A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2019. június 24.(*)
„Tagállami kötelezettségszegés – Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése – Jogállamiság – Az uniós jog által szabályozott területeken való hatékony bírói jogvédelem – A bírák elmozdíthatatlanságának és a bírói függetlenség elve – A legfelsőbb bírósági bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése – Hivatalban lévő bírákra való alkalmazás – A bírói feladatok ezen életkoron túli ellátásának a köztársasági elnök diszkrecionális döntéshozatali jogkörébe tartozó engedély megszerzésétől függő lehetősége”
A C‑619/18. sz. ügyben,
az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt 2018. október 2‑án
az Európai Bizottság (képviselik: K. Banks, H. Krämer és S. L. Kalėda, meghatalmazotti minőségben)
felperesnek
a Lengyel Köztársaság (képviselik: B. Majczyna, K. Majcher és S. Żyrek, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
Magyarország (képviseli: Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél,
benyújtott keresete tárgyában,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta elnökhelyettes, A. Prechal (előadó), M. Vilaras és E. Regan tanácselnökök, Juhász E., M. Ilešič, J. Malenovský, L. Bay Larsen, D. Šváby, C. Vajda, P. G. Xuereb, N. Piçarra, L. S. Rossi és I. Jarukaitis bírák,
főtanácsnok: E. Tanchev,
hivatalvezető: M. Aleksejev egységvezető,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2019. február 12‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2019. április 11‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Keresetében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel egyrészt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentette, és ezt az intézkedést az e bíróságra 2018. április 3. előtt kinevezett, hivatalban lévő bírákra alkalmazta, másrészt az említett bíróság bírái aktív szolgálatának az újonnan megállapított nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.
Jogi háttér
Az uniós jog
Az EU‑Szerződés
2 Az EUSZ 2. cikk így szól:
„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”
3 Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az Európai Unió Bírósága a Bíróságból, a Törvényszékből és különös hatáskörű törvényszékekből áll. Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.
A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”
A Charta
4 A Charta „Igazságszolgáltatás” címet viselő VI. címe magában foglalja „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikket, amely a ekképp rendelkezik:
„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. […]
[…]”
5 A Charta 51. cikke értelmében:
„(1) E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.
(2) Ez a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.”
A lengyel jog
Az alkotmány
6 Az alkotmány 183. cikkének (3) bekezdése értelmében a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökét hat évre nevezik ki.
7 Az alkotmány 186. cikkének (1) bekezdése szerint:
„A Krajowa Rada Sądownictwa [nemzeti igazságszolgáltatási tanács] védi a bíróságok és bírák függetlenségét.”
8 Az alkotmány 187. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A nemzeti igazságszolgáltatási tanács tagjai:
1. a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] első elnöke, az igazságügyi miniszter, a [Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság)] elnöke és a köztársasági elnök által kijelölt személy,
2. a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)], a rendes bíróságok, a közigazgatási bíróságok és a katonai bíróságok bírái közül választott tizenöt tag,
3. a [Sejm (Szejm)] által a képviselők közül választott négy tag és a szenátus által a szenátorok közül választott két tag.
[…]
(3) A nemzeti igazságszolgáltatási tanács választott tagjainak hivatali ideje négy év.
(4) A nemzeti igazságszolgáltatási tanács működésének szabályait, tevékenységi körét, munkamódszerét és tagjai megválasztásának módját törvény határozza meg.”
A legfelsőbb bíróságról szóló új törvény
9 A 2002. november 23‑i ustawa o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény) (Dz. U. 2002., 240. tétel) 30. cikke 70 évben állapította meg a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát. E rendelkezés értelmében e bíróság bírája azzal a lehetőséggel is rendelkezett, hogy a 70. életév betöltése előtt legalább 6 hónappal nyilatkozatot nyújthatott be az említett bíróság első elnökéhez, amelyben kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy tisztségét továbbra is be kívánja tölteni, és igazolást nyújtott be arról, hogy egészségi állapotára tekintettel munkavégzésre alkalmas, amely esetben 72 éves koráig teljes jogkörrel betölthette tisztségét.
10 2017. december 20‑án a köztársasági elnök aláírta a 2017. december 8‑i ustawa o Sądzie Najwyższymot (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény; Dz. U. 2018., 5. tétel; a továbbiakban: a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény), amely 2018. április 3‑án lépett hatályba. E törvényt többször is módosították, többek között a 2018. május 10‑i ustawa o zmianie ustawy – Prawo o ustroju sądów powszechnych, ustawy o Sądzie Najwyższym oraz niektórych innych ustawwal (a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény, a legfelsőbb bíróságról szóló törvény és egyes más törvények módosításáról szóló törvény; Dz. U. 2018, 1045. tétel; a továbbiakban: 2018. május 10‑i módosító törvény).
11 A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikke értelmében:
„(1) A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírái a 65. életévük betöltésének napján nyugállományba kerülnek, kivéve ha a [65. életév] betöltése előtt legkorábban tizenkét hónappal, legkésőbb pedig hat hónappal olyan nyilatkozatot tesznek, amelyben kifejezésre juttatják, hogy továbbra is el kívánják látni feladataikat, továbbá ha a valamely bírói álláshelyre pályázó személyekre irányadó feltételeknek megfelelően kiállított olyan igazolást mutatnak be, amely tanúsítja, hogy egészségi állapotuknál fogva alkalmasak a bírói tisztség további betöltésére, és ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi, hogy a [Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróságon)] továbbra is ellássák hivatali feladataikat.
(1a) Az engedély megadása előtt a Lengyel Köztársaság elnöke kikéri a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalását. A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az attól a naptól számított 30 napos határidőn belül küldi meg az állásfoglalását a Lengyel Köztársaság elnökének, amikor az elnök felhívta e tanácsot az állásfoglalásra. Ha a nemzeti igazságszolgáltatási tanács a második mondatban megállapított határidőn belül nem küldi meg az állásfoglalását, azt kedvezőnek kell tekinteni.
(1b) A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az (1a) bekezdés szerinti állásfoglalás elfogadása során figyelembe veszi a bírósági szervezetrendszer érdekét vagy valamely jelentős társadalmi érdeket, különösen a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] tagjainak észszerű beosztását vagy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bizonyos tanácsainak munkaterhéből eredő szükségleteket.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot és igazolást [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] első elnökéhez kell benyújtani, aki azokat állásfoglalásával együtt haladéktalanul továbbítja a Lengyel Köztársaság elnökének. A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] első elnöke a saját nyilatkozatát és igazolását a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] kollégiumának állásfoglalásával együtt közli a Lengyel Köztársaság elnökével.
(3) A Lengyel Köztársaság elnöke a nemzeti igazságszolgáltatási tanács (1a) bekezdés szerinti állásfoglalása beérkezésének napjától, vagy annak a határidőnek a lejártától számított három hónapos határidőn belül engedélyezheti a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírája számára a feladatainak további ellátását, amelyen belül ezt az állásfoglalást közölni kell. Ha az első mondatban megállapított határidőn belül nem kerül sor az engedély megadására, a bírót a 65. életéve betöltésének napjától nyugállományban lévőnek kell tekinteni. Ha a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] valamely bírája a megbízatásának meghosszabbítására irányuló eljárás befejezését megelőzően betölti az (1) bekezdésben megállapított életévet, az említett eljárás lezárásáig továbbra is hivatalban marad.
(4) Az (1) bekezdés szerinti engedély megadása három évre szól, amely időtartam egy alkalommal meghosszabbítható. A (3) bekezdésben foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók. […]”
12 E törvény 39. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A Lengyel Köztársaság elnöke állapítja meg azt az időpontot, amikor a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírája távozik vagy nyugállományba kerül.”
13 Az említett törvény 111. cikke előírja:
„(1) A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában betöltötték a 65. életévüket, vagy akik az e hatálybalépéstől számított három hónapos határidőn belül betöltik azt, az e három hónapos határidő lejártát követő naptól nyugállományba kerülnek, kivéve ha a jelen törvény hatálybalépésétől számított 1 hónapos határidőn belül előterjesztik a 37. cikk (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi számukra, hogy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk (2)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.
