MAZÁK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. február 11.¹(1)

C‑407/08. P. sz. ügy

Knauf Gips KG, korábban Gebr. Knauf Westdeutsche Gipswerke KG

kontra

az Európai Bizottság

„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – Gipszlemezek piaca – Az EK 81. cikkének megsértése – Közigazgatási eljárás – A védelemhez való jog megsértése – Iratbetekintés – A terhelő bizonyítékok közlésének megtagadása – A mentő bizonyítékok közlésének megtagadása – Egységes jogsértést megvalósító megállapodások és összehangolt magatartások – A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében foglalt 10%-os határ megsértése – Gazdasági egység”

I –    Bevezetés

1.        A Knauf Gips KG, korábban Gebrüder Knauf Gipswerke KG (a továbbiakban: fellebbező) a fellebbezésében többek között arra kéri a Bíróságot, hogy teljes egészében helyezze hatályon kívül az Elsőfokú Bíróságnak (harmadik tanács) a T‑52/03. sz. ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletét(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet). Másodlagosan a fellebbező arra kéri a Bíróságot, hogy az ügyet utalja vissza ismételt döntéshozatalra az Elsőfokú Bírósághoz, harmadlagosan pedig, hogy a vele szemben kiszabott bírságot legalább 54,51 millió euróval csökkentse.

II – Jogi háttér

2.        A Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet(3) 15. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„(2) A Bizottság határozattal 1000‑től 1 000 000 elszámolási egységig terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át, ha a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanságból:

a) megsértik a[z EK] [81.] cikk[…] (1) bekezdését vagy [az EK 82.] cikk[e]t; […]”

III – A fellebbezés háttere

A –    A megtámadott határozat

3.        2002. november 27‑én a Bizottság elfogadta az EK‑Szerződés 81. cikkének a BPB PLC, a Gebrüder Knauf Westdeutsche Gipswerke KG, a Société Lafarge SA és a Gyproc Benelux NV vállalkozásokkal szemben történő alkalmazási eljárásáról szóló 2005/471/EK határozatot (COMP/E‑1/37.152 – „Gipszlemezek”‑ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyben megállapította, hogy a BPB PLC (a továbbiakban: BPB), a Knauf‑csoport, a Société Lafarge SA (a továbbiakban: Lafarge) és a Gyproc Benelux NV (a továbbiakban: Gyproc) a gipszlemezágazatban számos megállapodásban és összehangolt magatartásban vett részt, és ezzel megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését.(4) A Bizottság véleménye szerint a BPB, a Knauf,(5) a Lafarge és a Gyproc a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdésével ellentétes, átfogó és tartós megállapodást kötött és alkalmazott, amely a következő megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősülő cselekményekben nyilvánult meg:

–        a BPB és a Knauf képviselői Londonban találkoztak 1992‑ben, és kifejezték azt a közös akaratukat, hogy stabilizálják a piacokat Németország területén (a továbbiakban: „német piac”), az Egyesült Királyság területén (a továbbiakban: „brit piac”), Franciaország területén (a továbbiakban: „francia piac”), Hollandia, Belgium és Luxemburg területén (a továbbiakban: „Benelux piac”);

–        a BPB és a Knauf 1992‑től kezdődően a német, francia, brit és Benelux gipszlemezpiacokon értékesített mennyiségekről információcsere‑rendszereket hoztak létre, amelyekhez később a Lafarge, majd a Gyproc is csatlakozott;

–        a BPB, a Knauf és a Lafarge képviselői több alkalommal kölcsönösen előre tájékoztatták egymást az egyesült királysági piacon bekövetkező áremelkedésekről;

–        a német piac sajátos alakulására való tekintettel a BPB, a Knauf, a Lafarge és a Gyproc képviselői 1996‑ban Versailles‑ban, 1997‑ben Brüsszelben és 1998‑ban Hágában találkoztak, annak érdekében, hogy maguk között felosszák, de legalábbis stabilizálják a német piacot;

–        a BPB, a Knauf és a Lafarge és a Gyproc képviselői több alkalommal is kölcsönösen előre tájékoztatták egymást, és megállapodtak egymással a német piacon 1996 és 1998 között alkalmazandó áremelésekről.(6)

4.        A megtámadott határozat 1. cikke értelmében a jogsértés időtartama a következő volt:

–        „BPB PLC: legkésőbb 1992. március 31‑től 1998. november 25‑ig;

–        Knauf: legkésőbb 1992. március 31‑től 1998. november 25‑ig;

–        Société Lafarge SA: legkésőbb 1992. augusztus 31‑től 1998. november 25‑ig;

–        Gyproc Benelux NV: legkésőbb 1996. június 6‑tól 1998. november 25‑ig.”

5.        A Bizottság úgy ítélte meg, hogy tekintetbe véve a szóban forgó magatartás természetét, annak konkrét hatását a jelentősen koncentrált és oligopol gipszlemezpiacra, és azt a tényt, hogy az az Európai Közösségen belül a négy fő piacot célozta meg, a megtámadott határozat címzettjei nagyon súlyosan megsértették a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdését. A következő pénzbírságok kiszabására került sor a következő vállalkozások esetében:

–        BPB: 138,6 millió EUR;

–        Gebrüder Knauf Westdeutsche Gipswerke KG: 85,8 millió EUR;

–        Lafarge: 249,6 millió EUR;

–        Gyproc: 4,32 millió EUR.(7)

6.        Ami a fellebbezőre kiszabott bírságot illeti, a megtámadott határozat 495−499. pontjában a Bizottság a következőket állapította meg:

„(495) Megállapításra került, hogy a Knauf [csoport] tevékenyen részt vett az e határozatban ismertetett összes versenyellenes magatartásban, és hogy [a Knauf‑csoport magas szintű képviselői], [B. és C.] személyesen közreműködtek e magatartásban.

(496) A Knauf‑csoport sajátos szerkezete miatt a határozat címzettje a Knauf Westdeutsche Gipswerke. A Bizottság nem képes a vállalkozást alkotó vállalkozáscsoport csúcsán egyetlen jogi személyt azonosítani. Következésképpen nem létezik olyan jogi személy, amelyet a vállalkozáscsoport csúcsán álló, a csoport tevékenységének összehangolásáért felelős személyként felelőssé lehetne tenni a csoportot alkotó különböző vállalkozások által elkövetett jogsértésekért.

(497) A Knauf Westdeutsche Gipswerke, melynek [B.] és [C.] [magas szintű képviselői], a vállalkozáscsoport legjelentősebb tagja. Különösen a Knauf‑csoport igazgatását végző Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑t illetően meg kell jegyezni, hogy az − legalább részben − a Knauf Westdeutsche Gipswerkétől függ mind a helyiségei, mind a személyzete tekintetében.

(498) E körülmények között, és avégből, hogy tisztán formai kérdések ne képezzék a Knauf [csoport] gipszlemez piacon tanúsított magatartására vonatkozó – a versenyszabályok alkalmazását célzó – megállapítás akadályát, a Bizottság úgy véli, hogy a Knauf Westdeutsche Gipswerke tekintendő felelősnek a Knauf [csoport] valamennyi tevékenységéért. A Knauf Westdeutsche Gipswerke annak ellenére nem kifogásolta, hogy a Bizottság kifogásközlést intézett hozzá, hogy ez világossá tette, hogy a Bizottság őt tette felelőssé a Knauf magatartásáért.

(499) A Bizottság úgy véli, hogy − a bírság kiszabásának lehetőségére tekintettel − […] az e határozat céljából figyelembe veendő üzleti forgalom a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „vállalkozás” forgalma, azaz a jelen ügyben a Knauf‑csoport tagjai által elért − a Knauf által a Bizottsággal közölt − világméretű forgalom.”(8)

7.        A Bizottság a megtámadott határozat 38. és 39. pontjában korábban szintén megjegyezte a következőket:

„(38) Az 1932‑ben alapított és a bajorországi Iphofenben (Németország) székhellyel, valamint nagy iparteleppel rendelkező Knauf több magánkézben álló társaságot foglal magába, amelyek máig a Knauf családhoz tartozó […] részvényes tulajdonában állnak. A társaság szívesen tünteti fel magát Knauf Westdeutsche Gipswerke családi vállalkozásként: »Az 1932‑ben alapított, iphofeni Gebr. Knauf Westdeutsche Gipswerke cég jelenleg nem csupán Európa egyik vezető építőanyag‑gyártója, hanem az egész világra kiterjedő tevékenységet folytató csoport, amelynek tevékenységi köre nem korlátozódik a gipszalapú anyagok gyártására. Növekedése ellenére a Knauf az Alfons és Karl Knauf családok tulajdonában álló családi vállalkozás maradt […].«

(39) A Knauf Westdeutsche Gipswerke csakugyan a Knauf‑csoport legrégebbi vállalkozása, és a csoport munkavállalóit nagy számban foglalkoztatja (több mint 1000 főt); jelenleg betéti társaság, amelynek [magas szintű képviselői B. és C.] […]. A társaság ugyanazokban a helyiségekben és ugyanazzal a személyzettel működik, mint egy másik társaság, a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG, amely szintén betéti társaság, és amelynek [magas szintű képviselői] szintén [B. és C.], és amelynek feladata a Knauf‑csoport más vállalkozásainak igazgatása. Azt is meg kell jegyezni, hogy a két betéti társaság – amellett, hogy a vezetésük megegyezik − pontosan ugyanazzal a részvényesi struktúrával rendelkezik (ugyanazon személyeknek pontosan ugyanolyan mértékű a tőkében való részesedése). A Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG csak kevés munkavállalóval rendelkezik, szintén az iphofeni telephelyen.”

B –    Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás

8.        Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. február 13‑án benyújtott és T‑52/03. sz. ügyként nyilvántartásba vett keresetlevelében a Knauf Gips KG a határozat rá vonatkozó része tekintetében a megtámadott határozat megsemmisítését vagy − másodlagosan − a megtámadott határozat által vele szemben kiszabott bírság méltányos csökkentését és a Bizottságnak az eljárási költségek viselésére történő kötelezését kérte.

9.        A Knauf Gips KG az Elsőfokú Bíróság előtt indított keresetében nyolc jogalapra hivatkozott. Első jogalapként a Knauf Gips KG előadta, hogy a megtámadott határozat sérti a védelemhez való jogát. A Knauf Gips KG többek között arra hivatkozott, hogy a megtámadott határozat olyan bizonyítékon alapult, amelyet – ez irányú kérelme ellenére − nem tettek hozzáférhetővé számára. A Knauf Gips KG második jogalapja az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésén alapult. A Knauf Gips KG harmadik jogalapjában az egységes jogsértés fogalmának megsértését állította. Negyedik jogalapjában a Knauf Gips KG úgy érvelt, hogy a megtámadott határozat a bírság felső határa tekintetében megsértette a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését. A Knauf Gips KG ötödik jogalapjában előadta, hogy a megtámadott határozat a bírság kiszabásával megsértette az EK 253. cikket, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését és az általános jogelveket. A Knauf Gips KG hatodik jogalapjában úgy érvelt, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel annak ellenére nem csökkentette a vele szemben kiszabott bírságot, hogy ugyanolyan mértékben működött együtt a Bizottsággal, mint a BPB, amelynek a bírságát 30%‑kal csökkentették. A Knauf Gips KG hetedik jogalapjában arra hivatkozott, hogy a közigazgatási eljárás túlzott hosszúsága az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke (1) bekezdésének és a gondos ügyintézés elvének megsértéséhez vezetett. A Knauf Gips KG nyolcadik és utolsó jogalapjában előadta, hogy a bírság késedelmes megfizetésekor alkalmazandó kamat meghatározása során jogi és értékelési hibát követtek el.

