A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2013. június 18.(*)
„Verseny – Kartellek – Az alumínium‑fluorid világpiaca – Az EK 81. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének a megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piacok felosztása – A jogsértés bizonyítása – Védelemhez való jog – A kifogásközlés és a megtámadott határozat közötti összhang – Bírságok – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – Euro–mediterrán megállapodás”
A T‑406/08. sz. ügyben,
az Industries chimiques du fluor (ICF) (székhelye: Tunisz [Tunézia], képviselik kezdetben: M. van der Woude és T. Hennen, később P. Wytinck és D. Gillet ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: É. Gippini Fournier, K. Mojzesowicz és N. von Lingen, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.180 – „Alumínium‑fluorid”‑ügy) az alumínium‑fluorid világpiacán az árak rögzítésére és a világpiac felosztására irányuló kartellel kapcsolatos, 2008. június 25‑én hozott C(2008) 3043 bizottsági határozat megsemmisítése iránt benyújtott kérelme, valamint másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: J. Azizi elnök (előadó), I. Labucka és S. Frimodt Nielsen bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. június 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
I – Tényállás
1 Az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.180 – „alumínium‑fluorid”‑ügy) 2008. június 25‑én hozott C(2008) 3043 bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) egy, az alumínium‑fluorid világpiacán az árak rögzítésére és a világpiac felosztására irányuló kartellre vonatkozik, amelyben a felperes, az Industries chimiques du fluor (ICF) állítólag tevékenyen részt vett.
2 A felperes a tunéziai jog szerint létrejött, a tuniszi tőzsdén jegyzett részvénytársaság, amely alumínium‑fluorid előállításával és értékesítésével foglalkozik (a megtámadott határozat (23) preambulumbekezdése).
3 A Boliden Odda A/S (a továbbiakban: Boliden) a norvég jog szerint létrejött vállalkozás, amely cink és alumínium‑fluorid gyártásával és értékesítésével foglalkozik (a megtámadott határozat (6) preambulumbekezdése). A Boliden 2005. március 23‑án a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 2002. évi bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alapján mentesség iránti kérelmet nyújtott be az Európai Közösségek Bizottságához. A Boliden 2005 áprilisában pontosításokkal és kiegészítő információkkal szolgált, továbbá szóbeli nyilatkozatokat tett. A Bizottság 2005. április 28‑án az engedékenységi közlemény 8. pontjának a) alpontja értelmében feltételes bírságmentességet nyújtott a Bolidennek (a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése).
4 A Bizottság 2005. május 25‑én és 26‑án helyszíni vizsgálatokat végzett az [EK 81. cikkben] és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése alapján az európai alumínium‑fluorid‑szállítók, különösen az olasz jog szerint létrejött Fluorsid SpA társaság, az Alufluor AB, a Derivados del Fluor SA és a C. E. Giulini & C. Srl, helyiségeiben (a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdése).
5 A Bizottság 2006. augusztus 23‑án és 31‑én az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében meghallgatta O.‑t, a Boliden „Noralf” alumínium‑fluorid‑részlegének volt kereskedelmi igazgatóját (a megtámadott határozat (58) preambulumbekezdése).
6 A Bizottság 2006 szeptembere és 2007 februárja között az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében több tájékoztatáskérést is intézett a közigazgatási eljárás e szakaszában érintett vállalkozásokhoz, többek között a felpereshez, a Bolidenhez, az Alufluorhoz, a Derivados des Fluorhoz, a Fluorsidhez, a C. E. Giulini & C.‑hez, a svájci székhelyű Minmet társasághoz – amely a Fluorsid főrészvényese volt – és a mexikói jog szerint létrejött Industrial Quimica de Mexico (IQM) társasághoz, amelyekre e vállalkozások válaszoltak is (a megtámadott határozat (59) preambulumbekezdése).
7 A Fluorsid 2007. március 29‑én a Bizottsággal tartott találkozó során benyújtott bizonyos dokumentumokat. A Fluorsid 2007. április 22‑én az engedékenységi közlemény alapján „bírság alóli mentesség, illetve a bírság csökkentése iránti kérelmet” nyújtott be, amelyet a Bizottság a bírság összegének csökkentése iránti kérelemként értelmezett. A Fluorsid 2007. május 27‑én e kérelemhez kiegészítést nyújtott be. A Bizottság 2007. július 13‑án arról tájékoztatta a Fluorsidet, hogy nem áll szándékában az engedékenységi közlemény alapján csökkenteni a bírságainak összegét (a megtámadott határozat (60), (248) és (249) preambulumbekezdése).
8 A Bizottság 2007. április 24‑én hivatalosan eljárást indított többek között a felperessel, a Bolidennel, a Fluorsiddel, a Minmettel és az IQM‑mel szemben, továbbá kifogásközlést fogadott el, amelyet 2007. április 25‑én küldött meg számukra, illetve 2007. április 26. és 30. között közölt velük. A Bizottság egyidejűleg engedélyezte számukra a CD‑ROM‑on való betekintést az iratokba (a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdése).
9 A Boliden kivételével a kifogásközlés címzettjei előterjesztették észrevételeiket a velük szemben felhozott kifogásokkal kapcsolatban (a megtámadott határozat (62) preambulumbekezdése).
10 2007. szeptember 13‑án meghallgatást tartottak, amelyen a kifogásközlés valamennyi címzettje részt vett (a megtámadott határozat (63) preambulumbekezdése).
11 A Bizottság 2008. április 11‑én és 14‑én a kifogásközlés valamennyi címzettjéhez tájékoztatáskérést intézett, felkérve őket arra, hogy adják meg teljes forgalmukat és alumínium‑fluorid‑értékesítéseiket, továbbá tájékoztassák őt a tevékenységükben vagy a tulajdonukban bekövetkezendő bármilyen jelentős változásról (a megtámadott határozat (64) preambulumbekezdése).
II – A megtámadott határozat
A – A megtámadott határozat rendelkező része
12 A megtámadott határozat rendelkező része a következőképpen szól:
„1. cikk
Az alábbi vállalkozások megsértették az [EK 81. cikket] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig megállapodásban vettek részt és/vagy összehangolt magatartást tanúsítottak az alumínium‑fluorid‑ágazatban:
a) Boliden […]
b) Fluorsid […] és Minmet […]
c) [ICF]
d) [IQM] és QB Industrias SAB.
2. cikk
Az 1. cikkben említett jogsértés miatt kiszabott bírságok a következők:
a) Boliden […]: 0 EUR;
b) Fluorsid [...] és Minmet [...] egyetemlegesen: 1 600 000 EUR;
c) [ICF]: 1 700 000 EUR;
d) [IQM] és QB Industrias SAB egyetemlegesen: 1 670 000 EUR.
[…]”
B – A megtámadott határozat indokolása
13 A megtámadott határozat indokolásában a Bizottság lényegében a következőket állapította meg.
1. Az alumínium‑fluorid‑ágazatról
14 A Bizottság szerint az alumínium‑fluorid alumíniumgyártáshoz használt kémiai vegyület, amely lehetővé teszi a nyersalumínium‑gyártási eljárás során az olvasztáshoz szükséges villamosenergia‑fogyasztás csökkentését, és így jelentősen hozzájárul az alumínium gyártási költségeinek csökkentéséhez. Az alumíniumgyártók az alumínium‑fluorid fő fogyasztói. Az éves alumíniumgyártás világszinten több mint 20 millió tonnát tesz ki, amelyből körülbelül 30% Európára esik (a megtámadott határozat (2) és (3) preambulumbekezdése).
15 A felperes alumínium‑fluorid‑értékesítése 2000‑ben az Európai Gazdasági Térségben (EGT) 8 146 129 eurót, az egész világon pedig 34 339 694 eurót tett ki. 2007‑ben a világszintű forgalom elérte a 36 891 574 eurót (a megtámadott határozat (25) preambulumbekezdése).
16 Az EGT szabadpiacán értékesített alumínium‑fluorid becsült teljes piaci értéke 2000‑ben megközelítette a 71 600 000 eurót. A kartell által érintett szabad világpiacon értékesített alumínium‑fluorid piaci értéke 2000‑ben megközelítette a 340 000 000 eurót. A megtámadott határozat által érintett vállalkozások becsült összesített piaci részesedése az EGT piacán 33%‑ot, a világpiacon pedig 35%‑ot tesz ki (a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdése).
17 Az alumínium‑fluoriddal való kereskedés világszinten zajlik. A kereskedelem az Egyesült Államokból az EGT‑be, illetve az EGT‑ből az Egyesült Államokba, Afrikába, Dél‑Amerikába és Ausztráliába irányul (a megtámadott határozat (35) preambulumbekezdése). A felperes jelentős mennyiségben értékesíti a terméket az EGT‑ben (a megtámadott határozat (36) preambulumbekezdése). Az alumínium‑fluorid‑gyártók szövetsége, az Inorganic Fluorine Producers Association (IFPA) 1997‑től magában foglalja az egész világ gyártóit (a megtámadott határozat (38) preambulumbekezdése).
2. A milánói találkozóról és a kartell végrehajtásáról
18 A Bizottság szerint bizonyos, az alumínium‑fluorid‑iparban folytatott, összejátszásra irányuló magatartások még az IFPA 1997‑ben való létrehozása és a 2000. július 12‑i milánói (Olaszország) találkozó közötti időszakra nyúlnak vissza, azonban e tekintetben nincs semmilyen meggyőző bizonyíték (a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdése). A Bizottság kifejtette, hogy a milánói találkozón jelen voltak a Fluorsid, a felperes és az IQM képviselői, míg a Boliden „Noralf” részlegének képviselője e találkozón telefonon keresztül vett részt. E találkozón az említett vállalkozások az árak 20%‑kal történő növelésére irányuló célkitűzésben állapodtak meg. A világ több régióját is áttekintették, ideértve Európát, hogy általános árszintet állapítsanak meg, bizonyos esetekben pedig felosszák a piacot. Megállapodásuk szerint az általános cél az volt, hogy magasabb árszintet érjenek el, és megakadályozzanak minden jelentős engedményt. A résztvevők érzékeny üzleti információkat is cseréltek. E tekintetben a Bizottság R.‑nek, a Fluorsid képviselőjének a milánói találkozóról készített beszámolójára, O.‑nak, a Boliden „Noralf” részlege képviselőjének feljegyzéseire, valamint O. nyilatkozatára támaszkodott (a megtámadott határozat (77)–(91) preambulumbekezdése).
19 A milánói találkozót követően az érintett vállalkozások kapcsolatban maradtak egymással (a megtámadott határozat (93) preambulumbekezdése).
20 A Boliden „Noralf” részlegétől T., az IQM‑től pedig A. 2005. október 25‑én telefonon információkat cseréltek egy ausztrál ügyfélnek tett saját ajánlataikról, ideértve az árszintet, a szerződés időtartamát és a kínált mennyiséget. E telefonbeszélgetés tartalmát T. ebből az időből származó saját kezűleg írt feljegyzésben közölte O.‑val, aki szintén a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozott (a megtámadott határozat (94) preambulumbekezdése).
21 C., a Minmet vezető tisztségviselője 2000. november 8‑án feljegyzést küldött a Fluorsidnak azon telefonbeszélgetésről, amelyet ugyanezen a napon a felperes alkalmazottjával, G.‑vel folytatott az alumínium‑fluorid eladási áráról (a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdése).
22 A Minmet 2000. november 9‑én egy másik beszámolót küldött a Fluorsidnak a felperessel Lausanne‑ban (Svájc) tartott találkozóról, amely a bizonyos piacokon, különösen Brazíliában és Venezuelában jelen lévő ügyfelekre és az ottani árakra vonatkozott (a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdése).
3. Az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének alkalmazásáról
23 A Bizottság megállapította, hogy a milánói találkozó és az ott elhangzottak végrehajtására irányuló, ezt követő cselekmények az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében vett megállapodás és/vagy összehangolt magatartás összes jellemzőjével rendelkeznek (a megtámadott határozat (115)–(122) preambulumbekezdése), és hogy e kartell egységes és folyamatos jogsértésnek minősül (a megtámadott határozat (123)–(129) preambulumbekezdése).
24 E jogsértés célja az volt, hogy a Közösségben és az EGT‑ben korlátozza a versenyt (a megtámadott határozat (130)–(135) preambulumbekezdése), földrajzi kiterjedése azonban világszintű volt, mivel a milánói találkozóról készült beszámolóban említett régiókra, nevezetesen többek között Európára, Törökországra, Ausztráliára, Dél‑Amerikára, Dél‑Afrikára és Észak‑Amerikára is kiterjedt (a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdése).
25 A Bizottság szerint a kartell alkalmas volt arra, hogy érzékelhetően hatással legyen a tagállamok „és/vagy” az EGT‑Megállapodás szerződő felei közötti kereskedelemre (a megtámadott határozat (137)–(142) preambulumbekezdése).
4. A jogsértés időtartamáról
26 Azon információk ellenére, miszerint az alumínium‑fluorid‑gyártók már a 90‑es évek második felében, különösen az 1999‑ben Görögországban tartott találkozót követően elkötelezték magukat összejátszásra irányuló magatartások mellett, a Bizottság úgy vélte, hogy csak arra vonatkozóan rendelkezik meggyőző bizonyítékokkal, hogy a kartell „legalább” 2000. július 12‑től, a milánói találkozó időpontjától fennállt (a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdése).
27 Az alumínium‑fluorid‑ágazatban a szállítási szerződésekre vonatkozó tárgyalásokat előre folytatják le egy minden naptári év második felében kezdődő, és ugyanezen naptári év végén vagy a következő naptári év első öt hónapjában befejeződő időszakban. Ez a többéves szerződésekre is érvényes. Egyes többéves szerződések mindig előírják vagy azt, hogy minden naptári év végén éves tárgyalásokat folytassanak az árakról, vagy pedig azt, hogy minden félév végén végezzék el az árak félévi felülvizsgálatát. A milánói találkozóról készült beszámoló megerősíti, hogy az ágazatban folytatott gyakorlat szerint a következő üzleti évre előre meghatározták az árakat. A Bizottság ebből arra következtetett, hogy a 2000. júliusi összejátszásra irányuló kapcsolatok eredményét a 2000‑es év második felében folytatott tárgyalásokra is alkalmazták (a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése).
28 A Bizottság így arra a következtetésre jutott, hogy a kartell „legalább” 2000. december 31‑ig tartott, és tagjainak cselekményei révén versenyellenes hatásokat fejtett ki (a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdése).
5. A bírság összegének meghatározásáról
29 A Bizottság a felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét 1 700 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (243) preambulumbekezdése), jelezve, hogy az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) szerint „[a] bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg” (a megtámadott határozat (234) preambulumbekezdése).
30 A jelen ügyben a jogsértés különösen árrögzítésre irányuló horizontális megállapodásban állt, amely magánál a jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik. Ezt tükröznie kell a figyelembe vett eladások értéke arányának (a megtámadott határozat (236) preambulumbekezdése). Az e jogsértésben részt vevő vállalkozások 2000‑es évre becsült összesített piaci részesedése az EGT‑ben nem haladta meg a 35%‑ot (a megtámadott határozat (237) preambulumbekezdése). A kartell földrajzi kiterjedése világméretű volt (a megtámadott határozat (238) preambulumbekezdése). A Bizottság „figyelembe vette továbbá a jogsértés végrehajtásának mértékét [a megtámadott határozat (134) és (135), (154)–(156), (172) és (185) preambulumbekezdése] a figyelembe veendő eladások értéke arányának meghatározásakor” (a megtámadott határozat (239) preambulumbekezdése).
31 A Bizottság ez alapján megállapította, hogy a fent említett, a jogsértés jellegére és földrajzi kiterjedésére vonatkozó tényezőkre figyelemmel az egyes vállalkozások eladásai értékének aránya, amely alapján meg kell határozni a kiszabandó bírságok alapösszegét, 17%‑ot tesz ki (a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdése).
32 Mivel a jogsértés időtartama „legalább” a 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig tartó időszaknak felelt meg, a megállapított alapösszegre 0,5‑ös szorzótényezőt alkalmaztak (a megtámadott határozat (241) preambulumbekezdése). Annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló, árrögzítésről szóló horizontális megállapodásokban vegyenek részt, az eladások értékének 17%‑át kitevő kiegészítő összeget alkalmaztak (a megtámadott határozat (242) preambulumbekezdése).
33 A Bizottság a kartell résztvevőivel szemben kiszabandó bírság alapösszegeit a következőképpen állapította meg:
– Boliden: 1 millió euró;
– Fluorsid és Minmet: 1,6 millió euró;
– ICF: 1,7 millió euró;
– IQM, QB Industrias SAB: 1,67 millió euró.
34 Az engedékenységi közlemény alapján a Bizottság végül mentességet nyújtott a Bolidennek, amely teljes bírságmentességben részesült.
6. Az enyhítő körülményekről
35 A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok nem mutatják azt, hogy a felperes piacon tanúsított tényleges magatartása „alkalmas arra, hogy a megállapított jogsértés versenyellenes hatásait felülmúlja, sem pedig azt, hogy a felperes a jogsértés időszakában a piacon mindvégig önálló magatartást tanúsított”. Ellenkezőleg, a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékok azt mutatják, hogy a felperes a versenytársaival még a milánói találkozót követően is kétoldalú kapcsolatokat tartott fenn (a megtámadott határozat (245)–(247) preambulumbekezdése). A Bizottság a felperes javára nem állapított meg olyan enyhítő körülményt, amely a bírság összegének csökkentését eredményezhette volna.
