A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)

2015. október 13.(*)

„Fellebbezés – Csatlakozó fellebbezés – Közszolgálat – Tisztviselők – Nyugdíjak – A nemzeti nyugdíjjogosultság átvitele – A nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat – Sérelmet nem okozó aktus – Az elsőfokú eljárásban benyújtott kereset elfogadhatatlansága – A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése – Jogbiztonság – Jogos bizalom – Egyenlő bánásmód”

A T‑104/14. P. sz. ügyben,

az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall, G. Gattinara és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)

fellebbezőnek

az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (teljes ülés) 2013. december 11‑i Verile és Gjergji kontra Bizottság ítélete (F‑130/11, EBHT‑KSZ, EU:F:2013:195) ellen benyújtott, ezen ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezése tárgyában,

a többi fél az eljárásban:

Marco Verile (lakóhelye: Cadrezzate [Olaszország])

és

Anduela Gjergji (lakóhelye: Brüsszel [Belgium])

(képviselik őket kezdetben: D. de Abreu Caldas, J.‑N. Louis és M. de Abreu Caldas, később: J.‑N. Louis és N. de Montigny ügyvédek)

felperesek az elsőfokú eljárásban,

A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, H. Kanninen és D. Gratsias (előadó) bírák,

hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. május 6‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az Európai Unió Bírósága alapokmánya I. mellékletének 9. cikke alapján előterjesztett fellebbezésében az Európai Bizottság az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (teljes ülés) 2013. december 11‑i Verile és Gjergji kontra Bizottság ítélete (F‑130/11, EBHT‑KSZ, EU:F:2013:195; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítette a Bizottság 2011. május 19‑i és május 20‑i, Anduela Gjergjinek, illetve Marco Verilének címzett „határozatait”.

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás, az elsőfokú eljárás és a megtámadott ítélet

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

2        A jogvita alapjául szolgáló tényállást a megtámadott ítélet a 14–20. pontjában (M. Verilét érintően) és a 21–27. pontjában (A. Gjergjit érintően) ismerteti.

3        M. Verile 2009. november 17‑én kérelmezte azon nyugdíjjogosultság átvitelét, amelyet a Bizottságnál való szolgálatba lépését megelőzően Luxemburgban szerzett meg, és ez utóbbi szolgálataitól 2010. május 5‑én megkapta a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó első javaslatot. E javaslat hét évben és kilenc hónapban állapította meg a korábbi szolgálati idő címén az Európai Unió nyugdíjrendszerében jóváírandó szolgálati időt. A javaslat emellett előírta, hogy mivel az ezt meghaladó tőketöbbletet nem lehet átváltani, azt kifizetik M. Verilének.

4        M. Verile elfogadta a fent említett 2010. szeptember 7‑i javaslatot, azonban 2011. május 20‑án az elsőt megsemmisítő és annak helyére lépő második javaslatot küldtek neki. Az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó szolgálati idő megegyezett az első javaslatban előírttal, azonban az M. Verilének kifizetendő tőketöbblet összegét csökkentették. A Bizottság e módosítást azzal indokolta, hogy az első javaslat az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VIII. melléklete 11. és 12. cikkének általános végrehajtási rendelkezései alapján készült számításon alapul, amely rendelkezéseket a Közigazgatási Tájékoztató 2004. június 9‑i 60–2004. számában közzétett, 2004. április 28‑i C (2004) 1588 bizottsági határozattal fogadtak el (a továbbiakban: ÁVR 2004), és a Közigazgatási Tájékoztató 2011. március 28‑i 17–2011. számában közzétett, a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének a nyugdíjjogosultság átviteléről szóló 11. és 12. cikkére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezésekről szóló, 2011. március 3‑i C (2011) 1278. sz. bizottsági határozat (a továbbiakban: ÁVR 2011) elfogadását követően újabb számítás elvégzésére volt szükség.

5        M. Verile elfogadta a második javaslatot, azonban azt követően panaszt nyújtott be, melyben azt kérte a kinevezésre jogosult hatóságtól, hogy vonja vissza a második javaslatot, és az ÁVR 2004 alapján teljesítse a nyugdíjjogosultságának az átvitelét. E panaszt a kinevezésre jogosult hatóság a 2011. augusztus 19‑i határozatával elutasította.

6        Akárcsak M. Verile, 2009. július 1‑jén A. Gjergji is kérelmezte azon nyugdíjjogosultság átvitelét, amelyet szolgálatba lépését megelőzően Belgiumban szerzett meg, és megkapta a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó első javaslatot. E javaslat öt évben, öt hónapban és két napban állapította meg az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó szolgálati időt, emellett előírta, hogy bizonyos összeget kifizetnek neki az átvitt tőkét meghaladó összeg címén. A. Gjergji 2010. szeptember 7‑én elfogadta ezen első javaslatot, azonban 2011. május 19‑én az elsőt megsemmisítő és annak helyére lépő második javaslatot küldtek neki. A második javaslat négy évre, tíz hónapra és tizenhét napra csökkentette az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó szolgálati időt, és már nem állapított meg visszatérítendő többletet az átvitt tőke után.

7        A. Gjergji elfogadta a második javaslatot, azonban később panaszt nyújtott be azzal szemben. E panasz ugyancsak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésén alapuló, arra irányuló kérelmet tartalmazott, hogy a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelét az első javaslat alapján teljesítsék. Egy 2011. augusztus 22‑i határozatban mind a panaszt, mind a kérelmet elutasították.

 Az elsőfokú eljárás és a megtámadott ítélet

8        2011. december 2‑án M. Verile és A. Gjergji keresetet indítottak a Közszolgálati Törvényszék előtt, melyet F‑130/11. szám alatt vettek nyilvántartásba, és amelyben a felperesek a Bizottság által nekik továbbított második javaslatok megsemmisítését, valamint az e javaslatokkal szemben benyújtott panaszaikat elutasító határozatok megsemmisítését kérték.

9        A Közszolgálati Törvényszék, miután megállapította, hogy a panaszokat elutasító határozatok nem rendelkeztek önálló tartalommal, ezért úgy kell tekintetni, hogy a kereset kizárólag a második javaslatok ellen irányul (a megtámadott ítélet 32. és 33. pontja), megvizsgálta a kereset elfogadhatóságát, melyet a Bizottság vitatott, és arra a következtetésre jutott, hogy a kereset elfogadható. A megtámadott ítélet 37–55. pontja a következőképpen szól:

„37      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a nyugdíjjogosultságnak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésében foglalt átviteli rendszere, amely lehetővé teszi a nemzeti nyugdíjrendszerek és az uniós nyugdíjrendszerek összehangolását, a nemzeti köz‑ vagy magánalkalmazásból, továbbá a nemzetközi alkalmazásból az uniós közigazgatási pályára lépés megkönnyítését, és az Uniónak már megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező személyzet legkedvezőbb kiválasztási lehetőségeinek biztosítását célozza (a C‑286/09. és C‑287/09. sz., Ricci egyesített ügyekben 2010. július 9‑én hozott végzés [EBHT 2010., I‑93. o.] 28. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      Ebben az összefüggésben az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága különösen arra a megállapításra jutott, hogy a tisztviselő részére jóváhagyás céljából továbbított nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatok olyan »határozatok«, amelyek kettős hatással járnak: egyrészt, az érintett tisztviselő számára a származás szerinti jogrendben fenntartják az általa a nemzeti nyugdíjrendszerben megszerzett jogosultságok összegét, másrészt pedig az uniós jogrendben bizonyos további feltételek megvalósulásától függően biztosítják e jogosultságoknak az uniós nyugdíjrendszerekben való figyelembevételét (a T‑90/07. P. és T‑99/07. P. sz., Belgium és Bizottság kontra Genette egyesített ügyekben 2008. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 2008., II‑3859. o.] 91. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

39      Az Elsőfokú Bíróság a maga részéről már azt is megállapította, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatok egyoldalú, a hatáskörrel rendelkező intézmény részéről semmiféle további intézkedést nem igénylő és az érdekeltnek sérelmet okozó jogi aktusnak minősülnek. Ellenkező esetben az ilyen jogi aktusok önmagukban nem vitathatók peres eljárás keretében, vagy legalábbis csak valamely későbbi – meg nem határozott időpontban kelt, az AIPN‑tól eltérő hatóságtól származó – határozat meghozatalát követően képezhetik panasz vagy kereset tárgyát. Az ilyen elemzés nem tartja tiszteletben sem a tisztviselők hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, sem pedig a személyzeti szabályzatban foglalt határidőkre vonatkozó szabályokból fakadó jogbiztonság követelményeit (a Közszolgálati Törvényszék F‑17/07. sz., Pouzol kontra Számvevőszék ügyben 2007. október 10‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑289. o. és II‑A‑1‑1643. o.] 52. és 53. pontja).

40      Végül ezt az ítélkezési gyakorlatot erősítette meg a Közszolgálati Törvényszék az F‑122/10. sz., Cocchi és Falcione kontra Bizottság ügyben 2012. december 11‑én hozott ítélet 37. és 39. pontjában, amely ítélet ellen a Törvényszék előtt a T‑103/13. P. sz. ügyszám alatt jelenleg is fellebbezés van folyamatban, amely ítéletben a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat sérelmet okozott az érintett tisztviselőnek.

41      A jelen ítélet fenti 38–40. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból végeredményben az következik, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat, amelyet a Bizottság hatáskörrel rendelkező szolgálata jóváhagyás végett továbbít a tisztviselő részére a jelen ítélet 35. pontjában leírt, több szakaszból álló közigazgatási eljárás keretében, egyoldalú, az eljárási kerettől – amelyben azt meghozták – elválasztható, az intézményhez kötött, ex lege az intézményhez rendelt hatáskör alapján elfogadott jogi aktus, mivel az közvetlenül azon egyéni jogból ered, amelyet a személyi szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése a tisztviselők és az alkalmazottak számára az Uniónál való szolgálatba lépésükkor kifejezetten biztosít.

42      Ugyanis ennek a kötött hatáskörnek a gyakorlása olyan jóváírásra vonatkozó ajánlat elkészítésére kötelezi a Bizottságot, amely minden olyan releváns adatot alapul vesz, amelynek az érintett nemzeti vagy nemzetközi hatóságok részéről történő begyűjtésére a Bizottság éppen az előbbi és az utóbbi közötti szoros egyeztetés és jóhiszemű együttműködés keretében köteles. Az ilyen nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatra következésképpen nem lehet az intézmény szolgálatainak arra irányuló »egyszerű szándéka« megnyilvánulásaként tekinteni, hogy azzal tájékoztatják az érintett tisztviselőt, arra várva, hogy ténylegesen megkapják a jóváhagyását, ezt követően pedig arra, hogy begyűjtik a tőkét, ami lehetővé teszi a jóváírást. Épp ellenkezőleg, az ilyen javaslat az intézmény részéről arra irányuló szükséges kötelezettségvállalásnak minősül, hogy a tisztviselőt a nyugdíjjogosultság átvitele tekintetében megillető jogának – amely jogot a tisztviselő az átvitel iránti kérelem benyújtásával gyakorolta – hatékony végrehajtását pontosan teljesítse. Az aktualizált tőkeérték uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele a maga nemében a nemzeti vagy nemzetközi hatóságokra háruló megkülönböztetett kötelezettség végrehajtásának minősül, és az szükséges ahhoz, hogy a nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele iránti teljes eljárás végbemenjen.

43      Ezért a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének végrehajtása céljához kapcsolt hatáskör gyakorlása arra kötelezi a Bizottságot, hogy kellő gondossággal járjon el, lehetővé téve ezzel a tisztviselő számára, aki a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének végrehajtását kérelmezte, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot úgy hagyhassa jóvá, hogy teljes körűen ismeri az ügyet, mind a jóváírható, személyzeti szabályzat szerinti nyugdíjra jogosító szolgálati idő meghatározására vonatkozó számításokhoz szükséges adatok, mind pedig a kiszámítás módjára az »átvitel iránti kérelem időpontjában« vonatkozó szabályok tekintetében, ahogyan azt a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének szövege pontosítja, amikor előírja, hogy az intézmény, amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, a tisztviselő alapilletménye, életkora és az átvitel iránti kérelem időpontjában érvényes átváltási árfolyam figyelembevételével, az általános végrehajtási rendelkezések segítségével »megállapítja« azon »nyugdíjra jogosító szolgálati időt«, amelyet jóvá kell írni.

