A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2019. május 22.(*)
„Állami támogatások – A spanyol hatóságok által egy hivatásos labdarúgóklub javára nyújtott támogatás – Az önkormányzat és a labdarúgóklub közötti eredeti megállapodás szerinti telekátruházás elmaradásának kompenzálására irányuló egyezség – A labdarúgóklubnak nyújtott túlzott összegű kompenzáció – A támogatást a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Előny”
A T‑791/16. sz. ügyben,
a Real Madrid Club de Fútbol (székhelye: Madrid [Spanyolország], képviselik: J. Pérez‑Bustamante Köster és F. Löwhagen ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: P.‑J. Loewenthal, G. Luengo és P. Němečková, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Spanyolország által a Real Madrid CF javára nyújtott SA.33754 (2013/C) (ex 2013/NN) számú állami támogatásról szóló, 2016. július 4‑i (EU) 2016/2393 bizottsági határozat (HL 2016. L 358., 3. o.) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök (előadó), J. Schwarcz és C. Iliopoulos bírák,
hivatalvezető: I. Dragan tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. szeptember 5‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1991. december 20‑án az Ayuntamiento de Madrid (madridi önkormányzat, Spanyolország), az ezen önkormányzathoz tartozó Gerencia Municipal de Urbanismo (városfejlesztési osztály) és a felperes, a Real Madrid Club de Fútbol, a madridi Santiago Bernabéu stadion átalakításáról szóló megállapodást (a továbbiakban: 1991. évi megállapodás) kötött.
2 1996. november 29‑én a felperes és a Comunidad autonoma de Madrid (madridi autonóm közösség) ingatlancseréről szóló megállapodást (a továbbiakban: 1996. évi megállapodás) kötött.
3 1998. május 29‑én a felperes és a madridi önkormányzat az 1996. évi megállapodásban rögzített csereügylet végrehajtására irányuló megállapodást (a továbbiakban: 1998. évi végrehajtási megállapodás) kötött. Az 1998. évi végrehajtási megállapodás előirányozta, hogy a felperes bizonyos területeket átruház ezen önkormányzatra, és ennek ellenében az önkormányzat a felperessel szembeni szerződéses kötelezettségeinek megfelelő értékű területeket, vagyis megközelítőleg 13,5 millió euró értékű telkeket ruház át a felperesre. A megállapodás szerint ezen önkormányzat a Julián Camarillo Sur területen található telkeket (33‑as és 34‑es telek), valamint madridi Las Tablasban található B‑32‑es telket (a továbbiakban: B‑32‑es telek) ruházza át. E csere céljára ugyanezen önkormányzat műszaki szolgálatai ez utóbbi telek értékét 595 194 euróra becsülték.
4 2011. július 29‑én a felperes és a madridi önkormányzat az 1991. évi megállapodással, valamint az 1996. évi megállapodás és az 1998. évi végrehajtási megállapodás tárgyát képező ingatlancserével kapcsolatban köztük fennálló jogvita rendezésére irányuló megállapodást (a továbbiakban: 2011. évi vitarendezési megállapodás) írt alá. E megállapodás értelmében a felek elismerték a B‑32‑es telek felperesre történő átruházásának a jelenlegi helyzetben fennálló jogi lehetetlenségét. Mivel az említett önkormányzat úgy ítélte meg, hogy az 1998. évi végrehajtási megállapodásban előírt kötelezettségeinek teljesítése lehetetlen, úgy határozott, hogy kompenzációt nyújt a felperesnek oly módon, hogy az említett telek 2011‑ben fennálló értékének megfelelő összeget fizet ki számára. Egy 2011‑es jelentésben a madridi önkormányzat műszaki szolgálatai ezt az értéket 22 693 054,44 euróra becsülték. A felek megállapodtak, hogy a kompenzációt e telek átruházása helyett más telkek felperesre történő átruházása formájában valósítják meg. Ez utóbbi telkeket egy 3600 négyzetméteres telek, különböző, összesen 7966 négyzetmétert kitevő területek és egy 3035 négyzetméteres terület alkotta, amelyek összértékét 19 972 348,96 euróra becsülték. A felek megállapodtak továbbá egymással szembeni tartozásainak beszámításában. Ennek eredményeként a felperes ezen önkormányzattal szemben 8,04 euró összegű nettó követeléssel rendelkezett.
5 2011 szeptemberében a madridi önkormányzat és a felperes között létrejött településfejlesztési megállapodás értelmében ez utóbbi vállalta, hogy visszaad bizonyos ingatlanokat. Az ügylet keretében az említett önkormányzat és a madridi autonóm közösség módosította Madrid általános településrendezési tervét (a továbbiakban: PGOU).
6 Miután az Európai Bizottságot 2011‑ben tájékoztatták az előnyös ingatlanátruházás formájában a felperesnek nyújtott feltételezett állami támogatások fennállásáról, a Bizottság 2011. december 20‑án felszólította a Spanyol Királyságot, hogy tegyen észrevételeket ezekre az információkra vonatkozóan. E tagállam 2011. december 23‑án és 2012. február 20‑án válaszolt a Bizottság kérdésére, ezt követően a Bizottság 2012. április 2‑án újabb kérdést tett fel, amelyre a tagállam 2012. június 18‑án válaszolt.
7 2013. december 18‑i levelével a Bizottság értesítette a Spanyol Királyságot az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról. A Bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a felperesnek a madridi önkormányzat által a 2011. évi vitarendezési megállapodás alapján nyújtott kompenzáció az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében a felperes részére nyújtott állami támogatásnak minősül. A Bizottság felkérte a Spanyol Királyságot és az érdekelt feleket, hogy szolgáljanak releváns információkkal arról, hogy a B‑32‑es teleknek a felperesre történő, az 1998. évi végrehajtási megállapodás szerinti átruházása jogilag valóban lehetetlen volt‑e a madridi önkormányzat számára, valamint ennek a spanyol jog szerinti lehetséges következményeiről. A Bizottság ezenkívül észrevételeket kért a 2011. évi vitarendezési megállapodással, valamint a fenti 5. pontban említett településfejlesztési megállapodással érintett földterületek értékével kapcsolatban. A Spanyol Királyság 2014. január 16‑án benyújtotta az eljárás megindításáról szóló, e határozattal kapcsolatos észrevételeit.
8 A Spanyolország által a Real Madrid CF javára nyújtott SA.33754 (2013/C) (ex 2013/NN) számú állami támogatásról szóló, 2016. július 4‑i (EU) 2016/2393 határozatában (HL 2016. L 358., 3. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság e határozat 1. cikke értelmében megállapította, hogy a 18 418 054,44 euró összegű állami támogatás, amelyet a Spanyol Királyság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megsértésével 2011. július 29‑én jogellenesen nyújtott a felperes javára, nem egyeztethető össze a belső piaccal.
9 A megtámadott határozatban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy egy piacgazdasági szereplő a madridi önkormányzatéhoz hasonló helyzetben nem kötötte volna meg a 2011. évi vitarendezési megállapodást. A Bizottság szerint elsősorban a 2011‑ben azzal kapcsolatban uralkodó jogi bizonytalanságot illetően, hogy ezen önkormányzat kötelezhető‑e a felperes részére kompenzáció nyújtására a B‑32‑es telek 1998. évi végrehajtási megállapodás szerinti átruházásának elmulasztásáért, egy piacgazdasági szereplő a madridi önkormányzatéval azonos helyzetben a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt jogi szakvéleményt kért volna annak megállapítása céljából, hogy a mulasztásért milyen valószínűséggel vonható felelősségre. A Bizottság megállapította, hogy a madridi önkormányzat ezt nem tette meg. A Bizottság szerint másodsorban az ezen önkormányzatéval azonos helyzetben egy piacgazdasági szereplő nem vállalta volna, hogy a megállapodás keretében 22 693 054,44 eurót fizet a felperesnek, mivel ez az összeg messze meghaladja az említett telek átruházásának elmulasztásával járó jogi felelősség maximális mértékét.
10 A Bizottság a megtámadott határozatban megvizsgálta a területekre vonatkozóan a madridi önkormányzat műszaki szolgálatai által végzett értékelést, a spanyol pénzügyminisztérium egy 2011. évi jelentésében szereplő értékelést, a felperes által közölt, egy ingatlan‑tanácsadó irodától megrendelt jelentésben szereplő értékelést (a továbbiakban: ingatlan‑tanácsadó iroda jelentése), valamint a Bizottság által egy ingatlan‑értékbecslő irodától megrendelt jelentésben (a továbbiakban: ingatlan‑értékbecslő iroda jelentése) szereplő értékelést. A Bizottság többek között úgy vélte, hogy ez utóbbi jelentés részletes és körültekintő összehasonlítást tartalmaz, és a B‑32‑es telek 2011‑ben fennálló, e jelentésben 4 275 000 euróban megállapított értékét fogadta el.