36 A Bizottság megállapította, hogy a felperessel szemben az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján kiszabandó bírság összegének 1,7 millió eurónak kell lennie (a megtámadott határozat (276) preambulumbekezdése).
Eljárás és a felek kérelmei
37 A felperes a jelen keresetet e‑mailben és faxon nyújtotta be, amely 2008. szeptember 19‑én, illetőleg 2008. szeptember 20‑án érkezett a Törvényszék Hivatalához. A keresetlevél papíralapú változata 2008. szeptember 24‑én érkezett meg a Hivatalhoz. Mindegyik postázás kísérőlevéllel történt.
38 2008. október 27‑én a felperes a Törvényszék felhívására előadta észrevételeit a 2008. szeptember 24‑én érkeztetett keresetlevél papíralapú változatának eredetiségével kapcsolatban.
39 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– másodlagosan, lényegesen mérsékelje a vele szemben kiszabott bírság összegét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
40 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, illetve vagylagosan mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
41 A Törvényszék (első tanács) az előadó bíró jelentése alapján úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.
42 Mivel a tanács egyik tagja nem tudott részt venni az ügy elbírálásában, a Törvényszék elnöke a tanács létszámának kiegészítése érdekében a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §‑a alapján másik bírót jelölt ki.
43 Az eljárási szabályzat 64. cikke alapján hozott pervezető intézkedések keretében a Törvényszék arra kérte a Bizottságot, hogy nyújtson be bizonyos iratokat és írásban válaszoljon meg kérdéseket. A Bizottság e pervezető intézkedéseknek az előírt határidőn belül eleget tett.
44 A felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszait a 2012. június 14‑i tárgyaláson hallgatták meg.
A jogkérdésről
I – A kereset elfogadhatóságáról
45 A Bizottság a jelen kereset elfogadhatatlanságára hivatkozik.
46 A 2008. június 25‑i megtámadott határozatot a felperessel 2008. július 10‑én közölték. A megtámadott határozattal szembeni megsemmisítés iránti kereset megindítására vonatkozó, a távolságra tekintettel járó tíznapos határidővel meghosszabbodó határidő 2008. szeptember 22‑én járt le. A keresetlevél egy példánya elektronikus levélben 2008. szeptember 19‑én, faxon pedig 2008. szeptember 20‑án érkezett meg a Törvényszék Hivatalához, míg a papíralapú változatot a Hivatal csak 2008. szeptember 24‑én vette kézhez. Mivel a papíralapú változat a keresetlevélnek nem eredeti példánya, hanem az eredeti példány fénymásolata, az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §‑a nem alkalmazható, a kereset pedig, amelyet elkésetten nyújtottak be, elfogadhatatlan. A keresetlevél másolatán szereplő aláírás nem saját kezű aláírás, hanem a saját kezű aláírás másolata. Az eljárási szabályzat 43. cikkének 1. §‑a értelmében vett saját kezű aláírás követelményét lényeges eljárási szabálynak kell tekinteni, és szigorúan kell alkalmazni, oly módon, hogy annak megsértése a kereset elfogadhatatlanságát vonja maga után. A Bizottság aláveti magát a Törvényszék azon értékelésének, amely a kereset elfogadhatóságának meghatározására irányul.
47 A felperes szerint a szóban forgó „igazgatási ügyintézési hiba” sem a jogbiztonság elvét, sem az eljárási szabályzat 43. cikkét nem sérti. 2008. szeptember 19‑én a felperes jogi képviselője faxon megküldte az eljárást megindító keresetlevelet, amelyet M. van der Woude és T. Hennen írt alá. A faxüzenet kísérőlevelét T. Hennen és P. Wytinck, M. van der Woude partnerei írták alá. Ugyanazon a napon T. Hennen elektronikus levélben a Bíróság Hivatala részére megküldte a keresetlevelet, a kísérőlevelet, valamint a faxüzenet kézhezvételének visszaigazolását, M. van der Woude pedig ezt az elektronikus levelet 2008. szeptember 20‑án továbbította a Törvényszék Hivatala részére. 2008. szeptember 23‑án T. Hennen az UPS társaság útján a keresetlevelet hét példányban megküldte a Törvényszék Hivatalának, amelyek közül egyet eredeti példányként, hatot pedig hiteles másolatként küldött. E küldemény kísérőlevelét T. Hennen írta alá. A 2008. szeptember 23‑án megküldött hét példány megegyezik a faxon és e‑mailben továbbított szöveggel, és valamennyi T. Hennen aláírását tartalmazza. A keresetlevél eredeti példányként küldött változata, amelynek eredeti változatát „ügyintézési hiba” miatt nem küldték meg, nem saját kezű aláírást tartalmaz.
48 A felperes mégis állítja, hogy a keresetlevélnek a Hivatal részére továbbított papíralapú változata „eredeti”. Még ha az aláírás nem is saját kezű, a jogbiztonság elvét a jelen ügyben tiszteletben tartották. Először is, a keresetlevél Hivatalhoz benyújtott valamennyi változata ténylegesen megegyezik. Másodszor a T. Hennen által saját kezűleg aláírt, 2008. szeptember 23‑i kísérőlevélből egyértelműen kitűnik, hogy a felperes célja az volt, hogy egy eredeti példányt küldjön meg. A levélen található aláírás azonos azzal, amely a keresetlevél eredeti példányaként megküldött iraton szerepel, valamint mindazokkal, amelyek a Törvényszék Hivatalához benyújtott összes többi iraton szerepelnek. Harmadszor a keresetlevél eredeti példányaként megküldött változat megegyezik a szkennelt és elektronikus levélben továbbított változattal. Negyedszer, mivel T. Hennen a Törvényszék Hivatalához benyújtott valamennyi iratot aláírta, semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy ezeket az iratokat a meghatalmazott ügyvéd készítette. A felperes ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem merülhet fel kétség az eredeti példányként megküldött keresetlevél készítőjének személyét illetően.
49 Az eljárási szabályzat 43. cikkének 1. §‑a úgy rendelkezik, hogy a fél meghatalmazottja vagy ügyvédje köteles minden eljárási irat eredeti példányát aláírni.
50 Az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §‑a értelmében, amennyiben valamely eljárási iratot először faxon vagy a Törvényszéknél rendelkezésre álló más távközlési eszköz útján küldtek meg a Hivatal részére az eljárási határidő lejárta előtt, úgy kell tekinteni, hogy e határidőt tiszteletben tartották, feltéve hogy az eljárási irat aláírással ellátott eredeti példányát ezt követően legkésőbb tíz napon belül benyújtják a Hivatalhoz.
51 A jelen ügyben a keresetlevél papíralapú változata a faxon és e‑mailben megküldött változatok továbbítását követő tíznapos határidőn belül érkezett meg a Hivatalhoz.
52 Amint az ítélkezési gyakorlat elismerte, a 43. cikk 1. §‑ának első bekezdése értelmében vett saját kezű aláírás követelménye a jogbiztonság érdekében arra irányul, hogy biztosítsa a keresetlevél hitelességét, és kizárja annak kockázatát, hogy a keresetlevél valójában nem az elkészítésére feljogosított személytől származik. Ezért e követelményt lényeges eljárási szabálynak kell tekinteni, és szigorúan kell alkalmazni, oly módon, hogy annak megsértése a kereset elfogadhatatlanságát vonja maga után (a Törvényszék T‑223/06. P. sz., Parlament kontra Eistrup ügyben 2007. május 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1581. o.] 51. pontja).
53 Az eljárási szabályzat 43. cikke a jogbiztonság elvének tiszteletben tartását kívánja biztosítani, ennek érdekében pedig megköveteli, hogy a keresetlevél hiteles legyen, és az ügyfele által megfelelően feljogosított ügyvédtől származzon.
54 A jelen esetben, amint az a keresetlevélhez csatolt, 2008. szeptember 8‑i keltezésű iratból kitűnik, T. Hennent a felperes megfelelően feljogosította.
55 Bár maga a keresetlevél, amelyet 2008. szeptember 23‑án küldtek meg, nem tartalmazza a jogi képviseletet ellátó ügyvéd eredeti aláírását, csupán annak fénymásolatát, ezt egy olyan kísérőlevélhez csatolták, amely a jogi képviseletet ellátó ugyanazon ügyvéd, T. Hennen eredeti, saját kezű aláírását tartalmazza, amely megegyezik a faxon továbbított küldemény kísérőlevelén található aláírással is. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a kísérőlevélen szereplő aláírás, a keresetlevél 2008. szeptember 23‑án postázott papíralapú változatán szereplő aláírás és a keresetlevél faxon továbbított változatán szereplő aláírás egy és ugyanazon ügyvédtől, T. Hennentől származik. Következésképpen az eredeti példányként megküldött keresetlevél készítőjének személyazonosságát illetően semmilyen kétség nem merül fel. Ezenkívül egy levél vagy egy jegyzék, amelyet a felperes jogi képviselője írt alá, és egy aláírást nem tartalmazó beadvány, együtt úgy tekintendők, mint amelyek megfelelően aláírt, egyetlen eljárási iratot alkotnak, amennyiben azok – ahogyan a jelen ügyben is – egyazon postai küldemény részét képezik.
56 Meg kell tehát állapítani, hogy a keresetlevél e‑mailben és faxon történő megküldését az eljárási szabályzat 43. cikke 5. §‑ának alapján megfelelő időben hitelesítették, és hogy következésképpen a kereset elfogadható.
II – Az ügy érdeméről
A – A megsemmisítési jogalapok összefoglalása
57 Keresetének alátámasztása végett a felperes lényegében négy jogalapot terjeszt elő, amelyek közül egyesek több részre bonthatók.
58 Az első jogalap elsődlegesen a védelemhez való jognak és az 1/2003 rendelet 27. cikkének a megsértésén alapul. A megtámadott határozat más jogsértést szankcionál, mint amelyet a kifogásközlés leír, és a Bizottság a kifogásközlés megküldését követően a megtámadott határozatban új iratokra támaszkodik. A felperes nem ismerhette meg a Bizottság valódi kifogásait, ezáltal pedig a Bizottság megsértette a felperes védelemhez való jogát.
59 A második jogalap az EK 81. cikk megsértésén alapul. A második jogalap első része arra vonatkozik, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősülnek az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésnek. A megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok ugyanis sem árrögzítésről szóló megállapodás, sem összehangolt magatartás fennállását nem bizonyítják az EK 81. cikk értelmében. A második jogalap másodlagosan előterjesztett második része arra vonatkozik, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősíthetők egységes és folyamatos jogsértésnek.
60 A másodlagosan előterjesztett harmadik jogalap az 1/2003 rendelet 23. cikkének és a bizalomvédelem elvének a megsértésén alapul. Az első rész a 2006. évi iránymutatás 18. pontjának téves alkalmazására vonatkozik. A második rész a bírság alapösszegének és kiegészítő összegének téves meghatározására vonatkozik.
61 A negyedik jogalap az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, és másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro–mediterrán megállapodás (HL 1998. L 97., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 28. kötet, 187. o.; a továbbiakban: euro–mediterrán megállapodás) 36. cikkének, a gondoskodási kötelezettség elvének és a nemzetközi udvariasság elvének a megsértésén alapul.
62 A Törvényszék úgy ítéli megfelelőnek, hogy először a második jogalapot vizsgálja meg.
B – Az EK 81. cikk megsértésére alapított második jogalapról
1. Az első részről, amely arra vonatkozik, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősülnek az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésnek
a) Előzetes észrevételek
63 A felperes vitatja az EK 81. cikk megsértését és a kartell létezését, valamint az információcsere versenyellenes célját, illetve hatását. A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor kijelentette, hogy a versenyellenes cél fennállása elegendő a versenykorlátozás létezésének megállapításához.
64 A megtámadott határozatban megnevezett bizonyítékok legfeljebb olyan kapcsolatfelvételek létezését bizonyítják, amelyek folyamán a résztvevők áttekintették azon különböző piacokat, amelyeken tevékenykednek. A felperes a versenytársaival sem megállapodás, sem összehangolt magatartás útján nem egyezett meg az árakban. Legfeljebb, a megtámadott határozatban megállapított tények olyan információcserét valósítanak meg, amelynek versenyellenes célja, illetve hatása nem nyert bizonyítást. A Bizottság nem bizonyította, hogy az érintett vállalkozások az alumínium‑fluorid árainak 20%‑os emelésében, vagy az áremelési célkitűzések rögzítésében egyeztek volna meg. A milánói találkozóról készült beszámoló csak a termelési költségek emelkedését tárja fel, amely mindenki előtt ismert piaci adat, valamint a résztvevők azon „kívánságát”, hogy termékeik ára ennek megfelelően emelkedjen. Ugyanakkor a résztvevőknek kétségeik voltak a tekintetben, hogy a piac egy ilyen áremelést el tudna‑e fogadni. A felperes azt állítja, hogy a megbeszélés „hipotetikus jellegű” volt, és hogy nem alakult ki megegyező szándék az alumínium‑fluorid árainak 20%‑os emelésére vonatkozóan. Szerinte elemző dokumentumról, nem pedig megállapodásról van szó. Az O. által a milánói találkozó során készített feljegyzések szintén elemző jellegűek, de nem utalnak ármegállapodásra. A Boliden „Noralf” részlegétől O. által 2000. október 25‑én készített, Ausztráliáról szóló feljegyzések nem tesznek említést megállapodásról, illetve a milánói találkozóról. Hasonlóképpen a Fluorsid 2000. november 8‑i feljegyzései és a Fluorsid részéről R. által 2000. november 9‑én készített feljegyzések nem képezik bizonyítékát az árakról szóló megállapodásnak, és semmilyen utalást nem tartalmaznak az állítólagos milánói megállapodásra vonatkozóan. Végül a felperes azt állítja, hogy az az elképzelés, miszerint négy termelőnek lehetősége lenne világszintű áremelésben megállapodni, „gazdaságilag abszurd”. Végül, a Bizottság az információcserének sem a célját, sem versenyellenes hatását nem bizonyította.
65 A Bizottság a jelen jogalap elutasítását kéri.
66 Előzetesen emlékeztetni kell azon állandó ítélkezési gyakorlatra, amely elismerte egyrészt, hogy a versenyszabályok megsértését állító fél vagy hatóság feladata a jogsértést megalapozó tényállás jogilag megkövetelt módon történő bizonyítása, másrészt, hogy a jogsértés megállapítása ellen védekezésül felhozott jogalapra hivatkozó vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy fennállnak a védekezésül felhozott jogalap alkalmazásának feltételei, így az említett hatóságnak más bizonyítékra kell hivatkoznia (a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontja, C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 78. pontja, valamint a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 50. pontja).
67 Az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatos bizonyításfelvételt illetően emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bizottságnak pontos és egybehangzó bizonyítékokat kell előterjesztenie azon szilárd meggyőződés alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértést elkövették (lásd ebben az értelemben a Bíróság 29/83. és 30/83. sz., Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. március 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1984., 1679. o.] 20. pontját). A bíróságban felmerülő bárminemű kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen a bírságot kiszabó határozat megsemmisítése iránti kereset keretében – a bíróságnak még bármiféle kételye lenne e kérdéssel kapcsolatosan (a Törvényszék T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 215. pontja).
68 Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő, ha az intézmény által felhozott bizonyítékok csoportja a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 180. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
69 Egyébiránt azok a tevékenységeket, amelyekre a versenyellenes megállapodások és magatartások irányulnak, általában rejtve folytatják, a találkozókat titkosan tartják, és az erre vonatkozó dokumentáció a minimálisra szorítkozik. Ebből következik, hogy még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készült beszámolók –, amelyek kifejezetten tanúsítják a piaci szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. Ezért az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (a Bíróság fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítéletének 55–57. pontja, valamint C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑729. o.] 51. pontja).
b) A megtámadott határozat tartalmának felidézése
70 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban lényegében a következő dokumentumokra támaszkodott az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés fennállásának megállapításakor: a milánói találkozóról készült beszámolóra (a megtámadott határozat (77) és (81)–(88) preambulumbekezdése), a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó O. által e találkozón készített feljegyzésekre (a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdése), O.‑nak az említett beszámolóra vonatkozóan a Bizottság előtt 2006. augusztus 23‑án és 31‑én tett nyilatkozatára (a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdése), a Boliden „Noralf” részlege és az IQM közötti telefonbeszélgetésről O. által 2000. október 25‑én készített feljegyzésekre (a megtámadott határozat (94) preambulumbekezdése), valamint a Minmet alkalmazottja, C. által 2000. november 8‑án és 9‑én készített feljegyzésekre (a megtámadott határozat (95) és (96) preambulumbekezdése). A Bizottság e dokumentumok alapján megállapította, hogy a Fluorsid képviselője, R., a felperes képviselője, G., valamint az IQM képviselője, A. között találkozóra került sor 2000. július 12‑én az olaszországi Milánóban, amelyen a Boliden „Noralf” részlegének képviselője, O., telefonon keresztül vett részt. A milánói találkozóról szóló beszámolót a Fluorsid alkalmazottja, R. készítette. A Bizottság szerint e találkozónak versenyellenes tartalma és célja volt (a megtámadott határozat (115)–(122) preambulumbekezdése).
