A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2022. január 27.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 17. cikk – A tulajdonhoz való jog – 2009/147/EK irányelv – A védett vadon élő madarak által egy Natura 2000 területen lévő akvakultúrában okozott károk megtérítése – A ténylegesen elszenvedett kárnál alacsonyabb összegű kártalanítás – Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése – Állami támogatások – Az »előny« fogalma – Feltételek – 717/2014/EU rendelet – De minimis szabály”
A C‑238/20. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Augstākā tiesa (Senāts) (legfelsőbb bíróság, Lettország) a Bírósághoz 2020. június 5‑én érkezett, 2020. június 4‑i határozatával terjesztett elő
a „Sātiņi‑S” SIA
által indított,
a Dabas aizsardzības pārvalde
részvételével folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: A. Prechal, a második tanács elnöke, a harmadik tanács elnökeként eljárva, J. Passer (előadó), F. Biltgen, L. S. Rossi és N. Wahl bírák,
főtanácsnok: A. Rantos,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2021. június 3‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a „Sātiņi‑S” SIA képviseletében A. Grigorjevs,
– a lett kormány képviseletében kezdetben: K. Pommere, V. Soņeca és V. Kalniņa, később: K. Pommere, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében M. Browne, J. Quaney, M. Lane és A. Joyce, meghatalmazotti minőségben, segítőik: S. Kingston SC és G. Gilmore BL,
– a holland kormány képviseletében M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében kezdetben: Bottka V., C. Hermes és I. Naglis, később: Bottka V. és C. Hermes, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2021. szeptember 9‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 17. cikke (1) bekezdésének, az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek, valamint az [EUMSZ] 107. és 108. cikk[nek] a halászati és akvakultúra‑ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27‑i 717/2014/EU bizottsági rendelet (HL 2014. L 190., 45. o.) 3. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a „Sātiņi‑S” SIA és a Dabas aizsardzības pārvalde (környezetvédelmi hatóság, Lettország) között a Sātiņi‑S SIA számára a vadon élő madarak által a Natura 2000 területen lévő akvakultúra‑gazdaságában okozott károk megtérítésének e hatóság által azon az alapon történt megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az állami támogatások terén alkalmazandó de minimis szabályra tekintettel már megkapta a számára nyújtható támogatás maximális összegét.
Jogi háttér
Az uniós jog
A 92/43/EGK irányelv
3 A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.; a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv) 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetvédelmi területeken [helyesen: különleges természetmegőrzési területeken] található olyan természetes élőhelytípusok és olyan fajok élőhelyei károsodásának és megzavarásának megakadályozására [helyesen: a természetes élőhelytípusok és fajok élőhelyei károsodásának, valamint olyan fajok megzavarásának megakadályozására], amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.”
A 2009/147/EK irányelv
4 A vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30‑i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 20., 7. o.; a továbbiakban: madárvédelmi irányelv) 4. cikke (4) bekezdésének szövege a következő:
„Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott védett területek vonatkozásában a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, amennyiben azok jelentősek e cikk céljai szempontjából. A tagállamok e védett területeken kívül is törekednek az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának elkerülésére.”
5 Ezen irányelv 5. cikke a következőket írja elő:
„A 7. és 9. cikk sérelme nélkül, a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására, megtiltva különösen:
a) a bármilyen módszerrel végzett szándékos elpusztítást vagy befogást;
b) fészkeik és tojásaik szándékos elpusztítását vagy károsítását, illetve fészkeik eltávolítását;
c) tojásaik természetből való begyűjtését és e tojások birtoklását, még üres állapotban is;
d) e madarak szándékos zavarását, különösen a költési és fiókanevelési időszakban, amennyiben a zavarás jelentős lenne az irányelv céljaira tekintettel;
e) olyan fajokhoz tartozó madarak tartását, amelyek vadászata és befogása tilos.”
A 717/2014 rendelet
6 A 717/2014 rendelet (15) preambulumbekezdése a következőket írja elő:
„Az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és a hatékony nyomon követés céljából e rendeletet csak arra a csekély összegű támogatásra kell alkalmazni, amely esetében előre kiszámítható a bruttó támogatási egyenérték pontos összege anélkül, hogy szükség lenne kockázatértékelés elvégzésére (a továbbiakban: átlátható támogatás). Ilyen pontos számítás végezhető például vissza nem térítendő támogatások, kamattámogatások és felső határhoz kötött adómentesség vagy egyéb olyan eszközök esetében, amelyek biztosítják azt a korlátot, amely garantálni tudja, hogy az alkalmazandó felső határt nem lépik túl. A korlát előírása azt jelenti, hogy amíg a támogatás pontos összege nem vagy még nem ismert, a tagállamnak – annak biztosítása érdekében, hogy több támogatási intézkedés együttesen ne haladja meg az e rendeletben meghatározott felső határt, és a halmozhatósági szabályok alkalmazhatók legyenek – azt kell feltételeznie, hogy az összeg megegyezik a korláttal.”
