A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2018. november 27.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – EKSZ – Beosztás – Az Európai Unió etiópiai küldöttségvezetői állása – Az alkalmazás meghosszabbítását megtagadó határozat – Szolgálati érdek – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód”
A T‑315/17. sz. ügyben,
Chantal Hebberecht, az Európai Külügyi Szolgálat tisztviselője (lakóhelye: Fourmies [Franciaország], képviseli: B. Maréchal ügyvéd)
felperesnek
az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (képviselik: S. Marquardt és R. Spac, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
egyrészt az EKSZ‑nek a felperessel 2017. február 3‑án közölt azon határozata megsemmisítése iránt, amely elutasította a felperesnek az Európai Unió etiópiai küldöttségvezetői álláshelyére való beosztását meg nem hosszabbító EKSZ‑határozattal szemben benyújtott panaszát, másrészt a felperesnek állítólagosan okozott nem vagyoni kár megtérítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: I. Pelikánová elnök, P. Nihoul (előadó) és J. Svenningsen bírák,
hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. május 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Chantal Hebberecht felperes az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) tisztviselője. 2013. szeptember 1‑jén négy évre az Európai Unió etiópiai küldöttségének vezetőjévé nevezték ki.
2 Az EKSZ 2016. március 22‑i feljegyzésével a 2017‑ben vagy 2018‑ban lefolytatandó rotációval érintett küldöttségekben beosztásban lévő EKSZ‑tisztviselőket tájékoztatták arról, hogy előzetes rotációra, illetve hosszabbításra irányuló kérelmet nyújthatnak be. E feljegyzés rögzítette, hogy csak a szolgálati érdekre tekintettel, kellően indokolt, kivételes esetben adható meg a hozzájárulás.
3 2016. április 15‑én a felperes ilyen hosszabbítási kérelmet nyújtott be, amelyben azzal érvelt, hogy 2018. szeptember 1‑jei nyugdíjba vonulása előtt még egy ötödik évben is szeretné az Etiópiában szerzett tapasztalatait hasznosítani.
4 2016. június 30‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EKSZ kinevezésre jogosult hatósága elutasította ezt a kérelmet, és közölte, hogy „a küldöttségvezetők rendszeres rotációjának biztosítása érdekében általánosan követett gyakorlat az az egyértelmű mobilitási politika, hogy az álláshelyeket legfeljebb négy évig töltik be”.
5 A felperes 2016. szeptember 29‑i feljegyzésével az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdése alapján a megtámadott határozattal szemben panaszt nyújtott be, amelyet 2016. szeptember 30‑án vettek nyilvántartásba. A panasz indokolásában előadta, hogy a megtámadott határozat jogilag ellentétes a szolgálati érdekkel, a szolgálat folyamatosságával, az átláthatósággal, az egyenlő bánásmóddal és a nőkkel szembeni pozitív diszkriminációs intézkedések betartásával. A felperes szerint:
– a szolgálati érdek a tapasztalt küldöttségvezető által, megfelelően irányított küldöttség fenntartását kívánja meg; a felperes rendelkezik az etiópiai stabilitás biztosításának és a migrációs hullám megállításának az Unió érdekében történő elősegítéséhez szükséges tapasztalattal és kapcsolatokkal;
– távozása megszakítaná a szolgálati folyamatosságot az EKSZ által biztosított vezetés szintjén;
– nem kapott magyarázatot a hosszabbítás megtagadására;
– a kérelmét ugyanolyan felfogásban fogalmazta meg, mint mások, akik kérelmeinek szerinte helyt adtak;
– ha a kérelemnek határozattal helyt adtak volna, a küldöttségvezetői álláshelye meghosszabbítása példás pozitív diszkriminációs intézkedésnek minősült volna vele mint AD 14 besorolási fokozatú nővel szemben.
6 Az EKSZ főtitkára kinevezésre jogosult hatóságként eljárva 2017. február 1‑jei, a felperessel 2017. február 3‑án közölt határozatával (a továbbiakban: panaszt elutasító határozat) elutasította a panaszt. A kinevezésre jogosult hatóság szerint:
– az adminisztráció a szolgálati érdekhez kapcsolódó szükségletek vonatkozásában széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik; a szolgálati érdek a küldöttségek személyzetének rendszeres mobilitását kívánja meg, különösen a küldöttségvezetőket illetően; előreláthatóság és automatizmus nélkül sérülne a rotáció hatékonysága; az etiópiai helyzet nem minősíthető „kivételesnek”; a személyes indokok nem minősülnek eltérést engedő jogalapnak;
– a szolgálat folyamatosságát az EKSZ küldöttségvezető‑helyettessel biztosítja;
– a megtámadott határozatot az EKSZ rendszeres személyzetcserére irányuló politikája egyértelműen és tömören indokolja;
– a felperes nem bizonyította az elérni kívánt célhoz képest önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtétel fennállását;
– erre vonatkozó kötelezettség hiányában a kért hosszabbítás szempontjából nem vehető figyelembe a felperes neme, mivel a hosszabbítás csak szolgálati érdekkel indokolható.
