GIOVANNI PITRUZZELLA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. február 28.(1)
C‑649/17. sz. ügy
Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände, Verbraucherzentrale Bundesverband e.V.
kontra
Amazon EU Sàrl
(a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 2011/83/EU irányelv – Tájékoztatási követelmények távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében – Tájékoztatás azokról a kommunikációs eszközökről, amelyekkel a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba léphet a kereskedővel”
1. A fogyasztók jogairól szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a fogyasztó hatékony védelme céljából elegendő‑e, ha valamely szerződés távollévők közötti megkötése előtti szakaszban az adott kereskedő olyan kapcsolatfelvételi módokat jelöl meg egyértelműen és érthetően a fogyasztó részére, amelyek – még ha el is térnek az említett rendelkezésben felsorolt kapcsolatfelvételi módoktól – alkalmasak arra, hogy gyors és hatékony kommunikációt biztosítsanak?
2. Lényegében ez a kérdés képezi alapját a jelen eljárásnak, amely abból az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ered, amelyet a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) nyújtott be egy olyan alapeljárásban, amelyben a Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände Verbraucherzentrale Bundesverband e.V., vagyis a fogyasztóvédelmi egyesületek német szövetsége (a továbbiakban: Bundesverband) azt rója az Amazon EU Sàrl (a továbbiakban: Amazon) terhére, hogy az Amazon által a fogyasztó részére a szerződés megkötése előtti szakaszban felkínált kapcsolatfelvételi eszközök alkalmatlanok amiatt, hogy részben eltérnek a fent említett normában előírt eszközöktől.
3. A jelen indítványban ismertetni fogom azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy az uniós jogból az a kötelezettség következik, hogy távollévők között kötött szerződések esetében a kereskedőnek olyan kapcsolatfelvételi eszközöket kell megjelölnie, amelyek alkalmasak arra, hogy teljeskörűen biztosítsák a fogyasztóvédelmi célok megvalósítását.
4. E célok kizárólag olyan eszközökkel tekinthetők teljeskörűen megvalósítottaknak, amely eszközök lehetővé teszik, hogy a fogyasztó – a megkötendő szerződés sajátosságaival összhangban – gyorsan és hatékonyan kapcsolatba léphessen a kereskedővel.
I. Jogi háttér
A. Az uniós jog
5. A 2011/83 irányelv „Tájékoztatási követelmények távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződésektől eltérő szerződések esetében” címet viselő 5. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A fogyasztót a távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől eltérő szerződés vagy annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő egyértelműen és közérthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak a következőkről, ha ezen információk a körülmények alapján nem nyilvánvalóak: […]
b) a kereskedő azonosító adatai, úgymint kereskedői neve, letelepedési helyének postai címe és telefonszáma;
[…]”
6. A 2011/83 irányelv „Tájékoztatási követelmények a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében” címet viselő 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A fogyasztót a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés, illetve annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő egyértelműen és érthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak a következőkről: […]
c) a kereskedő letelepedési helyének postai címe, valamint telefonszáma, faxszáma és e‑mail‑címe – ha van –, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele […]”.
7. A 2011/83 irányelv „Telefonos kapcsolat” címet viselő 21. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy ha a kereskedő telefonvonalat használ a megkötött szerződés céljaira történő kapcsolattartásra, akkor a fogyasztót – amennyiben ő lép kapcsolatba a kereskedővel – az alapdíjnál magasabb összeg ne terhelje […]”.
B. A német jog
8. A Bürgerliches Gesetzbuch (német polgári törvénykönyv; a továbbiakban: BGB) „Tájékoztatási követelmények” címet viselő 312d. §‑ának (1) bekezdése szerint:
„Az üzlethelyiségen kívül és a távollevők között kötött szerződések esetében a kereskedő a fogyasztónak az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a BGB bevezetéséről szóló törvény; a továbbiakban: EGBGB) 246a. §‑ának megfelelő tájékoztatást nyújt. A kereskedő által e kötelezettség teljesítése során közölt információk a szerződés szerves részét képezik, hacsak a szerződő felek ettől eltérően nem rendelkeztek.”
9. Az EGBGB „Tájékoztatási követelmények üzlethelyiségen kívül és távollevők között kötött szerződések esetében, kivéve a pénzügyi szolgáltatási szerződéseket” címet viselő 246a. §‑a (1) bekezdése első mondatának 2. pontja a következőképpen rendelkezik:
„A BGB 312d. §‑ának (1) bekezdése alapján a kereskedő a következő információkat köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani: […]
2. azonosító adatai, úgymint kereskedői neve, valamint letelepedési helyének címe, telefonszáma, és – adott esetben – a faxszáma és e‑mail‑címe, továbbá adott esetben annak a kereskedőnek a címe és azonosító adatai, akinek a nevében eljár”.
II. Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10. A Bundesverband azt rója az Amazon online értékesítési platform terhére, hogy az nem egyértelmű és érthető módon tesz eleget a fogyasztókkal szemben őt terhelő tájékoztatási kötelezettségeknek, ezzel sértve a 2011/83 irányelv végrehajtását szolgáló német nemzeti szabályozást.
11. Közelebbről, az alapeljárás felperesének álláspontja szerint az Amazon az (online) távértékesítést megelőző szakaszban a fogyasztókkal nem közli faxszámát, és a fogyasztónak a honlapon számos műveletet kell elvégeznie – többek között válaszolnia kell a személyazonosságával kapcsolatos néhány kérdésre – ahhoz, hogy megjeleníthesse a telefonos ügyfélszolgálattal való kapcsolatfelvételt szolgáló telefonszámot.
