A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2021. március 24.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2201/2003/EK rendelet – 10. cikk – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – Gyermek jogellenes elvitele – Adott tagállam bíróságainak joghatósága – Területi hatály – Egy gyermek harmadik országba történő elvitele – Az e harmadik országban szerzett szokásos tartózkodási hely”
A C‑603/20. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a High Court of Justice (England & Wales), Family Division (felsőbíróság [Anglia és Wales], családjogi kollégium, Egyesült Királyság) a Bírósághoz 2020. november 16‑án érkezett, 2020. november 6‑i határozatával terjesztett elő az
SS
és
MCP
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),
tagjai: E. Regan tanácselnök (előadó), K. Lenaerts, a Bíróság elnöke, az ötödik tanács bírájaként eljárva, M. Ilešič, C. Lycourgos és I. Jarukaitis bírák,
főtanácsnok: A. Rantos,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2020. november 6‑i, a Bírósághoz 2020. november 16‑án érkezett kérelmére, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi eljárásban bírálják el,
tekintettel az ötödik tanács e kérelemnek helyt adó 2020. december 2‑i határozatára,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2021. február 4‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– SS képviseletében A. Tayo barrister, J. Dsouza solicitor megbízásából,
– MCP képviseletében A. Metzer QC és C. Proudman barrister, H. Choudhery solicitor megbízásából,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2021. február 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2004. december 2‑i 2116/2004/EK tanácsi rendelettel (HL 2004. L 367., 1. o.) módosított, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; a továbbiakban: a 2201/2003 rendelet) 10. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet SS, egy fiatal gyermek apja, P, és e gyermek anyja, az MCP között az apa által benyújtott, a gyermek Egyesült Királyságba való visszavitelének elrendelése és a kapcsolattartási jogról való határozat iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
Az 1980. évi Hágai Egyezmény
3 A gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló egyezményt a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében, 1980. október 25‑én írták alá (a továbbiakban: az 1980. évi Hágai Egyezmény), és az 1983. december 1‑jén lépett hatályba. Az Európai Unió valamennyi tagállama részese az egyezménynek.
4 Ezen egyezmény különböző rendelkezéseket tartalmaz a jogellenesen elvitt vagy visszatartott gyermek haladéktalan visszavitelének biztosítására.
5 Az 1980. évi Hágai Egyezmény 16. cikke előírja, hogy a gyermeknek a 3. cikk értelmében vett jogellenes elviteléről vagy visszatartásáról szóló értesítés kézhezvételét követően annak a szerződő államnak az igazságügyi vagy államigazgatási szervei, ahová a gyermeket vitték, vagy ahol a gyermeket visszatartják, mindaddig nem dönthetnek a szülői felügyeleti jog érdemét illetően, amíg meg nem állapítható, hogy az említett egyezményben foglalt, a gyermek visszavitele alapjául szolgáló feltételek nem teljesülnek, vagy amennyiben észszerű határidőn belül nem nyújtottak be ezen egyezmény szerinti kérelmet.
Az 1996. évi Hágai Egyezmény
6 A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19‑én kelt egyezmény (kihirdette: a 2005. évi CXL. tv.; a továbbiakban: az 1996. évi Hágai Egyezmény) tekintetében az Unió valamennyi tagállama részéről sor került megerősítésre vagy csatlakozásra.
7 Ezen egyezmény olyan szabályokat ír elő, amelyek célja a nemzetközi helyzetekben a gyermekek védelmének a megerősítése, és az aláíró államok jogrendszerei között a joghatósággal, az alkalmazandó joggal és a gyermekek védelmére irányuló intézkedések elismerésével és végrehajtásával kapcsolatban felmerülő konfliktusok elkerülése.
8 A gyermekek jogellenes elvitelét illetően az említett egyezmény 7. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja a következőképpen rendelkezik:
„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetén annak a szerződő államnak a hatóságai, amelyben az elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási helye volt, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek más államban nem szerez szokásos tartózkodási helyet, és
a) minden felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv el nem fogadja az elvitelt, illetve visszatartást;
b) a gyermek azon időponttól számított legalább egy éve e másik államban tartózkodik, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv tudomást szerzett vagy tudomást kellett volna hogy szerezzen a gyermek hollétéről, nincs elbírálás alatt az ezen az időszakon belül benyújtott visszaadás iránti kérelem, és a gyermek új környezetébe beilleszkedett.”
