PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. március 29.(1)
C‑616/10. sz. ügy
Solvay SA
kontra
Honeywell Fluorine Products Europe BV,
Honeywell Belgium NV,
Honeywell Europe NV
(A Rechtbank ’s‑Gravenhage [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása – 44/2001/EK rendelet – Európai szabadalomra vonatkozó bitorlási kereset – Különös és kizárólagos joghatóságok – A 6. cikk 1. pontja – Több alperes – A 22. cikk 4. pontja – A szabadalom érvényességének vitatása – 31. cikk – Ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések”
1. A Rechtbank ’s‑Gravenhage (Hollandia) különböző tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokkal szemben indított, európai szabadalomra vonatkozó bitorlási keresetek, majd határokon átnyúló bitorlástól való eltiltásra vonatkozó, ideiglenes intézkedés iránti kérelem ügyében eljárva több, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tesz fel a Bíróságnak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletnek(2) a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos jogvitákra történő alkalmazására vonatkozóan.
2. A kérdést előterjesztő bíróság igen konkrét kérdései(3) e rendeletnek az európai szabadalmakra vonatkozó, határokon átnyúló jogvitákra irányuló alkalmazásával(4) kapcsolatban felmerülő legfontosabb problémák némelyikére(5) irányulnak, és ezáltal alkalmat adnak a Bíróságnak arra, hogy részletesen tisztázza a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjával,(6) 22. cikkének 4. pontjával(7) és 31. cikkével(8) kapcsolatban hozott legjelentősebb ítéleteket.
I – A jogi háttér
3. A 44/2001 rendelet 3. cikke alapján és az említett rendelet 2. cikkében megállapított elvtől eltérően valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt az ugyanezen rendelet 5–24. cikkében megállapított rendelkezések alapján perelhető.
4. A 44/2001 rendelet 6. cikke úgy rendelkezik, hogy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
„[…]
1. amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni;
[…]”
5. Az 44/2001 rendelet 22. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A lakóhelyre való tekintet nélkül a következő bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek:
[…]
4. olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy hasonló, letétbe helyezést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozása vagy érvényessége, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a letétbe helyezést vagy lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve közösségi jogi aktus vagy nemzetközi egyezmény alapján megtörténtnek tekintendő.
Az Európai Szabadalmi Hivatal 1973. október 5‑én Münchenben aláírt, az európai szabadalmak megadásáról szóló egyezménye [a továbbiakban: müncheni egyezmény] alapján fennálló joghatóságának sérelme nélkül, az egyes tagállamok bíróságai a lakóhelyre való tekintet nélkül kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az említett államnak megadott európai szabadalom lajstromozását vagy érvényességét érintő eljárásban;
[…]”.
6. Végül a 44/2001 rendelet 31. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Valamely tagállam bíróságainál a tagállam joga alapján rendelkezésre álló ideiglenes intézkedések, beleértve a biztosítási intézkedéseket is, még akkor is kérelmezhetőek, ha e rendelet alapján az ügy érdemére más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal.”
II – Az alapjogvita alapját képező tényállás
7. A Solvay SA belgiumi székhelyű társaság – az EP 0 858 440 számon több tagállamban(9) érvényben lévő európai szabadalom jogosultja – 2009. március 6‑án Hollandiában a Rechtbank ’s‑Gravenhage előtt bitorlási keresetet(10) indított az említett szabadalom nemzeti részeire vonatkozóan, többek között három, két különböző tagállamban honos társasággal szemben: a hollandiai székhelyű Honeywell Fluorine Products Europe BV‑vel és a belgiumi székhelyű Honeywell Europe NV‑vel és Honeywell Belgium NV‑vel(11) szemben amiatt, hogy ezek a társaságok a Honeywell International Inc által gyártott, és az említett szabadalommal védett termékkel azonos terméket (HFC‑245) forgalmaztak.