12. Ily módon sérül a Németországban hatályos fogyasztóvédelmi törvényi szabályozás, amely a 2011/83 irányelv végrehajtása céljából előírja, hogy a kereskedő egyértelműen és közérthető módon köteles a postacímen felül a telefonszámot és – adott esetben – a faxszámot és az e‑mail‑címet is megjelölni, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni a kereskedővel.
13. Az alapügy felperesének álláspontja szerint az automata visszahívást biztosító rendszer és a chatrendszer – amelyeket az Amazon szintén biztosít – nem elegendő a törvényben előírt kötelezettségek teljesítéséhez.
14. A Bundesverband – a Landgericht Köln (kölni regionális bíróság, Németország) előtt indított eljárást követően, amely bíróság a keresetet 2015. október 13‑án elutasította – fellebbezést terjesztett az Oberlandesgericht Köln (kölni regionális felsőbíróság, Németország) elé.
15. Az Oberlandesgericht Köln (kölni regionális felsőbíróság) 2016. július 8‑i ítéletével elutasította a fellebbezést és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
16. Végezetül a Bundesverband felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) elé.
17. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be a Bírósághoz, mivel kételyeket táplál azzal kapcsolatban, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal a német szabályozáshoz hasonló olyan szabályozás, amely előírja, hogy a kereskedő telefonszámát minden esetben meg kell jelölni, ha van.
18. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ezért úgy határozott, hogy a Bírósághoz fordul a 6. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő „ha van” kifejezés helyes értelmezését illetően, valamint abban a kérdésben, hogy az említett rendelkezésben előírt kommunikációs eszközök felsorolása taxatív‑e, és hogy a kereskedőt terhelő átláthatóság kötelezettségének mi a tartalma.
19. E körülmények között a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Előírhatnak‑e a tagállamok olyan rendelkezést, amely – mint az EGBGB 246. §‑a (1) bekezdése első mondatának 2. pontja – arra kötelezi a kereskedőt, hogy a távollevők közötti szerződés megkötése során a fogyasztó szerződéses nyilatkozatának megtétele előtt a telefonszámát minden esetben [ha van] a fogyasztó rendelkezésére bocsássa?
2) Azt jelenti‑e a 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjá[nak német nyelvi változatá]ban alkalmazott »gegebenenfalls« (»ha van«) fordulat, hogy a kereskedőnek a vállalkozásában már ténylegesen meglévő kommunikációs eszközökről kell csak tájékoztatást nyújtania, és nem köteles arra, hogy új telefon‑ vagy faxelérést, illetve új e‑mail‑fiókot létesítsen, ha úgy dönt, hogy vállalkozásában távollevők közötti szerződéseket is kötni fog?
3) A második kérdésre adott igenlő válasz esetében:
Azt jelenti‑e a 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjá[nak német nyelvi változatá]ban alkalmazott »gegebenenfalls« (»ha van«) fordulat, hogy csak olyan kommunikációs eszközök tekintendők egy vállalkozásban már rendelkezésre állónak, amelyeket a kereskedő ténylegesen legalábbis a távollevők közötti szerződések megkötése során a fogyasztókkal való kapcsolattartás érdekében is használ, vagy olyan kommunikációs eszközök is rendelkezésre állónak tekintendők a vállalkozásban, amelyeket a kereskedő ez idáig kizárólag más cél, így például vállalkozókkal vagy hatóságokkal való kapcsolattartás érdekében használt?
4) Taxatívnak tekinthető‑e a telefon, fax és e‑mail kommunikációs eszközök 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolása, vagy a kereskedő más, a fenti pontban meg nem nevezett kommunikációs eszközöket – így például internetes chatet vagy telefonos visszahívást biztosító rendszert – is használhat, amennyiben ezek segítségével biztosított a gyors kapcsolatfelvétel és a hatékony kommunikáció?
5) Fontos‑e a 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése szerinti átláthatóság követelményének alkalmazása esetében, amely alapján a kereskedő köteles a 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt kommunikációs eszközök útján egyértelműen és érthető módon tájékoztatást nyújtani a fogyasztónak, hogy az információkat gyorsan és hatékonyan közöljék?”
III. Jogi elemzés
1. A 2011/83 irányelv természete és céljai
20. Az irányelv fő célja – amint az kitűnik az irányelv 1. cikkéből(3) és (4) preambulumbekezdéséből(4) –, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez oly módon, hogy megfelelő egyensúlyt teremt a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között.
21. A 2011/83 irányelv e célokból közelíti a fogyasztók és kereskedők között kötött szerződésekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések bizonyos vonatkozásait.
22. Az irányelv – „eltérve a korábbi irányelvekben található minimális harmonizációs megközelítéstől”(5) – teljes harmonizációra irányul(6), ami miatt a tagállamok az irányelvben kifejezetten előírt esetek kivételével nem vezethetnek be vagy tarthatnak fenn eltérő rendelkezéseket(7).
23. Az irányelv hatálya nagyon tág, mivel az irányelv – a 3. cikkben foglaltak szerint – „kereskedők és fogyasztók között kötött szerződésekre”, konkrétan a távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött összes szerződésre alkalmazandó.