9 Ugyanezen egyezmény 52. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében:
„(2) Ez az Egyezmény nem érinti annak a lehetőségét, hogy egy vagy több szerződő állam olyan megállapodást kössön, amely az ilyen megállapodásban részes államokban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermekek tekintetében az ezen Egyezmény által szabályozott ügyekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
(3) Az egy vagy több szerződő állam által az ezen Egyezmény hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan megkötött megállapodások az ilyen államok és más szerződő államok közötti kapcsolatokban nem érintik ezen Egyezmény rendelkezéseinek az alkalmazását.”
Az uniós jog
10 A 2201/2003 rendelet (12) és (33) preambulumbekezdése kimondja:
„(12) Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével [helyesen: A szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság vonatkozásában e rendeletben megállapított szabályokat a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételével] alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye [helyesen: kivéve a gyermek tartózkodási helye megváltozásának bizonyos eseteit], vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.
[…]
(33) Ez a rendelet elismeri az alapvető jogokat és betartja az Európai Unió alapjogi chartájának elveit. Különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt az Európai Unió alapjogi chartájának 24. cikke előírja.”
11 E rendelet „Hatály” című 1. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege a következő:
„(1) Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:
[…]
b) a szülői felelősség megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett ügyek különösen a következőkkel foglalkoznak:
a) felügyeleti jog és kapcsolattartási jog;
[…]”
12 Az említett rendelet „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„E rendelet alkalmazásában:
[…]
7) »szülői felelősség«: egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján gyakorol. A szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot [helyesen: kapcsolattartási jogot] is;
[…]
11) »jogellenes elvitel vagy visszatartás«: egy gyermek elvitele vagy visszatartása,
a) amennyiben azt sérti a határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve azon tagállam joga szerint jogilag kötelező megállapodás útján [helyesen: amennyiben az sérti az azon tagállam joga szerint hozott bírósági határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve hatályos megállapodás útján] szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;
és
b) feltéve, hogy az elvitel vagy visszatartás időpontjában a felügyeleti jogokat közösen vagy önállóan ténylegesen gyakorolták, vagy gyakorolták volna, ha az elvitelre vagy visszatartásra nem kerül sor. A felügyeletet közösen gyakoroltnak kell tekinteni, ha határozat vagy jogszabály hatálya értelmében a szülői felelősség egyik gyakorlója nem határozhat a gyermek tartózkodási helyéről a szülői felelősség másik gyakorlójának hozzájárulása nélkül.”
13 Ugyanezen rendelet „Joghatóság” című II. fejezete a „Szülői felelősség” című 2. szakaszában tartalmazza az „Általános joghatóság” című 8. cikket, amely a következőképpen rendelkezik:
„(1) Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor [helyesen: a bírósághoz fordulás időpontjában] az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdést a 9., 10. és 12. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.”
14 A 2201/2003 rendeletnek a „Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében” című 10. cikke a következőket írja elő:
„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt [helyesen: a jogellenes elvitelt] vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez, és:
a) minden felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv el nem fogadja az elvitelt, illetve visszatartást;
vagy
b) a gyermek legalább egy éve tartózkodik az említett másik tagállamban azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv tudomást szerzett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, és a gyermek beilleszkedett új környezetében, továbbá a következő feltételek közül legalább egy teljesül:
i. egy éven belül azt követően, hogy a felügyeleti jog gyakorlója tudomást szerzett vagy tudomást kellett szereznie a gyermek tartózkodási helyéről, nem nyújtottak be a visszavitel iránti kérelmet annak a tagállamnak az illetékes hatóságaihoz, ahová a gyermeket elvitték, illetve amelyben visszatartották;
ii. a felügyeleti jogok gyakorlója által benyújtott visszaviteli kérelmet visszavonták, és nem nyújtottak be új kérelmet az i. bekezdésben [helyesen: i. alpontban] meghatározott határidőn belül;
iii. a 11. cikk (7) bekezdése alapján lezárták azt az ügyet, amelyet azon tagállam bírósága előtt folytattak, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;
iv. a gyermek visszaviteléről nem rendelkező, felügyeletről szóló határozatot hoztak annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.”