8. A Solvay SA ezen eljárás keretében 2009. december 9‑én arra irányuló közbenső kérelmet nyújtott be az alapeljárás alpereseivel szemben, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel tiltsa meg az alapeljárás teljes tartama alatt a határokon átnyúló szabadalombitorlást.(12)
9. Mivel az alapeljárás alperesei a közbenső eljárás keretében a szóban forgó szabadalom nemzeti részeinek semmisségére hivatkoztak, anélkül azonban hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak volna be, vagy egyáltalán jelezték volna erre irányuló szándékukat, és vitatták az alapkeresetre és közbenső eljárásra vonatkozóan eljáró holland bíróság joghatóságát, a Rechtbank ’s‑Gravenhage felfüggesztette az eljárást, és a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelmezése iránt előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tett fel, valamint több, a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontjára és 31. cikkére vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tett fel.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10. A Rechtbank ’s‑Gravenhage által feltett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a következőképpen szólnak:
„1) A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjával kapcsolatban:
Fennáll‑e [az említett] rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett „ellentmondó határozatok” különböző eljárásokban történő meghozatalának lehetősége olyan esetben, amikor különböző tagállamokban székhellyel rendelkező két vagy több társaság mindegyikének e tagállamok egyikének bírósága előtt külön‑külön azt róják fel, hogy ugyanarra a termékre vonatkozó jogosulatlan tevékenységeik folytatásával megsértették egy másik tagállamban érvényben lévő európai szabadalomnak ugyanazt a nemzeti részét?
2) A 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontjával kapcsolatban:
a) Alkalmazni kell‑e [ezen] rendelet 22. cikkének 4. pontját külföldi szabadalomra alapított ideiglenes intézkedés (például határokon átnyúló bitorlástól való »ideiglenes« eltiltás) elrendelésére irányuló eljárásban, ha a kérelmezett kifogásában az érvényesített külföldi szabadalom semmisségére hivatkozik, tekintettel arra, hogy ebben az esetben az eljáró bíróság nem dönt véglegesen az érvényesített szabadalom érvényességéről, hanem csak felméri, hogy [az említett] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság milyen döntést hozna, és ha az eljáró bíróság véleménye szerint fennáll az ésszerű, nem elhanyagolható lehetősége annak, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság az érvényesített szabadalmat semmisnek nyilvánítja, az ideiglenes intézkedés – bitorlástól való eltiltás formájában történő – elrendelése iránti kérelmet elutasítja?
b) Az előző kérdésben említett eljárásban támaszthatók‑e a [44/2001] rendelet 22. cikke 4. pontjának alkalmazhatóságára vonatkozóan a semmisségi kifogással szemben olyan alaki követelmények, amelyek értelmében ez a cikk csak akkor alkalmazható, ha [az e] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerinti joghatósággal rendelkező bíróság előtt már benyújtottak, vagy – a bíróság által meghatározott határidőn belül – benyújtanak megsemmisítés iránti keresetet, illetve ha legalább kibocsátottak vagy kibocsátanak erre vonatkozó idézést a szabadalom jogosultja részére, vagy elegendő csupán semmisségi kifogás előterjesztése, és amennyiben elegendő, támaszthatók‑e olyan követelmények az előterjesztett kifogás tartalmával szemben, hogy azt kellőképpen meg kell indokolni, és/vagy hogy e kifogás érvényesítését ne lehessen visszaélésszerűnek tekinteni?
c) Ha az első kérdésre igenlő válasz adandó: A semmisségi kifogásnak az első kérdésben említett eljárásban történő előterjesztése után azzal a következménnyel marad‑e fenn a bíróságnak a bitorlás megállapítása iránti kereset elbírálására vonatkozó joghatósága, hogy (amennyiben a felperes kívánja) a bitorlás megállapítása iránti eljárást a [44/2001] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróságnak a szabadalom érvényesített nemzeti része érvényességére vonatkozó döntéséig fel kell függeszteni, vagy a keresetet el kell utasítani, mert a bíróság nem határozhat a döntés szempontjából meghatározó jelentőségű kifogásról, vagy a semmisségi kifogásra előterjesztése után a bíróságnak a bitorlás megállapítása iránti keresetre vonatkozó joghatósága is megszűnik?