10.      Az Elsőfokú Bíróság 2008. július 8‑án hozott ítéletével a Knauf Gips KG keresetét elutasította. A Knauf Gips KG‑t a költségek viselésére kötelezte.

IV – Fellebbezési eljárás

11.      A fellebbező 2008. szeptember 19‑én fellebbezést nyújtott be a megtámadott ítélet ellen. A fellebbező arra kéri a Bíróságot, hogy:

–        teljes egészében helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–        másodlagosan az ügyet utalja vissza ismételt döntéshozatalra az Elsőfokú Bírósághoz;

–        harmadlagosan a megtámadott határozat 3. cikkében a fellebbezővel szemben kiszabott bírságot méltányosan, de legalább 54,51 millió euróval csökkentse;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

12.      A Bizottság arra kéri a Bíróságot, hogy:

–        teljes egészében utasítsa el a fellebbezést;

–        a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

13.      A megtámadott ítélet elleni fellebbezés három jogalapon nyugszik. Első fellebbezési jogalapként a fellebbező előadja, hogy megsértették a védelemhez való jogot. Második fellebbezési jogalapként a fellebbező előadja, hogy megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését. Harmadik fellebbezési jogalapként a fellebbező előadja, hogy megsértették a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését és az EK 81. cikket.

14.      2009. október 22‑én tárgyalást tartottak.

V –    A fellebbezés első jogalapja: a védelemhez való jog megsértése

15.      A fellebbező szerint a szabályok helytelen alkalmazásának következtében − egyrészt a terhelő iratokba való betekintés megtagadása, másrészt a mentő bizonyítékokhoz való hozzáférés megtagadása vonatkozásában − az Elsőfokú Bíróság megsértette a védelemhez való jogát.

A –    A terhelő iratokba való betekintés megtagadása

1.      A megtámadott ítélet

16.      Első fokon a Knauf Gips KG úgy érvelt, hogy a megtámadott határozat nagyrészt olyan terhelő bizonyítékokon alapul, amelyekbe – ez irányú kérelme ellenére – nem tekinthetett be.

17.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 41. pontjában megerősítette, hogy a Knauf Gips KG a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során nem tekinthetett bele a többi címzett által a kifogásközlésre adott válaszokba. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy mivel azok a dokumentumok, amelyekről a közigazgatási eljárás során nem tájékoztatták az érintett feleket, nem tekinthetők megengedhető bizonyítéknak; amennyiben a Bizottság a végső határozatban olyan dokumentumokra támaszkodott, amelyek nem képezik részét a vizsgálati iratoknak, és azokról nem tájékoztatta a felperes felet, az említett dokumentumokat ki kell zárni a bizonyítékok köréből. Azonban ha van más bizonyító dokumentum, amelyről a felek tudomással bírtak a közigazgatási eljárás során, és amely kifejezetten alátámasztja a Bizottság megállapításait, az a tény, hogy egy terhelő, az érintett személlyel nem közölt dokumentumot bizonyítékként nem fogadtak el, nem érinti a megtámadott határozatban elfogadott kifogások érvényességét. Az Elsőfokú Bíróság ezért úgy vélte, hogy az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, ha a dokumentumot – amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés megállapítása során támaszkodott – az érintett vállalkozással szemben terhelő bizonyítékként nem vették volna figyelembe.(9)

18.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 49. pontjában megjegyezte, hogy a Knauf Gips KG néhány kivétellel mindössze felsorolta a megtámadott határozat azon részeit, amelyekben megemlítették azokat a dokumentumokat, amelyekbe a betekintést megtagadták. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az ilyen felsorolás elégtelen a nem hozzáférhető terhelő bizonyítékok vonatkozásában a Knauf Gips KG‑t az állandó ítélkezési gyakorlat szerint terhelő kötelezettségek teljesítéséhez. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a terhelő bizonyítékokba való betekintéssel kapcsolatos állítólagos jogsértés vizsgálatát a Knauf Gips KG által kifejezetten előadott kifogásokra tekintettel folytatta.(10) Az Elsőfokú Bíróság a kérdéses dokumentumok vizsgálatakor megállapította, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban szereplő megállapítása nem lett volna eltérő, ha a kérdéses dokumentumokat eltávolították volna az ügy iratai közül. Az Elsőfokú Bíróság mindazonáltal kijelentette, hogy kiegészítő jelleggel a többi címzett kifogásközlésre adott válaszaiból eredő terhelő elemeket kizárva vizsgálja meg az ügyet, hogy meggyőződjön arról, hogy a Bizottságnak a jogsértés fennállására és hatásaira vonatkozó megállapítása az említett elemek hiányában is kellően megalapozott‑e.(11)

2.      Érvelés

19.      A fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül utasította el a fellebbező által megjelölt nem hozzáférhető bizonyítékokra vonatkozó példák megvizsgálását. A fellebbező azon az állásponton van, hogy ha megjelöli a kérdéses bizonyítékot, és a megtámadott határozat azon részeit, amelyek kizárólag e bizonyítékon alapulnak, akkor nincs szükség további adatokra annak megállapításához, hogy ha e bizonyítékot kizárták volna, akkor a megtámadott határozat indokolásának legalább e részei eltérőek lettek volna. Mivel nyilvánvaló, hogy a fellebbező által ismertetett részek a jogsértésnek mint egésznek a tárgyi oldalára vonatkoztak, egyértelmű, hogy a megtámadott határozat teljesen más lett volna. A megtámadott határozatnak nem meghatározók az Elsőfokú Bíróság által ténylegesen megvizsgált részletei (lásd a megtámadott ítélet 51–63. pontját), mivel a fellebbező védelemhez való jogát már korábban megsértették azáltal, hogy a Bizottság a megtámadott határozat egyéb részeiben az Elsőfokú Bíróság által nem megvizsgált nem hozzáférhető terhelő bizonyítékra támaszkodott.

20.      A Bizottság megjegyzi, hogy mivel a fellebbező kifogása kizárólag a megtámadott ítélet 49. és 50. pontjában foglalt indokolás ellen irányul, e kifogás nem vonhatja maga után az ítélet hatályon kívül helyezését. Az említett indokolást az ítélet kiegészítő jelleggel tartalmazta, mivel – a megtámadott ítélet 63. pontjával összhangban – az Elsőfokú Bíróság a megtámadott határozat érdemi vizsgálatakor nem vette figyelembe a kérdéses bizonyítékot. A Bizottság véleménye szerint továbbá a fellebbező nem teljesítette az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben(12) a terhelő bizonyítékok tekintetében a Bíróság által lefektetett követelményeket. Az említett ítéletnek megfelelően a Bíróság megkívánja az érintett féltől annak bizonyítását, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott. Nem elégséges a fellebbező által a megtámadott határozat azon különböző részeire történő általános utalás, amelyekben a kérdéses dokumentumokat pusztán megemlítik, mivel ez máskülönben megkívánná az Elsőfokú Bíróságtól, hogy bizonyítsa a kérdéses dokumentumokba való betekintés megtagadása és a védelemhez való jog állítólagos megsértése közötti okozati összefüggést.

3.      Értékelés

21.      Először is meg kívánom jegyezni, hogy a fellebbező vitatja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 49. és 50. pontjában foglalt álláspontját. A fellebbező azonban nem emelt kifogást az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 51–62. pontjában foglalt − a Knauf Gips KG által meghatározott bizonyítékokkal kapcsolatban előterjesztett kifogásokkal kapcsolatos − részletes álláspontját illetően.

22.      Ezenfelül, ellentétben a Bizottság megállapításával, az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 49. és 50. pontjában, valamint 51–62. pontjában szereplő megállapításai nem kiegészítő jelleggel szerepeltek, mivel az Elsőfokú Bíróság ilyen minőséget kifejezetten a megtámadott ítélet 63. pontjában foglalt álláspontjának tulajdonított. Tehát azon állandó ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében az Elsőfokú Bíróság ítéleteinek a tárgyhoz nem tartozó indokolása ellen irányuló kifogásokat eleve el kell utasítani, mivel nem vezethetnek a fellebbezéssel megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez,(13) véleményem szerint nem alkalmazható közvetlenül a jelen jogalapra.

23.      Ami a fellebbező azon állítását illeti, amely szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta megvizsgálni a fellebbező által megjelölt egyes nem hozzáférhető bizonyítékokat, úgy vélem, hogy ez az állítás nyilvánvalóan megalapozatlan.

24.      A Knauf Gips KG lényegében arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül állapította meg, hogy a megtámadott határozat nem hozzáférhető bizonyítékokra hivatkozó részeinek felsorolása elégtelen azon állandó ítélkezési gyakorlat által előírt kötelezettségek teljesítéséhez, amely megkívánja az érintett féltől annak bizonyítását, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, ha a dokumentumot – amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés megállapítása során támaszkodott – az érintett vállalkozással szemben terhelő bizonyítékként nem vették volna figyelembe.

25.      Állandó ítélkezési gyakorlat, hogy valamely dokumentum közlésének a hiánya csak akkor minősül a védelemhez való jog megsértésének, ha az érintett vállalkozás bizonyítani tudja egyrészt, hogy a Bizottság ezen iratra támaszkodott a jogsértés fennállásával kapcsolatos kifogásának alátámasztására, másrészt hogy a kifogás csak ezen iratra történő hivatkozással bizonyítható. Ha léteztek egyéb olyan okirati bizonyítékok, amelyekről az érintett vállalkozások a közigazgatási eljárás során tudomást szereztek, és amelyek a Bizottság következtetéseit kifejezetten alátámasztották, a nem közölt terhelő bizonyítéknak minősülő dokumentum figyelmen kívül hagyása nem érinti a vitatott határozatban felhozott kifogások megalapozottságát. Ezért az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, ha a dokumentumot – amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés megállapítása során támaszkodott – az érintett vállalkozással szemben terhelő bizonyítékként nem vették volna figyelembe.(14)

26.      Véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság nem tévedett a jogban, amikor úgy találta, hogy a megtámadott határozat − nem hozzáférhető bizonyítékokat említő − részeinek puszta felsorolása nem elegendő ahhoz, hogy az érintett vállalkozást mentesítse az őt az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben(15) kimunkált ítélkezési gyakorlat szerint egyértelműen terhelő kötelezettség alól.

