azt az említett rendelkezés alkalmazza, valamennyi tagállamot magában foglalja, anélkül hogy különbséget tenne aszerint, hogy rendelkeznek‑e ilyen ellenőrzési rendszerrel, vagy sem. Így a 4064/89 rendelet huszonkilencedik preambulumbekezdése elismeri, hogy a Bizottságot fel kell jogosítani arra, hogy „egy érintett tagállam felkérésére eljárjon olyan esetekben, ahol e tagállam területén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna”.

99      Tekintettel arra, hogy a tagállamokban egymás után jöttek létre az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti rendszerek, és hogy már a 2001. évi zöld könyv elfogadásakor is csak a Luxemburgi Nagyhercegség nem rendelkezett ilyen rendszerrel, a Bizottság a 2001. évi zöld könyv 85. pontjában megjegyezte, hogy „a gyakorlatban […] a 22. cikk (3) bekezdésének eredeti formájában történő alkalmazási lehetőségei nagyon korlátozottak”. Márpedig az, hogy a tagállamok túlnyomó többsége számára – annak köszönhetően, hogy rendelkeztek ilyen nemzeti ellenőrzési rendszerekkel – csökkent e rendelkezés gyakorlati jelentősége, a felperes által vélelmezettekkel ellentétben nem szükségszerűen jelentette azt, hogy a 4064/89 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének alkalmazása mostantól kizárt.

100    Másodsorban, a 4064/89 rendelet 22. cikkének (3) bekezdésében előírt áttételi mechanizmus céljait az idők során fokozatosan kibővítették.

101    Amikor ugyanis az Unión belül megnőtt a nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszerek száma, erre az áttételi mechanizmusra a közösségi versenyjog határokon átnyúló hatással járó ügyletekre való alkalmazását megerősítő, az „egyablakos ügyintézés” elvét biztosító, valamint ugyanazon összefonódás több tagállam versenyhatóságai által történő párhuzamos vizsgálatának elkerülését is szolgáló eszközként tekintettek. Ezek a célkitűzések a 2001. évi zöld könyv 86. pontjában foglaltaknak megfelelően tükröződnek a 4064/89 rendelet módosításáról szóló, 1997. június 30‑i 1310/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 180., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 164. o.) bevezetett módosításokban, amely rendelet lehetővé tette több tagállam számára, hogy közös áttétel iránti kérelmeket nyújtsanak be (lásd az 1310/97 rendelet (13) preambulumbekezdését).

102    Így a 4064/89 rendelet 22. cikkének (3) bekezdésében előírt áttételi mechanizmus célja az volt, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy olyan helyzetben kérjék a Bizottságtól valamely határokon átnyúló hatással járó összefonódás vizsgálatát, amikor az e rendelet 1. cikkében meghatározott küszöbértékek, amelyek főszabály szerint behatárolják az említett rendelet hatályát, nem teljesülnek. A 4064/89 rendelet 1. cikke is tükrözte ezt a szerepet, mivel előírta e rendelet alkalmazását minden közösségi léptékű összefonódásra „a 22. cikk sérelme nélkül”.

103    Ellentétben azzal, amit a felperes az 1310/97 rendeletnek a többszörös bejelentés elkerülésére, valamint az összefonódás legjobb helyzetben lévő hatóság általi vizsgálatának lehetővé tételére irányuló célkitűzéseire hivatkozva úgy tűnik, hogy állít, amint arra a 2003. évi javaslatot kísérő sajtóközlemény is utal, az áttételi mechanizmus által követett különböző célkitűzések nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A 2001. évi zöld könyv 86. pontja szerint ugyanis a jogalkotó szándéka az volt, hogy megerősítse a közösségi versenyjog alkalmazását a határokon átnyúló hatásokkal járó ügyletekre, biztosítsa az egyablakos ügyintézés elvét, és megoldja a többszörös bejelentések problémáját (lásd még a fenti 101. pontot). Ezt támasztja alá az is, hogy a célkitűzések az idők során fokozatosan bővültek, anélkül hogy e mechanizmus eredeti céljait feladták volna (lásd a fenti 97–99. és 101. pontot).

104    Ennélfogva a 4064/89 rendelet 22. cikkének (3) bekezdésében előírt áttételi mechanizmus célkitűzéseinek változása nem értelmezhető úgy, hogy korlátozza e rendelet hatályát, hanem az a határokon átnyúló hatásokkal járó összefonódások vizsgálatának célját hangsúlyozza.

105    Harmadsorban, ezt az értelmezést erősítik meg a 4064/89 rendelet átdolgozásával összefüggésben a 2003. évi javaslatban megfogalmazott és a 139/2004 rendelettel elfogadott módosítások.

106    Először ugyanis, a 22. cikk 2003‑ban javasolt változata az (1) bekezdésében különbséget tett egyrészt az egy vagy több tagállam által a 139/2004 rendelet jelenlegi 22. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételekhez hasonló feltételek mellett benyújtott áttétel iránti kérelem, másrészt pedig a (3) bekezdése szerinti azon áttétel iránti kérelem között, amelyet legalább három olyan tagállam nyújtott be, amelyek „nemzeti versenyjoguk alapján hatáskörrel rendelkeznének az összefonódás vizsgálatára”, és amely helyzetben a Bizottság kizárólagos hatáskörét alátámasztó európai lépték jött létre.

107    Márpedig a 139/2004 rendelet elfogadásakor ez a (3) bekezdés nem az említett rendelet 22. cikkébe, hanem egy módosított változatban a 4. cikk (5) bekezdésébe került be, amely így azokra az összefonódásokra vonatkozik, amelyek legalább három tagállam nemzeti versenyjoga alapján vizsgálhatók. Ezzel szemben a 2003. évi javaslat 22. cikkének fennmaradó részét, többek között annak (1) bekezdését jelentősebb módosítások nélkül vették át. Márpedig a 139/2004 rendelet 4. cikke (5) bekezdésének szövegétől eltérően az uniós jogalkotó a 139/2004 rendelet 22. cikkében nem hivatkozott a tagállam nemzeti jog alapján fennálló hatáskörére. Ez azt jelzi, hogy az említett jogalkotó nem kívánta korlátozni az adott tagállam azon jogát, hogy „bármely összefonódás” tekintetében kérhesse a Bizottsághoz történő áttételt.

108    Másodszor, a 2003. évi javaslatban a Bizottság nem tartotta fenn a „kötelező 3+ rendszer” ötletét, amely a legalább három tagállamban bejelentendő összefonódásokat automatikusan európai léptékkel ruházza fel, ahogyan azt a 2001. évi zöld könyvben javasolták (lásd különösen az említett zöld könyv 60. és 62. pontját). A Bizottság úgy vélte, hogy egy ilyen rendszer megköveteli annak értékelését, hogy az összefonódás legalább három tagállamban elérte‑e a bejelentési küszöbértéket, valamint hogy a hatáskörének a nemzeti bejelentési küszöbértékek értelmezésére vonatkozó eltérő nemzeti kritériumokra vagy fogalmakra való alapítása sértené a jogbiztonságot, figyelembe véve különösen a nemzeti jognak a Bizottság, a tagállamok és az összefonódásban részt vevő felek általi eltérő értelmezésének kockázatát (a 2003. évi javaslat 13–15. pontja).

109    A Bizottság ezért az áttételi mechanizmusok, különösen pedig a 139/2004 rendelet 22. cikkében előírt mechanizmus szélesebb körű alkalmazását támogatta (a 2003. évi javaslat 18. pontja), amely a „kötelező 3+ rendszerrel” ellentétben tehát úgy tűnik, nem igényelte a nemzeti bejelentési küszöbértékek értelmezését. Ez alátámasztja azt az elemzést, amely szerint olyan összefonódás is áttehető, amely nem tartozik az áttételt kérelmező tagállam összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozásának a hatálya alá. Ezzel szemben a felperes által támogatott értelmezés pontosan a kérelmező tagállam nemzeti joga hatályának Bizottság általi előzetes értelmezését tenné szükségessé, amely a Bizottság és a tagállamok eltérő értelmezését eredményezhetné, amely problémáról a 2001. évi zöld könyv 59. pontja és 11. lábjegyzete tesz említést. Ez az olvasat tehát e cikk alkalmazását olyan feltételektől tenné függővé, amelyeket a jogalkotási eljárás során kifejezetten elutasítottak.

110    Ezenkívül, a Törvényszék az 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítéletben (T‑22/97, EU:T:1999:327, 84. pont) úgy ítélte meg, hogy nem az a Bizottság feladata, hogy a nemzeti versenyhatóság 4064/89 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem benyújtására vonatkozó hatásköréről döntsön, hanem csak az, hogy megállapítsa, hogy ez a kérelem prima facie a tagállamtól származik‑e.

111    Harmadszor, a 2003. évi javaslat 21. pontjában a Bizottság emlékeztetett arra, hogy „[e cikk] egyik eredeti funkciója az volt, hogy lehetővé tegye az összefonódások ellenőrzésének területén nemzeti jogszabályokkal nem rendelkező tagállamok számára, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre hatást gyakorló ügyleteket […] áttegyék [hozzá]”. Miután megállapította, hogy már csak a Luxemburgi Nagyhercegség van ebben a helyzetben, úgy vélte, hogy „nem kellene teljesen megszüntetni annak lehetőségét, hogy egyetlen tagállam is tehessen át ügyeket a Bizottsághoz”. Bár ez azt bizonyítja, hogy a 4064/89 rendelet 22. cikkét eredetileg elsősorban azon tagállamok számára szánták, amelyek nem rendelkeznek az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó saját rendszerrel, az „egyik” eredeti funkcióra való hivatkozás megerősíti a fenti 98. és 99. pontban kifejtett megállapítást, amely szerint ugyanezen cikk alkalmazhatósága nem korlátozódik erre a helyzetre, hanem valamennyi tagállamra kiterjed, beleértve azokat is, amelyek rendelkeznek ilyen rendszerrel.

112    Negyedszer, a 2003. évi javaslat 22. pontjában a Bizottság rámutatott, hogy az általa javasolt egyszerűsített áttételi rendszer egyik célja az, hogy a 22. cikk szerinti áttételt már a bejelentés előtti szakaszban alkalmazhatóvá tegye, mivel „a rendszer fő hiányossága, hogy az áttételre vonatkozó rendelkezések […] csak az [összefonódás] bejelentését követően alkalmazhatók”. Ez a megállapítás a 139/2004 rendelet elfogadása előtt fennálló helyzet leírására korlátozódik, amelyet – amint arra az említett 22. pont is utal – „nagymértékű időveszteség és az ügyintézés hatékonyságának nagymértékű csökkenése”, valamint „szükségtelen költségek és [az ügyletben] érintett vállalkozások számára keletkező többletmunka” jellemzett, mivel e feleknek nem volt lehetőségük arra, hogy az összefonódás áttételét korai szakaszban, a Bizottság közvetlen tájékoztatása révén, a nemzeti hatóságok bevonása nélkül kérjék. Ez a helyzet tehát csak a nemzeti szinten bejelentendő összefonódásokra vonatkozik. Márpedig az említett rendelet 4. cikke (4) és (5) bekezdésének elfogadása orvosolta ezt a problémát azzal, hogy lehetővé tette az összefonódásban részt vevő felek számára, hogy a bejelentést megelőzően kérjék az összefonódás áttételét. Ugyanezen rendelet 22. cikkének tartalma ezzel szemben nem módosult lényegesen (lásd a fenti 107. pontot). Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogalkotó eltérő alkalmazási feltételeket határozott meg az összefonódásnak a tagállam által e 22. cikk alapján a Bizottsághoz történő áttételéhez. Az említett cikk értelmében ugyanis az a tagállam, amely az összefonódások ellenőrzése területén nem rendelkezik nemzeti szabályozással, amint az a 2003. évi javaslat 21. pontjából is kitűnik, maga is nyújthat be áttétel iránti kérelmet (lásd a fenti 111. pontot), ami szükségszerűen kizár bármilyen előzetes bejelentést ebben az államban.

113    Ötödször, a 2003. évi javaslat 24. pontja kifejti, hogy „a 22. cikk alkalmazásával a tagállamok áttehetik a Bizottsághoz azokat az ügyleteket, amelyek nem érik el az összefonódás‑ellenőrzési rendelet 1. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott forgalmi küszöbértékeket, de amelyek valószínűleg jelentős határokon átnyúló hatással járnak”. Ez a pont tehát megerősíti azt a célt, hogy a Bizottság megvizsgálhassa azokat a határokon átnyúló összefonódásokat, amelyek nem érik el az uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszer küszöbértékeit (lásd a fenti 102. és 104. pontot).

114    Hatodszor, a 4064/89 rendelet 1. cikkéhez hasonlóan a 139/2004 rendelet 1. cikke is előírja e rendelet alkalmazását minden európai léptékű összefonódásra „[a] 22. cikk[…] sérelme nélkül”. A tény, hogy ez a megfogalmazás az idők során lényegében változatlan maradt, és a 139/2004 rendeletben csupán kiegészítették azt az e rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére hivatkozással (lásd a lenti 121. pontot), arra utal, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének célja, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára olyan határon átnyúló összefonódások vizsgálatát, amelyek nem érik el az említett rendeletben meghatározott küszöbértékeket (lásd a fenti 102. pontot).

115    Negyedsorban, ami a Bizottság későbbi álláspontját illeti a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttételi mechanizmussal kapcsolatban, amint azt az áttételről szóló közleményben, a 139/2004 rendelet működéséről szóló, 2009. június 18‑i jelentésben (COM(2009) 281 végleges), a 2014. évi fehér könyvben, az [uniós] összefonódás‑ellenőrzés eljárási és joghatósági szempontjai értékelésének összefoglalásáról szóló, 2021. március 26‑i, a Bizottság szervezeti egységei által készített munkadokumentumban (SWD(2021) 67 final) és a 22. cikkről szóló iránymutatásban kifejtette, emlékeztetni kell arra, hogy ezeket a dokumentumokat e rendelet elfogadása után tették közzé, ezért azokat az uniós jogalkotó ebben a szakaszban nem vehette figyelembe. Ezért ezek nem relevánsak az említett rendelet történeti értelmezése és következésképpen a jelen jogvita megoldása szempontjából.

116    A fenti megfontolások összességére tekintettel a történeti értelmezés inkább azt erősíti meg, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése lehetővé teszi a tagállam számára, hogy az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásának hatályától függetlenül a Bizottsághoz áttegye azokat az összefonódásokat, amelyek nem érik el az e rendelet 1. cikkében meghatározott forgalmi küszöbértékeket, de amelyek valószínűleg jelentős határokon átnyúló hatásokkal járnak.

117    Ezt a következtetést nem kérdőjelezik meg azok a felperes által annak bizonyítására hivatkozott megfontolások, hogy a hatáskör‑átruházás az áttétel keretében nem arra szolgál, hogy azt akkor használják, ha a tagállam a saját összefonódás‑ellenőrzési rendszere alapján nem rendelkezik hatáskörrel az érintett összefonódás vizsgálatára. A Bizottság álláspontjához hasonlóan ugyanis a 4064/89 rendelet huszonhetedik preambulumbekezdése, amely szerint a tagállamok nem alkalmazhatják saját nemzeti versenyjogukat a közösségi léptékű összefonódásokra, csak az említett rendelet 21. cikkére vonatkozik, amely a Bizottság és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást szabályozza. Az 1310/97 rendelet (10) preambulumbekezdésében a tagállamok érdekeinek védelmére való hivatkozás hangsúlyozza azt a célkitűzést, hogy a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a Bizottsággal megvizsgáltassák a területükön negatív hatást kifejtő összefonódásokat. Hasonló hivatkozás található a 139/2004 rendelet (11) preambulumbekezdésében, amelynek vizsgálatára az említett rendelet többi releváns preambulumbekezdésével együtt a teleológiai értelmezés keretében az alábbiakban kerül sor (lásd a lenti 140–148. pontot).