d) Ha az első kérdésre igenlő válasz adandó: Levezetheti‑e valamely nemzeti bíróság a 2001/44 rendelet 31. cikkéből olyan külföldi szabadalomra alapított ideiglenes intézkedés elrendelése (például határokon átnyúló bitorlástól való eltiltás) iránti kérelem elbírálására vonatkozó joghatóságát, amellyel szemben az érvényesített szabadalom semmisségére hivatkoznak, vagy (amennyiben megállapítható, hogy [az említett] rendelet 22. cikke 4. pontjának alkalmazhatósága a Rechtbanknak a bitorlás megállapítása iránti kereset elbírálására vonatkozó joghatóságát nem érinti) az érvényesített külföldi szabadalom semmisségének elbírálására vonatkozó joghatóságát?
e) Amennyiben a negyedik kérdésre igenlő válasz adandó: Milyen tényállás vagy körülmények szükségesek ahhoz, hogy a [fent hivatkozott] Van Uden ügyben hozott ítélet 40. pontjában szereplő, a kérelmezett intézkedések tárgya és az eljáró bíróság államának területi joghatósága közötti valós összekötő kapocs fennállása megállapítható legyen?”
11. Az alapeljárás felperese és alperesei, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztettek elő. A Solvay SA, a Honeywell Fluorine Products Europe BV képviselői és a Spanyol Királyság, valamint a Bizottság meghatalmazottai a 2001. november 30‑i tárgyaláson adták elő álláspontjukat.
IV – Elemzés
12. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy mivel a 44/2001 rendelet a tagállamok közötti kapcsolatokban(13) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményt(14) váltotta fel, a Bíróságnak ezen egyezményre vonatkozó értelmezése az említett rendeletre is vonatkozik, amennyiben ezen rendelet és a Brüsszeli Egyezmény rendelkezései egyenértékűnek minősíthetőek.(15) Ezenkívül a 44/2001 rendelet (19) preambulumbekezdéséből következik, hogy biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és az említett rendelet értelmezése közötti folytonosságot.
A – Az alapkeresetről és a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelmezéséről
13. A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján megállapíthatja‑e joghatósága fennállását. Konkrétan azt a kérdést szeretné tisztázni, hogy – tekintettel arra, hogy egy hollandiai és két belgiumi székhelyű társaságra irányuló keresetek ügyében jár el – fennáll‑e az „ellentmondó határozatok” meghozatalának veszélye, amely igazolná az e rendelkezésen alapuló joghatósága fennállását.
14. A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja ugyanis úgy rendelkezik, hogy több személy együttes perlése esetén bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt perelni lehet, feltéve hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni, és róluk együtt határozni.(16)
15. A kérelmek közötti összefüggés fennállására vonatkozó ezen követelményt a Bíróság már a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának értelmezése keretében,(17) a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjába foglalása előtt megállapította,(18) annak elkerülése érdekében, hogy az alperes lakóhelye szerinti állam bíróságainak joghatóságával kapcsolatos alapszabály alóli kivétel ne kérdőjelezze meg magának az alapelvnek a létezését.
16. A Bíróság azt is kifejtette, hogy ahhoz, hogy a határozatokat egymásnak ellentmondónak lehessen tekinteni, nem elegendő az, hogy eltérés van közöttük a jogvita megoldását illetően. Ezenfelül az is szükséges, hogy ez az eltérés ugyanazon ténybeli és jogi helyzetben álljon fenn.(19)
17. Másfelől a nemzeti bíróságnak kell az ügy irataiban szereplő valamennyi körülményre tekintettel az elé terjesztett különböző kérelmek közötti összefüggés fennállását, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélyét mérlegelni.(20)
18. A Bíróság a fent hivatkozott Roche Nederland és társai ügyben hozott ítéletben tisztázta, hogy a különböző tagállamokban egymással párhuzamosan indított bitorlási keresetek – amelyeket a Müncheni Egyezmény 64. cikkének (3) bekezdése alapján a hatályos nemzeti szabályozásokra tekintettel kell megvizsgálni(21) – nem ugyanabba a tényállásba illeszkednek,(22) és így az esetlegesen eltérő határozatok nem minősíthetők ellentmondóknak.(23)
19. Másképp fogalmazva úgy tűnik, hogy főszabály szerint a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának alkalmazási feltételei csak abban az esetben teljesülnek, ha a bitorlási keresetek egy európai szabadalmon alapulnak.
