A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített első tanács)

2023. december 20.(*)

„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Azon személyek, szervezetek és szervek jegyzéke, akikre, illetve amelyekre a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztása alkalmazandó – A tagállamok területére való belépésre vonatkozó korlátozások – A tagállamok területére történő belépésre vonatkozó korlátozások hatálya alá tartozó személyek, szervezetek és szervek jegyzéke – A felperes nevének a jegyzékekbe történő felvétele és a jegyzékeken való további szerepeltetése – A »vezető üzletember« fogalma – A 2014/145/KKBP határozat 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja – Indokolási kötelezettség – Védelemhez való jog – Értékelési hiba – Arányosság – Egyenlő bánásmód – A tulajdonhoz való jog – A vállalkozás szabadsága – A magánélethez való jog – Valamely tagállami állampolgár tekintetében belépési korlátozások alkalmazása – Az uniós polgárok szabad mozgása”

A T‑313/22. sz. ügyben,

Roman Arkadyevich Abramovich (lakóhelye: Nemchinovo [Oroszország], képviselik: T. Bontinck, A. Guillerme, S. Bonifassi, M. Brésart, L. Burguin, J. Goffin, J. Bastien, R. Lööf ügyvédek, és C. Zatschler SC)

felperes

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop és M.‑C. Cadilhac, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: J.‑F. Brakeland, C. Giolito, L. Puccio és M. Carpus Carcea, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács),

tagjai: D. Spielmann elnök, V. Valančius, R. Mastroianni (előadó), M. Brkan és I. Gâlea bírák,

hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára, különösen:

–        a Törvényszék Hivatalához 2022. május 25‑én benyújtott keresetlevélre,

–        a 2022. augusztus 16‑i határozatra, amely megengedte a Bizottságnak, hogy a Tanács támogatása végett beavatkozzon,

–        a Törvényszék Hivatalához 2022. november 24‑én, 2023. március 23‑án és 2023. május 17‑én benyújtott kiigazítási beadványra,

tekintettel a 2023. július 12‑i tárgyalásra,

tekintettel V. Valančius bíró megbízatásának 2023. szeptember 26‑án történő megszűnésére, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 22. cikkére és 24. cikkének (1) bekezdésére,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Keresetével a felperes, Roman Arkadyevich Abramovich kéri egyrészt az EUMSZ 263. cikk alapján először, az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. március 15‑i (KKBP) 2022/429 tanácsi határozat (HL 2022. L 87. I, 44. o.; helyesbítés: HL 2022. L 105., 67. o.) és az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2022. március 15‑i (EU) 2022/427 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2022. 87. I, 1. o.; helyesbítés: HL 2022. L 105., 66. o.) (a továbbiakban együttesen: eredeti jogi aktusok), másodszor az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. szeptember 14‑i (KKBP) 2022/1530 tanácsi határozat (HL 2022. L 239., 149. o.) és az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2022. szeptember 14‑i (EU) 2022/1529 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2022. L 239., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusok), harmadszor az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2023. március 13‑i (KKBP) 2023/572 tanácsi határozat (HL 2023. L 75. I, 134. o.) és az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2023. március 13‑i (EU) 2023/571 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2023. 75. I, 1. o.) (a továbbiakban együttesen: fenntartásról szóló 2023. márciusi jogi aktusok), valamint negyedszer az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2023. április 13‑i (KKBP) 2023/811 tanácsi határozat (HL 2023. L 101. I, 67. o.) és az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2023. április 13‑i (EU) 2023/806 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2023. L 101., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: fenntartásról szóló 2023. áprilisi jogi aktusok; a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusokkal és a fenntartásról szóló 2023. márciusi jogi aktusokkal együttesen: fenntartásról szóló jogi aktusok) rá vonatkozó részükben történő megsemmisítését (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok), másrészt az EUMSZ 268. cikk alapján kéri az eredeti jogi aktusok elfogadása következtében őt állítólagosan ért kár megtérítését.

 A jogvita előzményei

2        A felperes orosz, izraeli és portugál állampolgárságú üzletember.

3        2014. március 17‑én az Európai Unió Tanácsa az EUSZ 29. cikk alapján elfogadta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2014/145/KKBP határozatot (HL 2014. L 78., 16. o.; helyesbítés: HL 2014. L 263., 35. o.). Ugyanezen a napon az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése alapján elfogadta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 78., 6. o.; helyesbítések: HL 2014. L 121., 60. o.; HL 2014. L 294., 50. o.).

4        Az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 21‑én rendeletet írt alá, amelyben elismerte az önmagát kikiáltó „Donyecki Népköztársaság” és „Luhanszki Népköztársaság” függetlenségét és szuverenitását, és elrendelte az orosz fegyveres erők behatolását e területekre.

5        Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2022. február 22‑én nyilatkozatot adott ki az Európai Unió nevében, amelyben elítélte e cselekményeket, mivel azok súlyosan sértik a nemzetközi jogot. Bejelentette, hogy az Unió az Oroszországi Föderáció által elkövetett ezen utóbbi jogsértésekre további korlátozó intézkedések azonnali elfogadásával fog reagálni.

6        2022. február 23‑án a Tanács elfogadta a korlátozó intézkedések első sorozatát. Ezek először is a donyecki és a luhanszki kormány által nem ellenőrzött régiókkal fennálló gazdasági kapcsolatokra alkalmazandó korlátozásokra vonatkoztak, másodszor a tőkepiachoz való hozzáférésnek a többek között az Oroszországi Föderációnak, annak kormányának és a központi bankjának a finanszírozását érintő tilalom útján való korlátozására, és harmadszor a kormány tagjainak, bankoknak, üzletembereknek, tábornokoknak, valamint a Gosudarstvennaya Duma Federal’nogo Sobrania Rossiskoï Federatsii (az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlésének Állami Dumája) 336 tagjának a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek, szervezetek és szervek jegyzékébe való felvételére.

7        Az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 24‑én Ukrajnában folytatandó katonai műveletet jelentett be, és az orosz fegyveres erők ugyanezen a napon az ország több pontján támadást indítottak Ukrajna ellen.

8        2022. február 25‑én a Tanács elfogadta a korlátozó intézkedések második sorozatát. Először is az Ukrajna területi integritásának megsértésében érintett politikusokra és üzletemberekre vonatkozó egyedi intézkedéseket hozott meg. Másodszor a pénzügyi, védelmi és energetikai területre, valamint a légi közlekedési ágazatra és az űriparra vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadására került sor. Harmadszor olyan intézkedésekről volt szó, amelyekkel felfüggesztették az Oroszországi Föderáció rövid távú tartózkodásra jogosító vízumot kérelmező állampolgárainak egyes kategóriái számára könnyítéseket előíró megállapodás egyes rendelkezéseinek alkalmazását.