44      A fentiek összességéből következik, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat olyan jogi aktus, amely sérelmet okoz azon tisztviselőnek, aki a nyugdíjjogosultságának átvitele iránti kérelmet benyújtotta.

45      Ezt a következtetést erősítik meg a lentiekben kifejtett megfontolások is.

46      Először is, elfogadva a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatban kifejtett korábbi gyakorlatot, az ÁVR 2011 8. cikkében immár kifejezetten előírja, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat tisztviselő által történő jóváhagyása, amennyiben azt egyszer megadta, »visszavonhatatlan«. Márpedig a tisztviselő által egyszer megadott jóváhagyás visszavonhatatlansága csak akkor igazolható, ha a Bizottság a maga részéről az érintett részére elkészítette a javaslatot, az abban foglaltakat pedig kellő gondossággal számította ki és dolgozta fel, és amely javaslat köti a Bizottságot, amennyiben arra kötelezi, hogy az érintett jóváhagyása esetén a javaslat alapján folytassa le az átviteli eljárást.

47      Másodszor, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot főszabály szerint olyan számítási módszer alapján kell elkészíteni, amely megegyezik azzal a módszerrel, amelyet abban az időpontban alkalmaznak, amikor a származási hely szerinti nemzeti vagy nemzetközi nyugdíjbiztosítótól véglegesen átvitt teljes tőke beérkezik az uniós nyugdíjpénztárhoz.

48      Ami adott esetben a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat időpontja és a véglegesen átvitt tőke beérkezésének időpontja között legfeljebb változhat, az a szóban forgó összeg nagysága, mivel az aktualizált átvihető tőke összege az átvitel iránti kérelem időpontjában – például az árfolyamváltozások függvényében – eltérhet az azon időpontban fennálló tőke összegétől, amelyben azt ténylegesen átvitték. Azonban még ez utóbbi esetben is, ami egyébként csak az eurótól eltérő devizában kifejezett tőke átvitelének esetét érintheti, a két értékre alkalmazott számítási módszer megegyezik.

49      Harmadszor, a Bizottság azon érve, amely szerint kizárólag az átvitt tőke beérkezését követően hozott jóváírásról szóló határozat okoz sérelmet az érintett tisztviselőnek, világosan szembemegy a nyugdíjjogosultság átvitelére irányuló közigazgatási eljárás céljával. Ezen eljárás célja pontosan az, hogy az ügy teljes körű ismeretében és az összes nyugdíjjárulékának az uniós nyugdíjrendszerbe történő végleges átvitelét megelőzően lehetővé tegye az érintett tisztviselő számára annak eldöntését, hogy számára a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságának az uniós tisztviselőként megszerzett nyugdíjjogosultsággal való kumulálása, vagy épp ellenkezőleg, e jogosultság nemzeti nyugdíjrendszerben tartása jár‑e nagyobb előnnyel (lásd a Belgium és Bizottság kontra Genette ügyben hozott ítélet 91. pontját). Ugyanis a Bizottság érve arra kötelezné az érintett tisztviselőt, hogy vitassa a Bizottság szolgálatai által azon jóváírható nyugdíjra jogosító szolgálati idő kiszámítására használt módszert, amelyre csak azt követően szerez jogosultságot, ha a véglegesen átvitt tőke a származási hely szerinti nemzeti vagy nemzetközi nyugdíjpénztártól beérkezik a Bizottsághoz, ami a gyakorlatban magának a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése által a tisztviselőre ruházott azon jognak a lényegét üresítené ki, hogy dönthet a nyugdíjjogosultsága átviteléről, vagy annak a származási hely szerinti nemzeti vagy nemzetközi nyugdíjpénztárban tartásáról.

50      Végül, negyedszer, nem állapítható meg, ahogyan azt a Bizottság teszi, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatok pusztán előkészítő aktusok lennének, mivel a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati időt az »átvitt tőke alapján« számolják ki.

51      E tekintetben, először is, emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének szövegéből következik, hogy az érintett intézmény először a »tisztviselő alapilletménye, életkora és az átvitel iránti kérelem időpontjában érvényes átváltási árfolyam figyelembevételével« »megállapítja« a nyugdíjra jogosító szolgálati időt, és hogy ezután az így megállapított nyugdíjra jogosító szolgálati időt az uniós nyugdíjrendszer szerint az »átvitt tőke alapján« veszi figyelembe.

52      Ezt a megfogalmazást erősíti meg az ÁVR 2004 7. cikke és az ÁVR 2011 7. cikke. Ugyanis e cikkek szövege mindkét esetben úgy rendelkezik, hogy a jóváírható nyugdíjra jogosító szolgálati időt a »megszerzett jogosultságoknak megfelelő összeg alapján […], az átvitel iránti kérelem nyilvántartásba vételének időpontja és az átvitel tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeg levonása után kell kiszámolni«.

53      Az ÁVR 2004 7. cikkének (2) bekezdése – az ÁVR 2011 ugyanezen rendelkezéséhez hasonlóan – pontosítja, hogy a jóváírható nyugdíjra jogosító szolgálati időt »ezután az átvitt összeg alapján […] számolják ki«, az ugyanezen bekezdés első francia bekezdésében szereplő matematikai képletnek megfelelően.

54      A fent hivatkozott rendelkezésekből tehát az következik, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatokat a kérelem nyilvántartásba vételének időpontjában átvitt – a nemzeti vagy nemzetközi hatóságok által a Bizottsággal közölt – összeg alapján kell kiszámítani, amelyből adott esetben az átvitel iránti kérelem nyilvántartásba vételének időpontja és az átvitel tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeget le kell vonni, mivel ezt a pénzbeli különbséget az uniós nyugdíjrendszernek nem kell viselnie.

55      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó második javaslatok olyan jogi aktusok, amelyek sérelmet okoznak, és hogy a megsemmisítés iránti kereseti kérelmek megalapozottak.”

10      Ezt követően a Közszolgálati Törvényszék együttesen vizsgálta a kereset első és második jogalapját, amelyekkel a Közszolgálati Törvényszék szerint (a megtámadott ítélet 72. pontja) a felperesek lényegében jogellenességi kifogást terjesztettek elő az ÁVR 2011 9. cikke tekintetében, amiatt hogy e cikk az ÁVR 2011 visszamenőleges alkalmazását írja elő a nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó, 2009. január 1‑je után benyújtott kérelmekre, mint amilyenek M. Verile és A. Gjergji kérelmei.

11      A Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a fent említett jogellenességi kifogás megalapozott (a megtámadott ítélet 108. pontja), következésképpen az M. Verilének és A. Gjergjinek címzett első javaslatok egyáltalán nem voltak jogellenesek és azokat nem is lehetett visszavonni, mivel az M. Verile és A. Gjergji nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmére az ÁVR 2004‑et kell alkalmazni (a megtámadott ítélet 109. és 110. pontja). A Közszolgálati Törvényszék ezért megsemmisítette a Bizottság 2011. május 19‑i és május 20‑i, A. Gjergjinek, illetve M. Verilének címzett „határozatait”.

 A Törvényszék előtti eljárás és a felek kérelmei

12      A Törvényszék Hivatalához 2014. február 17‑én benyújtott beadványában a Bizottság előterjesztette a jelen fellebbezést. 2014. május 5‑én M. Verile és A. Gjergji válaszbeadványt nyújtottak be.

13      Az írásbeli szakasz 2014. szeptember 8‑án zárult le.

14      2014. szeptember 16‑i levelükben M. Verile és A. Gjergji a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 146. cikke alapján indokolással ellátott kérelmet nyújtott be az eljárás szóbeli szakasza keretében történő meghallgatásuk iránt.

15      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (fellebbezési tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt. 2015. április 13‑i végzésével a fellebbezési tanács elnöke elrendelte a jelen ügynek a T‑103/13 P. sz., Bizottság kontra Cocchi és Falcione, valamint a T‑131/14. sz., Teughels kontra Bizottság ügyekkel való egyesítését, a szóbeli szakasz és az ítélethozatal céljából.

16      Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. és 144. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék felhívta a Bizottságot bizonyos kérdések megválaszolására és bizonyos dokumentumok benyújtására. A Bizottság az előírt határidőn belül eleget tett e kéréseknek.

17      A 2015. május 6‑i tárgyaláson a felek előadták szóbeli előterjesztéseiket és válaszoltak a Törvényszék által feltett kérdésekre.

18      2015. június 8‑i végzésével a Törvényszék (fellebbezési tanács) elrendelte a szóbeli szakasz újbóli megnyitását. Pervezető intézkedés keretében felhívta a feleket arra, hogy foglaljanak állást a jelen ügynek a T‑103/13 P. sz. és a T‑131/14. sz. ügyektől az ítélethozatal céljából történő esetleges elkülönítésével kapcsolatban.

19      A felek meghallgatását követően a 2015. július 7‑i határozattal a jelen ügyet elkülönítették a T‑103/13 P. sz. és a T‑131/14. sz. ügyektől. Ugyanezen a napon hozott határozatával a Törvényszék ismét lezárta a szóbeli szakaszt.

20      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–        rendelje el, hogy a felek maguk viselik a fellebbezéssel összefüggésben felmerült saját költségeiket;

–        M. Verilét és A. Gjergjit kötelezze a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás költségeinek viselésére;

21      M. Verile és A. Gjergji azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a fellebbezést;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

 A fellebbezésről

22      Fellebbezésének alátámasztása érdekében a Bizottság négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a „sérelmet okozó aktus fogalmának megsértésére” vonatkozik, és ezzel lényegében azt rója fel a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor elfogadhatónak ítélte M. Verile és A. Gjergji keresetét. A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítéletet hivatalból vizsgált jogalapra alapozta, amelyről nem folytattak kontradiktórius vitát. A harmadik jogalap a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének és a tisztviselő által a szolgálatba lépését megelőzően megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó rendelkezések értelmezésével kapcsolatos téves jogalkalmazásra vonatkozik. Végül a negyedik jogalap téves jogalkalmazásra vonatkozik, mivel a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy M. Verile és A. Gjergji jogai az ÁVR 2011 hatálybalépésének pillanatában már teljesen kialakultak.

23      Először az első jogalapot kell megvizsgálni.

24      A Bizottság lényegében azzal érvel, hogy a Közszolgálati Törvényszék téves jogalkalmazás következtében állapította meg, hogy az intézmény által a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése alapján a tisztviselőjének vagy alkalmazottjának címzett nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat sérelmet okozó aktusnak minősül. A Bizottság véleménye szerint az ilyen javaslat közbenső intézkedésnek minősül, amelynek célja az érintett által valamely más rendszerben megszerzett jogosultságainak az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelére vonatkozó határozat előkészítése. Ebből következik, hogy az ilyen javaslat visszavonásáról szóló határozat szintén nem minősül sérelmet okozó aktusnak, és nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát. A Bizottság több érvet is felsorakoztat a Közszolgálati Törvényszék által álláspontjának alátámasztására tett megállapítások megcáfolása érdekében.

25      M. Verile és A. Gjergji vitatják ezen érvelést. Azt állítják, hogy nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat igenis sérelmet okozó aktus, mivel a nemzeti jog szerint „ajánlattételhez” hasonlítható, amely attól a pillanattól kezdve, hogy megfelel az alkalmazandó jognak, visszavonhatatlanná válik. M. Verile és A. Gjergji szerint az ilyen javaslat „a személyzeti szabályzat alapján a tisztviselőt megillető jogosultság érvényesítéséből fakadó kötelezettség”.