71 A fent hivatkozott dokumentumokban alkalmazott szakkifejezések a következők:
– „US$/T vagy US$/MT”, ami azt jelenti, hogy az árakat angolszász tonnánként vagy tonnánként amerikai egyesült államokbeli dollárban (USD) adják meg;
– „incoterms”, amelynek jelentése „international commercial terms” (nemzetközi kereskedelmi feltételek);
– „C&F filo” (cost and freight és free in liner out), amelynek jelentése „költség és fuvardíj, mely utóbbi a berakási költséget nem, a kirakás költségét viszont magában foglalja”;
– „cfr” (cost and freight), amelynek jelentése „költség és fuvardíj”;
– „fca” (free carrier), amelynek jelentése „költségmentesen a fuvarozónak”;
– „fob” (free on board), amelynek jelentése „költségmentesen a hajófedélzetre”;
– „LME” (London Metal Exchange), franciául „Bourse de Métaux de Londres” (Londoni Fémtőzsde), a fémek árutőzsdéje. Az LME árfolyama határozza meg az alumínium árát. A hivatkozott dokumentumokban e rövidítés az alumínium árát jelzi;
– „AlF3” az alumínium‑fluorid jele. Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy az alumínium‑fluorid ára kiszámítható az LME árfolyamának százalékában. A felek által adott tájékoztatás szerint az AlF3 ára rendszerint az LME 45 és 55%‑a között, és rendszerint 650–900 USD között van.
72 Meg kell továbbá jegyezni, hogy azon dokumentumokat, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodik, vagy a Boliden, vagy a kartell többi tagja, többek között a felperes, nyújtotta be. A felperes nem vitatta sem az említett dokumentumok valódiságát, sem hitelességét, sem pedig bizonyító erejét, és az ügy iratainak egyetlen eleme alapján sem feltételezhető, hogy meg kellene kérdőjelezni bizonyító erejüket. A felperes ugyanis nem kérdőjelezi meg e bizonyítékok tartalmát mint olyat, hanem csupán azon következtetéseket vitatja, amelyeket a Bizottság e bizonyítékokból vont le a kartell fennállásának bizonyításakor.
c) A jogsértés bizonyításáról
73 A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a milánói találkozó résztvevői megállapodást kötöttek arról, hogy az alumínium‑fluorid eladási árát 20%‑kal növelik. Ezenkívül a világ több régiójában, ideértve Európát is, általános árszintet is megállapítottak, és bizonyos esetekben felosztották a piacokat, és érzékeny üzleti információkat cseréltek. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban milyen bizonyítékokra támaszkodott megállapításainak alátámasztásául.
74 Először is a milánói találkozóról készült beszámoló arra utal, hogy 1999 júniusa és 2000 júniusa között az összes költség 20%‑kal emelkedett, ami szükségessé teszi, hogy az alumínium‑fluorid árát 2001‑ben 20%‑kal növeljék. Ezt követően e tekintetben a következőket fejti ki (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése):
„Mivel az [alumínium‑fluorid] 2000‑re vonatkozó eladási ára 1999 első felének végén került megállapításra, és mivel költségeink 2000 közepén 20%‑kal magasabbak, mint 1999‑ben, az [alumínium‑fluorid]‑árainknak 2001‑ben 20%‑kal magasabbaknak kellene lenniük, mint 2000‑ben. A három fél [a Fluorsid, a felperes és az IQM] egyetértett abban, hogy ezen emelés a gyártó szempontjából ésszerű. Meg kell azonban vizsgálni, hogy a piacon fennálló kereslet/kínálat lehetővé tesz‑e ilyen emelést” (a milánói találkozóról szóló beszámoló 1. oldala).
75 A milánói találkozóról készült beszámolóból így egyértelműen kitűnik, hogy az e találkozón résztvevő képviselők, köztük a felperes képviselője, megegyeztek abban, hogy 2001‑ben az alumínium‑fluorid értékesítése vonatkozásában áraikat 20%‑kal növelik.
76 Ezenkívül az európai piacot illetően a milánói találkozóról készült beszámoló utal arra, hogy e képviselők 2001‑re vonatkozóan angolszász tonnánként 775 USD „fca”, azaz 800 USD „fob” alumínium‑fluorid‑árban állapodtak meg (a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése):
„Az [ICF] 2001‑ben 800 USD/t fca Mordijk‑re [és] 775 USD/t fob Gabes‑re kívánja emelni az árat. [Az] európai gyártói ár [tehát] 775/800 USD/t fca/fob európai gyártó[nként]” (a milánói találkozóról készült beszámoló 6. oldala).
77 E dokumentumok összességéből kitűnik, hogy ezen ár minimum eladási árat jelent, amely alatt a kartell tagjai nem tehettek ajánlatot az érintett piacokon.
78 E megállapításokat megerősítik a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó O. által a milánói találkozón készített feljegyzések, amely találkozón O. telefonon vett részt, valamint a Bizottság előtt 2006. augusztus 23‑án és 31‑én tett szóbeli nyilatkozatai (a megtámadott határozat (77), (89) és (90) preambulumbekezdése). Így e feljegyzésekből és nyilatkozatokból kitűnik, hogy e találkozó résztvevői kinyilvánították, hogy az árakat 20%‑kal szükséges növelni, és a költségtáblázat elkészítését követően arra a következtetésre jutottak, hogy 2001‑ben az árakat 20%‑kal kell növelni, és angolszász tonnánként 800 USD‑ben, azaz az LME árának 50%‑ában kell megállapítani.
79 Egyébiránt több, a milánói találkozót követően készült dokumentum is azt mutatja, hogy e találkozó résztvevői betartották e megállapodás szövegét, e tekintetben kétoldalú kapcsolatokat tartottak fenn, és érzékeny üzleti információkat cseréltek, különösen annak érdekében, hogy kölcsönösen ellenőrizzék egymás árpolitikáját. Így a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó T. által a szintén a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó O.‑nak küldött, T., valamint az IQM alkalmazottja, A. között, 2000. október 25‑én tartott telefonbeszélgetésre vonatkozó feljegyzés azt mutatja, hogy utóbbiak információt cseréltek egy ausztrál ügyfélnek adott árajánlataikról. Ezen árajánlatok megfeleltek a milánói találkozón megállapodásban elfogadott, angolszász tonnánkénti 800 USD minimumárnak. Ebből kitűnik ugyanis, hogy az IQM ezen ügyfélnek „850–875–900 USD” árszintet ajánlott, míg a Boliden „Noralf” részlege a feljegyzés szerint körülbelül 800 USD árat ajánlott, azonban még nem kötött megállapodást az ausztrál ügyféllel (a megtámadott határozat (94) preambulumbekezdése).
80 Ezenkívül a Minmet alkalmazottjának, C.‑nek a felperes alkalmazottjával, G.‑vel 2000. november 8‑án folytatott telefonbeszélgetésére vonatkozó feljegyzéséből kitűnik, hogy a felperes panaszkodott a Minmet által az egyiptomi ajánlati felhívás keretében tett „alacsony” árajánlatok miatt – amelyek „angolszász tonnánként 725 USD fob/angolszász tonnánként 745 USD cfr”‑t tettek ki –, és azt kérdezte, hogy a Minmet hogyan szándékozik 875 USD‑re növelni a Venezuelában alkalmazott árat, tekintettel arra, hogy a venezuelaiak hozzáférnek az egyiptomi ajánlati felhíváshoz. Ugyanezen feljegyzés szerint C., a Minmet részéről, azt válaszolta, hogy a bizalomhiány miatt nehezen kezelhető a helyzet, G. pedig megerősítette, hogy az egyik brazil alumíniumgyártó ügyfélnek, az „Albras‑nak” tett árajánlatok meghaladják az angolszász tonnánkénti 800 USD‑t. E feljegyzésből az is kitűnik, hogy a milánói találkozó után a felperes kapcsolatban állt e találkozó egy másik résztvevőjével, a Minmettel, az e találkozón kötött megállapodás kapcsán, abból a célból, hogy a Minmet által kért árakat ellenőrzése alatt tartsa, és az Albras‑nak tett saját árajánlatairól tájékoztatást adjon (lásd a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdését is).
81 Ezenkívül a Minmet alkalmazottja, C. által készített és a Fluorsidnak megküldött, a felperes alkalmazottaival, G.‑vel és T.‑vel történő találkozóról szóló, 2000. november 9‑i beszámoló szerint a felperes azt közölte, hogy ügyfelétől, az Albras‑tól 845 USD „cfr” árat kért 3000 tonnáért és opcionális 1000 tonnáért, továbbá „740 USD »fob + 65 freight«” árat, illetve a Derivados del Fluor az Albras‑tól angolszász tonnánként 803 USD „cfr” árat kért. E beszámolóban a Minmet közli, hogy a felperes az állítása szerint ügyfelétől, az Egyptalumtól angolszász tonnánként 845 USD „fob” árat kért, és állítása szerint elutasította az Egyptalum arra vonatkozó kérését, hogy az árat angolszász tonnánként 750 USD‑ra csökkentse. E beszámoló szerint a felperes panaszkodott a Minmet által kért alacsony ár miatt. Az említett beszámoló arról az információcseréről is említést tesz, amely az IQM ausztráliai, észak‑amerikai és brazíliai üzleti magatartására, valamint a venezuelai piacra vonatkozott. Ami ez utóbbi piacot illeti, a beszámoló kitér arra, hogy a felperes megerősítette, hogy ajánlatának felső határát 6000 tonnában szándékozik megállapítani, miközben a Minmet ragaszkodott ahhoz, hogy az árak haladják meg angolszász tonnánként a 800 USD „cfr‑t” (lásd a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdését is).
82 A 2000. október 25‑i, valamint november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokból így kitűnik, hogy az érintett vállalkozások kölcsönösen ellenőrizték az árszinteket. Ezenkívül, amint a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen jegyezte meg, az árak megfeleltek a milánói találkozón folytatott megbeszélések eredményeinek. E tekintetben ki kell emelni továbbá, hogy a 2000. október 25‑i, valamint november 8‑i és 9‑i dokumentumok a milánói találkozót követően a találkozó résztvevői között, különösen a Fluorsid, a Minmet és a felperes között megvalósult kapcsolatfelvételekre utalnak, akik nyilvánvalóan kötve voltak az e találkozón megbeszélt árakra vonatkozó megállapodáshoz, mivel e megállapodás kulcsfontosságú elemeire hivatkoznak.
83 Ezen ármegállapodás egyrészről az európai piacokra vonatkozott. E tekintetben a milánói találkozóról készült beszámoló tartalmazza az alumínium‑fluorid gyártása és értékesítése során 2000‑ben elért mennyiségeket, többek között Norvégia, Svédország, Spanyolország és Olaszország tekintetében (a milánói beszámoló 2. oldala), valamint a 2001‑es évre Románia, Olaszország, Norvégia, Németország és Hollandia tekintetében készült értékesítési előrejelzéseket (a milánói beszámoló 2. és 3. oldala). Ezenkívül a milánói találkozóról készült beszámoló felidézi a kartell résztvevőinek Európában – többek között Olaszországban, Romániában, Spanyolországban, Skandináviában, Németországban, a Benelux államokban és az Egyesült Királyságban – történő értékesítéseire vonatkozó információcserét. E tekintetben a felperes közölte, hogy 2001‑ben az árat angolszász tonnánként 800 USD „fca Mordijkre”, illetve angolszász tonnánként 775 USD „fob Gabes‑re” kívánja emelni, aminek eredményeképpen az európai gyártói ár angolszász tonnánként 775/800 USD „fca/fob” lett volna (a milánói beszámoló 6. oldala; lásd továbbá a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdését és a fenti 76. pontot).
84 Másrészről a Bizottság megállapította, hogy e megállapodást a világ különböző régióira is alkalmazták. Így a milánói találkozóról készült beszámoló szerint Ausztráliát illetően a 2001‑es év tekintetében az „árra vonatkozó elképzelés” angolszász tonnánként 800 USD „fob Europe‑ot”, vagyis „50% LME fob‑ot” tett ki, míg az európai ár magasabb lehetett, mint a kínai ár, és ennek angolszász tonnánként 875 USD‑nek kellett lennie. Dél‑Amerikát illetően a beszámoló tartalmazza a 2000‑re vonatkozó árakat és a 2001‑re vonatkozó minimumárakat. Venezuelát illetően a 2001‑es évre „C & F Filo” tonnánként 850 USD ár, abszolút minimumárként pedig tonnánként 890 USD szerepel. Brazíliát illetően valamennyi gyártó egyetért abban, hogy az árat körülbelül „50% LME fob‑ban” és angolszász tonnánként 875 USD „cfr‑ben” kell megállapítani. Észak‑Amerikát illetően az Alcoa‑ár a 2000‑es évre tonnánként 775 USD „ex Point Comfort”, a 2001‑es évre pedig tonnánként 800/825 USD „ex Point Comfort”. Azoknak a szállítóknak, akik nem Alcoa‑szállítók, „raktárról” angolszász tonnánként 825 USD árat, és leszállított angolszász tonnánként 850 USD árat kell elérniük. A milánói találkozó résztvevői kinyilvánították érdeklődésüket az iránt, hogy a világ bizonyos régióinak ellátói legyenek. Indiára vonatkozóan a milánói találkozóról készült beszámolóban az szerepel, hogy van érdeklődés 3000 angolszász tonna értékesítése iránt, azonban az árnak leszállított tonnánként 900 USD‑nek kellene lennie. Törökországot illetően az angolszász tonnánkénti 800 USD „fob” ár jelenik meg (a milánói találkozóról készült beszámoló 6. és 7. oldala; lásd továbbá a megtámadott határozat (86) és (87) preambulumbekezdését).
85 A Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó O. a Bizottság előtt 2006. augusztus 23‑án és 31‑én tett szóbeli nyilatkozataiban ezenkívül azt állította, hogy a milánói találkozó résztvevői megegyeztek az egyes résztvevők ügyfeleiben, valamint az Európában és Európán kívül fenntartandó árszintben. A milánói találkozó célja továbbá az volt, hogy közös útmutatót dolgozzanak ki arról, hogyan kell az új árszinteket bevezetni. A milánói találkozó résztvevői felosztották egymás között a különböző ügyfeleknek felajánlandó mennyiségeket. Hallgatólagos megállapodás született arról, hogy egymás ügyfeleit és az azoknak való szállításokat kölcsönösen tiszteletben tartják (lásd a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdését).
86 Ugyanígy a 2000. október 25‑i telefonbeszélgetésről készült feljegyzés szerint az IQM alkalmazottja, A. „kapcsolatban [akart] maradni” a Boliden „Noralf” részlegéhez tartozó T.‑vel, és Ausztráliát illetően beleegyezett abba, hogy a Boliden „Noralf” részlege 3000 angolszász tonnát szállítson, megjegyezve, hogy 1999‑ben 7000 angolszász tonnát szállított, és ezt a szintet tartani kívánja. Ezenkívül ebből a feljegyzésből kiderül, hogy ekkor T. emlékeztetett a 800 USD árra, amely a milánói találkozón Ausztrália tekintetében elfogadott árnak felelt meg. Ily módon e feljegyzés bizonyítja, hogy a Boliden „Noralf” részlege és az IQM között a milánói találkozó után sor került kapcsolatfelvételekre az Ausztráliába szállított, illetve ott kínált alumínium‑fluorid árát és mennyiségeit illetően, amelyek tartalma megegyezik a milánói találkozó során megállapodásba foglaltakkal (lásd a megtámadott határozat (94) preambulumbekezdését is).
87 Végül a milánói találkozóról készült beszámolóból kitűnik továbbá, hogy ezt követően a milánói találkozó résztvevői, azaz a Fluorsid, a felperes és az IQM, információkat cseréltek a 2000‑re vonatkozó gyártásról és az értékesítési mennyiségekről, valamint a világ különböző országait illetően a 2001‑re vonatkozó előrejelzésekről, megjelölve a pontos mennyiségeket, valamint információkat cseréltek a gyártókról és az ügyfelekről. Az „egyedi piacokat” illetően a beszámoló a következőket említi (a megtámadott határozat (84) preambulumbekezdése):
„Minden egyes piacot megvizsgáltunk az általános árszint megállapítása, bizonyos esetekben pedig a piac felosztása érdekében. Azonban mindannyian [egyetértettünk] abban, hogy függetlenül attól, hogy ki értékesít, magasabb árszintet kell elérni. Következésképpen meg kell akadályoznunk minden jelentős engedményt” (a milánói találkozóról készült beszámoló 5. oldala).
88 Ebből következik, hogy a milánói találkozó résztvevői érzékeny üzleti információkat cseréltek, amelyek többek között gyártási mennyiségeikre, az általuk értékesített vagy értékesíteni kívánt mennyiségekre, mind az Európában, mind pedig a világon lévő ügyfeleikre, áraik meghatározására, valamint a piacok egymás közötti felosztására vonatkoztak, hogy e résztvevők megegyezzenek e versenytényezőkben.
89 E bizonyítékok összességéből – amelyek tartalmát mint olyat a felperes nem vitatja – így kitűnik, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a milánói találkozón az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében vett árrögzítő megállapodást kötöttek, amelyben a felperes részt vett.
90 Következésképpen a Bizottság a megtámadott határozatban bizonyította a milánói találkozó versenyellenes célját és az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző megállapodás fennállását, anélkül hogy bizonyítani kellene e megállapodás hatásait (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 123. pontja, valamint a fenti 68. pontban hivatkozott, JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 181. pontja). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megállapodás versenyellenes céljára és hatására vonatkozó feltételeknek nem egyszerre, hanem vagylagosan kell fennállniuk annak mérlegelése során, hogy az ilyen megállapodás az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik‑e. Márpedig, amint az állandó ítélkezési gyakorlat megállapította, e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Márpedig nem szükséges vizsgálni a megállapodás hatásait, ha e megállapodás versenyellenes célja már megállapítást nyert (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑501/06. P., C‑513/06. P., C‑515/06. P. és C‑519/06. P. sz., GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑9291. o.] 55. pontját, valamint C‑403/08. és C‑429/08. sz., Football Association Premier League és társai egyesített ügyekben 2011. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑9083. o.] 135. pontját).
