AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2007. szeptember 12.(*)
„Közösségi védjegy – Mikrofonfej formájából álló térbeli közösségi védjegy bejelentése – Feltétlen kizáró ok – Megkülönböztető képesség hiánya – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja”
A T‑358/04. sz. ügyben,
a Georg Neumann GmbH (székhelye: Berlin [Németország], képviseli: R. Böhm ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM második fellebbezési tanácsának (az R 919/2002‑2. sz. ügyben) 2004. június 17‑én, egy mikrofonfej formájából álló térbeli védjegy közösségi védjegyként történő lajstromozását elutasító határozatával szemben benyújtott keresete tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(első tanács),
tagjai: J. D. Cooke elnök, R. García‑Valdecasas és I. Labucka bírák,
hivatalvezető: K. Andová tanácsos,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. augusztus 30‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. január 5‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a beavatkozónak az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. április 1‑jén benyújtott válaszbeadványára,
a 2006. november 28‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1996. december 9‑én a felperes a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján közösségi védjegy-bejelentési kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi térbeli formából áll:
3 A fenti védjegy egy tartó végén található mikrofonkapszulát borító és védő, mikrofonfejként ismert formából áll, amely az elektronikai alkotóelemeket zárja körbe, és a mikrofont tartja.
4 A lajstromozást a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 9. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban kérelmezték, az alábbi leírással: „mikrofonok, különösen stúdiómikrofonok, kondenzátor mikrofonok, nyomás-gradiens mikrofonok és azok részei (a 9. osztályba tartoznak)”.
5 A felperes az 1996. június 10‑én bejelentett és 1996. szeptember 18‑án lajstromozott 39625644. sz. német védjegyének elsőbbségére hivatkozott.
6 2001. november 28‑i levelével az elbíráló értesítette a felperest, hogy védjegye nem lajstromozható, mivel nem rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel. Az elbíráló kifogásaihoz csatoltak más vállalkozások által gyártott és forgalmazott hasonló mikrofonokról készült képeket. Miután a felperes lemondott arról, hogy további észrevételeket tegyen, az elbíráló 2002. szeptember 6‑i határozatával fenntartotta kifogásait és elutasította a védjegy-bejelentési kérelmet.
7 2002. november 6‑án a felperes e határozat ellen fellebbezést nyújtott be arra való hivatkozással, hogy az elbíráló kifogásaiban említett egyes hasonló tervezésű mikrofonok olyan versenytárs vállalkozásoktól származnak, amelyek a felperes által hozott intézkedéseket követően megszüntették azok gyártását és forgalmazását. Továbbá azzal érvelt, hogy a hasonló tervezésű mikrofonokat forgalmazó más versenytárs vállalkozások távol-keletről származnak, és az ő termékeivel közvetlen versenyben nem álló gyenge minőségű mikrofonokat gyártanak. A felperes ezenkívül előadta, hogy a kérdéses termékekkel megcélzott korlátozott fogyasztói kör felismeri, hogy a mikrofon egyedi formájának nincs funkcionális jelentése, és hogy ez a forma az esztétikai elemek kombinációjaként megjegyezhető egyedi összbenyomást kelt. Megjegyzi továbbá, hogy a bejelentett védjegy formáját az Egyesült Államokban védjegyként lajstromozták.
8 Az OHIM második fellebbezési tanácsának 2004. június 17‑i határozata (továbbiakban: a megtámadott határozat) megerősítette az elbíráló határozatát. Azon a véleményen volt, hogy a mikrofonfejet alkotó elemek szokásosak, és semmilyen további alkotóelem nem teszi lehetővé, hogy a szokásos összformáktól láthatóan megkülönböztethetők legyenek úgy, hogy csak formájuk miatt megjegyezhetők legyenek, és egy meghatározott vállalkozás termékeként legyenek azonosíthatók. Ennélfogva kiemelte, hogy e védjegy lajstromozása esetlegesen csak a használatot követően megszerzett megkülönböztető képesség alapján képzelhető el, a felperes azonban nem hivatkozott a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésére. A fellebbezési tanács tudomásul vette azt a tényt is, hogy a felperesnek sikerült a versenytárs vállalkozásokat megakadályoznia abban, hogy hasonló tervezésű mikrofonokat forgalmazzanak, azonban úgy ítélte meg, hogy e vállalkozások magatartása nem elegendő ahhoz, hogy a bejelentett védjegynek megkülönböztető képességet kölcsönözzön.
A felek kérelmei
9 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
10 Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
11 A 2005. január 28‑án az Elsőfokú Bírósághoz intézett levelében, valamint a válaszbeadványában a felperes pervezető intézkedés elfogadását és bizonyítás-felvétel lefolytatását kérte annak megállapítása céljából, hogy az érintett közönség hozzászokott ahhoz, hogy a mikrofonfej formáját eredet-megjelölésnek tekintse, és hogy ez a helyzet a szokásos formáktól megkülönböztető külsővel rendelkező szóban forgó forma esetében is.
A jogkérdésről
A felek érvei
12 Egyetlen jogalapjával a felperes azzal érvel, hogy a fellebbezési tanács megsértette a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, mivel hibásan értékelte a lajstromozási kérelemmel érintett védjegy megkülönböztető képességét.
