AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2004. március 10.(*)
„Általános termékbiztonság – Az élelmiszerekre vonatkozó közösségi sürgősségi riasztórendszer – Kártérítési kereset”
A T‑177/02. sz. ügyben,
a Malagutti‑Vezinhet SA, felszámolás alatt, (székhelye: Cavaillon [Franciaország], képviselik: B. Favarel Veidig és N. Boron ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M.‑J. Jonczy és M. França, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes ellen
a felperes által állítólagosan azt követően elszenvedett kár megtérítése iránti kérelem tárgyában benyújtott keresete, hogy a Bizottság a Franciaországból származó almában növényvédőszer‑maradék jelenlétéről tájékoztató és a szóban forgó áruk exportőreként a felperes nevét megemlítő, sürgősségi figyelmeztető riasztást bocsátott ki,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök, J. Pirrung és A. W. H. Meij bírák,
hivatalvezető: B. Pastor hivatalvezető‑helyettes,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2003. november 4‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Szabályozási háttér és a jogvita alapját képező tényállás
Közösségi sürgősségi riasztórendszer
1 Az általános termékbiztonságról szóló, 1992. június 29‑i 92/59/EGK tanácsi irányelv (HL L 228., 24. o., a továbbiakban: irányelv) minden forgalomba hozott, a fogyasztóknak szánt vagy a fogyasztók által valószínűsíthetően használt termékre vonatkozó általános biztonsági előírást hozott létre közösségi szinten. Az irányelv e célból különösen a termékbiztonságot érintő veszélyhelyzetekben alkalmazandó, gyors információcserére szolgáló rendszert hozott létre. Ez az „élelmiszerekre vonatkozó közösségi sürgősségi riasztórendszer” (a továbbiakban: RASFF), amelyben az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodást aláíró tagállamok – többek között az Izlandi Köztársaság – szintén részt vesznek.
2 Az irányelv 2. cikkének b) pontja „biztonságos termékként” határoz meg minden olyan terméket, amely a szokásos vagy ésszerűen előrelátható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát – nem jelent veszélyt, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekinthető, és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb veszélyt jelenti.” [nem hivatalos fordítás].
3 Az irányelv 5. és 6. cikke meghatározza a tagállamoknak a termékbiztonság ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségeit és hatásköreit.
4 Az irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Amennyiben egy tagállam egy termék vagy termékcsoport forgalomba hozatalát korlátozó, illetve annak a piacról való kivonását […] elrendelő intézkedéseket hoz, a tagállam, […] értesíti a Bizottságot az intézkedésekről, megadva azok okát is. Ez a kötelezettség nem alkalmazandó, amennyiben az intézkedések egy, hatását tekintve helyi, és mindenesetre az érintett tagállam területére korlátozódó eseményhez kapcsolódnak.
(2) A Bizottság a lehető leghamarabb konzultál az érintett felekkel. Amennyiben a konzultációt követően a Bizottság megállapítja, hogy az intézkedés indokolt, erről haladéktalanul értesíti az intézkedést hozó tagállamot, valamint a többi tagállamot. Amennyiben a konzultációt követően a Bizottság azt állapítja meg, hogy az intézkedés nem indokolt, erről haladéktalanul értesíti az intézkedést hozó tagállamot.” [nem hivatalos fordítás]
5 A RASFF tekintetében az irányelv 8. cikke a következőket írja elő:
„(1) Amennyiben egy tagállam olyan sürgős intézkedéseket hoz, vagy ezek meghozataláról határoz, amelyek egy terméknek vagy termékcsoportnak a saját területén történő forgalmazását vagy esetleges használatát az említett termék vagy termékcsoport által a fogyasztók egészségére és biztonságára jelentett súlyos és közvetlen veszély miatt megakadályozza, korlátozza vagy különleges feltételekhez köti, erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot […].
(2) A Bizottság az ilyen tájékoztatás kézhezvételét követően ellenőrzi, hogy az megfelel‑e az ezen irányelv rendelkezéseinek, és továbbítja azt a többi tagállam részére, amelyek haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot az általuk meghozott intézkedésekről.” [nem hivatalos fordítás]
6 A RASFF alkalmazására vonatkozó részletes eljárásokat az irányelv melléklete határozza meg.
A jogvita előzményei
7 A felperes Franciaországból exportál zöldséget és gyümölcsöt különösen Hollandiába és az Egyesült Királyságba.
8 Amint az több, 2001. augusztusi számlából kitűnik, több száz rekesz, Franciaországból származó, dikofol növényvédő szerrel kezelt almát értékesített a holland van den Bosch társaság számára.
9 Az izlandi kapcsolattartó 2001. szeptember 6‑án, csütörtökön a RASFF keretében arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a hatáskörrel rendelkező izlandi hatóság szeptember 4‑én úgy határozott, hogy kivon a piacról és megsemmisít egy Hollandián keresztül forgalmazott, francia eredetű almatételt, miután szeptember 3‑án ezekben az almákban 0,8 mg/kg mennyiségű dikofolt találtak. A tájékoztatásban szerepelt, hogy az árut a J. P. Viens SA társaság forgalmazta Hollandián keresztül, valamint hogy az izlandi importőr azt a holland Greevecetrus társaságon keresztül vásárolta; a riasztáshoz mellékelték az elemzés eredményeinek másolatát.
