A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2023. július 5.(*)

„Intézményi jog – A Parlament tagja – Kiváltságok és mentességek – A parlamenti mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó határozat – Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyv 9. cikke – A mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmet kibocsátó hatóság hatásköre – Jogbiztonság – Nyilvánvaló értékelési hiba – A Parlament ellenőrzési hatáskörének terjedelme – A mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálatára vonatkozó eljárás – Védelemhez való jog – Pártatlanság”

A T‑272/21. sz. ügyben,

Carles Puigdemont i Casamajó (lakóhelye: Waterloo [Belgium]),

Antoni Comín i Oliveres (lakóhelye: Waterloo),

Clara Ponsatí i Obiols (lakóhelye: Waterloo)

(képviselik őket: P. Bekaert, J. Costa i Rosselló, G. Boye és S. Bekaert ügyvédek)

felperesek

az Európai Parlament (képviselik: N. Lorenz, N. Görlitz és J.‑C. Puffer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a Spanyol Királyság (képviselik: A. Gavela Llopis és M. J. Ruiz Sánchez, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács),

a tanácskozás során tagjai: A. Marcoulli elnök (előadó), S. Frimodt Nielsen, H. Kanninen, J. Schwarcz és R. Norkus bírák,

hivatalvezető: M. Zwozdziak‑Carbonne tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2021. július 30‑i Puigdemont i Casamajó és társai kontra Parlament végzésre (T‑272/21 R, nem tették közzé, EU:T:2021:497),

tekintettel a 2021. november 26‑i Puigdemont i Casamajó és társai kontra Parlament végzésre (T‑272/21 R, nem tették közzé, EU:T:2021:834),

tekintettel a 2022. május 24‑i Puigdemont i Casamajó és társai kontra Parlament és Spanyolország végzésre (C‑629/21 P(R), EU:C:2022:413),

tekintettel a 2022. november 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetükkel a felperesek, Carles Puigdemont i Casamajó, Antoni Comín i Oliveres és Clara Ponsatí i Obiols a mentelmi joguk felfüggesztésére irányuló kérelemről szóló, 2021. március 9‑i P9_TA(2021)0059, P9_TA(2021)0060 és P9_TA(2021)0061 európai parlamenti határozatok (a továbbiakban: megtámadott határozatok) megsemmisítését kérik.

 A jogvita előzményei

2        Az elsőrendű felperes a Generalitat de Cataluña (Katalónia regionális kormánya, Spanyolország) elnöke, a másod‑ és harmadrendű felperes pedig a Gobierno autonómico de Cataluña (Katalónia autonóm kormánya, Spanyolország) tagja volt a 2017. szeptember 6‑i Ley 19/2017 del Parlamento de Cataluña, reguladora del referéndum de autodeterminación (Katalónia parlamentjének az önrendelkezésről szóló népszavazásról szóló 19/2017. sz. törvénye; a DOGC 2017. szeptember 6‑i 7449A. száma, 1. o.) és a 2017. szeptember 8‑i Ley 20/2017 del Parlamento de Cataluña, de transitoriedad jurídica y fundacional de la República (Katalónia parlamentjének a köztársaság átmeneti jogi helyzetéről és alapításáról szóló 20/2017. sz. törvénye; a DOGC 2017. szeptember 8‑i 7451A. száma, 1. o.) elfogadása idején, valamint azon önrendelkezésről szóló népszavazás 2017. október 1‑jei megtartásakor, amelyet e két törvény közül az első írt elő, amelynek rendelkezéseit a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) határozata alapján időközben felfüggesztették.

3        Az említett törvények elfogadását és e népszavazás megtartását követően a Ministerio fiscal (ügyész, Spanyolország), az Abogado del Estado (az állam jogi képviselője, Spanyolország) és a VOX politikai párt büntetőeljárást indított több személy – köztük a felperesek – ellen, akik – az adott személytől függően – olyan cselekményeket követtek el, amelyek többek között a zendülés, a lázadás és a hűtlen kezelés bűncselekményi tényállását valósítják meg (a továbbiakban: a szóban forgó büntetőeljárás).

4        2018. március 21‑én a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) határozatot hozott, amelyben elmarasztalta a felpereseket lázadás és közpénzek hűtlen kezelésének feltételezett bűncselekményei miatt. 2018. július 9‑i végzésével a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ez utóbbiaknak a Spanyol Királyságból történő elmenekülését követően megállapította, hogy a felperesek megtagadták a megjelenést, és felfüggesztette a velük szemben indított büntetőeljárást, amíg meg nem találják őket.

5        A felperesek ezt követően a Parlament képviselőinek 2019. május 26‑i Spanyolországban tartott választásain indultak.

6        2019. június 13‑án a Junta Electoral Central (központi választási bizottság, Spanyolország) elfogadta a 2019. május 26‑i választásokon az Európai Parlamentbe jutott jelöltek nevét kihirdető határozatot, amelyek között az első‑ és a másodrendű felperes is szerepelt.

7        2019. június 17‑én a központi választási tanács közölte a Parlamenttel a Spanyolországban megválasztott jelöltek listáját, amelyen nem szerepelt az első‑ és a másodrendű felperes neve.

8        2019. június 20‑án a központi választási tanács egy határozatot közölt a Parlamenttel, amelyben megállapította, hogy az első‑ és a másodrendű felperes nem tette le a spanyol alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó, az 1985. június 19‑i Ley orgánica 5/1985 de régimen electoral general (az általános választási rendszerről szóló 5/1985. sz. sarkalatos törvény; a BOE 1985. június 20‑i 147. száma, 19110. o.) 224. cikkének (2) bekezdésében előírt esküt, és e cikknek megfelelően bejelentette a számukra biztosított képviselői helyek megüresedését, valamint minden olyan kiváltság felfüggesztését, amely őket a tisztségükből eredően megilletheti, amíg az esküt le nem teszik.

9        2019. június 27‑én a Parlament akkori elnöke arról tájékoztatta az első‑ és a másodrendű felperest, hogy nem tudja őket a Parlament jövőbeli tagjaiként kezelni.

10      2019. október 14‑én a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának vizsgálóbírója nemzeti elfogatóparancsot, európai elfogatóparancsot és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki az elsőrendű felperes ellen annak érdekében, hogy vele szemben le lehessen folytatni a szóban forgó büntetőeljárást. 2019. november 4‑én ugyanez a bíró hasonló elfogatóparancsokat bocsátott ki a másod‑ és a harmadrendű felperessel szemben.

11      2020. január 13‑án a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) elnöke közölte a Parlamenttel a 2020. január 10‑én kelt, az e bíróság büntetőtanácsa elnöke által továbbított kérelmet, amely e tanács vizsgálóbírójának ugyanazon a napon hozott, az első‑ és a másodrendű felperes parlamenti mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló végzéséből eredt.

12      2020. január 13‑i plenáris ülésén a Parlament – a 2019. december 19‑i Junqueras Vies ítélet (C‑502/19, EU:C:2019:1115) nyomán – tudomásul vette az első‑ és a másodrendű felperes parlamenti képviselőnek való megválasztását 2019. július 2‑i hatállyal.

13      2020. január 16‑án a Parlament alelnöke plenáris ülésen közölte az első‑ és a másodrendű felperes mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmeket, és azokat az illetékes bizottság, azaz a Parlament Jogi Bizottsága elé utalta.

14      2020. február 10‑én a Parlament – Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból való 2020. január 31‑i kilépését követően – tudomásul vette a harmadrendű felperes 2020. február 1‑jei hatállyal képviselővé történő megválasztását.

15      Ugyanezen a napon a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) elnöke közölte a Parlamenttel a 2020. február 4‑én kelt, e bíróság büntetőtanácsának elnöke által továbbított kérelmet, amely e tanács vizsgálóbírójának ugyanazon a napon hozott azon végzéséből eredt, amelynek tárgya a harmadik felperes mentelmi jogának felfüggesztése volt.

16      2020. február 13‑án a Parlament alelnöke plenáris ülésen közölte a harmadrendű felperes mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmét, és azt a Jogi Bizottság elé utalta.

17      A felperesek észrevételeket nyújtottak be a Parlamenthez. 2021. január 14‑én a Jogi Bizottság is meghallgatta őket.

18      A Jogi Bizottság 2021. február 23‑án elfogadta a kérelmezők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmekről szóló A 9‑0020/2021., A 9‑0021/2021. és A 9‑0022/2021. sz. jelentést.

19      A Parlament a megtámadott határozatokban helyt adott a fenti 11. és 15. pontban említett kérelmeknek.

 A felek kérelmei

20      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatokat;

–        a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.

21      A Spanyol Királyság által támogatott Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

22      A felperesek nyolc jogalapot hoznak fel keresetük alátámasztására.

23      Az első jogalap lényegében a megtámadott határozatok elégtelen indokolásán alapul.

24      A második jogalap a felperesek mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmeket kibocsátó és a Parlamentnek továbbító nemzeti hatóság hatáskörének állítólagos hiányán alapul.

25      A harmadik jogalap lényegében a pártatlanság elvének állítólagos megsértésén alapul.

26      A negyedik jogalap lényegében a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul.

27      Az ötödik jogalap a jogbiztonság és a lojális együttműködés elvének, a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak és a védelemhez való jognak a megtámadott határozatok egyértelműségének hiánya miatti megsértésén alapul.

28      A hatodik jogalap az EUMSZ 343. cikknek, az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyv (a továbbiakban: 7. jegyzőkönyv) 9. cikkének, valamint a Parlament kilencedik parlamenti ciklusra alkalmazandó eljárási szabályzata (2019–2024) 5. cikke (2) bekezdésének a Parlament 2023. január 17‑i határozatával történt módosítását megelőző változata (a továbbiakban: eljárási szabályzat) 5. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul, mivel a Parlament megsértette a tagjai mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó hatáskörének korlátait.

29      A hetedik jogalap a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének – a Parlamentnek a korábbi gyakorlatától való indokolás nélküli eltérés miatti – megsértésén, illetve a fumus persecutionis értékelése során elkövetett hibákon alapul.

30      A nyolcadik jogalap a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul, amennyiben a Parlament a megtámadott határozatokkal első alkalommal engedélyezte a tagjai előzetes letartóztatását.

31      Mivel a hatodik jogalap lényegében a fumus persecutionis Parlament általi vizsgálatát érintő állítólagos téves jogalkalmazásra és ténybeli hibákra vonatkozó kifogásokat tartalmaz, e kifogások vizsgálatára a hetedik jogalappal együtt kerül sor. Egyébiránt a Törvényszék relevánsnak tartja, hogy a negyedik, majd a harmadik jogalapot a nyolcadik jogalapot követően utolsóként vizsgálják.

 A mellékletekre való hivatkozások elfogadhatóságáról

32      A Parlament többek között vitatta a felperesek egyes érveinek elfogadhatóságát annyiban, amennyiben azok csak a beadványaik mellékleteiben szerepelnek.

33      Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése és a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 76. §‑ának c) pontja alapján a Törvényszékre is alkalmazandó, a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogalapok ismertetésének kellően világosnak és egyértelműnek kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára a védekezésre való felkészülést és a Törvényszék számára – adott esetben további információk nélkül is – a keresetről való döntést. A keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik ugyan a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a keresetlevélben kell szerepelniük (lásd: 2014. szeptember 11‑i MasterCard és társai kontra Bizottság ítéletet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34      Továbbá nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik; mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd a 2021. október 20‑i Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság ítélet, T‑191/16, nem tették közzé, EU:T:2021:707, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A mellékletek e tisztán bizonyító és kisegítő szerepe azt jelenti – amennyiben ezek tartalmazzák azokat a jogi elemeket, amelyekre bizonyos, a keresetlevélben foglalt jogalapok támaszkodnak –, hogy az ilyen elemeket fel kell tüntetni magának a keresetlevélnek a szövegében, vagy ezeknek az elemeknek legalább kellően azonosíthatónak kell lenniük abban (lásd ebben az értelemben: 2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 99. pont). A mellékletek tehát nem szolgálhatnak a keresetlevélben röviden ismertetett jogalap oly módon való részletezésére, hogy az abban fel nem tüntetett kifogásokat és érveket fejtik ki (lásd: 2012. március 29‑i Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság, T‑336/07, EU:T:2012:172, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35      A Bíróság alapokmánya 21. cikke első bekezdésének és az eljárási szabályzata 76. cikke d) pontjának ezen értelmezése vonatkozik azon válasz elfogadhatóságának feltételeire is, amelynek az eljárási szabályzat 83. cikke szerint az a rendeltetése, hogy kiegészítse a keresetlevelet (lásd: 2012. március 29‑i Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság, T‑336/07, EU:T:2012:172, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      A jelen ügyben a felperesek beadványaikban számos alkalommal utaltak az azokhoz csatolt – néha terjedelmes – dokumentumokra. Mindazonáltal azok az iratok, amelyekre egyes utalások vonatkoznak, nem csupán azon beadvány érdemi része bizonyos érveinek különös pontjai alátámasztására és kiegészítésére szolgálnak, amelynek mellékletét képezik, hanem a szóban forgó érvek szövegének magyarázatát is tartalmazzák oly módon, hogy ezen iratok elemzése nélkül az adott beadványok nem értelmezhetők.

37      Ebből következik, hogy a fenti 33–35. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat alapján a Törvényszék a felperesek által benyújtott mellékleteket csak annyiban veszi figyelembe, amennyiben azok beadványaik szövegében kifejezetten hivatkozott jogalapokat vagy érveket támasztanak alá vagy egészítenek ki, és amennyiben pontosan meghatározható, hogy melyek azok a bennük foglalt elemek, amelyek alátámasztják vagy kiegészítik az említett jogalapokat vagy érveket.

 Az ügy érdeméről

 Jogi háttér

–       Az uniós jog

38      Az EUMSZ 343. cikk úgy rendelkezik, hogy „[a]z Uniót a tagállamok területén a feladatai ellátásához szükséges kiváltságok és mentességek illetik meg a [7.] jegyzőkönyvben megállapított feltételek szerint”.

39      A 7. jegyzőkönyv „[a]z Európai Parlament tagjai[ra]” vonatkozó III. fejezete tartalmazza többek között a 8. cikket, amely kimondja:

„A feladataik ellátása során kifejtett véleményük vagy leadott szavazatuk miatt az Európai Parlament tagjai ellen nem folytatható vizsgálat, nem vehetők őrizetbe, és nem vonhatók bírósági eljárás alá.”

40      Ugyanezen fejezeten belül a 7. jegyzőkönyv 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az Európai Parlament ülésszakainak ideje alatt az Európai Parlament tagjai:

a)      saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik,

b)      a többi tagállam területén mentességet élveznek mindenfajta őrizetbe vételre és bírósági eljárásra vonatkozó intézkedés alól.

A mentesség akkor is megilleti a tagokat, amikor az Európai Parlament üléseinek helyére utaznak, illetve onnan visszatérnek.

Nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor valamely tagot bűncselekmény elkövetésében tetten érnek, továbbá a mentesség nem akadályozhatja meg az Európai Parlamentet azon jogának gyakorlásában, hogy valamely tagjának mentességét felfüggessze.”

41      A 7. jegyzőkönyv „Általános rendelkezések” című VII. fejezete tartalmazza többek között a 18. cikket, amely szerint:

„Az uniós intézmények e jegyzőkönyv alkalmazása érdekében kötelesek együttműködni az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival.”

42      Az eljárási szabályzat „Kiváltságok és mentességek” című 5. cikke előírja:

„(1) A képviselők [a 7. jegyzőkönyvben] foglaltaknak megfelelően kiváltságokat és mentességeket élveznek.

(2) Hatáskörének gyakorlása során a kiváltságok és a mentességek tekintetében a Parlament elsődlegesen arra törekszik, hogy demokratikus jogalkotó gyűlésként megőrizze integritását és biztosítsa a képviselők függetlenségét feladataik teljesítése során. A parlamenti mentelmi jog nem a képviselők személyes kiváltsága, hanem a Parlament egésze és a képviselők függetlenségének garanciája.

[…]”

43      Az eljárási szabályzatnak „A mentelmi jog felfüggesztése” című 6. cikke a következőket írja elő:

„(1) A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket [a] [7. jegyzőkönyv] 7., 8. és 9. cikke és az ezen eljárási szabályzat 5. cikke (2) bekezdésében említett elvek alapján kell értékelni.

[…]”

44      Az eljárási szabályzatnak „A mentelmi joggal kapcsolatos eljárások” című 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok illetékes hatósága által benyújtott, valamely képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló, illetve a jelenlegi vagy volt képviselő által benyújtott, a kiváltságok és mentességek fenntartására irányuló, a [Parlament elnökéhez] intézett kérelmet a plenáris ülésen be kell jelenteni, és az illetékes bizottsághoz kell utalni.

[…]

(3)      A bizottság a mentelmi jog felfüggesztésére, illetve a kiváltságok és a mentességek fenntartására irányuló kérelmeket haladéktalanul, de összetettségükre figyelemmel vizsgálja meg.

(4)      A bizottság indokolt határozati javaslatot tesz, amelyben a mentelmi jog felfüggesztésére vagy a mentelmi jog és a kiváltságok fenntartására irányuló kérelem elfogadására vagy elutasítására tesz ajánlást. Módosítások nem fogadhatók el. Ha egy javaslatot elutasítanak, az ellentétes értelmű határozat tekintendő elfogadottnak.

(5)      A bizottság felkérheti az érintett hatóságot, hogy a mentelmi jog felfüggesztésével, illetve fenntartásával kapcsolatos véleménye kialakításához szükséges bármely információt vagy felvilágosítást bocsásson rendelkezésére.

(6)      Az érintett képviselő számára lehetőséget kell adni a meghallgatásra, és a képviselő előterjeszthet az általa a tárgyhoz tartozónak ítélt bármely iratot vagy egyéb írásos bizonyítékot.

[…]

(7)      Ha a mentelmi jog felfüggesztésére vagy fenntartására irányuló kérelem több vádponton alapul, minden egyes vádpont önálló határozat tárgya lehet. Kivételes esetben a bizottság jelentésében javasolhatja, hogy a mentelmi jog felfüggesztése vagy fenntartása kizárólag a büntetőeljárásra vonatkozzon, és a jogerős ítélet meghozataláig a képviselő mentesüljön bármely formájú fogva tartás, vizsgálati fogságban tartás vagy más, képviselői megbízatásának teljesítését akadályozó intézkedés alól.

(8)      A bizottság az érintett hatóság hatáskörére és a kérelem elfogadhatóságára vonatkozóan indokolással alátámasztott véleményt adhat, de semmiképpen nem nyilatkozhat a képviselő bűnösségével, illetve ártatlanságával kapcsolatban, sem arról, hogy a képviselőnek tulajdonított vélemény vagy cselekmények indokolttá tesznek‑e büntetőeljárást, még abban az esetben sem, ha a bizottság a kérelem vizsgálata során a tényállásról részletes tudomást szerez.