B –    A mentő bizonyítékokba való betekintés megtagadása és a védelemhez való jog megsértése az információcsere tekintetében

27.      Az egyszerűség kedvéért e szakaszban a fellebbező első fellebbezési jogalapjának második és harmadik részével kell foglalkoznom, mivel mindkettő a Knauf Gips KG Elsőfokú Bíróság előtt előterjesztett első jogalapjának második, a mentő bizonyítékokba való betekintés megtagadásával kapcsolatos részére vonatkozik.(16)

1.      A megtámadott ítélet

28.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 67. pontjában az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletre hivatkozva megállapította, hogy ha a Bizottság nem közöl valamely mentő dokumentumot, az érintett vállalkozásnak csak azt kell bizonyítania, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételének hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát. Elegendő, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumot fel tudta volna használni a védekezéséhez, abban az értelemben, hogy amennyiben a közigazgatási eljárás során ebbe betekinthetett volna, olyan tényezőkre tudott volna hivatkozni, amelyek nem egyeztek a Bizottságnak az ebben a szakaszban levont következtetéseivel, tehát bármilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a határozatban elfogadott értékelést, legalábbis az e vállalkozásnak felrótt magatartás súlyát és időtartamát illetően, és ebből következően a bírság szintjét. Annak lehetősége, hogy hozzáférhetővé nem tett dokumentum befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a Bizottság határozatának tartalmát, csak akkor állapítható meg, ha bizonyos bizonyítékok előzetes vizsgálata nyilvánvalóvá teszi, hogy a hozzáférhetővé nem tett dokumentumok jelentősége – e bizonyítékokra tekintettel – nem lett volna figyelmen kívül hagyható.(17)

29.      Az Elsőfokú Bíróság, miután engedélyezte a fellebbezőnek a többi gyártó által a Bizottság kifogásközlésére adott nem bizalmas válaszokba való betekintést, megállapította, hogy még abban az esetben is, ha a Knauf Gips KG betekinthetett volna e dokumentumokba a közigazgatási eljárás során, azok nem befolyásolták volna a Bizottság értékelését.(18)

2.      Érvelés

30.      A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 65. pontjában helytelenül foglalta össze a T‑52/03. sz. ügyben benyújtott keresetét és a 2006. július 7‑i önálló dokumentumban foglalt − a mentő bizonyítékokba való betekintésének a Bizottság általi megtagadására vonatkozó – megjegyzéseit. Következésképpen az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 64–79. pontjában foglalt megállapításai sértik a fellebbező védelemhez való jogát, és azok megalapozatlanok.

31.      A fellebbező úgy véli továbbá, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül alkalmazta a Bíróság mentő bizonyítékokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. A fellebbező szerint nem azt kell bizonyítania, hogy ha betekinthetett volna más gyártók kifogásközlésre adott válaszaiba, akkor a Bizottság határozata más tartalmú lett volna, hanem csak azt, hogy a dokumentumokat fel tudta volna használni a védelméhez.(19) A fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 70–78. pontjában helytelenül vizsgálta, hogy a fellebbező által hivatkozott bizonyos mentő bizonyítékok hatással lehettek volna‑e a megtámadott határozat eredményére.

32.      A fellebbező vitatja továbbá az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, mely szerint a BPB kifogásközlésre adott válasza nem tartalmaz mentő bizonyítékokat.(20) A fellebbező álláspontja szerint a bizonyítás általános elveinek megfelelően a másik érdekelt fél által tett kijelentések bizonyítékok. Ezenfelül az a tény, hogy a fellebbező is ugyanazokat az érveket adta elő, nem változtatja meg az egyéb érdekelt felek által tett ilyen kijelentések jellegét.

33.      A fellebbező véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta megvizsgálni a BPB válaszának 4.1.16. pontjában foglalt azon kijelentést, amely szerint a londoni találkozó legfeljebb spontán megbeszélés volt. Az Elsőfokú Bíróság szintén elmulasztotta megvizsgálni a BPB válaszának 4.2.3. pontjában foglalt azon kijelentést, amely szerint a BPB és versenytársai által kölcsönösen közölt számadatok nem befolyásolták a BPB tervezését. Az Elsőfokú Bíróság ezenfelül nem vizsgálta az állítólagos első versailles‑i találkozót követő 1997‑es brüsszeli és 1998‑as hágai találkozók alátámasztására szolgáló bizonyítékok jelentőségét. A Knauf Gips KG egyik 2006. július 7‑i iratában arra hivatkozott, hogy a BPB válaszának 4.3.28. és 4.3.34. pontjából világosan kitűnik, hogy a versailles‑i találkozón nem kötöttek versenyellenes megállapodást. A brüsszeli és a hágai találkozó tekintetében a Bizottság egyszerűen csak azt állapította meg, hogy a felek a Versailles‑ban kötött állítólagos megállapodást követték. A BPB válaszának a versailles‑i találkozóra vonatkozó 4.3.28. és 4.3.34. pontját mindazonáltal fel lehetett volna használni annak bizonyítására, hogy a brüsszeli és hágai találkozókra vonatkozó megállapítás alaptalan volt.

34.      A Bizottság ismét olyan érvet vet fel, amelyet az Elsőfokú Bíróság előtt már felvetett, és amelyet az figyelmen kívül hagyott. A Bizottság megjegyzi, hogy a más gyártók kifogásközlésre adott válaszaiba a fellebbező által történő betekintést megtagadó elutasításhoz csatolt egy tájékoztatót a fellebbező számára elérhető jogorvoslatokról. Mivel a fellebbező nem fordult e tekintetben a meghallgatási tisztviselőhöz, és így elmulasztotta kimeríteni a közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló jogorvoslatokat, a fellebbező hallgatólagosan elállt a kérelmétől. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy mivel az iratbetekintési joggal a közigazgatási eljárás során kellett volna foglalkozni, a fellebbezőnek nem állt jogában a védelemhez való jogának megsértését állítani az Elsőfokú Bíróság előtt.

35.      A Bizottság véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen alkalmazta az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben(21) a mentő bizonyítékok tekintetében kimunkált tesztet. A Bizottság úgy véli továbbá, hogy a megtámadott határozat nem ferdíti el a fellebbező érveit.

36.      A Bizottság úgy véli, hogy a fellebbezőnek a fenti 31. pont szerinti állításai elfogadhatatlanok, mivel a fellebbező egyszerűen csak megismétli az Elsőfokú Bíróság előtt felhozott érveket, és állításainak újbóli értékelését kívánja a Bíróságtól. A fellebbező ezenfelül nem bizonyította, hogy miként lehetette volna hasznos a védelméhez a szóban forgó nem hozzáférhető bizonyíték. A Bizottság továbbá úgy véli, hogy a fellebbezőnek a fenti 33. pontban foglalt állítása pontatlan.

3.      Étékelés

37.      Először a Bizottság fenti 34. pontban hivatkozott állítását kell megvizsgálnom. A Bizottság gyakorlatilag úgy érvel, hogy a fellebbező első fellebbezési jogalapjának második és harmadik része kizárt, mivel a fellebbező elmulasztotta kimeríteni a kérdéses dokumentumokba való betekintésre vonatkozó jog vonatkozásában a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló jogorvoslatokat.

38.      Úgy vélem, hogy ezt az érvet el kell utasítani. Először is a Bizottság nem bizonyította, hogy a fellebbező tevőlegesen félrevezette volna, vagy nem járt volna el jóhiszeműen a szóban forgó nem hozzáférhető dokumentumok vonatkozásában a közigazgatási eljárás során. Önmagában az, hogy a fellebbező elmulasztotta kimeríteni a Bizottság előtti jogorvoslatait, nem vezethetett volna a Bizottság részéről olyan téves következtetésre, hogy a fellebbező el kíván állni a Bíróság előtt a kérdéses dokumentumokba való betekintés iránti kérelmétől.(22) Másodszor, az érdekelt féltől a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló jogorvoslatok kimerítését kifejezetten megkívánó jogi előírás hiányában úgy vélem, hogy egy ilyen korlátnak a Bíróság általi felállítása túlságosan korlátozná a fél védelemhez való jogát, és megakadályozná az igazságszolgáltatáshoz való jogának teljes érvényesülését.(23)

39.      A fellebbezőnek a fenti 30. pontban hivatkozott azon állítását illetően, amely szerint a megtámadott ítélet 65. pontja helytelenül foglalta össze az érveit, meg kell jegyezni, hogy pontosan ugyanazokat az érveket tartalmazta az előadó bíró által az Elsőfokú Bíróság − 2007. január 23‑án megtartott − tárgyalására elkészített jelentés 43. pontja.

40.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az előadó bíró tárgyalásra készített jelentése összefoglalóan tartalmazza az ügy tényállási és jogi elemeit, valamint a felek által felhozott jogalapokat és érveket, illetve, hogy a felek jogában áll, hogy a tárgyalás előtt vagy a tárgyalás során helyreigazítást tegyenek, vagy fenntartást jelentsenek be. Ezenfelül az Elsőfokú Bíróság tanácskozáson részt vevő bírái az eljárás során betekinthettek az ügy iratait képező valamennyi dokumentumba.(24)

41.      A T‑52/03. sz. ügyben az előadó bíró tárgyalásra készített jelentését az Elsőfokú Bíróság hivatala 2006. december 11‑én küldte meg a feleknek, és felhívta a feleket, hogy a tárgyalás előtt nyújtsák be a jelentésre vonatkozó észrevételeiket. Ellentétben a Bizottsággal, amely 2007. január 15‑én a kérdéses jelentés vonatkozásában írásbeli észrevételeket terjesztett elő, a Knauf Gips KG nem nyújtott be észrevételt. Ezenfelül a 2007. január 23‑án tartott tárgyaláson a Knauf Gips KG nem emelt kifogást az előadó bíró tárgyalásra készített jelentésében foglalt állításai és érvei összefoglalásával szemben. Az ilyen kifogások hiánya kitűnik az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 63. cikke értelmében a hivatalvezető által lejegyzett tárgyalási jegyzőkönyvből, amelyet az elnök és a hivatalvezető írt alá, és amely hivatalos iratnak minősül.

42.      Tekintettel arra, hogy a Knauf Gips KG semmilyen kifogást nem emelt a T‑52/03. sz. ügyben az előadó bíró tárgyalásra készített jelentésével szemben, és mivel az Elsőfokú Bíróság tanácsa az eljárás során betekinthetett az ügy iratait képező minden dokumentumba, úgy vélem, hogy a fellebbezőnek a fenti 30. pontban hivatkozott állítását el kell utasítani.

43.      Ezenfelül a teljesség érdekében hangsúlyozom, hogy világosan kitűnik az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 68–77. pontjában foglalt megállapításaiból, hogy az Elsőfokú Bíróság részletesen megvizsgálta a Knauf Gips KG arra vonatkozó állításait,(25) hogy a Bizottság megtagadta tőle a mentő bizonyítékokba való betekintést.

44.      Ami a fellebbező azon állítását illeti, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül alkalmazta a Bíróságnak a mentő bizonyítékokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, elegendő, ha a vállalkozás bebizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumot fel tudta volna használni a védekezéséhez, abban az értelemben, hogy amennyiben a közigazgatási eljárás során ebbe betekinthetett volna, olyan bizonyítékokra tudott volna hivatkozni, amelyek nem egyeztek a Bizottságnak az ebben a szakaszban levont következtetéseivel, tehát bármilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a határozatban elfogadott értékelést, legalábbis az e vállalkozásnak felrótt magatartás súlyát és időtartamát illetően, és ebből következően a bírság szintjét. Annak lehetősége, hogy hozzáférhetővé nem tett dokumentum befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a Bizottság határozatának tartalmát, csak azt követően állapítható meg, hogy bizonyos bizonyítékok előzetes vizsgálata nyilvánvalóvá teszi, hogy a hozzáférhetővé nem tett dokumentumok jelentősége – e bizonyítékokra tekintettel – nem lett volna figyelmen kívül hagyható.(26)

45.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 67. pontjában kifejezetten hivatkozott a nem hozzáférhető mentő bizonyítékokkal kapcsolatos fenti ítélkezési gyakorlatra. Az Elsőfokú Bíróság ezenfelül a megtámadott ítélet 78. pontjában megállapította, hogy ha a Knauf Gips KG betekinthetett volna a kérdéses dokumentumokba a közigazgatási eljárás során, azok akkor sem befolyásolhatták volna a Bizottság értékelését.