–       A rendszertani értelmezésről

118    Elsősorban, ami a 139/2004 rendelet jogalapját illeti, az arra való első utalásban az szerepel, hogy a rendelet az EK 83. és EK 308. cikken [jelenleg EUMSZ 103. és EUMSZ 352. cikk] alapul.

119    E tekintetben fontos megjegyezni, hogy – amint arra a 139/2004 rendelet (7) preambulumbekezdése utal – az EK 81. és EK 82. cikk [jelenleg EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk], bár bizonyos összefonódásokra alkalmazandó, „nem elégséges valamennyi olyan tevékenység ellenőrzésére, amely a[z EK‑]Szerződésben célul tűzött torzulásmentes verseny rendszerével összeegyeztethetetlennek bizonyulhat”. Ezért e rendeletnek nemcsak az EK 83. cikken, hanem az EK 308. cikken is alapulnia kell, amelynek alapján az Unió a céljai eléréséhez szükséges további cselekvési hatáskörrel ruházhatja fel magát.

120    Márpedig ellentétben azzal, amit úgy tűnik, hogy a felperes gondol, az a tény, hogy a 139/2004 rendelet az EK 308. cikken is alapul, nem befolyásolja az említett rendelet 22. cikkének értelmezését, hanem csupán azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó kellően széles jogalapot kívánt biztosítani az uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszer számára, ami összhangban van a belső piacról és a versenyről szóló (27.) jegyzőkönyvvel (HL 2016. C 202., 308. o.), amely szerint a belső piac olyan rendszert foglal magában, amely biztosítja, hogy a verseny ne torzuljon, és az Unió e célból szükség esetén intézkedéseket fogad el a Szerződések rendelkezései, köztük az EUMSZ 352. cikk alapján.

121    Másodsorban, a 139/2004 rendelet e rendelet hatályát meghatározó 1. cikkének (1) bekezdése kifejezetten hivatkozik annak 22. cikkére. Előírja pontosabban, hogy „[a] 22. cikk[é]nek és a 4. cikk[e] (5) bekezdésének sérelme nélkül [az említett] rendelet minden, e cikk meghatározása szerint [európai] léptékű összefonódásra vonatkozik”. Az összefonódás akkor rendelkezik európai léptékkel, ha az említett rendelet 1. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott forgalmi küszöbértékeket túllépik.

122    A 139/2004 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése és 22. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi „az [e rendelet] 1. cikk[e] értelmében véve nem [európai] léptékű” összefonódás Bizottsághoz történő áttételét. E rendelkezések tehát nem forgalmi küszöbértékeken, hanem az azokban meghatározott egyéb feltételeken alapulnak (lásd a lenti 126. pontot).

123    Ebből következik, hogy a 139/2004/EK rendelet hatálya és következésképpen a Bizottság összefonódások vizsgálatára vonatkozó hatásköre elsősorban attól függ, hogy túllépik‑e az európai léptéket meghatározó forgalmi küszöbértékeket, másodsorban pedig az e rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében és 22. cikkében előírt azon áttételi mechanizmusoktól függ, amelyek kiegészítik az említett küszöbértékeket azáltal, hogy engedélyezik bizonyos nem európai léptékű összefonódások Bizottság általi vizsgálatát.

124    Ennélfogva, a 139/2004 rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a 22. cikkre való kifejezett hivatkozásra tekintettel a 22. cikk e rendelet azon rendelkezései közé tartozik, amelyek meghatározzák a Bizottságot az összefonódások ellenőrzése területén megillető hatáskört.

125    Harmadsorban, a 139/2004 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése, amely szintén lehetővé teszi, hogy a felek kérésére és a bejelentést megelőzően a tagállamtól a Bizottsághoz tegyenek át egy európai léptékkel nem rendelkező összefonódást, nem támasztja alá e rendelet 22. cikkének a felperes és a Grail által képviselt értelmezését.

126    E két rendelkezés alkalmazási feltételei ugyanis alapvetően különböznek egymástól, mivel az előbbi kifejezetten előírja, hogy az áttételre kerülő összefonódásnak „legalább három tagállam nemzeti versenyjoga szerint felülvizsgálható[nak]” kell lennie, míg az utóbbi „bármely […] összefonódás[ra alkalmazandó], amely […] hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, és azzal fenyeget, hogy jelentősen befolyásolja a versenyt [az áttételt] kérelmező tagállam vagy tagállamok területén”. A 139/2004 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében a nemzeti versenyjogra való hivatkozás nem jelenik meg e rendelet 22. cikkében. Ez a különbség egyrészt azon alapul, hogy az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy nem korlátozza a tagállamok azon lehetőségét, hogy az említett rendelet 22. cikke alapján kérjék valamely összefonódás vizsgálatának a Bizottsághoz történő áttételét (lásd a fenti 107. pontot), másrészt pedig azon, hogy e rendelkezéseknek eltérő a céljuk. Míg a 139/2004 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése, amint azt maga a felperes is elismeri, lehetővé teszi a felek számára, hogy korai szakaszban kérjék valamely összefonódás Bizottsághoz történő áttételét annak elkerülése érdekében, hogy azt több különböző illetékes nemzeti hatósághoz is bejelentsék (lásd e rendelet (16) preambulumbekezdését és a fenti 112. pontot), az említett rendelet 22. cikke a fenti 102., 113. és 114. pontban említett, a határokon átnyúló összefonódások vizsgálatának lehetővé tételére irányuló célt is követi.

127    Negyedsorban, a 139/2004 rendelet 22. cikke az e rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében és 9. cikkében előírt áttételi mechanizmusokhoz sem igazodik, amelyek az európai léptékű összefonódásoknak valamely tagállam illetékes hatóságaihoz történő áttételét szabályozzák.

128    Míg ugyanis a 139/2004 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése szerint az ilyen összefonódás a felek kérésére, illetve a Bizottság kezdeményezésére valamely tagállam „hatáskörrel rendelkező hatóságaihoz” utalható, addig a 22. cikk (1) bekezdése nem ezekre a hatóságokra, hanem „[e]gy vagy több tagállam[ra]” utal, amelyek „kérelmezheti[k]” az összefonódás Bizottsághoz való áttételét. Ezenkívül, a 4. cikk (4) bekezdésének első albekezdésétől és a 9. cikk (1) bekezdésétől eltérően a 22. cikk (1) bekezdése nem tartalmazza a „bejelentést megelőzően” fordulatot, és nem feltételezi a „bejelentett összefonódás” meglétét, hanem nyitottabban fogalmaz, mivel az „bármely összefonódásra” alkalmazandó.

129    Következésképpen a 139/2004 rendelet 22. cikke nem értelmezhető az említett rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében és 9. cikkében előírt áttételi mechanizmusok fényében. Ez különösen annak köszönhető, hogy nem követeli meg kifejezetten sem azt, hogy a nemzeti versenyhatóság hatáskörrel rendelkezzen az áttétel tárgyát képező összefonódás vizsgálatára, sem pedig azt, hogy ez az összefonódás be legyen jelentve.

130    Ötödsorban, ami a 139/2004/EK rendelet 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és az említett cikk egyéb rendelkezései közötti kapcsolatot illeti, először is meg kell jegyezni, hogy az említett rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése úgy rendelkezik, hogy az áttétel iránti kérelmet „az összefonódás bejelentését, vagy ha azt nem kell bejelenteni, annak az érintett tagállam tudomására hozását követő legfeljebb 15 munkanapon belül kell benyújtani”. Ez a rendelkezés tehát egyrészt azokat a helyzeteket szabályozza, amikor az összefonódásokat bejelentik az illetékes nemzeti versenyhatóságnak, és így azok e tagállam összefonódás‑ellenőrzési rendszerének hatálya alá tartoznak, másrészt pedig – ahogyan a Bizottság és a Francia Köztársaság állítja – azokat a helyzeteket, amikor az összefonódásokat vagy azért, mert nem tartoznak az említett rendszer hatálya alá, vagy azért, mert nem létezik ilyen rendszer, nem jelentik be, hanem csupán közlik az érintett tagállammal. Ebből az albekezdésből tehát nem lehet arra következtetni, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke csak akkor alkalmazandó a nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel rendelkező tagállamokra, ha az érintett összefonódások az említett rendszer hatálya alá tartoznak.

131    Másodszor, a felperes és a Grail nem alapíthat érvet arra a tényre, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság haladéktalanul tájékoztatja a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságait és az érintett vállalkozásokat az [e cikk] (1) bekezdés[e] szerint kapott [áttétel iránti] kérelemről”, mivel a „hatáskörrel rendelkező hatóságokra” való hivatkozás csak azt hivatott biztosítani, hogy a Bizottság tájékoztassa az összefonódási ügyekben általában hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokat az áttétel iránti kérelmekről. Ez a tájékoztatás lehetővé teszi e hatóságok számára, hogy állást foglaljanak az említett rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerinti csatlakozás iránti kérelem esetleges benyújtásával kapcsolatban, és ezért a csatlakozáshoz való jog tényleges gyakorlása előfeltételének minősül. Ezzel szemben az említett hatóságokra való hivatkozás nem mond semmit az áttétel iránti kérelem tárgyát képező összefonódásra alkalmazandó nemzeti jogszabályok alapján fennálló vizsgálati hatáskörük pontos terjedelméről, amelyet a Bizottságnak nem kell megvizsgálnia (lásd ebben az értelemben: 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet, T‑22/97, EU:T:1999:327, 84. pont).

132    Harmadszor, a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése úgy rendelkezik, hogy „[b]ármely más tagállam jogosult a kezdeti [áttétel iránti] kérelemhez csatlakozni”, ami összhangban van az (1) bekezdésével, és megerősíti, hogy bármely tagállam benyújthat áttétel vagy csatlakozás iránti kérelmet e cikk alapján az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásának hatályától függetlenül.

133    Negyedszer, az a tény, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése szerint „[a]z összefonódásokkal kapcsolatos összes nemzeti határidőt fel kell függeszteni […]”, a Grail állításával ellentétben csak azt jelenti, hogy ha egy ilyen nemzeti határidő már telik, azt felfüggesztik. Erre annak elkerülése érdekében van szükség, hogy az áttétel iránti kérelem Bizottság általi elbírálása ne zavarja meg a nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszereket, amelyek gyakran nagyon szoros vizsgálati ütemtervvel rendelkeznek. Ezzel szemben ez a rendelkezés nincs hatással azokra az esetekre, amikor az érintett összefonódás nem tartozik – amennyiben ilyen nemzeti rendszer létezik – a nemzeti rendszer hatálya alá.

134    Ötödször, amennyiben a 139/2004 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése úgy rendelkezik, hogy „[az áttétel iránti] kérelmet benyújtó tagállam vagy tagállamok az összefonódásra nem alkalmazhatják a továbbiakban nemzeti versenyjogukat”, ez a felperes álláspontjával ellentétben annak biztosítására irányul, hogy e tagállamok versenyhatóságai utóbb ne fejtsék ki álláspontjukat ezen összefonódás érdeméről, ellentmondva a Bizottság által hozott határozatoknak. Ez a kockázat különösen akkor állhatna fenn, ha az említett hatóságok nem értenek egyet a Bizottság végső következtetésével. Az ellentmondások elkerülése érdekében ez a rendelkezés nem korlátozódik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályokra, hanem azt tágabb értelemben fogalmazták meg, utalva a nemzeti versenyjog egészére. Ezzel szemben az említett rendelkezésből következik, hogy azok a tagállamok, amelyek nem nyújtottak be áttétel iránti kérelmet, továbbra is alkalmazhatják nemzeti versenyjogukat az érintett összefonódásra. Következésképpen szövegére és céljaira tekintettel nem lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése megköveteli, hogy az áttétel tárgyát képező összefonódás az ellenőrzésre vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alá tartozzon.

135    Hatodszor, a 139/2004 rendelet 22. cikke (4) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy a rendelet 2. cikkében, 4. cikkének (2) és (3) bekezdésében, valamint 5., 6. és 8–21. cikkében megállapított szabályokat alkalmazni kell, ha a Bizottság a valamely tagállam által hozzá áttett összefonódást vizsgálja meg.

136    Ami a 139/2004 rendelet 7. cikkében foglalt felfüggesztési kötelezettséget illeti, az e rendelet 22. cikke (4) bekezdése első albekezdésének második mondata szerint annyiban alkalmazandó, „amennyiben az összefonódás nem valósult meg addig, amíg a Bizottság tájékoztatta az érintett vállalkozásokat a megtett kérelemről”. Ez a rendelkezés tehát figyelembe veszi azt a tényt, hogy az áttétel iránti kérelem benyújtását megelőzően a nem európai léptékű összefonódás nem tartozik a 139/2004 rendelet hatálya alá, és következésképpen az említett felfüggesztési kötelezettség nem akadályozza meg annak végrehajtását. Mindazonáltal ahhoz, hogy ezt az összefonódást az Unióban végre lehessen hajtani, az is kell, hogy annak felfüggesztését valamely tagállam összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozása ne követelje meg. Ebből következik, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (4) bekezdésének első albekezdése egyaránt vonatkozik azokra a helyzetekre, amikor az áttétel iránti kérelem tárgyát képező összefonódás – amint a jelen ügyben is – nem tartozik semmilyen nemzeti szabályozás hatálya alá, és azokra a helyzetekre, amikor ilyen szabályozás alkalmazandó, de az nem rendelkezik az összefonódás felfüggesztéséről.

137    Hetedszer, a 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerint „[h]a a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy összefonódás megfelel [az e cikk] (1) bekezdés[é]ben meghatározott kritériumoknak, erről tájékoztathat egy vagy több tagállamot”. Mivel ez a megfogalmazás csak ezekre a kritériumokra vonatkozik, nem követeli meg, hogy az említett összefonódás az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alá tartozzon.

138    Nyolcadszor, ami a 139/2004 rendelet 22. cikkének egyéb rendelkezéseit illeti, meg kell jegyezni, hogy azok nem tartalmaznak olyan releváns elemeket, amelyek segíthetnének az említett rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdése tartalmának tisztázásában.

139    Következésképpen a rendszertani értelmezésből következik, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül benyújtható.

–       A teleológiai értelmezésről

140    Először is, a 139/2004/EK rendelet (5), (6), (8), (24) és (25) preambulumbekezdéséből következik, hogy e rendelet célja, hogy lehetővé tegye az összes olyan összefonódás hatékony ellenőrzését, amely jelentős hatással van az Unión belüli verseny szerkezetére. Az „egyablakos ügyintézés” elve alapján ezeket az összefonódásokat kizárólag uniós szinten vizsgálják.

141    Amint az a rendszertani értelmezés keretében megállapításra került (lásd a fenti 123. pontot), (9)–(11) preambulumbekezdésének megfelelően az említett rendelet célja, hogy a Bizottság vizsgálati hatáskörét elsősorban attól tegye függővé, hogy túllépik‑e az európai léptéket meghatározó forgalmi küszöbértékeket, ugyanakkor kiegészítve ezeket a küszöbértékeket az összefonódások áttételére vonatkozó szabályokkal, amelyeknek „hatékony korrekciós mechanizmus[oknak]” kell lenniük.