10 A felek nem vitatják, hogy az alma vonatkozásában a dikofol megengedett legmagasabb mértékét a zöldségben és gyümölcsben megengedett növényvédőszer‑maradékokkal kapcsolatos, a vonatkozó tényállás idején hatályos közösségi jogszabályok 0,02 mg/kg‑ban határozták meg, így az izlandi hatóságok által 2001 szeptemberében vizsgált almának e legmagasabb mértéknek kellett volna megfelelnie.
11 A Bizottság – a hatáskörrel rendelkező műszaki szolgálatokkal folytatott konzultációt követően – 2001. szeptember 10‑én, hétfőn, az eredeti, 2001/KL. referenciaszámú értesítést felhasználva továbbította az izlandi hatóságok riasztását a RASFF alá tartozó államok kapcsolattartói számára. Az értesítés szövege a következő:
„pesticide residues (Dicofol) in apples from France via the Netherlands […] The product has been recalled and will be rejected. Exporter: JP Viens S.A. The contact points in France and in the Netherlands are kindly requested to provide the Commission services with the possible distribution to other members of the E.E.A. of the product involved” [növényvédőszer‑maradék (dikofol) jelenléte francia eredetű, Hollandián keresztül forgalmazott almában […] A terméket kivonták a forgalomból és vissza fogják küldeni. Exportőr: J. P. Viens SA. Felkérjük a franciaországi és hollandiai kapcsolattartókat, hogy jelezzék a Bizottság szolgálatai felé a szóban forgó termék más EGT‑tagállamokban történő forgalmazását.]
12 A Bizottság 2001. szeptember 14‑én, pénteken elektronikus levelet kapott a holland kapcsolattartótól, amelyben az tájékoztatta a szóban forgó alma forgalmazását végző különböző érdekeltekről, köztük a felperes társaságról. A Bizottság ezt a riasztást – 2001/KL‑add01. referenciaszámon, kiegészítő információként – haladéktalanul továbbította a RASFF‑ért felelős kapcsolattartók számára. A tájékoztatás szövege a következő:
„pesticide residues (Dicofol) in apples from France via the Netherlands. The company »Greve« (NL) mentioned in the notification received the apples from the company »Bosch« situated in Alkmaar (NL) which in his turn receives them from the below mentioned company:
Supplier in France: Company »Malagutti« at Cavaillon (FR)
Tel. +33‑4900‑66767; Fax: +33‑490066768
The Consignment has been received by the company »Greve« on 20‑08‑2001 and no stock remained. The distribution is still subject of investigation.
How the name »Viens« is involved is completely unknown» [növényvédőszer‑maradék (dikofol) jelenléte francia eredetű, Hollandián keresztül forgalmazott almában. A riasztásban említett „Greve” társaság (NL) az alkmaari (NL) székhelyű „Bosch” vállalkozástól kapta az almát, amely viszont a következő társaságtól kapta azt: franciaországi beszállító: „Malagutti” társaság, Cavaillon (FR), tel. +33‑4900‑66767; fax: +33‑490066768. Az almát a „Greve” társaság 2001. augusztus 20‑án kapta meg, készleten ebből nem maradt. A forgalmazásra vonatkozóan még folynak a vizsgálatok. Semmiféle ismeret nincs arra vonatkozóan, hogy a „Viens” név hogyan vált érintetté].
13 2001. szeptember 17‑én és 18‑án két brit szervezet (a Pesticides Safety Directorate [Növényvédőszer‑biztonsággal foglalkozó igazgatóság] és a Fresh Produce Consortium [Frisstermék‑konzorcium]) a felperes által exportált almában a dikofol jelenlétéhez kapcsolódó veszélyre figyelmeztető riasztásokat bocsátott ki. Ezeket az riasztásokat továbbították a brit forgalmazásban részt vevő főbb érdekelteknek, és azokban kifejezetten megemlítették, hogy a felperes termékeit nem szabad sem importálni, sem forgalmazni.
14 A felperes ezt követően azt tapasztalta, hogy az Egyesült Királysággal folytatott kereskedelem teljesen megszűnt. Két, korábban már feladott almaszállítmányt visszaküldtek Franciaországba, a felperest pedig a szállítási költségek és az egyesült királyságbeli tárolás költségeinek megfizetésére kötelezték. Egy harmadik szállítmány eladását törölték. Az összes ilyen szállítmányt az egyesült királyságbelieknél alacsonyabb áron értékesítették.
15 2001. szeptember 19‑én a francia hatóságok az Izlandon megsemmisítettel azonos kategóriájú almából vettek mintát a felperes raktárában.
16 A felperes 2001. szeptember 20‑án faxot küldött a Bizottságnak, kijelentve, hogy soha nem exportált almát Izlandra, továbbá ennek határozott cáfolatát kérve a Bizottság részéről. 2001. szeptember 25‑én – miután kifogásolta a kibocsátott riasztások alapját – tájékoztatta a Bizottságot az általa elszenvedett kárról.
17 A francia hatóságok 2001. szeptember 26‑án értesítették a bizottsági RASFF‑ért felelős kapcsolattartót a felperes almájából szeptember 19‑én vett mintákon végzett elemzések eredményéről. Ezen értesítés szerint:
„A hivatalos francia ellenőrző szolgálatok mintát vettek az érintett vállalkozásnál […] A vizsgált 5 mintán nem mutatták ki a dikofol jelenlétét.”
