A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2016. február 26.(*)
„Szerződésen kívüli felelősség – Horvátország Unióhoz való csatlakozása – A bírósági végrehajtói szakma létrehozását előíró nemzeti jogszabály hatályon kívül helyezése a csatlakozás előtt – Korábban bírósági végrehajtókká kinevezett személyek által elszenvedett kár – Csatlakozási kötelezettségvállalások tiszteletben tartására irányuló intézkedések Bizottság általi elfogadásának hiánya – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – A csatlakozási okmány 36. cikke”
A T‑546/13., T‑108/14. és T‑109/14. sz. egyesített ügyekben,
Ante Šumelj (lakóhelye: Zágráb [Horvátország]) és a mellékletben felsorolt többi felperes (képviseli őket: M. Krmek ügyvéd)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: K. Ćutuk és G. Wils, valamint a T‑546/13. és T‑108/14. sz. ügyekben S. Ječmenica, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott kártérítési keresete tárgyában, amely kereset a felperesek által állítólagosan elszenvedett, abból következő kár megtérítésére irányul, hogy a Bizottság vétkesen járt el a Horvát Köztársaság csatlakozási kötelezettségvállalásai tiszteletben tartásának ellenőrzése során,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: E. Martins Ribeiro elnök, S. Gervasoni (előadó) és L. Madise bírák,
hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2015. szeptember 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
1 Az Európai Unió tagállamai és a Horvát Köztársaság közötti, a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés (HL 2012. L 112., 10. o., a továbbiakban: csatlakozási szerződés) mellékletét képező, a Horvát Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Európai Atomenergia‑közösséget létrehozó szerződés kiigazításáról szóló okmány (HL 2012. L 112., 21. o., a továbbiakban: csatlakozási okmány) 36. cikke ekképpen rendelkezik:
„(1) A Bizottság szorosan nyomon követi a Horvátország által a csatlakozási tárgyalások során tett valamennyi kötelezettségvállalást, köztük azokat is, melyeket a csatlakozás időpontját megelőzően vagy a csatlakozás időpontjára kell teljesíteni. A bizottsági ellenőrzés a következőket foglalja magában: rendszeresen naprakésszé tett ellenőrző táblázatok, az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Horvát Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás [...] keretében folytatott párbeszéd, szakértői értékelési missziók, az előcsatlakozási gazdasági program, költségvetési jelentések, és adott esetben korai figyelmeztető levelek a horvát hatóságoknak. 2011 őszén a Bizottság az elért eredményekről szóló jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. 2012 őszén a Bizottság átfogó ellenőrző jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. Az ellenőrzési folyamat egésze során a Bizottság felhasználja továbbá a tagállamoktól származó, valamint – adott esetben – figyelembe veszi a nemzetközi szervezetek és a civil társadalmi szervezetek által benyújtott információkat.
A Bizottság által végzett ellenőrzésnek különösen a Horvátország által az igazságszolgáltatáshoz és az alapvető jogokhoz (VII. melléklet) kapcsolódóan tett kötelezettségvállalásokat kell előtérbe helyeznie, amely vállalások része, hogy az országnak egyre jobb eredményeket kell felmutatnia az igazságügyi reform és az igazságszolgáltatás hatékonysága, a háborús bűnökkel kapcsolatos ügyek pártatlan kezelése, valamint a korrupció elleni küzdelem terén.
[…]
A Bizottság – rendszeres ellenőrző táblázatainak és jelentéseinek szerves részeként – Horvátország csatlakozásáig hathavonta értékelést fog készíteni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyeket Horvátország e területeket illetően tett.
(2) A Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel meghozhat minden szükséges intézkedést, amennyiben az ellenőrzési folyamat során felmerülnek aggodalomra okot adó kérdések. Az intézkedéseket legfeljebb addig lehet fenntartani, amíg ez feltétlenül szükséges, és a Tanács – az említett eljárásnak megfelelően – hatályon kívül helyezi azokat, amint az aggodalomra okot adó releváns kérdéseket eredményesen rendezték.”
2 A csatlakozási okmány „A Horvát Köztársaság által a csatlakozási tárgyalások során tett konkrét kötelezettségvállalások (a csatlakozási okmány 36. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében említettek szerint)” című VII. melléklete értelmében:
„1. Az igazságügyi reformra vonatkozó stratégia és cselekvési terv eredményes végrehajtásának a további biztosítása.
2. Az igazságszolgáltatási szervek függetlenségének, elszámoltathatóságának, pártatlanságának és szakmai hozzáértésének a további megerősítése.
3. Az igazságszolgáltatási szervek hatékonyságának a további javítása.
[…]
6. Annak biztosítása, hogy egyre jobb eredmények szülessenek a korrupció és az összeférhetetlenség elleni küzdelemmel kapcsolatos megelőző intézkedések megerősítése terén.
[…]
9. Az emberi jogok védelmének további javítása.
[…]”
3 A csatlakozási szerződés 3. cikkének (5) bekezdése szerint a csatlakozási okmány 36. cikkét az említett szerződés aláírásának időpontjától, azaz 2011. december 9‑től kell alkalmazni.
A jogvita előzményei
4 Az Európai Unióhoz történő csatlakozása érdekében a Horvát Köztársaság 2001. október 29‑én aláírta az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Horvát Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodást (HL 2005. L 26., 3. o.), amellyel többek között kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja a demokratikus elveket, az emberi jogokat, valamint a nemzetközi jogi elveket és a jogállamiság elvét.
5 Miután az Európai Bizottság kedvező véleményt adott a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez megkövetelt feltételek tiszteletben tartásával kapcsolatban, a 2010. június 30‑i kormányközi konferencia során megkezdték a csatlakozási tárgyalások „Igazságszolgáltatás és alapvető jogok” című 23. fejezetére vonatkozó tárgyalásokat.