142    Ebben az értelemben az áttételi mechanizmusok olyan eszközt jelentenek, amely az elsődlegesen a forgalmi küszöbértékeken alapuló rendszerben rejlő ellenőrzési hiányosságok megszüntetésére szolgál, amely rendszer merev jellege miatt nem terjedhet ki minden olyan összefonódásra, amely európai szintű felülvizsgálatot érdemel (lásd még a fenti 102., 113. és 114. pontot). Ezek a mechanizmusok tehát – amint azt a 139/2004 rendelet (11) preambulumbekezdésében alkalmazott „korrekciós mechanizmus” kifejezés is hangsúlyozza – olyan szubszidiárius hatáskört teremtenek a Bizottság számára, amely biztosítja az e rendelet azon célkitűzésének eléréséhez szükséges rugalmasságot, hogy lehetővé tegye az olyan összefonódások ellenőrzését, amelyek jelentősen akadályozhatják a hatékony versenyt a belső piacon.

143    A 139/2004 rendelet 22. cikke garantálja e célkitűzést, mivel biztosítja az ahhoz szükséges rugalmasságot, hogy uniós szinten megvizsgálják azokat az összefonódásokat, amelyek jelentős mértékben akadályozhatják a hatékony versenyt a belső piacon, és amelyek a forgalmi küszöbértékek el nem érése miatt egyébként elkerülnék az uniós és a tagállami összefonódás‑ellenőrzési rendszerek szerinti ellenőrzést.

144    Ezenkívül, mivel a jelen ügyhöz hasonló, az európai és nemzeti szinten előírt forgalmi küszöbértékeket el nem érő esetben egyedül a Bizottság az, amely egy vagy több tagállam kérésére illetékessé válik ezen összefonódás vizsgálatára, a 139/2004 rendelet 22. cikke összhangban van az e rendelet (11), (12) és (14) preambulumbekezdésében meghatározott, a tagállamok érdekeinek védelmére, a szubszidiaritásra, a jogbiztonságra, a többszörös bejelentések elkerülésére, az „egyablakos ügyintézésre” és a legmegfelelőbb hatósághoz fordulásra vonatkozó célkitűzésekkel is.

145    Másodszor, a 139/2004 rendelet (15) és (16) preambulumbekezdése lényegében azokra az anyagi jogi alkalmazási feltételekre emlékeztet, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy egyrészt a Bizottság jogosult legyen egy összefonódást e rendelet 4. cikkének (4) bekezdése vagy 9. cikke alapján valamely tagállamhoz áttenni, másrészt ennek fordítottjaként ahhoz, hogy valamely összefonódást az említett rendelet 4. cikkének (5) bekezdése vagy 22. cikke alapján a tagállam a Bizottsághoz tehessen át. Így kiemelik egyrészt a 139/2004 rendelet 22. cikke, másrészt pedig az említett rendelet 4. cikkének (4) és (5) bekezdése, illetve 9. cikke közötti különbségeket, amint az a fenti 125–129. pontban kifejtésre került.

146    Pontosabban, míg a 139/2004 rendelet (16) preambulumbekezdése, amely az összefonódásnak az említett rendelet 4. cikkének (5) bekezdése szerinti, bejelentés előtti áttételére vonatkozik, kifejezetten előírja, hogy az összefonódásnak „legalább három tagállam nemzeti versenyjoga alapján felülvizsgálható[nak]” kell lennie, az említett rendelet (15) preambulumbekezdése, amely ezen összefonódás Bizottsághoz történő áttételének minden más formájára vonatkozik, beleértve az e rendelet 22. cikkében említettet is, nem tartalmaz ilyen követelményt. Ez utóbbi preambulumbekezdés hangsúlyozza ugyanis, hogy a „tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a Bizottsághoz áttegyék azt az összefonódást, amely nem [európai] léptékű, de a tagállamok közötti kereskedelmet érinti, és azzal fenyeget, hogy területükön jelentősen befolyásolja a versenyt”. Emellett rámutat, hogy „[a] Bizottságnak hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy a kérelmező tagállam vagy kérelmező tagállamok nevében az összefonódást vizsgálja, és azzal foglalkozzon”.

147    Következésképpen a 139/2004 rendelet (15) és (16) preambulumbekezdése alátámasztja a fenti 126. és 129. pontban foglalt azon megállapítást, amely szerint az e rendelet 22. cikkének alkalmazási feltételei alapvetően különböznek a többi áttételi mechanizmus alkalmazási feltételeitől.

148    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a teleologikus értelmezés megerősíti, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül benyújtható.

149    Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg a 139/2004 rendelet (15) preambulumbekezdésében szereplő és a felperes, valamint a Grail által álláspontjuk alátámasztása érdekében hivatkozott azon utalás sem, amely szerint „[a]z összefonódás felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező más tagállamok is csatlakozhatnak a kérelemhez”.

150    Ez a hivatkozás ugyanis annak említésére szorítkozik, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése által újonnan bevezetett lehetőséggel összhangban más tagállamok is csatlakozhatnak az áttétel iránti kérelemhez, amely lehetőség kiegészíti az áttétel iránti kérelmek 1310/97 rendelettel annak érdekében bevezetett együttes benyújtásának lehetőségét, hogy elkerülhető legyen ugyanazon összefonódás több tagállam általi párhuzamos vizsgálata (lásd a fenti 101. pontot). Ebben az összefüggésben, és tekintettel arra, hogy a 139/2004 rendelet célja szintén az ilyen párhuzamos vizsgálat elkerülése (lásd e rendelet (12) és (14) preambulumbekezdését), az említett hivatkozás azt az esetet írja le, amikor az érintett összefonódás több nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszer hatálya alá is tartozik. Ezt az olvasatot erősíti meg az említett rendelet (15) preambulumbekezdésének további része, amely a nemzeti határidők felfüggesztésére utal, aminek – amint azt a Bizottság kijelenti – előfeltétele az ilyen nemzeti rendszer szabályainak alkalmazhatósága. Ezért az EFTA Felügyeleti Hatósághoz hasonlóan azt a következtetést kell levonni, hogy ezt a preambulumbekezdést úgy kell értelmezni, mint amely a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdése második albekezdésének hatálya alá tartozó egyik esetet írja le, nevezetesen azt, amely az áttétel iránti kérelemhez való csatlakozás lehetőségének bevezetését eredményezte.

151    Ezzel szemben, ha a 139/2004 rendelet (15) preambulumbekezdését e rendelet 22. cikke (2) bekezdése második albekezdésének egyértelmű megfogalmazása ellenére (lásd a fenti 132. pontot) úgy kellene értelmezni, hogy az megköveteli a tagállam nemzeti joga szerinti hatáskörét, az olyan tagállam, amely nem rendelkezik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozással, mint a Luxemburgi Nagyhercegség, soha nem csatlakozhatna egy áttétel iránti kérelemhez, vagy ha – amint azt a felperes a jelek szerint gondolja – ezt az értelmezést kiterjesztenék az említett rendelet 22. cikkének (1) bekezdésére, ez az állam soha nem tudna áttétel iránti kérelmet benyújtani. Márpedig ilyen, e cikk keletkezésével ellentétes eredményre (lásd a fenti 97. pontot) a felperes és a Grail sem hivatkozott.

–       A felperes és a Grail egyéb érveiről

152    A felperes és a Grail egyéb érvei nem kérdőjelezhetik meg a fenti megfontolásokat.

153    Először is, ami a felperes azon állítását illeti, hogy az a tagállam, amely meghatározta az európai léptékkel nem rendelkező összefonódások ellenőrzésének feltételeit, „gyakorolta a hatáskörét”, így többé már nem illeti meg az összefonódások Bizottsághoz való áttételének lehetősége, emlékeztetni kell arra, hogy – amint arra a 139/2004 rendelet (8) preambulumbekezdésének utolsó mondata utal, és amint az e rendelet 21. cikkéből is kitűnik – minden olyan összefonódás, amely nem tartozik az említett rendelet hatálya alá, főszabály szerint a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ebből következik, hogy az EUSZ 4. cikk EUSZ 5. cikkel összefüggésben értelmezett (1) bekezdésében említett hatáskör‑átruházás elve alapján az az összefonódás, amely a 139/2004 rendelet 1. cikkében megállapított forgalmi küszöbértékek átlépésének hiányában nem tartozik e rendelet hatálya alá, alapesetben a tagállamok hatáskörébe tartozik. Következésképpen az uniós jog szempontjából az utóbbiak mindig hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy az említett rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelmet nyújtsanak be.

154    Ebben az összefüggésben fontos tisztázni, hogy a nemzeti jog főszabály szerint csak olyan összefonódásokra alkalmazható, amelyek a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Bizonyos, hogy ha egy ilyen összefonódás többek között a szükséges forgalmi küszöbértékek átlépésének hiánya miatt nem tartozik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alá, a nemzeti versenyhatóságok nem rendelkeznek hatáskörrel annak vizsgálatára. Márpedig ez az eredmény nem azt jelenti, hogy a tagállam elvesztette vagy elvetette volna az európai léptékkel nem rendelkező összefonódásokra vonatkozó általános hatáskörét, amellyel a hatáskör‑átruházás elve alapján alapesetben rendelkezik, hanem csak azt, hogy nemzeti joga szerint e hatóságok nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy ezen összefonódás tekintetében nemzeti szinten eljárjanak. Ez utóbbi szempont a belső hatáskörök gyakorlását vagy elosztását érinti, így a tagállamnak a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem benyújtására vonatkozó hatásköre nem függhet ettől.

155    Mivel e cikk kifejezetten a „tagállamokra” utal, közvetlenül a tagállamokra ruházza azt a jogot, hogy az ott felsorolt feltételek mellett kérjék az összefonódás Bizottsághoz történő áttételét. Márpedig a felperes azon állítása, amely szerint egy tagállam nemzeti jogát gyakorolva elveszíthet egy, az uniós jog által ráruházott jogot, nemcsak az EUSZ 4. cikk EUSZ 5. cikkel összefüggésben értelmezett (1) bekezdésének követelményeivel egyeztethető nehezen össze (lásd a fenti 153. pontot), hanem annak az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatában sincs semmilyen alapja. Ezenkívül, ellentétes a 139/2004 rendelet 22. cikkének egységes alkalmazásával is, mivel hátrányos helyzetbe hozza az összefonódás‑ellenőrzési rendszerrel rendelkező tagállamokat azokkal szemben, amelyek nem rendelkeznek ilyen rendszerrel, azáltal, hogy az utóbbiak jogosultak lennének bármely összefonódás áttételét kérni, míg az előbbiek csak az említett rendszer hatálya alá tartozó összefonódásokra vonatkozóan terjeszthetnének elő ilyen kérelmet.

156    Azt, hogy a nemzeti jogszabályok nem relevánsak a 139/2004 rendelet 22. cikkének alkalmazása szempontjából, az 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet (T‑22/97, EU:T:1999:327) is megerősíti. Ezen ítélet 84. pontjában ugyanis a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ha a Bizottsághoz a 4064/89 rendelet 22. cikkének (3) bekezdése szerinti áttétel iránti kérelem érkezik, a Bizottság feladata csak annak ellenőrzése, hogy ez a kérelem prima facie valamely tagállamtól származik‑e, nem pedig annak eldöntése, hogy az alkalmazandó nemzeti jog alapján az említett kérelmet ezen állam nevében és képviseletében előterjesztő nemzeti hatóságnak van‑e hatásköre.

157    Másodszor, ami szubszidiaritás – EUSZ 5. cikk (1) és (3) bekezdésében foglalt, és a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló (2.) jegyzőkönyvvel (HL 2016. C 202., 206. o.) végrehajtott – elvének állítólagos megsértését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ezen elv értelmében az Unió a kizárólagos hatáskörébe nem tartozó területeken csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatásai miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók.

158    Így az említett elv egyrészt egy negatív kritériumból, amely szerint a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, másrészt pedig egy pozitív kritériumból áll, amely szerint e célok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók. A szubszidiaritás elvének e két elemével végső soron egy és ugyanazon kérdés, mégpedig azon kérdés két különböző szemszögének vizsgálatára kerül sor, hogy az említett célok megvalósításához az Unió vagy a tagállamok szintjén kell‑e eljárni (Kokott főtanácsnok Pillbox 38 ügyre vonatkozó indítványa, C‑477/14, EU:C:2015:854, 165. pont).

159    A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását az uniós bíróságok vizsgálják (2016. május 4‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑358/14, EU:C:2016:323, 113. pont).

160    A jelen ügyben a szubszidiaritás elve alkalmazandó, mivel a 139/2004 rendelettel létrehozott uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszer részben az EK 308. cikken (jelenleg EUMSZ 352. cikk) alapul (lásd a fenti 118. pontot), és így nem tartozik az Unió kizárólagos hatáskörébe.

161    A felperes, mivel nem állítja a 139/2004 rendelet jogellenességét, nem vitatja annak ezen elvnek való megfelelését, amint az az említett rendelet (6) és (8) preambulumbekezdéséből kitűnik. Az említett elv Törvényszék általi felülvizsgálata ezért a 139/2004 rendelet 22. cikkének a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezésére korlátozódik, amely szerint az e rendelkezés alapján történő áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül előterjeszthető.

162    E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érintő összefonódások uniós szinten jobban ellenőrizhetők. Közelebbről a 139/2004/EK rendelet értelmében a Bizottság szélesebb körű értékelési kritériumokkal és hatáskörrel rendelkezik az összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára, mint a nemzeti versenyhatóság, amelynek hatásköre egyetlen tagállam területére korlátozódik.

163    Másrészt a 139/2004 rendelet 22. cikkének a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezése lehetővé teszi a tagállam számára, hogy olyan összefonódást vizsgáltasson meg a Bizottsággal, amely – mint a jelen ügyben is – nem tartozik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alá, és nem rendelkezik az említett rendelet 1. cikke értelmében vett európai léptékkel, amennyiben az a területén a verseny jelentős befolyásolásával fenyeget, és érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Ez az értelmezés biztosítja tehát, hogy a Bizottság megvizsgálhassa azt az összefonódást, amely e jelentős negatív hatásai ellenére sem képezi a nemzeti hatóságok vagy a Bizottság vizsgálatának tárgyát. Olyan intézkedésről van tehát szó, amelyet a tagállamok nem tudnak végrehajtani. Éppen ellenkezőleg, ebben a helyzetben elengedhetetlen az uniós szintű fellépés.

164    Ezenfelül, amint azt a Bizottság és a Francia Köztársaság is állítja, a tagállamok érdekeinek tiszteletben tartását az is biztosítja, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének alkalmazása keretében a Bizottság csak valamely tagállam áttétel iránti kérelme alapján vizsgálhat meg egy összefonódást. Ezeket az érdekeket az összefonódás‑ellenőrzésnek a rendelet 22. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésében előírt korlátozott területi hatálya is védi. E rendelkezés szerint ugyanis csak az ilyen kérelmet saját elhatározásából benyújtó tagállam nem alkalmazhatja többé nemzeti versenyjogát az érintett összefonódásra (lásd a fenti 134. pontot).

165    Ezért a 139/2004 rendelet 22. cikkének a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezése, amely szerint az e rendelkezés szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül benyújtható, megfelel a szubszidiaritás elvének. Különösen azt biztosítja, amint arra a 139/2004 rendelet (11) preambulumbekezdése utal, hogy ez a cikk ezen elv fényében, a tagállamok érdekeit védve, hatékony korrekciós mechanizmus legyen. Ezen túlmenően ez az értelmezés az említett rendelet (14) preambulumbekezdésével összhangban biztosítja, hogy az említett elv fényében az ügyet a legmegfelelőbb hatóság kezelje (lásd még a fenti 144. pontot).