24. Az irányelv tág hatályára tekintettel észszerűen feltételezhető, hogy az irányelvben foglalt rendelkezések értelmezése során különbséget lehet tenni azon az alapon, hogy a kereskedő és a fogyasztó a szerződés megkötése céljából milyen körülmények között jár el.
25. Egyébiránt a (36) preambulumbekezdés – a kereskedő tájékoztatási kötelezettségeire hivatkozással – rögzíti, hogy „[a] távollevők között kötött szerződések esetén a tájékoztatási követelményeket módosítani kell bizonyos eszközök technikai korlátainak […] figyelembevétele céljából”, míg a 8. cikk szerint „[a] távollevők közötti szerződések vonatkozásában a kereskedő a 6. cikk (1) bekezdésében előírt információkat […] a fogyasztóval közli, vagy a fogyasztó rendelkezésére bocsátja az alkalmazott távközlő eszközöknek megfelelő módon”.
26. Ezek a rendelkezések egyértelműen összefüggésbe hozzák az ügylet megkötéséhez igénybe vett technikai eszköz tulajdonságaival azt, ahogyan a kereskedő a fogyasztóval kommunikál.
27. Az előző pontokban foglalt észrevételek alapján az, hogy a tárgyalás hol (a fogyasztó lakóhelye, web stb.) folyik, és hogy a felek milyen műszaki eszköz (telefon, papíralapú dokumentumok, online platformok) révén lépnek kapcsolatba egymással, kihat arra, hogy a kereskedő tájékoztatási kötelezettségei milyen módokon teljesülnek.
2. A tevékenységüket kizárólag az interneten folytató kereskedőkkel megkötött szerződések sajátosságai és a 2008. október 16‑i ítéletben (C‑298/07, EU:C:2008:572) szereplő támpontok jelentősége
28. Az alapeljárás alperese olyan platform, amely mindennapi fogyasztásra szánt termékek és szolgáltatások értékesítése céljából tevékenységét kizárólag az interneten folytatja.
29. Amikor az adott fogyasztó úgy dönt, hogy valamely termék vagy szolgáltatás megvásárlása céljából olyan kereskedőt választ, amely tevékenységét kizárólag az interneten folytatja, ahelyett, hogy a tevékenységét üzlethelyiségekben folytató „hagyományos” kereskedőt vagy más kommunikációs csatornákat (például telefont) igénybe vevő kereskedőt választana, olyan rendszerrel kerül kapcsolatba, amely feltételez bizonyos ismereteket, és amely egyes, a hagyományos értékesítési csatornák keretében végzendő tevékenységektől eltérő tevékenységek végzését teszi szükségessé.
30. Először is, az internetes vásárlásokhoz előzetesen regisztrálni kell a kereskedő honlapján, meg kell adni néhány, személyazonosításra alkalmas adatot és egy e‑mail‑címet.
31. A termék vagy szolgáltatás árának kiegyenlítéséhez főszabály szerint hitelkártya vagy betéti kártya, illetve virtuális fizetési rendszer használata szükséges.
32. Következésképpen az olyan fogyasztók, akik úgy döntenek, hogy a tevékenységét kizárólag az interneten folytató kereskedőhöz fordulnak, kellő mértékű ismeretekkel rendelkeznek azokat a mechanizmusokat illetően, amelyek lehetővé teszik az interakciót a webes környezetben.
33. Ezenfelül, az adott fogyasztó – akkor, amikor olyan kereskedőhöz fordul, aki a tevékenységét kizárólag az interneten folytatja – szabadon hoz fogyasztói döntést, mivel az online platformokon megvásárolható termékek és szolgáltatások a „hagyományos” értékesítési csatornákon keresztül ugyanúgy megvásárolhatók.
34. Egyébiránt kizárólagos jelleggel egyetlen online platform sem értékesít olyan termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyek a személy alapvető érdekeivel vagy elsődleges szükségleteivel függenek össze.
35. Amennyiben tehát – a 28. és 29. pontban szereplő észrevételek tükrében – a kereskedőt terhelő kötelezettségek teljesítése módjainak összhangban kell lenniük az igénybe vett műszaki eszköz jellemzőivel, weben teljesített ügylet esetében a fent említett teljesítési módoknak figyelembe kell vennie, hogy milyen jellemzőkkel bír az e‑kereskedelmet igénybe vevő átlagos fogyasztó.
36. Ezt az első következtetést megerősíti a fogyasztó személyével kapcsolatos általános ítélkezési gyakorlat és az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvben előírt tájékoztatási követelményekkel kapcsolatos, konkrétabb ítélkezési gyakorlat is.
37. Az elsőt illetően meg kell jegyezni, hogy a Bíróság a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmezése során az átlagos fogyasztó személyére, azaz „a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztóra”(8) utal.
38. Ami a másodikat illeti, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság már állást foglalt a kereskedő elektronikus kereskedelemről szóló irányelv szerinti tájékoztatási kötelezettségeiről(9). Konkrétabban a 2008. október 16‑i ítéletben(10) megválaszolt egyes olyan, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, amelyekkel hasonlóságot mutatnak a jelen ügy tárgyát képező kérdések(11).
39. A Bíróságnak lényegében arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a kereskedőnek a fogyasztó rendelkezésére kell‑e bocsátania egy, a vele való kapcsolatfelvétel céljára szolgáló telefonszámot, vagy elegendő más olyan kapcsolatfelvételi mód is, amely gyors és hatékony kommunikációt tesz lehetővé.
