AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2008. december 4.(*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – A terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Megsemmisítés iránti kereset – Védelemhez való jog – Bírósági felülvizsgálat”
A T‑284/08. sz. ügyben,
a People’s Mojahedin Organization of Iran (székhelye: Auvers‑sur‑Oise [Franciaország], képviselik kezdetben: J.‑P. Spitzer ügyvéd, és D. Vaughan QC, később: J.‑P. Spitzer, D. Vaughan és M.‑E. Demetriou Barrister)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: G.‑J. Van Hegleson, M. Bishop és E. Finnegan, később: M. Bishop és E. Finnegan, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatják:
a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues és A.‑L. During, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: P. Aalto és S. Boelaert, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozók,
a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozatnak (HL L 188., 21. o.) a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(hetedik tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), D. Šváby és L. Truchot bírák,
hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. december 3‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A jelen jogvita első előzményének ismertetéséhez az Elsőfokú Bíróság a T‑228/02. sz., Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., II‑4665. o.; a továbbiakban: OMPI‑ítélet) 1–26. pontjára és a T‑256/07. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. október 23‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé; a továbbiakban: PMOI‑ítélet) 1–37. pontjára utal vissza).
2 2008. május 7‑i ítéletével a Court of Appeal (England & Wales) [fellebbviteli bíróság (Anglia és Wales), Egyesült Királyság, a továbbiakban: Court of Appeal] elutasította a Secretary of State for the Home Department (belügyminiszter, Egyesült Királyság, a továbbiakban: Home Secretary) arra irányuló kérelmét, hogy fellebbezést nyújthasson be e bíróság előtt a Proscribed Organisations Appeal Commission (a betiltott szervezetekkel kapcsolatos fellebbezési bizottság, Egyesült Királyság, a továbbiakban: POAC) 2007. november 30‑i határozatával szemben, amelyben az helyt adott a Home Secretary 2006. szeptember 1‑jei, a People’s Mojahedin Organization of Iran (a továbbiakban: felperes vagy PMOI) mint terrorizmusban részt vevő szervezet betiltásának feloldását megtagadó határozatával szemben benyújtott fellebbezésnek, és utasította az említett Home Secretaryt, hogy a felperest a Terrorism Act 2000 (a terrorizmusról szóló 2000. évi törvény) alapján betiltott szervezetek listájáról törlő végzésre (Order) irányuló tervezetet terjesszen az Egyesült Királyság parlamentje elé.
3 A POAC ezen határozatával többek között „hibásnak” (perverse) minősítette a Home Secretary 2006. szeptember 1‑jei, a felperes betiltásának feloldását megtagadó határozatában foglalt azon megállapítását, miszerint a felperes abban az időszakban még a Terrorism Act 2000 értelmében „terrorizmusban részt vevő” (concerned in terrorism) szervezet volt. A POAC megítélése szerint a racionális döntéshozó 2006 szeptemberében vagy később helyesen csak arra a meggyőződésre juthatott, hogy a PMOI‑ra már nem igazak a betiltása fenntartásához szükséges feltételek. Más szóval az előtte lévő anyag alapján a POAC úgy vélte, hogy a PMOI 2006 szeptemberében már nem vett részt a terrorizmusban, és a szóban forgó határozat idején sem vett részt benne (a PMOI‑ítélet 168. és 169. pontja).
4 A POAC határozatából (10. pont) kitűnik, hogy a szóban forgó anyag információkat tartalmazott a PMOI‑t érintő, Franciaországban történt eseményekre vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban a POAC különösen arra hivatkozott, hogy az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsának (NCRI) párizsi irodáiban házkutatást tartottak 2003. június 17‑én, az NCRI számos tagját kihallgatták, és néhányukat őrizetbe vették, továbbá bár nagy összegű pénzt találtak, nem indítottak eljárást.
5 A fent hivatkozott ítéletében a Court of Appeal helybenhagyta a POAC megállapításait. Ezenkívül megállapította, hogy a Home Secretary által benyújtott bizalmas információk megerősítik azon következtetését, amely szerint utóbbi ésszerűen nem gondolhatta úgy, hogy a PMOI szándékában állt, hogy a jövőben újra részt vegyen a terrorizmusban.
6 2008. június 23‑i, június 24‑én hatályba lépett végzésében a Home Secretary ezért törölte a PMOI nevét a Terrorism Act 2000 alapján betiltott szervezetek listájáról. E törlést jóváhagyta az Egyesült Királyság parlamentjének mindkét kamarája.
7 A terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK határozatban (HL L 188., 21. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) a Tanács mégis fenntartotta a felperes nevét másokéval együtt a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27‑i 2580/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 344., 70. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.) mellékletében szereplő listán (a továbbiakban: vitatott lista).
8 A megtámadott határozat (5) preambulumbekezdése, amely bizonyosan a PMOI‑ra vonatkozik, az alábbiakat állapítja meg:
„Egy csoport esetében a Tanács figyelembe vette azt a tényt, hogy egy illetékes hatóság határozata, amely indokként szolgált a csoportnak a listára történő felvételéhez már nincs hatályban 2008. június 24‑e óta. Azonban erre a csoportra vonatkozó újabb elemek jutottak a Tanács tudomására. A Tanács úgy tekintette, hogy ezek az új elemek indokolttá teszik ennek a csoportnak a listára való felvételét.”
9 A megtámadott határozatról a Tanács 2008. július 15‑i levelében (a továbbiakban: értesítő levél) értesítették a felperest. E levélben a Tanács a következőket állapította meg:
„A Tanács ismét úgy határozott, hogy felveszi [a PMOI‑t] a listára (…) A Tanács tudomásul vette, hogy az illetékes hatóság azon határozata, amely indokként szolgált [a PMOI‑nak] a listára történő felvételéhez, már nincs hatályban 2008. június 24‑e óta. A Tanács azonban olyan új információkhoz jutott, amelyek jelentősek a listára történő felvétel szempontjából. Figyelembe véve ezen információkat, a Tanács úgy döntött, hogy [a PMOI‑t] újra fel kell venni az említett listára. Következésképpen a Tanács módosította az indokolást.”
