Language of document : ECLI:EU:T:2021:780

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2021. november 10.(*)

„Állami támogatások – A megújuló energiaforrásokból, köztük a fotovoltaikus energia felhasználásával előállított villamos energia piaca – A piaci árnál magasabb ár ellenében történő, a francia törvény által előírt villamosenergia‑vásárlási kötelezettség – Panasz elutasítása – Az (EU) 2015/1589 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése és 24. cikkének (2) bekezdése – Hatály”

A T‑678/20. sz. ügyben,

a Solar Electric Holding (székhelye: Le Lamentin [Franciaország]),

a Solar Electric Guyane (székhelye: Le Lamentin),

a Solar Electric Martinique (székhelye: Le Lamentin),

a Société de production d’énergies renouvelables (székhelye: Le Lamentin)

(képviseli őket: S. Manna ügyvéd)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: B. Stromsky és A. Bouchagiar, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a felperesek fotovoltaikus létesítményeinek nyújtott jogellenes állami támogatásokra vonatkozóan a felperesek által 2020. június 20‑án előterjesztett panaszt elutasító, 2020. szeptember 3‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: J. Svenningsen elnök, R. Barents és J. Laitenberger (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A villamos energia közszolgáltatásának korszerűsítéséről és fejlesztéséről szóló, 2000. február 10‑i 2000–108. sz. törvény (JORF, 2000. február 11., 2143. o.) célja a megújuló energiaforrások francia területen történő fejlesztésének ösztönzése. E célból az említett törvény vásárlási kötelezettséget vezetett be, amelyet átvettek az energiáról szóló törvénykönyv L.314‑1. és azt követő cikkei, és amely szerint az Électricité de France (EDF) és azok a nem államosított forgalmazók, amelyeket a villamos energia és a gáz államosításáról szóló, 1946. április 8‑i 46–628. sz. törvény 23. cikke említ, az érintett termelők kérelmére kötelesek megújuló energiaforrásokból – ideértve a fotovoltaikus energiát is – előállított villamos energia vásárlására vonatkozó olyan szerződést kötni, amelynek időtartama 20 évre szól, és amely miniszteri díjszabási rendeletben meghatározott árat tartalmaz. Az EDF és a 46–628. sz. törvény 23. cikkében említett nem államosított forgalmazók által a vásárlási kötelezettség folytán viselt költségek 2015. december 31‑ig a villamosenergia‑közszolgáltatási terhek ellentételezéséről szóló, 2004. január 28‑i 2004–90. sz. rendelet értelmében olyan teljeskörű ellentételezési mechanizmus tárgyát képezték, amelyet a villamosenergia‑fogyasztóktól beszedett villamosenergia‑közszolgáltatási hozzájárulásból finanszíroztak. E költségeket 2016. január 1‑je óta az energetikai átállás céljára elkülönített olyan számláról ellentételezik, amelyet az energetikai termékek fogyasztására kivetett adókból finanszíroznak.

2        A fenti 1. pontban említettnek megfelelő típusú díjszabási rendeleteket fogadtak el többek között 2006. július 10‑én (a továbbiakban: 2006. évi díjszabási rendelet), 2010. január 12‑én (a továbbiakban: 1/2010. sz. díjszabási rendelet), 2010. augusztus 31‑én (a továbbiakban: 8/2010. sz. díjszabási rendelet), 2011. március 4‑én és 2017. május 9‑én. Még ha ezek közül egyedül ez utóbbi rendelet is az, amely még mindig hatályban van, a többi, időközben hatályon kívül helyezett díjszabási rendeletet továbbra is alkalmazni kell, amennyiben a villamos energiáért fizetendő vételár a vásárlási szerződés teljes időtartama alatt, vagyis 20 éven keresztül annak a vételárnak felel meg, amelyet az a díjszabási rendelet állapított meg, amely azon a napon volt hatályban, amikor a termelő a nyilvános hálózathoz való csatlakozás iránti teljes körű kérelmet terjesztett elő.

3        A Solar Electric Holding – amely holdingtársaságként 100%‑os részesedéssel rendelkezik a Solar Electric Guyane és a Solar Electric Martinique leányvállalatokban, amelyek feladata a fotovoltaikus energiaforrásokból származó villamos energia termelésére irányuló projektek fejlesztése és kivitelezése Guyanában, illetve Martinique‑en, valamint a Société de production d’énergies renouvelables (Soproder) leányvállalatban, amely e különböző fotovoltaikus létesítmények üzemeltetésével foglalkozik – a fenti 1. pontban említett díjszabási rendeletek alapján villamosenergia‑vásárlási szerződéseket kötött az EDF‑fel. Az e különböző társaságokból álló csoporton belül ezáltal a Soproder lett az a társaság, amely közvetlenül és azonnal részesült az említett rendeletekben meghatározott különleges díjszabások előnyeiben.