Az eljárás és a felek kérelmei
11 A Törvényszék Hivatalához 2016. november 14‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet, amelyben azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a jelen keresetet nyilvánítsa elfogadhatónak;
– teljes egészében semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
12 A Törvényszék Hivatalához 2017. március 2‑án benyújtott ellenkérelmében a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
13 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2017. április 25‑én benyújtotta válaszát, a Bizottság pedig 2017. június 6‑án benyújtotta viszonválaszát.
14 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez és felkérte őket, hogy azokra írásban válaszoljanak. A felek az előírt határidőn belül válaszoltak ezekre a kérdésekre.
15 A Törvényszék a 2018. szeptember 5‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.
A jogkérdésről
A tanúkihallgatás és iratközlés iránti kérelmekről
16 Keresetlevelében a felperes az eljárási szabályzat 85. és 88. cikkére, valamint 91. cikkének d) pontjára hivatkozással az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentése szerzőinek kihallgatását kérte annak érdekében, hogy e személyek észrevételeket tehessenek a B‑32‑es telek értékelésének Bizottság által használt módszerére és a felperes véleménye szerint az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében elkövetett hibákra vonatkozóan. A felperes az említett szabályzat 89. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva az ezen ingatlan‑értékbecslő irodával kötött szerződés másolatának a Bizottság általi közlésére irányuló kérelmet is előterjesztett.
17 A Bizottság véleménye szerint a kért kihallgatás nem szükséges, mivel részletesen megindokolta, hogy milyen okokból utasította el az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében szereplő értékbecslést, amely jelentés teljes változatának egy másolatát a keresetlevélhez csatolták, és amely teljeskörűen tükrözi a jelentés szerzőinek elemzését és következtetéseit. Az iratközlés iránti kérelmet illetően a Bizottság az ellenkérelemhez csatolta az ingatlan‑értékbecslő irodával kötött szerződés nem bizalmas változatát.
18 A felperes által megfogalmazott, tanúkihallgatás iránti kérelmet illetően emlékeztetni kell arra, hogy egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről (lásd: 2016. június 28‑i Portugal Telecom kontra Bizottság ítélet, T‑208/13, EU:T:2016:368, 280. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ha a Törvényszék az eljárásnak mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli szakaszában előadott kérelmek, jogalapok és érvek alapján, valamint a benyújtott dokumentumokra tekintettel érdemben határozni tud, a felperes által tanú kihallgatása iránt előterjesztett indítványt anélkül el kell utasítani, hogy a Törvényszéknek konkrét indokolással alá kellene támasztania a további bizonyítékok felkutatásának feleslegességével kapcsolatos mérlegelését (lásd: 2016. június 28‑i Portugal Telecom kontra Bizottság ítélet, T‑208/13, EU:T:2016:368, 285. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
20 A jelen ügyben elegendő megjegyezni, hogy az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésének másolatát a keresetlevél mellékletében közölték, és e jelentés a szerzői elemzésének és következtetéseinek megértéséhez szükséges minden információt tartalmaz. Ráadásul a megtámadott határozat (47) és (54) preambulumbekezdésében a Bizottság felidézte a felperesnek az említett jelentés következtetéseire alapított érveit. Az említett határozat (64) preambulumbekezdésében a Bizottság megjelölte e jelentés eredményeit, valamint azt, hogy e jelentés mennyiben különbözik az 1998. évi végrehajtási megállapodás céljából elfogadott értékbecslésektől. E határozat (66) preambulumbekezdésében a Bizottság emlékeztetett az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében a B‑32‑es telek értékeléséhez alkalmazott, a felperes által megjelölt módszerre. Ugyanezen határozat (107) és (110) preambulumbekezdésében a Bizottság felidézte az említett jelentésben elfogadott értékbecslést, illetve módszert. A Bizottság egyébiránt részletesen megindokolta, hogy milyen okokból utasította el az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében szereplő értékbecslést. A felperes által előterjesztett, tanúkihallgatás iránti kérelemnek tehát nem szükséges helyt adni.
21 A felperes által előterjesztett, iratközlés iránti kérelmet illetően elegendő megjegyezni, hogy a Bizottság az ellenkérelem mellékleteként közölte az ingatlan‑értékbecslő irodával kötött szerződés nem bizalmas változatát. Az említett kérelemről tehát már nem kell határozni.
Az ügy érdeméről
22 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság elsősorban megállapította, hogy egy piacgazdasági szereplő a madridi önkormányzatéval azonos helyzetben a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt jogi szakvéleményt kért volna, és hogy ilyen szakvélemény hiányában az említett önkormányzat nem fogadhatta volna el, hogy a B‑32‑es telek átruházásra vonatkozó kötelezettség nemteljesítéséért felelősnek tekintsék.
23 Másodsorban, a nyújtott támogatás fennállásának és összegének megállapítása érdekében a Bizottság abból a feltételezésből indult ki, hogy a madridi önkormányzatnak a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásáért való felelősségét teljes mértékben megállapították, és ezen egyetlen telek értékét vizsgálta meg, amely megalapozta az említett önkormányzat részéről a felperes felé fennálló tartozásának a 2011. évi vitarendezési megállapodásban történő elismerését.
24 Keresete alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap keretében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a felperesnek nyújtott előny fennállását. A második jogalap keretében a felperes az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértését összekapcsolva azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor határozatát egy bizonyító erővel nem rendelkező szakértői véleményre alapozta és indokolás nélkül elutasította a B‑32‑es telekre vonatkozó további értékbecsléseket. A harmadik jogalap keretében a felperes az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének, valamint az indokolási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére hivatkozik, és azzal érvel, hogy a megtámadott határozat ellentmondásokat tartalmaz a felperesnek nyújtott kompenzáció értékének meghatározását illetően.
25 Az első jogalapon belül a felperes három kifogást hoz fel. Az első kifogással azt rója a Bizottság terhére, hogy a piacgazdasági szereplő elvén alapuló feltételt tévesen helyettesítette a külső jogi szakvéleményre vonatkozó formális vizsgálattal. A második kifogással azt állítja, hogy a Bizottságnak kellett volna bizonyítania, hogy a madridi önkormányzat nem volt köteles a szerződéses kötelezettségei nemteljesítésével okozott kár megtérítésére, valamint, hogy a Bizottság nem helyesen állapította meg ezen önkormányzat felelősségének maximális mértékét. A harmadik kifogással a felperes előadja, hogy a B‑32‑es teleknek a 2011. évi vitarendezési megállapodásban rögzített értéke jóval alacsonyabb az említett önkormányzat pénzügyi kötelezettségénél, amely az önkormányzatot mentesíthetné az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítéséből eredő felelőssége alól.
26 Az első jogalap első és második kifogásával a felperes lényegében azon indokok tekintetben kifogásolja a megtámadott határozatot, amelyek szerint tévesen állapították meg a madridi önkormányzatnak a B‑32‑es telek átruházásának elmulasztásáért való felelősségét, figyelemmel különösen az e felelősséget megállapító külső szakértői vélemény hiányára. Ezenkívül a felperes az első jogalap harmadik kifogásával és az első és a harmadik jogalappal vitatja az állami támogatás fennállását és összegének értékelését.
27 A Törvényszék először az első jogalap első és második kifogását fogja elemezni, majd együtt megvizsgálja e jogalap harmadik kifogását és a második jogalapot, és végül a harmadik jogalapot.
Az első jogalap első és második kifogásáról
28 A felperes szerint egyrészről a Bizottság nem helyettesítheti a piacgazdasági szereplő elvén alapuló feltételt a külső jogi szakvéleményre vonatkozó formális vizsgálattal, amely szerint ilyen szakvélemény hiányában a feltételezett piacgazdasági szereplőnek hasonló helyzetben nem kellett volna vállalnia a teljes jogi felelősséget valamely szerződéses kötelezettség nemteljesítéséért.
29 A madridi önkormányzat a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt kézhez kapott egy, a jogi szolgálatai által készített jogi szakvéleményt, és nem terhelte arra vonatkozó kötelezettség, hogy az említett megállapodás megkötése előtt külső szakvéleményt vegyen igénybe.