(1a) A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésétől számított három hónapos határidő lejártát követően és az e hatálybalépéstől számított tizenkét hónapos határidő lejártát megelőzően betöltik a 65. életévüket, tizenkét hónappal e hatálybalépést követően nyugállományba kerülnek, kivéve ha e határidőn belül előterjesztik a 37. cikk (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi számukra, hogy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk (1a)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.”
14 A 2018. május 10‑i módosító törvény a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény módosításáról szóló rendelkezések mellett a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bírái aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozó eljárást szabályozó önálló rendelkezéseket tartalmaz, akik a nyugdíjkorhatárt legkésőbb 2018. július 3‑án elérik. E módosító törvény 5. cikkének szövege a következő:
„A Lengyel Köztársaság elnöke állásfoglalás céljából haladéktalanul továbbítja a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak a [legfelsőbb bíróságról] szóló törvény 37. cikkének (1) bekezdése és 111. cikkének (1) bekezdése szerinti azon nyilatkozatokat, amelyeket a jelen törvény hatálybalépéséig még nem vizsgált meg. A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az attól a naptól számított 30 napos határidőn belül fogadja el az állásfoglalását, amikor a Lengyel Köztársaság elnöke felhívta e tanácsot az állásfoglalásra. A Lengyel Köztársaság elnöke a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalása beérkezésének napjától, vagy annak a határidőnek a lejártától számított 60 napos határidőn belül engedélyezheti a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája számára a feladatainak további ellátását, amelyen belül ezt az állásfoglalást közölni kell. A [legfelsőbb bíróságról szóló új törvény] 37. cikkének (2)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.”
A pert megelőző eljárás
15 A Bizottság 2018. július 2‑án felszólító levelet küldött Lengyel Köztársaságnak, mivel úgy vélte, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvénynek és az annak módosításáról szóló későbbi törvényeknek elfogadásával e tagállam megsértette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit. Ez utóbbi 2018. augusztus 2‑án levélben válaszolt, amelyben vitatta az uniós jog bármely megsértését.
16 2018. augusztus 14‑én a Bizottság indokolással ellátott véleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy az előző pontban említett nemzeti szabályozás sérti az uniós jog említett rendelkezéseit. Következésképpen ezen intézmény felszólította a Lengyel Köztársaságot, hogy az indokolással ellátott vélemény kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tegyen eleget az abban foglaltaknak. E tagállam e véleményre 2018. szeptember 14‑i levélben válaszolt, amelyben tagadta az így állított jogsértések fennállását.
17 E körülmények alapján a Bizottság a jelen kereset benyújtása mellett döntött.
A Bíróság előtti eljárás
18 A Bizottság a 2018. október 2‑án benyújtott külön iratban az EUMSZ 279. cikk és a Bíróság eljárási szabályzata 160. cikkének (2) bekezdése alapján ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amelyben annak elrendelését kéri a Bíróságtól, hogy a Lengyel Köztársaság a Bíróságnak az ügy érdemében történő ítélethozataláig:
– függessze fel a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikke (1)–(4) bekezdése, továbbá 111. cikke (1) és (1a) bekezdése, a 2018. május 10‑i módosító törvény 5. cikke rendelkezéseinek, valamint az e rendelkezések alapján hozott összes intézkedésnek az alkalmazását;
– tegye meg az annak biztosításához szükséges összes intézkedést, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) említett rendelkezések által érintett bírái továbbra is a 2018. április 3‑ig, vagyis a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépéséig betöltött álláshelyükön teljesíthessenek szolgálatot, ezzel együtt pedig ugyanazon jogállással rendelkezzenek, valamint ugyanazon jogok és foglalkoztatási feltételek illessék meg őket, mint amilyenekben 2018. április 3‑ig részesültek;
– tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) ugyanezen rendelkezések által érintett bírái helyére nevez ki bírákat, továbbá tartózkodjon minden, e bíróság új első elnökének kinevezésére vagy az új első elnök kinevezéséig az első elnök helyett az említett bíróság vezetésével megbízott személy kijelölésére irányuló intézkedéstől, és
– a Bíróság által hozott, a kért ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzés közlését követően legkésőbb egy hónappal, majd havi rendszerességgel tájékoztassa a Bizottságot minden olyan intézkedésről, amelyet annak érdekében tesz, hogy teljes mértékben eleget tegyen e végzésnek.
19 A Bizottság az uniós jog alkalmazása keretében a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot érintő súlyos és helyrehozhatatlan sérelem közvetlen kockázata folytán az eljárási szabályzat 160. cikkének (7) bekezdése alapján azt is kérte, hogy a Bíróság az előző pontban említett ideiglenes intézkedéseket még azt megelőzően rendelje el, hogy az alperes előterjesztette volna az észrevételeit.
20 A 2018. október 19‑i Bizottság kontra Lengyelország végzésében (C‑619/18 R, nem tették közzé, EU:C:2018:852) a Bíróság elnökhelyettese ideiglenesen, az ideiglenes intézkedés iránti eljárást befejező végzés meghozataláig helyt adott ez utóbbi kérelemnek.
21 2018. október 23‑án a Bíróság elnökhelyettese az eljárási szabályzat 161. cikkének (1) bekezdése alapján e kérelmet a Bíróság elé utalta, amely az említett kérelem jelentőségére tekintettel e szabályzat 60. cikke (1) bekezdésének megfelelően a nagytanács elé utalta azt.
22 A 2018. december 17‑i Bizottság kontra Lengyelország végzésben (C‑619/18 R, EU:C:2018:1021) a Bíróság az ügy érdemében történő ítélethozatalig helyt adott a Bizottság ideiglenes intézkedés iránti kérelmének.
23 Egyébiránt a 2018. november 15‑i Bizottság kontra Lengyelország végzésében (C‑619/18, EU:C:2018:910) a Bíróság elnöke a Bizottság kérelmére úgy határozott, hogy a jelen ügyet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikkében, valamint az eljárási szabályzat 133. cikkében foglalt gyorsított eljárásban bírálja el.
24 A 2019. január 9‑i végzésben a Bíróság elnöke megengedte Magyarország beavatkozását a Lengyel Köztársaság kérelmeinek támogatása végett.
A keresetről
25 Keresetében a Bizottság két kifogást hoz fel, amelyeket az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő, tagállamokat terhelő kötelezettségek megsértésére alapít.
26 Első kifogásával a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette e kötelezettségeket, amennyiben a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény – a bírói függetlenség elvének, és különösen a bírák elmozdíthatatlansága elvének megsértésével – a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróságra 2018. április 3. – e törvény hatálybalépése – előtt kinevezett, hivatalban lévő bírákra való alkalmazásáról rendelkezett. Második kifogásával a Bizottság azt kifogásolja, hogy e tagállam megsértette az említett kötelezettségeket azzal, hogy az említett törvény útján a bírói függetlenség elvének megsértésével diszkrecionális jogkörrel ruházza fel a köztársasági elnököt a tekintetben, hogy az újonnan megállapított nyugdíjkorhatáron túl kétszer három évre meghosszabbíthatja a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak aktív szolgálatát.
A kereset tárgyának fenntartásáról
27 A tárgyaláson a Lengyel Köztársaság azt állította, hogy a köztársasági elnök által 2018. december 17‑én aláírt, és 2019. január 1‑jén hatályba lépő, 2018. november 21‑i ustawa o zmianie ustawy o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény módosításáról szóló törvény; Dz. U. 2018., 2507. tétel) a Bizottság által a keresetében vitatott nemzeti rendelkezések összességét hatályon kívül helyezte és valamennyi hatását orvosolta.