91 E körülmények között nem kell megvizsgálni, hogy az ítélkezési gyakorlat által kialakított, az összehagolt magatartás fogalmát szabályozó kritériumok (lásd a fenti 90. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 111–114., 131. és 132. pontját, valamint a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 187. és 190. pontját) a jelen ügyben szintén teljesülnek‑e. Mivel ugyanis a „megállapodást” megvalósító kritérium a jelen ügyben teljesül, ami az EK 81. cikkben előírt tilalmat alkalmazandóvá teszi, csupán ugyanazon kartell vagylagos minősítéséről van szó, amely nincs hatással az elemzés hátralévő részére.
92 A fenti megfontolások összességéből tehát az következik, hogy az EK 81. cikk megsértésére alapított kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.
2. A másodlagosan előterjesztett második részről, amely azon alapul, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősíthetők egységes és folyamatos jogsértésnek
a) Előzetes észrevételek
93 A felperes vitatja a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság a jogsértést egységesnek és folyamatosnak minősítette. A felperes szerint a kifogásközlés semmilyen kapcsolatot nem tárt fel a kartell résztvevői között sorra kerülő különböző kapcsolatfelvételek között. Ezenkívül a Bizottság a milánói találkozó utáni időszakot illetően láthatólag már nem rendelkezik a kartellre vonatkozó bizonyítékokkal. Az egyrészről a Boliden „Noralf” részlege és az IQM, másrészről a Fluorsid és a felperes közötti kétoldalú kapcsolatfelvételek alapján nem állapítható meg, hogy a milánói találkozó valamenyi résztvevője kapcsolatot tartott fenn egymással. Végül a 2000. októberi és novemberi kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumok nem tesznek utalást a milánói találkozóra.
94 A Bizottság vitatja a felperes érveit és a második jogalap elutasítását kéri.
b) Az egységes és folyamatos jogsértésről
95 Mindenekelőtt emlékeztetni kell az egységes és folyamatos jogsértés fogalmára.
96 A Bíróság kimondta, hogy mesterséges lenne az egyetlen cél által jellemzett folyamatos magatartást szétbontani, és azt több különálló jogsértésnek tekinteni, miközben éppen ellenkezőleg, egységes jogsértésről van szó, amely fokozatosan mind megállapodások, mind összehangolt magatartások révén valósult meg (a fenti 90. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 81. pontja és a Törvényszék T‑211/08. sz., Putters International kontra Bizottság ügyben 2011. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑3729. o.] 31. pontja).
97 E körülmények között az a vállalkozás, amely a jogsértésben saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenyellenes célú megállapodás vagy összehangolt magatartás fogalmába tartozik, és amely a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulásra irányult, az említett jogsértésben való részvételének teljes időszakát illetően felelősséggel tartozik azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak (a fenti 90. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 83. pontja és a fenti 96. pontban hivatkozott Putters International kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontja).
98 Ezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának megállapítása érdekében a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által követett közös célkitűzésekhez, és tudott a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított magatartásokról, illetve azt, hogy e magatartásokat ésszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni (a fenti 90. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 87. pontja és a fenti 96. pontban hivatkozott Putters International kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontja).
99 A kartellek ugyanis csak akkor tekinthetők egységes versenyellenes megállapodás alkotóelemeinek, ha bizonyított, hogy közös célkitűzés elérésére irányuló átfogó terv részét képezik. Ezenkívül a vállalkozásnak az e kartellekben való részvétele csak akkor minősülhet az egységes megállapodáshoz való csatlakozása kifejeződésének, ha a vállalkozás az érintett kartellekben való részvételekor tudott, vagy neki tudnia kellett volna arról, hogy ezáltal e megállapodáshoz csatlakozik (lásd a fenti 96. pontban hivatkozott Putters International kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontját és az ott idézett ítélkezési gyakorlatot).
100 Így a fenti 96–99. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egységes és folyamatos jogsértésben való részvétel bizonyításához három feltételnek kell teljesülnie, amelyek a következők: közös célkitűzés elérésére irányuló átfogó terv fennállása, a vállalkozás e tervhez való szándékos hozzájárulása, és azon tény, hogy a vállalkozás tudott a többi résztvevő jogsértő magatartásairól (a fenti 96. pontban hivatkozott Putters International kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontja).
101 Ily módon az egységes jogsértés fogalma olyan helyzetre vonatkozik, amelyben több vállalkozás egy folyamatos, kizárólag a verseny torzítására irányuló gazdasági célt követő magatartásból álló jogsértésben, vagy azonos tárgyuk (a tényezők összességének azonos célja) és alanyuk (az érintett vállalkozások azonossága, amelyeknek tudomásuk van a közös célban való részvételről) alapján egymással összefüggő önálló jogsértésekben vett részt (a Törvényszék T‑385/06. sz., Aalberts Industries és társai kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑1223. o.] 86. pontja, T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1255. o.] 89. pontja, valamint T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 257. pontja). Ez az értelmezés nem vitatható azon az alapon, hogy e cselekménysorozat vagy e folyamatos magatartás egy vagy több eleme önmagában is az EK 81. cikk megsértésének minősülhet (a fent hivatkozott Aalberts Industries és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 86. pontja és a fent hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 252. pontja).
102 Továbbá, amint az állandó ítélkezési gyakorlat elismerte, az egységes jogsértés fogalma kapcsolódhat megállapodásokban, összehangolt magatartásokban, illetve a vállalkozások társulásainak döntéseiben megnyilvánuló versenyellenes magatartás jogi minősítéséhez (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 696–698. pontját, a fenti 91. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 186. pontját, T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 159. pontját, valamint a fenti 101. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 91. pontját).
103 Amennyiben a különböző cselekmények – azonos, a közös piacon belüli versenyt torzító céljuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, a Bizottság a fenti cselekmények miatti felelősséget jogszerűen tudhatja be az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (a Bíróság fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 258. pontja, valamint C‑113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8831. o.] 178. pontja; a fenti 101. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 90. pontja, továbbá a fenti 101. pontban hivatkozott Aalberts Industries és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 87. pontja). A jogsértő magatartás különböző megnyilvánulásait abban az általános összefüggésben kell értelmezni, amely magyarázatot ad fennállásuk indokára. E tekintetben a bizonyítékok értékelése keretében a különböző tényelemek bizonyító erejét növeli vagy megerősíti a többi létező tényelem, amelyek együttesen az egységes jogsértés logikus és teljes képét mutatják (a Törvényszék T‑54/03. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 271. pontja).
104 Azt is pontosítani kell, hogy az egységes célkitűzés fogalma nem határozható meg a jogsértés által érintett piacon belüli verseny torzítására való általános hivatkozással, amennyiben a verseny érintettsége mint cél vagy mint hatás az EK 81. cikk (1) bekezdése alá tartozó valamennyi magatartásnak a lényegéhez tartozik. Az egységes célkitűzés fogalmának ekképpen való meghatározása azzal a kockázattal járna, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fogalma elveszti értelmének egy részét, amennyiben az lenne a következménye, hogy az adott gazdasági ágazatot érintő, az EK 81. cikk (1) bekezdésével tiltott különböző magatartásokat szisztematikusan egységes jogsértést képező elemeknek kellene minősíteni. Ily módon ahhoz, hogy különböző cselekményeket egységes és folyamatos jogsértésnek lehessen minősíteni, azt kell megvizsgálni, hogy e cselekmények kiegészítik‑e egymást abban az értelemben, hogy mindegyiknek a rendes verseny egy vagy több következményével való szembenézés a célja, és a kölcsönhatás révén hozzájárulnak az elkövetőik által – az egységes célra irányuló átfogó terv keretében – kívánt versenyellenes hatások egészének megvalósításához. E tekintetben figyelembe kell venni valamennyi körülményt, amely megalapozhatja vagy megkérdőjelezheti e kapcsolatot, mint például a szóban forgó különböző cselekmények alkalmazásának időtartamát, tartalmát (beleértve az alkalmazott módszereket), és ezzel kapcsolatosan azok célját (lásd ebben az értelemben a fenti 102. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 179–181. pontját, a fenti 101. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 92. pontját, valamint a fenti 101. pontban hivatkozott Aalberts Industries és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 88. pontját).
105 A jelen ügyben a megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a milánói találkozó, a Boliden „Noralf” részlege és az IQM között 2000. október 25‑én zajló telefonbeszélgetés, valamint a 2000. novemberi kapcsolatfelvételek olyan egységes és folyamatos jogsértést alkotnak, amelyet a résztvevők – köztük a felperes – azon közös szándéka vezérelt, hogy az alumínium‑fluorid piacán meghatározott magatartást tanúsítsanak. A megtámadott határozat szerint az említett találkozó résztvevői megállapodás „és/vagy” összehangolt magatartás révén megegyeztek abban, hogy összehangolják a piacon tanúsított magatartásukat, és hogy ezáltal korlátozzák saját, üzleti stratégiára vonatkozó önállóságukat. E magatartások egységes és közös, versenyellenes célkitűzésre irányuló átfogó terv keretébe illeszkednek, amely célkitűzés nem más, mint az alumínium‑fluorid árai szokásos alakulásának torzítása (a megtámadott határozat (125)–(128) preambulumbekezdése).
106 Amint azt a Bizottság megállapította, azon bizonyítékokból, amelyekre a megtámadott határozat támaszkodott, és amelyek elemzését a fenti 73–89. pont tartalmazza, kitűnik, hogy a milánói találkozó résztvevői – köztük a felperes – információcserét folytattak a számlázott, illetve számlázandó árakról, és megállapodtak az áremelésekről. Érzékeny üzleti információkat is cseréltek egymással az értékesítési előrejelzésekről és a különböző földrajzi régiókban tanúsított magatartásukról, továbbá folyamatosan tájékoztatták egymást a milánói találkozót követő piaci cselekményeikről, ajánlataikról és áraikról. A részt vevő vállalkozások valamennyi magatartása egyazon célra irányult, nevezetesen az alumínium‑fluorid árának emelésére és a kartell résztvevői által a piacon tanúsított magatartás ennek megfelelő összehangolására. A milánói találkozó résztvevői közötti, e találkozót követő kapcsolattartást bizonyító dokumentumokból kitűnik, hogy e találkozó résztvevői kapcsolatban maradtak egymással, és továbbra is üzleti információkat cseréltek egymással a milánói találkozó célját illetően, a világ különböző régióiban különböző ügyfeleknek kínált árakat illetően, valamint ügyeltek arra, hogy ezek megfeleljenek annak, amiről a milánói találkozó alkalmával megegyeztek. E tekintetben azon tény, hogy a 2000. októberi és novemberi kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumok nem tartalmaznak a milánói találkozóval kapcsolatos utalást, nem döntő jelentőségű, a milánói találkozóra történő kifejezett hivatkozás pedig nem szükséges. Amint ugyanis e dokumentumokból egyértelműen kitűnik, az azokban bejelentett árak tökéletesen összhangban vannak a milánói találkozó során elfogadott árakkal. A Bizottságnak tehát arra a következtetésre kellett jutnia, hogy a kartell tagjai által az alumínium‑fluorid árát illetően az eredeti megállapodásnak megfelelően tanúsított piaci magatartások figyelemmel kíséréséről volt szó.
107 Az a tény, hogy a különböző kapcsolatfelvételekre – a milánói találkozóra csakúgy, mint a későbbi kapcsolatfelvételekre – viszonylag rövid időn belül került sor, nem befolyásolja a Bizottságnak az egységes és folyamatos jogsértés létezésére vonatkozó következtetését. Az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának nem feltétele a minimális időtartam, vagy a cselekmények, illetve találkozók minimális száma, de a hosszabb időtartam és a nagyobb gyakoriság erősítheti az ilyen jogsértés létezésére vonatkozó megállapítást. Meghatározó, hogy a különböző tényezők átfogó terv keretébe illeszkedjenek, amit a Bizottság a megtámadott határozatban bizonyított. Olyan magatartásokról volt szó, amelyek egyazon célra irányultak, nevezetesen az alumínium‑fluorid árával kapcsolatos megállapodásra, és e megállapodásnak a kartell résztvevői általi betartására.
108 Ennélfogva a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság a jelen ügyben jogosan állapította meg az egységes és folyamatos jogsértés fennállását.
109 A második jogalapot tehát el kell utasítani.
C – A védelemhez való jognak és az 1/2003 rendelet 27. cikkének megsértésére alapított, első jogalapról
1. Előzetes észrevételek
110 A felperes úgy véli, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásakor nem tartotta tiszteletben az 1/2003 rendelet 27. cikkét, valamint a védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapelvét. A megtámadott határozat más tényeket és körülményeket szankcionál, mint amelyeket a kifogásközlésben a felperes terhére róttak. Ezek az eltérések a felperes szerint sértették az ő jogát ahhoz, hogy megfelelően kifejtse álláspontját a közigazgatási eljárás során. Jelentős különbségek vannak a jogsértés elkövetői és időtartama tekintetében. A megtámadott határozatban szankcionált kartell földrajzi kiterjedése lényegesen meghaladja a kifogásközlésben leírt korlátozó magatartások területi hatályát. A megtámadott határozatban leírt jogsértés rendszere, felépítése és célja nem felel meg a kifogásközlésben leírt jogsértésnek. Ez utóbbi értelmében a felperes összetett, hosszú ideig tartó jogsértésben vett részt, amelynek volt egy kétoldalú találkozókból álló előkészítő szakasza, és egy záró szakasza az 1999. július 29‑én Görögországban sorra kerülő megállapodáskötést követően, amelynek során megegyezés született a 2000‑es évben alkalmazandó árakról. A milánói találkozó a görögországi találkozóval együtt a kartell csúcspontját jelenti, és az lehetővé tette az érintett vállalkozások számára az árak 2001‑es évre történő rögzítését. A Bizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy a milánói találkozót követő években a kartell bármilyen másik találkozót tartott volna. A későbbi kapcsolattartás a kétoldalú információcserére korlátozódott. A megtámadott határozat viszont figyelmen kívül hagyja az előkészítő szakaszt és a görögországi találkozót, a milánói találkozót egy másik – korábbi események sorozata nyomán megvalósuló – jogsértés kezdeteként írja le, és megállapítja, hogy a milánói találkozó utáni kapcsolatfelvételek lehetővé tették a résztvevők számára, hogy állítólagos megállapodásuk végrehajtását felügyeljék. Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozatban olyan iratokra támaszkodik, amelyeket a kifogásközlés nem említett. A felperes arra a következtetésre jut, hogy a kifogásközlésben említett jogsértés és a megtámadott határozatban szankcionált jogsértés közötti eltérések olyan mértékűek, hogy ő csak a megtámadott határozatot olvasván ismerhette meg a Bizottság valódi kifogásait. A közigazgatási eljárás folyamán a felperesnek nem volt alkalma kifejteni álláspontját sem a milánói találkozó kulcsszerepéről, sem az e találkozót követő, a feltételezések szerint ott elfogadottakat végrehajtó kapcsolatfelvételekről. A kifogásközlés a felperes számára zavart okoz a kartell földrajzi dimenziójával összefüggésben is. A felperes nem fejthette ki álláspontját azon új bizonyítékokról, amelyek arra indították a Bizottságot, hogy egy eltérő jogsértés vonatkozásában az egységes és folyamatos jogsértés minősítését alkalmazza, olyan kapcsolatfelvételekre alapozva, amelyekkel kapcsolatban a felperesnek nem volt alkalma kifejtenie álláspontját. A Bizottság ezáltal megsértette a felperes védelemhez való jogát. A védelemhez való jog sérelme annál is inkább súlyos, mivel nyilvánvaló, hogy ha a feleknek módjuk lett volna érveiket kifejteni, az eljárás végeredménye eltérő lehetett volna.
111 A Bizottság vitatja a felperes érveit. E tekintetben a Bizottság emlékeztet a kifogásközlést a védelemhez való jog tiszteletben tartásának összefüggésében érintő elvekre. A kifogásközlésnek különösen tartalmaznia kell a kifogások kellően egyértelmű ismertetését, annak érdekében, hogy az érdekeltek tudomást szerezhessenek azon magatartásokról, amelyeket a Bizottság velük szemben kifogásol. Márpedig a végleges határozatnak nem kell feltétlenül pontosan megegyeznie a kifogásközléssel, tekintettel arra, hogy a Bizottságnak módjában kell állnia, hogy határozatában figyelembe vegye az érintett vállalkozások válaszait.
112 A jogsértés időtartamát és elkövetőinek számát illetően a Bizottság azt állítja, lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy az időtartamra és a jogsértés résztvevőire vonatkozó értékelését módosítsa, különösen abban az esetben, ha a felhozott kifogások terjedelmét csökkenti. A Bizottság az 1997. június 30‑tól 2001. december 31‑ig tartó időszak helyett a megtámadott határozatban a 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig tartó időszakot vette figyelembe. E különbségek szerinte nem idézik elő a felperes védelemhez való jogának megsértését. Ami a kartell földrajzi kiterjedését illeti, a Bizottság emlékeztet a kartell világszintű dimenziójára, amely már a kifogásközlésben megállapítást nyert, és amely a milánói találkozóról készült beszámolóból egyértelműen kitűnik. A felperesnek tudomása volt a kartell világszintű dimenziójáról, és a közigazgatási eljárás során lehetősége volt kifejteni erről álláspontját. A Bizottság elutasítja a felperesnek a kartell logikájára és felépítésére vonatkozó érveit. A jogsértés jellegét illetően a Bizottság rámutat arra, hogy mind a kifogásközlés, mind a megtámadott határozat azt állapítja meg, hogy a leírt versenyellenes tevékenységek az EK 81. cikk értelmében vett megállapodások „és/vagy” összehangolt magatartások jellemzőivel rendelkeznek, és hogy e magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek minősül. Továbbá, a jogsértés alátámasztása végett figyelembe vett tényállás a felperes előtt ismert volt, és neki alkalma nyílt a közigazgatási eljárás során arra, hogy kifejtse álláspontját. A felperes állításaival ellentétben a megtámadott határozat nem hagyja figyelmen kívül az előkészítő szakaszt és a görögországi találkozót, a milánói találkozó pedig nem egy újonnan kigondolt jogsértés kezdete. Ugyanakkor a milánói találkozót megelőző időszakra vonatkozó bizonyítékok nem voltak elegendőek. Ráadásul, a felperesnek volt alkalma kifejtenie álláspontját a milánói találkozó kulcsszerepéről, valamint azon kétoldalú kapcsolatfelvételekről, amelyekre a milánói találkozót követően került sor.