Az eljárás és a felek kérelmei
7 A Törvényszék Hivatalához 2017. május 15‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
8 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (első tanács) az eljárás szóbeli szakaszának a megnyitásáról határozott.
9 A Törvényszék a 2018. május 15‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait.
10 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– állapítsa meg, hogy a kereset elfogadható és megalapozott;
– semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot;
– kötelezze az EKSZ‑t, hogy fizessen meg a felperesnek elsődlegesen 250 000 euró, másodlagosan 200 000 euró, harmadlagosan 150 000 euró, 100 000 euró vagy 50 000 euró átalányösszeget az okozott nem vagyoni kár megtérítése címén;
– az EKSZ‑t kötelezze a költségek viselésére.
Az EKSZ azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A megtámadott jogi aktusról
11 Az eljárást megindító iratban a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék semmisítse meg „az [EKSZ] kinevezésre jogosult hatósága által hozott, a [felperes] által az Etiópiai Szövetségi Demokratikus Köztársaságba delegált EU‑küldöttség vezetőjeként teljesített kiküldetésének egyéves meghosszabbítását elutasító határozatát (Ares (2017) 615970 – 03/02/2017)”.
12 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes által az Ares‑adatbázisban megadott számmal azonosított jogi aktus megegyezik a panaszt elutasító határozattal.
13 Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós közszolgálati jogra vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a közigazgatási panasz és annak kifejezett vagy hallgatólagos elutasítása egy összetett eljárás szerves részét képezi, és csupán a bírósághoz fordulás egyik előfeltételét jelenti. Ilyen körülmények között a kereset, még ha formailag a panasz elutasítása ellen irányul is, a bíróság szempontjából olyannak tekintendő, mint amelyet a panasszal támadott, sérelmet okozó aktus ellen nyújtottak be (1989. január 17‑i Vainker kontra Parlament ítélet, 293/87, EU:C:1989:8, 7. és 8. pont), kivéve abban az esetben, ha a panasz elutasításának a hatálya eltér azon aktus hatályától, amellyel szemben a panaszt benyújtották (2006. október 25‑i Staboli kontra Bizottság ítélet, T‑281/04, EU:T:2006:334, 26. pont).
14 A panaszt – akár hallgatólagosan, akár kifejezetten – elutasító határozatok ugyanis csupán megerősítik azt az aktust vagy mulasztást, amelyet a panaszos kifogásol, és önmagában véve nem minősülnek megtámadható aktusnak, így az ilyen, az eredeti határozathoz képest önálló tartalommal nem bíró határozat ellen előterjesztett kérelmeket az eredeti aktussal szembeni kérelmeknek kell tekinteni. Előfordulhat, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalma alapján nem minősül a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek. Ez a helyzet áll elő, amikor a panaszt elutasító határozat a felperes helyzetét új jogi és ténybeli körülmények alapján vizsgálja felül, vagy ha az az eredeti határozatot megváltoztatja vagy kiegészíti. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktusnak minősül, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor, sőt az utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint (lásd: 2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. szeptember 15‑i Skareby kontra EKSZ ítélet, T‑585/16, EU:T:2017:613, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
15 A jelen esetben a panaszt elutasító határozat pusztán megerősíti a megtámadott határozatot, mivel nem változtatja meg annak rendelkező részét, és nem vizsgálja felül új jogi és ténybeli körülmények alapján a felperes helyzetét. Az a körülmény, hogy a felperes panasza tárgyában döntésre jogosult hatóságnak a panaszban előadott felperesi érvekre válaszul a megtámadott határozat indokolásával kapcsolatban pontosításokat kellett tennie, még nem indokolja, hogy a panasz elutasítását a felperesnek sérelmet okozó, önálló aktusnak kelljen minősíteni (lásd ebben az értelemben: 2009. december 9‑i Bizottság kontra Birkhoff ítélet, T‑377/08 P, EU:T:2009:485, 55. és 56. pont; 2013. november 14‑i Europol kontra Kalmár ítélet, T‑455/11 P, EU:T:2013:595, 41. pont).
16 Ilyen körülmények között, mivel a panaszt elutasító határozat nem rendelkezik önálló tartalommal, a megsemmisítés iránti kérelmet kizárólag a megtámadott határozat ellen irányuló kérelemnek kell tekinteni, amely határozat jogszerűségét azonban a panaszt elutasító határozatban található indokokra tekintettel kell megvizsgálni (2017. december 13‑i HQ kontra CPVO ítélet, T‑592/16, nem tették közzé, EU:T:2017:897, 21. pont).
A megsemmisítés iránti kérelmekről
17 Megsemmisítés iránti kérelme alátámasztásául a felperes három jogalapot terjeszt elő, amelyek közül az elsőt a szolgálati érdek és a szolgálat folyamatosságának megsértésére, a másodikat az átláthatósági kötelezettség megsértésére, a harmadikat pedig az egyenlő bánásmód megsértésére alapítja.
A szolgálati érdek és a szolgálat folyamatosságának megsértésére alapított első jogalap
18 Az első jogalap két részből áll: a szolgálati érdekre, illetve a szolgálat folyamatosságára vonatkozó részből.
– A szolgálati érdekre vonatkozó első rész
19 Az első részben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat ellentmond a szolgálati érdeknek, amely szerinte azt kívánná meg, hogy helyt adjanak az általa benyújtott hosszabbítási kérelemnek.