28 E tagállam szerint e törvény értelmében a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) a nyugdíjkorhatárnak a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény általi csökkentésével korábban érintett, hivatalban lévő azon bíráit e bíróságon tartották vagy oda visszahelyezték ez utóbbi törvény elfogadását megelőzően hatályos feltételek mellett, és a feladataik ellátása egyébiránt megszakítás nélkülinek tekintendő. Hatályon kívül helyezték azon rendelkezéseket is, amelyek lehetővé tették a köztársasági elnöknek, hogy engedélyezze a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírájának a feladatok ellátásának a rendes nyugdíjkorhatár elérését követő folytatását. Ilyen körülmények között a jelen, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást a Lengyel Köztársaság szerint tárgytalanná vált.
29 A Bizottság a tárgyaláson azt jelezte, hogy fenntartja keresetét.
30 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik – a kötelezettségszegés fennállását a szóban forgó tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni, és hogy a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe (lásd különösen: 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 A jelen ügyben nem képezi vita tárgyát, hogy abban az időpontban, amikor a Bizottság által az indokolással ellátott véleményében meghatározott határidő lejárt, a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény Bizottság által a jelen keresetben vitatott rendelkezései még hatályban voltak. Következésképpen a Bíróságnak határoznia kell az említett keresetről, mégpedig akkor is, ha a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény módosításáról szóló törvény 2018. november 21‑i hatálybalépésének az a következménye, hogy visszamenőleges hatállyal megszünteti a Bizottság által vitatott nemzeti rendelkezések valamennyi joghatását, az ilyen esemény ugyanis nem vehető figyelembe, mivel az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártát követően következett be (lásd ebben az értelemben: 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687, 45. pont).
A kereset hatályáról
32 A tárgyaláson a Bizottság pontosította, hogy a keresetével lényegében az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett második albekezdése megsértésének megállapítását kéri. A Bizottság szerint a hatékony bírói jogvédelemnek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében foglalt fogalmát ugyanis a Charta 47. cikkének tartalmára és különösen az utóbbi rendelkezésben biztosított, hatékony jogorvoslathoz való jogban rejlő garanciákra tekintettel kell értelmezni, így e rendelkezések közül az első azt vonja maga után, hogy biztosítani kell az olyan bíróság függetlenségének védelmét, mint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság), amelynek feladata többek között az uniós jog értelmezése és alkalmazása.
33 A jelen kereset elbírálása céljából tehát meg kell vizsgálni, hogy a Lengyel Köztársaság teljesítette‑e az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeit.
Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének alkalmazhatóságáról
A felek érvei
34 Különösen a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítéletre (C‑64/16, EU:C:2018:117) és a 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586) ítéletre támaszkodva a Bizottság azt állítja, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében megállapított, az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírósági felülvizsgálatot biztosító jogorvoslati rendszer létrehozására vonatkozó kötelezettség teljesítése érdekében a tagállamoknak különösen azt kell biztosítaniuk, hogy az e jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdésekben esetlegesen döntést hozó nemzeti szervek teljesítsék a bírói függetlenségére vonatkozó követelményt, ez utóbbi pedig a különösen a Charta 47. cikk második bekezdésében rögzített, tisztességes eljáráshoz való alapvető jog lényeges tartalmába tartozik.
35 Mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) ilyen szerv, az e bíróság összetételét, szervezeti felépítését és működési módját szabályozó nemzeti rendelkezéseknek biztosítaniuk kell, hogy e bíróság megfeleljen a függetlenség követelményének.
36 Az említett követelmény ugyanis nem csupán egy sajátos eljárás lefolytatására, hanem az igazságszolgáltatás szervezeti módjára is vonatkozik. A nemzeti bíróságok függetlenségét általános jelleggel érintő nemzeti intézkedés azzal a következménnyel jár, hogy nincs többé biztosítva a hatékony bírósági jogorvoslat, többek között ha e bíróságok az uniós jogot alkalmazzák vagy értelmezik.
37 A Magyarország által e tekintetben támogatott Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy az olyan nemzeti szabályok, amelyeket a Bizottság a jelen kereset keretében vitat, nem vizsgálhatók az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke szempontjából.
38 Egyrészt ugyanis ezen uniós jogi rendelkezések nem tartalmaznak semmilyen eltérést az Unió hatásköreire vonatkozó hatáskör‑átruházás elvétől, amely az EUSZ 4. cikk (1) bekezdéséből, az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdéséből, valamint a EUSZ 13. cikk (2) bekezdéséből következik. Márpedig kétségtelen, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás szervezete kizárólagosan a tagállamoknak fenntartott hatáskört képez, így az Unió nem vonhat magához ezzel kapcsolatos hatásköröket.
39 Másrészt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke – az uniós jog olyan általános elveihez hasonlóan, mint a bírói függetlenség elve – csak az uniós jog által szabályozott helyzetekben alkalmazandó.
40 Márpedig a Bizottság által a jelen ügyben vitatott nemzeti szabályok nem állnak semmilyen kapcsolatban az uniós joggal, és e tekintetben különböznek a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses (C‑64/16, EU:C:2018:117) ítéletben érintett nemzeti szabályozástól, amely a túlzott költségvetési hiány elleni küzdelemmel kapcsolatos uniós pénzügyi támogatás tagállamnak való nyújtására vonatkozott, és így azt az uniós jog alkalmazásával fogadták el.
41 A Charta 47. cikke sem alkalmazandó a jelen ügyben, figyelemmel arra, hogy nem áll fenn a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, az uniós jog végrehajtását magában foglaló helyzet. Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdéséből, valamint a Charta 51. cikkének (2) bekezdéséből és a Charta Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyvből (HL 2010. C 83., 313. o.) egyébiránt az következik, hogy a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl.
A Bíróság álláspontja
42 Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az az EUSZ 49. cikkből következik, amely szerint bármely európai állam kérheti felvételét az Unióba – az Unió olyan államokat foglal magában, amelyek szabadon és önként kötelezték el magukat az EUSZ 2. cikkben említett közös értékek iránt, tiszteletben tartják azokat, és elkötelezett azok érvényesítése mellett, ezért az uniós jog azon az alapvető előfeltevésen alapul, mely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az említett értékekben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele (lásd ebben az értelemben: 2018. december 10‑i Wightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Ezen előfeltevés maga után vonja és igazolja a tagállamok és különösen a bíróságaik közötti kölcsönös bizalom fennállását ezen, az Unió alapját képező értékek – köztük a jogállamiság – elismerése, és így az azokat végrehajtó uniós jog tiszteletben tartása tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 30. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 35. pont).
44 Ugyanígy emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogrend sajátos jellemzői és autonómiája megőrzésének biztosítása érdekében a Szerződések az uniós jog értelmezése terén a koherencia és egységesség biztosítására szolgáló bírósági rendszert hoztak létre (2018. március 6‑i Achmea ítélet, C‑284/16, EU:C:2018:158, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Különösen a bírósági rendszer ekképp felfogott sarokkövét az EUMSZ 267. cikkben szereplő előzetes döntéshozatali eljárás alkotja, amelynek – a bírák közötti párbeszédnek a Bíróság és a tagállami bíróságok közötti létrehozatalával – a célja az uniós jog értelmezése e koherenciájának és ezen egységességének biztosítása, így lehetővé téve az uniós jog teljes érvényesülésének és autonómiájának, valamint végső soron a Szerződésekkel létrehozott jog sajátos jellegének biztosítását (lásd ebben az értelemben: 2018. március 6‑i Achmea ítélet, C‑284/16, EU:C:2018:158, 37. pont).
46 Végül, ahogy az az állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, az Unió olyan jogi unió, amelyben a jogalanyoknak joguk van ahhoz, hogy az uniós jogi aktusok velük szemben történő alkalmazására vonatkozó bármely határozat vagy egyéb nemzeti jogi aktus jogszerűségét bíróság előtt vitassák (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 31. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 49. pont).
47 Ezzel összefüggésben az EUSZ 2. cikkben kimondott jogállamiság értéket pontosabban megfogalmazó EUSZ 19. cikk értelmében a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint annak bírói védelmét, ami a jogalanyokat e jog alapján megilleti (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 32. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Ennek címén, és amint azt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja, a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a biztosításához szükségesek. A tagállamok kötelesek tehát olyan jogorvoslati és eljárási rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi a hatékony bírósági felülvizsgálatot az említett területeken (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 A jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói védelmének elve ugyanis, amelyre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése utal, a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugvó uniós jogi alapelv, amelyet rögzít a Rómában 1950. november 4‑én aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. és 13. cikke, és amelyet jelenleg a Charta 47. cikke is megerősít (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatályával kapcsolatban emlékeztetni kell egyébiránt arra, hogy e rendelkezés „az uniós jog által szabályozott területekre” vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben e jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 29. pont).