6 A többek között a bírósági végrehajtói szakma bevezetését előíró 2010. május 20‑i igazságügyi reform miatt felülvizsgált cselekvési terv (a továbbiakban: 2010. évi cselekvési terv) meghosszabbítása keretében a horvát parlament 2010. november 23‑án elfogadta az Ovršni zakont (végrehajtási törvény; NN 139/10, a továbbiakban: végrehajtási törvény) és a Zakon o javnim ovršiteljimat (bírósági végrehajtókról szóló törvény; NN 139/10, a továbbiakban: bírósági végrehajtókról szóló törvény), amelyek új rendszert vezettek be a bírósági határozatok végrehajtására vonatkozóan. A bírósági végrehajtókról szóló törvény 122. cikke értelmében e törvény egyes rendelkezéseinek 2012. január 1‑jén, míg más rendelkezéseinek a Horvát Köztársaság Unióhoz történő csatlakozása napján kellett hatályba lépniük. A horvát parlament 2010. december 15‑én elfogadta továbbá a 2011–2015‑ös időszakra irányadó, igazságügyi reformra vonatkozó stratégiát (a továbbiakban: a 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégia), és kifejtette, hogy a horvát hatóságok úgy határoztak, hogy oly módon oldják meg azt a problémát, hogy a bírósági határozatok végrehajtásának rendszere nem hatékony, hogy radikálisan megújítják e rendszert, és e megújítás azon alapul, hogy bírósági végrehajtás helyett a végrehajtást bírósági végrehajtókra bízzák.
7 A 23. fejezetre vonatkozó tárgyalásokat a 2011. június 30‑i kormányközi konferencia során zárták le, miután a horvát hatóságok átadták a Bizottság részére az említett fejezet által előírt kötelezettségek tiszteletben tartásával kapcsolatos, 2011. május 12‑i jelentésüket.
8 Miután A. Šumelj és a mellékletben felsorolt többi felperes a bírósági végrehajtók horvát igazságügy‑minisztérium által történő kinevezése céljából 2011. augusztus 19‑én közzétett, nyilvános pályázati felhívás nyomán a szóban forgó versenyvizsgát sikeresen teljesítette, 2011. október 24‑i miniszteri határozatokkal őket bírósági végrehajtókká nevezték ki, 2011. december 12‑én esküt tettek, és engedélyt kaptak a tevékenységük megkezdésére.
9 A Bizottság a 23. fejezet alapján tett kötelezettségvállalások kapcsán a 2011. június 30‑tól szeptember 1‑jéig tartó időszak vonatkozásában elért eredmények ellenőrző táblázatában, valamint a 2011. október 12‑i jelentésében és véleményében megállapította többek között, hogy a Horvát Köztársaság előrelépéseket tett a kötelezettségvállalásai tekintetében, és hogy az igazságügyi reform folytatódott, és állandó figyelmet követelt, különösen az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát illetően.
10 2011. december 9‑én írták alá az Unió tagállamai és a Horvát Köztársaság a csatlakozási szerződést. A Horvát Köztársaság által 2012 januárjában megerősített csatlakozási szerződést 2012. április 24‑én tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A csatlakozási szerződés mellékletét képező csatlakozási okmány a 36. cikkében úgy rendelkezik, hogy a Bizottság nyomon követi azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyeket a Horvát Köztársaság a csatlakozási tárgyalások során tett (lásd a fenti 1–3. pontot).
11 2011. december 22‑én, a 2011. december 4‑i parlamenti választásokat követő alakuló ülésén a horvát parlament úgy határozott, hogy 2012. július 1‑jére halasztja a végrehajtási törvény és a bírósági végrehajtókról szóló törvény alkalmazását.
12 A Horvát Köztársaság melletti uniós küldöttség képviselője és a horvát hatóságok között 2012. január 25‑én történt találkozó során a horvát igazságügy‑miniszter magyarázatot adott e halasztásra, és vállalta, hogy konzultál a Bizottsággal az új jogszabályi javaslatokról, valamint a végrehajtási rendszer elemzéséről és az azzal kapcsolatos elképzelésekről. Az említett uniós küldöttség vezetője bizonyos bírósági végrehajtóknak megküldött 2012. január 30‑i levelében jelezte, hogy a Horvát Köztársaság által tett kötelezettségvállalások szoros nyomon követésére irányuló, rábízott feladatköre alapján a Bizottság ellenőrzi a bíróság határozatok végrehajtási rendszerének reformját, és hogy ezen ellenőrzés keretében ez utóbbi intézmény szükség esetén közölni fogja a horvát hatóságokkal a véleményét.
13 A Bizottság a 2011. szeptember 1‑jétől 2012. február 29‑ig tartó időszakra vonatkozó ellenőrző táblázatban, csakúgy mint lényegében a 2012. április 24‑i jelentésében hangsúlyozta, hogy a bírósági határozatok végrehajtási rendszerének reformját prioritásként kell véghez vinni, figyelembe véve különösképpen a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatálybalépésének elhalasztását.
14 A 2012. március 9‑i két találkozó során, és 2012. május 16‑i levelével a Bizottság magyarázatokat kért e halasztás vonatkozásában. A Bizottság továbbá hangot adott az azzal kapcsolatos elégedetlenségének, hogy az említett halasztás előtt nem konzultáltak az uniós hatóságokkal, és hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a horvát hatóságok a lehető legrövidebb időn belül foglaljanak egyértelműen állást a bírósági határozatok végrehajtási rendszerének kérdéséről, figyelembe véve a hatékonyság követelményeit.
15 A horvát hatóságok 2012. május 21‑i és 22‑i leveleikben magyarázatokat adtak a Bizottságnak a bírósági határozatok végrehajtási rendszerének reformját, valamint a vonatkozó törvényjavaslatokat illetően.
16 A 2012. június 5‑i találkozó során a Bizottság jelezte a horvát hatóságok felé, hogy a csatlakozási tárgyalások során elfogadott intézkedések módosításait nyomós indokoknak kell igazolniuk, illetve ugyanolyan eredmények elérését kell lehetővé tenniük, és kérte az ilyen eredményekkel kapcsolatos információk közlését.
17 2012. június 21‑én elfogadták a bírósági végrehajtókról szóló törvényt módosító törvényt, 2012. október 15‑re halasztva az előbbi hatálybalépését.
18 A horvát hatóságoknak címzett, 2012. június 27‑i levelében a Bizottság pontosította azon szempontokat, amelyek mentén a bírósági határozatok végrehajtási rendszerének reformját értékelni kellett, a végrehajtási eljárásokkal kapcsolatos statisztikai adatok közlését kérte, és felajánlotta szolgálatai segítségét.
19 A Bizottság a 2012. március 1‑jétől 2012. szeptember 1‑jéig tartó időszakra vonatkozó ellenőrző táblázatban lényegében megerősítette az azt megelőző ellenőrző táblázatban adott véleményét, és megállapította, hogy figyelembe véve azt, hogy a Horvát Köztársaság összességében tiszteletben tartotta a kötelezettségvállalásait, ez utóbbi képes kell hogy legyen az uniós vívmányok csatlakozástól kezdődő végrehajtására.