113 Ami a Minmet és a felperes közötti, 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokat illeti, a Bizottság előadja, hogy e dokumentumok szerepeltek a felperes részére a kifogásközléssel együtt továbbított aktában, és azokat a Bizottság, válaszul a felperes azon érveire, amelyek a megállapodás létezését tagadták, a megtámadott határozatban felhasználta. Egyébiránt a Bizottság a kifogásközlésben említést tett arról, hogy a megállapodásban részes társaságok a milánói találkozót követően kétoldalú kapcsolatok révén továbbra is információkat cseréltek a piacra vonatkozóan. Mindenesetre a Bizottság úgy véli, hogy a milánói találkozóval kapcsolatos bizonyítékok jogilag megkövetelt módon bizonyítják, hogy a felperes részt vett a kifogásközlésben és a megtámadott határozatban leírt jogsértésben, és hogy a felperes nem bizonyította, hogy elhatárolódott az e találkozó alkalmával kötött megállapodástól.
114 A védelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapot tehát, mint megalapozatlant, el kell utasítani.
2. A Törvényszék álláspontja
a) Általános megfontolások
115 Emlékeztetni kell arra, hogy a versenypolitika terén a közigazgatási eljárások lefolytatása során a védelemhez való jog tiszteletben tartása uniós jogi alapelvet képez, amelynek betartását az uniós bíróságok biztosítják (lásd a Bíróság C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7415. o.] 26. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
116 Amint az állandó ítélkezési gyakorlat elismerte, a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásnak lehetősége legyen megfelelően kifejteni álláspontját a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a Szerződésbe ütköző jogsértés fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált dokumentumokról (lásd a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 10. pontját, C‑310/93. P. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑865. o.] 21. pontját, valamint C‑511/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑5843. o.] 88. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
117 Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése ezt az elvet tükrözi, amikor előírja, hogy a feleknek kifogásközlést kell küldeni, amely egyértelműen tartalmazza mindazokat a lényeges bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik (lásd ebben az értelemben a fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontját), annak érdekében, hogy az érdekeltek ténylegesen tudomást szerezhessenek a Bizottság által velük szemben kifogásolt magatartásokról, valamint a rendelkezésére álló bizonyítékokról (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 315. és 316. pontját, valamint a fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 66. és 67. pontját), és hatékonyan védekezhessenek, mielőtt a Bizottság végleges határozatot fogad el (lásd ebben az értelemben a fenti 116. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 85. és 86. pontját). Ez a követelmény teljesül akkor, ha a hivatkozott határozat az érintetteket nem teszi felelőssé a kifogásközlésben ismertetettektől eltérő jogsértésekért, és csak olyan tényeket állapít meg, amelyekről az érintettek kifejthették álláspontjukat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑213/00. sz., CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑913. o.] 109. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
118 Azon lényeges bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésben támaszkodik, elegendő azonban összefoglaló jelleggel megjelölni, és a végleges határozatnak nem kell feltétlenül megegyeznie a kifogásközléssel (a fenti 116. pontban hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 14. pontja), mivel a kifogásközlés olyan előkészítő iratnak minősül, amelynek ténybeli és jogi megállapításai pusztán ideiglenes jellegűek (lásd ebben az értelemben a Bíróság 142/84. és 156/84. sz., British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4487. o.] 70. pontját). Így elfogadhatók a kifogásközlés azon kiegészítései is, amelyeket a Bizottság a felek válaszának fényében tett, akiknek az érvelése igazolja, hogy ténylegesen gyakorolni tudták védelemhez való jogukat. A Bizottság továbbá a közigazgatási eljárásra tekintettel a megfogalmazott kifogások alátámasztása céljából felülvizsgálhatja, illetve kiegészítheti ténybeli vagy jogi érveit (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑86/95. sz., Compagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ügyben 2002. február 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1011. o.] 448. pontját, valamint T‑310/01. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2002. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4071. o.] 438. pontját). Következésképpen a végleges határozat meghozataláig a Bizottság – különösen a felek írásbeli vagy szóbeli észrevételeire tekintettel – elállhat a felekkel szemben eredetileg megfogalmazott kifogások némelyikétől, vagy akár azok összességétől, és módosíthatja ekképpen a felek számára kedvező módon az álláspontját, vagy – épp ellenkezőleg – dönthet újabb kifogások emelése mellett, amennyiben lehetőséget biztosít az érintett vállalkozások számára, hogy ezzel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat (lásd a Törvényszék T‑191/98., T‑212/98–T‑214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑3275. o.] 115. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
119 Egyébiránt, amint az ítélkezési gyakorlat elismerte, a védelemhez való jog akkor sérül, ha fennáll a lehetőség, hogy a Bizottság által elkövetett szabálytalanság folytán az általa vezetett közigazgatási eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. A felperes vállalkozás nem akkor támasztja alá, hogy az ilyen jogsértésre sor került, ha azt bizonyítja, hogy a Bizottság határozatának tartalma más lett volna, hanem akkor, ha megfelelően bizonyítja, hogy az eljárási szabálytalanság hiányában jobban biztosíthatta volna védelmét például azért, mert olyan dokumentumokat használhatott volna fel a védelmére, amelybe a közigazgatási eljárás során megtagadták tőle a betekintést (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑10821. o.] 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint C‑407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑6375. o.] 28. pontját; lásd továbbá analógia útján a Bíróság C‑141/08. P. sz., Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ügyben 2009. október 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑9147. o.] 94. pontját).
120 Közelebbről az iratbetekintési jogot illetően az állandó ítélkezési gyakorlat elismerte, hogy abban az esetben, ha megtagadták a betekintést valamely dokumentumba, elegendő, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy a e dokumentumot fel tudta volna használni a védelméhez (lásd a Bíróság C‑109/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑10329. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint Kokott főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2011., I‑10329. o.] 171. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 74. és 75. pontját, a fenti 119. pontban hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 23. pontját, valamint a fenti 117. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet 318. és 324. pontját). E vállalkozásnak nem kell azt bizonyítania, hogy e szabálytalanság a hátrányára befolyásolta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát, hanem csupán azt, hogy az befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát (lásd ebben az értelemben Kokott főtanácsnok fent hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [2011. október 25‑én hozott ítélet] 179. és 181. pontját; valamint a Bíróság C‑51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4235. o.] 81. pontját; C‑199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11177. o.] 128. pontját; fenti 117. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének 318. pontját, és fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 74. pontját). Dokumentumok hozzáférhetővé tételének hiánya esetén az érintett vállalkozásnak nem kell bizonyítania, hogy a közigazgatási eljárás a dokumentumok hozzáférhetővé tétele esetén más eredményre vezetett volna (Kokott főtanácsnok fent hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [2011. október 25‑én hozott ítélet] 181. pontja és a fenti 119. pontban hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. pontja). Elegendő azt megkövetelni, hogy az érintett vállalkozás bizonyítsa annak – bármilyen csekély – esélyét, hogy a közigazgatási eljárásban hozzáférhetővé nem tett dokumentumok hasznosak lehettek volna a védelméhez (Kokott főtanácsnok fent hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [2011. október 25‑én hozott ítélet] 181. pontja, valamint a fenti 66. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 131. pontja).
b) A jelen ügy értékelése
Bevezetés
121 A jelen ügyben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban más terhelő tényeket és körülményeket vett figyelembe, mint amelyeket a kifogásközlésben figyelembe vett. Ez a felperes szerint a jogsértés elkövetőit és időtartamát, valamint földrajzi terjedelmét és leírását érinti. Ezenkívül a megtámadott határozatban a Bizottság olyan iratokra támaszkodik, amelyeket a kifogásközlés nem említett. A felperes azt állítja, e pontokkal kapcsolatban nem tudta kifejteni álláspontját.
A kartell résztvevőire és időtartamára vonatkozó kifogásról
122 Ami a felperes azon állítását illeti, miszerint eltérés áll fenn a jogsértés elkövetői vonatkozásában, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban csökkentette a jogsértésben résztvevők számát ahhoz képest, amit a kifogásközlés tartalmazott. Amint arra a fenti 117–118. pont emlékeztetett, a Bizottság a közigazgatási eljárás folyamán – különösen a kifogásközlésre adott válaszokra tekintettel – kiigazíthatja, sőt módosíthatja értékelését. Márpedig az a tény, hogy egy – a felperesen kívüli – harmadik vállalkozás a kifogásközlésnek címzettje volt, de nem volt címzettje a megtámadott határozatnak, nem sérti a felperes védelemhez való jogát. A Bizottság tehát nem sértette meg a felperes védelemhez való jogát azzal, hogy a megtámadott határozat címzettjeinek számát csökkentette. A Törvényszék egyébiránt megállapítja, hogy a felperes e tézisének alátámasztása végett semmilyen érvet nem terjeszt elő.
123 A jogsértés időtartamát illetően meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban megállapított, a 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig tartó időszakot kitevő időtartam rövidebb, mint a kifogásközlésben megállapított, az 1997. június 30‑tól 2001. december 31‑ig tartó időszakot kitevő időtartam. A megtámadott határozatban a Bizottság úgy vélte, hogy egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy már a 2000. július 12‑i milánói megállapodást megelőzően is voltak az alumínium‑fluorid‑iparban bizonyos, összejátszásra irányuló magatartások, azonban e korábbi időszakra vonatkozóan nincs döntő bizonyíték (a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdése). A határozatból kitűnik, hogy a közigazgatási eljárás folyamán a Bizottság a bizonyítékoknak tulajdonított bizonyító erő függvényében csökkentette a jogsértés időtartamát, jelezve, hogy 2000. július 12‑től rendelkezik az összejátszás nyilvánvaló bizonyítékaival, tekintve a milánói találkozót és az arra, valamint annak tartalmára vonatkozó bizonyítékokat (a megtámadott határozat (73)–(76) és (144) preambulumbekezdése). Ily módon azon tény, hogy a megtámadott határozat a milánói találkozót tekinti a jogsértés kezdete bizonyítékának, nem pedig a 2009. július 29‑i görögországi találkozót, amelyet a kifogásközlés annak tekintett, a Bizottság által állított jogsértés időtartamának csökkentését jelenti. E csökkentés nem minősül kiegészítő kifogásnak, és egyáltalán nem sértette a felperes érdekeit. Ellenkezőleg, a jogsértés kifogásközlésben alapul vett időtartamának a megtámadott határozatban történő csökkentése a felperesre nézve kedvező, és ezért elvileg nem sérthette érdekeit (a fenti 68. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 435. pontja). Ez annyit jelent, hogy a Bizottság a felperes javára az egyik kifogástól részben és elfogadható módon elállt (lásd analógia útján a fenti 118. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 115. pontját).
124 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperesnek lehetősége volt arra, hogy kifejtse észrevételeit a kifogásközléssel kapcsolatban, éspedig az arra vonatkozó megállapításokkal kapcsolatban is, hogy a jogsértés hosszabb ideig tartott, amely időszak magában foglalta a megtámadott határozatban végül figyelembe vett rövidebb időszakot. A közigazgatási eljárásban a felperes kizárólag azzal érvelt, hogy „az időtartamot a tényleges információcserék időpontjára, vagyis 2000. július 12‑re kell korlátozni” (a megtámadott határozat (168) preambulumbekezdése, az említett határozat (245) preambulumbekezdésére hivatkozással).
125 A Bizottság tehát a felperes védelemhez való jogát a jogsértésnek a megtámadott határozatban szereplő időtartamával összefüggésben sem sértette meg.
A kartell földrajzi kiterjedésére vonatkozó kifogásról
126 Ami a kartell földrajzi kiterjedésére vonatkozó kifogást illeti, elegendő megállapítani, hogy a Bizottság mind a kifogásközlésben, mind a megtámadott határozatban a kartell világszintű kiterjedését állapította meg. A jogsértés földrajzi dimenzióját ugyanis a kifogásközlés (163) bekezdése csakúgy, mint a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdése, világszintűnek minősítette.
127 Ebből kitűnik, hogy a felperes állításaival ellentétben a földrajzi kiterjedés tekintetében nincs különbség a kifogásközlés és a megtámadott határozat között. Ezenkívül a felperesnek volt lehetősége kifejteni álláspontját a kartellnek a kifogásközlésben említett világszintű földrajzi kiterjedésével kapcsolatban. Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes védelemhez való joga e tekintetben nem sérült.
A kartell logikájára és felépítésére vonatkozó, valamint a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekkel összefüggő dokumentumokra vonatkozó kifogásról
i. Bevezetés
128 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatban leírt jogsértés nem felel meg a kifogásközlésben leírt jogsértésnek, különösen annak „rendszerét”, „felépítését” és „célját” illetően.
129 Márpedig a Bizottság által a megtámadott határozatban a jogsértés megállapításának alátámasztása céljából figyelembe vett tényállás alapvető elemei megegyeznek a kifogásközlésben figyelembe vett alapvető elemekkel. Ebből következik, hogy a felperes előtt e tényállás ismert volt, és a közigazgatási eljárás folyamán a felperesnek volt alkalma kifejteni álláspontját ebben a tárgyban (lásd a felperes kifogásközlésre adott válaszának (62)–(70) bekezdését). Ily módon a milánói találkozó és annak fontos szerepe a kifogásközlésben kellő hangsúlyt kapott (lásd a kifogásközlés (103)–(116), (151), (163)–(165) és (200) bekezdését). A keresetlevél 16. pontjában maga a felperes idézi a kifogásközlés azon állítását, miszerint a milánói találkozó a görögországi találkozóval együtt „a kartell csúcspontját” jelenti.
130 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot a kifogásközlésben nem említett iratokra, különösen a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételre vonatkozó dokumentumokra alapozta. A közigazgatási eljárás folyamán a felperesnek nem volt alkalma kifejteni álláspontját a milánói találkozó után sorra kerülő kapcsolatfelvételekkel összefüggésben.
ii. A kifogásközlés tartalmáról
131 A kifogásközlésben a Bizottság megállapította, hogy 1997‑től kezdve került sor kapcsolatfelvételekre (a (76) és az azt követő bekezdések), és a Bizottság megemlít egy 1999. július 29‑én Görögországban tartott találkozót (a (85) és az azt követő bekezdések), valamint „későbbi kapcsolatfelvételeket” (a (92) és az azt követő bekezdések), és a milánói találkozót (a (103) és az azt követő bekezdések). A kifogásközlés a kartell működésével összefüggő tények leírásakor a kartell tagjai közötti kapcsolatfelvételeket sorol fel, többek között a milánói találkozót követő kapcsolatfelvételeket. A Bizottság úgy vélte, hogy „[a] milánói találkozó[t] követően a megkötött megállapodásban részes társaságok kétoldalú kapcsolatok révén továbbra is információkat cseréltek az alumínium‑fluorid‑piacra vonatkozóan” (a (117) bekezdés). E tekintetben a Bizottság kifejezetten megemlíti a 2000. október 25‑i kapcsolatfelvételeket, a 2001 során megvalósult kapcsolatfelvételeket, egy 2002. február 17‑től 21‑ig tartó konferenciát, egy másik, 2003. március 6‑án San Diegóban, Kaliforniában (Egyesült Államok) tartott konferenciát, valamint a 2004 januárjában és 2005. január 21‑én megvalósult kapcsolatfelvételeket (a (118)–(123) bekezdés). Ezenkívül a Bizottság utal arra, hogy a kartellt végrehajtották, amely tényt a jogsértés súlyának értékelésekor figyelembe fogja venni (a (227) bekezdés).
132 A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság a kifogásközlésben megállapította, hogy a jogsértés a sousse‑i (Tunézia) találkozó időpontjában, 1997. június 30‑án kezdődött, az 1999. július 29‑én Görögországban tartott találkozót követően intenzitása erősödött, „mikor is végleges megállapodást kötöttek a 2000‑es értékesítési árak emeléséről, és a megállapodás hatályba lépett”, és 2000. július 12‑én Milánóban hasonló megállapodást kötöttek a 2001‑es értékesítési árakra vonatkozóan. A Bizottság ez alapján megállapította, hogy a jogsértés a Fluorsid, a felperes és az IQM esetében „legalább 2001. december 31‑ig tartott”, mivel e megállapodás végrehajtási időszakának vége azon időszak végének felel meg, amikor a megállapodás által érintett értékesítéseket eszközölték (a (216) bekezdés).
iii. A megtámadott határozat tartalmáról
133 A megtámadott határozat (155) és (156) preambulumbekezdésében a Bizottság „2000 őszén felvett kétoldalú kapcsolatokról”, különösen a 2000. október 25‑i, valamint november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekről tesz említést. E kapcsolatfelvételek bizonyítják, hogy figyelemmel kísérték a milánói találkozón kötött megállapodást annak alkalmazása érdekében. A megtámadott határozat (239) preambulumbekezdésében a Bizottság a jogsértés megvalósítását illetően újból a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokra hivatkozik a bírság alapösszegének megállapítása keretében. A Bizottság jelzi, hogy a figyelembe veendő eladások értéke arányának meghatározásakor figyelembe vette a jogsértés végrehajtásának mértékét, és többek között a megtámadott határozat (154)–(156) preambulumbekezdésére utal.