30 A felperes ezenkívül vitatja a Bizottság azon érvét, amely szerint a madridi önkormányzat nem volt köteles a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötésére azelőtt, hogy bíróság ilyen kötelezettséget megállapított volna. A felperes különösen az 1988. szeptember 27‑i Asteris és társai ítélet (106/87–120/87, EU:C:1988:457) Bizottság általi értelmezését vitatja.
31 Másrészről a felperes azt állítja, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás fennállásának bizonyítása érdekében a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a madridi önkormányzat nem volt köteles megtéríteni a szerződéses kötelezettségei nemteljesítésével okozott kárt. A Bizottság ezenkívül nem helyesen határozta meg az említett önkormányzat felelősségének maximális mértékét. Ezzel együtt nem állt fenn jogi bizonytalanság ezen önkormányzatnak az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítéséért fennálló felelősségét illetően. A spanyol jog szerint ezen önkormányzat csak két esetben mentesülhetett volna a B‑32‑es telek átruházásának elmulasztásáért való minden felelősség alól, tudniillik, ha az említett végrehajtási megállapodás semmis lett volna, mivel eredetileg is lehetetlen átruházási kötelezettséget állapít meg, vagy ha az átruházási kötelezettség eredetileg érvényes lett volna, azonban esedékessé válása előtt olyan akadály merült volna fel, amely alkalmas lett volna arra, hogy a szóban forgó önkormányzatot mentesítse a kötelezettsége teljesítése alól. Márpedig a jelen ügyben az e két esettel kapcsolatos feltételek nem teljesülnek.
32 A Bizottság vitatja a felperes érvelését.
33 E tekintetben előzetesen meg kell jegyezni, elsősorban, hogy a felperes az első jogalap első kifogásának alátámasztására válaszában a szelektivitás kritériumának állítólagos alkalmazására vonatkozó érvre hivatkozott. A Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a felperes pontosította, hogy ezt az érvet nem a szelektivitás hiányára alapított jogalapként kell értelmezni, hanem csupán a gazdasági előny hiányának kifejezéseként a piacgazdasági szereplő elvén alapuló feltétel elemzése keretében. Nem kell tehát határozni az intézkedés szelektív jellegének hiányára alapított érv elfogadhatóságának a Bizottság által felvetett kérdéséről.
34 Másodsorban, amint azt a Törvényszék megjegyezte, a Bizottság a jelen ügyben a támogatás fennállásának és összegének megállapítása érdekében abból a feltételezésből indult ki, hogy teljes mértékben megállapították a madridi önkormányzatnak a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásáért való felelősségét. Ezzel a Bizottság nem alkalmazott más értékelést, mint az említett önkormányzat és a felperes, akik a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése révén – a felperes felé fennálló, az említett telek értékének megfelelő tartozás elismerésével – szintén úgy ítélték meg, hogy ezen önkormányzatnak kell viselnie a teljes felelősséget az említett telek átruházásának elmaradásáért.
35 Attól függetlenül, hogy az első jogalap első és második kifogása végső soron nem hatástalan‑e, mivel arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék a madridi önkormányzat felelősségének fennállását és terjedelmét, amelyet a Bizottság ezen önkormányzathoz és a felpereshez hasonlóan elfogadott, megjegyzendő, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozta, hogy egy piacgazdasági szereplő a madridi önkormányzatéval azonos helyzetben a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt jogi szakvéleményt kért volna.
36 Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerint, ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
37 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor, e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor, a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer, az intézkedésnek torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd: 2018. március 6‑i Bizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank ítélet, C‑579/16 P, EU:C:2018:159, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 A szintén állandó ítélkezési gyakorlat szerint a „támogatás” fogalma általánosabb, mint a „szubvencióé”, mivel nemcsak az olyan pozitív juttatásokat foglalja magában, mint maguk a szubvenciók, hanem azon állami beavatkozásokat is, amelyek különbözőféleképpen könnyítenek azokon a terheken, amelyek általában a vállalkozás költségvetését terhelik, és amelyek ezért – anélkül, hogy a szó szoros értelmében szubvenciónak minősülnének – ugyanolyan természetűek, és azzal azonos hatásúak (lásd: 2003. május 8‑i Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság ítélet, C‑328/99 és C‑399/00, EU:C:2003:252, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. december 21‑i Bizottság kontra Aer Lingus és Ryanair Designated Activity ítélet, C‑164/15 P és C‑165/15 P, EU:C:2016:990, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdéséből következik, hogy az állami támogatás fogalma olyan objektív fogalom, amely különösen attól a kérdéstől függ, hogy valamely állami intézkedés előnyt biztosít‑e, vagy sem, egy vállalkozás vagy bizonyos vállalkozások számára.
40 Így annak megállapítása érdekében, hogy valamely állami intézkedés támogatásnak minősül‑e, különösen azt kell meghatározni, hogy a kedvezményezett vállalkozás részesül‑e olyan gazdasági előnyökben, amelyeket szokásos piaci feltételek mellett nem kapott volna meg (1996. július 11‑i SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 60. pont; 1999. április 29‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑342/96, EU:C:1999:210, 41. pont; lásd szintén: 2014. június 12‑i Sarc kontra Bizottság ítélet, T‑488/11, nem tették közzé, EU:T:2014:497, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az időközben állandósult ítélkezési gyakorlat szerint ugyanígy az áruk vagy szolgáltatások kedvező feltételekkel történő rendelkezésre bocsátása az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülhet (lásd: 1996. július 11‑i SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. július 1‑jei ThyssenKrupp Acciai Speciali Terni kontra Bizottság ítélet, T‑62/08, EU:T:2010:268, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. február 28‑i Land Burgenland kontra Bizottság ítélet, T‑268/08 és T‑281/08, EU:T:2012:90, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 A piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazása abban áll, hogy összevetik az állami hatóságok magatartását egy összehasonlítható méretű magánjogi gazdasági szereplő ugyanazon körülmények között tanúsított magatartásával. Abban az esetben, ha az állam valójában csak úgy jár el, mint ahogyan eljárna minden magánjogi gazdasági szereplő, amely szokásos piaci feltételek mellett tevékenykedik (lásd ebben az értelemben: 2015. október 1‑jei Electrabel és Dunamenti Erőmű kontra Bizottság ítélet, C‑357/14 P, EU:C:2015:642, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem létezik az állami beavatkozáshoz kapcsolódó előny, mivel a kedvezményezett jogalany főszabály szerint ugyanezen kedvezményekhez juthatott volna a piac egyszerű működéséből eredően (lásd: 2014. április 30‑i Tisza Erőmű kontra Bizottság ítélet, T‑468/08, nem tették közzé, EU:T:2014:235, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd szintén ebben az értelemben: 2012. február 28‑i Land Burgenland kontra Bizottság ítélet, T‑268/08 és T‑281/08, EU:T:2012:90, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a felperes részesül‑e olyan előnyökben, amelyeket szokásos piaci feltételek mellett nem kapott volna meg.
43 Pontosabban, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdésében helytállóan megjegyezte, a piacgazdasági szereplő elve alkalmazásának keretében azt kell meghatározni, hogy a 2011. évi vitarendezési megállapodás gazdasági előnyben részesítette‑e a felperest.
44 Ami azt illeti, hogy egyrészről a Bizottság a piacgazdasági szereplő elvén alapuló feltételt a külső jogi szakvéleményre vonatkozó formális vizsgálattal helyettesítette‑e, és másrészről, hogy nem állt‑e fenn a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötésére vonatkozó kötelezettség azelőtt, hogy bíróság ilyen kötelezettséget megállapított volna (lásd a fenti 30. pontot), hasznos felidézni, hogy mit állapított meg a Bizottság a megtámadott határozatban a madridi önkormányzatnak a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásából eredő felelősségére vonatkozó jogi szakvélemény hiányát illetően.
45 A megtámadott határozat (93) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy a 2011‑ben azzal kapcsolatban uralkodó jogi bizonytalanságot illetően, hogy a madridi önkormányzat kötelezhető‑e a felperes részére kompenzáció nyújtására a B‑32‑es telek átruházásának elmulasztásáért, egy piacgazdasági szereplő a madridi önkormányzatéval azonos helyzetben a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt jogi szakvéleményt kért volna, és a Bizottság hangsúlyozta, hogy a madridi önkormányzat ezt nem tette meg. A Bizottság a megtámadott határozat (94) preambulumbekezdésében hozzátette, hogy felkérte a Spanyol Királyságot, hogy nyújtson be „a[z ugyanezen] önkormányzat által a[z említett] vitarendezési megállapodás megkötése előtt kért [minden] jogi szakvéleményt”. A Bizottság a megtámadott határozat 23. lábjegyzetében jelezte, hogy a Spanyol Királyság megerősítette a „külső szakvélemény” hiányát.