7 E rendelet „Hatály” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) E rendelet a halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozásoknak odaítélt támogatásokra vonatkozik a következők kivételével:
a) olyan támogatás, amelynek összegét a piacon beszerzett vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján állapították meg;
b) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
c) az importáru helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
d) halászhajók vásárlására nyújtott támogatás;
e) halászhajók főhajtóműveinek vagy kiegészítő hajtóműveinek korszerűsítésére vagy cseréjére irányuló támogatás;
f) a hajó halászati kapacitásának növelését célzó műveletekre vagy halfelderítési képességének növelését célzó berendezésekre irányuló támogatás;
g) új halászhajók építésére vagy halászhajók behozatalára nyújtott támogatás;
h) a halászati tevékenységek ideiglenes vagy végleges szüneteltetésére irányuló támogatás, kivéve, ha [az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról, valamint a 2328/2003/EK, a 861/2006/EK, az 1198/2006/EK és a 791/2007/EK tanácsi rendelet, valamint az 1255/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. május 15‑i 508/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 149., 1. o.; helyesbítések: HL 2015. L 116., 26. o.; HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2017. L 88., 22. o.) erről kifejezetten rendelkezik;
i) a felderítő halászatra irányuló támogatás;
j) vállalkozás tulajdonjogának átadására irányuló támogatás;
k) közvetlen újratelepítésre irányuló támogatás, kivéve abban az esetben, ha azt valamely uniós jogi aktus állományvédelmi intézkedésként kifejezetten előírja, illetve kísérleti újratelepítés esetén.
(2) Amennyiben a halászati és akvakultúra‑ágazatban működő valamely vállalkozás [az [EUMSZ] 107. és 108. cikk[nek] a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18‑i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL 2013. L 352., 1. o.)] hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban vagy egyéb tevékenységi körökben is folytat tevékenységet, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek tekintetében nyújtott támogatásokra az említett rendelet alkalmazandó, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel, úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosítja, hogy a halászati és akvakultúra‑ágazatban végzett tevékenységek ne részesüljenek az említett rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.
(3) Amennyiben valamely vállalkozás mind a halászati és akvakultúra‑ágazatban, mind pedig [az [EUMSZ] 107. és 108. cikk[nek] a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18‑i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL 2013. L 352.,9. o.)] hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása területén folytat tevékenységeket, az előbbi ágazat tekintetében nyújtott támogatásokra e rendelet rendelkezései alkalmazandók, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel, úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosítja, hogy a mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása e rendelet alapján ne részesüljön csekély összegű támogatásban.”
8 Az említett rendelet „Csekély összegű támogatás” című 3. cikke az (1)–(3) bekezdésében a következőket írja elő:
„(1) Amennyiben a támogatási intézkedések megfelelnek az e rendeletben megállapított feltételeknek, úgy azokat úgy kell tekinteni, hogy nem felelnek meg [az EUMSZ 107. cikk] (1) bekezdése valamennyi szempontjának, és ezért nem tartoznak [az EUMSZ 108. cikk] (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá.
(2) Bármely, három pénzügyi évet felölelő időszakot tekintve az egy és ugyanazon halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatások összege tagállamonként nem haladhatja meg a 30 000 [eurót].
(3) A halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozásoknak bármely, három pénzügyi évet felölelő időszakban nyújtott csekély összegű támogatások halmozott összege tagállamonként nem haladhatja meg a mellékletben meghatározott, tagállamra vonatkozó korlátot.”
9 Ugyanezen rendeletnek „A bruttó támogatási egyenérték kiszámítása” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) E rendelet csak olyan támogatásokra alkalmazandó, amelyeknél előzetesen pontosan kiszámítható a bruttó támogatási egyenérték anélkül, hogy kockázatértékelést kellene végezni (a továbbiakban: átlátható támogatás).
(2) A vissza nem térítendő támogatásokból vagy kamattámogatásokból álló támogatás átlátható csekély összegű támogatásnak tekintendő.
[…]
(7) Az egyéb eszközökből álló támogatás átlátható csekély összegű támogatásnak minősül, amennyiben a szóban forgó eszköz biztosítja azt a korlátot, amely garantálja, hogy a vonatkozó felső határt ne lépjék túl.”