134 A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy a megállapodás legalább a 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig tartó időszakban fennállt (a megtámadott határozat (241) és (147) preambulumbekezdése). A megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése szerint „a szállítási szerződésekre vonatkozó tárgyalásokat előre folytatják le egy minden naptári év második felében kezdődő, és ugyanezen naptári év végén vagy a következő naptári év első öt hónapjában befejeződő időszakban”. A Bizottság így megállapította, hogy az alumínium‑fluorid‑ágazatban szokásos gyakorlatnak megfelelően előre határozzák meg a következő üzleti évre vonatkozó árakat.
135 Végül ki kell emelni, hogy a megtámadott határozatnak a jogsértés időtartamára vonatkozó része nem említi a milánói találkozót követő kapcsolatfelvételekre, többek között a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokat.
iv. Álláspont
– A kérdéses dokumentumokba a közigazgatási eljárás folyamán történő betekintésről
136 A kifogásközlés megjelölt olyan dokumentumokat, amelyek a milánói találkozót követő kapcsolatfelvételekre – így a fenti 131. pontban említettekre – vonatkoznak. Azonban meg kell állapítani, hogy a kifogásközlés nem említi kifejezetten a 2000. november 8‑i és 9‑i kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó dokumentumokat, amelyeket pedig a megtámadott határozat megemlít.
137 A Bizottság aktája azonban tartalmazta ezen, a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokat, és a Bizottság azokat közölte a közigazgatási eljárásban részt vevő felekkel – így a felperessel is – a kifogásközlés megküldésekor, hogy azok gyakorolhassák védelemhez való jogukat és iratbetekintési jogukat. A felperes tehát mindezen dokumentumokba betekinthetett. Ennélfogva a jelen ügybeli helyzet jelentősen eltér az aktába vagy egyes dokumentumokba való betekintés megtagadása eseteitől, amelyekben az ítélkezési gyakorlat elismerte a védelemhez való jog megsértésének fennállását. Nem vitatott ugyanis, hogy egyrészről a felperes korlátlanul betekinthetett az iratokba, ideértve a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokat is, másrészről pedig a kifogásközlés noha általánosan, de kifejezetten megemlítette a milánói találkozót követő kapcsolatokat.
– A kérdéses dokumentumoknak a jogsértés megvalósításának értékelése szempontjából fennálló jelentőségéről
138 Mind a kifogásközlésben nem említett 2000. november 8‑i és 9‑i kétoldalú kapcsolatok, mind pedig a kifogásközlésben kifejezetten említett kapcsolatok arra utalnak, hogy a felperes a milánói találkozót követően részt vett a kartellben és annak végrehajtásában. Márpedig e tekintetben elegendő volt, hogy a Bizottság a kifogásközlésben az egységes és folyamatos jogsértésre, valamint a jogsértés végrehajtására vonatkozó értékelését különböző körülményekre, többek között a milánói találkozóra, továbbá az azt követő két‑ és többoldalú kapcsolatokra, különösen egy 2000. október 25‑én megvalósult kapcsolatfelvételre alapozta. A kifogásközlésben kifejtett bizonyítékok ugyanis már önmagukban elegendőek voltak ahhoz, hogy a felperest figyelmeztessék arra, hogy a Bizottság azokat terhelő bizonyítékként felhasználhatja vele szemben. A kifogásközlésben említett, a milánói találkozót követő kapcsolatokra vonatkozó dokumentumokra tekintettel a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumok tehát nem voltak nélkülözhetetlen elemek a folyamatos jogsértés és annak végrehajtása bizonyításához. Így a megtámadott határozat (156) preambulumbekezdésében és különösen a 128. lábjegyzetben a Bizottság a 2000. október 25‑i kapcsolatfelvételre is utal, amely már említésre került a kifogásközlés (118) bekezdésében. Ennélfogva a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumok önmagukban nem voltak döntőek azon eredmény szempontjából, amelyre a Bizottság a megtámadott határozatban jutott, mivel a kifogásközlés más bizonyítékok alapján már megállapította a folyamatos jogsértést és annak 2000. december 31. után is folytatódó végrehajtását.
139 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a fenti 119. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megerősítette – a védelemhez való jog csak akkor sérül, ha fennáll a lehetőség, hogy az elkövetett eljárási szabálytalanság hiányában, amely szabálytalanság a jelen ügyben abban áll, hogy nem történt hivatkozás a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokra, a közigazgatási eljárás eltérő eredményre vezethetett volna.
140 Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben erről nincs szó.
141 Amint ugyanis a fenti 137. pontban megállapítást nyert, a felperes betekinthetett a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokba, anélkül azonban, hogy azok alapján bármilyen mentő bizonyítékra hivatkozott volna a közigazgatási eljárás vagy a bírósági eljárás folyamán. Ezen túlmenően a közigazgatási eljárás szakaszában a felperes még arról is lemondott, hogy állást foglaljon a milánói találkozót követő azon kapcsolatokról, amelyeket a kifogásközlés kifejezetten megemlített (a kifogásközlés (117)–(123) bekezdése). Ugyanígy a bírósági eljárás során a felperes nem fejtette ki, és nem is támasztotta alá azt, hogy az említett dokumentumok kifogásközlésben való kifejezett említésének hiánya miért sértette védelmének hatékonyságát a közigazgatási eljárásban, és hogyan tudott volna hatékonyabban védekezni, ha a Bizottság ez alkalommal kifejezetten tájékoztatta volna őt arról, hogy a 2000. november 8‑i és 9‑i dokumentumokat a megtámadott határozatban terhelő bizonyítékként kívánja felhasználni ahhoz, hogy az ő jogsértésben és annak végrehajtásában való részvételét bizonyítsa. Ellenkezőleg, figyelemmel e dokumentumok tartalmára, valamint azon tényre, hogy a felperesnek azokról teljes mértékben tudomása volt, mindebből azt kell levezetni, hogy a felperes nem bizonyította, hogy e dokumentumok alapján mentő bizonyítékokra tudott volna hivatkozni a megállapodás fennállását és végrehajtását illetően. E tekintetben ki kell fejteni, hogy a Bizottság – a bírság összegének kiszámításakor a jogsértés súlyának értékelése keretében – nem vette figyelembe az említett jogsértés szóban forgó hatásait. Ennélfogva a felperes nem tudja bizonyítani, hogy azon tény, hogy a Bizottság a kifogásközlésben nem tájékoztatta őt arról, hogy a szóban forgó dokumentumokat terhelő bizonyítékként kívánja felhasználni, befolyásolta volna védelmének hatékonyságát, és ennélfogva azon eredményt, amelyre a Bizottság a megtámadott határozatban jutott (lásd ebben az értelemben analógia útján a fenti 120. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítélet 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, amely ítéletet helybenhagyta a fenti 120. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet 80. pontja).
– A kérdéses dokumentumoknak a jogsértés időtartamának értékelése szempontjából fennálló jelentőségéről
142 A kifogásközlésben és a megtámadott határozatban egyaránt, a jogsértés időtartama a milánói találkozó után nem a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételeken alapult. A jogsértésnek a milánói találkozó utáni időtartama tekintetében a megtámadott határozat nem tér el a kifogásközléstől, amely többek között a felperest illetően a milánói találkozót követően is folytatódó, azaz 2001. december 31‑ig tartó időtartamot állapított meg. Ennélfogva a felperes tökéletesen felismerhette az érintett vállalkozások között a milánói találkozót követően sorra kerülő kapcsolatfelvételekre vonatkozóan a kifogásközlésben és a megtámadott határozatban egyaránt szereplő bizonyítékok relevanciáját a jogsértés időtartamának meghatározása tekintetében, amelyet a Bizottság lényegében az alumínium‑fluorid‑ágazatban szokásos gyakorlatból vezetett le, amely szerint a következő üzleti évre előre meghatározzák az árakat. E gyakorlatra figyelemmel a Bizottság a kifogásközlésben már kifejezetten megemlített bizonyítékok alapján megalapozottan vélte úgy, hogy az érintett, 2001. december 31‑ig tartó félév teljes egészében a jogsértés időtartamának részét képezi. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a megtámadott határozat kiegészítésképpen hivatkozik a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekre vonatkozó dokumentumokra.
143 Ezenkívül pontosítani kell, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított időtartam a jogsértés minimális időtartama, mivel a kevesebb mint féléves időszakokat fél évnek számítják, és a bírság alapösszegére alkalmazandó szorzótényező mindkét esetben csak 0,5. Így, még ha feltételezzük is, hogy a jogsértés időtartama kizárólag a milánói találkozóra korlátozódott, figyelmen kívül hagyva az ott kötött megállapodás hatásait és az e találkozót követő kapcsolatokat, a bírság meghatározásakor az időtartam szorzótényezője ugyanaz lett volna.
v. Végkövetkeztetés
144 A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes védelemhez való jogának megsértésére nem került sor. Az első jogalapot tehát el kell utasítani.
D – A bírság összegének meghatározására vonatkozó 2006. évi iránymutatásnak és a 2003/1 rendelet 23. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról
1. Előzetes észrevételek
145 Először is meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben a 2006. évi iránymutatás alkalmazásának egyik esetéről van szó.
146 E jogalap lényegében a következő három részből áll: először is a bizalomvédelem elvének megsértése, másodszor a 2006. évi iránymutatás téves alkalmazása az eladások értékének meghatározása vonatkozásában, harmadszor pedig a bírság alapösszegének és a kiegészítő összegnek a téves meghatározása.
147 Előzetesen emlékeztetni kell a bírságok összegének meghatározására vonatkozó általános elvekre.
148 Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabandó bírság összegének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát és időtartamát.
149 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne a kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 241. pontja, fenti 115. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 54. pontja, valamint C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 91. pontja).
150 Az ítélkezési gyakorlat elismerte, hogy a bírságok összegének meghatározása érdekében figyelembe kell venni a jogsértések időtartamát, és az összes olyan tényezőt, amely hatással lehet a jogsértések súlyának értékelésére, mint például az egyes vállalkozások magatartása, az összehangolt magatartások létrehozásában játszott szerepük, az e magatartásokból származó előnyük, a méretük és az érintett termékek értéke, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek a Közösség számára (lásd a Bíróság C‑386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑13085. o.] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
151 Az ítélkezési gyakorlat kimondta továbbá, hogy figyelembe kell venni az olyan objektív tényezőket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, számuk és intenzitásuk, az érintett piac terjedelme és a gazdasági közrendet ért kár. Az elemzésnek figyelembe kell vennie továbbá a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (lásd a fenti 150. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
152 E számos tényező miatt a Bizottságnak alaposan meg kell vizsgálnia a jogsértés körülményeit (a fenti 150. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontja).
153 A Bizottság a versenyszabályok megsértése miatt bírságot megállapító határozatai átláthatóságának és objektív jellegének biztosítása érdekében bírságkiszabási iránymutatást fogadott el (a 2006. évi iránymutatás 3. pontja). Ebben az iránymutatásban a Bizottság megjelöli, milyen címen veszi majd figyelembe a jogsértés adott körülményeit, és megjelöli a bírság összegére tekintettel ezekből levonható következtetéseket (a fenti 150. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja).
154 Az iránymutatás, amellyel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot adna erre, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével, a Bizottság által a jogsértés vizsgálata során követett módszernek és azon kritériumoknak a leírására korlátozódott, amelyeknek a bírság összege megállapításakor történő figyelembevételét a Bizottság saját maga számára előírta (lásd a fenti 150. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
155 Az iránymutatás ugyanis olyan jogi norma, amelynek célja – a magasabb szintű jog tiszteletben tartása mellett – azon szempontoknak a pontosítása, amelyeket a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által a bírságkiszabás tekintetében ráruházott mérlegelési jogkör gyakorlása keretében alkalmazni szándékozik. Az iránymutatás nem képezi a bírságot kiszabó határozat jogalapját, mivel e határozat az 1/2003 rendeleten alapul, hanem általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt az e határozatban kiszabott bírságok összegének megállapítása végett, és következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát (a fenti 149. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209–213. pontja, valamint a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 219. és 223. pontja).
156 Így, noha az iránymutatások nem minősülnek olyan jogi szabályoknak, amelyeket a közigazgatásnak mindenképpen be kell tartania, olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaznak, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve indokolás nélkül nem térhet el úgy, hogy ne tenné ki magát a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód elve megsértése kockázatának (a Bíróság fenti 149. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 209. és 210. pontja, valamint C‑397/03. P. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2006. május 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑4429. o.] 91. pontja).
157 A jelen ügyben alkalmazandó 2006. évi iránymutatás 5. pontja szerint a Bizottságnak a bírságok összege megállapításának alapjaként azon eladott áruk vagy szolgáltatások értékét kell alapul vennie, amelyekre a jogsértés vonatkozik. A jogsértés időtartamát mint jelentős tényezőt szintén figyelembe kell venni. A jogsértéssel összefüggő eladások értékének és a jogsértés időtartamának a kombinációja a jogsértés gazdasági jelentőségét, valamint a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások egymáshoz viszonyított súlyát tükrözi. A 2006. évi iránymutatás 6. pontja szerint e tényezők jól tükrözik a bírság összegének nagyságrendjét, de nem szolgálhatnak „automatikus számtani számítási módszer” alapjául.
158 A 2006. évi iránymutatás 10. és 11. pontja szerint a Bizottság a bírság megállapítása érdekében az egyes vállalkozások vonatkozásában meghatároz egy alapösszeget, amelyet kiigazíthat.
159 A 2006. évi iránymutatás 12. és 13. pontja értelmében a bírság alapösszege a vállalkozás által – rendszerint a jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében – az EGT‑n belül az érintett földrajzi piacon eladott, a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett áruk és szolgáltatások értékének megfelelően kerül megállapításra. A 2006. évi iránymutatás 15. pontja szerint a Bizottságnak a „rendelkezésre álló legalkalmasabb adat[okat]” kell felhasználnia.
160 A 2006. évi iránymutatás 18. pontja a következőképpen rendelkezik:
„Amennyiben egy jogsértés területi kiterjedése meghaladja az EGT területét, (például a világméretű kartellek esetében), a vállalkozás szóban forgó, az EGT‑n belül történt eladásai nem feltétlenül tükrözik megfelelő módon az egyes vállalkozások jogsértésben betöltött szerepének súlyát. Főként ilyen lehet például a piac felosztására irányuló világpiaci szintű megállapodások esete.
Annak érdekében, hogy ilyen körülmények között tükrözni lehessen az EGT‑n belüli összértékesítést [helyesen: az EGT‑n belüli érintett értékesítések összesített mértékét], valamint az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének viszonylagos arányát [helyesen: súlyát], a Bizottság megbecsülheti a jogsértés által érintett áruk vagy szolgáltatások eladásainak teljes értékét a releváns földrajzi piac egészére nézve (amely túllépi az EGT határait), majd ezen a piacon meghatározza [helyesen: meghatározhatja] a jogsértésben részt vevő vállalkozások értékesítésből való részesedését, és az így kapott részesedési arányokat a vállalkozások [helyesen: ugyanezen vállalkozások] EGT‑n belüli összesített értékesítésére vetítheti. Az eredményt az eladások értékeként fogják felhasználni a bírság alapösszegének megállapításához.”
161 A 2006. évi iránymutatás 19. pontja értelmében a bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg. A 2006. évi iránymutatás 20. pontja szerint a súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, az adott ügy valamennyi releváns körülményének figyelembevételével. A 2006. évi iránymutatás 21. pontja értelmében, általános szabály szerint az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják.
2. A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított első részről
162 Meg kell jegyezni, hogy harmadik jogalapjának címében a felperes a bírság összegének meghatározását illetően a bizalomvédelem elvének megsértésére is hivatkozik, anélkül hogy az e jogalap alátámasztása végett előadott érvelése keretében ezt a szempontot kifejtené, illetve alátámasztaná.
163 Márpedig az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése és a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Minden terminológiai kérdéstől függetlenül, ennek az ismertetésnek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes részére védekezésének előkészítését, a Törvényszék számára pedig bírósági felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszéknek elfogadhatatlanként el kell utasítania az előterjesztett kereseti kérelmet, amennyiben a kereseti kérelem alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemek magából a keresetlevél szövegezéséből nem következnek egységes és érthető módon (a Bíróság C‑214/05. P. sz., Rossi kontra OHIM ügyben 2006. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7057. o.] 37. pontja; a Bíróság C‑150/06. P. sz., Arizona Chemical és társai kontra Bizottság ügyben 2007. március 13‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 45. pontja, valamint a Bíróság C‑480/09. P. sz., AceaElectrabel kontra Bizottság ügyben 2010. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑13335. o.] 28. pontja).
164 Különösen, jóllehet a kereset jogalapjainak tartalmi, nem pedig jogi minősítés révén történő ismertetése elegendő lehet, ennek mindazonáltal feltétele, hogy az említett jogalapok a keresetlevélből kellően világosan kitűnjenek. Ezenkívül pusztán a jogalapok absztrakt felsorolása önmagában nem felel meg a fent említett követelményeknek, mivel a keresetlevélnek magyarázattal kell szolgálnia arra, miben állnak az előterjesztett jogalapok. Nem felel meg e minimumkövetelményeknek az a keresetlevél, amely az előterjesztett jogalapoknak, illetve jogi elemeknek még rövid ismertetését sem tartalmazza, amely lehetővé tehetné az alperes számára annak megítélését, hogy a felperes milyen indokokra alapítja keresetét, illetve annak megértését, hogy kérelmei miképpen támaszthatók alá (a Törvényszék T‑224/95. sz., Tremblay és társai kontra Bizottság ügyben 1997. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2215. o.] 79. pontja, valamint T‑577/08. sz., Proges kontra Bizottság ügyben 2010. március 26‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 19–21. pontja).