46.      Megjegyzem, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 78. pontjában foglalt általános megállapítása ellenére a megtámadott ítélet 74. pontjának megfogalmazása, amelyben az Elsőfokú Bíróság azt állítja, hogy a BPB válaszának 4.2.1. pontja „nem változtathatta volna meg a végső eredményt”, kevéssé megfelelő a mentő bizonyítékok vonatkozásában, és bizonyos mértékben a nem hozzáférhető terhelő bizonyítékokra alkalmazandó ítélkezési gyakorlatra emlékeztet.(27) Véleményem szerint azonban e szóhasználat nem vezet a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez. Úgy vélem, hogy a kartell másik résztvevője által tett olyan puszta kijelentés – bármilyen, azt alátámasztó bizonyíték nélkül –, amely az információcsere versenyellenes célját vagy hatását próbálja tagadni, nem képezhet mentő bizonyítékot.

47.      Következésképpen úgy vélem, hogy a fenti 31. pontban hivatkozott állítást el kell utasítani.

48.      Ami a fellebbező fenti 31. és 32. pontban ismertetett állításait illeti, melyekben vitatja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, mely szerint a BPB kifogásközlésre adott válaszának bizonyos részei nem tartalmaznak mentő bizonyítékot, szem előtt kell tartani, hogy a tények értékelése, kivéve ha az Elsőfokú Bíróság a részére előadottakat elferdítette, nem jogkérdés, amelyet mint ilyet a Bíróság a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatna.(28)

49.      Véleményem szerint az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 69−78. pontjában foglalt értékelése arra vonatkozott, hogy a BPB által a Bizottság kifogásközlésére adott válasz részei mentő bizonyítékot képeztek‑e, és hogy azokat a Knauf Gips KG fel tudta volna‑e használni a védelmére. Ezen értékelés tehát ténykérdésre irányult.(29) Arra vonatkozó kifogás hiányában, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a tényeket, a fellebbezőnek az Elsőfokú Bíróság értékelésével szembeni kifogását – véleményem szerint –, mint elfogadhatatlant, el kell utasítani.

50.      Ami a fenti 33. pontban hivatkozott azon állítást illeti, amely szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta megvizsgálni a Knauf Gips KG‑nak a BPB válaszának 4.1.16. pontjára vonatkozó állítását, úgy vélem, hogy azt nem lehet fenntartani. A BPB által a kifogásközlésre adott válasz 4.1.16. pontjának legfontosabb állítása az, hogy „a verseny [a londoni találkozón kötött] állítólagos megegyezés [ellenére] intenzív maradt a különböző európai piacokon”. A folyamatos verseny kérdése csakugyan megjelent a megtámadott ítélet 72. és 75. pontjában. Azt az érvet, amely szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta megvizsgálni a Knauf Gips KG‑nak a BPB kifogásközlésre adott válaszának 4.2.3. pontjára vonatkozó azon állítását, amely szerint a BPB és versenytársai által kölcsönösen közölt számadatok nem befolyásolták a BPB tervezését, véleményem szerint – a megtámadott ítélet 74. pontjára tekintettel − el kell utasítani. A megtámadott ítélet 74. pontja kifejezetten értékeli a BPB azon állítását, amely szerint az információcseréről csak a Gyproc igazgatója, [D.] és a BPB vezérigazgatója tudott.

51.      Világosan kitűnik továbbá a megtámadott ítélet 76. pontjából, hogy az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a BPB válaszának a versailles‑i találkozóra vonatkozó 4.3.28. és 4.3.34. pontját, és megállapította, hogy azok tartalma nem minősül mentő bizonyítéknak. Mivel a Knauf Gips KG‑nak az 1997‑es brüsszeli és az 1998‑as hágai találkozóra vonatkozó állításai azon alapultak, hogy az Elsőfokú Bírság álláspontja szerint a BPB válaszának a versailles‑i találkozóra vonatkozó 4.3.28. és 4.3.34. pontja mentő kifogást képez, úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság nem járt el helytelenül, amikor nem foglalkozott a Knauf Gips KG‑nak a brüsszeli és a hágai találkozóra vonatkozó állításaival.

52.      A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az első fellebbezési jogalapot teljes egészében utasítsa el.

VI – A fellebbezés második jogalapja: az EK 81. cikk megsértése

A –    Érvelés

53.      A fellebbező állítása szerint a megtámadott ítélet 140–298. pontja nem rendelkezik kellő ténybeli alappal, mivel az Elsőfokú Bíróság az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó álláspontját nem hozzáférhető terhelő bizonyítékokra alapozta. Az Elsőfokú Bíróság ezenfelül nem tartotta tiszteletben a megtámadott ítélet 63. pontjában foglalt azon megállapítását, mely szerint a kérdéses bizonyítékot a megtámadott határozat érdemi vizsgálata során nem fogja figyelembe venni.

54.      A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróságnak a fellebbező általi jogsértés öt elemére vonatkozó megállapítása még akkor sem támasztja alá az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó megállapítást, ha jogellenes bizonyítékokat vesznek figyelembe. Az Elsőfokú Bíróság szerint a kérdéses jogsértés öt részből állt, nevezetesen a következőkből: az 1992‑es londoni találkozó, a németországi, a franciaországi a Benelux államoki és az egyesült királysági értékesítési mennyiségekre vonatkozó információcsere 1992 és 1998 között, az egyesült királysági brit áremelésre vonatkozó adatok cseréje 1992 és 1998 között, a németországi piaci részesedésre vonatkozó megállapodások (a versailles‑i, brüsszeli és hágai találkozók) 1996 júniusától, valamint a németországi áremelésre vonatkozó megállapodások 1996‑tól. Az Elsőfokú Bíróság ténymegállapításai alapján azonban a fentiek egyike sem teljesíti az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésének megállapításához szükséges feltételeket. A fellebbező szintén bírálja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 140–298. pontjában szereplő öt elemmel vagy megnyilvánulással kapcsolatos döntésének különböző vonatkozásait.

55.      A Bizottság véleménye szerint a fellebbező második fellebbezési jogalapja elfogadhatatlan, mivel a fellebbező pusztán az Elsőfokú Bíróság tényekre vonatkozó megállapításait bírálja. A Bizottság azt is megjegyzi, hogy a fellebbező nem vitatja az egységes és folyamatos jogsértés fennállását, amelyen a megtámadott határozat alapul. A fellebbező második fellebbezési jogalapja azon az elképzelésen alapul, hogy a jogsértés − együttesen jogsértést képező −egyik része vagy eleme sem sérti önmagában az EK 81. cikket. A fellebbező így félreértelmezi a megtámadott határozat egyik lényegi pontját és a bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi értékelését. Az Elsőfokú Bíróság – az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletre(30) hivatkozva – úgy vélte, hogy a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és jelekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy ez az ítélkezési gyakorlat az egységes és folyamatos jogsértés fogalmára is átültethető, mivel minden egyes megnyilvánulás azt erősíti, hogy e jogsértés valóban létrejött.

56.      A Bizottság azt is megjegyzi, hogy a fellebbezőnek a fenti 53. pontban ismertetett állítása elfogadhatatlan, mivel a fellebbező elmulasztotta meghatározni a megtámadott ítélet általa bírált szakaszait, és pusztán összefoglalóan hivatkozik a megtámadott ítélet 140–298. pontjára.

B –    Értékelés

57.      A megtámadott ítélet 299. pontjából világosan kitűnik, hogy a Knauf Gips KG azt állította az Elsőfokú Bíróság előtt, hogy nem lehet felelősségre vonni az egységes jogsértésben való hosszú ideig tartó részvétel miatt, ami így a jogsértés súlyának csökkenését és az eljárás megindítását több mint öt évvel megelőzően állítólagosan megtörtént elszigetelt tények elévülését eredményezi.

58.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 306. pontjában megállapította, hogy világosan kitűnik a megtámadott határozat 479. pontjából, „hogy a jelen ügyben a megállapodások és összehangolt magatartások összessége az érintett vállalkozások arra irányuló számos erőfeszítéseinek részét képezte, amelyeknek egyetlen gazdasági célja volt, nevezetesen a verseny korlátozása, és amelyek egy olyan összetett és folyamatos megállapodás különböző megnyilvánulásait képezték, amelynek célja és hatása a verseny korlátozása volt. Mivel a Bizottság úgy vélte, hogy a fent hivatkozott megállapodások és összehangolt magatartások bizonyos megszakításokkal 1992‑től 1998‑ig valósultak meg, a hivatkozott vállalkozásoknak legalább a gipszlemezek német, francia, Benelux államoki és egyesült királysági piacán való stabilizálására, és ennélfogva a verseny korlátozására irányuló közös akaratát egységes, összetett és folyamatos jogsértésnek minősítette”. Tehát a megtámadott határozat 1. cikke többek között megállapítja, hogy a fellebbező „megsértett[e] a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdését, amikor részt vettek egy sor megegyezésben és egyeztetett módszerben a gipszlemezágazatban” [helyesen: megsértett[e] a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy a gipszlemezek ágazatában megállapodások és összehangolt magatartások összességében vett[…] részt”].(31) Az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet(32) szerinti ítélkezési gyakorlatot alkalmazva az Elsőfokú Bíróság elutasította a Knauf Gips KG‑nak a kérdéses magatartások egységes és folyamatos jogsértéssé minősítésével szemben felhozott jogalapját.(33)

59.      A fellebbező a jelen fellebbezésben nem vitatta az Elsőfokú Bíróságnak az EK 81. cikk (1) bekezdése egységes és folyamatos megsértésének fennállására vonatkozó megállapítását. A fellebbező inkább azt kívánja bemutatni, hogy a jogsértés öt önálló elemének vagy megnyilvánulásának egyike sem támasztja alá önmagában az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó megállapítást. Mivel mind a megtámadott határozat, mind a megtámadott ítélet feltételezi az egységes és folyamatos jogsértés fennállását − még ha az különböző elemekből áll is −, úgy vélem, nem szolgál a fellebbező javára az az állítás, hogy ezen önálló elemek − elszigetelten vizsgálva − nem eredményezik az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértését. Következésképpen – véleményem szerint – a kérdéses kérelmet el kell utasítani.

60.      Ezenfelül, mivel a fellebbező elmulasztotta kifejezetten megjelölni az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 140–298. pontjában foglalt álláspontjában állítólagosan hivatkozott terhelő bizonyítékokat, úgy vélem, hogy a fenti állítást határozatlanságából eredő elfogadhatatlansága miatt el kell utasítani.

61.      A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a fellebbezés második jogalapját utasítsa el.

VII – A fellebbezés harmadik jogalapja: a 17. rendelet 15. cikkének és az EK 81. cikknek a megsértése

A –    Érvelés

62.      A fellebbező állítása szerint az Elsőfokú Bíróság megsértette a 17. rendelet 15. cikkét, amikor az e rendelkezés által előírt 10%‑os korlát megállapításánál a Knauf‑csoporthoz tartozó vállalkozások üzleti forgalmát vette figyelembe. Álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbező gazdasági egységet képezett a Knauf‑csoport más vállalkozásaival, és amikor úgy vélte, hogy a fellebbező volt felelős a Knauf‑csoport cselekedeteiért.

63.      A fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 348. pontjában nem járt el objektív és pártatlan módon. A fellebbező vitatja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, amely szerint a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG hasznot húzott a kérdéses jogsértésből.

64.      A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság helytelenül tekintette úgy, hogy a fellebbező a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑val és ennek leányvállalataival gazdasági egységet képez.