A lett jog
10 A 2000. március 16‑i Sugu un biotopu aizsardzības likums (a fajok és biotópok védelméről szóló törvény, Latvijas Vēstnesis, 2000, 121/122. sz.) „A Minisztertanács hatáskörei” című 4. cikkének 6) pontja a következőképpen rendelkezik:
„A Minisztertanács megállapítja:
[…]
6) a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, földhasználók által elszenvedett veszteségek összegének meghatározására irányuló eljárásokat, illetve a károk megelőzésére vonatkozó védelmi intézkedések által teljesítendő minimumkövetelményeket;
[…]”
11 E törvénynek „A földtulajdonosok vagy földhasználók kártalanításban részesüléshez való joga” című 10. cikke a következőket írja elő:
„(1) A földtulajdonosok vagy a földhasználók jogosultak e célra előirányzott állami költségvetési forrásokból kártalanítást igénybe venni a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károk miatt, feltéve ha meghozták a szükséges védelmi intézkedéseket és a tudásuknak, képességeiknek és gyakorlati tapasztalatuknak megfelelően környezetbarát módszereket vezettek be a károk megelőzése vagy csökkentése céljából. A földtulajdonosok és a földhasználók nem jogosultak kártalanításra, ha rosszhiszeműen hozzájárultak a károkozáshoz vagy a kár összegének növeléséhez a kártalanításhoz való hozzájutás céljából.
[…]
(3) Nem kell kártalanítást fizetni a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károk miatt, ha a földtulajdonos vagy a földhasználó egyéb olyan állami, önkormányzati vagy uniós kifizetéseket kapott, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a gazdasági tevékenység ugyanazon korlátozásaira, vagy a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott ugyanazon károkra határoztak meg, amelyek tekintetében jogszabályi rendelkezések írnak elő kártalanítást, vagy ha a kérelmező [az 508/2014 rendelet] értelmében részesül támogatásban.”
12 A 2004. április 7‑i Lauksaimniecības un lauku attīstības likums (a mezőgazdaságról és a vidékfejlesztésről szóló törvény, Latvijas Vēstnesis, 2004, 64. sz.) „Az állam és az Európai Unió támogatásai” című 5. cikkének (7) bekezdése kimondja:
„A Minisztertanács állapítja meg az állam és az Európai Unió által a mezőgazdasághoz nyújtott támogatások kezelésének és ellenőrzésének szabályait, és az állam és az Európai Unió által a vidékfejlesztéshez és a halászathoz nyújtott támogatások kezelésének és ellenőrzésének szabályait.”
13 A 2015. szeptember 29‑i Ministru kabineta noteikumi Nr. 558 „De minimis atbalsta uzskaites un piešķiršanas kārtība zvejniecības un akvakultūras nozarē” (a halászati és akvakultúra‑ágazatban a csekély összegű támogatások elszámolásának és nyújtásának részletes szabályairól szóló 558. sz. minisztertanácsi rendelet, Latvijas Vēstnesis, 2015, 199. sz.) alapeljárásra alkalmazandó változatának szövege a következő:
„1. A jelen rendelet megállapítja a halászati és akvakultúra‑ágazatban a csekély összegű támogatások elszámolásának és nyújtásának részletes szabályait a [717/2014 rendelettel] összhangban.
2. Valamely csekély összegű támogatásnak a 717/2014 rendelet 3., 4. és 5. cikkében foglaltak szerinti megszerzése céljából a támogatás kérelmezőjének csekély összegű támogatás iránti kérelmet (a továbbiakban: kérelem) kell benyújtania a támogatást nyújtóhoz (1. melléklet). A kérelemben meg kell jelölni a kérelmező által a folyó évben és az előző két pénzügyi évben kapott csekély összegű támogatást, valamint a tervezett csekély összegű támogatást, függetlenül attól, hogy milyen módon és ki nyújtja számára a támogatást. A csekély összegű támogatások halmozása esetén a támogatás kérelmezőjének tájékoztatást kell adnia a szóban forgó projektre ugyanazon támogatható költségek után kapott egyéb támogatásokról is. A csekély összegű támogatásra és a tervezett egyéb állami támogatásokra vonatkozó tájékoztatás során a támogatás kérelmezőjének meg kell jelölnie azon támogatásokat, amelyeket kért, de amelyekkel kapcsolatban a támogatás kérelmezője még nem döntött. Ha a csekély összegű támogatást kérelmező korábban nem kapott ilyen fajta támogatást, meg kell jelölni a vonatkozó információt a kérelemben.”