13 Először a felperes kiemeli, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem ismerte fel azt a tényt, hogy a jelen ügyben az érintett közönség különös figyelmet szentel a mikrofonfejet alkotó formának, és az adott megjelenés részleteiben – amelyek a hozzá nem értő számára a készülék természetéből adódónak tűnhetnek – felismeri azokat a jellemzőket, amelyek e mikrofonokat egyedivé teszik, és amelyek lehetővé teszik ezek eredetének megállapítását. Ennek három oka van.
14 Először is a bejelentett védjeggyel érintett termékek nagy értékű mikrofonok, különösen stúdiómikrofonok, amelyet az a tény is bizonyít, hogy mikrofonfejjel védik őket. Vagyis nem mindennapi árukról van szó, hanem költséges, magas technológiájú eszközökről, amelyekre ezért különös figyelmet fordítanak.
15 E tekintetben a felperes – megjelölve, hogy „azon mikrofonok, amelyek tekintetében a szóban forgó védjegyet bejelentették, gyakorlatilag kizárólag kiváló minőségű és kiváló teljesítményű stúdiómikrofonok” – a válaszbeadványában kérte, hogy a termékek jegyzékét ezentúl „stúdiómikrofonok és azok alkotóelemeire (amennyiben a 9. osztályba tartoznak)” szűkítsék.
16 Másodszor a felperes kiemeli, hogy a bejelentett védjegy azon képességét, amellyel az általa jelölt termék és más gyártók terméke megkülönböztethető, az érintett közönség szempontjából kell értékelni. Azzal érvel, hogy ezt a fellebbezési tanács helyesen határozta meg, és hogy a védjegy-bejelentési kérelemmel érintett termékek vitathatatlanul azon szakmabelieket és hangtechnikai szakértőket célozzák, akik számára a mikrofonok alapvető munkaeszközök, amelyekre ezért különös figyelmet fordítanak.
17 Harmadszor a szóban forgó formának mint ilyennek nem kell semmiféle funkciót betöltenie, ezért kölcsönözhet a mikrofonnak olyan különleges megjelenést, amely azt egyedivé teszi. Továbbá a mikrofonfej formája, amely a bejelentett védjegy formáját alkotja, egyértelműen megkülönböztethető a mikrofon többi részéből, és annak kiemelkedése automatikusan magára vonja a szemlélő figyelmét annál is inkább, mivel a mikrofon külseje nem tartalmaz semmilyen más megkülönböztethető elemet.
18 E körülményeket figyelembe véve a felperes azon a véleményen van, hogy az OHIM válaszbeadványában hivatkozott, „a fogyasztó által egy termék formájának észlelését érintő tapasztalatra alapított általános elvek” a jelen ügyben nem relevánsak. Ugyanis a megtámadott határozat 23. pontjában hivatkozott elv – amely szerint az érintett közönség nem feltétlenül ugyanúgy észlel egy magának az árunak a formájából álló térbeli védjegyet, mint egy olyan szó- vagy ábrás, vagy térbeli védjegyet, amely nem az árunak a formájából áll – az érintett közönségtől és annak figyelmének mértékétől függ. Ezért a jelen ügytől eltérően a megtámadott határozat 23. pontjában hivatkozott, az Elsőfokú Bíróság T‑337/99. sz., Henkel kontra OHIM (Piros és fehér, kerek tabletta) ügyben 2001. szeptember 19‑én hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑2597. o.) alapjául szolgáló ügyben a végső fogyasztónak szánt gyakori fogyasztási cikkekről van szó, és ezért van az, hogy ebben az ügyben a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét „a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó feltételezhető elvárásaira tekintettel” kell értékelni (a fent hivatkozott piros és fehér, kerek tabletta ügyben hozott ítélet 47. pontja).
19 E tekintetben, valamint a pervezető intézkedés elfogadását és a bizonyításfelvétel lefolytatását érintő kérelmének alátámasztására (lásd a fenti 11. pontot) a felperes a tárgyaláson előadta, hogy a jelen ügyben az érintett közönség észlelésének kérdését csak szakemberek, vagyis hangtechnikai szakértők segítségével lehet vizsgálni.
20 Másodszor a felperes előadja, hogy a fellebbezési tanács az értékelését a bejelentett védjegy jellemzőinek hiányos és pontatlan vizsgálatára alapította. A felperes egyetért a fellebbezési tanáccsal azon ténykérdésben, hogy számos más mikrofonfejhez hasonlóan a bejelentett védjegy formáját alkotó mikrofonfej egy védőrács alapon található körgyűrűből, egy rácsozattal körülvett mikrofonkapszulából és egy azt befedő, a körgyűrűre merőleges keretből áll (a megtámadott határozat 25. pontja). Vitatja azonban azon kijelentést, miszerint a bejelentett védjegy „nélkülöz minden olyan további elemet, amelyet meghökkentőnek, különlegesnek vagy eredetinek lehetne tekinteni, és amely olyan képességet tulajdonítana a mikrofonfejnek, amely azt a mindennapi és szokásos formától láthatóan megkülönbözteti úgy, hogy az csak a formája miatt megjegyezhető, és nem mint egy akármilyen mikrofonfej, hanem egy meghatározott vállalkozás termékeként azonosítható” (a megtámadott határozat 25. pontja).
