Language of document : ECLI:EU:T:2019:309

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2019. május 8.(*)(i)

„Közszolgálat – Tisztviselők – A személyzeti szabályzat 42c. cikke – A szolgálat érdekében történő szabadságra küldés – Hivatalból történő nyugdíjazás – Az eljáráshoz fűződő érdek – Elfogadhatóság – A jogszabály hatálya – Szöveg szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezés”

A T‑170/17. sz. ügyben,

RW, az Európai Bizottság korábbi tisztviselője (képviselik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: G. Berscheid és A.‑C. Simon, később: G. Berscheid és B. Mongin, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Bizottság 2017. március 2‑i, az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 42c. cikke alapján a felperest a szolgálat érdekében szabadságra küldő, és ezzel egyidejűleg e rendelkezés ötödik bekezdése alapján hivatalból nyugdíjazó határozatának megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. Prek elnök, E. Buttigieg (előadó) és Berke B. bírák,

hivatalvezető: hivatalvezető: L. Ramette tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. december 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatát (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a többek között a 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 287., 15. o.) módosított, az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról, egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről, valamint a Bizottság tisztviselőire ideiglenesen alkalmazandó különleges intézkedések bevezetéséről szóló, 1968. február 29‑i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL 1968. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 5. o.; helyesbítések: HL 2007. L 248., 26. o.; HL 2016. L 289., 21. o.) állapítja meg.

2        A személyzeti szabályzat III. címének „Hivatali státusz” című 2. fejezetében található 35. cikke azt mondja ki, hogy a tisztviselőket az alábbi hivatali státuszok egyikébe lehet kinevezni: aktív foglalkoztatás, kirendelés, személyes okokkal indokolt szabadság, nem aktív státusz, szabadság katonai szolgálat miatt, szülői szabadság vagy családi okokkal indokolt szabadság, illetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés.

3        A személyzeti szabályzat ugyanezen fejezetben található 42c. cikke az alábbiakat írja elő:

„Legkorábban öt évvel azelőtt, hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt [helyesen: a nyugdíjkorhatárát], a legalább tíz év szolgálati időt letöltött tisztviselőt a kinevezésre jogosult hatóság határozata alapján a szolgálat érdekében szabadságra lehet küldeni az intézményeken belül új kompetenciák megszerzéséhez kapcsolódó szervezeti okokból.

A szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselők teljes száma az adott évben nem haladhatja meg az előző évben az összes intézményből nyugdíjba vonuló tisztviselők számának 5%‑át. Az így kiszámított teljes számot az egyes intézmények között kell felosztani az előző év december 31‑én általuk foglalkoztatott tisztviselők száma alapján. A felosztás eredményét minden intézménynél a legközelebbi egész számra kell felkerekíteni.

Az ilyen szabadságra küldés nem lehet fegyelmi intézkedés.

A szabadság időtartama elvileg megfelel annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt. Kivételes esetekben azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.

Amikor a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjazni kell.

A szolgálat érdekében történő szabadságra küldésre az alábbi szabályok vonatkoznak:

a) a tisztviselő által betöltött álláshelyre más tisztviselő nevezhető ki;

b) a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő nem jogosult a besorolási fokozatán belüli magasabb fizetési fokozatba lépésre vagy előléptetésre.

Az így szabadságra küldött tisztviselő a IV. mellékletnek megfelelően kiszámított juttatásban részesül.

A tisztviselő kérésére a juttatás után járulékot kell fizetni a nyugdíjrendszerbe, amelyet a juttatás alapján kell kiszámítani. Ebben az esetben a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő szolgálati idejét figyelembe kell venni a nyugdíjszerző szolgálati éveknek a VIII. melléklete 2. cikke szerinti kiszámítása során.

A juttatásra korrekciós együttható nem alkalmazható.”

4        A személyzeti szabályzat 47. cikke a III. cím „A szolgálati jogviszony megszűnése” című 4. fejezetében található. E cikk azt írja elő, hogy a szolgálati jogviszony lemondás, kötelező lemondás, a szolgálat érdekében történő nyugdíjazás, alkalmatlanság miatti elbocsátás, a beosztásból való eltávolítás, nyugdíjazás vagy halál következtében szűnhet meg.

5        A személyzeti szabályzat szintén a 4. fejezetében található 52. cikke első bekezdésének a) és b) pontja többek között azt mondja ki, hogy a (magasabb vezetők szolgálat érdekében történő nyugdíjazásáról szóló) 50. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül a tisztviselőt nyugdíjazni kell, vagy automatikusan, azon hónap utolsó napján, amelyben 66. életévét betölti, vagy saját kérésére azon hónap utolsó napján, amelyre vonatkozóan a kérelmet benyújtotta, ha az érintett elérte a nyugdíjkorhatárt.