4        A Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország), amely kártérítési kérelmek tárgyában járt el, 2019. szeptember 18‑i ítéletével megállapította, hogy a 2006. évi díjszabási rendeleten és az 1/2010. sz. díjszabási rendeleten alapuló, a piaci árnál magasabb áron történő vásárlási kötelezettségből álló mechanizmust kialakító intézkedések jogellenes állami támogatásoknak minősülnek, mivel azokat elmulasztották az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján bejelenteni az Európai Bizottságnak.

5        Egyébiránt a felperesekhez, a Solar Electric Holdinghoz, a Solar Electric Guyane‑hez, a Solar Electric Martinique‑hez és a Soproderhez intézett, 2020. március 26‑i levelében a Bizottság megerősítette, hogy a 2006. évi díjszabási rendeleten, valamint az 1/2010. és a 8/2010. sz. díjszabási rendeleten alapuló intézkedéseket nem jelentették be a Bizottságnak.

6        A felperesek 2020. június 20‑án megküldték a Bizottságnak a jogellenes állami támogatásokra vonatkozó panasz azon űrlapját, amelyről az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 24. cikkének (2) bekezdése rendelkezik. Ezen űrlapon a felperesek jelezték, hogy a 2006. évi díjszabási rendeletből, valamint az 1/2010. és a 8/2010. sz. díjszabási rendeletből eredő támogatási programokat annak ellenére hajtották végre, hogy a Bizottság soha nem foglalt állást azok belső piaccal való összeegyeztethetőségéről, és hogy véleményük szerint a Bizottság határozatának hiánya olyan joghézagot keletkeztet, amely a fotovoltaikus energiaforrásokból származó villamos energia összes franciaországi termelője számára hátrányos, mivel az említett rendeletekben előírt díjszabás mellett megkötött szerződésekből származó jövedelmeket megkérdőjelezhetik, és azok visszatéríttetési intézkedések tárgyát képezhetik. Márpedig a felperesek által ezen űrlapon szolgáltatott információk szerint a fotovoltaikus energiaforrásokból származó villamos energia termelésének támogatására szolgáló, a 2006. évi díjszabási rendeletből, valamint az 1/2010. és a 8/2010. sz. díjszabási rendeletből eredő mechanizmusok összeegyeztethetők a belső piaccal. A felperesek azzal együtt, hogy hivatkoztak az EUMSZ 108. cikk (1) bekezdésére, valamint az 2015/1589 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésére, ezen űrlapon, különösen pedig annak 3.4., 8. és 9.3. szakaszában „kér[ték] a Bizottságot, hogy kifejezetten foglaljon állást az [említett] rendeletekből eredő támogatási programok összeegyeztethetőségéről”.

7        A Bizottság szervezeti egységei 2020. július 1‑jei levelükben több kérdést és kiegészítő információkérést fogalmaztak meg, amelyekre a felperesek 2020. augusztus 31‑i elektronikus levelükben válaszoltak.

8        A Bizottság 2020. szeptember 3‑i levelében elutasította a felperesek fotovoltaikus létesítményeinek nyújtott jogellenes állami támogatásokra vonatkozóan a felperesek által 2020. június 20‑án előterjesztett panaszt (a továbbiakban: megtámadott határozat), többek között a következők megállapításával:

„A [Versenypolitikai Főigazgatóság] úgy véli, hogy az Önök panaszát el kell utasítani amiatt, hogy a tárgy nem tartozik a [2015/1589 rendelet] 12. cikke (1) bekezdésének és 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá […]

[…] [A] panaszosok úgy kérik a Bizottságtól, hogy foglaljon állást egyes támogatási programok összeegyeztethetőségéről, mintha egy kvázi bejelentési eljárásban Franciaországot képviselnék. Így az Önök panaszának tárgya nem tartozik [a 2015/1589 rendelet] 12. cikke (1) bekezdésének és 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá, ez okból pedig azt el kell utasítani […]

Köszönjük az Önök által megküldött tájékoztatást. A Bizottság ezt a piacra vonatkozó általános információként fogja nyilvántartásba venni.”

