C‑261/20. sz. ügy
Thelen Technopark Berlin GmbH
kontra
MN
(a Bundesgerichtshof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (nagytanács), 2022. január 18.
„Előzetes döntéshozatal – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – EUMSZ 49. cikk – 2006/123/EK irányelv – 15. cikk – Építészek és mérnökök munkadíja – Legalacsonyabb kötelező díjtételek – Közvetlen hatály – A nemzeti bíróság előtti eljárás időtartama alatt meghozott, kötelezettségszegést megállapító ítélet”
1. Európai uniós jog – Az elsődleges jog egészének megfelelő értelmezés – Terjedelem – Az uniós joggal összhangban álló értelmezés lehetetlensége – A nemzeti bíróságok kötelezettségei – Elsőbbség – Ellentétes nemzeti jog – A meglévő normák ipso iure alkalmazhatatlansága – A szóban forgó nemzeti jogszabály előzetes megsemmisítése kérelmezésének vagy bevárásának szükségessége – Hiány – A nemzeti bíróságot terhelő, valamely uniós jogi rendelkezéssel ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazásának mellőzésére vonatkozó kötelezettség – E kötelezettség korlátai – Közvetlen hatállyal nem rendelkező uniós jogi rendelkezés
(EUMSZ 288. cikk, harmadik bekezdés)
(lásd: 30–33. pont)
2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság kötelezettségszegést megállapító ítélete – Joghatások – A kötelezettségét nem teljesítő tagállam kötelezettségei – Az ítéletben foglaltak maradéktalan teljesítése – Az illetékes nemzeti bíróságok és közigazgatási hatóságok kötelezettségei – Valamennyi intézkedés megtétele az uniós jog teljes érvényesülésének elősegítése érdekében – Uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezések ipso iure alkalmazhatatlansága
(EUMSZ 260. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 39. pont)
3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság kötelezettségszegést megállapító ítélete – Joghatások – A kötelezettségét nem teljesítő tagállam kötelezettségei – Uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezések magánszemélyek közötti jogvitában való ipso iure alkalmazhatatlansága – Kizártság – Az érintett tagállam azon kötelezettsége, hogy térítse meg az uniós joggal összhangban nem álló nemzeti jogszabályok következtében a magánszemélyeknek okozott kárt – Feltételek – Magánszemélyek számára jogok keletkeztetésére irányuló szabály kellően súlyos megsértése – Az e jogsértés és a kár közötti okozati összefüggés – A nemzeti bíróság általi vizsgálat – A kellően súlyos jogsértés fogalma
(EUMSZ 258. és EUMSZ 260. cikk)
(lásd: 40–47. pont)
4. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Belső piaci szolgáltatások – 2006/123 irányelv – Értékelendő követelmények – Építészek és mérnökök munkadíja – Szerződésen kívüli felelősség – Legalacsonyabb kötelező díjtételek – A munkadíjak legalacsonyabb összegét meghatározó és az attól eltérő szerződéseket érvénytelennek nyilvánító nemzeti szabályozás – A 2006/123 irányelvet sértő szabályozás – A nemzeti bíróságokat magánszemélyek közötti jogvita esetén terhelő, e szabályozás alkalmazásának kizárólag az uniós jog alapján történő mellőzésére vonatkozó kötelezettség – Hiány – E szabályozás belső jog alapján történő mellőzének lehetősége – A sérelmet szenvedett fél azon lehetősége, hogy az elszenvedett kár megtérítését kérje
(2006/123 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 15. cikk, (1) bekezdés, (2) bekezdés, g) pont, és (3) bekezdés)
(lásd: 48. pont és a rendelkező rész)
5. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Elfogadhatóság – Annak szükségessége, hogy kellő részletességgel ismertessék a Bírósággal a ténybeli és szabályozási hátteret – A kötelezettség terjedelme az alapvető szabadságok területén – Egyetlen tagállamon belülre korlátozódó jogvitában felmerült kérdés – A kért értelmezést a jogvita megoldásához szükségessé tevő kapcsolóelem megjelölésének hiánya – Elfogadhatatlanság
(EUMSZ 49., EUMSZ 56., EUMSZ 63. és EUMSZ 267. cikk; a Bíróság eljárási szabályzata, 94. cikk)