14 A 2016. június 7‑i Ministru kabineta noteikumi Nr. 353 „Kārtība, kādā zemes īpašniekiem vai lietotājiem nosakāmi to zaudējumu apmēri, kas saistīti ar īpaši aizsargājamo nemedījamo sugu un migrējošo sugu dzīvnieku nodarītajiem būtiskiem postījumiem, un minimālās aizsardzības pasākumu prasības postījumu novēršanai” (a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, a földtulajdonosok és földhasználók által elszenvedett veszteségek összegének meghatározására irányuló eljárásról és a károk megelőzésére vonatkozó védelmi intézkedések által teljesítendő minimumkövetelményekről szóló 353. sz. minisztertanácsi rendelet, Latvijas Vēstnesis, 2016, 111. sz.) alapügy tényállására alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:
„1. A jelen rendelet megállapítja:
1.1. A vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, a földtulajdonosok és földhasználók által elszenvedett veszteségek (a továbbiakban: veszteségek) összegének meghatározására irányuló eljárást;
[…]
39. A kártalanítás nyújtásáról szóló határozathozatal során a hivatalnak az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:
39.1. [Az 1408/2013 rendelet] 1. cikkének (1) bekezdésében vagy [a 717/2014 rendelet] 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt ágazatra és tevékenységre vonatkozó korlátozások figyelembevételével kell odaítélni a kártalanítást;
39.2. Ellenőrizni kell, hogy a kártalanítás összege ne növelje a folyó pénzügyi év során és a megelőző két pénzügyi év során kapott csekély összegű támogatás teljes összegét a csekély összegű támogatás felső határát meghaladó szintre, amelynek mértékét az 1408/2013 bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdése (a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó gazdasági szereplők) vagy a 717/2014 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése ([…] a halászati és akvakultúra‑ágazatban működő gazdasági szereplők) határozza meg. A kártalanítás összegének megállapítása során a kapott csekély összegű támogatást egy és ugyanazon vállalkozással kapcsolatban kell értékelni. Egy és ugyanazon vállalkozásnak kell tekinteni azt a vállalkozást, amely megfelel az 1408/2013 rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében és a 717/2014 rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.
40. A veszteségek összegének meghatározásától számított két hónapon belül az [illetékes] köztisztviselőnek a kártalanítás odaítélésére irányuló kedvező határozatot kell elfogadnia, amelyben meghatározza a kártalanítás összegét, vagy elutasító határozatot kell hoznia.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
15 2002 folyamán a Sātiņi‑S két, összesen 687 ha nagyságú ingatlant vásárolt, amelyből 600,70 ha‑t egy védett természetmegőrzési területen található tavak alkottak; e területet ezt követően 2005‑ben felvették a lettországi Natura 2000 hálózatba.
16 2017 folyamán a Sātiņi‑S kérelmet nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz a madarak és más védett állatok által az akvakultúrában okozott károk megtérítése iránt. E hatóság elutasította e kérelmet azzal az indokkal, hogy a Sātiņi‑S három pénzügyi évet felölelő időszakban összesen már 30 000 euró összegű, a 717/2014 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében előírt de minimis szabálynak megfelelő támogatásban részesült.
17 A Sātiņi‑S keresetet indított e határozattal szemben arra hivatkozva, hogy a védett állatok által az akvakultúrában okozott károk megtérítése – a kompenzációs jellegére tekintettel – nem minősül állami támogatásnak. Miután kérelmét első‑ és másodfokon elutasították, a Sātiņi‑S felülvizsgálati kérelmet terjesztett az előterjesztő bíróság, az Augstākā tiesa (Senāts) (legfelsőbb bíróság, Lettország) elé.
18 E bíróságban először is az a kérdés merül fel, hogy nem ellentétes‑e a Charta 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való joggal az, hogy a madárvédelmi irányelv alapján védett madarak által egy Natura 2000 területen lévő akvakultúrában okozott veszteségek címén fizetendő kártalanítás összege jelentősen alacsonyabb a felperest ténylegesen ért veszteségek összegénél. Ezt követően felmerül a kérdés, hogy a Sātiņi‑S által kért kártalanítás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősül‑e. Amennyiben igen, az említett bíróság arra keresi a választ, hogy alkalmazni kell‑e a 717/2014 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében a csekély összegű támogatásokra előírt 30 000 eurós felső határt.
19 E körülmények között határozott úgy az Augstākā tiesa (Senāts) (legfelsőbb bíróság, Lettország), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Lehetővé teszi‑e [a Charta] 17. cikke által biztosított, a tulajdonhoz való jog korlátozása miatt járó méltányos összegű kártalanításhoz való jog, hogy [a madárvédelmi irányelv] alapján védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúra tekintetében okozott veszteségek miatt valamely állam által nyújtott kártalanítás jelentősen alacsonyabb legyen a ténylegesen elszenvedett veszteségeknél?
2) A [madárvédelmi irányelv] alapján védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúrában okozott veszteségek miatt valamely állam által nyújtott kártalanítás az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e?
3) A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén, alkalmazható‑e [a 717/2014 rendelet] 3. cikkének (2) bekezdésében a csekély összegű támogatásra vonatkozóan meghatározott 30 000 euró összegű értékhatár az alapjogvitában tárgyalthoz hasonló kártalanítás esetében?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
20 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 17. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha annak a kártalanításnak az összege, amelyet a tagállam egy gazdasági szereplő által egy Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a madárvédelmi irányelv alapján alkalmazott védelmi intézkedések miatt elszenvedett veszteségek címén nyújt, jelentősen alacsonyabb az e gazdasági szereplőt ténylegesen ért károk összegénél.