166    Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperes azon állítása, amely szerint a szubszidiaritás elve korlátozza a 139/2004/EK rendelet 22. cikkének alkalmazását azon tagállamok esetében, amelyek saját nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszert hoztak létre, mivel ez az elv – amint azt az EUSZ 5. cikk (1) bekezdése is jelzi – az Unió hatásköreinek, nem pedig a tagállamok hatásköreinek gyakorlását szabályozza. Hasonlóképpen nem releváns a felperes által hivatkozott 2016. május 4‑i Philip Morris Brands és társai ítélet (C‑547/14, EU:C:2016:325, 216–218. pont), mivel az csupán a szubszidiaritás elvének a nemzeti parlamentek és az uniós bíróságok általi ellenőrzésére emlékeztet.

167    Harmadszor, ami az EUSZ 5. cikk (1) és (4) bekezdésében foglalt arányosság elvének állítólagos megsértését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv előírja, hogy az uniós fellépés tartalma és formája nem lépheti túl a Szerződések céljainak eléréséhez szükséges mértéket.

168    Közelebbről, ez az elv megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a kitűzött célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, azaz több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célokkal (lásd ebben az értelemben: 2017. január 11‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑128/15, EU:C:2017:3, 71. pont; 2020. december 9‑i Groupe Canal + kontra Bizottság ítélet, C‑132/19 P, EU:C:2020:1007, 104. pont; 2018. június 20‑i České dráhy kontra Bizottság ítélet, T‑325/16, EU:T:2018:368, 113. pont).

169    A jelen ügyben, mivel a felperes nem állítja, hogy a 139/2004 rendelet az arányosság elvére tekintettel jogellenes, ezen elv Törvényszék általi felülvizsgálata a 139/2004 rendelet 22. cikkének a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezésére korlátozódik, amely szerint az e rendelkezés szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül előterjeszthető.

170    Ami az állítólagosan nagyszámú, európai léptékkel nem rendelkező és nemzeti ellenőrzési rendszer hatálya alá nem tartozó összefonódásokat illeti, amelyeket ez az értelmezés érintene, elegendő rámutatni, hogy ez egy megalapozatlan érv, amely nem bizonyítja, hogy az említett értelmezés a belső piacon a hatékony versenyt jelentősen akadályozó összefonódások vizsgálatára irányuló célkitűzéshez képest aránytalan lenne. Hasonlóképpen nem fogadható el az az állítás sem, amely szerint ugyanez az értelmezés a vállalkozások számára megterhelő eljárást von maga után, mivel „nem hivatalos” bejelentést ír elő számukra, tekintettel arra, hogy ilyen bejelentést sem a 139/2004 rendelet 22. cikke nem ír elő, sem pedig ez az értelmezés nem követel meg.

171    Továbbá a megtámadott határozatokban szereplő azon értelmezés, amely szerint a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül is benyújtható, csak bizonyos különös esetekben és pontosan meghatározott feltételek, vagyis az említett rendelet 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt négy kumulatív feltétel (lásd a fenti 89. pontot) mellett teszi lehetővé a Bizottság számára valamely összefonódás e cikk alapján való vizsgálatát. Ezekre az egyértelmű és pontos alkalmazási feltételekre tekintettel, amelyek jelentősen korlátozzák a Bizottság mozgásterét, ugyanez az értelmezés nem helytelen a belső piacon a hatékony versenyt jelentősen akadályozó összefonódások vizsgálatára irányuló célkitűzés megvalósítása szempontjából.

172    Ezért a 139/2004 rendelet 22. cikkének a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezése megfelel az arányosság elvének, és – amint azt az uniós jogalkotó e rendelet (6) preambulumbekezdésében megállapította – nem lépi túl a belső piaci versenytorzulás megakadályozása céljának eléréséhez szükséges mértéket.

173    Negyedszer, ami a jogbiztonság elvének állítólagos megsértését illeti, rá kell mutatni, hogy ez az elv, amely az uniós jog általános elvei közé tartozik, megköveteli egyrészt, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másrészt, hogy a jogalanyok előre láthassák azok alkalmazását. Az említett elv konkrétan megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, mivel képeseknek kell lenniük arra, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (lásd: 2014. július 1‑jei Ålands Vindkraft ítélet, C‑573/12, EU:C:2014:2037, 127. és 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

174    A jelen ügyben a felperes és a Grail által támogatott értelmezés, amely a 139/2004 rendelet 22. cikkének alkalmazását a nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszer követelményeitől teszi függővé, ugyanakkor egyfajta kivételt is biztosít azon tagállamok számára, amelyek nem rendelkeznek ilyen rendszerrel, bizonytalanságot eredményezne az említett rendelkezés hatálya alá tartozó összefonódások tekintetében.

175    Konkrétabban, egyrészt az ilyen értelmezés az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozás hatályát meghatározó, a tagállamokban alkalmazandó különböző kritériumokhoz és fogalmakhoz kapcsolódó jogbizonytalanságot eredményezne. A 139/2004 rendelet 22. cikkének alkalmazása tehát olyan tényezőktől függne, amelyeket a Bizottság a 2003. évi javaslatában előre nem látható jellegük miatt elutasított (lásd a fenti 108. pontot). Az említett értelmezés ráadásul ellentétes lenne azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely szerint nem a Bizottság feladata, hogy a nemzeti versenyhatóságok áttétel iránti kérelmek benyújtására vonatkozó hatásköréről döntsön (1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet, T‑22/97, EU:T:1999:327, 84. pont). Másrészt ugyanez az értelmezés nem alkalmas arra, hogy nagyobb előreláthatóságot biztosítson, mivel egy olyan tagállam, amely nem rendelkezik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozással, e cikk alapján bármikor kérhetné az összefonódási ügy Bizottsághoz történő áttételét. Pontosabban a felperes és a Grail nem magyarázza meg, hogy a jogbiztonság elvének érvényesülését miért biztosította volna jobban az, ha a jelen ügyben a Francia Köztársaság helyett az ilyen szabályozással nem rendelkező Luxemburgi Nagyhercegség nyújtotta volna be a megtámadott határozat tárgyát képező áttétel iránti kérelmet.

176    Ezzel szemben a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezés, amely szerint a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozás hatályától függetlenül előterjeszthető, e cikk alkalmazását kizárólag a 22. cikk (1) bekezdésének első albekezdésében meghatározott négy kumulatív feltétel teljesülésétől teszi függővé, amint arra a fenti 89. pont utal. Ezek a feltételek biztosítják, hogy e rendelkezés alkalmazása – amint azt a Bizottság kijelenti – az egész Unióban egységes legyen.

177    Kétségtelen, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében előírt áttételi mechanizmus alkalmazása a tagállamok nemzeti versenyjogától függ (lásd a fenti 126. pontot). Ez azonban azzal a céllal magyarázható, hogy elkerülhető legyen ugyanazon összefonódás több nemzeti hatóság általi párhuzamos vizsgálata (lásd a fenti 126. pontot), ami igazolja – amint azt maga a felperes is elismeri – „az azokra az illetékes szervekre történő utalást, amelyekhez máskülönben a bejelentéseket meg kellene tenni”. Márpedig, amennyiben az említett rendelet 22. cikke más célokat is követ, többek között azt, hogy „korrekciós mechanizmusként” lehetővé tegye minden olyan összefonódás hatékony ellenőrzését, amely jelentősen akadályozhatja a belső piacon a hatékony versenyt, és amely – mivel nem haladja meg a forgalmi küszöbértékeket – nem tartozik az Unió és a tagállamok összefonódások ellenőrzésére vonatkozó szabályozásának hatálya alá (lásd különösen a fenti 102., 113., 114. és 142. pontot), az uniós jogon alapuló egyértelmű és pontos alkalmazási feltételekre van szüksége.

178    Ennélfogva csak a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezés biztosítja a szükséges jogbiztonságot és a 139/2004 rendelet 22. cikkének Unión belüli egységes alkalmazását.

179    Ezt az értékelést a felperes többi érve sem vonja kétségbe.

180    Egyrészt, amennyiben a felperes a Bíróságnak a 2007. december 18‑i Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ítéletben (C‑202/06 P, EU:C:2007:814, 38. pont) azzal kapcsolatban tett kijelentésére hivatkozik, hogy az adott összefonódás vizsgálatára hatáskörrel rendelkező hatóságnak előre látható módon felismerhetőnek kell lennie, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezés nem változtatja meg a hatásköröknek a nemzeti hatóságok és az Unió közötti, a 139/2004 rendelet 1. cikkében meghatározott forgalmi küszöbértékek alapján történő egyértelmű megosztását. Pontosabban, e küszöbértékek átlépésének hiányában kizárólag a tagállamok hatóságai rendelkeznek hatáskörrel az érintett összefonódás vizsgálatára vagy az e rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem benyújtására (lásd a fenti 153. pontot). Az ilyen összefonódásban részt vevő felek ezért nem kötelesek ezt az összefonódást a Bizottságnak bejelenteni, és nem kötelesek értékelni azt sem, hogy teljesülnek‑e az említett rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek. Ezenkívül, nem kockáztatják, hogy szankcióban részesüljenek, mert nem aktívan járnak el az ugyanezen rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „tudomásra hozást” illetően. Ezért az illetékes hatóság előre látható módon felismerhető.

181    Másrészt, ami azt az érvet illeti, hogy a Bizottságnak a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás 21. pontja szerint lehetősége van arra, hogy az összefonódást jóval annak végrehajtása után vizsgálja meg, emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése úgy rendelkezik, hogy az e cikk szerinti áttétel iránti kérelmet „az összefonódás bejelentését, vagy ha azt nem kell bejelenteni, annak az érintett tagállam tudomására hozását követő legfeljebb 15 munkanapon belül kell benyújtani”. Amint az a fenti 130. pontból kitűnik, ezek a határidők azokban az esetekben is alkalmazandók, ha a nemzeti összefonódás‑ellenőrzési rendszer küszöbértékeit nem érik el, éspedig az összefonódásnak a tagállam tudomására hozásától kezdődően. Következésképpen, mivel az említett rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelem pontos határidőkhöz kötött, a jogbiztonság elvének betartása biztosított. Ugyanez vonatkozik az összefonódás‑ellenőrzés során döntő jelentőséggel bíró gyorsaság követelményére, amint arra a felperes a 2006. július 14‑i Endesa kontra Bizottság ítéletre (T‑417/05, EU:T:2006:219, 209. pont) utalással hivatkozik, valamint az ügyletek érvényességének a 139/2004 rendelet (34) preambulumbekezdésének utolsó mondatában említett védelmére, amelyre a felperes érvelésében szintén hivatkozik.

182    Ötödször, ami a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttételek kivételes jellegét illeti, amint arra a felperes utal, azt a megtámadott határozatokban elfogadott értelmezés is fenntartja, mivel a Bizottság vizsgálati hatásköre főszabály szerint továbbra is az említett rendelet 1. cikkében meghatározott forgalmi küszöbértékek átlépésétől függ, és a 22. cikke szerinti áttételi mechanizmus csak szubszidiárius hatáskörnek minősül, amely lehetővé teszi bizonyos különös esetekben és pontosan meghatározott feltételek mellett (lásd különösen a fenti 89. pontban ismertetett négy kumulatív alkalmazási feltételt), hogy a Bizottság egy vagy több tagállam kérésére megvizsgálhasson egy, a határokon átnyúló hatásai ellenére e küszöbértékeket el nem érő összefonódást, ami figyelembe veszi e 22. cikk „korrekciós mechanizmusként” játszott szerepét. Ugyanez vonatkozik a 2003. április 3‑i Royal Philips Electronics kontra Bizottság ítélet (T‑119/02, EU:T:2003:101, 354. pont) analógia útján történő alkalmazására, amelyre a felperes hivatkozik, és amely előírja, hogy a 139/2004 rendelet 9. cikkében meghatározott áttétel feltételeit megszorítóan kell értelmezni. Egyebekben, a fenti 89. pontban meghatározott négy kumulatív alkalmazási feltételre tekintettel úgy tűnik – amint azt a Francia Köztársaság is állítja –, hogy azon ügyletek száma, amelyek az említett rendelet 22. cikkének hatálya alá kerülhetnek, korlátozott marad.

183    A fenti megfontolások összességére tekintettel, és különösen a 139/2004 rendelet 22. cikkének szó szerinti, történeti, rendszertani és teleológiai értelmezését figyelembe véve azt a következtetést kell levonni, hogy a tagállamok az ott meghatározott feltételek mellett, az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásuk hatályától függetlenül nyújthatnak be áttétel iránti kérelmet e rendelkezés alapján.

184    Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozatokban helyesen fogadta el a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelmet és a csatlakozási kérelmeket. A felperes és a Grail álláspontjával ellentétben tehát sem jogszabály‑módosításra, sem pedig az európai lépték küszöbértékeinek felülvizsgálatára nincs szükség e rendelkezés jelen ügyben történő alkalmazásához.

185    Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

 Az áttétel iránti kérelem elkésettségére, másodlagosan pedig a jogbiztonság és a „megfelelő ügyintézés” elvének megsértésére alapított, második jogalapról

–       Az áttétel iránti kérelem elkésettségére alapított, első részről

186    A Grail által támogatott felperes úgy véli, hogy az áttétel iránti kérelmet a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében meghatározott határidő lejárta után nyújtották be. A Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy ahhoz, hogy e rendelkezés értelmében vett tudomásra hozásról lehessen beszélni, a tagállamot nemcsak az összefonódás létezéséről, hanem az ügylet előzetes versenyjogi elemzését lehetővé tevő információkról is tájékoztatni kell. A Bizottság értelmezése azt eredményezné, hogy az összefonódást de facto minden tagállamban be kellene jelenteni, még akkor is, ha az nem tartozik bejelentési kötelezettség hatálya alá. A felperes és a Grail emlékeztet arra, hogy a szóban forgó összefonódás a 2020. szeptember 21‑i sajtóközlemény, a CMA 2020. novemberi és decemberi előzetes vizsgálatai, valamint a Federal Trade Commission (az Egyesült Államok szövetségi versenyhatósága, a továbbiakban: FTC) 2020. november 9‑i „második kérelmének” tárgyát képezte. Ezenkívül a 2021. március 23‑i konferencián a francia versenyhatóság egyik tisztviselője kijelentette, hogy a francia versenyhatóság felügyeli a piacot a 139/2004 rendelet 22. cikkének alkalmazására alkalmas összefonódások tekintetében. E tényezőkre figyelemmel a felperes úgy véli, hogy a francia versenyhatóság valószínűleg már a felhívó levél kézhezvétele előtt tudomással bírt az említett összefonódásról. Tekintettel arra, hogy ez a levél, az áttétel iránti kérelem és a tájékoztató levél olyan információkon alapul, amelyek a nyilvánosság számára 2020. szeptember 21‑től ismertek voltak, a francia versenyhatóság vagy bármely más tagállami hatóság ezen időpont, de mindenképpen 2021. február 19. előtt elvégezhette volna a szóban forgó összefonódás előzetes elemzését. A Grail hozzáteszi, hogy a Bizottság elismerte, hogy a felhívó levél megküldése előtt párbeszédet kezdett a nemzeti hatóságokkal annak meghatározása érdekében, hogy értékelése szempontjából valamelyikük rendelkezik‑e hatáskörrel.

