MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. június 26.(1)
C‑255/18. sz. ügy
State Street Bank International GmbH
kontra
Banca d’Italia,
a Banco delle Tre Venezie SpA
részvételével
(a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio [laziói tartományi közigazgatási bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – 2014/59/EU irányelv – Hitelintézetek helyreállítása és szanálása – Státuszváltozás – A jogalany más tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalatába való beolvadása útján történő egyesülés – (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet – A szanálás finanszírozási rendszerei – Rendes hozzájárulások – Rendkívüli hozzájárulások – A hozzájárulásoknak a 2015‑ös pénzügyi évben való beszedése – Átmeneti rendelkezések – A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a 2014/59 irányelv átültetésének elmulasztása esetén való alkalmazása”
1. A hitelintézetek kötelesek hozzájárulni a pénzügyi szektor helyreállítása és szanálása költségeinek viselése céljából valamennyi tagállamban létrehozott nemzeti mechanizmusok finanszírozásához. Ugyanígy hozzá kell járulniuk az Egységes Szanálási Alaphoz (a továbbiakban: ESZA), amely az uniós szintű hasonló mechanizmus.
2. A 2014/59/EU irányelv(2) szabályozza ezeket a kötelező hozzájárulásokat, amelyek a pénzügyi intézmények helyreállítása és szanálása nemzeti rendszerének, valamint az Egységes Szanálási Mechanizmus (a továbbiakban: ESZM) kulcselemét képezik, megkülönböztetve az előzetes rendes hozzájárulásokat és az utólagos rendkívüli hozzájárulásokat.
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lehetőséget ad a Bíróság számára, hogy első ízben határozzon mindkét hozzájárulás beszedésére alkalmazandó szabályokról. A válasz lehetőséget ad továbbá a 2014/59 irányelv átültetésének késedelme és az (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet hatálybalépése miatt Olaszországban a 2015‑ös pénzügyi évre vonatkozó hozzájárulások által felvetett problémák kezelésére.(3)
I. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. A 2014/59 irányelv
4. A 100. cikk értelmében:
„(1) Annak biztosítása érdekében, hogy a szanálási hatóság hatékonyan alkalmazza a szanálási eszközöket és hatásköröket, a tagállamok finanszírozási rendszert vagy rendszereket hoznak létre.
[…]
(3) A tagállamok biztosítják, hogy a finanszírozási rendszerek megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkezzenek.
(4) A (3) bekezdésben előírt célból a finanszírozási rendszerek rendelkeznek mindenekelőtt:
a) a 103. cikkben meghatározott előzetes hozzájárulások beszedésére vonatkozó hatáskörrel a 102. cikkben megállapított célszint elérése céljából;
b) a 104. cikkben meghatározott utólagos rendkívüli hozzájárulások beszedésére vonatkozó hatáskörrel, amennyiben az a) pontban meghatározott hozzájárulások nem elegendőek és
c) kölcsönök felvételére és a 105. cikkben meghatározott egyéb támogatási formák igénybevételére vonatkozó hatáskörrel.
(5) A (6) bekezdésben engedélyezett esetek kivételével minden tagállam létrehozza saját nemzeti finanszírozási rendszerét egy olyan alapon keresztül, amelynek igénybevételét szanálási hatósága rendelheti el a 101. cikk (1) bekezdésében felsorolt célok érdekében.
[…]”
5. A 102. cikk értelmében:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy 2024. december 31‑ig a finanszírozási rendszereik rendelkezésre álló pénzügyi eszközei elérjék a területükön engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át. A tagállamok az ezen összeget meghaladó célszinteket is előírhatnak.
(2) Az (1) bekezdésben említett kezdeti időszakban a finanszírozási rendszerekbe irányuló, a 103. cikk szerint beszedett hozzájárulásokat a célszint eléréséig a lehető legegyenletesebben kell elosztani az időszak során, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklusokat és azokat a hatásokat, amelyeket a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak a hozzájáruló intézmények pénzügyi pozíciójára.
[…]”
6. A 103. cikk („Előzetes hozzájárulások”) a következőképpen rendelkezik:
„(1) A 102. cikkben meghatározott célszint elérése érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a területükön engedélyezett intézmények legalább évente hozzájárulást fizessenek, az uniós fióktelepeket is beleértve.
(2) Az egyes intézmények hozzájárulását az intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és a tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény aggregált, biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettsége összegének az aránya alapján kell megállapítani.
E hozzájárulásokat ki kell igazítani az intézmények kockázati profiljának megfelelően, a (7) bekezdésnek megfelelően elfogadott kritériumokkal összhangban.
[…]”
7. A 104. cikk („Rendkívüli utólagos hozzájárulások”) (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Ha a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök nem elegendőek a finanszírozási rendszer alkalmazása kapcsán felmerült veszteségek, költségek vagy egyéb kiadások fedezéséhez, a tagállamok biztosítják, hogy ezeknek az összegeknek a fedezésére a területükön engedélyezett intézmények rendkívüli utólagos hozzájárulást fizessenek. Ezek a rendkívüli utólagos hozzájárulások a 103. cikk (2) bekezdésében meghatározott szabályoknak megfelelően kerülnek elosztásra az intézmények között.
A rendkívüli utólagos hozzájárulások nem haladhatják meg a 103. cikknek megfelelően meghatározott hozzájárulások éves összegének háromszorosát.”
2. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet
8. A 4. cikk („Az éves hozzájárulások meghatározása”) megállapítja:
„(1) A szanálási hatóságok az egyes intézmények által fizetendő éves hozzájárulást az intézmények által a 14. cikknek megfelelően szolgáltatott információk alapján kialakított kockázati profil arányában és az e szakaszban megállapított módszertan alkalmazásával határozzák meg.
(2) A szanálási hatóság az (1) bekezdésben említett éves hozzájárulást a szanálásfinanszírozási rendszer éves célszintje alapján, a 2014/59/EU irányelv 102. cikkének (1) bekezdésében említett, 2024. december 31‑ig elérendő célszintet figyelembe véve és az illetékességi területén engedélyezett összes intézmény biztosított betéteinek előző évi, negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.”
9. A 12. cikk („Újonnan felügyelet alá került intézmények és státuszváltozás”) szerint:
„(1) Amennyiben egy intézmény újonnan, a hozzájárulási időszaknak csak egy része tekintetében kerül felügyelet alá, úgy az intézmény részleges hozzájárulását a 3. szakaszban megállapított módszertannak a soron következő hozzájárulási időszak vonatkozásában kiszámított éves hozzájárulási összegre való alkalmazásával és a felügyelet alatti teljes hónapok számának figyelembevételével kell kiszámítani.
(2) Az intézmény státuszának hozzájárulási időszak alatti megváltozása, ideértve a kis intézményeket is, nem befolyásolja az adott évben fizetendő éves hozzájárulást.”
10. A 13. cikk (1) bekezdése az alábbiakat rögzíti:
„A szanálási hatóság a 2. cikkben említett egyes intézményeket minden évben legkésőbb május 1‑jéig értesíti az adott intézmény által fizetendő éves hozzájárulást megállapító határozatáról.”
11. A 14. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az intézmény a szanálási hatóság rendelkezésére bocsátja a hozzájárulási időszakot megelőző év december 31‑e előtt rendelkezésre álló legutóbbi jóváhagyott éves pénzügyi kimutatását, a jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló társaság által benyújtott véleménnyel együtt, a 2013/34/EU […] irányelv 32. cikkével összhangban.”
12. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet átmeneti rendelkezéseit a 20. cikk tartalmazza, amelynek (1), (2) és (3) bekezdése így szól:
„(1) […] A 13. cikk (1) bekezdésétől eltérve a 2015‑ben fizetendő hozzájárulások tekintetében a szanálási hatóság minden intézményt legkésőbb 2015. november 30‑ig értesít az általuk befizetendő éves hozzájárulást meghatározó határozatáról.
(2) A 13. cikk (4) bekezdésétől eltérve, és tekintettel a 2015‑ben befizetendő hozzájárulásokra, a 13. cikk (3) bekezdésében említett határozat alapján esedékes összeget 2015. december 31‑ig kell befizetni.
(3) A 14. cikk (4) bekezdésétől eltérve, és tekintettel a 2015‑ben a szanálási hatóság rendelkezésére bocsátandó információkra, a szóban forgó bekezdésben említett információt legkésőbb 2015. szeptember 1‑jéig kell rendelkezésre bocsátani.”
13. A 21. cikk második bekezdése szerint ezt a rendeletet „2015. január 1‑jétől kell alkalmazni.”
B. A nemzeti jog. A 2014/59 irányelv végrehajtásáról szóló, 2015. november 16‑i 180. sz. törvényerejű rendelet(4)
14. A 2014/59 irányelvet a 180/2015 törvényerejű rendelet ültette át az olasz jogba, amely rendelet a hivatalos lapban történő közzététele napján, azaz 2015. november 16‑án lépett hatályba.
15. A 2. cikk (1) bekezdése értelmében:
„(1) A jelen rendelet az alábbi jogalanyokra alkalmazandó:
a) az Olaszországban székhellyel rendelkező bankok;
b) valamely bankcsoport olasz anyavállalata, valamint a banktörvény 60. és 61. cikke értelmében valamely bankcsoporthoz tartozó társaságok;
c) a banktörvény 65. cikkének (1) bekezdése értelmében összevont felügyelet hatálya alá tartozó társaságok;
d) az Olaszországban székhellyel rendelkező társaságok, amelyek valamely más tagállam összevont felügyelete alá tartoznak.”
16. A 3. cikk (1) bekezdése az alábbiakat rögzíti:
„Eltérő rendelkezés hiányában a Banca d’Italia szanálási hatóságként gyakorolja a jelen rendeletben foglalt feladat‑ és hatásköröket a 2. cikkben felsorolt jogalanyok vonatkozásában, feltéve, hogy azok székhelye Olaszországban található. A jelen rendeletben rögzített esetekben a Banca d’Italia feladat‑ és hatáskörei kiterjednek az Unió területén kívül székhellyel rendelkező bankok Olaszországban működő fióktelepeire.”
17. A 180/2015 törvényerejű rendelet szerint:
– „a szanálás céljainak elérése érdekében […] a Banca d’Italiánál egy vagy több szanálási alap jön létre” (78. cikk);
– „2024. december 31‑én a szanálási alapokat képező pénzügyi keret teljes összege a hozzájárulás fizetésére kötelezett jogalanyok jóváhagyott utolsó éves mérlegének záró időpontjában biztosított betétek összege 1%‑ának felel meg” (a 81. cikk (1) bekezdése);
– „az (1) bekezdésben megjelölt szint eléréséhez a hozzájárulásokat a 82. cikkel összhangban évente, időben a lehető legegyenletesebben elosztva kell kiszámítani és beszedni, valamint figyelembe kell venni azt is, hogy ezen hozzájárulások fizetése prociklikus hatást gyakorolhat a fizetésre kötelezettek pénzügyi pozíciójára” (a 81. cikk (2) bekezdése);
– „az Olaszországban székhellyel rendelkező bankoknak és az Unión kívüli bankok olasz fióktelepeinek évente rendes hozzájárulást kell fizetniük a szanálási alapokba a Banca d’Italia által a 2014/59/EU irányelv 103. cikkének (7) bekezdésén alapuló bizottsági rendelkezéseknek megfelelően megállapított összegben” (82. cikk);
– „ha a pénzügyi keret nem elegendő a 79. cikk (1) bekezdésében említett intézkedések fedezetére, az Olaszországban székhellyel rendelkező bankoknak, valamint az Unión kívüli bankok olasz fióktelepeinek a kiegészítő költségek fedezése érdekében rendkívüli hozzájárulást kell fizetniük a szanálási alapokba a Banca d’Italia által meghatározott mértékben” (83. cikk).
18. A Banco d’Italia 2015. szeptember 22‑i határozatával létrehozta az Unità di risoluzione e gestione della crisi (szanálási és válságkezelési egység)(5), amelyen keresztül gyakorolja a nemzeti szanálási hatóság feladatkörét. 2015. november 18‑án kelt határozatával(6) létrehozta a Nemzeti Bankszanálási Alapot.
II. A jogvita tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
19. A State Street Bank International GmbH (a továbbiakban: SSB International) egy német hitelintézet, amely Olaszország területén 2015. július 5‑ig egy olasz bankon, a State Street Bank SpA‑n (a továbbiakban: SSB Italia) keresztül működött.
20. 2015. július 6‑tól kezdődően, miután az SSB Italia beolvadt az SSB International‑be, az SSB International a letelepedés szabadságát gyakorolva a State Street Bank International GmbH – Succursale Italia elnevezésű, egyetlen fióktelepen keresztül működött tovább Olaszország területén.
21. 2015. november 22‑én a Banca d’Italia szanálási eljárást indított a joghatósága alá tartozó négy bankkal szemben,(7) amelynek költsége közel 3700 millió eurót tett ki.
22. E költségek fedezése érdekében a Banca d’Italia úgy határozott, hogy a 2015. évre vonatkozó rendes hozzájárulások (hozzávetőleg 588 millió euró) előírásán felül rendkívüli hozzájárulás fizetését is előírja. E rendkívüli hozzájárulás összegét a jogilag szabályozott felső korlát keretei között állapította meg, amely eléri a rendes hozzájárulások háromszorosát (1763 millió eurót).(8)
23. 2016. április 1‑jén hozott, 0445827. számú, „Contribuzione 2015 al Fondo Nazionale di Risoluzione (2015. évi hozzájárulás a Nemzeti Szanálási Alaphoz)” című határozata útján a Banca d’Italia az SSB International számára 5 102 425 euró befizetését írta elő, amelyből 1 275 606 euró a 2015. évi rendes hozzájárulásnak, 3 826 819 euró pedig a rendkívüli hozzájárulásnak felelt meg.
24. Az SSB International a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság, Olaszország) előtt kérte a Banca d’Italia 0445827/16. számú határozata, valamint az ahhoz kapcsolódó más aktusok megsemmisítését.
25. Az SSB International szerint a Banca d’Italia nem rendelkezett hatáskörrel a 2015. évre vonatkozó hozzájárulás előírására, mivel a vitatott kötelezettségek megállapításának időpontjában az SSB International a német szanálási hatóság joghatósága alá tartozott. Nem tartozott tehát „az Olaszországban székhellyel rendelkező bankok”, és még kevésbé „az Unión kívüli bankok olasz fióktelepei” közé a 180/2015 törvényerejű rendelet 82. és 83. cikke értelmében.