15 E rendeletnek a joghatóságról való megállapodásra vonatkozó 12. cikke a következőképpen szól:
„(1) A házasság felbontása, a különválás vagy a házasság érvénytelenítése iránti kérelemben [helyesen: kérelem tekintetében] a 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bíróságai akkor rendelkeznek joghatósággal az adott kérelemmel összefüggő, szülői felelősségre vonatkozó ügyekben is, amennyiben
a) legalább az egyik házastárs a gyermekkel kapcsolatos szülői felelősséget gyakorol;
és
b) a házastársak és a szülői felelősség gyakorlói kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták a bíróságok joghatóságát a bíróság megkeresésének [helyesen: a bírósághoz fordulás] időpontjában, és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja [helyesen: és az a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja].
[…]
(3) Valamely tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek a szülői felelősséggel kapcsolatban az (1) bekezdésben említett eljárásoktól eltérő eljárások esetében is, amennyiben:
a) a gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz, különösen ha a szülői felelősség jogosultjainak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az adott tagállamban vagy a gyermek az adott tagállam állampolgára;
és
b) az eljárás valamennyi részes fele kifejezetten vagy egyéb egyértelmű módon elfogadta a bíróságok joghatóságát a bíróság megkeresésének [helyesen: a bírósághoz fordulás] időpontjában, és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja [helyesen: és az a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja].
(4) Amennyiben a gyermek egy olyan harmadik állam területén rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, amely nem szerződő fele a[z 1996. évi Hágai Egyezménynek], az e cikk szerinti joghatóság úgy tekintendő, mint amely a gyermek érdekét szolgálja, különösen ha megállapítják, hogy nincs lehetőség eljárás lefolytatására az adott harmadik államban.”
16 Az említett rendelet „Fennmaradó joghatóság” című 14. cikke a következőket írja elő:
„Amennyiben egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 8–13. cikk alapján, a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.”
17 Ugyanezen rendeletnek „Egyes többoldalú egyezményekhez való viszony” című 60. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok közötti kapcsolatokban e rendelet elsőbbséget élvez a következő egyezményekkel szemben, amennyiben azok az e rendelettel szabályozott ügyekre vonatkoznak:
[…]
e) [az 1980. évi Hágai Egyezmény]”.
18 A 2201/2003 rendeletnek az 1996. évi Hágai Egyezményhez való viszonyról szóló 61. cikke értelmében:
„Az [1996. évi Hágai Egyezmény] viszonylatában e rendeletet kell alkalmazni:
a) amennyiben az érintett gyermek valamely tagállam területén rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel;
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
19 SS és MCP, mindketten indiai állampolgárok, akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek az Egyesült Királyságban, élettársi kapcsolatban éltek, amikor gyermekük, P, brit állampolgár, született 2017‑ben.
20 Az apa neve szerepel a születési anyakönyvben, így a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint P tekintetében a szülői felelősség gyakorlója.
21 2018 októberében az anya, MCP, Indiába utazott a gyermekkel. Néhány hónappal később, az anya a gyermek nélkül utazott be az Egyesült Királyságba.
22 A gyermek, egy rövid 2019 áprilisi egyesült királysági tartózkodás kivételével Indiában maradt, ahol az anyai nagyanyjával él.
23 A kérdést előterjesztő bíróság szerint az anya magatartása valószínűleg a gyermek Indiába történő jogellenes elvitelének és/vagy visszatartásának felel meg.
24 Az apa azt szeretné, hogy P vele éljen az Egyesült Királyságban, másodlagosan pedig azt, hogy kapcsolattartási jog keretében kapcsolatba léphessen vele.
25 E célból 2020. augusztus 26‑án kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz egyrészt a gyermek Egyesült Királyságba való visszavitelének elrendelése, másrészt a kapcsolattartási jogról való határozathozatal érdekében.
26 E bíróság szerint az anya vitatta az angliai és walesi bíróságok joghatóságát, mivel a gyermek szokásos tartózkodási helye nem az Egyesült Királyságban van.
27 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a határozathozatal előtt a 2201/2003 rendelet alapján kell értékelni joghatóságának fennállását. E tekintetben megállapította egyrészt, hogy a bírósághoz fordulás időpontjában a gyermeknek Indiában volt a szokásos tartózkodási helye, és teljesen beilleszkedett egy indiai társadalmi és családi környezetbe, mivel az Egyesült Királysággal – az állampolgárságtól eltekintve – nem állt fenn tényleges kapcsolata, másrészt pedig, hogy az anya egyáltalán nem fogadta el egyértelműen Anglia és Wales bíróságainak joghatóságát a P tekintetében fennálló szülői felelősséggel kapcsolatos kérdéseket illetően. E megállapításokat követően a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy e rendelet 8. cikke és 12. cikkének (3) bekezdése nem alapozza meg a joghatóságát.