187    A Bizottság és a Francia Köztársaság ezzel szemben lényegében azzal érvel, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „tudomásra hozás” azt jelenti, hogy olyan konkrét információkról tájékoztatják az érintett tagállamot, amelyek lehetővé teszik számára, hogy előzetesen értékelje az e rendelkezésben megállapított anyagi jogi feltételeket. Véleményük szerint a szóban forgó összefonódásnak a hivatkozott sajtóközleményben történő egyszerű nyilvános bejelentése nem indíthatta el az említett rendelkezésben előírt határidőt, és semmi esetre sem volt elegendő az ilyen előzetes értékelés elvégzéséhez. Ellenkező esetben az összefonódások áttételére vonatkozó szabályok hatékony érvényesülése sérülne. Az érintett vállalkozásoknak tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy ez az összefonódás versenyjogi aggályokat vethet fel, és az esetleges áttétel tisztázása érdekében közölniük kellett volna a tagállamok illetékes hatóságaival és a Bizottsággal azokat az információkat, amelyeket az FTC‑vel és a Department of Justice‑szal (igazságügyi minisztérium, Egyesült Államok) közöltek. A Bizottság azt állítja, hogy a CMA más helyzetben volt, mint a francia versenyhatóság, mivel egyrészt a panaszos kapcsolatba lépett vele, másrészt pedig már jól tájékozott volt a felperes tevékenységéről. Ezenkívül a vizsgálatra sem került sor a szóban forgó összefonódás 2020. szeptember 21‑i közzétételétől számított tizenöt munkanapon belül.

188    A második jogalap első részével összefüggésben a Törvényszéket a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének, különösen pedig az „érintett tagállam tudomására hozás” kifejezésnek az értelmezésére kérik, mivel e rendelkezés értelmében az említett tudomásra hozás képezi az áttétel iránti kérelem benyújtására nyitva álló tizenöt munkanapos határidő kezdőpontját, amennyiben az összefonódást nem kell bejelenteni.

189    E célból a fenti 88. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban el kell végezni a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének szó szerinti, rendszertani, teleológiai és történeti értelmezését. Ebben az összefüggésben figyelemmel kell lenni arra, hogy az uniós jogi szövegeket több nyelven készítik el, és hogy valamennyi nyelvi változat egyaránt hiteles, ami szükségessé teheti a nyelvi változatok összehasonlítását (lásd ebben az értelemben: 2021. január 26‑i Hessischer Rundfunk ítélet, C‑422/19 és C‑423/19, EU:C:2021:63, 65. pont; 2016. július 14‑i Lettország kontra Bizottság ítélet, T‑661/14, EU:T:2016:412, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.)

190    Elsősorban, ami a szó szerinti értelmezést illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint „[az áttétel iránti] kérelmet az összefonódás bejelentését, vagy ha azt nem kell bejelenteni, annak az érintett tagállam tudomására hozását követő legfeljebb 15 munkanapon belül kell benyújtani”.

191    Ennélfogva a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése a tizenöt munkanapos határidő megindulását két vagylagos feltételtől teszi függővé, nevezetesen egyrészt az áttétel iránti kérelem tárgyát képező összefonódás bejelentésének időpontjától, másrészt pedig – ha a bejelentés nem kötelező – ezen összefonódásnak az érintett tagállam „tudomására hozásától”.

192    Ami e második vagylagos feltételt illeti, meg kell állapítani, hogy a „tudomásra hozás” kifejezés nem utal sem arra, hogy a tudomásra hozásnak az információ aktív továbbításából vagy az összefonódásról való passzív tudomásszerzésből kell‑e származnia, sem pedig azoknak az információknak a tartalmára, amelyekkel a tagállamnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy a tudomásra hozást megtörténtnek lehessen tekinteni. E szempontok közül az elsővel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy a különböző nyelvi változatok nem esnek egybe. Míg a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének többek között a német, angol, horvát, spanyol, francia, magyar, olasz, holland és portugál nyelvű változatából egyértelműen kiderül, hogy a „tudomásra hozásnak” valamilyen „cselekvésből”, többek között „továbbításból” kell állnia, addig e rendelkezés bolgár nyelvű változata azt sugallja, hogy az érintett összefonódásról való bármilyen tudomás elegendő.

193    A különböző nyelvi változatok közötti ilyen eltérés esetén a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdését azon szabályozás összefüggései és célja alapján kell értelmezni, amelynek a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2016. április 28‑i Borealis Polyolefine és társai ítélet, C‑191/14, C‑192/14, C‑295/14, C‑389/14 és C‑391/14–C‑393/14, EU:C:2016:311, 90. pont; 2021. január 26‑i Hessischer Rundfunk ítélet, C‑422/19 és C‑423/19, EU:C:2021:63, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

194    Ami a fenti 192. pontban említett második szempontot illeti, tekintettel arra, hogy valamennyi nyelvi változat hallgat az érintett tagállam „tudomására hozás” terjedelméről és tartalmáról, ezeket az elemeket más értelmezési módszerekkel kell meghatározni.

195    Másodsorban, a történeti értelmezés sem teszi lehetővé a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdése szövegének tisztázását.

196    Először ugyanis, a 4064/89 rendelet eredeti változata 22. cikkének (4) bekezdésében használt „ismertté válik” ige megfelel a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében szereplő „tudomásra hozás” főnévnek. Másodszor, a „tagállam számára ismertté válik” kifejezés, amelyet az 1310/97 rendelet vezetett be a 4064/89 rendelet 22. cikkének (4) bekezdésébe, amint arra a 2001. évi zöld könyv 91., 92. és 98. pontja is utal, ugyanolyan pontatlan és kétértelmű volt, mint az „érintett tagállam tudomására hozás” kifejezés. Harmadszor, a 2003. évi javaslatban megjelenő, a 4064/89 rendelet 22. cikke szerinti áttételt szabályozó eljárási szabályok egyértelművé tételére irányuló szándék ellenére (lásd e javaslat 27. pontját) ilyen pontosítást nem építettek be a 139/2004 rendeletbe.

197    Továbbá, ami egyrészt az áttételről szóló közleményt és a 22. cikkre vonatkozó iránymutatást, amelyek ahhoz elegendő információ továbbítását írják elő, hogy az áttétel feltételeinek előzetes értékelését el lehessen végezni (lásd e közlemény 43. lábjegyzetét és az említett iránymutatás 18. pontját), másrészt pedig a 2014. évi fehér könyvet illeti, amely az összefonódásra vonatkozó egyszerű tudomást követeli meg (lásd a fehér könyv 69. pontját), elegendő emlékeztetni, hogy ezek a dokumentumok nem relevánsak a történeti értékelés szempontjából, mivel azokat a 139/2004 rendelet elfogadását követően fogadták el (lásd a fenti 115. pontot).

198    Harmadsorban, ami a rendszertani értelmezést illeti, először is az a tény, hogy az összefonódás bejelentése és „tudomásra hozása” olyan alternatívák, amelyek a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint ugyanazt a jogkövetkezményt vonják maguk után, nevezetesen a tizenöt munkanapos határidő megindulását (lásd a fenti 191. pontot), önmagában arra utal, hogy azok tartalmának összehasonlíthatónak kell lennie.

199    Másodszor, amint azt a Francia Köztársaság előadja, a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdését, amennyiben az a mondat első részében az „[áttétel iránti] kérel[emre]” hivatkozik, e rendelkezés első albekezdésének fényében kell értelmezni, amely az áttétel iránti kérelem feltételeit határozza meg (lásd a fenti 89. pontot). E két albekezdés közötti kapcsolatból arra kell következtetni, hogy az összefonódás „tudomásra hozásának” – amint azt a Bizottság kijelenti – lehetővé kell tennie az érintett tagállam számára, hogy előzetesen értékelje ezeket a feltételeket, és felmérje, hogy célszerű‑e áttétel iránti kérelmet benyújtani. Ha ez nem így lenne, akkor ez a tagállam elővigyázatosságból és kizárólag a tizenöt munkanapos határidő betartása érdekében arra kényszerülhetne, hogy az összefonódások áttétele iránti kérelmet nyújtson be, még akkor is, ha nem lenne biztos, hogy ezek a feltételek teljesülnek.

200    Harmadszor, a 139/2004 rendelet 4. cikkének (4) és (5) bekezdésében, valamint 9. cikkében foglalt egyéb áttételi mechanizmusok e rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséhez hasonlóan úgy rendelkeznek, hogy az érintett tagállamoknak tizenöt munkanapos határidő áll rendelkezésükre, hogy állást foglaljanak az áttétellel kapcsolatban. E határidő megindulása a bejelentés másolatának vagy egy indokolással ellátott beadványnak a benyújtásától függ, amelynek a 2013. december 5‑i 1269/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 336., 1. o.) módosított, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló 139/2004/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 7‑i 802/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 133., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 88. o.) 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően legalább azokat az információkat kell tartalmazni, amelyek lehetővé teszik e tagállam számára annak értékelését, hogy az áttétel feltételei teljesülnek‑e. Még ha a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételei különböznek is a többi áttételi mechanizmus alkalmazási feltételeitől (lásd a fenti 125–129. pontot), e rendelet harmonizált értelmezése keretében az tűnik következetesnek, hogy az említett rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében használt „tudomásra hozás” fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az az ezen alkalmazási feltételek értékelését lehetővé tevő információk aktív továbbítását jelenti.

201    Negyedszer, a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése, amely a csatlakozás iránti kérelmeket szabályozza, szintén tizenöt munkanapos határidőt ír elő az ilyen kérelmek benyújtására. E rendelkezés szerint ez a határidő „a kezdeti kérelemről a Bizottság által [a tagállamok illetékes hatóságainak] adott tájékoztatást követő[en]” kezdődik. Az említett határidő kezdő időpontja ezért szintén a releváns információk aktív továbbításától függ.

202    Ötödször, az uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszerre vonatkozó egyéb szabályok szintén a releváns információk aktív továbbításának elvén alapulnak. Így a 139/2004 rendelet 1. cikke értelmében vett európai léptékű összefonódásokat e rendelet 4. cikke szerint a végrehajtásuk előtt be kell jelenteni a Bizottságnak, és az említett rendelet 10. cikkének (1) bekezdése szerint a vizsgálati határidő csak „a bejelentés kézhezvételét követő munkanapon kezdődik, vagy ha a bejelentésben szolgáltatandó információ hiányos, a hiánytalan információ kézhezvételét követő munkanapon”.

203    Márpedig azzal, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében meghatározott határidő megindulása szempontjából a felperes arra az időpontra hivatkozik, amikor a szóban forgó összefonódás többek között sajtóközlemények és médiamegjelenések útján nyilvánosságra került, egy – általában az uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszertől, különösen pedig annak áttételi mechanizmusaitól – idegen elemre hivatkozik, amely mechanizmusok keretében sem a Bizottság, sem a tagállamok versenyhatóságai nem kötelesek aktívan információt szerezni az e rendszer alapján vizsgálható összefonódásokról.

204    Következésképpen, a fenti 198–203. pontban kifejtett összefüggésekre tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „tudomásra hozásnak” formáját tekintve a releváns információknak az érintett tagállam részére történő aktív továbbításából kell állnia, tartalmát tekintve pedig elegendő információt kell tartalmaznia ahhoz, hogy e tagállam előzetesen értékelni tudja az e bekezdés első albekezdésében meghatározott feltételeket.

205    Negyedsorban, ezt az értékelést a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének teleológiai értelmezése is megerősíti.

206    A 139/2004 rendelet (11) és (14) preambulumbekezdéséből ugyanis az következik, hogy az összefonódások áttételét hatékonyan kell végrehajtani. Ez kizárja, amint azt a Bizottság és a Francia Köztársaság előadja, a rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének olyan értelmezését, amely szerint a tagállamok kötelesek egyrészt folyamatosan figyelemmel kísérni az összefonódásokra vonatkozó nyilvános közzétételeket annak érdekében, hogy azonosítsák azokat, amelyek e cikk alapján áttétel tárgyát képezhetik, másrészt pedig a tizenöt munkanapos határidő betartása érdekében megelőzési céllal kérni azon összefonódások áttételét, amelyek esetében bizonytalan, hogy teljesülnek‑e az említett cikk alkalmazásának feltételei.

207    Ezenkívül, a jogbiztonság érdekében csak ez az értelmezés biztosítja, hogy a határidő kezdete egyértelműen meghatározott és azonos legyen minden olyan összefonódás esetében, amely az említett 22. cikk hatálya alá tartozhat abban az esetben, ha a bejelentés nem kötelező. Az elegendő információ aktív továbbításával történő tudomásra hozás ugyanis megakadályozza, hogy a határidő kezdő időpontja előre nem látható és bizonytalan körülményektől függjön, mint például a médiamegjelenés mértéke vagy a sajtóközlemények részletessége. Ugyanezen érdekből biztosítja azt is, hogy ettől az időponttól kezdve az érintett tagállamnak mindössze tizenöt munkanap áll rendelkezésére az áttétel iránti kérelem benyújtására.

208    Ötödsorban, csak a fenti 204. pontban szereplő értelmezés egyeztethető össze a jogbiztonság elvével, amely – amint az a fenti 173. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – megköveteli, hogy egyrészt a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másrészt hogy a jogalanyok előre láthassák azok alkalmazását. Ez az elv különösen azt követeli meg, hogy a szabályozás lehetővé tegye az érintettek számára, hogy pontosan megismerjék az általa rájuk rótt kötelezettségek terjedelmét, valamint hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ennek tudatában járhassanak el.

209    Ez az értelmezés ugyanis a jogalanyok számára előre láthatóvá teszi a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése második albekezdésének alkalmazását, mivel a tizenöt munkanapos határidő megindulását a releváns információk aktív továbbításától teszi függővé, amely lehetővé teszi az érintett tagállam számára annak előzetes értékelését, hogy teljesülnek‑e az e bekezdés első albekezdésében foglalt feltételek. Így biztosítja, hogy e határidő kezdő időpontja és az összefonódásban részt vevő felek kötelezettségei egyértelműen meghatározottak legyenek (lásd még a fenti 207. pontot). Közelebbről, az említett információk továbbításával az utóbbiak meggyőződhetnek arról, hogy az említett határidő elkezdődött, és hogy a határidő lejárta után már nem lehet áttétel iránti kérelmet benyújtani.

210    Ezzel szemben a felperes álláspontja nem biztosítja ezt az előreláthatóságot vagy egyértelműséget. Úgy tűnik ugyanis egyrészt, hogy a felperes a tizenöt munkanapos határidő megindulását kizárólag az összefonódás létezésére vonatkozó információktól teszi függővé. Márpedig az összefonódás létezésének puszta ismerete nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy előzetesen értékeljék a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdésének alkalmazási feltételeit. Ez azzal a hatással járna, hogy az érintett tagállamnak, ha nem tud elegendő információt gyűjteni ezen értékeléshez, elővigyázatosságból, és anélkül, hogy tudná, az említett feltételek teljesülnek‑e, áttétel iránti kérelmet kellene előterjesztenie, amelynek egyetlen célja e határidő betartása (lásd még a fenti 199. és 206. pontot). Másrészt a felperes arra az időpontra hivatkozik, amikor a tagállam tudomást szerezhetett az összefonódásról, ami valójában azt jelentené, ahogyan azt a Bizottság és a Francia Köztársaság is állítja, hogy a tagállamok kötelesek lennének az egész világon folyamatosan és gondosan figyelemmel kísérni a sajtót és a nyilvános közleményeket annak érdekében, hogy ne hagyjanak figyelmen kívül egyetlen olyan összefonódást sem, amely e rendelet 22. cikkének hatálya alá tartozhat (lásd még a fenti 206. pontot). Ebben az összefüggésben olyan sajtóközleményekkel és médiamegjelenésekkel kellene foglalkozniuk, amelyek terjedelmük, hozzáférhetőségük, nyelvezetük, részletességük foka vagy egyéb jellemzőik tekintetében jelentősen eltérhetnek egymástól (lásd még a fenti 207. pontot). Következésképpen a felperes által képviselt értelmezés túlságosan kétértelmű ahhoz, hogy lehetővé tegye a jogalanyok számára jogaik és kötelezettségeik pontos megismerését. Ezen túlmenően ez az értelmezés azzal, hogy jelentős adminisztratív teherrel jár, és nem hatékony, megfosztaná hatékony érvényesülésétől az említett rendelet 22. cikkében szereplő áttételi mechanizmust.