20 2012. szeptember 16‑i levelével az egyik felperes panasszal fordult a Bizottsághoz, és felhívta a figyelmét arra, hogy a Horvát Köztársaság nem tartja tiszteletben a csatlakozási kötelezettségvállalásait, továbbá felrótta ezen intézménynek, hogy nem lépett fel e tiszteletben tartás biztosítása érdekében.
21 2012. szeptember 25‑én a Bizottság és a horvát hatóságok közötti találkozó alkalmával foglalkoztak az elfogadás alatt álló, új végrehajtási törvényben szereplő megoldásokkal, valamint annak lehetőségével, hogy további javításokat eszközölnek.
22 A 2012. szeptember 28‑i törvény hatályon kívül helyezte a bírósági végrehajtókról szóló törvényt, 2012. október 15‑től megszüntetve e szakmát.
23 2012. október 10‑i jelentésében a Bizottság aggodalmát fejezte ki a bírósági határozatok végrehajtásához kapcsolódó megoldatlan ügyek számának növekedésével összefüggésben, és jelezte, hogy az egyik intézkedés, amelyre a horvát hatóságoknak különös figyelmet kell fordítaniuk a következő hónapokban, az az új jogszabály elfogadása a bírósági határozatok végrehajtásának területén, annak érdekében, hogy biztosítsák a bíróság határozatok végrehajtását, és csökkentsék az ítéletek végrehajtásával kapcsolatos ügyhátralékot.
24 2012. október 8‑i és 19‑i levelével a Bizottság több bírósági végrehajtónak azt válaszolta, hogy oly módon fogja biztosítani a bírósági határozatok végrehajtásának területén elfogadott új jogszabály alkalmazásának ellenőrzését, hogy jelentéseket fog készíteni, és vizsgálni fogja többek között az új rendszer hozzájárulását a bírósági ügyhátralék csökkentéséhez.
25 A Bizottság 2012. december 3‑i levelével, amellyel a horvát hatóságoknak azon, 2012. október 10‑i levelére válaszolt, amelyben értesítették arról, hogy elfogadták az új jogszabályt a bírósági határozatok végrehajtásának területén, ezen intézmény emlékeztetett azokra a szempontokra, amelyek alapján mérni lehet ezen új jogszabály eredményeit, és hangsúlyozta, hogy sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az említett jogszabály kielégítő eredményeket hozzon 2013. július 1‑je előtt.
26 Az Ustavni sud (alkotmánybíróság, Horvátország) 2013. január 23‑i határozatával elutasította a bírósági végrehajtókról szóló törvény alkalmazását elhalasztó törvény alkotmányosságának vizsgálatára irányuló eljárás megindítására vonatkozó kérelmet. Elismerte mindazonáltal, hogy fennáll a bírósági végrehajtók arra vonatkozó jogos várományának sérelme, hogy tevékenységük gyakorlását 2012. január 1‑jén megkezdik, és ezen okból kártérítés címén átalányösszeg nyújtását rendelte el e végrehajtók részére, azon joguk sérelme nélkül, hogy a kötelmi jog általános szabályai szerint kártérítést követeljenek.
27 A 2012. szeptember 1‑jétől 2013. február 28‑ig tartó időszakra vonatkozó ellenőrző táblázatban a Bizottság hangsúlyozta a Horvát Köztársaság által elért eredményeket, feltüntetve, hogy 2012 szeptembere és decembere között csökkent a megoldatlan polgári ügyek száma a bírósági határozatok végrehajtásának területén (4,28% és 28,85% közötti csökkenés).
28 2013. március 26‑i jelentésében a Bizottság megállapította, hogy a Horvát Köztársaság véghezvitte az arra vonatkozó, prioritást élvező intézkedést, hogy elfogadják az új jogszabályt az ítéletek végrehajtása területén annak érdekében, hogy biztosítsák a bíróság határozatok végrehajtását és csökkentsék az ítéletek végrehajtásával kapcsolatos ügyhátralékot.
29 2013. április 22‑én az Európai Unió Tanácsa üdvözölte a Bizottság ezen ellenőrző jelentését, valamint az ahhoz tartozó ellenőrző táblázatokat, és nyugtázta azt a következtetést, hogy a Horvát Köztársaság általánosságban teljesíti a kötelezettségvállalásait, és eleget tesz a csatlakozási tárgyalásokból következő követelményeknek. Az Európai Unió Tanácsa azt is megjegyezte, hogy a Horvát Köztársaság csatlakozása egy elkötelezett tárgyalási folyamatnak és a csatlakozást megelőző előkészületek szoros ellenőrzésének az eredményeként következik be.
30 A bírósági végrehajtók képviseletére alakult egyesület elnökének adott 2013. április 23‑i válaszában a Bizottság hangsúlyozta, hogy szorosan nyomon követte az ítéletek végrehajtása rendszerének reformját, és kifejtette, hogy a tagjelölt országnak meghagyja a lehetőséget arra, hogy a végrehajtási rendszer típusát megválassza, feltéve hogy ez a típus biztosítja a megkövetelt eredmények elérését, és megfelel az uniós előírásoknak, valamint a legjobban bevált gyakorlatoknak.
31 2013. április 23‑i határozatával az Ustavni sud elutasította a bírósági végrehajtókról szóló törvényt hatályon kívül helyező törvény alkotmányosságának vizsgálatára irányuló eljárás megindítására vonatkozó kérelmet. Többek között jelezte, hogy nem vizsgálja a bírósági végrehajtók horvát egyesületének a csatlakozási szerződés megsértésére vonatkozó állításait azon okból, hogy a Bizottság a 2013. március 26‑i jelentésében megállapította, hogy a Horvát Köztársaság tiszteletben tartja a csatlakozási kötelezettségvállalásait.
32 A Horvát Köztársaság 2013. július 1‑jén az Unió tagjává vált.
Az eljárás és a felek kérelmei
33 A Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 20‑án (T‑546/13. sz. ügy), illetve 2014. február 17‑én (T‑108/14. és T‑109/14. sz. ügy) beérkezett keresetlevelekkel a felperesek előterjesztették a jelen kereseteket.