9        Ugyanezen a napon az ukrajnai helyzet súlyosságára tekintettel a Tanács elfogadta egyrészt a 2014/145 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2022/329 határozatot (HL 2022. L 50., 1. o.), másrészt pedig a 269/2014 rendelet módosításáról szóló (EU) 2022/330 rendeletet (HL 2022. L 51., 1. o.) többek között azon kritériumok módosítása érdekében, amelyek alapján természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek a szóban forgó korlátozó intézkedések hatálya alá vonhatók. A 2022/329 határozat (11) preambulumbekezdése szerint a Tanács úgy ítélte meg, hogy a jegyzékbevételi kritériumokat módosítani kell, hogy a jegyzék magában foglaljon az orosz kormányt támogató vagy általa előnyökhöz jutó személyeket és szervezeteket, valamint olyan személyeket és szervezeteket, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak a számára, továbbá a jegyzékbe vett személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyeket.

10      A 2014/145 határozat 2. cikke (1) és (2) bekezdésének a 2022/329 határozattal módosított változata a következőket írja elő:

„(1)      Be kell fagyasztani az alábbiakhoz tartozó vagy a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást:

[…]

d)      a Krím annektálásáért vagy Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozóknak anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújtó, illetve általuk előnyökhöz jutó természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek;

[…]

g)      a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletemberek, illetve jogi személyek, szervezetek vagy szervek,

[…]

(2)      A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.”

11      A pénzeszközök e befagyasztásának részletes szabályait a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (3)–(6) bekezdése határozza meg.

12      A módosított 2014/145 határozat 1. cikke (1) bekezdésének b) és e) pontja tiltja az olyan természetes személyek tagállamok területére történő beutazását vagy azon való átutazását, akik teljesítik azokat a kritériumokat, amelyek az e határozat 2. cikke (1) bekezdésének d) és g) pontjában kifejtettekkel lényegében azonosak.

13      A 269/2014 rendeletnek a 2022/330 rendelettel módosított változata előírja a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések elfogadását, és e befagyasztás részletes szabályait a módosított 2014/145 határozattal lényegében azonos feltételekkel határozza meg. E módosított rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a)–g) pontja ugyanis lényegében átveszi az említett határozat 2. cikke (1) bekezdésének a)–g) pontját.

14      A Tanács e kontextusban a felperes nevét az eredeti jogi aktusokkal felvette a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyeknek, szervezeteknek és szerveknek a módosított 2014/145 határozat mellékletében és a módosított 269/2014 rendelet I. mellékletében szereplő jegyzékeibe (a továbbiakban: szóban forgó jegyzékek).

15      A felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételére vonatkozó indokok a következők:

„[A felperes] orosz oligarcha, aki régóta szoros kapcsolatban áll Vladimir Putinnal. Kiváltságos viszonyban áll az elnökkel, és rendkívül jó kapcsolatot tart fenn vele. Az orosz vezetővel ápolt kapcsolata segítette jelentős mértékű vagyonának fenntartásában. [A felperes] az egyik fő részvényese az Evraz acélipari csoportnak, amely Oroszország egyik legnagyobb adófizetője.

Mindezek alapján megállapítható, hogy előnyökhöz jut[ott] a Krím annektálásáért, illetve Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozókon keresztül. Emellett egyike a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Orosz Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető orosz üzletembereknek.”

16      A Tanács 2022. március 16‑án közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában a módosított 2014/145 határozatban és a 2022/427 végrehajtási rendelettel végrehajtott 269/2014 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek, szervezetek és szervek részére szóló értesítést (HL 2022. C 121. I, 1. o.). Ez az értesítés többek között jelezte, hogy az érintett személyek kérvényezhetik a Tanácsnál annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel a nevüket felvették a szóban forgó jegyzékekbe, és a kérvényhez csatolniuk kell az igazoló dokumentumokat.

17      2022. április 13‑i levelével a Tanács megküldte a felperesnek a 2022. március 12‑i WK 3624/2022. sz., bizonyítékokat tartalmazó iratanyagban (a továbbiakban: első WK iratanyag) szereplő információkat, amely iratanyagra a határozatát alapította.

18      2022. május 25‑én a felperes az eredeti jogi aktusok felülvizsgálata iránti kérelmet terjesztett elő.

 A jelen kereset előterjesztését követően bekövetkezett tények

19      A Tanács 2022. szeptember 14‑én elfogadta a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusokat, amelyekkel a felperessel szemben hozott korlátozó intézkedéseket 2023. március 15‑ig meghosszabbította. E jogi aktusokban a Tanács az említett intézkedések meghosszabbítását az eredeti jogi aktusokban szereplő indokok összességének átvételével igazolta.

20      2022. december 22‑i levelében, amelyhez mellékelte a 2022. december 15‑i WK 17693/2022. sz., bizonyítékokat tartalmazó iratanyagot (a továbbiakban: második WK iratanyag), a Tanács jelezte a felperesnek, hogy a vele szemben hozott korlátozó intézkedések meghosszabbítását tervezi, és felhívta észrevételei megtételére.

21      2023. január 19‑i levelében a felperes előterjesztette az új bizonyítékokra vonatkozó észrevételeit.

22      A fenntartásról szóló 2023. márciusi jogi aktusokkal 2023. szeptember 15‑ig meghosszabbították a felperessel szemben hozott korlátozó intézkedéseket. A Tanács 2023. március 14‑i levelében tájékoztatta a felperest a döntéséről.

23      A fenntartásról szóló 2023. áprilisi jogi aktusokkal módosították a felperesre vonatkozó indokok bizonyos nyelvi változatait, valamint a felperesre vonatkozó „azonosító adatok” megjelölésű rovatot.

24      A felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételére vonatkozó indokokat a fenntartásról szóló 2023. áprilisi jogi aktusok a következőképpen módosították:

„[A felperes] orosz oligarcha, aki régóta szoros kapcsolatban áll Vladimir Putinnal. Kiváltságos viszonyban áll az elnökkel, és rendkívül jó kapcsolatot tart fenn vele. Az orosz vezetővel ápolt kapcsolata segítette jelentős mértékű vagyonának fenntartásában. [A felperes] az egyik fő részvényese az Evraz acélipari csoportnak, amely Oroszország egyik legnagyobb adófizetője.

Ennélfogva előnyökhöz jut a Krím annektálásáért, illetve Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozókon keresztül. Egyike továbbá a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős Oroszországi Föderáció kormánya számára jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágaztokban tevékenykedő vezető orosz üzletembereknek is.”

25      2023. május 11‑i levelében a Tanács a felperes 2023. május 4‑i levelére válaszul közölte a felperessel az említett módosítás indokait.