 Az eljárás és a felek kérelmei

9        A Törvényszék Hivatalához 2020. november 12‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

10      Az ellenkérelmet 2021. január 27‑én nyújtották be a Törvényszék Hivatalához.

11      A Törvényszék 2021. február 2‑i határozatával az eljárási szabályzata 83. cikkének (1) bekezdése alapján akként határozott, hogy a második beadványváltás szükségtelen.

12      A felperesek 2021. április 15‑i levelükben az eljárási szabályzat 106. cikkének (1) bekezdése alapján tárgyalás tartását kérték.

13      A Törvényszék 2021. június 4‑én pervezető intézkedésként írásban megválaszolandó kérdést intézett a felekhez, amelyre ez utóbbiak 2021. június 21‑én válaszoltak.

14      A felperesek 2021. július 9‑i levelükben tájékoztatták a Törvényszéket, hogy elállnak a tárgyalás tartása iránti kérelmüktől.

15      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék semmisítse meg a megtámadott határozatot.

16      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

 A jogkérdésről

17      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az elsőt a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének megsértésére, a másodikat ugyanezen rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a harmadikat pedig a Bizottság azon kötelezettségének megsértésére alapítanak, hogy kikényszerítse az EUM‑Szerződés alkalmazását.

 Az első, a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

18      Az első jogalap keretében a felperesek a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének szövegéből kiindulva azt állítják, hogy ahhoz, hogy valamely támogatás e cikk alapján elfogadhatónak minősülő panasz tárgyát képezhesse, elegendő, ha e támogatás jogellenes. Az említett rendelet 24. cikkének (2) bekezdése semmilyen módon nem támaszt további feltételt azzal kapcsolatban, hogy e panasznak arra kellene irányulnia, hogy a szóban forgó támogatás összeegyeztethetetlenségének megállapítását érje el. Jóllehet a felperesek szerint a gyakorlatban ritka, sőt példátlan, hogy egy jogellenes és összeegyeztethető támogatás elleni panaszt valamely érintett fél nyújtson be, e kivételes jelleg mégsem helyezheti e panaszt a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatályán kívül, hacsak hozzá nem adunk ahhoz egy olyan elfogadhatósági feltételt, amelyről az EUM‑Szerződés vagy az említett rendelet nem rendelkezik.

19      Egyébiránt a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen támaszkodott a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának feltételeire, amelyet akkor kellene megindítani, ha az előzetes vizsgálatot követően továbbra is kétségek állnának fenn a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. A felperesek szerint, még ha a gyakorlatban a jogellenes támogatásokra vonatkozó legtöbb panasznak az is a végső célja, hogy megindítsák a hivatalos vizsgálati eljárást, az olyan jogellenes támogatásra vonatkozó panasz benyújtásának lehetőségét, amelynek először is az előzetes vizsgálathoz kell vezetnie, nem szabad összekeverni a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának esetével.

20      E feltételek mellett az, hogy a felperesek megítélése szerint a panaszuk tárgyát képező jogellenes támogatás összeegyeztethető a belső piaccal, továbbá hogy e panasszal azt kívánják elérni, hogy a Bizottság olyan határozatot hozzon, amelyben e támogatással kapcsolatban nem emel kifogást, nem zárja ki e panaszt a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alól.

21      A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

22      Elöljáróban ki kell emelni, hogy a felperesek által benyújtott panasz arra irányult, hogy a Bizottság olyan határozatot hozzon, amelyben nem emel kifogást azon intézkedések összeegyeztethetőségével kapcsolatban, amelyeket a francia hatóságok hajtottak végre, és amelyek a 2006. évi díjszabási rendeleten, valamint az 1/2010. sz. és 8/2010. sz. díjszabási rendeleten alapulnak. E kontextusban az első jogalap azt a kérdést veti fel, hogy a 2015/1589 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése egy jogellenesen folyósított új támogatás kedvezményezettje számára, továbbá – mint a jelen ügyben is – az e támogatás kedvezményezettjének minősülő társaságban az ugyanazon csoporton belüli integráció folytán gazdasági érdekeltséggel rendelkező társaságok számára alanyi jogot biztosít‑e arra, hogy a Bizottsághoz panaszt nyújtsanak be abból a célból, hogy a Bizottság az érintett tagállammal szemben olyan határozatot hozzon, amelyben megállapítja egy olyan támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét, amelyet az érintett tagállam nem jelentett be.