6        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete tartalmazza a tisztviselőkre alkalmazandó átmeneti intézkedéseket.

7        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) Azok a tisztviselők, aki 2004. május 1‑jén legalább 20 év szolgálati idővel rendelkeztek, a 60. életévük betöltésekor öregségi nyugdíjra jogosultak.

Azok a tisztviselők, akik 2014. május 1‑jén 35 évesek vagy idősebbek, és akik 2014. január 1. előtt léptek szolgálatba, a következő táblázatban feltüntetett életkorban jogosultak öregségi nyugdíjra:

Betöltött életév 2014. május 1jén

Nyugdíjkorhatár

60 év és afelett

60 év

59 év

60 év 2 hónap

58 év

60 év 4 hónap

[…]

[…]

35 év

64 év 8 hónap


Az a tisztviselő, aki 2014. május 1‑jén még nem töltötte be 35. életévét, 65 éves korában jogosult öregségi nyugdíjra.

Azok a tisztviselők azonban, akik 2014. május 1‑jén 45 évesek vagy idősebbek és 2004. május 1‑je és 2013. december 31‑e között léptek szolgálatba, továbbra is 63 éves korukban jogosultak öregségi nyugdíjra.

Azon tisztviselők esetében, akik 2014. január 1‑je előtt léptek szolgálatba, a nyugdíjkorhatárt – amelyet a személyzeti szabályzatnak a nyugdíjkorhatárra vonatkozó valamennyi hivatkozása szempontjából kell figyelembe venni – a fenti rendelkezésekkel összhangban kell megállapítani, kivéve, ha a személyzeti szabályzat ettől eltérően rendelkezik.”

8        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 23. cikkének (1) bekezdése többek között azt írja elő, hogy a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselőt nyugdíjazni kell annak a hónapnak az utolsó napján, amelyben betölti a 65. életévét.

 A jogvita előzményei

9        RW felperes az Európai Bizottság volt tisztviselője. 1982. október 1‑jén lépett szolgálatba ezen intézménynél és 1999. december 12. óta az Oktatási és Kulturális Főigazgatóságon dolgozott. 2010. január 1‑jén léptették elő az AD 12 besorolási fokozatba.

10      2016. december 1‑jei levelével a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság (a továbbiakban: DG HR) arról tájékoztatta a felperest, hogy a kinevezésre jogosult hatóság őt a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján 2017. április 1‑jei hatállyal a szolgálat érdekében szabadságra kívánja küldeni.

11      2016. december 14‑én a felperes észrevételeket tett a 2016. december 1‑jei levél kapcsán és kérte meghallgatását.

12      2017. január 13‑án megbeszélésre került sor a felperes és a DG HR „Életpálya‑menedzsment és mobilitás” egységének vezetőjével, a személyi állomány egy képviselője, a fent hivatkozott egység egy munkatársa, valamint az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság képviselője részvételével.

13      E megbeszélés eredményeként a DG HR „Életpálya‑menedzsment és mobilitás” egysége a személyzeti szabályzat 42c. cikke felperessel szemben történő alkalmazását illetően kedvező véleményt küldött a kinevezésre jogosult hatóság felé.

14      2017. március 2‑i határozatával (a továbbiakban: a megtámadott határozat) a kinevezésre jogosult hatóság úgy döntött, hogy egyrészt a felperest a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján 2017. június 1‑jei hatállyal a szolgálat érdekében szabadságra küldi, másrészt pedig, hogy figyelemmel arra, hogy a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdése alapján ugyanezen időponttól hivatalból nyugdíjazza.

15      2017. március 20‑án a felperes panaszt nyújtott be megtámadott határozattal szemben a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján, amelyet a kinevezésre jogosult hatóság 2017. július 26‑i kifejezett határozatával elutasított.

 Az eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2017. március 20‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványával a felperes az EUMSZ 278. cikk és EUMSZ 279. cikk alapján ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amellyel a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte. A személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján az alapeljárást felfüggesztették.

17      A Törvényszék Hivatalához 2017. március 20‑án benyújtott külön beadványában a felperes kérte, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 66. cikke alapján biztosítsák számára a névtelenséget. A Törvényszék a 2017. május 17‑i határozatában e kérelemnek helyt adott.

18      2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzésével (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351) a Törvényszék elnöke elrendelte a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztését.

19      A személyzeti szabályzat 91. cikke (4) bekezdésének megfelelően a felperes panaszát kifejezetten elutasító határozat 2017. július 26‑i meghozatalát követően az alapeljárást folytatták.