28 Az említett rendelet 10. cikkét illetően, amely a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében fennálló joghatósági szabályokat állapítja meg, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak különösen azzal kapcsolatban, hogy e rendelkezés alkalmazható‑e egy tagállam bíróságai és egy harmadik állam bíróságai közötti joghatósági összeütközésre.
29 E tekintetben úgy véli, hogy a rendelet szövegéből, valamint az Európai Bizottság által közzétett, a 2201/2003 rendelet alkalmazásáról szóló gyakorlati útmutató 4.2.1.1. pontjában kifejtett értelmezésből egyértelműen következik, hogy az e rendelet 10. cikkében foglalt szabály csak a tagállamok közötti joghatósági összeütközésekre vonatkozik, nem pedig egy tagállam és egy harmadik állam közötti joghatósági összeütközésre. A Bíróság már megerősítette ezt az értelmezést a 2018. október 17‑i UD ítélet (C‑393/18 PPU, EU:C:2018:835) 33. pontjában, e tekintetben Saugmandsgaard Øe főtanácsnok ugyanezen ügyben 2018. szeptember 20‑án ismertetett indítványát (C‑393/18 PPU, EU:C:2018:749) követve. A nemzeti ítélkezési gyakorlat egy része azonban tágabb területi hatályt tulajdonítana e rendelkezésnek.
30 E körülmények között a High Court of Justice (England and Wales), Family Division (legfelsőbb bíróság [Anglia és Wales], családjogi kollégium, Egyesült Királyság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Fenntartja e a [2201/2003] rendelet 10. cikke időbeli korlátozás nélkül valamely tagállam joghatóságát, ha a szóban forgó tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermeket jogellenesen vitték el olyan harmadik országba (vagy tartották abban vissza), amely az ilyen elvitelt (vagy visszatartást) követően idővel a szokásos tartózkodási helyévé vált?”
Sürgősségi előzetes döntéshozatal iránti kérelem
31 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének (1) bekezdésében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
32 E tekintetben nem vitatott egyfelől, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2201/2003 rendelet értelmezésére vonatkozik, amely különösen az EK 61. cikk c) pontja – jelenleg EUMSZ 67. cikk – alapján került elfogadásra, amely cikk az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alatt található, következésképpen ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az eljárási szabályzat 107. cikkében meghatározott sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazási körébe tartozik, és másfelől, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása meghatározó az alapjogvita elbírálása szempontjából, mivel az eljáró bíróság uniós jog tekintetében fennálló joghatósága függ e választól.
33 A sürgősség kritériumát illetően, mivel a fiatal gyermek egy rövid egyesült királysági tartózkodástól eltekintve 2018 októbere óta tartós jelleggel él Indiában, fennáll annak a veszélye, hogy e helyzet fennállásának meghosszabbodása komoly, sőt helyrehozhatatlan kárt okozna a gyermek és apja közötti kapcsolatban, vagy akár a gyermek és két szülője közötti kapcsolatban. Ez a helyzet helyrehozhatatlan kárt okozhat általában véve az érzelmi és pszichológiai fejlődésében, különös tekintettel arra, hogy a gyermek a fejlődése szempontjából érzékeny korban van.
34 Egyébiránt, mivel a gyermek családi és társadalmi beilleszkedése már előrehaladott azon harmadik államban, ahol a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint a gyermek jelenlegi szokásos tartózkodási helye van, e helyzet elhúzódása az Egyesült Királyságba való esetleges visszatérés esetén még inkább veszélyeztetheti a gyermek családi és társadalmi környezetbe való beilleszkedését.
35 E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság ötödik tanácsa 2020. december 2‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálják el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
36 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a gyermek a szülői felelősségre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontjában az adott harmadik államba történt jogellenes elvitelét követően ezen államban szokásos tartózkodási helyet szerzett, azon tagállam bíróságai, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitelt megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, időbeli korlátozás nélkül megtartják joghatóságukat.