65.      A fellebbező vitatja azt a kilenc tényezőt, amelyek alapján az Elsőfokú Bíróság a gazdasági egység fennállását megállapította. A fellebbező megjegyzi, hogy a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(34) nem alkalmazható, mivel a fellebbező nem áll másik vállalkozás ellenőrzése alatt. A fellebbező továbbá egyáltalán nem rendelkezik részesedéssel a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑hoz kapcsolódó vállalkozásokban. A fellebbező szerint a kereskedelmi ügynökökre vonatkozó − a megtámadott ítélet 350., 351. és 355. pontjában hivatkozott − ítélkezési gyakorlat(35) szintén nem alkalmazható. A fellebbező véleménye szerint a megtámadott ítélet 343–346. pontjában hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(36) sem alkalmazható, mivel abban az ügyben a gazdasági egység megállapítása azon a tényen alapult, hogy a különböző vállalkozások valamennyi részvénye ugyanazon személy tulajdonában volt. A jelen ügyben a fellebbező és a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG 22 részvényes tulajdonában van, amelyek mindegyike kisebbségi részesedéssel rendelkezik.

66.      A gazdasági egység megállapítása szintén nem alapulhat a Knauf családokhoz tartozó részvényesek által a fellebbező és az egyéb társaságok felett gyakorolt közös ellenőrzésen. A közös ellenőrzés megállapítása kizárt akkor, ha a részvényesek között lehetséges a többség megváltozása vagy módosítása. Az Elsőfokú Bíróság a Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében(37) és a Bizottság az említett ügyben hozott határozatában megállapította, hogy nem állt fenn gazdasági egység négy kisebbségi részvényes esetében. A megtámadott ítélet 349. pontjában említett családi szerződés nem helyezte a kérdéses vállalkozásokat közös ellenőrzés alá.

67.      A fellebbező álláspontja szerint a megtámadott ítélet ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, különösen az Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítélettel,(38) amelyben a Bíróság megállapította, hogy az a körülmény, hogy a két különböző kereskedelmi társaság jegyzett tőkéje ugyanazé a személyé, illetve ugyanazé a családé, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy e két társaság gazdasági egységet képez, és hogy ez a közösségi versenyjog értelmében azt eredményezi, hogy az egyik cselekményei a másiknak tudhatók be, valamint hogy az első kötelezhető a másik bírságának megfizetésére.

68.      A fellebbező véleménye szerint nincsen más jogi érv, amely igazolná a gazdasági egység megállapítását. Irreleváns az a tény, hogy ugyanaz a két részvényes igazgatja a Knauf vállalkozások mindegyikét (a megtámadott ítélet 345. pontja). A megtámadott ítélet 346. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt állította, hogy nincsen arra vonatkozó bizonyíték, hogy a két Knauf unokatestvér − [B] és [C] − nem a Knauf‑csoportot képviselte a jogsértés különböző megnyilvánulásai keretében. A fellebbező véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság kijelentése sérti az in dubio pro reo elvet. Ezenfelül az a tény, hogy ugyanazok a személyek képviselnek különböző vállalkozásokat, versenyjogi értelemben nem eredményezi a vállalkozások önállóságának hiányát. A fellebbező szintén megjegyzi, hogy a megtámadott ítélet 346. pontjában foglalt azon megállapítás, amely szerint a jogsértés során kicserélt értékesítési adatok a Knauf‑csoport különböző vállalkozásaira vonatkoztak, nem árul el semmit a résztvevők vagy a cserében érintett vállalkozások közötti kapcsolatok szerkezetéről, és így a gazdasági egység fennállásáról. A fellebbező ezenkívül megjegyzi, hogy a megtámadott ítélet 347. pontjában foglalt azon megállapítás, amely szerint a gazdasági egység fennállását azon tény is alátámasztja, hogy a Knauf Gips KG a Bizottságnak − kérésre – a saját üzleti forgalmára vonatkozó kimutatás mellett a Knauf‑csoport más vállalkozásainak üzleti forgalmára vonatkozó kimutatását is megküldte, jogilag irreleváns. A kérdéses információkat a vizsgálatokat követően küldték meg azért, hogy megelőzzék, hogy a Bizottság a közlést elégtelennek ítélje. A fellebbező álláspontja szerint a gazdasági egység megállapításának alátámasztására szolgáló − a megtámadott ítélet 356. pontjában foglalt − kijelentés ellentmondásos. Az a tény, hogy a fellebbező az egyetlen olyan vállalkozás, amelyet nem a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG irányít, nem magyarázza meg, hogy a bírságot miért a fellebbezővel és miért nem a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑val szemben szabták ki. Nem világos, hogy miért kellene a fellebbezőt a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑val gazdasági egységet képező társaságnak tekintetni, mivel a fellebbező független ez utóbbitól. A fellebbező vitatja a megtámadott ítélet 357. pontjában foglalt azon megállapítást, amely szerint, mivel a vizsgálat során talált dokumentumok „nagy részét” a fellebbező fejléccel ellátott levélpapírjára írták, a fellebbező képviseli a Knauf‑csoportot. A fellebbező véleménye szerint azt az értelmezési szabályt, amely szerint az a személy, aki a dokumentumok „nagy részét” létrehozza, automatikusan „képviseli” a jogsértés egyéb résztvevőit, sem a tagállamok jogrendszere, sem a közösségi kartelljog nem támogatja. Nem világos továbbá, hogy a Bizottság miként válogatta ki a kérdéses dokumentumokat a vizsgálat alatt rendelkezésre álló összes dokumentum közül. A fellebbező úgy véli, hogy a megtámadott ítélet 357. pontjában foglalt azon kijelentés, amely szerint kétségtelen, hogy a fellebbező hangolja össze a Knauf‑csoport operatív tevékenységét az érintett piacon, szöges ellentétben áll a megtámadott ítélet 337. pontjában foglalt azon állítással, amely szerint „következésképpen nem létezik olyan jogi személy, amelyet a vállalkozáscsoport csúcsán a csoport tevékenységének összehangolásáért felelős személyként felelőssé lehetne tenni”. A megtámadott ítélet 358. pontjában foglalt azon megállapítás, amely szerint a közigazgatási eljárás során a fellebbező volt a Bizottság egyedüli tárgyalópartnere, nem perdöntő, és abból a tényből ered, hogy a 2001. április 19‑i kifogásközlést kísérő levélben a Bizottság csak a fellebbező ellen indított hivatalos eljárást, annak ellenére, hogy más vállalkozásoknál is végeztek vizsgálatokat. A fellebbező akként érvel, hogy a fellebbező nevében és érdekében a jogászai válaszoltak a kifogásközlésre.

69.      A fellebbező szintén vitatja a megtámadott ítélet 359. és 360. pontját, amelyek értelmében a fellebbezőnek a közigazgatási eljárás során tiltakoznia kellett volna a Bizottságnak a gazdasági egység fennállására vonatkozó feltételezése ellen annak érdekében, hogy később ne essen el e lehetőségtől. A fellebbező véleménye szerint e megállapítások sértik az in dubio pro reo elvét. Mivel a kifogásközléseket egyedül a fellebbezőnek címezték, a fellebbező csak a saját részéről védekezett. A kifogásközlés nem jelezte, hogy a fellebbezőt felelősnek tartanák a Knauf nevet viselő egyéb vállalkozásokért.

70.      A Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság számos körülmény alapján jutott a gazdasági egység fennállásának megállapítására (a megtámadott ítélet 342. pontja), amelyek magukba foglalják különösen azt a tényt, hogy a jogsértés során a Knauf unokatestvérek a Knauf‑csoport egészét képviselték, hogy a jogsértés során az eladási adatok cseréje a Knauf‑csoportnak a gipszlemezek piacán tevékenykedő valamennyi vállalkozását érintette (a megtámadott ítélet 346. pontja), és hogy a Knauf‑csoporton belüli vállalkozásoknak a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG holdingvállalat tulajdonában levő részvényeit ez utóbbi kezelte az azt tulajdonló és ellenőrző családi vállalkozás javára. A megtámadott ítélet 348. pontjában foglalt állítást összefüggéseiben kell vizsgálni. Ezen összefüggések tekintetében az Elsőfokú Bíróság nem mutatkozott részrehajlónak. Márpedig, ha bizonyítást nyer, hogy a jogsértésben az egész csoportot a Knauf unokatestvérek képviselték, akkor egyértelmű, hogy Knauf vállalkozások mindegyike hasznot húzott a jogsértésből.

71.      A Bizottság megjegyzi, hogy az Elsőfokú Bíróság nem a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(39) szerinti ítélkezési gyakorlatra, hanem a gazdasági egység fennállására vonatkozó általános elvekre hivatkozott. A Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(40) és a kereskedelmi ügynökökre vonatkozó ítélkezési gyakorlat a szóban forgó általános elvek konkrét alkalmazásának esetei. Mindenesetre a jelen ügyben még akkor is párhuzamot lehet vonni a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(41) szerinti ítélkezési gyakorlattal, ha az nem közvetlenül alkalmazható. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Knauf‑csoportba tartozó vállalkozásokat a csoport egészének egységes igazgatását biztosító családi szerződéssel összhangban a Knauf család ellenőrizte. A Knauf unokatestvérek igazgatták a csoporthoz tartozó összes vállalkozást − ideértve a két anyavállalatot −, és a jogsértés során ők képviselték a Knauf‑csoport gipszlemezek piacán tevékenykedő valamennyi vállalkozását. A Bizottság véleménye szerint a fellebbezőnek a HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre(42) vonatkozó állításai nem relevánsak. A megtámadott ítélet 342. és 343. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a gazdasági egység fennállását esetenként kell mérlegelni, és (ahogyan a HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben) lehetséges annak megállapítása, hogy a gazdasági egység azon elemek alapján áll fenn, amelyek az ellenőrzési viszonyt igazolják. Az Elsőfokú Bíróság párhuzamot állított a HFB és társai kontra Bizottság ügy és a jelen ügy között a Knauf családi vállalkozás által a Knauf‑csoport felett gyakorolt ellenőrzés, a Knauf unokatestvérek kulcspozíciója, a Knauf unokatestvéreknek a Knauf‑csoport képviselőiként való fellépésének módja és azon tény tekintetében, hogy a jogsértés során kicserélt értékesítési adatok a csoport egészére vonatkoztak. A Bíróság megerősítette a fenti kritériumokat a Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletében.(43)

72.      A Bizottság véleménye szerint a fellebbezőnek a többségi részesedés részvényesek közötti változtatásának lehetőségére vonatkozó észrevétele ellentétes a családi szerződéssel, amely biztosítja az egységes vezetést és a részesedéshez kapcsolódó jogok egységes és összpontosított gyakorlását. Ezenfelül a Bizottság véleménye szerint irreleváns az a tény, hogy a részvényesek között változik a többség, mivel a családi szerződés szerint két döntéshozó szerv van, amelyek ellenőrzést gyakorolnak a Knauf‑csoport felett (a két Knauf unokatestvér által gyakorolt, az egész csoportra kiterjedő irányítással együtt), és biztosítják, hogy a csoport a piacon egyetlen egységként lépjen fel. A családi vállalkozás által gyakorolt ellenőrzést a fellebbező megerősítette a Bizottság által feltett kérdésre adott 2002. szeptember 19‑i válaszában (a megtámadott ítélet 347. pontja).