26. Az SSB International azt is állítja, hogy a 180/2015 törvényerejű rendelet azon rendelkezései, amelyek a Banca d’Italia intézkedéseinek alapját képezték, csak 2015. november 16‑án léptek hatályba. Ebben az időpontban az SSB Italia már megszűnt olyan bankként létezni, amelynek székhelye Olaszországban van, és ezért akkorra már kikerült a törvényerejű rendelet hatálya alól. Ráadásul a nemzeti szanálási alap létrehozása, valamint a 2014/59 irányelvben foglalt rendszer egésze működésének Olaszországban történő megkezdése is az SSB Italiának az anyavállalatba (SSB International) való beolvadását követően történt, azt követően tehát, hogy a felperes a nemzeti jog szerinti önálló bankként kivonult Olaszországból.
27. Másodlagosan az SSB International azt állítja, hogy a Banca d’Italia az éves hozzájárulás helyett legfeljebb csak rendes hozzájárulás fizetésére kötelezhette volna őt, amelynek összege arányos azon hónapok számával, amelyek során az SSB Italia a tevékenységet végezett.(9) Ez következne a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (1) bekezdésének analóg alkalmazásából, olyan módon, hogy az év során megszűnő jogalany kikerül a nemzeti szanálási hatóság felügyelete alól, és kizárólag a fennálltának időtartamára köteles hozzájárulást fizetni.
28. A Banca d’Italia vitatja ezeket az állításokat, és saját eljárása helytállósága mellett foglal állást. Álláspontja szerint az SSB Italia 2015. január 1‑jén az olasz bankrendszer része volt, ami igazolja a vonatkozó rendes és rendkívüli hozzájárulások fizetésének előírását. A szóban forgó pénzügyi intézményt érintő, ezt követően bekövetkezett alanyi változásoknak nincs jelentőségük.
29. A szanálásért felelős német hatóság nem tudta ténylegesen figyelembe venni az SSB Italianak az SSB Internationalbe történő beolvadását és az utóbbi ebből eredő méretbeli növekedését, mivel csak a 2015‑ös pénzügyi évre vonatkozó zárómérlegben – amely csak később volt elérhető – jelent meg az, hogy az SSB Italiának a német anyavállalatba történő beolvadása számviteli szempontból milyen hatást gyakorolt. A kettős adóztatás/hozzájárulás kockázata tehát kizárt.
30. A Banca d’Italia szerint az időbeli hatály szempontjából:
– A nemzeti szanálási hatóságnak a hozzájárulások követelésére vonatkozó lehetősége (és a hitelintézetek ezzel összefüggő, annak teljesítésére vonatkozó kötelezettsége) nem tehető függővé a 180/2015 törvényerejű rendelet hatálybalépésétől.
– A közvetlenül alkalmazandó 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet alapján 2015. novemberében jogszerűen követelhette a 2015. január 1‑jétől fizetendő hozzájárulásokat.
31. Az előterjesztett álláspontok alapján a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság, Olaszország) előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A hozzájárulási kötelezettséget az (EU) 2015/63 rendelet 12. cikke alapján nem befolyásoló »státuszváltozásnak« kell‑e tekinteni egy korábban valamely szanálásért felelős hatóság felügyelete alatt álló intézménynek egy másik tagállamhoz tartozó anyavállalatával való, beolvadással történő egyesülését is, amelyre a hozzájárulási időszakban került sor, és ez a szabály alkalmazandó‑e akkor is, ha az egyesülés és az intézmény ebből eredő megszűnése 2015‑ben történt, amikor a tagállamban sem a szanálásért felelős nemzeti hatóság, sem pedig a nemzeti alap nem jött még létre formálisan, és a hozzájárulásokat még nem számították ki?
2) Úgy kell‑e értelmezni az (EU) 2015/63 rendelet ugyanezen 12. cikkét e rendelet 14. cikkével, valamint a 2014/59/EU irányelv 103. és 104. cikkével együttesen, hogy az intézménytől, még akkor is, ha az a hozzájárulási évben egy másik tagállamhoz tartozó anyavállalatával beolvadással egyesült, erre az évre a teljes hozzájárulás megfizetése követelhető, nem pedig az azon hónapok számával arányos hozzájárulás, amikor az intézmény az első tagállam szanálásért felelős hatóságának felügyelete alá tartozott, analógia útján alkalmazva az (EU) 2015/63 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében az »újonnan felügyelet alá került« intézménnyel kapcsolatban megállapított szabályokat?
3) A 2014/59/EU irányelv, az (EU) 2015/63 rendelet, valamint a bankválságok esetén alkalmazandó szanálási eszközök rendszerét szabályozó elvek értelmében a rendes hozzájárulás tekintetében hozott szabályokat és különösen a 2015/63 rendelet 12. cikkének (2) bekezdését – a hozzájárulás fizetésére kötelezett személyek meghatározásának időpontja és a hozzájárulás mértéke tekintetében – a rendkívüli hozzájárulásra is alkalmazni kell‑e, figyelembe véve annak jellegét és a megállapításához előírt feltételeket?”
32. Az SSB International, a Banca d’Italia, a Bizottság, valamint az olasz és a spanyol kormány nyújtott be írásbeli észrevételeket. Valamennyien részt vettek a 2019. április 10‑én tartott tárgyaláson.
III. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elemzése
A. A banki helyreállítási és szanálási rendszerekkel kapcsolatos előzetes megfontolások
33. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre vonatkozó értékelésemet megelőzően szükségesnek tartom tömören ismertetni a banki helyreállítási és szanálási rendszerek finanszírozásának főbb vonalait.
34. A 2008‑as gazdasági válságra adott válaszként az euróövezetbe tartozó országok létrehoztak egy bankuniót, a prudenciális felügyelet, valamint a pénzügyi intézmények helyreállítása és szanálása tárgykörébe tartozó hatásköröknek az Unió intézményeire történő átruházásával. A hatáskörök átruházásának folyamatát az Unió valamennyi tagállamára vonatkozó jogharmonizáció (az úgynevezett egységes szabálykönyv) előzte meg.
35. Habár az egységes betétbiztosítási rendszert még létre kell hozni, a bankunió másik két pillére, az egységes felügyeleti mechanizmus (a továbbiakban: EFM) és az ESZM működik. Ezt megelőzően uniós szintű harmonizációs szabályokat fogadtak el a prudenciális felügyelet és a bankszanálás tárgyában.
36. A helyreállítás és a bankszanálás vonatkozásában a harmonizációt a 2014/59 irányelv valósította meg 2015. január 1‑jei hatállyal. Az euróövezet országai esetében a 806/2014/EU rendelet(10) elfogadása lehetővé tette az ESZM elindítását 2016. január 1‑jétől kezdődően, az EFM 2015. január 1‑jei létrejöttét követően.
37. A 2014/59 irányelv szabályokat és eljárásokat tartalmaz annak érdekében, hogy a hitelintézetek helyreállításának és szanálásának költségeit a pénzügyi szektor egésze vállalja, a nemzeti költségvetés terhére történő megmentések elkerülése céljából.
38. A szanálási eszközök hatékonysága számos esetben attól függhet, hogy rendelkezésre áll‑e rövid távú finanszírozás. Ezért a 2014/59 irányelv (99. cikke) előírta egy európai rendszer felállítását, amely a következőkből áll: i. a nemzeti finanszírozási rendszerek (a 100–105. cikkek); ii. a nemzeti finanszírozási rendszerek közötti kölcsönnyújtás (106. cikk); és iii. a csoportszintű szanálás esetén a nemzeti finanszírozási rendszerek kölcsönössége (107. cikk).