10 Az ismertető levélhez csatolt indokolásban (a továbbiakban: indokolás) a Tanács a következőket fejti ki:
„A [PMOI] csoportot 1965‑ben eredetileg az uralkodó rendszer megdöntésének céljából alapították. Tagjai így részt vettek a korábbi rendszer több ezer „ügynökének” eltávolításában, és közülük kerültek ki az Egyesült Államok teheráni nagykövetségén elkövetett túszejtés felelősei is. Bár kezdetben a PMOI az iszlám forradalom legradikálisabb szereplői közé tartozott, betiltása után illegalitásba vonult, és számos akciót követett el Teheránban fennálló rendszer ellen. Így a szervezet terrorista merényleteket követett el, például az Iszlámista Köztársaság Párt székháza elleni 1981. június 28‑i merényletet, amelyben a rendszer legfontosabb emberei (miniszterek, képviselők, magas rangú tisztviselők) közül több mint százat megöltek, és 1981. augusztus 30‑án Rajai elnök és Javad Bahonar miniszterelnök megölését. 1992 áprilisában a PMOI terrortámadásokat követett el tizenhárom országban az iráni diplomáciai képviseletek és létesítmények ellen. Az 1993‑as elnökválasztási kampány során a csoport nyíltan vállalta a felelősséget számos olajlétesítmény, köztük a legnagyobb iráni olajfinomító elleni merényletért. 1999 áprilisában a PMOI magára vállalta a felelősséget Ali Sayyad Shirazi, az iráni hadsereg helyettes vezérkari főnökének megölését. 2000‑ben és 2001‑ben a szervezet vállalta tagjainak az iráni hadsereg és a kormányzati épületek elleni újabb kommandós akciókban való részvételét az Irán és Irak közötti határ közelében, és 2000. február 5‑én ágyúval támadtak teheráni hivatali épületeket. Az Európai Unió különböző tagállamaiban letelepedett szervezet tagjai ellen egyébként jelenleg eljárás folyik a tevékenységeik finanszírozására irányuló bűncselekmények miatt. E cselekmények a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése a), c), d), f), g), h) és i) pontjának hatálya alá tartoznak, és az 1. cikke (3) bekezdésének i. és iii. pontjában említett célból követték el azokat.
A [PMOI] a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozik.
2001 áprilisában a tribunal de grande instance de Paris [párizsi megyei szintű bíróság] melletti terrorista ügyekkel foglalkozó ügyészség vizsgálatot indított a „terrorcselekmények előkészítésére létrejött bűnszervezet” vezetőivel szemben az 1996. július 22‑i 96/647 törvény alapján a francia jogban előírt feltételek mellett. Az e vizsgálat keretében folytatott nyomozások eredményeként [a PMOI] feltételezett tagjait megfélemlítéssel vagy terrorral a közrend súlyos megzavarására törekvő bűnszövetkezettel elsődlegesen vagy másodlagosan összefüggő különböző bűncselekményekkel gyanúsították. Az előző gyanúsításon túl e vizsgálat e „terrorista csoport finanszírozására” is vonatkozik a francia jogban a mindennapi biztonságról szóló, 2001. november 15‑i 2001/1062 törvény által előírt feltételek mellett.
2007. március 19‑én és 2007. november 13‑án a terrorista ügyekkel foglalkozó párizsi ügyészség pótházkutatásokat tartott a [PMOI] feltételezett tagjainál. Ezen eljárásokat a 2001 és 2007 között végzett nyomozásokból eredő új információkra vonatkozó vizsgálat szükségessége indokolta. Az eljárások elsősorban valamely terrorszervezettel összefüggésben „különösen sebezhető személyek ellen elkövetett csalások vétségéből közvetlenül vagy közvetve származó nyereség tisztára mosása és bűnszervezetben elkövetett csalás” elkövetőire vonatkoznak a francia jogban a 2003. augusztus 2‑i 2003/706 törvény által előírt feltételek között.
Következésképpen az illetékes hatóság határozatot hozott a [PMOI‑val] szemben a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében.
A Tanács megjegyzi, hogy ezen eljárások még mindig folyamatban vannak, és 2007‑ben kiterjesztették őket a terroristacsoportok által folytatott finanszírozási műveletek elleni küzdelem keretében. A Tanács úgy véli, hogy továbbra is érvényesek azon okok, amelyek miatt [a PMOI‑t] felvették a 2580/2001 rendelet 2. cikke (1) és (2) bekezdése alapján előírt intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listájára.
Ezen információkra tekintettel a Tanács úgy döntött, hogy [a PMOI‑nak] a 2580/2001 rendelet 2. cikke (1) és (2) bekezdése alapján előírt intézkedések hatálya alatt kell maradnia.”
Az eljárás
11 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. július 21‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
12 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványával a felperes kérelmet nyújtott be az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 76a. cikke szerinti gyorsított eljárásban történő határozathozatal iránt. 2008. július 30‑án a Tanács előterjesztette az e kérelemre vonatkozó észrevételeit, 2008. szeptember 10‑én pedig benyújtotta ellenkérelmét. 2008. szeptember 22‑én az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) helyt adott az említett kérelemnek, amelyet követően befejezte az írásbeli szakaszt.
13 Az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) az előadó bíró jelentése alapján megnyitotta a szóbeli szakaszt, és az eljárási szabályzat 65. cikkében előírt bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑i végzésében elrendelte, hogy a Tanács nyújtsa be a megtámadott határozat elfogadására vonatkozó dokumentumok összességét, amennyiben azok érintik a felperest, azonban azoknak az érdekelttel való közlése az eljárás ezen szakaszában korlátozott, ha a Tanács azok bizalmas jellegére hivatkozik.
14 A Tanács eleget tett e felhívásnak, először az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. október 10‑én benyújtott beadványával. Válaszához nyolc dokumentumot csatolt, amelyek közül hetet, amelyeket nem minősítettek bizalmasnak, közöltek a felperessel. Utóbbit felhívták, hogy terjessze elő írásbeli észrevételeit a szóban forgó hét dokumentumra, valamint a nyolcadikra vonatkozó bizalmas kezelés iránti kérelemre vonatkozóan. A felperes e felhívásnak eleget tett az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 5‑én benyújtott beadványával.
15 A Tanács másodszorra az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 6‑án benyújtott beadványban tett eleget e felhívásnak. Válaszához négy új dokumentumot csatolt, amelyeket közöltek a felperessel.
16 A 2008. november 10‑i végzéssel a felek meghallgatását követően az Elsőfokú Bíróság hetedik tanácsának elnöke megengedte a Francia Köztársaság és az Európai Közösségek Bizottsága számára a beavatkozást a Tanács kérelmeinek támogatása végett.
17 Az eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) a Hivatal 2008. november 11‑i levelében felhívta a Tanácsot egyrészt, hogy terjessze elő írásbeli észrevételeit bizonyos tényállításokra és a felperesnek a Hivatalhoz 2008. november 5‑én benyújtott észrevételeiben foglalt bizonyos új jogi érvekre vonatkozóan, másrészt pedig nyújtsa be a birtokában lévő, a megtámadott határozat elfogadásához vezető szavazási eljárást ismertető vagy arra vonatkozó összes dokumentumot, az ülésről és a szavazásról készült jegyzőkönyveket is beleértve. A Tanács az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 21‑én benyújtott beadványával eleget tett e felhívásnak.