20      2018. január 10‑i Bizottság kontra RW végzésével (C‑442/17 P(R), nem tették közzé, EU:C:2018:6) a Bíróság alelnöke elutasította a Bizottság által a 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351) ellen benyújtott fellebbezést.

21      Az eljárás írásbeli szakaszát 2018. január 9‑én a viszonválasz benyújtásával lezárták.

22      A Törvényszék Hivatalához 2018. február 2‑án benyújtott beadványában a felperes az eljárási szabályzat 106. cikke alapján indokolással ellátott kérelmet nyújtott be az eljárás szóbeli szakasza keretében történő meghallgatása iránt.

23      A Törvényszék a 2018. december 11‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

24      A tárgyalást követően a Törvényszék felhívta a feleket, hogy egyeztessenek annak érdekében, hogy amennyiben lehetséges, egyezség útján rendezzék a jogvitát, az eljárás költségeit is beleértve. A Törvényszék második tanácsának elnöke 2019. január 31‑ig tartó határidőt írt elő a felek számára arra, hogy tájékoztassák az egyeztetés eredményéről, és úgy döntött, hogy addig nem zárja le az eljárás szóbeli szakaszát.

25      Az eljárás szóbeli szakaszát a Törvényszék második tanácsának elnöke 2019. február 4‑i határozatával zárta le, azt követően, hogy a felek a 2019. január 29‑i levelekben arról tájékoztatták a Törvényszéket, hogy a jogvita egyezség útján történő lezárására irányuló egyeztetés nem járt sikerrel.

26      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg az őt „2017. június 1‑jei hatállyal hivatalból nyugdíjazó” megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

27      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A kereset elfogadhatóságáról

28      A Bizottság rámutat, hogy a keresetlevélben megfogalmazott megsemmisítés iránti kereset nem a megtámadott határozat mindkét tárgyára, vagyis a felperes szolgálat érdekében történő szabadságra küldésére és hivatalból történő nyugdíjazására irányul, hanem csak az utóbbira. Márpedig e két tárgy nem választható el egymástól, ily módon a megtámadott határozat részleges megsemmisítése annak lényegi módosításával járna. E körülmények között, figyelemmel arra az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint valamely uniós jogi aktus részleges megsemmisítése csak annyiban lehetséges, amennyiben a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók az aktus többi részétől, a Bizottság a jelen ügyben a felperes által benyújtott megsemmisítési iránti kereset, vagy legalábbis az annak alátámasztására hivatkozott első két jogalap elfogadhatatlanságának megállapítását kéri.

29      A felperes vitatja a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

30      Előzetesen el kell fogadni a Bizottság azon elemzését, amely szerint a megtámadott határozat két tárgya, vagyis a felperes szolgálat érdekében történő szabadságra küldése és ezzel egyidejűleg hivatalból történő nyugdíjazása nem választható el egymástól. A személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdéséből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a tisztviselők szolgálat érdekében történő szabadságra küldése nem terjeszkedhet túl a „nyugdíjkorhatáron”, e korhatárt pedig a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők esetében a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdése oly módon határozza meg, hogy ha a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés egy, a fent hivatkozott „nyugdíjkorhatárt” már betöltött tisztviselőt érint, e tisztviselőt ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazni kell. Ezt az elemzést alkalmazták a megtámadott határozatban, amelyben a felperest a szolgálat érdekében szabadságra küldték és ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazták (lásd a fenti 14. pontot). A felperes ugyanis 63 éves volt a megtámadott határozat hatálybalépésének időpontjában, és ebből következően túllépett a „nyugdíjkorhatáron”, amely esetében a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdésével együttesen értelmezett ötödik albekezdése értelmében 60 év volt. Mivel a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésének időpontjában a felperes már túllépett a „nyugdíjkorhatáron”, ezért ezzel egyidejűleg a személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdése értelmében hivatalból nyugdíjazták.

31      Mivel a Törvényszék elfogadta a Bizottságnak a megtámadott határozat két tárgyának elválaszthatatlanságára vonatkozó elemzését, rá kell mutatni, hogy az általa felhozott elfogadhatatlansági kifogás azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a keresetlevélben megfogalmazott megsemmisítés iránti kereset részleges megsemmisítés iránti keresetnek tekintendő, amennyiben az kizárólag a megtámadott határozat második tárgyára, a felperes hivatalból történő nyugdíjazására irányul.