51 A Lengyel Köztársaság és Magyarország ezzel kapcsolatos állításával ellentétben az a tény, hogy a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet (C‑64/16, EU:C:2018:117) tárgyát képező bércsökkentésre irányuló nemzeti intézkedéseket az érintett tagállam túlzott költségvetési hiányának megszüntetéséhez kapcsolódó követelmények miatt és az e tagállamnak nyújtott uniós pénzügyi támogatási program keretében fogadták el, nem játszott szerepet – ahogy az jelen ítélet 29–40. pontjából kitűnik – azon értelmezésben, amely alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó esetben az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alkalmazandó. E következtetés ugyanis azon körülményen alapul, hogy az adott ügyben érintett nemzeti szerv, vagyis a Tribunal de Contas (számvevőszék, Portugália) – fenntartva az említett ügyben kérdést előterjesztő bíróság értékelését – bíróságként határozhatott az uniós jog alkalmazására és értelmezésére vonatkozó, és így e jog által szabályozott területeket érintő kérdésekről (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 40. pont).
52 Egyébiránt, jóllehet – ahogy arra a Lengyel Köztársaság és Magyarország emlékeztet – a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogból (lásd analógia útján: 2018. november 13‑i Raugevicius ítélet, C‑247/17, EU:C:2018:898, 45. pont; 2019. február 26‑i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet, C‑202/18 és C‑238/18, EU:C:2019:139, 57. pont), és különösen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 40. pont) eredő kötelezettségeiket. Ezenkívül az Unió annak megkövetelésével, hogy a tagállamok ekképpen tartsák tiszteletben e kötelezettségeket, egyáltalán nem kívánja maga gyakorolni az említett hatáskört, sem pedig – ellentétben a Lengyel Köztársaság állításával – magához vonni azt.
53 Végül és a 30. jegyzőkönyvvel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az nem vonatkozik az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére, továbbá emlékeztetni kell arra, hogy nem teszi kétségessé a Charta Lengyelországban való alkalmazását sem, és nem célja az, hogy mentesítse a Lengyel Köztársaságot a Charta rendelkezéseinek a tiszteletben tartására irányuló kötelezettség alól (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i N. S. és társai ítélet, C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 119. és 120. pont).
54 A fentiekből következően az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése minden tagállam számára előírja, hogy meg kell teremtenie azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken különösen a Charta 47. cikkének értelmében vett hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek (2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 Konkrétan az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében minden tagállamnak biztosítania kell, hogy jogorvoslati rendszerében, az uniós jog által szabályozott területeken az uniós jog értelmében vett „bíróságnak” minősülő fórumok teljesítik a hatékony bírói jogvédelem követelményeit (2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 37. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 52. pont).
56 A jelen ügyben nem képezi vita tárgyát, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdésekről határozhat, és az uniós jog szerinti „bíróságként” az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „uniós jog által szabályozott területeken” alkalmazandó lengyel jogorvoslati rendszerbe tartozik, így e bíróságnak teljesítenie kell a hatékony bírói jogvédelem követelményeit (2018. december 17‑i Bizottság kontra Lengyelország végzés, C‑619/18 R, EU:C:2018:1021, 43. pont).
57 Annak biztosítása érdekében, hogy az olyan szerv, mint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) maga ilyen védelmet nyújtson, alapvető fontosságú e szerv függetlenségének védelme, amint azt a Charta 47. cikkének második bekezdése is megerősíti, amely a „független” bírósághoz való hozzáférést a hatékony jogorvoslathoz való alapvető jog egyik követelményeként említi (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses, C‑64/16, EU:C:2018:117, 41. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai], C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 53. pont).
58 Ezen, a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény – amely a bírói hivatás velejárója – a hatékony bírói jogvédelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog lényegéből következik, amely döntő jelentőségű a jogalanyok uniós jogból eredő valamennyi joga védelmének biztosítása és a tagállamok EUSZ 2. cikkben felsorolt közös értékeinek, különösen pedig a jogállamiság értékének a megőrzése szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 48. és 63. pont).
59 A fentiekre tekintettel a Bizottság által a keresetében vitatott nemzeti szabályok vizsgálhatók az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szempontjából, és így meg kell vizsgálni, hogy az e rendelkezés ezen intézmény által hivatkozott megsértései megvalósultak‑e.
Az első kifogásról
A felek érvelése
60 Első kifogásával a Bizottság azt rója fel a Lengyel Köztársaságnak, hogy megsértette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését amiatt, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróságra 2018. április 3. – e törvény hatálybalépése – előtt kinevezett, hivatalban lévő bírákra való alkalmazásáról rendelkezett. Ezzel e tagállam megsértette a bírói függetlenség elvét és különösen a bírák elmozdíthatatlanságának elvét.
61 A Bizottság ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének (1) bekezdése, valamint 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése következtében e bíróság azon bírái, akik e törvény hatálybalépése – azaz 2018. április 3. – előtt vagy legkésőbb 2018. július 3‑án elérték a 65. életévüket, főszabály szerint 2018. július 4‑én nyugdíjba vonulnak, és azoknak, akiknek a 65. születésnapja 2018. július 4. és 2019. április 3. közé esik, főszabály szerint 2019. április 3‑án kell nyugdíjba vonulniuk. Ami a 65. életévüket 2019. április 3‑án betöltő bírókat illeti, nekik főszabály szerint 65 évesen kell nyugdíjba vonulniuk.
62 A Bizottság egyébiránt hangsúlyozza, hogy e nemzeti rendelkezések Sąd Najwyższynak (legfelsőbb bíróság) a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő 72 bírája közül 27‑et, többek között e bíróság első elnökét, azonnal érintettek. Ez utóbbival kapcsolatban az említett intézmény rámutat ezenkívül arra, hogy az alkotmány 183. cikkének (3) bekezdése értelmében az érintettet hat évre nevezték ki, amely időszak jelen esetben 2020. április 30‑án jár le.
63 Márpedig a Bizottság úgy véli, hogy a Lengyel Köztársaság a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) hivatalban lévő bírái nyugdíjkorhatárának ilyen csökkentésével, valamint egyébiránt azzal, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 112. és 112a. cikkében felhatalmazza a köztársasági elnököt, hogy 2019. április 3‑ig szabadon döntsön az e bíróság álláshelyeinek számáról, megteremtette a lehetőséget az említett bíróság összetételének átfogó és azonnali megváltoztatására, megsértve a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, mint a bírák függetlenségében rejlő garanciát, és így az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését.
64 A Bizottság úgy véli, hogy ha a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése nem is zárható ki teljesen, mindenképpen szükségesek megfelelő intézkedések – mint átmeneti időszak vagy szakaszos megközelítés, amelyek lehetővé teszik az ilyen csökkentés azon rejtett célra való használatának megelőzését, hogy módosítsák a bírói szervek összetételét –, többek között azon benyomás elkerülésére, hogy az érintett bírák szolgálati idejének csökkentését valójában az e bírák által e szolgálat aktív ellátása során végzett tevékenységek indokolják, és azért, hogy e bírák biztosak lehessenek abban, hogy továbbra is betölthetik álláshelyüket.
65 A Lengyel Köztársaság szerint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése nem követeli meg, hogy a nyugdíjkorhatár csökkentése esetén kötelező legyen átmeneti időszakot biztosítani a hivatalban lévő bíráknak a függetlenségük biztosítása érdekében. Az ilyen nyugdíjkorhatár ugyanis általános jelleggel és automatikusan alkalmazandó az érintett bírák összességére, és nem fejt ki az érintetteknek az igazságszolgáltatási feladataik gyakorlása keretében való befolyásolására alkalmas nyomást.