34 A Törvényszék második tanácsának elnöke 2014. május 5‑i végzésével a T‑546/13., a T‑108/14. és a T‑109/14. sz. ügyet az írásbeli és az esetleges szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesítette.
35 2014. július 18‑i végzésével a Törvényszék úgy határozott, hogy az e három ügyben felhozott három elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.
36 A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– az elfogadhatatlansági kifogásokat utasítsa el, és a Bizottságot kötelezze az e kivételekkel összefüggésben felmerülő költségek viselésére;
– közbenső ítélettel állapítsa meg, hogy az Unió felelős az általuk elszenvedett károkért, és az említett károk összegének megállapítására irányuló eljárást a közbenső ítélet jogerőre emelkedéséig függessze fel;
– a költségekről jelenleg ne határozzon, és abban az esetben, ha a Törvényszék nem hozna közbenső ítéletet, a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
37 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– elsődlegesen a kereseteket mint elfogadhatatlanokat utasítsa el;
– másodlagosan a kereseteket mint megalapozatlanokat utasítsa el;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
38 A Törvényszék által a tárgyalás során feltett kérdésekre válaszolva a Bizottság az elfogadhatatlansági kifogásaitól elállt, amit a tárgyalás jegyzőkönyvében feljegyeztek.
A jogkérdésről
39 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió EUMSZ 340. cikk második bekezdésén alapuló, a szervei jogellenes magatartása esetén fennálló szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás vétkes jellege, a kár valós jellege, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2012. április 19‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EBHT, EU:C:2012:216, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. május 16‑i Gap granen & producten kontra Bizottság ítélet, T‑437/10, EU:T:2013:248, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Ami az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás vétkes jellegére vonatkozó feltételt illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat részét képezi az is, hogy kizárólag a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése teszi lehetővé az Unió szerződésen kívüli felelősségének a megállapítását (lásd: 2000. július 4‑i Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C‑352/98 P, EBHT, EU:C:2000:361, 42. és 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. március 2‑i Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑16/04, EBHT, EU:T:2010:54, 141. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Mindenekelőtt pontosítani kell, hogy a jelen ügyben a Bizottságnak felrótt, állítólagosan jogellenes magatartás kizárólag azon egyetlen vétkes mulasztást jelenti, hogy a Bizottság nem hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé tették volna a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatályon kívül helyezésének megakadályozását. Ugyanis – ellentétben azzal, amit a felperesek a tárgyalás során állítottak – az a tény, hogy a Bizottság a Horvát Köztársaság csatlakozásának előkészületeire vonatkozó utolsó ellenőrző jelentésben kedvező véleményt adott (lásd a fenti 28. pontot), részét képezi a Bizottság összes olyan mulasztásának, amely a csatlakozási folyamat ezen intézmény általi ellenőrzését állítólagosan érinti. A Bizottság nem állította meg, vagy függesztette fel e folyamatot negatív vélemény kibocsátásával. A Bizottság által a fent említett jelentésében kibocsátott véleményt ekképpen nem lehet önálló, vétkes intézkedésnek tekinteni, annál is inkább, mert maguk a felperesek is hangsúlyozták a válaszban, hogy egy vétkes mulasztást rónak fel a Bizottságnak.
42 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az intézmények mulasztásai miatt csak akkor állapítható meg az Unió felelőssége, ha az említett intézmények uniós jogi rendelkezésből következő, cselekvésre vonatkozó jogi kötelezettséget szegtek meg (1994. szeptember 15‑i KYDEP kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑146/91, EBHT, EU:C:1994:329, 58. pont; 2008. november 13‑i SPM kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑128/05, EU:T:2008:494, 128. pont). Az ítélkezési gyakorlatból egyébiránt következik, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály megsértésének követelményét alkalmazni kell vétkes mulasztás esetén is (1998. január 29‑i Dubois et Fils kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑113/96, EBHT, EU:T:1998:11, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 A jelen esetben a felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottság eljárási kötelezettsége a csatlakozási szerződés 36. cikkéből következett. Megemlítik az EUSZ 13. cikket és az EUSZ 17. cikket is, valamint a bizalomvédelem elvét.
A csatlakozási okmány 36. cikkének megsértéséről
44 Meg kell határozni, hogy a jelen eset körülményei között a Bizottság köteles volt‑e az ellenőrző táblázataiban és jelentéseiben megállapítani, hogy a horvát hatóságok megsértették a kötelezettségvállalásaikat azáltal, hogy a bírósági végrehajtókról szóló törvényt elhalasztották, majd hatályon kívül helyezték, illetve köteles volt‑e a Bizottság a csatlakozási okmány 36. cikke (1) bekezdésének megfelelően korai figyelmeztető leveleket küldeni a horvát hatóságoknak, amelyben figyelmezteti őket e megsértésre, valamint köteles volt‑e ugyanezen okmány 36. cikke (2) bekezdésének értelmében a vonatkozó szükséges intézkedésekre javaslatot tenni a Tanácsnak.
45 Először is a felperesek e kötelezettség fennállását a horvát hatóságoknak a bírósági végrehajtói tisztség bevezetésére irányuló kötelezettségére alapítják, amely a csatlakozási szerződésből következik.
46 Nem vitatott, hogy a csatlakozási tárgyalásoknak a független és hatékony igazságszolgáltatási rendszer létrehozására és az alapvető jogok tiszteletben tartására vonatkozó 23. fejezete által megállapított elveknek a horvát hatóságok számára kötelező jellegük van. Ezek az elvek szerepelnek a csatlakozási okmány VII. mellékletében is, a Horvát Köztársaság által tett tíz konkrét kötelezettségvállalás formájában. Az „igazságügyi reformra vonatkozó stratégia és cselekvési terv eredményes végrehajtás[ára]” vonatkozó kötelezettségvállaláson (1. sz. kötelezettségvállalás) túl a Horvát Köztársaság vállalta „[a]z igazságszolgáltatási szervek függetlenségének, elszámoltathatóságának, pártatlanságának és szakmai hozzáértésének a további megerősítés[ét]” (2. sz. kötelezettségvállalás), „[a]z igazságszolgáltatási szervek hatékonyságának a további javítás[át]” (3. sz. kötelezettségvállalás), „[a]nnak biztosítás[át], hogy egyre jobb eredmények szülessenek a korrupció és az összeférhetetlenség elleni küzdelemmel kapcsolatos megelőző intézkedések megerősítése terén” (6. sz. kötelezettségvállalás) és „[a]z emberi jogok védelmének további javítás[át]” (9. sz. kötelezettségvállalás) (lásd a fenti 2. pontot). Ekképpen, a jelen esetben kizárólag e kötelezettségvállalások megsértése alapozhatta volna meg a Bizottság eljárási kötelezettségét.