18 Ugyanezen pervezető intézkedések keretében, valamint a Bíróság alapokmányának 24. cikke alapján az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) a Hivatal 2008. november 11‑i levelében felhívta az Egyesült Királyságot, hogy terjessze elő a megtámadott határozat elfogadási eljárására vonatkozó, a felperesnek a Hivatalhoz 2008. november 5‑én benyújtott észrevételeiben foglalt tényállításokat érintő írásbeli észrevételeit. Az Egyesült Királyság eleget tett e felhívásnak az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 20‑án benyújtott beadványával.
19 AZ Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 24‑én benyújtott beadványában a felperes a tárgyalásra készített jelentésre vonatkozó néhány írásbeli észrevételt adott elő. A Tanács ezen észrevételekre a Hivatalhoz 2008. november 28‑án benyújtott beadványában válaszolt.
20 Az Elsőfokú Bíróság a 2008. december 3‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszaikat.
A felek kérelmei
21 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot az őt érintő részében;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
22 A Tanács azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– a keresetet – mint megalapozatlant – utasítsa el;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
23 A Francia Köztársaság és a Bizottság támogatja a Tanács első kérelmét.
A jogkérdésről
24 A felperes lényegében öt jogalapot hoz fel a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelme alátámasztására. Az első jogalap nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul. A második jogalap a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése és a bizonyítási teher megsértésén alapul. A harmadik jogalap a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapul. A negyedik jogalap a védelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul. Az ötödik jogalap a hatáskörrel vagy az eljárással való visszaélésen alapul.
25 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 5‑én benyújtott észrevételeiben a felperes egyébként egy hatodik jogalapra is hivatkozik, amely a lényeges eljárási szabály megsértésére vonatkozik. Az Elsőfokú Bíróság úgy gondolja, hogy ezen új jogalap elfogadható. Egyrészt ugyanis olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §‑ának értelmében. Másrészt e jogalap mindenképpen imperatív jellegű, következésképpen hivatalból felhozható, mivel olyan lényeges eljárási szabály megsértésére vonatkozik, amely magát a megtámadott közösségi jogi aktus elfogadásának feltételeit érinti.
26 Az Elsőfokú Bíróság először ezt a hatodik jogalapot vizsgálja meg, majd a negyedik jogalapot, és végül együttesen a második és a harmadik jogalapot.
A lényeges eljárási szabály megsértésére alapított hatodik jogalapról
27 A Tanács által a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzés végrehajtásaként benyújtott első hét dokumentumra vonatkozó, az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 5‑én benyújtott írásbeli észrevételeiben a felperes többek között a pénzkészletek befagyasztására vonatkozó közösségi határozatok összes tervezetére vonatkozó Tanácson belüli szavazási eljárás szabálytalanságára alapított új jogalapot hoz fel.
28 E kifogás alátámasztására a felperes a House of Lords (Lordok Háza, Egyesült Királyság) előtt Lord Malloch‑Brown, Minister of State to the Foreign and Commonwealth Office (külügyi és nemzetközösségi miniszter, a továbbiakban: Minister of State) által 2008. július 22‑én tett nyilatkozatra hivatkozik. Amikor azon okokról kérdezték, amelyek miatt az Egyesült Királyság kormánya csak tartózkodott a Tanácsban a megtámadott határozat elfogadásához vezető 2008. július 15‑i szavazás során ahelyett, hogy ellenezte volna a PMOI vitatott listán való fenntartását a POAC határozata és a Court of Appeal ítélete ellenére, a Minister of State a következőket állította nyilatkozatának a Hansardban szereplő hivatalos átírása szerint:
„Tiszteletben kívántuk tartani a [Court of Appeal] ezen határozatát, és ezért nem tudtuk támogatni a [francia] kormányt, aki új, korábban hozzá nem férhető információkat hozott fel, amelyek alapján számos európai kormányt meg tudott győzni, hogy támogassák. Azon okokat illetően, amelyek miatt inkább tartózkodtunk, mintsem elleneztük [a PMOI‑nak] a listán való fenntartását, az jelentett nehézséget, hogy ez egy minden terrorista szervezetet magában foglaló átfogó lista, és e lista mellett vagy ellen kell szavazni. Ezért azzal a nagyon kellemetlen helyzettel szembesültünk, hogy vagy a régi listát tartjuk fenn, ami nem járt volna semmilyen előnnyel, hiszen a PMOI‑t továbbra is tartalmazta volna, vagy nem lett volna többé terrorista szervezetek listája Európában. Úgy gondoltuk, hogy ez elfogadhatatlan veszélyt jelentene az Egyesült Királyság lakosai számára, akárcsak a kontinens többi részére nézve.”
29 A felperes állítása szerint az, hogy a tagállamok számára nincs biztosítva azon lehetőség, hogy egy adott szervezetnek a vitatott listán való fenntartása ellen szavazzanak – feltéve, hogy az megalapozott –, teljesen ellentétes lenne a vonatkozó közösségi szabályozással, valamint a Tanácsra és a tagállamokra háruló azon kötelezettséggel, hogy részletesen és esetenként megvizsgálják, hogy igazolt‑e az érintettnek a vitatott listán való fenntartása. A felperes hozzáfűzi, hogy a Minister of State nyilatkozatából úgy tűnik, hogy ha az Egyesült Királyságnak lehetősége lett volna külön szavazni minden egyes szervezet tekintetében, e tagállam (akárcsak a felperes tudomása szerint néhány más tagállam) a vitatott listán való fenntartása ellen szavazott volna, ami a 2580/2001 rendeletben előírt egyhangúság szabályára tekintettel csak az említett listáról való törlését eredményezhette volna.
30 E jogalapjával a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedések időközönkénti felülvizsgálata során a teljes listáról „egy az egyben” való szavazási eljárás alkalmazása a Tanácsban, az érintett személyek illetve szervezetek tekintetében való külön szavazás lehetőségének előírása nélkül az ezen intézkedések meghozatalára vonatkozó eljárás egészében véve olyan súlyú hibáját jelenti, hogy azt hatáskörrel és az eljárással való visszaélésnek, lényeges eljárási szabály megsértésének, valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdése megsértésének kell minősíteni. Ezen állításokra tekintettel az Elsőfokú Bíróság meghozta a fenti 17. és 18. pontban említett pervezető intézkedéseket.
31 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 21‑én benyújtott írásbeli észrevételeiben a Tanács azonban arra hivatkozott, hogy a 2580/2001 rendelet mellékletében szereplő listára felvett személyek és szervezetek nevének a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésében előírt rendszeres, legalább hat hónaponkénti felülvizsgálata keretében a Tanács minden egyes tagja jogosult mindegyik névről külön‑külön nyilatkozni, és jelezni, hogy mi az azzal kapcsolatos álláspontja. A Tanács hozzáfűzi, hogy a listára felvett minden egyes nevet egyhangúlag jóvá kell hagyni, úgyhogy ha valamely tagállam ellenzi valamely adott személy vagy szervezet listán való fenntartását, e fenntartáshoz nem szükséges az egyhangúság. A Tanács állításai bizonyításaként a 2001/931 közös álláspont tanácsi munkacsoportja (a továbbiakban: PC 2001/931 munkacsoport) 2008. június 2‑i és 24‑i, valamint július 2‑i üléseiről készült, a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott 2008. október 10‑i válasza 1., 3. és 4. mellékleteként csatolt jegyzőkönyvekre hivatkozik.