18 Szintén 2001. szeptember 26‑án a Bizottság (2001/KL‑add02. referenciaszámon) kiegészítő tájékoztatás keretében a RASFF‑ért felelős kapcsolattartók tudomására hozta ezen értesítés teljes szövegét, jelezve, hogy azt a franciaországi kapcsolattartótól kapta; a kiegészítő tájékoztatás szövege a következő:
„outcome of investigation in France – Analysis for the detection of pesticide residues performed in France at the establishment mentioned in notification 2001/KL‑add01 on 5 samples gave negative results (no detection of dicofol). The contact point in the Netherlands is kindly reminded to the request for submission of accompanying documents of the consignments involved”[a Franciaországban végzett vizsgálatok eredménye – A 2001/KL‑add01. sz. riasztásban említett vállalkozásnál Franciaországban vett öt mintán elvégzett elemzés eredménye negatív (nem mutatták ki a dikofol jelenlétét). A holland kapcsolattartót ismételten felkérik, hogy továbbítsa a szóban forgó tételeket kísérő okmányokat].
19 2001. november 29‑én a Bizottsághoz a felperes által – az általa exportált almában a megengedett legmagasabb mértéket meghaladó dikofol kimutatására vonatkozóan küldött riasztásoknak a RASFF keretében történt továbbítása miatt – elszenvedett kár megtérítése iránti kérelem érkezett.
20 A Bizottság 2002. április 3‑i levelében elutasította a kár megtérítése iránti kérelmet.
Az eljárás és a felek kérelmei
21 A felperes – az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. június 10‑én benyújtott keresetlevelével – ilyen körülmények mellett terjesztette elő a jelen keresetet.
22 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (második tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.
23 Az Elsőfokú Bíróság a 2003. november 4‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a kérdéseire adott válaszait. A Bizottság ekkor benyújtott egy dokumentumot. A felperes e dokumentumra vonatkozó írásbeli észrevételeinek közlését követően az Elsőfokú Bíróság a tárgyalás szóbeli szakaszát 2003. december 1‑jén berekesztette.
24 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– kötelezze a Bizottságot, hogy az elszenvedett kár megtérítéseként fizessen 704 998,74 euró összegű kártérítést;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
25 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, illetve – másodlagosan – mint megalapozatlant;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
Az elfogadhatóságról
26 A Bizottság – elfogadhatatlansági kifogás hivatalos megfogalmazása nélkül – úgy véli, hogy a kereset elfogadhatatlan.
27 Az irányelv 8. cikke értelmében kapott tájékoztatásnak a Bizottság által a tagállamokkal történő közlésére ugyanis a közösségi szabályozás – nevezetesen a RASFF – alkalmazásáért felelős nemzeti szervekkel való belső együttműködés keretében került sor. Egy ilyen együttműködés nem alapozhatja meg a Közösség magánszemélyekkel szembeni felelősségét, mivel a riasztórendszer végső soron kizárólag a nemzeti hatóságok kezdeményezésére és elemzése alapján indul be.
28 A felperesnek tehát az ügyet a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság elé kellett volna terjesztenie. A nemzeti szervek által a magánszemélyeknek – akár a közösségi jog megsértésével, akár a nemzeti joggal ellentétes intézkedéssel vagy mulasztással – okozott kár megtérítésének kérdésében ugyanis a nemzeti bíróságoknak kell dönteniük (a Bíróság 101/78. sz. Granaria‑ügyben 1979. február 13‑án hozott ítélete [EBHT 1979., 623. o.]). A felperes semmilyen módon nem bizonyította, hogy számára nem tette volna lehetővé a hivatkozott kár méltányos megtérítését bármely érintett állam nemzeti bíróságaihoz benyújtott kártérítési kereset.
29 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a felperes által a jelen ügyben hivatkozott vétkes magatartást a Bizottság tanúsította, és azt nem lehet a nemzeti szerveknek betudhatónak tekinteni.
30 A felperes ugyanis azt állítja, hogy a Bizottságnak megvolt a maga szerepe a RASFF keretében: az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése és melléklete értelmében a Bizottság e riasztásoknak a többi tagállam részére történő továbbítása előtt köteles volt ellenőrizni, hogy a kapott riasztások megfelelnek‑e az irányelv rendelkezéseinek, továbbá köteles volt értékelni a szóban forgó veszély valódiságát, valamint közvetlen és súlyos jellegét. Ezek az ellenőrzések és értékelések, valamint a riasztás utóhatásai kizárólag a Bizottság feladatát képezik. A felperes szerint, ha a Bizottság nem hozta volna jogellenesen nyilvánosságra a nevét a RASFF keretében, akkor a termékei bojkottjára felszólító brit szervek – amelyek a Bizottság által továbbított hivatalos sürgősségi riasztások alapján intézkedtek – nem adták volna ki bojkottra irányuló, a felperesnek súlyos kárt okozó felszólításaikat.
31 A felperes ekként releváns indokokat hozott fel annak bizonyítására, hogy a Bizottság magatartása alkalmas volt arra, hogy sértse kereskedelmi érdekeit és előidézze az elszenvedett kárt (ebben az értelemben lásd a Bíróság 169/84. sz., COFAZ és társai kontra Bizottság ügyben 1986. január 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 391. o.] 28. pontját). Következésképpen a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani, leszögezve, hogy érdemben kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy a Bizottsággal szemben kifogásolt magatartás valóban jogellenes‑e.