40. A Bíróság ezzel kapcsolatban megállapította, hogy „az irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontját akként kell értelmezni, hogy a szolgáltató a szolgáltatás igénybe vevőjével, az utóbbival való szerződéskötést megelőzően az elektronikus levelezési címe mellett egyéb információkat is köteles közölni, amelyek gyors kapcsolatfelvételt, valamint közvetlen és hatékony kommunikációt tesznek lehetővé. Ezen információk között nem feltétlenül kell szerepelnie a telefonszámnak”(12).
41. Ezt követően egyértelművé tette, hogy „[a]z elektronikus kapcsolatfelvevő adatlap is megfelel, amelynek segítségével a szolgáltatás igénybe vevője az interneten a szolgáltatóhoz fordulhat, és amelyre az utóbbi elektronikus levélben válaszol, azon helyzeteket kivéve, amikor a szolgáltatás igénybe vevője, aki a szolgáltatóval való elektronikus úton történő kapcsolatfelvételt követően nem fér hozzá az elektronikus hálózathoz, az utóbbitól nem elektronikus kommunikációs csatornához való hozzáférést kér”(13).
42. A Bíróság általi értelmezés tárgyát képező jogszabályi rendelkezés szövege az e‑mail‑címen kívül kifejezetten nem utalt konkrét kapcsolatfelvételi módokra, a jelen ügy tárgyát képező jogszabályi rendelkezés azonban igen (telefon és fax).
43. Mindazonáltal ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a konkrét kapcsolatfelvételi módokra (telefon és fax) történő utalást a „ha van” kifejezés követi; az alábbi pontokban szereplő értelmezés tárgyát e kifejezés képezi.
44. Egyelőre azt kell kiemelni, hogy a Bíróság általi értelmezés tárgyát képező jogszabályi rendelkezés és a 2011/83 irányelv – jelen ügy tárgyát képező – 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja is utal arra, hogy a fogyasztó számára lehetővé kell tenni a gyors és hatékony kapcsolatba lépést.
45. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából tehát kitűnik, hogy a telefon használatára nincs szükség ahhoz, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni a tevékenységét az interneten folytató kereskedővel.
3. A kereskedő tájékoztatási kötelezettségei távollevők között megkötött szerződések esetében és a fogyasztóval való kommunikáció módjai
46. A 2011/83 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése – „Tájékoztatási követelmények a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében” cím alatt – előírja, hogy a kereskedő meghatározott tájékoztatást nyújt a fogyasztónak – többek között – a c) pontban foglaltakról, amely c) pont a következőkre utal: „a kereskedő letelepedési helyének postai címe, valamint telefonszáma, faxszáma és e‑mail‑címe – ha van –”.
47. Az említett (1) bekezdés c) pontja rendelkezik azokról a célokról, amelyek eléréséhez a fent említett tájékoztatást meg kell adni; ezek a célok arra irányulnak, hogy „a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni [a kereskedővel]”. Általánosabban megfogalmazva, az (1) bekezdés az összes információt illetően előírja, hogy azokat „egyértelmű és érhető módon” kell megadni.
48. A kereskedővel való kapcsolatfelvétel módjaival kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség szabályszerű teljesítésének ezért két alapvető feltétele van.
49. Először is, a kapcsolatfelvételi módokra vonatkozó tájékoztatást „egyértelmű és érthető módon” kell megadni.(14)
50. Másodszor, a kommunikációs módszereknek lehetővé kell tenniük, hogy a fogyasztó „gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni [a kereskedővel]”.
51. Két olyan önálló feltételről van szó, amelyek eltérő funkciót töltenek be.
52. Az első feltétel a szerződési feltételek átláthatóságának általánosabb kötelezettségéből ered, amely nyilvánvaló módon a kapcsolatfelvétel módjaira is vonatkozik, és amelynek értelmében a kereskedő köteles biztosítani, hogy a fogyasztó egyértelműen megértse, mely kapcsolatfelvételi módok állnak rendelkezésére arra az esetre, ha a kereskedőhöz kell fordulnia.
53. A második feltétel a kapcsolatfelvétel módjaira vonatkozik, és annak értelmében a kereskedőnek biztosítania kell, hogy a fogyasztó szükség esetén gyorsan és hatékonyan kapcsolatba léphessen vele.
54. Nem is annyira az elvont értelemben vett kommunikációs eszköz, hanem az számít, hogy az ügylet körülményeinek sajátos jellemzőitől függően konkrétan biztosítható‑e az, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba léphessen a kereskedővel, és hogy egyértelmű és érthető tájékoztatást kapjon.
55. A célok eléréséhez – többek között a fenti 24–45. pontban foglalt megfontolásokhoz hasonlóan – figyelembe kell venni az ügylet tárgyalásához és megkötéséhez használt műszaki eszköz jellemzőit, valamint az említett eszközt igénybe vevő fogyasztótípus jellemzőit.
4. A 2011/83 irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezése
56. Úgy tűnik, azoknak a céloknak az elérése, amely célok elérését a kereskedő tájékoztatási kötelezettségei szolgálják, nem teszi szükségessé valamely meghatározott kommunikációs technika használatát, például valamely hívható telefonszám rendelkezésre bocsátását. A fentieknek megfelelően inkább annak van jelentősége, hogy a fogyasztó által a konkrét esetben használt technika lehetővé tegye a kereskedővel való gyors és hatékony kapcsolatba lépést, és hogy a kereskedő egyértelmű és érthető módon nyújtson tájékoztatást.