32      Márpedig a Bizottság érvelésének ez az előfeltevése hibás.

33      A felperes kérelmei kétségtelenül tartalmazzák „a felperest 2017. június 1‑jei hatállyal hivatalból nyugdíjazó” kitételt. E kitétel azonban nem értelmezhető úgy, hogy az a megsemmisítés iránti kérelem tárgyát kizárólag a felperes nyugdíjazására korlátozza.

34      A keresetlevél tartalmából ugyanis kitűnik, hogy a megsemmisítés iránti kereset a megtámadott határozat mindkét tárgyára irányul, mivel a felperes egyértelműen megjelölte azt a kapcsolatot, amely a megtámadott határozatban követett okfejtés szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldése és hivatalból történő nyugdíjazása között fennállt. E tekintetben többek között a keresetlevél első megsemmisítési jogalapban található 34. pontjára kell hivatkozni, amely szerint: „A jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság szolgálat érdekében történő szabadságra küldésről szóló határozatot hozott, amely egyenértékű a felperes hivatalból történő nyugdíjazásával.”

35      Utalni kell a második, a jogszabály hatályának megsértésére alapított megsemmisítési jogalapra is, amelyben a felperes lényegében azt adja elő, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke nem alkalmazandó, mivel e rendelkezés első bekezdése értelmében már túllépett a „nyugdíjkorhatárán”. Egyértelmű ugyanis, hogy ha e jogalapnak a Törvényszék helyt adna, az a megtámadott határozat egészének megsemmisítését vonná maga után, a jogalap hiánya miatt, nem pedig csak annak részleges megsemmisítését, amennyiben az hivatalból nyugdíjazza a felperest.

36      A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a felperes kérelmeiben szereplő, „a felperest 2017. június 1‑jei hatállyal hivatalból nyugdíjazó” kitétel ellenére a keresetlevélben megfogalmazott megsemmisítés iránti kereset egyértelműen a megtámadott határozat mindkét, egymástól el nem választható, a felperes szolgálat érdekében történő szabadságra küldésével, illetve hivatalból történő nyugdíjazásával kapcsolatos tárgyára vonatkozik. Ennélfogva a Bizottság állításával ellentétben nem részleges megsemmisítés iránti kérelemről volt szó. Ebből az következik, hogy el kell utasítani a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

 A felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradásáról

37      A tárgyalás során a Bizottság kifejtette, hogy a Törvényszék által a jelen ügyben hozandó ítélet semmilyen hatást nem gyakorolna a felperes helyzetére. A Bizottság kifejtette, hogy a megtámadott határozat végrehajtásának ideiglenes intézkedésről határozó bíró által elrendelt felfüggesztése miatt a felperest az intézménynél aktív tisztviselőként tartották meg „a személyzeti szabályzat által lehetővé tett maximális ideig”, vagyis 2018. november 1‑jéig, amikor betöltötte 65. életévét és hivatalból nyugdíjazták a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 23. cikkének (1) bekezdése alapján. Az említett felfüggesztés miatt a felperes el tudta kerülni az általa kifogásolt, szolgálat érdekében történő szabadságra küldést, és továbbra is felvehette rendes díjazását, majd végül ugyanolyan feltételek mellett nyugdíjazták hivatalból, mint amelyeket akkor alkalmaztak volna, ha vele szemben egyáltalán nem hoztak volna határozatot a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján. Ezen érvelés alapján a Bizottság megállapította, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke már nem áll fenn.

38      A felperes vitatta a Bizottság azon megállapítását, amely szerint az eljárás folyamán megszűnt az eljáráshoz fűződő érdeke.

39      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely, a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személynek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke alapján benyújtott, a személyzeti szabályzat 90. cikke értelmében neki sérelmet okozó aktus megsemmisítésére irányuló keresete elfogadható legyen, e személynek a keresetindítás időpontjában létrejött és fennálló, ezen aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekkel kell rendelkeznie, amely érdek feltételezi, hogy a kérelem – eredményénél fogva – előnnyel járhat számára. A felperes eljáráshoz fűződő érdekét, amely az elfogadhatóság feltétele, a keresetindítás időpontjában kell vizsgálni. Mindazonáltal a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személynek ahhoz, hogy fenntarthassa a kinevezésre jogosult hatóság határozatának megsemmisítése iránti keresetét, továbbra is rendelkeznie kell az annak megsemmisítéséhez fűződő személyes érdekkel. E tekintetben, az eljáráshoz fűződő fennálló érdek hiányában a keresetről nem szükséges határozni (lásd: 2018. november 8‑i Cocchi és Falcione kontra Bizottság ítélet, T‑724/16 P, nem tették közzé, EU:T:2018:759, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      A jelen ügyben a Bizottság fenti 37. pontban ismertetett, a felperes által sem vitatott állításai alapján valóban fel lehet tenni a kérdést, hogy nem szűnt‑e meg a felperes eljáráshoz fűződő érdeke.