[…]

(12)      A Parlament a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmek közül csak azokat vizsgálja meg, amelyeket részére a tagállamok igazságügyi hatóságai vagy állandó képviseletei juttattak el.

(13)      A bizottság alapelveket határoz meg e cikk alkalmazására vonatkozóan.

(14)      A fenti rendelkezéseknek megfelelően kell megvizsgálni az illetékes hatóságok olyan megkeresését, amelynek tárgya a képviselők kiváltságainak és mentességeinek hatálya.”

–       A spanyol jog

45      A spanyol alkotmány 71. cikke kimondja:

„(1)      A képviselők és a szenátorok feladataik ellátása során kifejtett véleményük tekintetében sérthetetlenséget élveznek.

(2)      A képviselőket és a szenátorokat mandátumuk ideje alatt mentelmi jog is megilleti, és csak a bűncselekmény elkövetésében tetten ért tagok tartóztathatók le. Az adott kamara előzetes engedélye nélkül nem gyanúsíthatók meg és nem vonhatók eljárás alá.

(3)      A képviselőkkel és a szenátorokkal szemben folytatott ügyekben a Tribunal Supremo [(legfelsőbb bíróság)] büntető kollégiuma rendelkezik hatáskörrel.

[…]”

46      A Ley de Enjuiciamiento Criminal (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 750–753. cikke a következőképpen szól:

„750. cikk

Az a bíró vagy bíróság, aki úgy véli, hogy a Cortes [szenátus és képviselőház, Spanyolország] valamely szenátora vagy képviselője ellen bűncselekmény elkövetése miatt eljárást kell indítani, a parlamenti ülésszak megnyitását követően tartózkodik az eljárás velük szembeni megindításától azon jogalkotó testület engedélyének megszerzéséig, amelyhez e személyek tartoznak.

751. cikk

Ha a szenátort vagy alsóházi képviselőt bűncselekmény elkövetésén tetten érik, az előző cikkben hivatkozott engedély nélkül letartóztatható, vagy ellene bírósági eljárás indítható; azonban a letartóztatásától vagy a bírósági eljárás megindításától számított huszonnégy órán belül az adott jogalkotó testülettel e tényt tudatni kell.

Az adott jogalkotó testületet azon szenátorral vagy alsóházi képviselővel szemben folyamatban lévő ügyről is tájékoztatni kell, akinek megválasztására terheltként került sor.

752. cikk

Ha a szenátor vagy a képviselő ellen a Parlament két ülésszaka közötti időszakban indítanak bírósági eljárást, az ügyet elbíráló bírónak vagy bíróságnak arról haladéktalanul tájékoztatnia kell az adott jogalkotó testületet.

Ugyanígy kell eljárnia, ha megválasztott szenátor vagy a képviselő ellen [a Szenátus, illetve a képviselőház] alakuló ülését megelőzően indul bírósági eljárás.

753. cikk

A bíróság hivatalvezetője mindenképpen felfüggeszti az eljárást azon a napon, amelyen a [Szenátust és a képviselőházat] – ülésszak alatt vagy azon kívül – tájékoztatják, és a helyzet változatlanul fennáll, amíg az adott testület az általa megfelelőnek ítélt módon határoz.”

47      Az 1994. május 3‑i Reglamento del Senado (szenátusi rendelet, a BOE 1994. május 13‑i 114. száma, 14687. o.) 22. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A szenátorokat mandátumuk ideje alatt mentelmi jog illeti meg, és csak bűncselekmény elkövetése esetén tarthatók fogva vagy tartóztathatók le. Az őrizetről vagy elfogásról haladéktalanul értesíteni kell a Szenátus elnökségét.

A szenátorok a szenátus előzetes engedélye nélkül nem vádolhatók meg és nem idézhetők bíróság elé, amelyet a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel kell kérni. Ilyen engedélyre akkor is szükség van, ha egy személy akkor válik szenátorrá, amikor ellene büntetőeljárást indítanak vagy vádat emelnek.”

 A megtámadott határozatok elégtelen indokolására alapított első jogalapról

48      A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok indokolása elégtelen. Először is a Parlament semmilyen választ nem adott sem a megállapított eljárási szabálytalanságokra, sem a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek megalapozottságára vonatkozó észrevételeikre, és nem is határozott az eljárási szabályzat 9. cikke (7) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazásáról. Másodszor, a megtámadott határozatok a legcsekélyebb mértékben sem hivatkoznak az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a továbbiakban: Charta) és annak 52. cikkére sem, annak ellenére, hogy a megsértésével kapcsolatban észrevételeket fogalmaztak meg. Harmadszor semmilyen indokolást nem tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a mentelmi joguk felfüggesztése milyen hatással van a Parlament megfelelő működésére. Negyedszer, a Parlament nem indokolta a fumus persecutionis hiányára vonatkozó következtetését.

49      A Spanyol Királyság által támogatott Parlament vitatja ezeket az érveket.

50      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni (lásd: 2016. március 10‑i HeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51      Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2020. június 11‑i Bizottság kontra Di Bernardo ítélet, C‑114/19 P, EU:C:2020:457, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így különösen az érintett intézménynek nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, amennyiben a határozat rendszerét illetően alapvető fontossággal bíró tényeket és jogi érveket ismerteti (lásd: 2022. június 30‑i Fakro kontra Bizottság ítélet, C‑149/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:517, 190. pont; lásd még: 2014. április 30‑i Hagenmeyer és Hahn kontra Bizottság ítélet, T‑17/12, EU:T:2014:234, 173. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. november 28‑i Mélin kontra Parlament ítélet, T‑726/18, nem tették közzé, EU:T:2019:816, 25. pont).

52      Az indokolási kötelezettség olyan lényeges alaki követelmény, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségét veti fel (lásd: 2022. május 5‑i Bizottság kontra Missir Mamachi di Lusignano ítélet, C‑54/20 P, EU:C:2022:349, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53      E megfontolások fényében kell meghatározni, hogy a megtámadott határozatok kellően indokoltak‑e.

54      A jelen ügyben a megtámadott határozatok – az érintett képviselők neve kivételével – nagymértékben megfelelnek bizonyos bírósági aktusok elfogadása időpontjának, a harmadrendű felperes esetében pedig a Parlamentbe való megválasztásának körülményeihez, valamint ahhoz a tényhez, hogy a szóban forgó büntetőeljárás keretében kizárólag a kiadás feltételezett bűncselekménye miatt folyik ellene eljárás.

55      E határozatokban a Parlament lényegében jelezte az A. pontban, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának elnöke a szóban forgó büntetőeljárás keretében a felpereseket a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontja szerint megillető mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket nyújtott be hozzá. Az F. és G. pontban rámutatott, hogy nem rendelkezik hatáskörrel sem a büntetőeljárás relevanciájáról való döntésre, sem a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek érdemeinek megkérdőjelezésére. A H. pontban azt is jelezte, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a szóban forgó büntetőeljárásért felelős nemzeti igazságügyi hatóságok hatáskörének értékelésére vagy kétségbe vonására. Az I. pontban rámutatott, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsa a nemzeti bíróságok által értelmezett és a Spanyol Királyság által a Parlamenttel közölt spanyol jog alapján a Parlament valamely tagja mentelmi jogának felfüggesztésének kérelmezésére hatáskörrel rendelkező hatóság.

56      Ezenkívül a J. pontban a Parlament úgy vélte, hogy a 7. jegyzőkönyv 8. cikke nem alkalmazható, mivel a szóban forgó tények nem a képviselők által feladataik ellátása során kifejtett véleményekre vagy leadott szavazatokra vonatkoztak.

57      A Parlament ezt követően megvizsgálta az említett jegyzőkönyv 9. cikkének első bekezdésében előírt mentelmi jogot. A K–N. pontban rámutatott arra, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek szerint a spanyol alkotmány 71. cikke nem írja elő a büntetőeljárás lefolytatására vonatkozó parlamenti engedély megszerzését egy olyan személlyel szemben, aki a vádemelést követően megszerezte a képviselői jogállást, következésképpen nem szükséges a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontja alapján kérni a mentelmi jog felfüggesztését. Ezt követően pontosította, hogy nem feladata a képviselők mentességére vonatkozó nemzeti szabályok értelmezése (N. pont).

58      Végül az O–W. pontban a Parlament megvizsgálta, hogy helye van‑e a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentelmi jog felfüggesztésének. E tekintetben lényegében úgy ítélte meg, hogy a felperesekkel szemben többek között európai elfogatóparancsokat bocsátottak ki, amelyek jogszerűségét a nemzeti bíróságok megerősítették, és amelyeknek a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmei a végrehajtás lehetővé tételére irányultak. Megállapította, hogy a felperesek ellen felhozott vád nyilvánvalóan nem a parlamenti képviselői feladataikkal, hanem a Katalóniában betöltött korábbi tisztségeikkel kapcsolatos (T. pont), e vád más, nem európai parlamenti képviselők ellen is irányult (U. pont), és nem lehet azt állítani, hogy a szóban forgó büntetőeljárást a felperesek európai parlamenti képviselői politikai tevékenységének aláásása céljából (fumus persecutionis) indították, mivel mind a kifogásolt cselekmények, mind a szóban forgó eljárás olyan időszakból származott, amikor a felperesek parlamenti tagsága még hipotetikus volt (V. és W. pont). Következésképpen a Parlament felfüggesztette a felpereseknek a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentelmi jogát.

59      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a fenti 51. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat szerint a megtámadott határozatoknak a felperesek írásbeli észrevételeivel kapcsolatos hallgatása önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a Parlament megsértette az indokolási kötelezettséget. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperesek által előterjesztett érveknek és dokumentumoknak sem a száma, sem a jelentősége nem változtat a Parlamentet terhelő indokolási kötelezettség terjedelmén (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 96. pont)

60      Ezt követően a felperesek először is azzal érvelnek, hogy a megtámadott határozatok nem adnak választ a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek megalapozottságára vonatkozó írásbeli észrevételeikre, holott ezek az észrevételek közvetlen ellentmondásban állnak az említett határozatok indokolásával.

61      E tekintetben a megtámadott határozatokból – amelyek lényegét a fenti 55–58. pont idézte fel – kitűnik, hogy az I. pont tartalmazza azokat az indokokat, amelyek miatt a Parlament hallgatólagosan elutasította a felpereseknek a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek amiatti elfogadhatatlanságára alapított érvét, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) nem rendelkezett hatáskörrel azok kibocsátására. Az M. és N. pontban a Parlament hallgatólagosan válaszolt az arra alapított érvre is, hogy a Parlament nem engedélyezte a spanyolországi büntetőeljárást. Hasonlóképpen, az F. és G. pont a felperesek azon érveire adott hallgatólagos válasznak minősül, amelyek a felrótt tényekre tekintettel vitatják az eljárások célszerűségét. Egyebekben a megtámadott határozatok O–W. pontjában foglalt elemzésből az következik, hogy a politikai üldöztetéssel, a szóban forgó ügyek kivételes jellegével, az események időbeli sorrendjével, a Parlament megfelelő működésével, különösen feddhetetlenségével és függetlenségével, a mentelmi jog jelen ügy körülményei között való felfüggesztésének aránytalan jellegével, valamint a felperesek által hivatkozott különböző precedensekkel kapcsolatos kifogásokat a Törvényszék azzal az indokkal utasította el, hogy a fumus persecutionis – vagyis olyan ténybeli elemek fennállása, amelyek arra utalnak, hogy a szóban forgó bírósági eljárásokat azzal a szándékkal indították, hogy ártsanak a képviselők, és ennélfogva a Parlament tevékenységének – kizárható. E tekintetben a felperesek állításával ellentétben az ilyen fumus persecutionis kizárását igazoló okok kellően egyértelműen kitűnnek a megtámadott határozatok T–V. pontjából.

62      Egyébiránt kétségtelen, hogy a megtámadott határozatok nem rendelkeznek kifejezetten az eljárási szabályzat 9. cikke (7) bekezdésének alkalmazásáról (lásd a fenti 44. pontot), amelyre a felperesek hivatkoznak, és amely szerint a Jogi Bizottság kivételesen javasolhatja, hogy a mentelmi jog felfüggesztése kizárólag a büntetőeljárás lefolytatására vonatkozzon, anélkül hogy a képviselőt a megbízatásával járó feladatok ellátásában akadályozó bármilyen letartóztatási, fogvatartási vagy más intézkedés meghozható lenne, amíg jogerős ítéletet nem hoznak. Mindenesetre mivel egy jogi aktus indokoltságát annak kontextusában kell értékelni (lásd a fenti 51. pontot), az a körülmény, hogy a felperesek mentelmi jogának felfüggesztése a velük szemben folytatott büntetőeljárás folytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtásának folytatására irányult, amint azt többek között e határozatok B. és P. pontja kifejti, lehetővé teszi azon indokok megértését, amelyek miatt a Parlament nem alkalmazta ezt a cikket, amelynek szövege ezenkívül előírja, hogy annak végrehajtása kivételes.

63      Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozatok nem válaszoltak a többek között a 2020. november 16‑án, 23‑án és 24‑én kelt írásbeli észrevételeikre, amelyek az állítólagos eljárási szabálytalanságokra, különösen a Jogi Bizottságba a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló három kérelem elbírálására egyetlen előadó kinevezésére, valamint az előadó és e bizottság elnöke pártatlanságának hiányára vonatkoztak.

64      Először is meg kell állapítani, hogy a Parlamentnek és a Jogi Bizottságnak a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek vizsgálatára vonatkozó belső szabályai nem írnak elő semmilyen olyan eljárást, amely a mentelmi ügyért felelős előadó e bizottság általi kijelölésének vagy azon ülés elnökségének vitatására irányulna, amelynek során ezt az ügyet a hivatalban lévő elnök megvizsgálja.

65      A jelen ügyben a megtámadott határozatok nem tartalmaznak semmilyen kifejezett választ vagy utalást a felpereseknek a fenti 63. pontban említett állítólagos eljárási szabálytalanságokra vonatkozó állításaira. Mindazonáltal a Jogi Bizottság azáltal, hogy megtartotta feladatkörében a mentelmi jog felfüggesztése iránti három kérelem vizsgálatával foglalkozó egyetlen előadót, valamint a Jogi Bizottság spanyol elnökét, szükségszerűen úgy ítélte meg, hogy a felperesek által hivatkozott eljárási szabálytalanságok nem megalapozottak. Az a körülmény azonban, hogy a Parlament nem jelölte meg e következtetés indokait, nem érinti azon érvelés egyértelműségét, amely a Parlamentet arra indította, hogy felfüggessze a felperesek mentelmi jogát, és nem akadályozza a Törvényszék ezen állítólagos szabálytalanságok jogszerűségének felülvizsgálatát sem, amelyek vizsgálatára a harmadik jogalap keretében kerül sor.

66      Ezenkívül, ha a felperesek azt hozzák fel, hogy kihatással van a megtámadott határozatok indokolására az, hogy a Parlament nem adott választ az általuk a Jogi Bizottság tagjaival való közlés céljából benyújtott dokumentumok lefordítása iránti kérelmeikre,, ezt az érvet el kell utasítani. A Parlament és a Jogi Bizottság belső szabályai ugyanis nem teszik lehetővé az érintett parlamenti képviselő vagy jogi képviselője számára, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálata keretében benyújtott dokumentum lefordítását kérje. Egyébiránt a fordítási kérelem fennállása nem tartozik azon tények és jogi megfontolások közé, amelyek alapvető jelentőséggel bírnak a határozat felépítése szempontjából, és amely megfontolásokkal kapcsolatban a Parlamentnek e határozatban kifejezetten állást kell foglalnia.

67      Harmadszor, az a körülmény, hogy a megtámadott határozatok a felperesek által e tekintetben előadott érvek ellenére nem tartalmaznak semmilyen utalást a Chartára, és különösen annak 52. cikkére, nem alkalmas arra, hogy az indokolás elégtelenségét jellemezze. Egyrészt ugyanis a Parlament nem volt köteles a felperesek valamennyi érvére válaszolni (lásd a fenti 51. pontot). Másrészt az a kérdés, hogy a megtámadott határozatok tiszteletben tartják‑e a Charta rendelkezéseit, a megalapozottságuk értékelésének körébe tartozik, és azt a felperesek által előterjesztett érdemi jogalapok keretében kell megvizsgálni.

68      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok lehetővé tették a felperesek számára, hogy megismerjék a mentességük felfüggesztésének okait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig elegendő információval rendelkezik a felülvizsgálat gyakorlásához.

69      Következésképpen a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A második, a felperesek mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmeket kibocsátó és a Parlamentnek továbbító nemzeti hatóság hatáskörének hiányán alapuló jogalapról

70      A felperesek azt állítják, hogy a Parlament nem teljesítette a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet benyújtó nemzeti hatóság hatáskörének vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét.

71      E tekintetben a felperesek azt állítják, hogy nem a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) volt a mentelmi joguk felfüggesztésére irányuló kérelmek kibocsátására hatáskörrel rendelkező hatóság. Kifejtik, hogy e bíróság úgy ítélte meg, hogy bár a Spanyol Királyságban megválasztott európai parlamenti képviselő tekintetében egyetlen jogszabály sem biztosít számára kifejezetten ilyen hatáskört, e hatáskör a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontja, vagyis a spanyol alkotmány 71. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzeti jog analógia útján történő alkalmazásán alapult, amely hatáskört biztosít számára a spanyol parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálatára, elbírálására és benyújtására. E bíróság azt is megállapította, hogy az ilyen, analógia útján történő alkalmazás kizárt a más tagállamban megválasztott európai parlamenti képviselők tekintetében, és hogy ez utóbbiak tekintetében a területileg illetékes spanyol bíróságnak kell kérnie a mentelmi jog felfüggesztését. A felperesek szerint a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezen értelmezése téves, és sérti a Charta 20., 21. és 47. cikkét. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) hatáskörének hiányát a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság, Belgium) és az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által létrehozott, az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport már elismerte. Válaszukban a felperesek hozzáteszik, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) értelmezése annál is meglepőbb, mivel a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontján alapul, amelynek rájuk való alkalmazását azonban e bíróság megtagadja tőlük. Emlékeztetnek arra, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) rendszeresen megtagadta, hogy e tekintetben előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé.

72      A felperesek azt állítják, hogy a Parlamentet nem kötötte a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezen értelmezése, amelynek megalapozottságát meg kellett volna vizsgálnia. Álláspontjuk szerint, még ha bizonyítottnak is tekintjük azt a körülményt, hogy a Parlament a Spanyol Királyság 2014. június 11‑i és 2020. szeptember 30‑i értesítéseire tekintettel vizsgálta meg a nemzeti hatóságok hatáskörét, amely értesítéseket a megtámadott határozatok még csak nem is említik, az – figyelemmel ezen értesítések spekulatív és tisztán tájékoztató jellegére – nem egyenértékű az ellenőrzéssel.