57. A fenti következtetés nem ellentétes a 6. cikk (1) bekezdése c) pontjának szövegével.
58. Általánosabban megfogalmazva, megjegyzendő, hogy a 6. cikk nem pusztán valamely, elektronikus platformot üzemeltető kereskedő és a fogyasztó közötti szerződésekre, hanem a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött összes szerződésre vonatkozik.
59. A jogalkotó ezért a c) pontban a kommunikációs eszközök változatos és heterogén felsorolását rögzítette, amelyeknek a szóban forgó cikk céljainak elérésére való alkalmassága az ügylet konkrét körülményeitől függően változik.
60. A telefon igénybevételével megkötött szerződések esetében természetes, hogy a későbbi kommunikáció céljára előzetesen kiválasztott kommunikációs eszköz a telefon lesz, a weben kötött szerződések esetében azonban előfordulhat, hogy más technikák alkalmasabbak arra, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba léphessen a kereskedővel.
61. Konkrétabban, a 6. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő „ha van” kifejezés szöveg szempontjából alátámasztja az előző pontokban elvégzett rendszertani és teleológiai értelmezést, amely szerint a kapcsolatfelvételi módok nem foglalják kötelezően magukban a telefonszámot.
62. Ezen a ponton a figyelmet a „ha van” kifejezés jelentésére kell irányítani; ez a kifejezés a német nyelvi változatban „gegebenenfalls”, a francia nyelvi változatban „lorsqu’ils sont disponibles”, az angol nyelvi változatban pedig „where available”.
63. Ismeretes, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez annak szövegét, célját, valamint e rendelkezés szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az a részét képezi.(15)
64. Ezenfelül, egy meghatározott fogalommal kapcsolatban a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nem csupán az érintett rendelkezés szövegét, hanem annak összefüggéseit és annak a szabályozásnak a céljait is, amelynek az a részét képezi.(16)
65. A német „gegebenenfalls” szó, amelyet a német szótár a „wenn ein Fall eintritt” („amennyiben bekövetkezne”) kifejezéssel magyaráz, nyilvánvalóan feltételes jellegű, és puszta eshetőségre utal. Az olasz nyelvi változatban e kifejezés fordítása „ove disponibili”, ami az olasz nyelvben az „adott esetben” vagy „szükség esetén” kifejezésnek felel meg.
66. Ugyanez elmondható az irányelv többi nyelvi változatában használt– a francia nyelvi változatban a „lorsqu’ils sont disponibles”, az angol nyelvi változatban a „where available” – kifejezésekről is.
67. A 2011/83 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja – szó szerinti értelmezés alapján – nem ír elő a kereskedő számára olyan abszolút és feltétlen kötelezettséget, amely szerint az említett pontban felsorolt összes kapcsolatfelvételi módot meg kellene jelölnie.
68. Másodszor, a 6. cikk (1) bekezdése c) pontjának szövegében a három kapcsolatfelvételi mód (telefon, fax és e‑mail‑cím) azonos szinten helyezkednek el, és azokat a „ha van” kifejezés követi, amely kifejezés ezért szükségszerűen a három kommunikációs módszerre utal(17), szemben a postai címmel, amely a felsorolás elején elkülönülten szerepel, így azt a kereskedőnek minden esetben fel kell tüntetnie.
69. Ezen a ponton tisztázni kell, hogy a „ha van” kifejezésből az következik‑e, hogy amennyiben a vállalkozás rendelkezik telefonvonallal, azt a fogyasztóval való kommunikáció céljára rendelkezésre kell bocsátania.
70. Álláspontom szerint ez az értelmezés nem helyes.
71. Először is, az irányelv megfogalmazásának idején – mint ahogy napjainkban is – gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy valamely vállalkozás telefonvonal nélkül létezzen. Amennyiben az uniós jogalkotó szándéka az lett volna, hogy minden, telefonvonallal rendelkező (gyakorlatilag az összes) vállalkozás a telefont használja a fogyasztóval való kommunikáció céljára, nem lett volna értelme a „ha van” kifejezést használni.
72. Ellenkezőleg: ahhoz, hogy e kifejezésnek értelme legyen, arra az esetre kell utalnia, amelyben a telefonvonal nem csak hogy létezik, hanem azt a kereskedő rendelkezésre is bocsátja a fogyasztóval való kommunikáció céljára.
73. Ezenfelül, ami a „rendelkezésre áll” kifejezés értelmezését illeti, e kifejezés a „használható, elérhető, szabad, nem foglalt” szinonimája.
74. Ugyanis nem minden, ami adott körülmények között létezik vagy jelen van, érhető el, vagy áll az azokat igénybe venni kívánók rendelkezésére.
75. Maga az irányelv tartalmaz olyan egyéb rendelkezéseket, amelyek alátámasztják, hogy esetleges a telefonvonalnak a fogyasztó kereskedővel való kommunikációjának céljából történő használata.
76. A „Telefonos kapcsolat” címet viselő 21. cikk – amely előírja, hogy a tagállamok nem tehetik lehetővé, hogy a fogyasztót a kereskedővel való kapcsolatba lépés céljából az alapdíjnál magasabb összeg terhelje – tartalmazza a „ha a kereskedő telefonvonalat használ a […] céljaira történő kapcsolattartásra” fordulatot, ami alátámasztja, hogy pusztán esetleges a távollevők között kötött szerződések esetében a telefonnak a fogyasztóval való kommunikáció eszközeként történő használata.