41      Mindazonáltal, amint arra maga a Bizottság is hivatkozott a tárgyalás során, ha a megtámadott határozat érvényben maradna, és azt nem semmisítené meg az uniós bíróság, akkor az esetlegesen alapot biztosíthatna a Bizottság számára arra, hogy követelje a felperestől a 2017. június 1‑jétől, a megtámadott határozat hatálybalépésének időpontjától 2018. november 1‑jéig, a felperes hivatalból történő nyugdíjazásának időpontjáig terjedő időszak után kifizetett összegek és azon összegek közötti különbözetet, amelyet az utóbbi nyugdíjként abban az esetben követelhetett volna, ha a megtámadott határozatot azonnal végrehajtották volna és annak végrehajtását nem függesztették volna fel.

42      Ebből kitűnik, hogy a felperes, amint azt egyébként a tárgyaláson ki is fejtette, továbbra is megőrzi a megtámadott határozat megsemmisítéséhez és az uniós jogrendből való eltűnéséhez fűződő érdekét, annak érdekben, hogy biztos lehessen abban, hogy a Bizottság a jövőben nem követeli tőle a fenti 41. pontban ismertetett összeget.

43      E következtetést nem kérdőjelezi meg sem a Bizottság tárgyalás során tett azon állítása, amely szerint az összegek fent hivatkozott különbözetének visszatérítésének kivitelezése bonyolult lenne, mivel a felperes továbbra is aktív tisztviselőként dolgozott 2018. november 1‑jei hivatalból történt nyugdíjazásáig, sem pedig az, hogy a tárgyalás során megígérte, hogy semmiképpen sem követeli a felperestől az összegek fent hivatkozott különbözetét. A Bizottság puszta állításairól és ígéreteiről van ugyanis szó, amelyek összességükben semmiképpen sem kérdőjelezik meg azt, hogy a megtámadott határozatnak az uniós jogrendben való fenntartása a felperes számára jogbizonytalanság forrása, amiből következik, hogy az e határozata megsemmisítése iránti érdeke jelenleg is fennáll.

44      A fenti megállapításokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes továbbra is rendelkezik az eljáráshoz fűződő érdekkel.

 Az ügy érdeméről

45      Keresete alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a személyzeti szabályzat 47. és 52. cikkének megsértésére, a második a jogszabály hatályának megsértésére, a harmadik pedig az indokolási kötelezettség és a védelemhez való jog megsértésére vonatkozik. A válaszban a felperes jelezte, hogy eláll a harmadik jogalaptól.

46      Mivel a második jogalappal összefüggésben a Törvényszéknek a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hatályát kell meghatároznia, amely a megtámadott határozat jogalapját képezi, először ezt a jogalapot kell megvizsgálni.

 Előzetes észrevételek

47      A felperes a személyzeti szabályzat 42c. cikkének többek között nyelvtani és rendszertani értelmezése alapján előadja, hogy ez a rendelkezés nem alkalmazható azokra a tisztviselőkre, akik hozzá hasonlóan elérték ezen, a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezett rendelkezés értelmében vett „nyugdíjkorhatárt”. A felperes többek között előadja, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek, vagyis azon státusznak, amelybe az érintett tisztviselőket helyezik, határozott ideig kell fennállnia. Márpedig e rendelkezés olyan tisztviselőkre történő alkalmazása, akik az alkalmazás időpontjára elérték a „nyugdíjkorhatárt”, arra vezetne, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdése alapján az említett tisztviselőket a szolgálat érdekében szabadságra küldik és ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazzák, ily módon pedig e rendelkezés céljával visszaélnének és megkerülnék azokat a feltételeket, amelyek mellett a személyzeti szabályzat szerint a tisztviselő szolgálati jogviszonyának megszűnésére sor kerülhet. A felperes úgy véli, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a jelen ügyben nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hatályát, és ennek alapján meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot.

48      A Bizottság többek között a személyzeti szabályzat 42c. cikkének szövegére és céljára alapított érvek révén vitatja a felperes állítását, és előadja, hogy e rendelkezés alkalmazható a jelen ügyhöz hasonlóan a „nyugdíjkorhatárt” elért tisztviselőre.

49      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy amint arra a felperes megalapozottan hivatkozik, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének az e rendelkezés értelmében vett „nyugdíjkorhatárt” elért tisztviselőre történő alkalmazása a fent hivatkozott rendelkezés ötödik bekezdése alapján e tisztviselőnek a szolgálat érdekében történő szabadságra küldését és ezzel egyidejűleg hivatalból történő nyugdíjazását vonja maga után. Ezt az elemzést alkalmazták a megtámadott határozatban a felperessel szemben, amint az a fenti 30. pontban megállapításra került.