Az ügy érdeméről
32 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Közösség szerződésen kívüli felelősségéhez több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár valós jellege, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása. Ha akár egyetlen feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy a többi feltétel teljesülésének vizsgálatára szükség lenne (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑481/93. és T‑484/93. sz., Exporteurs in Levende Varkens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2941. o.] 80. pontját, és az Elsőfokú Bíróság T‑220/96. sz., EVO kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. április 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2265. o.] 39. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot]).
33 A jelen esetben mindenekelőtt a Bizottsággal szemben kifogásolt magatartás jogellenességének bizonyítása érdekében a felperes által előterjesztett különféle érveket kell megvizsgálni.
A felek érvei
34 A felperes az általa 2001‑ben exportált alma vonatkozásában úgy érvel, hogy a nemzeti és közösségi szinten alkalmazandó szabályok a dikofolszintet 1 mg/kg‑ban határozták meg az alma kezelésének időpontjában, amelyre 2001 januárjában került sor. A dikofolszint 0,02 mg/kg‑ra történő csökkentésére irányuló kötelezettséget Franciaország tekintetében a Journal officiel de la République française (A Francia Köztársaság Hivatalos Lapja) 2001. április 3‑i számában közzétett, 2001. február 8‑i rendeletben állapították meg. Másfelől, a dikofolszint 0,02 mg/kg‑ra történő csökkentését előíró közösségi szabályozás csak 2001. július 1‑jén lépett hatályba. A csökkentésre irányuló követelmény tehát csak a szóban forgó alma forgalomba hozatalát követően lépett hatályba.
35 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság magatartása jogellenes, mivel nem tartotta tiszteletben azt a jogszabályi kötelezettséget, miszerint a jogvita tárgyát képező riasztások továbbítását megelőzően – az irányelv 7. cikkének (2) bekezdése értelmében – konzultálnia kellett volna vele. A felperes szerint kétségtelen, hogy a brit szervek valóban a Bizottság által továbbított sürgősségi riasztások alapján jártak el, amely riasztások hiányában soha nem szólítottak volna fel termékei bojkottjára.
36 A felperes hozzáfűzi, hogy a konzultálás elmulasztása a védelemhez való jogának megsértését jelenti, valamint hogy nevének és elérhetőségi adatainak továbbítása ellentétes a bizalmas kezelés elvével.
37 A Bizottságnak továbbá azt is ellenőriznie kellett volna, hogy az izlandi hatóságok által elfogadott intézkedések megfeleltek‑e az arányosság elvének. Az intézkedések a lehető leginkább korlátozóak voltak, mivel az árut kivonták a piacról, és meg akarták semmisíteni.
38 A felperes hangsúlyozza, hogy nincs bizonyíték az ellenőrzött termékek eredetére vonatkozóan. Az Izland által kibocsátott riasztás egy másik francia társaság, a J. P. Viens SA. által exportált almára vonatkozott. Márpedig a felperes az almáját egy holland társaság részére értékesítette. Ennélfogva nem lehet megállapítani, hogy az Izlandon ellenőrzött alma a felperestől származik.
39 A felperes azt állítja, hogy az izlandi hatóságok által kibocsátott riasztásban nem szerepelt, hogy súlyos és közvetlen veszély áll fenn, hanem csupán az, hogy egy ellenőrzött almatételben meghaladták a dikofol megengedett legmagasabb mértékét. Ez esetben valójában nem létezett súlyos és közvetlen veszély. Ezen túlmenően a Bizottság nem a súlyos és közvetlen veszély esetén alkalmazandó, megfelelő eljárást indította meg.
40 A felperes szerint egy gyors ellenőrzéssel meg lehetett volna állapítani, hogy az elvégzett elemzések az alma kezelésének időpontjában alkalmazandó szabályoknak megfelelő dikofolszintet tártak fel, valamint hogy a fogyasztók nem voltak veszélynek kitéve. A francia laboratóriumok által 2001 szeptemberében és októberében elvégzett elemzések bizonyították, hogy az angol piacra szánt alma teljes mértékben megfelel a közösségi előírásoknak. A felperes – miközben elismeri, hogy ezeket az elemzéseket az izlandi hatóságok intézkedésének tárgyát képezőktől eltérő tételeken végezték – úgy véli, hogy ezek negatív eredményéből kifolyólag erőteljesen vélelmezhető az általa forgalmazott termékek jogszabályi előírásoknak való megfelelése.
41 A Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy a RASFF értelmében az élelmiszerbiztonsági előírásoknak nem megfelelő élelmiszerekkel kapcsolatos problémákra vagy veszélyekre vonatkozó minden riasztást továbbítania kell. Azután, hogy az izlandi kapcsolattartó tájékoztatta arról, hogy a Franciaországból származó almában a megengedett legmagasabb mértéket meghaladó dikofol szermaradékot találtak, köteles volt az izlandi sürgősségi riasztást továbbítani. A felperes állításával ellentétben nem biztonságos az a termék, amely a közösségi jogszabályokban engedélyezettnél magasabb szintű dikofolt tartalmaz.
42 Következésképpen a felperes által vele szemben felhozott egyik kifogás sem megalapozott.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
43 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv két külön eljárást állapított meg a termékbiztonság ellenőrzésére és egy veszélyes termék észlelése esetén a megfelelő intézkedések elfogadására.