77. Ezenfelül az 5. cikk (1) bekezdésének b) pontja a távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződésektől eltérő szerződések esetében a tájékoztatási követelmények között igen egyértelműen előírja „a kereskedő azonosító adatai[t], úgymint kereskedői nev[ét], letelepedési helyének postai cím[ét] és telefonszám[át]”, azonban nem utal azon lehetőségre, hogy a telefon „rendelkezésre áll”‑e. Ezzel megerősíti, hogy a kereskedő kizárólag egyes ügyletek keretében köteles megadni a telefonszámát.
78. Az eddigi észrevételek alapján úgy vélem, hogy a telefonszámokkal összefüggésben a „ha van” kifejezés egyedüli lehetséges jelentése: „abban az esetben, ha a kereskedő saját vállalkozásának szervezetén belül rendelkezésre áll olyan telefonvonal, amely a fogyasztókkal való kommunikáció célját szolgálja”.
79. A szó szerinti értelmezés tehát összhangban van a rendszertani és teleológiai értelmezést illetően a fenti 1–3. pontban levont következtetésekkel.
80. Az irányelv által követett célokra tekintettel egy további észrevétel tehető.
81. A 2011/83 irányelv célja, hogy a fogyasztók mindig egyre magasabb szintű védelmét érje el oly módon, hogy ezzel egyidejűleg – a (4) preambulumbekezdésnek megfelelően – biztosítja a vállalkozások versenyképességét.
82. Amint azt megjegyeztem, az interneten ügyleteket kötő fogyasztó védelmének magas szintjét nem az biztosítja, hogy elvont értelemben lehetősége van a platformot üzemeltető kereskedővel telefonon kapcsolatba lépni, hanem az, hogy a konkrét esetben olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek alkalmasak a gyors és hatékony kapcsolatba lépés megvalósítására.
83. Ezzel szemben a védelem szempontjából hatástalannak bizonyulhat az adott telefonszám puszta rendelkezésre állása, ha például a várakozási idő túl hosszú.
84. Az olyan fogyasztó viszont, aki, éppen azért, mert elektronikus platform igénybevételével vásárol, kellő képességgel rendelkezik arra, hogy interneten böngésszen, a kereskedővel való kommunikáció céljából sokkal hatékonyabb eszközöket is igénybe vehet.
85. Ezenfelül az irányelv céljainak tükrében az uniós jog e kérdést érintő rendelkezéseit olyan módon kell értelmezni, hogy a fogyasztó védelmének a legmagasabb szintjét anélkül lehessen biztosítani, hogy ez a vállalkozó szervezetének szabadságát az említett védelem megvalósításához közvetlenül szükséges mértéket meghaladóan érintené.
86. Ebből a szempontból a fogyasztók hatékony védelme nem a kapcsolatfelvétel egy meghatározott módjának (például telefon) előírásával, hanem azzal valósítható meg, ha a fogyasztók számára biztosítva van annak lehetősége, hogy az ügyletkötéshez használt eszközzel összefüggésben a leghatékonyabb kommunikációs módszereket vegye igénybe(18).
87. Az ettől eltérő olyan megoldás, amely szerint egy meghatározott kommunikációs módszert, például a telefon használatát kell bevezetni, amely módszer nem szükséges a fogyasztók hatékony védelméhez, mivel annak alkalmazása általános, tehát nem az Amazonhoz hasonló „webes óriásokra” korlátozódik, a fogyasztóvédelem céljaihoz képest aránytalan intézkedésnek minősülhet, amely intézkedés az érintett vállalkozásokra indokolatlan terhet róhat, ami főként azokat a kisvállalkozásokat sérti, amelyek a piacaik kibővítése céljából kísérlik meg használni a webet.
88. Így a célok valódi heterogenezise valósulna meg: a fogyasztónak a telefonszám rendelkezésre bocsátásával való védelme végül a fogyasztó sérelmét okozná, mivel korlátozná a több piaci szereplő közötti választásának szabadságát, vagy magasabb árak vele szemben történő alkalmazását eredményezné, mivel egyes vállalkozások költségei megnövekednének.
89. Úgy tűnik, a levont következtetéseket nem érinti az, hogy az irányelv egyik preambulumbekezdése szerint figyelembe kell venni „azon fogyasztók egyedi szükségleteit, akik szellemi, testi vagy pszichés fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatottak”(19).
90. E tekintetben ismételten csak emlékeztetni kell az irányelv tág hatályára, amely a távollevők között, illetve üzlethelyiségen kívül kötött minden szerződésre is vonatkozik. E szerződések közé tartoznak azok a szerződések is, amelyek esetében a kereskedő az, aki kapcsolatba lép a fogyasztóval, hogy meghatározott ajánlatot tegyen a fogyasztó részére. Ezekben az esetekben különösen szükséges, hogy a nyújtott tájékoztatás megfeleljen az olyan fogyasztók egyedi szükségleteinek, akik a fent megjelölt okokból különösen kiszolgáltatottak.
91. Azonban attól eltekintve, hogy az említett preambulumbekezdés szerint „ezen egyedi szükségletek figyelembevétele […] nem vezethet a fogyasztóvédelem eltérő szintjeihez”, nem tűnik ki, hogy a telefon kommunikációs eszközként való használata miért eredményezné a szellemi, testi vagy pszichés fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt kiszolgáltatott fogyasztók védelmének magasabb szintjét.