 A felek kérelmei

26      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott jogi aktusokat az őt érintő részükben;

–        kötelezze a Tanácsot arra, hogy a Chelsea FC eladásának keretében a konfliktusok áldozatainak javára jelenleg létrehozás alatt álló jótékonysági alapítványnak az elszenvedett nem vagyoni kár címén ideiglenesen 1 millió euró összeget fizessen meg;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

27      Az Európai Bizottság által támogatott Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

28      Keresetének alátámasztásaként a felperes a megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztása érdekében négy jogalapra hivatkozik, amelyeket pontosan az alábbiakra alapít: az elsőt „a hatékony bírói jogvédelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésére”, a másodikat „nyilvánvaló értékelési hibára”, a harmadikat az „egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésére”, a negyediket pedig az „alapvető jogok megsértésére”. Egyebekben arra hivatkozik, hogy a Tanács magatartásának jogellenessége kárt okozott neki, amelyet meg kell téríteni. Az első két kiigazítási beadványában a felperes a „védelemhez való jog megsértésére” és a „fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok elfogadása keretében a Tanácsot terhelő felülvizsgálati kötelezettség Tanács általi megsértésére” alapított érvekre is hivatkozik, amelyek lényegében az első jogalaphoz kapcsolódnak, így a Törvényszék azokat annak részeként fogja elemezni.

 A megsemmisítés iránti kérelemről

 Az első jogalapról

29      Az első jogalap lényegében két részre osztható, amelyek közül az első a „hatékony bírói jogvédelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésére” vonatkozik, a második pedig a felperes által az első két kiigazítási beadvány keretében felhozott érvekből áll, amelyek kifejezetten a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok ellen irányulnak.

–       A „hatékony bírói jogvédelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésére” vonatkozó első részről

30      A felperes azt állítja, hogy a Tanács által szolgáltatott információk nem teszik lehetővé számára a megfelelő védekezést. Különösen azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem pontosította a Putyin elnökkel fenntartott „kapcsolat” vagy „kapcsolatok” jellegét és terjedelmét.

31      A felperes szerint a Tanács nem közölt vele olyan megbízható és hiteles információkat, amelyek lehetővé tennék számára nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételének és az azokon való fenntartásának indokait, valamint nem közölte vele azon egyedi, különös és konkrét okokat, amelyek miatt a Tanács úgy ítélte meg, hogy a megtámadott jogi aktusok indokoltak.

32      E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy az iratanyagban szereplő bizonyítékok, amelyek kizárólag újságcikkekből vagy internetes oldalakról származó kivonatokból és azokról készült képernyőképekből állnak, nem teszik lehetővé Putyin elnök részéről a támogatásra irányuló bármely cselekmény vagy a tőle kapott bármely előny azonosítását.

33      Ezenkívül a felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem azonosította azokat az orosz döntéshozókat, akiken keresztül előnyökhöz jutott.

34      Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy a Tanács állításai arra kötelezik őt, hogy nemleges bizonyítékokat szolgáltasson, megfordítva ezzel a bizonyítási terhet.

35      Válaszában a felperes a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli alap hiányára hivatkozik. Ezenkívül azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem vette figyelembe a jelen ügy összefüggéseit és körülményeit, mivel nem hivatkozott kellően konkrét, pontosan meghatározott és egybevágó valószínűsítő körülmények olyan együttesére, amely lehetővé tenné a felperes és a „leküzdeni kívánt helyzetek”, vagyis az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések közötti elégséges kapcsolat megállapítását.

36      A kiigazítási beadványokban a felperes azt állítja, hogy semmi nem enged arra következtetni, hogy az Evraz acélipari csoportot (a továbbiakban: Evraz) illetően az anyavállalat részvényesekénti jogállása lehetővé tenné számára, hogy befolyást gyakoroljon a korlátozó intézkedésekkel leküzdeni kívánt helyzetekre. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a Tanács már nem a 2022. december 22‑i levélhez csatolt bizonyítékokra támaszkodik, amelyek általános jelleggel hivatkoznak az Evraz kereskedelmi kapcsolataira, és különösen azokra a szerződésekre, amelyeket annak leányvállalatai az Oroszországi Föderáció Nemzeti Gárdájával kötöttek. Ezenkívül a második WK iratanyagban szereplő bizonyítékokra nem hivatkoztak a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusok elfogadásakor, noha e bizonyítékok nagyrészben e jogi aktusoknál korábbiak.

37      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

38      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikke állapít meg, megköveteli, hogy az érintett megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján (lásd: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      A sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó – az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében foglalt – kötelezettségnek, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvből következik, a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 49. és 50. pont; 2021. április 22‑i Tanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Az EUMSZ 296. cikk és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja által megkövetelt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen ezen jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy az említett jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény többek között az, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, és az sem, hogy az részletesen válaszoljon az érintett fél által az intézkedés elfogadása előtti meghallgatásakor megfogalmazott felvetésekre, mivel az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni (lásd: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. április 22‑i Tanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      Így egyfelől a sérelmet okozó jogi aktus akkor kellően indokolt, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés terjedelmének megértését. Másfelől a jogi aktus indokolása pontossága mértékének arányosnak kell lennie a tényleges lehetőségekkel, és azon technikai feltételekkel vagy határidővel, amelyek között, illetve amelyen belül meg kell hozni (lásd: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat pontosította, hogy a korlátozó intézkedést előíró tanácsi aktusok indokolásának nemcsak ezen intézkedés jogalapját kell meghatároznia, hanem azokat az egyedi és konkrét okokat is, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben ilyen intézkedést kell hozni (lásd: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a jogi aktusok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokok megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. A jogi aktusok indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e jogi aktus alapul. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a jogi aktus érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat tartalmaz (lásd: 2014. november 5‑i Mayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanez a helyzet az indokolás kérdése és az állítólagos magatartás bizonyításának kérdése közötti különbségtételt illetően, amely utóbbi szintén a szóban forgó jogi aktus érdemi jogszerűségéhez tartozik, és magában foglalja az e jogi aktusban említett tények helytállóságának vizsgálatát, valamint ezen tényeknek az érintett személlyel szembeni korlátozó intézkedések alkalmazását igazoló tényekként történő minősítését (lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑i Chyzh és társai kontra Tanács ítélet, T‑276/12, nem tették közzé, EU:T:2015:748, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44      Elöljáróban, amint azt a felperes a tárgyaláson elismerte, meg kell állapítani, hogy a felperesnek a jegyzékbe vétel indokaiban szereplő állítások pontosságára, nem egyidejű jellegére és a második WK iratanyag tartalmára vonatkozó érvei a megtámadott jogi aktusok megalapozottságának körébe tartoznak, és nem az indokolásuk meglétére vagy elégséges jellegére vonatkoznak. Ugyanez a helyzet a bizonyítási teher állítólagos megfordítására vonatkozó érvét illetően, amely az indokok megalapozottságának kérdésére vonatkozik.

45      A jelen ügyben elsősorban meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusok preambulumbekezdései – amelyek többek között az Oroszországi Föderáció által Ukrajnával szemben provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai agresszióra hivatkoznak – egyértelműen megjelölik azt az általános kontextust, amely a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadására késztette a Tanácsot. Hasonlóképpen egyértelműen megjelölik a jogalapokat – nevezetesen az EUSZ 29. cikket és az EUMSZ 215. cikket –, amelyek alapján az említett jogi aktusokat elfogadták. A megtámadott jogi aktusok indokolását a fenti 14. és 24. pont mutatja be. Így a felperes jól ismerte az említett jogi aktusok elfogadásának hátterét és körülményeit.