21 Ugyanis az a tény, hogy a rácsozat a keret két oldalán szimmetrikusan lapos, egy „azonosító jel”. Az alapvetően henger alakú (rács)testen történő részleges síkmetszésből adódóan mindegyik felületnek szokatlan, részben hiperbolikus ellipszis formája van, amely elölnézetből feltűnik, és azonnal látható (lásd a 2. pont felső bal oldali illusztrációját). A lapos forma szintén merőleges és oldalról jól látható (lásd a 2. pont alsó jobb oldali illusztrációját).
22 A bejelentett védjegyet képező mikrofonfejforma így jelentősen különbözik a henger vagy gömb formájú mindennapi és hagyományos mikrofonfejektől. A felperes továbbá előadja, hogy ezt a formát számára Wilhelm Braun-Feldweg, híres ipari formatervező és a berlini képzőművészeti főiskola ipari formatervezési professzora tervezte az 1960–1964‑es években.
23 Harmadszor a felperes vitatja az elbíráló 2001. november 28‑i kifogásaiban említett mikrofonpéldák relevanciáját. Kiemeli, hogy mivel olyan mikrofonokról van szó, amelyeknek a feje hasonló a bejelentett védjegyet képező formáéhoz, gyártói a felperes intézkedéseit – ahogy azokat a fellebbezési tanács előtt bemutatta – követően kénytelenek voltak lemondani azok gyártásáról és forgalmazásáról.
24 Ebben az összefüggésben irreleváns, hogy e lemondás a – bejelentett védjeggyel megegyező – német védjegyéből (amelynek a megkülönböztető képességét megfelelőnek ítélték) származtatott jogok révén, ennek a felperes általi használata révén (a védjegyekről szóló német törvény 4. cikkének (2) bekezdése értelmében) vagy versenyjogi okból következik‑e. A döntő tény, hogy az elbíráló által említett mikrofonokat harmadik személyek nem használják többé, nem veszélyeztethetik tehát a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét. A fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 29. pontjában tett megállapítások tehát tárgytalanok.
25 Negyedszer a felperes a tárgyaláson előterjesztette, hogy a megtámadott határozatban téves jogalkalmazás történt, mivel az olyan megállapításokon alapult, amelyeket a Bíróság a jelen kereset benyújtását követően hozott ítéletében elutasított. Ugyanis a bejelentett védjegy lajstromozásának azon az alapon történő megtagadása, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, a fellebbezési tanács az Elsőfokú Bíróság T‑323/00. sz., SAT.1 kontra OHIM (SAT.2) ügyben 2002. július 2‑án hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑2839. o.) 36. pontját idézve a megtámadott határozat 22. pontjában megállapította, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–e) pontjában említett feltétlen kizáró okok közérdekű megfontolásokat szolgálnak, amelyek azt írják elő, hogy a bennük leírt megjelölések mindenki által szabadon használhatóak legyenek, és hogy egyetlen piaci szereplő jogtalan versenyelőnyhöz való jutásának megakadályozása céljából szükséges elkerülni, hogy egy megjelölésen – amelyet mindenki szabadon használhat – kizárólagos jogot létesítsenek. Márpedig a Bíróság a C‑329/02. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben 2004. szeptember 16‑án hozott ítéletével (EBHT 2004., I‑8317. o.) hatályon kívül helyezte az idézett ítéletet azon megfontolásból, hogy az Elsőfokú Bíróság ítéletének 36. pontjában említett szempont a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában nem releváns.
26 Az OHIM azon a véleményen van, hogy a fellebbezési tanács helyesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a mikrofonfej formájára vonatkozó védjegy-bejelentési kérelmet azon az alapon, hogy az nem rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel.
27 Először is a felperes érvelésével kapcsolatban, amely szerint a nem mindennapi fogyasztókból, hanem hangtechnikai szakértőkből álló közönség valamely mikrofon formáját szokás szerint eredet-megjelölésként érzékeli, az OHIM előadja, hogy valójában ez az érvelés ellentmond a fogyasztó által egy termék formájának észlelését érintő tapasztalatra alapított általános elveknek, amelyeket a közösségi ítélkezési gyakorlat fejt ki. Ezért az OHIM úgy véli, ez a megállapítás nem felel meg a valóságnak. Ezenkívül a tárgyaláson az OHIM megjegyezte, hogy a felperes az érvelését a stúdiómikrofonokra alapította, míg a kérelemben szereplő termékleírás sokkal bővebb, és nem korlátozott.
28 Ezt követően az OHIM vitatta azt a kijelentést, miszerint a fémrács lapos formája a mikrofonok esetében szokatlannak minősül.
29 Ezzel kapcsolatban azzal érvel, hogy a felperes a korábbi nemzeti lajstromozásain és a versenytársakkal szemben az ezekből a lajstromozásokból származtatott jogok megsértésének abbahagyására indított jogi lépéseiken kívül semmi olyan bizonyítékot nem hozott fel, amely megkérdőjelezheti az elbíráló azon megállapítását, hogy az a forma, amelynek a lajstromozását kérelmezték, szokásos. Márpedig az OHIM azon a véleményen van, hogy jogi lépések indítása aligha mutatja be a piaci helyzetet, és még kevésbé teszi lehetővé a fogyasztók feltételezett észlelésével kapcsolatos elképzelést. Megjegyzi, hogy mint ahogy egy nemzeti lajstromozás sem kötheti az OHIM‑ot értékelésében, a nemzeti jogra alapított bitorlási kereset keretében elért eredmények sem befolyásolhatják a megkülönböztető képesség értékelését.