92. Másképpen megfogalmazva: a telefonvonal használatának a fogyasztóval való kommunikáció céljából történő előírása olyan intézkedés lenne, amely a fent említett cél elérésének eszközéül észszerűen nem szolgálhat.
5. A 2011/83 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolás példálódzó jellege
93. A fenti megjegyzésekből az is levonható következtetésként, hogy a 2011/83 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolás nem kimerítő, hanem példálódzó jellegű.
94. Az előző pontokban kifejtett rendszertani, teleológiai és szó szerint értelmezés alapján arra az álláspontra jutottam, hogy a 6. cikk szerint a kereskedőnek a gyors és hatékony kapcsolatba lépést biztosító eszközöket kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, valamint biztosítania kell a tájékoztatás egyértelműségét és érthetőségét.
95. A fent említett feltételek betartásával a kereskedő megválaszthatja, hogy – az ügyletkötés körülményeinek jellemzőire is figyelemmel – ténylegesen mely eszközöket bocsátja rendelkezésre.
96. Ebből kiindulva a 6. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmezése szerint a kereskedő nem köteles mindhárom megjelölt kommunikációs eszközt a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, és telefonszámot sem kell feltétlenül rendelkezésre bocsátania pusztán amiatt, hogy a vállalkozás egy vagy több telefonvonallal rendelkezik.
97. Az előbbi értelmezés elfogadása esetén ellentétes lenne a fogyasztó teljes körű védelmének célkitűzésével az az álláspont, amely szerint a 6. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolás taxatív jellegű. Ily módon a fogyasztó nem vehetne igénybe olyan különösen gyors és hatékony kommunikációs eszközöket, amelyek a technológiai fejlődésnek köszönhetők.
98. Ismeretes, hogy a technológiai fejlődés – amely a digitális téren különösen élen járó és gyors – hamar elavulttá tesz bizonyos kommunikációs eszközöket (például a fax lényegében eltűnt), és mindig új webes interakciós eszközöket vezet be.
99. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a fogyasztó magas szintű védelmének céljából és abból, hogy a 2011/83 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja több kommunikációs eszköz példálódzó jellegű felsorolását tartalmazza, az következik, hogy a kereskedőnek több kommunikációs eszközt kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, így biztosítva, hogy a fogyasztó szabadon választhasson.
100. Itt kizárólag annyit jegyzek meg, hogy az ügyiratok alapján nem vitatott, hogy az Amazon által bevezetett automata visszahívást biztosító rendszer hatékonyabb a telefonos ügyfélközponttal való telefonos kapcsolatfelvételnél, és hogy az az utóbbi szolgáltatás technológiai fejleményének minősül.
101. A fogyasztó a saját telefonszámának közlésével e rendszer révén kérheti, hogy hívják vissza azonnal vagy valamely jövőbeni időpontban. Az ügyiratokból az tűnik ki, hogy az azonnali visszahívás átfutási ideje nagyon rövid.
102. Ami az online chatrendszert illeti, az pusztán az e‑mail valós idejű továbbfejlesztése és a fax egyfajta technológiai fejleménye. Ezt a rendszert széles körben használják az online ügyletek során, és az ügyiratok alapján hatékonysága nem vitatott.
103. Az ügyiratokból az tűnik ki, hogy az említett kommunikációs módszerekre vonatkozó egyik kifogás a fogyasztó személyes adatainak védelmével kapcsolatos.
104. Ismeretes, hogy főszabály szerint annak a fogyasztónak, aki úgy dönt, hogy egy, a tevékenységét kizárólag az interneten folytató kereskedővel létesít szerződéses jogviszonyt, regisztrálnia kell, amelynek során már meg kell adnia bizonyos személyes adatokat, amelyek között bizonyosan szerepel az e‑mail‑cím.
105. Ezenfelül a fogyasztó által a kereskedővel közölt személyes adatok (például automata visszahívást biztosító rendszer használata esetén a telefonszám) kezelését az uniós jog más rendelkezései megfelelően védik, így ez a kérdés nem tárgya a jelen ügynek.
6. A 2011/83 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott átláthatóság kötelezettségének tartalma
106. A kereskedő az ügylet valamennyi lényeges eleméről (ezen belül a kapcsolatfelvételi módokról) „egyértelműen és érhető módon” köteles a fogyasztót tájékoztatni már azt megelőzően, hogy az utóbbit távollevők között kötött szerződés kötné.
107. Az átláthatóság kötelezettségének két alapvető eleme van. Az egyértelműség, amely arra vonatkozik, hogy a tájékoztatás a fogyasztóval való külső viszonyban milyen módon nyilvánul meg, tehát a tájékoztatás olvashatóságára és annak az ügyletkötés környezetében való felismerhetőségére utal. Az érthetőség a tájékoztatás konkrét tartalmára vonatkoztatható; amelynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a fogyasztóval ismertesse a döntéseinek jogkövetkezményeit. Az egyértelműségnek és az érthetőségnek meg kell felelniük az igénybe vett kommunikációs eszközöknek.
108. A 2011/83 irányelv 6. cikke a fent megjelölteken kívül nem határoz meg olyan egyéb feltételeket, amelyeket a kereskedőnek tiszteletben kellene tartania.