20. A Bíróság Roche Nederland és társai ügyben hozott ítéletét e tekintetben számos bírálat érte(24) amiatt, hogy jelentősen leszűkítette a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának hatályát(25) a szellemi tulajdon területén.(26) Igen széles körben úgy vélik,(27) hogy gyengíti az európai szabadalmak jogosultjainak védelmét,(28) miközben összeegyeztethetetlen a Müncheni Egyezmény 69. pontjával.(29)
21. Azt kell‑e ezért megállapítani, hogy a jelen ügy által felvetett probléma végső soron annak eldöntését hordozza magával, hogy a Roche Nederland és társai üggyel kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatot vagy fenn kell tartani, vagy meg kell dönteni?
22. Álláspontom szerint nem. Úgy vélem, hogy – amint erre a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság és a Bizottság is hivatkozik – lehetséges olyan árnyaltabb megközelítés, amely gondosan körülhatárolja a Roche Nederland és társai üggyel kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlat alkalmazási körét.
23. Az alapeljárásban szereplő jogi helyzet ugyanis különbözik a fent hivatkozott Roche Nederland és társai ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozó jogi helyzettől, mivel az alapeljárás hollandiai és belgiumi székhelyű alpereseit külön‑külön azzal vádolják, hogy ugyanazokat a hamisított termékeket, ugyanazokban a tagállamokban forgalmazták, és ezért megsértették „az európai szabadalom” ez utóbbi tagállamokban érvényben lévő, ugyanazon „nemzeti részeit”.
24. Ezen érvek relevanciájának megítélése érdekében célszerű lehet azt a helyzetet értékelni, amely akkor állna fenn, ha a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját alkalmazhatatlannak kellene nyilvánítani. A kérdést előterjesztő holland bíróság joghatósággal rendelkezne az alapeljárás hollandiai székhelyű alperese ellen irányuló kereset vonatkozásában, és az alapeljárás felperesének egy belga bíróság előtt kellene szabadalombitorlási keresetet indítania az alapeljárás belgiumi székhelyű két alperesével szemben az említett rendelet 2. cikke alapján.(30)
25. A lex loci protectionis elve alapján mindkét bíróságnak az „európai szabadalom” különböző, állítólag megsértett „nemzeti részeire” vonatkozó különböző nemzeti jogokra tekintettel kellene a maga részéről megvizsgálnia a sérelmezett bitorlásokat.(31) Így például a finn jog szerint kellene megítélniük az európai szabadalom finn részének azáltal történő megsértését, hogy az alapeljárás három alperese Finnország területén ugyanolyan hamisított terméket forgalmaz.
26. Megállapítható, hogy a bíróságoknak e feltételek mellett olyan határozatokat kellene meghozniuk, amelyek azonos – egy szabadalom ugyanazon, a szabadalom oltalmának kiterjedését meghatározó nemzeti részének megsértésére(32) vonatkozó – jogi helyzetbe illeszkednek, de egymással teljesen ellentétes határozatokat is hozhatnak.
27. Másképpen szólva a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja nem lenne alkalmazandó az olyan bitorlási keresetek csoportjára, amelyek különböző tagállamokban székhellyel rendelkező, különböző társaságokra irányulnak, mivel az ilyen keresetek különböző tagállamokban megvalósult, és egy európai szabadalom különböző jogok által szabályozott, különböző nemzeti részeit sértő cselekményekre irányulnak.(33) Ezzel szemben – amennyiben a tényállás azonosságára vonatkozó feltétel teljesül – alkalmazandó lenne ez a rendelkezés a különböző tagállamokban székhellyel rendelkező, különböző társaságokra irányuló bitorlási keresetek csoportjára, amennyiben ezek a keresetek külön‑külön olyan cselekményekre irányulnak, amelyek ugyanabban a tagállamban valósultak meg, és valamely európai szabadalomnak ugyanazon jog által szabályozott, ugyanazon nemzeti részét sértik.(34)
28. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a nemzeti bíróságnak a 44/2001 rendelet különös joghatósági szabályait(35) a jogbiztonság elvének tiszteletben tartásával kell értelmeznie, amely az említett rendelet egyik céljának minősül, és magában foglalja a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának akként történő értelmezését, hogy „a kellően tájékozott alperes számára lehetővé tegyék annak ésszerű előrelátását, mely – lakóhelyétől különböző – állam bírósága előtt indítható ellene kereset”.(36)
29. Ilyen körülmények között azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésére adandó válaszában mondja ki azt, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a több, különböző tagállamban székhellyel rendelkező társaságot érintő, európai szabadalom bitorlására vonatkozó jogvitában akkor alkalmazandó, ha a keresetek külön‑külön olyan cselekményekre irányulnak, amelyek ugyanabban a tagállamban valósultak meg, és valamely európai szabadalomnak ugyanazon jog által szabályozott, ugyanazon nemzeti részét sértik.