46 Ily módon az említett lábjegyzeten kívül, ahol a Bizottság kifejezetten „külső” szakvéleményre hivatkozik, a megtámadott határozat különböző preambulumbekezdéseiből, vagyis a (93), (94), (105) és (108) preambulumbekezdésből az következik, hogy a Bizottság nem pontosította, hogy mit ért jogi szakvélemény alatt, és azt sem jelezte, hogy a független szervezet által készített szakvélemény hiányát kifogásolja.
47 A tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a Bizottság megerősítette, hogy ha bármilyen szakértői jelentést kézhez kapott volna, azt figyelembe vette volna.
48 Ezenkívül a felek által az eljárás írásbeli szakaszában közölt iratokból, valamint a felek által a tárgyaláson feltett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során 2016. március 2‑i levelében kifejezetten megkérdezte a Spanyol Királyságtól, hogy a madridi önkormányzat kért‑e független jogi véleményt a kötelezettségeiről és az előtte nyitva álló különböző lehetőségekről.
49 Márpedig a Spanyol Királyság 2016. március 9‑i válaszlevelében jelezte, hogy amennyiben független jogi vélemény alatt külső szakvélemény értendő, az illetékes hatóságok jelezték, hogy ilyen jellegű konzultációra nem került sor.
50 Nem került benyújtásra olyan dokumentum, amely azt bizonyította volna, hogy a Bizottság ez utóbbi levélre olyan választ adott volna, amelyben rögzíti, hogy a független jogi vélemény nem csupán külső szakvéleményt jelent.
51 Mindazonáltal, amint arra lényegében a Bizottság emlékeztet, a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága azt feltételezi, hogy egyértelműen, objektív és ellenőrizhető adatok alapján bizonyítani kell egy olyan értékelés fennállását, mint amelyhez egy magánszereplő a szóban forgó intézkedés elfogadása előtt vagy annak időpontjában hozzá tudott volna férni (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5‑i Bizottság kontra EDF ítélet, C‑124/10 P, EU:C:2012:318, 81–83. pont; 2013. október 24‑i Land Burgenland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑214/12 P, C‑215/12 P és C‑223/12 P, EU:C:2013:682, 57. és 58. pont).
52 A Bizottság kérdésére való válaszadáshoz a Spanyol Királyság hivatkozhatott volna bármely jogi elemzésre, amelyet a madridi önkormányzat a fenti 51. pontban megjelölt körülmények között készíttetett volna.
53 A jelen ügyben a felperes a tárgyaláson azt állította, hogy a madridi önkormányzat a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt két műszaki szakértői véleményt kapott a saját önkormányzati szolgálataitól. A szakértői véleményt alátámasztja az említett megállapodás indokolása, mivel ez az indokolás megismétli az említett önkormányzat erre vonatkozó következtetéseit.
54 Márpedig meg kell állapítani egyrészről, hogy sem a Bizottság, sem a Törvényszék előtti eljárásban nem közölték az önkormányzati szolgálatok szakértői jelentéseit, amelyeket a madridi önkormányzat állítólag kézhez kapott. A számos kapcsolatfelvétel ellenére, amelyekre a Spanyol Királyság és a Bizottság között a közigazgatási eljárás során sor kerülhetett, valamint az említett önkormányzatnak felkínált, az ezen eljárásban való részvételre vonatkozó lehetőségek ellenére az említett önkormányzatnak a B‑32‑es telek átruházás elmulasztásával kapcsolatos jogi felelősségére vonatkozóan a Bizottsággal semmilyen jogi elemzést nem közöltek.
55 Másrészről, bár a 2011. évi vitarendezési megállapodás indokolása valóban tartalmaz néhány ténybeli jellegű információt a B‑32‑es telekre alkalmazandó szabályozásról és az e telek átruházására vonatkozó, a madridi önkormányzatot terhelő kötelezettségről, ez az indokolás nem tekinthető az ezen önkormányzatot az említett telek átruházásának elmulasztásáért terhelő felelősség elismeréséhez vezető okokra vonatkozó valódi jogi elemzésnek. Nem rögzítik részletesen többek között az e telekre alkalmazandó szabályozásnak az 1991. évi megállapodástól a 2011. évi vitarendezési megállapodásig történő alakulását. Nem elemzik továbbá, hogy ki és mely okokból felelős a szóban forgó telek átruházásának elmaradásáért. Ezzel szemben csupán megállapítják, amint azt a Bizottság megjegyzi, hogy a szóban forgó telek átruházása nem lehetséges, és hangsúlyozzák a felek jó szándékát arra vonatkozóan, hogy megállapodást érjenek el egy olyan helyzetben, amikor egyikük felelőssége sem egyértelmű.
56 Ami a felperes részéről a Bizottság azon állítólagos érvének vitatását illeti, amely szerint a madridi önkormányzat nem volt köteles a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötésére azelőtt, hogy bíróság ilyen kötelezettséget megállapított volna, elegendő megjegyezni, hogy ez az állítás ténybelileg megalapozatlan, mivel a megtámadott határozatban a Bizottság egyetlen ponton sem tekintete úgy, hogy az említett vitarendezési megállapodás megkötésére vonatkozó kötelezettségnek bírósági határozatból kellett volna következnie.
57 Hozzá kell tenni, hogy az 1988. szeptember 27‑i Asteris és társai ítélet (106/87–120/87, EU:C:1988:457) alapjául szolgáló üggyel ellentétben, ahol a nemzeti hatóságokat bírósági határozattal megállapított jogellenességből eredő kár megtérítésére kötelezték, a jelen ügyben a madridi önkormányzat felelősségét bírósági úton nem állapították meg, és a felperesnek nyújtott kompenzáció a 2011. évi vitarendezési megállapodásból ered, amelynek célja a felek közötti vita rendezése, és amelynek értelmében kizárólag az említett önkormányzat viseli a B‑32‑es telek átruházásának elmulasztásáért való felelősséget.
58 A Bizottság nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdésében megállapította, hogy egy körültekintő piacgazdasági szereplő ugyanezzel a helyzettel szembesülve a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése és a B‑32‑es telek 1998. évi végrehajtási megállapodás szerinti átruházásának elmulasztásáért való teljes körű jogi felelősségvállalás előtt jogi szakvéleményt kért volna,
59 Ez a következtetés még inkább indokolt, ha figyelembe vesszük a B‑32‑es telekre az 1998. évi végrehajtási megállapodástól a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötéséig alkalmazandó jogi keretet, valamint a településfejlesztésre vonatkozó, a madridi autonóm közösség és a madridi önkormányzat között megosztott hatásköröket, továbbá a felperesnek az e jogi keretre vonatkozó ismereteit.
60 E tekintetben érdemes megjegyezni, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy a B‑32‑es telekre alkalmazandó jogi szabályozás az 1996. évi megállapodástól a 2011. évi vitarendezési megállapodásig nem könnyítette meg annak átruházását.
61 A megtámadott határozatban figyelembe vett és a felperes által nem vitatott tényállás szerint, amikor a felperes és a madridi autonóm közösség aláírta az 1996. évi megállapodást, az az átruházandó telkek és jogok későbbi meghatározásáról rendelkezett, és a felek az ügylet értékét 27 millió euróban rögzítették. Az 1998. évi végrehajtási megállapodás aláírásakor megállapodtak többek között arról, hogy a B‑32‑es telek átruházásra kerül a felperesre, és e telek értékét a madridi önkormányzat műszaki szolgálatai 595 194 euróra becsülték. Figyelembe vették azt a tényt, hogy a területre vonatkozóan csak településrendezésre került sor, fejlesztésre még nem, valamint azt, hogy építési tevékenység még nem kezdődött meg.