26      M. Verile és A. Gjergji hozzáteszik, hogy a javaslat megváltoztatja az érintett tisztviselő jogi helyzetét, mivel e javaslatból kiindulva határozzák meg az aktualizált tőke és az annak megfelelő nyugdíjszerző szolgálati évek kiszámítását lehetővé tevő összes számítási paramétert. Végül arra hivatkoznak, hogy a Bizottság elméletének elfogadása esetén az érintett tisztviselő meg volna megfosztva a hatékony jogorvoslattól.

27      Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében az Európai Unió Bíróság rendelkezik hatáskörrel az Unió és az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az érintett személynek sérelmet okozó aktus jogszerűségére vonatkozik.

28      Ahogyan az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, csak azok a kötelező joghatásokat kiváltó jogi aktusok tekinthetők sérelmet okozó aktusoknak, amelyek az érdekeltek jogi helyzetének jelentős módosításával az érdekeltek jogi helyzetét közvetlenül és azonnal érintik (lásd: 1987. január 21‑i Stroghili kontra Számvevőszék ítélet, 204/85, EBHT, EU:C:1987:21, 6. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 1994. június 15‑i Pérez Jiménez kontra Bizottság ítélet, T‑6/93, EBHT‑KSZ, EU:T:1994:63, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29      Ezért meg kell vizsgálni, hogy a tisztviselő vagy az alkalmazott által a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése alapján előterjesztett, a valamely más nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmet követően az intézmény által a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak címzett, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése szerinti sérelmet okozó aktusnak minősül‑e.

30      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy noha a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 40. pontjában emlékeztetett arra, hogy már megállapítást nyert, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat az érintett tisztviselőnek sérelmet okozó aktus volt, nem jelölte meg azon kötelező joghatásokat, amelyek a javaslat megfogalmazásakor az érdekelt jogi helyzetét érintették.

31      Az egyetlen jelzés a megtámadott ítélet 42. pontjának harmadik mondatában szerepel, amelyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat „az intézmény részéről arra irányuló szükséges kötelezettségvállalásnak minősül, hogy a tisztviselőt a nyugdíjjogosultság átvitele tekintetében megillető jogának – amely jogot a tisztviselő az átvitel iránti kérelem benyújtásával gyakorolta – hatékony végrehajtását pontosan teljesítse”.

32      Ebből következően meg kell vizsgálni, hogy a Közszolgálati Törvényszék fenti 31. pontban hivatkozott megállapításait is figyelembe véve a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat olyan kötelező joghatásokat vált‑e ki, amelyek a címzettjének jogi helyzetét közvetlenül és azonnal érintik, és igenlő válasz esetén azonosítani kell e joghatásokat.

33      A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Az a tisztviselő, aki azt követően lép a[z] [Unió] szolgálatába, hogy:

–        egy közigazgatási hatóság, illetve nemzeti vagy nemzetközi szervezet szolgálatából kilépett,

vagy

–        munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenykedett,

beiktatását [helyesen: jogosult a véglegesítését] követően, de az öregségi nyugdíjra a személyzeti szabályzat 77. cikke szerinti jogosultság elnyerése előtt az ilyen szolgálat vagy tevékenység révén szerzett nyugdíjjogosultság – az átruházás tényleges időpontjának megfelelően naprakésszé tett – tőkeértékét a[z] [Uniónak] befizettetni.

Ilyen esetben az intézmény, amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, a tisztviselő alapilletménye, életkora és az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontjában érvényes átváltási árfolyam figyelembevételével, az általános végrehajtási rendelkezések segítségével megállapítja azon nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket a[z] [Unió] nyugdíjrendszerében a korábbi szolgálati jogviszonyra tekintettel az átruházott [helyesen: átvitt] tőke alapján, az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontja és az átruházás [helyesen: átvitel] tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeg levonása után a tisztviselő számára jóvá kell írni.

A tisztviselők minden érintett tagállam és nyugdíjpénztár tekintetében csak egyszer élhetnek ezzel a rendelkezéssel.”

34      Meg kell jegyezni, hogy „az általános végrehajtási rendelkezések segítségével” mondatrész, amely e rendelkezés második bekezdésében szerepel, nyilvánvalóan nem értelmezhető úgy, hogy az érdekelt valamely más nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságának az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele következtében az érdekelt javára elismert, nyugdíjszerző szolgálati évek számának meghatározását közvetlenül az általános végrehajtási rendelkezések végeznék, amelyeket az egyes intézmények maguk jogosultak elfogadni. Ahogyan a nevük is jelzi, az általános végrehajtási rendelkezések általános hatályú aktusnak minősülnek, amelyeket a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 11. és 12. cikke alapján fogadnak el.

35      Ezért a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy minden intézmény általános végrehajtási rendelkezések útján maga határozza meg a tisztviselő által valamely más nyugdíjrendszerben megszerzett jogosultságok tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele következtében jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számának kiszámítási módját. E számítási módnak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében jelzett paramétereken kell alapulnia, vagyis az egyes tisztviselők alapilletményén, életkorán és az átvitel iránti kérelem időpontjában alkalmazandó átváltási árfolyamon.

36      Az egyes tisztviselők javára a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőke formájában történő, az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele következtében konkrétan jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számát egyedi jogi aktus állapítja meg az általános végrehajtási rendelkezésekben meghatározott módszer e tisztviselő egyedi esetére való alkalmazásával.

37      Emlékeztetni kell arra is, hogy ahogyan azt a Törvényszék az 1993. december 14‑i Calvo Alonso‑Cortés kontra Bizottság végzésben (T‑29/93, EBHT, EU:T:1993:115, 46. pont) megállapította, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdéséből következik, hogy valamely uniós intézmény nem végezheti el maga a tisztviselő által a saját országában megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelét, és csak azt követően ismerheti el és határozhatja meg a korábbi szolgálati idő alapján a saját rendszerében jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számát, hogy az érintett tagállam meghatározta az átvitel módját.

38      Ugyanis, ahogyan azt a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 42. pontjában maga is elismeri, a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőke formájában történő átvitele „szükséges ahhoz, hogy a nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele iránti teljes eljárás végbemenjen”.

39      Egyrészt e megfontolásokból kitűnik, hogy az intézmény, amelyhez az érdekelt tartozik, csak azt követően ismerheti el az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati éveket, hogy a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőke formájában történő átvitele végbement.

40      Másrészt ebből az következik, hogy az ilyen nyugdíjszerző szolgálati évek csak akkor és olyan mértékben ismerhetők el az érdekelt javára, ha a kérdéses intézmény által elfogadott általános végrehajtási rendelkezésekben előírt számítási módszer alkalmazásából az következik, hogy ezen évek tényleges megfelelnek az uniós nyugdíjrendszerbe átvitt tőkének, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének megfelelően levonva az átvitel iránti kérelem időpontja és az átvitel tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeget.

41      Másként fogalmazva, az érdekelt javára semmiféle jóváírást nem végeznek el, ha az nem felel meg az uniós nyugdíjrendszerbe ténylegesen átvitt tőkének.

42      Közelebbről a fenti megfontolásokból az is következik, hogy amikor a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése és az annak végrehajtására elfogadott általános rendelkezések alapján, a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének átvitelét követően az Unió valamely intézménye konkrétan meghatározza az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számát, mérlegelést nem engedő hatáskörben jár el, így semmiféle mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik.

43      Ezt követően meg kell vizsgálni azon eljárást, amelyet a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem esetén követni kell, ahogyan ezen eljárás mind az alkalmazandó rendelkezésekből, mind a Bizottság által a saját gyakorlatát illetően adott magyarázatából következik.

44      Meg kell állapítani, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat közlése nem szerepel kifejezetten a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében. E rendelkezés csupán az érdekelt kérelmét említi, amely az érintett által korábbi tevékenységei révén megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átviteléhez vezet, és ezen átvitel következtében az ugyanezen rendelkezésben előírt módszernek megfelelően az érdekelt javára az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számának meghatározását eredményezi.

45      Mivel a megtámadott ítélet 42 és 43. pontját e tekintetben úgy kell érteni, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése „hatáskört” biztosít a Bizottság számára arra, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot közöljön a tisztviselővel, aki a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmet terjesztett elő, meg kell jegyezni, hogy sem a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdéséből, sem más rendelkezésből vagy elvből nem következik, hogy az intézmény, amelyhez az érdekelt benyújtotta a nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmét, köteles neki javaslatot küldeni, jelezve az esetleges átvitel eredményeként keletkező további nyugdíjszerző szolgálati éveket.

46      Másfelől a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó javaslat közlésének kötelezettsége nem következik sem az ÁVR 2004‑ből, sem az ÁVR 2011‑ből. Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 137. cikke 2. §‑ának megfelelően a Közszolgálati Törvényszéknek az elsőfokú eljárásban továbbított iratok között szereplő e szövegek egyike sem írja elő, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelét kérő tisztviselőnek vagy alkalmazottnak a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot kell küldeni.

47      Ezért úgy tűnik, hogy az ilyen javaslat érdekeltnek való továbbításában álló gyakorlatot a Bizottság önként fogadta el és adott esetben az Unió más intézményei is alkalmazzák. Nyilvánvaló, hogy e gyakorlat célja az, hogy a szolgálatba lépését megelőző tevékenységei révén más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe való esetleges átviteléhez fűződő érdekét jelző tisztviselő vagy alkalmazott számára biztosítsa az ahhoz szükséges információkat, hogy megalapozott döntést hozhasson ezen átvitel elvégeztetéséről.

48      E tekintetben a Bizottságnak a megtámadott ítélet 35. pontjában összefoglalt és a Bizottság Törvényszékhez benyújtott írásbeli beadványaiban megismételt magyarázatából kitűnik, hogy a nyugdíjjogosultságok uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelére irányuló eljárás a gyakorlatban öt szakaszból áll: először az érdekelt erre irányuló kérelmet terjeszt elő; másodszor, az érintett külső nyugdíjpénztár közli a Bizottság illetékes szervezeti egységével az átvihető tőke összegét, amely ezen információ alapján javaslatot tesz az érdekeltnek; harmadszor az érdekelt elutasítja vagy elfogadja a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot; negyedszer, a javaslat elfogadása esetén a Bizottság kéri és megkapja az érintett tőkeösszeg Uniónak való átvitelét; végül ötödször a Bizottság az érdekelt jogait megállapító határozatot hoz. A Bizottság szerint kizárólag ezen utolsó határozat minősül sérelmet okozó aktusnak.

49      Ebből következik, hogy a gyakorlatban a Bizottság a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében előírt átviteli eljárás három szakaszához (az érdekelt kérelme; tőkeátvitel; a nyugdíjszerző szolgálati évek számának meghatározása) két szakaszt hozzáadott (nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat; az érdekelt általi elfogadás, amellyel hozzájárul az átvitelhez). A Bizottság ezáltal lehetőséget ad az érdekeltnek, hogy „javaslat” formájában a lehető legpontosabb tájékoztatást kapja a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele esetén számára elismert jogok terjedelméről. A Bizottság azt is lehetővé teszi számára, hogy miután ezen információkat megkapta, véget vessen az eredeti kérelme alapján indult eljárásnak, anélkül, hogy az számára bármilyen következménnyel járna. Ugyanis a valamely más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága átvitelére csak akkor kerül sor, ha a javaslat átvételét követően megerősíti ezen átvitelre vonatkozó szándékát.

50      Meg kell állapítani, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat közlését követően az érdekelt jogi helyzete változatlan. Ugyanis, ahogyan az a fenti 39–41. pontban már szerepel, a nyugdíjra jogosító szolgálati évek felperes javára történő semmiféle jóváírására nem kerül sor a mindaddig, amíg a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságnak az uniós nyugdíjrendszerbe való, tőke formájában történő átvitele nem történt meg. Márpedig a javaslat érdekeltnek való továbbításakor ezen átvitel még nem történt meg. A Bizottság csak azt követően kéri az érintett külső nyugdíjpénztártól az érdekelt által megszerzett jogosultság tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét, hogy az érdekelt, miután megkapta a javaslatot, hozzájárul az átviteli eljárás folytatásához.