B – A közbenső eljárásról
30. A kérdést előterjesztő bíróság 2. pont alá tartozó kérdései lényegében arra irányulnak, hogy az a körülmény, hogy egy szabadalom érvényességét egy határokon átnyúló bitorlástól való eltiltásra irányuló, bitorlás megállapítására irányuló alapkeresettel párhuzamos közbenső eljárás keretében vitatták, elegendő‑e – és ha igen, milyen alaki vagy eljárási feltételek mellett – a 44/2001 rendelet 22. cikke 4. pontja alkalmazásának kiváltására, és így egyrészt az eljáró bíróságnak a 44/2001 rendelet 25. cikke alapján az alapkereset vonatkozásában meg kell‑e állapítania joghatósága hiányát, másrészt és következésképpen pedig meg kell‑e vizsgálnia a 44/2001 rendelet 31. cikke alapján a közbenső eljárásra vonatkozó joghatóságát.
1. A 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja
31. A GAT‑ügyben hozott ítélet(37) indokolására és rendelkező részére tekintettel kell megvizsgálni a kérdések első csoportját, amelyek a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontjában foglalt rendelkezések alkalmazási körére vonatkoznak.
32. A Bíróság ebben az ítéletben azt mondta ki, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontját a céljára és az egyezmény rendszerében elfoglalt helyére tekintettel(38) úgy kell értelmezni, hogy az általa kimondott kizárólagos joghatósági szabály minden olyan peres eljárásra vonatkozik, amely valamely szabadalom megadásával vagy érvényességével kapcsolatos, akár a keresetlevélben, akár kifogás útján merül fel a kérdés, függetlenül attól, hogy a folyamatban lévő eljárás mely szakaszában terjesztik elő.
33. Anélkül, hogy visszatérnék arra, hogy mi volt e rendelkezések megalkotásának oka, a Brüsszeli Egyezmény által létrehozott rendszer alapjával és céljával összefüggésben három olyan szempontcsoportot emelnék ki, amely igazolja ezt a megoldást(39): először is a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjában foglalt joghatósági szabály kötelező jellege,(40) aztán annak szükségessége, hogy biztosítva legyen a joghatósági szabályok előreláthatósága és ezáltal a joghatósági okok megtöbbszöröződésének elkerülése révén a jogbiztonság,(41) és végül annak szükségessége, hogy elkerülhetővé váljon a határozatok közötti ellentmondásosság kockázatának megtöbbszöröződése, amelyet a Brüsszeli Egyezmény éppen elkerülni igyekszik.(42)
34. A Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, valamint a Bizottság – e tekintetben megismételve a kérdést előterjesztő bíróság által előadott bizonyos szempontokat – lényegében egymással egyetértve úgy vélik, hogy a jelen ügyhöz hasonlóan közbenső kérelem ügyében eljáró bíróságok nem határoznak érdemben sem a bitorlás fennállásáról (az alapkereset tárgya), sem a szabadalom érvényességéről (a közbenső eljárásban előterjesztett védekezési jogalap), éppen ellenkezőleg, rendszerint csak azt vizsgálják, hogy fennállnak‑e a kérelmezett ideiglenes intézkedés feltételei. Mivel a szabadalom érvényességének esetleges vizsgálata prima facie történik, és nem eredményez végleges határozatot, nem áll fenn a határozatok közötti ellentmondásosság veszélye.