A Bíróság hatásköréről
21 Az Európai Bizottság arra hivatkozik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az első kérdés megválaszolására. Állítása szerint az alapügyben szóban forgó kártalanítás kifizetése nem képezi az uniós jognak a Charta 51. cikke (1) bekezdése értelmében vett végrehajtását, mivel sem a madárvédelmi, sem az élőhelyvédelmi irányelv nem ír elő kártalanítást az ezen irányelvek végrehajtása során a magántulajdonban, különösen az akvakultúra‑medencékben okozott károk tekintetében. A Bizottság úgy véli, hogy a jelen ügyben a Bíróság által a 2014. május 22‑i Érsekcsanádi Mezőgazdasági ítéletben (C‑56/13, EU:C:2014:352) elfogadotthoz hasonló megoldásnak kell érvényesülnie, amennyiben ezen ítéletben a Bíróság lényegében kimondta, hogy mivel az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó kártalanítási kötelezettség nem az uniós jogon, hanem a nemzeti jogszabályokon alapult, nem rendelkezett hatáskörrel egy ilyen nemzeti jogszabályoknak a Chartában biztosított hatékony jogorvoslathoz és tulajdonhoz való jogra, valamint a vállalkozás szabadságára tekintettel való vizsgálatára.
22 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre (2017. június 13‑i Florescu és társai ítélet, C‑258/14, EU:C:2017:448, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 Márpedig a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre, amikor a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv követelményeinek megfelelően megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetmegőrzési területeken található természetes élőhelytípusok károsodásának megakadályozására, valamint az első irányelvben említett madárfajok általános védelmi rendszerének kialakítására.
24 Egyrészt ugyanis a madárvédelmi irányelv 5. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az ezen irányelv 1. cikkében meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására.
25 Másrészt az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetmegőrzési területeken található olyan természetes élőhelytípusok és fajok élőhelyei károsodásának, valamint olyan fajok megzavarásának megakadályozására, amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.
26 Egyébiránt a madarak és azok élőhelyeinek védelmére irányuló ezen intézkedések tagállamok általi átültetése és végrehajtása elkerülhetetlenül következményekkel jár azon személyek tulajdonhoz való jogát illetően, akik a szóban forgó területeken található ingatlanok tulajdonosai, mivel legalábbis ezen ingatlanok használatának korlátozását szenvedik el.
27 A tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében akkor is az uniós jogot hajtják végre, amikor a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv szerinti kifizetési rendszereket alakítanak ki.
28 E tekintetben az a puszta tény, hogy maguk az irányelvek nem tartalmaznak kártalanítási rendszert, vagy hogy nem kötelezik a tagállamokat ilyen kártalanítási rendszer előírására, nem értelmezhető akként, hogy a Charta 17. cikke ne lenne alkalmazható (lásd analógia útján: 2016. június 9‑i Pesce és társai ítélet, C‑78/16 és C‑79/16, EU:C:2016:428, 86. pont).
29 E körülmények között a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az első kérdés megválaszolására.
Az ügy érdeméről
30 Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a Charta 17. cikkének szövegéből kitűnik, hogy az kizárólag a tulajdontól való megfosztás, például kisajátítás esetén biztosít kifejezetten kártalanításhoz való jogot, és a jelen ügyben nyilvánvalóan nem ez a helyzet.
31 E tekintetben többek között különbséget kell tenni az alapeljárás, illetve a 2016. június 9‑i Pesce és társai ítélet (C‑78/16 és C‑79/16, EU:C:2016:428) alapjául szolgáló ügyek között, amennyiben ez utóbbiak a fák, nevezetesen az olajfák módszeres kivágására és következésképpen az ezen olajfák tulajdonjogától való megfosztásra mint olyanra vonatkoztak. Márpedig a jelen ügyben a Natura 2000 hálózathoz tartozó terület tulajdonosainak az akvakultúra védett, vadon élő madarakkal szembeni védelmét szolgáló intézkedések megválasztásával és végrehajtásával kapcsolatos szabadságát korlátozó jogszabályi kötelezettségek nem az e terület tulajdonjogától való megfosztást, hanem a használatának korlátozását képezik, amely használatot a Charta 17. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatában előírtakkal összhangban az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.