51      A Bizottság által tett javaslat „kötelezettségvállalásnak” minősítése, ahogyan azt a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 42. pontjában tette, nem vezethet más következtetésre. A Közszolgálati Törvényszék szerint a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat „az intézmény részéről arra irányuló szükséges kötelezettségvállalás[nak] [minősül], hogy a tisztviselőt a nyugdíjjogosultság átvitele tekintetében megillető jogának – amely jogot a tisztviselő az átvitel iránti kérelem benyújtásával gyakorolta – hatékony végrehajtását pontosan teljesítse”.

52      Márpedig ahogyan azzal a Bizottság helyesen érvel, az érintett intézmény azon kötelezettsége, hogy pontosan teljesítse a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében előírt, a nyugdíjjogosultság átvitelére vonatkozó jog hatékony végrehajtását közvetlenül ez utóbbi rendelkezés szövegéből következik. Még ha feltételezzük is, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot a Közszolgálati Törvényszék által említett értelemben vett „kötelezettségvállalásként” kell értelmezni, az érintett intézmény csupán arra vállalna kötelezettséget, hogy helyesen alkalmazza az érdekelt helyzetére a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdését és az általános végrehajtási rendelkezéseket. Márpedig az érintett intézmény e kötelezettsége közvetlenül a kérdéses rendelkezésekből fakad, kifejezett kötelezettségvállalás hiányában is. Következésképpen az ilyen kötelezettségvállalásból nem származik újabb kötelezettség a kérdéses intézményre nézve, sem ebből következően az érdekelt jogi helyzetének megváltozása.

53      Nem fogadható el az sem, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat megváltoztatja az érdekelt jogi helyzetét azáltal, hogy ez utóbbi javára jogot biztosít az e javaslatban jelzett nyugdíjszerző szolgálati évek számának az uniós nyugdíjrendszerben való elismerésére, amennyiben jóváhagyja a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok e rendszerbe való átvitelét. E jog magában foglalná a javaslatot továbbító intézmény részéről fennálló azon kötelezettséget, hogy az átvitel végrehajtásakor automatikusan elismerje az érdekelt számára a javaslatban jelzett nyugdíjszerző szolgálati évek számát.

54      A nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat és az abban fakadó joghatások ilyen minősítése végső soron nem egyeztethető össze a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének szövegével.

55      E rendelkezés először is azon „jogosultságra” utal, hogy az abban említett helyzetek valamelyikében lévő tisztviselő „befizettesse [az Uniónak] azon nyugdíjjogosultság […] tőkeértékét”, amelyet a korábbi tevékenysége révén szerzett. Ezt követően e rendelkezés kimondja, hogy „[i]lyen esetben az intézmény […], amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, […] megállapítja azon nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket a[z] [Unió] nyugdíjrendszerében a korábbi szolgálati jogviszonyra tekintettel az átruházott tőke alapján […] jóvá kell írni”.

56      Ebből következik, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének megfelelően a valamely más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét kérő tisztviselő javára elismert nyugdíjszerző szolgálati évek számának tényleges meghatározására szükségszerűen a tényleges átvitelt követően kerül sor, „az átruházott tőke alapján”. Ezért nem tekinthető úgy, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő meghatározására vonatkozó javaslat, amelyet jellegénél fogva ezen átvitelt megelőzően közölnek, elvégezheti e meghatározást.

57      A fenti 37. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat és a fenti 38–42. pontban tett megállapítások megerősítik e következtetést.

58      Ugyanis a jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek száma a korábbi jogosultság tőkeértékének nyugdíjra jogosító szolgálati idővé történő átváltási módszer alkalmazásából következik, amely módszert a kérdéses intézmény által a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének megfelelően elfogadott általános végrehajtási rendelkezések írják elő.

59      Ha úgy tekintenénk, hogy a Bizottság köteles minden esetben elismerni a tisztviselő javára a javaslatban jelzett nyugdíjszerző szolgálati évek számát, az bizonyos esetekben a nyugdíjszerző szolgálati évek eltérő számának elismeréséhez vezetne, mint amely a releváns általános végrehajtási rendelkezésekben előírt módszer helyes alkalmazásából következik. Közömbös, hogy a javaslatban jelzett nyugdíjszerző szolgálati évek száma és a fent említett módszer alkalmazásából következő szám közötti eltérés magyarázata az egyrészt az érdekelt által valamely más rendszerben megszerzett jogosultságnak az e rendszer felelősei által a Bizottsággal közölt és így a javaslat kidolgozásakor figyelembe vett tőkeértéke, másrészt a ténylegesen (az átvitel iránti kérelem időpontja és az átvitel tényleges időpontja közötti esetleges tőkenövekedésnek megfelelő összeg levonása után) átvitt tőkeérték között fennálló különbség, vagy a javaslat elkészítésekor a nyugdíjra jogosító szolgálati évek hibásan alkalmazott kiszámítási módja. Ami lényeges az az, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének és a fenti 38–42. pontban kifejtett megfontolásoknak megfelelően a Bizottság nem ismerhet el az érdekelt javára eltérő számú nyugdíjszerző szolgálati évet, mint amely szám az általános végrehajtási rendelkezésekben előírt átváltási módszer alapján az uniós nyugdíjrendszerbe ténylegesen átvitt tőkének megfelel.

60      A Közszolgálati Törvényszék által a megtámadott ítélet 47., 48. és 50–54. pontjában kifejtett megfontolások nem vezethetnek eltérő következtetésre. A Közszolgálati Törvényszék lényegében abból az előfeltevésből indult ki, hogy a javaslat elkészítésekor figyelembe vett tőkeérték azonos lesz az átvitel végrehajtásakor figyelembe veendő tőkeértékkel, mivel a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdése második albekezdése utolsó mondatának megfelelően „az átruházás iránti kérelem időpontja és az átruházás tényleges időpontja közötti tőkenövekedést” nem veszik figyelembe az érdekelt javára az uniós nyugdíjrendszerben jóváírandó nyugdíjszerző szolgálati évek számának meghatározásakor.

61      Márpedig, függetlenül attól, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem vette számításba a hiba lehetőségét, akár azon nyugdíjrendszer felelősei részéről, amelyhez az érdekelt korábban tartozott, akár maga a Bizottság részéről, amely hiba befolyásolhatja az érdekelttel közölt javaslat tartalmát, elegendő arra rámutatni, hogy a kérdéses megfontolások végeredményben nem változtatnak semmit azon a tényen, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdése szövegének megfelelően az érdekelt javára a más nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok címén jóváírt nyugdíjra jogosító szolgálati idő meghatározására csak azt követően kerülhet sor, hogy az e jogosultságok tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele megtörtént.

62      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó olyan javaslat, mint amelyre M. Verile és A. Gjergji Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott keresete vonatkozik, nem vált ki a címzettje jogi helyzetét annak jelentős módosításával közvetlenül és azonnal érintő kötelező joghatást. Következésképpen e javaslat nem minősül a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, sérelmet okozó aktusnak.

63      E következtetést nem kérdőjelezik meg a megtámadott ítélet más megfontolásai sem.

64      Először is a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 38. pontjában azon tényre támaszkodott, hogy a 2008. december 18‑i Belgium és Bizottság kontra Genette ítéletében (T‑90/07 P és T‑99/07 P, EBHT, EU:T:2008:605, 91. pont) a Törvényszék „határozatnak” minősített két, a Bizottság által az ügyben érintett tisztviselőnek továbbított, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot.

65      Mindazonáltal rá kell mutatni, hogy a Törvényszék sem a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítéletben (EU:T:2008:605), sem más ítéletében nem elemezte azt a kérdést, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében vett sérelmet okozó aktusnak minősül‑e a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat, és nem nyilatkozott azon kérdésről, hogy az ilyen javaslat a címzettje tekintetében kötelező joghatásokat vált‑e ki, pontosítva adott esetben, hogy melyek ezek a joghatások.

66      Ráadásul emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben fennálló helyzettől eltérően a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet (EU:T:2008:605) alapjául szolgáló ügyben az érintett tisztviselő elfogadta a neki címzett, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatokat, és a Bizottság szolgálatába lépése előtt a belga nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságát már átvitték az uniós nyugdíjrendszerbe mielőtt benyújtotta volna keresetét (Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet, fenti 64. pont, EU:T:2008:605, 12. pont).

67      Egyébként a keresete nem az átvitelt követően hozott, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő uniós nyugdíjrendszerben való jóváírásáról szóló határozat jogszerűségére vonatkozott. Ezen ügyben a Bizottság e keresettel megtámadott aktusai az érdekelt azon kérelmének elutasítására vonatkoztak, amelyet az átvitelt követően terjesztett elő a nyugdíjjogosultságok átvitelére vonatkozó korábbi, az azóta hatályon kívül helyezett belga törvény hatálya alatt benyújtott kérelme visszavonása és újabb kérelem előterjesztése céljából, annak érdekében, hogy hasznot húzzon az általa kedvezőbbnek tartott új belga törvényből (Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet, fenti 64. pont, EU:T:2008:605, 12. és 92. pont).

68      A Törvényszék megállapította, hogy a megtámadott jogi aktusok által elutasított kérelem a releváns belga jogi szabályozás hatáskörrel rendelkező belga hatóságok általi alkalmazásának vitatásán alapult. Mivel a Bizottságnak semmiféle hatásköre nincs az ilyen vitatás elbírálására, a Törvényszék megállapította, hogy az ezen ügyben megtámadott jogi aktusok nem okoztak sérelmet az érdekeltnek, és a Közszolgálati Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését követően a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította (Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet, fenti 64. pont, EU:T:2008:605, 79. és 93–108. pont).

69      Ebből kitűnik, hogy a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet (EU:T:2008:605) olyan más kérdésre vonatkozott, amely jóval az érdekelt által Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét követő szakaszban helyezkedik el. A kereset ezen ügyben való benyújtásának időpontjában ugyanis ezen átvitelre már ténylegesen sor került, és sem az ennek végrehajtása céljából elfogadott jogi aktusok jogszerűsége, sem azok sérelmet okozó jellege nem merült fel ezen ügyben.

70      Ebből következik, hogy a jelen ügyben felmerült kérdésekkel kapcsolatban a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet (EU:T:2008:605) semmiféle hasznos útmutatással nem szolgál.

71      Másodsorban azon következtetés igazolására, amely szerint a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat sérelmet okozó aktusnak minősül, a Közszolgálati Törvényszék a tisztviselő hatékony bírói jogvédelemhez való jogára és „a személyzeti szabályzatban foglalt határidőkre vonatkozó szabályokból fakadó” jogbiztonság követelményeire (a megtámadott ítélet 39. pontja), „a nyugdíjjogosultság átvitelére irányuló közigazgatási eljárás céljára” hivatkozott, valamint „magára a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése által a tisztviselőre ruházott azon jognak a lényegére”, amely „kiüres[edne]”, ha az érintett tisztviselőnek vitatnia kellene „a Bizottság szolgálatai által azon jóváírható nyugdíjra jogosító szolgálati idő kiszámítására használt módszert”, amelyre csak a korábban szerzett nyugdíjjogosultság átvitelét követően szerez jogosultságot (a megtámadott ítélet 49. pontja).

72      Először is a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot illetően az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első bekezdése értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az ugyanezen cikk második és harmadik bekezdésében megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

73      Mivel, ahogyan az fentebb szerepel, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat nem vált ki olyan kötelező jogi hatásokat, amely a címzettje jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával annak jogi helyzetét közvetlenül és azonnal érintenék, az nem sérti e javaslat címzettjének jogait, így nem merülhet fel az ilyen aktussal kapcsolatban a hatékony bírói jogorvoslathoz való jog megsértése.

74      Mindenesetre az érdekelt által a szolgálatba lépése előtt megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének átvitelét követően hozott határozat az, amely sértheti az érdekelt jogait. E határozat sérelmet okozó aktusnak minősül és a személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének megfelelően megsemmisítés iránti keresettel megtámadható, így az érdekelt hatékony bírói jogorvoslathoz való joga teljes mértékben tiszteletben van tartva.