20 Álláspontja alátámasztására négy érvet hoz fel.
21 Először is úgy érvel, hogy nem kellett volna zavart okozni a küldöttség működésében, amely az irányítása alatt magas teljesítmény‑ és motiváltsági szintet nyújtott.
22 Ezt követően előadja, hogy Etiópiában teljes mértékben működőképes küldöttséget kell fenntartani az Unió által az országnak nyújtott támogatások, valamint az Unió számára a helyi, illetve regionális destabilizáció lehetőségéből adódó, új migrációs válság veszélyét is magában hordozó kockázatok miatt.
23 A felperes továbbá úgy véli, hogy tökéletesen megfelel az adott tisztség követelményeinek: rendelkezik diplomáciai téren, különösen fejlesztési támogatás terén szerzett tapasztalattal; az érintett országra és régióra vonatkozó ismeretekkel; a helyi hatóságokkal kötött, bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolatokkal; a jól értesült hálózatokba való beépülésének köszönhető, kiváltságos információkkal.
24 Végül kiemeli, hogy a kért hosszabbítás megtagadása a közpénzek hanyag kezeléseként fogható fel, és ezt az érvet több tagállam európaiintegráció‑ellenes, szélsőjobboldali pártja is a maga javára használhatja fel.
25 Az EKSZ vitatja ezen érveket.
26 E tekintetben úgy tűnik, hogy a jelen esetben a felperes a rá vonatkozó határozatot az EKSZ személyzeti mobilitási politikája keretében értelmezi, amely főszabály szerint a személyzet minden tagjának négyévenkénti rotációját foglalja magában – ez a politika pedig a következő jogi aktusokon alapul:
– a személyzeti szabályzat X. mellékletének 2. cikke, amely szerint a harmadik országba kinevezett tisztviselőket „mobilitási eljárásnak” nevezett egyedi eljárással bizonyos időszakonként áthelyezi;
– az EKSZ szervezetének és működésének a megállapításáról szóló, 2010. július 26‑i 2010/427/EU tanácsi határozat (HL 2010. L 201., 30. o.) 6. cikkének (10) bekezdése, amely szerint „a főképviselő megállapítja a mobilitási szabályokat annak biztosítása érdekében, hogy az EKSZ személyzetének tagjai nagy fokú mobilitással rendelkezzenek”;
– az „EU Delegations’ guide” (uniós küldöttségi útmutató), amely úgy rendelkezik, hogy a küldöttségben való alkalmazás általában négy évre szól, és a személyzet kérhet hosszabbítást vagy idő előtti távozást, ilyen eltérés azonban csak szolgálati érdekre tekintettel, kellően indokolt, kivételes esetben engedélyezhető.
27 E rotációs gyakorlattal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek abban a tekintetben, hogy szervezeti egységeiket speciális feladataiknak megfelelően alakítják ki, valamint a rendelkezésükre álló személyi állományt ennek megfelelően osztják be, azzal a feltétellel, hogy a beosztás a szolgálat érdekében és az állások egyenértékűségének tiszteletben tartásával történik (lásd ebben az értelemben: 1988. március 23‑i Hecq kontra Bizottság ítélet, 19/87, EU:C:1998:165, 6. pont; 2017. október 19‑i Bernaldo de Quiros kontra Bizottság ítélet, T‑649/16, nem tették közzé, EU:T:2017:736, 22. pont).
28 A kereset ügyében eljáró Törvényszéknek a szervezeti egységek kialakítására vonatkozó döntésekkel kapcsolatos bírósági felülvizsgálat során azt kell megvizsgálnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság észszerű határok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörét nem nyilvánvalóan helytelenül használta‑e (lásd ebben az értelemben: 2000. december 12‑i Dejaiffe kontra OHIM ítélet, T‑223/99, EU:T:2000:292, 53. pont; 2004. szeptember 21‑i Soubies kontra Bizottság ítélet, T‑325/02, EU:T:2004:271, 50. pont).
29 A felperesnek a nyilvánvaló hiba fennállásának bizonyításához olyan bizonyítékokat kell előterjesztenie, amelyek hiteltelenítik az adminisztráció által megfogalmazott megállapításokat (lásd ebben az értelemben: 2013. április 24‑i Demeneix kontra Bizottság ítélet, F‑96/12, EU:F:2013:52, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 A jelen ügyben úgy tűnik, hogy ez a követelmény nem teljesült, mivel a felperes a szolgálati érdekre vonatkozó saját elképzelését ismertette, és nem cáfolta meggyőzően az EKSZ által tett megállapításokat, illetve nem sikerült azok hitelességét megkérdőjeleznie.
31 Így az első érvet illetően az EKSZ nyilvánvaló értékelési hiba nélkül állapíthatta meg, hogy a küldöttség a – többek között vezetői képességei alapján – kinevezett, új küldöttségvezető irányítása alatt továbbra is megfelelően működne.
