A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2013. február 7.(*)

„Dömping – Oroszországból származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok behozatala – Hatályvesztési felülvizsgálat iránti kérelem – Időközi felülvizsgálat iránti kérelem – Elfogadhatóság – Rendes érték – Exportár – A 384/96/EK tanácsi rendelet 1. és 2. cikke, valamint 11. cikkének (1)–(3) bekezdése (jelenleg az 1225/2009/EK tanácsi rendelet 1. és 2. cikke, valamint 11. cikkének (1)–(3) bekezdése)”

A T‑84/07. sz. ügyben,

az EuroChem Mineral and Chemical Company OAO (EuroChem MCC) (székhelye: Moszkva [Oroszország], képviselik kezdetben: P. Vander Schueren és B. Evtimov ügyvédek, később: B. Evtimov és D. O’Keeffe solicitor)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J.‑P. Hix és B. Driessen, meghatalmazotti minőségben, segítőjük G. Berrisch ügyvéd)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: H. van Vliet és Talabér‑Ritz K., meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

a 384/96/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követően az Algériából, Belorussziából, Oroszországból és Ukrajnából származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2006. december 19‑i 1911/2006/EK tanácsi rendelet (HL L 365., 26. o.) megsemmisítése iránti keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: L. Truchot (elnök), H. Kanninen (előadó) és M. E. Martins Ribeiro bírák,

hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. december 8‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        A dömpingellenes alapszabályozást a módosított, az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.; a továbbiakban: alaprendelet) tartalmazza (ennek helyébe az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet lépett [HL L 343., 51. o.; helyesbítés: HL 2010. L 7., 22. o.]).

2        Az alaprendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdése) a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.

(2)      Egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára.”

3        Az alaprendelet 2. cikke (jelenleg az 1225/2009 rendelet 2. cikke) értelmében:

„(1)      A rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik.

Amennyiben azonban az exportőr az exportáló országban nem állít elő vagy nem ad el hasonló terméket, a rendes értéket más értékesítők vagy termelők árai alapján is meg lehet állapítani.

Azok az árak, amelyek olyan felek között állnak fenn, akik feltehetőleg üzleti kapcsolatban állnak vagy akik egymással kompenzációs megállapodást kötöttek, nem tekinthetők a rendes kereskedelmi forgalomban alkalmazottnak és nem használhatók a rendes érték megállapítására, kivéve azt az esetet, ha megállapítást nyer, hogy ez a kapcsolat ezeket az árakat nem befolyásolja.

[…]

(2)      A rendes értéket rendszerint a hazai felhasználásra szánt hasonló termék eladásai alapján állapítják meg, ha ezek az eladások elérik az érintett termék Közösségben eladott mennyiségének öt vagy ennél nagyobb százalékát.

Kisebb eladási mennyiséget is lehet azonban használni, amennyiben például a felszámított árak az érintett piacon reprezentatívnak minősülnek.

(3)      Ha a rendes kereskedelmi forgalomban hasonló terméket nem értékesítenek, vagy az nem kielégítő mértékben kerül értékesítésre, vagy ha az adott piaci helyzet miatt ilyen eladások nem teszik lehetővé a megfelelő összehasonlítást, a hasonló termék rendes értékét a származási országban felmerülő előállítási költségnek és az ehhez hozzászámított eladási, általános és adminisztratív költségeknek, valamint a nyereség ésszerű összegének az alapján, vagy a rendes kereskedelmi forgalom keretében egy megfelelő harmadik országba irányuló exportárak alapján kell kiszámítani, feltéve hogy ezek az árak reprezentatívnak tekinthetők. Az érintett termékre vonatkozóan – az első albekezdés értelmében – sajátos piaci helyzet fennállása többek között akkor állapítható meg, ha az árak mesterségesen alacsonyak, ha jelentős volumenű barterkereskedelmet folytatnak, vagy ha nem kereskedelmi jellegű feldolgozásról szóló megállapodások vannak érvényben.

[…]

(5)      A költségek kiszámítása rendszerint a vizsgálat alatt álló fél által nyilvántartott adatok alapján történik, feltéve hogy azok összhangban vannak az adott ország általánosan elfogadott számviteli elveivel, és bizonyítást nyer, hogy a nyilvántartott adatok megfelelő módon tükrözik az érintett termék előállításával és eladásával összefüggő költségeket. Ha a vizsgált termék gyártásával és értékesítésével kapcsolatos költségek nem tükröződnek megfelelő módon az érintett fél nyilvántartásaiban, akkor ezeket a költségeket kiigazítják vagy az ugyanabban az országban működő más gyártók vagy exportőrök költségei alapján, vagy ha ilyen információ nem áll rendelkezésre, vagy nem használható, más megfelelő adatok alapján, többek között más reprezentatív piacokról származó információk alapján állapítják meg.

A helyes költségfelosztásról beterjesztett bizonyítékokat figyelembe kell venni, amennyiben bizonyítást nyer, hogy ezeket a költségfelosztásokat a múltban rendszeresen használták. Megfelelőbb módszer hiányában a forgalom szerinti költségfelosztás részesül előnyben. Ha az ezen albekezdés szerinti költségelosztásban nem szerepelnek, akkor a költségeket megfelelően ki kell igazítani azoknál az egyszeri költségtételeknél, amelyek a jövőbeni és/vagy jelenlegi gyártást segítik elő.

Ha a költségekre a költségmegtérülési időszak egy részében hatással van a jelentős kiegészítő beruházásokat igénylő új gyártóberendezések használata és az alacsony kapacitáskihasználási arány, amelyek mindegyike a vizsgálati időszak során vagy annak egy részében zajló, induló műveletek eredménye, az induló szakaszban átlagköltségnek azokat a költségeket kell tekinteni, amelyeket a fent említett költségfelosztási szabályok figyelembevételével egy ilyen szakasz végén kell alkalmazni, és azokat, az érintett időszakra, ezen a szinten be kell számítani a (4) bekezdés második albekezdésében említett súlyozott átlagköltségek összegébe. Az induló szakasz hosszát az adott gyártó vagy exportőr körülményeinek figyelembevételével kell meghatározni, de ez nem haladhatja meg a költségmegtérülési időszak megfelelő kezdő hányadát. A vizsgálati időszak során alkalmazandó e költségkiigazításhoz figyelembe kell venni az ennél az időszaknál hosszabb induló szakaszra vonatkozó információkat, ha azokat az ellenőrző látogatások előtt és a vizsgálat megkezdésétől számított három hónapon belül terjesztették elő.

(6)      Az eladási, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség összegének a szokásos kereskedelmi forgalomban a vizsgált gyártó vagy exportőr hasonló terméke előállításának, illetve értékesítésének tényleges adatain kell alapulnia. Ha ennek alapján az összeg megállapítása nem lehetséges, az összeget a következőképpen lehet meghatározni:

a)      a vizsgálat alá eső többi exportőrre vagy gyártóra nézve, a hasonló terméknek a származási ország hazai piacán való előállítására és értékesítésére vonatkozóan megállapított tényleges összegek súlyozott átlaga alapján;

b)      a kérdéses termelőknél vagy exportőröknél az azonos általános kategóriába tartozó termékek előállítására és értékesítésére a szokásos kereskedelmi forgalomban a származási ország hazai piacán alkalmazandó tényleges összegek alapján;

c)      bármilyen más ésszerű módszer alapján, feltéve hogy az így megállapított nyereség összege nem haladja meg más exportőrök vagy gyártók által az azonos általános kategóriába tartozó termékek eladásával a származási ország hazai piacán rendesen elért nyereséget.

(7)

a)      A nem piacgazdasággal rendelkező országokból származó behozatal esetében a rendes értéket egy piacgazdasággal rendelkező harmadik ország ára vagy számtanilag képzett értéke vagy az ilyen harmadik országból más országokba – beleértve a Közösséget is – történő kivitel esetén felszámított ár alapján kell megállapítani, illetve ha ez nem lehetséges, bármilyen más ésszerű alapon megállapítható, ideértve a hasonló termékért a Közösségben ténylegesen fizetett vagy fizetendő árat, és azt szükség esetén megfelelően módosítani kell úgy, hogy egy ésszerűen elfogadható haszonkulcsot is magában foglaljon.

A megfelelő, piacgazdasággal rendelkező harmadik országot megalapozott módon, a kiválasztás idején rendelkezésre álló összes megbízható információ figyelembevételével kell kiválasztani. A határidőket szintén figyelembe kell venni; ha mód van rá, olyan, piacgazdasággal rendelkező harmadik országot kell kiválasztani, amely ugyanazon vizsgálat alá esik.

[…]

(10)      Az exportár és a rendes érték között tisztességes összehasonlítást kell végezni. Ezt az összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Ha az így megállapított rendes érték és az exportár összehasonlítása ezen az alapon nem lehetséges, az árakat és az árak összehasonlíthatóságát állítólag és kimutatottan befolyásoló különbségeket, megfelelő kiigazítások formájában, kérésre minden egyes esetben figyelembe kell venni. A kettős kiigazításokat, különösen az árengedményeket, a kedvezményeket, a kereskedelem szintjét és mennyiségét illetően, minden esetben kerülni kell. [Ha a meghatározott feltételek teljesülnek, a következő tényezők vonatkozásában kerülhet sor kiigazításra:]

[…]

i)      Jutalékok

Ki kell igazítani a szóban forgó eladások után kifizetett jutalékok különbségeit.

A „jutalék” fogalma magában foglalja azt az árrést is, amelyet az adott termék vagy a hasonló termék kereskedője akkor kap, ha ez a kereskedő hasonló feladatokat lát el, mint a jutalék alapján dolgozó ügynök.

[…]”

4        Az alaprendelet 11. cikkének (1)–(3) és (5) bekezdésében (jelenleg az 1225/2009 rendelet 11. cikkének (1)–(3) és (5) bekezdése) a következők szerepelnek:

„(1)      A dömpingellenes intézkedések csak addig és olyan mértékben maradnak hatályban, amíg és amennyire az a kárt okozó dömping kivédéséhez szükséges.