46      Másodsorban, a megtámadott jogi aktusok indokolásából kellően egyértelműen kitűnik, hogy a Tanács a felperes nevét két olyan kritérium alapján vette fel a szóban forgó jegyzékekbe, amelyeket a jegyzékbe vételi indokai kifejezetten említenek, vagyis a módosított 2014/145 határozat 2. cikke (1) bekezdésének d) és g) pontjában szereplő kritériumok (a továbbiakban: d) kritérium, illetve g) kritérium) (lásd a fenti 10. pontot) alapján, amit a felperes egyébiránt nem vitat.

47      Harmadsorban, a jegyzékbe vétel fenti 15. és 24. pontban említett indokai lehetővé tették a felperes számára annak megértését, hogy nevét többek között azért vették fel a szóban forgó jegyzékekbe és tartották fenn azokon, mert régóta szoros kapcsolatban áll Putyin elnökkel, amely kapcsolat – jellegétől függetlenül – segítette jelentős mértékű vagyonának fenntartásában, így előnyökhöz jutott a Krím annektálásáért, illetve Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozókon keresztül. Ezenkívül a felperest az Evraznak az Oroszország egyik legnagyobb adófizetőjének minősülő anyavállalata egyik fő részvényeseként azonosították, így az Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatban tevékenykedő vezető orosz üzletemberként azonosították.

48      E tekintetben, konkrétan az orosz döntéshozókra való hivatkozás állítólagosan homályos és általános jellegét illetően a Tanácshoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy az indokolás kellően pontos, mivel egyes számban hivatkozik az „orosz vezetőre”, aminek alapján könnyen azonosítható, hogy Putyin elnök az az orosz döntéshozó, akin keresztül a felperes előnyhöz jutott.

49      Végül a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekre való felvételére és az azokon való fenntartására vonatkozó indokok módosításának hiányában a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Tanács a fenntartásról szóló jogi aktusok indokolásában nem hivatkozott azon bizonyítékokra, amelyeket a 2022. december 22‑i levélben küldött meg a felperes számára.

50      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusok a jogilag megkövetelt módon tartalmazzák azokat a jogi és ténybeli elemeket, amelyek a Tanács szerint azok alapját képezik.

51      A jelen részt tehát el kell utasítani.

–       A „védelemhez való jog megsértésére” és a „fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok elfogadása keretében a Tanácsot terhelő felülvizsgálati kötelezettség Tanács általi megsértésére” alapított, második részről

52      A felperes lényegében azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem biztosított neki lehetőséget arra, hogy a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok elfogadása előtt meghallgassák, és nem adott érdemi választ az általa felhozott több körülményre és érvre.

53      Ezenkívül a felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem értékelte újra a szóban forgó korlátozó intézkedések vele szembeni fenntartásának szükségességét, nem az adott időszakból származó bizonyítékokra hivatkozott, és figyelmen kívül hagyta a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvétele óta a körülményekben bekövetkezett változásokat, többek között a különböző humanitárius erőfeszítésekben és a felek közötti közvetítésben játszott szerepét, valamint a Putyin elnökkel való kapcsolatát illetően.

54      A felperes úgy véli, hogy a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusokat tehát nem fogadták volna el, ha a Tanács felülvizsgálta volna a helyzetét és meghallgatta volna.

55      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

56      A Charta 41. cikkének (2) bekezdésének a) pontjában foglalt, bármely eljárásban fennálló, meghallgatáshoz való jog, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartásának szerves részét képezi, mindenkinek biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját a közigazgatási eljárás során, és az olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Többek között a valamely személy nevének a korlátozó intézkedésekre vonatkozó jogi aktus mellékletében szereplő listán történő fenntartására vonatkozó határozat elfogadására irányuló eljárás keretében a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az Unió illetékes hatósága közölje az érintett személlyel azokat az információkat, amelyekkel e hatóság e személy tekintetében határozatának megalapozásához rendelkezik, annak érdekében, hogy e személy a jogait a lehető legjobb feltételek mellett védhesse, valamint hogy az ügy teljes ismeretének birtokában dönthessen arról, hogy szükséges‑e az uniós bírósághoz fordulni. E közlés alkalmával az Unió illetékes hatóságának lehetővé kell tennie e személynek, hogy megfelelően ismertethesse az álláspontját a vele szemben felhozott indokok tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 111. és 112. pont; 2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ítélet, T‑228/02, EU:T:2006:384, 93. pont).

58      A védelemhez való jog megsértését az adott ügy egyedi körülményei alapján kell értékelni, különösen a szóban forgó jogi aktus jellegére, elfogadásának körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59      A valamely személy vagy szervezet nevét a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek vagy szervezetek jegyzékén fenntartó jogi aktusok elfogadását megelőző meghallgatáshoz való jog kötelező, ha a Tanács az érintett nevének az említett jegyzéken való fenntartására vonatkozó határozatban új bizonyítékokat hozott fel e személlyel szemben, nevezetesen olyanokat, amelyeket nem vettek figyelembe a nevének az e jegyzékbe történő felvételére vonatkozó eredeti határozatban (lásd: 2020. február 12‑i Amisi Kumba kontra Tanács ítélet, T‑163/18, EU:T:2020:57, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2016. április 7‑i Central Bank of Iran kontra Tanács ítélet, C‑266/15 P, EU:C:2016:208, 33. pont).

60      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy sem a szóban forgó szabályozás, sem a védelemhez való jog tiszteletben tartásának általános elve nem biztosítja az érdekeltek számára a meghallgatáshoz való jogot, elegendő annak lehetősége, hogy az észrevételeiket írásban előterjesszék (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 93. pont; 2013. szeptember 6‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EU:T:2013:397, 105. pont).

61      Így, amikor az érintett személy az indokolás tárgyában észrevételeket tesz, az Unió illetékes hatósága köteles az állítólagos indokok megalapozottságának gondos és pártatlan vizsgálatára ezen észrevételek, valamint az ezekhez csatolt esetleges mentő bizonyítékok fényében (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 114. pont).

62      A jelen ügyben a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusokat illetően a Tanács 2022. március 16‑án az érintett személyeknek és szervezeteknek szóló értesítést tett közzé (lásd a fenti 16. pontot), amellyel tájékoztatta őket annak lehetőségéről, hogy 2022. június 1. előtt felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthatnak be. Így a felperes benyújthatta első, 2022. május 25‑i felülvizsgálati kérelmét, így a fenntartásról szóló említett jogi aktusok elfogadása előtt lehetősége volt arra, hogy ismertesse álláspontját.

