AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2006. december 12.(*)
„Kártérítési kereset – Szerződésen kívüli felelősség – Tej – Kiegészítő illeték – Referenciamennyiség – Értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalást tett termelő – SLOM 1984 termelők – A termelés újrakezdésének elmaradása a kötelezettségvállalás lejártakor”
A T‑373/94. sz. ügyben,
R. W. Werners (lakóhelye: Meppel [Hollandia], képviselik kezdetben: H. Bronkhorst és E. Pijnacker Hordijk ügyvédek, később: E. Pijnacker Hordijk)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: A. Brautigam és A.‑M. Colaert, meghatalmazotti minőségben, később: A.‑M. Colaert)
és
az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli kezdetben: T. van Rijn, meghatalmazotti minőségben, segítője: H.‑J. Rabe ügyvéd, később: T. van Rijn)
alperesek ellen
az EK‑Szerződés 178. cikke (jelenleg EK 235. cikk) és az EK‑Szerződés 215. cikkének második bekezdése (jelenleg EK 288. cikk második bekezdés) értelmében benyújtott, a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelettel (HL L 132., 11. o.) kiegészített, a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej‑ és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31‑i 857/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 13. o.) alkalmazása miatt a tejértékesítésben való akadályoztatása következtében vélelmezetten elszenvedett károk megtérítésére irányuló kérelme tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA(ötödik tanács),
tagjai: M. Vilaras elnök, M. E. Martins Ribeiro és K. Jürimäe bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. április 6‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
1 A tej és tejtermékek piaci értékesítésének megszüntetését, valamint a tejelő állomány átállítását támogató jövedelemtámogatási rendszer bevezetéséről szóló, 1977. május 17‑i 1078/77/EGK tanácsi rendelet (HL L 131., 1. o.) értékesítésmegszüntetetési jövedelemtámogatás vagy átállítási jövedelemtámogatás folyósítását írja elő azon termelők számára, akik vállalják, hogy ötéves időszakra megszüntetik a tej és tejtermékek piaci értékesítését, vagy vállalják, hogy megszüntetik a tej és tejtermékek piaci értékesítését, és négyéves átállítási időszak alatt tejelő állományukat hústermelésre állítják át.
2 Az 1078/77 rendelet szerinti kötelezettséget vállaló tejtermelőket összefoglaló néven „SLOM‑termelőknek” nevezik; ez a kifejezés a holland „slachten en omschakelen” (levágni és átállni) kifejezésből származik, amely leírja a termelőknek az értékesítés megszüntetése, illetve az átállás rendszerének keretében fennálló kötelezettségeit.
3 A tej‑ és tejtermékpiac közös szervezéséről szóló 804/68/EGK rendelet módosításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1984. március 31‑i 856/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 10. o.) és a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej‑ és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31‑i 857/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 13. o.) 1984. április 1‑jétől bevezette a tagállamok részére biztosított összmennyiség keretein belül az egyes vevők részére meghatározandó referenciamennyiséget meghaladóan szállított tej után beszedett kiegészítő illetéket. A kiegészítő illeték alól mentes referenciamennyiség a tagállam választása szerint vagy a valamely termelő által egy referenciaév alatt – amely Hollandia esetében 1983. év volt – szállított mennyiségének vagy valamely tejüzem által vásárolt tej vagy tejjel egyenértékű termék mennyiségének felelt meg.
4 A tej‑ és tejtermékpiac közös szervezéséről szóló, 1968. június 27‑i 804/68/EGK rendelet (HL L 148., 13. o.) 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályait az 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 11. o.) állapította meg.
5 A referenciamennyiség juttatásából kizárták azon termelőket, akik az érintett tagállam által meghatározott referenciaév alatt az 1078/77 rendelet alapján vállalt kötelezettségük teljesítése következtében nem szállítottak tejet.
6 A 120/86. sz. Mulder‑ügyben 1988. április 28‑án hozott ítéletével (EBHT 1988., 2321. o., a továbbiakban: Mulder I. ítélet) és a 170/86. sz. Von Deezten‑ügyben 1988. április 28‑án hozott ítéletével (EBHT 1988., 2355. o.) a Bíróság hatályon kívül helyezte az 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendeletet, mivel az nem rendelkezett a referenciamennyiségek azon termelők részére történő juttatásáról, akik az 1078/77 rendelet alapján vállalt kötelezettségük teljesítése következtében az érintett tagállam által meghatározott referenciaév alatt nem szállítottak tejet.
7 A Mulder I. és von Deezten ítéleteket (hivatkozás a fenti 6. pontban) követően a Tanács 1989. március 20‑án elfogadta a 857/84 rendeletet módosító, 1989. március 29‑én hatályba lépő 764/89/EGK rendeletet (HL L 84., 2. o.) annak érdekében, hogy az ezen ítéletekkel érintett termelői csoport olyan különleges referenciamennyiségben részesülhessen, amely megfelelt az e termelők által az 1078/77 rendelet alapján vállalt értékesítésmegszüntetési, illetve átállítási kötelezettséget megelőző tizenkét hónapban elért termelés 60%‑ának.
8 A 764/89 rendelet által módosított 857/84 rendelet 3a. cikke (1) bekezdésének b) pontja a különleges referenciamennyiség odaítélését különösen annak a feltételnek rendeli alá, hogy a termelő „[…] kérelme alátámasztására bizonyítsa, hogy a kérvényezett teljes referenciamennyiséget meg tudja termelni üzemében”.
9 A rendelet 3a. cikke (1) bekezdésének első franciabekezdése szerint az a termelő volt érintett, „akinek az […] 1078/77 rendelet értelmében vállalt értékesítésmegszüntetési, illetve átállítási időszaka 1983. december 31‑e után járt le, illetve 1983. szeptember 30‑a után azokban a tagállamokban, ahol az áprilistól szeptemberig begyűjtött tej mennyisége legalább kétszerese a következő év októberétől márciusig begyűjtött tej mennyiségének”.
10 A 764/89 rendelettel módosított 857/84 rendelet 3a. cikkének (3) bekezdése ekként rendelkezik:
„Amennyiben 1989. március 29‑től számított kétéves határidő alatt a termelő megfelelően bizonyítani tudja az illetékes hatóság számára, hogy ténylegesen újra kezdte a közvetlen értékesítést és/vagy a szállítást, és hogy ezek az értékesítések és/vagy szállítások a legutóbbi tizenkét hónap során az ideiglenes referenciamennyiség 80%‑ával megegyező vagy azt meghaladó szintet értek el, a különleges referenciamennyiséget véglegesen odaítélik. Ezzel ellenkező esetben az ideiglenes referenciamennyiség teljes egészében visszakerül a közösségi tartalékba. […]”[nem hivatalos fordítás]
11 A 764/89 rendelet alkalmazásával a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték alkalmazásának részletes szabályainak megállapításáról szóló, az 1546/88/EGK bizottsági rendeletet módosító, 1989. április 20‑i 1033/89/EGK bizottsági rendelet (HL L 110., 27. o.) a 3a. cikkel egészítette ki a módosított rendeletet, amelynek (1) bekezdése első albekezdése szerint:
„A 857/84 […] rendelet 3a. cikkének (1) bekezdésében foglalt [különleges referenciamennyiség iránti] kérelmet az érdekelt termelő a tagállam által kijelölt illetékes hatósághoz a tagállam által meghatározott részletes szabályok szerint és azzal a feltétellel nyújthatja be, ha bizonyítja, hogy részben vagy teljes egészében ugyanazt az üzemet működteti, amelyet az 1391/78/EGK bizottsági rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében foglalt támogatás iránti kérelmének jóváhagyásakor működtetett.” [nem hivatalos fordítás]
12 Azokat a tejtermelőket, akik vállalták az értékesítésmegszüntetés, illetve átállítás kötelezettségét, és akik a 764/89 rendelet értelmében „különleges” referenciamennyiségben részesültek „SLOM I. termelőknek” nevezik.