50      Ebből következik, hogy felmerül a kérdés, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke alkalmazható‑e olyan tisztviselőkre, akik a felpereshez hasonlóan elérték az e rendelkezés értelmében vett „nyugdíjkorhatárt”, figyelemmel arra, hogy ez az alkalmazás az említett tisztviselőknek a szolgálat érdekében történő szabadságra küldését és ezzel egyidejűleg hivatalból történő nyugdíjazását vonja maga után. Ebben az értelemben tehát meg kell határozni a személyzeti szabályzat 42c. cikkének személyi hatályát, ami annak értelmezését teszi szükségessé.

 A szöveg szerinti értelmezésről

51      A személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdése azt írja elő, hogy az érintett tisztviselő szolgálat érdekében történő szabadságra küldésére „[l]egkorábban öt évvel azelőtt [kerülhet sor], hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárát”. Amint azt a Bizottság a tárgyalás során megalapozottan kifejttette, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatárát” kifejezés az e rendelkezés negyedik és ötödik bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatárt” kifejezésnek felel meg. Következésképpen a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők „nyugdíjkorhatárának” meghatározása céljából a „nyugdíjkorhatár” meghatározásához hasonlóan a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdésére kell támaszkodni, amely a következőket mondja ki:

„Azon tisztviselők esetében, akik 2014. január 1‑je előtt léptek szolgálatba, a nyugdíjkorhatárt – amelyet a személyzeti szabályzatnak a nyugdíjkorhatárra vonatkozó valamennyi hivatkozása szempontjából kell figyelembe venni – a fenti rendelkezésekkel összhangban kell megállapítani, kivéve, ha a személyzeti szabályzat ettől eltérően rendelkezik.”

52      A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdésében szereplő, „a fenti rendelkezésekkel” kifejezés e rendelkezés első négy albekezdésére utal, amelyek azt az életkort határozzák meg, amelytől kezdve a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők kérhetik öregségi nyugdíj mellett nyugdíjazásukat.

53      Ami a 2014. január1‑je után szolgálatba lépett tisztviselőket illeti, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatárát” kifejezés – amint azt a felek megerősítették a tárgyalás során – a személyzeti szabályzat 52. cikke első bekezdésének a) pontjában szereplő automatikus nyugdíjazási korhatárra utal, amely 66 év.

54      Ennélfogva a személyzeti szabályzat 42c. cikke első bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés azon időpontot illetően tartalmaz információkat, amelytől kezdve e rendelkezés alkalmazható a tisztviselőre, ami „[l]egkorábban öt évvel azelőtt [lehetséges], hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárát”. Egyebekben, amint azt a Bizottság megalapozottan állította, a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselőket illetően e rendelkezés szövege nem zárja ki, hogy azt alkalmazni lehessen az olyan tisztviselőre, aki elérte, sőt, még túl is lépte „nyugdíjkorhatárát”.

55      Mindamellett emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdése azt írja elő, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés időtartama „elvileg” megfelel annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a „nyugdíjkorhatárt”, „kivételes esetekben” azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti ezt a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.

56      A személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdésében szereplő „szabadság időtartama” és az „annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt” kifejezések alátámasztják a felperes azon állítását, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek határozott ideig kell fennállnia. A Bizottság által előadottakkal ellentétben az e mondatban szereplő „elvileg” kifejezés nem kérdőjelezi meg a fent hivatkozott következtetést. E kifejezést ugyanis a személyzeti szabályzat 42c. cikke negyedik bekezdése második mondatának fényében kell értelmezni, amely szerint:

„Kivételes esetekben azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.”

57      Ily módon bebizonyosodott, hogy az „elvileg” kifejezés nem bizonyítja az azon elvtől való lehetséges eltérés fennállását, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek meghatározott időtartamig kell tartania, hanem az azon elvtől való eltérés lehetőségét bizonyítja, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés akkor ér véget, amikor az érintett tisztviselő eléri a „nyugdíjkorhatárt”, mivel e lehetséges eltérés ahhoz a körülményhez kapcsolódik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság „kivételes esetekben” úgy dönthet, hogy újra szolgálatba helyezi az említett tisztviselőt, ezáltal megszüntetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldést.

