AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2009. november 18.(*)
„Közösségi védjegy – Törlési eljárás – A CANNABIS közösségi szóvédjegy – Feltétlen kizáró ok – Leíró jelleg – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja)”
A T‑234/06. sz. ügyben,
Giampietro Torresan (lakóhelye: Rothenburg [Svájc], képviseli: G. Recher ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: P. Bullock és O. Montalto, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban:
a Klosterbrauerei Weissenohe GmbH & Co. KG (székhelye: Weissenohe [Németország], képviselik: A. Masetti Zannini de Concina, M. Bucarelli és R. Cartella ügyvédek)
beavatkozó,
az OHIM második fellebbezési tanácsának a Klosterbrauerei Weissenohe GmbH & Co. KG és a Giampietro Torresan közötti törlési eljárásra vonatkozó 2006. június 29‑i határozata (R 517/2005‑2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),
tagjai: I. Pelikánová, K. Jürimäe és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. szeptember 4‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. november 27‑én benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a beavatkozónak az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. január 26‑án benyújtott beadványára,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság tanácsai összetételének módosulására,
a 2009. május 5‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1999. február 12‑én a felperes, Giampietro Torresan, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1 o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o. [helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet {HL L 78., 1. o.}]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a CANNABIS szómegjelölés volt.
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 32., 33. és 42. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, amelyek ezen osztályok esetében az alábbi leírásnak felelnek meg:
– a 32. osztályba tartozó „sörök”;
– a 33. osztályba tartozó „borok, szeszes italok, likőrök, habzó italok, habzóborok, pezsgők”;
– a 42. osztályba tartozó „vendéglátási szolgáltatások, éttermek, önkiszolgáló éttermek, sörbárok, fagylaltosok, pizzériák”.
4 2003. április 16‑án a CANNABIS közösségi védjegyet a 1073949. számon lajstromozták.
5 2003. június 27‑én a beavatkozó, a Klosterbrauerei Weissenohe GmbH & Co. KG a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének c), f) és g) pontja (jelenleg a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének c), f) és g) pontja) alapján kérte a CANNABIS védjegy törlését a 32. és 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában.
6 2005. március 9‑i határozatával az OHIM törlési osztálya törölte a közösségi védjegyet a Nizzai Megállapodás szerinti 32. és 33. osztályokba tartozó áruk vonatkozásában, mivel úgy vélte, hogy a CANNABIS szóvédjegy leíró jelleggel rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően.
7 2005. április 29‑én a felperes fellebbezést nyújtott be, amelyben kérte e határozat hatályon kívül helyezését. Az OHIM második fellebbezési tanácsa a 2006. június 29‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) elutasította ezt a fellebbezést. Közelebbről, a fellebbezési tanács úgy vélte egyrészt, hogy a „cannabis” szó a köznyelvben vagy textilnövényt, vagy kábítószert jelent, másrészt az átlagfogyasztó számára a 32. és 33. osztályba tartozó áruk jellemzőinek egyértelmű és közvetlen megjelöléséről van szó.
A felek kérelmei
8 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– hagyja helyben a CANNABIS közösségi védjegynek a 32. és 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában való lajstromozását;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
9 Az OHIM és a beavatkozó azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
10 A tárgyalás során a felperes kijelentette, hogy eláll a második kereseti kérelmétől, amint az a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítésre került.
A jogkérdésről
11 A keresetének alátámasztására a felperes a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontjára és 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára alapított egyetlen jogalapra hivatkozik. A beavatkozó egyebekben két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának megsértésén, a második az említett rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése f) pontjának megsértésén alapul.