165 Következésképpen, mivel a felperes a bizalomvédelem elve megsértésének állítására szorítkozott, anélkül azonban, hogy e részt akár csak tömören kifejtette volna, ezt a részt, mint elfogadhatatlant, el kell utasítani.
3. A 2006. évi iránymutatásnak az eladások értéke meghatározásával összefüggő téves alkalmazására alapított, második részről
a) Előzetes megjegyzések
166 A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy az ő eladásai értékének kiszámítása a bírságkiszabási iránymutatás 18. pontjában előírt szabályok szerint történt, a Bizottság azonban e pont alkalmazása során két hibát követett el. Először is, a megtámadott határozat a (25) preambulumbekezdésében a 2000‑es évre vonatkozóan 34 339 694 eurós világszintű forgalmat vesz alapul, amelyet a felperes a 2006. október 30‑i válaszában adott meg. A felperes úgy véli, ez a számadat nem a megtámadott határozat elfogadásakor rendelkezésre álló legalkalmasabb számadat volt. 2008. április 25‑én a felperes a Bizottság kifejezett kérésére auditált adatokat bocsátott rendelkezésre, amelyek szerint forgalma a 2000‑es évben 32 368 925 euró volt, amelyet a Bizottságnak a 2006. évi iránymutatás 15. pontjával összhangban kellett volna felhasználnia. Másodszor, a Bizottság nem alkalmazta helyesen a 2006. évi iránymutatás 18. pontját. A Bizottság az egyes vállalkozások esetében az EGT‑n túlterjedő földrajzi piacon belüli eladások százalékarányát a kartell résztvevőinek eladásaihoz viszonyítva becsülte meg. E becslést az alumínium‑fluorid piacán működő összes többi vállalkozás eladásaihoz viszonyítva kellett volna elvégeznie. Végül a felperes úgy ítéli meg, hogy ha a Bizottság az alapul vett számadatoknál kisebb, auditált számadatokat használta volna fel, és ha a 18. pontot helyesen alkalmazta volna, akkor a megtámadott határozatban megállapított 28,5%‑nál kisebb százalékarányt kapott volna.
167 A Bizottság vitatja a felperes által előterjesztett érveket, és a harmadik jogalap e részének elutasítását kéri.
168 Meg kell jegyezni, hogy a jelen esetben a felperes a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított alapösszeget kifogásolja, vitatva az eladások Bizottság által megállapított értékét, valamint a jogsértés súlyát. A felperes azonban sem a jogsértés időtartamát, sem az alapösszeg kiigazításait nem kérdőjelezi meg.
169 Ez a rész két alrészre tagolódik, nevezetesen egyrészt arra, hogy a bírságok összegeinek kiszámításához téves eladási számadatok felhasználására került sor, másrészt pedig arra, hogy a kartellben részt nem vevő más vállalkozások eladásainak figyelmen kívül hagyása révén a 2006. évi iránymutatás 18. pontjának téves alkalmazására került sor.
b) A Bizottság által felhasznált forgalmi adatokról
170 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a bírságok kiszámításához helytelen eladási számadatokat használt.
171 Ami az alapösszeget illeti, a 2006. évi iránymutatás kimondja, hogy az a vállalkozás által – rendszerint a jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében – az EGT‑n belül az érintett földrajzi piacon eladott, a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett áruk és szolgáltatások értékének megfelelően kerül megállapításra (a 2006. évi iránymutatás 12. és 13. pontja). E célból a Bizottságnak a „rendelkezésre álló legalkalmasabb adat[okat]” kell felhasználnia (a 2006. évi iránymutatás 15. pontja).
172 Amennyiben egy jogsértés területi kiterjedése meghaladja az EGT területét, például a világméretű kartellek esetében – amint a jelen esetben is –, a 2006. évi iránymutatás 18. pontja megemlíti, hogy a vállalkozás szóban forgó, az EGT‑n belül történt eladásai nem feltétlenül tükrözik megfelelő módon az egyes vállalkozások jogsértésben betöltött szerepének súlyát, ami különösen fennállhat a piac felosztására irányuló világpiaci szintű megállapodások esetében. Ilyen körülmények között a Bizottság megbecsülheti a jogsértés által érintett eladások teljes értékét a releváns földrajzi piac egészére nézve – amely túllépi az EGT határait –, majd ezen a piacon meghatározhatja a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások értékesítésből való részesedését, és az így kapott részesedési arányokat ugyanezen vállalkozások EGT‑n belüli összesített értékesítésére vetítheti.
173 A jelen esetben a felperes az alumínium‑fluorid‑értékesítéseire vonatkozóan az 1997–2005 közötti évek tekintetében – mind világszintű, mind EGT‑n belüli – forgalmával kapcsolatos adatokat szolgáltatott a 2006. október 30‑i levélben, valamint az 1999‑es, 2000‑es és 2001‑es év tekintetében a 2008. április 25‑i levélben. A 2008. április 25‑i levélben az is szerepel, hogy a feltüntetett évek – így a 2000‑es év – esetében milyen volt a tunéziai dinár euróátváltási árfolyama.
174 A megtámadott határozatban a Bizottság a felperes által a 2000‑es évben az EGT‑ben elért alumínium‑fluorid‑értékesítéseket 8 146 129 euró összegben, a jogsértés által érintett földrajzi piacon – tehát a világpiacon – pedig 34 339 694 euró összegben állapította meg (a megtámadott határozat (25) preambulumbekezdése). A Bizottság közölte, hogy a felperes által 2006. október 30‑án rendelkezésre bocsátott számadatokra, valamint a felperes 2008. április 25‑i és 2008. május 12‑i levelére támaszkodott, továbbá hogy felhasználta azokat az átváltási árfolyamokat, amelyeket a felperes a 2008. április 25‑i levelében adott meg a tunéziai dinár euróra történő átváltása céljából.
175 Ami a 2008. április 25‑i dokumentumban említett forgalmi adatokat illeti, abban az szerepel, hogy ezek az adatok „jutalék nélkül számított nettó fob” adatok, vagyis szállítási költség és jutalék nélkül számított nettó adatok. Márpedig az eladások értékének a bírság alapösszege meghatározása céljából történő megállapításakor az ügylet összegének valódiságát teljes körűen tükröző forgalmi adatoknak van jelentőségük. Ily módon azon forgalmi adatokat kell figyelembe venni, amelyek a vállalkozás könyvvezetéséből kitűnnek. A Bizottság egyébiránt közölte, hogy a 2008. április 25‑én rendelkezésre bocsátott számadatokra vonatkozóan tájékoztatáskérést intézett a felpereshez, amelyre a felperes nem adott teljes körű választ. Ezenkívül emlékeztetni kell a 2006. évi iránymutatás 16. pontjára, amely azt tartalmazza, hogy amennyiben a vállalkozás által rendelkezésre bocsátott adatok nem teljesek, vagy megbízhatatlanok, a Bizottság a kapott részleges adatállomány vagy az általa relevánsnak és megfelelőnek ítélt egyéb információk alapján határozhatja meg e vállalkozás eladásainak értékét.
176 Egyébként, amint azt a Bizottság előadja, az eladások értéke az ügyfél részére kiállított számlának megfelelően tükrözi az árat, szállítási költségek és egyéb kiadások levonása nélkül. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint, ami a szállítási költségeket illeti, meg kell állapítani, hogy ha egy gyártó az ügyfél kérésére a rendeltetési helyen adja át az eladott mennyiségeket, a szállítási szolgáltatás a termék eladásának szerves részét képezi. Az ilyen szolgáltatásért kért ár tehát, még ha meg is egyezik azon összegek megtérítésével, amelyekkel az eladó annak a független szállítónak tartozik, amelytől e szolgáltatást igénybe vette, a teljes eladási ár összetevője (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 5030. pontját).
177 Következésképpen a Bizottság helyesen tekinthette úgy, hogy a 2006. október 30‑án szolgáltatott számadatok a 2006. évi irányelv 15. pontja értelmében a rendelkezésre álló legalkalmasabb adatok voltak. Ebből következően a jogalap első részének ezen első alrészét, amely a 2006. évi iránymutatásnak az eladások értéke meghatározásával összefüggő téves alkalmazásán alapul, el kell utasítani.
178 E tekintetben pontosítani kell, hogy a megtámadott határozat (229) preambulumbekezdésében a Bizottság közli, hogy a 2006. évi iránymutatás 18. pontja alapján az EGT‑n belüli eladások felperes vonatkozásában számított értéke 6 739 601 euró. Ezzel kapcsolatban a Bizottság utal a felperes által 2006. október 30‑án rendelkezésre bocsátott adatokra, amelyek szerint a felperes eladásainak értéke a 2000‑es évben az EGT‑ben 8 146 129 euró, a jogsértés által érintett földrajzi térségben, vagyis világszinten pedig 34 339 694 euró volt (a megtámadott határozat (25) preambulumbekezdése).
c) Az értékesítésekről és a piaci részesedésről
179 Ami a jogalap e részének második alrészét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kitért arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 18. pontja alapján az egyes érintett vállalkozások viszonylagos erejét az a százalékarány fejezi ki, amellyel a vállalkozásnak a kartell által lefedett földrajzi térségben eszközölt, a jogsértés által érintett eladásai az összes érintett vállalkozás e térségbeli összesített értékesítéséhez aránylanak. Ezt a százalékarányt aztán a szóban forgó vállalkozások EGT‑n belüli, a jogsértés által érintett összesített értékesítésére kell vetíteni (a megtámadott határozat (232) preambulumbekezdése). A Bizottság ennélfogva kifejtette, hogy az eladások értékének és a végleges bírságnak a kiszámítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy más vállalkozások kötött eladásait figyelembe kell‑e venni, sem pedig annak, hogy mi a pontos módja a földrajzi piac fogalommeghatározásának (a megtámadott határozat (233) preambulumbekezdése).
180 Egyébiránt a megtámadott határozat (32) preambulumbekezdése szerint egyes „nagy alumíniumtermelőknek, tehát nagy alumínium‑fluorid‑fogyasztóknak is, jelentős a »kötött« alumínium‑fluorid‑gyártásuk, ami azt jelenti, hogy (elsődlegesen) saját használatra termelnek, még ha a jogsértés időszaka folyamán vásároltak is alumínium‑fluoridot más gyártóktól”.
181 A felperes a megtámadott határozat (232) és azt követő preambulumbekezdéseit azzal az indokkal vitatja, hogy a Bizottság azokban tévesen alkalmazta a 2006. évi iránymutatás 18. pontját. A felperes szerint ugyanis a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni az olyan más vállalkozások által megvalósított értékesítéseket, amelyek nem vettek részt a kartellben, köztük olyan vállalkozásokét, amelyeknek kötött termelésük volt. Ezenkívül a Bizottság a saját határozathozatali gyakorlatának is ellentmondott.
182 E kifogásokra tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 18. pontja értelmében, annak érdekében, hogy tükrözni lehessen az érintett EGT‑n belüli értékesítések összesített mértékét, valamint az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyát, a Bizottság megbecsülheti a jogsértés által érintett áruk vagy szolgáltatások eladásainak teljes értékét a releváns földrajzi piac egészére nézve (amely túllépi az EGT határait), majd ezen a piacon meghatározhatja a jogsértésben részt vevő vállalkozások értékesítésből való részesedését, és az így kapott részesedési arányokat ugyanezen vállalkozások EGT‑n belüli összesített értékesítésére vetítheti. Az eredményt az eladások értékeként fogják felhasználni a bírság alapösszegének megállapításához.
183 A 2006. évi iránymutatás 18. pontjának rendszeréből és szövegéből kitűnik, hogy „a jogsértés által érintett áruk vagy szolgáltatások eladásainak teljes érték[e]” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az a jogsértésben részt vevő vállalkozások eladásainak teljes értékét jelöli, nem pedig mindazon vállalkozások eladásainak teljes értékét, amelyek azon a piacon működnek, amelyen a vállalkozások a jogsértést elkövették. Azon vállalkozások eladásai ugyanis, amelyek nem vesznek részt a jogsértésben, nem „a jogsértés által érintett” eladások.
184 Ezenkívül ez a szövegértelmezés kapcsolódik a 2006. évi iránymutatás 18. pontjának rendszeréhez is, amely egyszerre kívánja tükrözni az érintett értékesítések összesített mértékét és az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyát. Ez utóbbi célkitűzésből következik, hogy kizárólag a jogsértésben részt vevő vállalkozások eladásainak értékét kell figyelembe venni.
185 Végül a fenti értelmezés illeszkedik a 2006. évi iránymutatás egészének hátteréhez és rendszerébe, amelynek célja, hogy a bírság meghatározásához a jogsértés által érintett eladások értékét vegye alapul. Amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a 2006. évi iránymutatásnak a 18. pontjával azonos cím alatt szereplő 13. és 14. pontja alapján figyelembe vett eladások értéke a vállalkozások által a jogsértés révén realizált értéknek felel meg.
186 Ezt az értelmezést nem kérdőjelezi meg a 2006. évi iránymutatás 18. pontjában szereplő „piacra” történő hivatkozás. E „piac” ugyanis csak arra, az EGT határait túllépő földrajzi piacra utal, amelyet a jogsértésben részt vevő vállalkozások eladásai érintenek.
187 Következésképpen a felperes tévesen állítja, hogy az iránymutatás tiszteletben tartásától vezérelve a Bizottság figyelembe vette a többi vállalkozás eladásait, továbbá olyan gazdasági szereplők kötött termelését, mint amilyen például az Alcan és az Alcoa.
188 Ellentétben a felperes által előadottakkal, a 2006. évi iránymutatás említett értelmezését nem ássa alá a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata, amelyet az EK‑Szerződés 81. cikke és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑1/36.604 „citromsav”‑ügy) 2001. december 5‑én hozott 2002/742/EK bizottsági határozat (HL 2002. L 239., 18. o.) szemléltet, amely gyakorlat abban áll, hogy a bírságok összegét az Unión kívülre is kiterjedő kartellek keretében a felek viszonylagos súlya szerint kiigazítja.
189 Amint ugyanis azt az ítélkezési gyakorlat elismerte, az a tény, miszerint a Bizottság a múltban különböző fajta jogsértésekre bizonyos szinten szabta ki a bírságokat, nem foszthatja meg a Bizottságot attól a lehetőségtől, hogy ezt a szintet az 1/2003 rendeletben jelzett korlátok között felemelje, ha ez az uniós versenypolitika végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges, hanem éppen ellenkezőleg, az uniós versenyszabályok hatékony alkalmazása megkívánja, hogy a Bizottság a bírságok mértékét bármikor e politika igényeihez tudja igazítani. Ez nemcsak arra az esetre érvényes, amikor a Bizottság a bírságok kiszabásakor az egyedi határozatokban megemeli a bírságok összegének mértékét, hanem arra is, amikor ez az emelés egyes esetekben olyan általános hatályú magatartási szabályok alkalmazásával történik, mint az iránymutatás (lásd ebben az értelemben a fenti 149. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 227. és 230. pontját).
190 Márpedig az a korábbi határozathozatali gyakorlat, amelyre a felperes hivatkozik, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásról szóló, 1998. január 14‑i bizottsági közleményen (HL C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: 1998. évi iránymutatás) alapult.
191 Ezenkívül a 2006. évi iránymutatás 3–5. pontjában a Bizottság közölte, hogy fejleszteni és finomítani kívánja bírságokkal kapcsolatos politikáját, amely arra irányul, hogy a jogsértéseket büntesse, és más vállalkozásokat elrettentsen attól, hogy az EK 81. cikkbe és az EK 82. cikkbe ütköző magatartást tanúsítsanak, illetve folytatólagosan fenntartsanak. E célok elérése érdekében, a Bizottság úgy ítélte meg, megfelelő, ha a bírságok összegének meghatározásához a jogsértés által érintett áruk, illetve szolgáltatások eladásainak értékét veszi alapul. Így a Bizottság kifejtette, mely okból fogadott el új módszert a bírság összegének kiszámításával kapcsolatban, nevezetesen azért, mert szükséges volt az uniós versenypolitika hatékonyabb végrehajtásának biztosítása, a felperes pedig nem terjesztett elő olyan érveket, amelyek e megközelítésbeli változtatás megalapozottságát megkérdőjelezhették volna.
192 Következésképpen a 2006. évi iránymutatás rendelkezéseit nem az 1998. évi iránymutatás alkalmazására tekintettel kell értelmezni.
193 A fenti indokok miatt e második rész második alrészét szintén el kell utasítani.
4. A bírság alapösszegének téves meghatározására és a kiegészítő összeg téves alkalmazására alapított harmadik részről
194 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság hibákat követett el a jogsértés súlyának értékelése során, konkrétabban a jogsértés jellegének értékelésekor, valamint a megtámadott határozat címzettjeinek piaci részesedésére vonatkozó elemzésében. Ezenkívül a Bizottság tévesen vette figyelembe a végrehajtást a bírság alapösszegét megalapozó tényezők között.