63      Ami a felperessel szembeni intézkedések fenntartása szükségességének értékelését illeti, a Tanács a 2022. szeptember 15‑i levelében nemcsak felidézte az ellenkérelemben előadott érveket, mivel a felperes felülvizsgálat iránti kérelmében szereplő észrevételek hasonlóak voltak a keresetlevélben hivatkozott jogalapokhoz, hanem néhány további pontosítást is tett a felperes és Putyin elnök közötti kapcsolatot, valamint az Evraz fő részvényesekénti minőségét illetően, amely pontosítások állítása szerint igazolták a szóban forgó korlátozó intézkedések felperessel szembeni fenntartását. Ezenkívül a Tanács megállapíthatta a körülmények megváltozásának hiányát, amit többek között az is tanúsít, hogy a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusokat ugyanazon bizonyítékok alapján fogadta el, mint az eredeti jogi aktusokat. E tekintetben a felperesnek a karitatív tevékenységekben, a humanitárius erőfeszítésekben és a közvetítésben való részvétele a fentiekre tekintettel nem tekinthető a körülmények megváltozásának.

64      Így a Tanács nem sértette meg a felperes helyzetének a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi jogi aktusok elfogadása előtti felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettséget.

65      A fenntartásról szóló 2023. márciusi jogi aktusokat illetően meg kell állapítani, hogy a Tanács 2022. december 22‑i levelében tájékoztatta a felperest, hogy azonos indokolás alapján a felperes nevének a szóban forgó jegyzékeken való fenntartását tervezi, és felhívta őt észrevételei előterjesztésére, amit a felperes a 2023. január 19‑i levelében meg is tett.

66      Így a felperes előterjeszthette észrevételeit azon új bizonyítékokra vonatkozóan, amelyeket a Tanács a 2022. december 22‑i levélben küldött meg neki a második WK iratanyaggal együtt.

67      Ebből következik, hogy a Tanács a fenntartásról szóló 2023. márciusi jogi aktusok elfogadása előtt megküldte a felperesnek az új bizonyítékokat, és a felperes a szóban forgó korlátozó intézkedések vele szembeni fenntartása előtt kifejthette az azokkal kapcsolatos álláspontját.

68      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy bár a Tanács elutasította a második felülvizsgálati kérelmet, és úgy határozott, hogy a felperessel szemben fenntartja a szóban forgó intézkedéseket, ez nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a Tanács megsértette a felülvizsgálati kötelezettségét. Egyrészt ugyanis a körülményekben nem következett be változás az eredeti jogi aktusok elfogadására tekintettel, másrészt pedig semmi nem akadályozta meg a felperest abban, hogy a második felülvizsgálati kérelem során új bizonyítékokat terjesszen elő azon érv alátámasztására, amely a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételét követően a körülményekben állítólagosan bekövetkezett változásokra vonatkozik. Ezenkívül a 2023. március 14‑i levélben a Tanács kifejtette a felperes nevének az említett jegyzékeken való fenntartását igazoló okokat, vagyis egyrészt a vezető üzletemberi tevékenységét, másrészt pedig a Putyin elnökkel való kapcsolatát.

69      Ami a felperes egyes érveire adott érdemi válasz állítólagos hiányát illeti, meg kell állapítani, hogy noha a védelemhez való jog és a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az uniós intézmények lehetővé tegyék a sérelmet okozó aktus által érintett személy számára, hogy megfelelően ismertethesse az álláspontját, nem írhatja elő számukra, hogy ahhoz csatlakozzanak (lásd ebben az értelemben: 2017. július 7‑i Arbuzov kontra Tanács ítélet, T‑221/15, nem tették közzé, EU:T:2017:478, 84. pont; 2018. szeptember 27‑i Ezz és társai kontra Tanács ítélet, T‑288/15, EU:T:2018:619, 330. pont).

70      Ily módon az a puszta tény, hogy a Tanács nem állapította meg a korlátozó intézkedések meghosszabbításának megalapozatlanságát, és a felperes által előterjesztett észrevételek alapján nem ítélte hasznosnak vizsgálatok lefolytatását, nem jelentheti azt, hogy nem ismerte meg ezeket az észrevételeket (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 27‑i Ezz és társai kontra Tanács ítélet, T‑288/15, EU:T:2018:619, 330. és 331. pont).

71      Végül a felperes azon érvét illetően, hogy az új bizonyítékok nem az adott időszakból származtak, meg kell állapítani, hogy mivel ezen érv értékelési hibára vonatkozik, azt nem lehet eredményesen előadni a jelen rész alátámasztása érdekében.

72      A fenti megállapítások fényében meg kell állapítani, hogy a Tanács a fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok elfogadásához vezető eljárás során eleget tett a felperes meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartásával kapcsolatos kötelezettségeinek. Ennélfogva a jelen részt mint megalapozatlant, következésképpen pedig az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A második, „nyilvánvaló értékelési hibára” alapított jogalapról

73      A felperes lényegében azt állítja, hogy a Tanács nem terjeszt elő olyan konkrét, pontosan meghatározott és egybevágó bizonyítékokat, amelyek kellően biztos ténybeli alapot képezhetnének nevének a szóban forgó jegyzékekbe a d) és g) kritérium alapján történő felvételének és az azokon való fenntartásának alátámasztásához.

74      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

–       Előzetes megfontolások

75      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a második jogalapot úgy kell tekinteni, hogy az értékelési hibán, nem pedig nyilvánvaló értékelési hibán alapul. Ugyanis, bár igaz, hogy a Tanács bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak az esetenkénti meghatározása tekintetében, hogy teljesülnek‑e a szóban forgó korlátozó intézkedések alapjául szolgáló jogi kritériumok, az uniós bíróságoknak biztosítaniuk kell valamennyi uniós jogi aktus jogszerűségének főszabály szerint teljes felülvizsgálatát (lásd: 2022. október 26‑i Ovsyannikov kontra Tanács ítélet, T‑714/20, nem tették közzé, EU:T:2022:674, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76      A Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága többek között azt is megköveteli, hogy az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy az a határozat, amellyel korlátozó intézkedéseket fogadtak el vagy tartottak fenn, és amely az érintett személy vagy szervezet tekintetében egyedi hatályú, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, így a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott okok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen okok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett ok – megalapozottak‑e (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont; 2014. november 5‑i Mayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 128. pont).

77      Ezen értékelés során a bizonyítékokat és az információkat nem elszigetelt módon, hanem azon összefüggésben kell vizsgálni, amelybe azok illeszkednek. A Tanács ugyanis akkor tesz eleget a rá háruló bizonyítási tehernek, ha az uniós bíróság előtt kellően konkrét, pontosan meghatározott és egybevágó valószínűsítő körülmények olyan együttesét mutatja be, amely lehetővé teszi a pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó intézkedéssel érintett személy vagy szervezet és a megdönteni kívánt rezsim vagy – általánosságban – a leküzdeni kívánt helyzetek közötti elégséges kapcsolat fennállásának megállapítását (lásd: 2017. július 20‑i Badica és Kardiam kontra Tanács ítélet, T‑619/15, EU:T:2017:532, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. október 26‑i Ovsyannikov kontra Tanács ítélet, T‑714/20, nem tették közzé, EU:T:2022:674, 63. és 66. pont).