35. Ezt az álláspontot azonban vitatni kell, különösen a fent hivatkozott GAT‑ügyben hozott ítélet 30. pontjára tekintettel, amelyben a Bíróság igen pontosan állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással bírnak a határozatok joghatásai a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke 4. pontjának alkalmazhatóságára. Az ügyben azzal érveltek, hogy mivel a német jog szerint az olyan határozatok joghatásai, amelyek járulékos jelleggel döntenek valamely szabadalom érvényességéről, a perben részt vevő felekre korlátozódnak (inter partes hatály), nem állhat fenn ellentmondásosság a határozatok között. A Bíróság ezt az érvet igen általánosan, ugyanakkor igen radikálisan elutasította.
36. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az ilyen határozatokhoz fűződő joghatásokat a nemzeti jog határozza meg, és hogy számos szerződő államban a valamely szabadalom semmisségét kimondó határozatok erga omnes hatályúak, majd azt állapította meg, hogy „az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében a szabadalom megadásának államától eltérő állam bíróságainak arra vonatkozó joghatóságát, hogy járulékos jelleggel dönthet valamely külföldi szabadalom érvényességéről, arra az egyedüli esetre kellene korlátozni, amikor az alkalmazandó nemzeti jog csupán a perben részt vevő felekre korlátozott joghatásokat fűz a meghozandó határozathoz”. Úgy ítélte meg, hogy ez nem lehetséges, mivel „az efféle korlátozás […] torzulásokhoz vezethet, felvetve a szerződő államok és az érdekelt személyek egyezményből származó jogai és kötelezettségei egyenlőségének és egységességének kérdését.(43)
37. Azt kell‑e ezért megállapítani, hogy a fent hivatkozott GAT‑ügyben hozott ítélet arra kötelezi a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy az alapeljárás körülményei között hárítsa el a joghatóságot? Véleményem szerint ennél árnyaltabb válaszra van szükség, amely figyelembe veszi a valós eljárási helyzetet.
38. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy csak három eset merülhet fel: a szabadalom érvényességét az alapkeresetben és a közbenső eljárásban is vitatják (a) eset), vagy csak az alapkeresetben (b) eset), vagy csak a közbenső eljárásban (c) eset) vitatják.
39. Az a) és a b) esetben a GAT‑üggyel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat alkalmazandó; az eljáró bíróságnak ezért a 44/2001 rendelet 25. cikkének megfelelően az alapkeresetre és a 44/2001 rendelet 31. cikke alapján kérelmezett ideiglenes intézkedés esetleges nyújtásának megvizsgálására vonatkozóan meg kell állapítania joghatóságának hiányát.
40. A c) esetben két lehetséges helyzet állhat elő. Lehet, hogy az alperesnek nem volt lehetősége a szabadalom érvényességének kérdését az alapkereset keretében előterjeszteni, például mert az ideiglenes intézkedést már az alapkereset megindítása előtt meghozták(44) (c1) helyzet). Az is lehet, hogy az alperesnek lett volna erre lehetősége, de nem tartotta célszerűnek, hogy éljen vele (c2) helyzet, amely úgy tűnik, hogy az alapügyben szereplő helyzetnek felel meg, amit a kérdést előterjesztő bíróság feladata eldönteni).
41. A c1) helyzetben az eljáró bíróság meg kell, hogy vizsgálhassa az ideiglenes, illetve biztosítási intézkedésre irányuló kérelmet, és adott esetben helyt kell, hogy adhasson neki, de a GAT‑üggyel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat szigorú betartása mellett. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen ideiglenes intézkedés csak azzal a feltétellel fogadható el, hogy az eljáró bíróság ésszerű határidőn belül a kérelmezett intézkedéssel összefüggő alapkeresettel kapcsolatban is eljár – amely alapkereset bitorlástól való eltiltás iránti kérelem keretében indított, bitorlás megállapítása iránti kereset, amelynek keretében biztosítható a GAT‑üggyel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat –, és ezért azzal a szigorú feltétellel, hogy nem vált ki semmilyen végleges joghatást.