A felek érvei
12 A felperes előterjeszti, hogy a CANNABIS védjegy megkülönböztető képességgel rendelkezik, mivel esetében egyszerre van szó köznévről, és pusztán a képzeleten alapuló olyan megjelölésről, amely még közvetett kapcsolatban sem áll a sörrel és általában az italokkal. A „cannabis” szó köznévként egy virágos növény tudományos neve, amelyből bizonyos kábítószereket vonnak ki, és amelyből bizonyos gyógyászati anyagok nyerhetők. A CANNABIS megjelölés 1996 óta van jelen az olasz piacon, 1999 óta a Nizzai Megállapodás szerinti 32. és 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában közösségi védjegyként is. A megjelölés jelentős hírnevet szerzett a Közösségben.
13 A felperes úgy véli, hogy a „cannabis” szó nem minősül a 33. osztályba tartozó sörök vagy alkoholtartalmú italok szokásos megjelölési módjának. Egyrészt, tekintettel az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2000. március 20‑i 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL L 109., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 5. kötet, 75. o.), és az élelmiszerekben felhasználandó aromaanyagokra és az előállításukhoz szükséges alapanyagokra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. június 22‑i 88/388/EK tanácsi irányelvre (HL L 184., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 9. kötet, 233. o.), a kannabiszt nem élelmiszernek, hanem inkább kábítószernek vagy pszichotrop anyagnak kell tekinteni, amely a felperes szerint bármely megengedett felhasználás lehetőségét kizárja a Közösségben. Másrészt, ahogyan az a különböző szótárakban található meghatározásokból kitűnik, ez a szó az emberek képzeletében az azonos nevű növényből nyert kábítószerre utal.
14 A felperes azt is megjegyzi, hogy a jelen esetben a CANNABIS ízesített sör, amely kizárólag megengedett és engedélyezett alapanyagokból áll. Mivel élelmiszernek minősülnek, a sör és általában az alkoholtartalmú italok nem tartalmazhatnak tiltott anyagokat, így kábítószert sem. Ennélfogva az érintett vásárlóközönség nem képes azonnal és további gondolkodás nélkül közvetlen és konkrét kapcsolatot teremteni a CANNABIS megjelölés, és azon áruk között, amelyek vonatkozásában a védjegyet lajstromozták, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli.
15 A felperes azt állítja, hogy a CANNABIS védjegyet nem lehet leíró jellegű védjegynek minősíteni, mivel a CANNABIS megjelölés gondolatébresztő szónak minősül, amelyet a fogyasztók figyelmének felkeltésére szántak, amely az öröm, a szórakozás vagy az ellazulás gondolatát válthatja ki. A „paradox” vagy „túlzó” üzenetre, ugyanúgy mint más olyan védjegyekre, mint az OPIUM vagy a COCA‑COLA, azonos értékelési mércét kell alkalmazni, és a szóban forgó közösségi védjegynek ilyen érvek alapján való törlése sérti a egyenlő bánásmód alapelvét.
16 A felperes az átlagfogyasztó megtámadott határozatban található meghatározását is vitatja, mivel az átlagfogyasztó nem kábítószer‑fogyasztó, aki a kannabiszfogyasztás során jelentkező érzésekkel azonos érzéseket keres, és nem is a „rendszeres alkoholfogyasztó”. A felperes úgy véli, hogy az átlagfogyasztó az a sörkedvelő, akinek értelmi, gondossági és elővigyázatossági foka megfelel az olyan típusú vendégkör átlagos szintjének, akiknek az árut szánták. A felperes azt állítja továbbá, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a figyelmes átlagfogyasztó a CANNABIS védjegyet viselő ital vásárlásakor azonnal azt gondolja‑e, hogy valóban kannabiszról van szó. A jelen esetben azonban a felperes úgy véli, hogy az átlagfogyasztó a címkén ellenőrzi az árut alkotó összetevőket. Következésképpen egyedül a rosszul tájékozott átlagfogyasztó gondolhatja, hogy a „cannabis” szó a szóban forgó áruk minőségére vonatkozó egyértelmű és közvetlen jelzés.