62 A megtámadott határozatban szintén figyelembe vett és szintén nem vitatott tényeknek megfelelően az 1998‑as évben a madridi önkormányzat nem ruházta át a B‑32‑es telket a felperesre, mivel ezen önkormányzat még nem rendelkezett a telek tulajdonjogával. Az 1998. évi végrehajtási megállapodás előírta, hogy az átruházás végrehajtására hét nappal azután kerüljön sor, hogy a spanyol ingatlan‑nyilvántartásban ezen önkormányzatot bejegyezték e telek tulajdonosaként. A madridi önkormányzat 2000. július 28‑án az említett telek tulajdonosává vált, az ingatlan‑nyilvántartásba azonban csak 2003. február 11‑én jegyezték be. A telket nem ruházták át. Az 1995. július 28‑i helyi településfejlesztési terv szerint a telek általános sportcélú hasznosítás besorolással rendelkezett, és az ezen önkormányzat és a madridi autonóm közösség által 1997. április 17‑én jóváhagyott PGOU‑ban is szerepelt.
63 A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Ley 9/2001, de 17 de julio 2001, del Suelo de la Comunidad de Madrid (a madridi autonóm közösség földterületeiről szóló 2001. július 17‑i 9/2001. sz. törvény) szerint valamennyi földterületet, létesítményt, építményt és épületet minősítésének, besorolásának, illetve jogállásának megfelelően kell hasznosítani, a PGOU 7.7.2. cikkének a) pontja pedig a sportcélú hasznosításra kijelölt területeket köztulajdonban álló telekként határozza meg. E törvény hatályban volt, amikor a madridi önkormányzatot 2003‑ban bejegyezték a B‑32‑es telek tulajdonosaként. Ugyanezen törvény rögzíti, hogy az általános sportcélú hasznosításra kijelölt földterületnek köztulajdonban kell állnia és az ilyen földterület nem ruházható át, mivel a földterület köztulajdon jellege kizárja az elidegenítést.
64 A felperes nem vitatja, hogy az 1998. évi végrehajtási megállapodás megkötésekor a B‑32‑es telek a PGOU szerint általános sportcélú hasznosításra volt kijelölve. Szintén nem vitatott, hogy 2003‑ban, amikor a madridi önkormányzatnak eleget kellett volna tennie átruházási kötelezettségének, az említett telek önkormányzati tulajdonban állt és elidegeníthetetlen volt.
65 Fontos megjegyezni, hogy a felperes tehát az 1998. évi végrehajtási megállapodás megkötésekor tudta, hogy a madridi önkormányzat nem tulajdonosa a B‑32‑es teleknek, hogy e telek egy sajátos kategóriába, az általános sportcélú hasznosításra rendelt ingatlanok kategóriájába tartozik, valamint, hogy mielőtt a telek felperesre történő átruházására sor kerülhetne, legalább az szükséges, hogy az említett önkormányzat e telket megszerezze és azt az ingatlan‑nyilvántartásba bejegyezzék.
66 A felperes azt sem vitatta, hogy az 1997. április 17‑én jóváhagyott és így az 1998. évi végrehajtási megállapodás megkötésekor alkalmazandó PGOU 7.7.2. cikkének a) pontja értelmében az „általános sportcélú hasznosításra” rendelt kategóriába tartozó telkek köztulajdonban állnak. Az említett végrehajtási megállapodás megkötésekor a felperes tehát tudta, hogy mielőtt a B‑32‑es telket átruháznák rá, azt az átruházhatóság érdekében át kell sorolni, mivel a köztulajdonban álló telkek mint olyanok a spanyol jog szerint nem átruházhatóak.
67 A megtámadott határozatból és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy a PGOU olyan dokumentum, amely nem kizárólag a madridi önkormányzat hatáskörébe, hanem a madridi autonóm közösség hatáskörébe is tartozik. Ezen önkormányzat saját kezdeményezésére nem módosíthatja a PGOU, hanem e módosítást javasolnia kell az említett autonóm közösségnek.
68 Hozzá kell tenni, hogy a B‑32‑es telekre alkalmazandó jogi keret az 1998. évi végrehajtási megállapodás megkötésének és a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötésének időpontja között megváltozott. A madridi autonóm közösség földterületeiről szóló 2001. július 17‑i 9/2001. sz. törvény kimondta, hogy valamennyi földterületet, létesítményt, építményt és épületet minősítésének, besorolásának, illetve jogállásának megfelelően kell hasznosítani.
69 A felek egyetértenek abban, hogy noha az „általános sportcélú hasznosításra” rendelt kategóriába tartozó telkek a PGOU 7.7.2. cikkének a) pontja értelmében már köztulajdonban álló telkek voltak, a madridi autonóm közösség földterületeiről szóló 2001. július 17‑i 9/2001. sz. törvény még nehezebbé tette a B‑32‑es telek átruházásának lehetőségét.
70 Fontos hozzátenni, hogy mivel sem a Spanyol Királyság, sem a madridi önkormányzat, sem a felperes nem juttatott el a Bizottsághoz az ezen önkormányzatot a B‑32‑es telek átruházásának elmulasztásáért terhelő felelősségére vonatkozó részletes jogi elemzést, a Bizottságnak nem feladata olyan átfogó mérlegelés lefolytatása, amely a szolgáltatott adatokon kívül figyelembe veszi az adott ügyben releváns minden egyéb olyan adatot, amely lehetővé teszi számára annak eldöntését, hogy a szóban forgó intézkedés a Spanyol Királyság piacgazdasági szereplői vagy közhatalmi minőségéből ered (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5‑i Bizottság kontra EDF ítélet, C‑124/10 P, EU:C:2012:318, 86. pont; 2013. október 24‑i Land Burgenland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑214/12 P, C‑215/12 P és C‑223/12 P, EU:C:2013:682, 60. pont). A Bizottságot nem terhelheti a bizonyítási teher annak bizonyítása tekintetében, hogy az említett önkormányzat nem volt köteles a szerződéses kötelezettségei nemteljesítésével okozott kár megtérítésére, továbbá az ezen önkormányzat felelősségének maximális mértékének megállapítása tekintetében.
71 A fentiekből következik, hogy az első jogalap első és második kifogását el kell utasítani.
Az első jogalap harmadik kifogásáról és a második jogalapról
72 Az első jogalap harmadik kifogásával és a második jogalappal a felperes lényegében az előny összegének értékelését, és különösen a B‑32‑es telek Bizottság által megállapított értékét vitatja.
73 A felperes azt állítja, hogy a madridi önkormányzat nem mentesülhetett az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítéséből eredő felelőssége alól, és hogy ezen önkormányzat pénzügyi kötelezettsége nem felel meg a B‑32‑es telek említett önkormányzat által megállapított árának. Az említett, felperesnek ígért telek piaci értéke e telek teljes tulajdonjoga megszerzésének értéke – a továbbértékesítésre vonatkozó bármely korlátozás nélkül.
74 Az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében szereplő értékbecslések szerint a madridi önkormányzat pénzügyi kötelezettségének maximális mértéke a felperessel való jogvita esetén, amennyiben jogilag felelős az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítéséért, 33 és 240 millió euró között alakul. A pénzügyi kötelezettség minden esetben magasabb, mint 4 275 000 euró. A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vitatta, hogy lehetséges volt a B‑32‑es telek besorolásának megváltoztatása a telek átruházhatóvá tétele érdekében.
75 A felperes hozzáteszi, hogy a madridi önkormányzat pénzügyi kötelezettsége még abban az esetben sem lenne nulla, hanem jóval meghaladná a B‑32‑es telek értékét, ha nem állapítanák meg ezen önkormányzat felelősségét a szerződés nemteljesítése miatt (az átruházás eredeti lehetetlensége vagy később bekövetkező lehetetlenülése esetén, amelynek következtében az önkormányzat mentesülne a kötelezettség alól). Az említett önkormányzat pénzügyi kötelezettségének maximális mértéke 40 millió eurónak felel meg, ha az 1998. évi végrehajtási megállapodást semmisnek tekintik, illetve 33 millió eurónak, ha a teljesítés utólagos lehetetlenülése miatt e végrehajtási megállapodás megszüntetéséről döntenek.
76 A felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság a B‑32‑es telek piaci értékének nyilvánvalóan téves becslését fogadta el, és három másik értékbecslésre támaszkodik, amelyek e telek értékét 22 és 25 millió euró közöttre teszik.
77 A felperes az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében szereplő különböző forgatókönyvek, vagyis az SE‑00, az SE‑01, az SE‑02 és az SE‑03 forgatókönyv felidézését követően azt állítja, hogy az SE‑03 forgatókönyv, amely szerint a B‑32‑es telekre a sportcélú hasznosítást 30 évig lehetővé tevő, 4 275 000 euróra értékelt földhasználati jog vonatkozik, nem rendelkezik bizonyító erővel.