42. A c2) helyzetben a közbenső eljárás keretében a szóban forgó szabadalom érvénytelenségére alapított érv azonban főszabály szerint nem eredményezheti azt, hogy az eljáró bíróság a 44/2001 rendelet 25. cikke alapján az alapkeresetre vonatkozóan megállapítja joghatóságának hiányát. Ebben az esetben ugyanis vélelmezhető, hogy a szóban forgó szabadalom érvénytelenségére vonatkozó érv perelhúzó taktika; az alperest terheli annak bizonyításának terhe, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság előtt keresetet indított az említett szabadalom megsemmisítése iránt. Az eljáró bíróság tehát – amennyiben az ügy érdemére vonatkozóan joghatósággal rendelkezik – nemzeti jogával összhangban meghozhatja a kérelmezett ideiglenes intézkedést.
43. Következésképpen azt indítványozom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg azt, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az abban foglalt kizárólagos joghatósági szabály nem alkalmazható abban az esetben, amikor a szabadalom érvényességének kérdését csak egy közbenső eljárás keretében vetik fel, amennyiben az ezen eljárás végén elfogadható határozat nem vált ki semmilyen végleges joghatást.
2. A 44/2001 rendelet 31. cikkének értelmezéséről
44. Az indítványt e tekintetben csak másodlagosan adom elő, arra az esetre, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság vagy nem rendelkezik joghatósággal a jogvita érdemi elbírálására a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja alapján, vagy nem rendelkezik joghatósággal a jogvita egészének érdemi elbírálására az említett rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján.
45. Ugyanis – amint az állandó ítélkezési gyakorlatból is következik(45) – a Brüsszeli Egyezményben meghatározott joghatósági okok egyike szerinti ügy érdemi részében joghatósággal rendelkező bíróság arra is joghatósággal rendelkezik, hogy átmeneti vagy biztonsági intézkedéseket rendeljen el anélkül, hogy az említett joghatóság további feltételeknek legyen alávetve.(46)
46. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a 44/2001 rendelet 31. cikke – csakúgy, mint előtte a Brüsszeli Egyezmény 24. cikke – önálló joghatósági oknak minősül,(47) amely kiegészíti a 44/2001 rendelet 2–24. cikkében megállapított joghatósági okokat.(48) Mindamellett ezt a rendelkezést, mivel kivételt állapít meg a 44/2001 rendelettel meghatározott joghatósági rendszer alól, megszorítóan kell értelmezni,(49) hiszen az „ideiglenes joghatóság” gyakorlására a Bíróság ítélkezési gyakorlata által felállított, a védendő jogok jellegére, valamint a kérelmezett intézkedések céljára és tárgyára vonatkozó egyes feltételek vonatkoznak.(50)
47. Az ideiglenes intézkedéseknek először is a 44/2001 rendelet hatálya alá kell tartozniuk, amely polgári és kereskedelmi ügyekre korlátozódik, és az e rendelet hatálya alá tartozásuk – tekintettel arra, hogy a különböző tagállamokban sokféle ideiglenes intézkedés van – nem saját jellegüktől, hanem az általuk biztosított jogok jellegétől függ.(51) Minden kétséget kizáróan ez a helyzet a bitorlási keresetek esetében, amelyekre a 44/2001 rendelet általános szabályai alkalmazandóak,(52) valamint – mint a jelen alapeljárásban – a határokon átnyúló bitorlástól való eltiltásra vonatkozó ideiglenes kérelmek esetében.(53)
48. A 44/2001 rendelet 31. cikke alapján elfogadható intézkedéseknek másfelől ideiglenes jellegűnek kell lenniük, azaz egy ténybeli vagy jogi helyzet fenntartását kell szolgálniuk annak a jognak a megvédése érdekében, amelynek elismerését az ügy érdemében eljáró bíróságtól kérték.(54) Ez a feltétel főképp azt foglalja magában, hogy a 44/2001 rendelet 31. cikke alapján meghozott ideiglenes intézkedések időben behatároltak.
49. A Bíróság igen általánosan fogalmazva hangsúlyozta, hogy az ilyen intézkedés iránti kérelem engedélyezése az eljáró bíróság részéről „rendkívüli körültekintést kíván, valamint azon tényleges körülmények alapos megismerését, amelyek között ezen intézkedések hatásukat kifejtik”, ami azt jelenti, hogy a bíróságnak „időben korlátoznia [kell] az engedélyt”, és általánosabban, „annak megadását minden olyan feltételnek alá [kell] vetni[e], amely az elrendelt intézkedés ideiglenes vagy biztosítási jellegét szavatolja”(55), rendszerint az érdemi határozat meghozataláig.