32 A második érvet illetően az EKSZ nyilvánvaló értékelési hiba nélkül állapíthatta meg, hogy az érintett országban, illetve régióban felmerülő nehézségek jellegüket vagy erősségüket illetően nem különböznek a máshol jelentkező problémáktól, és ez nem jelenti akadályát a rotáció alkalmazásának, mivel egy másik diplomata – akit az ilyen típusú küldöttségi munka ellátáshoz szükséges tapasztalat és tudás alapján választanak ki – ugyanilyen hatékonyan tudja kezelni ezeket a nehézségeket.
33 A harmadik érvet illetően az EKSZ nyilvánvaló értékelési hiba nélkül állapíthatta meg, hogy a felperes által hangsúlyozott erősségekkel minden, több éve szolgálatban lévő küldöttségvezetőnek szükségszerűen rendelkeznie kell, és ha a kért hosszabításnak ezen az alapon helyt adnának, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válna a rotáció alkalmazása ezen a felelősségi szinten.
34 Az utolsó érvet illetően az EKSZ nyilvánvaló értékelési hiba nélkül állapíthatta meg, hogy a szervezeten, és elsősorban az érintett küldöttségen belüli rendszeres mobilitás a közpénzekkel való észszerű gazdálkodást és az Unióról alkotott kép erősítését szolgálja, mivel a tagállamok e téren követett gyakorlatához igazodik.
35 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – ahogyan ezt az EKSZ jelzi – a személyzeti mobilitás a diplomáciai szolgálatok megszervezésének állandósult elve, a célja pedig a diplomaták túl hosszú tartózkodásából eredő, az akkreditált ország hatóságaival, szervezeteivel és befolyásos köreivel fennálló túlzott közelségének elkerülése.
36 Minthogy ezek a magyarázatok elfogadhatók, meg kell állapítani, hogy a felperes által az első jogalap első részében előadott érvekre tekintettel az EKSZ által kialakított értékelés nem tartalmaz nyilvánvaló hibát, következésképpen ezt az első részt el kell utasítani.
– A szolgálat folyamatosságára vonatkozó második rész
37 A felperes szerint a szolgálat folyamatossága azt kívánja, hogy engedélyezzék számára a kért hosszabbítást, mivel a küldöttségen belüli, jelzett távozások destabilizálhatják a küldöttség működését, amelynek szilárd tartópillére eddig a küldöttségvezető személye volt.
38 Az EKSZ vitatja ezt az álláspontot.
39 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szolgálati érdek megköveteli, hogy ne szakadjon meg a szolgálat folyamatossága (lásd ebben az értelemben: 2017. november 23‑i PF kontra Bizottság ítélet, T‑617/16, nem tették közzé, EU:T:2017:829, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és a felülvizsgálatnak az esetleges olyan nyilvánvaló hibák fennállására is ki kell terjednie, amelyek hiteltelenítik a kinevezésre jogosult hatóság által tett megállapításokat (lásd a fenti 28. és 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
40 A jelen ügyben a felperes hangsúlyozza, hogy a 2017‑es rotációs időszakban rajta kívül másik öt, fontos posztot ellátó személy is távozik, így egyrészt az EKSZ személyzetéből az asszisztense, az igazgatási vezető és a politikai részleg vezetője, másrészt pedig a Nemzetközi Együttműködés és Fejlesztés Főigazgatóságától az együttműködésért felelős vezető, valamint a vidékfejlesztési és élelmezésbiztonsági részleg vezetője.
41 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a személyi állomány lecserélődése a mobilitási politika szerves részét képezi, és önmagában véve még nem kérdőjelezi meg a szolgálat folyamatosságát, mivel azt a távozó, a maradó és az érkező személyi állomány közötti egyeztetés biztosítja, az utóbbit pedig az adott álláshelytípushoz szükséges ismeretek és tapasztalat alapján választják ki.
42 A felperes által felhozott érv nem cáfolja az EKSZ megállapításainak hitelességét, mivel az EKSZ nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül állapíthatta meg, hogy a jelen esetben ezen egyeztetés keretében a folyamatosságot először is azáltal biztosítják, hogy a már két éve ott lévő és még két évig maradó küldöttségvezető‑helyettes a posztján marad, másodszor hogy megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező új vezető érkezik a politikai részleg élére, harmadszor pedig hogy a küldöttségvezetői posztot felvették a 2017‑es rotációs időszakban betöltendő álláshelyek listájára, és így ez az álláshely átmenetileg sem marad betöltetlen.
43 Az EKSZ ugyanígy azt is nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül állapíthatta meg, hogy a középtávú folyamatosság biztosítása érdekében 2017‑ben ki kell nevezni az új küldöttségvezetőt, hogy ezáltal a kollektívának az új vezetés irányítása alatt lehetősége legyen felmérni a közelgő választások folytán az országban kialakuló fejleményeket.
44 A fentiekből az következik, hogy mivel nem állapítható meg nyilvánvaló mérlegelési hiba, a szolgálat folyamatosságára vonatkozó részt el kell utasítani, és így az első jogalapot is – mivel az azt alkotó mindkét rész elutasításra került – teljes egészében el kell utasítani.