37 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2020. október 6‑i Jobcenter Krefeld ítélet, C‑181/19, EU:C:2020:794, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szempontjából annak keletkezése is relevánsnak bizonyulhat (2017. december 20‑i Acacia és D’Amato ítélet, C‑397/16 és C‑435/16, EU:C:2017:992, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Először is, ami a 2201/2003 rendelet 10. cikkének szövegét illeti, meg kell állapítani, hogy e cikk a gyermek jogellenes elvitele esetén fennálló joghatóságot illetően előírja, hogy annak a tagállamnak a bíróságai, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, megtartják joghatóságukat, azonban az átszáll a másik tagállam bíróságaira, amint a gyermek ez utóbbi tagállamban szokásos tartózkodási helyet szerez, és ezenfelül az említett 10. cikkben felsorolt vagylagos feltételek valamelyike teljesül.
39 A 2201/2003 rendelet 10. cikkének szövegéből tehát az következik, hogy az e rendelkezésben a joghatóságnak a gyermek jogellenes elvitele esetén történő megállapítása céljából figyelembe vett szempontok olyan helyzetre vonatkoznak, amely a tagállamok területére korlátozódik. A joghatóság ugyanis főszabály szerint azon tagállam bíróságai illeti meg, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye a másik tagállamba való jogellenes elvitel vagy visszatartás előtt volt, fenntartva annak lehetőségét, hogy az említett joghatóság – bizonyos feltételek teljesülése esetén – azon tagállam bíróságaira száll át, amelyben e gyermek a jogellenes elvitelt vagy visszatartást követően újabb szokásos tartózkodási helyet szerzett.
40 Azon körülmény, miszerint az említett cikk a „tagállam” kifejezést használja, nem pedig a „tagállam” vagy a „harmadik állam” kifejezéseket, és a joghatóságot valamely „tagállamban” található, jelenlegi vagy korábbi szokásos tartózkodási helytől teszi függővé, anélkül, hogy esetlegesen egy harmadik állam területén szerzett tartózkodási helyre utalna, azt is jelenti, hogy ugyanezen cikk kizárólag a gyermekek tagállamok közötti jogellenes elvitele esetében szabályozza a joghatóságot.
41 Hozzá kell tenni, hogy a Bíróság a 2201/2003 rendelet 8. cikkének értelmezésére vonatkozó eljárás keretében már kimondta, hogy e rendelet 10. cikkének szövege szükségszerűen magában foglalja azt, hogy az alkalmazása a több tagállam bíróságai között felmerülő, lehetséges joghatósági kollízió függvénye (2018. október 17‑i UD ítélet, C‑393/18 PPU, EU:C:2018:835, 33. pont).
42 Ezenkívül meg kell jegyezni, amint azt a Bizottság is tette a tárgyaláson, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikke egyetlen mondatból áll, így már a szerkezetéből is kitűnik, hogy e cikk szétválaszthatatlan egészet alkot. Ennélfogva e rendelkezés nem értelmezhető úgy, mint amely két különálló részből áll, amelyek közül az egyik önállóan is lehetővé tenné elvileg valamely tagállam bíróságai joghatóságának időbeli korlátozás nélküli fenntartását egy gyermek harmadik államba történő jogellenes elvitele esetén.
43 Másodszor azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a 2201/2003 rendelet 10. cikke illeszkedik, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés különös joghatósági szabálynak minősül az e rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon általános szabályhoz képest, amely szerint a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek főszabály szerint joghatósággal a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben.
44 Az említett rendelet 8. cikkének (2) bekezdése értelmében ugyanis e 8. cikk (1) bekezdését a 9., 10. és 12. cikkre figyelemmel kell alkalmazni.
45 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikkében előírt különös joghatósági szabály semlegesíti azt a hatást, amelyet a gyermek jogellenes elvitele esetén e rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános joghatósági szabály alkalmazása vonna maga után, vagyis a joghatóság azon tagállamra való átszállását, amelyben a gyermek a jogellenes elvitelét követően új szokásos tartózkodási helyet szerzett. Mivel a joghatóság ezen átszállása azzal a kockázattal jár, hogy eljárási előnyt biztosít a jogellenes cselekmény elkövetője számára, e rendelet 10. cikke előírja – amint arra a jelen ítélet 39. pontja rámutat –, hogy annak a tagállamnak a bíróságai, amelyben a gyermek a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, megtartják joghatóságukat, bizonyos feltételek teljesülésének esetét kivéve.