78      Vitatás esetén az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel vagy szervezettel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó nemleges bizonyítékot szolgáltatni. E célból nem követelmény, hogy a Tanács az uniós bíróság előtt az azon jogi aktus indokolásában szereplő állítólagos indokokra vonatkozó valamennyi információt és bizonyítékot szolgáltassa, amely jogi aktus megsemmisítését kérték. A szolgáltatott információknak vagy bizonyítékoknak alá kell támasztaniuk az érintett személlyel vagy szervezettel szemben felhozott indokokat (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121. és 122. pont; 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 67. pont; lásd még: 2022. június 1‑jei Prigozhin kontra Tanács ítélet, T‑723/20, nem tették közzé, EU:T:2022:317, 73. pont).

79      Ebben az esetben az uniós bíróságnak az állítólagos tények tárgyi valószerűségét ezen információk vagy bizonyítékok alapján kell ellenőriznie, valamint értékelnie kell az utóbbiak bizonyító erejét az adott ügy körülményeitől függően, valamint különösen az érintett személy vagy szervezet által a tárgyban benyújtott esetleges észrevételek fényében (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 124. pont).

80      Ami közelebbről az érintett személy nevének a szóban forgó jegyzékeken való fenntartásról szóló jogi aktusok jogszerűségének vizsgálatát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a korlátozó intézkedések biztosítási jellegűek, természetüknél fogva ideiglenesek, és azok érvényessége mindig a meghozataluk alapját képező ténybeli és jogi körülmények további fennállásának, valamint a hozzájuk kapcsolódó célkitűzés elérése érdekében való fenntartásuk szükségességének a függvénye. Következésképpen ezen intézkedések időszakos felülvizsgálatakor a Tanácsnak el kell végeznie a helyzet naprakész értékelését, és el kell készítenie az ilyen intézkedések hatásának mérlegét annak megállapítása érdekében, hogy ezen intézkedések lehetővé tették‑e az érintett személyek és szervezetek nevének a vitatott jegyzékbe való első felvételével megvalósítani kívánt célok elérését, vagy az említett személyek és szervezetek tekintetében még mindig ugyanazon következtetés vonható le (lásd: 2022. április 27‑i Ilunga Luyoyo kontra Tanács ítélet, T‑108/21, EU:T:2022:253, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. október 26‑i Ovsyannikov kontra Tanács ítélet, T‑714/20, nem tették közzé, EU:T:2022:674, 67. pont).

81      Ebből következik, hogy valamely személy nevének a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek jegyzékén való fenntartásának igazolása érdekében nem tiltott, hogy a Tanács ugyanazokra a bizonyítékokra hivatkozzon, mint amelyek a felperes nevének az említett jegyzékbe való eredeti felvételét, újbóli felvételét vagy korábbi fenntartását igazolták, amennyiben egyrészt a jegyzékbe vétel indokai változatlanok, másrészt pedig a kontextus nem változott oly módon, hogy e bizonyítékok elavultak volna (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 23‑i Kaddour kontra Tanács ítélet, T‑510/18, EU:T:2020:436, 99. pont). E tekintetben a kontextus változása magában foglalja egyrészt azon ország helyzetének, amely vonatkozásában a korlátozó intézkedések rendszerét létrehozták, valamint az érintett személy sajátos helyzetének (2022. október 26‑i Ovsyannikov kontra Tanács ítélet, T‑714/20, nem tették közzé, EU:T:2022:674, 78. pont; lásd még ebben az értelemben: 2020. szeptember 23‑i Kaddour kontra Tanács ítélet, T‑510/18, EU:T:2020:436, 101. pont), és másrészt a releváns körülmények összességének, különösen a korlátozó intézkedésekkel elérni kívánt célok megvalósulásának figyelembevételét (2022. április 27‑i Ilunga Luyoyo kontra Tanács ítélet, T‑108/21, EU:T:2022:253, 56. pont; lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. február 12‑i Amisi Kumba kontra Tanács ítélet, T‑163/18, EU:T:2020:57, 82–84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Ezen elvek fényében kell megvizsgálni, hogy a Tanács követett‑e el értékelési hibát, amikor úgy határozott, hogy a felperes nevét felveszi a szóban forgó jegyzékekbe, majd pedig úgy, hogy fenntartja azokon; a g) kritérium felperesre történő alkalmazásának vizsgálatával kell kezdeni e vizsgálatot.

–       A g) kritérium felperesre történő alkalmazásáról

83      A felperes általános jelleggel vitatja, hogy az a tény, hogy ő az Evraz egyik fő részvényese, azt jelenthetné, hogy a Krím annektálásával és Ukrajna destabilizálásával összefüggésben jelentősen hozzájárul az Oroszországi Föderáció adóbevételeihez, vagy azt, hogy szoros kapcsolatban áll az orosz kormánnyal.

84      Elsősorban a felperes kifejti, hogy az Evraz nem biztosít jelentős bevételi forrást az Oroszországi Föderáció számára, mivel az általa fizetett adók a szövetségi költségvetéstől független regionális költségvetéshez vannak hozzárendelve.

85      Másodsorban a felperes azon negatív hatásokra hivatkozik, amelyeket az orosz kormány Ukrajnában végrehajtott intézkedései gyakoroltak az Evrazra.

86      Harmadsorban a felperes rámutat arra, hogy az Evraz anyavállalatában csupán 28,64%‑os tőkerészesedéssel rendelkezik, amely nem biztosít számára többségi részvényesi minőséget, sem pedig az Evraz ügyleteinek meghatározására való lehetőséget.

87      Negyedsorban a felperes azt állítja, hogy az Evraz tevékenységei nem korlátozódnak Oroszországra, hanem az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint a Cseh Köztársaságban és Kazahsztánban is folytat tevékenységeket.

88      Ötödsorban a felperes megjegyzi, hogy az Oroszországban teljesített személyes adóbefizetései nem jelentősek, következésképpen nem tekinthető az Oroszországi Föderáció számára jelentős adófizetőnek. E tekintetben vitatja a „tevékenységi ágazat” kritériumának a jelentős bevételi forrás meghatározása érdekében történő alkalmazását, mivel e kritérium hátrányosan megkülönböztető. Hozzáteszi, hogy az a tény, hogy az Evraz a nemzeti vasúttársaság acélbeszállítója, nem lehet meghatározó az orosz kormánynak biztosított jelentős bevételi forrás bizonyítása tekintetében.

89      Végül a felperes hatodsorban vitatja, hogy Oroszországban „vezető üzletembernek” minősülne, és emlékeztet arra, hogy vagyonát nagyrészt az említett országon kívül, nevezetesen Izraelben, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Kanadában fektette be, és hogy egyébiránt elismert filantrópként is kitűnt, akinek karitatív fellépése minden olyan országra kiterjed, ahol tevékenységet folytat.