(2)      A végleges dömpingellenes intézkedés hatálya a kivetését követő öt év után vagy a dömpingre és a kárra egyaránt kiterjedő legutolsó felülvizsgálat lezárását követő öt év után megszűnik, kivéve ha a felülvizsgálat azt állapítja meg, hogy ez a megszűnés valószínűsíthetően a dömping és a kár folytatódásával vagy megismétlődésével járna. […]

(3)      Indokolt esetben az intézkedések további fenntartásának szükségessége is felülvizsgálható a Bizottság kezdeményezésére, egy tagállam kérésére, vagy ha a végleges intézkedés megállapítása óta egy ésszerű – legalább egyévnyi – idő eltelt, bármely exportőr, importőr vagy a közösségi termelők olyan kérésére, amely egy ilyen időközi felülvizsgálat megalapozottságára vonatkozóan elegendő bizonyítékot tartalmaz.

Időközi felülvizsgálatot kell indítani, ha a kérelem elegendő bizonyítékot tartalmaz arra nézve, hogy a dömping megakadályozásához már nincs szükség az intézkedés további fenntartására, és/vagy arra, hogy az intézkedés megszüntetése vagy módosítása esetén a károkozás folytatódása vagy megismétlődése valószínűtlen lenne, vagy hogy a meglévő intézkedés nem vagy már nem elegendő a kárt okozó dömping ellensúlyozására.

[…]

(5)      E rendeletnek az eljárásra és a vizsgálatok lefolytatására vonatkozó rendelkezéseit – a határidőkkel kapcsolatos rendelkezések kivételével – minden, a (2), (3) és (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően lefolytatott felülvizsgálatra alkalmazni kell. A (2) és (3) bekezdés alapján lefolytatott felülvizsgálatot késedelem nélkül kell lefolytatni, és rendszerint a felülvizsgálat megindításától számított 12 hónapon belül le kell zárni. […]”

5        Az alaprendeletet módosító 2002. november 5‑i 1972/2002/EK tanácsi rendelet (HL L 305., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 132. o.) (3) és (4) prambulumbekezdése szerint:

„(3)      A 384/96/EK rendelet 2. cikkének (3) bekezdése előírja többek között, hogy amennyiben a sajátos piaci helyzet következtében a hasonló termék értékesítése nem tesz lehetővé megfelelő összehasonlítást, akkor a normál értéket a származási országban felmerülő előállítási költség alapján kell kiszámítani, amelyhez hozzá kell adni egy ésszerű összeget értékesítési, általános és igazgatási költségekre, valamint nyereségre, vagy a rendes kereskedelmi forgalomban megfelelő harmadik országokba irányuló kiviteli árak alapján, feltéve hogy ezek az árak reprezentatív áraknak minősülnek. Ajánlatos tisztázni, hogy milyen körülmények tekinthetők olyan sajátos piaci helyzetnek, amelynek esetén a hasonló termék értékesítése nem teszi lehetővé a megfelelő összehasonlítást. Ilyen körülmények következhetnek be például a barterkereskedelem és egyéb nem kereskedelmi jellegű feldolgozási megállapodások, vagy más piaci akadályok következtében. Ennek eredményeként a piaci jelzések nem mindig tükrözik helyesen a keresletet és kínálatot, amely viszont hatást gyakorolhat a vonatkozó költségekre és árakra, és azt is eredményezheti, hogy a belföldi árak nem állnak összhangban a világpiaci árakkal vagy más reprezentatív piaci árakkal. Az ezzel kapcsolatos magyarázatok természetesen nem lehetnek kimerítő jellegűek azon sokféle, lehetséges sajátos piaci helyzet tekintetében, amelyek nem tesznek lehetővé megfelelő összehasonlítást.

(4)      Célszerű bizonyos útmutatást adni arra vonatkozólag, hogy mi a teendő akkor, ha a 384/96/EK rendelet 2. cikkének (5) bekezdése alapján a nyilvántartások nem tükrözik megfelelően a vizsgált termék gyártásával és eladásával kapcsolatos költségeket, különösen akkor, ha egy sajátos piaci helyzet következtében a hasonló termék értékesítése nem tesz lehetővé megfelelő összehasonlítást. Ilyen körülmények között a megfelelő adatokat olyan forrásokból kell beszerezni, amelyeket ilyen torzulások nem befolyásolnak. Ilyen források lehetnek az ugyanabban az országban működő más gyártók vagy exportőrök költségei, vagy ha ilyen információ nem áll rendelkezésre, vagy nem használható, akkor bármely megfelelő forrásból szerzett információ, beleértve más reprezentatív piacokról származó információkat. A vonatkozó adatok a vizsgált fél nyilvántartásaiban szereplő bizonyos tételek kiigazítására, vagy ha ez nem lehetséges, a vizsgált fél költségeinek megállapítására használhatók.”

6        A többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK tanácsi határozat (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) 1. cikkével jóváhagyott, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezmény 1.A) mellékletét képező, az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 103. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o.; a továbbiakban: 1994. évi dömpingellenes megállapodás) 2. cikkének 2.1.1 pontja a következőképpen rendelkezik:

„A 2. pont alkalmazásában a költségeket általában a vizsgált exportőr vagy termelő által nyilvántartott adatok alapján kell kiszámítani, feltéve hogy ezek az adatok megfelelnek az exportáló ország általánosan elfogadott számviteli elveinek, és elfogadhatóan tükrözik a vizsgált termék gyártásának, illetve értékesítésének költségeit. A hatóságoknak meg kell vizsgálniuk minden olyan bizonyítékot, amely a megfelelő költségfelosztásról rendelkezésükre áll, beleértve azokat is, amelyeket az exportőr vagy a termelő a vizsgálat során bocsátott rendelkezésükre, feltéve hogy az exportőr vagy a termelő hagyományosan ilyen költségfelosztást alkalmazott, különös tekintettel a helyes amortizációs és értékcsökkenési időszakok, a tőkeberuházások és az egyéb fejlesztési költségek megállapítására. Amennyiben nem szerepelnek a jelen alpont költségfelosztásról szóló részében, a költségeket megfelelő módon ki kell igazítani azoknál az egyszeri költségtételeknél, amelyek a jelen és/vagy jövőbeli termelést segítik elő, vagy olyan körülmények fennállása esetén, amikor a vizsgálat ideje alatt a költségeket induló tevékenységek befolyásolják.”

 A jogvita előzményei

7        2000. szeptember 18‑án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Algériából, Fehéroroszországból, Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok importjára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vámok végleges beszedéséről, valamint a Szlovák Köztársaságból származó importra vonatkozó dömpingellenes eljárás megszüntetéséről szóló, 2000. szeptember 18‑i 1995/2000/EK tanácsi rendeletet (HL L 238., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 34. kötet, 108. o.). A Litvániából származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok (a továbbiakban: érintett termék) importjára vonatkozó intézkedések hatálya az Európai Unió 2004. május 1‑jei kibővítését követően megszűnt.

 A dömpingellenes intézkedések hatálya megszűnésének felülvizsgálata iránti kérelemről

8        2005. június 20‑án, egy egyes dömpingellenes és kiegyenlítő intézkedések közelgő lejártáról értesítés 2004. december 17‑i közzétételét (HL C 312., 5. o.) követően, az alaprendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti, hatályvesztési felülvizsgálat iránti kérelemmel fordultak az Európai Közösségek Bizottságához. E kérelmet az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége terjesztette elő.

9        A Bizottság – a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően – megállapította, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésére az Algériából, Fehéroroszországból, Oroszországból és Ukrajnából származó érintett termékek importjára vonatkozó dömpingellenes intézkedések lejárta miatti felülvizsgálat megindításához, és 2005. szeptember 22‑én az alaprendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti, hatályvesztési felülvizsgálatra vonatkozó eljárás megindításáról szóló értesítést tett közzé (HL C 233., 14. o.).

10      A dömping folytatódásának vagy megismétlődésének valószínűségére vonatkozó vizsgálat a 2004. július 1‑je és 2005. június 30. közötti időszakra (a továbbiakban: felülvizsgálati időszak) vonatkozott. A károkozás folytatódásának vagy megismétlődésének valószínűségével kapcsolatos értékelése szempontjából fontos tendenciák vizsgálata a 2002‑től a felülvizsgálati időszak végéig terjedő időszakra vonatkozott (a továbbiakban: érintett időszak).

11      Az érintett felek lehetőséget kaptak, hogy véleményüket írásban ismertessék, illetve meghallgatást kérjenek az eljárás megindításáról szóló értesítésben meghatározott határidőn belül. Minden olyan érintett fél számára lehetővé tették a meghallgatást, aki azt kérelmezte, és ismertette azokat a különleges okokat, amelyek alapján a meghallgatást szükségesnek tekintette.

12      2006. december 19‑én a Tanács elfogadta a 384/96/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követően az Algériából, Belaruszból, Oroszországból és Ukrajnából származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2006. december 19‑i 1911/2006/EK tanácsi rendeletet (HL L 365., 26. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet). E rendelet szerint a Tanács úgy határozott, hogy fenntartja a többek között Oroszországból származó érintett termékek behozatalára alkalmazandó dömpingellenes intézkedéseket. Ezzel összefüggésben végleges dömpingellenes vámot vetett ki a 3102 80 00 KN‑kód alá tartozó, többek között Oroszországból származó vizes vagy ammóniás oldatos karbamid és ammónium‑nitrát keverékeinek behozatalára. Az Oroszországban gyártással és exporttal foglalkozó felperes egyike azon vállalkozásoknak, amelyekre e dömpingellenes vám vonatkozik.

13      A megtámadott rendelet (58)–(63) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(58) Megvizsgálták, hogy a vizsgált termék előállításával és értékesítésével kapcsolatos költségeket az érintett felek nyilvántartásai megfelelően tükrözték‑e. A gázköltségek tekintetében megállapították, hogy az orosz gyártók által fizetett gázár az Oroszországból származó földgáz exportárának körülbelül egyötöde. E tekintetben minden rendelkezésre álló adat azt mutatja, hogy az oroszországi belföldi gázárakat szabályozták, így a földgáz nem szabályozott piacain fizetett árainál jóval alacsonyabbak voltak. Ezért az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésében előírtaknak megfelelően az orosz gyártók gázköltségeit a más reprezentatív piacokról származó adatok alapján kiigazították. A kiigazított ár az orosz gáz német–cseh határparitáson (Waidhaus), nettó szállítási költségekkel számított, exportra értékesített átlagárán alapult. Mivel Waidhaus az EU‑ba – amely az orosz gáz legfőbb piaca, és árai ésszerűen tükrözik a költségeket – irányuló orosz gázeladás fő csomópontja, ezért az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése értelmében reprezentatív piacnak tekinthető.