46 Márpedig, ha a gyermek az Európai Unión kívül szerzett szokásos tartózkodási helyet azt követően, hogy jogellenesen harmadik országba vitték, vagy ott visszatartották, tagállamban található szokásos tartózkodási hely hiányában nem alkalmazható e rendelet 8. cikkének (1) bekezdése. E rendelkezés ugyanis nem vonatkozik ilyen esetre. Ebből következik, hogy ilyen körülmények között az e rendelet 10. cikkében megállapított szabály, amely lehetővé teszi azon joghatóság kizárását, amelyre az általános szabály alapján az új szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságai hivatkozhatnának, elveszti létjogosultságát, és így az nem alkalmazandó. Következésképpen egy gyermek harmadik államba történő jogellenes elvitele esetén az említett 10. cikk nem indokolja azon tagállam bíróságai joghatóságának időbeli korlátozás nélküli fenntartását, amelyben a gyermek a jogellenes elvitelét vagy visszatartását megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
47 Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a különös joghatósági szabályt szigorúan kell értelmezni, és nem lehet a rendeletben kifejezetten szereplő eseteken túlterjeszkedő módon értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑i Pinckney ítélet, C‑170/12, EU:C:2013:635, 25. pont; 2014. január 16‑i Kainz ítélet, C‑45/13, EU:C:2014:7, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. január 25‑i Schrems ítélet, C‑498/16, EU:C:2018:37, 27. pont).
48 Következésképpen az ilyen szabályt nem lehet szövegének csupán egy részét figyelembe véve értelmezni, e rész önálló alkalmazása érdekében. Márpedig ez lenne a helyzet, ha a 2201/2003 rendelet 10. cikkét kizárólag e cikk első részének egyik elemére alapozva értelmeznék azon következtetés levonása érdekében, miszerint amennyiben a gyermeket jogellenesen harmadik országba vitték, azon tagállam bíróságai, amelyben korábbi szokásos tartózkodási helye volt, főszabály szerint időbeli korlát nélkül megtartják joghatóságukat, mivel az ugyanezen cikkben előírt másik, a szokásos tartózkodási hely más tagállamban való megszerzésével kapcsolatos feltétel nem teljesülhet.
49 Harmadszor, ilyen értelmezés esetén az említett 10. cikk hatálya alá tartozna egy olyan eset, nevezetesen a gyermek harmadik államba való jogellenes elvitelének esete, amelyet az uniós jogalkotó nem kívánt belefoglalni.
50 E tekintetben a 2201/2003 rendelet keletkezésének körülményeiből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó szigorú szabályozást kívánt létrehozni a gyermekek Unión belüli jogellenes elvitelére vonatkozóan, de nem kívánta e szabályozás hatálya alá vonni a gyermekek harmadik országba való jogellenes elvitelét, mivel az ilyen jogellenes elvitelre többek között olyan nemzetközi egyezmények vonatkoznak, mint az 1980. évi Hágai Egyezmény, amely már valamennyi tagállamban hatályban volt a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről és a tartással kapcsolatos ügyek tekintetében a 44/2001/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló, 2002. május 3‑i bizottsági javaslat (COM(2002) 222 végleges/2; HL 2002. C 203. E, 155. o.; a továbbiakban: a rendeletre irányuló javaslat) benyújtásának időpontjában, illetve mint az 1996. évi Hágai Egyezmény, amelyhez akkoriban még számos tagállam nem csatlakozhatott.
51 Ez a megállapítás világosan kitűnik az e rendeletre irányuló javaslat indokolásából, amely megállapítja, hogy „a nemzetközi helyzetek lefedése érdekében a Bizottság olyan […] tanácsi határozatra irányuló javaslatot nyújtott be, amely felhatalmazná a tagállamokat az 1996. évi Hágai Egyezmény aláírására” (COM(2002) 222 végleges/2., 3. o.).
52 Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel‑ és Igazságügyi Bizottsága által készített, 2002. november 7‑i jelentés (A5–0385/2002 végleges, 19. o.) indokolása emlékeztet az uniós jogalkotó azon szándékára, hogy biztosítsa a gyermekek jogellenes elvitelére vonatkozó uniós szabályozás és a nemzetközi egyezmények által létrehozott szabályozás párhuzamos alkalmazását, amely indokolás szerint az említett javaslat egyértelmű és koherens szabályozást ír elő a gyermekek Unión belüli jogellenes elvitelére vonatkozóan, és „az Európai Unión belül átfogó keretet biztosító eszközt jelent, amely a nemzetközi kapcsolatokban az 1980. évi és az 1996. évi hágai egyezményekkel párhuzamosan alkalmazandó”.