73.      A Bizottság álláspontja szerint a megtámadott ítélet nem ellentétes a Bíróság Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében(44) foglalt megállapításával. A megtámadott ítéletnek a gazdasági egység fennállására vonatkozó megállapítása nem pusztán azon a tényen alapul, hogy a Knauf‑csoport két anyavállalatának ugyanazok a részvényesei. A Bizottság arra is hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság által megállapított különböző körülmények bizonyítják a gazdasági egység fennállását. E tekintetben a Bizottság kiemeli a csoport egységes vezetését biztosító Knauf unokatestvérek igazgató részvényesi helyzetét (a megtámadott ítélet 345. pontja). A Knauf unokatestvérek személyesen közreműködtek a jogsértésben, és a csoport versenytársai eljárásukra a Knauf‑csoport eljárásaként tekintettek (a megtámadott ítélet 346. pontja). A Bizottság ezenfelül megjegyzi, hogy a fellebbező nem vitatja azt a tényt, hogy a jogsértés során az értékesítési adatok cseréje a gipszlemezek piacán tevékenykedő valamennyi Knauf vállalkozást érintette. Az értékesítési adatok összesítése azt bizonyította, hogy a Knauf‑csoport egészét a Knauf unokatestvérek (vagy a fellebbező) képviselték. A fellebbező üzleti forgalmára, illetve a Knauf‑csoport más vállalkozásainak üzleti forgalmára vonatkozó kimutatásnak a Bizottság részére történő megküldése tekintetében a fellebbező által előadottakat illetően a Bizottság megjegyzi, hogy az információt a kifogásközlés kézbesítését követően küldték meg. A kifogásközlés csak a fellebbezőt jelöli meg címzettként. Az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy az a tény, hogy a fellebbező önszántából küldte meg a Knauf‑csoport és a gipszlemezek piacán tevékenykedő Knauf vállalkozások üzleti forgalmára vonatkozó kimutatást, további bizonyítékul szolgál arra, hogy maga a fellebbező is úgy tekintette, hogy fennállt a gazdasági egység, és hogy ő képviselte az összes gipszlemezt gyártó Knauf vállalkozást.

74.      A Bizottság úgy véli, hogy irrelevánsak a fellebbező azon érvei, amelyek a fellebbező Knauf‑csoporton belül betöltött sajátos szerepét illetően az Elsőfokú Bíróság által végzett értékelésre vonatkoznak (a megtámadott ítélet 354. pontja), mivel a fellebbező csak a gazdasági egység fennállását vitatja. Így a következő megjegyzések járulékos jellegűek.

75.      A Bizottság hangsúlyozza a fellebbező mint a jogsértésért felelős Knauf vállalkozás sajátos helyzetét. A Bizottság megjegyzi, hogy a fellebbező egyike a csoport két anyavállalatának. Ellentétben a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑val, a fellebbező nem pusztán holdingvállalat, és az előbbi bizonyos források tekintetében a fellebbezőtől függ. A Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG puszta holdingvállalatként nem tehető felelőssé a csoport eljárásáért (a megtámadott ítélet 348. és 355. pontja); e felelősség a fellebbezőt terheli. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 346.és 357. pontjában megállapította, hogy a fellebbező hangolta össze a Knauf‑csoport operatív tevékenységét az érintett piacon. Ez a megállapítás nem ellentétes a megtámadott ítélet 361. pontjában foglalt azon állítással, amely szerint nem azonosítható olyan jogi személy, amely a vállalkozáscsoport csúcsán összehangolná a csoport tevékenységét. Annak ellenére, hogy a fellebbező csak az egyik a két anyavállalat közül, összehangoló szerepe volt különösen azon körülmény miatt, hogy a Knauf unokatestvérek a vállalkozás ügyvezetésének eszközeként használták.

76.      Ami a fellebbező fenti 69. pontban említett, eltiltásra vonatkozó állítását illeti, a Bizottság véleménye szerint a fellebbező mind a kifogásközlésről szóló értesítés előtt, mind azután eljárt más Knauf vállalkozások nevében. A Bizottság álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 359. és 360. pontjában foglalt állítását a 358. pontban foglalt állítással összefüggésben kell vizsgálni. A közigazgatási eljárás során a fellebbező azt állította, hogy vezető szereppel rendelkezik a Knauf vállalkozáson belül, és így a Bizottságban azt a benyomást keltette, hogy ő áll a csoport élén. A Bizottság ezért a kifogásközlésről a fellebbezőt értesítette, nem pedig a csoport más tagjait, mindemellett jelezve, hogy a jogsértés a Knauf‑csoportot érinti (a megtámadott ítélet 359. pontja).

B –    Értékelés

77.      Véleményem szerint teljességgel megalapozatlan a fellebbező azon állítása, amely szerint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 348. pontjában nem objektív és pártatlan módon járt el. Pusztán az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróságnak az említett pontban foglalt ténymegállapítása eltér a fellebbező állításától, semmiképpen sem jelenti az objektivitás és pártatlanság hiányát az Elsőfokú Bíróság részéről. Ezenfelül, amint a Bizottság rámutatott, a megtámadott ítéletből – különösen annak 344–347. pontjából – világosan kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 348. pontjában foglalt álláspontja, amely szerint a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG és leányvállalatai hasznot húztak a kérdéses jogsértésből, számos olyan megfontoláson alapult, amelyet az Elsőfokú Bíróság megvizsgált és értékelt, és így nem elvont módon alakult ki.

78.      Az Elsőfokú Bíróság azon megállapítása továbbá, mely szerint a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG és leányvállalatai hasznot húztak a kérdéses jogsértésből, tények értékelését képezi, amely a bizonyítékok elferdítése hiányában – az EK 225. cikknek és a Bíróság alapokmánya 58. cikke első bekezdésének értelmében – az Elsőfokú Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.(45)

79.      A Knauf Gips KG‑nak a 17. rendelet 15. cikkének megsértésére vonatkozó jogalapjával kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság először azt vizsgálta meg, hogy a Knauf‑csoport gazdasági egységet képezett‑e versenyjogi értelemben, másodszor pedig azt, hogy a Knauf Gips KG felelős volt‑e a Knauf‑csoport tevékenységének összehangolásáért. Véleményem szerint – és ellentétben a Bizottság fenti 74. pontban hivatkozott állításával – a fellebbező a Bíróság előtti fellebbezési eljárás során mindkét fent említett kérdésben kifogásolta az Elsőfokú Bíróság álláspontját.

80.      A gazdasági egység fennállásának kérdésével kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi versenyjog a vállalkozási tevékenységekre vonatkozik, és a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjától. A Bíróság azt is megállapította, hogy ugyanebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely a szóban forgó megállapodás szempontjából gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll.(46) Véleményem szerint tehát annak eldöntése, hogy vállalkozások egy csoportja gazdasági egységet képez‑e, nem jogi forma kérdése, hanem esetenként kell vizsgálni, különös figyelmet fordítva az egyes ügyek különös tényállására. Megjegyzem továbbá, hogy a gazdasági egység fennállása számos különböző tényen alapulhat, amelyek közül önmagában egyik sem alapozhatna meg egy ilyen megállapítást.

81.      A fellebbező azon állítását illetően, hogy a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(47) szerinti ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható, először megjegyzem, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben a gazdasági egység fennállásának értékelésekor nem támaszkodott erre az ügyre. Továbbá az a tény, hogy a fellebbező − ellentétben a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügy sajátos körülményeivel − többek között nem tartja 100%‑os ellenőrzése alatt valamely másik társaság részvényeit, véleményem szerint nem akadályozza meg annak más alapon történő megállapítását, hogy a fellebbező versenyjogi értelemben egy gazdasági egység részét képezi.

82.      Ezenfelül, jóllehet az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 350., 351. és 355. pontjában hivatkozott a kereskedelmi ügynökökre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra, és a megtámadott ítélet 343. pontjában a HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre,(48) nincs arra utaló jel, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy tekintette volna, hogy a fenti ügyek sajátos körülményei a jelen ügyben újra előálltak volna.(49) Az Elsőfokú Bíróság pusztán általánosságban kívánt rávilágítani azokra a tényezőkre, amelyek megalapozhatják a gazdasági egység fennállásának megállapítását.

83.      A fellebbező fenti 66. pontban hivatkozott állítását illetően megjegyzem, hogy a Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben az Elsőfokú Bíróság azt vizsgálta, hogy a megállapodásokat csoporton belüli megállapodásoknak kell‑e tekinteni, amelyekre így nem vonatkozik az EK 81. cikk (1) bekezdése. Az Elsőfokú Bíróság a fenti esetben megállapította, hogy az EK 81. cikk nem alkalmazandó azokra a megállapodásokra és összehangolt magatartásokra, melyeket ugyanahhoz a csoporthoz tartozó vállalkozások – mint anya‑ és leányvállalat – kötöttek, ha e vállalkozások olyan gazdasági egységet képeznek, amelyben a leányvállalatnak nincs tényleges szabadsága a piacon való tevékenysége meghatározására. Nem áll fenn ez a helyzet akkor, ha valamely vállalkozás csak olyan ellenőrzést gyakorol a másik vállalkozás felett, amely tőkéjének a többségi befolyást korántsem elérő részesedéséből ered.(50)

84.      A Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben az Elsőfokú Bíróság a tények alapján megállapította, hogy az Arbed által a Baustahlgewebe fölött gyakorolt tényleges ellenőrzés mértéke megfelelt a tőkéjéből való részesedése mértékének, azaz 25,001%‑nak, amely korántsem éri el a többségi befolyást. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az ilyen részesedés nem igazolja azt a következtetést, hogy a kérdéses vállalkozások olyan csoporthoz tartoztak, amelyen belül gazdasági egységet képeztek, aminek az lenne a következménye, hogy a két vállalkozás közötti versenykorlátozó megállapodás nem esne az EK 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.

85.      Véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az Elsőfokú Bíróság a Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben(51) az ellenőrzés hiányára vonatkozó megállapítását nem csak az Arbed Baustahlgewebében fennálló részesedésének számszerű mértékére alapozta, de megvizsgálta a kérdéses ellenőrzés tényleges szintjét vagy fokát is, és azt elégtelennek ítélte. Véleményem szerint tehát az Elsőfokú Bíróság helyesen inkább a tényleges valóságot, mint a puszta formát részesítette előnyben. Ennélfogva úgy vélem, hogy a többségi részesedés változtatásának a 22 részvényes létezése folytán fennálló puszta jogi lehetősége a Knauf‑csoport vállalkozásai között – ideértve a fellebbezőt és a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG‑t – önmagában nem zárja ki a gazdasági egység megállapítását.

86.      Szintén megjegyzem, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy a megtámadott ítélet ellentétes a Bíróság Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítéletével.(52) Az említett ügyben a Bíróság megállapította, hogy az a körülmény, hogy két különböző kereskedelmi társaság jegyzett tőkéje ugyanazé a személyé, illetve ugyanazé a családé, önmagában(53) nem elegendő annak bizonyításához, hogy e két társaság gazdasági egységet képez, és ez a közösségi versenyjog értelmében azt eredményezi, hogy az egyik cselekményei a másiknak tudhatók be, valamint hogy az első kötelezhető a másik bírságának megfizetésére.(54) Világosan kitűnik az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 337–362. pontjában foglalt átfogó megállapításaiból, hogy az Elsőfokú Bíróság a gazdasági egység fennállására vonatkozó álláspontját nem valamely egyszerű, elszigetelt tényre alapozta.(55) Maga a fellebbező is azon „kilenc” jogalapot kifogásolta fellebbezésében,(56) amelyekre az Elsőfokú Bíróság a gazdasági egység fennállására vonatkozó megállapítását alapozta.