30 Az OHIM egyebekben hangsúlyozza, hogy a felperes érvei kimondottan csak Németországot és az Egyesült Államokat érintik, míg az elbíráló megállapítása az Európai Unió egészére érvényes, mivel az említett versenytársak termékeiket feltételezhetően Franciaországban, az Egyesült Királyságban és más tagállamokban is forgalmazzák.
31 A lajstromozással érintett forma tervezőjére, Braun-Feldwegre vonatkozó iratokkal kapcsolatban az OHIM kiemeli, hogy azokat először az Elsőfokú Bíróság előtt nyújtották be. Mindenestre az OHIM azon a véleményen van, hogy az a tény, hogy bizonyos Braun-Feldwegnek sikerült egy „high-tech”, a „szépség kritériumainak megfelelő” terméket terveznie, megerősíti a lajstromozási kérelemmel érintett forma esztétikai jelentőségét, de semmiképpen sem a védjegyjog értelemében vett megkülönböztető képességét. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 25. pontjában ezt már korábban elismerte, amikor azt állította, hogy a fogyasztó a mikrofon formáját esztétikai szempontból észlelheti, anélkül, hogy annak megkülönböztető képességet tulajdonítana.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
32 Emlékeztetni kell, hogy a védjegy 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képessége azt jelenti, hogy e védjegy alkalmas arra, hogy a lajstromozási kérelemben szereplő árukat vagy szolgáltatásokat egy meghatározott vállalkozástól származóként azonosítsa be, és így az árukat, illetve szolgáltatásokat más vállalkozás áruitól, illetve szolgáltatásaitól megkülönböztesse (lásd a Bíróság C‑136/02. P. sz., Mag Instrument kontra OHIM ügyben 2004. október 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑9165. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A megkülönböztető képességet egyrészt a védjegy-bejelentési kérelemben szereplő áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában, másrészt arra tekintettel kell megítélni, milyen képet alkot róla az érintett vásárlóközönség, amely az említett áruk vagy szolgáltatások szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztóiból áll (lásd a Bíróság C‑24/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑5677. o.] 23. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
Az érintett termékekről
33 A felperes által az Elsőfokú Bíróság előtt felhozott érvekből következik, hogy a felperes véleménye szerint azok a termékek, amelyek tekintetében a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét értékelni kell, kizárólag nagy értékű mikrofonok, különösen stúdiómikrofonok. Márpedig a fenti 4. pontban ábrázolt termékek tekintetében ennek a koncepciónak nem adható hely. Ugyanis a „különösen” szó termékleírásban szereplő használatából következik, hogy a stúdiómikrofonok, a kondenzátor mikrofonok és a nyomás-gradiens mikrofonok csak példaként vannak felsorolva, és ezért a terméklista a mikrofonokat általában tartalmazza.
34 E tekintetben előfordulhat, hogy a felperes kizárólag kiváló minőségű és nagy értékű mikrofonokat gyárt, amelyeket ezért kizárólag szakmabeliek és hangtechnikai szakértők vásárolnak. Azonban ahogy az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, a közösségi védjegy által biztosított külső körülmények, mint a forgalmazás fogalma, és különösen az érintett termék ára, nem képezik a lajstromozás tárgyát, következésképpen nem lehet azokat a megkülönböztető képesség értékelése során figyelembe venni (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑324/01. és T‑110/02. sz., Axions és Belce kontra OHIM [egy barnaszínű szivar formája és egy aranyrúd formája] egyesített ügyekben 2003. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1897. o.] 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
35 Márpedig az iratokból nem tűnik ki, hogy a védjegy-bejelentési kérelemben szereplő termékek kiváló minősége vagy nagy értéke e terméknek (vagyis a mikrofon) a természetéből vagy a bejelentett védjegyet alkotó – a fenti 2. pontban bemutatott – formából adódó szükséges elemek‑e. Ezzel szemben a felperes azon érvelése, miszerint a mikrofonfej felhelyezése bizonyítja, hogy nagy értékű mikrofonokról van szó, ellentmond a fellebbezési tanács előtt felhozott érveinek, miszerint egyes hasonló formatervezésű mikrofonok gyengébb minőségű termékek, amelyek nem állnak közvetlen versenyben az ő termékeivel. Az iratokból az sem tűnik ki, hogy a bejelentett védjegyet alkotó forma kizárólag a stúdiómikrofonokra helyezhető‑e fel. Ezzel szemben a felperes kijelenti, hogy mint olyan, más funkciót nem tölt be.