53 Márpedig az 1996. évi Hágai Egyezmény 7. cikkének (1) bekezdését és 52. cikkének (3) bekezdését megfosztaná hatályától a 2201/2003 rendelet 10. cikkének említett értelmezése, amely szerint a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam időbeli korlátozás nélkül megtartaná joghatóságát, amennyiben a gyermeket jogellenesen harmadik országba vitték, ha a gyermek a jogellenes elvitelét követően olyan országban szerez szokásos tartózkodási helyet, amely ezen egyezmény szerződő fele.
54 Az 1996. évi Hágai Egyezmény 7. cikkének (1) bekezdése ugyanis a 2201/2003 rendelet 10. cikkéhez hasonlóan előírja bizonyos feltételek teljesülése esetén a joghatóságnak a gyermek új szokásos tartózkodási helye szerinti állam bíróságaira történő átszállását. Ezek többek között az idő múlásához, és azzal együtt az érintett felügyeleti jog jogosultjának beleegyezéséhez vagy passzivitásához kapcsolódnak, mivel a gyermek beilleszkedik új környezetébe.
55 A joghatóság átengedésének e lehetősége mindazonáltal véglegesen kizárt lenne, ha az említett 10. cikk értelmében valamely tagállam bíróságainak időbeli korlátozás nélkül meg kellene tartaniuk joghatóságukat. Ennélfogva a joghatóság fenntartása ellentétes lenne az 1996. évi Hágai Egyezmény 52. cikkének (3) bekezdésével is, amely megtiltja, hogy a több szerződő állam által az ezen egyezmény hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan megkötött megállapodások – mint a 2201/2003 rendeletben előírt szabályozás – az ilyen államok és más szerződő államok közötti kapcsolatokban befolyásolják az említett egyezmény rendelkezéseinek az alkalmazását. Márpedig, amennyiben a szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság nem lenne átruházható a szerződő államok e bíróságaira, az szükségképpen befolyásolná e kapcsolatokat.
56 Ebből következik, hogy azok a tagállamok, amelyek már megerősítették az 1996. évi Hágai Egyezményt, vagy csatlakoztak ahhoz, az uniós jog értelmében kénytelenek lennének nemzetközi kötelezettségeik ellenében fellépni.
57 E megfontolásokból következik, hogy az uniós jogalkotó által a 2201/2003 rendelet elfogadásával létrehozni kívánt különös szabályozás a gyermekek egyik tagállamból a másikba történő jogellenes elvitelének eseteire vonatkozik. Ebből következik, hogy az erre vonatkozó, vagyis a 2201/2003 rendelet 10. cikkéből eredő joghatósági szabályt nem lehet úgy értelmezni, hogy az alkalmazandó a gyermek harmadik országba való jogellenes elvitelére.
58 Harmadszor meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikkének olyan értelmezése, amely a joghatóság időbeli korlátozás nélküli fenntartását eredményezné, nem felelne meg az e rendelet által követett egyik alapvető célnak, nevezetesen a gyermek mindenek felett álló érdekének, előnyben részesítve e célból a fizikai közelség kritériumát (lásd ebben az értelemben: 2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. október 17‑i UD ítélet, C‑393/18 PPU, EU:C:2018:835, 48. pont).
59 Végül, a rendeletre irányuló javaslat indokolása (COM(2002) 222 végleges/2., 12. o.) szerint az uniós jogalkotó a gyermek jogellenes elvitele esetében fennálló joghatóság megosztását illetően egyensúlyt kívánt teremteni egyfelől a gyermeket elvivő fél jogellenes cselekedete következtében előnyhöz jutásának megakadályozása (lásd ebben az értelemben: 2010. július 1‑jei Povse ítélet, C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 43. pont), valamint a gyermekhez immár legközelebb lévő bíróságnak nyújtott azon lehetőség célszerűsége között, hogy a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben határozatot hozhasson.