47 Ami az 1. sz. kötelezettségvállalást illeti, megjegyezhető, hogy annak megfogalmazásából kitűnően az nem meghatározott igazságszolgáltatásireform‑stratégiára, illetve cselekvési tervre irányul. Ugyanis, amint azt a Bizottság releváns módon megjegyzi, e kötelezettségvállalás általánosságban utal a horvát hatóságok „igazságügyi reformra vonatkozó stratégi[ájára]” és „cselekvési terv[ére]”, egyéb pontosítás nélkül, jóllehet a szóban forgó stratégiát és tervet azonosítani lehetett volna, megemlítve a csatlakozási szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő ilyen stratégiát és tervet, azaz a 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégiát és a 2010. évi cselekvési tervet, amelyekben egyaránt szerepelt a bírósági végrehajtói tisztség bevezetése (lásd a fenti 6. pontot).
48 Az ilyen általános fordulatokat az magyarázza, hogy a csatlakozási okmány aláírásának időpontja és a tényleges csatlakozás időpontja közötti időszakot, illetve különösképpen a csatlakozási kötelezettségvállalásoknak ezen időszak alatt folytatott ellenőrzését az uniós hatóságok és a csatlakozó állam hatóságai közti rendszeres egyeztetés jellemzi, amint azt a jelen jogvita előzményei is tanúsítják. Márpedig, ezen egyeztetések – mindamellett, hogy nem lehet ezeket szigorú értelemben vett tárgyalásos egyeztetéseknek minősíteni, mivel a tárgyalásokat a szóban forgó kötelezettségvállalásokat tartalmazó csatlakozási okmány elfogadásakor per definitionem lezárták –, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, szükségszerűen mindkét oldalról történő kiigazítást jelentenek a csatlakozó állam által elért eredmények és az ellenőrzésért felelős hatóság értékelései függvényében. Ekképpen gyakori, hogy a csatlakozási kötelezettségvállalások ellenőrzésének időszaka alatt a csatlakozó állam kiegészítő vagy korrekciós intézkedéseket fogad el, különösen, ha a Bizottság kiábrándító eredményeket állapít meg.
49 Ebből következik, hogy a csatlakozási okmány VII. mellékletében említett reformstratégia és cselekvési terv nem kizárólag a csatlakozási okmány elfogadásának időpontjában hatályban lévő 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégiára és a 2010. évi cselekvési tervre utalt, már csak azért sem, mert a 2010. évi cselekvési terv lényegében rövid távú, 2010‑ben megvalósítandó célkitűzéseket állapított meg, amely magában foglalja, hogy azt szükségszerűen követnie kellett egy, illetve akár több új terv készítésének a tényleges csatlakozás időpontjáig. A 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégia egyébiránt maga is előírta, hogy több éves cselekvési terv keretében végrehajtási intézkedéseket dolgoznak majd ki. Hasonlóképpen a Bizottság a tárgyalás során kifejtette – anélkül, hogy azt a felperesek vitatták volna –, hogy a horvát hatóságok 2012 decemberében új igazságügyireform‑stratégiát fogadtak el a vonatkozó új cselekvési tervvel együtt.
50 Nem gyengítheti ezen elemzést a felperesek által hangsúlyozott azon tény, hogy a 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégia és a 2010. évi cselekvési terv több olyan jogi aktusban is szerepel, amelyeket a 23. fejezetre vonatkozó tárgyalások megkezdésének és lezárásának margóján fogadtak el, így többek között a horvát hatóságok 2011. május 12‑i jelentésében (lásd a fenti 7. pontot), valamint a Bizottság ellenőrző jelentéseiben és táblázataiban. Ugyanis a 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégiára és a 2010. évi cselekvési tervre való ezen utalásokat az magyarázza, hogy a szóban forgó dokumentumok elfogadásának időpontjában hatályban lévő reformstratégiáról és cselekvési tervről volt szó, amint azt igazolja az, hogy a Bizottság több későbbi dokumentumában másik reformstratégia és másik cselekvési terv szerepel (lásd különösen a 2012. szeptember 1‑jétől 2013. február 28‑áig tartó időszakra vonatkozó ellenőrző táblázatot, amelyben a 2012 decemberében elfogadott stratégia, illetve az a cselekvési terv szerepel, amelynek elfogadását 2013 márciusára írták elő).
51 Az 1. sz. kötelezettségvállalásból tehát egyáltalán nem tűnik ki, hogy a horvát hatóságok kötelesek a bírósági végrehajtói tisztség bevezetésére.
52 Mindamellett nem lehet ebből arra következtetni, hogy a horvát hatóságok – ideértve az új politikai többségből származó hatóságokat, mint a bírósági végrehajtókról szóló törvényt elhalasztó, majd hatályon kívül helyező hatóságok – szabadon módosíthatták a 2011–2015‑ös igazságügyireform‑stratégiát és a 2010. évi cselekvési tervet. Figyelembe véve a csatlakozási okmány rendelkezéseit, különös tekintettel annak 36. cikkére és VII. mellékletére, e hatóságoknak nemcsak az 1. sz. kötelezettségvállalást kellett tiszteletben tartaniuk, hanem az említett melléklet által előírt összes többi kötelezettségvállalást is, többek között a felperesek által hivatkozott 2. sz., 3. sz., 6. sz. és 9. sz. kötelezettségvállalást.