75      Másodszor meg kell állapítani, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem fejtette ki, miként sérülnének „a személyzeti szabályzatban foglalt határidőkre vonatkozó szabályokból fakadó jogbiztonság követelményei”, ha elfogadnánk, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat nem a címzettjének sérelmet okozó aktus.

76      Harmadszor „a nyugdíjjogosultság átvitelére irányuló közigazgatási eljárás” célját és a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése által a tisztviselőre ruházott jog „lényegét” illetően, melyek a megtámadott ítélet 49. pontjában szerepelnek, először is rá kell mutatni, hogy a megtámadott ítélet ugyanezen pontjában említett, a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet (EU:T:2008:605) 91. pontjában a Törvényszék lényegében annak megállapítására szorítkozott, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésén alapuló, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem alapján mind az érdekelt azon nyugdíjrendszerét kezelő hatóságok, amelyhez a szolgálatba lépését megelőzően tartozott, mind az őt foglalkoztató intézmény részéről határozatokat hoznak. Azon következtetések, amelyeket a Közszolgálati Törvényszék a fenti 64. pontban hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet (EU:T:2008:605) 91. pontjából levonni látszik, egyáltalán nem következnek ezen ítéletből.

77      Továbbá igaz, hogy a megtámadott ítélet 37. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a nyugdíjjogosultságnak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésében foglalt átviteli rendszere, amely lehetővé teszi a nemzeti nyugdíjrendszerek és az uniós nyugdíjrendszer összehangolását, a nemzeti köz‑ vagy magánalkalmazásból az uniós közigazgatási pályára lépés megkönnyítését, és az Uniónak a megfelelő szakmai tapasztalattal már rendelkező személyi állomány legkedvezőbb kiválasztási lehetőségeinek biztosítását célozza (lásd: 2010. július 9‑i Ricci és Pisaneschi végzés, C‑286/09 és C‑287/09, EU:C:2010:420, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78      E rendelkezés tehát azt kívánja elérni, hogy az uniós tisztviselő által valamely tagállamban megszerzett jogosultságokat – az esetleges korlátozott, feltételes vagy jövőbeli jellegük ellenére, vagy annak ellenére, hogy azok nem elegendők a nyugdíjfizetés azonnali lehetővé tételéhez – fenn lehessen tartani az érintett tisztviselő javára, és azt figyelembe lehessen venni abban a nyugdíjrendszerben, amelyben a tisztviselő a szakmai pályafutása végén tagsággal rendelkezik, azaz a jelen esetben az uniós nyugdíjrendszerben. E megfontolásokból kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében említett „jogosultságnak” az a célja, hogy az uniós tisztviselők számára olyan jogot teremtsen, amelynek gyakorlása csak a saját döntésüktől függ (1981. október 20‑i Bizottság kontra Belgium ítélet, 137/80, EBHT, EU:C:1981:237, 12 és 13. pont; Belgium és Bizottság kontra Genette ítélet, fenti 64. pont, EU:T:2008:605, 89. és 90. pont).

79      Mindazonáltal ezen ítélkezési gyakorlatból nem tűnik ki, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése azt is megköveteli, hogy mielőtt az érdekelt eldöntené, hogy gyakorolja‑e vagy sem a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe való átviteléhez való jogát, biztosítsák számára azon nyugdíjszerző szolgálati évek számának végleges megismerését, amelyet az ilyen átvitelt számára jóváírnak. E rendelkezés azt sem követeli meg, hogy az érdekelt és az intézménye közötti, a releváns rendelkezések értelmezésére és alkalmazására vonatkozó esetleges nézeteltérést az uniós bíróság azelőtt eldöntse, mielőtt az érdekelt döntene arról, hogy át kívánja‑e vinni a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságát az uniós nyugdíjrendszerbe.

80      Igaz, a szóban forgó tisztviselőnek, aki még nem járult hozzá a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós rendszerbe való átviteléhez, bizonyos érdeke fűződhet azon lehetőséghez, hogy az uniós bíróság állást foglaljon az ilyen esetleges átvitel feltételezett hatásairól.

81      Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 270. cikk nem hatalmazza fel az uniós bíróságot arra, hogy tanácsadói véleményeket bocsásson ki, hanem csupán arra, hogy döntsön az Unió és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben, a személyzeti szabályzatban megállapított keretek között és feltételek mellett.

82      Márpedig pontosan a személyzeti szabályzat írja elő a 91. cikkének (1) bekezdésében, hogy az olyan megsemmisítés iránti kereset, mint amelyet M. Verile és A. Gjergji a jelen ügyben előterjesztettek, csupán sérelmet okozó aktus ellen irányulhat. Amennyiben a keresettel érintett jogi aktus nem okoz sérelmet a felperesnek, a kereset elfogadhatatlan. A felperes ahhoz fűződő esetleges érdeke, hogy a keresetében feltett kérdést érdemben eldöntsék, e tekintetben irreleváns.

83      Másfelől rá kell mutatni, hogy az érdekelt számára lehetetlen megismerni minden releváns paramétert azon időpontig, amikor eldönti, hogy gyakorolja‑e vagy sem a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átviteléhez való jogát. Ugyanis nem ismerheti meg biztosan sem az uniós nyugdíjrendszer jövőbeni fejlődését, sem azét, amelyhez korábban tartozott. Az érdekeltnek szükségszerűen részben feltételezésekre és előrejelzésekre kell alapoznia a döntését, amelyek részben vagy egészben hiányosnak, nem véglegesnek vagy pontatlannak bizonyulhatnak.

84      Harmadsorban a Közszolgálati Törvényszéknek az ÁVR 2011 8. cikkének (5) bekezdésére vonatkozó érve (a megtámadott ítélet 46. pontja) nem vezethet más következtetésre.

85      E rendelkezés a következőket írja elő:

„Az alkalmazott által hozott és aláírt, a nyugdíjjogosultsága tőkeértékének az Unió […] részére történő átutalására vonatkozó minden határozat jellegénél fogva visszavonhatatlan.”

86      Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés nem utal az intézmény által a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe való esetleges átvitelében érdekelt tisztviselőnek továbbított, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó, javaslatra. Ugyanis, ahogyan az a fenti 46. pontban szerepel, az ilyen javaslat továbbításáról az ÁVR 2011 nem rendelkezik.

87      Az ÁVR 2011 8. cikkének (5) bekezdése az érintett által hozott, „a nyugdíjjogosultsága tőkeértékének az Unió […] részére történő átutalására vonatkozó” „határozatra” utal. Másként fogalmazva e rendelkezés az érdekeltnek a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelére vonatkozó végleges hozzájárulásáról szól.

88      E végleges kérelem maga a Bizottság által kialakított gyakorlat miatt ölti az érdekelt által a korábban megszerzett jogosultságok átviteléhez való hozzájárulás formáját, amelyet az eredeti kérelmére válaszul vele közölt, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő megállapítására vonatkozó javaslatra válaszul ad. Az alkalmazandó jogszabályok nem kötelezik a Bizottságot e gyakorlat elfogadására, amely lehetőséget ad az érdekeltnek, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat kézhezvételét követően leállítsa a nyugdíjjogosultsága átvitele iránti eredeti kérelme alapján tett lépéseket.

89      Emellett pontosítani kell, hogy az érdekelt hozzájárulását úgy kell tekinteni, mint amely az átviteli eljárás folytatására irányul, nem pedig úgy, mint amely a javaslat tartalmára vonatkozik. Másként fogalmazva, a javaslat közlését követően a Bizottság által tőle kért hozzájárulásának megadásával az érdekelt csupán azon szándékát fejezi ki, hogy folytassák a korábban megszerzett nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét. A fenti megfontolások összességéből kitűnik, hogy az ezen átvitel által az érdekelt javára keletkeztetett további nyugdíjszerző szolgálati évek számát csak akkor határozzák meg, ha az átvitel ténylegesen megtörtént, és az érdekelt adott esetben a hatáskörrel rendelkező közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek előtt vitathatja az erről szóló határozatot.

90      Másfelől meg kell jegyezni, hogy az ÁVR 2011 8. cikkének (5) bekezdése csupán arról tesz kifejezetten említést, amit a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének szövegéből mindenképpen következik. Ugyanis, ha valamely tisztviselő vagy alkalmazott e rendelkezés (2) bekezdése alapján átutaltja az Uniónak a valamely más rendszerben korábban megszerzett nyugdíjjogosultsága tőkeértékét, e művelet, amely magában foglalja az e más rendszerben fennálló jogainak elvesztését az uniós nyugdíjrendszerben jóváírt, nyugdíjra jogosító szolgálati éveinek növekedéséért cserébe, főszabály szerint visszafordíthatatlan. A nyugdíjjogosultságnak az uniós nyugdíjrendszerből valamely más rendszerbe való újabb átvitelére csupán az ugyanezen rendelkezés (1) bekezdésében említett esetekben kerülhet sor, amely esetek mind az érdekelt szolgálati viszonyának megszűnését feltételezik.

91      A fenti megfontolásokból tehát kitűnik, hogy az ÁVR 2011 8. cikke (5) bekezdésének rendelkezése irreleváns a jelen ügy központi kérdése szempontjából, vagyis abból a szempontból, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat sérelmet okozó aktus‑e.

92      Az M. Verile és A. Gjergji által előadott érvek nem vezethetnek ettől eltérő következtetésre.

93      Először is, el kell utasítani azon érvet, amely szerint a javaslat a nemzeti jog szerint „ajánlattételhez” hasonlítható (lásd a fenti 25. pontot).

94      Az ítélkezési gyakorlat szerint a tisztviselők és az adminisztráció közötti jogviszony nem szerződéses jellegű, hanem a személyzeti szabályzaton alapul (1975. március 19‑i Gillet kontra Bizottság ítélet, 28/74, EBHT, EU:C:1975:46, 4. pont; 2008. december 22‑i Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, C‑443/07 P, EBHT, EU:C:2008:767, 60. pont). Ezen ítélkezési gyakorlatból levezethető, hogy a személyzeti szabályzat által közvetlenül szabályozott jogviszonyok, mint amilyen a jelen ügyben az uniós nyugdíjrendszerére vonatkozók, nem szerződéses jellegűek. Következésképpen a tagállamok magánjogának körébe tartozó, szerződésekre vonatkozó fogalmak, mint amilyen az „ajánlattétel”, nem relevánsak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából.

95      Másodszor azon érvet is el kell utasítani, amely szerint a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat közlése „a tisztviselőt a személyzeti szabályzat alapján megillető jogosultság végrehajtásának” minősül.

96      Ugyanis a fenti 44–46. pontban már szerepel, hogy a személyzeti szabályzat, az ÁVR 2004. vagy az ÁVR 2011 egyetlen rendelkezése sem írja elő ilyen javaslat továbbítását.

97      Harmadszor M. Verile és A. Gjergji azzal érvelnek, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat megváltoztatja az érdekelt jogi helyzetét, „mivel e javaslatból kiindulva határozzák meg [, hogy melyek az alkalmazandó végrehajtási rendelkezések és ebből következően] az aktualizált tőke és az annak megfelelő nyugdíjszerző szolgálati évek kiszámítását lehetővé tevő összes számítási paramétert”.

98      Elegendő rámutatni, hogy ezen érv téves előfeltevésen alapul. Ugyanis, ahogyan arra M. Verile és A. Gjergji maguk emlékeztetnek, az ÁVR 2011 a 9. cikke értelmében a Bizottságnál 2009. január 1‑je után nyilvántartásba vett, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmekre vonatkozik.

99      Tehát a nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem nyilvántartásba vételének időpontja, nem pedig a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat időpontja alapján kell meghatározni, hogy az ÁVR 2004 vagy az ÁVR 2011 alkalmazandó.

100    Negyedszer nem lehet elfogadni M. Verile és A. Gjergji azon érvét sem, amely szerint lényegében a Bizottság a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslattal szemben benyújtott panasz alapján ad választ, arra azonban nem hivatkoznak, hogy e válasz sérelmet nem okozó aktus.