23      A 2015/1589 rendeleten belül „Az érdekelt felek [helyesen: érintett felek] jogai” című 24. cikke a (2) bekezdésében akként rendelkezik, hogy „[b]ármely érdekelt fél [helyesen: érintett fél] panaszt nyújthat be annak érdekében, hogy feltételezett jogellenes támogatásról vagy támogatással való feltételezett visszaélésről tájékoztassa a Bizottságot”. Ezzel együtt az „érdekelt fél [helyesen: érintett fél]” fogalmát a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja úgy határozza meg, hogy az „olyan tagállam vagy személy, vállalkozás vagy vállalkozások társulása, amelyek, illetve akinek érdekeit a támogatás nyújtása érintheti, különösen a támogatás kedvezményezettje, a versenytárs vállalkozások és a szakmai szövetségek”.

24      Jóllehet a fent hivatkozott rendelkezések szövege tehát azt látszik alátámasztani, hogy a jogellenesen folyósított támogatások kedvezményezettjei panaszt nyújthatnak be a Bizottsághoz, e következtetést mégis el kell vetni olyan indokok alapján, amelyek az állami támogatások ellenőrzésének felépítésére, valamint a panaszok mechanizmusának szerkezetére vonatkoznak.

25      Ami mindenekelőtt az állami támogatások ellenőrzésének felépítését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a bejelentési kötelezettség az állami támogatások ellenőrzésére irányuló, az EUM‑Szerződés által létrehozott rendszer egyik alapvető eleme, amely az új támogatásokra irányuló projektek felett olyan megelőző jellegű ellenőrzést alakít ki, amelyet az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése vezetett be, és amely arra irányul, hogy kizárólag a belső piaccal összeegyeztethető támogatások kerüljenek végrehajtásra, mindez pedig csak azt követően, hogy az összeegyeztethetőségükkel kapcsolatos kétségeket eloszlatta a Bizottság végleges határozata (2020. november 24‑i Viasat Broadcasting UK ítélet, C‑445/19, EU:C:2020:952, 18. és 19. pont). A megelőző jellegű ellenőrzés e rendszerével ellentétes, hogy azokat a tagállamokat, amelyek az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megsértésével folyósítanak támogatásokat, előnyben részesítsék azon tagállamokkal szemben, amelyek a támogatásokat e rendelkezéssel összhangban a tervezési szakaszban bejelentik, és mindaddig tartózkodnak azok végrehajtásától, amíg a Bizottság végleges határozatot nem hoz (2021. március 4‑i Bizottság kontra Fútbol Club Barcelona ítélet, C‑362/19 P, EU:C:2021:169, 92. pont). E tekintetben emlékeztetni kell arra is, hogy a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján történő mérlegelése az európai uniós bíróságok ellenőrzése alatt eljáró Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd: 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26      Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének – amely a Bizottság és a tagállamok közötti kétoldalú kapcsolatrendszert alakít ki – magából a szerkezetéből következik, hogy a bejelentési kötelezettség a tagállamokat terheli. Következésképpen e kötelezettség nem tekinthető teljesítettnek abban az esetben, ha a bejelentést a támogatás kedvezményezett vállalkozása teszi meg. Mint azt a Bíróság már megállapította, az állami támogatások ellenőrzésének és vizsgálatának az EUMSZ 108. cikk által kialakított mechanizmusa nem ír elő konkrét kötelezettséget a támogatás kedvezményezettjével szemben. Egyrészt, a támogatási projektek bejelentésével kapcsolatos kötelezettségnek és a végrehajtásukra vonatkozó előzetes tilalomnak csak az érintett tagállam a címzettje, mint ez közvetetten kitűnik a 2015/1589 rendelet 10. cikkéből is, amely akként rendelkezik, hogy az érintett tagállam visszavonhatja a bejelentését, mielőtt a Bizottság határozatot hozna a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségéről. Másrészt, e tagállam az egyedüli címzettje annak a határozatnak is, amellyel a Bizottság megállapítja valamely támogatás összeegyeztethetetlenségét, és felszólítja a tagállamot, hogy a Bizottság által megállapított határidőn belül szüntesse meg e támogatást (1996. július 11‑i SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 73. pont; 2006. június 1‑jei P & O European Ferries [Vizcaya] és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ítélet, C‑442/03 P és C‑471/03 P, EU:C:2006:356, 103. pont).