211    A fenti megfontolások összességére, és különösen a 139/2004 rendelet összefüggéseire és céljára, valamint a jogbiztonság elvére tekintettel, az e rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében szereplő „az érintett tagállam tudomására hozza” fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az azoknak a releváns információknak e tagállam részére történő aktív továbbítását követeli meg, amelyek lehetővé teszik annak előzetes értékelését, hogy az e cikk szerinti áttétel iránti kérelem feltételei teljesülnek‑e. Következésképpen, ezen értelmezés szerint az említett rendelkezésben meghatározott tizenöt munkanapos határidő – amennyiben az összefonódás bejelentése nem kötelező – ezen információk továbbításának időpontjában kezdődik.

212    A jelen ügyben nem vitatott, hogy az érintett vállalkozások soha nem továbbítottak aktívan semmilyen információt a szóban forgó összefonódással kapcsolatban a francia versenyhatósághoz vagy a csatlakozási kérelmet benyújtó tagállamok versenyhatóságaihoz. A felperes és a Grail nem bizonyította, hogy e hatóságok a felhívó levél kézhezvételét megelőzően más forrásokból vagy más módon hozzájutottak volna a számukra a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdése alkalmazási feltételeinek előzetes értékelését lehetővé tevő releváns információkhoz, hanem csak annak feltételezésre szorítkoztak, hogy a francia versenyhatóság „valószínűleg tudott” a szóban forgó összefonódásról ezen időpontot megelőzően. Márpedig a megtámadott határozat 25. pontjából kiderül, hogy a francia versenyhatóság 2021. március 29‑i e‑mailjében megerősítette a Bizottságnak, hogy ez nem így van. A Francia Köztársaság a felperes pervezető intézkedések iránti kérelmére vonatkozó, 2021. december 6‑i észrevételeiben szintén kiemelte, hogy a francia versenyhatóság csak 2021. február 19‑én szerzett tudomást erről az összefonódásról, amikor a Bizottság megküldte a felhívó levelet, és az Európai Versenyhatóságok Hálózatának összefonódási munkacsoportjában bemutatta az említett összefonódást a nemzeti versenyhatóságoknak (lásd a fenti 12. pontot). Ami a többi tagállam hatóságait illeti, a Bizottságnak a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszából kitűnik, hogy ezen időpontot megelőzően csak a német, az osztrák, a szlovén és a svéd versenyhatóságokkal folytatott információcserét annak meghatározása érdekében, hogy rendelkeznek‑e hatáskörrel a szóban forgó összefonódás vizsgálatára (lásd még a fenti 11. pontot). Márpedig ezek az információcserék a jelen jogvita megoldása szempontjából nem relevánsak, mivel az említett hatóságok sem áttétel iránti, sem csatlakozás iránti kérelmet nem nyújtottak be a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján.

213    Ezenkívül, mivel nincs bizonyíték arra, hogy az érintett vállalkozások aktívan továbbították volna a releváns információkat a francia versenyhatóságnak vagy a csatlakozási kérelmet benyújtó tagállamok versenyhatóságainak, vagy azokat más forrásokból vagy más módon szerezték volna meg, nem releváns az a kérdés, hogy a felhívó levél, az áttétel iránti kérelem és a tájékoztató levél olyan információkon alapult‑e, amelyek 2020. szeptember 21‑én nyilvánosan ismertek voltak. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a CMA 2020 novemberében és decemberében megvizsgálta a szóban forgó összefonódást.

214    Ennélfogva, amint arra a Francia Köztársaság rámutat, és amint az a megtámadott határozat 20. pontjából kitűnik, a jelen ügyben a felhívó levél volt az, amely lehetővé tette e versenyhatóságok számára, hogy elvégezzék a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése első albekezdése alkalmazási feltételeinek előzetes vizsgálatát, és amely ezért az e bekezdés második albekezdése értelmében vett „tudomásra hozásnak” minősül. Mivel ez a levél 2021. február 19‑én keletkezett, és az áttétel iránti kérelmet 2021. március 9‑én nyújtották be (lásd a fenti 12. és 14. pontot), az e rendelkezésben előírt tizenöt munkanapos határidőt betartották, és ez a levél nem tekinthető késedelmesnek.

215    Következésképpen a második jogalap első része megalapozatlan, és azt el kell utasítani.

–       A jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított, második részről

216    A jelen jogalap második részével a felperes azt állítja, hogy még ha úgy is tekintjük, hogy a szóban forgó összefonódást a felhívó levéllel hozták a francia hatóságok vagy azon hatóságok „tudomására”, amelyek kérték az áttétel iránti kérelemhez történő csatlakozásukat, a Bizottságnak az említett levél megküldésében való késedelme ellentétes a jogbiztonság alapelvével és a „megfelelő ügyintézés” elvéből eredő észszerű határidőn belüli eljárás kötelezettségével.

217    A tájékoztató levél elküldésének időpontjában a Bizottság már hónapok óta tudhatott a szóban forgó összefonódás létezéséről a nyilvánosságtól, az FTC‑től és egy harmadik féltől származó információknak köszönhetően. A Bizottság és az FTC kölcsönösen tájékoztatják egymást az összefonódásokról, még mielőtt az FTC kibocsát egy „második kérelmet”, amint a jelen ügyben is tette 2020. november 9‑én. A megtámadott határozatból az következik, hogy a Bizottság a panasz benyújtását követően, 2020 decemberében szerzett tudomást ezen összefonódásról és az általa felvetett lehetséges versenyjogi aggályokról, és megbeszéléseket folytatott egy másik, meg nem nevezett versenyhatósággal – a felperes feltételezése szerint a CMA‑val –, amely 2020 novemberében és decemberében elvégezte az említett összefonódás előzetes értékelését.

218    A felperes és a Grail annak alátámasztására, hogy a Bizottságnak tiszteletben kell tartania az észszerű időn belüli eljárás követelményét, a 2004. október 5‑i Eagle és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑144/02, EU:T:2004:290, 57. és 58. pont) hivatkozik. Mivel az uniós jogalkotó rövid határidőket szabott meg az összefonódások ellenőrzésére, különösen a 139/2004 rendelet 22. cikkében, az a tény, hogy a Bizottság több hónapot várt a felhívó levél megküldésével, ellentétes a megfelelő ügyintézéssel és a jogbiztonság alapelvével, mivel ezzel megakadályozta az érintett vállalkozásokat abban, hogy a lehető legkorábban megtudják, mely versenyhatóságok rendelkeznek hatáskörrel a szóban forgó összefonódás vizsgálatára. E tekintetben a Bizottságnak a lehető leggyorsabban kell eljárnia, hogy ne sértse meg a tizenöt munkanapos határidőt, és hatáskörét a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kell gyakorolnia. A Grail lényegében azt állítja, hogy a 2004. október 5‑i Eagle és társai kontra Bizottság ítélet (T‑144/02, EU:T:2004:290, 57. és 58. pont) olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a jogszabályok nem írnak elő kifejezetten határidőt, így a 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerinti felhívó levél megküldésének észszerű határidejét ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell értelmezni. A Bizottság túlzott késedelemmel járt el és tájékoztatta az érintett vállalkozásokat azon szándékáról, hogy a szóban forgó összefonódásra a 139/2004 rendelet 22. cikkére vonatkozó új megközelítését kívánja alkalmazni, amivel megsértette a jogbiztonság elvét. A Grail szerint a Bizottságnak nem állhat rendelkezésére több idő egy ilyen levél elküldésére, mint amennyi a tagállamok rendelkezésére áll annak megállapítására, hogy teljesülnek‑e az említett rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek, amit az a célkitűzés is megkövetel, hogy az áttételekről a lehető leghamarabb döntsenek. A tárgyaláson a Törvényszék egy szóbeli kérdésére válaszolva a felperes és a Grail lényegében pontosította, hogy a Bizottság ezzel megsértette a védelemhez való jogukat is, többek között azzal, hogy az észrevételek időben történő benyújtása lehetőségének hiánya megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy a jelentős ténybeli hibákat kijavítsák, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.

219    A felperes és a Grail úgy véli, hogy a Bizottság már 2020 szeptemberében elegendő tényt ismert vagy ismerhetett ahhoz, hogy felhívó levelet küldjön. A releváns információk a szóban forgó összefonódás közzététele óta hozzáférhetőek voltak a nyilvánosság számára, amit megerősít az a tény, hogy a felhívó levélben hivatkozott bizonyítékok legkésőbb ebben a hónapban keletkeztek, és hogy a Bizottság az ellenkérelmében egy 2020. szeptember 21‑i jelentésről tesz említést. A Bizottság a panasz beérkezése után is csaknem két hónapot várt e levél elküldésével. A Grail vitatja a Bizottság által ebben az időszakban folytatott vizsgálat gondos jellegét, mivel az a nyilvánosan elérhető információk és a panaszos állításainak ellenőrzésére korlátozódott, anélkül hogy kapcsolatba lépett volna az érintett vállalkozásokkal. Ezenkívül, a Bizottság által a felhívó levél elküldése előtt eltelt idő igazolásaként felhozott érv, nevezetesen a szóban forgó összefonódás lehetséges következményeinek „átfogó” elemzése ellentmond annak az állításának, amely szerint az említett levél csak előzetes következtetést tartalmazott.

220    A Görög Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja a felperes érveit. Konkrétabban, sem az FTC nem tájékoztatta a Bizottságot a vizsgálatáról a panasz 2020. december 7‑i átvétele előtt, sem pedig a CMA a szóban forgó összefonódásra vonatkozó saját vizsgálatáról. A Bizottság mindenesetre a panasz átvételét követően észszerű időn belül intézkedett. A tizenöt munkanapos határidő csak az összefonódás érintett tagállam tudomására hozásától alkalmazandó, míg a 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerinti felhívó levél akkor is kiadható, ha ilyen tudomásra hozás még nem történt. A felperes nem vitatja a megtámadott határozat 5–7. pontjában foglalt tények alakulását, amelyek azt mutatják, hogy a Bizottság, miután a panaszos megkereste őt, gondossággal és indokolatlan késedelem nélkül járt el, különösen a panaszos állításainak ellenőrzése és a szóban forgó összefonódás lehetséges következményeinek alapos vizsgálata érdekében. Ezen túlmenően párbeszédet folytatott a nemzeti hatóságokkal annak megállapítása érdekében, hogy bármelyikük rendelkezik‑e hatáskörrel ezen összefonódás értékelésére, így a mérlegelésének időtartama megfelelő volt arra az időtartamra is tekintettel, amely a CMA rendelkezésére állt annak értékeléséhez, hogy a szóban forgó összefonódás milyen lehetséges hatást válthat ki az Egyesült Királyságban. A Bizottság vitatja a felperesnek a jogbiztonság elvére alapított érveit is. Közelebbről, a felperes nem magyarázza meg, hogy az állítólagos késedelem hogyan befolyásolta a megtámadott határozat tartalmát vagy az érintett vállalkozások jogi helyzetét. A tárgyaláson rámutatott, hogy a felperes és a Grail nem fejtették ki, hogy a határidő állítólagos észszerűtlensége és az általa állítólag elkövetett késedelem miatt sérült a védelemhez való joguk, amint azt az ítélkezési gyakorlat előírja, és nem jelölték meg e jogsértés okait.

221    A 139/2004 rendelet 22. cikke nem ír elő kifejezett határidőt a Bizottság számára, hogy e cikk (5) bekezdése alapján tájékoztassa a tagállamokat az áttétel feltételeinek megfelelő összefonódásról.

222    A 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése ugyanis annak megállapítására korlátozódik, hogy „[h]a a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy összefonódás megfelel az (1) bekezdésben meghatározott kritériumoknak, erről tájékoztathat egy vagy több tagállamot”, és „[e]z esetben a Bizottság […] felhívhatja [őket] az (1) bekezdés szerinti kérelem megtételére”.

223    Ugyanakkor a versenypolitika területén az igazgatási eljárások tekintetében az észszerű határidő betartása az uniós jog általános elvének minősül, amelyet egyébként az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (1) bekezdése a megfelelő ügyintézéshez való jog elemeként nevesít, és amelynek a tiszteletben tartását az uniós bíróságok biztosítják. Ugyanakkor az észszerű határidő elvének megsértése csak annyiban indokolhatja egy határozat megsemmisítését, amennyiben az érintett vállalkozás védelemhez való jogának megsértésével jár (lásd ebben az értelemben: 2009. február 4‑i Omya kontra Bizottság ítélet, T‑145/06, EU:T:2009:27, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. december 17‑i SNCF kontra Bizottság ítélet, T‑242/12, EU:T:2015:1003, 392. és 393. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül a jogbiztonság alapvető követelménye alapján, amely szerint a Bizottság az alkalmazandó jogi aktusban megállapított határidő hiányában nem késlekedhet határozatlan ideig hatáskörének gyakorlásával, a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a közigazgatási eljárás lefolyásából lehet‑e túlzottan késedelmes cselekvésre következtetni ezen intézmény részéről (lásd ebben az értelemben: 2002. szeptember 24‑i Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ítélet, C‑74/00 P és C‑75/00 P, EU:C:2002:524, 140. és 141. pont; 2016. április 22‑i Olaszország és Eurallumina kontra Bizottság ítélet, T‑60/06 RENV II és T‑62/06 RENV II, EU:T:2016:233, 180. és 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

224    Ha az uniós jogi rendelkezés nem állapít meg eljárási határidőt, a szóban forgó aktus intézmény általi elfogadásáig eltelt idő észszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményei összességének figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel az ügy bonyolultságára és az eljárásnak az érintett szempontjából felmerülő tétjére (lásd ebben az értelemben: 2007. január 25‑i Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság ítélet, C‑403/04 P és C‑405/04 P, EU:C:2007:52, 116. pont; 2013. február 28‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB (felülvizsgálat) ítélet, C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 28. és 29. pont; 2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 82. pont).

225    Ezen ítélkezési elvek fényében, ha a Bizottság – amint a jelen ügyben is – egy panasszal olyan információ birtokába jut, amely lehetővé teszi számára annak értékelését, hogy egy összefonódás megfelel‑e a 139/2004 rendelet 22. cikke alkalmazási feltételeinek, nem halaszthatja határozatlan ideig a tagállamok tájékoztatását az e rendelkezés (5) bekezdése szerinti szándékáról. Ellenkezőleg, ilyenkor – adott esetben a szükséges előzetes ellenőrzések és elemzések elvégzése után – észszerű határidőn belül köteles állást foglalni arról, hogy teljesülnek‑e az áttétel iránti kérelem feltételei, és hogy az érintett tagállamot vagy tagállamokat tájékoztatni kell‑e erről.