36 Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság úgy véli, nem kell elfogadni a védjegy-bejelentési kérelemben szereplő, a fenti 4. pontban bemutatott termékek jegyzékének a „stúdiómikrofonok és azok alkotóelemeire” való korlátozására irányuló kérelmet, amelyet a felperes – másodlagosan – a válaszbeadványában terjesztett elő. Ugyanis az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint e kérelem azon érintett közönség módosítását célozza, amelynek vonatkozásában a fellebbezési tanács a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét értékelte, és következésképpen szükségszerűen a jogvita terjedelmének megváltoztatására irányul. Márpedig e tekintetben emlékeztet, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §‑a értelmében a felek beadványai nem módosíthatják a jogvita tárgyát a fellebbezési tanács előtti eljárásban. Az Elsőfokú Bíróság feladata ugyanis jelen peres ügyben az, hogy a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét ellenőrizze (az Elsőfokú Bíróság T‑173/00. sz., KWS Saat kontra OHIM (a narancsszín árnyalata) ügyben 2002. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3843. o.] 13. pontja és T‑164/03. sz., Ampafrance kontra OHIM – Johnson & Johnson (monBéBé) ügyben 2005. április 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1401. o.] 20. és 21. pontja).
37 Következésképpen a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét a fenti 4. pontban meghatározott jegyzékben felsorolt termékek tekintetében kell értékelni.
Az érintett közönségről
38 Az érintett közönséggel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az érintett termékeket elvben nem a nagyközönségnek, hanem a fogyasztók egy korlátozott körének szánják. Ennek következtében el kell fogadni a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 24. pontjában használt, a felperes által nem vitatott meghatározást, miszerint az érintett termékek „azon személyek korlátozott csoportját célozzák, akik a mikrofonok területén különleges ismeretekkel rendelkeznek”.
39 Mindazonáltal az érintett termékekre vonatkozó fenti észrevételekre tekintettel e meghatározást nem úgy kell értelmezni, hogy azok „kizárólag azon szakmabelieket és hangtechnikai szakértőket célozzák, akik számára a mikrofonok alapvető munkaeszközök”, ahogy ezt a felperes javasolja. Ugyanis a mikrofonok – a felperes válaszbeadványában kért korlátozás nélkül – biztosan nagyobb közönséget céloznak, vagyis azokat a fogyasztókat is, akik azokat nem szakmai célokra használják.
40 Emlékeztetni kell továbbá, hogy a védjegy érintett közönség általi észlelését befolyásolja az érintett közönség figyelmi szintje, amely a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások függvényében változhat (a Bíróság C‑342/97. sz. Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3819. o.] 26. pontja). A jelen ügyben feltételezhetjük – mivel a mikrofonok kevésbé gyakori használati tárgyak és a mindennapi szükségleti cikkeknél nagyobb értékűek – a közönség figyelmének magas szintjét a szóban forgó termékek kiválasztása során.
A megkülönböztető képességről
41 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint magából az áru megjelenéséből álló térbeli védjegy megkülönböztető képességének mérlegelésekor alkalmazott szempontok nem különböznek a védjegyek más típusainak esetében alkalmazandó szempontoktól (lásd a fent hivatkozott Storck kontra OHIM ügyben hozott ítélet 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Következésképpen a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének értékelését a fenti 32. pontban említett szempontok alapján kell értékelni.
42 Ugyanakkor e szempontok alkalmazásakor az érintett közönség észlelése nem szükségszerűen azonos az áru formájából álló térbeli védjegy és az olyan szóvédjegy vagy ábrás védjegy esetében, amely az általa jelölt áruk külső megjelenésétől független megjelölésből áll. Az átlagfogyasztók ugyanis – bármiféle grafikai vagy szöveges elem hiányában – nem szoktak az áruk eredetére következtetni a formájuk vagy a csomagolásuk formája alapján, így nehezebbnek bizonyulhat a térbeli védjegy megkülönböztető képességét megállapítani, mint a szó- vagy ábrás védjegyét (lásd a fent hivatkozott Storck kontra OHIM ítélet 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
43 Ilyen körülmények között csak az olyan védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően alkalmas alapvető, gyártóra vagy forgalmazóra utaló megjelölés szerepének betöltésére (lásd a fent hivatkozott Storck kontra OHIM ügyben hozott ítélet 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
44 A jelen ügyben mindenekelőtt meg kell vizsgálni az arra alapított érveket, hogy az érintett közönség a mikrofonfej formáját eredet-megjelölésként észleli.
45 Erre vonatkozóan egyrészről meg kell állapítani, hogy – a felperes állításával ellentétben – a fellebbezési tanács semmiféle jogban való tévedést nem követett el azzal, hogy a megtámadott határozat 23. pontjában megállapította, hogy az érintett közönség észlelése nem szükségszerűen azonos az áru formájából álló térbeli védjegy és az olyan szóvédjegy vagy ábrás védjegy esetében, amely az általa jelölt áruk külső megjelenésétől független jelből áll. Ugyanis ezáltal a fellebbezési tanács egyáltalán nem gondolta, hogy a fogyasztó elvileg közömbös a forma mint a termékek származásának megjelölése iránt, vagy hogy egy mikrofonfej soha nem rendelkezhet a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel.