17 Végül a felperes úgy véli, hogy a jelen esetben a szóban forgó védjegy nem tekinthető leíró jellegűnek, mivel egyrészt nem áll fenn közvetlen és konkrét kapcsolat a védjegy és a Nizzai Megállapodás szerinti 32. és 33. osztályba tartozó áruk között, másrészt nem lehet megalapozottan úgy tekinteni, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy az ilyen kapcsolat a jövőben ésszerűen létrejön. Az a tény, hogy a közeljövőben valószínűleg megszüntetik a kannabisz használatának tilalmát, csak az OHIM személyes véleménye, és nem tekinthető úgy, hogy az megfelel annak a követelménynek, hogy a CANNABIS védjegy és a szóban forgó áruk között ésszerűen létrejöhet közvetlen kapcsolat a jövőben.
18 Az OHIM és a beavatkozó a felperes által előterjesztett valamennyi érvet vitatja.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
19 Előzetesen rá kell mutatni, ahogyan azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 22. pontjában megállapította, hogy a „cannabis” szó három lehetséges jelentéssel rendelkezik. Először is a „cannabis” kifejezés egy textilnövényre utal, amely piacának közös szervezését közösségi keretben szabályozzák, és amelynek termelése nagyon szigorú szabályozásnak van alávetve, a tetrahidrokannabinol (THC) – a kannabisz aktív alkotóeleme – tartalmat illetően, amely nem lépheti túl a 0,2%‑os küszöböt (lásd a módosított, az egyes szántóföldi növények termelői számára támogatási rendszer létrehozásáról szóló, 1999. május 17‑i 1251/1999/EK tanácsi rendelet [HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 322. o.] 5a. pontját, és a 2004. február 5‑i 206/2004/EK bizottsági rendelettel [HL L 34., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 42. kötet, 349. o.] módosított, az egyes szántóföldi növények termelői számára támogatási rendszer létrehozásáról szóló 1251/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról szóló, 1999. október 22‑i 2316/1999/EK bizottsági rendelet [HL L 280., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 26. kötet, 362. o.] 7. cikkének (1) bekezdését, valamint XII. és XIII. mellékletét). Másodszor, a „cannabis” szó számos tagállamban tiltott kábítószerre utal. Harmadszor, ez a szó olyan anyagot jelöl, amelynek lehetséges gyógyászati felhasználása vita tárgyát képezi, ahogyan az az 2002. január 23‑i E‑0039/02 írásbeli kérdésére (HL C 147. E, 232. o.) az Európai Bizottság által adott válaszból is következik.
20 Hangsúlyozni kell továbbá, hogy az OHIM által előterjesztett két tudományos tanulmánynak megfelelően a kannabiszt, amelyet a „kender” elnevezéssel is jelölnek, az élelmezési területen különböző formákban (olajok, gyógyteák) és a különböző készítményekben (teák, száraztészták, péksütemények, kekszek, alkoholtartalmú és alkoholmentes italok stb.) használják fel. Ezt megerősíti a beavatkozó által előterjesztett azon dokumentáció is, amely megállapítja, hogy a kendert felhasználják bizonyos élelmiszerek és bizonyos italok gyártásában. Az ezen árukon elvégzett toxikológiai elemzések azt mutatják, hogy ezek az áruk nagyon csekély koncentrációban tartalmaznak THC‑t, amely koncentráció egyértelműen alacsonyabb, mint a fent említett 0,2%‑os küszöb, tehát ezeknek az áruknak nincs pszichotrop hatása.
21 Végül ellentétben a felperes érveivel, a 88/388 irányelv 4. cikkéből az következik, hogy engedélyezett azon aromaanyagok használata, amelyek nem tartalmaznak semmilyen toxikológiailag veszélyes mennyiségű alkotóelemet vagy anyagot.
22 A felperes érveivel ellentétben ezek a megállapítások lehetővé teszik annak megállapítását először is, hogy a „cannabis” szó nem kizárólag a kábítószerekre és bizonyos gyógyászati anyagokra utal, és másodszor, hogy a kendert megengedett módon használják élelmiszerek és italok gyártásához. Ezen megállapításokra tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a CANNABIS szóvédjegy leíró jellegű‑e a Nizzai Megállapodás 32. és 33. osztályába tartozó azon áruk vonatkozásában, amelyekre lajstromozták.