53 A 3. sz. kötelezettségvállalást illetően meg kell jegyezni, hogy az kizárólag az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságára vonatkozik, és egyáltalán nem rendelkezik arról, hogy a bírósági határozatok végrehajtására irányuló hatáskört szintén előre meghatározott eljárások szerint konkrét szervre kell ruházni. Ugyanis – amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza – a bírósági határozatok végrehajtásának rendszerét a tagállamokban nem az uniós jog szabályozza, és az következésképpen nem tartozik a csatlakozó állam által átveendő uniós vívmányok közé, amit a felperesek végeredményben nem is vitatnak. Kétségtelen, hogy a Szerződések, mint az Európai Unió Alapjogi Chartája is, meghatároznak bizonyos elveket, amelyeknek a tagállami igazságszolgáltatást szabályozniuk kell, úgymint a bíróságok pártatlanságát vagy az ártatlanság vélelmét, továbbá meghatároznak bizonyos, a nemzeti szabályozások közelítése miatt szükséges, tagállamok közötti igazságügyi együttműködést biztosító szabályokat is. A Bizottságnak ekképpen volt alkalma a horvát hatóságok elleni fellépésre – amint azt egyébiránt a felperesek a „de la Lex Perković” néven ismert ügyre hivatkozva megjegyezték – az igazságügyi együttműködés területén harmonizált bizonyos rendelkezések átültetésével kapcsolatos problémák miatt. Viszont az elsődleges jog vagy a másodlagos jog egyetlen rendelkezése sem határoz meg harmonizált rendszert a bírósági határozatok végrehajtása tekintetében. A felperesek egyébiránt hangsúlyozták, hogy számos uniós tagállam olyan rendszert választott a bírósági határozatok végrehajtására, amely a bírósági végrehajtókéval egyezik, elismerve ezáltal azt is, hogy nem minden tagállamban van ilyen rendszer.
54 A 3. sz. kötelezettségvállalásból tehát nem lehet arra következtetni, hogy a végrehajtási eljárásokat bírósági végrehajtókra kell bízni. A horvát hatóságokat terhelő egyetlen kötelezettség az, hogy biztosítsák a végrehajtási eljárások hatékonyságát, függetlenül az e célból bevezetett eszközöktől.
55 Ami az emberi jogok védelmére vonatkozó 9. sz. kötelezettségvállalást illeti, noha a felperesek az Unió alapvető jogainak megsértésére hivatkoznak, és azt állítják, hogy tájékoztatták is a Bizottságot arról, hogy a horvát hatóságok e jogokat megsértették, a bizalomvédelem elvének megsértésén kívül (ezen állítás vizsgálatához lásd a lenti 72–77. pontot), semmilyen konkrét elemet nem hoznak fel, amely jellege folytán bizonyítaná, hogy a bírósági végrehajtói szakma megszüntetése sérti e jogokat.
56 Végül, ami a felperesek által szintén említett, az igazságszolgáltatási szervek pártatlanságára és szakmai hozzáértésére vonatkozó 2. sz. kötelezettségvállalást, illetve a korrupció és az összeférhetetlenség elleni küzdelemre vonatkozó 6. sz. kötelezettségvállalást illeti, e tekintetben adott magyarázat hiányában ezekből nem lehet arra következtetni, hogy a bírósági végrehajtói szakma egyértelműen érintett.
57 Ennélfogva a csatlakozási okmány VII. mellékletének a felperesek által hivatkozott egyetlen kötelezettségvállalásából sem következik, hogy a Horvát Köztársaság köteles a bírósági végrehajtói szakma bevezetésére, és így a Bizottság sem köteles ezen az alapon a csatlakozási okmány 36. cikkében előírt eszközökhöz folyamodni a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatályon kívül helyezésének megakadályozása érdekében. Ebből az is következik, hogy nem lehet felróni a Bizottságnak, hogy mivel nem élt ezekkel a cselekvési eszközökkel, jóváhagyta a csatlakozási kötelezettségvállalások módosítását, megsértve ezáltal a csatlakozási szerződést és a szerződések jogáról szóló 1969. május 23‑i Bécsi Egyezménynek a „Pacta sunt servanda” című 26. cikkét.
58 Másodszor, a felperesek arra alapítják a Bizottságnak a jelen esetben a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatályon kívül helyezésének megakadályozása érdekében való eljárási kötelezettségét, hogy a bírósági határozatok végrehajtásának végül elfogadott rendszere e hatályon kívül helyezés után nem nyújtott ugyanolyan hatékonysági biztosítékokat. E tekintetben azt állítják, hogy felhívták a Bizottság figyelmét a bírósági végrehajtókról szóló törvény elhalasztásával és hatályon kívül helyezésével okozott problémákra.
59 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperesek ezen állítás alátámasztására egyetlen dokumentumra hivatkoznak, tudniillik az egyik felperesnek a Bizottság részére 2012. szeptember 16‑i levéllel megküldött panaszára (lásd a fenti 20. pontot).
60 Továbbá meg kell állapítani, hogy az e panaszban említett és a válaszban is átvett, a bírósági végrehajtók elleni állítólagos rágalomhadjárat, bármennyire is sajnálatos, nem releváns annak értékeléséhez, hogy a bírósági határozatok végrehajtási rendszere hatékony‑e Horvátországban. Az ilyen hatékonyságot ugyanis alapvetően a határozatok végrehajtása területén függőben lévő ügyek száma, a végrehajtási eljárások időtartama és költségei, valamint a behajtási arány alapján kell mérni, amint azt a Bizottság 2012. június 27‑i és 2012. december 3‑i leveleiben jelezte (lásd a fenti 18. és 25. pontot), anélkül hogy ezt vitatták volna. Márpedig a bírósági végrehajtók elleni rágalomhadjárat a médiában egyértelműen nem kapcsolódik ezen értékelési szempontokhoz.
61 Ami azon, mind a panaszban, mind a válaszban hivatkozott, állítólagos összeférhetetlenségi helyzetet illeti, amelybe a horvát igazságügy‑miniszter került, az a fent említett szempontok alapján önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy a bírósági határozatok végrehajtási rendszere nem hatékony Horvátországban. Az legfeljebb a választott, a felek kötelező képviselete melletti bírósági végrehajtási opció magyarázataként szolgálhatna, a kötelező ügyvédi képviselet nélküli, bírósági végrehajtók által történő végrehajtás ellenében, és ekképpen azt sugallhatná, hogy az új végrehajtási rendszerben – az ügyvédek közreműködése miatt – a végrehajtási eljárások költségei magasabbak a bírósági végrehajtókon alapuló végrehajtási rendszerből következő költségeknél. Márpedig valamely végrehajtási rendszer hatékonysága értékelésének a végrehajtási eljárások költségei csak az egyik, és nem feltétlenül a leglényegesebb szempontja. A Bizottság ugyanis azáltal, hogy a 2012. október 10‑i jelentésében az ítéletek végrehajtásával kapcsolatos ügyhátralék csökkentését a horvát hatóságok által prioritásként elvégzendő intézkedéssé minősítette (lásd a fenti 23. pontot), úgy ítélte meg, hogy a függőben lévő ügyek száma a határozatok végrehajtásának területén meghatározó szempontnak minősül annak értékeléséhez, hogy a végrehajtási rendszer hatékony‑e Horvátországban. Következésképpen a végrehajtási eljárások költségei önmagukban nem teszik lehetővé a csatlakozási okmány VII. melléklete 3. sz., ezen eljárások hatékonyságára vonatkozó kötelezettségvállalása megsértésének megállapítását.