58      A felperes azon állítását, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek határozott ideig kell fennállnia, alátámasztja a személyzeti szabályzat 42c. cikke ötödik bekezdésének szövege, amely szerint „[a]mikor a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjazni kell”. E szövegezésből, és közelebbről az „eléri” ige használatából az következik, hogy a hivatalból történő nyugdíjazás előfeltétele, hogy az érintett tisztviselő a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés státuszában legyen a „nyugdíjkorhatár” elérésekor, valamint hogy e szabadságnak határozott ideig kell fennállnia.

59      Figyelemmel a fenti megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének szövege alátámasztja a felperes azon állítását, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek meghatározott ideig kell tartania, ami kizárja, hogy e szabadságra küldésre a hivatalból történő nyugdíjazással egyidejűleg kerüljön sor. Azon lehetőség kizárása, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésre az érintett tisztviselő hivatalból történő nyugdíjazásával egyidejűleg kerüljön sor, a fenti 30. és 50. pontban található megfontolásokra figyelemmel azt jelenti, hogy a fent hivatkozott rendelkezést nem lehet alkalmazni azon tisztviselőkre, akik a felpereshez hasonlóan elérték a „nyugdíjkorhatárt”.

60      Meg kell vizsgálni, hogy e megállapítást nem cáfolja‑e meg a személyzeti szabályzat rendszertani és teleologikus értelmezése.

 A rendszertani értelmezésről

61      Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke a személyzeti szabályzat III. címének „Hivatali státusz” című 2. fejezetében található. A személyzeti szabályzat ugyanezen fejezetében található 35. cikke szerint a tisztviselőket az alábbi hivatali státuszok egyikébe lehet kinevezni: aktív foglalkoztatás, kirendelés, személyes okokkal indokolt szabadság, nem aktív státusz, szabadság katonai szolgálat miatt, szülői szabadság vagy családi okokkal indokolt szabadság, illetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés.

62      Ezzel szemben a „szolgálati jogviszony megszűnését” a személyzeti szabályzat III. címének 4. fejezete szabályozza. A személyzeti szabályzat e fejezetben található 47. cikke szerint a szolgálati jogviszony megszűnésének esetei a következők: a lemondás, a kötelező lemondás, a szolgálat érdekében történő nyugdíjazás, az alkalmatlanság miatti elbocsátás, a beosztásból való eltávolítás, a nyugdíjazás vagy a halál.

63      Ily módon tehát bebizonyosodott, hogy míg a szolgálat érdekében történő szabadságra küldést az uniós jogalkotó úgy alakította ki, hogy az egy olyan „státusz”, amelybe a tisztviselőt az uniós intézményeknél töltött életpályája során helyezni lehet, addig a Bizottságnak a személyzeti szabályzat 42c. cikke „nyugdíjkorhatárt” eltérő tisztviselőre történő alkalmazásának lehetőségére, és így a hivatalból történő nyugdíjazásával egyidejűleg a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésének lehetőségére vonatkozó álláspontja a szóban forgó intézkedést adminisztratív „státuszból” „a szolgálati jogviszony megszűnésének” egyik esetévé alakítja át. Amint ugyanis arra az ideiglenes intézkedésről határozó bíró rámutatott, az, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a személyzeti szabályzat 42c. cikkét alkalmazta, az érintett akarata ellenére eszközölt „szolgálat érdekében történő nyugdíjazásnak” tekintendő (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 61. pont).

64      A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy az, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke a személyzeti szabályzat III. címének 2. fejezetében helyezkedik el, nehezen egyeztethető össze a Bizottság fent hivatkozott álláspontjával, és semmiféleképpen sem cáfolja a fenti 59. pontban ismertetett megállapítást.

 A teleologikus értelmezésről

65      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének célja az intézmények humánerőforrás‑kezelésének optimalizálása. E rendelkezés bizonyos fokú rugalmasságot tesz lehetővé a nyugdíjközeli vagy közvetlenül a nyugdíjba vonulás előtt álló személyi állomány kezelésében, észszerű kompenzációt nyújtva az érintett személyek számára. A Bizottság szerint az uniós jogalkotó nem kívánta korlátozni a jogszabály hatályát azon tisztviselőkre, akik nem állnak közvetlenül nyugdíjba vonulás előtt. Az elérni kívánt optimalizáció a lehető legnagyobb fokú mérlegelést feltételezi, annál is inkább, mivel arra egyrészt az érintett tisztviselő érdekeinek tiszteletben tartása mellett kerül sor, másrészt pedig az intézkedés elsősorban a nyugdíjközeli tisztviselőket érinti. Paradox lenne, ha az intézkedést nem lehetne alkalmazni azokra a tisztviselőkre, akik már elérték a nyugdíjkorhatárukat. A Bizottság ily módon előadja, hogy a felperes által támogatott megszorító értelmezés részben megfosztja a személyzeti szabályzat 42c. cikkében előírt intézkedést érvényesülésétől és indokától.