(59)      A rendes érték számtani kiszámítását az exportált terméktípus előállítási költségei alapján végezték, miután sor került a fenti (58) preambulumbekezdésben említett gázköltségek kiigazítására, amelyekhez hozzáadódtak az eladási, általános és adminisztratív költségek, valamint a nyereség ésszerű összegei, összhangban az alaprendelet 2. cikke (3) és (6) bekezdésével.

(60)      Algéria tekintetében az eladási, általános és adminisztratív költségeket és a nyereséget nem lehetett meghatározni az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének címsora első mondata alapján, mivel a kapcsolt gyártóknak nem voltak a rendes kereskedelmi forgalom keretében megvalósult reprezentatív belföldi értékesítései az érintett termékre vonatkozóan. Az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható, mivel csak e két gyártóra terjed ki a vizsgálat. A 2. cikk (6) bekezdésének b) pontja sem alkalmazható, mivel az azonos általános árukategóriába tartozó termékek esetében a gyártási költségeket szintén ki kellene igazítani a gázköltségek vonatkozásában, a fenti (58) preambulumbekezdésben ismertetett okok miatt. Mivel megállapították, hogy nem lehetséges az azonos általános árukategóriába tartozó, belföldön értékesített termékek szükséges kiigazításának nagyságrendjét meghatározni, az sem lehetséges, hogy az ilyen kiigazítás után megállapítsák a haszonkulcsot. Ennélfogva az eladási, általános és adminisztratív költségeket és a nyereséget az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének c) pontja alapján állapították meg.

(61)      [A]z eladási, általános és adminisztratív költségeket, valamint a nyereséget ugyanazon három észak‑amerikai gyártó eladási, általános és adminisztratív költségeinek és nyereségének súlyozott átlaga alapján határozták meg. Megjegyzendő, hogy az így megállapított nyereség összege nem haladta meg az orosz gyártók által belföldi piacukon az azonos általános kategóriába tartozó termékek eladásai révén elért nyereséget.

(62)      Megállapították, hogy a két együttműködő gyártó exportértékesítéseit ügynöki megállapodás alapján, két kapcsolt kereskedőn – melyek közül az egyik székhelye Svájcban, másiké a Brit Virgin‑szigeteken található – keresztül végezték. Az utóbb említett kereskedő 2005 elején beszüntette működését. Az exportárat fő exportpiacukon, az Egyesült Államokban az első független egyesült államokbeli vevőnek ténylegesen fizetett vagy fizetendő exportárak alapján állapították meg.

(63)      A két kapcsolt kereskedőtől kapott adatok azt mutatták, hogy a harmadik országokba irányuló exportárak alacsonyabbak, mint az Oroszországra számtanilag képzett rendes érték. A vizsgálat valójában megállapította, hogy a felülvizsgálati időszak alatt ez az árkülönbség általában 2% és 6% között mozgott. Mindez az intézkedések hatályon kívül helyezése esetén a Közösségbe irányuló export dömpingjének valószínűsíthető megismétlődését jelezheti.”

 A felperes által előterjesztett, részleges időközi felülvizsgálat iránti kérelemről

14      2005. augusztus 1‑jén szintén kérelemmel fordultak a Bizottsághoz, ezúttal az 1995/2000 rendelettel meghozott intézkedésekre vonatkozó az alaprendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti, részleges időközi felülvizsgálata iránti kérelemmel. A kérelmet két oroszországi termelő‑exportőr, a Novomoskovskiy Azot (a továbbiakban: NAK) és a Nevinnomyssky Azot (a továbbiakban: Nevinka) terjesztette elő; mindkét vállalkozás a felperes leányvállalata (a továbbiakban együtt: felperes). Kérelme alátámasztására a felperes két, szerinte jelentős eseményre hivatkozott, nevezetesen a piacgazdasági státusznak az Oroszországi Föderáció részére 2002‑ben történő megadására és az Európai Unió 2004. május 1‑jei, tíz új tagállammal való kibővítésére.

15      A Bizottság 2005. augusztus 10‑i levelében válaszolt a felperesnek, amelyben felhívta, hogy a dömpingre vonatkozóan nyújtson be teljes körű, az érintett termékek belföldi piacon és export keretében történő valamennyi adásvételét ügyletenként kimutató listák alapján végzett számítást, valamint nyújtsa be a vonatkozó termelési költségekkel kapcsolatos, a szokásos igazolásokkal alátámasztott adatokat.

16      2005. szeptember 9‑i válaszában a felperes táblázatba foglalt számítást nyújtott be a dömpingre vonatkozóan. 2005. október 27‑én a felperes további dokumentumokat, kiegészítő táblázatokat és igazolásokat nyújtott be.

17      2005. december 16‑i levelében a felperes panaszt tett az ügyének intézését érintő késedelem miatt, amire a Bizottság 2005. december 23‑án azt válaszolta, hogy a késedelmet a benyújtott bizonyítékok elégtelensége okozza.

18      2006. március 16‑án a Bizottság levelet küldött a felperesnek, amelyben felkérte bizonyos hiányosságok pótlására.

19      A felperes 2006. május 12‑én, október 31‑én és november 23‑án adatokat szolgáltatott, még azelőtt, hogy a Bizottság 2006. december 19‑én megindította az időközi felülvizsgálati eljárást az arról szóló értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételével (HL C 311., 51. o.). A Bizottság a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően megállapította, hogy a kérelem első ránézésre elegendő bizonyítékot tartalmazott.

20      A felülvizsgálat hatálya a felperes vonatkozásában a dömping vizsgálatára korlátozódott. A dömpingre vonatkozó vizsgálat a 2005. október 1‑jétől 2006. szeptember 30‑ig tartó időszakra terjedt ki.

21      Minden olyan érdekelt fél számára lehetővé tették a meghallgatást, aki azt kérelmezte és ismertette azokat a különleges okokat, amelyek a meghallgatást indokolták.

22      2008. március 10‑én a Tanács elfogadta az Oroszországból származó karbamid‑ és ammónium‑nitrát‑oldatok behozatalára kivetett dömpingellenes vámra vonatkozó, a 384/96/EK rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti részleges időközi felülvizsgálat megszüntetéséről [helyesen: lezárásáról] szóló, 2008. március 10‑i 238/2008/EK tanácsi rendeletet (HL L 75., 14. o.). Az említett felülvizsgálatot a hatályban lévő intézkedések megváltoztatása nélkül zárták le.

 Az eljárás és a felek kérelmei

23      A Törvényszék Hivatalához 2007. március 13‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

24      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeletet, különösen annak 1. cikkét annyiban, amennyiben az a felperest és az említett rendelet (14) preambulumbekezdésének a) és b) pontjában meghatározott kapcsolt vállalkozásait érinti;

–        kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.

25      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

26      Miután a Bizottság 2007. július 3‑án beavatkozás iránti kérelmet terjesztett elő, a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2007. szeptember 7‑i végzésében engedélyezte neki, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása céljából beavatkozzon.

27      Miután a felperes a tárgyaláson további bizonyítékot terjesztett elő, a Tanács 2012. január 3‑án észrevételeket küldött a Törvényszék Hivatalának, amelyekben vitatta e bizonyíték releváns jellegét.

28      2012. január 31‑i levelében a Törvényszék Hivatala arról tájékoztatta a feleket, hogy az eljárás szóbeli szakasza lezárult.

 A jogkérdésről

29      Keresete alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyeket az alaprendelet 1. és 2. cikkének, illetve 11. cikke (1) és (3) bekezdésének megsértésére alapít.

 Az alaprendelet 1. és 2. cikkének megsértésére alapított első jogalapról

30      Első jogalapja keretében a felperes az alaprendelet 1. és 2. cikkének megsértésére hivatkozik. A jogalapot három részre tagolja, amelyek keretében lényegében először is azt állítja, hogy a rendes érték kiszámításakor a Bizottság tévesen tekintette úgy, hogy az érintett termék előállításával és értékesítésével kapcsolatos költségek nem tükröződnek megfelelő módon a nyilvántartásaiban, és ezért e költségeket ki kellett igazítani. Másodszor jelzi, hogy az orosz gáz árára vonatkozó kiigazítást tévesen számították a waidhausi (Németország) árból kiindulva, illetve a kiigazított összegből nem vonták le az orosz gázra alkalmazandó 30%‑os exportvámot. Harmadszor azt állítja, hogy az általa az első független vevő részére teljesített export árából tévesen vonták le a vele egy gazdasági egységet képező leányvállalatok jutalékait.

31      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Tanács és a Bizottság (a továbbiakban: intézmények) az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettsége miatt széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amikor az alaprendelet alapján konkrét dömpingellenes védintézkedéseket fogadnak el (a Bíróság C‑69/89. sz., Nakajima kontra Tanács ügyben 1991. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2069. o.] 86. pontja és C‑26/96. sz. Rotexchemie‑ügyben 1997. május 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑2817. o.] 10. pontja; a Törvényszék T‑164/94. sz., Ferchimex kontra Tanács ügyben 1995. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2681. o.] 131. pontja; T‑162/94. sz., NMB France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑427. o.] 72. pontja; T‑155/94. sz., Climax Paper kontra Tanács ügyben 1996. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑873. o.] 98. pontja; T‑170/94. sz., Shanghai Bicycle kontra Tanács ügyben 1997. szeptember 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑1383. o.] 63. pontja és T‑118/96. sz., Thai Bicycle kontra Tanács ügyben 1998. július 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2991. o.] 32. pontja).

32      Ebből következően az uniós bíróság által e téren gyakorolt felülvizsgálatnak annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy tiszteletben tartották‑e az eljárási szabályokat, a vitatott döntéshez alapul vett tények megfelelnek‑e a valóságnak, e tények értékelésekor nem követtek‑e el nyilvánvaló hibát, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés (a Bíróság 240/84. sz., NTN Toyo Bearing és társai kontra Tanács ügyben 1987. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 1809. o.] 19. pontja; 258/84. sz., Nippon Seiko kontra Tanács ügyben 1987. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 1923. o.] 21. pontja; C‑156/87. sz., Gestetner Holdings Tanács és Bizottság ügyben 1990. március 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑781. o.] 63. pontja, valamint a fenti 31. pontban hivatkozott Rotexchemie‑ügyben hozott ítéletének 11. pontja; a Törvényszék fenti 31. pontban hivatkozott Climax Paper kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 98. pontja, Shanghai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 64. pontja és Thai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 33. pontja).