87.      Véleményem szerint – ellentétben a fellebbezőnek a fenti 68. pontban hivatkozott állításával – az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 344–350. pontjában számos olyan tényt sorolt fel, amelyek – inkább együttesen, mint elszigetelten vizsgálva – arra a következtetésre vezetnek, hogy a Knauf család tulajdonában levő vállalkozások az EK 81. cikk (1) bekezdése szempontjából gazdasági egységet képeznek.

88.      Világosan kitűnik a megtámadott ítéletből, hogy a Knauf‑csoport mindegyik vállalkozásának részvényese ugyanaz a 22 részvényes, akik a család két ágához(57) tartoznak, és hogy e vállalkozások mindegyikét ugyanazon két Knauf unokatestvér igazgatta.(58)

89.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 346. pontjában szintén megállapította, hogy nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a két Knauf unokatestvér nem képviselte a Knauf‑csoportot a jogsértés keretében, és nem vitatott, hogy az értékesítési adatoknak a szóban forgó jogsértés során történő cseréje a Knauf‑csoport gipszlemezek piacán tevékenykedő valamennyi vállalkozását érintette. Úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg az in dubio pro reo elvet arra vonatkozó állításával, hogy nem volt olyan bizonyíték, amely arra utalna, hogy a Knauf unokatestvérek nem a Knauf‑csoportot képviselték a szóban forgó jogsértés során. Az Elsőfokú Bíróság pusztán azt állította, hogy a bizonyítékok a Knauf unokatestvérek képviselői szerepére utalnak, és hogy nem terjesztettek elő az ennek ellenkezőjét alátámasztó bizonyítékot. Nem mutat semmilyen jel arra, hogy az Elsőfokú Bíróság bizonytalan lett volna a ténylegesen rendelkezésére álló bizonyítékok bizonyító erejét illetően. Ráadásul véleményem szerint az a tény, hogy az értékesítési adatok cseréje a Knauf‑csoport gipszlemezek piacán tevékenykedő valamennyi vállalkozását érintette, további bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy e vállalkozások gazdasági egységként, közös érdekből jártak el. Ellentétben a fellebbező fenti 68. pontban hivatkozott állításával, nem szükséges, hogy az ilyen csere formális strukturális viszonyt mutasson a szóban forgó vállalkozások között.

90.      A megtámadott ítélet 347. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította, hogy a fellebbező a Bizottság általi, a 17. rendelet 11. cikke szerinti információkérésre adott 2002. szeptember 19‑i válaszában nemcsak a saját üzleti forgalmára vonatkozó kimutatást közölte, miként azt a Bizottság kérte, hanem önként − kérés nélkül − közölte többek között a Knauf‑csoport valamennyi vállalkozásának üzleti forgalmára vonatkozó kimutatásokat is. Úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen tekintette ezt a tényt további bizonyítéknak arra nézve, hogy a Knauf családhoz tartozó vállalkozások közös érdekkel rendelkező gazdasági egységet képeznek. Úgy gondolom, hogy nem meggyőző a fellebbező azon állítása, mely szerint a kérdéses információkat annak megelőzése érdekében küldte meg, hogy a Bizottság a közlést elégtelennek ítélje.(59) A kérdéses információt 2002. szeptember 19‑én küldte meg, több mint egy évvel azt követően, hogy a Bizottság 2001. április 18‑án a kifogásközlést kifejezetten megküldte – többek között – a fellebbezőnek.(60) Mivel a kifogásközlésnek egyértelműen meg kell jelölnie azt a jogi személyt, amelyre később bírság szabható ki, és azt ez utóbbinak kell címezni,(61) a fellebbező, amikor 2002. szeptember 19‑én továbbította az üzleti forgalomra vonatkozó kérdéses kimutatásokat, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a bírságot inkább rá lehet kiszabni, mintsem a Knauf‑csoport valamely másik vállalkozására.(62) Az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította, hogy a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG csupán egy saját személyzet nélküli holdingvállalat, amelynek ügyvezetését a fellebbező vezetése látja el a fellebbező helyiségeiben.(63) Az Elsőfokú Bíróság továbbá a megtámadott ítélet 349. pontjában in extensio hivatkozott a Knauf családi szerződés 1. cikkére, amely többek között azt hivatott biztosítani, hogy a Knauf‑csoport vállalkozásai egységes ügyvezetés alá tartozzanak és közös célokkal rendelkezzenek.(64)

91.      Következésképpen úgy vélem, hogy a fellebbező elmulasztotta annak bizonyítását, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Knauf családhoz tartozó vállalkozások gazdasági egységet képeznek.

92.      Ami a bírság fellebbezővel szembeni kiszabását illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a vállalkozás versenykorlátozó magatartása akkor tudható be más vállalkozásnak, ha nem önálló módon határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket e másik vállalkozás szabott meg a számára, tekintettel különösen a köztük lévő gazdasági és jogi kapcsolatokra.(65)

93.      Ezenfelül véleményem szerint az Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapján feltehető, hogy bizonyos körülmények esetén lehetséges lehet valamely vállalkozásnak betudni egy csoport minden magatartását annak ellenére, hogy ezt a vállalkozást nem minősítették a csoport csúcsán álló, a csoport tevékenységének összehangolásáért felelős jogi személynek.(66)

94.      Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Knauf Gips KG számos tényező alapján felelős volt a Knauf‑csoport magatartásáért.(67)

95.      Az Elsőfokú Bíróság – az ügy tárgyával kapcsolatos érvelésének szerves részeként – a megtámadott ítélet 359. pontjában megjegyezte, hogy a Bizottság a kifogásközlésben úgy ítélte meg, hogy a jogsértés a Knauf‑csoport egészét érinti. Az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint továbbá a fellebbezőnek a kifogásközlésből tudnia kellett volna, hogy valószínűleg a Bizottság végső határozatának címzettje lesz. E tény ellenére a fellebbező anélkül válaszolt a Bizottságnak, hogy megkérdőjelezte volna a jogsértés során a csoport tevékenységéért felelős vállalkozásként betöltött szerepét. Az Elsőfokú Bíróság az Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre(68) hivatkozva azt állította, hogy ebben a helyzetben a fellebbezőnek a közigazgatási eljárás során kellett volna válaszolnia – azzal a megkötéssel, hogy később ezt nem teheti meg –, bizonyítva azt, hogy a Bizottság által feltárt tényezők ellenére a Knauf‑csoport által elkövetett jogsértés neki nem volt betudható.(69)

96.      Véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy ha a fellebbező a közigazgatási eljárás során nem válaszol, akkor az Elsőfokú Bíróság előtt elesik ettől a lehetőségtől. Véleményem szerint, ha az Elsőfokú Bíróság nem állapítja meg, hogy a fellebbező tevőlegesen félrevezette a Bizottságot, vagy nem jóhiszeműen járt el a közigazgatási eljárás során a Knauf‑csoportban betöltött szerepét illetően, akkor pusztán az a körülmény, hogy a fellebbező elmulasztotta az említett eljárás során vitatni a Bizottság által – és még pontosabban a kifogásközlésben – elfogadott sajátos álláspontot, nem korlátozhatja a fellebbező védelemhez való jogát az Elsőfokú Bíróság előtt és az igazságszolgáltatáshoz való jogának teljes érvényesülését.

97.      A fentiekből következik, hogy a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni annyiban, amennyiben megállapította, hogy a Knauf Gips KG volt felelős a Knauf‑csoport magatartásáért, és amennyiben figyelmen kívül hagyta a Knauf Gips KG‑nak a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapuló kifogását.

98.      A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatát hatályon kívül helyezi. Az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, vagy határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.

99.      Úgy vélem, hogy a jelen esetben a per állása megengedi az ügy érdemi eldöntését. Véleményem szerint tehát a Bíróság feladata, hogy érdemben döntsön a fellebbező által a megtámadott határozat által vele szemben kiszabott bírság csökkentése iránt előterjesztett kérelemről.

100. Meg kell jegyezni, hogy – az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 359. és 360. pontjában foglalt megállapításai mellett – az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 356. pontjában azt szintén megállapította, hogy a fellebbező volt az érintett piacon tevékenykedő egyetlen olyan vállalkozás, amelyet nem a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG holdingvállalat irányított.(70) Véleményem szerint ez a tény önmagában nem magyarázza meg, hogy miért a fellebbezővel szemben szabták ki a bírságot.

101. Az Elsőfokú Bíróság azonban a megtámadott ítélet 348. pontjában már korábban megállapította, hogy a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG csak egy saját személyzet nélküli holdingvállalat volt, amelyet a fellebbező vezetése irányított a fellebbező helyiségeiben. Véleményem szerint e tények arra utalnak, hogy bár a két társaság jogilag önálló, a fellebbező gyakorlatilag érdemben felelős a Gebrüder Knauf Verwaltungsgesellschaft KG holdingvállalat – és következésképpen a Knauf‑csoporthoz tartozó és az utóbbi tulajdonában lévő társaságok – tevékenységének összehangolásáért.

102. Az Elsőfokú Bíróság azt szintén megállapította a megtámadott ítélet 357. pontjában, hogy a vizsgálat során a Bizottság által talált, a Knauf‑csoporthoz tartozó dokumentumok „nagy részét” a fellebbező fejléccel ellátott levélpapírjára írták. Világosan kitűnik az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletből,(71) hogy a kartelekkel kapcsolatos nyomozás során a Bizottság által talált bizonyítékok általában töredékesek és szórványosak, és ezért bizonyos részleteket gyakran következtetésekkel kell rekonstruálni. Úgy vélem, hogy az ilyen írásos bizonyíték – azon lehetőség ellenére, hogy az a nyomozás során ténylegesen rendelkezésre álló dokumentumoknak a fellebbező állításának megfelelően csak a keresztmetszetét adja – nagyon meghatározó bizonyíték a fellebbező által a jogsértés keretében a Knauf‑csoport operatív tevékenységével kapcsolatban játszott összehangoló vagy irányító szerepre nézve.

103. Véleményem szerint a megtámadott ítélet 358. pontjában foglalt azon megállapítás, amely szerint a fellebbező volt a Bizottság egyetlen tárgyalópartnere a közigazgatási eljárás során, a fellebbező állításának megfelelően önmagában nem rendelkezik jogi bizonyító erővel. E körülmény mindazonáltal arra utal, hogy a fellebbező kulcsszerepet játszik a Knauf‑csoportban a jogsértés keretében,(72) amely tényt – véleményem szerint – megerősíti az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 347. pontjában foglalt azon megállapítása, amely arra vonatkozik, hogy a fellebbező önként közölte a Knauf‑csoport valamennyi vállalkozásának üzleti forgalmára vonatkozó kimutatást.

104. A fellebbező állítása szerint egyedüli tárgyalópartnerként elfoglalt helyzete abból a tényből ered, hogy a 2001. április 19‑i kifogásközlést kísérő levélben a Bizottság csak a fellebbező ellen indított hivatalos eljárást annak ellenére, hogy más vállalkozásoknál is végeztek vizsgálatokat. Véleményem szerint ezen állítás nem hihető, mivel a kifogásközlésre adott válaszában, amelyet látszólag a saját nevében írt, a fellebbező valójában nem csak a saját magatartására és helyzetére hivatkozott, hanem számos alkalommal a Knauf‑csoport vagy a Knauf‑csoporton belüli más vállalkozások magatartására is. Ráadásul a Bizottság állításának megfelelően semmi sem utal arra, hogy a megtámadott ítélet 358. pontjában foglalt, a Bizottság előtti közigazgatási eljárásra való hivatkozás a kifogásközlésről való értesítést követő nyomozásra korlátozódik, és nem fedi le az értesítést megelőző eljárást.