66 A lengyel jogrendben az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciái elsősorban a bírósági feladatok állandóságának védelmével – beleértve az elmozdíthatatlanság garanciáját –, a mentelmi joggal, a megfelelő javadalmazással, az ítélethozatal titkosságával, az igazságszolgáltatási és egyéb közszolgálati tisztségek közötti összeférhetetlenséggel, a politikai semlegesség követelményével és a gazdasági tevékenység gyakorlásának tilalmával kapcsolatosak. A bírák felmentése csak a legsúlyosabb fegyelmi vétség esetén vagy jogerős büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet esetén lehetséges. Márpedig a bírák nyugdíjba vonulása nem minősül felmentésnek, mivel az érintett megtartja bírói címét, és e minőségében továbbra is megilleti a mentelmi jog, a megfelelő javadalmazáshoz való jog, és továbbra is vonatkoznak rájuk az etikai szabályok.
67 Egyébiránt a 2011. július 21‑i Fuchs és Köhler ítéletből (C‑159/10 és C‑160/10, EU:C:2011:508), valamint a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses (C‑64/16, EU:C:2018:117) ítéletből kiderül, hogy a tagállamok megtartják azt a lehetőséget, hogy kiigazítsák a bírákra vonatkozó munkafeltételeket, így a nyugdíjkorhatárukat nevezetesen a célból, hogy – mint a jelen ügyben – hozzáigazítsák e távozási életkort az általános nyugdíjrendszerben előírt életkorhoz, és az érintett bíróság állományának korösszetételét megfelelővé tegyék.
68 Végül, ha meg kell állapítani, hogy valamely bíró nyugdíjkorhatárának azon jogtól kell függenie továbbra is, amely az érintett feladatai ellátásának kezdetekor volt hatályban, a jelen ügyben figyelembe kellene venni azt, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát 2002 során módosították, és újra 70 évben állapították meg, miután az 1990 és 2002 között 65 évben volt rögzítve. Márpedig, mivel e bíróságnak a legfelsőbb bíróságról szóló új törvényből eredő nyugdíjkorhatár‑csökkentéssel érintett 27 hivatalban lévő bírája közül 17‑et 1990 és 2002 között neveztek ki, az ő esetükben nem rövidült meg a feladataik ellátásának eredeti időtartama.
69 Annak elfogadása, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírájakénti kinevezés időpontja legyen a bírák nyugdíjkorhatára meghatározásának kritériuma, ezenkívül e bíróság bírái közötti hátrányos megkülönböztetés kockázatát váltaná ki, mivel néhányuknak – nevezetesen akiket a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépése után neveznek ki – hamarabb kellene nyugdíjba vonulniuk, mint másoknak, akiket e hatálybalépés előtt neveztek ki, olyan időszakban, amikor a nyugdíjkorhatár 70 év volt.
70 Magyarország szerint a Bizottság nem bizonyította, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái nyugdíjkorhatárának csökkentése és e bíróság egyes bíráinak ezen intézkedésből eredő nyugdíjazása érinti az említett bíróság azon képességét, hogy hatékony bírói jogvédelmet biztosítson az uniós jog által szabályozott területeken.
A Bíróság álláspontja
71 A bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény, amelynek a tiszteletben tartását a tagállamoknak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében és a jelen ítélet 42–59. pontjából következően biztosítaniuk kell azon nemzeti bíróságok tekintetében, amelyeknek – a Sąd Najwyższyhoz (legfelsőbb bíróság) hasonlóan – az uniós jog értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről kell határozniuk, két szempontot tartalmaz.
72 Az első – külső – szempont azt követeli meg, hogy az érintett fórum teljesen autonóm módon gyakorolja feladatkörét anélkül, hogy bármilyen hierarchikus kapcsolatban lenne, vagy bárkinek alá lenne rendelve, és anélkül, hogy bárhonnan utasításokat kapna, így védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét, és határozataikat befolyásolhatja (2018. február 27 i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
73 A második – belső – szempont a pártatlanság fogalmával áll összefüggésben, és arra vonatkozik, hogy egyenlő távolságot kell tartani a jogvitában részt vevő felektől, illetve e feleknek a jogvita tárgyához fűződő mindenkori érdekeitől. E szempont megköveteli az objektivitást, valamint azt, hogy a jogvita megoldása során a jogszabály szigorú alkalmazásán kívül semmilyen más érdek ne érvényesüljön (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
74 Ezek a függetlenségi és pártatlansági garanciák olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatóságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását (2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet, C‑506/04, EU:C:2006:587, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
75 Különösen a bírák ezen, bármely külső beavatkozással vagy nyomással szembeni nélkülözhetetlen szabadsága megkövetel – amint arra a Bíróság többször is emlékeztetett – bizonyos olyan megfelelő garanciákat, mint az elmozdíthatatlanság, amelyek az ítélethozatal feladatával megbízott személyek védelmére szolgálnak (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
76 Az elmozdíthatatlanság elve megköveteli többek között, hogy a bírák hivatalban maradhassanak mindaddig, amíg nem érik el a kötelező nyugdíjkorhatárt, vagy a megbízatásuk lejártáig, ha az határozott időre szól. Ezen, nem teljesen abszolút jellegű elv alól kizárólag akkor lehet kivételt tenni, ha jogszerű és kényszerítő indokok igazolják, tiszteletben tartva az arányosság elvét. Így általánosan elfogadott, hogy a bírák megfelelő eljárások tiszteletben tartása mellett visszahívhatók, ha nem képesek feladataik folytatására alkalmatlanság vagy súlyos kötelezettségszegés miatt.
77 Ez utóbbi tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából konkrétan az következik, hogy a függetlenség követelménye feltételezi, hogy az ítélethozatal feladatával megbízott személyekre vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer, és így az esetleges visszahívásuk tartalmazza az ahhoz szükséges garanciákat, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy ezt a rendszert a bírósági határozatok tartalmának politikai felülvizsgálatát szolgáló rendszerként alkalmazzák. Így az olyan szabályok megalkotása, amelyek egyaránt meghatározzák – többek között – a fegyelmi vétségnek minősülő magatartásokat és a konkrétan alkalmazandó szankciókat, illetve amelyek egy független fórum olyan eljárását írják elő, amely maradéktalanul biztosítja a Charta 47. és 48. cikkében rögzített jogokat, különösen a védelemhez való jogot, és amely biztosítja a fegyelmi testület határozatainak bíróság előtti megtámadhatóságát, az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzéséhez elengedhetetlen garanciáknak minősülnek (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat].
78 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a vitatott reformnak – amely a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedés alkalmazását előírta az e bíróságon már hivatalban lévő bírákra – az a következménye, hogy ez utóbbiak igazságszolgáltatási feladatainak ellátása idő előtt megszűnik, és így az jogos aggályokat vethet fel a bírák elmozdíthatatlanságának elvének tiszteletben tartása tekintetében.
79 Ilyen körülmények között és figyelemmel az említett elv jelen ítélet 75–77. pontjában felidézett döntő jelentőségére, az ilyen alkalmazás csak akkor engedhető meg, ha jogszerű céllal igazolható és e céllal arányos, valamint ha a jogalanyokban nem vetnek fel jogos kétségeket az érintett bíróság külső tényezők általi befolyásolhatatlanságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegessége tekintetében.
80 A jelen ügyben a Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái nyugdíjkorhatárának 65 évre való csökkentése azon szándékból következett, hogy harmonizálják ezen életkort a lengyelországi munkavállalók összességére alkalmazandó általános nyugdíjkorhatárral, és ezzel e bíróság állományának korösszetételét optimalizálják.
81 E tekintetben meg kell jegyezni először is, hogy a Bíróság kétségtelenül elismerte, hogy jogszerű foglalkoztatáspolitikai célnak minősülhet például egyrészt a szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatár közszolgálati hivatások tekintetében történő egységesítésének célja, másrészt a fiatal jogászok többek között bíróvá válását megkönnyítő kiegyensúlyozottabb korstruktúra kialakításának elősegítése (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑i Fuchs és Köhler ítélet, C‑159/10 és C‑160/10, EU:C:2011:508, 50. pont; 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687, 61. és 62. pont).