32 A felperesnek a megtámadott határozat elfogadási eljárását illető tényállításaira vonatkozó, az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 20‑án benyújtott írásbeli észrevételeiben az Egyesült Királyság egyébként annak megállapítására szorítkozott, hogy „tekintettel arra, hogy az [Elsőfokú Bíróság] felhívása a Tanács tagjainak magatartására ezen intézmény tagjaként való minőségükben [vonatkozott], maga a Tanács [volt] leginkább abban a helyzetben, hogy megválaszolhassa a jogszabályok Tanácson belüli elfogadására vonatkozó valamennyi kérdést.”.
33 Ilyen feltételek mellett függetlenül a Minister of State által a House of Lords előtt 2008. július 22‑én tett nyilatkozatoknak tulajdonítandó jelentéstől és jelentőségtől, figyelemmel az ügyirathoz csatolt anyagokra az Elsőfokú Bíróság mindössze annyit tehet, hogy megállapítja, hogy egyáltalán nem létezik olyan objektív ténykörülmény, amely lehetővé tenné a felperes azon feltevésének megerősítését, amely szerint a Tanács keretében ülésező tagállamok kénytelenek lennének „a teljes lista” „mellett vagy ellen” szavazni, anélkül, hogy lehetőségük lenne külön‑külön és esetenként nyilatkozni arról a kérdésről, hogy egy adott személynek vagy szervezetnek a kérdéses listára való felvétele vagy azon való fenntartása igazolt, illetve továbbra is igazolt.
34 A Tanács által benyújtott dokumentumok ellenben azt mutatják, hogy ténylegesen sor került ilyen felülvizsgálatokra vagy esetenkénti vizsgálatokra a PC 2001/931 munkacsoporton belül. Különösen az említett PC 2001/931 munkacsoport 2008. július 2‑i üléséről készült jegyzőkönyv arra utal, hogy a tagállamok küldöttségeinek 2008. július 4‑ig póthatáridőt adtak arra, hogy jelezzék, ha „a valamely tagállam által szolgáltatott kiegészítő információk és a [nekik] kiosztott, felülvizsgált indokolás fényében” „valamilyen kifogásuk volt az ellen, hogy valamelyik csoportot felvegyék a listára a javasolt új jogalap alapján”. Mivel e megjegyzés teljesen nyilvánvalóan a felperes egyedi esetére vonatkozik, meg kell állapítani, hogy a tagállamok kifejezetten fenntartották maguknak azon lehetőséget, hogy ellenezzék a vitatott listán való fenntartását, de végső soron úgy döntöttek, hogy nem élnek e lehetőséggel.
35 Az előzőekből következik, hogy a hatodik jogalapot, mint megalapozatlant, el kell utasítani.
A védelemhez való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról
36 E tekintetben kétségtelen, hogy a Tanács a megtámadott határozatot anélkül fogadta el, hogy előzetesen közölte volna a felperessel azon új információkat vagy az ügyirat azon új anyagait, amelyek szerinte igazolták a vitatott listán való fenntartását, vagyis a tribunal de grande instance de Paris melletti terrorista ügyekkel foglalkozó ügyészsége által 2001 áprilisában indított vizsgálatra, valamint a 2007. márciusi és novemberi két pótházkutatásra vonatkozó iratokat. Ráadásul nem tudta hasznosan érvényre juttatni az ezzel kapcsolatos álláspontját a megtámadott határozat elfogadása előtt.
37 Ezért meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatot az Elsőfokú Bíróság által az OMPI‑ítéletben (lásd különösen a 120., 126. és 131. pontot) a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozóan megállapított elvek megsértésével fogadták el.
38 A Tanács azonban először is úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság által az OMPI‑ítéletben a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatokkal kapcsolatban kifejtett megfontolások nem veszik figyelembe azon sajátos helyzetet, amellyel a Tanács a jelen esetben szembesül. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis feltételezte, hogy az illetékes nemzeti hatóságnak a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat alapjául szolgáló határozata továbbra is hatályban van, azon lehetőség számításba vétele nélkül, hogy e határozatot vissza lehet vonni még akkor is, ha a Tanács az érdekeltnek a vitatott listán való fenntartását igazoló új információkról értesül. Ez történt 2008 júniusában a felperes vonatkozásában. A jelen eset körülményei között a Tanács úgy gondolta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) határozatának megfelelően a Közösség által követett közérdekű célkitűzést csak az akkor hatályban lévő határozatnak egy új, azonnal figyelembe veendő új információkon alapuló tanácsi határozattal való azonnali felváltásával lehet elérni. A Tanács úgy véli, hogy ezáltal megvalósította az egyetlen lehetséges egyensúlyt annak szükségessége között, hogy megfelelően figyelembe vegye azon tényt, hogy az illetékes nemzeti hatóságnak a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó eredeti határozatát visszavonták, és annak szükségessége között, hogy biztosítsák, hogy az említett pénzeszközök maradjanak befagyasztva, tekintettel a vele közölt új információkra, amelyek szerinte igazolják a felperesre vonatkozó korlátozó intézkedések hatályban tartását. Hozzáfűzi, hogy ezen intézkedések alkalmazásának bármilyen megszakítása azonnal lehetővé tette volna a felperesnek, hogy hozzáférjen a pénzeszközeihez, ami hatástalanná tette volna a megtámadott határozatot. A Tanács szerint az OMPI‑ítéletben semmi nem sugallja azt, hogy nem lett volna joga így eljárni, figyelemmel a jelen eset sajátos körülményeire.
39 Az Elsőfokú Bíróság úgy gondolja, hogy a Tanács ezen érve egyáltalán nem igazolja annak állítólagos lehetetlenségét, hogy ezen intézmény ne fogadhatta volna el a megtámadott határozatot a felperes védelemhez való jogát tiszteletben tartó eljárás szerint.
40 Különösen az állítólagos sürgősség egyáltalán nem bizonyított. Ugyanis, még ha el is ismerjük, hogy a Tanács nem volt köteles azonnal eltávolítani a felperest a vitatott listáról a POAC 2007. november 30‑i határozatát követően, mindenesetre 2008. május 7‑től, a Court of Appeal ítélete kihirdetésének időpontjától kezdve véglegesen megszűnt számára annak lehetősége, hogy a Home Secretarynek a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó eredeti határozat alapjául szolgáló határozatára hivatkozzon. Márpedig ezen 2008. május 7‑i időpont és a megtámadott határozat 2008. július 15‑i elfogadása között több mint két hónap eltelt. E tekintetben a Tanács nem fejti ki, hogy miért nem volt számára lehetséges 2008. május 7. után rögtön lépéseket tenni vagy a felperesnek a vitatott listáról való eltávolítása, vagy az e listán új információk alapján való fenntartása érdekében.