27      Márpedig annak elismerése, hogy egy jogellenesen folyósított támogatás kedvezményezettje panaszt nyújthat be a Bizottsághoz annak érdekében, hogy a Bizottság állapítsa meg e támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét, nem járna egyéb hatással, mint azzal, hogy lehetővé tenné e kedvezményezett számára, hogy az érintett tagállam helyébe lépjen, amely tagállam egyedüliként rendelkezik hatáskörrel arra, hogy valamely támogatási intézkedést bejelentsen a Bizottságnak.

28      Ráadásul az, ha elismernék egy jogellenesen folyósított támogatás kedvezményezettjének ilyen lehetőségét arra, hogy a Bizottsághoz forduljon annak érdekében, hogy elérje e támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének megállapítását, kétségbe vonná az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdéséből eredő, a támogatási intézkedések bejelentésére irányuló kötelezettség és a végrehajtásukkal kapcsolatos tilalom alapvető és feltétlen érvényesülést kívánó jellegét, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat felidézte (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 17‑i Olaszország és Eurallumina kontra Bizottság ítélet, T‑119/07 és T‑207/07, nem tették közzé, EU:T:2019:613, 113. pont), valamint a főszabályként érvényesítendő azon szankció – vagyis a támogatás visszatéríttetése – alapvető és feltétlen érvényesülést kívánó jellegét, amely ahhoz társul, ha a tagállam nem tesz eleget többek között ezen előzetes bejelentési kötelezettségnek (lásd ebben az értelemben: 1996. július 11‑i SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 70. pont).

29      Az ilyen lehetőség ugyanis a jogellenesen folyósított támogatás kedvezményezettje számára módot biztosítana arra, hogy az érintett tagállam kötelezettségszegéseit a saját előnyére pótolja azáltal, hogy a Bizottságnál olyan határozat meghozatalát éri el, amely ezt követően lehetővé teszi számára, hogy a 2008. február 12‑i CELF és ministre de la Culture et de la Communication ítélet (C‑199/06, EU:C:2008:79) 55. pontjára hivatkozzon, amelynek értelmében a nemzeti bíróság nem köteles elrendelni az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése utolsó mondatának megsértésével végrehajtott támogatás visszatéríttetését, amennyiben a Bizottság az említett támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét megállapító végleges határozatot fogadott el, amivel kapcsolatban a felperesek maguk is elismerik, hogy ezt kívánják elérni.

30      Egyébiránt – továbbra is az állami támogatások ellenőrzési rendszerének felépítése szempontjából – emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságoknak biztosítaniuk kell a jogalanyok számára, hogy a nemzeti joguknak megfelelően alkalmazni fogják az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségek megsértésének összes következményét, mind a támogatási intézkedések végrehajtását szolgáló jogi aktusok érvényessége, mind pedig az e rendelkezés megsértésével odaítélt pénzügyi támogatások visszatéríttetése vagy az esetleges ideiglenes intézkedések tekintetében (1991. november 21‑i Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires et Syndicat national des négociants et transformateurs de saumon ítélet, C‑354/90, EU:C:1991:440, 12. pont). Ennek érdekében a nemzeti bíróságok előtt előfordulhatnak olyan jogviták, amelyek keretében e bíróságoknak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében említett támogatás fogalmát kell értelmezniük és alkalmazniuk, különösen annak eldöntése végett, hogy valamely állami intézkedést az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálati eljárás alá kellett volna‑e vonni, vagy sem. Ha az említett bíróságok arra a következtetésre jutnak, hogy az érintett intézkedést előzetesen valóban be kellett volna jelenteni a Bizottságnak, azt jogellenesnek kell nyilvánítaniuk (2015. március 19‑i OTP Bank ítélet, C‑672/13, EU:C:2015:185, 37. pont).

31      A fentiekből következik, hogy valamely jogellenes támogatás kedvezményezettjei a nemzeti bíróságokhoz fordulhatnak annak érdekében, hogy elérjék annak szankcionálását, hogy az e támogatást nyújtó állam kifejezetten vagy hallgatólagosan megtagadta a bejelentési kötelezettségének teljesítését. Ennélfogva nem lehet elismerni számukra azt a jogot, hogy a 2015/1589 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottsághoz benyújtott panasz útján megindítsák a támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálatát annak érdekében, hogy e támogatást engedélyeztessék, mindezt pedig adott esetben az érintett tagállam azon szándékával ellentétben, amely abban jutott kifejezésre, hogy e tagállam részéről nem történt bejelentés.