44 Az első, az irányelv 6. és 7. cikkével bevezetett eljárás lehetővé teszi, hogy a nemzeti hatóságok egy termék forgalmazását – annak érdekében, hogy a termék biztonságos legyen – előzetes feltételekhez kössék, a veszélyesnek bizonyult termék forgalomba hozatalát megtiltsák, valamint hogy a már forgalomba hozott veszélyes termék kivonását megszervezzék (a 6. cikk (1) bekezdésének d), g) és h) pontja). Amennyiben a nemzeti hatóságok a 6. cikk (1) bekezdésében előírt valamely intézkedést meghozzák, erről az intézkedésről értesítik a Bizottságot, amely a lehető leghamarabb konzultál az érintett felekkel, ellenőrzi, hogy a megtett intézkedés indokolt vagy indokolatlan‑e, és erről haladéktalanul értesíti a nemzeti hatóságokat (7. cikk).
45 A második, az irányelv 8. cikkével és a mellékletével bevezetett eljárás a közösségi szintű veszélyhelyzetekre vonatkozik: amennyiben a nemzeti hatóságok olyan sürgős intézkedéseket hoznak, vagy azok meghozatalát tervezik, amelyek valamely termék forgalmazását az említett termék által a fogyasztók egészségére és biztonságára jelentett súlyos és közvetlen veszély miatt megakadályozzák, erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot, amely – az ilyen tájékoztatás kézhezvételekor – ellenőrzi, hogy az megfelel‑e az ezen irányelv rendelkezéseinek, és továbbítja azt a többi nemzeti hatóság részére, amelyek haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot az általuk hozott intézkedésekről (8. cikk). Az e sürgősségi riasztórendszerrel (RASFF) kapcsolatos részletes eljárásokat az irányelv melléklete határozza meg.
46 Így a nemzeti hatóságok, amint olyan súlyos és közvetlen veszély fennállását észlelik, amelynek hatásai a saját határain túlterjednek vagy túlterjedhetnek, arról haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot, amennyiben lehetséges az érintett termék gyártójával vagy a forgalmazójával folytatott konzultáció után. A tájékoztatás különösen a termék azonosítását lehetővé tevő és a termék értékesítési láncára vonatkozó információkat tartalmazza, amennyiben ez lehetséges, hangsúlyozva, hogy az információtovábbítás sebessége a rendszerben kulcsfontosságú szereppel bír (a melléklet 3. és 4. pontja). A Bizottság a maga részéről – miután ellenőrizte, hogy a kapott információk megfelelnek‑e az irányelv 8. cikkének – kapcsolatba lép az értesítést küldő országgal, ha ez szükséges, majd ezután telex vagy telefax útján haladéktalanul továbbítja az információkat a többi tagállam illetékes hatóságainak (a melléklet 7. pontja).
47 Jelen esetben az izlandi hatóságok által használt formanyomtatványból kiderül, hogy az utóbbiak a RASFF keretében léptek kapcsolatba a Bizottsággal, nem pedig azért, hogy megkérdezzék, a Hollandián keresztül Franciaországból importált alma piacról történő kivonása és megsemmisítése indokolt volt‑e az irányelv 6. és 7. cikke alapján. Mivel ez az alma a legmagasabb megengedett mértéknél 40‑szer több dikofolt tartalmazott, és forgalmazása három országot érintett – Franciaországot, Hollandiát és Izlandot –, az izlandi hatóságok egyértelműen azon a véleményen voltak, hogy a Bizottságot tájékoztatni kell arról, hogy fennáll annak a kockázata, hogy ugyanekkora szintű dikofolt tartalmazó almát hoztak forgalomba más országokban. A Bizottság – miután tájékoztatták – szintén szigorúan a RASFF keretein belül reagált azzal, hogy az izlandi sürgősségi riasztást és az azt követő riasztásokat továbbította valamennyi RASFF‑ért felelős kapcsolattartónak.
48 Következésképpen ez a kártérítési kereset csak arra a felelősségre vonatkozhat, amelyet a Bizottságnak a RASFF keretében vállalnia kell. Érvényesen azonban nem irányulhat az azáltal okozott kár megtérítésére, hogy 2001. szeptember 4‑én az izlandi hatóságok kivonták a szóban forgó almát a piacról és megsemmisítették azt.
49 E tekintetben meg kell állapítani, hogy akkor a felperes nevét még nem említették, és a felperest nem azonosították a szóban forgó alma valószínű exportőreként. Ezen túlmenően a Bizottságot csak később tájékoztatták az izlandi hatóságok által hozott intézkedésekről, így a Bizottság semmi esetre sem vonható felelősségre e tekintetben. Következésképpen a jelen ügy kimenetele tekintetében irreleváns az a balszerencse, ami az almát Izlandon érte, az arányosság elvének a Bizottság általi megsértésével kapcsolatos kifogást pedig el kell utasítani.
50 A RASFF tekintetében a felperes lényegében azt állítja, hogy semmi nem bizonyítja, hogy az izlandi hatóságok által kifogásolt almát ő exportálta. Azt állítja, hogy ha a Bizottság a sürgősségi riasztás beindítása előtt betartotta volna az alma eredetének vizsgálatára irányuló kötelezettségét, megállapíthatta volna, hogy abban a felperes nem érintett. Kifogásolja továbbá, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a szóban forgó alma valóban súlyos és közvetlen veszélyt jelent‑e az egészségre, mivel e tekintetben nem elegendő pusztán az, hogy a dikofol megengedett legmagasabb mértékét meghaladták. Hozzáfűzi, hogy mindenesetre – amint az a Franciaországban 2001 szeptemberében és októberében elvégzett elemzésekből kiderül – egy gyors ellenőrzéssel meg lehetett volna állapítani, hogy az általa exportált almában nem haladta meg a megengedett legmagasabb mértéket.