82 Először is hangsúlyozni kell azonban, hogy – amint azt a Bizottság hangsúlyozta, és arra a Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (az úgynevezett Velencei Bizottság) a 904/2017. sz. véleménye (CDL‑AD (2017) 031) 33. és 47. pontjában is rámutatott – a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény tervezetének indokolása olyan elemeket tartalmaz, amelyek súlyos aggályokat vethetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) hivatalban lévő bírái nyugdíjkorhatárának reformját e célkitűzések vezérelték, és nem az a szándék, hogy e bíróság bíráinak bizonyos csoportját eltávolítsák.
83 Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő bírái nyugdíjkorhatárának csökkentésével a jelen ügyben együtt jár egy olyan új mechanizmus bevezetése, amely lehetővé teszi a köztársasági elnöknek, hogy diszkrecionális jogkörében határozzon a bírói feladatok így lerövidített ellátásának két, egymást követő hároméves időszakkal való meghosszabbításáról.
84 Márpedig egyfelől az ilyen, a bírói feladatok ellátásának hat évvel való meghosszabbítására nyitva álló lehetőség bevezetése, és ezzel együtt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő bírái nyugdíjkorhatárának öt évvel való csökkentése kétséget ébreszthet azzal kapcsolatban, hogy a reform ténylegesen az e bírákra és a munkavállalók összességére alkalmazandó nyugdíjkorhatár harmonizálására, és e bíróság állománya korösszetételének optimalizálására irányul.
85 Másfelől e két intézkedés együttes alkalmazása azt a benyomást is megerősítheti, hogy valójában arról lehet szó, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak meghatározott részét úgy távolítsák el, hogy a köztársasági elnök ténylegesen – nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróság legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő valamennyi bírájára való alkalmazása ellenére – megőrizze az érintettek egy részének hivatalban tartására vonatkozó diszkrecionális jogkört.
86 Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő bíráinak nyugdíjkorhatárát öt évvel csökkentő intézkedés és e bírák hivatali idejének ebből eredő megrövidülése azonnal érintette az e bíróság hivatalban lévő tagjainak közel egyharmadát, többek között az első elnököt, akinek az alkotmány által biztosított hatéves megbízatása is megrövidült ezáltal. Ahogy arra a Bizottság hivatkozik, e megállapítás bizonyítja, hogy a szóban forgó reform minden bizonnyal jelentős hatással van a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) összetételére és működésének folyamatosságára. Márpedig, ahogy arra a főtanácsnok az indítványa 76. pontjában rámutatott, valamely felsőbíróság összetételének ilyen jelentős – kifejezetten az őt érintő reform hatása általi – átalakítása kételyeket ébreszthet az ilyen reform valódi jellegét és az általa ténylegesen követett célokat illetően.
87 A vitatott reform valódi céljait ekképpen övező és a jelen ítélet 82–86. pontjában kifejtett megfontolások összességéből következő kétségek nem oszlathatók el a Lengyel Köztársaság által előadott azon érvekkel, miszerint egyrészt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) e reform által érintett hivatalban lévő bírái közül egyeseket olyan időszakban neveztek ki, amikor e bíróság bíráinak nyugdíjkorhatára 65 év volt, másrészt az ilyen bíró nyugdíjba vonulása esetén mindazonáltal megőrzi bírói címét, őt továbbra is mentelmi jog és javadalmazás illeti meg, valamint továbbra is vonatkoznak rá az etikai szabályok.
88 E körülmények – feltéve, hogy fennállnak – nem tehetik ugyanis vitássá azt, hogy az érintett bírák nyugdíjazása a bírói feladatok ellátásának azonnali és – a vitatott reform elfogadását megelőző helyzethez képest – előrehozott megszüntetését vonja maga után.
89 Másodsorban, amint azt a Lengyel Köztársaság a tárgyaláson megerősítette, a munkavállalók általános nyugdíjkorhatára, amelyhez e tagállam állítása szerint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát hozzá kívánta igazítani, nem e munkavállalók kötelező nyugdíjazását, hanem mindössze e munkavállalók azon jogát – nem pedig kötelezettségét – foglalja magában, hogy befejezzék szakmai tevékenységüket és ez esetben nyugdíjban részesüljenek.
90 Ilyen körülmények között a Lengyel Köztársaság nem bizonyította, hogy a vitatott intézkedés megfelelő eszköz az összes érintett szakma tekintetében a tevékenység kötelező befejezésére vonatkozó korhatárok sokféleségének csökkentésére. Különösen e tagállam nem terjesztett elő olyan objektív okot, amely alapján a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái nyugdíjkorhatárának az összes lengyelországi munkavállalóra alkalmazandó általános nyugdíjkorhatárhoz való igazítása érdekében szükséges volt az említett bírák nyugdíjazása – fenntartva, hogy a köztársasági elnök diszkrecionális módon dönthet a feladataik ellátásának folytatásáról –, miközben a többi munkavállaló esetén az e törvény által e tekintetben meghatározott életkorban való nyugdíjba vonulás nem kötelező.
91 Harmadsorban hangsúlyozni kell, hogy a nyugdíjkorhatár egységesítésének céljáról a Bíróság már kimondta, hogy nem tartják tiszteletben az arányosság elvét azon nemzeti rendelkezések, amelyek hirtelen és jelentősen szállítják le a bírói szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatárt, olyan átmeneti rendelkezések nélkül, amelyek biztosítanák az e rendelkezések hatálybalépésekor hivatalban lévő érintett személyek jogos bizalmának védelmét (lásd ebben az értelemben: 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687, 68. és 80. pont).
92 Ami a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítéletet (C‑64/16, EU:C:2018:117) illeti, amelyre a Lengyel Köztársaság szintén hivatkozott a Bizottság által az első kifogása keretében vitatott nemzeti intézkedés jogszerűségének igazolása érdekében, emlékeztetni kell arra, hogy ezen ítélet a bírák illetményének összegét csökkentő intézkedésre vonatkozott. Az említett ítéletben a Bíróság – miután rámutatott, hogy e bércsökkentésre irányuló intézkedés egyszerre volt korlátozott összegét és időbeli hatályát tekintve, valamint nem kifejezetten a Tribunal de Contas (számvevőszék, Portugália) tagjai vonatkozásában fogadták el, hanem épp ellenkezőleg általános hatályú intézkedés volt – megállapította, hogy az EUSZ 19. cikket úgy kell értelmezni, hogy a bírói függetlenség elvével nem ellentétes az ilyen intézkedés alkalmazása.
93 Márpedig a bírói függetlenség védelme szempontjából az ilyen bércsökkentés korlátozott és ideiglenes hatásai egyáltalán nem hasonlíthatók össze a hivatalban lévő bírák nyugdíjkorhatárát csökkentő olyan intézkedés hatásaival, amelynek következtében idő előtt és végérvényesen befejeződik az érintettek bírói pályafutása.
94 Negyedsorban a vitatott reformnak a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésekor a Sąd Najwyższyon (legfelsőbb bíróság) hivatalban lévő bírákra való azonnali alkalmazása sem igazolható a Lengyel Köztársaság azon törekvésével, hogy elkerülje a bírói feladatok ellátásának időtartamán alapuló, e bírák és azon bírák közötti esetleges hátrányos megkülönböztetést, akiket e bíróságra ezen időpontot követően neveznek ki.