73      A felperesek szerint a Parlament azáltal, hogy nem végzett ilyen felülvizsgálatot, megsértette az eljárási szabályzatnak a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett 9. cikkének (1) bekezdését, valamint a Chartának az egyenlő bánásmód és a tényleges érvényesülés uniós jogi elvével összefüggésben értelmezett 20., 21. és 47. cikkét.

74      Ezenkívül a felperesek rámutatnak, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény 756. cikke úgy rendelkezik, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet az igazságügyi minisztériumon keresztül kell benyújtani, és erre nem került sor.

75      A Parlament és a Spanyol Királyság vitatja ezt az érvelést.

76      Először is, ami a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelemnek a Parlamenttel való közlésére hatáskörrel rendelkező hatóságot illeti, a felperesek arra hivatkoznak – amint azt a tárgyaláson megerősítették –, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket hatáskörrel nem rendelkező hatóság továbbította. Kifejtik, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény 756. cikke szerint az ilyen kérelmeket az igazságügyi minisztériumon keresztül kellett volna előterjeszteni.

77      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Parlament az EUMSZ 232. cikk alapján őt megillető belső szervezési jogkör keretében úgy határozott, hogy – amint az az eljárási szabályzat 9. cikkének (12) bekezdésében szerepel – a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmeket az igazságügyi hatóságoknak vagy valamely tagállam állandó képviseletének a nemzeti jogra való utalás nélkül kell közölnie vele. E rendelkezést, amelynek jogszerűségét a felperesek nem vitatják, a jelen ügyben tiszteletben tartották, mivel a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) elnöke közölte a Parlamenttel, amint arra a megtámadott határozatok bevezető hivatkozásainak első franciabekezdése emlékeztet.

78      Következésképpen a fenti 76. pontban említett kifogást el kell utasítani.

79      Másodszor, ami a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem kibocsátására hatáskörrel rendelkező hatóságot illeti, meg kell állapítani, hogy az eljárási szabályzat 9. cikkének (1) bekezdése szerint az Elnök köteles a plenáris ülésen bejelenteni és az illetékes bizottsághoz utalni a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló, valamely tagállam illetékes hatósága által hozzá intézett kérelmet. Az említett szabályzat 9. cikkének (8) bekezdése szerint, ha a Parlament illetékes bizottsága megvizsgálja a kérelmet, indokolással ellátott véleményt adhat ki a szóban forgó hatóság hatásköréről és a kérelem elfogadhatóságáról. E rendelkezések értelmében a Parlamentnek meg kell győződnie a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet benyújtó hatóság hatásköréről.

80      A Parlament tagja mentelmi jogának felfüggesztésére hatáskörrel rendelkező hatóságot meghatározó uniós jogi rendelkezés hiányában az egyes tagállamok feladata, hogy eljárási autonómiájuk keretében kijelöljék e hatóságot. Az ilyen kijelölés tehát kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartozik.

81      E tekintetben a Parlament arra kérte az egyes tagállamokat, hogy azonosítsák azt a hatóságot, amely hatáskörrel rendelkezik arra, hogy valamely parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérje. A Spanyol Királyság Európai Unió melletti állandó képviselője által a Parlament elnökéhez intézett 2014. június 11‑i értesítésében a spanyol kormány jelezte, hogy olyan spanyol jogi rendelkezés hiányában, amely e hatóságot beazonosítja, pusztán tájékoztató jelleggel úgy tekinthető, hogy ugyanazon hatóságról van szó, mint amely a spanyol képviselők és szenátorok mentelmi jogának felfüggesztését illetően hatáskörrel rendelkezik, vagyis a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) elnökéről.

82      2020. szeptember 30‑án kelt második értesítésében a spanyol kormány pontosította, hogy a spanyol alkotmány 71. cikke (lásd a fenti 45. pontot) és a Ley Orgánica 6/1985 del Poder Judicial (az igazságszolgáltatásról szóló 6/85. sz. sarkalatos törvény) 57. cikke a spanyol képviselőkkel és szenátorokkal szembeni büntetőeljárást a Tribunal Supremóra (legfelsőbb bíróság) bízta, és ebben az összefüggésben és a közelmúltbeli precedensekre tekintettel a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának elnökét, amely az említett legfelsőbb bíróság elnökének közvetítésével járt el, az európai parlamenti képviselők mentelmi joga felfüggesztését illetően hatáskörrel rendelkező hatóságként azonosították.

83      A jelen ügyben a megtámadott határozatok I. pontjában a Parlament jelezte, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsa a nemzeti bíróságok által értelmezett és a Spanyol Királyság által a Parlamenttel közölt spanyol jog alapján a Parlament valamely tagja mentelmi joga felfüggesztésének kérelmezésére hatáskörrel rendelkező hatóság.

84      A felperesek nem kérdőjelezik meg azt a tényt, hogy a 2020. szeptember 30‑i értesítés a Spanyol Királyságban megválasztott parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére hatáskörrel rendelkező hatóságra vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatot tükrözi. A felperesek által hivatkozott azon ítéletek ugyanis, amelyekben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) megállapítja, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, a nem a Spanyol Királyságban megválasztott európai parlamenti képviselők esetére vonatkoznak. Ezzel szemben a felperesek azt állítják, hogy a Parlament nem merítette ki az e tekintetben lefolytatandó felülvizsgálatot, arra hivatkozva, hogy az általuk a Jogi Bizottság elé terjesztett információkra tekintettel meg kellett volna vizsgálnia, hogy ez a nemzeti ítélkezési gyakorlat összeegyeztethető‑e az uniós joggal, különösen a Chartával, annál is inkább, mivel az a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdése a) pontjának értelmezésén alapul.

85      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésének és az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének megfelelően a Parlament a Szerződésekben rá ruházott hatáskörök határain belül jár el. Márpedig az uniós jog, különösen a 7. jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem ruház a Parlamentre olyan hatáskört, hogy értékelje a tagállamoknak a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem kibocsátására hatáskörrel rendelkező hatóság meghatározására vonatkozó – a nemzeti jog hatálya alá tartozó – döntéseinek az uniós joggal való összeegyeztethetőségét (lásd a 80. pontot). A nemzeti bíróságok feladata, hogy adott esetben a Bírósághoz elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet követően döntsenek az említett összeegyeztethetőségről.

86      Továbbá a felperesek által hivatkozott 2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) a jelen ügyben nem releváns. E jogalap ugyanis az uniós jogi aktus elfogadásához vezető közigazgatási eljárások keretében a nemzeti hatóságok által elfogadott, az eljárást megindító aktusok, az előkészítő aktusok vagy a nemzeti hatóságok által elfogadott, nem kötelező erejű javaslatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozik. A Bíróság kimondta, hogy kizárólag az uniós bíróságok rendelkeznek hatáskörrel a végleges határozat jogszerűségének felülvizsgálatára, amely magában foglalja az említett közbenső jogi aktusok jogszerűségét érintő azon esetleges hibák vizsgálatát is, amelyek érinthetik e végleges határozat érvényességét (2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélet, C‑219/17, EU:C:2018:1023, 43. és 44. pont). Mindazonáltal a mentelmi jog felfüggesztése iránti vitatott kérelmek egy nemzeti szinten folytatott büntetőeljárás keretébe illeszkednek, amelyben a végső döntési jogkör a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot illeti meg. Nem minősülnek tehát előkészítő aktusnak, eljárást megindító aktusnak vagy a nemzeti hatóságok által az említett ítélet értelmében vett uniós jogi aktus elfogadásához vezető közigazgatási eljárások keretében elfogadott nem kötelező erejű javaslatnak, amelynek szabályszerűségét a Parlamentnek és adott esetben a Törvényszéknek kell felülvizsgálnia. A felperesek egyébként a spanyol bíróságok előtt vitatták a mentelmi joguk felfüggesztésére irányuló kérelmek szabályszerűségét.

87      Hasonlóképpen, a felperesek által hivatkozott 1972. május 17‑i Meinhardt kontra Bizottság ítélet (24/71, EU:C:1972:37) és 2021. május 5‑i Falqui kontra Parlament ítélet (T‑695/19, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2021:242) sem releváns a jelen ügyben. Ezek az ügyek ugyanis olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyekben valamely uniós intézmény olyan nemzeti jogszabályt hajt végre, amelyre az uniós jog utal. A Parlament esetében nem ez a helyzet, amikor a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelemről határoz, és megvizsgálja, hogy valamely illetékes nemzeti hatóság fordult‑e hozzá.

88      Ebből következik, hogy a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy a Parlament köteles volt értékelni a Spanyol Királyság részéről megválasztott európai parlamenti képviselő mentelmi joga felfüggesztésére hatáskörrel rendelkező hatóságra vonatkozó spanyol ítélkezési gyakorlat uniós joggal való összeegyeztethetőségét.

89      Ennélfogva a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az ötödik, a jogbiztonság és a jóhiszemű együttműködés elvének, a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak és a védelemhez való jognak a megtámadott határozatok egyértelműségének hiánya miatti megsértésére alapított jogalapról

90      A felperesek azt állítják, hogy megsértették a jogbiztonság elvét, mivel a megtámadott határozatok hatálya nem egyértelmű, és ebből a hatékony bírói jogvédelemhez való joguk és a védelemhez való joguk megsértése, valamint a Parlament tagállamokkal szembeni lojális együttműködése elvének megsértése következik.

91      Az ötödik jogalapnak a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó része lényegében két kifogáson alapul. Az első kifogás alapja az, hogy a megtámadott határozatok nem pontosítják, hogy hatályukat a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek benyújtásakor folyamatban lévő, az európai elfogatóparancsok végrehajtására irányuló eljárásokra, azaz a Belgiumban és az Egyesült Királyságban folytatott eljárásokra kell‑e korlátozni, vagy sem. A második kifogás azon alapul, hogy a Parlament első alkalommal függesztette fel kizárólag a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentességet, anélkül hogy pontosította volna, hogy a mentelmi jog e felfüggesztése hogyan kapcsolódik az e jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentesség fenntartásához.

92      A Parlament és a Spanyol Királyság vitatja ezeket az érveket.

93      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve, amely az uniós jog alapelvének minősül, az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetek és jogviszonyok előreláthatóságának biztosítására irányul. Többek között megköveteli, hogy az uniós intézmények által hozott aktusok egyértelműek és pontosak legyenek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az érdekeltek számára, hogy egyértelműen megismerhessék az azokból eredő jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (lásd: 2014. április 10‑i Areva és társai kontra Bizottság ítélet, C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. március 7‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑624/16, nem tették közzé, EU:T:2018:121, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

–       Az arra alapított első kifogásról, hogy a megtámadott határozatok nem egyértelműek a mentelmi jog felfüggesztésével érintett eljárásokat illetően

94      A felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott határozatok nem egyértelműek, mivel nem pontosítják a mentelmi jog felfüggesztésével érintett eljárásokat. A felperesek szerint, mivel a mentelmi joguk felfüggesztését azért kérték, hogy az akkoriban folyamatban lévő európai elfogatóparancsok végrehajtása folytatódhasson, a megtámadott határozatok csak e végrehajtás folytatását engedélyezhetik Belgiumban az első‑ és másodrendű felperes, az Egyesült Királyságban pedig a harmadrendű felperes esetében, az említett elfogatóparancsok bármely más tagállamban történő végrehajtását azonban nem. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy mivel az Egyesült Királyság hatóságai megszüntették a harmadrendű felperessel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, a keresetről már nem szükséges határozni, mivel azt ez utóbbi nyújtotta be.

95      Először is meg kell állapítani, hogy rendelkező részeik 1. pontja szerint a megtámadott határozatok megszüntetik a felpereseknek a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentességét, vagyis a Spanyol Királyságon kívüli bármely tagállam területén biztosított mentelmi jogát, anélkül hogy e tagállamokat bármilyen módon kiválasztanák.

96      Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatok a felperesek mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmek nyomán születtek, amelyeket a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsa vizsgálóbírójának 2020. január 10‑i (első és második felperes) és 2020. február 4‑i (harmadik felperes) végzései tartalmaztak. E végzések tényállását idézi többek között a 2020. január 10‑i végzés (az elsőrendű felperes) és a 2020. február 3‑i végzés (harmadrendű felperes) kivonata, amely végzésekben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának vizsgálóbírója elutasította a felperesekkel szemben elfogatóparancsokat kibocsátó 2019. október 14‑i és november 4‑i végzésekkel szemben benyújtott fellebbezéseket. E kivonatban többek között az szerepel, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérelmek arra irányulnak, hogy „folytassák” az európai elfogatóparancsok végrehajtását. Ezt az állítást megismétli a megtámadott határozatok P. pontja. A fent hivatkozott 2020. január 10‑i és február 4‑i végzések indokolásában többek között az szerepel, hogy a felperesek mentelmi jogának a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt felfüggesztését kérik, mivel e mentelmi jog akadályát képezi annak, hogy a felperesekkel szemben kibocsátott európai elfogatóparancsokat végrehajtsák. Az is megemlítésre kerül, hogy a mentelmi jog felfüggesztése megkönnyíti a büntetőeljárás lefolytatását. Ebben az összefüggésben a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek kizárólag arra irányultak, hogy Belgiumban és az Egyesült Királyságban lehetővé tegyék az európai elfogatóparancsok végrehajtását.

97      Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak megalapozottan arra, hogy a megtámadott határozatok – a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmektől függetlenül vagy azokkal összefüggésben értelmezve – nem egyértelműek azon eljárásokat illetően, amelyek alapján a mentelmi jogot felfüggesztették. Az első kifogást tehát el kell utasítani.

–       A második, arra alapított kifogásról, hogy a megtámadott határozatok nem egyértelműek az európai elfogatóparancsok végrehajtása keretében elfogadható intézkedések jellegét illetően

98      A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok nem egyértelműek az európai elfogatóparancsok végrehajtására irányuló eljárások keretében elfogadható pontos intézkedéseket illetően. Azt állítják, hogy e határozatok nem teszik lehetővé szabadságuk bármilyen korlátozásának elfogadását, mivel a Spanyol Királyság állításával ellentétben továbbra is megilleti őket a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentesség. A Parlament, a Spanyol Királyság és az olasz igazságügyi végrehajtó hatóságok ezzel kapcsolatos eltérő értelmezései megerősítik az egyértelműség ezen hiányát. A felperesek hangsúlyozzák továbbá a megtámadott határozatok újszerű jellegét, amelyekben a Parlament anélkül szünteti meg a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentelmi jogot, hogy állást foglalna az e jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentelmi jog sorsáról, és ezáltal teljes jogbizonytalanságot teremt.

99      Rögtön rá kell mutatni, hogy az Unió számára a 7. jegyzőkönyvben elismert kiváltságok és mentességek funkcionális jellegűek, mivel céljuk az Unió működése és függetlensége akadályozásának elkerülése, ami különösen azt jelenti, hogy az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai számára biztosított kiváltságokat, mentességeket és könnyítéseket kizárólag az Unió érdekében kell biztosítani (lásd ebben az értelemben: 2012. március 29‑i Gollnisch kontra Parlament végzés, C‑569/11 P(R), nem tették közzé, EU:C:2012:199, 29. pont; 2021. november 30‑i LR Generālprokuratūra ítélet, C‑3/20, EU:C:2021:969, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A mentességek célja különösen az uniós intézményeknek a megfelelő működésüket és a függetlenségüket érintő akadályoktól és ezek sérelmének a kockázatától való teljes és hatékony védelmének a biztosítása (lásd: 2019. december 19‑i Junqueras Vies ítélet, C‑502/19, EU:C:2019:1115, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Parlament feladata tehát, hogy a ráruházott hatáskörök gyakorlása során biztosítsa e mentességek tényleges érvényesülését (2010. március 19‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑42/06, EU:T:2010:102, 107. pont). E célból az eljárási szabályzat 6. cikkével összefüggésben értelmezett 5. cikkének (2) bekezdése alapján (lásd az alábbi 42. és 43. pontot), a Parlament a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálata során a Parlament elsődlegesen arra törekszik, hogy demokratikus jogalkotó gyűlésként megőrizze integritását és biztosítsa a képviselők függetlenségét feladataik teljesítése során.

100    Ezt követően, ha a Parlamenthez valamely tagja mentelmi jogának felfüggesztése iránti kérelemmel fordulnak, az eljárási szabályzat 9. cikke (5) és (6) bekezdésének rendelkezései alapján adott esetben mind a tagállam, mind pedig az érintett képviselő által nyújtott tájékoztatást követően értékelnie kell e képviselő helyzetét az e kérelem alapjául szolgáló tények alapján. E tekintetben a Parlamentnek először is meg kell vizsgálnia, hogy e tényekre különös rendelkezésként kiterjedhet‑e a 7. jegyzőkönyv 8. cikke. Igenlő válasz esetén a Parlamentnek meg kell állapítania, hogy a mentelmi jog felfüggesztése lehetetlen. Csak ha ezen intézmény nemleges választ ad, akkor kell második lépésben azt vizsgálnia, hogy az érintett képviselőt megilleti‑e a jegyzőkönyv 9. cikke szerinti mentesség a szóban forgó tények tekintetében, és ha igen, akkor kell eldöntenie, hogy a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdése alapján helye van‑e a mentelmi jog felfüggesztésének (2020. november 12‑i Jalkh kontra Parlament végzés, C‑792/18 P és C‑793/18 P, nem tették közzé, EU:C:2020:911, 33. pont; 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 46. és 47. pont.

101    A jelen ügyben a Parlament a megtámadott határozatok A. pontjában jelezte, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontján alapul.

102    A fenti 100. pontban ismertetett eljárás alapján a Parlament megvizsgálta, hogy a szóban forgó büntetőeljárás felpereseinek felrótt cselekmények a 7. jegyzőkönyv 8. cikkének hatálya alá tartoznak‑e, és a megtámadott határozatok J. pontjában nemleges következtetésre jutott.

103    Ezt követően, ami a 7. jegyzőkönyv 9. cikkét illeti, különösen mivel a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem egy olyan akadály megszüntetésére irányult, amely gátolta azt, hogy a Spanyol Királyságtól eltérő tagállam letartóztatja a felpereseket a szóban forgó büntetőeljárás lefolytatása céljából ez utóbbinak való átadásuk érdekében, a Parlament az említett jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjában előírt mentelmi jogot irányozta elő. A megtámadott határozatok M. pontjában rámutatott, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek szerint a spanyol alkotmány 71. cikke nem írja elő a büntetőeljárás lefolytatására vonatkozó parlamenti engedély megszerzését egy olyan személlyel szemben, aki a vádemelését követően megszerezte a parlamenti képviselői jogállást, következésképpen nem szükséges kérni az e rendelkezésben előírt mentelmi jog felfüggesztését. Az N. pontban hozzátette, hogy nem a Parlament feladata a képviselők mentességeire vonatkozó nemzeti szabályok értelmezése. Ezáltal, amint azt a Parlament a tárgyaláson megerősítette, tudomásul vette azt a tényt, hogy a spanyol bíróságok által értelmezett spanyol jog, amely a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjában szereplő visszautalás miatt alkalmazandó, a szóban forgó tények alapján nem biztosít mentességet a felperesek számára.