Az átláthatósági kötelezettség megsértésére alapított második jogalap
45 A felperes előadja, hogy nem tartották be az átláthatósági szabályokat, mivel nem kapott valódi magyarázatot azon a szóban közölt állításon kívül, miszerint a mobilitási politika alól nem tehető kivétel – márpedig szerinte ez az állítás egyébként is téves, hiszen más esetekben engedtek kivételt.
46 E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségét veti fel (lásd: 2017. március 1‑jei Silvan kontra Bizottság ítélet, T‑698/15 P, nem tették közzé, EU:T:2017:131, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. július 19‑i Parlament kontra Meyrl ítélet, T‑699/16 P, nem tették közzé, EU:T:2017:524, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 A személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírt, az EUMSZ 296. cikk megfogalmazását átvevő indokolási kötelezettség célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2017. január 17‑i LP kontra Europol ítélet, T‑719/15 P, nem tették közzé, EU:T:2017:7, 17. pont).
48 A jelen esetben az EKSZ a megtámadott határozatban kifejtette, hogy a hosszabbítás megtagadása a küldöttségvezetők rendszeres rotációján alapult, mivel általánosan követett gyakorlat az az egyértelmű mobilitási politika, hogy az álláshelyeket legfeljebb négy évig töltik be.
49 A panaszt elutasító határozat megismételte és tovább részletezte ezt az indokolást, a felperes által felhozott érveket tehát – amint az a fenti 6. pontból is következik – alaposan megvizsgálták.
50 Ezen túlmenően az indokolás téves jellegére alapított jogalap egybemosódik az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogalappal, amelyről a későbbiekben lesz szó.
51 A fentiekből az következik, hogy a második jogalapot mint szintén megalapozatlant el kell utasítani.
Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik jogalap
52 A harmadik jogalap három részre osztható.
– A felperest ért, faji alapon történő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó első rész
53 Az első részben a felperes előadja, hogy a kérelme elutasítása antiszemita jellegű hátrányos megkülönböztetésen alapul.
54 Ezen állítások általánosságától függetlenül emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése szerinti szabálya elfogadhatatlanság terhe mellett megköveteli, hogy a bíróság előtt felhozott kifogást már a pert megelőző eljárásban felhozzák annak érdekében, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megismerhesse az érintett által a megtámadott határozattal szemben megfogalmazott kritikákat (lásd: 2013. október 25‑i Bizottság kontra Moschonaki ítélet, T‑476/11 P, EU:T:2013:557, 71. és 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 A felperes a jelen esetben a panaszában nem tett említést antiszemita jellegű indokok gyanújáról. Egyébiránt nem állította, hogy a panaszt követően olyan körülmények merültek volna fel, amelyek vele szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés gyanúját vetik fel.
56 Következésképpen a harmadik jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
– A más küldöttségvezetők hosszabbítására vonatkozó második rész
57 A második részben a felperes úgy ítéli meg, hogy az EKSZ azzal, hogy elutasította a hosszabbítási kérelmét, ugyanakkor hasonló helyzetben lévő más küldöttségvezetők számára engedélyezte a hosszabbítást, megsértette az egyenlő bánásmód elvét.
58 E tekintetben emlékezetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód biztosításának kötelezettsége az uniós jog egyik alapelve, amely jelenleg az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikkében jut kifejezésre (lásd: 2010. szeptember 14‑i Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ez az elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy eltérő helyzeteket ne kezeljenek ugyanolyan módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2010. szeptember 14‑i Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 Ezt az elvet nem sérti, ha az eltérő bánásmódot objektív és észszerű szempontok alapján igazolják, és ezek a különbségek arányban állnak a kérdéses megkülönböztetéssel elérni kívánt céllal (lásd ebben az értelemben: 2004. március 16‑i Afari kontra EKB ítélet, T‑11/03, EU:T:2004:77, 65. pont; 2007. január 23‑i Chassagne kontra Bizottság ítélet, F‑43/05, EU:F:2007:14, 91. pont).
61 Az EKSZ érvelésében hangsúlyozza, hogy a hosszabbításra vonatkozó döntések a szolgálati érdeken alapulnak, az egyenlő bánásmód elve pedig nehezen alkalmazható rájuk, mert az országok közötti különbségek megnehezítik az összehasonlítást.
62 E tekintetben rá kell mutatni, hogy a kérdéses elv általános hatályú elv, amely akkor alkalmazható a kinevezésre jogosult hatóság által a személyzeti szabályzat alapján hozott jogi aktusokra, ha az egyes helyzetek összehasonlíthatók egymással (lásd ebben az értelemben: 2006. október 19‑i Buendia Sierra kontra Bizottság ítélet, T‑311/04, EU:T:2006:329, 130. pont).
63 Az elv alkalmazásának önmagában véve nem képezi akadályát az a tény, hogy a hosszabbítási kérelmek tárgyában hozott döntések a szolgálati érdeken alapulnak, mivel a szolgálati érdek a tisztviselők közötti eltérő bánásmód igazolására alkalmas, objektív és észszerű szempontok között szerepel (lásd ebben az értelemben: 2006. október 19‑i De Smedt kontra Bizottság ítélet, F‑59/05, EU:F:2006:105, 76. pont).