(lásd: 50., 52–54. pont)
Összefoglalás
Noha a Bíróság már megállapította, hogy az építészek és mérnökök által nyújtott szolgáltatásokért fizetendő tiszteletdíjak legalacsonyabb összegét meghatározó német szabályozás (HOAI) ellentétes a szolgáltatási irányelvvel, a magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság nem köteles kizárólag az uniós jog alapján mellőzni e német szabályozás alkalmazását
Ez azonban nem érinti egyrészt azt a lehetőséget, hogy e bíróság az említett szabályozás ilyen jogvitában történő alkalmazását a belső jog alapján mellőzze, másrészt a nemzeti jog uniós joggal való összeegyeztethetetlensége következtében sérelmet szenvedett fél azon lehetőségét, hogy az ebből eredő kárának a német állam általi megtérítését kérje
2016‑ban a Thelen, egy ingatlantársaság és MN mérnök mérnöki szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződést kötött, amelynek keretében ez utóbbi kötelezettséget vállalt arra, hogy a Verordnung über die Honorare für Architekten‑und Ingenieurleistungen (Honorarordnung für Architekten und Ingenieure – HOAI) (az építészek és mérnökök munkadíjáról szóló, 2013. július 10‑i német kormányrendelet; a továbbiakban: HOAI) által meghatározott bizonyos szolgáltatásokat teljesít 55 025 euró összegű átalánymunkadíj megfizetése ellenében.
Egy évvel később MN felmondta e szerződést, és a teljesített szolgáltatásokat egy végső számlában számlázta ki. A HOAI azon rendelkezésére(1) hivatkozva, amely előírja, a szolgáltató az adott szolgáltatásért legalább a nemzeti jogban meghatározott legalacsonyabb díjtétellel azonos díjazásra jogosult, és figyelembe véve a már teljesített átutalásokat, MN keresetet nyújtott be a 102 934,59 euró fennmaradó összeg, azaz a felek által a szerződésben meghatározottnál magasabb összeg megfizetése iránt.
Mivel a Thelen első‑ és másodfokon részben pervesztes lett, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesgerichtshofhoz (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország), amely a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság. Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a fenti bíróság emlékeztet arra, hogy a Bíróság korábban már megállapította(2) a HOAI fenti rendelkezésének a 2006/123 irányelv azon rendelkezésével(3) való összeegyeztethetetlenségét, amely lényegében megtiltja a tagállamok számára, hogy olyan követelményeket tartsanak fenn, amelyek valamely tevékenység gyakorlását a legalacsonyabb és/vagy a legmagasabb díjtételek szolgáltató általi betartásától teszik függővé, amennyiben e követelmények nem felelnek meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a szükségesség és az arányosság együttes feltételeinek. E bíróság tehát úgy határozott, hogy a Bírósághoz fordul azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti bíróságnak egy magánszemély másik magánszemély ellen indított keresete megalapozottságának vizsgálata során mellőznie kell‑e a kereseti követelés alapjául szolgáló nemzeti rendelkezés alkalmazását, amennyiben e rendelkezés valamely irányelvvel – a jelen esetben a szolgáltatási irányelvvel – ellentétes. E tekintetben az említett bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügyben nem lehet a HOAI‑t a szolgáltatási irányelvvel összhangban értelmezni.
A Bíróság álláspontja
Ítéletében a nagytanácsban eljáró Bíróság kimondta, hogy a kizárólag magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság nem köteles kizárólag az uniós jog alapján mellőzni az olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, amely a szolgáltatási irányelv 15. cikkének (1) bekezdését, 15. cikke (2) bekezdésének g) pontját és 15. cikkének (3) bekezdését megsértve megállapítja az építészek és mérnökök által nyújtott szolgáltatásokért fizetendő munkadíjak legalacsonyabb összegét, és az e szabályozástól eltérő megállapodásokat érvénytelenné teszi.