78 Az SE‑03 forgatókönyv nem teszi lehetővé a B‑32‑es telek piaci értékének, csupán befektetési értékének megállapítását.
79 Egyébiránt a piaci értéknek az ingatlan‑értékbecslő iroda által elvégzett értékbecslése nyilvánvaló módszertani hibákat tartalmaz. Egyrészt csak a földhasználati jogot vették figyelembe, amelyet tévesen értékeltek. Az értékbecslés nem tartja tiszteletben az Orden Ministerial ECO/805/2003, de 27 de marzo, sobre normas de valoración de bienes inmuebles y de determinados derechos para ciertas finalidades financieras (az ingatlanok és bizonyos jogok pénzügyi célokra történő értékelésére vonatkozó szabályokról szóló 2003. március 27‑i ECO/805/2003 miniszteri rendelet) által a földhasználati jogok értékelésére vonatkozóan előírt szabályokat. A felperes által benyújtott értékbecslések szerint a földhasználati jog értéke annak időtartamától függően 23 és 24 millió euró között alakul. Másrészt az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében elfogadott beruházási terv nem tartja tiszteletben a legértékesebb és legjobb hasznosítás kritériumát, és nem alkalmas a B‑32‑es telek értékének maximalizálására.
80 Az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésén kívül rendelkezésre álló további értékelések relevanciáját nem cáfolták kellő mértékben.
81 A Bizottság vitatja a felperes érvelését.
82 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a felperes szerint a madridi önkormányzatnak az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítését követő pénzügyi kötelezettsége minden esetben – akár megállapítják a felelősségét e tekintetben, akár nem – meghaladja a B‑32‑es telek piaci értékét. Ezért nem szükséges, hogy a Törvényszék erről az értékről határozzon.
83 E tekintetben fontos megjegyezni egyrészről, hogy a madridi önkormányzat nem bizonyította, hogy a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötése előtt jogi szakvéleményt készíttetett volna annak tisztázása érdekében, hogy a spanyol jogra tekintettel ki viseli a felelősséget a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásáért. Másrészről az említett vitarendezési megállapodásban a felperes és az említett önkormányzat e teleknek az ezen önkormányzat műszaki szolgálatai által becsült értékére támaszkodott annak érdekében, hogy a felperest kompenzálják e telek 1998. évi végrehajtási megállapodásnak megfelelő átruházásnak lehetetlensége miatt.
84 E körülmények között – tekintet nélkül arra, hogy a Bizottság korábban arra a következtetésre juthatott, hogy egy körültekintő piacgazdasági szereplő olyan körülmények között, mint amelyek a jelen ügyben fennálltak, jogi szakvélemény nélkül nem kötötte volna meg a 2011. évi vitarendezési megállapodást – az előny fennállásának és összegének értékelését illetően nem róható ezen intézmény terhére, hogy érdeklődött a B‑32‑es telek értéke iránt, miután elfogadta azt az előfeltevést, hogy fennáll a madridi önkormányzat felelőssége.
85 Ennek rögzítését követően érdemes felidézni, hogy az állami befektetői magatartás magánbefektetői magatartással történő összehasonlításának alapját nem szükségképpen a többé‑kevésbé rövid távú megtérülés céljából tőkét kihelyező hagyományos befektető magatartása képezi. E magatartásnak legalább az olyan, strukturális, globális vagy ágazati politikát folytató magánholding vagy magánvállalkozás‑csoport magatartásának kell lennie, amelyet hosszabb távú jövedelmezőségi kilátások vezérelnek (1991. március 21‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑305/89, EU:C:1991:142, 20. pont).
86 E körülmények között a magánbefektető kritériuma alkalmazásának nem az a célja, hogy meghatározza, mi lehetett egy befektető által egy adott ágazatban vagy a gazdaság egészében elért maximális jövedelmezőség, hanem annak meghatározása, hogy az adott ügy körülményei között egy hasonló magánbefektető részéről az érintett befektetésre sor kerülhetett volna‑e. Azt kell tehát meghatározni, hogy az érintett befektetés – legalábbis hosszú távon – valamely meghatározott gazdasági észszerűségből indul‑e ki (2014. július 3‑i Spanyolország és társai kontra Bizottság ítélet, T‑319/12 és T‑321/12, nem tették közzé, EU:T:2014:604, 42. pont).
87 Ezen ítélkezési gyakorlat szerint tehát azt kell értékelni, az 1998. évi végrehajtási megállapodás feleinek eredeti szándékára, továbbá a B‑32‑es telekre az említett végrehajtási megállapodás megkötésének időpontjában, valamint a 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötésekor alkalmazandó szabályozásra figyelemmel, hogy észszerű‑e azt feltételezni, hogy egy piacgazdasági szereplő elfogadta volna a szóban forgó telek átruházásának elmaradásáért nyújtott teljes kompenzáció kifizetését, amelyet az említett telek értékének megfelelő 22 690 000 euró összegre becsültek.
88 Hozzá kell tenni, hogy ami a Törvényszék általi felülvizsgálat terjedelmét illeti, az ítélkezési gyakorlatra tekintettel, bár e felülvizsgálat főszabály szerint teljes körű azon kérdést illetően, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, a Bíróság megállapította, hogy e bírósági felülvizsgálat korlátozott, amikor a Bizottság által végzett értékelés szakmai vagy összetett jellegű (lásd: 2008. december 22‑i British Aggregates kontra Bizottság ítélet, C‑487/06 P, EU:C:2008:757, 114. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. október 28‑i Hammar Nordic Plugg kontra Bizottság ítélet, T‑253/12, nem tették közzé, EU:T:2015:811, 30. pont).
89 A Bizottság által végzett összetett gazdasági értékelések felett az uniós bíróságok által gyakorolt ellenőrzés olyan korlátozott ellenőrzést jelent, amely szükségképpen annak vizsgálatára szorítkozik, hogy tiszteletben tartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, a tényállás tárgyi szempontból pontos‑e, valamint nem követtek‑e el nyilvánvaló mérlegelési hibát, illetve hatáskörrel való visszaélést (2010. szeptember 2‑i Bizottság kontra Scott ítélet, C‑290/07 P, EU:C:2010:480, 66. pont).
90 A Bíróság már megállapította, hogy annak vizsgálata során, hogy állami támogatást képez‑e, ha az állami hatóságok valamely földterületet magánszemély részére értékesítenek, a Bizottságnak a piacgazdasági magánbefektető kritériumát kell alkalmaznia annak ellenőrzése érdekében, hogy a támogatás feltételezett kedvezményezettje által fizetett ár megfelel‑e annak az árnak, amelyet a rendes versenyfeltételek mellett eljáró magánbefektető kérhetett volna. E kritérium alkalmazása a Bizottság részéről általában összetett gazdasági értékelést feltételez (2010. szeptember 2‑i Bizottság kontra Scott ítélet, C‑290/07 P, EU:C:2010:480, 68. pont).
91 Fontos hozzátenni, hogy mivel a B‑32‑es telket nem ruházták át, a felek kompenzációról állapodtak meg, amelynek értékelése tekintetében nem került sor feltételmentes pályázati eljárásra. E körülmény szintén összetetté teheti a Bizottság feladatát (2010. szeptember 2‑i Bizottság kontra Scott ítélet, C‑290/07 P, EU:C:2010:480, 70. pont).
92 A megtámadott határozatot tehát kizárólag a B‑32‑es telek értékének megállapítása során elkövetett nyilvánvaló hiba teheti tehát jogellenessé (lásd ebben az értelemben: 2015. október 28‑i Hammar Nordic Plugg kontra Bizottság ítélet, T‑253/12, nem tették közzé, EU:T:2015:811, 34. pont).
93 A jelen ügyben a megtámadott határozatból és az ügy egyéb irataiból kitűnik, hogy a B‑32‑es telek értékének meghatározása céljából elvégzett különböző értékbecslések jelentősen eltérnek egymástól.
94 Az 1998. évi végrehajtási megállapodás céljára a B‑32‑es telek feltételezett értékét a helyi városfejlesztési osztály tisztviselői 595 194 euróban állapították meg. E tisztviselők további pontosítás nélkül jelzik, hogy ezt az értékelést „a spanyol jog által előírt értékelési módszer szerint” készítették.