104    Végül a megtámadott határozatok O. pontjától kezdve a Parlament megvizsgálta, hogy a felpereseket a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontja szerint megillető mentelmi jogot a kérésnek megfelelően fel kell‑e függeszteni. A Parlament a rendelkező rész első pontjában igenlő következtetésre jutott.

105    Mivel a Parlamentnek a mentességekre vonatkozó hatáskörei keretében biztosítania kell azok hatékonyságát, a megtámadott határozatokból hallgatólagosan, de szükségszerűen következik, hogy úgy ítélte meg, hogy kizárólag a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentelmi jog képezi akadályát a felperesek letartóztatásának és a vitatott európai elfogatóparancsok alapján a spanyol hatóságoknak történő átadásuknak, és azt fel kell függeszteni.

106    A felperesek állításával ellentétben a megtámadott határozatoknak a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentességgel kapcsolatos hallgatása nem olyan jellegű, hogy kétértelmű jelleget kölcsönözne e határozatoknak. Egyrészt ugyanis gyakorlatának jelenlegi állása szerint a Parlament az első ülésszak megnyitásától folyamatosan ülésezik annak lezárásáig, amelyre a következő választást követő első ülés megnyitásakor kerül sor. A 7. jegyzőkönyv 9. cikkének első bekezdésében előírt mentelmi jog, amely a Parlament ülésszakai alatt érvényesül, tehát a parlamenti képviselőket megbízatásuk teljes időtartama alatt megilleti (lásd ebben az értelemben: Szpunar főtanácsnok Junqueras Vies ügyre vonatkozó indítványa, C‑502/19, EU:C:2019:958, 83. pont). Másrészt, mivel a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentesség minden parlamenti képviselő számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy akadálytalanul megjelenjen az új parlamenti ciklus első ülésén, és megtegye a szükséges lépéseket mandátumának átvétele érdekében (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Junqueras Vies ítélet, C‑502/19, EU:C:2019:1115, 85. és 86. pont), e mentességről a jelen ügyben nem volt szó, mivel az illetékes spanyol hatóságok a felperesek mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelemmel elismerték parlamenti képviselői minőségüket, és teljesítették megbízatásukat.

107    Figyelembe véve a fenti 106. pontban említett tényezőket, a jelen ügy körülményei között, és függetlenül a Parlament által a jelen eljárás és az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során kifejtettektől, a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdése nem biztosít a felperesek számára önálló védelmet azon védelemhez képest, amelyben az említett jegyzőkönyv 9. cikkének első bekezdése alapján részesülnek.

108    Ebből következően a második jogalapot el kell utasítani.

109    Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani annyiban, amennyiben az a jogbiztonság elvének megsértésén alapul, és mivel a lojális együttműködés elvének, a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított kifogások kizárólag a jogbiztonság elvének megsértésén alapulnak, az ötödik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A hatodik jogalap azon részéről, amely az EUMSZ 343. cikknek, a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének és az eljárási szabályzat 5. cikke (2) bekezdésének, valamint a felperesek egyes alapvető jogainak megsértésén alapul

110    A hatodik jogalap keretében a felperesek többek között arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatokat a Parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó rendelkezéseit – azaz egyrészt az EUMSZ 343. cikket, a 7. jegyzőkönyv 9. cikkét és az eljárási szabályzat 5. cikkének (2) bekezdését, másrészt pedig a Charta egyes rendelkezéseit – megsértve fogadták el.

111    A Bizottság és a Spanyol Királyság vitatják a felperesek éveit.

112    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] mentesség nem akadályozhatja az Európai Parlamentet azon jogának gyakorlásában sem, hogy valamely tagja mentelmi jogát felfüggessze”, és nem pontosítja azon feltételeket, amelyek között a Parlamentnek vizsgálnia kell, hogy a mentelmi jogot fel kell‑e függesztenie. A Parlament tehát nagyon széles mérlegelési jogkörrel bír a mentelmi jog felfüggesztésére vagy fenntartására irányuló kérelmet követő határozat tartalmát illetően, azon politikai jelleg folytán, amellyel az ilyen határozat rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 59. pont; 2020. február 12‑i Bilde kontra Parlament ítélet, T‑248/19, nem tették közzé, EU:T:2020:46, 19. pont).

113    E tekintetben az eljárási szabályzat 6. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyv 7., 8. és 9. cikke és az ezen eljárási szabályzat 5. cikke (2) bekezdésében említett elvek alapján kell értékelni”. Ezen utóbbi rendelkezés értelmében „[…] hatáskörének gyakorlása során a Parlament fellép annak érdekében, hogy demokratikus jogalkotó gyűlésként megőrizze integritását és biztosítsa képviselői függetlenségét feladataik ellátása során”.

114    Semmilyen más rendelkezés nem szabályozza a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek vizsgálatának anyagi jogi kritériumait. E vonatkozásban a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek vizsgálatával és a Parlamenthez az eljárási szabályzat 9. cikkének (4) bekezdése alapján indokolt határozatra irányuló javaslat benyújtásával megbízott bizottság (lásd a fenti 44. pontot) a tagjai részére különböző közleményeket adott ki, amelyekben beazonosította a mentelmi jogi ügyekkel kapcsolatban általa követendő elveket. Az utolsó a Jogi Bizottság tagjainak címzett, a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmekre alkalmazandó elvekről szóló, 2019. november 19‑i közlemény (a továbbiakban: 11/2019. sz. közlemény). Így e közlemény 41–44. pontja lényegében azt írja elő, hogy ha a Parlamenthez olyan tények alapján nyújtanak be a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet, amelyek nem a 7. jegyzőkönyv 8. cikkében előírt, hanem az e jegyzőkönyv 9. cikkében előírt mentesség hatálya alá tartoznak, felfüggeszti a mentelmi jogot, kivéve ha fumus persecutionis fennállását állapítja meg, vagyis ha bebizonyosodik, hogy a nemzeti eljárások célja a képviselő politikai tevékenységének, és ennélfogva a Parlament függetlenségének megsértése. Beadványaiban a Parlament megerősítette, hogy ez a közlemény a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálata során ténylegesen követett gyakorlatot tükrözi.

115    Arra is emlékeztetni kell, hogy az Unió által a 7. jegyzőkönyvben elismert kiváltságok és mentességek funkcionális jellegűek, mivel céljuk az Unió működése és függetlensége akadályozásának elkerülése, ami különösen azt jelenti, hogy e kiváltságokat és mentességeket kizárólag az Unió érdekében biztosítják (lásd a fenti 99. pontot).

116    Ami a Parlament által a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmet követően elfogadott határozatok Bíróság általi felülvizsgálatát illeti, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az uniós bíróságnak vizsgálnia kell az eljárási szabályok betartását, az intézmény által megállapított tények ténybeli pontosságát, a nyilvánvaló hiba hiányát e tények mérlegelése során, illetve a hatáskörrel való visszaélés hiányát (lásd: 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

–       Az EUMSZ 343. cikk, a 7. jegyzőkönyv 9. cikke és az eljárási szabályzat 5. cikkének (2) bekezdése rendelkezéseinek állítólagos megsértéséről

117    A felperesek azt állítják, hogy a Parlament átlépte a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó jogkörének az EUMSZ 343. cikkből, a 7. jegyzőkönyv 9. cikkéből és az eljárási szabályzat 5. cikkének (2) bekezdéséből eredő határait.

118    Először is a felperesek azzal érvelnek, hogy a Parlament a fenti 117. pontban említett rendelkezéseket, és különösen az eljárási szabályzat 5. cikkének (2) bekezdését megsértve nem vizsgálta meg, hogy a mentelmi joguk felfüggesztése sértheti‑e az Unió érdekeit, különösen pedig a Parlament integritását vagy függetlenségét. Így nem vette figyelembe a mentelmi jog felfüggesztésének a parlamenti megbízatásuk gyakorlására gyakorolt lehetséges következményeit, noha e felfüggesztés a letartóztatásukhoz és ideiglenes fogva tartásukhoz vezethetett.

119    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Parlament a Jogi Bizottságon keresztül meghatározta azokat az elveket, amelyeket követni kíván annak meghatározása során, hogy a mentelmi jog felfüggesztése sérti‑e a függetlenségét vagy integritását. Így megállapította a fumus persecutionis kritériumát, mivel a 7. jegyzőkönyv 9. cikkében előírt mentelmi jog felfüggesztésre kerül, ha a Parlament úgy ítéli meg, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a szóban forgó képviselővel szemben bírósági eljárásokat indítottak annak érdekében, hogy ártsanak az ő, és ebből következően a Parlament politikai tevékenységének. A Parlament az eljárás során jelezte, hogy ezt a szempontot mind a függetlenségének és megfelelő működésének megőrzésére irányuló célkitűzés, mind pedig az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve tiszteletben tartásának szükségessége figyelembevételével határozták meg, amelynek értelmében az Unió és a tagállamok kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában.

120    Ebből következik, hogy a fumus persecutionis fennállásának kizárásával a Parlament szükségképpen úgy ítélte meg, hogy a felperesek mentelmi jogának felfüggesztése nem sértené érdekeit, különösen a megfelelő működését és a függetlenségét.

121    A felperesek szerint ez a következtetés téves, mivel a megtámadott határozatok megfosztják őket a feladataik ellátásához szükséges mentességtől, megsértve ezzel az EUMSZ 343. cikket, tekintettel annak kockázatára, hogy a spanyol hatóságoknak való átadásukat követően megfosztják őket szabadságuktól, és ennélfogva nem tudják teljesíteni megbízatásukat.

122    Ez az érvelés azonban összekeveri a parlamenti képviselőket megillető azon mentességeket, amelyeknek annak érdekében kell biztosítani, hogy a Parlament elláthassa feladatát, és a Parlamentnek a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdésében előírt azon jogát, hogy felfüggessze a képviselői mentelmi jogot. Noha, amint azt a Bíróság a 2019. december 19‑i Junqueras Vies ítéletben (C‑502/19, EU:C:2019:1115, 76. pont) kimondta, az Uniónak és különösen az intézményei tagjainak az EUMSZ 343. cikk értelmében részesülniük kell a feladataik ellátásához szükséges mentességekben, e rendelkezés nem értelmezhető úgy, mint amely azt jelenti, hogy a Parlament tagjának mentessége soha nem függeszthető fel, ha a mentelmi jog felfüggesztésének alapjául szolgáló eljárás folytatása akadályozhatja megbízatásuk teljesítését, vagy akár ezen eljárás végén annak elvesztéséhez vezethet. Az ilyen értelmezés megfosztaná hatékony érvényesülésétől a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdését.

123    Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozatokat a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének első és második bekezdésében előírt mentességek megsértésével fogadták el.

124    Először is a felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok sértik a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) és b) pontját, amennyiben azok az e rendelkezések nyilvánvaló megsértésével kibocsátott nemzeti és európai elfogatóparancsok végrehajtásának lehetővé tételére irányulnak.

125    Először is meg kell állapítani, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálata keretében – amint az a fenti 100. pontban megállapításra került – a Parlament feladata annak vizsgálata, hogy az érintett képviselőt megilleti‑e a jegyzőkönyv 9. cikke szerinti mentelmi jog, és ha igen, eldöntse, hogy a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdése alapján fel kell‑e függeszteni ezt a mentelmi jogot. E célból a fumus persecutionis kritériumát alkalmazza.

126    Ezzel szemben nem a Parlament feladata, hogy értékelje az igazságügyi hatóságok által a szóban forgó eljárás során elfogadott aktusok jogszerűségét, mivel ez a kérdés a nemzeti hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.

127    Ebből következik, hogy a Parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálata keretében nem feladata, hogy a szóban forgó büntetőeljárás keretében elfogadott nemzeti és európai elfogatóparancsok jogszerűségéről határozzon. Azt is pontosítani kell, hogy a felperesek állításával ellentétben a megtámadott határozatok semmilyen hatással nem járnak az említett megbízatások jóváhagyására vagy legalizálására.

128    Másodszor, a felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott határozatok tévesen alapulnak azon megállapításon, hogy semmilyen mentességben sem részesülnek a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontja alapján. Álláspontjuk szerint lényegében az e cikkben hivatkozott spanyol jog értelmében az a személy, akivel szemben a spanyol parlamenti képviselői jogállás megszerzését megelőzően vádat emeltek, mentességben részesül. Állításuk alátámasztására a spanyol alkotmány 71. cikkének (2) bekezdésére, a büntetőeljárási törvény 751. cikkének második bekezdésére és 753. cikkére, valamint a szenátus szabályzata 22. cikkének (1) bekezdésére hivatkoznak.

129    E tekintetben a fenti 103. pontban már megállapítást nyert, hogy a Parlament a megtámadott határozatokban tudomásul vette, hogy a spanyol bíróságok által értelmezett spanyol jog, amely a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjában szereplő utalás miatt alkalmazandó, és amelynek értelmezését megtagadja, nem biztosít mentességet a felperesek számára a szóban forgó tényállás tekintetében. A tárgyaláson a Parlament jelezte, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek vizsgálatának szakaszában semmilyen olyan bizonyíték nem volt a birtokában, amely kétségbe vonhatná azt a tényt, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint a felperesek nem részesülnek a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) pontjában előírt mentességben, ellenkező esetben pedig felvilágosítást kért volna a spanyol hatóságoktól.

130    A 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének a) albekezdése rendelkezései értelmében a képviselők által a saját országuk területén élvezett mentelmi jog terjedelmét és tartalmát a különböző nemzeti jogszabályok határozzák meg, amelyekre e rendelkezés utal (lásd ebben az értelemben: 2010. március 19‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑42/06, EU:T:2010:102, 106. pont), a felperesek nem állíthatják megalapozottan, hogy a Parlament tévesen alkalmazta a jogot, amikor a nemzeti bíróságok által értelmezett nemzeti jogra hivatkozott.

131    Egyébiránt, bár a felperesek a nemzeti jog több rendelkezésére hivatkoznak, nem bizonyították, hogy a Parlament hibát követett el annak megállapításával, hogy a – többek között e rendelkezésekből következő – nemzeti jogot a nemzeti bíróságok úgy értelmezték, hogy az nem teszi lehetővé a büntetőeljárás lefolytatására vonatkozó parlamenti engedélyt egy olyan személlyel szemben, akit a felperesekhez hasonlóan a vádemelést követően választottak meg.

132    Harmadszor, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentesség nem függeszthető fel az említett jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdésében előírt mentesség együttes felfüggesztése nélkül, máskülönben sérülne e második rendelkezés.

133    Márpedig elegendő emlékeztetni arra, hogy a jelen ügy körülményei között, különösen mivel a Spanyol Királyság elismerte a felperesek képviselői jogállását, a 7. jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdése nem biztosít számukra önálló védelmet ahhoz képest, amelyben az említett jegyzőkönyv 9. cikkének első bekezdése alapján részesülnek (lásd a fenti 107. pontot). Következésképpen a felperesek megalapozatlanul hivatkoznak arra, hogy a megtámadott határozatokat a 7. jegyzőkönyv 9. cikke második bekezdésének megsértésével fogadták el.

134    Következésképpen az EUMSZ 343. cikk, a 7. jegyzőkönyv 9. cikke és az eljárási szabályzat 5. cikkének (2) bekezdése rendelkezéseinek megsértésére alapított kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

–       A felperesek alapvető jogaiba való jogellenes beavatkozásról

135    A felperesek lényegében úgy vélik, hogy mivel a parlamenti mentelmi jog alapvető biztosítéka a megbízatásuk teljesítéséhez való, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény; a továbbiakban: EJEE) 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikke biztosított joguk tiszteletben tartásának, valamint a Charta 39. cikkének a 6., 45. és 48. cikkel, továbbá az EUMSZ 21. cikkel összefüggésben értelmezett (2) bekezdésében biztosított passzív választójog tiszteletben tartásának, e jog felfüggesztése az e jogokba való, a Charta 52. cikkében előírt feltételek tiszteletben tartásától függő beavatkozásnak minősül.

136    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 39. cikkének (2) bekezdése biztosítja a passzív választójogot az európai parlamenti választásokon, amelynek értelmében „[a]z Európai Parlament tagjait közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon […] választják meg”. A passzív választójog magában foglalja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy jelöltként induljon a választásokon, és a választást követően gyakorolja megbízatását (lásd az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkével kapcsolatban: EJEB, 2002. június 11‑i Sadak és társai kontra Törökország (2.), CE:ECHR:2002:0611JUD002514494, 33. §).

137    A Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„(1)      Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.”

138    Márpedig a mentelmi jog nem minősülhet az európai parlamenti képviselőket megillető alapvető jognak, mivel azt kizárólag a Parlament érdekében biztosítják (lásd a fenti 99. pontot). Az a körülmény, hogy az olyan, mentelmi jogot felfüggesztő határozat, mint amilyen a vitatott határozat is, pusztán azáltal módosítja a tisztviselő jogi helyzetét, hogy a számára a 7. jegyzőkönyv 11. cikkének a) pontjában foglalt, bírósági eljárás alóli mentesség által biztosított védelmet felfüggeszti, és személyes jogállását újra a tagállamok közjogának rendeli alá, és ezáltal – anélkül, hogy bármilyen közbenső intézkedés szükséges lenne – alkalmazhatóvá teszi velük szemben az e jog által előírt intézkedéseket, többek között a fogva tartást és a bírósági eljárás megindítását (lásd analógia útján: 2020. június 18‑i Bizottság kontra RQ ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 45. pont) e tekintetben nem releváns. E körülmény ugyanis csupán azt jelenti, hogy a felperesek jogosultak a megtámadott határozatokat az uniós bíróság előtt megtámadni.

139    Bár az európai parlamenti képviselőknek biztosított mentelmi jog hozzájárul a passzív választójog által jelentett alapvető jog tényleges érvényesülésének biztosításához, többek között azáltal, hogy lehetővé teszi a Parlament tagjaivá megválasztott személyek számára, hogy megtegyék a mandátumuk birtoklására irányuló lépéseket (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Junqueras Vies ítélet, C‑502/19, EU:C:2019:1115, 86. pont), e mentelmi jog különösen nem tévesztendő össze ezzel az alapvető joggal.