46 Másrészről a jelen ügyben az érintett közönség észlelésével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy önmagában az a körülmény, hogy az érintett termékek átlagos fogyasztója hozzáértő és magas szintű figyelmet fordít az érintett termékekre, nem elegendő annak megállapítására, hogy e termékek formájában általában eredet-megjelölést lát. Ugyanis abból, hogy e közönség feltételezhetően nagyobb figyelmet fordít a termék különböző technikai vagy esztétikai részleteire, nem következik automatikusan, hogy azt úgy látja, mint amelynek védjegy szerepe van. Márpedig az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a felperes nem hoz fel semmi konkrét bizonyítékot, amellyel az érintett ágazatban megállapítható lenne olyan gyakorlat, amely a különböző gyártók termékeit formájuk alapján megkülönböztetné. Ilyen bizonyítékok hiányában az az érv, miszerint a mikrofonfej alkalmas az érintett termékek egyedivé tételére, szintén nem elegendő.
47 Hozzá kell tenni, hogy – még ha a szóban forgó termékek átlagos fogyasztója a mikrofonfej formáját teljesen mértékben annak eredet-megjelöléseként képes is észlelni – e megállapítás nem jelenti azt, hogy minden mikrofonfejforma rendelkezik a közösségi védjegyként való lajstromozásához szükséges megkülönböztető képességgel. Ugyanis ilyen esetben a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének megállapítása érdekében meg kell még vizsgálni, hogy a szóban forgó forma rendelkezik‑e olyan jellemzőkkel, amelyek elegendőek ahhoz, hogy megragadják a közönség figyelmét (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑393/02. sz., Henkel kontra OHIM ügyben [egy fehér és átlátszó palack formája] 2004. november 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑4115. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
48 Azzal kapcsolatban, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik‑e megkülönböztető képességgel vagy sem, figyelembe kell venni az általa keltett együttes benyomást, ami nem összeegyeztethetetlen a védjegy megjelenítésére használt egyes elemek sorjában történő vizsgálatával. Célszerűnek mutatkozik ugyanis az átfogó értékelés során az érintett védjegy minden egyes alkotóelemét megvizsgálni (lásd a Bíróság C‑286/04. P. sz., Eurocermex kontra OHIM ügyben 2005. június 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5797. o.] 22. és 23. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 A bejelentett védjegy kérelmezőjének leírása szerint, amely úgy tűnik, pontosan megfelel a fenti 2. pontban ábrázoltnak, az említett védjegy a következő jellemzőkkel rendelkezik:
– egy fém körgyűrű;
– a körgyűrűre merőleges fémkeret;
– a körgyűrűtől a fémkeretig tartó, egymással szemben álló két rács félfej;
– kettő, a részben hiperbolikus ellipszis alakú gömb csúcsa felé közelítő, lapos formájú félfej.
50 Míg a felperes egyetértett a fellebbezési tanáccsal abban, hogy a fent említett első három elem számos más mikrofonfejre is jellemző, kiemeli, hogy a bejelentett védjegyet alkotó mikrofonfej jelentősen különbözik a mindennapi és hagyományos mikrofonfejektől, mivel a keret két oldalán a rácsozat szimmetrikusan belapul. Ugyanis az alapvetően henger alakú testen történő részleges síkmetszésből adódóan mindegyik felületnek szokatlan, részben hiperbolikus ellipszis formája van, amely elölnézetből és oldalról tisztán látható, és a bejelentett védjegy azonosító jelét képezi. A felperes kiemeli, hogy a fellebbezési tanács ezt a jellemzőt nem vette figyelembe, így a megkülönböztető képességgel kapcsolatos értékelését a szóban forgó védjegy helytelen elemzésére alapította.
51 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a bejelentett védjegy fellebbezési tanács által – a megtámadott határozat 25. pontjában – ábrázolt alkotóelemeinek leírásában nem említette a rács lapos formáját. Ebből a pontból azonban kitűnik az is, hogy következtetését – amely szerint a bejelentett védjegy nélkülöz minden további alkotóelemet, amely a terméket alkalmassá tehetné arra, hogy megjegyezhető legyen és egy meghatározott vállalkozás termékeként legyen azonosítható – az elbíráló által benyújtott iratok vizsgálatára alapította.
52 Márpedig a fellebbezési tanács iratainak vizsgálata megerősíti, hogy az elbíráló által említett számos mikrofonfejre jellemző ez a lapos forma úgy, hogy azok felülete egy „részben hiperbolikus ellipszis”. Ezenkívül a felperes maga is kijelenti, hogy az elbíráló által megadott példák között voltak „hasonló” vagy „analóg” mikrofonfejformák. A fellebbezési tanács aktájából ráadásul kitűnik, hogy a felperes néhány ilyen vállalkozással szemben hozott intézkedéseit az a tény indokolta, hogy azok a felperes védjegyével azonos vagy közel azonos jellemzőkkel rendelkező mikrofonfejet gyártottak vagy forgalmaztak.
53 Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a bejelentett védjegyet alkotó elemek leírásának hiányossága nem cáfolja a fellebbviteli tanács fent említett következtetését. Mindenesetre emlékeztetni kell, hogy a 40/94 rendelet logikája szerint a lajstromozás csak a kérelmező által az OHIM‑hoz benyújtott védjegy-bejelentési kérelem alapján és annak keretei között lehetséges. Ebből következik, hogy a bejelentett védjegy fellebbezési tanács általi leírása nem releváns a szóban forgó forma megkülönböztető képességének vizsgálata szempontjából, mivel csak a fenti 2. pontban szereplő forma képezheti a vizsgálat tárgyát (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑12/04. sz., Almdudler-Limonade kontra OHIM ügyben [Egy limonádés üveg formája] 2005. november 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑21. o.] 42. pontját és T‑15/05. sz., De Waele kontra OHIM ügyben 2006. május 31‑én hozott ítéletének [Kolbász formája] [EBHT 2006., II‑1511. o.] 36. pontját).