95 A 2011. évi vitarendezési megállapodás céljára a madridi önkormányzat szolgálatai az ingatlan‑nyilvántartási értéket vették alapul, amely a felperes szerint olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a terület értéke, az épület értéke, az elhelyezkedés és az érintett piac. A 2011. július 27‑én közzétett jelentés szerint e szolgálatok a B‑32‑es telek értékét 22 693 054,44 euróban állapították meg. Az értékelés részleteit a megtámadott határozat (36) preambulumbekezdése tartalmazza, és azt a felek nem vitatták. A 2011. évi vitarendezési megállapodásban ezt az értéket fogadták el.
96 A 2011. évi vitarendezési megállapodás megkötését követően a spanyol gazdasági és pénzügyminisztérium alá tartozó spanyol ingatlan‑nyilvántartás állományában lévő tisztviselők, naprakésszé tették a B‑32‑es telek értékét és úgy ítélték meg, hogy az nem lehet alacsonyabb 25 776 296 eurónál. A felperes szerint az ilyen típusú naprakésszé tétel célja, hogy az ingatlan‑nyilvántartási értéket a piaci értékhez közelítsék, ez utóbbi azonban nem léphető túl. Az ingatlan‑nyilvántartási érték például valós piaci ügyletekre vonatkozó adatokon alapul. Az ingatlan‑nyilvántartási tisztviselők függetlenek a madridi önkormányzat tisztviselőitől.
97 A felperes megrendelte és benyújtotta az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentését, amely a B‑32‑es telek 1998‑ban fennálló értékét 574 000 euróban állapította meg, amely összeg tehát viszonylag kismértékben tér el az 1998. évi végrehajtási megállapodásban elfogadott értéktől. Ugyanebben a jelentésben ugyanezen teleknek a 2011‑ben fennálló piaci értékét 22 690 000 euróban állapították meg, amely körülbelül szintén megfelel a 2011. évi vitarendezési megállapodásban elfogadott értéknek. A felperes jelzi, hogy az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentése a statikus maradványértékelési módszert alkalmazta, és olyan forgatókönyvön alapul, amely a különböző egységeknek közvetlenül azt követő értékesítését feltételezte, hogy a földterületen sportinfrastruktúra létesült. E jelentés az ingatlan teljes tulajdonjogának átruházását vette figyelembe, a továbbértékesítésre vonatkozó bármely korlátozás nélkül, valamint az említett vitarendezési megállapodás kompenzációra irányuló célkitűzését.
98 Végül az ingatlan‑értékbecslő iroda Bizottság által megrendelt jelentése négy forgatókönyvet mutat be: az SE‑00 forgatókönyvet, amely szerint a terület köztulajdonban áll és nincs piaci értéke, csupán önköltségi ára, amely 3 930 000 eurót tesz ki; az SE‑01 forgatókönyvet, amely szerint a területet szociális lakások építésére szánják, és értéke 18 000 000 euróra tehető; az SE‑02 forgatókönyvet, amely szerint a terület piaci értéke az ágazatban jellemző érték 10%‑ának, azaz 12 245 000 eurónak felel meg; az SE‑03 forgatókönyvet, amely szerint a B‑32‑es telek nem átruházható, arra csupán földhasználati jog vonatkozhat, amely 30 évig tartó sportcélú hasznosítást tesz lehetővé, a későbbi továbbértékesítés kizárásával, ami 4 275 000 euró értéket eredményez.
99 A Bizottság jelezte, hogy a jelen ügyben az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében szereplő SE‑03 forgatókönyvből eredő értéket fogadta el, figyelemmel a terület besorolására, amely meghatározza annak hasznosítását és kizárja a továbbértékesítését.
100 Mindenekelőtt úgy tekintendő, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló hibát, amikor az ebből a forgatókönyvből eredő, a B‑32‑es telekre vonatkozó földhasználati jogot figyelembe vevő értéket fogadta el.
101 Nem vitatott ugyanis, hogy a B‑32‑es telek értékének meghatározásához a 2011. évi vitarendezési megállapodás időpontját kell figyelembe venni. Ez az időpont felel meg ugyanis az említett vitarendezési megállapodással elfogadott, a jelen eljárás alapjául szolgáló beszámítás és kompenzáció időpontjának.
102 Márpedig, amint az a B‑32‑es telekre az ezen időpontban alkalmazandó jogi szabályrendszerből következik, az ilyen telek köztulajdonban áll és nem átruházható, arra vonatkozóan csupán földhasználati jog biztosítható.
103 Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (123) preambulumbekezdésében helytállóan megjegyezte, a madridi önkormányzattal szembeni kompenzációs igény esetén a B‑32‑es telket a madridi önkormányzat számára képviselt értéken, tehát a földhasználati jog értékén kell figyelembe venni, amelyet nem befolyásol a földterület átruházhatóságának feltételezésével számított elméleti érték.
104 Ezt követően, a földhasználati jogot illetően a felperes azt állította, hogy e jogot nem értékelték megfelelően, és az arra vonatkozó értékbecslés nem tartja tiszteletben a Spanyolországban a földhasználati jog értékelésére vonatkozó szabályokat.
105 Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében szereplő SE‑03 forgatókönyvet fogadta el.
106 Az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében szereplő más forgatókönyvek, valamint a további értékbecslések, amelyekre a felperes hivatkozik, sokkal távolabb állnak a jelen ügy körülményeitől, mivel nem egy köztulajdonban álló telekre vonatkozó földhasználati jog értékbecslésének feltételezésén, hanem egy teljes tulajdonjoggal értékesíthető vagyontárgy értékén alapulnak.
107 A Bizottság számára az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésében szereplő SE‑03 forgatókönyv jelentette az egyetlen olyan feltételezést, amely a B‑32‑es telekre vonatkozó földhasználati jog értékének meghatározására irányult.
108 A felperes egyebekben azt állítja, hogy a Bizottság abból a téves feltételezésből indult ki, hogy a földhasználati jog nem értékesíthető.
109 A megtámadott határozat (111) preambulumbekezdésében kétségkívül szerepel, hogy a földterület besorolása meghatározza annak hasznosítását és kizárja továbbértékesítését. A Törvényszék kérdésére válaszolva a Bizottság jelezte, hogy a befektetés értékét megőrző, a földhasználati jog 30 évig történő sportcélú hasznosítását tartalmazó feltételezést részesítette előnyben.
110 Márpedig egy ilyen feltételezés ebben is a legközelebb áll ahhoz, ami 1996‑ban, a madridi önkormányzattal kötött ingatlancsere‑ügylet során felperes szándékában állt, mivel erre a cserére eredetileg azzal a céllal került sor, hogy a felperes maga hasznosítsa az említett önkormányzattól kapott területeket.
111 Végül, a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított kifogást illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság több forgatókönyv alapján készült szakértői véleményt kért és elemezte e különböző forgatókönyveket, valamint a benyújtott további értékeléseket, tehát nem pusztán elfogadta az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésének következtetéseit.
112 Ami a felperesnek az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentésének első és végleges változata közötti különbségekre alapított érvét illeti, elegendő hangsúlyozni, hogy az e két változatban az SE‑03 forgatókönyv céljára elfogadott értékek gyakorlatilag azonosak, amint azt a Bizottság helytállóan megjegyzi, tudniillik 4 270 000 euró az első jelentésben, illetve 4 275 000 euró a végleges jelentésben.
113 A fentiekből következik, hogy az első jogalap harmadik kifogását és a második jogalapot el kell utasítani mint megalapozatlant.
A harmadik jogalapról
114 A felperes előadja, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, az EUMSZ 296. cikket, az indokolási kötelezettséget, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézés elvét, mivel a Bizottság az előny fennállásának meghatározása érdekében vitatta a B‑32‑es telek értékét, ugyanakkor helyesként ismerte el a 2011. évi vitarendezési megállapodás keretében nyújtott kompenzáció alapján a felperesre átruházott többi telek értékét. Márpedig ezt az értéket ugyanazzal az értékelési módszerrel számították ki, mint amelyet a madridi önkormányzat a B‑32‑es telek esetében használt. A felperes különböző ügyekre hivatkozással azt állítja, hogy a Bizottságot terheli a bizonyítási teher az állami támogatás fennállását illetően, és nem szorítkozhat arra, hogy szelektív és elszigetelt módon értékel az ügylet részét képező bizonyos szolgáltatásokat. A felperes egyébiránt jelzi, hogy a területek értékének csökkentése ellenére köteles volt elfogadni a területek említett önkormányzat általi értékelését. A spanyol jog alapján semmilyen jogorvoslati lehetőséggel nem rendelkezett, amely lehetővé tette volna számára az értékelés vitatását a szerződésben foglalt értékelés és a piaci érték közötti különbség követelése érdekében. Ha a Bizottság megvizsgálta volna, hogy a szolgáltatások kiegyensúlyozottak voltak‑e, megállapította volna, hogy az állítólag nyújtott állami támogatás összege semmiképpen sem haladja meg a 10 931 835 eurót.