140    Egyébiránt a parlamenti mentelmi jog felfüggesztése önmagában semmilyen következménnyel nem jár a mandátum gyakorlására nézve. Célja kizárólag az, hogy lehetővé tegye a nemzeti hatóságok számára a nemzeti eljárás folytatását. Így kizárólag azok a határozatok vezethetnek a mandátum gyakorlásának korlátozásához vagy akár elvesztéséhez, amelyeket adott esetben a nemzeti hatóságok ezen eljárás végén fogadnak el, és mint ilyenek a passzív választójog gyakorlásába való beavatkozásnak minősülhetnek.

141    Ugyanezen okokból a mentességet felfüggesztő határozat semmilyen következménnyel nem jár a felperesek mozgásszabadságára, és nem sérti az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásához való jogukat sem. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a kérdés, hogy a parlamenti mentelmi jog felfüggesztésének a 7. jegyzőkönyv 9. cikke szerinti feltételei a kérelem benyújtásának időpontjában teljesülnek‑e, elkülönül attól a kérdéstől, amely annak meghatározására irányul, hogy az érintett képviselőknek felrótt tények bizonyítottak‑e, mivel ez a kérdés a tagállami hatóságok hatáskörébe tartozik (2020. szeptember 17‑i Troszczynski kontra Parlament ítélet, C‑12/19 P, EU:C:2020:725, 57. pont).

142    Következésképpen mint megalapozatlanokat el kell utasítani a felperesek arra alapított érveit, hogy a megtámadott határozatok az EJEE és a Charta által elismert bizonyos alapvető jogokba való beavatkozásnak minősülnek. Következésképpen hatástalan az annak bizonyítására irányuló érvelésük, hogy e beavatkozások nem tartják tiszteletben a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket, és azt ezen okból el kell utasítani.

143    A fentiek összességéből következik, hogy a hatodik jogalap azon részét el kell utasítani, amely azon alapul, hogy a Parlament megsértette a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó korlátokat.

 A hatodik jogalapnak a fumus persecutionis Parlament általi vizsgálata során elkövetett ténybeli hibákon és téves jogalkalmazáson alapuló részéről és a hetedik, a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén, valamint a Parlament által a fumus persecutionis értékelése során elkövetett nyilvánvaló hibákon alapuló jogalapról

144    A hatodik jogalap lényegében azon alapul, hogy a Parlament a fumus persecutionisra vonatkozó vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot és ténybeli hibákat követett el. A hetedik jogalap egyrészt a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul, amennyiben a Parlament indokolás nélkül eltért a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek vizsgálatára vonatkozó korábbi gyakorlatától, másrészt pedig a Parlament által a fumus persecutionis értékelése során elkövetett nyilvánvaló hibákon alapul.

145    A Parlament és a Spanyol Királyság vitatja ezeket az érveket.

–       A fumus persecutionis Parlament általi vizsgálatának állítólagos jogi és ténybeli tévedéseiről

146    A jelen ügyben a Parlament a megtámadott határozatokban az O. ponttól kezdve vette figyelembe a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentességet, és a Q. ponttól kezdődően azt a kérdést, hogy fel kell‑e függeszteni e mentelmi jogot, vagy sem. Különösen a T. pontban megállapította, hogy a felperesekkel szemben felhozott vád nyilvánvalóan nem a képviselői munkájukhoz, hanem a Katalóniában fennálló korábbi feladataikhoz kapcsolódik. Az U. pontban rámutatott, hogy ugyanezen cselekmények alapján más, európai parlamenti képviselői jogállással nem rendelkező személyekkel szemben is eljárás indult. A V. pontban megállapította, hogy az említett cselekményeket 2017‑ben követték el, és hogy a szóban forgó büntetőeljárást a felperesekkel szemben annak ellenére indították meg, hogy a felperesek még csak elméletileg szerezték meg a parlamenti képviselői jogállást. Következésképpen a Parlament a W. pontban úgy ítélte meg, hogy nem tudta bizonyítani, hogy a szóban forgó bírósági eljárásokat azért indították, hogy ártsanak a felperesek politikai tevékenységének, és így az ő tevékenységének is.

147    Először is a felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok a parlamenti mentelmi jog céljával kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapulnak. Álláspontjuk szerint a Parlament tévesen vélte úgy, hogy a képviselőt kizárólag a parlamenti feladatok ellátása során végzett vagy azoktól elválaszthatatlan tevékenységekre vonatkozó bírósági eljárásokkal szemben védi. Így tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az a körülmény, hogy a szóban forgó büntetőeljárás nem függ össze a képviselői feladatok ellátásával, igazolja a mentelmi joguk felfüggesztését.

148    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok S. pontja megismétli a 11/2019. sz. közlemény 3. pontjában szereplő elvet, amely szerint „[a] parlamenti mentelmi jog célja a Parlament és képviselői védelme a parlamenti feladatok ellátása során végzett és e feladatoktól elválaszthatatlan tevékenységekre vonatkozó bírósági eljárásokkal szemben”.

149    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 8. cikke szerinti mentelmi jog csak a parlamenti képviselők által a képviselői feladataik ellátása során kifejtett véleményekre vagy leadott szavazatokra terjed ki. Ezzel szemben az említett jegyzőkönyv 9. cikkében előírt mentelmi jog e képviselőket az Európai Parlament ülésszakainak időtartama alatt még a parlamenti feladatok ellátásával össze nem függő cselekmények címén is megilleti. E mentesség terjedelmét a jelen ügyben nem kérdőjelezték meg. Nem vitatott ugyanis, hogy a felperesekre kiterjedt a 7. jegyzőkönyv 9. cikke első bekezdésének b) pontjában előírt mentesség még akkor is, ha a szóban forgó büntetőeljárás olyan tevékenységekre vonatkozik, amelyek nem kapcsolódtak a képviselői feladatok ellátásához.

150    Ezt követően a fumus persecutionis fennállásának értékelését illetően meg kell állapítani, hogy a Parlament – függetlenül attól, hogy az S. pont nem mentes a kétértelműségtől – nem szorítkozott annak megállapítására, hogy a szóban forgó büntetőeljárás keretében a felpereseknek felrótt tények a Parlamentbe való megválasztásukat megelőzően valósultak meg, következésképpen nem állnak kapcsolatban a parlamenti feladataik keretében végzett tevékenységekkel. A Parlament egyébként a tárgyaláson elismerte, hogy e körülmény nem lehet meghatározó a fumus persecutionis fennállásának értékelése szempontjából.

151    A fumus persecutionis hiányának megállapítása érdekében a Parlament több olyan tényezőre támaszkodott, amelyek véleménye szerint együttesen vizsgálva kizárják a fumus persecutionis esetét. Arról a körülményről van szó, hogy a kifogásolt cselekményeket 2017‑ben követték el, míg a felperesek 2019. június 13‑án szereztek parlamenti képviselői jogállást, valamint arról a körülményről is, hogy egyrészt 2018. március 21‑én, vagyis olyan időpontban emeltek vádat velük szemben, amikor az európai parlamenti képviselői jogállás megszerzése hipotetikus volt, másrészt pedig e vádemelés más olyan személyeket is érintett, akik nem voltak a Parlament tagjai.

152    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok S. pontjában szereplő általános állítást nem valósult meg abban az értelemben, hogy a parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránti kérelemnek helyt kell adni, ha az a parlamenti feladatok ellátásával össze nem függő cselekményekre vonatkozó bírósági eljárás lefolytatására irányul.

153    A téves jogalkalmazásra alapított érvet tehát el kell utasítani.

154    Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a Parlament a fumus persecutionisra vonatkozó értékelését a szóban forgó büntetőeljárás állásával kapcsolatos ténybeli hibára alapította. Arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok B. pontjában a Parlament tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó büntetőeljárás vizsgálati szakaszát velük szemben lezárták a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) két végzése – köztük a 2018. október 25‑i végzés – alapján, amelyek nem érintették őket.

155    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatok B. pontja a következőket tartalmazza:

„mivel a vádemelés tárgyát képező cselekményeket 2017‑ben követték el; mivel ebben az ügyben a vádhatósági végzést 2018. március 21‑én hozták meg, és azt a fellebbezéseket elutasító későbbi végzések is helybenhagyták; mivel a nyomozást a 2018. július 9‑i végzéssel lezárták és e lezárást 2018. október 25‑én megerősítették; a 2018. július 9‑i végzéssel a bíróság úgy határozott, hogy megállapítja, hogy többek között [az első‑/másod‑/harmadrendű felperes] megtagadta a megjelenést, és elrendelte az őt érintő és más személyeket érintő ügynek a megtalálásukig történő felfüggesztését”.

156    A tárgyaláson pontosításra került, hogy egyrészt a B. pont harmadik mondata, amely szerint „a nyomozást a 2018. július 9‑i végzéssel lezárták, amelyet 2018. október 25‑én helybenhagytak”, nem a felperesekre, hanem a szóban forgó büntetőeljárás által érintett más személyekre vonatkozott, akik nem tagadták meg a megjelenést, másrészt pedig, hogy a szóban forgó büntetőeljárás felperesek tekintetében fennálló helyzetét tükrözi a B. pont utolsó mondata, amely az eljárás felfüggesztését tartalmazza. Az is pontosításra került, hogy a felperesek tekintetében nem zárult le a büntetőeljárás nyomozási szakasza, mivel a nemzeti jog alapján a vádlottak meghallgatása nélkül nem rendelhető el ilyen megszüntetés.

157    A felperesek tehát megalapozottan állítják, hogy a megtámadott határozatok B. pontja ténybeli hibában szenved, vagy legalábbis nem egyértelmű azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó büntetőeljárás vizsgálati szakasza velük szemben lezárult‑e.

158    A felperesek szerint e hiba hatással volt a fumus persecutionis fennállásának értékelésére, mivel ha a Parlamentnek tudomása lett volna arról, hogy a velük szemben folytatott vizsgálat még folyamatban van, úgy tekinthette volna, hogy az európai elfogatóparancsok velük szemben történő kibocsátása aránytalan volt.

159    Mindazonáltal a megtámadott határozatok B. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy a felperesekkel szembeni büntetőeljárást – függetlenül attól, hogy az milyen szakaszban van – azért függesztették fel, mert a felperesek megtagadták az illetékes hatóságok előtti megjelenést, a mentelmi joguk felfüggesztését e megtagadásra és arra tekintettel kérték, hogy elhagyták a Spanyol Királyságot, annak érdekében, hogy a velük szemben kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtását tervbe lehessen venni. A megjelent társtettesként vádolt személyek tekintetében a nyomozást lezárták, és meghozták a büntetőítéletet.

160    Ebben az összefüggésben nem tűnik úgy, hogy a megtámadott határozatoknak a szóban forgó büntetőeljárás pontos szakaszával kapcsolatos tévedése vagy legalábbis egyértelműségének hiánya hatással lett volna a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálatára.

161    A fentiekből következik, hogy a Parlament által a fumus persecutionis értékelése során elkövetett ténybeli hibákra és téves jogalkalmazásra alapított kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

–       A megfelelő ügyintézés elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértése

162    A felperesek arra hivatkoznak, hogy az állandó gyakorlatot figyelmen kívül hagyva a Parlament nem állapította meg fumus persecutionis fennállását, noha először is a vádak nyilvánvalóan megalapozatlanok voltak, másodszor megállapítást nyert a képviselők politikai tevékenységük miatti büntetésére irányuló egyértelmű szándék fennállása, harmadszor a szóban forgó elfogatóparancsokat a spanyol hatóságok politikai elgondolásai alapján bocsátották ki, negyedszer, a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmeket azzal a szándékkal indokolták, hogy megakadályozzák őket parlamenti mandátumuk gyakorlásában, ötödször az eljárásokat egy politikai ellenfél kezdeményezte, hatodszor kizárólag a Parlament tagjaival szemben indították meg azokat, hetedszer, alapvető jogaik tiszteletben tartását illetően a szóban forgó büntetőeljárás során komoly kétségek merültek fel, nyolcadszor több alkalommal is felhívták őket arra, hogy velük szemben példaértékű szankciókat szabjanak ki, kilencedszer pedig az ügyészség bizonyos nyilvános nyilatkozatokat tett a médiában.

163    A felperesek azt is előadják, hogy a Parlament figyelmen kívül hagyta azt a gyakorlatát, amely szerint a mentelmi jog nem függeszthető fel, ha a képviselő megválasztása szerinti tagállamtól eltérő tagállamok kevésbé szigorú szankciót alkalmaznak a felrótt cselekményekkel szemben, amint azt a jelen ügyben elismerték. A Parlament azt a gyakorlatát is figyelmen kívül hagyta, hogy egyrészt nem függeszti fel a mentelmi jogot, ha a büntetőeljárás békés nyilvános tüntetésekhez és megbeszélésekhez kapcsolódó vádakra vonatkozik, másrészt pedig, hogy nem veszi figyelembe sem a felrótt cselekmények időpontját, sem a büntetőeljárás megindításának időpontját.

164    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az intézmények kötelesek a hatáskörüket az uniós jog általános elveivel – így az egyenlő bánásmód elvével és a gondos ügyintézés elvével – összhangban gyakorolni. Ezen elvekre tekintettel a tagállamoknak figyelembe kell venniük a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálniuk azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határozniuk, vagy sem. Ezenkívül az egyenlő bánásmód elvét és a gondos ügyintézés elvét össze kell egyeztetni a jogszerűség tiszteletben tartásával (lásd: 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

165    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve kizárja különösen, hogy az összehasonlítható helyzeteket eltérő módon kezeljék, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd: 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

166    A jelen ügyben először is a felperesek a Parlament azon gyakorlatának bizonyítása érdekében, hogy megtagadja a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, ha e képviselővel szemben politikai tevékenysége alapján folyik büntetőeljárás, amennyiben ezen eljárást politikai ellenfele indította meg, vagy ha a szóban forgó nemzeti hatóságok példaértékű szankciókat kértek e képviselővel szemben, a felperesek a Parlament akkoriban mentelmi kérdésekkel foglalkozó jogi és belső piaci bizottsága által 2003. június 6‑án kiadott 11/2003. sz. közleményre hivatkoznak, amely a Parlament korábbi határozathozatali gyakorlatának összefoglalását képezi. E közlemény kimondja, hogy a mentelmi jog nem függeszthető fel abban az esetben, ha azok a cselekmények, amelyek alapján a Parlament valamely tagja ellen eljárást folytatnak, politikai tevékenységének körébe tartoznak, vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódnak. Ez a közlemény azt is kimondja, hogy a mentelmi jog nem függeszthető fel fumus persecutionis esetén, amelyet a következőképpen határoz meg: „az a vélelem, hogy valamely parlamenti képviselővel szemben politikai tevékenységének veszélyeztetése céljából indítanak bírósági eljárást”. Példaként számos olyan valószínűsítő körülményre hivatkozik, amelyek alapján feltételezhető azok fennállása. Márpedig meg kell állapítani, hogy e közlemény helyébe a 11/2019. sz. közlemény lépett 2019. november 19‑én, e közlemény közzétételének időpontjában. A 11/2019. sz. közlemény 53. pontja szerint ugyanis a 11/2019 közlemény „a [Parlament] Jogi Bizottságának a mentességek területén folytatott gyakorlatáról és működési eljárásairól szóló valamennyi korábbi közleménye és egyéb dokumentuma helyébe lép”, így többek között a 11/2003 közlemény helyébe is.

167    Másodszor a Parlament arra hivatkozik, hogy a 11/2003. sz. közleményben összefoglalt gyakorlatot megszüntették annak érdekében, hogy korlátozzák azon esetek számát, amelyekben a Parlament megtagadja a mentelmi jog felfüggesztését. Meg kell jegyezni, hogy a 11/2019. sz. közlemény – a 2016. május 9‑én elfogadott korábbi 11/2016. sz. közleményhez hasonlóan – a fumus persecutionist egyetlen olyan esetként határozza meg, amelyben a mentességet nem lehet felfüggeszteni anélkül, hogy pontosan meghatároznák azokat a feltételeket, amelyeket figyelembe kell venni a fennállásának megállapításához, vagy beazonosítanák azon esetkategóriákat, amelyekben az ilyen fumus persecutionis fennállását vélelmezni kell.

168    Harmadszor, amennyiben a felperesek arra az állandó gyakorlatra hivatkoznak, amely szerint a Parlament megtagadja a mentelmi jog felfüggesztését, ha a szóban forgó bírósági eljárások célja a képviselő parlamenti feladatai ellátásának megakadályozása, meg kell állapítani, hogy e gyakorlat fennállása nem vitatott, és a Parlament a jelen ügyben ezt a megközelítést követte.

169    Negyedszer, annak bizonyítása érdekében, hogy a Parlamentnek állandó gyakorlata van a fumus persecutionis azonosítása céljából figyelembe veendő tényezők, és általánosabban azon eseteket illetően, amikor a Parlament megtagadja valamely tagja mentelmi jogának felfüggesztését, a felperesek a Parlament által elfogadott bizonyos határozatokra való hivatkozásra szorítkoznak, anélkül azonban, hogy bizonyítanák, hogy e határozatok mennyiben alkalmasak az ilyen gyakorlat fennállásának megalapozására.

170    Arra is rá kell mutatni, hogy a felperesek által hivatkozott határozatok nagy részét 1982 és 2003 között fogadták el. Ezek tehát a 11/2003 közleményben összefoglalt gyakorlat keretébe illeszkednek, amelyet a Parlament kifejezetten visszavont, és amely ez utóbbi szerint elavult. A felperesek mindössze egy tucatnyi, 2004–től elfogadott határozatra hivatkoznak. A legutóbbi a 2014–2019‑es parlamenti ciklusban meghozott hét határozat volt. Ezek közül négy határozatban a Parlament felfüggesztette az érintett képviselők mentelmi jogát, miután megállapította a fumus persecutionis hiányát, és amelyekre a felperesek a fenti 168. pontban említett, nem vitatott gyakorlat bizonyítása érdekében hivatkoztak.

171    Ötödször, amint arra a Parlament hivatkozik, a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelemre válaszul elfogadott valamennyi határozat elválaszthatatlanul kapcsolódik az adott ügy sajátos körülményeihez. Márpedig a Parlament azt állítja – anélkül, hogy ezt bárki vitatná –, hogy tudomása szerint soha nem kellett elbírálnia olyan, valamely képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet, amely a képviselő megválasztása előtt indított büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott elfogatóparancs végrehajtásának lehetővé tételére irányult.

172    E tényezők összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a fenti 168. pontban említett és a jelen ügyben követett, nem vitatott gyakorlatra figyelemmel a felperesek nem bizonyították, hogy a megtámadott határozatok időpontjában a Parlament a fenti 162. és 163. pontban említett esetekben megtagadta volna a mentelmi jog felfüggesztését. A megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást tehát el kell utasítani.