109. Közelebbről, a 6. cikk nem határozza meg, hogy az interneten való böngészés során mennyi időre van szükség az információ megszerzéséhez. Az irányelv céljaival azonban összeegyeztethetetlen lenne az olyan böngészés, amely összetettsége miatt megnehezíti az információhoz való hozzáférést. A nehezen hozzáférhető információk ugyanis önmagukban nem is érthetők, ami sérti a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezést.
110. A kereskedő kiválaszthatja, hogy mely kommunikációs eszközöket bocsátja a fogyasztó rendelkezésére, feltéve hogy a kapcsolatba lépés gyors és hatékony, azonban a fogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy a szóban forgó eszközökre vonatkozó információkhoz egyszerűen, hatékonyan és észszerű gyorsasággal férhessen hozzá.
7. Összeegyeztethető‑e az uniós joggal a német szabályozáshoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a kereskedő és a fogyasztó közötti kommunikáció eszközeként kötelezővé teszi a telefon használatát?
111. A 2011/83 irányelv (2), (5) és (7) preambulumbekezdése, valamint 4. cikke(20) teljes harmonizációs jelleget tulajdonít az irányelv által bevezetett szabályozásnak.
112. Közelebbről „A harmonizáció szintje” címet viselő 4. cikk szerint „Ha ez az irányelv másként nem rendelkezik, a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be nemzeti jogukba az ebben az irányelvben megállapított rendelkezésektől eltérő – ideértve az eltérő szintű fogyasztóvédelmet biztosító szigorúbb vagy kevésbé szigorú – rendelkezéseket”.
113. Az irányelv eltérő rendelkezésének hiányában ezért valamely nemzeti szabályozás nem vezethet be olyan további – akár szigorúbb – rendelkezéseket, amelyek szerint a kereskedőnek a fogyasztóval való kommunikáció céljából olyan meghatározott eszközt használnia, amely eszközt az irányelv nem tesz kötelezővé.
114. Következésképpen ilyen kötelezettséget a nemzeti szabályozás nem írhat elő a 6. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmezése fényében, amely értelmezés szerint a kereskedő a fogyasztóval való kommunikáció eszközeként nem köteles a telefont használni.
115. Ez utóbbi következtetést a 6. cikk (8) bekezdése sem gátolja, amely szerint „Az ezen irányelvben előírt tájékoztatási követelmények kiegészítik a 2006/123/EK irányelvben és a 2000/31/EK irányelvben előírt tájékoztatási követelményeket, és nem akadályozzák a tagállamokat abban, hogy az említett irányelvekkel összhangban további tájékoztatási követelményeket írjanak elő”.
116. Ez utóbbi rendelkezés nem utal a kereskedő által használt kommunikációs eszközökre.
117. Főként azonban azt kell kiemelni, hogy a 8. cikk (10) bekezdése szerint „[a] tagállamok nem írhatnak elő a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó további formai követelményeket az ezen irányelvben meghatározott tájékoztatási kötelezettségek teljesüléséhez”.
IV. Végkövetkeztetések
118. A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatal céljából feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1) A 2011/83 irányelvvel – annak teljes harmonizációra irányuló célja alapján, valamint szó szerinti, rendszertani és teleológiai értelmezésére tekintettel – ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy a távollevők közötti szerződés megkötése során a fogyasztó szerződéses nyilatkozatának megtétele előtt a telefonszámát nem csak adott esetben, hanem minden esetben a fogyasztó rendelkezésére bocsássa.
2) A 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjá[nak német nyelvi változatá]ban alkalmazott »gegebenenfalls« (»ha van«) fordulatot – szó szerinti, rendszertani és teleológiai szempontból – akként kell értelmezni, hogy a kereskedő nem köteles arra, hogy új telefon‑ vagy faxelérést, illetve e‑mail‑fiókot létesítsen, ha úgy dönt, hogy vállalkozásában távollevők közötti szerződéseket is kötni fog.
3) A 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjá[nak német nyelvi változatá]ban alkalmazott »gegebenenfalls« (»ha van«) fordulatot – szó szerinti, rendszertani és teleológiai szempontból – akként kell értelmezni, hogy csak olyan kommunikációs eszközök tekintendők egy vállalkozásban már »rendelkezésre állónak«, amelyekkel kapcsolatban a kereskedő úgy dönt, hogy azokat a távollevők közötti szerződések megkötése során a fogyasztókkal való kapcsolattartás érdekében használja.
4) A telefon, fax és e‑mail kommunikációs eszközök 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolása nem taxatív, és a kereskedő más, a fenti pontban meg nem nevezett kommunikációs eszközöket – így például internetes chatet vagy telefonos visszahívást biztosító rendszert – is használhat, amennyiben a használt kommunikációs eszköz a konkrét esetben biztosítja, hogy a fogyasztó a használandó kommunikációs eszközöket illetően több eszköz közül választhat, ezek segítségével biztosított a gyors kapcsolatfelvétel és a hatékony kommunikáció, valamint az ezen eszközökkel kapcsolatos tájékoztatást a kereskedő egyértelműen és érthető módon nyújtja.
5) Az átláthatóság 2011/83/EU irányelv 6. cikke (1) bekezdése szerinti követelményének alkalmazásában a kereskedő által a fogyasztó rendelkezésére bocsátott kommunikációs eszközökre vonatkozó tájékoztatásnak egyszerűen, hatékonyan és észszerűen gyorsan hozzáférhetőnek kell lennie.