101    E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy valamely kereset elfogadhatóságának feltételei közrendi jellegűek, így azokat az uniós bíróságnak adott esetben hivatalból kell vizsgálnia, és ezzel összefüggésben a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, ha az azzal érintett aktus nem sérelmet okozó aktus (lásd ebben az értelemben: 1990. december 6‑i B. kontra Bizottság ítélet, T‑130/89, EBHT, EU:T:1990:78, 13. és 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az a tény, hogy a Bizottság a személyi állományával kapcsolatos politikájával kapcsolatos okokból érdemben válaszol valamely panaszra ahelyett, hogy azt mint elfogadhatatlant elutasítaná, nem vezethet ettől eltérő következtetésre (lásd ebben az értelemben: fent hivatkozott B. kontra Bizottság ítélet, EU:T:1990:78, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

102    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék elnöke tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy az M. Verilének és A. Gjergjinek továbbított második javaslatok sérelmet okozó aktusnak minősültek, és azokat a személyzeti szabályzat 91. cikkén alapuló keresettel meg lehetett támadni.

103    Következésképpen a Bizottság által felhozott többi jogalap vizsgálata nélkül a fellebbezésnek helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

 Az első fokon előterjesztett keresetről

104    A Bíróság alapokmánya I. melléklete 13. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a Közszolgálati Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén a Törvényszék a jogvitát érdemben maga döntheti el, amennyiben a per állása azt megengedi.

105    A jelen ügyben, mivel a per állása megengedi, a Törvényszék végleges döntést hoz a jogvitában.

 Az elfogadhatóságról

106    Elsősorban a keresetnek a Bizottság által vitatott elfogadhatóságát kell megvizsgálni.

107    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmányának 21. cikke szerint a keresetlevélnek többek között tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felperes kérelmeit. Ezen túlmenően az ítélkezési gyakorlat értelmében a kereseti kérelmeket pontosan és egyértelműen kell kifejteni, mivel ennek hiányában fennáll annak kockázata, hogy a Törvényszék nem minden kereseti kérelem tekintetében, illetve a kereseten túlterjeszkedően határoz, továbbá hogy az alperes jogai sérülnek (lásd: 2011. április 13‑i Planet kontra Bizottság végzés, T‑320/09, EBHT, EU:T:2011:172, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

108    Ugyanakkor a megtámadott aktus meghatározása hallgatólagosan következhet a keresetlevélben található hivatkozásokból, valamint az abban szereplő érvelés összességéből A Bíróság azt is kimondta, hogy az alakilag több, egységes egészet képező aktus valamelyike ellen indított kereset – szükség esetén – úgy is tekinthető, mint amely a többi aktus ellen is irányul (lásd: Planet kontra Bizottság végzés, fenti 107. pont, EU:T:2011:172, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109    A jelen ügyben az M. Verile és A. Gjergji által a Közszolgálati Törvényszék előtt benyújtott kereset a Bizottság által nekik továbbított nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó második javaslatok ellen irányult. Márpedig a Bizottság fellebbezése első jogalapjának vizsgálata keretében kifejtett megfontolásokból kitűnik, hogy e javaslatok nem minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható, sérelmet okozó aktusoknak. Ebből következően az ilyen javaslatok megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmek elfogadhatatlanok.

110    Mindazonáltal a felek között nem vitatott, hogy M. Verile és A. Gjergji hozzájárulásukat adták a szolgálatba lépésüket megelőzően szerzett nyugdíjjogosultságuk átviteléhez, amikor a Bizottság kérésének megfelelően elfogadták e második javaslatokat.

111    A Bizottságnak a Törvényszék kérdéseire adott válaszaiból, valamint az annak kérésére benyújtott iratokból ugyanis kitűnik, hogy az M. Verile és A. Gjergji korábbi nyugdíjjogosultságának átvitele iránti eljárást ténylegesen lefolytatták és az befejeződött.

112    Így az M. Verile által korábban, egy luxemburgi nyugdíjpénztárnál megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékét a Bizottság 2011. szeptember 16‑án megkapta. A Bizottság benyújtott egy dátumozatlan, M. Verilének címzett feljegyzést is, amelyben arról tájékoztatták, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő átvitele címén hét évet és kilenc hónapot írnak jóvá számára, ahogyan az a neki megküldött első és második javaslatban is szerepelt (lásd a fenti 3. és 4. pontot). A Bizottság olyan iratokat is benyújtott, amelyek szerint a Bizottság az átvitt tőkét meghaladó összeg címén a második javaslatban szereplő összeget némileg meghaladó összeget fizetett ki M. Verilének, amely azonban jóval elmaradt az első javaslatban említett összegtől.

113    Ami A. Gjergjit illeti, az általa egy belga nyugdíjpénztárnál megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékét a Bizottság 2011. december 9‑én kapta meg. 2012. január 27‑én a Bizottság feljegyzést küldött neki, amelyben arról tájékoztatta, hogy a nyugdíjra jogosító szolgálati idő átvitele címén négy évet, tíz hónapot és tizenhét napot írnak jóvá számára, ahogyan az a neki megküldött második javaslatban szerepelt (lásd a fenti 6. pontot).

114    Ilyen körülmények között a kérdés az, hogy az M. Verile és A. Gjergji által a Közszolgálati Törvényszék előtt alakilag a második javaslatokkal szemben indított keresetet úgy lehet‑e tekinteni, mint amely valójában a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét követően rájuk nézve hozott, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó határozatok megsemmisítésére irányul.

115    A Törvényszék által a tárgyaláson feltett, a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeik ilyen átminősítésének lehetőségére vonatkozó kérdésre M. Verile és A. Gjergji igenlő választ adtak. Ezzel szemben a Bizottság úgy vélte, hogy az ilyen átminősítés nem igazolt, mivel a megsemmisítés iránti kereseti kérelmek egyértelműen a második javaslatok ellen irányultak.

116    A. Gjergji esetében meg kell állapítani, hogy a szolgálatba lépését megelőzően megszerzett nyugdíjjogosultságok tőkeértékének átvitelét követően hozott, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló határozatot szükségszerűen a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetindítás időpontja (2011. december 2‑a) után elfogadottnak kell tekinteni.

117    E határozatot ugyanis csak azt követően lehetett elfogadni, hogy a Bizottság megkapta az A. Gjergji által a belga nyugdíjpénztárnál megszerzett nyugdíjjogosultságok tőkeértékét. Márpedig a Bizottság csak 2011. december 9‑én kapta meg e tőkeértéket.

118    Következésképpen A. Gjergji esetében a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetindítás időpontjában nem létezett semmiféle határozat, amelyet megsemmisítés iránti keresettel megtámadhatott volna. Az nem releváns, hogy az eljárás időtartama alatt ilyen határozatot hoztak (lásd ebben az értelemben: 1990. július 10‑i Automec kontra Bizottság ítélet, T‑64/89, EBHT, EU:T:1990:42, 69. pont; 1997. május 2‑i Peugeot kontra Bizottság végzés, T‑90/96, EBHT, EU:T:1997:63, 38. pont).

119    Ebből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetet az A. Gjergji által előterjesztett részében mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

120    M. Verilét illetően meg kell állapítani, hogy a luxemburgi rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele címén jóváírt nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló bizottsági határozat elfogadásának pontos időpontja nem tűnik ki a Bizottság által a Törvényszék kérdéseire adott válaszokból, sem az általa benyújtott iratokból.

121    Másfelől a Bizottság a határozat semmiféle másolatát nem nyújtotta be. Így nem bizonyos, hogy e határozat létezik írott formában.

122    A Törvényszék mindazonáltal megállapítja, hogy e határozatot a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetindítást megelőzően fogadták el.

123    Ugyanis egyrészt az M. Verile által korábban, egy luxemburgi nyugdíjpénztárnál megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékét a Bizottság 2011. szeptember 16‑án megkapta. Az ezen átvitelt követően a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló bizottsági határozat elfogadásának késedelmét igazoló bármely állítás vagy jel hiányában ésszerűnek tűnik úgy tekinteni, hogy e határozatot nem sokkal ezen átvitelt követően elfogadták.

124    Másrészt a Törvényszék megállapítja, hogy egy „dátum és aláírás” feliratot viselő pecséttel látták el az M. Verilének továbbított, a fenti 112. pontban említett feljegyzést. E pecséten az ügy „intézőjének” aláírása szerepel, 2011. november 28‑i dátummal ellátva, valamint az „1. ellenőr” aláírása, 2011. december 1‑jei dátummal. Ugyanezen pecsét egy másik rovatát, melyben a „2. ellenőr” megjegyzés szerepel, kihúzták, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy második ellenőrzésre nem kerül sor. Így megállapítható, hogy e feljegyzés előkészítése legkésőbb 2011. december 1‑jéig befejeződött.

125    Emellett a kérdéses feljegyzésben arról tájékoztatják M. Verilét, hogy a luxemburgi nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének megérkezését követően hét évben és kilenc hónapban „állapít[ott]ák meg a jóváírást” az uniós nyugdíjrendszerben. A használt kifejezésekből tehát kitűnik, hogy M. Verile tekintetében a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismerésére vonatkozó határozatot e feljegyzés készítésének időpontjában már elfogadták.

126    Ebből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetindításkor M. Verile tekintetében már létezett a megsemmisítés iránti keresettel megtámadható, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozat.

127    A fenti 108. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásával a Törvényszék megállapítja, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtti megsemmisítés iránti kereseti kérelmeket az M. Verile által előterjesztett részükben úgy kell értelmezni, mint amelyek az őt érintő, a luxemburgi nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét követően hozott, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismerésére vonatkozó határozat megsemmisítésére irányulnak.

128    Ugyanis elsősorban a keresetlevél tartalmából és az abban szereplő érvelés összességéből kitűnik, hogy végső soron M. Verile a Bizottság azok következményekre vonatkozó értékelését kívánta megkérdőjelezni, amelyeket a luxemburgi nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele rá nézve maga után von.

129    Közelebbről M. Verile úgy vélte, hogy a számára ezen átvitel következtében jóváírandó nyugdíjra jogosító szolgálati idő számítását az ÁVR 2004 alapján kell elvégezni, amely számára kedvezőbb volt annyiban, hogy magasabb összegű tőketöbblet kifizetését foglalta magában. Ezzel összefüggésben M. Verile az ÁVR 2011 jogellenességére hivatkozott, amely az ÁVR 2011 alkalmazását írta elő a 2009. január 1‑je után benyújtott, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmekre. Nyilvánvaló, hogy ezen érvelés releváns, mivel nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló határozat megsemmisítése iránti kérelemről van szó.

130    Másodsorban az M. Verilének továbbított második javaslat szövege szinte azonos a luxemburgi nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultsága tőkeértékének átvitelét követően hozott, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozat szövegével. Csupán a javaslatban említett tőketöbblet összege és a ténylegesen kifizetett összeg között van némi eltérés. Ezen eltérés magyarázata kétségkívül az, hogy különbség van a javaslat elkészítésekor figyelembe vett összeg és a ténylegesen átvitt összeg között, ahogyan ezen összegek az ügy irataiból kitűnnek.

131    Ezért úgy lehet tekinteni, hogy a javaslat és az átvitelt követően elfogadott határozat a fenti 108. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti egységet alkotnak, így az alakszerűen az első ellen benyújtott kereset úgy tekinthető, mint amely a második ellen is irányul.

132    A keresetlevél ezen olvasata annál is inkább igazolt, mivel ahogyan az a fenti 65–70. pontban szereplő ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a Törvényszék mindeddig nem különböztette meg világosan a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslatot, amely nem minősül sérelmet okozó aktusnak, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozattól, amely sérelmet okozó aktusnak minősül és megsemmisítés iránti keresettel megtámadható.

133    Harmadsorban emlékeztetni kell arra is, hogy a kinevezésre jogosult hatóság magatartása hozzájárult ahhoz, hogy M. Verile úgy vélje, alakszerűen a második javaslat ellen kell keresetet indítania, nem pedig a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozat ellen, amelyet e javaslat elfogadását és a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének átvitelét követően hoztak.