95 Amint ugyanis a Bizottság állítja, a bírák e két kategóriája nincs hasonló helyzetben, mivel csupán az előbbiek pályafutása rövidül le, miközben a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság) álláshelyet töltenek be, az utóbbiakat pedig e bíróságra a 65 éves törvényes nyugdíjkorhatárt előíró új jogszabály alapján kell kinevezni. Ezenkívül és amennyiben a Lengyel Köztársaság érvelésében azt is sugallja, hogy a Sąd Najwyższyn (Legfelsőbb Bíróság) területén már hivatalban lévő bírák számára – ellentétben a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépése után kinevezett kollégáikkal – nem ismerik el azt a lehetőséget, hogy az e törvény által bevezetett új nyugdíjkorhatár vonatkozzon rájuk, meg kell jegyezni, hogy – amint arra a Bizottság is rámutatott – biztosítani lehetett volna annak lehetőségét, hogy az érintettek az új törvényes nyugdíjkorhatárt elérésekor önkéntes alapon lemondjanak feladataik ellátásáról, anélkül azonban, hogy erre kötelesek lettek volna.
96 A fenti megállapítások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy nem igazolható jogszerű céllal a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróságon már hivatalban lévő bírákra való alkalmazása. Következésképpen az említett alkalmazás sérti a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, amely a függetlenségük szerves részét képezi.
97 Ebből következik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésének megsértésére alapított, első kifogásnak helyt kell adni.
A második kifogásról
A felek érvelése
98 Második kifogásával a Bizottság azt rója fel a Lengyel Köztársaságnak, hogy megsértette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését azzal, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény útján diszkrecionális jogkörrel ruházza fel a köztársasági elnököt a tekintetben, hogy az e törvénnyel megállapított új nyugdíjkorhatáron túl kétszer három évre meghosszabbítsa a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak aktív szolgálatát.
99 A Bizottság szerint, mivel a bírói feladatok ellátásának ilyen meghosszabbítását engedélyező vagy megtagadó határozatokat illetően nincsenek kötelező kritériumok, és az ilyen határozatokat nem is kell indokolni, továbbá a bírósági felülvizsgálat lehetősége is hiányzik, a köztársasági elnök befolyást gyakorolhat Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráira. Az a helyzet ugyanis, hogy a köztársasági elnökhöz kell fordulni az ilyen hosszabbítás iránti kérelemmel és az ilyen kérelem benyújtását követően meg kell várni annak döntését, az érintett bíróra ahhoz vezető nyomást gyakorolhat, hogy eleget tegyen a köztársasági elnök esetleges kéréseinek az általa elbírálandó ügyekkel kapcsolatban, beleértve azt az esetet, amikor az uniós jogi rendelkezéseket kell értelmeznie és alkalmaznia.
100 A köztársasági elnöknek a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének (1a) és (1b) bekezdésében, valamint a 111a. cikkében, továbbá a 2018. május 10‑i módosító törvény 5. cikkében előírt azon kötelezettsége, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalását kérje, nem változtat a fenti megállapításon. Az e tanácsra az állásfoglalása kiadásával kapcsolatban kötelező kritériumok ugyanis túl általánosak, és ezen állásfoglalás nem kötelező a köztársasági elnökre. Ezen túlmenően a 2011. május 12‑i ustawa o Krajowej Radzie Sądownictwa (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény) (Dz. U. 2011., 714. tétel) legutóbbi, a 2017. december 8‑i ustawa o zmianie ustawy o Krajowej Radzie Sądownictwa oraz niektórych innych ustaw (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény és egyes más törvények módosításáról szóló törvény) (Dz. U. 2018., 3. tétel) által megvalósított reformjára tekintettel e tanács 27 tagja közül azt a 15 tagot, akiket a bírák közül kell megválasztani, már nem a bírótársaik választják, mint korábban, hanem a Szejm, így függetlenségük kétségbe vonható.
101 Végül a Bizottság azt állítja, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bírái vonatkozásában, akik 2018. július 3. után töltik be a 65. életévet, nem írtak elő olyan határidőt, ameddig a köztársasági elnöknek kérnie kell a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalását, ami adott esetben meghosszabbíthatja azon tényleges időszakot, amely alatt az érintett bíró álláshelyének fenntartása a köztársasági elnök diszkrecionális jogkörébe tartozik.
102 E különböző tényezők olyan helyzethez vezethetnek, amelyben a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) többé nem tekinthető úgy, mint amely biztosítja, hogy minden körülmények között pártatlanul és függetlenül jár el.
103 A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a köztársasági elnökre ruházott azon jogosultság, hogy döntsön a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) nyugdíjkorhatárt elérő bírái feladatai ellátásának esetleges meghosszabbításáról, a bírák kinevezésére vonatkozó, azon előjogból eredő hatáskört képez, amelyet ugyanezen elnöknek az alkotmány biztosít. Márpedig ezen előjogot, amelynek célja éppen az igazságszolgáltatásnak mind a jogalkotó, mind pedig a végrehajtó hatalmi ág beavatkozásától való védelme, személyesen a köztársasági elnöknek kell gyakorolnia kizárólag az alkotmányos szabályok és elvek tiszteletben tartása mellett, és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a köztársasági elnöknek a valamely jelölt bírói álláshelyre való kinevezését megtagadó határozatai nem közigazgatási tevékenységbe tartozó aktusnak minősülnek, és nem lehetnek bírósági jogorvoslat tárgya.
104 Mindazonáltal a köztársasági elnöknek a nemzeti igazságszolgáltatási tanács által megküldött állásfoglalások figyelembe veszik – amint az a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének (1b) bekezdéséből kitűnik – az igazságszolgáltatási rendszer érdekét vagy a jelentős társadalmi érdekeket, különösen a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) személyi állománya tagjainak észszerű használatát vagy az e bíróság egyes tanácsainak munkaterhéből eredő szükségleteket. Ezenkívül, jóllehet az ilyen állásfoglalás nem lehet kötelező a köztársasági elnökre – különben sérülne ez utóbbi előző pontban említett alkotmányos előjoga –, nyilvánvaló, hogy a gyakorlatban figyelembe veszi zen állásfoglalásokat. Ugyanígy egyértelmű, hogy bár e törvény e tekintetben nem ír elő határidőt, a köztársasági elnök a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalást abban az időpontban kéri ki, amint rendelkezik a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája által előterjesztett, a feladatai ellátásának meghosszabbítása iránti kérelemmel.
105 Ami a nemzeti igazságszolgáltatási tanács összetételét illeti, a Lengyel Köztársaság megjegyzi, hogy nem osztja a Bizottság aggályait. Azt állítja ezenkívül, hogy az ilyen aggályok nem relevánsak a jelen ügy értékelése szempontjából, mivel a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy e tagállam a köztársasági elnök mérlegelésére bízta azon döntést, hogy engedélyezi vagy megtagadja a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája feladatai törvényes nyugdíjkorhatáron túli ellátásának esetleges folytatását, anélkül hogy az ilyen határozattal szemben lenne bírósági jogorvoslati lehetőség, és hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalása mindenesetre nem kötelező a köztársasági elnökre.
106 Végül a Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái a gyakorlatban nem engedhetnek a köztársasági elnök befolyásának csupán a célból, hogy meghosszabbodjon a feladataik ellátása ahelyett, hogy magas nyugdíjban részesülve nyugdíjba vonuljanak, annál is inkább, hogy az ítélethozatal titkossága megakadályozza, hogy az elnök információkkal rendelkezzen a bírák által leadott szavazatokról. Végezetül igen rövid, négy hónapos az a határidő, amely alatt a köztársasági elnöknek döntenie kell a bíró által előterjesztett, a feladatai ellátásának folytatása iránti kérelemről.
107 Hasonló, a rendes nyugdíjkorhatáron túli bírói feladatellátást meghosszabbító megoldások léteznek egyébiránt a Lengyel Köztársaságtól eltérő tagállamokban, és az Európai Unió Bírósága bírája megbízatásának megújítása is a származása szerinti tagállam kormányának mérlegelésétől függ.
A Bíróság álláspontja
108 Amint arra a jelen ítélet 72–74. pontja emlékeztet, a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának garanciái megkövetelik, hogy az érintett fórum teljesen autonóm módon gyakorolja feladatkörét, és védett legyen az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét, és határozataikat befolyásolhatja, tiszteletben tartva az objektivitást, valamint azt, hogy a jogvita megoldása során semmilyen más érdek ne érvényesüljön. E függetlenséget és e pártatlanságot garantáló szabályoknak olyanoknak kell lenniük, hogy eloszlassák a jogalanyok minden észszerű kétségét az e fórum külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően.