62 Végül egyáltalán nem támasztották alá a panaszban szereplő, a válaszban megismételt azon állítást, amely szerint a bírósági végrehajtókon alapuló rendszer helyébe lépő új végrehajtási rendszer lényegében a függőben lévő végrehajtási eljárások és ügyek számának növekedéséhez vezet a határozatok végrehajtásának területén.
63 Ennélfogva a 2012. szeptember 16‑i panaszban hivatkozott elemekből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy megsértették a csatlakozási okmány VII. melléklete 3. sz. kötelezettségvállalását, és hogy a Bizottságnak el kellett volna járnia a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatályon kívül helyezésének megakadályozása érdekében. A Bizottság tehát nem követett el vétkes mulasztást azáltal, hogy e célból nem élt a csatlakozási okmány 36. cikkében előírt cselekvési eszközökkel.
64 Hozzá kell tenni e tekintetben, hogy azt sem lehet felróni a Bizottságnak, hogy gondatlan lett volna annak ellenőrzése során, hogy a végrehajtási eljárások hatékonysága vonatkozásában a 3. sz. kötelezettségvállalást a horvát hatóságok tiszteletben tartják‑e.
65 Ugyanis, ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, a Bizottság nem szorítkozott arra, hogy többek között a 2012. június 5‑i találkozó során (lásd a fenti 16. pontot) azt követelje a horvát hatóságoktól, hogy az új végrehajtási rendszer ugyanolyan eredményeket érjen el, mint amilyet a bírósági végrehajtókra alapuló rendszer ért volna el. Egyfelől a csatlakozási folyamat során – és különösen a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatálybalépésének második elhalasztásától kezdve – a Bizottság rendszeresen pontosításokat kért a horvát hatóságoktól a bírósági határozatok végrehajtási rendszere bírósági végrehajtók nélküli reformjának haladásáról, többek között statisztikai adatok közlésének kérése útján, és hangsúlyozta, hogy kielégítő eredményeket kell elérni a csatlakozás időpontja előtt (lásd a fenti 18., 25. és 23. pontokban említett 2012. június 27‑i és 2012. december 3‑i levelet, valamint a 2012. október 10‑i jelentést). Másfelől a Bizottsággal közölték ezen, különösen a függőben lévő ügyek számának döntő jelentőségű hatékonysági szempontjával kapcsolatos statisztikai adatokat (lásd a fenti 61. pontot), és azokat ezen intézmény rendszeresen megvizsgálta, majd végül a 2013. március 26‑i jelentésében megállapította, hogy csökkent a megoldatlan ügyek száma a végrehajtás területén (lásd a fenti 28. pontot). Nem lehet tehát felróni a Bizottságnak, hogy gondatlan elemzést végzett volna arról, hogy a bírósági határozatok végrehajtási rendszere hatékony‑e Horvátországban.
66 Ebből következik, hogy a jelen esetben a Bizottság tiszteletben tartotta a csatlakozási kötelezettségvállalások csatlakozási okmány 36. cikke szerinti ellenőrzése során fennálló gondossági kötelezettségét, és nem sérült a csatlakozási okmány 36. cikke sem, feltéve hogy e rendelkezés célja az, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen.
Az EUSZ 13. cikk és az EUSZ 17. cikk megsértéséről
67 Az EUSZ 13. cikk szerint az Unió saját intézményi kerettel rendelkezik – amely többek között magában foglalja az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a Bizottságot –, amelynek célja az Unió értékeinek érvényesítése, célkitűzéseinek előmozdítása, az Unió, valamint polgárai és a tagállamok érdekeinek szolgálata, továbbá az Unió politikái és intézkedései egységességének, eredményességének és folyamatosságának a biztosítása.
68 Amennyiben a felperesek kizárólag a Bizottságnak róják fel, hogy nem tartotta tiszteletben a Szerződésekben meghatározott kötelezettségeit, meg kell állapítani, hogy ez a cikk, amely az Unió intézményi kereteit határozza meg, a jelen ügyben nem releváns, már csak azért sem, mert a felperesek az EUSZ 17. cikknek a megsértésére is hivatkoztak, amely pontosan a Bizottság szerepéről és feladatairól szól.
69 Az EUSZ 17. cikk ugyanis úgy rendelkezik, hogy a Bizottság előmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelő kezdeményezéseket, valamint hogy a Szerződésekben meghatározott feltételek szerint koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el.
70 Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUSZ 17. cikk (1) bekezdéséből következik, hogy a Szerződések és az azok alapján kötött megállapodások őreként a Bizottság a Szerződések szerinti valamely megállapodásban előírt eszközök útján köteles biztosítani azt, hogy valamely harmadik állam megfelelően teljesíti az ilyen megállapodás keretében vállalt kötelezettségeket (lásd: 2012. július 12‑i Mugraby kontra Tanács és Bizottság végzés, C‑581/11 P, EU:C:2012:466, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
71 Ebből következik, hogy mivel a csatlakozási okmány 36. cikke a Bizottságnak az EUSZ 17. cikk szerinti, a Horvát Köztársaság Unióhoz való csatlakozásával összefüggésben fennálló kötelezettségeinek pontosítására irányul, és mivel e 36. cikk a jelen esetben nem sérült (lásd a fenti 66. pontot), nem lehet azt sem megállapítani, hogy az EUSZ 17. cikk sérült volna.