–       A fumus persecutionis‑ra vonatkozó állítólagos nyilvánvaló értékelési hibákról

173    A felperesek úgy vélik, hogy a Parlament csak azt követően függeszthette fel a mentelmi jogot, hogy kizárta a fumus persecutionis fennállását. Azt állítják, hogy a Parlament nyilvánvaló hibákat követett el az ilyen fumus persecutionis fennállásának értékelése során, amikor nem vette figyelembe az általuk a Parlamentnek átadott bizonyítékokat. Így a Parlament tévesen alapította értékelését az „eredeti” büntetőeljárásra és az első európai elfogatóparancsokra, amelyeket azonban megszüntettek, holott a büntetőeljárást „megindulásakor” – vagyis a 2019. október 14‑i és november 4‑i európai elfogatóparancsok kapcsán – kellett volna figyelembe vennie. Ezáltal a Parlament figyelmen kívül hagyott egy sor releváns megfontolást, többek között azt, hogy velük szemben 2018. július 18. óta nincs hatályos európai elfogatóparancs, és hogy az utolsó európai elfogatóparancsokat csak a Parlamentbe való megválasztásukat követően bocsátották ki, miután nem jártak sikerrel a spanyol hatóságok azon erőfeszítései, hogy megakadályozzák azt, hogy induljanak a választásokon, majd hogy esküt tegyenek. Ezen elfogatóparancsok egyetlen célja annak megakadályozása volt, hogy a felperesek bekerüljenek a Parlamentbe, miközben ők a katalán kisebbség egyedüli képviselői.

174    Először is, amennyiben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Parlament hibát követett el, amikor a fumus persecutionis fennállását a szóban forgó büntetőeljárásra, és nem csupán a 2019 októberében és novemberében kibocsátott európai elfogatóparancsokra tekintettel értékelte, emlékeztetni kell arra, hogy a fumus persecutionis akkor állapítható meg, ha vannak olyan ténybeli elemek, amelyek arra utalnak, hogy a bírósági eljárásokat azzal a szándékkal indították, hogy ártsanak a képviselő politikai tevékenységének. Márpedig a fent hivatkozott európai elfogatóparancsok pontosan a felperesekkel szemben indított, szóban forgó büntetőeljárás keretébe illeszkednek, amelyet azért függesztettek fel, mert a felperesek megtagadták az illetékes nemzeti hatóságok előtti megjelenést. Ezen elfogatóparancsok célja ugyanis az, hogy a felpereseket a Spanyol Királyságtól eltérő tagállamokban elfogják annak érdekében, hogy a szóban forgó büntetőeljárás ismételten lefolytatható legyen. Következésképpen a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy a Parlament hibát követett el a fumus persecutionis fennállásának értékelése szempontjából releváns bírósági eljárásban.

175    A felperesek azt is felróják a Parlamentnek, hogy nem vette figyelembe, hogy mindkettejük ellen két korábbi európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, az egyiket 2017 novemberében, amelyet a következő hónapban szüntettek meg, a másikat pedig 2018 márciusában, amelyet 2018 júliusában szüntettek meg, következésképpen ezen időpont óta már nem vonatkozik rájuk európai elfogatóparancs. A felperesek szerint ez a körülmény alkalmas annak bizonyítására, hogy a 2019. október 14‑i és november 4‑i európai elfogatóparancsok, amelyeket a Parlamentbe való megválasztásukat követően bocsátottak ki, arra irányultak, hogy akadályozzák a parlamenti feladataik ellátását.

176    E tekintetben a tárgyaláson folytatott vitákból kitűnik, hogy a rendellenesen hosszú idő, amely a parlamenti képviselőnek felrótt tények és az ellene indított eljárás között telik el, igazolás hiányában releváns tényezőnek minősülhet a fumus persecutionis értékelése szempontjából. Ez lenne a helyzet akkor is, ha ilyen idő telt volna el az első elfogatóparancs visszavonása és az új elfogatóparancs kibocsátása között.

177    A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy a 2018 márciusában kibocsátott európai elfogatóparancsok megszüntetése és a 2019. október 14‑i és november 4‑i európai elfogatóparancsok kibocsátása között kevesebb mint tizenhat hónap telt el. Egyébiránt a Spanyol Királyság jelezte, hogy ez utóbbi európai elfogatóparancsokat a többi vádlottal szemben 2019. október 14‑én hozott ítéletet követően bocsátották ki, amelyre tekintettel a felperesekkel szemben felhozott vádpontokat részben módosították.

178    Ebben az összefüggésben a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy a Parlament nyilvánvaló értékelési hibát követett el azáltal, hogy nem vette figyelembe az európai elfogatóparancsok 2018 júliusa és 2019 októbere vagy novembere közötti időszakban való hiányát.

179    Másodszor, a felperesek egyrészt arra hivatkoznak, hogy a velük szemben felhozott vádak nyilvánvalóan megalapozatlanok. Így velük szemben olyan népszavazás jogellenes szervezése miatt folyik büntetőeljárás, amely már nem minősül bűncselekménynek Spanyolországban. Hivatkoznak továbbá emberi jogi szervezetek nyilatkozataira és döntéseire, jogi véleményekre, bírósági határozatokra és politikai nyilatkozatokra. Másrészt a felperesek azt is felhozzák, hogy más tagállamok jogszabályai kevésbé szigorúan szankcionálják a felrótt cselekményeket, vagy azokat nem minősítik bűncselekménynek. Hozzáteszik, hogy a megtámadott határozatok időpontjában reform volt folyamatban Spanyolországban a lázadás bűncselekményének újbóli meghatározása, sőt megszüntetése érdekében, és hogy a fent hivatkozott 2019. október 14‑i ítéletben elítélt kilenc személyt 2021. június 22‑én kegyelemben részesítették. Hozzáteszik, hogy nem folytattak eljárást a szóban forgó cselekményekkel érintett valamennyi személlyel szemben.

180    E tekintetben az a kérdés, hogy a parlamenti mentelmi jog felfüggesztésének a 7. jegyzőkönyv 9. cikke szerinti feltételei a kérelem benyújtásának időpontjában teljesülnek‑e, különbözik attól a kérdéstől, hogy az érintett képviselőknek felrótt tények bizonyítottak‑e, mivel ez a kérdés a tagállam hatóságainak hatáskörébe tartozik (lásd a fenti 141. pontot). Hasonlóképpen, a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálata során nem a Parlament feladata, hogy a büntetőeljárás megfelelőségéről döntsön (lásd ebben az értelemben: 2018. október 17‑i Jalkh kontra Parlament ítélet, T‑26/17, nem tették közzé, EU:T:2018:690, 83. pont; 2019. április 30‑i Briois kontra Parlament ítélet, T‑214/18, nem tették közzé, EU:T:2019:266, 47. pont), és ennek keretében értékelje az azon bűncselekményeket bevezető nemzeti jogi rendelkezések megfelelő jellegét, amelyek alapján az érintett képviselőket bíróság elé állították.

181    Egyébiránt a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperesekkel szemben mind a felrótt cselekmények időpontjában, mind pedig a megtámadott határozatok időpontjában hatályos Ley Orgánica del Código Penal (büntető törvénykönyv) által előírt vélelmezett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

182    Ebből következik, hogy a fenti 179. pontban említett érvek hatástalanok, mivel a felpereseknek felrótt tények valóságtartalmának, azok spanyol büntetőtörvényre tekintettel való minősítésének, valamint arra a klérdésre irányulnak, hogy e tények indokolják‑e a velük szemben folytatott büntetőeljárást, vagy sem, ezért azokat el kell utasítani.

183    Harmadszor, amint az a fenti 151. pontban megállapításra került, a fumus persecutionis hiányának megállapítása érdekében a Parlament több, együttesen vizsgált körülményre támaszkodott, nevezetesen arra, hogy a kifogásolt cselekményeket 2017‑ben követték el, míg a felperesek 2019. június 13‑án megszerezték a Parlament tagjának jogállását, valamint azokra a tényállásokra, amelyek elkövetésével egyrészt 2018. március 21‑én, vagyis olyan időpontban vádolták meg őket, amikor az Európai Parlament tagja jogállásának megszerzése hipotetikus volt, másrészt pedig e vádemelés más személyekre is vonatkozott, akik nem voltak a Parlament tagjai.

184    Ezáltal a Parlament úgy ítélte meg, hogy e tények együttesen vizsgálva – a felperesek által előadott körülmények ellenére – kizárják a fumus persecutionis gyanúját. Ebből következik, hogy az arra alapított érvük, hogy a Parlament anélkül függesztette fel mentelmi jogukat, hogy kizárta volna a fumus persecutionis fennállását, nélkülözi a ténybeli alapot, és azt ezen okból el kell utasítani.

185    Ezt követően, amennyiben a felperesek azt róják fel a Parlamentnek, hogy nem vizsgálta meg a szóban forgó büntetőeljárást érintő állítólagos szabálytalanságokat, emlékeztetni kell arra, hogy a fumus persecutionis fennállásának értékelése keretében nem a Parlament feladata, hogy értékelje az igazságügyi hatóságok által a szóban forgó eljárás során elfogadott aktusok jogszerűségét, mivel ez a kérdés kizárólag a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik (lásd a fenti 126. pontot). A felperesek egyébként ténylegesen megkeresték őket. Mindemellett nem zárható ki, hogy a fumus persecutionis esete fennállásának megállapítása érdekében a Parlament igen széles mérlegelési jogköre keretében az e szabálytalanságok alátámasztása érdekében hivatkozott bizonyos tényekre támaszkodhat.

186    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Parlament nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy a fumus persecutionis fennállásának kizárása érdekében a fenti 183. pontban felidézett körülményekre támaszkodott. Közelebbről, az említett körülményekre tekintettel az, hogy először is a felpereseket a nemzeti politikai tevékenységük alapján eljárás alá vonták, másodszor a szóban forgó büntetőeljárás keretében vagy azt követően átmenetileg akadályozhatók a megbízatásuk ellátásában, sőt adott esetben elveszíthetik azt, harmadszor a spanyol VOX párt a szóban forgó büntetőeljárásban közérdekű keresetet indított, negyedszer pedig egyes negatív nyilvános kijelentések érintették őket, amelyekben többek között példaértékű szankciók kiszabását kérték rájuk, nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék ezt a következtetést. Ugyanez vonatkozik a felperesek azon állításaira is, amelyek a szóban forgó büntetőeljárás keretében beavatkozó igazságügyi hatóságok pártatlanságának megkérdőjelezésére irányulnak. Végül annak megállapítása érdekében, hogy a Parlament nyilvánvaló hibát követett el a fumus persecutionis értékelése során, a felperesek nem hivatkozhatnak eredményesen a megtámadott határozatoknál későbbi eseményekre, mint például arra, hogy a spanyol hatóságok megfigyelték őket és tanácsadóikat, valamint a központi választási bizottság 2022. november 3‑i tájékoztatását.

187    Következésképpen el kell utasítani a hatodik jogalap azon részét, amely a fumus persecutionis Parlament általi vizsgálatát érintő ténybeli hibákon és téves jogalkalmazáson alapul, valamint a hetedik jogalapot.

 A nyolcadik, a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalap azon részéről, amely szerint a Parlament megtagadta az eljárási szabályzat 9. cikke (7) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazását

188    A felperesek arra hivatkoznak, hogy a Parlament indokolás nélkül tért el azon gyakorlatától, amely szerint, ha fennáll annak a veszélye, hogy egy képviselőt ítélet nélkül letartóztatnak, a Parlament vagy megtagadja a mentelmi jog felfüggesztését, vagy az eljárási szabályzat 9. cikkének (7) bekezdését alkalmazza.

189    A Parlament és a Spanyol Királyság azt állítja, hogy a nyolcadik jogalap nem megalapozott.

190    Annak bizonyítása érdekében, hogy a Parlament nem tartotta tiszteletben azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint nem függeszti fel a mentelmi jogot, vagy nem alkalmazza az eljárási szabályzat 9. cikkének (7) bekezdését azokban az esetekben, amikor fennáll annak a veszélye, hogy valamely képviselőjét előzetes ítélet nélkül letartóztatják, a felperesek bizonyos, a Parlament által 1984 és 2011 között a mentelmi jog tárgyában hozott határozatokra hivatkoznak.

191    Mindazonáltal egyrészt a felperesek az említett határozatokra való hivatkozásra szorítkoznak, anélkül azonban, hogy bizonyítanák, hogy mennyiben tudják alátámasztani azt, hogy a megtámadott határozatok időpontjában fennállt az állítólagos gyakorlat.

192    Másrészt a felperesek nem fejtik ki, hogy a fent hivatkozott határozatok mennyiben vonatkoznak a felperesekéhez hasonló helyzetekre. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek azon európai elfogatóparancsok végrehajtásának lehetővé tételére irányulnak, amelyeket azt követően bocsátottak ki, hogy a felperesek megtagadták, hogy megjelenjenek az illetékes spanyol hatóságok előtt. E rendelkezések célja tehát az, hogy lehetővé tegyék a felperesek letartóztatását a spanyol hatóságoknak való átadásuk céljából annak érdekében, hogy a szóban forgó büntetőeljárás folytatódhasson. Márpedig a hivatkozott határozatok egyike sem vonatkozik ilyen helyzetre.

193    Ennélfogva a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 A meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról

194    A negyedik jogalap lényegében két részre oszlik.

195    Az első részben a felperesek azt állítják, hogy nem hallgatták meg őket több olyan dokumentummal kapcsolatban, amelyekhez nem fértek hozzá. Hozzáteszik, hogy nem zárható ki, hogy e dokumentumok döntő hatással voltak a megtámadott határozatokra. A második részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Jogi Bizottság elnöke a meghallgatásuk során korlátozta a meghallgatáshoz való jogukat, és hogy az előadó nem volt jelen az elsőrendű felperes előzetes észrevételeinek ismertetésekor. A válaszban a felperesek azt állítják, hogy a Parlamentnek a keresetlevél 44. mellékletének elfogadhatatlanságára vonatkozó beadványaiban foglalt álláspontja, vagyis a felperesek által a Jogi Bizottság elé 2021. február 15‑én benyújtott észrevételek alapján úgy tűnik, hogy azokat nem vették figyelembe, noha befolyásolhatták a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek kimenetelét.

196    A Parlament és a Spanyol Királyság vitatja ezeket az érveket.

197    A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a megfelelő ügyintézés elve magában foglalja azt a mindenkit megillető jogot, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák. E a védelemhez való jog körébe tartozó jog az uniós jog általános elvének minősül (lásd ebben az értelemben: 2020. június 18‑i Bizottság kontra RQ ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 64. és 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E jog mindenkinek biztosítja azt a lehetőséget, hogy a rá vonatkozó határozat meghozatalát megelőzően eredményesen kifejtse álláspontját az e határozat elfogadásának alapjául szolgáló tények és körülmények valóságtartalma és relevanciája tekintetében (lásd: 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 és T‑347/11, EU:T:2013:23, 176. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198    Az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog megsértése csak akkor vonja maga után a szóban forgó eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában ez az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. E tekintetben a védelemhez való jogának megsértésére hivatkozó felperestől nem lehet megkövetelni, hogy azt bizonyítsa, hogy az érintett uniós intézmény határozatának tartalma eltérő lett volna, hanem csak azt kell bizonyítania, hogy ez az eset nem zárható ki teljes mértékben. Ezt a kérdést továbbá az egyes ügyek sajátos ténybeli és jogi körülményei alapján kell megítélni (lásd ebben az értelemben: 2020. június 18‑i Bizottság kontra RQ ítélet, C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 105–107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

199    A negyedik jogalap két részét ezen elvekre tekintettel kell megvizsgálni.

–       Az arra alapított első részről, hogy a felperesek nem fértek hozzá három dokumentumhoz

200    Először is a felperesek azzal érvelnek, hogy nem hallgatták meg őket a 2018. október 25‑i végzéssel kapcsolatban, amelyre a Parlament tévesen támaszkodott annak megállapítása érdekében, hogy a bűnügyi nyomozás lezárult, és e végzés nem szerepelt az iratanyagban.

201    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e végzés nem a felperesekre, hanem a szóban forgó büntetőeljárás által érintett más személyekre vonatkozik, akik nem tagadták meg, hogy megjelenjenek (lásd a fenti 156. pontot).

202    Ezenkívül megállapítást nyert, hogy nem tűnik úgy, hogy a megtámadott határozatoknak a szóban forgó büntetőeljárás pontos szakaszával kapcsolatos tévedése vagy legalábbis egyértelműségének hiánya hatással lett volna a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálatára (lásd a fenti 160. pontot).

203    Ebből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy megállapítható a meghallgatáshoz való jog megsértése, mivel a felpereseknek nem volt lehetőségük az e végzéssel kapcsolatos észrevételeik megtételére, az nem igazolhatja a megtámadott határozatok megsemmisítését.

204    Másodszor, a felperesek arra hivatkoznak, hogy nem tudtak állást foglalni a Spanyol Királyság által a Parlamentnek címzett, a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését illetően hatáskörrel rendelkező hatósággal kapcsolatos 2014. június 11‑i és 2020. szeptember 30‑i értesítésekben előadott érvekkel kapcsolatban (lásd a fenti 81. és 82. pontot), amelyeket nem közöltek velük.

205    Mindazonáltal nem vitatott, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsa rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a Spanyol Királyság részéről megválasztott valamely parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérje (lásd a fenti 84. pontot). Ebből következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a megtámadott határozatok tartalma eltérő lehetett volna, ha meghallgatták volna őket a Spanyol Királyság fent hivatkozott értesítéseivel kapcsolatban.

206    Harmadszor a felperesek arra hivatkoznak, hogy kérelmük ellenére nem fértek hozzá az előadó által készített, a „[Jogi] Bizottság tagjaihoz intézett szokásos közleményekhez”, amelyet e bizottság 2015. február 10‑i közleménye írt elő, amely az előadó által készített, minden egyes mentelmi ügyre vonatkozó főbb tények összefoglalásából, valamint a beérkezett dokumentumok teljes listájáról áll.

207    A Parlament azonban azt állítja – anélkül, hogy ezt bárki vitatná –, hogy a jelen ügyben nem készült „szokásos közlemény”, mivel azt a 2015. február 10‑i közlemény írta elő, amelynek helyébe a 11/2019. sz. közlemény lépett, amely erre már nem hivatkozik.

208    Negyedszer, az ellenkérelem és mellékleteinek benyújtását követően a felperesek a válaszban arra hivatkoznak, hogy nem fértek hozzá az 1/20. sz. közleményhez, vagyis az első és a második felperes mentelmi jogának felfüggesztése iránti kérelmeknek a Jogi Bizottság tagjai részére történő továbbításáról szóló feljegyzéshez, amelyhez csatolták a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) 2019. október 14‑i azon ítéletének kivonatát, amely elítélte a szóban forgó büntetőeljárás alá vont azon személyeket, akik nem tagadták meg azt, hogy megjelenjenek.