 Az első jogalap első részéről

33      Az első jogalap ezen első része keretében a felperes azt kívánja bizonyítani, hogy a rendes érték kiszámításakor az intézmények tévesen alkalmazták a kiigazítás elvét, valamint egy olyan módszert, amely a piacgazdasággal nem rendelkező országokra vonatkozik, ami ellentétes nemcsak az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének szövegével, hanem e rendelkezésnek az alaprendelet 1. és 2. cikkének többi rendelkezésével összefüggésben értelmezett jelentésével (első kifogás), valamint az 1994. évi dömpingellenes megállapodás rendelkezéseivel is (második kifogás) is.

–       Az első kifogásról

34      A felperes szerint az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének szövege lehetővé teszi az intézmények számára annak ellenőrzését, hogy a termelők megfelelően tartják‑e nyilván és könyvelik‑e a fő előállítási és értékesítési költségeket. Ezzel szemben nem szerepel benne az, hogy ezen intézmények ellenőrizhetik, hogy e költségek ésszerűek‑e egy másik piac árszintjéhez képest. Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének szövege nem eredményezi azt, hogy ellenőrizni kell, hogy az érintett termékek előállítása és értékesítése fő költségelemeinek az Európai Unióba exportált, illetve a harmadik országok nem szabályozott piacain fellelhető hasonló inputtermékek árához vagy értékéhez képesti „hitelességét”.

35      A felperes ezenfelül azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikkének az ugyanezen rendelet 1. cikkével és 2. cikkének (1)–(6) bekezdésével összefüggésben értelmezett (5) bekezdése alapján nem lehet megerősíteni, hogy az intézmények a jelen ügyben megalapozottan igazították ki a gáz árát.

36      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes önmagában nem azt nem vitatja, hogy a Tanács úgy döntött, hogy az érintett termék rendes árának kiszámításához alkalmazza az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdését.

37      E rendelkezésben egyrészt a rendes érték megállapítására vonatkozó, az exportáló ország belső piacán irányadó árakon alapuló módszer mellőzésének feltételei, másrészt az említett érték kiszámítása kiegészítő módszerei szerepelnek.

38      A jelen ügyben az intézmények az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésében szereplő módszert alkalmazták, amely szerint a termék rendes értékét a származási országban felmerülő előállítási költségnek és az ehhez hozzászámított eladási, általános és adminisztratív költségeknek, valamint a nyereség ésszerű összegének alapján számítják ki (a továbbiakban: képzett rendes érték).

39      A felek nem értenek egyet az érintett termék előállítási költségének az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének alkalmazásával való megállapításával kapcsolatban. Konkrétabban a jogvita azon költség kiszámítására vonatkozik, amelyet a gáz jelent az érintett termék előállításában.

40      Kétségtelen, hogy az érintett termék fő inputterméke a gáz, és a felperes által az említett termék előállításához szükséges gázért fizetett ár Oroszországban szabályozott ár volt. Önmagában a felperes által a gázért fizetett ár nem képezi vita tárgyát, mivel a Tanács nem állítja, hogy e költség más volt, mint ami a felperes nyilvántartásaiban számszerűen szerepel. A felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy az érintett termék rendes értékét nem az említett költség, hanem a gáznak egy magasabb, az orosz belső piactól eltérő piacon irányadó ára alapján számította ki.

41      Az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének az ugyanezen cikk (5) bekezdése első albekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett első mondatából kitűnik, hogy a rendes érték előállítási költség alapján való kiszámításakor a költségeket rendesen a vizsgálat alatt álló fél nyilvántartásai alapján veszik figyelembe.

42      Az intézmények azt állítják, hogy az említett rendelkezések közül a második mindehhez két pontosítást fűz, amelyeket két feltételnek lehet tekinteni, jelesül arra vonatkozóan, hogy egyrészt a nyilvántartásokat az adott ország általánosan elfogadott számviteli elveivel összhangban kell vezetni, másrészt e nyilvántartásoknak megfelelő módon tükrözniük kell az érintett termék előállításával és eladásával összefüggő költségeket. Az intézmények szerint a második feltétel lehetővé teszi számukra, hogy egyrészt ellenőrizzék, hogy a nyilvántartások „megfelelő” módon tükrözik‑e a költségeket, még akkor is, ha tiszteletben tartják az adott ország általánosan elfogadott számviteli elveit, másrészt – adott esetben – kiigazítsák e költségeket a nyilvántartásoktól eltérő információforrások alapján, az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdése második mondatának megfelelően.

43      A Tanács nem állítja, hogy az első feltétel a jelen ügyben nem teljesül. Úgy véli azonban, hogy a felperes nyilvántartásai nem tükrözik megfelelően az érintett termék előállításával kapcsolatos költségeket, mivel a gáz ára mesterségesen alacsony, jelentősen alacsonyabb, mint a nem szabályozott piacokon irányadó gázár. Ennélfogva az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfelelően joggal igazította ki a gáz árát más reprezentatív piacokról származó információk alapján.

44      Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Tanács figyelmen kívül hagyhatta‑e a gáznak a felperes által az érintett termék előállítása során ténylegesen viselt, a könyvelésében feltüntetett költségét azzal az indokkal, hogy e költség szerinte mesterségesen alacsony volt a gázár oroszországi szabályozottsága miatt, és ennek következményeként kiigazíthatta‑e azt egy magasabb értékre egy általa reprezentatívnak tekintett piacon irányadó gázár alapján.

45      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének első mondatában akkor alkalmazandó számítási módszer szerepel, ha a rendes kereskedelmi forgalomban hasonló terméket nem értékesítenek, vagy az nem kielégítő mértékben kerül értékesítésre, vagy ha az adott piaci helyzet miatt ilyen eladások nem teszik lehetővé a megfelelő összehasonlítást.

46      Az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének második mondatát, amely meghatározza, hogy mi minősül sajátos piaci helyzetnek, az 1972/2002 rendelet illesztette be az alaprendeletbe. E mondat szerint többek között akkor áll fenn sajátos piaci helyzet, ha az árak mesterségesen alacsonyak, ha jelentős volumenű barterkereskedelmet folytatnak, vagy ha nem kereskedelmi jellegű feldolgozásról szóló megállapodások vannak érvényben.

47      Az 1972/2002 rendelet (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdése második mondatának beillesztése arra irányult, hogy pontosabban meghatározzák azokat a körülményeket, amelyeket olyan sajátos piaci helyzetnek minősülőnek lehet tekinteni, amelyben a hasonló termékre vonatkozó eladások nem teszik lehetővé a megfelelő összehasonlítást. E preambulumbekezdés szerint az említett körülmények vonatkozhatnak mesterségesen alacsony árakra, barterkereskedelemre, nem kereskedelmi jellegű feldolgozásról szóló megállapodásokra vagy a piac más korlátozására. Ezek következtében előfordulhat, hogy a piaci jellemzők nem tükrözik megfelelően a kínálatot és a keresletet, ami hatással lehet a vonatkozó költségekre és árakra, illetve azt eredményezheti, hogy a nemzeti árak eltérnek a világpiaci áraktól vagy más reprezentatív piacok áraitól.

48      Az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének második mondatában ugyanis az szerepel, hogy többek között akkor áll fenn sajátos piaci helyzet, ha az exportáló ország piacán irányadó árak mesterségesen alacsonyak.

49      A Tanács a tárgyaláson kijelentette, hogy a képzett rendes értékre vonatkozó módszer alkalmazását az indokolta, hogy Oroszországban nem volt elegendő volumenű összehasonlítható rendes kereskedelmi forgalom. Hozzátette, hogy teljesen logikusan úgy is lehetett tekinteni, hogy sajátos piaci helyzet állt fenn, mivel az érintett termék fő inputtermékét képező gáz ára szabályozott volt, és a földgáz árát a belső piacon mesterségesen alacsonyan állapították meg.

50      Meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdésében kizárólag a rendes érték megállapítására vonatkozó, az exportáló ország belső piacán irányadó termékárakon alapuló módszerek mellőzésének feltételei szerepelnek. E rendelkezés nem határozza meg a képzett rendes érték megállapításához figyelembe vett előállítási költségek kiszámításának módszereit, e számításról ugyanezen cikk (5) bekezdése rendelkezik.

51      Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerint az előállítási költségek kiszámítása rendszerint a vizsgálat alatt álló fél által nyilvántartott adatok alapján történik. Ennek megfelelően a képzett rendes értéket rendszerint az említett fél nyilvántartásaiból származó információk felhasználásával számítják ki.

52      Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének második és harmadik albekezdése a költségfelosztásra és az induló műveletek költségeire vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmaz. E rendelkezések szerint lehetőség van a nyilvántartásokba bevezetett költségek kiigazítására, amelyeket bizonyos feltételekkel meg lehet változtatni és másként lehet felosztani.

53      Az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdéséből az is kitűnik, hogy az érintett fél nyilvántartásait csak akkor veszik alapul a rendes érték kiszámításához, ha e nyilvántartások nem tükrözik megfelelően a vizsgált termék előállításával kapcsolatos költségeket. Az említett albekezdés második mondata értelmében ebben az esetben a költségeket a nyilvántartásoktól eltérő információforrások alapján kiigazítják vagy megállapítják. Ezen információk alapulhatnak a más gyártók vagy exportőrök költségein, vagy – ha ilyen információ nem áll rendelkezésre vagy nem használható – más megfelelő adatokon, beleértve a más reprezentatív piacokról származó információkat.

54      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének az említett érték kiszámítási módszerére vonatkozó második mondatát az 1972/2002 rendelet illesztette be.

55      Ez utóbbi rendelet (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett második mondat beillesztése arra irányult, hogy útmutatást adjon arra vonatkozóan, hogy mi a teendő akkor, ha a nyilvántartások nem tükrözik megfelelően a vizsgált termék gyártásával és eladásával kapcsolatos költségeket, különösen akkor, ha egy sajátos piaci helyzet következtében a hasonló termék értékesítése nem tesz lehetővé megfelelő összehasonlítást. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint ilyen esetekben olyan adatokat kell figyelembe venni, amelyek az említett torzulásoktól mentes forrásokból származnak.