134    A kinevezésre jogosult hatóság ugyanis nem jelezte M. Verilének, hogy az általa a második javaslattal szemben benyújtott panasz nem sérelmet okozó aktus ellen irányult (amely az egyetlen olyan aktus, mellyel szemben a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése értelmében panaszt lehet tenni), és hogy meg kell várni az ilyen aktus elfogadását, hogy azzal szemben panaszt lehessen tenni. Éppen ellenkezőleg, a kinevezésre jogosult hatóság érdemben megvizsgálta és elutasította M. Verile panaszát (lásd a fenti 5. pontot), ami számára csupán további jelzés lehetett számára arra vonatkozóan, hogy a megsemmisítés irántikereseti kérelmének alakszerűen a második javaslat ellen kell irányulnia, amelyet panasszal is megtámadott.

135    Másfelől a Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügyben megfelelően tiszteletben tartották azon követelményeket, amelyeket a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése ír elő, amely szerint valamely sérelmet okozó aktussal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset csak akkor elfogadható, ha a 90. cikk (2) bekezdése értelmében a kinevezésre jogosult hatósághoz már nyújtottak be panaszt, és e panaszt kifejezett vagy hallgatólagos határozattal elutasították.

136    Igaz ugyan, hogy M. Verile panasza a második javaslat ellen irányult, és azt a korábbi nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele alapján hozott, nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozat meghozatala előtt nyújtotta be és utasították el.

137    Mindazonáltal rá kell mutatni, hogy először is ez utóbbi határozat tartalma szinte azonos a panasszal érintett második javaslatéval, ahogyan az a fenti 112. pontból és a Bizottság által benyújtott más iratokból kitűnik; másodszor, emiatt az M. Verile által mind a panaszában, mind a második javaslat ellen irányuló keresetében előadott jogalapok és kifogások egyaránt a határozat ellen irányulnak; harmadszor, a panaszt elutasító határozatban a kinevezésre jogosult hatóság megvizsgálta és elutasította ezen kifogások mindegyikét, ami arra enged következtetni, hogy egy esetleges, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozattal szembeni második panaszra adott válasza pontosan ugyanaz lett volna; végül negyedszer a kinevezésre jogosult hatóság M. Verile panaszát nem mint elfogadhatatlant utasította el azon az alapon, hogy az nem a sérelmet okozó aktus ellen irányul, hanem azt érdemben megvizsgálta és elutasította.

138    Ilyen körülmények között túlzás és a jóhiszeműséggel ellentétes volna azt követelni M. Verilétől, hogy újabb panaszt nyújtson be a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásának elismerésére vonatkozó határozattal szemben, mielőtt megsemmisítés iránti keresetet indít e határozattal szemben.

139    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtti keresetnek az M. Verile által előterjesztett és a javára nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírását elismerő határozat megsemmisítésére irányuló részét elfogadhatónak kell nyilvánítani és érdemben meg kell vizsgálni.

 Az ügy érdeméről

140    A Közszolgálati Törvényszék előtti kereset alátámasztására három jogalapot terjesztettek elő. Az első jogalap téves jogalkalmazásra és a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének megsértésére, valamint lényegében a szerzett jogosultságok tiszteletben tartására vonatkozik, a második az ésszerű határidő, a jogbiztonság elve és a bizalomvédelem elve megsértésére vonatkozik, a harmadik pedig az egyenlő bánásmód elvének, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az arányosság elvének megsértésére vonatkozik.

141    M. Verile e jogalapok mindegyikével lényegében arra hivatkozik, hogy az ÁVR 2011‑et jogellenesen alkalmazták a 2009. január 1‑je után benyújtott, valamely más nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele iránti kérelmekre, vagyis a még az ÁVR 2011 elfogadása és hatálybalépése előtt benyújtott kérelmekre.

142    Az ÁVR 2011 alkalmazását az annak hatálybalépése előtt benyújtott átvitel iránti kérelmekre az ÁVR 2011 9. cikkének harmadik és negyedik bekezdése írja elő. A 9. cikk harmadik bekezdésének utolsó mondata kimondja, hogy az ÁVR 2004 marad alkalmazandó „azon alkalmazottak esetén, akik a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (1) bekezdése és 12. cikke alapján történő átvitel iránti kérelmét [2009. január 1‑jét] megelőzően vették nyilvántartásba.” Ugyanezen cikk negyedik bekezdésének első mondata pedig kimondja, hogy „az 1. mellékletben előírt átváltási együtthatókat (TrCoeff_x) 2009. január 1‑jei hatállyal kell alkalmazni”. Így e két rendelkezés együttes olvasatából az következik, hogy az érdekelt által más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele az ÁVR 2011‑nek megfelelően történik, ha az átvitel iránti kérelmet 2009. január 1‑je után nyújtották be, nem pedig az ÁVR 2004 szerint, amely az ezen időpont előtt benyújtott kérelmekre marad alkalmazandó.

 Az első jogalapról

143    A Bizottság annak érdekében, hogy igazolja az ÁVR 2011 hatálybalépése előtt annak a nyugdíjjogosultság átvitelére való alkalmazását, mind az M. Verile panaszára adott válaszában, mind a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárásban az Európai Közösségek tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó nyugdíjjárulékok mértékének 2008. július 1‑jétől történő kiigazításáról szóló 2008. december 23‑i 1324/2008/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 345., 17. o.) elfogadására hivatkozott.

144    Az 1324/2008 rendelet 2. cikke értelmében 2009. január 1‑jei hatállyal a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdésében és 8. cikkében, valamint az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek 40. cikke negyedik bekezdésében, illetve 110. cikke (3) bekezdésében említett, a kamatos kamat kiszámításához használt kamatláb 3,1%.

145    A Bizottságnak a Közszolgálati Törvényszék egyik pervezető intézkedésére adott válaszából kivilágló elmélete tehát az, hogy mivel a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének általános végrehajtási rendelkezéseiben előírt átváltási együtthatók „közvetlenül függenek” a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 8. cikkében előírt kamatlábtól, e kamatláb módosítása, amelyet az 1324/2008 rendelet hatálybalépésével 2009. január 1‑jében határoztak meg, ugyanezen időponttal „szükségszerűen” módosította a fent hivatkozott átváltási együtthatókat. Az ÁVR 2004‑ben előírt átváltási együtthatók így 2009. január 1‑jével „meghaladottakká” váltak, és „megfosztották őket jogalapjuktól”, függetlenül az ÁVR 2004 bármiféle alakszerű hatályon kívül helyezésétől (lásd a megtámadott ítélet 67. pontját).

146    M. Verile azzal érvel, hogy ezen elmélet téves jogalkalmazáson alapul, mivel az 1324/2008 rendelet 2. cikkével érintett kamatlábat nem kell figyelembe venni a nyugdíjjogosultságoknak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében előírt átviteléhez.

147    Ezt az érvet el kell fogadni. A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése ugyanis kizárólag az átvitt tőkeösszeg nyugdíjra jogosító szolgálati idővé való átalakításának módja tekintetében utal az egyes uniós intézmények által elfogadott általános végrehajtási rendelkezésekre, és egyáltalán nem hivatkozik az 1324/2008 rendelettel érintett kamatlábra.

148    Noha logikusnak tűnne e kamatláb figyelembevétele az átváltási együtthatóknak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése céljából való meghatározása során, sőt szükséges az uniós nyugdíjrendszer biztosításmatematikai egyensúlyának biztosításához, ez csupán az érintett intézmény általános végrehajtási rendelkezéseinek az említett intézmény általi módosításából következhet. Ilyen módosítás hiányában nem állítható, hogy az 1324/2008 rendelet elfogadása elegendő ahhoz, hogy érvénytelenné tegye a már hatályban lévő általános végrehajtási rendelkezéseket, és megakadályozza azok alkalmazását.

149    Ezen, valamint a megtámadott ítélet 72–97. pontjában kifejtett indokok miatt, amelyeket a Törvényszék átvett, el kell utasítani a Bizottságnak a fenti 145. pontban összefoglalt elméletét.

150    Mindazonáltal, ellentétben azzal, amit M. Verile állít, nem fogadható el, hogy azáltal, hogy az ÁVR 2011 9. cikkében előírta e rendelkezések alkalmazást a 2009. január 1‑je után benyújtott, nyugdíjjogosultságok átvitele iránti kérelmekre, a Bizottság megsértette volna az olyan személyek szerzett jogát, akik M. Veriléhez hasonlóan az ÁVR 2011 hatálybalépése előtt nyújtottak be ilyen kérelmet, amely azonban még nem eredményezte a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok tőkeértékének az uniós nyugdíjrendszerbe való átvitelét.

151    Ugyanis, ahogyan az a Bizottság első fellebbezési jogalapjának fenti elemzésénél szerepel, sem a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat ilyen kérelmet benyújtó tisztviselővel vagy alkalmazottal való közlése, és még kevésbé az ilyen kérelem egyszerű előterjesztése nem változtatja meg az érdekelt jogi helyzetét és nem vált ki kötelező joghatásokat. Következésképpen az M. Verile helyzetében lévő tisztviselő vagy alkalmazott esetében nincs szó olyan szerzett jogról, amelyet esetükben az ÁVR 2011 alkalmazása sértene.

152    Emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogszabályi rendelkezés módosítását, eltérő rendelkezés hiányában, alkalmazni kell a korábbi törvény hatálya alatt létrejött jogi helyzetek jövőbeni hatásaira. Csak abban az esetben van ez másként, ha a korábbi szabályozás alatt létrejött és véglegesen megvalósult helyzet szerzett jogot keletkeztet. Valamely jog akkor tekintendő szerzett jognak, ha az azt keletkeztető tényállás a jogszabálymódosítás előtt megvalósult. Mindazonáltal nem ez a helyzet, ha a jogot keletkeztető tényállás nem valósult meg a módosítást megelőző jogszabály hatálya alatt (lásd: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 94. pont, EU:C:2008:767, 61–63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153    Márpedig a jelen ügyben a fenti 39–41. pontból kitűnik, hogy az érdekelt csak akkor szerez jogosultságot a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismerésére, ha a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság uniós nyugdíjrendszerbe való átvitele megtörtént. Következésképpen, mivel sem a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó javaslat, amelyet az intézmény továbbít a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak az utóbbi által más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem alapján, sem a fortiori az ilyen kérelem egyszerű benyújtása nem hoz létre kötelező joghatást mindaddig, amíg a kért átvitel el nem végzik, így ebben az esetben „később létrejövő helyzetről” vagy legfeljebb a fenti 152. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, „a korábbi jogszabály hatálya alatt létrejött, de nem teljesen kialakult jogi helyzetről” van szó. Mindenesetre nem lehet szó a korábbi jogszabály (a jelen esetben az ÁVR 2004) hatálya alatt létrejött és véglegesen megvalósult helyzetről, amely szerzett jogot keletkeztetne (lásd ebben az értelemben: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 94. pont, 62. pont).

154    Ebből következik, hogy az ÁVR 2011 alkalmazása a valamely más nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság olyan átvitelével kapcsolatban, amelyet – mint M. Verile esetében – az ÁVR 2011 hatálybalépése előtt kezdeményeztek, de annak hatálybalépése után hajtottak végre, nem ellentétes a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésével, és nem sérti az érdekeltek szerzett jogait.

155    E megfontolások összességéből következik, hogy az első jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

 A második jogalapról

156    A második jogalap az ésszerű határidő, a jogbiztonság elve és a bizalomvédelem elve megsértésére vonatkozik.

157    E jogalap alátámasztására M. Verile arra hivatkozott, hogy a neki továbbított első javaslatot annak elfogadása után egy évvel a Bizottság visszavonta, ami az ésszerű határidő és a jogbiztonság elve megsértésének minősül.

158    A jogbiztonság elve csak akkor alkalmazható a jelenlegihez hasonló helyzetekben, ha valamely uniós jogi aktus a hatálybalépése előtt keletkezett helyzetekre vonatkozik, amely a jelen esettől idegen feltételezés (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, T‑58/05, EBHT, EU:T:2007:218, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

159    Az ésszerű határidő elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy M. Verile 2009. november 17‑én kérte a luxemburgi rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitelét, amelyet azonban csak 2011. szeptember 16‑án végeztek el, amikor a Bizottság megkapta a tőkeértéket a luxemburgi nyugdíjpénztártól. Semmilyen tényező nem enged arra következtetni, hogy a luxemburgi nyugdíjpénztár felelne e jelentős (közel kétéves) késésért, sem arra, hogy ezért maga M. Verile felelne.