209    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek mentesség felfüggesztése iránti kérelmeihez több, a fenti 11. és 15. pontban említett végzésekben megjelölt mellékletet csatoltak, köztük a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) fent hivatkozott, 2019. október 14‑i ítéletét. Nem vitatott, hogy a felperesek előterjeszthették észrevételeiket e dokumentumokkal kapcsolatban, amelyek a felperesek számára hozzáférhető, a mentesség felfüggesztésére vonatkozó akta részét képezték. Az 1/20. sz. közlemény, amely egy egyszerű továbbító feljegyzés, nem tartalmaz semmilyen olyan lényeges körülményt e dokumentumokhoz, amellyel kapcsolatban a felpereseknek lehetőséget kellett volna biztosítani észrevételeik megtételére. Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy az 1/20 közleményt nem hozták a felperesek tudomására – amit a Parlament vitat –, e körülmény egyáltalán nincs hatással a megtámadott határozatok kimenetelére. Ezt az érvet tehát el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a Parlament által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról.

210    Ebből következően a második jogalap első részét el kell utasítani.

–       A második, a meghallgatáshoz való jognak a felperesek meghallgatása során történő megsértésére alapított részről

211    Az eljárási szabályzat 9. cikke (6) bekezdésének harmadik albekezdése úgy rendelkezik, hogy a Jogi Bizottság elnöke meghallgatásra hívja azt a képviselőt, akinek a mentelmi joga felfüggesztését kérték, és a képviselő lemondhat a meghallgatáshoz való jogáról. Arra is rá kell mutatni, hogy a 11/2019. sz. közlemény 20. pontja szerint, amely a „Meghallgatások” című részben szerepel, az a képviselő, akinek a mentelmi joga kérdéses, vagy az őt képviselő személy, csak fakultatív meghallgatáson szólalhat fel. Előzetes megjegyzéseket tehet, amelyek nem haladhatják meg a tizenöt percet, és amelyeket a bizottság tagjainak kérdéseire adott rövid válaszok követnek. Egyébiránt a „felszólalás” cím alatt e közlemény 11. pontja kimondja, hogy tekintettel arra, hogy a Jogi Bizottságnak korlátozott idő áll rendelkezésére a mentelmi ügyek vizsgálatára, a beszédidőt az elnök szigorúan szabályozza. A 13. pont azt is meghatározza, hogy meghallgatás esetén a Jogi Bizottság előadón kívüli tagjai röviden felszólalhatnak kérdések feltétele érdekében.

212    A jelen ügyben a felperesek azt róják fel a Jogi Bizottság elnökének, hogy szigorúan követte a fenti 211. pontban kifejtett elveket, holott a szóban forgó ügyek összetettsége indokolta az azoktól való eltérést, és az előadó nem volt jelen az első felperes előzetes észrevételeikor.

213    E tekintetben nem vitatott, hogy mindkét felperes tizenöt perccel rendelkezett előzetes észrevételeik előterjesztésére, és hogy a 11/2019 közleményben foglalt elveknek megfelelően válaszolni tudtak a Jogi Bizottság tagjai által feltett kérdésekre.

214    Emlékeztetni kell arra is, hogy a felperesek több alkalommal megküldték észrevételeiket a Jogi Bizottságnak, az általuk a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek vizsgálata szempontjából relevánsnak ítélt bizonyítékokkal együtt. Így tehát szintén ezen az úton gyakorolhatták a meghallgatáshoz való jogukat, és ismertethették álláspontjukat az eljárás során. E tekintetben nem bizonyított, és a Parlament – a felperesek által a Jogi Bizottság tagjaihoz 2021. február 15‑én benyújtott észrevételekből álló – A44. melléklet formális bemutatásával kapcsolatos észrevételeiből és mellékleteiből nem tűnik ki, hogy e bizottság a megtámadott határozatok elfogadása előtt nem vette volna figyelembe ezt a mellékletet.

215    Ami azt a körülményt illeti, hogy az előadó fizikailag nem volt jelen, amikor az első felperes a Jogi Bizottság 2021. január 14‑i ülésén terjesztette elő előzetes észrevételeit, nem pontosították, hogy egy ilyen tény mennyiben lenne ellentétes a Parlament belső szabályaival, vagy sértené a meghallgatáshoz való jogot. Végezetül a Parlament – anélkül, hogy ezt bárki vitatná – jelzi, hogy az előadó távolról vett részt ezen ülés elején, egészen addig, amíg egy műszaki probléma az ülésen való fizikai részvételre nem kényszerítette.

216    Ebből következik, hogy a jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

217    Következésképpen a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy megsértették a meghallgatáshoz való jogukat. Következésképpen mindenképpen el kell utasítani a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak a megsértésére alapított kifogást is, amely a felperesek erre vonatkozó érvelésének hiányában kizárólag a meghallgatáshoz való jog állítólagos megsértésén alapul.

218    Ebből következően el kell utasítani a negyedik jogalapot.

 A harmadik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

219    A harmadik jogalap a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében előírt pártatlanság elvének állítólagos megsértésén alapul, amelyből az EUMSZ 15. cikk, valamint a Charta 39. cikke (2) bekezdésének, 47. és 48. cikkének megsértése is következik. A harmadik jogalap négy részből áll, amelyek közül az első a három mentelmi ügyben egyetlen előadó kijelölésének szabálytalanságán, a második az előadó pártatlanságának hiányán, a harmadik pedig a Jogi Bizottság elnöke pártatlanságának hiányán alapul. A negyedik részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy e bizottság munkájának zárt ajtók mögötti tartása akadályozza a felperesek azon lehetőségét, hogy bizonyítsák az előadó és az említett bizottság elnöke elfogultságának a megtámadott határozatokra gyakorolt hatását.

220    A Spanyol Királyság által támogatott Parlament vitatja ezt az érvelést.

221    Elöljáróban először is emlékeztetni kell arra, hogy az Unió intézményei, szervei és hivatalai kötelesek tiszteletben tartani az Unió által biztosított alapvető jogokat, amelyek között szerepel a megfelelő ügyintézéshez való, a Charta 41. cikkében rögzített jog.

222    A Charta 41. cikkének (1) bekezdése többek között kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül és tisztességes módon intézzék. E jog az uniós jog általános elvét tükrözi (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑521/15, EU:C:2017:982, 88. és 89. pont). Az intézményeket, szerveket és hivatalokat feladatuk végzése során terhelő pártatlansági követelmény az egyenlő bánásmód biztosítását célozza, amely az Unió alapját képezi (lásd: 2019. március 27‑i August Wolff és Remedia kontra Bizottság ítélet, C‑680/16 P, EU:C:2019:257, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

223    E követelmény többek között az ezen intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek nevében eljáró tisztviselők és alkalmazottak tekintetében fennálló esetleges összeférhetetlenség elkerülésére irányul. Tekintettel a függetlenség és a tisztesség garanciájának alapvető jelentőségére az uniós intézmények, szervek és hivatalok belső működése és külső imázsa tekintetében, a pártatlanság követelménye kiterjed minden olyan körülményre, amelyet a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak, akinek egy ügyben állást kell foglalnia, észszerűen úgy kell tekintenie, mint amely harmadik személyek szemében alkalmasnak tűnhet az e tárggyal kapcsolatos függetlenségének csorbítására (lásd: 2019. március 27‑i August Wolff és Remedia kontra Bizottság ügyben 2019. március 27‑én hozott ítélet (EU:C:2019:257, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

224    Az ilyen pártatlansági követelmény a Parlament igazgatási feladatai körébe tartozó határozatok elfogadása keretében közreműködő parlamenti képviselőkre is vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑i ADDE kontra Parlament ítélet, T‑48/17, EU:T:2019:780, 61. pont; 2022. október 12‑i Vasallo Andrés kontra Parlament ítélet, T‑496/21, nem tették közzé, EU:T:2022:628, 20–24. pont).

225    A politikai jellegű határozatokat illetően, amelyekben a Parlament a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemről határoz (lásd a fenti 112. pontot), emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezések jelentősen módosíthatják a szóban forgó képviselő egyéni jogi helyzetét azáltal, hogy megszüntetik az e mentelmi jog által számára biztosított védelmet, és hogy e tekintetben megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezhetik. Ebben az összefüggésben, és amint arra a Bíróság elnökhelyettese a 2022. május 24‑i Puigdemont i Casamajó és társai kontra Parlament és Spanyolország végzésben (C‑629/21 P(R), EU:C:2022:413, 192. pont) rámutatott, az ilyen határozat elfogadásához vezető eljárást szükségszerűen megfelelő egyéni garanciákkal kell ellátni.

226    A Parlament így bevezette a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelem vizsgálatának szakaszát, amelyet az illetékes bizottságra, a jelen esetben a Jogi Bizottságra bíztak, amelynek feladata a plenáris ülésen szavazásra bocsátott határozattervezet kidolgozása. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálatának e szakaszában meg kell állapítani, hogy a Parlament belső szabályai szerint az érintett képviselőt megilletik a Charta 41. cikkének (2) bekezdésében előírt jogok, nevezetesen a meghallgatáshoz való jog, az aktájába való betekintés joga, és a Parlamentnek a határozata indokolására vonatkozó kötelezettsége. E szakasz során az érintett képviselőt megilleti a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében előírt azon jog is, hogy ügyeit részrehajlás nélkül és tisztességesen intézzék, amint azt a Parlament beadványaiban és a tárgyaláson elismerte. A pártatlanság e követelményének azonban szükségképpen figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a képviselők, akik az említett bizottság tagjai, definíció szerint nem politikailag semlegesek, ami megkülönbözteti őket az uniós intézmények, szervek és hivatalok nevében eljáró tisztviselőktől és alkalmazottaktól.

227    Másodszor, a pártatlanság követelménye magában foglalja egyrészt a szubjektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, másrészt pedig az objektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására (lásd ebben az értelemben: 2021. február 25‑i Dalli kontra Bizottság ítélet, C‑615/19 P, EU:C:2021:133, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

228    A harmadik jogalapot e megfontolások alapján kell megvizsgálni.

–       A harmadik jogalap első részéről, amely arra vonatkozik, hogy a három ügyben egyetlen előadót jelöltek ki

229    Az első részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Parlament titkosan és indokolás nélkül, a 11/2019. sz. közlemény 6. és 8. pontjával ellentétesen, egyetlen előadót nevezett ki a mentelmi jog felfüggesztése iránti három kérelem vizsgálata céljából. Álláspontjuk szerint e lényeges eljárási szabály be nem tartása a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított azon joguk megsértését jelenti, hogy ügyeiket részrehajlás nélkül és tisztességes módon intézzék.

230    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzatnak „A mentelmi joggal kapcsolatos eljárások” című 9. cikke előírja, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmeket, amennyiben azokat a plenáris ülésen terjesztik elő, az illetékes bizottsághoz kell utalni, amelynek feladata, hogy indokolással ellátott határozatra irányuló javaslatot terjesszen elő, miután lehetőséget biztosított az érintett képviselőnek a meghallgatásra, és adott esetben tájékoztatást és pontosítást kért az érintett hatóságtól. E 9. cikk (11) bekezdése azt is előírja, hogy a bizottságnak a mentességekre vonatkozó kérdéseket a lehető legnagyobb titoktartás mellett kell kezelnie. Egyebekben az illetékes bizottság határozza meg a 9. cikk alkalmazásának részletes szabályait e cikk (13) bekezdése alapján, és így azt az eljárást, amelyet a plenáris ülésen a Parlament elé terjesztendő határozatra irányuló javaslat kidolgozásakor követni kell.

231    Ezzel összefüggésben a Jogi Bizottság elfogadta a 11/2019. sz. közleményt, amely tájékoztató jellegű magatartási szabályokat állapít meg a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmek elbírálása során általa követni kívánt gyakorlatra vonatkozóan (2021. december 1‑jei Jalkh kontra Parlament ítélet, T‑230/21, nem tették közzé, EU:T:2021:848, 44. pont; lásd még analógia útján: 2020. február 12‑i Bilde kontra Parlament ítélet, T‑248/19, nem tették közzé, EU:T:2020:46, 24. pont).

232    A 11/2019. sz. közlemény 6. pontja előírja, hogy az illetékes bizottság „a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló minden egyes kérelemre” előadót nevez ki. E közlemény 7. pontja szerint minden képviselőcsoportnak ki kell jelölnie egy képviselőt, aki a mentelmi joggal kapcsolatos ügyekben állandó előadóként jár el, és koordinátori feladatokat lát el „annak biztosítása érdekében, hogy a mentelmi ügyekben tapasztalt képviselők járjanak el”. Ugyanezen közlemény 8. pontja úgy rendelkezik, hogy a mentelmi jog gyakorlása minden esetben egyenlő módon rotálódik a képviselőcsoportok között, az előadó azonban nem tartozhat ugyanahhoz a képviselőcsoporthoz, és nem lehet ugyanazon tagállamban megválasztott, mint az a képviselő, akinek a mentelmi joga felmerült.

233    Ebből következik, hogy – amint azt a tárgyaláson megerősítették – a Parlament minden képviselőcsoportja a Jogi Bizottságban ülésező tagjai közül jelöl ki egy, a mentelmi joggal kapcsolatos ügyekért felelős állandó előadót. Mivel a Parlament a 2019–2024‑es parlamenti ciklusban hét képviselőcsoportot számlál, a mentelmi joggal kapcsolatos ügyekben az előadói feladatok ellátására hét képviselőt neveztek ki. A Jogi Bizottság a képviselőcsoportok közötti egyenlőség alapján létrehozott rotációs rendszer alapján a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló valamennyi kérelmet ezen előadók valamelyikére bízza, amelytől főszabály szerint csak akkor lehet eltérni, ha a szóban forgó csoport előadójával szemben kizárási ok áll fenn, és ebben az esetben az ügyet a következő képviselőcsoport által kijelölt előadóra bízzák.

234    A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a felperesek azt állítják, hogy az, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti három kérelem vizsgálatára egyetlen előadót jelöltek ki, amely állítólag sérti a 11/2019 közlemény 6. és 8. pontját, sérti a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított azon jogukat, hogy ügyeiket részrehajlás nélkül és tisztességes módon intézzék. Márpedig a kijelölt előadó pártatlanságának kérdésére is figyelemmel, amelyet a jogalap második része keretében vizsgálunk meg, nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal annak alátámasztására, hogy a 11/2019. sz. közlemény említett pontjainak állítólagos figyelmen kívül hagyása mennyiben minősülhetne e jog megsértésének.

235    Ezt követően a 11/2019. sz. közlemény 6. pontjának állítólagos figyelmen kívül hagyását illetően meg kell állapítani, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti minden egyes kérelem esetében kijelöltek egy előadót, ezek személye kétségtelenül azonos volt. Az említett pontban szereplő elvet ily módon tiszteletben tartották.

236    Ami a 11/2019. sz. közlemény 8. pontjában szereplő, az előadói feladatok egyenlő rotációjának elvét illeti, az nem értelmezhető úgy, hogy az akadályát képezné annak, hogy egyetlen előadót jelöljenek ki több kapcsolódó mentelmi ügy vizsgálatára, amennyiben – mint a jelen ügyben is – a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek az ugyanazon büntetőeljárás által érintett képviselőket érintik.

237    Ráadásul, még ha el is fogadjuk, hogy megsértették a 11/2019 közlemény 8. pontját, emlékeztetni kell arra, hogy az intézmények belső eljárásait szabályozó rendelkezéseken belül különbséget kell tenni azok között, amelyeknek a megsértésére a természetes és jogi személyek azért nem hivatkozhatnak, mert e rendelkezések az intézmény belső működésének csak olyan részletkérdéseire terjednek ki, amelyek nem érinthetik e személyek jogi helyzetét, valamint azok között, amelyeknek a megsértésére ezzel szemben hivatkozni lehet, mivel e személyek számára jogokat keletkeztetnek és jogbiztonsági tényezőként szolgálnak (lásd: 2019. november 28‑i Portigon kontra CRU ítélet, T‑365/16, EU:T:2019:824, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 1991. május 7‑i Nakajima kontra Tanács ítélet, C‑69/89, EU:C:1991:186, 49. és 50. pont; 2013. január 17‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑346/11 et T‑347/11, EU:T:2013:23, 132. pont). Márpedig az említett 8. pont nem biztosít jogot e képviselők számára, és nem is tűnik ez utóbbiak számára jogbiztonsági tényezőnek. Annak célja ugyanis a Parlament belső működésének megszervezése, biztosítva a Parlamenten belül a képviselőcsoportokkal szembeni egyenlő bánásmódot. Tehát tisztán belső jellegű szervezési intézkedésről van szó, amelynek megsértése nem érintheti a megtámadott határozatok jogszerűségét.

238    Ebből következően a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

–       A harmadik jogalapnak az előadó pártatlanságának hiányára alapított második részéről

239    A második részben a felperesek azt állítják, hogy a Parlament lényeges eljárási szabályt sértett meg azzal, hogy teljesen részrehajló előadót jelölt ki. Az előadó ugyanis ugyanannak a parlamenti képviselőcsoportnak a tagja, mint az a képviselő, amelyhez azok a Spanyol Királyságban megválasztott képviselők tartoznak, akik tagjai a VOX spanyol politikai pártnak, azaz az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjának (CRE). Márpedig a VOX párt a Ministerio fiscal (ügyészség) és az Abogado del Estado (az állam jogi képviselője) mellett büntetőeljárást indított a felperesekkel szemben, amelynek alapján a mentelmi joguk felfüggesztését kérték. Ez a párt a felperesekkel szemben különösen ellenséges. A felperesek hozzáteszik, hogy az előadó a megtámadott határozatok elfogadása előtt és után is kinyilvánította elfogultságát. Így a Parlamentben ezzel a spanyol párttal szervezett olyan ülést, amelyen elnökölt is, amelynek során a felperesekkel szemben nyilvánvalóan ellenséges hozzászólások is elhangzottak. A pártatlanság ezen hiányát megerősítik az előadónak a megtámadott határozatok elfogadását követő nyilatkozatai és a spanyol VOX párt reakciói. A felperesek arra is hivatkoznak, hogy az előadó és a VOX párt tagjai közötti baráti kapcsolatok állnak fenn.

240    A felperesek a tárgyaláson pontosították, hogy elsősorban az előadó szubjektív pártatlanságát kérdőjelezik meg, jelezve ugyanakkor, hogy a benyújtott bizonyítékok legalábbis az objektív pártatlanság követelményének megsértését támasztják alá.

241    Elöljáróban nem vitatott, hogy az elsőrendű felperes mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelem ügyével megbízott előadót a képviselőcsoportok közötti, meghatározott rotációnak megfelelően jelölték ki. A felperesek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy ennek az előadónak, aki szintén a második és a harmadik felperes mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmek vizsgálatával foglalkozik, el kellett volna választania, vagy el kellett volna utasítania, tekintettel pártatlanságának hiányára.

242    E tekintetben először is emlékeztetni kell azon határozatok politikai jellegére, amelyekben a Parlament a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemről határoz (lásd a fenti 225. pontot).