13 A C‑189/89. sz. Spagl‑ügyben 1990. december 11‑én hozott ítéletével (EBHT 1991., I‑4539. o.) a Bíróság érvénytelennek nyilvánította a 764/89 rendelet által módosított 857/84 rendelet 3a. cikke (1) bekezdésének első franciabekezdését, mivel e rendelkezés kizárta a különleges referenciamennyiség odaítéléséből azokat a termelőket, akiknek az 1078/77 rendelet értelmében vállalt értékesítésmegszüntetési, illetve átállítási időszaka 1983. december 31‑e előtt, illetve adott esetben 1983. szeptember 30‑a előtt járt le.
14 A Spagl‑ítéletet követően (hivatkozás a fenti 13. pontban) a Tanács elfogadta a 857/84 rendelet módosításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1991. június 13‑i 1639/91/EGK rendeletet (HL L 150., 35. o.), amely a Bíróság által érvénytelennek minősített – különösen az értékesítésmegszüntetési kötelezettség lejártához kötődő – feltételek eltörlésével lehetővé tette, hogy különleges referenciamennyiséget ítéljenek oda az érintett termelők számára. Ez utóbbiakat „SLOM II. termelőknek” nevezik.
15 A C‑104/89. és C‑37/90. sz., Mulder és társai kontra Bizottság ügyben 1992. május 19‑én hozott közbenső ítéletében (EBHT 1992., I‑3061. o., a továbbiakban: a Mulder II. ítélet) a Bíróság megállapította, hogy az Európai Gazdasági Közösség felelős az olyan tejtermelők által elszenvedett károkért, akik az 1078/77 rendelet értelmében vállaltak kötelezettségeket, és ezt követően a 857/84 rendelet alkalmazása miatt akadályozva voltak a tej tényleges értékesítésében. A fizetendő összegek tekintetében a Bíróság közös megegyezésre hívta fel a feleket.
16 Ezen ítélet után a Tanács és a Bizottság az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának 1992. augusztus 5‑i kiadásában közzétette a 92/C 198/04. sz. közleményt (HL C 198., 4. o.). Az intézmények, miután felhívták a figyelmet a Mulder II. ítélet következményeire (hivatkozás a fenti 15. pontban), kifejezték azon szándékukat, hogy az ítélet teljes hatályosulása céljából meghatározzák az érintett termelők kártérítésének gyakorlati módjait.
17 E módozatok elfogadásáig az intézményeknek a Mulder II. ítéletből (hivatkozás a fenti 15. pontban) következő feltételeket teljesítő termelőkkel szemben nem alkalmazhatták a Bíróság alapokmányának 46. cikke szerinti elévülést. A szóban forgó kötelezettségvállalás azonban azon feltételhez kötődött, hogy a kártalanítás iránti jog ne évüljön el az 1992. augusztus 5‑i közlemény közzétételéig, vagy azon időpontig, amikor a termelő valamely intézményhez fordult.
18 A C‑104/89. és C‑37/90. sz., Mulder és társai kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben 2000. január 27‑én hozott ítéletében (EBHT 2000., I‑203. o., a továbbiakban: a Mulder III. ítélet) a Bíróság meghatározta a Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) által érintett ügyekben a felperesek által kért kártérítés összegét.
19 A T‑533/93. sz., Bouma kontra Tanács és Bizottság ügyben 2001. január 31‑én hozott ítéletében (EBHT 2001., II‑203. o., a továbbiakban: Bouma‑ítélet) és a T‑73/94. sz., Beusmans kontra Tanács és Bizottság ügyben 2001. január 31‑én hozott ítéletével (EBHT 2001., II‑223. o., a továbbiakban: Beusmans‑ítélet) az Elsőfokú Bíróság elutasította a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló, az EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdése alapján – az 1078/77 rendelet szerinti, 1983‑ban lejárt értékesítésmegszüntetési kötelezettséget vállaló – két holland termelő által benyújtott kereseteket.
20 A Bouma‑ítélet 45. pontjában (a Beusmans‑ítélet 44. pontja, hivatkozás a fenti 19. pontban), az Elsőfokú Bíróság a Spagl‑ítéletből (hivatkozás a fenti 13. pontban) azt vezette le, hogy azok a termelők, akiknek a kötelezettségvállalási időszaka 1983‑ban járt le, kártérítési keresetüket csak akkor alapozhatják sikerrel a bizalomvédelem elvének megsértésére, ha bizonyítják, hogy azok az okok, amelyek miatt a referenciaév folyamán nem kezdték újra a tejtermelést, ahhoz a tényhez kapcsolódnak, hogy a termelők bizonyos ideig szüneteltették a termelést, és azt a termeléshez kötődő szervezési okokból nem tudták haladéktalanul újra kezdeni.
21 A Bouma‑ítélet 46. pontjában (a Beusmans‑ítélet 45. pontja, hivatkozás a fenti 19. pontban) az Elsőfokú Bíróság a Mulder II. ítéletre hivatkozott (hivatkozás a fenti 15. pontban), és az alábbiakat állapította meg:
„Ezenkívül a Mulder II. ítéletből, pontosabban annak 23. pontjából az következik, hogy a Közösség felelőssége attól a feltételtől függ, hogy a termelők világosan kifejezték azon szándékukat, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásuk lejártakor újra kezdik a tejtermelési tevékenységet. Ahhoz ugyanis, hogy az a jogsértés, amely a SLOM‑termelők helyzetét okozó rendelet érvénytelenségének kimondásához vezetett, kártalanítás iránti jogot biztosítson e termelők számára, ez utóbbiaknak akadályozva kellett lenniük a tejtermelés újrakezdésében. Ebből következik, hogy azok a termelők, akiknek kötelezettségvállalása a 857/84 rendelet hatálybalépése előtt járt le, újra kezdték a termelést, vagy legalább erre irányuló intézkedéseket tettek, mint pl. beruházások megvalósítása, javítások elvégzése vagy a termeléshez szükséges berendezések karbantartása (e tekintetben lásd […] a Van Gerven főtanácsnok által a Mulder II. ügyben ismertetett indítvány [EBHT 1992., I‑3094. o.] 30. pontját).”