51 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a RASFF szerint nem a Bizottság, hanem kizárólag a nemzeti hatóságok felelőssége annak megállapítása, hogy a fogyasztók egészsége és biztonsága tekintetében fennáll‑e súlyos és közvetlen veszély, minthogy azt írja elő, hogy a nemzeti hatóságoknak egyrészt „minden egyes esetet annak egyedi jellemzői alapján kell elbírálniuk”, mivel „lehetetlen arra vonatkozóan egyedi követelményeket megállapítani, hogy pontosan mi képez súlyos és közvetlen veszélyt”, másrészt pedig „a termékek és a veszély jellege tekintetében a lehető legtöbb információ megszerzésére kell törekedniük, ezt a célkitűzést a gyorsaság szükségességével egyeztetve össze” (az irányelv mellékletének 2. és 3. pontja). Ezen túlmenően a nemzeti hatóságok feladata, hogy miután olyan súlyos és közvetlen veszély fennállását észlelték, amelynek hatásai saját határaikon túlterjednek vagy túlterjedhetnek, arról haladéktalanul tájékoztassák a Bizottságot, és közöljék vele a termék és az értékesítési lánc azonosítását lehetővé tevő információkat (az irányelv mellékletének 4. pontja).
52 Noha az irányelv mellékletének 7. pontja kötelezi a Bizottságot annak ellenőrzésére, hogy „a kapott információ megfelel‑e az […] irányelv 8. cikkének”, ez a kötelezettség annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy az információ – mint olyan – e rendelkezés hatálya alá tartozik‑e, nem kell azonban ellenőrizni azon ténymegállapítások és elemzések pontosságát, amelyek a nemzeti hatóságokat arra késztették, hogy ezt az információt továbbítsa. Valójában – az imént kifejtetteknek megfelelően – e ténymegállapítások és elemzések kizárólag a nemzeti hatóságok felelősségébe tartoznak. Következésképpen a Bizottság egyrészt nem volt köteles a 2001. szeptember 14‑i riasztásának továbbítása előtt ellenőrizni azt, hogy az Izlandon kifogásolt almát valójában a felperes exportálta‑e, másrészt nem is rendelkezett hatáskörrel erre.
53 A fogyasztók egészségére jelentett veszélyekre történő figyelmeztetés tekintetében elegendő, hogy megfelelő bizonyíték álljon rendelkezésre a felperes és az Izlandon kifogásolt alma közötti összefüggésre. Márpedig az izlandi hatóságok által összegyűjtött és közölt információk Hollandián keresztül importált, francia eredetű almára vonatkoztak, és különösen a holland Greevecetrus társaság nevét említették. A holland hatóságok által nyújtott információk azután a forgalmazási folyamatban részt vevő társaságokra vonatkozó adatokkal egészítették ezt ki, és a „Greve” társaság (Hollandia), az alkmaari (Hollandia) székhelyű „Bosch” társaság, valamint a felperes nevét említették. Amint az a maga a felperes által benyújtott, 2001. augusztusi számlákból kiderül, az utóbbi francia eredetű almát exportált az alkmaari, holland van den Bosch társaságnak. E körülmények között nem fogadható el az, hogy a Bizottság a holland hatóságoktól kapott információkon alapuló, 2001. szeptember 14‑i riasztásában valószínűtlen információkat továbbított.
54 Amennyiben e tekintetben még bizonytalanságok lennének, meg kell állapítani, hogy a közegészség védelme területén alkalmazandó elővigyázatosság elve értelmében az illetékes hatóság köteles lehet megfelelő intézkedéseket tenni a közegészségre gyakorolt esetleges veszélyek megelőzése érdekében anélkül, hogy megvárná, amíg az adott kockázatok valós volta vagy komolysága teljesen nyilvánvalóvá válik (ebben az értelemben lásd az Elsőfokú Bíróság T‑13/99. sz., Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben 2002. szeptember 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3305. o.] 139. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑392/02. sz., Solvay Pharmaceuticals kontra Tanács ügyben 2003. október 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4555. o.] 121. és 122. pontját). Ha az ilyen intézkedések elfogadása előtt meg kellene várni az összes szükséges kutatás eredményét, az elővigyázatosság elve okafogyottá válna (a fent hivatkozott Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben hozott ítélet 142., 386. és 387. pontja). Ezt az érvelést az irányelvben bevezetetthez hasonló, sürgősségi tájékoztató eljárás esetében is alkalmazni kell. A felperesnek – aki az emberi egészség védelme érdekében bevezetett riasztórendszer áldozata – el kell fogadnia annak hátrányos gazdasági következményeit, mivel a közegészség védelmének a gazdasági megfontolásokkal szemben elsőbbséget kell biztosítani (a fent hivatkozott Solvay Pharmaceuticals kontra Tanács ügyben hozott ítélet 121. pontja és a fent hivatkozott Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben hozott ítélet 456. pontja).