56      Szintén az 1972/2002 rendelet (4) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy ilyen források lehetnek az ugyanabban az országban működő más gyártók vagy exportőrök költségei, vagy ha ilyen információ nem áll rendelkezésre, vagy nem használható, akkor bármely megfelelő forrásból szerzett információ, beleértve más reprezentatív piacokról származó információkat. E preambulumbekezdésből az is kitűnik, hogy a vonatkozó adatok az érintett fél nyilvántartásaiban szereplő bizonyos tételek kiigazítására, vagy ha ez nem lehetséges, e fél költségeinek megállapítására használhatók.

57      A jelen esetben a Tanács azt állította a Törvényszék előtt, hogy különleges piaci helyzet állt fenn, mivel az érintett termék fő inputtermékét képező gáz ára szabályozott ár volt, aminek következtében annak szintje mesterségesen alacsony volt a belső piacon. A felperes nem vitatta, hogy a gáz orosz piaci ára szabályozott ár volt, illetve az az érintett termék költségeinek jelentős részét tette ki.

58      Mivel a gáz ára Oroszországban szabályozott ár, valóban úgy kell tekinteni, hogy az érintett termék előállítási költsége a gázár miatt torzult az orosz belső piacon, mivel ezen árat nem a piaci viszonyok határozták meg.

59      Egyébiránt az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első mondatának a felperes által ismertetett értelmezése, amely szerint az előállítási költségeket kizárólag az érintett fél által nyilvántartott adatok alapján kell kiszámítani, végeredményben azt jelentené, hogy többek között egy olyan esetben, amelyben az előállítási költségeket különleges piaci helyzet befolyásolja, nem alkalmaznánk a képzett értéket annak ellenére, hogy ez kifejezetten szerepel az említett rendelet 2. cikke (3) bekezdésében.

60      Az intézmények tehát egyrészt joggal állapíthatták meg, hogy a felperes által vezetett nyilvántartások egyik elemét nem lehetett megfelelőnek tekinteni, és ezért azt ki kellett igazítani olyan piacok más információforrásaira támaszkodva, amelyeket reprezentatívabbnak tekintettek, másrészt, ebből következően, joggal igazították ki a gáz árát.

61      Azon érvet illetően, amely szerint kizárólag az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése teszi lehetővé az intézmények számára, hogy a rendes értéket ne az exportáló vagy a származási országban irányadó árakra és költségekre vonatkozó adatok, hanem valamely, piacgazdasággal rendelkező harmadik országban irányadó árakra és költségekre vonatkozó adatok alapján állapítsák meg, a felperes azt állítja, hogy az említett rendelkezés hatálya a piacgazdasággal nem rendelkező, kimerítő jelleggel felsorolt országokra korlátozódik. Márpedig a felperes szerint az azon intézkedések felülvizsgálatára vonatkozó eljárás megindításakor, amelyek hatályának megszűnése a jelen ügyben küszöbön állt, az Oroszországi Föderáció nem szerepelt az említett országok listáján. Az Oroszországi Föderáció 2002‑ben nemzeti szinten megkapta a piacgazdasági státuszt, amely a felperes szerint annak megdönthetetlen vélelmével jár, hogy az ebben az országban letelepedett termelők vizsgálat tárgyát képező költségei kellően megbízhatóak ahhoz, hogy a rendes értéket többek között az alaprendelet 2. cikkének (3)–(6) bekezdése alapján lehessen kiszámítani.

62      A jelen ügyben a rendes értéket nem az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése alapján állapították meg, mivel a tényállás megvalósulásának időpontjában az Oroszországi Föderáció nem tartozott az e rendelkezésben említett országok közé, illetve az említett tényállásra az ugyanezen rendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdését kellett alkalmazni. Ezzel szemben, amint arra a Törvényszék a fenti 53. pontban emlékeztetett, az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének első albekezdése bizonyos feltételekkel lehetővé teszi az exportáló vagy származási ország piacától eltérő piacokról származó információk figyelembevételét.

63      A felperes hozzáteszi, hogy az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének az intézmények által javasolt értelmezése ellentmondásos eredményre vezetne.

64      Szerinte egyrészt az a termelő, aki kihasználja a termékei fő inputtermékeinek a hazai piacon irányadó alacsony árából fakadó előnyöket, dilemmába kerül: vagy nem emeli az árait, de akkor annak a veszélynek teszi ki magát, hogy dömpingelt áruk importőrének tekintik az Unióban, vagy a dömpingellenes eljárás elkerülése érdekében emeli az árait, de akkor meg azt kockáztatja, hogy árai a belső piacon túl magasak lesznek. Ugyanezek a termelők a dömpingellenes vizsgálat elkerülése érdekében arra kényszerülnek, hogy a nemzeti jogukat megsértve a nyilvántartásaikba nem a termékeik inputtermékeinek tényleges költségeit írják be, hanem ezen inputtermékeknek a nem szabályozott külföldi piacokon irányadó átlagos költségét.

65      E tekintetben, amint azt a Tanács megalapozottan megállapítja, hogy az ő, illetve a Bizottság megközelítése nem kényszeríti arra a felperest, hogy a belső piacon növelje értékesítési árait. A megtámadott rendeletbe foglalt dömpingellenes intézkedés nem korlátozza a felperes arra vonatkozó lehetőségeit, hogy a tetszése szerinti árakat alkalmazza az orosz piacon (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑159/94. és T‑160/94. sz., Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács egyesített ügyekben 1997. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2461. o.] 196. pontját).

66      A felperes szerint másrészt a valamely termék piacgazdasági státusszal rendelkező országban történő előállításával kapcsolatos költségeket túl alacsonynak lehet tekinteni a hasonló termékeknek az Unióban vagy más külföldi piacon tapasztalható költségeihez képest. A jelen ügyben az intézmények által lefolytatott dömpingellenes vizsgálat nem igazolható módon az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás, különösen pedig az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 1997. október 6‑i 2026/97/EK tanácsi rendelet (HL L 288., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 11. fejezet, 10. kötet, 78. o.) helyébe lépett.

67      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet és a 2026/97 rendelet, amint az az utóbbi (5) preambulumbekezdéséből kitűnik, arra irányul, hogy megfelelő részletességgel előírja azokat a követelményeket, amelyek két kereskedelemvédő okmány alkalmazásához szükségesek.

68      Mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy a jelen ügyben felvetődő kérdést, amely a Gazpromot arra kötelező szabályozásra vonatkozik, hogy a földgázt Oroszországban alacsony áron szolgáltassa, kizárólag az állami támogatások szempontjából kellene vizsgálni. Meg kell állapítani, hogy a felperes erre vonatkozóan semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.

69      Egyébiránt arra sem utal semmi, hogy önmagában az a tény, hogy az említett kérdést adott esetben az állami támogatások szempontjából is vizsgálni lehet, akadálya lehetett annak, hogy az intézmények a jelen ügyet az alaprendelet rendelkezései szempontjából is megvizsgálják.

70      Amint azt a Tanács a tárgyaláson megállapította, már előfordult, hogy a Bizottságnak és neki bizonyos helyzeteket egyszerre kellett vizsgálniuk az állami támogatások és a dömping szempontjából (lásd például a Törvényszék T‑462/04. sz., HEG és Graphite India kontra Tanács ügyben 2008. december 17‑én hozott ítéletét [EBHT 2008., II‑3685. o.]).

71      Legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy – amint az az alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdésében és a 2026/97 rendelet 24. cikkének (1) bekezdésében szerepel – semmiféle termék esetében nem alkalmazhatók egyidejűleg dömpingellenes és kiegyenlítő vámok a dömpingárak és exporttámogatások alkalmazásából származó helyzet kezeléséhez.

72      A fentiekből következően az első kifogás nem megalapozott.

–       A második kifogásról

73      A felperes szerint egyrészt az alaprendelet rendelkezéseinek az a célja, hogy végrehajtsák az 1994. évi dömpingellenes megállapodás szabályait, másrészt az intézményeknek e megállapodásnak megfelelően kell értelmezniük és alkalmazniuk az alaprendelet rendelkezéseit.

74      E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy figyelemmel jellegükre és rendszerükre, a WTO megállapodásai főszabály szerint nem tartoznak azok közé a normák közé, amelyek alapján az uniós bíróság az EK 230. cikk első bekezdése értelmében felülvizsgálja az intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (a Bíróság C‑76/00. P. sz., Petrotub és Republica kontra Tanács ügyben 2003. január 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑79. o.] 53. pontja, valamint a Törvényszék T‑45/06. sz., Reliance Industries kontra Tanács és Bizottság ügyben 2008. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2399. o.] 87. pontja).

75      Mindazonáltal abban az esetben, ha az Unió a WTO keretében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni, vagy – mint a jelen esetben – ha az uniós jogi aktus kifejezetten utal a WTO‑megállapodások meghatározott rendelkezéseire, az uniós bíróság vizsgálhatja a szóban forgó uniós jogi aktusnak a WTO‑szabályok alapján fennálló jogszerűségét (a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott Petrotub és Republica kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 54. pontja és C‑351/04. sz. Ikea Wholesale ügyben 2007. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑7723. o.] 30. pontja; valamint a Törvényszék fenti 74. pontban hivatkozott Reliance Industries kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletének 88. pontja).

76      Az alaprendelet (5) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e rendeletnek többek között az a célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben átültesse az uniós jogba az 1994. évi dömpingellenes megállapodásban szereplő új részletszabályokat, amelyek közé a dömpingkülönbözet kiszámítására vonatkozó normák is tartoznak, méghozzá e szabályok megfelelő és átlátható alkalmazásának biztosítása érdekében (a fenti 74. pontban hivatkozott Petrotub és Republica kontra Tanács ügyben hozott ítélet 55. pontja).

77      Ennélfogva a Közösség az 1994. évi dömpingellenes megállapodásból eredő nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése érdekében fogadta el az alaprendeletet, és annak 2. cikke (5) bekezdésével az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 2. cikkének 2.1.1 pontjából eredő kötelezettségeit kívánta teljesíteni (lásd ebben az értelemben a fenti 74. pontban hivatkozott Petrotub és Republica ügyben hozott ítélet 56. pontját).