39. Valamennyi tagállamnak létre kellett hoznia és pénzügyi forrásokkal el kellett látnia a saját nemzeti finanszírozási rendszerét, amely az adott tagállam szanálási hatóságának irányítása alatt áll, és amelyet a szanálási eszközök hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében kell működtetni.(11)
40. A nemzeti szanálási alapok finanszírozása három forrásból valósul meg:(12)
– Az előzetes vagy rendes hozzájárulások, amelyeket a pénzügyi intézményektől bármely szanálási művelet előtt vagy attól függetlenül kell beszedni (a 2014/59 irányelv 103. cikke).
– Az utólagos vagy rendkívüli hozzájárulások, amelyek ugyancsak követelhetők ezen intézményektől „ha a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök nem elegendőek a finanszírozási rendszer alkalmazása kapcsán felmerült veszteségek, költségek vagy egyéb kiadások fedezéséhez” (a 2014/59 irányelv 104. cikke).
– Alternatív finanszírozási eszközök, mint például kölcsönök vagy a támogatás más formái, amelyeket az előző hozzájárulások elégtelensége esetén lehet igénybe venni (a 2014/59 irányelv 105. cikke).
41. A 2014/59 irányelv 102. cikke (1) bekezdése határozza meg a rendes hozzájárulások mértékét. A tagállamok biztosítják, hogy ezen irányelv hatálybalépésétől (2015. január 1.) 2024. december 31‑ig terjedő időszakban „a finanszírozási rendszereik rendelkezésre álló pénzügyi eszközei elérjék a területükön engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át”.(13)
42. A rendes hozzájárulást legalább évente egyszer kell megfizetni és annak tükröznie kell mind az intézmény méretét, mind tevékenységének kockázati kitettségét.(14) A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet részletezi a rendes hozzájárulás számításának elemeit és eljárását.
43. Ha a rendes hozzájárulások nem elegendőek a 2014/59 irányelv 104. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott esetek fedezéséhez, ez a rendelkezés lehetővé teszi az államok számára rendkívüli vagy utólagos hozzájárulást beszedését a területükön működő hitelintézetektől.
44. A rendkívüli utólagos hozzájárulások nem haladhatják meg a rendes hozzájárulások éves összegének háromszorosát. Számításuk és kezelésük a rendes hozzájárulásokéhoz hasonló.
45. A 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 2015. január 1‑jétől az Unió valamennyi tagállamára alkalmazandó. Ugyanakkor az euróövezet bankunióban részt vevő 19 állama (köztük Olaszország) esetében 2016. január 1‑jei aktiválása folytán az ESZM átfedésbe került ezzel a két jogszabállyal.
46. Ugyanis 2016. január 1‑jétől kezdődő hatállyal az ESZM rendelet:
– Egyetlen uniós szerv, az úgynevezett Egységes Szanálási Testület (ESZT) kezébe központosította a bankszanálási és helyreállítási hatásköröket, amely az EFM felügyelete alatt álló jelentős intézetek vonatkozásában jár el.
– Létrehozta saját intervencióinak finanszírozási rendszerét, az ESZA‑t, amely az ESZT irányítása alatt áll, és amelyet a nemzeti szanálási alapok bevételeiből finanszíroznak.
47. Az ESZA tehát az ESZM finanszírozási rendszere. Célja, hogy fokozatosan (nyolc éves időszak alatt, 2016‑tól 2024‑ig) felváltsa a nemzeti alapokat az EFM és az ESZM felügyelete alatt álló hitelintézetek szanálása tekintetében. A nemzeti alapok csupán a bankunióban részt vevő tagállamok kevésbé jelentős intézetei számára maradnának fenn.(15)
48. A 806/2014 rendelet 67–79. cikke szabályozza az ESZA‑t, a 2014/59 irányelv nemzeti szanálási alapokra vonatkozó rendelkezéseivel majdnem teljes párhuzamban. Ez a helyzet a bevételei,(16) az eszközei,(17) valamint a rendes és rendkívüli hozzájárulások számításának módja esetében.(18)
49. Az ESZA sajátossága az eszközök fokozatos kölcsönössé tételében áll, amelyet a 806/2014 rendelet írt elő, és a bankunióban részt vevő uniós tagállamok közötti kormányközi megállapodás hajtott végre (a 2014. május 21‑én Brüsszelben létrejött, „Az Egységes Szanálási Alapba fizetendő hozzájárulásoknak az alapba való átutalásáról és közös felhasználásúvá tételéről szóló kormányközi megállapodás”).(19)
50. Az ESZA finanszírozása a nemzeti szanálási alapok által beszedett pénzügyi eszközökből történik.(20) Kezdetben „nemzeti részalapokból” áll, amelyek egy nyolc éves átmeneti időszak alatt fokozatosan összevonásra kerülnek. Az első évben a befolyt bevételek 40%‑át tették kölcsönös felhasználásúvá, a második évben 20%‑át, majd a fennmaradó hat év során egyenlő mértékben növelik ennek mértékét a nemzeti részalapok megszűnéséig.
51. A 2014. május 21‑i megállapodás 3. cikkének (3) és (5) bekezdése a következőket rögzíti:
– A 2014/59 irányelv 103. és 104. cikkével összhangban a megállapodás alkalmazásának kezdő időpontja (2016. január 1.) előtt beszedett hozzájárulásokat legkésőbb 2016. január 31‑ig át kellett átutalni az ESZA‑ba.
– 2016‑tól kezdődően az egyes évekre vonatkozó rendes előzetes hozzájárulásokat az adott év június 30‑ig át kell utalni az ESZA‑ba.(21)
– A rendkívüli utólagos hozzájárulásokat a beszedést követően azonnal át kell utalni.
B. A hitelintézetek státuszváltozásának a nemzeti szanálási alapokhoz való rendes előzetes hozzájárulásokra gyakorolt hatása (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdés)
52. A kérdést előterjesztő bíróságnak azt kívánja megtudni, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdésével összhangban „státuszváltozásnak” minősül‑e a vállalkozás azon művelete, amelynek eredményeként egy hitelintézet, amely addig a nemzeti szanálási hatóság felügyelete alatt állt, beolvad (beolvadással történő egyesülés) az anyavállalatba, amelynek székhelye más tagállam területén található.
53. A kérdésnek akkor van értelme, ha rögzítjük, hogy az említett rendelkezés értelmében „az intézmény státuszának hozzájárulási időszak alatti megváltozása nem befolyásolja az adott évben fizetendő éves hozzájárulást”. A vita központi kérdése, hogy a jelen ügyben felmerült körülmények esetén az intézmény köteles‑e teljes egészében megfizetni a szóban forgó időszakra eső hozzájárulást, vagy csak annak arányos részét (vagyis azon hónapokkal arányos mértékét, amelyekben az első tagállam hatóságának felügyelete alatt állt).
54. Az SSB International álláspontja szerint e fogalmat megszorítóan kell értelmezni, olyan módon, hogy az nem foglalja magában a beolvadás útján történő egyesülést, hanem kizárólag a pénzügyi intézmények méretében bekövetkezett változásokra szorítkozik. Ezzel szemben a Bizottság, a Banca d’Italia, valamint a spanyol és az olasz kormány tág értelmezést javasolnak, amelynek értelmében a „státuszváltozás”, mint önálló uniós jogi fogalom magában foglalja a határokon átnyúló beolvadással történő egyesüléseket is. Tehát az SSB Italia SSB Internationalba történő beolvadására is alkalmazandó.
55. A második állásponttal értek egyet.
56. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése egységes alkalmazást követel meg valamennyi tagállamban. Az e jogszabályban foglalt, valamely intézmény „státuszváltozása” vagy a „feltételek változása”(22) fogalmat önálló uniós jogi fogalomként kell értelmezni, annál is inkább, mivel ez a rendelkezés nem utal vissza a nemzeti jogra.
57. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának hermeneutikai módszerét(23) követve, a nyelvtani, rendszertani és teleologikus értelmezési kritériumokhoz fogok folyamodni.
1. Nyelvtani értelmezés
58. Nyelvtani szempontból akkor van szó valamely pénzügyi intézmény „státuszváltozásáról”, ha olyan módon változik meg annak jogi vagy tényleges helyzete, amely alapvető változást eredményez a 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet alkalmazásában.
59. Ezen változások közé tartozik természetesen a méretbeli változás, amelyre implicit módon utal az e rendelkezésben szereplő, „ideértve a kis intézményeket is” beszúrás. Ez azonban csak egyike a státuszváltozások módjainak, ám nem az egyetlen.
60. A 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (különösen annak 10. cikke) egyszerűsített és kedvezőbb szabályokat tartalmaz a kis intézmények rendes hozzájárulásainak számítására.(24) Ebből nem lehet következtetni arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése értelmében az egyetlen irreleváns státuszváltozás a pénzügyi intézmények méretében a kedvezőbb hozzájárulási rendszerbe tartozás céljából megvalósított változás.
61. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (valamint az ESZM hatálya alá tartozó intézmények vonatkozásában a 2015/81 végrehajtási rendelet) célja ugyanis az olyan változtatások megakadályozása, hogy a pénzügyi intézmények méretét mesterségesen – vagyis a rendes hozzájárulások egyszerűsített számítása rendszerének hatálya alá kerülés céljából – csökkentsék.
62. Márpedig a pénzügyi intézmények státuszváltozása, amelyre a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése utal, nyelvtani értelmezés szerint nem korlátozódik az említett intézmények méretének vagy dimenziójának csökkenésére. A szövegszerű értelmezés szerint a vitatott fogalom lehetővé teszi, hogy egyéb eseteket is magában foglaljon.
63. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikke (2) bekezdésének nyelvtani értelmezése alapján ugyancsak el lehet vetni az SSB International megszorító érvelését, amely szerint a státuszváltozás kizárólag a pénzügyi intézmény társasági szerkezetének vagy dimenziójának módosítását jelenti, feltéve hogy az az állam területén belül, következésképpen a nemzeti szanálási rendszer hatálya alatt marad.
64. Ez az érv azt eredményezné, hogy ki kell zárni a státuszváltozás köréből a határon átnyúló egyesüléseket,(25) mivel ezekre vonatkozóan nincs egyetlen említés sem a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdésében. Ezenfelül, ahogyan azt a következőkben kifejtem, ez ellentmondana a 2014/59 irányelv logikájának, amely a bankszanálás finanszírozási mechanizmusai összekapcsolt európai rendszerét hozza létre.(26)
2. Rendszertani értelmezés
65. Rendszertani szempontból nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 806/2014 rendelet bevezeti az Egységes Szanálási Alapot, amelynek fokozatosan részévé válnak a bankunióban részt vevő államok nemzeti szanálási alapjai. Ebben az összefüggésben szigorúan nem is lehet szó határon átnyúló beolvadással történő egyesülésről, mivel a rendes hozzájárulások összegét az ESZT rögzíti és beszedésüket a nemzeti alapok végzik az ESZA‑ba történő integrálás céljából.
66. Így tehát a „státuszváltozás” fogalma a 2014/59 irányelv és a többi ilyen tárgyú jogszabály alkalmazásában magában foglalja a határon átnyúló beolvadással történő egyesüléseket is, amelyek tehát a rendes hozzájárulások számítása szempontjából jelentőségüket vesztik.
67. Valójában, a Bizottság érvelése szerint, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikke:
– A (2) bekezdésében általános szabályként rögzíti a pénzügyi szervezetek státuszváltozásainak irrelevanciáját a nemzeti szanálási alaphoz történő éves rendes hozzájárulások fizetése szempontjából.
– Az (1) bekezdésében az említett szabály alóli egyetlen kivételként kimondja, hogy a hozzájárulás időarányos részét kell megfizetniük az új intézményeknek, amelyek a hozzájárulási időszak egy részében állnak felügyelet alatt.
3. Teleologikus értelmezés
68. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdését a nemzeti szanálási alapok megalkotásához vezető két céllal összhangban kell értelmezni, nevezetesen: a) a rendes hozzájárulások számítása stabilitásának szükségessége; és b) ezen alapok fokozatos egységesítése és központosítása.
a) A hozzájárulások számításának stabilitása
69. A 2014/59 irányelv 102. cikke és 103. cikkének (1) bekezdése, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke előírja a rendes hozzájárulások éves beszedését(27) annak érdekében, hogy a finanszírozási rendszerek eszközei fokozatosan (2024. december 31‑ig) elérjék a területükön engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át.
70. E cél elérése teszi szükségessé, hogy a nemzeti szanálási hatóság megállapítsa a rendes hozzájárulások összegét a pénzügyi intézmények adott év január 1‑jei helyzetének megfelelően. Ezért a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkének (1) bekezdése kötelezi ezeket az intézményeket arra, hogy bocsássák a szanálási hatóság rendelkezésére a hozzájárulási időszakot megelőző év december 31. előtt rendelkezésre álló legutóbbi jóváhagyott éves számviteli kimutatásaikat, a jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló társaság által benyújtott véleménnyel együtt.(28)
71. Amint látható, a rendes hozzájárulások számítását a nemzeti hatóság joghatósága alá tartozó pénzügyi intézményekről minden év január 1‑jén készült „pillanatkép” alapján kell elvégezni, összhangban az adott intézményekről rendelkezésre álló pénzügyi adatokkal.
72. A számítás stabilitása alapvető fontosságú a rendes hozzájárulások fokozatos növeléséhez, míg 2024‑re el nem érik a betétek összegének 1%‑át. Ha a szanálási hatóságoknak figyelembe kellene venniük az intézmények jogi és pénzügyi helyzetében az egész év során bekövetkezett változásokat, aligha volna lehetséges a 2014/59 irányelv által kijelölt szint elérése.
73. Ebből következik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése főszabályként az év során bekövetkezett státuszváltozások irrelevanciáját írja elő a rendes hozzájárulások számítása szempontjából. Ezt a szabályt támasztja alá, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem engedélyezi az éves rendes hozzájárulások összegének újraszámítását azon változások függvényében, amelyeken az intézmények adott év folyamán keresztülmennek, ahogyan arra a Bizottság találó módon rámutat.
b) A nemzeti szanálási alapok fokozatos egységesítése és központosítása
74. A 2014/59 irányelv és az ESZM rendelet célja a nemzeti szanálási alapok fokozatos egységesítése és központosítása. Ezzel a céllal inkább összhangban áll a „státuszváltozás” fogalmának olyan értelmezése, amely magában foglalja a határon átnyúló beolvadással történő egyesüléseket, lényegtelennek tekintve azokat a rendes hozzájárulások számítása szempontjából.
75. Az euróövezet országaiban a nemzeti szanálási alapok 2015. évi létrehozása (a 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet útján) 2016‑tól kezdve vegyült az ESZM és az ESZA bevezetésével.(29) Ebben az összefüggésben a nemzeti és a határon átnyúló beolvadással történő egyesülések közötti különbségtétel értelmét veszti a rendes hozzájárulások fizetése szempontjából.