23 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja megtiltja az olyan jelek vagy adatok védjegyként való lajstromozását, amelyeket a forgalomban „az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére” használhatnak. Ezek a leíró megjelölések alkalmatlanok a védjegyekben rejlő származást megjelölő funkció betöltésére (a Bíróság C‑191/01. P. sz., OHIM kontra Wrigley ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑12447. o.] 31. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑181/07. sz., Eurocopter kontra OHIM [STEADYCONTROL] ügyben 2008. április 2‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 35. pontja és a T‑307/07. sz., Hansgrohe kontra OHIM [AIRSHOWER] ügyben 2009. január 21‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 22. pontja).
24 Ebből nézőpontból a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt jelek és adatok az érintett fogyasztói kör szempontjából az általános használatban közvetlenül vagy lényeges jellemzőjére utalással leírják azt az árut vagy szolgáltatást, amelynek tekintetében a lajstromozást kérték (az Elsőfokú Bíróság T‑207/06. sz., Europig kontra OHIM [EUROPIG] ügyben 2007. június 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1961. o.] 26. pontja; a T‑329/06. sz., Enercon kontra OHIM [E] ügyben 2008. május 21‑én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 21. pontja és a T‑296/07. sz., Korsch kontra OHIM [PharmaCheck] ügyben 2009. január 21‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 30. pontja).
25 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megjelölés akkor leíró jellegű, ha olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban van a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett vásárlóközönség azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel (a fent hivatkozott EUROPIG‑ügyben hozott ítélet 27. pontja és a fent hivatkozott STEADYCONTROL‑ügyben hozott ítélet 36. pontja).
26 Arra szintén emlékeztetni kell, hogy valamely megjelölés leíró jellegét egyrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából, másrészről az áruk és szolgáltatások vonatkozásában lehet csak megítélni (a fent hivatkozott STEADYCONTROL‑ügyben hozott ítélet 38. pontja és a fent hivatkozott E‑ügyben hozott ítélet 23. pontja). Ugyanis valamely védjegy leíró jellegét azon áruk tekintetében is mérlegelni kell, amelyekre nézve a védjegyet lajstromozták, figyelembe véve a szóban forgó áru szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagfogyasztója részéről történő feltételezett észlelést.
27 A jelen esetben a szóban forgó áruk a sör, a bor, szeszes italok, likőrök, habzó italok, habzóborok és a pezsgő. Az érintett vásárlóközönség tehát az ilyen típusú áruk átlagfogyasztójából áll.
28 A felperes állításaival ellentétben a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács az átlagfogyasztót nem azonosítja valamely kábítószer‑fogyasztóval, aki a kannabiszfogyasztás során jelentkező érzésekkel azonos érzéseket keres, és a „rendszeres alkoholfogyasztóval” sem. A megtámadott határozat 27. pontjának végén szereplő, arra a benyomásra vonatkozó állítás, amely a „sör vásárlóiban” a CANNABIS szóvédjegy láttán keletkezik, a kérdéses megjelölésnek a sörfogyasztók szerinti leíró jellegének vizsgálatához tartozik, és nem az átlagfogyasztó meghatározásához.
29 Ebben az összefüggésben annak meghatározásáról van szó, hogy a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagfogyasztó – pusztán ránézve a CANNABIS szómegjelöléssel ellátott italra bármely további adat nélkül – gondolhatta‑e azt, hogy a kérdéses védjegy a szóban forgó áruk jellemzőinek leírását képezi.
30 Ebben a tekintetben rá kell mutatni, ahogyan az a megtámadott határozat 27., 29. és 30. pontjából kitűnik, hogy valós kapcsolat áll fenn a CANNABIS megjelölés és a fent említett áruk bizonyos jellemzői között. Ugyanis, ahogyan az az OHIM és a beavatkozó által előterjesztett dokumentációból következik, a kannabiszt számos élelmiszer‑ipari áru, köztük a sör és bizonyos italok gyártásánál felhasználják. Ugyanezen dokumentációból az is kitűnik, hogy egyes kannabiszból készített sörök jelenleg jelen vannak az európai élelmiszerpiacon.