90      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

91      A jelen ügyben a felperessel szemben figyelembe vett, a g) kritériumhoz kapcsolódó indok arra vonatkozik, hogy mivel a felperes az egyik fő részvényese az Evraznak, amely Oroszország egyik legnagyobb adófizetője, a felperes az Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember.

92      A g) kritérium a „vezető üzletemberek” fogalmát az „[orosz kormánynak] jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban” folytatott „tevékeny[séggel]” összefüggésben használja, az említett kormánnyal fennálló közvetlen vagy közvetett kapcsolatra vonatkozó további feltétel nélkül. Az e kritérium által követett cél ugyanis az, hogy maximális nyomást gyakoroljanak az orosz hatóságokra annak érdekében, hogy véget vessenek az Ukrajnát destabilizáló intézkedéseiknek és politikáiknak, valamint az ezen országgal szembeni katonai agressziónak.

93      E tekintetben logikai kapcsolat áll fenn egyrészt az orosz kormány számára jelentős jövedelmet biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletemberek célbavétele, másrészt a szóban forgó korlátozó intézkedések célja között, amely többek között abban áll, hogy növeljék az Oroszországi Föderációra nehezedő nyomást, valamint az utóbbinak az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására irányuló intézkedéseihez kapcsolódó költségeket (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑i Rosneft és társai kontra Tanács ítélet, T‑715/14, nem tették közzé, EU:T:2018:544, 157. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      A módosított 2014/145 határozat és a módosított 269/2014 rendelet preambulumbekezdéseiben vagy rendelkezéseiben azonban semmi nem enged arra következtetni, hogy a Tanácsnak bizonyítania kell, hogy szoros kapcsolat vagy kölcsönös függőségi viszony áll fenn a szóban forgó jegyzékekbe felvett személy és az orosz kormány vagy annak az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedései között.

95      Az ilyen értelmezés nemcsak a g) kritérium szövegével, hanem az elérni kívánt céllal is ellentétes lenne.

96      Egyrészt ugyanis a g) kritérium szövegére tekintettel meg kell állapítani, hogy az érintett személyeket az azon gazdasági ágazatban fennálló fontosságuk miatt kell vezető szerepűnek tekinteni, amelyben a tevékenységüket gyakorolják, valamint az ágazatnak az orosz gazdaság tekintetében fennálló jelentősége miatt (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑i Rosneft és társai kontra Tanács ítélet, T‑715/14, nem tették közzé, EU:T:2018:544, 157. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezért a „vezető üzletemberek” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az ezen utóbbiaknak – az esettől függően – a szakmai jogállásukra, a gazdasági tevékenységük fontosságára, a tőketulajdonuk nagyságára, illetve azon egy vagy több vállalkozáson belüli tisztségükre tekintettel fennálló jelentőségére vonatkozik, amelyben e tevékenységeket végzik.

97      Másrészt a szóban forgó korlátozó intézkedések célja nem az, hogy bizonyos személyeket vagy bizonyos szervezeteket az ukrajnai helyzettel vagy az orosz kormánnyal való kapcsolatuk miatt szankcionáljanak, hanem – amint arra a fenti 93. pont emlékeztet – az, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolják az orosz hatóságokra annak érdekében, hogy véget vessenek az Ukrajnát destabilizáló intézkedéseiknek és politikáiknak, valamint, hogy növeljék az Oroszországi Föderációnak az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására irányuló intézkedéseihez kapcsolódó költségeket és előmozdítsák a válság befejeződését (lásd ebben az értelemben: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 163. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      Végeredményben a g) kritériumot úgy kell értelmezni egyrészt, hogy azt a fenti 96. pont szerinti értelemben vett „vezető üzletemberekre” kell alkalmazni, másrészt pedig azoknak a gazdasági ágazatoknak kell jelentős bevételi forrást biztosítaniuk az orosz kormány számára, amelyekben e személyek tevékenykednek.

99      A g) kritérium ezen értelmezése alapján kell tehát értékelni a megtámadott jogi aktusokban szereplő indokok megalapozottságát.

100    A jelen ügyben, mivel a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételére és az azokon való fenntartására vonatkozó indokok változatlanok maradtak, nem kell különbséget tenni egyrészt az eredeti jogi aktusok, másrészt a fenntartásról szóló jogi aktusok között, mivel az indokolásban, valamint az első és második WK iratanyagban szereplő bizonyítékokban hivatkozott információk ellenőrzése lényegében ugyanazokra a ténybeli körülményekre vonatkozik.

101    A g) kritériumot illetően a felperes tekintetében figyelembe vett indokok arra vonatkoznak, hogy mind az eredeti jogi aktusok, mind pedig a fenntartásról szóló jogi aktusok elfogadásának időpontjában az Evraz egyik fő részvényese volt, amely a legnagyobb orosz adófizetők közé tartozik, és többek között az orosz kormánynak jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatban tevékenykedik.

102    Márpedig az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperes az Evraz anyavállalatának tőkéjében 28,64%‑os közvetlen részesedéssel rendelkezik, és e társaságnak csak három másik részvényese rendelkezik 5%‑ot meghaladó részesedéssel.

103    Jóllehet a felperes vitatja, hogy az Evraz egyik fő részvényese lenne, valamint, hogy jogosult lenne az említett csoport ügyleteinek meghatározására, illetve e csoport irányítására, nem csupán az nem vitatott, hogy ő az Evraz anyavállalatának egyik legfontosabb részvényese, hanem az sem, hogy az Evraz anyavállalatának a felperes által az ügy irataihoz csatolt tájékoztatója szerint e társaságnak a felperes a fő részvényese.

104    Az Evraz anyavállalatán belül ugyanis a felperes rendelkezik a szavazati jogok legmagasabb százalékával a – felperest is beleértve – négy fő részvényes közül, akik együttesen a szavazati jogok 63,35%‑ával rendelkeznek (a törzstőke fennmaradó része pedig kisrészvényesi tulajdonban áll), és képesek ellenőrzést gyakorolni a vezető tisztségviselők megválasztása, az osztalékok bejelentése, az igazgatótanács kinevezése és az említett anyavállalat egyéb politikai döntései felett. E tekintetben, amint azt a Tanács hangsúlyozza, meg kell állapítani, hogy ezen anyavállalat igazgatótanácsa tizenegy tagból áll, köztük hat független nem ügyvezető igazgatóból, és a felperes jogosult arra, hogy egyedül kinevezzen legfeljebb három igazgatót. Mindenesetre rá kell mutatni arra, hogy még ha a felperesnek a szóban forgó anyavállalatban egyszerű befektetőként fennálló részesedése kisebbségi részesedésnek is minősül, amely nem teszi lehetővé számára, hogy az anyavállalat felett bármilyen módon ellenőrzést gyakoroljon, e részesedés mégis jelentős, figyelemmel többek között arra, hogy az Evraz az egyik legfontosabb orosz acél‑ és a bányaipari csoport. Ebből következik, hogy a felperes, aki több éve a szóban forgó anyavállalat fő részvényese, a g) kritérium alapján vezető üzletembernek minősíthető.