76. Az ESZM bevezetése egységes és központosított szanálási rendszert feltételezett a jelentős pénzügyi intézmények számára. Ez a rendszer az egységes Alap (az ESZT irányítása alatt álló ESZA) köré rendeződik, habár most még nemzeti egységekből áll, amelyek 2024‑ig fokozatosan kölcsönössé válnak. Ebből következik, hogy el kell utasítani az SSB International érvelését, amely a nemzeti szanálási alapok közötti szigorú elkülönítést javasolja,(30) miközben az már a 2015‑ös átmeneti év vonatkozásában sem védhető.
77. Véleményem szerint a határon átnyúló, beolvadással történő egyesüléseket még akkor is lényegtelennek kellene tekinteni a rendes hozzájárulások számítása szempontjából, ha el kellene ismerni ezt a szigorú elkülönítést. Figyelemmel arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése éppúgy vonatkozik a beolvadó intézmény országának (a jelen esetben Olaszország) hatóságára, mint az anyavállalat országának (Németország) hatóságára, a kettős adóztatás/hozzájárulás kockázata kizárt: Az SSB International a 2015. évre vonatkozó hozzájárulást az olasz szanálási alapba fizeti be az SSB Italia útján, anélkül hogy növekedne a 2015‑ben a hasonló német alaphoz való hozzájárulása (a vele 2015. július 5‑én beolvadás útján egyesült leányvállalata eszközeihez és kockázataihoz kapcsolódóan).
78. Az adott évben bekövetkezett beolvadás útján történő egyesülés esetében az átvevő intézménynek kell megfizetnie a teljes éves hozzájárulást a beolvadó intézmény székhelye szerinti állam nemzeti szanálási alapja részére. A már kifejtettek szerint a számításhoz a kivetés évének január 1. napján fennálló helyzetet kell figyelembe venni, és az utóbb bekövetkezett státuszváltozásoknak –– köztük a határon átnyúló beolvadással történő egyesülésnek – nincs jelentőségük.
79. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet által rögzített ezen főszabály alól ugyanezen cikk (1) bekezdése egyetlen kivételt ír elő: az újonnan alapított pénzügyi intézmények számára a hozzájárulás időarányos részének megfizetését. Az erre az esetre vonatkozó különös megoldást nem lehet olyan mértékben kiterjeszteni, hogy az lerontsa a főszabályt (vagyis, a státuszváltozások irrelevanciáját).
80. Nem fogadható el tehát az a kérelem, hogy az éves hozzájárulás összegét mérsékeljék, ha a pénzügyi intézmény státuszváltozása jogi szempontból irreleváns. Mindezekből következően megalapozatlan az SSB International által javasolt analóg alkalmazás.
C. A hitelintézetek státuszváltozásának a nemzeti szanálási alapokhoz való rendkívüli utólagos hozzájárulásokra gyakorolt hatása (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés)
81. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy határon átnyúló beolvadással történő egyesülés esetén a rendkívüli hozzájárulások ugyanazon szabályozás hatálya alá tartoznak‑e, mint a rendes hozzájárulások.
82. Az észrevételt előterjesztő felek válaszai teljes mértékben eltérőek.
– A Banca d’Italia és az olasz kormány szerint az ezen hozzájárulások beszedésére és számítására ugyanazon szabályok irányadóak, mint a rendes hozzájárulásokra. Határon átnyúló beolvadással történő egyesülés esetén a státuszváltozás bekövetkezésének évében az átvevő intézmény köteles a beolvadó intézmény állama szerinti szanálási hatóság által megállapított rendkívüli hozzájárulás megfizetésére.
– Az SSB International és a Bizottság – habár eltérő érvelés alapján – úgy értelmezik, hogy a 2014/59 irányelv 104. cikke értelmében kizárólag azok az intézmények kötelesek a rendkívüli hozzájárulások megfizetésére, amelyek e hozzájárulások beszedésének időpontjában a nemzeti szanálási alap joghatósága alatt állnak.
83. A 2014/59 irányelv 104. cikkének (1) bekezdése szerint az utólagos vagy rendkívüli hozzájárulásokat a nemzeti szanálási hatóság akkor szedi be, „ha a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök nem elegendőek a finanszírozási rendszer alkalmazása kapcsán felmerült veszteségek, költségek vagy egyéb kiadások fedezéséhez”.
84. Ugyanezen rendelkezés kimondja, hogy a rendkívüli hozzájárulások a 103. cikk (2) bekezdésében meghatározott szabályoknak megfelelően kerülnek elosztásra az intézmények között, azzal a korlátozással, hogy azok nem haladhatják meg a rendes éves hozzájárulások összegének háromszorosát. Ezenfelül, a 2014/59 irányelv 104. cikkének (2) bekezdése szerint a 103. cikk (4)‑(8) bekezdését ugyancsak alkalmazni kell a rendkívüli hozzájárulásokra.
85. Véleményem szerint a 2014/59 irányelv 104. cikkében foglalt, a rendes hozzájárulások jogszabályi rendszerére vonatkozó hivatkozások nem jelentik azt, hogy a rendkívüli hozzájárulások a rendes hozzájárulások hasonmásai. Habár az utóbbiak számításának módszere azonos az előzőek számítási módszerével, ahogyan azt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet pontosítja, a felső határuk vagy korlátjuk eltérő, figyelemmel arra, hogy a rendkívüli hozzájárulások mértéke akár az éves hozzájárulás háromszorosát is elérheti. A 104. cikk (3) bekezdése lehetővé teszi a rendkívüli hozzájárulás fizetésének teljes vagy részleges elhalasztását is,(31) amely lehetőség a rendes hozzájárulások esetében nem áll rendelkezésre. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy a beszedés időpontja és észszerű indoka ugyancsak eltérő a két hozzájárulás esetében.
86. A szanálási hatóságok a rendkívüli hozzájárulásokat veszik igénybe, ha olyan műveleteket kell végrehajtani, amelyek a nemzeti Alap mértékét csökkentik és az éves szinten rögzített eszközök mértékének eléréséhez kiegészítő bevételeket tesznek szükségessé. Emiatt a rendkívüli hozzájárulások előre nem láthatóak, vagyis nem lehet úgy tervezni velük, mint a rendes hozzájárulásokkal, amelyek beszedése a kiszabás szerinti naptári évben, az intézmények január 1‑jei állapotának megfelelően történik.
87. A rendkívüli hozzájárulások összege tehát a nemzeti szanálási alap refinanszírozási szükségletének függvénye, figyelemmel a konkrét szanálási műveletek során felhasznált eszközökre.(32) Jellegüknél fogva, a kiszabásuk időpontja bizonytalan, mivel az az Alap számára veszteséget eredményező szanálási műveletek időpontjától függ.
88. Figyelemmel arra, hogy ezek előre nem láthatóak, és tervezésük nem lehetséges, úgy vélem, hogy – ahogyan arra a Bizottság hivatkozik – a rendkívüli hozzájárulások kizárólag azoktól az intézményektől követelhetőek, amelyek az érintett határozat meghozatalának időpontjában a nemzeti szanálási Alap joghatósága alatt állnak.
89. A rendkívüli hozzájárulások kiszabásakor alapvetően az állam pénzügyi rendszerében tevékenykedő intézmények generálják azt a kockázatot, amely annak behajtásához vezetett (azaz azt a kockázatot, amely az Alap eszközeinek felhasználásával járó szanálási műveletet kiváltotta). Azok az intézmények, amelyek a rendkívüli hozzájárulások meghatározásának évében kikerülnek a szanálási hatóság joghatósága alól, általában csekély mértékben hatnak közre a szanálási műveleteket kiváltó kockázat felmerülésében.