32 A tulajdonhoz való jog gyakorlásának ily módon alkalmazható korlátozásait illetően egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való jog nem abszolút jog, és annak gyakorlását az Unió által kitűzött általános érdekű célok korlátozhatják (2016. szeptember 20‑i Ledra Advertising és társai kontra Bizottság és EKB ítélet, C‑8/15 P‑C‑10/15 P, EU:C:2016:701, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Így a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a tulajdonhoz való jog gyakorlása korlátozható, amennyiben ezek a korlátozások ténylegesen az elérni kívánt általános érdekű célkitűzéseket szolgálják, és nem járnak az elérni kívánt cél tekintetében olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozással, amely magának az így biztosított jognak a lényegét sértené (2016. szeptember 20‑i Ledra Advertising és társai kontra Bizottság és EKB ítélet, C‑8/15 P–C‑10/15 P, EU:C:2016:701, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Márpedig egyrészt a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a környezetvédelem e közérdekű célok között szerepel (lásd ebben az értelemben: 2010. március 9‑i ERG és társai ítélet, C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A környezetvédelem tehát alkalmas a tulajdonhoz való jog gyakorlása korlátozásának igazolására (2013. január 15‑i Križan és társai ítélet, C‑416/10, EU:C:2013:8, 114. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 Másrészt – az e tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által folytatandó esetleges vizsgálatok fenntartása mellett – nem tűnik ki, hogy az alapeljárásban szereplő intézkedésekhez hasonló, a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv alapján a természet és a környezet védelme céljából elfogadott intézkedések, amelyek az ekként védett környezeti érdekek sérelmének megakadályozása érdekében nem akadályozzák meg az akvakultúra‑gazdálkodást az érintett parcellákon, hanem csupán meghatározzák az említett tevékenység gyakorlásának keretet adó feltételeket, az érintett tulajdonosok kártalanításának hiányában aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást jelentenének, amely sérti a tulajdonhoz való jog lényegét (lásd analógia útján: 2003. július 10‑i Booker Aquaculture és Hydro Seafood ítélet, C‑20/00 és C‑64/00, EU:C:2003:397, 70. pont).
36 Igaz ugyan, hogy a tagállamok adott esetben – feltéve, hogy az uniós jog tiszteletben tartása mellett járnak el – ajánlatosnak tarthatják azon parcellák tulajdonosainak részleges vagy teljes kártalanítását, amelyeket a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv alapján elfogadott természetmegőrzési intézkedések érintenek, e megállapításból nem vezethető le az ilyen kártalanítás nyújtására vonatkozó uniós jogi kötelezettség megléte (lásd ebben az értelemben: 2003. július 10‑i Booker Aquaculture és Hydro Seafood ítélet, C‑20/00 és C‑64/00, EU:C:2003:397, 85. pont).
37 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha annak a kártalanításnak az összege, amelyet a tagállam egy gazdasági szereplő által egy Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a madárvédelmi irányelv alapján alkalmazott védelmi intézkedések miatt elszenvedett veszteségek címén nyújt, jelentősen alacsonyabb az e gazdasági szereplőt ténylegesen ért károk összegénél.
A második kérdésről
38 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 107. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy az állam által az olyan veszteségek címén nyújtott kártalanítás, amelyeket egy gazdasági szereplő a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a madárvédelmi irányelv alapján alkalmazandó védelmi intézkedések miatt szenvedett el, az említett rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősül.
39 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is állami beavatkozásról vagy állami forrásból történő beavatkozásról kell, hogy szó legyen. Másodszor, e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor, a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer, torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd különösen: 2018. március 6‑i Bizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank ítélet, C‑579/16 P, EU:C:2018:159, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése ezenfelül nem tesz különbséget az állami beavatkozás okai vagy célkitűzései szerint, hanem azt annak hatásai alapján határozza meg (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5‑i Bizottság kontra EDF ítélet, C‑124/10 P, EU:C:2012:318, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapeljárás felperese által kért kártalanítást a kompenzációs jellegére figyelemmel állami támogatásnak kell‑e minősíteni, amennyiben a védett állatok által az akvakultúrában okozott károk megtérítéséről van szó. A második kérdés tehát lényegében annak eldöntésére irányul, hogy az állami forrásból nyújtott olyan kártalanítás, mint amelyről az alapügyben szó van, az állítólagos kompenzációs jellegére figyelemmel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt biztosít‑e a kedvezményezettje számára.