55 Noha a felperes ezzel összefüggésben azzal érvel, hogy a dikofol 0,02 mg/kg megengedett legmagasabb mértékének puszta meghaladása nem szükségképpen jelent az emberi egészségre nézve súlyos és közvetlen veszélyt, különösen mivel korábban a megengedett szint 1 mg/kg volt, elegendő emlékeztetni arra egyrészről, hogy nem a Bizottság feladata a RASFF keretében megkérdőjelezni azokat a ténymegállapításokat és elemzéseket, amelyek a nemzeti hatóságokat arra késztették, hogy elfogadják a rendszer elindítását szükségessé tevő, súlyos és közvetlen veszély fennállását, továbbá másrészről, hogy köztudott, hogy a kifogásolt alma 0,8 mg/kg dikofolt tartalmazott, miközben a megengedett legmagasabb mérték 0,02 mg/kg volt. A felperes – aki az EK 241. cikk értelmében nem kifogásolta az említett megengedett legmagasabb mértéket megállapító szabályozás jogszerűségét – semmilyen módon nem bizonyította, hogy a megengedett legmagasabb mértéknél 40‑szer magasabb mértékű dikofolt tartalmazó alma fogyasztása nem járna káros hatással a fogyasztók egészségére, noha az e tárgyra vonatkozóan végzett tudományos kutatás azt mutatta, hogy 0,02 mg/kg‑mal kell felváltani a korábbi megengedett legmagasabb mértéket.
56 Az irányelv 7. cikke (2) bekezdése, valamint a védelemhez való jog megsértésére alapozott kifogásokat illetően – amennyiben a Bizottság elmulasztott konzultálni a felperessel azelőtt, hogy nevét és elérhetőségi adatait továbbította volna a RASFF keretében –, meg kell jegyezni, hogy a rendszer nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy módszeresen lefolytassa ezt a konzultációt, mivel az irányelv 7. cikkének (2) bekezdését a fogyasztók egészségének védelme érdekében az irányelvvel bevezetett sürgősségi riasztási eljárások tekintetében nem kell alkalmazni. Nehéz lenne továbbá megvalósítani a sürgősségi védelemre irányuló e célkitűzést akkor, ha a Bizottságnak megfelelően figyelembe kellene vennie az érintett vállalkozás észrevételeit és kifogásait azelőtt, hogy közölné az irányelv hatálya alá tartozó információt a többi RASFF kapcsolattartóval.
57 Nem képezi a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértését az sem, hogy a Bizottság nem konzultált a felperessel. Ugyanis noha igaz az, hogy ezen elv arra kötelezi a Bizottságot, hogy meghallgassa az érintettet azelőtt, hogy egy neki hátrányt okozó intézkedést elfogadna (lásd például az Elsőfokú Bíróság T‑82/01. sz., Josanne és társai kontra Bizottság ügyben 2003. május 8‑án hozott ítéletének [az EBHT 2003., II‑2013. o.] 77. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem fogadott el közvetlenül a felperesre vonatkozó és rá nézve hátrányos intézkedést. A Bizottság csupán tájékoztatást továbbított, jelesül azt, amelyet 2001. szeptember 14‑én kapott a holland kapcsolattartótól, és amelynek célja – az irányelv mellékletének 4. pontjával összhangban – az volt, hogy azonosítsa a szóban forgó almát és az arra vonatkozó értékesítési láncot.
58 Igaz, az irányelv mellékletének 7. és 8. pontja azt írja elő, hogy a Bizottság egyrészről a szükséges ellenőrzések elvégzése érdekében kapcsolatba „léphet” a termék vélelmezhető származási országának hatóságaival, másrészről pedig – „kivételes körülmények” mellett és „amennyiben szükségesnek tartja” – hivatalból vizsgálatot indíthat. Nem zárható ki, hogy a Bizottság ilyen esetekben konzultálni kívánhat a sürgősségi riasztással érintett vállalkozással. A felperes azonban nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság mulasztást követett volna el a jelen ügy körülményei között azzal, hogy nem konzultált vele.
59 Az ezzel összefüggésben előterjesztett egyetlen érv az volt, hogy a felperes által 2001 során Hollandiába exportált almában – annak 2001. januári kezelésének időpontjában – a dikofol mértéke nem haladta meg az akkoriban Franciaországban megengedett 1 mg/kg legmagasabb mértéket. Úgy tűnik tehát, a felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak a vele folytatott konzultáció révén figyelembe kellett volna vennie a kereskedelmi érdekeit a dikofol megengedett legmagasabb mértékére vonatkozó szabályok módosításának következtében kialakuló különleges helyzet fényében, amely módosításra 2001 júliusában került sor, amikor a franciaországi almát éppen az exportországba szállították.
60 Ez az érvelés nem fogadható el.
61 Ugyanis egyrészt a felperes nem szolgált pontosítással exportjainak időpontja tekintetében, mivel ezzel kapcsolatban az egyetlen információt a 2001. augusztusi számlák tartalmazzák, amelyek feltüntetik az alkmaari (Hollandia) van den Bosch társaság részére történt szállításokat. Márpedig ezek az információk nem bizonyítják, hogy a 2001 januárjában kezelt alma szükségképpen elhagyta Franciaországot, és 2001 júliusa előtt megérkezett a rendeltetési országba. Épp ilyen valószínű az is, hogy az almát 2001 augusztusáig nem exportálták.