90. Ez az értelmezés áll összhangban a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdésével, amely kizárólag a rendes hozzájárulások szempontjából tárgyalja a státuszváltozás hatásainak semlegesítését, azonban nem tesz említést a rendkívüli hozzájárulásokról.(33) Ezért az az intézmény, amely azt megelőzően egyesül másik tagállambeli anyavállalatával, hogy a szanálási hatóság előírja a rendkívüli hozzájárulások fizetését, nem köteles azokat megfizetni abban az államban, amelyben már nincs jelen.
91. Ennek megfelelően az átvevő intézménynek a saját székhelye szerinti állam szanálási alapja által meghatározott rendkívüli hozzájárulásokat kell megfizetnie, számításba véve a beolvadás útján egyesült intézmény vagyonát is, anélkül, hogy a szóban forgó állam pénzügyi rendszerébe belépő intézmények számára a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, időarányos fizetés kedvezményében részesülhetne. Ilyen módon kivédhetőek a rendkívüli hozzájárulások befizetésének státuszváltozás útján történő elkerülésére irányuló manőverek.
92. Az intézmény státuszváltozása következésképpen igenis kihat a rendkívüli hozzájárulások beszedésére, amelyet a bankszektorról azok elfogadásának időpontjában készült, az adott időpontban a szanálási hatóság joghatósága alá tartozó intézményeket rögzítő „pillanatkép” alapján kell elvégezni.
D. A nemzeti szanálási alapokhoz való rendes hozzájárulások alkalmazásának időbeli hatálya (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés második fele)
93. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdése szerinti „státuszváltozás” fogalmának értelmezése alkalmazandó‑e akkor is, ha az egyesülés és az intézmény ebből eredő megszűnése 2015‑ben történt, amikor Olaszországban sem a szanálásért felelős nemzeti hatóság, sem pedig a nemzeti alap nem jött még létre formálisan, és a hozzájárulásokat még nem számították ki.
94. Az ezen kérdésre adott válasz a 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet által a 2015. évi rendes hozzájárulások bevezetésére, számítására és beszedésére megállapított átmeneti rendelkezések elemzését igényli.
95. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az álláspontok ismét különböznek:
– A Bizottság, a Banca d’Italia, valamint a spanyol és az olasz kormány szerint ez az átmeneti rendszer a 2015. évben lehetővé teszi az olasz szanálási alap által megállapított rendes hozzájárulások kiszabását. Ez a szabály irányadó azokra az intézményekre is, amelyek egy adott időszakban Olaszországban rendelkeztek székhellyel, ám az megszűnt egy olyan beolvadással történő egyesülés következtében, amely azt megelőzően következett be, hogy a szóban forgó alapot létrehozták vagy az azt kezelő nemzeti hatóságot megalapították, vagy a hozzájárulások mértékét meghatározták volna.
– Ezzel szemben az SSB International álláspontja szerint Olaszország a 180/2015 törvényerejű rendelet útján ültette át az olasz jogba a 2014/59 irányelvet, amely 2015. november 16‑án lépett hatályba, visszamenőleges alkalmazás nélkül. Mivel az SSB Italia beolvadás útján történő egyesülésére 2015. július 6‑án került sor, az olasz szanálási alap az SSB Internationallal szemben nem hivatkozhatott a 2014/59 irányelvre (a 2015. évi rendes hozzájárulások beszedésének megalapozása céljából), figyelemmel arra, hogy az irányelvek fordított közvetlen hatálya nem elfogadott. Habár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet ebben az időpontban már hatályban volt, annak a 2014/59 irányelvtől független alkalmazása nem volt lehetséges.
96. A 2014/59 irányelv 130. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy a tagállamok 2014. december 31‑ig hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelvnek megfeleljenek, és kimondja, hogy a tagállamok ezeket az intézkedéseket 2015. január 1‑jétől alkalmazzák.
97. Nem kétséges, hogy Olaszország késedelmesen ültette át ezt az irányelvet a belső jogába. A nemzeti jogba átültető szabály (a 180/2015 törvényerejű rendelet) 2015. november 16‑án lépett hatályba, és a Banca d’Italia nemzeti szanálási hatóságként eljárva csak 2015. november 18‑án hozta létre a szanálási alapot, ilyen módon a pénzügyi intézményektől (ideértve az SSB Internationalt is) csak 2015. november 23‑án, illetve 26‑án követelte a rendes és rendkívüli hozzájárulások megfizetését.
98. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet esetében, annak hatálybalépésére 2015. február 6‑án került sor, habár e rendelet 21. cikkének második bekezdése megállapítja, hogy „a rendeletet 2015. január 1‑jétől kell alkalmazni”. Következésképpen e rendelet, amelynek az olasz jogba történő átültetésére nincs szükség, hatályban volt az SSB Italia beolvadás útján történő egyesülésének időpontjában.
99. A 2014/59 irányelv(34) és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet késői elfogadása indokolta a felhatalmazáson alapuló rendelet átmeneti rendelkezéseinek elfogadását, amelyek lehetővé teszik a 2015. évre vonatkozó rendes hozzájárulások beszedését. Ezeket az intézkedéseket a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1), (2) (3) és (4) bekezdése tartalmazza, amelyek tartalmából a jogvita tényállásával kapcsolatban a következő következtetések vonhatók le:
– A szanálási hatóságoknak legkésőbb 2015. november 30‑át megelőzően kellett értesíteniük az intézményeket a 2015. évre irányadó rendes hozzájárulások összegét rögzítő határozatról. A Banca d’Italia 2015. november 23‑án közölte ezt a határozatot az SSB Internationallal, vagyis betartotta a jogszabály által előírt határidőt.
– A 2015. évi rendes hozzájárulás összegét legkésőbb 2015. december 31‑ig kellett befizetni. Figyelemmel a Banca d’Italia tájékoztatásának időpontjára, az SSB International be tudta tartani ezt a határidőt.
– A 2015. évi rendes hozzájárulás számításához szükséges információt legkésőbb 2015. szeptember 1‑jéig kellett megküldeni a szanálási hatóság részére.
– A betétbiztosítási rendszereknek a 2015. július 31. előtt biztosított betétek összegére vonatkozó információt legkésőbb 2015. szeptember 1‑jéig kellett a szanálási hatóság rendelkezésére bocsátaniuk.
100. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke nem tartalmaz semmilyen átmeneti vagy hatályon kívül helyező rendelkezést a rendes hozzájárulások számítására vonatkozóan. Ez a Bíróság által az átmeneti jogi rendelkezésekkel kapcsolatban megállapított kritériumok szerint(35) azt feltételezi, hogy a számítást 2015‑ben kellett elvégezni, a 2014/59 irányelvben előírt és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben részletezett általános szabály szerint.
101. A rendes hozzájárulások számításának referencia‑időpontja a szóban forgó év január 1., az intézményeknél az adott évben bekövetkezett státuszváltozásokra tekintet nélkül.
102. Következésképpen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet lehetővé tette a 2015. évre vonatkozó rendes hozzájárulások befizetésének megkövetelését minden, 2015. január 1‑jén Olaszországban letelepedett intézménnyel szemben. Ebben az összefüggésben valamely intézmény határon átnyúló beolvadással történő egyesülés miatti megszűnése hatástalan.