41 E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy formájától függetlenül állami támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, illetve amelyet olyan gazdasági előnynek kell tekinteni, amelyet a kedvezményezett vállalkozás az általános piaci feltételek között nem érhetett volna el (2021. március 4‑i Bizottság kontra Fútbol Club Barcelona ítélet, C‑362/19 P, EU:C:2021:169, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Egyebekben a jóváhagyott előnyök nemcsak a szubvencióhoz, kölcsönhöz vagy a vállalkozás tőkéjében való részesedéshez hasonló pozitív juttatásokat foglalhatják magukban, hanem azokat a juttatásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében támogatások lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak (2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben „a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő teher” fogalma magában foglalja többek között azokat a többletköltségeket, amelyeket a vállalkozásoknak olyan, a gazdasági tevékenységre vonatkozó kötelezettségek miatt kell viselniük, amelyek valamely törvényből, rendeletből vagy megállapodásból erednek (lásd ebben a tekintetben: 2016. június 30‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑270/15 P, EU:C:2016:489, 35. és 36. pont)
43 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 40. pontjában rámutatott, ebből következik, hogy az állami intézkedés útján nyújtott előny fennállását nem kérdőjelezi meg az ilyen intézkedés állítólagos „kompenzációs” jellege azon az alapon, hogy ezen intézkedés a gazdasági szereplő által az uniós szabályozásból fakadó kötelezettség végrehajtása miatt elszenvedett veszteségek megtérítésére, vagy – az alapügyhöz hasonlóan – az ilyen gazdasági szereplő kártalanítására irányul a gazdasági tevékenységének rendes gyakorlása keretében bekövetkezett természeti események nyomán a vállalkozásának okozott károk címén.
44 Ugyanis a környezetvédelemre, különösen a vadon élő állatok védelmére vonatkozó szabályozási kötelezettségek betartásával, valamint az olyan károk viselésével kapcsolatos költségek, amelyeket e vadon élő állatok okozhatnak az akvakultúra‑ágazatban működő, az alapügyben szereplőhöz hasonló vállalkozás számára, az ilyen vállalkozás rendes működési költségei közé tartoznak. Következésképpen a védett állatok által a vállalkozásnak okozott károk címén nyújtott kártalanítás olyan gazdasági előnynek minősül, amelyet az érintett vállalkozás rendes piaci feltételek mellett főszabály szerint nem érhetett volna el.
45 Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság arra a kérdésre is választ keres, hogy az alapügyben szóban forgó kártalanítást illetően nem kell‑e kizárni az állami támogatásként való minősítést azon az alapon, hogy e kártalanítás az érintett gazdasági szereplők által teljesítendő olyan közérdekű kötelezettségek miatt elszenvedett kár ellentételezésére irányulnak, amelyeket a székhelyük szerinti tagállam az uniós jog környezetvédelmi szabályainak, a jelen esetben a madárvédelmi irányelvnek a végrehajtása keretében írt elő.
46 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a közszolgáltatási kötelezettségekkel megbízott vállalkozás számára nyújtott előny EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásként” való minősítésének kizárásához azt kell megvizsgálni, hogy a Bíróság által a 2003. július 24‑i Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415) megállapított négy feltétel mindegyike ténylegesen teljesül‑e.
47 Így először is a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségnek kell terhelnie, és e kötelezettségnek egyértelműen meghatározottnak kell lennie. Másodszor, az ellentételezés vagy a kártalanítás kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon előzetesen kell megállapítani. Harmadszor, az ellentételezés vagy a kártalanítás nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel a vonatkozó bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre. Végül, negyedszer, amennyiben a közszolgáltatási kötelezettséggel terhelt vállalkozás kiválasztására nem közbeszerzési eljárás keretében kerül sor, az ellentételezés vagy a szükséges kártalanítás mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyek egy átlagos, jól vezetett és az előírt közszolgáltatási követelmények kielégítésére szolgáló eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek végrehajtásakor felmerülnének, figyelemmel a vonatkozó bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó tisztességes nyereségre.
48 Márpedig pusztán az, hogy a Sātiņi‑S‑hez hasonló gazdasági szereplőnek meg kell felelnie az uniós jog végrehajtásából eredő nemzeti szabályozási kötelezettségeknek, és különösen a Natura 2000 hálózat alapján megállapított kötelezettségeknek, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy az ilyen gazdasági szereplőt az előző pontban felsorolt négy együttes feltétel közül az első értelmében vett, egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével bízták meg.
49 Egyébiránt az 1988. szeptember 27‑i Asteris és társai (106/87–120/87, EU:C:1988:457) ítéletre hivatkozva Írország azt állítja, hogy a Sātiņi‑S által kérthez hasonló kártalanítás nem tekinthető úgy, hogy az számára előnyt biztosít.
50 E tekintetben ugyanakkor rá kell mutatni arra, hogy az alapügyet meg kell különböztetni az említett ítélet alapjául szolgáló ügytől, mivel az alapügy nem az érintett tagállam szerződésen kívüli felelőssége alapján fizetendő vagy megfizetett összegekre vonatkozik, hanem a rendszerint az érintett vállalkozások által a gazdasági tevékenységük során viselt, szabályozási kötelezettségekből vagy természeti eseményekből eredő költségek megtérítésére. A jelen ügyben tehát egyáltalán nincs szó a nemzeti hatóságok által okozott károk megtérítésére szolgáló kártalanításról.