22 A felperesek helyzetének tekintetében az Elsőfokú Bíróság a Bouma‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) 48. pontjában (a Beusmans‑ítélet 47. pontja) az alábbiakat állapította meg:
„Tekintetbe véve, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejárta […] és a kvóták hatálybalépésének 1984. április 1‑jei időpontja között a felperes nem kezdte újra a tejtermelést, kártérítési keresete megalapozottságának céljából bizonyítania kell, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor szándékában állt a termelés újrakezdése, és ez a 857/84 rendelet hatálybalépése miatt volt lehetetlen számára.”
23 A C‑162/01. P. sz. és C‑163/01. P. sz., Bouma és Beusmans kontra Tanács és Bizottság ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletében (EBHT 2004., I‑4509. o., a továbbiakban: Bouma és Beusmans ítélet) a Bíróság elutasította a Bouma‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) és a Beusmans‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) ellen benyújtott fellebbezéseket.
24 A Bouma és Beusmans ítélet (hivatkozás a fenti 23. pontban) 62. és 63. pontjában a Bíróság megállapította:
„62 Az Elsőfokú Bíróság a Bouma‑ítélet 45. pontjában (a Beusmans‑ítélet 44.pontja) a Spagl‑ítéletből azon következtetés levonására szorítkozott, hogy azoknak a termelőknek, akiknek a kötelezettségvállalása 1983 előtt járt le, bizonyítaniuk kell, hogy azok az okok, amelyek miatt a referenciaév folyamán nem kezdték újra a tejtermelést ahhoz a tényhez kapcsolódnak, hogy a termelők bizonyos ideig szüneteltették a termelést, és azt a termeléshez kötődő szervezési okokból nem tudták haladéktalanul újra kezdeni.
63 A Spagl‑ítélet ezen értelmezése nem hibás.”
25 A Bouma és Beusmans ítélet (hivatkozás a fenti 23. pontban) 72. pontjában a Bíróság az alábbiakat állapította meg:
„[…] az ahhoz szükséges feltételeket, hogy E. Bouma és B. M. J. B. Beusmans SLOM 1983 termelői minőségükben kártalanítást követelhessenek, csak abból az értelmezésből lehet levezetni, amelyet a Bíróság adott a vonatkozó rendelkezéseknek. Az 1639/91 rendelet ugyanis módosította a különleges referenciamennyiség odaítéléséről szóló 764/89 rendelettel módosított 857/84 rendelet 3a. cikkét, de nem határozza meg az ahhoz szükséges feltételeket, hogy valamely SLOM 1983 termelő kártalanítást követelhessen. A 2187/93 rendelet szerinti kártalanítás autonóm jellegű, mivel az e rendelet által létrehozott rendszer a bírósági vitarendezés alternatíváját jelenti, és a kártérítés érvényesítése további lehetőségének minősül (a Bíróság C‑80/99–C‑82/99. sz., Flemmer és társai ügyekben 2001. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑7211. o.] 47. pontja).”
26 A Bouma és Beusmans ítélet (hivatkozás a fenti 23. pontban) 89. és 90. pontjában a Bíróság a következőket állapította meg:
„89 E. Bouma és B. M. J. B. Beusmans állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság levonhatta azt az általános következtetést a Bouma‑ítélet 46. pontjában (a Beusmans‑ítélet 45. pontja), hogy a Közösség felelőssége attól a feltételtől függ, hogy a termelők világosan kifejezték azon szándékukat, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásuk lejártakor újra kezdik a tejtermelési tevékenységet.
90 Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a Bouma‑ítélet 46. pontjában (a Beusmans‑ítélet 45. pontja) megkövetelheti, hogy valamely SLOM 1983 termelő az 1078/77 rendelet szerinti kötelezettségvállalásának lejártakor nyilvánítsa ki a tejtermelés újrakezdésére irányuló szándékát, akár a termelés újrakezdésével, [akár] a SLOM I. termelőkhöz hasonlóan legalább erre irányuló intézkedések megtételével, mint pl. beruházások megvalósítása, javítások elvégzése vagy a termeléshez szükséges berendezések karbantartása.”
27 A Bouma és Beusmans ítélet (hivatkozás a fenti 23. pontban) 100. és 101. pontjában a Bíróság a következőket állapította meg:
„100 E tekintetben emlékeztetni kell arra, amint azt indítványa 125. pontjában a főtanácsnok is megállapította, hogy a bizonyítási tehernek az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletekben gyakorolt megosztása megfelel annak az állandó ítélkezési gyakorlatnak, amely szerint a felperesre hárul annak bizonyítása, hogy együttesen fennállnak a Közösség szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételei. Mivel ezt a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha valamely termelő bizonyítja, hogy szándékában áll újra kezdeni a tejértékesítést ‑ akár a termelésnek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejárta utáni újrakezdésével, akár ezen akarat más formában történő kinyilvánításával ‑, a kártérítés követelőjének kell bizonyítania szándéka valóságát.
101 Azon kifogás tekintetében, amely szerint E. Bouma és B. M. J. B. Beusmans nem láthatták előre annak következményeit, hogy 1984. április 1‑je előtt nem kezdik újra a termelést, meg kell állapítani, hogy számítaniuk kellett arra, akárcsak a tejtermelést újra kezdeni szándékozó többi termelőnek, hogy a piacpolitikával kapcsolatos, időközben elfogadott rendelkezések vonatkoznak majd rájuk. Így nem várhatták el joggal, hogy a termelést a korábbiakkal megegyező feltételek mellett kezdhetik újra (lásd ebben az értelemben a Mulder I. ítélet 23. pontját).”
A jogvita alapját képező tényállás
28 A felperes, aki holland tejtermelő, 1980. május 24‑én az 1078/77 rendelet szerinti értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalást tett, amely 1985. május 24‑én járt le.
29 A 764/89 rendelet elfogadását követően a felperes 1989. június 2‑án a holland hatóságoktól ideiglenes különleges referenciamennyiség odaítélését kérte, amely kérelemben úgy nyilatkozott, hogy „valóban módjában áll megtermelni a gazdaságában az odaítélt különleges referenciamennyiséget”.
30 Az 1989. július 21‑i határozattal a felperes részére ideiglenes, különleges referenciamennyiséget ítéltek oda.
31 Az 1990. október 31‑i határozattal a felperes részére végleges referenciamennyiséget ítéltek oda, amelyet később visszavettek tőle a holland Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Halászati Minisztérium 1991. október 31‑i határozatával egy vizsgálatot követően, amely feltárta, hogy a felperes nem teljesíti a végleges odaítélés feltételeit, mivel nem a Beschikking Superheffing SLOM‑deelnemersben (a SLOM rendszer résztvevőit terhelő kiegészítő illetékre vonatkozó jogszabály) meghatározott tejet termelt.
32 Ezenkívül a felperes házastársa tejgazdaságot vezetett az eredeti SLOM gazdaságban.
33 A felperes panaszt nyújtott be a Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Halászati Minisztérium határozata ellen. Mivel ezt a panaszt elutasították, a felperes keresetet nyújtott be a College van Beroep voor het Bedrijfsleven (közigazgatási fellebbviteli bíróság gazdasági ügyekben, Hollandia) előtt, amelyet szintén elutasítottak az 1997. január 16‑i határozattal.
Eljárás
34 A felperes az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1994. november 22‑én benyújtott keresetlevéllel előterjesztette a jelen keresetet. Az ügyet a T‑373/94. számon vették nyilvántartásba.
35 A kibővített első tanácsának 1995. január 24‑i végzésével, a Mulder III. ügyben az ítélet (hivatkozás a fenti 18. pontban) meghozataláig az Elsőfokú Bíróság felfüggesztette a jelen ügyben az eljárást.
36 Az Elsőfokú Bíróság kibővített első tanácsának elnöke 1995. február 24‑i végzésével a T‑372/94. sz. és a T‑373/94. sz. ügyeket egyesítette a T‑530/93–T‑533/93. sz., T‑1/94–T‑4/94. sz., T‑11/94. sz., T‑53/94. sz., T‑71/94. sz., T‑73/94–T‑76/94. sz., T‑86/94. sz., T‑87/94. sz., T‑91/94. sz., T‑94/94. sz., T‑96/94. sz., T‑101/94–T‑106/94. sz., T‑118/94–T‑124/94. sz., T‑130/94. sz. és T‑253/94. sz. egyesített ügyekkel.
37 1998. szeptember 30‑án informális találkozóra került sor az Elsőfokú Bíróság előtt, amelyen a felek képviselői vettek részt. E találkozó során a felek előterjeszthették észrevételeiket a SLOM‑termelőket érintő ügyeknek az Elsőfokú Bíróság által végzett analitikus osztályozása tekintetében, amely magában foglalta az olyan SLOM‑termelőket érintő „D” kategóriát, akik nem kaptak végleges referenciamennyiséget, vagy akiktől a végleges referenciamennyiséget visszavették, és akiknek ebből következően az egyes, kereskedelmi tevékenységükben időszakosan korlátozott tejtermelőknek és tejtermékgyártóknak nyújtott kártalanítás felajánlásáról szóló, 1993. július 22‑i 2187/93/EGK rendelet (HL L 196., 6. o.) alapján nem ajánlottak fel kártalanítást.
38 2002. január 17‑én második informális találkozóra került sor az Elsőfokú Bíróság előtt, amelyen a felek képviselői vettek részt. A felek egyezségre jutottak abban, hogy a SLOM‑termelők III. kategóriájában kiválasztanak egy irányadó ügyet, és az Elsőfokú Bíróság felfüggesztette az ugyanerre a kategóriára vonatkozó többi ügyet a kiválasztandó irányadó ügyben való ítélethozatalig.
39 2002. június 27‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság kibővített második tanácsának elnöke elrendelte a T‑2/94. sz. ügy törlését a jelen ítélet 36. pontjában említett egyesített ügyek közül.
40 Az Elsőfokú Bírósághoz intézett 2002. július 25‑i levéllel a Tanács és a Bizottság javasolták az eljárás újbóli megnyitását a SLOM‑termelők III. kategóriája esetében irányadó T‑373/94. sz. ügyben. A felperes ebben a vonatkozásban nem fogalmazott meg észrevételeket.
41 2002. december 2‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság kibővített első tanácsának elnöke elrendelte a T‑373/94. sz. ügy elkülönítését a jelen ügy 36. pontjában említett egyesített ügyektől, és hogy a T‑373/94. sz. ügy eljárása folytatódjék.
42 2003. február 5‑én a felperes naprakésszé tett keresetlevelet nyújtott be az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, amelyet az eredeti keresetlevél felváltására szánt.
43 A 2003. július 2‑án tartott teljes ülésen elfogadott határozatával az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyet három bíróból álló tanács ‑ ez esetben az első tanács ‑ elé utalta.
44 Az új ítélkezési évben módosult az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele, az előadó bíró az ötödik tanácsba került, következésképpen a jelen ügyet is ennek a tanácsnak adták át.
45 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, előzetes bizonyításfelvétel nélkül.
46 A felek a 2006. április 6‑i tárgyaláson előadták szóbeli előterjesztéseiket, és válaszoltak az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre.
47 A felperes jogi képviselője a szóbeli szakasz során kérelmezte, hogy az Elsőfokú Bíróság szervezzen informális megbeszélést a jelen ügyben, valamint az előtte folyamatban lévő többi ügyben azon ügyek meghatározása érdekében, amelyekben bizonyították a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándékot az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor. A Bizottság tiltakozott e kérelem ellen, azzal az indokkal, hogy ezen irányadó ügy célja egy konkrét jogi kérdés megoldása, és a rendes eljárás szerint minden egyes ügyben be kell nyújtani az Elsőfokú Bíróságnak a szükséges bizonyítékokat.
48 Az Elsőfokú Bíróság úgy döntött a szóbeli szakasz során, hogy jelenleg nem határoz az informális megbeszélés megszervezéséről, és amennyiben szükséges, újból megnyitja a szóbeli szakaszt. A többi ügy esetében, amellyel a felperes jogi képviselőjét megbízták, az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy majd ezen ügyek kontextusában hoznak határozatot.
49 A felperes a szóbeli szakasz során azt is előterjesztette, hogy tekintettel a Bíróság C‑164/01. P. sz., van den Berg kontra Tanács és Bizottság ügyben 2004. október 28‑án hozott ítéletére (EBHT 2004., I‑10225. o.) a kártérítés iránti kérelme nem évült el teljesen. Az Elsőfokú Bíróság a Tanács kérelmére háromhetes határidőt engedélyezett a felperesnek, hogy lehetővé tegye számára az álláspontja meghatározását és annak pontos megjelölését, hogy vissza kívánja‑e vonni a kérelmének teljes elévülésére vonatkozó jogalapot. A Bizottság jelezte, hogy osztja a Tanács álláspontját. Az alperesek azt állították, hogy a kérelem részlegesen elévült.
50 A 2006. május 4‑i levelében a Tanács úgy válaszolt, hogy lemond arról, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt az elévülésre hivatkozzon az 1988. szeptember 25‑i és az 1989. március 29‑i közötti időszak vonatkozásában.
51 A 2006. május 15‑i határozatával az Elsőfokú Bíróság ötödik tanácsának elnöke ezen okmány iratokhoz való csatolásáról és a szóbeli szakasz befejezéséről határozott.
A felek kérelmei
52 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– kötelezze a Közösséget, hogy fizessen meg 5908,52 eurót, illetve ennek 1992. május 19‑től a kifizetés napjáig évi 8%‑os kamattal megnövelt összegét;
– kötelezze a Közösséget a költségek viselésére.
53 A Tanács azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
54 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
55 A felperes azt állítja, hogy fennállnak a Közösség felelősségvállalásának feltételei, és hogy kérelme részleges elévülésének – amelyre a Tanács hivatkozott – nem lehet helyt adni.
56 Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben az elévülés kérdésének vizsgálata annak előzetes megállapítását teszi szükségessé, hogy az EK‑Szerződés 215. cikke második bekezdésének (jelenleg EK 288. cikk második bekezdés) értelmében fennállhat‑e a Közösség felelőssége, és ha igen, mely időpontig (ebben az értelemben lásd az Elsőfokú Bíróság Bouma‑ítéletének [hivatkozás a fenti 19. pontban] 28. pontját és Beusmans‑ítéletének [hivatkozás a fenti 19. pontban] 27. pontját, valamint a T‑199/94. sz., Gosch kontra Bizottság ügyben 2002. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑391. o.] 40. pontját).
A felek érvei
57 A felperes vitatja az alperesek azon álláspontját, amely szerint a SLOM I. termelők – akiktől hozzá hasonlóan visszavették a kvótát – kártérítést igényelhetnének az 1989. április 1‑jéig tartó időszak vonatkozásában, amennyiben bizonyítják, hogy konkrét intézkedéseket tettek a SLOM kötelezettségvállalásuk lejártakor a termelés újrakezdésére.
58 A felperes úgy véli, hogy az ilyen bizonyítási kötelezettség nem helytálló, mivel azt egyrészt nem igazolják a SLOM I. termelőkre vonatkozó tények, másrészt az azon SLOM I. termelők tiltott hátrányos megkülönbözetését jelenti, akiktől visszavették a kvótát, a végleges kvótát szerzett SLOM I. termelőkkel szemben.
59 A felperes megállapítja, hogy az alperesek követelménye az Elsőfokú Bíróság által a Bouma‑ügyben (hivatkozás a fenti 19. pontban) és a Beusmans‑ügyben (hivatkozás a fenti 19. pontban) hozott ítéletekben kifejtett érvelésre vonatkozik, azonban úgy véli, hogy azt nem lehet alkalmazni a SLOM I. termelők helyzetére, amennyiben az az indok, amelyre tekintettel a Bíróság az ítéleteiben úgy határozott, hogy a SLOM kötelezettségvállalás lejártakor a szóban forgó termelőknek bizonyítaniuk kell a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándékukat, ahhoz a tényhez kapcsolódott, hogy a SLOM kötelezettségvállalás lejárt a referenciaév során, azaz 1983‑ban.
60 A felperes szerint azok a SLOM‑termelők, akik hozzá hasonlóan olyan értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalást tettek, amely lejárt a referenciaév végén, alapvetően más helyzetben voltak, mint a SLOM II. termelők, így például a Bouma‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) és a Beusmans‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) tényállásainak felperesei. Mivel a referenciaév, azaz 1983 végén még 17 hónap volt az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártáig, nem lett volna ésszerű őt a Közösség felelősségének megállapítása érdekében annak bizonyítására kötelezni, hogy tett‑e konkrét intézkedéseket a referenciaév során az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor a tejtermelés újrakezdésére.
61 A felperes hozzáfűzi, hogy 1984. április 1‑jétől valamennyi SLOM‑termelő tudta, hogy kizárták őket a kvótarendszerből, és e körülmények között értelmetlen volna tejtermelés újrakezdése érdekében beruházni, amikor nyilvánvaló, hogy ezt a tejtermelést nem lehet újra kezdeni. Ugyanez a helyzet a bizonyítási kötelezettség esetében, a referenciamennyiség iránti kérelmet illetően az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor, a jelen esetben 1985‑ben, mivel azt megállapították, hogy az ilyen kérelmet a SLOM‑termelők által benyújtottakhoz hasonlóan egész egyszerűen elutasítanának. Az illetékes hatóságok egyébként 1985‑ben jelezték a SLOM‑termelőknek, hogy a felperes helyzetében lévő termelőknek nincs igazán lehetőségük a referenciamennyiség megszerzésére.
62 A felperes álláspontja szerint, a körülményekre tekintettel, sem a Bíróság, sem az alperesek nem fogalmaztak meg soha annak bizonyítására vonatkozó követelményt, hogy egy SLOM I. termelő tett‑e konkrét intézkedéseket az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor a tejtermelés újrakezdésére.
63 Ebben a vonatkozásban a felperes hivatkozik az Elsőfokú Bíróság T‑187/94. sz., Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 7‑én hozott ítéletére (EBHT 2002., II‑367. o.), amelynek 47. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy az ügyben érintett felperesnek, akinek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalása 1985. március 31‑én – azaz a tejkvóta‑rendszer hatálybalépését követően – lejárt a kártérítési igénye megalapozásához nem kell bizonyítania, hogy e kötelezettségvállalás lejártát követően szándékukban állt újrakezdeni a tejtermelést, mivel ilyen szándék kifejezésre juttatása e rendszer hatálybalépését követően gyakorlatilag lehetetlenné vált.
64 A Tanács és a Bizottság azt állítja, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételei a jelen ügyben nem állnak fenn, következésképpen a keresetet el kell utasítani.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
65 Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség szerződésen kívüli, az EK 215. cikk második bekezdése szerinti – az intézmények által okozott kár miatti – felelősségének beállásához több együttes feltétel, azaz az intézményeinek felróható jogellenes magatartás, a kár tényleges felmerülése, valamint a jogellenes magatartás és a hivatkozott kár közötti ok‑okozati kapcsolat teljesülése szükséges (a Bíróság 4/69. sz., Lütticke kontra Bizottság ügyben 1971. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1971., 325. o.] 10. pontja, a 197/80–200/80., 243/80., 245/80. és 247/80. sz., Ludwigshafener Walzmühle és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1981. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3211. o.] 18. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑481/93. sz. és T‑484/93. sz., Exporteurs in Levende Varkens és társai kontra Bizottság ügyben 1995. december 13‑án hozott ítélete [EBHT 1996., II‑2941. o.] 80. pontja; valamint a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 39. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 38. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 43. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 41. pontja is megerősítette).
66 Az értékesítésmegszüntetési kötelezettséget vállaló tejtermelők helyzetét illetően a Közösség felelőssége minden egyes olyan termelővel szemben fennáll, akit kár ért abból a tényből eredően, hogy a 857/84 rendelet alkalmazása miatt akadályoztatva volt a tejszállításban (a Mulder II. ítélet [hivatkozás a fenti 15. pontban] 22. pontja). Ez a felelősség a bizalomvédelem elvének megsértésén alapul (a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 40. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 39. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 45–47. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 42. pontja is megerősítette).
67 Valamely közösségi szabályozással szemben azonban csak akkor lehet hivatkozni a bizalomvédelem elvére, ha korábban maga a Közösség teremtett olyan helyzetet, amely jogos elvárásokat támaszthatott (a Bíróság C‑177/90. sz. Kühn‑ügyben 1992. január 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992. I‑35. o.] 14. pontja; valamint a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 41. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 40. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 45–47. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 43. pontja is megerősítette).
68 Ily módon az a gazdasági szereplő, akit valamely közösségi jogi aktus által közérdekből és támogatás ellenében felhívtak a tejértékesítés meghatározott idejű felfüggesztésére, jogosan várhatja el, hogy kötelezettségvállalása végén ne kerüljön olyan korlátozások alá, amelyek őt sajátos módon érintik abból a tényből kifolyólag, hogy élt a közösségi szabályozás által felajánlott lehetőségekkel (a Mulder I. ítélet [hivatkozás a fenti 6. pontban] 24. pontja és a von Deetzen ítélet [hivatkozás a fenti 6. pontban] 13. pontja). Ezzel szemben a bizalomvédelem elve nem tiltja, hogy egy olyan rendszerben, mint a kiegészítő illetékek rendszere, korlátozásokat szabjanak egy termelővel szemben amiatt, hogy a termelő ‑ egy olyan döntés következtében, amelyet szabadon, közösségi jogi aktus felhívása nélkül hozott ‑ az említett rendszer hatálybalépését megelőzően meghatározott időszakban nem értékesített tejet, vagy csak csökkentett mennyiséget értékesített (a Kühn‑ítélet [hivatkozás a fenti 67. pontban] 15. pontja; a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 42. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 41. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 45–47. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 44. pontja is megerősítette).
69 A Spagl‑ítéletből (hivatkozás a fenti 13. pontban) az következik, hogy a bizalomvédelem elvének megsértése nélkül a Közösség nem zárhatta volna ki a kvóták juttatásából az összes olyan termelőt, akiknek az értékesítésmegszüntetési vagy átállítási kötelezettségvállalásuk 1983‑ban járt le, különösen pedig azokat, akik, mint K. Spagl is, kötelezettségvállalásukhoz fűződő okok miatt nem tudták újra kezdeni a tejtermelést (a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 43. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 42. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 53. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 45. pontja is megerősítette). A Bíróság a Spagl‑ítélet 13. pontjában a következőképpen határozott:
„[A] közösségi jogalkotó érvényesen állapíthatta meg az érintettek értékesítésmegszüntetési vagy átállítási időszaka lejártának időpontját, hogy kizárhassa [a különleges referenciamennyiség juttatására vonatkozó rendelkezések] juttatásaiból azokat a termelőket, akik az értékesítésmegszüntetési vagy átállítási kötelezettségvállalástól független okok miatt nem szállítottak tejet a referenciaév egésze vagy egy része folyamán. Ezzel szemben a bizalom[védelem] elve – ahogy azt a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmezi ‑ tiltja, hogy az ilyen időpontot olyan feltételek mellett határozzák meg, hogy az időpont azzal a hatással jár, hogy kizárja [az említett rendelkezések] juttatásaiból azokat a termelőket is, akik az 1078/77 rendelet értelmében tett kötelezettségvállalás végrehajtása következményeképpen nem szállítottak tejet a referenciaév egésze vagy egy része folyamán.”
70 Ebből az ítéletből ésszerűen következik, hogy azok a termelők, akiknek a kötelezettségvállalása 1983‑ban járt le, kártérítési keresetüket csak akkor alapíthatják sikerrel a bizalomvédelem elvének megsértésére, ha bizonyítják, hogy azok az okok, amelyek miatt a referenciaévben nem kezdték újra a tejtermelést, ahhoz a tényhez kapcsolódnak, hogy ők bizonyos időre felfüggesztették a termelést, és termelésszervezési okokból nem tudták haladéktalanul újrakezdeni (a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 45. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 44. pontja, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 62. és 63. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 47. pontja is megerősítette).
71 Ezenkívül a Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) 23. pontjából az következik, hogy a Közösség felelőssége attól a feltételtől függ, hogy a termelők világosan kifejezték‑e azon szándékukat, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásuk lejártakor újra kezdik a tejtermelési tevékenységet. Ugyanis a Bouma‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) 46. pontja és a Beusmans‑ítélet (hivatkozás a fenti 19. pontban) 45. pontja szerint ahhoz, hogy a SLOM‑termelők helyzetét előidéző rendelet érvénytelenségének kimondásához vezető jogtalanság megnyissa e termelők számára a kártalanítás iránti jogot, a termelőknek akadályoztatva kellett lenniük a tejtermelés újrakezdésében a kiegészítő illeték rendszerének hatálybalépése miatt.
72 Ha a termelő nem fejezte ki e szándékát, nem bízhatott jogosan abban a lehetőségben, hogy a jövőben bármely pillanatban újra kezdheti a tejtermelést. E körülményekre tekintettel helyzete nem különbözik azon gazdasági szereplők helyzetétől, akik nem termeltek tejet, és akik a tejkvóták rendszerének 1984‑ben történt bevezetése után akadályoztatva voltak e termelés megkezdésében. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a gazdasági változások szerinti folyamatos alkalmazkodást célzó közös piacszervezés területén a gazdasági szereplők nem bízhatnak jogosan abban, hogy majd nem fognak a piaci politika vagy a strukturális politika szabályaiból eredő esetleges korlátozások alá esni (a Bouma‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 47. pontja és a Beusmans‑ítélet [hivatkozás a fenti 19. pontban] 46. pontja és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat, e pontokat a Bouma és Beusmans ítélet [hivatkozás a fenti 23. pontban] 99–102. pontja és a Gosch kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 56. pontban] 49. pontja is megerősítette).
73 Azon termelők esetében, akiknek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalása a kiegészítőilleték‑rendszer hatálybalépését követően járt le, a Bíróság arra következtetett a Mulder II. ügyben szóban forgó és a Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) 23. pontjában említett termelők által elkezdett tevékenységekből – azaz a kiegészítő illeték alapján a referenciamennyiség odaítélése iránti kérelemből még az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejárta előtt, és a tej értékesítésének újrakezdése, legkésőbb közvetlenül különleges referenciamennyiségnek a 764/89 rendelet alapján való megszerzését követően –, hogy a termelők megfelelően nyilvánították ki a tejtermelői tevékenység újrakezdésére vonatkozó szándékukat. A Bíróság ebből arra következtetett, hogy a tejszállításokból származó jövedelem elvesztését nem lehet a felperesek által szabadon elhatározott tejtermelés abbahagyása következményének tekinteni (a hivatkozás a fenti 23. pontban hivatkozott Bouma és Beusmans ügyben hozott ítélet 88. pontja).
74 A jelen esetben az nem vitatott, hogy a felperes értékesítésmegszüntetési kötelezettséget vállalt, amely 1985. május 24‑én járt le, azaz a kiegészítő illetékrendszer hatálybalépését követően.
75 Ebben a tekintetben meg kell állapítani először, hogy a felperes nem kérelmezte a Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) tényállásában szereplő termelőkhöz hasonló módon – akiknek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalása szintén a kiegészítőilleték‑rendszer hatálybalépése előtt járt le – referenciamennyiség odaítélését az említett rendszer alapján az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejárta előtt. Egyébként a felperes közvetlenül az említett kötelezettségvállalás időszaka után sem nyújtott be ilyen kérelmet.
76 Másodszor az sem vitatott, hogy a felperes Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) tényállásában szereplő termelőkkel ellentétben nem kezdte haladéktalanul újra a tejtermelést azt követően, hogy a 764/89 rendelet alapján különleges referenciamennyiséget kapott az eredeti SLOM gazdaságra.
77 Kétségtelenül kitűnik az iratokból, hogy a 764/89 rendelet elfogadását követően a felperes különleges referenciamennyiség odaítélését kérelmezte, amelyet részére 1989. július 21‑én engedélyeztek. A részére 1990. október 31‑én engedélyezett végleges referenciamennyiséget azonban a Mezőgazdasági, Természetvédelmi Halászati minisztérium 1991. október 11‑i határozatával visszavonták tőle, azzal az indoklással, hogy „az [említett] minisztérium általános felügyelő szolgálata által végzett vizsgálatból kitűnik, hogy a [felperes] nem [teljesíti] e végleges odaítélés feltételeit”, mivel „az eredeti SLOM gazdaság[á]ban nem Beschikking Superheffing SLOM‑deelnemers által meghatározott tejet” termelt.
78 Végül, az e határozat ellen a College van Beroep voor het Bedrijfsleven előtt benyújtott keresetet az 1997. január 16‑i ítéletben elutasították, többek között azzal az indokkal, hogy „[m]ivel az eredeti SLOM gazdaság termelési egységeit nem […] olyan módon […] foglalták bele a tejtermelés újrakezdésébe, hogy úgy lehet[ne ] tekinteni, hogy a felperes az említett termelést az eredeti SLOM gazdaság indulásakor kezd[te] újra”.
79 Egyebekben a College van Beroep voor het Bedrijfsleven 1997. január 16‑án hozott ítéletéből az is kitűnik, hogy „[a] felperes által arra vonatkozóan hozott döntést, hogy nem fordul az eredeti SLOM gazdasághoz az átmenetileg odaítélt SLOM kvótának megfelelő mennyiség termelése érdekében, mivel a házastársa az említett SLOM gazdaságban tejgazdaságot működtet, olyan vezetői döntésnek kell tekinteni, amelynek a következményeit a felperesnek kell viselnie”.
80 Ahogyan a Tanács hangsúlyozta, a termelést az eredeti SLOM gazdaságban nem lehet újrakezdeni, tekintettel arra, hogy ez utóbbit a felperes házastársa tejgazdaságként használta, mivel a felperes az említett gazdaságnak új rendeltetést adott.
81 Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 764/89 rendelettel módosított 857/84 rendelet 3a. cikke (1) bekezdésének és az 1033/89 rendelettel módosított 804/68 rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték alkalmazása részletes szabályainak meghatározásáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1988. június 3‑i 1546/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 139., 12. o.) 3a. cikke (1) bekezdésének együttes olvasatából az következik, a különleges referenciamennyiség odaítélési feltételeire vonatkozóan, hogy a tejtermelésnek az eredeti SLOM gazdaság indulásakor kell történnie (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑86/90. sz., O’Brien‑ügyben 1992. december 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑6251. o.] 11. és 12. pontját; a C‑98/91. sz. Herbrink‑ügyben 1994. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑223. o.] 12. és 13. pontját és a van den Berg kontra Tanács és Bizottság ítélet [hivatkozás a fenti 49. pontban] 71. pontját).
82 Ahogy a Tanács helyesen rámutatott, amikor a Közösség a Mulder I. ügyben hozott ítéletet (hivatkozás a fenti 6. pontban) követően a SLOM‑termelők számára referenciamennyiség nyújtását lehetővé tévő új rendeleteket fogadott el, azokra kellett korlátoznia annak odaítélését , akik azt ténylegesen igényelhették, azaz azokra akiknek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor valóban szándékában állt a tejtermelést újrakezdeni, és ki kellett zárnia azokat, akiknek ez nem állt szándékukban, és akik a kiegészítőilleték‑rendszer bevezetése során nem tudtak referenciamennyiséget szerezni.
83 Ebben a vonatkozásban a 764/89 rendelet második preambulumbekezdése kimondja, hogy „ezek a termelők azonban csak akkor igényelhetik az ilyen odaítélést, ha eleget tesznek bizonyos jogosultsági feltételeknek, ami bizonyítja a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó tényleges szándékukat és lehetőségeiket, és azt, hogy a […] 857/84 rendelet 2. cikke értelmében a referenciamennyiség odaítélése számukra lehetetlen.”[nem hivatalos fordítás]
84 Tekintettel a jelen ügy 74‑83. pontjában említett Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 15. pontban) fényében vizsgált valamennyi tényre, azt kell megállapítani, hogy amennyiben a felperestől azzal az indokkal veszik vissza az általa megszerzett végleges referenciamennyiséget, hogy nem tesz eleget a 764/89 rendelettel módosított 857/84 rendelet által arra vonatkozóan támasztott feltételeknek, hogy jogosult legyen ilyen referenciamennyiségre, és különösen mivel nem termelt tejet az eredeti SLOM gazdaságban, a tej értékesítésének hiánya az általa vállalt kötelezettség lejártakor – a felperesnek a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándékára utaló bármilyen bizonyíték hiányában – nem a kiegészítő illetékrendszer hatálybalépéséből ered.
85 Ezen a ponton rá kell mutatni, ahogyan Van Gerven főtanácsnok a Mulder II. ítéletre (hivatkozás a fenti 15. pontban) vonatkozó indítványának 30. pontjában megállapította, hogy azon tejtermelők tekintetében, akiknek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalása a kiegészítőilleték‑rendszer hatálybalépését követően járt le, és akik különleges referenciamennyiséget kérelmeztek a 764/89 rendelet szerint – amelyet azonban amiatt nem szereztek meg, mivel nem tettek eleget az abban megfogalmazott feltételeknek – a Közösség ‑ amennyiben ennek ellenkezőjét nem bizonyítják ‑ vélelmezheti, hogy ha a 857/84 rendelet azt előírta volna, nem lettek volna képesek referenciamennyiséget szerezni, ezért ugyanabban a helyzetben vannak, mint azok a SLOM‑termelők, akik soha nem igényeltek referenciamennyiséget.
86 Az ilyen vélelemnek azokra a termelőkre is vonatkoznia kell, akik a felpereshez hasonlóan különleges referenciamennyiséget szereztek a 764/89 rendelet alapján, amelyet az abban megfogalmazott feltételek nemteljesítésének indokával vettek vissza tőlük.
87 Ez az elemzés összhangban áll a Közösségnek a kiegészítőilleték‑rendszer 1984‑es bevezetése miatti szerződésen kívüli felelőssége feltételeinek Bíróság általi értelmezésével, amely – ahogyan a jelen ítélet 66. és 72. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat rámutat – egyedül azon termelők vonatkozásában áll be, akik ideiglenesen felhagytak a tejtermeléssel, amely termelés újrakezdését pontosan a kiegészítő illetékrendszer hatálybalépése akadályozta meg. Ezzel szemben a kártérítés elutasítását azok esetében, akik az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor az említett rendszer hatálybalépésétől különböző okok miatt nem kezdték újra a tej értékesítését, az a szükséglet indokolja, hogy meggátolják őket abban, hogy a különleges referenciamennyiség odaítélését ne a tartós jellegű tejtermelés újrakezdésének céljából kérelmezzék, hanem hogy az odaítélésből pusztán pénzügyi jellegű hasznot szerezzenek, kihasználva azt a kereskedelmi értéket, amelyre a referenciamennyiségek időközben szert tettek (lásd ebben az értelemben a C‑44/89. sz., von Deetzen ügyben 1991. október 22‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑5119. o.] 24. pontját).
88 Így a termelők feladata – akik a felpereshez hasonlóan abbahagyták a tej értékesítését az 1078/77 rendelet alapján, és különleges referenciamennyiséget kérelmeztek a 764/89 rendelet elfogadását követően, amelyet először odaítéltek számukra, majd visszavettek tőlük – annak bizonyítása, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásuk lejártakor szándékukban állt a tejtermelés újrakezdése.
89 Ebben a vonatkozásban a felperes előterjesztésével ellentétben a fenti 63. pontban hivatkozott Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletet – különösen annak 47. pontját – nem lehet úgy értelmezni, hogy már nem követelik meg a felperes értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándékának bizonyítását.
90 Ezt az ítéletet csak a saját tényállásának fényében lehet értelmezni. Ezért Rudolph, aki tejtermelőként az 1078/77 rendelet keretében értékesítésmegszüntetési kötelezettséget vállalt – amely 1985. március 31‑én lejárt – a 764/89 rendelet hatálybalépését követően különleges referenciamennyiséget szerzett, ami lehetővé tette számára a tejtermelés újrakezdését.
91 A Rudolph kontra Tanács és Bizottság ítélet (hivatkozás a fenti 63. pontban) 47. pontját tehát úgy kell értelmezni, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándék bizonyítását mindig megkövetelik, de ezt a szándékot bizonyítottnak tekintik, ha a termelők – akiknek az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalása a kiegészítőilleték‑rendszer hatálybalépését követően járt le – bizonyítják, hogy teljesítik az alkalmazandó jogszabály által megkövetelt, a tejtermelés újrakezdését lehetővé tévő feltételeket különleges referenciamennyiség kérelmezésével és fenntartásával a tejtermelő tevékenység újrakezdése céljából.
92 A jelen esetben előszöris a felperestől azonban azért vették vissza a különleges referenciamennyiséget, amelyet részére a 764/89 rendelet elfogadását követően ítéltek oda, mert nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyektől a fent említett közösségi szabályozás az ilyen referenciamennyiség odaítélését függővé tette.
93 Továbbá a felperes csak a szóbeli szakasz során beszélt valamennyi még létező olyan iratról és okmányról, amelyeket az Elsőfokú Bíróság rendelkezésére lehet bocsátani informális megbeszélés keretében, amelynek megszervezését a felperes javasolta a Bíróság részére ezen iratok és okmányok vizsgálata céljából, amelyek annak bizonyítására irányultak, hogy a fia, aki 1985‑ben 17 éves volt, azzal a céllal vett részt szakképzésben, hogy tejtermelői foglalkozást végezzen, és így újrakezdje a tevékenységet, mivel a felperes közel állt a nyugdíjhoz. A felperes ezenkívül arra hivatkozott, hogy a könyvelője nyilatkozatot tudott volna tenni, hogy megerősítse a tejtermelés újrakezdésére vonatkozó szándékát.
94 Azon kívül azonban, hogy a fent említett szakképzés és a nyilatkozat nem minősülhetnek a termelő által az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalás lejártakor a tejtermelési szándékának bizonyítására irányulóan tett lépéseknek, meg kell állapítani, hogy az arra vonatkozó állítások csak a tárgyaláson hangzottak el, bár az állítólagosan azok alátámasztására szolgáló iratokat és okmányokat az írásbeli szakaszban is az ügyirathoz lehetett volna csatolni. Ebből következően el kell utasítani a felperesnek ezen iratok és okmányok ügyirathoz való csatolása és azok megvizsgálása céljából az Elsőfokú Bíróság informális megbeszélésének megszervezésére vonatkozó kérelmét.
95 Végül, ahogyan a Tanács is rámutatott, annak igazolására sem terjesztettek elő bizonyítékot, hogy nem álltak fenn azok az indokok, amelyek megakadályozták a felperest abban, hogy a 764/89 rendeletben előírt feltételek mellett az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor újrakezdje a termelést, és hogy azok nem akadályozták volna a termelés újrakezdését.
96 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy az értékesítésmegszüntetési kötelezettségvállalásának lejártakor a fent felidézett elveknek megfelelően szándékában állt a tejtermelést újrakezdeni.
97 Azt is meg kell állapítani, hogy nem lehet elfogadni a felperes azon érvét, amely szerint hátrányosan megkülönböztették a termelőket aszerint, hogy a SLOM I. termelők azon kategóriájába tartoznak‑e, amelytől a különleges referenciamennyiséget visszavették, vagy a SLOM I. termelők azon kategóriájába, amelynek a különleges referenciamennyisége végleges, mivel objektív különbség áll fenn a termelők e két kategóriája között, ennélfogva azokat nem lehet azonos módon kezelni.
98 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alapján az egymással összehasonlítható helyzeteket nem lehet különböző módon szabályozni, és az egymástól eltérő helyzeteket nem lehet ugyanolyan módon szabályozni; kivéve ha az objektíven igazolható (a Bíróság 15/83. sz., Denkavit Nederland ügyben 1984. május 17‑én hozott ítélet [EBHT 1984., 2171. o.] 22. pontja, a 201/85. és 202/85. sz., Klensch és társai ügyben 1986. november 25‑én hozott ítélet [EBHT 1986., 3477. o.] 9. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑466/93., T‑469/93., T‑473/93., T‑474/93. és T‑477/93. sz., O’Dwyer és társai kontra Tanács ügyben 1995. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2071. o.] 113. pontja és a T‑119/95. sz., Hauer kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2713. o.] 63. pontja).
99 A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította a 857/84 rendelet és a hivatkozott kár közötti ok‑okozati összefüggést. Következésképpen meg kell állapítani, hogy nem áll fenn a Közösségnek a felperessel szembeni, a 857/84 rendelet alkalmazásának tényéből eredő felelőssége, és nem szükséges azt vizsgálni, hogy e felelősség megállapításának egyéb feltételei fennállnak‑e.
100 Ezért a továbbiakban az elévülés kérdését nem kell megvizsgálni.
101 A fentiekből az következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
102 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, ezért a Tanács és a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) R. W. Wernerst kötelezi a költségek viselésére.
Vilaras | Martins Ribeiro | Jürimäe |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2006. december 12‑i nyilvános ülésen.