50. Másfelől, és éppen a 44/2001 rendelet 31. cikke alapján meghozott intézkedések ideiglenes, illetve biztosítási jellegének biztosítása céljából a Bíróság a fent hivatkozott Van Uden ügyben hozott ítéletben(56) egy további feltételt állapított meg a kérelmezett intézkedések tárgya és az eljáró bíróság tagállamának területi joghatósága közötti valós összekötő kapocs meglétére vonatkozóan,(57) amely feltétel a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott utolsó kérdésben konkrétan szerepel.
51. A Bíróságnak mindezidáig nem nyílt közvetlenül alkalma tisztázni, hogy mit jelent ez a két feltétel a szellemi tulajdonjogok vonatkozásában.
52. Minthogy az alapügyben szereplő közbenső kérelmet az alapkereset megindítása után kezdeményezték, és így a meghozott intézkedés korlátozott időbeli hatályára vonatkozó feltétel potenciálisan teljesültnek tekinthető, elsősorban a valós összekötő kapocs fennállására vonatkozó feltétel vizsgálatára fogok összpontosítani.
53. Ezt a feltételt, amelyet több bírálat is ért,(58) különféleképpen értelmezik.(59) Egyesek szerint ez a követelmény a meghozott ideiglenes intézkedés területen kívüli hatályának korlátozását jelenti. Mások szerint ez a feltétel azt foglalja magában, hogy a meghozott intézkedés – legalábbis részben – az eljáró bíróság tagállamában fejtse ki hatásait. A feltétel ezért semmi esetre sem jelenti a meghozott intézkedés területi hatályának korlátozását, éppen ellenkezőleg, az intézkedés kifejtheti hatásait az eljáró bíróság tagállamán kívüli másik tagállamban, tehát területen kívüli hatállyal bír.(60) Inkább arról a feltételről van szó, hogy a kérelmezett ideiglenes intézkedés a lehető legkisebb területhez kötődjön. A valós összekötő kapocs meglétét ezért elsődlegesen az eljáró bíróság tagállamának végrehajtási eljárásaira tekintettel kell megvizsgálni.(61)
54. Számomra ugyanis elfogadhatónak tűnik, hogy valamely tagállamnak a jogvita érdemi elbírálására vonatkozóan joghatósággal nem rendelkező bírósága csak akkor állapíthassa meg a 44/2001 rendelet alapján meghozandó ideiglenes intézkedés elfogadására vonatkozóan a joghatóságát, ha az intézkedés hatálya az említett tagállam területén érvényesül, és ott végrehajtható. Ugyanennek a – helyénél fogva erre alkalmasabb – bíróságnak kell a valós összekötő kapocs meglétét megállapítani.
55. Következésképpen azt indítványozom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 44/2001 rendelet 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely nemzeti bíróság nem hozhat meg olyan ideiglenes intézkedést, amely nem vált ki joghatást a területén, amit az adott bíróságnak kell megállapítania.
V – Végkövetkeztetések
56. Következésképpen azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a Rechtbank ’s‑Gravenhage által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válaszában a következőket állapítsa meg:
„1) Elsődlegesen:
a) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a több, különböző tagállamban székhellyel rendelkező társaságot érintő, európai szabadalom bitorlására vonatkozó jogvitában akkor alkalmazandó, ha a keresetek külön‑külön olyan cselekményekre irányulnak, amelyek ugyanabban a tagállamban valósultak meg, és valamely európai szabadalomnak ugyanazon jog által szabályozott, ugyanazon nemzeti részét sértik.
b) A 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az abban foglalt kizárólagos joghatósági szabály nem alkalmazható abban az esetben, amikor a szabadalom érvényességének kérdését csak egy közbenső eljárás keretében vetik fel, amennyiben az ezen eljárás végén elfogadható határozat nem vált ki semmilyen végleges joghatást.
2) Másodlagosan:
A 44/2001 rendelet 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely nemzeti bíróság nem hozhat meg olyan ideiglenes intézkedést, amely nem vált ki joghatást a területén, amit az adott bíróságnak kell megállapítania.”