41 Ezenkívül feltételezve akár, hogy a Párizsban 2001 áprilisában indított vizsgálatra vonatkozó első információkat a francia hatóságok a Tanáccsal csak 2008 júniusában közölték, ez nem magyarázza meg, hogy ezen új információkat miért nem lehetett azonnal közölni a felperessel, ha a Tanács azokat azt követően az ő terhére akarta felhozni. Ez annál is inkább igaz, mivel a szóbeli szakaszt a PMOI‑ítélet alapjául szolgáló ügyben újból megnyitotta az Elsőfokú Bíróság 2008. június 12‑i végzésével, és mivel a felek által a Court of Appeal ítéletére és az ezen ítéletet illetően a felperes által előterjesztett észrevételekre vonatkozó észrevételek benyújtására határidőként 2008. július 7‑ét állapították meg. Ezen időszak során a Tanács bármikor közölhette volna az „új tényeket” a felperessel és adott esetben az Elsőfokú Bírósággal a PMOI‑ítélet alapjául szolgáló ügyben folyamatban lévő eljárás keretében. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett ügyben az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. július 7‑én benyújtott észrevételeiben a Tanács kifejezetten előadta azon szándékát, hogy azonnal állást kíván foglalni a tudomására hozott „új tényekről”. Azt is meg kell állapítani, hogy a Tanács ezen új tényeket nem közölte a felperessel, ennek fizikai vagy jogi akadályaira való hivatkozás nélkül, és úgy, hogy az Elsőfokú Bíróság az egyik előző határozatát éppen azon okból semmisítette meg az OMPI‑ítéletben, mert az nem képezte ilyen előzetes közlés tárgyát.
42 Hozzá kell fűzni, hogy sem a Court of Appeal ítéletének, sem a Home Secretary 2008. június 23‑i végzésének nem volt automatikus és azonnali hatása a pénzeszközök befagyasztására vonatkozóan akkor hatályban lévő 2007/868 határozatra. A közösségi jogi aktusok jogszerűségének vélelmére vonatkozó elvnek megfelelően e határozat törvényerővel hatályban marad, nemzeti „jellegének” eltűnése ellenére, amíg vissza nem vonják, megsemmisítés iránti kereset alapján meg nem semmisítik, illetve előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy jogellenességi kifogás következtében nem nyilvánítják érvénytelennek (lásd a PMOI‑ítélet 55. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
43 Mind jogilag, mind a tényállást tekintve téves tehát azon kijelentés, hogy a Home Secretary végzésének hatálybalépését és az új tényeknek a francia hatóságok általi többé‑kevésbé egyidejű közlését követően a pénzeszközök befagyasztására vonatkozóan új határozatot kellett elfogadni olyan sürgősséggel, ami nem tette lehetővé a felperes védelemhez való jogának tiszteletben tartását.
44 Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Tanácsnak a tények teljes ismeretében történő és semmilyen ésszerű indokra nem alapozható attól való tartózkodása, hogy a jelen esetben megfeleljen az OMPI‑ítélet által pedig egyértelműen meghatározott eljárásnak, releváns ténykörülménynek minősülhet a hatáskörtúllépésre vagy azzal való visszaélésre alapított ötödik jogalap vizsgálatának keretében
45 A Tanács másodsorban úgy érvel, hogy a felperessel közölt indokolás lehetővé teszi utóbbinak a bírósági jogorvoslathoz való jogának gyakorlását, a közösségi bíróság számára pedig felülvizsgálata gyakorlását. A felperesnek arra is lehetősége volt, hogy előadja az indokolásra vonatkozó észrevételeit a védelemhez való joga tiszteletben tartása mellett, mivel a Tanács a keresetlevelet azonnal megküldte a tagállamok küldöttségeinek.
46 Ezen érvelést, amely a védelemhez való jognak a közigazgatási eljárás keretében való biztosítása és az ezen eljárás eredményeként elfogadott, sérelmet okozó aktussal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogból eredő biztosíték összetévesztéséből következik, az Elsőfokú Bíróság már egyértelműen elutasította az OMPI‑ítéletben (94. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperes pénzeszközei befagyasztásának a megtámadott határozat általi fenntartása olyan eljárás eredménye, melynek során nem tartották tiszteletben a felperes védelemhez való jogát. E megfontolás csakis e határozatnak a felperest érintő részében való megsemmisítését vonhatja maga után.
48 Bár ilyen feltételek mellett nem szükséges a kereset többi jogalapjáról határozni, az Elsőfokú Bíróság mégis megvizsgálja a második és harmadik jogalapot azoknak a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog szempontjából való jelentősége miatt.
A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése és a bizonyítási teher megsértésére, illetve a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított második és harmadik jogalapról
49 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is emlékeztet arra, hogy az OMPI‑ és PMOI‑ítéletben meghatározta a) a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése alkalmazásának feltételeit; b) az ezzel összefüggésben a Tanácsra háruló bizonyítási terhet; c) a bírósági felülvizsgálat erre vonatkozó terjedelmét.
50 Amint azt az Elsőfokú Bíróság az OMPI‑ítélet 115. és 116. pontjában, valamint a PMOI‑ítélet 130. pontjában megállapította, Tanács egyhangúlag és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4)‑(6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre az említett rendelet vonatkozik. A szóban forgó listát tehát a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban az ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. „Illetékes hatóság” az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság. Továbbá a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e a listán való fenntartásuk.
51 Az OMPI‑ítélet 117. pontjában és a PMOI‑ítélet 131. pontjában az Elsőfokú Bíróság ezekből a rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a vonatkozó szabályozás alapján a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedéshez vezető eljárás két ‑ nemzeti, illetve közösségi ‑ szinten folyik. Az első szakaszban az illetékes nemzeti – elvileg igazságügyi – hatóságnak kell a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése fogalommeghatározásának megfelelő határozatot meghoznia az érdekelttel szemben. Függetlenül attól, hogy a határozat nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására vonatkozik, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy ténykörülményeken kell alapulnia. A második szakaszban a Tanácsnak egyhangúlag eljárva kell eldöntenie az érdekeltnek a vitatott listára való felvételét, az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság ilyen határozatot hozott. Ezt követően a Tanácsnak rendszeresen, legalább hat hónaponként meg kell győződnie arról, hogy továbbra is indokolt‑e az érdekeltnek a vitatott listán tartása. E tekintetben annak ellenőrzése, hogy van‑e olyan nemzeti hatósági határozat, amely megfelel az említett fogalommeghatározásnak, úgy tűnik, lényeges előzetes feltétele a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat Tanács általi meghozatalának, míg az e határozathoz kapcsolódó további intézkedések nemzeti szinten történő ellenőrzése elengedhetetlennek tűnik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat elfogadásával összefüggésben.