62 Másrészt a zöldségekben és gyümölcsökben a dikofol megengedett legmagasabb mértékének megállapítására vonatkozó közösségi szabályozást számos, a tagállamokhoz végrehajtás céljából címzett tanácsi irányelv állapítja meg. Franciaország a 0,02 mg/kg‑os megengedett legmagasabb mértéket az egyes növényi eredetű termékekben, illetve azok felületén található peszticid‑szermaradványok megengedett legmagasabb mértékéről szóló, 1992. augusztus 5‑i rendelet módosításáról szóló, 2001. február 8‑i rendelettel (JORF 2001. április 3., 5200. o.) vezette be. Az említett rendelet preambuluma értelmében az intézkedést különösen a gabonafélékben, az állati eredetű élelmiszerekben, illetőleg az egyes növényi eredetű termékekben – többek között a gyümölcsökben és zöldségekben –, illetve azok felületén található peszticid‑szermaradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról szóló 86/362/EGK, 86/363/EGK, 86/363/EGK, illetőleg 90/642/EGK tanácsi irányelv mellékleteinek módosításáról szóló, 2000. június 22‑i 2000/42/EK bizottsági irányelv (HL L 158., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 29. kötet, 209. o.) átültetése érdekében fogadták el, amelyet – 4. cikke értelmében – a tagállamoknak legkésőbb 2001. február 28‑ig kellett átültetniük, az átültetett intézkedéseket pedig 2001. július 1‑jétől kellett alkalmazniuk. Az említett irányelvet 2000. június 30‑án tették közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában. Következésképpen bármely gondos és tájékozott gazdasági szereplőnek ezen utóbbi időponttól kezdődően oly módon kellett szerveznie kereskedelmi tevékenységét, hogy a valószínűleg 2001 júniusát követően forgalomba hozandó, exportra szánt alma megfeleljen a dikofol új, megengedett legmagasabb mértékének. Ennélfogva a felperes – aki az EK 241. cikk értelmében sem a 0,02 mg/kg‑os legmagasabb megengedett mértéket megállapító szabályozás jogszerűségét, sem pedig e szabályozás hatálybalépésének időpontját nem vitatta – nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy a vele folytatott előzetes konzultáció nélkül továbbította a RASFF keretében a holland riasztást.
63 Mindenesetre a felperessel folytatott előzetes konzultáció sem tudta volna ésszerűen megakadályozni a Bizottságot abban, hogy továbbítsa a felperes nevét és elérhetőségi adatait tartalmazó riasztást. Az lett volna ugyanis az egyetlen hatékony módja annak, hogy a felperes megóvja magát a RASFF negatív hatásaitól, ha egy független személy vagy intézmény felügyelete mellett mintát vesz a hollandiai exportra szánt almatételből, és hatóságilag tanúsított elemzést végeztet a mintában meglévő dikofol mértékéről. Csak akkor kerülhette volna el, hogy nevét a RASFF‑rendszer keretében továbbítsák, ha a vele folytatott konzultáció alkalmával azonnal bemutat egy ilyen tanúsított elemzést. Márpedig a felperes nem állította azt, és nem is bizonyította, hogy a szóban forgó alma elemzését in tempore non suspecto a fent leírt módon elvégeztette volna.
64 A 2001 szeptemberében Franciaországban elvégzett elemzések tekintetében – amelyek bizonyították a felperes által exportált alma közösségi szabályozásnak való megfelelését – elegendő emlékeztetni arra, hogy ezeket az elemzéseket nem az Izlandon kifogásolt almatételen végezték el. Ezek tehát nem bizonyíthatták, hogy az izlandi elemzések tévesek voltak. Pusztán annak megállapítását tették lehetővé, hogy a 2001 szeptemberében elemzett alma megfelelt az alkalmazandó jogszabálynak.
65 Ebben az összefüggésben már nem róható fel a Bizottságnak, hogy az Izlandon elemzett almatétel a piacról való kivonása után nyilvánvalóan eltűnt, valamint hogy ezért már nem lehetett ellenőrizni az izlandi elemzések pontosságát, illetve pontosan meghatározni azt, hogy a felperes ezt az almát exportálta Hollandiába. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően a RASFF keretében a Bizottság felelőssége az ilyen információk továbbítására korlátozódik.
66 Végül pedig a felperes nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy nevének és elérhetőségi adatainak terjesztésével bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettséget sértett. Az irányelv mellékletének 6. pontja ugyanis kifejezetten kimondja, hogy a fogyasztók védelme érdekében a hatékony intézkedések meghozatala szükségességének főszabályként elsőbbséget kell élveznie a bizalmas kezeléssel kapcsolatos aggályokkal szemben. Mivel az izlandi hatóságok sürgősségi riasztása „francia eredetű, Hollandián keresztül forgalmazott almában” észlelt dikofol‑jelenlétre vonatkozott, mind az illetékes hatóságok, mind pedig az érintett gazdasági szereplők érdeke az volt, hogy az érintett vállalkozások köre a lehető leginkább korlátozott legyen, aminek hiányában nem volt kizárva, hogy az összes francia eredetű almát bojkottnak vetik alá. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően, a jelen ügy körülményei között fontolóra kellett venni a felperes nevének – mint a közegészség védelme érdekében mind hiteles, mind pedig szükséges információnak – ebben az összefüggésben történő említését.
67 A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság a felelősségét megalapozó mulasztást követett volna el. Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani anélkül, hogy meg kellene vizsgálni az okozati összefüggés fennállását és a hivatkozott kár ténylegességét.
A költségekről
68 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A felperest kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. március 10‑i nyilvános ülésen.