60 Márpedig az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságai joghatóságának időbeli korlát nélküli fenntartása, annak ellenére, hogy a gyermek harmadik államba való jogellenes elvitelét időközben elfogadhatta többek között bármely felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv, és bármi egyéb feltétel nélkül, amely lehetővé tenné az érintett gyermek helyzetét jellemző sajátos körülmények figyelembevételét, vagy a gyermek mindenek felett álló érdekének biztosítását, megakadályozná a gyermek mindenek felett álló érdekében hozandó intézkedések mérlegelésére legmegfelelőbb helyzetben lévő bíróságot az ilyen intézkedések meghozatalában. Ezen eredmény ellentétes lenne a 2201/2003 rendelet céljával, amelyet – amint az e rendelet (33) preambulumbekezdéséből következik – az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikkével összefüggésben kell értelmezni.
61 Egyébiránt a 2201/2003 rendelet 10. cikkének ilyen értelmezése, amely a joghatóság időbeli korlát nélküli fenntartását eredményezné, figyelmen kívül hagyja az 1980. évi Hágai Egyezmény által létrehozott haladéktalan visszaviteli vagy visszatartási mechanizmus logikáját is. Ha ugyanis ezen egyezmény 16. cikkének megfelelően megállapítást nyer, hogy az említett egyezményben foglalt, a gyermek visszavitele alapjául szolgáló feltételek nem teljesülnek, vagy amennyiben észszerű határidőn belül nem nyújtottak be ugyanezen egyezmény szerinti kérelmet, azon állam hatóságai válnak a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti hatóságokká, amelybe a gyermeket jogellenesen elvitték, vagy ahol visszatartották, és mint a gyermek szokásos tartózkodási helyéhez földrajzilag legközelebb lévő bíróságok, gyakorolhatják a szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóságukat. Ezen egyezmény e rendelet 60. cikke e) pontjának megfelelően továbbra is alkalmazandó többek között a tagállamok és ezen egyezmény többi szerződő fele közötti kapcsolatokban.
62 A fenti megfontolásokból következik, hogy az említett rendelet 10. cikkének olyan értelmezése, amely a származási tagállamban a joghatóság időbeli korlátozás nélküli fenntartását eredményezi a gyermek harmadik államba való jogellenes elvitele esetén, nem igazolható sem az említett cikk szövegével, sem e cikk szövegkörnyezetével, sem pedig ugyanezen rendelet előkészítő munkálataival vagy céljaival. Továbbá egy gyermek olyan harmadik államba történő jogellenes elvitelének esetében, amely részese az 1996. évi Hágai Egyezménynek, ezen értelmezés megfosztaná ezen egyezmény rendelkezéseit az érvényesülésüktől, és ellentétes lenne az 1980. évi Hágai Egyezmény logikájával.
63 Következésképpen abban az esetben, ha a gyermeket jogellenesen egy harmadik országba vitték, ahol a gyermek ezen elvitelt követően szokásos tartózkodási helyet szerzett, és ahol annak a tagállamnak a bírósága, amelyhez szülői felelősség megállapítása iránti keresetet nyújtottak be, megállapítja, hogy az eljárásban részt vevő felek közötti joghatóságra vonatkozó megállapodás hiányában nem alapozhatja joghatóságát a 2201/2003 rendelet 12. cikkére, amint az az alapügyben történt, az érintett tagállam bíróságainak az adott esetben alkalmazandó két‑ vagy többoldalú nemzetközi egyezmények alapján kell joghatóságukat megállapítaniuk, vagy ilyen nemzetközi egyezmény hiányában, e rendelet 14. cikkével összhangban, a nemzeti szabályok alapján.
64 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy a szülői felelősségre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontjában a gyermek a harmadik államba történt jogellenes elvitelt követően ezen államban szokásos tartózkodási helyet szerzett. Ilyen esetben az eljáró bíróság joghatóságát az alkalmazandó nemzetközi egyezményekkel összhangban, vagy ilyen nemzetközi egyezmény hiányában e rendelet 14. cikkének megfelelően kell meghatározni.
A költségekről
65 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:
A 2004. december 2‑i 2116/2004/EK tanácsi rendelettel módosított, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy a szülői felelősségre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontjában a gyermek a harmadik államba történt jogellenes elvitelt követően ezen államban szokásos tartózkodási helyet szerzett. Ilyen esetben az eljáró bíróság joghatóságát az alkalmazandó nemzetközi egyezményekkel összhangban, vagy ilyen nemzetközi egyezmény hiányában e rendelet 14. cikkének megfelelően kell meghatározni.
Aláírások