32      Mint azt a Bizottság helyesen kiemelte, az uniós jogban nem létezik az állami támogatás nyújtásához való alanyi jog. Ezért a kedvezményezett nem vonhatja magához a tagállam hatásköreit, és saját kezdeményezésére nem teljesíthet a tagállam nevében bejelentést abból a célból, hogy ezáltal elérje olyan határozat meghozatalát, amely engedélyezi valamely be nem jelentett támogatás végrehajtását (lásd ebben az értelemben: 2006. június 1‑jei P & O European Ferries [Vizcaya] és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ítélet, C‑442/03 P és C‑471/03 P, EU:C:2006:356, 103. pont).

33      Ami a panaszok mechanizmusának szerkezetét és a Bizottsághoz való panaszbenyújtási jogot illeti, ki kell emelni, hogy a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének első mondata szerint a panasz benyújtásának az a célja, hogy minden feltételezett jogellenes támogatásról tájékoztassa a Bizottságot, ami ugyanezen rendelet 15. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében azzal a joghatással jár, hogy megindul az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében szabályozott előzetes vizsgálati szakasz, ez pedig magában foglalja, hogy a Bizottság a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (2), (3) vagy (4) bekezdése szerinti határozatot hoz (2021. május 5‑i ITD és Danske Fragtmænd kontra Bizottság ítélet, T‑561/18, fellebbezett, EU:T:2021:240, 47. pont).

34      Egyébiránt a 2015/1589 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének második albekezdése akként rendelkezik, hogy a Bizottság „biztosítja, hogy az érintett tagállam teljes körű és rendszeres tájékoztatást kapjon […] [minden panasz] vizsgálat[ának] alakulásáról és eredményéről”. E rendelkezés, amely az érintett tagállam védelemhez való jogát hivatott érvényesíteni, magában foglalja, hogy a panasz alapján meghozott és annak helyt adó határozat a tagállammal szemben kedvezőtlen legyen, következésképpen pedig állapítsa meg azon támogatás összeegyeztethetetlenségét, amely a panasz tárgyát képezte.

35      A panasz mechanizmusának azon koncepcióját, amely szerint az a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatások azonosítására irányul, megerősíti a panasz benyújtására szolgáló azon űrlap 8. pontja is, amelyet a 2015/1589 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése említ, és amely az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21‑i, módosított 794/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 140., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 3. o.) mellékletében szerepel; e 8. pont megköveteli, hogy a panaszos fejtse ki, „hogy a feltételezett támogatás […] miért nem egyeztethető össze a belső piaccal”.

36      Ráadásul ugyanezen űrlap 3. pontjából kitűnik, hogy a támogatás kedvezményezettjei nem szerepelnek azon felek között, amelyek panaszt nyújthatnak be. Hasonlóképp, a támogatás kedvezményezettje vagy kedvezményezettjei versenytársainak említése, valamint az ugyanezen pontban szereplő azon kérdés, amely annak tisztázására irányul, hogy a feltételezett állami támogatás miért és milyen mértékben érinti a panaszos versenyhelyzetét, bizonyítja, hogy a panasz mechanizmusa különösen azon személyek jogainak védelmére irányul, amelyek esetében fennáll annak kockázata, hogy az érdekeiket érintheti a támogatás bizonyos kedvezményezettek részére történő odaítélése. Ezt még inkább megerősíti az említett űrlap 7. pontja, amely megköveteli, hogy a panaszos fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás szerinte miért juttatja gazdasági előnyhöz a kedvezményezett(ek)et.

37      Ennélfogva, jóllehet a kedvezményezettek a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében „érintett feleknek” minősülnek, a panasz mechanizmusának szerkezetével ellentétes, hogy azt azon felek vegyék igénybe, amelyeknek – mint különösen a kifogásolt támogatás kedvezményezettjeinek – ahhoz fűződik érdekük, hogy a Bizottság e támogatás összeegyeztethetőségét állapítsa meg.