A bizalomvédelem elvének megsértéséről
72 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elve az uniós jog általános elve, amely magánszemélyek számára keletkeztet jogokat (1992. május 19‑i Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑104/89 és C‑37/90, EBHT, EU:C:1992:217, 15. pont; 2001. december 6‑i Emesa Sugar kontra Tanács ítélet, T‑43/98, EBHT, EU:T:2001:279, 64. pont). Ennélfogva ezen elv megsértése az Unió felelősségének megállapításához vezethet (lásd: SPM kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2008:494, 146. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
73 A bizalomvédelem követeléséhez való jog minden olyan magánszemélyre kiterjed, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós közigazgatás egyértelmű biztosítékok adásával jogos bizalmat keltett benne (lásd: 1995. július 13‑i O’Dwyer és társai kontra Tanács ítélet, T‑466/93, T‑469/93, T‑473/93, T‑474/93 és T‑477/93, EBHT, EU:T:1995:136, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 1996. október 16‑i Efisol kontra Bizottság ítélet, T‑336/94, EBHT, EU:T:1996:148, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Viszont senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére, ha a közigazgatás nem adott részére egyértelmű biztosítékokat. Ilyen biztosítéknak minősül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás (lásd: SPM kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2008:494, 149. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
74 A jelen esetben a felperesek csupán olyan egyértelmű biztosítékokat mutattak be, amelyeket a nemzeti hatóságok nyújtottak részükre azzal, hogy bírósági végrehajtókká nevezték ki őket. Amint azt a felperesek hangsúlyozták, 2013. január 23‑i határozatában az Ustavni sud egyébiránt elismerte, hogy a „[kinevezett bírósági végrehajtóknak] az államtól származó érvényes jogalkotási aktusokon alapuló jogos elvárásainak, illetve a magánszemélyek állami intézményekben, valamint az azok által alkotott jogban való bizalmának sérelme” fennáll (lásd a fenti 26. pontot).
75 Ellenben a felperesek nem hivatkoztak semmilyen elemre, amely azt bizonyította volna, vagy annak feltételezéséhez vezetett volna, hogy az uniós intézmények – közülük különösen a Bizottság – megalapozott várakozásokat keltettek volna bennük arra vonatkozóan, hogy gondoskodni fognak a bírósági végrehajtói szakma fenntartásáról. Önmagában az a – végül is nem bizonyított – körülmény, hogy a Bizottság részt vett a bírósági végrehajtókról szóló törvény kidolgozásában, finanszírozta azt, sőt, annak kezdeményezője volt, nem minősül a Bizottság által nyújtott egyértelmű biztosítéknak arra vonatkozóan, hogy ezen intézmény a bírósági végrehajtói szakma bevezetését tekinti a csatlakozási kötelezettségvállalások tiszteletben tartása egyetlen módjának. Ahhoz, hogy az ilyen biztosítékok fennállása bizonyított legyen, a bírósági végrehajtókról szóló törvényt eredetileg támogató ezen aktusokat – figyelembe véve, hogy a Horvát Köztársaság nem köteles a bírósági végrehajtói szakma létrehozására – további, ezekkel egybehangzó és ilyen értelemben kifejezett aktusoknak kell kiegészíteniük.
76 Márpedig a felperesek által előterjesztett elemek egyikét sem lehet ekképpen minősíteni. A felperesek által hivatkozott 2012. február 24‑i jelentés ugyanis arra szorítkozik, hogy nyugtázza a bírósági végrehajtókról szóló törvény elhalasztását (lásd a fenti 13. pontot), anélkül hogy bármikor kritizálná ezt az elhalasztást, vagy még inkább, hogy követelné a szóban forgó törvény hatálybaléptetését. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság, miután nyugtázta az említett elhalasztást, megállapítja azt is, hogy a horvát hatóságok különböző intézkedéseket tettek az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának, valamint a bírósági határozatok végrehajtásának javítása érdekében. Hasonlóképpen, a felperesek által a tárgyaláson említett 2012. június 5‑i találkozó során a Bizottság arra szorítkozott, hogy a bírósági végrehajtókon alapuló végrehajtási rendszert felváltó rendszerre vonatkozó adatok közlését kérte a horvát hatóságoktól annak vizsgálata érdekében, hogy ez az új rendszer ugyanolyan eredményeket fog‑e elérni (lásd a fenti 16. pontot). A szóban forgó találkozó során a bírósági végrehajtókról szóló törvényt tehát csupán a végrehajtási rendszer Bizottság által megkívánt hatékonyságára vonatkozó cél elérésének egyik lehetséges eszközeként említették, és nem olyan célként, amelynek elérését a Bizottság megköveteli a Horvát Köztársaságtól.
77 Ennélfogva a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság jogos bizalmat keltett bennük, és ekképpen tétlensége révén megsértette a bizalomvédelem elvét.
78 A fentiek összességéből következően a Bizottságnak semmilyen vétkes mulasztás nem róható fel.
79 Ebből következik, hogy az Unió felelősségének megállapításához szükséges három együttes feltétel egyike nem teljesül, és ennélfogva a jelen kereseteket el kell utasítani, anélkül hogy az e felelősség megállapításához szükséges többi feltételt meg kellene vizsgálni.
A költségekről
80 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeik viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a kereseteket elutasítja.
2) A Törvényszék Ante Šumeljt és a mellékletben felsorolt többi felperest kötelezi a költségek viselésére.
Martins Ribeiro | Gervasoni | Madise |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. február 26‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Melléklet
Dubravka Bašljan (lakóhelye: Zágráb [Horvátország]),
Đurđica Crnčević (lakóhelye: Szentivánzelina [Horvátország]),
Miroslav Lovreković (lakóhelye: Križevaci [Horvátország]),
felperesek a T‑546/13. sz. ügyben,
Drago Burazer (lakóhelye: Zágráb),
Nikolina Nežić (lakóhelye: Zágráb),
Blaženka Bošnjak (lakóhelye: Sv. Ivan [Horvátország]),
Bosiljka Grbašić (lakóhelye: Križevaci),
Tea Tončić (lakóhelye: Pula [Horvátország]),
Milica Bjelić (lakóhelye: Dubrovnik [Horvátország],
Marijana Kruhoberec (lakóhelye: Varasd [Horvátország]),
felperesek a T‑108/14. sz. ügyben,
Davor Škugor (lakóhelye: Sziszek [Horvátország]),
Ivan Gerometa (lakóhelye: Vrsar [Horvátország]),
Kristina Samardžić (lakóhelye: Split [Horvátország]),
Sandra Cindrić (lakóhelye: Károlyváros [Horvátország]),
Sunčica Gložinić (lakóhelye: Varasd),
Tomislav Polić (lakóhelye: Kaštel Novi [Horvátország]),
Vlatka Pižeta (lakóhelye: Varasd),
felperesek a T‑109/14. sz. ügyben.