66      Vitathatatlan, amint azt a Bizottság az 1023/2013 rendelet (7) preambulumbekezdésére hivatkozva helyesen kifejti, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének célja végeredményben az intézmények humánerőforrás‑kezelésének optimalizálása. Ugyanakkor, amint arra egyébként a Bizottság maga is rámutat, az uniós jogalkotó ügyelt arra, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés a Bizottság által használt megfogalmazás szerint „kellően védje az érintett tisztviselők jogait”.

67      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik bekezdése azt írja elő, hogy a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő a személyzeti szabályzat IV. mellékletének megfelelően kiszámított juttatásban részesül. E melléklet egyetlen cikkének a személyzeti szabályzat 42c. cikkének fényében értelmezett első bekezdéséből kitűnik, hogy e juttatás az intézkedés alkalmazásának első három hónapjában megegyezik az érintett tisztviselő alapilletményével. A negyediktől a hatodik hónapig a juttatás az alapilletmény 85%‑a, ezt követően pedig a hivatalból történő nyugdíjazásig az alapilletmény 70%‑a.

68      Olyan, az uniós jogalkotó által előírt rendelkezésként, amely enyhíti a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselőket érintő hátrányokat, hivatkozni kell a személyzeti szabályzat 42c. cikkének nyolcadik bekezdésére is, amely lényegében lehetővé teszi az érintett tisztviselő számára, hogy járulékot fizessen a nyugdíjrendszerbe a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésének időtartama alatt, annak érdekében, hogy növeljék a nyugdíja összegét.

69      Meg kell állapítani, hogy ha megengedett lenne a személyzeti szabályzat 42c. cikkének a „nyugdíjkorhatárt” elért tisztviselőkre való alkalmazása, és ebből következően lehetséges lenne azoknak – a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésükkel egyidejűleg – a hivatalból történő nyugdíjazása, az említett tisztviselők számára semmilyen előnyt nem jelentenének a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik és nyolcadik bekezdésében szereplő rendelkezések, mivel a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés időtartama nulla lenne. E körülmények között az uniós jogalkotó által a személyzeti szabályzat 42c. cikkének elfogadásával összefüggésben az intézmények humánerőforrás‑kezelésének optimalizálása és az érintett tisztviselők érdekeinek kellő védelmével kapcsolatos megfontolások között elérni kívánt egyensúlyt megzavarnák az utóbbi megfontolások kárára.

70      Egyebekben azt is meg kell állapítani, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldéssel egyidejű hivatalból történő nyugdíjazás esetén a kinevezésre jogosult hatóság nem rendelkezne a személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdésében előírt azon lehetőséggel, hogy még ha csak „kivételes esetekben” is, de megszüntetheti a szolgálat érdekében történő szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt. Ebből következik, hogy a fent hivatkozott eset nehezen egyeztethető össze e rendelkezéssel, mivel egyrészt az azt eredményezi, hogy automatikusan megfosztják az intézményeket, elvonva mindennemű mérlegelési jogkörüket, a személyi állomány kezelésének az érintett tisztviselő újra szolgálatba helyezésének lehetősége által jelentett eszközétől, másrészt pedig az megfosztja az említett tisztviselőt az ilyen újra szolgálatba helyezés lehetőségétől.

71      A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének teleologikus értelmezése nem támasztja alá a Bizottság álláspontját, ezzel szemben megerősíti a fenti 59. pontban ismertetett megállapítást.

72      Ebből következően a személyzeti szabályzat 42c. cikkének értelmezése alapján meg kell állapítani, hogy e rendelkezés nem alkalmazható azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik – mint a felperes – elérték az e rendelkezés értelmében vett „nyugdíjkorhatárt”. Ebből következik, hogy a Bizottság, amikor e rendelkezés alapján meghozta a megtámadott határozatot, megsértette az említett rendelkezés hatályát, és ebből következően a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a személyzeti szabályzat 47. és 52. cikkének megsértésére alapított jogalapot.

 A költségekről

73      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

74      Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság 2017. március 2i határozatát, amellyel RWt a szolgálat érdekében szabadságra küldte és ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazta.

2)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi saját költségei, valamint az RW részéről felmerült költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.

Prek

Buttigieg

Berke

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. május 8‑i nyilvános ülésen.

 

Aláírások      

 

*      Az eljárás nyelve: francia.


i      A jelen szöveg kulcskifejezéseket tartalmazó részében, valamint 12., 63., 65. és 70. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.