64 A felek által előterjesztett beadványokból és a tárgyaláson elhangzott vitákból kitűnik, hogy ha nem is könnyű, de nem lehetetlen összehasonlítani egymással a hosszabbítási kérelmekre adott válaszokat, mivel maga az EKSZ is tesz ilyen összehasonlítást a panaszt elutasító határozatban, amikor azt próbálja kidomborítani, hogy a felperes által említett küldöttségvezetők helyzete miben tér el a felperesétől.
65 Így a panaszt elutasító határozat a felperes által megfogalmazott érveket négy olyan kérelem kapcsán is vizsgálja, amelyet annak ellenére kedvezően bíráltak el, hogy az érintett személyek a nyugdíjkorhatár és az akkreditált országra jellemző politikai instabilitás szempontjából a felpereséhez hasonló helyzetben voltak.
66 Ezt az érvet azon ítélkezési gyakorlat alapján kell megvizsgálni, amely szerint az adminisztrációt a szolgálati érdekre tekintettel hozandó intézkedések tekintetében széles mérlegelési jogkör illeti meg, az uniós bíróságnak pedig a felülvizsgálat során azt kell vizsgálnia, hogy nem történt‑e önkényes megkülönböztetés, illetve nyilvánvaló mérlegelési hiba (2010. február 25‑i Pleijte kontra Bizottság ítélet, F‑91/08, EU:F:2010:13, 58. pont).
67 A felek közötti vitából látható, hogy a felperes által hivatkozott iratok között két olyan kérelem is van, amely arra a rotációs időszakra vonatkozik, amelyben a felperes előterjesztette a hosszabbítási kérelmét, azaz a 2017‑es időszakra.
68 Az egyik esetben az EKSZ szerint azért engedélyezték a hosszabbítást, hogy egy olyan diplomatát tartsanak meg az állásában a külföldi megbízatás szokásos ideje alatt, azaz négy éven át, akinek a beosztását eredetileg csak három évre engedélyezték, és akinél egy „nehéz” országban való megbízatásról volt szó. Az EKSZ ebben az ügyben az adott személy szolgálati idejét összhangba kívánta hozni azzal a szolgálati gyakorlattal, miszerint a beosztás legfeljebb négy évre szól. Az EKSZ szerint ez a helyzet eltér a felperesétől, mivel a felperes a küldöttségvezetői álláshelyre már eleve négy évre szóló beosztást kapott.
69 A másik esetben az EKSZ szerint a döntést az indokolta, hogy a küldöttségvezetőnek azért kellett a helyén maradnia, hogy az irányítása alatt álló kollektíva követni tudja az akkreditált országban esedékes választások megtartásával kapcsolatos fejleményeket.
70 A felperes előadja, hogy abban az országban is választásokat tartottak, ahova őt osztották be, és ezért hasonló indokok alapján az ő kérelmének is helyt kellett volna adni.
71 Az EKSZ szerint a két helyzet azonban nem hasonlítható össze, mert a határozatokban figyelembe vett választásokat a küldöttségvezető esetleges távozásához viszonyítva nem ugyanabban az időpontban tartották. Abban az országban, amely esetében a hosszabbítást engedélyezték, a választásokra a rotációs időszak előtt került sor, ami miatt a később bekövetkező fejlemények vizsgálata szempontjából célszerű volt a küldöttségvezetőt álláshelyén tartani. A felperes alkalmazási helye szerinti országban más volt a helyzet, ott a választásokat a küldöttségvezető távozása után tartották, ami miatt ajánlatosabb volt az azonnali váltás, hogy a kollektíva az új vezetés irányítása alatt nyomon tudja követni a folyamat egészét.
72 A felperes beadványaiban még két olyan esetet elemez, amelyben szerinte az egyenlő bánásmódot sértve engedélyezték a hosszabbítást.
73 E tekintetben rá kell mutatni, hogy a kérdéses esetek korábbi rotációs időszakokra vonatkoztak, és ezért ha nem is lehetetlen, de kevésbé közvetlen az összehasonlítás, mivel idővel változhatnak a prioritások és a korlátok.
74 Az EKSZ szerint az egyik esetben azért engedélyezték a hosszabbítást, mert – a felperes célzásával ellentétben – a küldöttségen nem volt küldöttségvezető‑helyettes. A másik esetben azért adták meg a hosszabbítást, mert el akarták kerülni, hogy a küldöttségvezető távozása egybeessen a politikairészleg‑vezető távozásával, ez ugyanis azért nem tűnt kívánatosnak, mert a küldöttséget kis létszámú csoport alkotta, amelynél a folyamatosságot nem lehetett a maradó tagokkal biztosítani.
75 A hosszabbításra vonatkozó határozatot a két eset közül egyikben sem, és a fentebb vizsgált esetekben sem azért hozták, hogy az érintett személy számára lehetővé tegyék azt, hogy a pályafutását azon az álláshelyen fejezze be, ahova be volt osztva – éppen ellenkezőleg, a határozat a szolgálati érdekre tekintettel lefolytatott, arra irányuló értékelésen alapult, hogy az érintett személy megtartása vagy az új vezetés érkezése jár‑e nagyobb előnnyel.