226    A fenti 224. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, a 139/2004 rendelet 22. cikke (5) bekezdésének alkalmazása szempontjából az észszerű határidő elvére tekintettel figyelembe kell venni az említett rendelettel elérni kívánt hatékonyság és gyorsaság alapvető célkitűzéseit (lásd a fenti 206. és 207. pontot), valamint azt a tényt, amint arra a felperes helyesen rámutat, hogy az uniós jogalkotó világosan szét akarta választani a nemzeti és az uniós hatóságok fellépését, és biztosítani kívánta, hogy az összefonódások ellenőrzésének időtartama megfeleljen mind a megfelelő ügyintézés, mind az üzleti élet követelményeinek (lásd ebben az értelemben: 2007. december 18‑i Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ítélet, C‑202/06 P, EU:C:2007:814, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és ennélfogva az összefonódások vizsgálatára irányuló eljárás tétjét az érintett vállalkozások számára. Hasonlóképpen, a legmagasabb szintű jogbiztonság, valamint a rövid határidőn belüli, szabályszerű és hatékony közigazgatási eljárás biztosításához szükséges az, hogy az adott összefonódás vizsgálatára hatáskörrel rendelkező hatóság a lehető legkorábban azonosítható legyen (lásd ebben az értelemben: Kokott főtanácsnok Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑202/06 P, EU:C:2007:255, 44. pont).

227    A fenti 223–226. pontban ismertetett ítélkezési elvekre tekintettel a Törvényszék célszerűnek ítéli, hogy először azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a 139/2004 rendelet 22. cikke (5) bekezdésének jelen ügyben történő alkalmazása során betartotta‑e az észszerű határidő elvéből eredő követelményeket, másodszor pedig azt, hogy ezen elv esetleges be nem tartása a felperes védelemhez való jogának megsértéséhez vezetett‑e.

228    Elsősorban, ami az észszerű határidő elvének tiszteletben tartását illeti, a Bizottság által a Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva adott kiegészítő tájékoztatásból kiderül, hogy a Bizottság 2020. december 7‑én, a panasz benyújtását követően szerzett tudomást a szóban forgó összefonódás létezéséről (lásd a fenti 11. pontot). Ettől az időponttól kezdve tehát negyvenhét munkanap telt el a felhívó levél 2021. február 19‑i elküldéséig (lásd a fenti 12. pontot).

229    Ezen időszak alatt, amint az többek között a megtámadott határozat 5. és 6. pontjából, valamint a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszokból kitűnik, a Bizottság 2020. december 17‑én videokonferenciát tartott a panaszossal a szóban forgó összefonódásról, további információcseréket folytatott vele, piackutatást végzett, és kapcsolatban állt négy tagállam potenciálisan hatáskörrel rendelkező versenyhatóságával, valamint a CMA‑val, amely szintén megkapta a panaszt (lásd a fenti 11. pontot).

230    Ami a szóban forgó összefonódásra vonatkozó információkat illeti, a felhívó levélből kiderül, hogy a Bizottság többek között az interneten nyilvánosan elérhető és legkésőbb 2020. szeptember 21‑ig közzétett sajtóközleményekre, jelentésekre, tájékoztatókra és bemutatókra támaszkodott (lásd e levél 1. és 5–9. lábjegyzetét), amely időpontban a szóban forgó összefonódást nyilvánosan közzétették (lásd a fenti 8. pontot). E levélben arra is utal, hogy ezt az összefonódást az FTC vizsgálta, amelynek „második kérelmére” – a Törvényszék írásbeli kérdése alapján benyújtott információk szerint – a 2020. december 17‑i videokonferencia során hívták fel a figyelmét, és a Securities and Exchange Commission (az Egyesült Államok értékpapír‑ és tőzsdefelügyelete) 2020. november 24‑i „S‑4” formanyomtatványára hivatkozik, amelyet a kérelmező töltött ki (lásd az említett levél 11. lábjegyzetét).

231    Ami különösen a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a területükön fennálló verseny jelentős befolyásolásának veszélyére vonatkozó kritériumok értékelését illeti, a Bizottság egy találkozóról szóló dokumentum kivételével, amelynek eredete nem világos (lásd a felhívó levél 28. lábjegyzetét), hasonló információkra támaszkodott (lásd e levél 12–15., 24., 26. és 27. lábjegyzetét), amelyek közül a legutóbbiak a Grail egyik versenytársának 2021. januári megszerzésére vonatkoznak (lásd az említett levél 15. lábjegyzetét). Szintén említésre kerülnek az FTC és a CMA által a szóban forgó összefonódással összefüggésben internetes honlapjukon felvetett versenyjogi aggályok (lásd ugyanezen levél 17. lábjegyzetét), valamint a CMA 2019. október 24‑i, az interneten szintén elérhető jelentése, amely a felperes egy másik felvásárlási tervére vonatkozó előzetes megállapításokat tartalmaz (lásd a szóban forgó levél 18., 22., 25. és 29. lábjegyzetét). Márpedig, amint azt a Bizottság a Törvényszék egy írásbeli kérdésére válaszolva megerősítette, 2020. december 7. előtt nem tudott a CMA intézkedéséről.

232    Ebből következik, hogy a Bizottság olyan információkra támaszkodott, amelyek nagy része nyilvánosan hozzáférhető volt a panasz átvételének időpontjában. Amint azt a felhívó levél tartalma is bizonyítja, bizonyos szempontok panaszossal való tisztázását követően, és különösen a 2020. december 17‑i videokonferencia során a Bizottság tehát abban a helyzetben volt, hogy viszonylag gyorsan felvegye a szükséges kétoldalú kapcsolatokat a szóban forgó összefonódás vizsgálatára potenciálisan hatáskörrel rendelkező négy versenyhatósággal, és megvizsgálja ezen összefonódás lényeges jellemzőit annak érdekében, hogy elvégezhesse annak a kérdésnek az előzetes értékelését, hogy az említett összefonódás megfelelhet‑e a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdése alkalmazási feltételeinek, és hogy értesíteni kell‑e arról a tagállamokat az említett rendelkezés (5) bekezdése alapján.

233    Ebben az összefüggésben, és figyelembe véve az uniós összefonódás‑ellenőrzési rendszer által követett, a hatékonyságra és gyorsaságra vonatkozó célkitűzéseket (lásd a fenti 226. pontot), valamint a jelen ügy körülményeit, a panasz átvételétől a felhívó levél megküldéséig eltelt 47 munkanapos határidő nem tűnik igazoltnak.

234    Először is, a 139/2004 rendelet 10. cikkének – az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett – (1) bekezdéséből az következik, hogy az összefonódás előzetes vizsgálati szakaszának határideje, amely alatt a Bizottságnak határozatot kell hoznia arról a kérdésről, hogy az összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően komoly kétségek merülnek‑e fel, 25 munkanap. Tekintettel arra, hogy a Bizottságnak ebben a szakaszban adott esetben az összefonódás meglehetősen átfogó érdemi vizsgálatát kell elvégeznie, észszerűen elvárható, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerinti felhívó levél megküldését megelőző vizsgálat, amely csak az e cikk (1) bekezdésében meghatározott kritériumok előzetes értékelését foglalja magában, ne haladja meg a 25 munkanapot.

235    Másodszor, amint az a fenti 212–214. pontban kifejtésre került, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a felhívó levél csak a 139/2004 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „tudomásra hozásnak” minősül, amely előzetes bejelentés vagy közlés hiányában megindítja az áttétel iránti kérelemnek az érintett tagállam vagy tagállamok általi benyújtására nyitva álló tizenöt munkanapos határidőt. Ha ilyen kérelmet nyújtanak be, bármely másik tagállamnak joga van arra, hogy ahhoz tizenöt munkanapon belül csatlakozzon (e rendelet 22. cikkének (2) bekezdése). A Bizottság csak ez utóbbi határidő lejárta után, egy tíz munkanapos határidőn belül hozhat határozatot az összefonódás vizsgálatának megindításáról (az említett rendelet 22. cikkének (3) bekezdése). Így az ugyanezen rendelet 22. cikkének (5) bekezdése szerinti felhívó levél elküldése több más, viszonylag rövid határidőt is elindít, amelyek megelőzik annak a határozatnak az elfogadását, amellyel a Bizottság megkezdi az érintett összefonódás vizsgálatát. Ennélfogva a jelen ügyben a panasz 2020. december 7‑i átvétele és a megtámadott határozatok 2021. április 19‑i elfogadása között 90 munkanap telt el.

236    Harmadszor, emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 1. cikke értelmében vett európai léptékkel nem rendelkező összefonódást ugyanezen rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében nem kell bejelenteni a Bizottságnak. Ugyanakkor az ilyen összefonódásban részt vevő felek jelentős hátrányba kerülnének a bejelentendő összefonódásban részt vevő felekhez képest, ha egyrészt a Bizottság összefonódás létezéséről való – adott esetben panasz útján történő – tájékoztatása, másrészt pedig az áttétel iránti kérelem elfogadásáról szóló bizottsági határozat meghozatala közötti időszak ugyanolyan hosszú lenne – amint a jelen ügyben is –, mint a 139/2004 rendelet 8. cikkének (1)–(3) bekezdése szerinti részletes vizsgálati szakasz, amely az összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségének összetett gazdasági értékelését foglalja magában, és amelyre ugyanezen rendelet 10. cikkének (3) bekezdése főszabály szerint 90 munkanapos határidőt ír elő.

237    Negyedszer, a jelen ügyben a Bizottság nem igazolhatja a panasz átvétele és a felhívó levél megküldése között eltelt 47 munkanapot a 2020. év végi ünnepekkel, mivel a 2020. december 24. és 2021. január 1. közötti időszak az Unió intézményeinek 2020. évi munkaszüneti napjairól szóló, 2019. január 28‑i határozatának (HL 2019. C 38., 4. o.) 1. cikke és a 2021. évi munkaszüneti napokról szóló, 2020. március 2‑i határozatának (HL 2020. C 69., 8. o.) 1. cikke értelmében is munkaszüneti napoknak minősült. Ezenkívül, a panasz benyújtását követően a Bizottság sokkal gyorsabban és párhuzamosan is fel tudta volna venni a kapcsolatot a négy potenciálisan hatáskörrel rendelkező nemzeti versenyhatósággal, nevezetesen a német, az osztrák, a szlovén és a svéd hatóságokkal annak megállapítása érdekében, hogy a nemzeti jogszabályok szerinti hatásköri küszöbök teljesülhetnek‑e, amit azonban – amint az a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszából kiderül – csak 2021 januárjában és februárjában tett meg.

238    Ennélfogva a 139/2004/EK rendeletben és különösen annak 22. cikkében előírt rövid határidőkre tekintettel az a puszta tény, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a 2020. december 7. és 2021. február 19. közötti releváns időszakban folyamatosan részt vett az ügy vizsgálatában, amint az a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszához csatolt táblázatból is kiderül, nem elegendő annak megállapításához, hogy ez az időszak észszerű határidőnek felel meg.

239    Ebből következik, hogy a felhívó levelet nem észszerű határidőn belül küldték el.

240    Másodsorban, fontos emlékeztetni arra, hogy az észszerű határidő elvének sérelme csak annyiban indokolja a versenyügyekben folytatott közigazgatási eljárásban hozott határozat megsemmisítését, amennyiben azt az érintett vállalkozás védelemhez való jogának megsértésével fogadták el. Ezzel szemben, ha nem bizonyított, hogy a túl hosszú határidő hatással volt a szóban forgó vállalkozások hatékony védekezési képességére, az észszerű határidő elvének megsértése semmilyen hatással nincs e közigazgatási eljárás érvényességére (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 21‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélet, C‑105/04 P, EU:C:2006:592, 42. és 43. pont; 2014. május 8‑i Bolloré kontra Bizottság ítélet, C‑414/12 P, nem tették közzé, EU:C:2014:301, 84. és 85. pont; 2016. június 9‑i PROAS kontra Bizottság ítélet, C‑616/13 P, EU:C:2016:415, 74. pont), de a Törvényszékhez benyújtott kártérítés iránti kereset alapján szankcionálható (lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑i Bolloré kontra Bizottság ítélet, C‑414/12 P, nem tették közzé, EU:C:2014:301, 106. és 109. pont).

241    A jelen ügyben a felperes a tárgyaláson előadta, hogy az észszerű határidő túllépése a védelemhez való jogának megsértését eredményezte, különösen azon az alapon, hogy a Bizottságnak a felhívó levél megküldését megelőző időszakban kellett volna kapcsolatba lépnie az érintett vállalkozásokkal és meghallgatnia őket, hogy lehetővé tegye számukra észrevételek benyújtását és bizonyos jelentős ténybeli hibák kijavítását, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.

242    Ezek a homályos magyarázatok azonban nem elegendőek annak megállapításához, hogy sérült a felperes védelemhez való joga. E tekintetben a Bizottság a tárgyaláson helyesen állította egyrészt, hogy a felhívó levél csak egy előkészítő aktusnak minősül a 139/2004 rendelet 22. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szerinti határozat elfogadásához vezető eljárásban, másrészt pedig, hogy az érintett vállalkozásoknak lehetőségük volt arra, hogy a határozat elfogadása előtt hasznos észrevételeket tegyenek.

243    Egyrészt ugyanis a felhívó levélhez hasonló olyan közbenső intézkedések, amelyek célja a végleges határozat előkészítésére korlátozódik, nem a felperes érdekeit érintő, és ezért neki külön is sérelmet okozó, kötelező joghatások kiváltására irányulnak, amennyiben azok állítólagos jogellenességére azon végleges határozattal szemben is hivatkozni lehet, amelynek előkészítő aktusát képezik, ezért az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen intézkedésekkel szemben nem lehet jogorvoslattal élni (lásd ebben az értelemben: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 50–54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

244    A felperes továbbá nem tudta kellőképpen meghatározni a megtámadott határozat állítólagos „jelentős ténybeli hibáit”, amelyekben már a felhívó levél is szenvedett, és amelyek ezért döntő módon befolyásolhatták a francia versenyhatóság áttétel iránti kérelmének tartalmát. Amennyiben a felperes előadja, hogy a megtámadott határozathoz hasonlóan e levél 26. pontjában tévesen szerepel, hogy a Grailnek „valódi” versenytársai vannak a piacon, elegendő rámutatni, hogy sem az említett levél, sem ez a kérelem nem alapul ilyen minősítésen. Ezzel szemben az áttétel iránti kérelmet a versenyt érintő jelentős kockázat fennállása indokolja, különösen azon tény miatt, hogy egyrészt „[a] ráktesztek ágazatában a G[rail] több olyan piaci szereplő jelenlétével szembesül, amelyek már forgalomba hozták termékeiket […], vagy erre készülnek”, másrészt pedig, mivel „az új jogalany képes lehet arra, hogy korlátozza vagy megdrágítsa az NGS‑eihez való hozzáférést a G[rail] potenciális versenytársainak kárára a ráktesztek ágazatában”, és így amiatt, hogy a Grail és e szereplők között a szóban forgó összefonódás végrehajtása esetén potenciális verseny alakulhat ki.

245    Másrészt, tekintettel arra, hogy az érintett vállalkozásoknak a megtámadott határozatok, nem pedig a felhívó levél okozott sérelmet, megillette őket a védelemhez való jog részét képező meghallgatáshoz való jog, amely biztosítja számukra a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethessék az álláspontjukat az e határozatok elfogadásához vezető közigazgatási eljárásban (lásd ebben az értelemben: 2021. október 28‑i Vialto Consulting kontra Bizottság ítélet, C‑650/19 P, EU:C:2021:879, 121. pont), de nem az említett levél közbenső intézkedésként való elküldését megelőző szakaszban. Márpedig a felperes és a Grail nem vitatja, hogy a megtámadott határozatok meghozatala előtt lehetőségük volt észrevételeiket benyújtani, csupán azt kifogásolják, hogy erre nem kaptak lehetőséget sokkal korábban. Nem vitatott, hogy az érintett vállalkozásokat 2021. március 4‑én tájékoztatták a felhívó levél megküldéséről (lásd a fenti 13. pontot), azaz hat munkanappal az ugyanezen rendelet 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében előírt azon határidő lejárta előtt, amelyen belül a tagállamoknak be kell nyújtaniuk az áttétel iránti kérelmet. A Bizottság a 2021. március 11‑i tájékoztató levéllel értesítette az érintett vállalkozásokat az áttétel iránti kérelemről is (lásd a fenti 15. pontot), amelyek 2021. március 16‑án és 29‑én nyújtották be észrevételeiket (lásd a fenti 17. pontot). Az érintett vállalkozások tehát már jóval a megtámadott határozatok 2021. április 19‑i elfogadása előtt tájékoztatást kaptak, és több alkalommal is lehetőségük volt arra, hogy az e határozatok elfogadásához vezető közigazgatási eljárás során kifejtsék álláspontjukat.