51 Végül, amint azt a Bizottság helyesen megjegyezte, az olyan kártérítés, mint amelyet a Sātiņi‑S az alapügyben kér, nem hasonlítható a jogellenesen beszedett adók visszatérítéséhez, amiről az 1980. március 27‑i Denkavit italiana ítélet (61/79, EU:C:1980:100) és az 1980. július 10‑i Ariete ítélet (811/79, EU:C:1980:195) alapjául szolgáló ügyekben volt szó, ahogyan a kisajátítási kártalanításhoz sem, amely a 2010. július 1‑jei Nuova Terni Industrie Chimiche kontra Bizottság ítélet (T‑64/08, nem tették közzé, EU:T:2010:270) alapjául szolgáló ügy tárgyát képezte. E két típusú helyzetben, amelyekben megállapítást nyert, hogy az érintett tagállam nem nyújtott az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatást”, e tagállam köteles volt visszatéríteni az általa jogosulatlanul beszedett összegeket, illetve meg kellett fizetnie azon vagyontárgy ellenértékét, amelytől a tulajdonosát megfosztotta.
52 Ebből következik, hogy a tagállam által az olyan veszteségek címén nyújtott kártalanítás, amelyeket egy gazdasági szereplő a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a madárvédelmi irányelv alapján alkalmazandó védelmi intézkedések miatt szenvedett el, az érintett számára olyan „előnyt” biztosít, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősülhet, amennyiben az ilyen minősítésre vonatkozó, a jelen ítélet 39. pontjában felidézett többi feltétel teljesül, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
53 Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállam által az olyan veszteségek címén nyújtott kártalanítás, amelyeket egy gazdasági szereplő a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a madárvédelmi irányelv alapján alkalmazandó védelmi intézkedések miatt szenvedett el, az említett rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősülhet, amennyiben az ilyen minősítésre vonatkozó többi feltétel teljesül.
A harmadik kérdésről
54 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 717/2014 rendelet 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben egy olyan kártalanítás, mint amelyet a második kérdés ismertet, megfelel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, e kártalanításra alkalmazni kell a csekély összegű támogatások e rendelkezésben előírt 30 000 eurós felső határát.
55 A 717/2014 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a halászati és akvakultúra‑ágazatbeli vállalkozásoknak odaítélt támogatások ki vannak zárva e rendelet hatálya alól.
56 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 56. pontjában rámutatott, e kivételek közül egyik sem alkalmazható az alapügyben szereplőhöz hasonló kártalanításra.
57 Egyébiránt a 717/2014 rendeletnek a (15) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 4. cikkéből kitűnik, hogy az említett rendelet csak olyan, úgynevezett „átlátható” támogatásokra alkalmazandó, amelyeknél előzetesen pontosan kiszámítható a bruttó támogatási egyenérték anélkül, hogy kockázatértékelést kellene végezni. Márpedig, mivel az olyan kártalanítás, mint amelyet a Sātiņi‑S az alapeljárás keretében kér, utólagos és felső határértékkel korlátozott kártalanítást képez, e kártalanítást átláthatónak kell tekinteni, mivel lehetővé teszi a bruttó támogatási egyenérték pontos és előzetes kiszámítását.
58 Amennyiben a 717/2014 rendelet alkalmazandó, az érintett tagállam, ha a jelen ügyhöz hasonlóan úgy dönt, hogy a szóban forgó támogatás felső határát 30 000 euróban határozza meg, e támogatást „csekély összegű támogatásnak” minősítheti, és következésképpen dönthet úgy, hogy azt nem jelenti be a Bizottságnak.
59 Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 717/2014 rendelet 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben egy olyan kártalanítás, mint amelyet a második kérdés ismertet, megfelel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, e kártalanításra alkalmazni kell a csekély összegű támogatásoknak az említett 3. cikk (2) bekezdésében előírt 30 000 eurós felső határát.
A költségekről
60 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) Az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha annak a kártalanításnak az összege, amelyet a tagállam egy gazdasági szereplő által egy Natura 2000 területen a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30‑i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján alkalmazott védelmi intézkedések miatt elszenvedett veszteségek címén nyújt, jelentősen alacsonyabb az e gazdasági szereplőt ténylegesen ért károk összegénél.
2) Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállam által az olyan veszteségek címén nyújtott kártalanítás, amelyeket egy gazdasági szereplő a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen a 2009/147 irányelv alapján alkalmazandó védelmi intézkedések miatt szenvedett el, az említett rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősülhet, amennyiben az ilyen minősítésre vonatkozó többi feltétel teljesül.
3) Az [EUMSZ] 107. és 108. cikk[nek] a halászati és akvakultúra‑ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27‑i 717/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben egy olyan kártalanítás, mint amelyet a jelen rendelkező rész 2. pontja ismertet, megfelel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, e kártalanításra alkalmazni kell a csekély összegű támogatásoknak az említett 3. cikk (2) bekezdésében előírt 30 000 eurós felső határát.
Aláírások