115 A Bizottság emlékeztet arra, hogy a jelen ügyben a vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgálja a madridi önkormányzat által az 1998. évi végrehajtási megállapodás nemteljesítését követően nyújtott állami támogatás lehetséges fennállását, valamint, hogy megállapítsa, egy körültekintő piacgazdasági szereplő előzetes jogi tanács nélkül elfogadta‑e volna saját teljes felelősségét, figyelemmel a számos jogi bizonytalanságra, továbbá annak ellenőrzése, hogy az említett önkormányzat által megállapított tartozás megfelel‑e azon pénzügyi kötelezettségnek, amelyet e piacgazdasági szereplő a B‑32‑es telek 2011‑ben fennálló konkrét értékéért elfogadott volna. Az eljárás megindításáról szóló határozat, valamint a megtámadott határozat egyértelmű e tekintetben. A Bizottság szerint az említett határozat indokolását annak hátterére tekintettel is kell vizsgálni, és a Bizottság nem köteles a közigazgatási eljárás során valamely érdekelt fél által felhozott valamennyi érvre válaszolni. A Bizottság azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kellőképpen megindokolta e határozatot. A Bizottság hozzáteszi, hogy a vizsgálat célja nem annak megállapítása volt, hogy a felperes a 2011. évi vitarendezési megállapodásban szereplő valamennyi kötelezettségvállalásra figyelemmel jogellenes támogatásban részesült‑e. A felperes által hivatkozott ügyek nem relevánsak, és ha a felperes a megállapodottaknál alacsonyabb értékű szolgáltatást kapott, követelhette volna a 2011. évi vitarendezési megállapodásban meghatározott értéket, amit nem tett meg.
116 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy annak értékeléséhez, hogy az előnyt szokásos piaci feltételek mellett megkaphatták volna‑e, a Bizottság köteles a vitatott művelet és annak összefüggései valamennyi releváns elemére vonatkozó teljes körű vizsgálatot lefolytatni (lásd: 2015. június 30‑i Hollandia és társai kontra Bizottság ítélet, T‑186/13, T‑190/13 és T‑193/13, nem tették közzé, EU:T:2015:447, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
117 Az is megállapítást nyert, hogy a valamely földterület állami szerv által magánszemély részére állítólag kedvezményes áron történő értékesítése formájában nyújtott támogatás értékének meghatározása tekintetében a piacgazdasági körülmények között működő magánbefektető szempontját kell alkalmazni, és a támogatás összege megegyezik a kedvezményezett által ténylegesen fizetett ár és azon ár különbségével, amelyet a kedvezményezett a privátszférába tartozó eladó részére rendes piaci feltételek mellett az adott időpontban valamely egyenértékű földterületért fizetett volna (lásd: 2015. június 30‑i Hollandia és társai kontra Bizottság ítélet, T‑186/13, T‑190/13 és T‑193/13, nem tették közzé, EU:T:2015:447, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
118 Pontosítani kell, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a megtámadott határozat jogszerűségének értékeléséhez azon információkat kell figyelembe venni, amelyekkel a Bizottság e határozat elfogadásának időpontjában rendelkezett vagy rendelkezhetett. Ezzel összefüggésben, ha kiderül, hogy a Bizottság mérlegelésének ellentmondanak, vagy azt kétségbe vonják azok az információk, amelyekről a közigazgatási eljárás során nem volt tudomása, meg kell vizsgálni azt, hogy az ilyen információkat időben megismerhette és figyelembe vehette volna‑e, és adott esetben azt, hogy a Bizottságnak rendes körülmények között figyelembe kellett‑e vennie ezeket az információkat, legalábbis mint a magánbefektető kritériumának alkalmazása szempontjából releváns adatokat (lásd: 2015. június 30‑i Hollandia és társai kontra Bizottság ítélet, T‑186/13, T‑190/13 és T‑193/13, nem tették közzé, EU:T:2015:447, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
119 A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság elismerte, hogy a madridi önkormányzat által a 2011. évi vitarendezési megállapodás keretében nyújtott kompenzációból eredő állami támogatás lehetséges fennállását vizsgálta meg.
120 Fontos megjegyezni, hogy a 2011. évi vitarendezési megállapodás szerint a felek megállapodtak abban, hogy a kompenzációt a B‑32‑es telek átruházása helyett más telkek madridi önkormányzat által a felperesre történő átruházása, valamint a felek egymással szembeni tartozásainak beszámítása formájában valósítják meg. Ennek eredményeként a felperes ezen önkormányzattal szemben 8,04 euró összegű nettó követeléssel rendelkezett.
121 A 2011. évi vitarendezési megállapodás tehát nem csak a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásából eredő tartozás elismerésére vonatkozott, hanem arra is irányult, hogy a felperest kompenzálja ezen átruházás elmaradásáért oly módon, hogy más telkeket ruháznak rá át, valamint a kölcsönös tartozások beszámítása révén.
122 Márpedig nem vitatott, hogy a B‑32‑es telek helyett átruházott telkeket a Bizottság nem értékelte. A Bizottság a 2011. évi vitarendezési megállapodásban szereplő értékeket vette át.
123 A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre válaszolva a felperes megerősítette, és a Bizottság nem vitatta, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során szóvá tette az átruházott telkek 2011. évi vitarendezési megállapodás szerinti értéke és e telkeknek az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében szereplő értéke közötti különbséget és így e telkek esetleges túlértékelését.
124 A felperes hangsúlyozta továbbá, szintén a közigazgatási eljárás során,, hogy az ingatlan‑értékbecslő iroda jelentése nem tartalmazza a 2011. évi vitarendezési megállapodás alapján átruházott telkek értékelését.
125 A Bizottság tehát azzal, hogy csupán a B‑32‑es telek értékét vizsgálta, nem vette figyelembe a vitatott művelet és annak összefüggései valamennyi releváns elemét. Így tehát nem tudott a valamennyi releváns elemre vonatkozó teljes körű vizsgálatot lefolytatni, amire pedig köteles volt, nem csupán a támogatás összege értékelésének, hanem emellett és főként a szóban forgó – teljes egészében vizsgált – intézkedésből eredő előny fennállásának alátámasztása céljából.
126 Pontosítani kell, hogy a Törvényszék által feltett kérdésekre válaszolva a Bizottság arra hivatkozott, hogy nem köteles figyelembe venni a vizsgálati eljárás tárgyát képező tényeknél későbbi tényeket, valamint a vizsgált intézkedéssel mint olyannal össze nem függő előnyöket.
127 Mindazonáltal elegendő emlékeztetni arra, hogy a 2011. évi vitarendezési megállapodás alapján átruházott telkekre vonatkozó értékbecslés szerepelt az ingatlan‑tanácsadó iroda jelentésében, amelyet a közigazgatási eljárás során közöltek a Bizottsággal. Egyébiránt a vizsgált intézkedés nem korlátozódott csupán a B‑32‑es telek átruházásának elmaradásából eredő tartozás elismerésére, hanem a madridi önkormányzat által a 2011. évi vitarendezési megállapodás keretében nyújtott kompenzációból eredő állami támogatás lehetséges fennállására is vonatkozott.
128 A Bizottság tehát nem bizonyította kellőképpen, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt nyújtott a felperesnek. Mivel a fenti 37. pontban említett együttes feltételek legalább egyike nem teljesül, a Bizottság a szóban forgó intézkedést nem minősíthette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak.
129 A fentiekből következik, hogy a harmadik jogalapot megalapozottnak kell nyilvánítani. Ennélfogva a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.
A költségekről
130 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a Spanyolország által a Real Madrid CF javára nyújtott SA.33754 (2013/C) (ex 2013/NN) állami támogatásról szóló, 2016. július 4‑i (EU) 2016/2393 bizottsági határozatot megsemmisíti.
2) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit, valamint a Real Madrid Club de Fútbol részéről felmerült költségeket.
Kanninen | Schwarcz | Iliopoulos |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. május 22‑i nyilvános ülésen.
Aláírások