31 Másrészt a „cannabis” latin tudományos szó, amelyet egyrészt ismer az Európai Közösség számos nyelve, ahogyan az a megtámadott határozat 24. pontjából kitűnik, és ahogyan azt a felperes a keresetlevelében maga is nyilvánvalóvá tette, másrészt a szó média általi elterjesztése miatt a nagyközönség is, ami ezt a szót a teljes közösségi területen érthetővé teszi a megcélzott fogyasztó számára (lásd ebben az értelemben, analógia útján a Bíróság C‑421/04. sz. Matratzen Concord ügyben 2006. március 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑2303. o.] 32. pontját).
32 Ezek a körülmények magyarázatot adnak arra, hogy a CANNABIS védjegyet viselő alkoholtartalmú ital vagy sör láttán a közösségi átlagfogyasztó azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk – többek között a kannabisz – jellemzőinek leírását észleli, amely az áruk gyártása során aromaként felhasználható összetevők egyike.
33 Ez a jellemző nem érdektelen az átlagfogyasztó számára. Ahogyan arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 27. pontjában rámutatott, „azok, akik a CANNABIS védjegyet viselő sört vásárolnak, azt nagyon valószínűleg azért teszik, mert meg vannak győződve a kannabisz jelenlétéről, és annak a lehetősége ragadja meg a figyelmüket, hogy az ital – más formában – a kannabiszfogyasztással megegyező, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló érzéseket válthat ki belőlük”. Ennélfogva az a tény, hogy a kannabisz a sör vagy az alkoholtartalmú italok egyik alkotóeleme, a fogyasztói döntés meghatározó jellemzőjét képezi vásárlás során, tehát az azon áruk lényeges jellemzője, amelyek vonatkozásában a védjegyet lajstromozták, amely jellemzőt a megcélzott vásárlóközönség a választása során számításba vesz.
34 A felperes azon érve, amely szerint a CANNABIS megjelölés gondolatébresztő szónak minősül, amelyet az öröm, a szórakozás vagy az ellazulás gondolatának kiváltása által a fogyasztók figyelmének felkeltésére szántak, nem teheti kétségessé a megjelölés által a fogyasztókra tett leíró jellegű benyomást. Önmagában a CANNABIS megjelölés a fogyasztók számára azon áruk lehetséges összetevőire vonatkozó egyszerű és közvetlen adatnak minősül, amely áruk vonatkozásában a védjegyet lajstromozták. Ezáltal a CANNABIS szómegjelölés nagymértékben túllép a sugalmazás területén, és a leírás területére tartozik. Ennélfogva az említett megjelölést leírónak, és nem sugalmazónak vagy célzást tartalmazónak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑334/03. sz., Deutsche Post EURO EXPRESS kontra OHIM [EUROPREMIUM] ügyben 2005. január 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑65. o.] 37. pontját).
35 Hasonlóképpen emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint nem szükséges, hogy a védjegyet alkotó jeleket vagy adatokat a lajstromozás időpontjában valóban a lajstromban felsorolthoz hasonló áruk vagy szolgáltatások, illetve jellemzőik leírására használják. Elegendő – ahogyan az a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjából kitűnik –, ha ezek a jelek vagy adatok alkalmasak az ilyen használatra (a fent hivatkozott OHIM kontra Wrigley ügyben hozott ítélet 32. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑458/05. sz., Tegometall International kontra OHIM – Wuppermann [TEK] ügyben 2007. november 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4721. o.] 88. pontja).