38      A fentiekből következik, hogy a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya azokra a panaszokra korlátozódik, amelyek azon jogellenes támogatások kifogásolására irányulnak, amelyeket a panaszosok a belső piaccal összeegyeztethetetlennek tartanak. Ezzel szemben e rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya nem terjed ki azokra a panaszokra, amelyekben a panaszosok azt állítják, hogy valamely támogatás összeegyeztethető a belső piaccal, és ezért azt a Bizottságnak engedélyeznie kellene. Következésképpen valamely jogellenes támogatás kedvezményezettjei, valamint azok a társaságok, amelyeknek e kedvezményezett társaságban gazdasági érdekeltségük áll fenn azon gazdasági egység folytán, amelyet e társasággal annak következtében alkotnak, hogy az anyavállalat 100%‑os részesedéssel rendelkezik a panaszosok tőkéjében, nem hivatkozhatnak a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének első mondatára annak érdekében, hogy panaszt nyújtsanak be olyan jogellenes támogatásra vonatkozóan, amelyben közvetlenül vagy közvetve részesülnek, mindezt pedig azért, hogy a Bizottság olyan határozatot hozzon, amely e támogatás összeegyeztethetőségét állapítja meg.

39      E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy a felperesek által 2020. június 20‑án benyújtott panasz nem tartozik a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá.

40      Az eddigiekből következik, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a felperesek által benyújtott panasz nem tartozik a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá. Ennélfogva az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A második, a 2015/1589 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

41      Második jogalapjukban a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor az előzetes vizsgálati szakasz megindítására irányuló kötelezettségével ellentétesen járt el. A 2015/1589/EK rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében fennállt volna ilyen kötelezettség. A felperesek ugyanis olyan panaszt nyújtottak be, amelynek előterjesztésére szerintük e rendelet 24. cikkének (2) bekezdésével összhangban került sor.

42      A Bizottság úgy véli, hogy a második jogalap nem minősül az első jogalaphoz képest önálló jogalapnak, ennélfogva pedig annak sorsa teljes mértékben az első, a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított megsemmisítési jogalaptól függ. Márpedig a Bizottság ezt az első jogalapot mint megalapozatlant akként vitatja, hogy közben figyelembe veszi az e rendelet 12. cikkében foglalt rendelkezéseket is. Következésképpen szerinte e második megsemmisítési jogalapot is el kell utasítani.

43      E jogalapra válaszul ki kell emelni, hogy a 2015/1589 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a Bizottság megvizsgál minden, „az érdekelt felek [helyesen: érintett felek] által [e rendelet] 24. cikk[ének] (2) bekezdése alapján benyújtott” panaszt. Így a Bizottság köteles gondosan és pártatlanul megvizsgálni az elé terjesztett panaszokat, amennyiben azokat az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapítják, továbbá egyértelműen és részletesen kifejtik az e jogsértést előidéző intézkedéseket (lásd ebben az értelemben: 2018. március 15‑i Naviera Armas kontra Bizottság ítélet, T‑108/16, EU:T:2018:145, 102. pont). Márpedig, mivel a felperesek által 2020. június 20‑án benyújtott panasz nem hivatkozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére, ezáltal pedig nem tartozik az említett rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá, a Bizottság nem volt köteles az említett rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megfelelően megindítani az előzetes vizsgálati szakaszt.

44      E feltételek mellett a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A harmadik, a Bizottság azon kötelezettségére alapított jogalapról, hogy kikényszerítse az EUMSzerződés alkalmazását

45      A harmadik jogalap keretében a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem teljesítette az EUMSZ 107., EUMSZ 108. és EUMSZ 109. cikkből, valamint a 2015/1589 rendeletből eredő kötelezettségeit.

46      Jóllehet a Bizottságot tájékoztatták a 2006. évi díjszabási rendeletből, valamint az 1/2010. sz. és 8/2010. sz. díjszabási rendeletből eredő támogatási programok létezéséről, valamint arról, hogy azokat nem jelentették be, a Bizottság továbbra is tétlen maradt, ami kiüresítette az EUM‑Szerződés rendelkezéseit. A Bizottság azáltal, hogy elutasított egy olyan támogatásokra vonatkozó panaszt, amelyek jogellenes jellegét a Bizottság elismerte, anélkül azonban, hogy előzetesen meggyőződött volna arról, hogy e támogatások nem voltak összeegyeztethetetlenek a belső piaccal, megsértette azt a szerepét, hogy az uniós jog őre legyen, valamint azt a szerepét, amely abból áll, hogy a jogalanyok számára biztosítsa a jogbiztonságot. Mivel a Bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik arra, hogy valamely támogatás összeegyeztethetőségét vizsgálja, meg kellett volna győződnie arról, hogy a jogellenes támogatás, amelynek fennállását a felperesek a tudomására hozták, nem volt összeegyeztethetetlen. Egyébiránt léteznek a felperesek által előadott olyan körülmények – így többek között a Commission de régulation de l’énergie (energiaszabályozási bizottság, Franciaország) véleménye –, amelyek kétségbe vonták a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségét.