246    E körülmények között a felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított érvet el kell utasítani.

247    Következésképpen a második jogalap második részét megalapozatlannak kell nyilvánítani, így a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

248    Hasonlóképpen el kell utasítani a 2021. október 6‑i és december 6‑i kérelmeket, amelyekben a felperes azt kérte, hogy a Törvényszék hozzon pervezető intézkedéseket, amelyekkel információt kér egyrészt a Bizottság és a francia versenyhatóság közötti információcserére, valamint a Bizottság szóban forgó összefonódásról való tudomásszerzésére vonatkozóan (első kérelem), másrészt pedig arra az időpontra, amikor a Bizottság a Francia Köztársaságnak először tett említést erről az összefonódásról, valamint a Bizottság által a tagállamoknak megküldött, az említett összefonódásra hivatkozó dokumentumokra vonatkozóan (második kérelem).

249    Amint az ugyanis a fenti megfontolásokból következik, a Törvényszék egyrészt felülvizsgálhatta az áttétel iránti kérelem állítólagosan elkésett jellegét (lásd a fenti 212–214. pontot), amint arra az első rész keretében hivatkoztak, másrészt pedig meg tudta állapítani a felhívó levél elküldéséig eltelt időtartam nem észszerű jellegét (lásd a fenti 228–239. pontot), amint arra a második rész keretében hivatkoztak, az eljárásban részt vevő felek által benyújtott beadványok és dokumentumok alapján, figyelembe véve többek között a Bizottság 2021. november 11‑i, a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszát és a Francia Köztársaság 2021. december 6‑i észrevételeit.

250    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről (lásd: 2017. január 26‑i Mamoli Robinetteria kontra Bizottság ítélet, C‑619/13 P, EU:C:2017:50, 117. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. november 12‑i Fleig kontra SEAE ítélet, C‑446/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:918, 53. pont).

 A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

251    A Grail által támogatott felperes előadja, hogy a megtámadott határozatok sértik a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét. Lényegében kijelenti, hogy az érintett vállalkozásoknak a szóban forgó összefonódásról való megállapodása idején követett politikája alapján a Bizottság nem adott helyt olyan összefonódásokra vonatkozó áttétel iránti kérelmeknek, amelyek nem tartoztak az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó valamely nemzeti szabályozás hatálya alá. A Bizottság alelnökének 2020. szeptember 11‑i beszédéből kiderül, hogy ez a politika továbbra is érvényben maradt, amíg az új iránymutatás 2021 közepén történő közzétételével azt nem módosították. A Grail szerint ez azt bizonyítja, hogy a Bizottság tudatában volt a szemléletváltása jelentőségének, amely ellentmond a Nemzetközi Versenyügyi Hálózat (ICN) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megállapításainak és ajánlásainak. A felperes és a Grail hangsúlyozza e beszéd egyértelmű és feltétlen jellegét, különösen az áttételre vonatkozó új politika végrehajtásának folyamatát és ütemezését illetően. A felperes megjegyzi továbbá, hogy a 22. cikkre vonatkozó iránymutatást a felhívó levél elküldése után és nyilvános konzultáció nélkül fogadták el.

252    A Görög Köztársaság által támogatott Bizottság úgy véli, hogy a felperesnek a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó állításai nem megalapozottak. Ami a bizalomvédelem elvét illeti, a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság pontos, feltétlen és egybehangzó biztosítékokat adott volna, hanem arra szorítkozott, hogy homályosan hivatkozott egy állítólagos döntéshozatali gyakorlatra. Konkrétabban, a Bizottság a 2014. évi fehér könyvben kifejezetten megerősítette, hogy a tagállamok kérhetik az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásuk hatálya alá nem tartozó összefonódások áttételét. Ezt a lehetőséget egyetlen hivatalos dokumentum sem zárta ki, és a Bizottság már adott helyt ilyen összefonódások áttételének is. A Bizottság alelnökének 2020. szeptember 11‑i beszéde a Bizottság jövőbeli gyakorlatára vonatkozó általános politikai nyilatkozatnak minősül, amely megerősíti, hogy a Bizottság főszabály szerint nem zárta ki az ilyen összefonódások kezelését. A Francia Köztársaság többek között arra emlékeztet, hogy a gazdasági szereplők nem vethetnek jogos bizalmat egy olyan helyzet fenntartásába, amely módosítható, és hogy a Bizottság csak a 22. cikkre vonatkozó iránymutatás közzétételét követően adott helyt a szóban forgó összefonódás áttételének. A Bizottság hozzáteszi, hogy semmi sem akadályozta a felperest abban, hogy kapcsolatba lépjen a Bizottsággal vagy a nemzeti versenyhatóságokkal. A felperes ezenkívül nem bizonyította, hogy a Bizottság által adott állítólagos biztosítékokra támaszkodva járt el.

253    Előzetesen meg kell állapítani, hogy bár a felperes a harmadik jogalap keretében a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvére egyaránt hivatkozik, érvelése – amint arra a Bizottság utal – valójában kizárólag az utóbbi elvre vonatkozik.

254    Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga feltételezi, hogy az Unió hatáskörrel rendelkező hatóságai pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó, valamint hitelt érdemlő és megbízható forrásokból származó ígéreteket nyújtottak az érdekelt számára (lásd: 2020. szeptember 8‑i Bizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E jog ugyanis minden jogalanyt megillet, akiben az Unió valamely intézménye, szerve vagy hivatala – konkrét ígéretet téve neki –megalapozott várakozásokat keltett. Ilyen biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó tájékoztatás (lásd: 2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 132. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), feltéve hogy összhangban vannak az alkalmazandó szabályokkal (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Probelte kontra Bizottság ítélet, T‑67/18, EU:T:2019:873, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

255    A jelen ügyben a felperes annak az állítólagos politikának a bizonyítása érdekében, hogy a Bizottság nem adott helyt a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttétel iránti kérelmeknek olyan összefonódások tekintetében, amelyek nem tartoztak az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó valamely nemzeti szabályozás hatálya alá, a felhívó levél 5. pontjára, a megtámadott határozat 94. pontjára, az áttételről szóló közlemény 7. pontjára és a Bizottság alelnökének 2020. szeptember 11‑i beszédére hivatkozik. A Grail az ICN és az OECD megállapításaira és ajánlásaira is hivatkozik.

256    Először is, e megállapításokkal és ajánlásokkal kapcsolatban elegendő megállapítani, hogy azok nem az Unió igazgatási szerveitől származnak, és ezért nem felelnek meg a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételeknek.

257    Másodszor, ami a felperes által hivatkozott dokumentumokat illeti, fontos emlékeztetni arra, hogy a Bizottság a felhívó levélben előzetesen úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó összefonódás a 139/2004 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése alapján áttétel tárgyát képezheti (lásd a fenti 12. pontot), amely álláspontot azzal is megerősített, hogy a megtámadott határozattal helyt adott a francia versenyhatóság áttétel iránti kérelmének (lásd a fenti 19. és 21–35. pontot). A Bizottság ezen álláspontjára tekintettel, amelyet kifejezetten a szóban forgó összefonódást illetően fogadott el, a felperes nem hivatkozhat ezekre a dokumentumokra annak bizonyítása érdekében, hogy konkrét biztosítékokat kapott az állítólagos ellentétes politika fenntartására. Tekintettel egyébként arra, hogy egyrészt a felhívó levél 5. pontja és a megtámadott határozat 94. pontja a korábbi helyzet egyszerű leírását tartalmazza, másrészt pedig arra, hogy az említett dokumentumok a megállapodás és a fúziós terv megkötésének időpontjában, azaz 2020. szeptember 20‑án még nem léteztek (lásd a fenti 7. pontot), az érintett vállalkozások azokra nem alapíthattak jogos elvárásokat.

258    Ami az áttételről szóló közlemény 7. pontját illeti, abban megállapítást nyert, hogy „a Bizottság és a tagállamok – […] és a [139/2004 rendelet] 22. cikk[e] szerint – továbbra is jelentős mérlegelési jogkörrel rendelkeznek abban a tekintetben, hogy az »eredeti joghatóságuk« alá tartozó ügyeket átteszik‑e, vagy elbírálnak‑e olyan ügyeket, amelyek nem tartoznak az »eredeti joghatóságuk« alá”.

259    Így ez a pont arra korlátozódik, hogy hangsúlyozza egyrészt a Bizottságot a versenypolitika területén megillető széles mérlegelési jogkört (lásd ebben az értelemben: 2018. július 12‑i Furukawa Electric kontra Bizottság ítélet, T‑444/14, nem tették közzé, EU:T:2018:454, 222. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), másrészt pedig a tagállamok és a Bizottság közötti hatáskörmegosztást, amint azt a fenti 153. pont tartalmazza. Ezzel szemben ezen elemek egyike sem támasztja alá a Bizottság azon állítólagos politikájának a létezését, amelyre a felperes hivatkozik. Ezt a megállapítást erősítik meg az áttételről szóló közlemény 42–45. pontjai is, amelyeket – amint azt a Francia Köztársaság állítja – e közlemény 7. pontjával összefüggésben kell értelmezni, és amelyek pontosan meghatározzák a 139/2004 rendelet 22. cikke szerinti áttételre irányadó feltételeket, anélkül hogy említést tennének ilyen állítólagos gyakorlatról.

260    Harmadszor, ami a Bizottság alelnökének beszédét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ez a beszéd „[a]z [uniós] összefonódás‑ellenőrzés jövőjéről” szólt, és a Nemzetközi Ügyvédi Kamara 2020. szeptember 11‑én tartott 24. éves versenyjogi konferenciáján hangzott el. Egyértelmű, hogy ez a beszéd a Bizottság általános összefonódási politikájára vonatkozott, és nem említette a szóban forgó összefonódást, amelynek összefonódási megállapodását és tervét egy későbbi időpontban, azaz 2020. szeptember 20‑án kötötték meg (lásd a fenti 7. pontot). Az említett beszéd tehát nem tartalmazhatott pontos, feltétel nélküli és egybehangzó biztosítékokat ezen összefonódás kezelésére vonatkozóan.

261    A Bizottság alelnöke 2020. szeptember 11‑i beszédében ezen általános politikát illetően kétségtelenül jelezte, hogy a múltban „a Bizottság gyakorlata az volt, hogy nem ösztönözte a nemzeti hatóságokat arra, hogy olyan összefonódásokat tegyenek át a Bizottsághoz, amelyek vizsgálatára ők maguk nem rendelkeztek hatáskörrel”. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ilyen összefonódások áttételét elvileg kizárták volna, hanem – amint azt a „nem ösztönözte” kifejezés is mutatja – a Bizottság csak meg akarta győzni a tagállamokat arról, hogy ilyen helyzetben ne nyújtsanak be áttétel iránti kérelmet. Amint azt a Bizottság előadja, a Bizottság alelnöke még azt is kiemelte, hogy „ennek a gyakorlatnak soha nem volt célja, hogy megakadályozza [a Bizottságot] abban, hogy olyan ügyekkel foglalkozzon, amelyek komolyan érinthetik a versenyt az egységes piacon”.

262    Még ha feltételezzük is, hogy az érintett vállalkozások hivatkozhatnak az említett gyakorlatra, a Bizottság akkor is tekintheti úgy, hogy a szóban forgó összefonódás jelentősen befolyásolhatja a versenyt a belső piacon, és ezért elküldheti a felhívó levelet, helyt adhat az áttétel iránti kérelemnek, és megvizsgálhatja azt. Következésképpen a Bizottság alelnökének beszédében a jövőbeni „szemléletváltásra” és a végrehajtás hozzávetőleges ütemtervére vonatkozó bejelentés nem releváns, és a felperes és a Grail e bejelentés be nem tartására vonatkozó érvelését mint hatástalant el kell utasítani. Ugyanez vonatkozik az arra alapított érvekre is, hogy a 22. cikkre vonatkozó iránymutatást a felhívó levél elküldése után fogadták el.

263    Következésképpen a felperes, aki nem állítja, hogy a Bizottságtól pontos, feltétlen és egybehangzó biztosítékokat kapott volna a szóban forgó összefonódás kezelésére vonatkozóan, nem bizonyította azt sem, hogy léteznek ilyen biztosítékok az olyan összefonódások tekintetében, amelyek általánosságban nem tartoznak az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó valamely nemzeti szabályozás hatálya alá. Ellenkezőleg, amint azt a Bizottság és a Francia Köztársaság előadja, a 2014. évi fehér könyvből kiderül, hogy ez a cikk az ilyen összefonódásokra is alkalmazandó (lásd a 2014. évi fehér könyv 45. lábjegyzetét).

264    Ezt az értékelést megerősíti az a tény, hogy a Bizottság a közelmúltban, amint azt a 2018. február 6‑i (M.8788 – Apple/Shazam ügy), 2018. március 15‑i (M.8832 – Knauf/Armstrong ügy), 2019. szeptember 26‑i (M.9547 – Johnson & Johnson/Tachosil ügy) és 2020. április 2‑i (M.9744 – Mastercard/Nets ügy) határozatára utalva helyesen állítja, több, a 139/2004 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerinti, olyan tagállamokból származó csatlakozási kérelemnek is helyt adott, amelynek hatóságai az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó nemzeti szabályozásuk alapján nem rendelkeztek hatáskörrel az e kérelmek tárgyát képező összefonódások vizsgálatára.

265    Mindenesetre a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felperes nem hivatkozhat olyan dokumentumokra vagy nyilatkozatokra, amelyek – ha azokat úgy értelmeznék, ahogy állítja – a tagállamok azon jogának korlátozására irányulnak, hogy a 139/2004 rendelet 22. cikke alapján az abban meghatározott feltételek mellett áttétel iránti kérelmet nyújtsanak be (lásd a fenti 155. pontot). Hasonlóképpen, mivel az első jogalapból kitűnik, hogy a megtámadott határozatok e cikk hatályának helyes értelmezésén alapulnak, a felperes nem hivatkozhat a Bizottság döntéshozatali gyakorlatának új irányára (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2008. július 8‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑99/04, EU:T:2008:256, 163. pont).

266    Ennélfogva a fentiek összességére tekintettel a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

267    Következésképpen, mivel a felperes által a keresete alátámasztására felhozott jogalapok egyike sem megalapozott, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

268    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

269    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. E cikk (2) bekezdése előírja, hogy az EGT‑Megállapodásban részes államok, amelyek nem tagállamok, valamint az EFTA Felügyeleti Hatóság, ha beavatkoznak az eljárásba, szintén maguk viselik saját költségeiket. Az említett cikk (3) bekezdésének megfelelően a Törvényszék elrendelheti, hogy az említett cikk (1) és (2) bekezdésében nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket.

270    Következésképpen a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Holland Királyság, az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Grail maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az Illumina, Inc.‑t kötelezi saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

3)      A Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Holland Királyság, az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Grail LLC maga viseli saját költségeit.

De Baere Kreuschitz Öberg

Mastroianni       Steinfatt

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. július 13‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

*      Az eljárás nyelve: angol.

iA jelen szöveg 153. és 154. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.