52 Az OMPI‑ítélet 123. pontjában és a PMOI‑ítélet 132. pontjában az Elsőfokú Bíróság másfelől felidézte, hogy az EK 10. cikk alapján a tagállamok és a közösségi intézmények közötti kapcsolatokat a jóhiszemű együttműködés kölcsönös kötelezettsége határozza meg (lásd a Bíróság C−339/00. sz., Írország kontra Bizottság ügyben 2003. október 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I−11757. o.] 71. és 72. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ez az elv általánosan alkalmazandó, és többek között az EU−Szerződés VI. címe által meghatározott, büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés [szokásos elnevezéssel „bel‑ és igazságügy” (IB)] keretében szükséges, amely egyébként teljes egészében a tagállamok és az intézmények közötti együttműködésen alapul (a Bíróság C−105/03. sz. Pupino−ügyben 2005. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5285. o.] 42. pontja).
53 Az OMPI‑ítélet 124. pontjában és a PMOI‑ítélet 133. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének – amelyek a terrorizmus elleni küzdelem keretében a Tanács és a tagállamok közötti egyfajta külön együttműködést létrehozó rendelkezések – alkalmazása esetén ezen elv a Tanácsra nézve azon kötelezettséggel jár, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg az illetékes nemzeti hatóság értékelésében, főleg ha igazságügyi hatóságról van szó, különösen a határozata alapjául szolgáló „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények” fennállását illetően.
54 Amint a PMOI‑ítélet 134. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, a fentiekből az következik, hogy jóllehet a Tanácsra hárul annak bizonyításának terhe, hogy a releváns szabályozásra tekintettel továbbra is törvényesen indokolt‑e valamely személy, csoport vagy szervezet pénzeszközeinek befagyasztása, mégis viszonylag korlátozott a bizonyítási teher tárgya a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi eljárás szintjén. A pénzeszközök befagyasztására irányuló eredeti határozat esetében a bizonyítási teher lényegében az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai meglétére irányul, amelyek arra utalnak, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő nemzeti hatóság az érdekelt vonatkozásában ilyen határozatot hozott. Másfelől a pénzeszközök befagyasztására irányuló későbbi felülvizsgálatot követő határozat esetében a bizonyítási teher lényegében arra vonatkozik, hogy az adott ügy valamennyi releváns körülményére és különösen az illetékes nemzeti hatóság ilyen határozatához kapcsolódó további intézkedésekre tekintettel továbbra is indokolt‑e a pénzeszközök befagyasztása.
55 Az Elsőfokú Bíróság az általa gyakorolt felülvizsgálatot illetően az OMPI‑ítélet 159. pontjában és a PMOI‑ítélet 137. pontjában elismerte, hogy a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közös kül‑ és biztonságpolitika alapján elfogadott közös álláspontnak megfelelően az EK 60., EK 301. és EK 308. cikk alapján gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések meghozatala érdekében figyelembe veendő elemeket illetően. Ez a mérlegelési jogkör különösen azokra a célszerűségi szempontokra vonatkozik, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak. Bár az Elsőfokú Bíróság elismeri, hogy a Tanács az adott területen mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (lásd a PMOI‑ítélet 138. pontját), ez nem jelenti azonban, hogy nem vizsgálhatja felül azt, hogyan értelmezi a Tanács a releváns adatokat. A közösségi bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy ezek a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. E felülvizsgálat keretében azonban a közösségi bíróság nem helyettesítheti a Tanács célszerűségi értékelését a sajátjával (lásd analógia útján Bíróság C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑9947. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
56 A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy sem a megtámadott határozatban szereplő információk, annak indokolása és az értesítő levél, sem a Tanácsnak a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott két válaszában szereplő információk nem tesznek eleget a fent felidézett bizonyítási követelményeknek, így nem bizonyítható jogilag megkövetelt módon, hogy a megtámadott határozatot a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban fogadták el.
57 Konkrétabban a Tanács egyáltalán nem közölte az Elsőfokú Bírósággal az ügyiratok olyan pontos információit, illetve anyagait, amelyek arra utalnak, hogy a tribunal de grande instance de Paris melletti, terrorista ügyekkel foglalkozó ügyészség által 2001 áprilisában indított eljárás és a 2007. márciusi és novemberi két pótházkutatás – amint azt a Tanács anélkül állítja, hogy azt egyébként alátámasztaná – a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő határozatnak minősül a felperes tekintetében.
58 Ezzel kapcsolatban teljes egészében meg kell ismételni a Tanácsnak a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott első válasza leginkább releváns részeit:
„3. A [PC 2001/931] munkacsoport négy előkészítő ülést tartott a szóban forgó határozat Tanács általi elfogadása előtt – amennyiben a felperest érintette –, vagyis 2008. június 2‑án, 13‑án, 24‑én és július 2‑án […]
[…]
6. Ezen ülésekhez a Francia Köztársaság a felperes listára való felvételének javasolt új jogalapját ismertető és a javaslata indokait elmagyarázó három dokumentumot osztott ki a küldöttségeknek. A harmadik dokumentum részben tartalmazta a Tanács által elfogadott indokolás szövegét, amelyet már csatoltak a jelen ügy irataihoz. Kiosztásukkal egyidejűleg a Francia Köztársaság bizalmasnak minősítette e dokumentumokat. A Tanács figyelmeztette utóbbit az Elsőfokú Bíróság által hozott végzésre, és e tagállam jelenleg vizsgálja a szóban forgó dokumentumok átminősítésének lehetőségét. A Tanácsot azonban tájékoztatták arról, hogy – belső jogi követelmények tiszteletben tartásának szükségessége miatt – e kérdésről nem lehet határozatot hozni a Hivatal által megállapított határidőben. A Tanács ezért pillanatnyilag nem tudja végrehajtani az Elsőfokú Bíróság végzését az említett dokumentumok vonatkozásában, hiszen nem jogosult azokat megküldeni az Elsőfokú Bíróságnak, még bizalmas változatban sem. Tisztelettel kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy tanúsítson megértést ezzel kapcsolatban, és vállalja, hogy tájékoztatni fogja, amint a Francia Köztársaság határozatot hoz a szóban forgó dokumentumokról.