47      E feltételek mellett az, hogy a Bizottság nem foglalt állást a szóban forgó támogatások összeegyeztethetőségéről, a felperesek szerint az igazságszolgáltatás megtagadásával egyenértékű, mivel az állásfoglalás ezen elmaradása olyan joghézagot keletkeztet, amelyet az EUMSZ 107‐109. cikk, valamint a 2015/1589 rendelet el kíván kerülni.

48      A Bizottság vitatja az előadott érveket.

49      A harmadik jogalapra válaszul mindenekelőtt fel kell idézni – mint azt a felperesek is tették –, hogy a Bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelésére (lásd: 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindazonáltal az uniós jog nem ír elő abszolút kötelezettséget a Bizottság számára arra vonatkozóan, hogy értékelje a be nem jelentett támogatás összeegyeztethetőségét, amint ilyen támogatásról tájékoztatják.

50      A 2015/1589 rendelet ugyanis csak két olyan esetet szabályoz, amelyekben a Bizottság ténylegesen köteles megvizsgálni a támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét. Ilyen kötelezettség egyrészt abban az esetben áll fenn, ha a támogatást nyújtó tagállam bejelenti a támogatást. Így e rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében „[a] Bizottság megvizsgálja a bejelentést közvetlenül annak kézhezvétele után”. Másrészt, az említett rendelet 12. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a Bizottságot „az érdekelt felek [helyesen: érintett felek] által […] [ugyanezen rendelet] 24. cikk[ének] (2) bekezdése alapján benyújtott [panasz]” esetében terheli vizsgálati kötelezettség.

51      Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy a 2006. évi díjszabási rendeletből, valamint az 1/2010. sz. és a 8/2010. sz. díjszabási rendeletből eredő támogatásokat a Francia Köztársaság nem jelentette be a Bizottságnak. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperesek által 2020. június 20‑án benyújtott panasz nem tartozik a 2015/1589 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá. E feltételek mellett a Bizottság nem volt köteles elvégezni a fent említett támogatási intézkedések vizsgálatát. Ennélfogva az, hogy a Bizottság nem hozott határozatot e támogatási intézkedések tekintetében, nem minősülhet az igazságszolgáltatás olyan megtagadásának, amely joghézagot keletkeztethetne. Annál is kevésbé ez a helyzet, mivel – mint az a fenti 29. és 30. pontban megállapításra került – a felperesek az érintett tagállam bíróságaihoz fordulhatnak annak szankcionáltatása érdekében, hogy e tagállam nem volt hajlandó bejelenteni a kifogásolt intézkedéseket, feltéve hogy e bíróságok megállapítják, hogy ezen intézkedésekre vonatkozik az új állami támogatásként minősítés.

52      E tekintetben ki kell emelni, hogy a tervezett támogatások végrehajtásának az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában előírt tilalma közvetlen hatállyal rendelkezik. A végrehajtás e rendelkezés szerinti tilalmának közvetlen alkalmazhatósága kiterjed minden olyan támogatásra, amelyet bejelentés nélkül hajtottak végre (lásd: 2013. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑284/12, EU:C:2013:755, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt a nemzeti hatóságok feladata, hogy saját kezdeményezésükre visszatéríttessenek minden, jogellenesen odaítélt támogatást (2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 92. pont).

53      Tekintettel az előzetes bejelentés nélkül nyújtott új állami támogatások rendszerével kapcsolatos ezen egyértelmű jogi háttérre, valamint arra, hogy a tényleges és potenciális kedvezményezetteknek nincs az uniós jogból eredő alanyi joguk ahhoz, hogy valamely tagállam az általa teljesített bejelentés hiányában támogatást nyújtson nekik, a jogbiztonság elvét sem sértheti az, ha a Bizottság nem hoz határozatot az ilyen jogellenes támogatás összeegyeztethetőségéről.

54      A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot, végeredményben pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

55      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Solar Electric Holdingot, a Solar Electric Guyanet, a Solar Electric Martiniqueet és a Société de production d’énergies renouvelablest kötelezi a költségek viselésére.

Svenningsen

Barents

Laitenberger

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. november 10‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: francia.