36 A jelen esetben önmagában a „cannabis” szót, amelyet védjegyként használnak, akkor lehet leíró jellegűnek ítélni, ha az ténylegesen vagy potenciálisan utal az áru egyik jellemzőjére, azaz a szóban forgó áru gyártása során felhasználható összetevők valamelyikére. Ahogyan az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a „cannabis” szó potenciális kapcsolatban áll a szóban forgó áruk egyik jellemzőjével, ha ésszerűen feltételezhető, hogy a jövőben egy ilyen kapcsolat létrejöhet (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróságnak a T‑357/99. és T‑358/99. sz., Telefon & Buch kontra OHIM [UNIVERSALTELEFONBUCH és UNIVERSALKOMMUNIKATIONSVERZEICHNIS] egyesített ügyekben 2001. június 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1705. o.] 29. és 30. pontját, és a fent hivatkozott AIRSHOWER‑ügyben hozott ítélet 30. pontját). Tekintettel a már piacon lévő kendert tartalmazó italok kínálatára meg kell állapítani, hogy a CANNABIS megjelölés már most képes azon áruk gyártásához felhasznált egyik összetevő megjelölésére, amely áruk vonatkozásában a védjegyet lajstromozták.
37 Egyebekben rá kell mutatni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a leíró jelleg megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak a ténynek, hogy valamely szónak több jelentése van. Így a felperes érveivel ellentétben az a tény, hogy a „cannabis” szó három különböző jelentéssel rendelkezhet, semmilyen szerepet nem játszhat a leíró jelleg meghatározását illetően. Ahhoz, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazható legyen elegendő – ahogyan a jelen esetben is –, ha közvetlen és konkrét kapcsolat áll fönn e jelentések egyike és a szóban forgó áruk között (a Bíróság C‑265/00. sz. Campina Melkunie ügyben 2004. február 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑1699. o.] 38. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑316/03. sz., Münchener Rückversicherungs‑Gesellschaft kontra OHIM (MunichFinancialServices) ügyben 2005. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1951. o.] 33. pontja).
38 A fenti megfontolások összességéből kitűnik, hogy a CANNABIS megjelölés a média általi elterjesztése miatt jól ismert, bizonyos élelmiszerek és bizonyos italok gyártási folyamatában jelen lévő kannabisz növényre utal. Az átlagfogyasztó tehát azonnal és további gondolkodás nélkül kapcsolatot teremt a kérdéses megjelölés, és azon áruk jellemzői között, amelyek vonatkozásában a védjegyet lajstromozták, ami az említett megjelölést leíró jellegűvé teszi.
39 Ezt a megállapítást a felperes által előterjesztett többi érv sem cáfolhatja meg. Először is mint megalapozatlant el kell utasítani a felperes arra alapított érvét, hogy a CANNABIS és bizonyos más lajstromozott védjegyek esetében azonos mércét kell alkalmazni. Ugyanis a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja csak a kérdéses megjelölés és az érintett áruk és szolgáltatások közötti közvetlen és konkrét kapcsolat esetén tiltja meg a fent említett más védjegyek érvényességét, és az ilyen kapcsolatra való hivatkozás csak ebben az esetben okozhatja ezen védjegyek törlését (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑302/03. sz., PTV kontra OHIM [map&guide] ügyben 2006. október 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4039. o.] 50. pontját).
40 Másodszor, mint megalapozatlant el kell utasítani a felperes arra alapított érvét is, hogy az OHIM határozathozatali gyakorlatára tekintettel a fellebbezési tanács megsértette az egyenlő bánásmód alapelvét. A fellebbezési tanács határozatainak jogszerűségét kizárólag a 40/94 rendelet alapján, és nem az OHIM határozathozatali gyakorlata alapján kell megítélni (az Elsőfokú Bíróság T‑127/02. sz., Concept kontra OHIM [ECA] ügyben 2004. április 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1113. o.] 71. pontja, és a T‑211/06., T‑213/06., T‑245/06., T‑155/07. és T‑178/07. sz., Euro‑Information kontra OHIM [CYBERCREDIT, CYBERGESTION, CYBERGUICHET, CYBERBOURSE és CYBERHOME] egyesített ügyekben 2009. május 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 44. pontja). Egyebekben, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlőség elvére nem lehet hivatkozni jogellenesség esetén, mivel senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra előnyök szerzése végett (az Elsőfokú Bíróság T‑106/00. sz., Streamserve kontra OHIM [STREAMSERVE] ügyben 2002. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑723. o.] 67. pontja és a T‑43/05. sz., Camper kontra OHIM – JC [BROTHERS by CAMPER] ügyben 2006. november 30‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 93–95. pontja).