54 Márpedig hangsúlyozni kell, hogy a részben hiperbolikus ellipszis formájú rácsozat lapos formáján kívül a felperes a bejelentett védjegyet képező forma semmi olyan jellemzőjét nem mutatja be, amely önmagában vagy más elemekkel kombinálva lehetővé tenné az érintett közönség számára, hogy különbséget tegyen az ő termékei, illetve más vállalkozások termékei között. Az Elsőfokú Bíróságnak ebből arra kell következtetnie, hogy a bejelentett védjegyet képező forma és a fellebbezési tanács irataiban ábrázolt, részben hiperbolikus ellipszis formájú rácsozat lapos formájával jellemzett mikrofonok közötti lehetséges különbségek nem olyan jellegűek, hogy az érintett közönség figyelmét a szóban forgó termékek származásának megjelöléseként ragadják meg. Továbbá figyelembe véve a bejelentett védjegy és más vizsgált formák közötti hasonlóság mértékét, ezt a következtetést nem cáfolja az érintett közönség esetlegesen magas szintű figyelme a szóban forgó termékek kiválasztása során.
55 Ezenkívül az a tény sem cáfolja e következtetést, hogy a bejelentett védjegyet alkotó mikrofonfejforma mint olyan, semmiféle funkciót nem tölt be. Ugyanis amennyiben az érintett közönség úgy észleli a megjelölést, mint az áru vagy a szolgáltatás kereskedelmi származásának jelölését, az a tény, hogy a megjelölés egyidejűleg betölt‑e a kereskedelmi származást jelölő funkción kívüli más – például gyakorlati – funkciót is, nincs hatással annak megkülönböztető képességére (lásd az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott „a narancsszín árnyalata” ügyben hozott ítéletének 30. pontját).
56 A felperes azon érvével kapcsolatban, miszerint a bejelentett védjegy jelentősen különbözik a henger vagy gömb formájú mindennapi és hagyományos mikrofonfejektől, meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanács által meghatározott, az adott területen különleges ismeretekkel rendelkező érintett közönség nem csak a szóban forgó termékek mindennapi és hagyományos formáját, hanem azon kevésbé tipikus formákat is ismeri, amelyek a hozzá nem értők számára szokatlannak tűnnek. Márpedig az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a fellebbezési tanács iratában ábrázolt példák jogilag megkövetelt módon bizonyítják, hogy az érintett közönség hozzászokott az e jellemzővel rendelkező mikrofonfejformákhoz, amelyekről a felperes azt állítja, hogy a bejelentett védjegy „azonosító jele”, így tehát az ilyen típusú mikrofonfejek részét képezik a piac normáinak vagy szokásainak.
57 Azonban emlékeztetni kell arra, hogy a felperes vitatja az elbíráló példáinak relevanciáját. Az elbíráló által említett azon mikrofonokkal kapcsolatban, amelyeknek a fejformája hasonló a bejelentett védjegyet képező formához, megjegyzi, hogy a gyártóiknak le kellett mondani azok gyártásáról és forgalmazásáról, ahogyan erre hivatkozott a fellebbezési tanács előtt. Az elbíráló által említett használat nem létezik többé, és nem veszélyezteti többé a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét.
58 Ezzel kapcsolatban egyrészt az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a felperes által hivatkozott tényállítások nem voltak jogilag megkövetelt módon alátámasztva. Ugyanis ahogy az Elsőfokú Bíróság a tárgyaláson megjegyezte, a kereset indoklását tartalmazó beadványból vagy a mellékletekből nem tűnik ki, hogy a védintézkedések sikeresek voltak‑e az elbíráló által említett valamennyi hasonló formával szemben. Különösen ami a Røde mikrofont illeti, úgy tűnik, hogy védintézkedéseket csak a Kotec Music Elecronic német forgalmazó termékeivel kapcsolatban hoztak.
59 Másrészt meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács irataiból kitűnik, hogy a felperes egyes hasonló formákkal szembeni védintézkedéseket a védjegy-bejelentési kérelem benyújtásának időpontját követően hozott. Ilyen körülmények között a formákra vonatkozó e példák relevanciájának azon az alapon történő elutasítása, hogy a felperes versenytársai lemondtak azok használatáról, azt jelentené, hogy olyan védjegy lajstromozásáról lenne szó, amely a bejelentés időpontjában önmagában nélkülözné a tényleges megkülönböztető képességet. Márpedig ilyen következtetés nem elfogadható (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑280/01. sz., Daimler Chrysler kontra OHIM ügyben (Calandre-ügy) 2003. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑701. o.] 41. pontját).
60 Harmadszor az Elsőfokú Bíróság mindenesetre úgy véli, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 29. pontjában helyesen állapította meg azt, hogy a versenytárs vállalkozások által akár tévesen, akár helyesen elfogadott magatartás a jelen ügyben nem elegendő ahhoz, hogy a bejelentett védjegynek megkülönböztető képességet kölcsönözzön.