76 A Törvényszék szerint a panaszt elutasító határozatban az ügyek közötti eltérő bánásmód indokolásául előadott ezen megállapítások hihetőnek tűnnek, a felperes pedig nem fogalmazott meg olyan állítást, amely arra engedne következtetni, hogy önkényes hátrányos megkülönböztetés vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba történhetett.
77 Azzal kapcsolatban, hogy milyen jelentőséget lehet tulajdonítani az olyan, személyes jellegű megállapításoknak, mint hogy az illető egy adott helyen kívánja befejezni a pályafutását, emlékeztetni kell arra, hogy a határozatoknak a szolgálati érdeken kell alapulniuk, és az ilyen megállapítások – még ha azokat a hatóság figyelembe is veheti – nem kerekedhetnek felül a szolgálati érdeket tekintve fontosabbnak minősülő egyéb szempontokon.
78 A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik jogalap második részét el kell utasítani.
– A nőkkel szemben hozandó intézkedésekre vonatkozó harmadik rész
79 A harmadik részben a felperes úgy gondolja, hogy a kérelmének helyt kellett volna adni a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján, amely szerinte magában foglalja azt, hogy a nőknek az uniós közszolgálat vezetői pozícióiban tapasztalható alulreprezentáltságát ellensúlyozó intézkedéseket hozzanak.
80 Az EKSZ vitatja ezt az álláspontot.
81 A személyzeti szabályzat 1d. cikkének (2) bekezdése szerint a munkavégzés során a férfiak és a nők közötti teljes egyenlőség a személyzeti szabályzat valamennyi aspektusának végrehajtása során figyelembe veendő, lényegi elemnek minősül.
82 Ugyanezen rendelkezés értelmében az egyenlő bánásmód elve nem akadályozza az uniós intézményeket abban, hogy konkrét előnyöket nyújtó intézkedéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el annak érdekében, hogy az alulreprezentált nem számára a szakmai tevékenység folytatását megkönnyítsék, vagy a szakmai előmenetelükben őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy ellensúlyozzák.
83 A személyzeti szabályzat 1d. cikkének (3) bekezdése alapján az intézmények kinevezésre jogosult hatóságai megállapodás útján és a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően, a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó területeken meghatározzák a nők és a férfiak esélyegyenlőségének elősegítésére irányuló intézkedéseket és eljárásokat, valamint elfogadják a megfelelő rendelkezéseket, különösen az olyan de facto egyenlőtlenségek orvoslása érdekében, amelyek e területeken a nők esélyeit gátolják.
84 E rendelkezésekből először is az következik, hogy a férfiak és a nők közötti egyenlőség a személyzeti szabályzat végrehajtása szempontjából „lényegi” elemnek minősül, másodszor hogy ezt a dimenziót e végrehajtás „valamennyi” aspektusánál figyelembe kell venni, harmadszor hogy az intézmények intézkedéseket fogadhatnak el a nők egyes funkciókban való alulreprezentáltságának ellensúlyozására, negyedszer pedig hogy megállapodás útján olyan intézkedéseket kell megállapítaniuk, amelyekkel a nők esélyeit érintő egyenlőtlenségek orvosolhatók.
85 Az EKSZ szerint a küldöttségvezetői álláshelyre való beosztás meghosszabbítására vonatkozó határozatoknál nem lehet figyelembe venni a nemet, mivel ilyen határozatok kizárólag a szolgálati érdekre alapíthatók.
86 Ezt az álláspontot a panaszt elutasító határozat is megerősíti, amelyben az EKSZ előadja, hogy „mivel a küldöttségi személyi állomány megbízatásának meghosszabbítása csak szolgálati érdekkel indokolható, az érintett neme az álláshelyre való beosztás meghosszabbíthatósága szempontjából nem vehető figyelembe”.
87 Az EKSZ a Törvényszék által a tárgyalás előtt írásban feltett kérdésekre adott válaszában is megerősítette ezt, amikor egyrészt hangsúlyozta, hogy „az EKSZ‑en belül nem kapcsolódik egymáshoz az esélyegyenlőségi politika és a mobilitási politika”, másrészt pedig hogy „az ilyen [hosszabbítási] kérelem a mobilitási politika, és nem […] a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőségre irányuló politika keretei közé tartozik”.
88 A tárgyaláson az EKSZ képviselője ehhez hasonlóan előadta, hogy „a mobilitási politika elkülönül az esélyegyenlőségi politikától”. Az EKSZ a tárgyalást követő pervezető intézkedések kapcsán feltett kérdésekre adott válaszában azt is kifejtette, hogy „a hosszabbítási kérelmeket minden egyedi esetben a kérelmező nemétől függetlenül, a szolgálati érdek alapján kell elbírálni”.
89 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a személyzeti szabályzat megalkotója a szóban forgó rendelkezések elfogadásával kinyilvánította arra irányuló szándékát, hogy a nemek közötti egyenlőséget, és különösen a nők egyes funkciókban történő reprezentáltságát „lényegi” elemnek minősíti a személyzeti szabályzat „valamennyi” aspektusának végrehajtása során.