78      Következésképpen az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését lehetőség szerint az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 2. cikkének 2.1.1 pontjára tekintettel kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a fenti 74. pontban hivatkozott Petrotub és Republica kontra Tanács ügyben hozott ítélet 57. pontját, valamint a fenti 74. pontban hivatkozott Reliance Industries kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

79      E tekintetben meg kell állapítani, hogy először is a felperes az 1994. évi dömpingellenes megállapodásnak az elfogadás előtti egyik utolsó tervezetére hivatkozik, amelyben a később az említett megállapodás 2. cikkének 2.1.1 pontjává váló rendelkezéseket illetően az szerepelt, hogy „a költségeket általában az exportáló ország általánosan elfogadott számviteli elveinek megfelelően [számítják ki], amennyiben az említett elvek elfogadhatóan tükrözik a vizsgált termék gyártásának, illetve értékesítésének költségeit”. A felperes szerint e megfogalmazásból kitűnik, hogy az említett megállapodás 2. cikke 2.1.1 pontjának, és így az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének eredeti célja annak garantálása volt, hogy a vizsgált termelő az általa ténylegesen viselt költségeket objektív módon tükröző, megfelelő számviteli szabályokat alkalmaz, nem pedig annak, hogy a termelő által az inputtermékekért fizetett ár megfelel a nem szabályozott piaci áraknak.

80      Mindazonáltal a valamely rendelkezésre annak tervezeti formájában való hivatkozás nem elegendő annak bizonyításához, hogy a megszövegezői szándéka nem változott, főleg akkor nem, ha a rendelkezés szövege végleges változatában eltér a tervezetben szereplőtől, amint azt lényegében a Tanács helytállóan hangsúlyozza.

81      Másodszor úgy tűnik, hogy az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 2. cikke 2.1.1 pontjának szövege érdemben nem tér el az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdése első mondatának szövegétől, amely arra irányul, hogy az adatokat az exportáló ország általánosan elfogadott számviteli elveinek megfelelően tartják nyilván, és elfogadható módon figyelembe veszik a vizsgált termék gyártásának, illetve értékesítésének költségeit.

82      Mindazonáltal, amint azt a Tanács a tárgyaláson helytállóan hangsúlyozta, az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdésének második mondatában említett rendelkezések nem szerepelnek az 1994. évi dömpingellenes megállapodásban. Úgy tűnik tehát, hogy ezeket a rendelkezéseket – amelyek arra az esetre irányulnak, ha a vizsgált termékkel kapcsolatos költségeket a nyilvántartott adatok nem tükrözik elfogadható módon – nem lehet teljes mértékben az 1994. évi dömpingellenes megállapodásra tekintettel értelmezni.

83      Hozzá kell tenni, hogy a WTO szabályai nem határozzák meg, hogy mi tartozik az alaprendelet 2. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti „különleges piaci helyzet” kifejezésbe, amelyet az intézmények alapul vehetnek annak értékeléséhez, hogy a nyilvántartott adatok az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdése második mondatának megfelelően elfogadható módon figyelembe veszik‑e a költségeket, amint azt a Törvényszék a fenti 51–60. pontban megállapította.

84      Ennélfogva a második kifogás nem megalapozott.

85      A fentiekből következően az első jogalap első része nem megalapozott.

 Az első jogalap második részéről

86      A felperes az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése első albekezdése második mondatának megsértésére, nyilvánvaló mérlegelési hibára, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozik, mivel a Tanács a megtámadott rendelettel a waidhausi ár alapján igazította ki a gázért fizetett árat, és a kiigazított összegből nem vonta le az orosz gázra alkalmazott 30%‑os exportvámot. A felperes e tekintetben vitatja a megtámadott rendelet (58) preambulumbekezdésének utolsó mondatait.

87      E mondatok szövege a következő:

„[A]z orosz gyártók gázköltségeit a más reprezentatív piacokról származó adatok alapján kiigazították. A kiigazított ár az orosz gáz német–cseh határparitáson (Waidhaus), nettó szállítási költségekkel számított, exportra értékesített átlagárán alapult. Mivel Waidhaus az EU‑ba – amely az orosz gáz legfőbb piaca, és árai ésszerűen tükrözik a költségeket – irányuló orosz gázeladás fő csomópontja, az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdése értelmében reprezentatív piacnak tekinthető.”

88      A felperes úgy véli, hogy egyrészt, ha az intézmény más számítási alapot választottak volna – például a balti államokba irányuló orosz gáz exportárát, vagy bármely olyan reprezentatív piacot, amelyen a gáz árszintje sokkal közelebb esik a felperesre vonatkozó gázárszintekhez –, a dömpingkülönbözet negatív vagy eltérő lett volna. Az intézményeknek a waidhausi ár helyett az alaprendelet 2. cikke (5) bekezdésének második mondata értelmében vett „megfelelő alapot” kellett volna választaniuk.

89      A felperes szerint a nyilvánvaló mérlegelési hiba abból ered, hogy először is a Bizottság által a kiigazítás lehetséges alapjaként javasolt reprezentatív piacokon (nevezetesen az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Japánban) a legmagasabbak a gázárak a világon, amelyeket a felperesre vonatkozó gázárszintek meg sem közelítenek.

90      Ezenfelül a gázárra vonatkozó kiigazítást az Unión belüli, a német‑cseh határon irányadó ár alapján végezték el, amely nemcsak a gáztermelés és ‑értékesítés költségeit tükrözi, hanem a waidhausi platform Unión belüli haszonkulcsát is. Az alkalmazott kiigazítási alap azt jelenti, hogy úgy kell tekinteni, mintha a felperes a termelési összköltségének döntő része vonatkozásában a német‑cseh határon lenne letelepedve, és a gázt közvetlenül a waidhausi piacról szerezné be. Márpedig, ha a felperest olyan helyzetbe hozzák, hogy fizeti az exportvámokat és az Unión belüli haszonkulcsot, miközben az érintett terméket Oroszországban állítja elő, nem minősül az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdése értelmében vett „megfelelő alapnak”.

91      Végül a waidhausi piac csupán Waidhaus földrajzi helyzetét tükrözi, vagyis azt, hogy az Oroszország és az Európai Unió közötti fő orosz gázvezetékek vonalán fekszik, továbbá a gázszállítási szerződések számát, valamint az eladott képező gázmennyiséget. E tényezők alapján a waidhausi gázárat nem lehet „megfelelő alapnak” minősíteni.

92      A felperes úgy véli továbbá, hogy a Tanács is nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és a megtámadott rendelet vonatkozásában megsértette az indokolási kötelezettségét azzal, hogy nem vonta le az orosz gázt terhelő 30%‑os exportvámot, miközben a szállítási költségeket levonta, amint az a megtámadott rendelet (58) preambulumbekezdéséből következik.

93      A felperes szerint a Tanács által követett érvelés ellentmondásos, mivel ahogyan az orosz fogyasztóknak sem kell kifizetniük a gáz Oroszországból Waidhausba való szállításának költségét – ami a gázszállítás és ‑elosztás költségeinek levonását eredményezi –, úgy le kellett volna vonni az Oroszországból szállított gázra kivetett 30%‑os exportvámot is, amely vámot a felperesnek soha nem kell megfizetnie az érintett termék oroszországi előállítása vonatkozásában.

94      A felperes hozzáteszi, hogy még ha az intézmények az orosz hatóságok által a gázágazatban alkalmazott kettős árszabási rendszert akarták is szankcionálni, az nem mentesíthette őket azon kötelezettség alól, hogy a gáz árának kiigazítását az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdése értelmében vett megfelelő alapra alapítsák.

95      E tekintetben először is a waidhausi ár referenciaárként való kiválasztását illetően meg kell állapítani, hogy az intézmények nem kötelesek a dömpingellenes eljárásban szóba jöhető minden referenciaárat figyelembe venni, hanem az kell legyen a feladatuk, hogy a választandó referenciaárra vonatkozó kétely esetén alaposan megvizsgálják a felek esetleges javaslatait (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑16/90. sz. Nölle‑ügyben 1991. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑5163. o.] 32. pontját).

96      Úgy tűnik, a jelen ügyben a Tanács nem vétett nyilvánvaló mérlegelési hibát a megtámadott rendeletben a waidhausi ár kiválasztásával, amely több okból is megfelelőnek látszik.

97      Amint az a megtámadott rendelet (58) preambulumbekezdésében szerepel, Waidhaus az Unióba irányuló orosz gázeladás fő csomópontja. Az ügy irataiból kitűnik, hogy Waidhaus német város, amely az Oroszország és az Unió közötti fő orosz gázvezetékek vonalán fekszik, továbbá a megkötött gázszállítási szerződések és az érintett gázmennyiség szempontjából az orosz termelők által az Unióba exportált gáz legfontosabb belépési pontja.

98      Az itt eladott gáz ára tehát – ellentétben azzal, amivel a felperes a keresetben megpróbál érvelni – az az ár, amelyet az orosz eladók az európai ügyfeleiknek kiszámláznak, nem pedig Unión belüli ár.

99      Ezenkívül az érintett gáz mennyiségét és a megkötött szerződések számát figyelembe véve semmi nem utal arra, hogy az orosz gáz waidhausi árát nem torzulásmentes piaci erők alakították ki.

100    A felperes a tárgyaláson benyújtotta az EK 81. cikk szerinti eljárásra (COMP/39.401 – E.ON/GDF ügy) vonatkozó 2009. július 8‑i bizottsági határozatot (összefoglaló: HL C 248., 5. o.), annak alátámasztására, hogy az e határozattal szankcionált kartell hatással volt a Bizottság által a jelen ügybeli kiigazítás kiszámításához használt adatokra. A felperes szerint az említett határozatból az következik, hogy az orosz gáz waidhausi árát nem piaci erők alakították ki.

101    Szintén a tárgyaláson a Bizottság kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy elfogadható‑e az eljárás ezen szakaszában előterjesztett bizonyíték, míg a Tanács csupán annak releváns voltát vitatta.

102    Anélkül, hogy szükséges lenne az említett bizonyíték elfogadhatóságáról határozni, mivel az E.ON/GDF ügyben hozott határozatot (lásd a fenti 100. pontban) a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadását követően hozta meg, elegendő azt megállapítani, hogy bár e határozat valóban az Oroszországból származó gázzal kapcsolatos értékesítésekkel függ össze, kizárólag az E.ON és a GDF által az ügyfeleiknek eladott gáz tekintetében kötött, a németországi és a franciaországi piacokat felosztó megállapodás vizsgálatára vonatkozik. A határozat nem irányul sem az Unió egészébe szánt nagykereskedelmi gázexport piacának, sem az E.ON‑nak és a GDF‑nek az orosz gázszállítóikkal való kapcsolatainak vizsgálatára.