61 Ugyanis, mint ahogy fent kiemelésre került, az érintett közönség már hozzászokott a bejelentett védjegy formáját alkotó hasonló formákhoz, és ez az oka annak, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik önmagában megkülönböztető képességgel. Márpedig nincs okunk azt gondolni, hogy az a körülmény, hogy a versenytárs vállalkozásoknak le kellett mondaniuk a bejelentett védjegy formáját alkotó hasonló formájú termékeik gyártásáról vagy forgalmazásáról, hirtelen megváltoztatja az ágazat normáit vagy szokásait.
62 Hozzá kell tenni, hogy a bejelentett védjegy 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett megkülönböztető képességének a vizsgálata céljából a hasonló formákra hozott példák relevanciája (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑32/00. sz., Messe München kontra OHIM (electronica) ügyben 2000. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3829. o.] 47. pontját) nem vitatható azon az alapon, hogy az e formával rendelkező termékeket gyártó vagy forgalmazó harmadik személyek magatartása esetlegesen a tisztességtelen verseny (lásd e tekintetben a fent hivatkozott „egy limonádés üveg formája” ügyben hozott ítélet 51. pontját) vagy a védjegyekre vonatkozó nemzeti jogszabályokat sérthetik. Emlékeztetni kell ugyanis, hogy a közösségi védjegyek rendje szabályok együtteséből álló autonóm és sajátos célokat követő rendszer, alkalmazása független a nemzeti rendszerektől. Ennek következtében valamely közösségi védjegyként lajstromozható megjelölés jellemzőjét csak a vonatkozó közösségi szabályok alapján lehet értékelni (az Elsőfokú Bíróság T‑88/00. sz., Mag Instrument kontra OHIM ügyben („zseblámpa formája”) 2002. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑467. o.] 41. pontja és a fent hivatkozott „fehér és átlátszó palack formája” ügy 45. pontja). Mindent egybevetve a felperes nem bizonyította, hogy az elbíráló által említett formák nem tükrözik az érintett ágazat valódi normáit vagy szokásait.
63 Ilyen körülmények között az elbíráló által a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének vizsgálatra felhozott példák relevanciája nem cáfolható.
64 Ezenkívül a szóban forgó forma tervezése kiválóságának bizonyítékát illetően meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy egyes áruk magas szintű formatervezéssel bírnak, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az ezen áruk térbeli formájából álló megjelölés ab initio lehetővé teszi ezen áruknak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében (a fent hivatkozott Mag Instrument kontra OHIM ügyben hozott ítélet 68. pontja). Következésképpen helyes a fellebbezési tanács azon megállapítása, miszerint még ha a fogyasztók a bejelentett védjegy formatervezését esztétikai szempontból is észlelik, nem valószínű, hogy azt a termékek eredetére való utalásnak látnák (lásd a megtámadott határozat 25. pontját).
65 Továbbá elfogadhatóságának vizsgálata nélkül el kell utasítani a felperesnek elsőként a tárgyaláson felhozott azon érvét, miszerint a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 22. pontjában tévesen utal a Bíróság által hatályon kívül helyezett (lásd a fenti 25. pontot) SAT.2 ügyben hozott ítélet 36. pontjára. A megtámadott határozatból ugyanis kitűnik, hogy a fellebbezési tanács a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének hiányát azon az alapon állapította meg, hogy az csupán a formája miatt egyrészt nem rögzül a releváns fogyasztók emlékezetében, és másrészt nem mint valamely mikrofonfej formája azonosítható, hanem mint valamely meghatározott vállalkozás terméke (lásd a megtámadott határozat 25. pontját). Így a fellebbezési tanács nem a SAT.2 ügyben hozott ítélet 36. pontjában említett megállapítások alapján érvelt, hanem ragaszkodott annak meghatározásához, hogy a bejelentett védjegy lehetővé teszi‑e az érintett közönség számára, hogy megkülönböztesse a felperes termékeit a más vállalkozásoktól származó termékektől. Ennélfogva a megtámadott határozat 22. és 27. pontjában szereplő megállapítások ellenére a fellebbezési tanács határozatát a releváns kritériumok helyes alkalmazásával hozta meg a fenti 32. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően.
66 Végül szintén el kell utasítani a pervezető intézkedés és bizonyításfelvétel lefolytatására irányuló kérelmet (lásd a fenti 11. pontot). Az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy az ő feladata az ilyen intézkedések szükségességének a megítélése (a Bíróság C‑1999/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11177. o.] 67. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑1/90. sz. Pérez-Mínguez Casariego kontra Bizottság ügyben 1991. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑143. o.] 94. pontja). Márpedig a jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az egész eljárás alatt kellő információval rendelkezett, és a fellebbezési tanács fentiekben meghatározott irata elegendő elemet tartalmaz a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásából következő elutasítás indoklása megalapozottságának megállapításához.
67 A fentiekre való tekintettel a keresetet az Elsőfokú Bíróság elutasítja.
A költségekről
68 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Georg Neumann GmbH‑t kötelezi a költségek viselésére.
Cooke | García-Valdecasas | Labucka |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. szeptember 12‑i nyilvános ülésen.