105. Tekintettel a jelen indítvány 100–104. pontjában hivatkozott tényekre, azt javasolom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a jogsértés keretében a Knauf Gips KG volt a Knauf‑csoport összehangolásáért felelős társaság. A fentiekből az következik, hogy a Knauf Gips KG által az Elsőfokú Bíróság előtti keresetének alátámasztására előterjesztett, a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozó kifogás álláspontom szerint nem megalapozott, és ezért azt el kell utasítani.

VIII – Költségek

106. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a értelmében, amelyet e szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Ami pedig azzal az elsőfokú eljárással kapcsolatban felmerült költségeket illeti, amelyben a megtámadott ítéletet hozták, azokat ezen ítélet rendelkező részének 2. pontja szerint kell viselni.

IX – Végkövetkeztetések

107. Ezért azt javasolom, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (harmadik tanács) T‑52/03. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletét annyiban, amennyiben az felelősnek ítélte a Knauf Gips KG‑t a Knauf‑csoport magatartásáért, és elutasította azon jogalapját, mely szerint megsértették a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet 15. cikkének (2) bekezdését;

–        a fellebbezést ezt meghaladó részében utasítsa el;

–        a Knauf Gips KG által az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett megsemmisítés iránti keresetet utasítsa el annyiban, amennyiben a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdése megsértésének jogalapján alapul;

–        kötelezze a Knauf Gips KG‑t a jelen eljárás költségeinek viselésére. Azon elsőfokú eljárással kapcsolatban felmerült költségeket, amelyben az Elsőfokú Bíróság a jelen rendelkező rész 1. pontjában említett ítéletét meghozta, ez utóbbi ítélet rendelkező részének 2. pontja szerint kell viselni.

1 – Eredeti nyelv: angol.

2 −      Knauf Gips kontra Bizottság ügy.

3 −      HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.

4 −      HL 2005. L 166., 8. o. Lásd a megtámadott határozat 1. cikkét.

5 −      A megtámadott határozat 4. lábjegyzetében a Bizottság megállapította, hogy a „Knauf” a határozatban a Knauf‑csoport összes vállalkozását jelenti.

6 −      Lásd a megtámadott határozat 2. pontját.

7 −      Lásd a megtámadott határozat 3. cikkét.

8 −      Belső hivatkozások kihagyva.

9 −      Lásd a megtámadott ítélet 45–47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

10 −      Lásd az 50. és azt követő pontokat.

11 −      Lásd a megtámadott ítélet 63. pontját.

12 −      A C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.).

13 –      Lásd ilyen értelemben a C‑137/95. P. sz., SPO és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés (EBHT 1996., I‑1611. o.) 47. pontját; a C‑362/95. P. sz., Blackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4775. o.) 23. pontját, valamint a C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2007., I‑729. o.) 106. pontját.

14 −      Lásd a 12. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 71–73. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

15 −      Hivatkozás a 12. lábjegyzetben.

16 −      Lásd a megtámadott ítélet 67–78. pontját.

17 –      A 12. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 74–76. pontja.

18 −      Lásd a megtámadott ítélet 78. pontját.

19 −      Lásd különösen a C‑51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4235. o.) 81. pontját.

20 −      Lásd a megtámadott ítélet 70–77. pontját.

21 −      Hivatkozás a 12. lábjegyzetben.

22 –      Lásd analógia alapján a C‑297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10101. o.) 37. pontját. A Bíróság a 12. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 101–106. pontjában megállapította továbbá, hogy az Elsőfokú Bíróság a közigazgatási eljárást lezáró határozat elleni jogorvoslat keretében pervezető intézkedéseket rendelhet el, és engedélyezheti az iratok összességébe való betekintést annak megállapítása érdekében, hogy egy adott dokumentumba való betekintés Bizottság általi megtagadása kedvezőtlenül befolyásolhatja‑e az érintett vállalkozás védekezését. Mivel a vizsgálat a jogalapok jogi felülvizsgálatára korlátozódik, annak nem célja és nem is eredménye, hogy a közigazgatási eljárás során lefolytatott nyomozást helyettesítse. Általánosan elfogadott nézet, hogy az ügy iratainak elkésett közlése nem teszi olyanná a Bizottság határozata ellen keresetet indító vállalkozás helyzetét, mintha támaszkodhatott volna e dokumentumokra akkor, amikor az írásbeli és szóbeli észrevételeit a Bizottság elé terjesztette. Az Elsőfokú Bíróság és a Bizottság előtti iratbetekintés eltérő céljára és mértékére tekintettel úgy vélem, hogy a közigazgatási eljárás során a jogorvoslatok kimerítésének elmulasztása nem akadályozhatja meg a fellebbezőt abban, hogy a betekintés megtagadásának kérdését a közösségi bíróságok előtt felvesse.

23 –      Lásd analógia alapján a T‑30/89. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1991., II‑1439. o.) 38. pontját. Ráadásul, ha a fellebbezőnek a nem hozzáférhető dokumentumok mentő jellegére vonatkozó állítását elfogadnák, és megállapítást nyerne, hogy e fél a közigazgatási eljárás során nem élt a ténylegesen rendelkezésére álló jogorvoslatokkal, akkor a Bíróság a költségeknek a Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 3. §‑a szerinti meghatározásakor figyelembe vehetné − ha bizonyított − e fél esetleges időhúzó magatartását, e rendelkezés értelmében ugyanis többek között a Bíróság a felet – pernyertessége esetén is – kötelezheti az olyan költségek megfizetésére, amelyeket megítélése szerint ez a fél szükségtelenül vagy rosszhiszeműen okozott a másik félnek.

24 −      A C‑161/97. P. sz., Kernkraftwerke Lippe‑Ems kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I‑2057. o.) 58. pontja.

25 −      A T‑52/03. sz. ügyben benyújtott keresetében és a Knauf Gips KG által megfogalmazott 2006. július 7‑i önálló dokumentumban. Lásd a kérdéses dokumentumra való hivatkozást a megtámadott ítélet 68. pontjában.

26 −      A 12. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 74–76. pontja.

27 −      És amely az érintett vállalkozástól követeli meg annak bizonyítását, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, ha a dokumentumot – amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés vállalkozással szembeni megállapítása során támaszkodott – bizonyítékként nem vették volna figyelembe.

28 −      A C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2002., I‑8375. o.) 330. pontja.

29 −      A 28. lábjegyzetben hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 331. pontja.

30 −      Hivatkozás a 12. lábjegyzetben.

31 −      Lásd a megtámadott ítélet 307. pontját.

32 −      Lásd a megtámadott ítélet 309. pontját; hivatkozás a 12. lábjegyzetben.

33 −      Lásd a megtámadott ítélet 321. pontját.

34 −      A C‑286/98. P. sz. ügy (EBHT 2000., I‑9925. o.).

35 −      A T‑66/99. sz., Minoan Lines kontra Bizottság ügy (EBHT 2003., II‑5515. o.).

36 −      A T‑9/99. sz. ügy (EBHT 2002., II‑1487. o.)

37 −      A T‑145/89. sz. ügy (EBHT 1995., II‑987. o.).

38 −      A C‑196/99. P. sz. ügy (EBHT 2003., I‑11005. o.).

39 −      Hivatkozás a 34. lábjegyzetben.

40 −      Ua.

41 −      Ua.

42 −      Hivatkozás a 36. lábjegyzetben.

43 −      A C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz. egyesített ügyek (EBHT 2005, I‑5425. o.).

44 −      Hivatkozás a 38. lábjegyzetben.

45 −      A C‑101/07. P. és C‑110/07. P. sz., Coop de France bétail et viande és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10193. o.) 58. pontja; szintén lásd a C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 52. pontját.

46 −      A C‑97/08 P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 54. és 55. pontja.

47 −      Hivatkozás a 34. lábjegyzetben.

48 −      Hivatkozás a 36. lábjegyzetben.

49 −      Valóban világosan kitűnik a megtámadott ítélet 343. pontjának megfogalmazásából, hogy az Elsőfokú Bíróság a 36. lábjegyzetben hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre csak példaként utalt.

50 −      A 37. lábjegyzetben hivatkozott ügyben hozott ítélet 107. pontja.

51 −      Hivatkozás a 37. lábjegyzetben.

52 −      Hivatkozás a 38. lábjegyzetben.

53 −      A „körülmény” és az „önmagában” fogalmak kulcsfontosságúak a Bíróság ítéletének megértése szempontjából.

54 −      Ua. 99. pont.

55 −      Lásd a megtámadott ítélet 342. pontját, amelyben az Elsőfokú Bíróság maga erősítette meg, hogy jóllehet az a körülmény, hogy két különböző kereskedelmi társaság jegyzett tőkéje ugyanazé a személyé, illetve ugyanazé a családé, önmagában nem elegendő, elképzelhető lehet, hogy egyéb tényezők alapján gazdasági egység áll fenn.

56 −      Lásd a fenti 65. pontot.

57 −      Lásd a megtámadott ítélet 344. pontját.

58 −      Lásd a megtámadott ítélet 345. pontját.

59 − Ez többé‑kevésbé szintén ellentmond a fellebbező által a megtámadott ítélet 358. pontjában az Elsőfokú Bíróság részéről tett és a fellebbező által nem vitatott megállapítás kapcsán tett észrevételnek, amely szerint a fellebbező a közigazgatási eljárás során a Bizottság egyedüli tárgyalópartnere volt.

60 − A Knauf‑csoport egyetlen másik vállalkozása sem volt a kifogásközlés címzettje, jóllehet világosan kitűnik, hogy a kifogásközlésben hivatkozott jogsértés a Knauf‑csoportra vonatkozik.

61 − Lásd a C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2000., I‑1365. o.) 143. és 146. pontját, valamint a C‑176/99. P. sz., ARBED kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I‑10687. o.) 21. pontját.

62 − Lásd a fellebbező fenti 68. és 69. pontban hivatkozott állításait.

63 − Lásd a megtámadott határozat 348. pontját.

64 −      „A szerződés célja” címet viselő 1. cikk értelmében: „1. A jelen szerződés célja, hogy a Knauf vállalkozásokat megőrizze családi vállalkozásként. 2. A jelen szerződés célja, hogy biztosítsa a Knauf vállalkozások egységes ügyvezetését. 3. A jelen szerződés célja, hogy a Knauf vállalkozások mindegyikében biztosítsa az egységes és összpontosított joggyakorlást. 4. A jelen szerződés célja annak biztosítása, hogy lehetséges maradjon a vállalkozás jövőbeli irányításával, szervezésével és jogi formájával kapcsolatos döntéshozatal, és hogy ezt ne akadályozhassa egyetlen részvényes vagy azoknak egy kis csoportja” (kiemelés tőlem).

65 –      Lásd különösen a C‑294/98. P. sz., Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10065. o.) 27. pontját.

66 −      Lásd 38. lábjegyzetben hivatkozott ügyben hozott ítélet 98. és 99. pontját. Ebben az ügyben a bizonyítékok hiánya miatt nem lehetett betudni a felelősséget.

67 −      Lásd a megtámadott ítélet 354–361. pontját.

68 −      A T‑330/01. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., II‑3389. o.) 88. pontja.

69 −      Lásd a megtámadott ítélet 360. pontját.

70 −      Ez a tény nem vitatott.

71 −      Lásd a 12. lábjegyzetben hivatkozott ügyben hozott ítélet 55–57. pontját.

72 −      Lásd analógia alapján a 46. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját.