C‑603/20. PPU. sz. ügy
SS
kontra
MCP
(a High Court of Justice [England & Wales], Family Division [felsőbíróság {Anglia és Wales}, családjogi kollégium, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2021. március 24.
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2201/2003/EK rendelet – 10. cikk – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – Gyermek jogellenes elvitele – Adott tagállam bíróságainak joghatósága – Területi hatály – Egy gyermek harmadik országba történő elvitele – Az e harmadik országban szerzett szokásos tartózkodási hely”
1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Feltételek – Fiatal gyermeknek a szüleitől való elválasztása és elvitele – A kapcsolatukban és a gyermek fejlődésében bekövetkező súlyos kár veszélye – A visszatérés esetén a gyermek családi és társadalmi környezetbe való beilleszkedése meghiúsulásának veszélye
(A Bíróság eljárási szabályzata, 107. cikk; 2201/2003 tanácsi rendelet)
(lásd: 33–35. pont)
2. Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban – A 2201/2003/EK rendelet – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében – Különös joghatóság – Szigorú értelmezés
(2201/2003 tanácsi rendelet, 8. cikk, (1) bekezdés, és 10. cikk)
(lásd: 43., 47. pont)
3. Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban – A 2201/2003/EK rendelet – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében – Azon tagállam bíróságainak joghatósága, ahol a gyermek jogellenes elvitelét megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett – Hatály – Egy gyermek harmadik államba történő, jogellenes elvitele – A szülői felelősségre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontjában e harmadik államban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermek – Kizártság – A joghatóság nemzetközi megállapodások, joghatóságra vonatkozó megállapodás vagy nemzeti szabályok alapján történő meghatározása
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 24. cikk; 2201/2003 tanácsi rendelet, (33) preambulumbekezdés, 8. cikk, (1) bekezdés, 10., 12. és 14. cikk, valamint 60. cikk, e) pont)
(lásd 39., 40., 45., 46., 49–55., 58–64. pont és a rendelkező rész)
Összefoglalás
A 2017‑ben született P, brit állampolgár szülei SS és MCP, indiai állampolgárok, akik mindketten tartózkodási engedéllyel rendelkeznek az Egyesült Királyságban. 2018 októberében az anya Indiába utazott a gyermekkel, aki azóta ott él anyai nagyanyjával, és így már nem rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel az Egyesült Királyságban. Az anya ezen indokra támaszkodva vitatja a angliai és walesi bíróságok joghatóságát, mely bíróságoknak az apa High Court of Justice (England & Wales), Family Division (felsőbíróság [Anglia és Wales], családjogi kollégium, Egyesült Királyság) elé terjesztett keresete keretében határozniuk kell a gyermek Egyesült Királyságba való visszaviteléről, illetve másodlagosan a kapcsolattartási jogról.
Ez utóbbi bíróság úgy véli, hogy a joghatóságának fennállását a „Brüsszel IIa” rendelet(1) alapján kell értékelni. E tekintetben e bíróság megjegyzi, hogy azon időpontban, amikor az apa bírósághoz fordult, a gyermeknek Indiában volt a szokásos tartózkodási helye, és teljesen beilleszkedett egy indiai társadalmi és családi környezetbe, mivel az Egyesült Királysággal – az állampolgárságtól eltekintve – nem állt fenn tényleges kapcsolata.
A High Court of Justice megjegyzi, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke megállapítja a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében fennálló joghatósági szabályokat, pontosítva, hogy kétségei vannak különösen azon kérdést illetően, hogy e rendelkezés alkalmazható‑e valamely tagállam és egy harmadik állam bíróságai közötti joghatósági összeütközésre. A kérdést előterjesztő bíróság tehát arra vár választ a Bíróságtól, hogy e rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a gyermek egy harmadik államba történő jogellenes elvitelét követően ezen államban szerez szokásos tartózkodási helyet, azon tagállam bíróságai, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitelt megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, időbeli korlátozás nélkül megtartják joghatóságukat. Ez az ügy tehát lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy állást foglaljon e rendelkezés területi hatályáról.
A Bíróság álláspontja
A Bíróság először is kimondja, hogy a gyermek jogellenes elvitele esetén fennálló joghatóságot illetően a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke olyan helyzetre vonatkozó szempontokat ír elő, amely a tagállamok területére korlátozódik. Azon körülmény, miszerint az említett cikk a „tagállam” kifejezést használja, nem pedig a „tagállam” vagy „harmadik állam” kifejezéseket, azt jelenti, hogy kizárólag a gyermekek tagállamok közötti jogellenes elvitele esetében szabályozza a joghatóságot.
Másodszor, azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke illeszkedik, a Bíróság megállapítja, hogy e rendelkezés különös joghatósági szabálynak minősül azon általános szabályhoz(2) képest, amely szerint a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek főszabály szerint joghatósággal a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben. E különös joghatósági szabály semlegesíti azt a hatást, amelyet a gyermek jogellenes elvitele esetén az általános joghatósági szabály alkalmazása vonna maga után, vagyis a joghatóság azon tagállamra való átszállását, amelyben a gyermek a jogellenes elvitelét követően új szokásos tartózkodási helyet szerzett. Márpedig, ha a gyermek az Európai Unión kívül szerzett szokásos tartózkodási helyet, nem alkalmazható az általános joghatósági szabály. Következésképpen e rendelet 10. cikke elveszti létjogosultságát, és így az nem alkalmazandó.
Egyébiránt a Bíróság rámutat, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy az uniós jogalkotó nem kívánta az említett 10. cikk hatálya alá vonni a gyermekek harmadik államba történő jogellenes elvitelének esetét, mivel az ilyen jogellenes elvitelre többek között olyan nemzetközi egyezmények vonatkoznak, mint az 1980. évi(3) és 1996. évi(4) Hágai Egyezmény. Bizonyos feltételek mellett (mint például a felügyeleti jog jogosultjának beleegyezése vagy passzivitása) az 1996. évi Hágai Egyezmény ugyanis előírja a joghatóságnak a gyermek új szokásos tartózkodási helye szerinti állam bíróságaira való átszállását. Márpedig a joghatóság ilyen átszállását megfosztaná joghatásától, ha valamely tagállam bíróságainak időbeli korlátozás nélkül meg kellene tartaniuk joghatóságukat.
Harmadszor, a Bíróság pontosítja, hogy a joghatóság időbeli korlát nélküli fenntartása nem felelne meg a „Brüsszel IIa” rendelet által követett egyik alapvető célnak, nevezetesen a gyermek mindenek felett álló érdekének, előnyben részesítve e célból a fizikai közelség kritériumát, előnyben részesítve e célból a fizikai közelség kritériumát. A „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikkének ilyen értelmezése figyelmen kívül hagyná az 1980. évi Hágai Egyezmény által létrehozott haladéktalan visszaviteli vagy visszatartási mechanizmus logikáját is.
A Bíróság megállapítja, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 10. cikke nem alkalmazható abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy a szülői felelősségre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontjában a gyermek a harmadik államba történt jogellenes elvitelt követően ezen államban szokásos tartózkodási helyet szerzett. Ilyen esetben az eljáró bíróság joghatóságát az alkalmazandó nemzetközi egyezményekkel összhangban, vagy ennek hiányában a „Brüsszel IIa” rendelet 14. cikkével összhangban kell meghatározni.