103. Figyelembe kell venni, hogy a rendes hozzájárulásokat évente kell megfizetni, és beszedésük lényeges elemeit a 2014/59 irányelv határozta meg a 2015. évtől kezdődően. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet rögzítette a fent hivatkozott átmeneti rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették a 2015. évi hozzájárulás későbbi időpontokban történő beszedését. Habár az olasz állam késve ültette át a 2014/59 irányelvet, időben elfogadta a belső végrehajtási jogszabályt (a 180/2015 törvényerejű rendeletet) a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkében előírt beszedési ütemezés teljesítéséhez.
104. Következésképpen úgy vélem, nem a 180/2015 törvényerejű rendelet visszamenőleges alkalmazásának esete forog fenn, ahogyan arra az SSB hivatkozik. Inkább a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkében rögzített átmeneti rendelkezéseknek a 2015. évi hozzájárulások beszedése céljából való alkalmazásáról van szó, a 2014/59 irányelv végrehajtása érdekében, amely előzetes jelleggel szabályozta ezen hozzájárulások lényeges elemeit.
105. A fenti okból szükségtelennek tartom annak elemzését, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 2015. január 1‑jétől alkalmazható volt‑e és közvetlen hatállyal bírt‑e (Olaszországban is). Kitérek azonban erre is, arra az esetre, ha a Bíróság vizsgálná ezt a kérdést.
106. Az SSB International érvelése szerint a felhatalmazáson alapuló rendeletet nem lehet közvetlenül alkalmazni egy tagállamban, ha még nem ültették át ezen állam belső jogába azt az irányelvet, amelynek végrehajtására a felhatalmazáson alapuló rendelet irányul. Elképzelhetetlen lenne tehát a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet alkalmazása az SSB Italiára, mivel a 2014/59 irányelv olasz jogba való átültetésére 2015. november 16‑án került sor, amely időpontban az SSB Italia már nem létezett, az SSB Internationalba való, 2015. július 6‑i beolvadása következtében.
107. Nem értek egyet ezzel az érveléssel. Tény, hogy a Bíróság általában nem ismeri el az irányelvek fordított vertikális közvetlen hatályát.(36) Ezt a szabályt azonban árnyalni kell a jelen ügyhöz hasonló esetben, mivel a 2014/59 irányelv, amely az alapjogszabály, a 103. cikke (7) és (8) bekezdésében tartalmaz egy felhatalmazást,(37) amelynek értelmében a Bizottság az alábbi céllal fogadta el a felhatalmazáson alapuló jogszabályt (a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet):
– „Annak részletes meghatározása céljából, mit jelent a hozzájárulásnak az intézmények kockázati profiljával arányos kiigazítása” egy sor, részletesen felsorolt tényezőre figyelemmel.
– A „(4) bekezdésben említett, a hozzájárulások tényleges befizetésének biztosítására irányuló nyilvántartási, számviteli, beszámolási és egyéb kötelezettségek” valamint „a (4) bekezdésben említett, a hozzájárulások szabályszerű befizetésének megfelelő ellenőrzésére szolgáló intézkedések” konkretizálása.
108. Megítélésem szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem lép túl a felhatalmazó aktus által adott felhatalmazás korlátain,(38) amikor megállapítja az éves rendes hozzájárulások beszedésére irányuló általános eljárás határidőit. Nem lépi túl az alapul fekvő jogszabály korlátait akkor sem, amikor a 20. cikkében rögzíti a 2015. évben alkalmazandó rendelkezéseket. Ahogyan arra korábban már rámutattam, a 2014/59 irányelv átültetésére nyitva álló szűk határidő és a tagállamok belső jogába való átültetésben bekövetkezett késedelmek elengedhetetlenné tették ezen átmeneti rendelkezéseket a 2015. évi rendes hozzájárulások beszedése érdekében.
109. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet tehát az olasz jogrendszerben 2015. január 1‑jétől közvetlenül alkalmazandó szabály volt, és ezen időponttól kezdődően, amint hatályba lépett, önmagában képes volt joghatás kiváltására.
110. Nem volna logikus a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet érvényesülését (amely álláspontom szerint önmagában is teljes, így közvetlen alkalmazás tárgyát képezheti) a 2014/59 irányelv belső jogba való átültetésétől függővé tenni. Ha így történne, akkor bármely tagállam semlegesíthetné és késleltethetné a felhatalmazáson alapuló rendelet közvetlen alkalmazását pusztán azáltal, hogy késlekedik az alapjául szolgáló irányelv átültetésével. Ahogyan azt a Bizottság és a Banca d’Italia kiemeli, a késedelem hátrányosan befolyásolná a felhatalmazáson alapuló rendelet egységes alkalmazását, amelyet egyes tagállamokban előbb, más tagállamokban pedig később kellene alkalmazni.
111. A késedelem ezen felül negatív hatást gyakorolna a nemzeti szanálási alapok, és végső soron az ESZA egységes finanszírozására. Ha a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem 2015. január 1‑jétől lenne alkalmazható Olaszországban, akkor az olasz szanálási alap csak a 2015. évi rendes hozzájárulásnak csak kis százalékát (a 2015. november 16., vagyis a nemzeti jogba átültető szabály hatálybalépése utáni részét) szedhette volna be. Ezenfelül, ebben az esetben az olasz szanálási alap 2016‑ban nem járulna hozzá az ESZA‑hoz az olasz pénzügyi intézmények méretétől függően rá eső arányos résszel.
112. Következésképpen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkében foglalt átmeneti rendelkezések lehetővé teszik a 2015. évi előzetes hozzájárulások megkövetelését egy olyan pénzügyi intézménnyel szemben, amely az év egy részében a nemzeti szanálási hatóság joghatósága alatt állt, és határon átnyúló beolvadással történő egyesülés útján kikerült a joghatósága alól. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet előzetes hozzájárulásokra vonatkozó rendelkezései Olaszországban a 2015. évben közvetlenül alkalmazandóak voltak, a 2014/59 irányelv belső jogba való átültetésének időpontjától függetlenül.
IV. Végkövetkeztetések
113. A fent kifejtettek fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság, Olaszország) részére:
„A 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 12. cikkének (2) bekezdését a szóban forgó irányelvvel összhangban úgy kell értelmezni, hogy:
– A »státuszváltozás« fogalma magában foglalja a határon átnyúló beolvadással történő egyesülést, amelynek során az olyan hitelintézet, amely korábban valamely nemzeti szanálási hatóság felügyelete alatt állt, beolvad az olyan anyavállalatba, amelynek székhelye más tagállam területén található.
– Az alapeljárásbelihez hasonló körülmények esetén az átvevő intézmény köteles teljes egészében megfizetni a nemzeti szanálási alap részére a rendes hozzájárulást abban az államban, amelyben a beolvadó intézmény székhellyel rendelkezett.
– A rendkívüli utólagos hozzájárulások csak azoktól az intézményektől szedhetők be, amelyek az előbbiek kivetése időpontjában a nemzeti szanálási alap joghatósága alatt álltak, anélkül hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdését a státuszváltozások szóban forgó rendkívüli hozzájárulásokra gyakorolt hatásának semlegesítése céljából alkalmazni kellene.
– A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkében foglalt átmeneti rendelkezések lehetővé tették a 2015. évi előzetes hozzájárulások megkövetelését egy olyan pénzügyi intézménnyel szemben, amely ezen év egy részében a nemzeti szanálási hatóság joghatósága alatt állt, majd határon átnyúló beolvadással történő egyesülés útján kikerült a joghatósága alól.
– A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet előzetes hozzájárulásokra vonatkozó rendelkezései Olaszországban a 2015. évben közvetlenül alkalmazandóak voltak, függetlenül a 2014/59 irányelv belső jogba való átültetésének időpontjától.”