103    Végül, bár a felperes vitatja, hogy a waidhausi ár sokkal magasabb, mint az orosz belföldi piacon értékesített gáz ára, válaszában azt maga is elismeri, hogy alacsonyabb lehet, mint az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban vagy Kanadában eladott gáz ára. Az intézmények tehát nem a legmagasabb piaci referenciaárat választották. Egyébiránt nem biztos, hogy a balti államokba irányuló gáz exportára nem összehasonlítható a Waidhauson keresztülmenő gáz exportárával.

104    Másodszor, ami az Oroszországban kivetett exportvám levonásának mellőzésére, és kizárólag a szállítási költségek levonására vonatkozó döntést illeti, a felperes három olyan ügyre hivatkozik, amelyre vonatkozóan a Tanács rendeletet alkotott, és amelyek a Tanács ellentmondásos és helytelen döntési gyakorlatára utalnak.

105    A Tanács azt válaszolja, hogy a felperes által hivatkozott három ügyben a Bizottság és ő maga csak a gáz belföldi eladásaira kivetett jövedéki adót vonta le, az exportvámot nem. E tekintetben kifejti, hogy a Belaruszból, Oroszországból vagy Ukrajnából származó kálium‑klorid behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló 3068/92/EGK rendelet módosításáról szóló, 2005. november 14‑i 1891/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 302., 14. o.) (31) preambulumbekezdésében tévedésből szerepel, hogy az exportvámot levonták az exportált gáz árából. A Tanács állítása szerint a Bizottság arról tájékoztatta, hogy valójában nem történt ilyen jellegű kiigazítás.

106    E tekintetben, ha figyelmen kívül hagyjuk az 1891/2005 rendeletet, amelynek (31) preambulumbekezdésében az exportvám olyan levonása szerepel, amelyre a valóságban nem került sor, úgy tűnik, hogy az említett vámot nem vonták le a felperes által alapul felhozott többi rendeletben.

107    Ugyanis a Horvátországból, Romániából, Oroszországból és Ukrajnából származó, egyes varrat nélküli vas‑ és acélcsövek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről, a 2320/97/EK és a 348/2000/EK tanácsi rendeletek hatályon kívül helyezéséről, a többek között Oroszországból és Romániából származó, egyes varrat nélküli vas‑ és ötvözetlen acélcsövek behozatalára vonatkozó dömpingellenes vámok időközi és intézkedés megszűnésére irányuló felülvizsgálatának megszüntetéséről és a többek között Oroszországból és Romániából, valamint Horvátországból és Ukrajnából származó egyes varrat nélküli vas‑ és ötvözetlen acélcsövek behozatalára kivetett dömpingellenes vámok időközi felülvizsgálatának megszüntetéséről szóló, 2006. június 27‑i 2006/954/EK tanácsi rendeletnek (HL L 175., 4. o.) a felperes által hivatkozott (97) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a gázköltségek kiigazítása a Nyugat‑Európába exportált gáz szállítási költségekkel és jövedéki adóval csökkentett ára alapján történt.

108    Ezenfelül a Fehéroroszországból és Oroszországból származó kálium‑klorid behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2006. július 11‑i 1050/2006/EK tanácsi rendelet (HL L 191., 1. o.) (54) preambulumbekezdése értelmében a gáz árát az exportált gáznak a szállítási költségek, a hozzáadottérték‑adó és a jövedéki adó nélkül számított árára vonatkozó információk felhasználásával igazították ki.

109    Mindenesetre a Tanács azzal indokolja az exportvám levonásának mellőzését, hogy a Gazprom árazási rendszerét nem befolyásolja az exportvámok összege. Ezen állítása alátámasztására az ellenkérelme B.2. mellékletében az orosz gáz árának változására vonatkozó adatokat nyújtott be, amelyek arra utalnak, hogy ez alapvetően nem függ az exportvám összegétől. A Tanács ezt többek között azzal egészíti ki, hogy a Gazprom mindig megpróbálta a lehető legnagyobb mértékben emelni az általa eladni kívánt gáz árát, és ezen ár meghatározásának rendszerét kizárólag az befolyásolta, hogy a Gazprom ügyfelei mennyit voltak hajlandók fizetni, az exportvám összege nem. A tárgyaláson a Tanács megismételte azon álláspontját, hogy a Waidhausban fizetett ár számít, annak összetevőit nem szükséges ismerni.

110    Márpedig úgy tűnik, hogy a felperes nem képes bemutatni, sem bizonyítani, hogy a Gazprom által Waidhausban alkalmazott árazási rendszert hogyan befolyásolhatja az exportvám összege. Úgy kell tehát tekinteni, hogy a Tanács nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát azzal, hogy a Waidhausban fizetett árból nem vonta le az említett exportvámot.

111    Egyébiránt hozzá kell tenni, hogy az a körülmény, hogy a felperes által hivatkozott két ügyben levonták a jövedéki adót, illetve a jelen ügyben levonták a szállítási költségeket, nincs hatással arra a kérdésre, hogy a jelen ügyben elkövethettek‑e nyilvánvaló mérlegelési hibát az exportvám levonásának mellőzése tekintetében.

112    Végül el kell utasítani a felperes az indokolási kötelezettségnek azzal kapcsolatban történő megsértésére alapított érvelését, hogy az orosz gázra kivetett 30%‑os exportvámot nem vonták le, miközben a szállítási költségeket levonták. A megtámadott rendelet indokolását ugyanis többek között a felperessel közölt információkra és az általa a közigazgatási eljárás során tett észrevételekre tekintettel kell értékelni (a Törvényszék T‑410/06. sz., Foshan City Nanhai Golden Step Industrial kontra Tanács ügyben 2010. március 4‑én hozott ítélet [EBHT 2010., II‑879. o.] 127. pontja).

113    A jelen ügyben a Bizottság az általa a felpereshez a közigazgatási eljárás alatt, 2006. december 12‑én intézett és a keresetlevélhez az A12. mellékletben csatolt levelének 5. oldalán megjelölte a felperes számára azokat az okokat, amelyek miatt az orosz gázra kivetett 30%‑os exportvámot nem lehetett levonni, aminek következtében a Tanácsnak ezeket az okokat a megtámadott rendelet szövegében már nem kellett megismételnie, hanem beérhette az említett rendelet alapját képező ténybeli és jogi okok megjelölésével.

114    Ennélfogva az első jogalap második része nem megalapozott.

 Az első jogalap harmadik részéről

115    A felperes az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésére és nyilvánvaló mérlegelési hibára hivatkozik, amennyiben a Tanács a megtámadott rendeletben a felperes által az első független vevőnek teljesített export árából levonta a felperes által képezett egységes gazdasági entitás részének tekintendő tagtársaságok jutalékait. E tekintetben a felperes vitatja a megtámadott rendelet (62) preambulumbekezdését amiatt, hogy abban tulajdonképpen szerepelnek a Bizottság 2006. szeptember 28‑i megállapításai, vagyis az, hogy az exportárból levonják a felperes forgalmazással foglalkozó leányvállalatainak – az Eurochem Moscounak és az Eurochem Trading GmbH‑nak – a jutalékait.

116    A felperes szerint az alaprendelet 2. cikkének (10) preambulumbekezdésében felsorolt kiigazítások nem voltak sem kötelezőek, sem automatikusak, illetve a bizonyítási teher a kiigazítást kérő félre hárul.

117    Előzetesen emlékeztetni kell arra a releváns ténybeli háttérre, amelyben az intézmények a jelen ügyben alkalmazták az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdését, amelyben az szerepel, hogy az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni.

118    Az említett rendelkezés alkalmazása keretében a Tanács kifejtette, hogy a felperes és a termeléssel foglalkozó társaságai az Egyesült Államokban nem közvetlenül maguk adták el az érintett terméket az ügyfeleknek. A következőképpen mutatta be az értékesítés módját. A felperesnek a termeléssel foglalkozó leányvállalatai ügynöki szerződést kötöttek a felperessel, amely utóbbi az említett szerződés alapján jutalékot kapott a termékre vonatkozó eladások után. A felperes mint engedményes úgy alakította ki a rendszert, hogy a terméket a termeléssel foglalkozó társaságai két forgalmazással foglalkozó társaságnak adták el, amelyek szintén a felperes leányvállalatai voltak; az egyik székhelye a Brit Virgin‑szigeteken volt, de ennek tevékenysége 2005‑ben megszűnt, a másiké Svájcban. Az érintett terméket ezen forgalmazással foglalkozó társaságok adták el az első független vevőnek haszonkulccsal.

119    Bár a felperes jelezte, hogy a közigazgatási eljárás során vitatta e megállapításokat, úgy tűnik, ezt csak arra hivatkozással tette, hogy minden tagtársaságát, beleértve a termeléssel foglalkozó társaságait és a két forgalmazással foglalkozó társaságát, ugyanaz a részvényes – vagyis saját maga – tulajdonolta, ellenőrizte és irányította. Szerinte az Eurochem Moscou és az Eurochem Trading GmbH olyan feladatokat látott el, mint a gazdasági társaságoknak az export keretében történő értékesítésért felelős, teljesen integrált szervezeti egységei.

120    A megtámadott rendelet (59) és (62) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendes értéket és az exportárat a „forgalmazók” szintjén állapították meg.

121    E tekintetben a rendes értéket illetően a megtámadott rendelet (59) preambulumbekezdésében a fentebb ismertetettek szerint az szerepel, hogy ezen értéket az exportált terméktípus előállítási költségei alapján számították ki, miután sor került az ugyanezen rendelet (58) preambulumbekezdésében említett gázköltségek kiigazítására, amelyekhez hozzáadódtak az eladási, általános és igazgatási költségek, valamint a nyereség ésszerű összegei. A megtámadott rendelet (61) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy az eladási, általános és adminisztratív költségeket, valamint a nyereséget ugyanazon három észak‑amerikai gyártó eladási, általános és adminisztratív költségeinek és nyereségének súlyozott átlaga alapján határozták meg, illetve hogy az így megállapított nyereség összege nem haladta meg az orosz gyártók által belföldi piacukon az azonos általános kategóriába tartozó termékek eladásai révén elért nyereséget.

122    Az exportárat illetően a megtámadott rendelet (62) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy az exportárat a felperes fő exportpiacán, az Egyesült Államokban az első független egyesült államokbeli vevőnek ténylegesen fizetett vagy fizetendő exportárak alapján állapították meg.