[…]
11. Különösen a Tanács továbbra is hangsúlyozza, hogy a Franciaországban folytatott vizsgálatra vonatkozóan nem kapott más bizonyítékokat, mint amelyek az indokolásában szerepelnek. Úgy gondolja, hogy az ilyen kiegészítő bizonyítékoknak a francia jog szerint bizalmasnak kell maradniuk e vizsgálat lefolytatása során. Bemutatta a vizsgálatra vonatkozó összes lényeges bizonyítékot, amellyel rendelkezett az indokolás kidolgozásához. A 6. pontban említett egyik dokumentum részletesebb listát tartalmazott a vizsgálat tárgyát képező jogsértésekről, de ezek mind megfelelnek az indokolásban szolgáltatott általános leírásnak (vagyis elsődlegesen vagy másodlagosan olyan bűnszövetkezettel összefüggő különböző jogsértések, amelynek célja megfélemlítéssel vagy terrorral a közrend súlyos megzavarása, valamint terrorcsoport finanszírozása, és a terrorszervezettel összefüggésben különösen sebezhető személyek ellen elkövetett csalások vétségéből közvetlenül vagy közvetve származó nyereség tisztára mosása és bűnszervezetben elkövetett csalás).
12. A Tanács a vizsgálatra vonatkozóan egyáltalán nem rendelkezik más információkkal, mint amelyek a vizsgálat tárgyát képező jogsértések jellegére vonatkoznak, valamint a vizsgálat kezdő időpontjára és a kiegészítő házkutatások elrendelésének időpontjára vonatkozó pontosításokkal. A Tanácsot nem tájékoztatták azon személyek pontos kilétéről, akikre a vizsgálat kiterjed, csak azt tudja, hogy e személyek a felperes feltételezett tagjai, amint arra az indokolás utal. Nincs információja a vizsgálat valószínű alakulásáról sem. Összességében a vitatott határozat elfogadásakor egyáltalán nem rendelkezett a vizsgálat keretében »a felperessel szemben felhozott« más bizonyítékokkal, mint amelyeket az indokolásban megemlít.”
59 Márpedig tekintettel a tények felperes általi vitatására és az általa megfogalmazott kifogásokra sem a Tanács által így adott magyarázatok, sem az általa benyújtott dokumentumok nem teszik lehetővé a megtámadott határozat jogszerű indokolását, különösen a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése szempontjából.
60 Ugyanez igaz a Tanácsnak a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott második válaszára tekintettel, amelynek mellékleteként ezen intézmény benyújtotta a fenti 58. pontban említett három dokumentum nem bizalmas változatát, vagyis azokat, amelyekkel a francia hatóságok 2008 júniusában közölték vele a Párizsban 2001 áprilisában indított és 2007‑ben kiterjesztett vizsgálatra vonatkozó információkat, amelyek alapján elfogadták a megtámadott határozatot.
61 Ezzel kapcsolatban a felperes többek között úgy érvel, hogy a Franciaországban 2001 áprilisában indított vizsgálat olyan „X” elleni vizsgálat volt, amely esetlegesen vonatkozhatott a PMOI egyes tagjaira vagy szimpatizánsaira, de nem magára a PMOI‑ra.
62 Ténylegesen meg kell állapítani, hogy a fenti 58. pontban említett három dokumentum közül a 2008. június 9‑i keltezésű elsőben a francia hatóságok annak megállapítására szorítkoztak, hogy „2001. április 9‑én vizsgálat indult a vélhetően [a PMOI‑hoz] tartozó 17 személy ellen”, hogy „e vizsgálat még mindig folyamatban van”, és hogy „[ebben] a szakaszban 24 személy [ellen folytattak] vizsgálatot”. Egyáltalán nem adtak magyarázatot azon okokra, amelyek miatt ugyanezen hatóságok ugyanebben a dokumentumban ebből azon következtetést vonták le, hogy „[e]zen eljárás az illetékes hatóság által [a PMOI-vel] szemben hozott határozatnak minősül a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében.
63 A felperes ezen önmagában nem vitatott állítására válaszul a Tanács azt állítja, hogy az ilyen körülmény nemcsak érthető, hanem ésszerű és megfelelő a felpereshez hasonló szervezet pénzeszközeinek befagyasztásával összefüggésben. Egyrészt ugyanis az olyan jogsértéseket, mint a terrorcselekmények előkészítésére bűnszövetkezet létrehozása, a terrorszervezet finanszírozása és a terrorszervezettel kapcsolatos pénzmosás, nem követheti el maga a szervezet, hanem csak az annak tagjait alkotó egyének. Másrészt maga a felperes ellen nem folytatható büntetőeljárás, mivel nincs jogi személyisége.
64 E magyarázatok ellentétesek mindenekelőtt a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének szövegével, amely azt írja elő, hogy „az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről” hozzanak határozatot.
65 Feltételezve akár, hogy nem kell e rendelkezés szó szerinti értelmezése alapján eljárni, a Tanács érvelésének elfogadásához az is szükséges, hogy ezen intézmény vagy az érintett illetékes nemzeti hatóság magyarázza meg azon különös és konkrét okokat, amelyek miatt a jelen esetben az állítólag a PMOI tagjainak vagy szimpatizánsainak minősülő egyéneknek betudható cselekményeket magának a PMOI‑nak kell betudni. Márpedig amint azt az Elsőfokú Bíróság már megállapította, az ilyen magyarázat a jelen esetben teljesen hiányzik.
66 Pontosabb információk hiányában nem lehet ellenőrizni az indokolásban szereplő azon állítás hitelességét és jelentőségét sem, amely szerint a felperes állítólagos tagjai közül több ellen jelenleg is eljárás folyik terrorszervezettel összefüggő bűncselekmények miatt. Ezzel kapcsolatban a felperes úgy érvel a keresetlevelében, hogy az indokolásban állítottakkal ellentétben a Franciaországban 2001‑ben indított vizsgálat esetén kívül nincs arról tudomása, hogy valamelyik tagja vagy szimpatizánsa ellen eljárás indult valamelyik tagállamban terrorista tevékenységek vagy a felperest érintő más bűncselekmények finanszírozása miatt. Egyébként egyetlen tagját vagy szimpatizánsát sem találták soha bűnösnek terrorizmusra vagy annak finanszírozására vonatkozó jogellenes tevékenységekben. A Tanács egyáltalán nem cáfolta ezen állításokat az ellenkérelmében.
67 A 2007. március 19‑i és november 13‑i pótházkutatásokat illetően a felperes szintén úgy érvel, hogy azok semmilyen módon nem érintik őt, és még csak nem is utalnak rá. A bizonyításfelvétel keretében hozott végzésre adott első válaszában a Tanács elismeri, hogy nem tájékoztatták az e cselekményekkel érintett személyek kilétéről, és hogy legfeljebb annyit tud e személyekről, hogy állítólag a PMOI tagjai. E ponton a szóban forgó személyek és a felperes közötti kapcsolat, akárcsak azon okok, amelyek igazolhatják e személyek cselekedetei felperesnek való betudását, egyáltalán nincsenek megmagyarázva.
68 Meg kell állapítani továbbá, hogy az ügyirat egyik anyaga sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Franciaországban 2001 áprilisában indított vizsgálat – feltételezve akár, hogy igazságügyi hatóság eljárásáról van szó, amit a felperes szintén vitat – e hatóság értékelése szerint komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények fennállásán alapszik, amint azt a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése előírja.