Kétségtelen, hogy az uniós jog elsőbbségének elve a tagállamok valamennyi szervét arra kötelezi, hogy biztosítsák a különböző uniós jogi normák teljes érvényesülését. Ezenkívül, amennyiben a nemzeti szabályozásnak az uniós joggal összhangban álló értelmezése nem lehetséges, ugyanezen elv megköveteli, hogy az ezen jog rendelkezéseit hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság biztosítsa azok teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes, akár utólagosan elfogadott rendelkezéseinek alkalmazását, anélkül hogy kérelmeznie kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő előzetes megsemmisítését, vagy azt be kellene várnia.
Mindazonáltal, a nemzeti bíróság nem köteles kizárólag az uniós jog alapján mellőzni nemzeti jogának az uniós jog valamely rendelkezésével ellentétes rendelkezésének alkalmazását, ha az utóbbi rendelkezés nem bír közvetlen hatállyal. Ez azonban nem érinti az e bíróság, valamint valamennyi illetékes nemzeti közigazgatási hatóság számára nyitva álló azon lehetőségét, hogy a belső jognak az ilyen hatállyal nem rendelkező uniós jogi rendelkezéssel ellentétes bármely rendelkezésének alkalmazását a belső jog alapján mellőzze.
A jelen ügyben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a saját ítélkezési gyakorlata szerint a szolgáltatási irányelv 15. cikkének (1) bekezdése közvetlen hatállyal bírhat, mivel e rendelkezés kellően egyértelmű, pontos és feltétel nélküli. Ugyanakkor a jelen ügyben e rendelkezésre magánfelek közötti jogvitában, az azzal ellentétes nemzeti szabályozás mellőzése érdekében hivatkoztak. Konkrétan, az alapeljárásban a szolgáltatási irányelv 15. cikke (1) bekezdésének alkalmazása megfosztja MN‑t attól a jogától, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozásban előírt legalacsonyabb összegnek megfelelő munkadíjat követelje. Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata kizárja, hogy e rendelkezésnek magánszemélyek közötti ilyen jogvita keretében ilyen hatályt tulajdonítsanak.
A Bíróság hozzáteszi, hogy az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése értelmében, ha a Bíróság megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette valamely kötelezettségét, az adott államnak meg kell tennie a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, az illetékes nemzeti bíróságoknak és közigazgatási hatóságoknak pedig meg kell tenniük minden intézkedést az uniós jog teljes érvényesülésének elősegítése érdekében, és így adott esetben mellőzniük kell az uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazását. Mindazonáltal az ilyen kötelezettségszegést megállapító ítéletek célja mindenekelőtt a tagállamok kötelezettségeinek megszegése esetén fennálló tagállami kötelezettségek meghatározása, nem pedig az, hogy magánszemélyeket jogokkal ruházzanak fel. Így az említett bíróságok vagy hatóságok kizárólag ilyen ítéletek alapján nem kötelesek magánszemélyek közötti jogvitában mellőzni az irányelvek valamely rendelkezésével ellentétes nemzeti szabályozás alkalmazását.
Ezzel szemben a nemzeti jog uniós joggal való összeegyeztethetetlensége következtében sérelmet szenvedett fél hivatkozhat a Bíróság ítélkezési gyakorlatára annak érdekében, hogy az említett összeegyeztethetetlenség által okozott kárért adott esetben kártérítést kapjon. Az említett ítélkezési gyakorlat szerint az egyes tagállamok feladata annak biztosítása, hogy az uniós jog megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért azok kártérítésben részesüljenek.
A Bíróság e tekintetben hangsúlyozza, hogy miután már megállapította, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal, és hogy annak fenntartása ennélfogva a Németországi Szövetségi Köztársaság részéről kötelezettségszegésnek minősül, az uniós jog e megsértését a tagállam uniós jog megsértése miatti szerződésen kívüli felelősségének megállapítására vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében nyilvánvalóan súlyosnak kell tekinteni.