123    Az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése szerint lehetőség van kiigazításra.

124    Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat alapján mind a levélből, mind az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének szerkezetéből kitűnik, hogy az exportár vagy a rendes érték kiigazítása kizárólag az árakat, és így az azok összehasonlíthatóságát érintő tényezőkre vonatkozó különbségek figyelembevétele érdekében végezhető el (a Törvényszék T‑88/98. sz., Kundan és Tata kontra Tanács ügyben 2002. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4897. o.] 94. pontja). Más szóval a kiigazítás célja a rendes érték és az exportár közötti szimmetria helyreállítása.

125    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerint ki kell igazítani a szóban forgó eladások után kifizetett jutalékok különbségeit. E rendelkezés második mondata értelmében a „jutalék” fogalma magában foglalja azt az árrést is, amelyet az adott termék vagy a hasonló termék kereskedője akkor kap, ha ez a kereskedő hasonló feladatokat lát el, mint a jutalék alapján dolgozó ügynök.

126    Az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdése i) pontjának e második mondata az 1972/2002 rendelet 1. cikkének (5) bekezdéséből ered. Ez utóbbi rendelet (6) preambulumbekezdése értelmében a szóban forgó mondat beiktatásának oka az volt, hogy az intézmények általános gyakorlatával összhangban nyilvánvalóvá tegyék, hogy ilyen kiigazításokat kell végezni akkor is, ha a felek nem megbízó–ügynök jogviszony keretében járnak el, hanem vevőként és eladóként eljárva érik el ugyanazt a gazdasági eredményt.

127    Következésképpen, az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja nemcsak az érintett eladások után kifizetett jutalékok eltéréseinek címén tesz lehetővé kiigazítást, hanem a terméket értékesítő gazdasági szereplőknek juttatott árrés címén is, amennyiben ezek feladatai hasonlók a jutalékos alapon foglalkoztatott ügynökéhez (a Törvényszék T‑299/05. sz., Shanghai Excell M&E Enterprise és Shanghai Adeptech Precision kontra Tanács ügyben 2009. március 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑565. o.] 281. pontja).

128    A jelen ügyben tehát meg kell vizsgálni a felperes, a termeléssel foglalkozó társaságai és az forgalmazással foglalkozó társaságai szerepét.

129    A felperes nem vitatja, hogy az export keretében történő eladásokra vonatkozó ügynöki szerződésnek megfelelően jutalékot fizettek. A Tanács hangsúlyozza, hogy e szerződés teljes egészében ügynöki szerződés volt, amely még választottbírósági kikötést is tartalmazott.

130    A felperes azt állítja, hogy az intézmények nem bizonyították a szóban forgó jutalékoknak az exportár és a rendes érték összehasonlíthatóságára gyakorolt hatását.

131    Márpedig úgy tűnik, hogy a Tanács jelezte, hogy a kifizetett jutalékok a jutalék alapján dolgozó ügynök feladatköre keretében ellátott teendőknek tekinthető feladatokért járó kompenzációnak minősülnek, és a jutalékfizetés nem tekinthető az árak összehasonlíthatóságát nem befolyásoló haszon egyszerű belső újraelosztásának.

132    Nem képezi vita tárgyát, hogy a forgalmazó társaság haszonkulcsot tartalmazó árat szabva értékesítette az érintett terméket, és ezzel forgalmazói szerepet töltött be. Hozzá kell tenni, hogy a felperes nem vitatta sem saját magának, sem a termeléssel, illetve a forgalmazással foglalkozó társaságainak a fenti 118. pontban felidézett szerepét, nem számítva azon állítását, amely szerint maga és a társaságai egységes gazdasági entitást alkotnak.

133    Ezen túlmenően a felperes a Bizottságnak egy tájékoztató jellegű dokumentumára hivatkozott, amelyben az szerepelt, hogy az általa az export keretében szervezett eladásokat közvetlenül a tagtársaságain keresztül bonyolította. Mindazonáltal ez nem elegendő a szóban forgó társaságok közötti, a Tanács által megállapított viszony jellegének eredményes vitatásához.

134    Úgy tűnik tehát, hogy a jelen ügyben az említett rendelkezés alkalmazását illetően nem sértették meg az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontját, és nem követtek el nyilvánvaló mérlegelési hibát.

135    Ennélfogva az első jogalap harmadik része nem megalapozott.

136    A fentiekből következően az első jogalapot megalapozatlannak kell tekinteni, és ezért el kell utasítani.

 Az alaprendelet 11. cikke (1) és (3) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról

137    Az általa előterjesztett második jogalap keretében a felperes az alaprendelet 11. cikke (1) és (3) bekezdésének megsértésére hivatkozik.

138    Az alaprendelet 11. cikke (3) bekezdésének megsértését illetően előadja, hogy az intézményeknek a hatályvesztéshez közeledő intézkedések felülvizsgálatával együtt meg kellett volna indítaniuk, le kellett volna folytatniuk és be kellett volna fejezniük az időközi felülvizsgálatot. Szerinte elegendő bizonyítékot szolgáltatott, amikor 2005. augusztus 1‑jén benyújtotta az időközi felülvizsgálat iránti kérelmét, de akkor mindenképpen, amikor 2005. szeptember 9‑én és október 27‑én közölte a Bizottsággal a dömpingkülönbözet kiszámításával kapcsolatos válaszait.

139    A felperes az alaprendelet 11. cikke (1) bekezdésének megsértését illetően hozzáteszi még, hogy ugyanezen bizonyítékok fényében az intézmények hibát követtek el a megtámadott rendelet elfogadásával és a dömpingellenes vámoknak az eredeti szinten való fenntartásával. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a dömpingellenes vámokat egyrészt a piacgazdasággal nem rendelkező országokra irányadónak szánt módszerek alkalmazásával, másrészt – azon tény következtében, hogy akkoriban az Unió tizenöt tagállamból állt – egy szükségszerűen kisebb teljesítményű uniós ipar alapján hosszabbították meg.

140    A Tanács szerint a második jogalap elfogadhatatlan, mivel annak keretében a felperes fő kifogása az, hogy a Bizottság és a Tanács nem indította meg időben az eredeti intézkedések időközi felülvizsgálatát. E jogalap tehát nem a felperes által a megtámadott rendelet megsemmisítése iránt benyújtott kérelem alátámasztására irányul.

141    A Tanács másodlagosan jogvesztő határidőre hivatkozik. Szerinte a felperes ezen a ponton már nem vitathatja az időközi felülvizsgálat megindításának mellőzését vagy megtagadását, amely aktus véglegessé vált. Ezen állítását a Bíróság C‑188/92. sz. TWD Textilwerke Deggendorf ügyben 1994. március 9‑én hozott ítéletére (EBHT 1994., I‑833. o.) és C‑239/99. sz. Nachi Europe ügyben 2001. február 15‑én hozott ítéletére (EBHT 2001., I‑1197. o.) alapítja.

142    A felperes vitatja az elfogadhatatlansági kifogást azzal az indokkal, hogy az általa előterjesztett második jogalap nem kizárólag az időközi felülvizsgálat késedelmes megindítására vonatkozik, hanem a dömpingellenes intézkedéseknek a megtámadott rendelettel való fenntartására is. A felperes szerint a Bizottság nem tagadta meg az időközi felülvizsgálat megindítását, éppen ellenkezőleg, 2006. december 19‑én a vizsgálatot megindította, ami bizonyítja, hogy a felperesnek nem volt lehetősége sem intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet indítani az említett felülvizsgálat megindításának állítólagos elmaradása miatt, sem megsemmisítés iránti keresetet előterjeszteni a felülvizsgálat megindításának szintén állítólagos megtagadása miatt. Hozzáteszi még, hogy a Bizottságnak a vizsgálatok megindításáról szóló értesítései nem megtámadható aktusok.

143    Mindenesetre a keresetlevél benyújtásának időpontjáig nem volt lehetősége intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet indítani, mivel addigra a Bizottság már cselekedett. Ugyanígy nem volt lehetőség megsemmisítés iránti keresetet indítani a megtámadott rendelet elfogadása előtt.

144    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes az általa előterjesztett második jogalappal nem az időközi felülvizsgálat megindításának Bizottság általi megtagadását vitatja, mivel e felülvizsgálatot a 2006. december 19‑én közzétett értesítéssel (HL C 311., 51. o.) végül is megindították. Állítása szerint a felperes inkább a dömpingellenes vám hatályban tartását vitatja amiatt, hogy az időközi felülvizsgálat megindítására vonatkozó kérelmében elegendő bizonyítékot szolgáltatott.

145    Márpedig, amint arra a Tanács joggal hivatkozik, bár a Bizottság magatartása jogellenes volt, amikor megtagadta vagy mellőzte az időközi felülvizsgálat kellő időben történő megindítását, ez nem jelenti, hogy e jogellenesség érinti a megtámadott rendeletet is, amely az egyetlen olyan aktus, amelynek megsemmisítését a keresetlevélben kérik. A megtámadott rendelet lezárja a hatályban lévő intézkedések lejárta címén történő felülvizsgálat iránti kérelem nyomán indított eljárást, és nem tekinthető válasznak az időközi felülvizsgálat megindítása iránt előterjesztett kérelemre, mivel a felperes e választ a 238/2008 rendeletben kapta meg.

146    A második jogalapot tehát elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel az a felperes által benyújtott időközi felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatos esetleges szabálytalanságokra vonatkozik.

147    Ezenfelül hozzá kell tenni, hogy még ha feltételezzük is, hogy a jogalap azon a körülményen alapul, hogy az intézményeknek együtt kellett volna kezelniük az alaprendelet 11. cikkének (2) bekezdése és az ugyanezen cikk (3) bekezdése szerinti felülvizsgálati kérelmeket, a felperes nem jelölte meg, hogy ezen együttes vizsgálat hiánya mennyiben érinti a megtámadott rendelet jogszerűségét. A felperes különösen azt nem bizonyította, hogy mennyiben változott volna a jogvita érdemi része, ha a két kérelmet egyesítették volna.

148    Ennélfogva a második jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

149    Mindezekből következően a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

150    A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően arra kell kötelezni, hogy viselje a saját költségeit, valamint a Tanács részéről felmerült költségeket.

151    Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése szerint az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Ebből következően a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      Az EuroChem Mineral and Chemical Company OAO (EuroChem MCC) maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Truchot Kanninen Martins Ribeiro

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. február 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.