90 E szándék nem talált visszhangra az EKSZ által képviselt álláspontban, a közigazgatási és bírósági eljárások során kibocsátott nyilatkozataiban ugyanis ezzel ellentétesen azt közölte, hogy a maga részéről a nemre vonatkozó megállapításokat a szolgálati érdektől függetlennek tartja.
91 Az EKSZ azt állítja, hogy jelenleg semmilyen rendelkezés nem kötelezi őt arra, hogy a nők egyes funkciókban való alulreprezentáltságát ellensúlyozza, mivel ilyen rendelkezések kizárólag a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján fogadhatók el, amely még nem került végrehajtásra.
92 Ebben az összefüggésben azt a kérdést kell eldönteni, hogy az intézmények az általuk ily módon elfogadandó intézkedések meghozataláig kizárhatják‑e – ahogyan ezt az EKSZ állítja – a személyzeti szabályzat végrehajtására irányuló határozatok köréből a nemre, és különösen a nők egyes funkciókban való reprezentáltságára vonatkozó megfontolásokat.
93 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (2) bekezdésében a személyzeti szabályzat megalkotója nem csupán azt közölte, hogy az intézmények intézkedéseket fogadnak el. Azt is kimondta, hogy – bár ennek kinyilvánításához nem fűzött határidőt vagy feltételt, illetve nem tette bizonyos intézkedések meghozatalától függővé – hogy a nemek közötti egyenlőség a személyzeti szabályzat „valamennyi” aspektusának végrehajtása során figyelembe veendő, „lényegi” elemnek minősül.
94 Ebből az következik, hogy az EKSZ megsértette a személyzeti szabályzat felperes által hivatkozott rendelkezéseit azáltal, hogy a felperes által benyújtott hosszabbítási kérelemre vonatkozó határozat meghozatalához kapcsolódó megfontolások köréből kizárta a nemek közötti egyenlőség szempontját, pedig azt a személyzeti szabályzat megalkotója lényegi elemnek minősítette.
95 Tekintettel arra, hogy nemre vonatkozó megfontolásoknak a panaszt elutasító határozatból való kizárása ellentétes azzal, hogy a személyzeti szabályzat megalkotója azokat lényegi elemnek minősítette, ez a hiba nyilvánvalónak minősíthető.
96 Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban a közigazgatási határozat hibás volta miatti megsemmisítése nem indokolt, amennyiben ez a hiba nem gyakorolt döntő befolyást a határozat tartalmára (lásd ebben az értelemben: 2015. június 9‑i Navarro kontra Bizottság ítélet, T‑556/14 P, EU:T:2015:368, 26. pont).
97 A jelen esetben a megtámadott határozat rendelkező része másképp hangozhatott volna, ha nem zárták volna ki már eleve az EKSZ értékeléséből a nemek közötti egyenlőség szempontját, holott a szervezeti egységek kialakítására vonatkozó határozatoknak illeszkedniük kell a személyzeti szabályzat által létrehozott jogi keretek közé.
98 Következésképpen a harmadik jogalap harmadik részének helyt kell adni, és meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot.
A kártalanítás iránti kérelem
99 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze az EKSZ‑t, hogy fizessen meg a felperesnek elsődlegesen 250 000 euró, másodlagosan 200 000 euró, harmadlagosan 150 000 euró, 100 000 euró vagy 50 000 euró átalányösszeget az okozott nem vagyoni kár megtérítése címén.
100 Az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését, és a Törvényszék számára – adott esetben további információk nélkül is – a keresetről való döntést. A jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél szövege tartalmazza – legalább összefoglaló jelleggel, de koherens és érthető módon – a kereset alapjául szolgáló lényeges jogi és ténybeli elemeket. Konkrétan az uniós intézmény által okozott állítólagos károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek lehetővé teszik azon magatartás meghatározását, amelyet a felperes az intézménnyel szemben kifogásol, tartalmaznia kell azokat az indokokat, amelyek alapján a felperes úgy véli, hogy okozati összefüggés van e magatartás és az őt állítólagosan ért kár között, valamint tartalmaznia kell a kár jellegét és mértékét (lásd: 2004. január 16‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, T‑369/03 R, EU:T:2004:9, 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
101 Meg kell azonban állapítani, hogy az állított kár meghatározása, valamint az állított jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggés tekintetében a keresetlevél nem tesz eleget az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában foglalt feltételeknek.
102 A felperes ugyanis nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná a kár fennállását, meghatározná a kár mértékét, illetve bizonyítaná az okozati összefüggés fennállását.
103 Ennélfogva a jelen kártérítés iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A költségekről
104 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
105 A jelen esetben az EKSZ‑t, mivel lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Külügyi Szolgálatnak (EKSZ) a Chantal Hebberecht által az Európai Unió etiópiai küldöttségvezetői álláshelyére való beosztásának egy évre szóló meghosszabbítása iránt benyújtott kérelmét elutasító, 2016. június 30‑i határozatát megsemmisíti.
2) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék az EKSZ‑t kötelezi a költségek viselésére.
Pelikánová | Nihoul | Svenningsen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. november 27‑i nyilvános ülésen.
Aláírások