41 Végül harmadszor a felperesnek a CANNABIS védjegy közismertségére vonatkozó állítását mint hatástalant el kell utasítani. Ebben a vonatkozásban rá kell mutatni, hogy a jelen esetben a megjelölés közismertségének nincs szerepe annak meghatározása céljából, hogy a kérdéses megjelölés leíró jellegű‑e. A 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése) megfelelően a megkülönböztető képességnek csak a használat révén történő későbbi megszerzése teszi elkerülhetővé a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazását, a jelen esetben azonban nem ez a helyzet.
42 Mivel a szóban forgó megjelölés és az érintett áruk közötti leíró jellegű kapcsolat megállapításra került, meg kell vizsgálni, hogy az érintett védjegy nem tartalmaz‑e olyan további elemeket, amelyek azt megkülönböztető jellegűvé tehetik (a Bíróság C‑383/99. P. sz., Procter & Gamble kontra OHIM 2001. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑6251. o.] 39. pontja). A jelen esetben, ahogyan az már megállapításra került, egyszerű szóvédjegyről van szó. Következésképpen a CANNABIS védjegyet kísérő egyetlen további elem sem kérdőjelezheti meg a védjegy leíró jellegét.
43 Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg a felperes azon érve sem, hogy a sörök és az alkoholtartalmú italok, amelyek vonatkozásában a kérdéses védjegyet lajstromozták, nem tartalmaznak meg nem engedett összetevőket. Ez az érv valójában paradox a felperes okfejtésében. Ugyanis ahogyan azt a beavatkozó hangsúlyozta, vagy arról van szó, hogy a szóban forgó italok tartalmaznak vagy tartalmazhatnak kendert, ennélfogva a CANNABIS védjegy leíró jellegű, vagy arról, hogy ezek az italok nem tartalmazhatnak, és valóban nem is tartalmaznak kendert, így a CANNABIS védjegy megtévesztőnek kell tekinteni, amennyiben az a fogyasztót ténylegesen megtévesztheti, vagy előidézheti a megtévesztés kellően súlyos veszélyét (lásd ebben az értelemben analógia útján a Bíróság C‑259/04. sz. Emanuel‑ügyben 2006. március 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑3089. o.] 47. pontját). Ebben a vonatkozásban meg kell állapítani, hogy az érintett fogyasztóval azt hitetik el, hogy azok az áruk, amelyek vonatkozásában a védjegyet lajstromozták, rendelkeznek olyan jellemzővel, amellyel valójában nem rendelkeznek, figyelembe véve azt a tényt, hogy a fogyasztó a címkén ellenőrizheti, hogy az említett italok gyártásában milyen összetevőket használtak fel.
44 Ebből következik, hogy azáltal, hogy a CANNABIS védjegy leíró jellege miatt elutasította a törlési osztály határozata elleni fellebbezést, a fellebbezési tanács nem sértette meg a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontját.
45 Ennélfogva a felperes által hivatkozott egyetlen jogalapot nem lehet elfogadni.
46 A keresetet tehát el kell utasítani, anélkül hogy szükség volna a beavatkozó által hivatkozott jogalapok vizsgálatára.
A költségekről
47 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, őt az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően a költségek viselésére kell kötelezni.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja.
2) Az Elsőfokú Bíróság Giampietro Torresant kötelezi a költségek viselésére.
Pelikánová | Jürimäe | Soldevila Fragoso |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. november 18‑i nyilvános ülésen.
Aláírások