109 A jelen ügyben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Bizottság második kifogásában érintett nemzeti szabály nem a jelöltek bírósági feladatok ellátására való kinevezésére vonatkozó eljárással, hanem azon lehetőséggel kapcsolatos, hogy a hivatalban lévő és e feladatok ellátásában rejlő garanciákban ekképpen részesülő bírák folytathassák e feladatok ellátását a rendes nyugdíjkorhatáron túl is, és hogy e szabályok ezért e bírák pályafutásának lefolyására és lezárultára vonatkoznak.
110 Egyébiránt kizárólag a tagállamok dönthetnek arról, hogy engedélyezik‑e a bírói feladatok ellátásának a rendes nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítását, ugyanakkor, ha ilyen mechanizmus mellett döntenek, gondoskodniuk kell arról, hogy az ilyen meghosszabbításra vonatkozó feltételek és részletes szabályok ne veszélyeztethessék a bírói függetlenség elvét.
111 E tekintetben az a körülmény, hogy az olyan szerv, mint a köztársasági elnök, rendelkezik azon hatáskörrel, hogy engedélyezze vagy megtagadja az esetleges ilyen meghosszabbítást, önmagában kétségtelenül nem elegendő az említett elv sérelme fennállásának megállapításához. Mindazonáltal biztosítani kell, hogy az ilyen határozatok elfogadására vonatkozó érdemi feltételek és eljárási szabályok olyanok legyenek, hogy az egyénekben ne merüljön fel észszerű kétség az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően.
112 E célból különösen fontos, hogy az említett feltételeket és eljárási szabályokat oly módon alakítsák ki, hogy e bírák mentesek legyenek minden olyan késztetéstől, hogy a függetlenségüket veszélyeztető külső beavatkozásnak vagy nyomásnak engedjenek (lásd ebben az értelemben: 2013. január 31‑i D. és A. ítélet, C‑175/11, EU:C:2013:45, 103. pont). Az ilyen eljárási szabályoknak tehát különösen lehetővé kell tenniük az utasításokban megnyilvánuló közvetlen befolyás kizárását, és az olyan közvetett befolyás kizárását is, amely hatással lehet az érintett bírák határozataira (lásd analógia útján: 2012. október 16‑i Bizottság kontra Ausztria ítélet, C‑614/10, EU:C:2012:631, 43. pont; 2014. április 8‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑288/12, EU:C:2014:237, 51. pont).
113 Márpedig a jelen ügyben azon feltételek és eljárási szabályok, amelyeket a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény előír a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája feladatai ellátásának a rendes nyugdíjkorhatáron túli esetleges meghosszabbítása vonatkozásában, nem felelnek meg az ilyen követelményeknek.
114 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény értelmében az ilyen hosszabbítás immár a köztársasági elnök döntésétől függ, amely diszkrecionális jellegű, amennyiben a meghozatalára nem vonatkozik objektív és ellenőrizhető kritérium, és azt nem kell indokolni. Ezenkívül az ilyen döntéssel szemben nincs helye bírósági jogorvoslatnak.
115 Másodszor és azt illetően, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény értelmében a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak állásfoglalást kell kiadnia a köztársasági elnöknek, mielőtt az elfogadná a határozatát, kétségtelenül igaz, hogy a bíró feladatai ellátásának a rendes nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozó eljárással összefüggésben az ilyen fórum beavatkozása főszabály szerint olyannak bizonyulhat, hogy hozzájárul ezen eljárás objektívvé tételéhez.
116 E csak akkor történhet azonban meg, ha az említett fórum megfelel bizonyos feltételeknek, nevezetesen maga független a jogalkotó és végrehajtó hatalomtól, továbbá azon hatóságtól, amelynek állásfoglalást ad ki, valamint az ilyen állásfoglalást egyszerre objektív és releváns kritériumok alapján adják ki, és az megfelelően indokolást tartalmaz, így az alkalmas arra, hogy objektív felvilágosítást adjon e hatóság határozathozatalához.
117 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – amint azt a Lengyel Köztársaság a tárgyaláson megerősítette – a nemzeti igazságszolgáltatási tanács, amikor ilyen állásfoglalást kellett kiadnia a köztársasági elnöknek, általában és indokolási kötelezettségét előíró szabály hiányában olykor bármiféle indokolás nélküli, olykor a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének (1b) bekezdésében meghatározott kritériumok megfogalmazására való egyszerű általános utalást tartalmazó, pusztán formális indokolást tartalmazó – akár kedvező, akár kedvezőtlen – állásfoglalásokat adott ki. Ilyen körülmények között, és anélkül, hogy szükséges lenne annak meghatározása, hogy az olyan kritériumok, mint amelyeket e rendelkezés említ, kellően átláthatók, objektívek és ellenőrizhetők‑e, meg kell állapítani, hogy az ilyen állásfoglalások nem járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a köztársasági elnök objektív tájékoztatást kapjon az annak érdekében ruházott hatáskör gyakorlása keretében, hogy engedélyezze vagy megtagadja a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája feladatai ellátásának azon túli folytatását, hogy az érintett elérte a rendes nyugdíjkorhatárt.
118 A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a köztársasági elnökre annak érdekében ráruházott diszkrecionális jogkör, hogy a 65. és 71. életév között kétszer hároméves időtartamra engedélyezze az olyan nemzeti felsőbíróság bírája feladatai ellátásának folytatását, mint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság), észszerű kétségeket ébreszt nevezetesen a jogalanyokban az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az előtte esetlegesen ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően.
119 Végezetül nem lehet helyt adni a Lengyel Köztársaság azon érvének, amelyet az így vitatott nemzeti rendelkezések és a más tagállamokban vagy az Európai Unió Bírósága bírája megbízatásának esetleges megújításakor alkalmazandó eljárások közötti állítólagos hasonlóságra alapít.
120 Egyfelől ugyanis és feltételezve akár, hogy valamely másik tagállamban előírt eljárás az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szempontjából hasonló hibában szenved, mint a jelen ügyben vitatott nemzeti rendelkezésekkel kapcsolatban megállapított hibák – amit nem bizonyítottak –, valamely tagállam a saját kötelezettségszegésének igazolására nem hivatkozhat az uniós jog más tagállam általi esetleges megsértésére (lásd ebben az értelemben: 1996. június 6‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑101/94, EU:C:1996:221, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
121 Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy azon nemzeti bíráktól eltérően, akiket a törvényes nyugdíjkorhatár eléréséig neveznek ki, a Bíróság bíráinak kinevezése – amint azt az EUMSZ 253. cikk előírja – hat év meghatározott időre szól. Egyébiránt a távozó bíró ilyen tisztségbe való esetleges újabb kinevezése e cikk értelmében és e bírák eredeti kinevezéséhez hasonlóan megköveteli a tagállamok kormányainak az EUMSZ 255. cikk szerinti bizottság véleményét követő közös megegyezését.
122 A Szerződésekben így meghatározott feltételek nem módosíthatják azon kötelezettségek tartalmát, amelyek a tagállamokat az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján terhelik.
123 Következésképpen a Bizottság második kifogásának, amelyet az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére alapít, és ennélfogva a keresetnek teljes egészében helyt kell adni.
124 A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel egyrészt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróságra 2018. április 3. előtt kinevezett, hivatalban lévő bírákra való alkalmazásáról rendelkezett, másrészt az említett bíróság bírái aktív szolgálatának az újonnan megállapított nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeit.
A költségekről
125 A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Lengyel Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
126 Az eljárási szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően Magyarország maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Lengyel Köztársaság – mivel egyrészt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedésnek az e bíróságra 2018. április 3. előtt kinevezett, hivatalban lévő bírákra való alkalmazásáról rendelkezett, másrészt az említett bíróság bírái aktív szolgálatának az újonnan megállapított nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeit.
2) A Bíróság a Lengyel Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.
3) Magyarország maga viseli saját költségeit.
Aláírások