69 E tekintetben igaz, hogy a fenti 58. pontban említett három dokumentum közül a 2008. június 26‑i keltezésű utolsó dokumentum 3. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében a francia hatóságok a Tanácsban azt állították, hogy ezen vizsgálat léte „azt bizonyít[otta], hogy a [2001/931] közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében »komoly és hitelt érdemlő ténykörülmények« álltak az igazságügyi hatóság rendelkezésére, amelyek nemrégiben elkövetett terrorcselekményekkel hozzák összefüggésbe [a PMOI‑t]”.
70 Márpedig nemcsak hogy ezen értékelés nem illetékes nemzeti bíróságtól ered, hanem a Tanácsnak a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott második válaszának 4. mellékleteként csatolt, a Tanács 2008. november 3‑án kelt levelében a francia Külügy‑ és Európai Ügyi Minisztérium (MAEE) külön a fenti 58. pontban említett három dokumentum közül az utolsó dokumentumnak az említett 3. pontja b) alpontjának második francia bekezdésére hivatkozva megállapította, hogy „célszerűnek és jogilag megfelelőnek tűn[t] pontosítani, hogy a francia eljárásnak a tribunal de grande instance de Paris melletti ügyészség által közölt objektív körülményeiből a MAEE által a code de procédure pénale (francia büntetőeljárási törvénykönyv) 11. cikke [harmadik bekezdése] alapján levont következtetésekről [volt] szó, amelyek csak a MAEE‑t kötelezik”.
71 Végül az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a francia hatóságok kérelmére a Tanács megtagadta a fenti 58. pontban említett három dokumentum közül az utolsó dokumentum 3. pontja a) alpontjának „átminősítését”, amely az e hatóságok által egyes tagállami küldöttségek figyelmébe ajánlott, „[az OMPI‑nak] az európai listán való fenntartását igazoló legfontosabb pontok szintézisét” tartalmazta. A MAEE Tanácsnak küldött, fent hivatkozott 2008. november 3‑i levele szerint a szóban forgó információk „a nemzetvédelmet érintő biztonsági jelleggel bírnak, és ezért a terjesztésük korlátozására irányuló védelmi intézkedések tárgyát képezik a code pénal (francia büntető törvénykönyv) 413‑9. cikke alapján”, ezért „a MAEE nem engedélyezheti az Elsőfokú Bírósággal való közlésüket”.
72 Ami a Tanács azon állítását illeti, amely szerint köteles a francia hatóságok által hivatkozott bizalmas kezelés elvét tiszteletben tartani, az nem teszi lehetővé annak megértését, hogy mennyiben sértené ezen elvet az ügyirat érintett anyagainak a közösségi bírósággal való közlése, viszont nem sértette ugyanezen anyagoknak magával a Tanáccsal, és azt követően 26 másik tagállam kormányával való közlése.
73 Az Elsőfokú Bíróság mindenesetre úgy gondolja, hogy a Tanács nem alapozhatja a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatát az ügyirat valamely tagállam által közölt információira vagy anyagaira, ha e tagállam nem hajlandó engedélyezni annak az e határozat jogszerűségének felülvizsgálatára jogosult közösségi bírósággal való közlését.
74 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az OMPI‑ítéletben (154. pont) az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozat jogszerűségének bírósági felülvizsgálata kiterjed a határozat indokolásaként felhozott tények és körülmények értékelésére, valamint azon bizonyítékok és információk vizsgálatára, amelyeken ezen értékelés alapszik, amint azt a Tanács kifejezetten elismerte az írásbeli beadványaiban az Elsőfokú Bíróság T‑306/01. sz., Yusuf és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ügyben 2005. szeptember 21‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑3533. o.) alapjául szolgáló ügyben, amelyet fellebbezés folytán a Bíróság a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletével (az EBHT‑ban még nem tették közzé) hatályon kívül helyezett. Az Elsőfokú Bíróságnak meg kell bizonyosodnia e tekintetben a védelemhez való jog és az indokolás követelményének tiszteletben tartásáról, valamint adott esetben a Tanács által ennek megkerülése érdekében kivételesen felhozott kényszerítő megfontolások megalapozottságáról.
75 A jelen esetben annál is inkább elengedhetetlennek tűnik e felülvizsgálat, mert ez jelenti az egyetlen olyan eljárási biztosítékot, amely lehetővé teszi a nemzetközi terrorizmus leküzdésének követelményei és az alapvető jogok védelme közötti igazságos egyensúly biztosítását. Mivel a Tanács által az érdekeltek védelemhez való jogával szemben emelt korlátozásokat független és pártatlan, szigorú bírósági felülvizsgálattal kell ellensúlyozni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑341/04. sz. Eurofood IFSC ügyben 2006. május 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑3813. o.] 66. pontját), a közösségi bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy felülvizsgálja a pénzeszköz‑befagyasztási intézkedések jogszerűségét és megalapozottságát, anélkül hogy vele szemben hivatkozni lehetne a Tanács által felhasznált bizonyítékok és információk titkosságára vagy bizalmas jellegére (az OMPI‑ítélet 155. pontja).
76 A jelen esetben tehát a Tanács és a francia hatóságok részéről annak megtagadása, hogy akár kizárólag az Elsőfokú Bírósággal közöljék a fenti 58. pontban említett három dokumentum közül az utolsó dokumentum 3. pontjának a) alpontjában szereplő információkat, azon következménnyel jár, hogy nem teszi lehetővé az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott határozat jogszerűségi felülvizsgálatát.
77 Ebből következik, hogy a jelen eset fent ismertetett körülményei között önmagában a Tanácsnak a bizonyításfelvétel keretében 2008. szeptember 26‑án hozott végzésre adott válaszaiban és e válaszok mellékleteiben szereplő információknak a közlése sem a felperesnek, sem az Elsőfokú Bíróságnak nem teszi lehetővé az arról való megbizonyosodást, hogy a megtámadott határozatot a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megfelelően fogadták el, és hogy nem tartalmaz nyilvánvaló mérlegelési hibát.
78 Ilyen körülmények között arra kell következtetni egyrészt, hogy nem bizonyított jogilag megkövetelt módon, hogy a megtámadott határozatot a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően fogadták el, másrészt pedig hogy éppen elfogadásának a körülményei sértik a felperes hatékony bírósági felülvizsgálathoz való alapvető jogát.
79 Ebből következik, hogy a második és a harmadik jogalap megalapozott.
A költségekről
80 Az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
81 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑a első bekezdésének alkalmazásában az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozatot a People’s Mojahedin Organization of Irant érintő részében megsemmisíti.
2) A Tanácsot kötelezi a saját költségei, valamint a People’s Mojahedin Organization of Iran költségeinek viselésére.
3) A Francia Köztársaság és a Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. december 4‑i nyilvános ülésen.
Aláírások