195 Így a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a jogsértést tévesen minősítette. A felperesnek felrótt tények legfeljebb alkalmi információcsereként minősíthetők, amelyek nem súlyos versenyjogi jogsértések, és nem tartoznak az irányelv 23. és 24. pontja szerinti, árakról szóló horizontális megállapodások körébe. A Bizottság a megtámadott határozatban árrögzítésre irányuló horizontális megállapodásként, és ebből következően súlyos versenykorlátozásként történő minősítéstől vezérelve növelte a 2006. évi iránymutatás 25. pontjának megfelelően az alapösszeget kiegészítő összeggel. A felperes ezenkívül azt állítja, hogy a megállapított jogsértés nem minősíthető egységes és folyamatos jogsértésnek. Ebben az összefüggésben a felperes ismét utal a védelemhez való jog állítólagos megsértésére, amely megakadályozza, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja. A felperes következésképpen azt kéri, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat (236) és (242) preambulumbekezdését változtassa meg.
196 A felperes szerint a megtámadott határozatban megállapított 35%‑os összesített piaci részesedés a vélelmezett kartellnek aránytalan gazdasági súlyt tulajdonít, mivel e százalékarány kiszámítása során figyelmen kívül hagyták a nagy alumíniumtermelők kötött termelését. A Bizottság ezáltal a szóban forgó jogsértés súlya értékelésének egyik alapvető tényezőjéről téves elemzést adott.
197 Végül a felperes szerint a Bizottság megállapította, hogy az állítólagos áremelésről szóló milánói megállapodást 2000 második félévében figyelemmel kísérték, továbbá a Bizottság hivatkozik az IQM és a Boliden „Noralf” részlege közötti, 2000. október 25‑i kétoldalú kapcsolatfelvételekre, valamint a felperes és a Fluorsid között 2000 novemberében sorra kerülő megbeszélésekre, miközben e kétoldalú kapcsolatfelvételek semmilyen összefüggésben nem voltak a milánói találkozóval, és azokat nem lehet a felperesnek felróni, mivel azokat a kifogásközlés nem érintette. Ily módon, a milánói találkozó időpontja utáni dokumentumok és más érvényes bizonyítási eszközök hiányában a kartell végrehajtása egyáltalán nem vezethető le. Ebből következően szükséges a kiegészítő összeg teljes egészében történő törlése, és az alapösszeg meghatározása során alkalmazott 17%‑os arány lényeges mértékű csökkentése.
198 A Bizottság vitatja a felperes érveit és a harmadik jogalap e harmadik részének elutasítását kéri.
199 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésének fennállását illetően a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a felek között – beleértve a felperest – kartell, továbbá árrögzítésre és piacfelosztásra irányuló horizontális megállapodás állt fenn (lásd a fenti 66–92. pontot). Ezt ebben a szakaszban nem kérdőjelezhetik meg a felperesnek a Bizottság által kiszabott bírságra vonatkozó állításai.
200 Ezenkívül a felperes állításával ellentétben, a 2006. évi iránymutatás 23. pontjával összhangban a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen állapította meg, hogy a jelen esetben különösen árrögzítésről szóló horizontális megállapodásban álló jogsértésről van szó, amely magánál a jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik.
201 A Bizottság tehát hiba elkövetése nélkül alkalmazhatta a 2006. évi iránymutatás 25. pontját, amely kimondja, hogy „függetlenül attól, hogy a vállalkozás milyen hosszú időszakon keresztül vett részt a jogsértésben, a Bizottság […] az alapösszegbe beépít egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annal érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy […] árrögzítésről [és] piacfelosztásról […] szóló horizontális megállapodásokat kössenek”, figyelembe véve különösen olyan, a 2006. évi iránymutatás 22. pontjában említett tényezőket, mint a jogsértés jellege, valamennyi résztvevő összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e.
202 A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy az összesített piaci részesedés az EGT‑ben 2000‑ben nem haladta meg a 35%‑ot (a megtámadott határozat (237) preambulumbekezdése, amely a (33) preambulumbekezdésre utal), és a jogsértés földrajzi kiterjedése világméretű volt (a megtámadott határozat (238) preambulumbekezdése, amely a (136) preambulumbekezdésre utal). Egyébként meg kell jegyezni, hogy a Bizottság jelezte, hogy kevesebb mint 35%‑os piaci részesedést vett figyelembe, amiből kiindulva nem emelte az alapösszeget. Amint azt a fenti 199–201. pont kifejti, a Bizottság a jogsértés súlyát illetően e tényezőket helyesen állapította meg.
203 A kartell végrehajtását illetően a Bizottság a megtámadott határozatban jogosan állapította meg, hogy a milánói megállapodást 2000 második félévében figyelemmel kísérték. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozatban bizonyította a határozat címzettjei – köztük a felperes – közötti megállapodás létezését. A milánói találkozó alkalmával történő megállapodáskötés, valamint az e találkozót követő kétoldalú – többek között 2000. október 25‑i – kapcsolatfelvételek bizonyítást nyertek. E kétoldalú kapcsolattartás keretében – amint az fent, a jogsértés létezésére vonatkozó első jogalap keretében megállapítást nyert – a megtámadott határozat címzettjei, többek között a felperes, az árszinteket kölcsönösen ellenőrizték. A milánói találkozót követő ezen kapcsolatfelvételek alkalmával közölt árak megfelelnek az e találkozón megkötött megállapodásban foglaltaknak. A Bizottság tehát érvényesen állapíthatta meg azt, hogy e kapcsolatfelvételek a milánói találkozón született megállapodásra utalnak, így tehát a kartell végrehajtásának bizonyítékául szolgálnak.
204 Tekintettel arra, hogy – amint a fenti 66–109. pont kifejti – a Törvényszék a felperes második jogalapját elutasítja, a megállapodás létezését megállapító megtámadott határozatot pedig, valamint a megállapodás időtartamát és súlyát, helybenhagyja, a harmadik jogalap e részét, amely a bírság alapösszegének téves meghatározásán alapul, mint megalapozatlant, el kell utasítani.
205 Következésképpen a Bizottság helyesen vehette alapul az alapösszeg meghatározásához alkalmazott arányként a felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegének megállapítása céljából az eladások értékének 17%‑át.
206 Végezetül, jóllehet a jogsértés időtartamát a felperes nem kérdőjelezte meg, rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban azt állapította meg, hogy ez az időtartam „legalább” 2000. július 12‑től 2000. december 31‑ig, vagyis fél évnél rövidebb ideig tartott. A 2006. évi iránymutatás 24. pontjával összhangban a Bizottság 0,5‑es szorzótényezőt alkalmazott. A 2006. évi iránymutatás 24. pontja ugyanis kimondja, hogy annak érdekében, hogy a jogsértésben részt vevő minden egyes vállalkozás részvételének időtartamát teljes körűen figyelembe vegyék, az eladások értékének függvényében meghatározott összeget megszorozzák a jogsértésben való részvétel éveinek számával, a hat hónapnál rövidebb időszak pedig fél évként kerül beszámításra.
207 Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani.
E – Az euro–mediterrán megállapodás 36. cikkének, a gondoskodási kötelezettség elvének és a nemzetközi udvariasság elvének a megsértésére alapított, negyedik jogalapról
1. Előzetes észrevételek
208 A felperes azt állítja, hogy az euro–mediterrán megállapodás versenyszabályait a jelen esetre alkalmazni kell, akár az uniós versenyszabályokkal párhuzamosan is. Márpedig a Bizottság az euro–mediterrán megállapodás 36. cikke (1) bekezdésének alkalmazását, az uniós versenyszabályok kizárólagos alkalmazásának javára, kizárta. E lépéssel a Bizottság az euro–mediterrán megállapodás 36. cikkének (6) bekezdésében foglalt védzáradékhoz folyamodott. Az ilyen egyoldalú intézkedés elfogadását a Társulási Bizottságban történő konzultációnak kellett volna megelőznie. A felperes úgy véli, hogy az euro–mediterrán megállapodásban előírt eljárás betartásának elmulasztása olyan lényeges eljárási szabály megsértésének minősül, amelynek tiszteletben tartása az ügy kimenetelére meghatározó hatással lehetett volna. A Bizottság által alkalmazott egyoldalú megközelítés a felperes szerint nem csupán az euro‑mediterrán megállapodás 36. cikkével, hanem a nemzetközi udvariasság elvével, valamint a Bizottság gondoskodási kötelezettségével is ellentétes.
209 A Bizottság vitatja a felperes érveit és a negyedik jogalap elutasítását kéri.
210 Amint azt az ítélkezési gyakorlat elismerte, az uniós versenyjog alkalmazandó arra a kartellre, amely a belső piac területén fejti ki hatásait, függetlenül attól, hogy a megállapodásban részes vállalkozások egyike harmadik országbeli (lásd ebben az értelemben a Bíróság 22/71. sz., Béguelin Import ügyben 1971. november 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1971., 949. o.] 22–29. pontját, 89/85., 104/85., 114/85., 116/85., 117/85. és 125/85–129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1988., 5193. o.] 11–23. pontját, valamint fenti 118. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 69–93. pontját).
2. Az euro–mediterrán megállapodásról
211 A Közösség és Tunézia között létrejött euro–mediterrán megállapodás azon euro–mediterrán társulási megállapodások sorába illeszkedik, amelyeket a Közösség a földközi‑tengeri térség hét déli országával kötött. E megállapodások keretet adnak az Észak és Dél közötti politikai párbeszédnek, alapul szolgálnak a földközi‑tengeri térségben a kereskedelem fokozatos liberalizációjához, és rögzítik a Közösség és az egyes partnerországok közötti együttműködés feltételeit gazdasági, társadalmi és kulturális téren.
212 Ami az euro–mediterrán megállapodást illeti, függetlenül jogi jellegétől és az uniós jogrendre gyakorolt hatásától, elegendő megállapítani, hogy e megállapodás nem élvez elsőbbséget az alkalmazandó uniós joghoz, különösen az EK 81. cikkhez képest, és nem zárja ki ez utóbbi alkalmazását. Éppen ellenkezőleg, az euro–mediterrán megállapodás felperes által hivatkozott 36. cikke előírja, hogy a felek vállalják a versenyjog alkalmazását, és kifejezetten kiköti, hogy az e cikkel ellentétes magatartást az EK 81. cikkben, EK 82. cikkben és EK 87. cikkben foglalt szabályok alkalmazásából eredő kritériumok alapján kell elbírálni (az euro–mediterrán megállapodás 36. cikkének (2) bekezdése). Az euro–mediterrán megállapodás 36. cikkének (6) bekezdése kizárólag bizonyos feltételek mellett írja elő a Társulási Bizottságban történő konzultációt, többek között akkor, ha a versenyjog nem alkalmas a probléma megoldására.
213 A megtámadott határozat nem olyan magatartásra vonatkozik, amely kifejezetten az Európai Unió és Tunézia közötti kereskedelmet érinti, hanem olyan világszintű magatartásra, amely az európai piacot érinti. A Bizottság a megtámadott határozatban hatáskörét gyakorolta, az EK 81. cikket pedig az EGT‑n belüli verseny érintettsége tekintetében alkalmazta. A megtámadott határozat viszont nem tartozik az euro–mediterrán megállapodás hatálya alá, és még kevésbé ellentétes e megállapodással. Nem volt tehát semmilyen ok az euro–mediterrán megállapodásnak és mechanizmusainak alkalmazására.
214 Ez az érvelés tehát nem megalapozott, és azt el kell utasítani.
3. A nemzetközi udvariasságról és a „gondoskodási kötelezettség elvéről”
215 Ami a felperes által a nemzetközi udvariasság (comitas gentium) tiszteletben tartásának elmulasztására alapított érvet illeti, a felperes e hivatkozott elvet nem fejtette ki, annak hatását sem határozta meg, és azt sem közölte, hogy ez az elv miképpen ássa alá a megtámadott határozat jogszerűségét. Nem lehet tudni, hogy milyen okból következne ezen elvből az, hogy a Bizottságnak „[meg kellett volna keresnie] a tunéziai hatóságokat, mielőtt a közösségi versenyjogi rendelkezéseket egyoldalúan alkalmazta”.
216 Ezenkívül annyiban, amennyiben a felperes által előterjesztett érv azt próbálja megkérdőjelezni, hogy a Bizottságnak volt hatásköre arra, hogy saját versenyjogi szabályait alkalmazza olyan magatartásokra, mint amelyek a jelen ügyben megállapítást nyertek (a fenti 210. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 31. és 32. pontja), azt mindenképpen el kell utasítani. A Bizottság ugyanis hatáskörrel rendelkezik arra, hogy olyan, az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésekkel szemben fellépjen, és azokat szankcionálja, amelyek az európai piacot érintik. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság ilyen jogsértést állapított meg. E körülmények között a Bizottság arra vonatkozó hatásköre, hogy a közösségi versenyjogi szabályokat ilyen magatartásokra alkalmazza, indokolt a nemzetközi közjog vonatkozásában (lásd ebben az értelemben a fenti 210. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 18. pontját; lásd továbbá analógia útján a Törvényszék T‑102/96. sz., Gencor kontra Bizottság ügyben 1999. március 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑753. o.] 89. és azt követő pontjait).
217 Ami a felperes által hivatkozott állítólagos „gondoskodási kötelezettséget” illeti, amely szerint a Bizottságnak meg kellett volna keresnie többek között a tunéziai hatóságokat, ennek alátámasztására, illetve kifejtésére nem került sor. Nem egyértelmű tehát, hogy a felperes mire hivatkozik. Egyébiránt a felperes arra sem tér ki, hogy ez az általános nemzetközi jogi elv hogyan befolyásolná a megtámadott határozat jogszerűségét.
218 Márpedig a Bíróság alapokmánya 21. cikkének első bekezdése és a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. E tekintetben a fenti 163. és 164. pontban említett elvekre és ítélkezési gyakorlatra kell emlékeztetni.
219 Mivel a felperes csupán kijelentette, hogy a „nemzetközi udvariasságot” nem tartották tiszteletben, és hogy létezik „gondoskodási kötelezettség”, anélkül azonban, hogy ezen érvelést akár csak tömören kifejtette volna, ezt az érvelést mint elfogadhatatlant, el kell utasítani.
220 Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.
221 A fentiek összességére tekintettel teljes egészében el kell utasítani a megsemmisítés iránti kérelmet. Ezenkívül, ami a másodlagosan előterjesztett, a felperessel szemben kiszabott bírság összegének megváltoztatása iránti kérelmet illeti, különösen a fenti megfontolásokra figyelemmel a Törvényszéknek korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva nem kell e kérelemnek helyt adnia.
222 Ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
223 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék az Industries chimiques du fluort kötelezi saját költségei, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.
Azizi | Labucka | Frimodt Nielsen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. június 18‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
I – Tényállás
II – A megtámadott határozat
A – A megtámadott határozat rendelkező része
B – A megtámadott határozat indokolása
1. Az alumínium‑fluorid‑ágazatról
2. A milánói találkozóról és a kartell végrehajtásáról
3. Az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének alkalmazásáról
4. A jogsértés időtartamáról
5. A bírság összegének meghatározásáról
6. Az enyhítő körülményekről
Eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
I – A kereset elfogadhatóságáról
II – Az ügy érdeméről
A – A megsemmisítési jogalapok összefoglalása
B – Az EK 81. cikk megsértésére alapított második jogalapról
1. Az első részről, amely arra vonatkozik, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősülnek az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésnek
a) Előzetes észrevételek
b) A megtámadott határozat tartalmának felidézése
c) A jogsértés bizonyításáról
2. A másodlagosan előterjesztett második részről, amely azon alapul, hogy a felperesnek felrótt tények nem minősíthetők egységes és folyamatos jogsértésnek
a) Előzetes észrevételek
b) Az egységes és folyamatos jogsértésről
C – A védelemhez való jognak és az 1/2003 rendelet 27. cikkének megsértésére alapított, első jogalapról
1. Előzetes észrevételek
2. A Törvényszék álláspontja
a) Általános megfontolások
b) A jelen ügy értékelése
Bevezetés
A kartell résztvevőire és időtartamára vonatkozó kifogásról
A kartell földrajzi kiterjedésére vonatkozó kifogásról
A kartell logikájára és felépítésére vonatkozó, valamint a 2000. november 8‑i és 9‑i kapcsolatfelvételekkel összefüggő dokumentumokra vonatkozó kifogásról
i. Bevezetés
ii. A kifogásközlés tartalmáról
iii. A megtámadott határozat tartalmáról
iv. Álláspont
– A kérdéses dokumentumokba a közigazgatási eljárás folyamán történő betekintésről
– A kérdéses dokumentumoknak a jogsértés megvalósításának értékelése szempontjából fennálló jelentőségéről
– A kérdéses dokumentumoknak a jogsértés időtartamának értékelése szempontjából fennálló jelentőségéről
v. Végkövetkeztetés
D – A bírság összegének meghatározására vonatkozó 2006. évi iránymutatásnak és a 2003/1 rendelet 23. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról
1. Előzetes észrevételek
2. A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított első részről
3. A 2006. évi iránymutatásnak az eladások értéke meghatározásával összefüggő téves alkalmazására alapított, második részről
a) Előzetes megjegyzések
b) A Bizottság által felhasznált forgalmi adatokról
c) Az értékesítésekről és a piaci részesedésről
4. A bírság alapösszegének téves meghatározására és a kiegészítő összeg téves alkalmazására alapított harmadik részről
E – Az euro–mediterrán megállapodás 36. cikkének, a gondoskodási kötelezettség elvének és a nemzetközi udvariasság elvének a megsértésére alapított, negyedik jogalapról
1. Előzetes észrevételek
2. Az euro–mediterrán megállapodásról
3. A nemzetközi udvariasságról és a „gondoskodási kötelezettség elvéről”
A költségekről