243    Arra is rá kell mutatni, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem vizsgálatának szakaszát parlamenti bizottság, azaz politikai szerv folytatja le, amelynek összetétele az eljárási szabályzat 209. cikke szerint arra irányul, hogy tükrözze a Parlamenten belüli sokszínűséget, mivel a képviselői helyek elosztása lehetőség szerint arányos a képviselőcsoportok Parlamenten belüli jelenlétével. Amint az a fenti 231. pontban kifejtésre került, az említett bizottság saját szervezetén belül a képviselőcsoportok közötti egyenlő rotációs rendszer szerint jelöli ki az előadót. Ebből következik, hogy ha az előadói feladattal egy adott képviselőcsoporthoz tartozó képviselőt bíztak meg, e képviselő olyan bizottság keretében jár el, amelynek összetétele a Parlamenten belüli képviselőcsoportok egyensúlyát tükrözi.

244    Ebben az összefüggésben az olyan, e vizsgálati szakaszban közreműködő képviselő, mint az előadó pártatlansága főszabály szerint nem értékelhető sem a politikai ideológiája alapján, sem pedig az ő és a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel érintett képviselő politikai ideológiájának összehasonlítása alapján. Különösen az előadó valamely nemzeti politikai párthoz vagy a Parlamenten belül létrehozott képviselőcsoporthoz való tartozása, az általuk képviselt értékektől és eszméktől függetlenül – még ha feltételezzük is, hogy azok a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel érintett képviselő helyzetére nézve eleve kedvezőtlen érzékenységről tanúskodhatnak – főszabály szerint nincs hatással az előadó pártatlanságának értékelésére. E tekintetben már megállapításra került, hogy az előadó és a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel érintett képviselő közötti politikai ideológiabeli különbség önmagában nem befolyásolhatja a megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárást (2021. december 1‑jei Jalkh kontra Parlament ítélet, T‑230/21, nem tették közzé, EU:T:2021:848, 46. pont).

245    Ebből következik, hogy a jelen ügyben az előadónak az Európai Konzevatívok és Reformerek európai képviselőcsoportjához való tartozása főszabály szerint nem befolyásolja pártatlanságának értékelését.

246    Kétségtelen, hogy e képviselőcsoport magában foglalja a VOX politikai párt képviselőit is, amely – amint arra a Bíróság elnökhelyettese a 2022. május 24‑i Puigdemont i Casamajó és társai kontra Parlament és Spanyolország végzésben (C‑629/21 P(R), EU:C:2022:413, 202. pont) rámutatott – a felperesekkel szemben teljesen különleges helyzetben van, mivel ez a párt indította el a szóban forgó büntetőeljárást. Ez a különleges helyzet azonban a VOX politikai párt tagjaira vonatkozik, és főszabály szerint nem terjedhet ki az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának valamennyi tagjára pusztán azon az alapon, hogy – mivel ugyanahhoz a csoporthoz tartoznak – ugyanazok a politikai nézeteik.

247    Másodszor a felperesek azt állítják, hogy az előadó elnökölt a VOX politikai párt egyik ülésén a Parlamentben, amelynek során a „Börtönbe Puigdemonttal” szlogent hangoztatta.

248    Mindjárt az elején meg kell állapítani, hogy e kifogás rövid ismertetése szerepel a keresetlevélben, és azt az azonosított mellékletekben szereplő bizonyíték, nevezetesen egy videóra mutató link támasztja alá. Következésképpen a fenti 34. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján el kell utasítani a Parlament által e tekintetben felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

249    Továbbá nem vitatott, hogy az előadó a Parlament tagjaként betöltött tisztsége keretében szervezett egy, a Parlamenten belül 2019. március 6‑án tartott eseményt és részt is vett azon, amelyet a VOX politikai párt főtitkárának a „Cataluña es España” (Katalónia Spanyolország része) témájában való felszólalása képezett. Ez utóbbi a beszédét a „Viva España, viva Europa y Puigdemont a prisión” (Éljen Spanyolország, éljen Európa és börtönbe Puigdemonttal) fordulattal zárta le.

250    Egyrészt nem vitatott, hogy ezen esemény során az előadó szóban nem nyilatkozott. Az ezen eseményről készült felvételből ugyanis kitűnik, hogy bár az előadó – a VOX párt főtitkára és két másik parlamenti képviselő mellett – jelen volt a felszólalók asztalánál, csak az említett párt főtitkára szólalt fel.

251    Másrészt az ilyen esemény megszervezése annak megnyilvánulásaként tekinthető, hogy az előadó – különösen az esemény témájára tekintettel – támogatja az említett politikai párt által Katalónia politikai helyzetével kapcsolatosan képviselt nézeteket, valamint szembe helyezkedik a felperesek által megfogalmazott politikai nézetekkel. Noha kétségtelen, hogy a szóban forgó büntetőeljárás keretében a felpereseknek felrótt tények a katalóniai politikai helyzetre vonatkoznak, amennyiben azok a fenti 2. pontban említett törvények elfogadásához és az ugyanezen pontban hivatkozott önrendelkezési népszavazás megtartásához kapcsolódnak, a felperesek mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos ügyek jövőbeli előadójának kinevezett képviselő e helyzetre vonatkozó álláspontjának a fenti 244. és 246. pontban kifejtett okokból történő kinyilvánítása nem elegendő ahhoz, hogy a pártatlanság elve megsértésének minősüljön. Hozzá kell tenni, hogy – amint az a fenti 141. pontban megállapításra került – azok a kérdések, hogy a felpereseknek felrótt tények bizonyítást nyertek‑e, hogy e tények indokolják‑e a velük szembeni büntetőeljárást, vagy sem, valamint hogy a nemzeti jognak a felperesekkel szembeni eljárás alapjául szolgáló bűncselekményeket bevezető rendelkezései megfelelőek voltak‑e, elkülönülnek attól a kérdéstől, hogy a parlamenti mentelmi jog felfüggesztésének a 7. jegyzőkönyv 9. cikke szerinti feltételei teljesültek‑e a kérelem benyújtásának időpontjában. Márpedig ez utóbbi kérdés az egyetlen olyan kérdés, amelyet az előadó megvizsgált.

252    Harmadszor, válaszukban a felperesek a megtámadott határozatokat követően felmerült olyan tényekre hivatkoznak, amelyek az előadó pártatlanságának hiányát tanúsítják.

253    Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) bekezdése értelmében a bizonyítékokat és a bizonyítékok felajánlását az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni. Az eljárási szabályzat 85. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a válaszban, illetve a viszonválaszban a felperes és az alperes érveik alátámasztására további bizonyítékokat terjeszthetnek elő vagy ajánlhatnak fel, feltéve hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt.

254    Amennyiben a felperesek az előadó által egy bolgár újságban a megtámadott határozatok elfogadását követő napon, vagyis a keresetlevél benyújtását megelőzően készített interjúra hivatkoznak, meg kell állapítani, hogy e dokumentumot a válaszban anélkül nyújtották be, hogy a felperesek igazolták volna annak késedelmes benyújtását. Következésképpen e bizonyítékot – amint azt a Parlament kéri – mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

255    Egyébiránt a VOX politikai pártnak a megtámadott határozatok elfogadását és a keresetlevél benyújtását követően kifejezett különböző reakciói – különösen az előadó által készített jelentéssel kapcsolatos elégedettségi megnyilvánulások – nem bizonyítják az előadó pártatlanságának hiányát. Ugyanez vonatkozik a felperesek által hivatkozott azon körülményre, hogy az előadóval szemben az ülésteremben tanúsított magatartása miatt a jelen üggyel össze nem függő tények miatt közigazgatási szankciót szabtak ki.

256    Negyedszer, a felperesek nem állítják, hogy az előadó összeférhetetlenségi helyzetben lett volna, amely az eljárási szabályzat I. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése szerint akkor áll fenn, „[a]mennyiben valamely európai parlamenti képviselő személyes érdekeltsége nem helyénvaló módon befolyásolhatja európai parlamenti képviselői feladatainak ellátását”. Általánosabban a felperesek nem hivatkoznak az előadó olyan személyes érdekére, amely a feladatai ellátása során befolyásolhatja pártatlanságát. Ugyanígy a felperesek nem hivatkoznak az előadó egyetlen olyan nyilatkozatára sem, amely arra utalna, hogy hivatalát személyes előítélettel kezelte volna, amely elválasztható a politikai ideológiájától.

257    Ebből következően a harmadik jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

–       A harmadik jogalapnak a Jogi Bizottság elnöke pártatlanságának hiányára alapított harmadik részéről

258    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Jogi Bizottság elnöke az e bizottsággal közölt, a keresetlevél mellékletében szereplő észrevételekben hivatkozott okokból semmilyen pártatlansági garanciát nem nyújtott. Kifejtik különösen, hogy ez utóbbi és az a nemzeti politikai párt, amelyhez tartozik, velük szemben elszánt ellenségességről tett tanúbizonyságot azzal, hogy olyan stratégiát folytatott, amelynek célja annak megakadályozása volt, hogy elfoglalják széküket a Parlamentben.

259    E tekintetben a fenti 33–37. pontban kifejtettekből kitűnik, hogy mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani a Jogi Bizottság elnöke pártatlanságának hiányára vonatkozó azon érveket, amelyeket csak a keresetlevél mellékletei fejtenek ki, anélkül hogy az kifejezetten szerepelne a keresetlevélben. Ez a helyzet a spanyol állampolgárságával kapcsolatos érv esetében. Ugyanez a helyzet az állítólagos magatartásával kapcsolatos egyes érvek esetében is, amint arra a Parlament hivatkozik.

260    Ezzel szemben el kell utasítani a Parlament elfogadhatatlansági kifogását annyiban, amennyiben az a keresetlevél 145. pontjában említett, a Jogi Bizottság elnökének a felperesek parlamenti helyének elfoglalását megakadályozó stratégiából eredő állítólagos ellenségeskedésére vonatkozik.

261    Ezt az érvet azonban el kell utasítani. Az ügy irataiból ugyanis kitűnik, hogy az annak megakadályozására irányuló állítólagos kezdeményezések, hogy a felperesek a Parlamentben elfoglalhassák helyüket, nem a Jogi Bizottság elnökétől, hanem azon nemzeti politikai párttól származnak, amelyhez tartozik, és amely nem az, amely a szóban forgó büntetőeljárásban a közérdekű keresetet indította. Márpedig a fenti 244. pontból kitűnik, hogy a Jogi Bizottság elnökének pártatlanságát főszabály szerint nem lehet politikai ideológiája, különösen valamely nemzeti politikai párthoz való tartozása alapján értékelni.

262    Ennélfogva a harmadik jogalap harmadik részét el kell utasítani. Mivel az előadóval és a Jogi Bizottság elnökével szemben megfogalmazott elfogultságra vonatkozó állításokat elutasították, nem szükséges megvizsgálni a negyedik részt, amely azon akadályra vonatkozik, amelyet e bizottság munkájának bizalmas jellege jelent annak bizonyításában, hogy az állítólagos elfogultságuk milyen hatással volt a megtámadott határozatokra.

263    A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet el kell utasítani, anélkül hogy el kellene fogadni a felperesek által kért pervezető intézkedéseket és bizonyításfelvételt.

 Az írásbeli és a szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelemről

264    A Törvényszék Hivatalához 2023. március 21‑én benyújtott beadványukban a felperesek az eljárási szabályzat 113. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján kérték az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

265    Az eljárási szabályzat 113. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében a Törvényszék elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, ha a felperes vagy az alperes ezt olyan tényekre hivatkozva kéri, amelyeknek a Törvényszék határozatára nézve döntő jelentőségük lehet, és amelyeket a felperes vagy az alperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezése előtt nem hozhatott fel.

266    A felperesek az eljárás szóbeli szakaszának befejezését követően felmerült tényekre hivatkoznak, amelyek véleményük szerint döntő hatással vannak egyrészt az eljáráshoz fűződő érdekükre, másrészt a megtámadott határozatok megalapozottságára.

267    Konkrétabban a felperesek először is a büntető törvénykönyvet módosító, 2022. december 22‑i Ley Orgánica 14/2022 (14/2022. sz. sarkalatos törvény; a BOE 2022. december 23‑i 307. száma, 1. o.) 2023. január 12‑i hatálybalépésére hivatkoznak, amely többek között azáltal módosította a büntető törvénykönyvet, hogy törölte a lázadás bűncselekményt, amely miatt eljárás indult velük szemben, és módosította az első‑ és másodrendű felperest érintő, állami pénzeszközök hűtlen kezelése bűncselekményét. Másodszor a 2023. január 12‑i végzésre hivatkoznak, amelyben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának vizsgálóbírója többek között visszavonta a velük szemben 2019. október 14‑én és november 4‑én kibocsátott európai elfogatóparancsokat. Harmadszor, a felperesek a Corte d’appello di Cagliari, sezione distaccata di Sassari (cagliari fellebbviteli bíróság, Sassari kirendelt tanácsa, Olaszország) 2023. március 9‑i végzésére hivatkoznak, amellyel e bíróság megállapította az első felperes tekintetében az európai elfogatóparancs megszüntetését, és ezt követően megállapította az említett elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás megszüntetését. Negyedszer, a felperesek a 2022. november 29‑i ítéletre hivatkoznak, amelyben a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) elutasította az első‑ és a másodrendű felperes által a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának vizsgálóbírója által 2020. január 10‑én hozott, a parlamenti mentelmi joguk felfüggesztését elrendelő végzéssel szemben benyújtott keresetet („recurso de amparo”).

268    Először is, az eljáráshoz fűződő érdekük fennmaradását illetően a felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatok már nem válthatnak ki joghatásokat, mivel egyrészt csak arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék a visszavont európai elfogatóparancsok végrehajtását, másrészt pedig felfüggesztik a mentelmi jogukat a feltételezett lázadás bűncselekményre vonatkozó büntetőeljárás alapján, amely már nem szerepel a büntető törvénykönyvben, és az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének vélelmezett bűncselekménye alapján, amelyet e törvénykönyv lényegesen módosított. A felperesek mindemellett azt állítják, hogy a megtámadott határozatok hatásaira tekintettel – legalábbis kártérítési szempontból – fennmarad az eljáráshoz fűződő érdekük. E tekintetben azt állítják, hogy a megsemmisítést kimondó ítélet a kártérítés egy formájának minősülhet. Arra is hivatkoznak, hogy fennáll a megtámadott határozatokat érintő jogsértések ismétlődésének kockázata, mivel a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) büntetőtanácsának vizsgálóbírója új európai elfogatóparancsok kibocsátását tervezi.

269    E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperesek az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását kérik annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a kontradiktórius vitát az eljáráshoz fűződő érdekük megszűnésének kérdéséről, és azzal érvelnek, hogy az továbbra is fennáll annak ellenére, hogy a megtámadott határozatok állítólag hatályukat vesztették. Egyébiránt sem a Parlament, sem a Spanyol Királyság nem terjesztett a Törvényszék elé okafogyottság megállapítása iránti kérelmet, holott ilyen kérelem az eljárás bármely szakaszában benyújtható (2019. október 25‑i Le Pen kontra Parlament végzés, T‑211/19, nem tették közzé, EU:T:2019:776, 14. pont). Ebben az összefüggésben és a jelen ügy körülményeire tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy a felperesek által az eljáráshoz fűződő érdekük kérdésére vonatkozóan előterjesztett bizonyítékok az eljárási szabályzat 113. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében nem gyakorolhatnak döntő befolyást a Törvényszék határozatára.

270    Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperesek által hivatkozott új tények sem olyan jellegűek, hogy a kereset érdemére nézve döntő jelentőségűek lennének.

271    Mivel ugyanis valamely uniós jogi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell elbírálni (lásd: 2013. július 18‑i Schindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EU:C:2013:522, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. szeptember 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság ítélet, C‑398/13 P, EU:C:2015:535, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és a Parlamentnek nem feladata, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemről való döntés során értékelje a felrótt jogsértést bevezető nemzeti jogi rendelkezések megfelelő jellegét (lásd a fenti 180. pontot), a büntető törvénykönyvnek a megtámadott határozatok elfogadását követő módosítása nincs hatással e határozatok jogszerűségének vizsgálatára. Ugyanez vonatkozik egyrészt a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) vizsgálóbírójának 2023. január 12‑i végzésére, amelynek jogerős jellege végeredményben nem nyert megállapítást, mivel az az említett büntető törvénykönyv módosításából eredő következmények levonására irányul, másrészt pedig a Corte d’appello di Cagliari, sezione distaccata di Sassari (cagliari fellebbviteli bíróság, Sassari kirendelt tanácsa) 2023. március 9‑i végzésére is, amelyben e bíróság lényegében maga vonta le a következtetéseket abból, hogy a fent hivatkozott 2023. január 12‑i végzéssel feloldották az elsőrendű felperessel szemben kibocsátott európai elfogatóparancsot.

272    Ami a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) 2022. november 29‑i ítéletét illeti, a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy az megerősíti az általuk a 2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélettel (C‑219/17, EU:C:2018:1023) kapcsolatban a második jogalap alátámasztása érdekében már kifejtett érvelést. Következésképpen a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) ezen ítélete nem tekinthető olyan jellegűnek, amely döntő befolyást gyakorolhat a Törvényszék határozatára. Mindenesetre az a körülmény, hogy az említett ítéletben a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) jelezte, hogy a jelen kereset keretében a Törvényszéknek kell határoznia a megtámadott határozatok jogszerűségéről, nem kérdőjelezheti meg a fenti 88. pontban kifejtett azon következtetést, amely szerint a Parlament nem volt köteles értékelni a Spanyol Királyság részéről megválasztott európai parlamenti képviselő mentelmi joga felfüggesztésére hatáskörrel rendelkező hatóságra vonatkozó spanyol ítélkezési gyakorlat uniós joggal való összeegyeztethetőségét.

273    Ennélfogva a felpereseknek az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitására irányuló kérelmét el kell utasítani.

 A költségekről

274    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a saját költségeik, valamint a Parlament részéről a jelen ügyben, valamint a T‑272/21. R. és a T‑272/21. R II. sz. ügyben felmerült költségek viselésére.

275    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit, ideértve a T‑272/21. R II. sz. ügyben felmerült költségeket is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék Carles Puigdemont i Casamajót, Antoni Comín i Oliverest és Clara Ponsatí i Obiolsot kötelezi saját költségei, valamint az Európai Parlament részéről felmerült költségek viselésére, ideértve a T‑272/21. R. és a T‑272/21. R. II. sz. ügyekkel kapcsolatban felmerült költségeket is.

3)      A Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit, ideértve a T‑272/21. R. II. sz. üggyel kapcsolatban felmerült költségeket is.

Marcoulli Frimodt Nielsen Kanninen

Schwarcz       Norkus

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. július 5‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

*      Az eljárás nyelve: angol.