160    Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy az M. Verile kérelmének intézésében bekövetkezett késedelem az ésszerű határidő elvének Bizottság általi megsértésének minősül, az ilyen jogsértés nem igazolja M. Verilével szemben az ÁVR 2004 alkalmazását az ÁVR 2011 helyett, ahogyan azt M. Verile lényegében kéri. Ugyanis semmi sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az M. Verile által benyújtott, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem Bizottság általi gyorsabb intézése az ő esetében az ÉVR 2004 alkalmazásához vezetett volna, amikor a luxemburgi rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságok tőkeértékének az uniós rendszerbe való átvitele megtörtént.

161    Éppen ellenkezőleg, a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás iratai között szereplő, 2010. szeptember 17‑én a Bizottság által a honlapján a személyi állománya számára kibocsátott hirdetmény másolatából kitűnik, hogy a Bizottság felhívta minden érdekelt figyelmét arra, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének új általános végrehajtási rendelkezéseit, melyeket el kellett fogadni, minden 2009. január 1‑je után benyújtott, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelemre alkalmazni fogják. E hirdetmény azt is jelezte az érdekelteknek, hogy az új általános végrehajtási rendelkezések többek között az 1324/2008 rendeletben előírt kamatlábat fogják figyelembe venni.

162    E hirdetményből az is kitűnik, hogy az annak közzétételét megelőző hónapokban igen jelenős számú, 10 000‑nél több nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmet vettek nyilvántartásba a Bizottságnál, ami magyarázatot adhat az M. Verile által benyújtott kérelem (2009. november 17.) és a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására vonatkozó első javaslat vele való közlése (2010. május 5.) között eltelt időre.

163    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy M. Verile kérelmének és az ugyanazon időszakban benyújtott közel 10 000 további kérelem gyorsabb intézése legfeljebb arra vezethették a Bizottságot, hogy felmérje a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének általános végrehajtási rendelkezései módosításának szükségességét az 1324/2008 rendelet elfogadásának figyelembevétele érdekében, és hogy ezért korábbi időpontban bocsássa ki a fenti 161. pontban említett hirdetményt, és adott esetben korábbi időpontban fogadja el az új általános végrehajtási rendelkezéseket. Ez azonban nem vezethetett M. Verile tekintetében a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló határozatnak az ÁVR 2004 alkalmazásával történő elfogadásához.

164    Ilyen körülmények között az ésszerű határidő elvének megsértése, még ha be is bizonyosodna, irreleváns M. Verile keresete szempontjából.

165    Végül a bizalomvédelem elvének megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelemre való hivatkozás joga, minden jogalanyt megillet, akiben az uniós adminisztráció megalapozott elvárásokat keltett azáltal, hogy számára hatáskörrel rendelkező és megbízható forrásból származó, pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó tájékoztatás formájában határozott ígéreteket tett. Ezzel szemben senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére, akinek az adminisztráció nem tett pontos ígéreteket (lásd: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 158. pont, EU:C:2008:767, 96. és 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

166    M. Verile azzal érvel, hogy a neki továbbított első javaslat jelezte, hogy amennyiben módosítani kell a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének általános végrehajtási rendelkezéseit, „az átvitel következtében biztosított, [nyugdíjra jogosító szolgálati évek száma] nem [fog] változni” (a Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott keresetlevél 88. pontja).

167    Márpedig – amellett, hogy az első javaslatot az átvitel elvégzése előtt visszavonták, és hogy M. Verile jogi helyzete semmiképpen ne módosuljon – rá kell mutatni, hogy az M. Verile által hivatkozott mondat nem értelmezhető úgy, hogy az ÁVR 2004 alkalmazását M. Verile nyugdíjjogosultságának átvitelére a Bizottság vállalta. E mondat csupán annyit jelent, hogy amikor az átvitel megtörtént, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdése általános végrehajtási rendelkezéseinek ezt követő módosítása semmiféle hatással nem jár az átvitel alapján az érdekelt javára elismert nyugdíjra jogosító szolgálati évek számára.

168    A jelen jogalap összefoglalása keretében M. Verile említést tesz valamely más tisztviselő által neki tett ígéretről is, aki ugyanabban az időszakban nyújtott be nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmet, mint M. Verile, és amely ígéret arra vonatkozott, hogy az új általános végrehajtási rendelkezéseknek semmiféle hatása nem lesz M. Verile helyzetére.

169    Emellett a fenti 161. pontban említett hirdetményben egy „sajnálatos […] 2010. májusi közleményre” hivatkoznak. Ez utóbbi közleményt a Bizottság szintén benyújtotta a Közszolgálati Törvényszékhez, ez utóbbi kérésére. A közlemény 2010. május 5‑i keltezésű, és többek között jelzi, hogy az általános végrehajtási rendelkezések „frissített változata a Közigazgatási Tájékoztatóban való megjelenését követő hónap első napján lép hatályba”, és „kizárólag az […] ezen időpont után benyújtott új kérelmekre lesz alkalmazandó”.

170    Márpedig, még ha e tájékoztatásokat olyan pontos ígéreteknek tekintjük is, amelyek alkalmasak arra, hogy jogos bizalmat ébresszenek a címzettekben, akkor is el kell utasítani, hogy M. Verile erre hivatkozhasson az ÁVR 2011 9. cikke jogszerűségének vitatása céljából, amely rendelkezés előírja az ÁVR 2011 alkalmazását az ő esetére. Ugyanis magánszemélyek nem hivatkozhatnak a bizalomvédelem elvére valamely új rendelkezés alkalmazásával szemben, főleg olyan területen, ahol a jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mint a jelen esetben is (lásd ebben az értelemben: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 94. pont, EU:C:2008:767, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

171    Ebből következően a második jogalapot is el kell utasítani.

 A harmadik jogalapról

172    Az egyenlő bánásmód elvének, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az arányosság elvének megsértésére vonatkozó harmadik jogalapja alátámasztására M. Verile a Közszolgálati Törvényszék előtt azzal érvelt, hogy kizárólag a nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem időpontját kell figyelembe venni az alkalmazandó általános végrehajtási rendelkezések meghatározása céljából. Ezen időpont – mint objektív szempont – figyelembevételének hiányában az átvitel iránti kérelmek sorsa attól függ, hogy a nemzeti hatóságok és az érintett uniós intézmény milyen gyorsan intézi a szóban forgó kérelmet.

173    A Közszolgálati Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedés keretében M. Verilét megkérdezték arról, hogy a tisztviselők mely csoportjához képest érezte megát hátrányos megkülönböztetés áldozatának, ahogyan arra a harmadik jogalap keretében hivatkozott.

174    M. Verile azt a választ adta, hogy azon tisztviselőkhöz képest érezte magát hátrányosan megkülönböztetve, akik ugyanabban az időszakban nyújtották be nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmüket mint amelyben ő a saját kérelmét benyújtotta, és akik esetében a nemzeti nyugdíjfolyósító szervezet gyorsabb ügyintézése miatt a nyugdíjjogosultság tőkeértékének átvitele az uniós nyugdíjrendszerbe már megtörtént addigra, „amikor a Bizottság úgy döntött, hogy minden átvitel iránti eljárást leállít”.

175    A Bizottság ugyanis a Közszolgálati Törvényszék előtt megerősítette, hogy kevesebb mint 300, 2009. január 1‑je előtt benyújtott, nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelem esetében az érintett nemzeti nyugdíjpénztár már kifizette a tőkeértéket és a nyugdíjra jogosító szolgálati idő elismeréséről szóló határozatot is elfogadták az ÁVR 2004 alapján, amikor a Bizottság észrevette, hogy az ilyen kérelmekre alkalmazni kell az 1324/2008 rendeletben előírt kamatlábat figyelembe vevő átváltási együtthatót. A Bizottság ezért úgy tekintette, hogy e határozatok véglegesek és visszavonhatatlanok.

176    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy akkor sérül az uniós közszolgálatban alkalmazandó egyenlő bánásmód elve, ha személyek két csoportjával, amelyek ténybeli és jogi helyzete között nincs lényeges különbség, eltérően bánnak, és e bánásmódbeli eltérés objektíve nem indokolt. A jogalkotót terheli az alkalmazandó – többek között az uniós közszolgálatra vonatkozó – szabályok elfogadása során az egyenlő bánásmód általános elve tiszteletben tartásának kötelezettsége (lásd: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 94. pont, EU:C:2008:767, 76. és 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

177    Ugyanakkor a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság az ÁVR 2011 9. cikke harmadik és negyedik bekezdésének elfogadásával, amely bánásmódbeli különbséget tett a tisztviselők között aszerint, hogy esetükben az általuk más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékét az ÁVR 2011 hatálybalépése előtt, illetve azt követően vitték át az uniós nyugdíjrendszerbe, a Bizottság nem sértette meg ezen elvet, mivel az eltérő bánásmód nem ugyanazon csoportba tartozó tisztviselők tekintetében valósult meg (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 94. pont, EU:C:2008:767, 79–81. pont).

178    Ugyanis M. Verile és a többi tisztviselő, akikre nézve a más rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság tőkeértékét nem vitték át az uniós nyugdíjrendszerbe az ÁVR 2011 hatálybalépésének időpontjáig, nem voltak azonos jogi helyzetben azon tisztviselőkkel, akiknek a szolgálatba lépésük előtt megszerzett nyugdíjjogosultságát ezen időpont előtt már tőkeérték formájában átvitték az uniós nyugdíjrendszerbe, és akikre nézve már a nyugdíjra jogosító szolgálati idő e rendszerben való jóváírásának elismerésére vonatkozó határozatot hoztak. Az előbbiek még valamely más nyugdíjrendszerben rendelkeztek nyugdíjjogosultsággal, míg az utóbbiak esetében a tőkeérték átvitele eredményeként már megszűnt az ilyen jogosultságuk, és a nyugdíjra jogosító szolgálati idő uniós nyugdíjrendszerben való jóváírásának elismerése már megtörtént.

179    Az ilyen eltérő bánásmód ráadásul a Bizottság szándékától független objektív körülményen alapszik, vagyis azon, hogy az érintett külső nyugdíjrendszer milyen gyorsan intézi az érdekelt tőkeátvitel iránti kérelmét.

180    Ami az arányosság elvét illeti, elegendő rámutatni, hogy semmi összefüggés ezen elv és a fenti 172. pontban összefoglalt érvek között. Mivel M. Verile semmilyen más érvet nem adott elő, nem állapítható meg, hogy a jelen ügyben az említett elvet megsértették.

181    Ebből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtt felhozott harmadik jogalapot szintén el kell utasítani, akárcsak az M. Verile által előterjesztett részében a kereset egészét.

 A költségekről

182    A Törvényszék eljárási szabályzata 211. cikkének (2) bekezdése szerint, ha a fellebbezés megalapozott ,és a Törvényszék maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Törvényszék határoz a költségekről.

183    Ugyanezen szabályzat 134. cikke cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 211. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

184    Mindazonáltal e szabályzat 211. cikkének (3) bekezdése értelmében az intézmények és alkalmazottai közötti jogvitákban az intézmények maguk viselik saját költségeiket.

185    A jelen ügyben, mivel a Bizottság fellebbezését a Törvényszék megalapozottnak találta, és a Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott keresetet elutasította, a fent említett rendelkezések alkalmazásával úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik a saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (második tanács) F‑130/11. sz., Verile és Gjergji kontra Bizottság ügyben 2013. december 11‑én hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.

2)      A Törvényszék elutasítja a Marco Verile és Anduela Gjergji által az F‑130/11. sz. ügyben a Közszolgálati Törvényszék előtt indított keresetet.

3)      Egyrészről M. Verile és A. Gjergji, másrészről az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.

Jaeger Kanninen Gratsias

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. október 13‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: francia.