105    Ami közelebbről a felperes „vezető” üzletember jellegét illeti, pontosítani kell, hogy ahhoz, hogy valaki a „vezető üzletemberek” kategóriájába tartozzon, amint az a fenti 96. és 97. pontban megállapításra került, a g) kritérium nem követeli meg az orosz kormánnyal vagy az Oroszországi Föderáció elnökével fennálló szoros kapcsolatot vagy kölcsönös függőségi viszonyt. Az nem függ továbbá az Ukrajna megszállásáról szóló határozatnak valamilyen formában a felperesnek való betudhatóságától, illetve a Krím annektálásával vagy Ukrajna destabilizálásával való közvetlen vagy közvetett kapcsolattól sem, így a felperes arra alapított érvét, hogy nem jut előnyhöz az orosz kormány Ukrajnában folytatott tevékenységei következtében, mint megalapozatlant el kell utasítani.

106    Ebből következik, hogy a Tanács helyesen állapította meg, hogy a felperes vezető üzletember, többek között szakmai jogállása, gazdasági tevékenységének fontossága, az Evrazon belüli tőketulajdonának nagysága, és közelebbről az említett cégcsoport anyavállalatának fő részvényesekénti minősége miatt (lásd a fenti 96. pontot).

107    A felperes továbbá lényegében azt vitatja, hogy olyan gazdasági ágazatokban folytat tevékenységet, amelyek a g) kritérium értelmében jelentős bevételi forrást biztosítanak az orosz kormánynak.

108    E tekintetben a Tanácshoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a g) kritériumban szereplő, az „Oroszországi Föderáció kormányának jelentős bevételi forrást biztosító” kifejezés a g) kritérium szövegére tekintettel az Oroszországi Föderáció fontos gazdasági ágazataiból származó bevételekre, nem pedig kizárólag a vezető üzletemberek által fizetett adóra utal. Ugyanis, bár a 2022/329 határozat (11) preambulumbekezdésének szövege kimondja, hogy a jegyzékbe vételi kritériumokat módosítani kell oly módon, hogy a jegyzék magában foglaljon „olyan személyeket és szervezeteket, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak a[z Oroszországi Föderáció kormánya] számára”, ez ugyanakkor nem igazolhatja az említett kritériumnak az – igen egyértelmű – szövegével ellentétes értelmezését. Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a felperes által támogatott értelmezés ellentétes lenne a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel elérni kívánt céllal, amely az Oroszországi Föderáció arra való képességének gyengítésére irányul, hogy az Ukrajna elleni agressziós háborúját folytassa.

109    Ezenkívül, bár igaz, hogy sem a módosított 2014/145 határozat, sem a módosított 269/2014 rendelet nem határozza meg a „jelentős bevételi forrás” fogalmát, ugyanakkor a „jelentős” minőségjelző használata, amely a „forrás” szóra vonatkozik, azt jelenti, hogy e forrásnak jelentősnek, tehát nem elhanyagolhatónak kell lennie.

110    Ezenfelül, noha az Evraznak az Oroszországi Föderáció költségvetéséhez való saját hozzájárulása hasznos lehet az Evraz gazdasági jelentőségének meghatározásához, többek között annak megállapítása céljából, hogy az üzletember, aki az előbbi anyavállalatának fő részvényese, vezető üzletember‑e, nem meghatározó azon kérdés megválaszolása szempontjából, hogy az a gazdasági ágazat, amelyben a felperes tevékenykedik, jelentős bevételi forrást biztosít‑e az orosz kormány számára.

111    Ami a jelen ügyben azt a kérdést illeti, hogy az a gazdasági ágazat, amelyben a felperes az Evrazon keresztül tevékenykedik, jelentős bevételi forrást biztosít‑e az orosz kormánynak, nem állítható érvényesen, hogy az acél‑ és bányaipar esetében nem ez a helyzet.

112    Az acél‑ és bányaipar által az orosz kormánynak biztosított ilyen jelentős bevételi forrás ugyanis levezethető a kontextusból, valamint az első WK iratanyag 2. sz. iratából, amely szerint 2016‑ban az adóbevételek tekintetében ez az ágazat a harmadik legjelentősebb gazdasági ágazat volt Oroszországban, és az 50 legnagyobb orosz adófizető közül 10 – köztük az Evraz is – az említett ágazathoz tartozott. Az említett iratból az is kitűnik, hogy míg az orosz gazdaságra nehezedő teljes adóteher 2016‑ban csökkent, ezen adófizetők esetében 12,4%‑ról 12,9%‑ra nőtt.

113    Ezenkívül az első WK iratanyag 10. sz. iratából, valamint az Evraz – felperes által az iratokhoz csatolt – történetéből kitűnik, hogy e vállalatcsoport anyavállalata a világ egyik legnagyobb vertikálisan integrált acélipari és bányászati vállalkozása, amely számos leányvállalattal rendelkezik.

114    Ezt az Evraz anyavállalatának – a felperes által az iratokhoz csatolt – 2021. évi éves jelentése is megerősíti, amely a bevételeket tevékenységi ágazatonként tünteti fel. Ebből a jelentésből kitűnik többek között, hogy az acélipari tevékenységek 12,5 milliárd amerikai dollár (USD) bevételt termeltek, az ágazat által az észak‑amerikai régióban elért bevételeket (2,3 milliárd USD) is figyelembe véve. Pontosabban, bár az említett anyavállalat az orosz gazdaság több ágazatában is tevékenykedik, a kizárólag az acéliparból származó bevételek – amelyek Oroszországban 2020 és 2021 között 48,3%‑kal nőttek – teljes bevételének 66,3%‑át teszik ki. Az említett jelentés szerint ezen anyavállalat „vezető az építőipar és a vasúti termékek oroszországi piacán”. Az anyavállalat ugyanis a vasúti kerekek orosz piacán 28%‑os, a vonatok orosz piacán pedig 97%‑os piaci részesedéssel rendelkezik.

115    Ezenkívül az Evrazra vonatkozó tájékoztatóból kitűnik, hogy 2018‑ban Oroszország negyedik legnagyobb nyersacélgyártója, valamint ebben az országban és a Független Államok Közösségében (FÁK) a volument tekintve az építőipar és a vasúti ipar céljára szolgáló hosszú termékek legnagyobb gyártója volt. Az Evraz anyavállalatának 2021. évi éves jelentése azt is tartalmazza, hogy az Evraz 71 210 munkavállalójának 94,8%‑át Oroszországban és a FÁK‑ban foglalkoztatják.

116    Mindezen körülmények összessége ily módon lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a szóban forgó gazdasági ágazat, vagyis az acél‑ és bányaipar, amelyben az Evraz többek között működik, jelentős bevételi forrást biztosít az orosz kormánynak.

117    Az a körülmény – feltéve, hogy bizonyítást nyer –, hogy az acél‑ és a bányaiparból származó adóbevételeket elsősorban a helyi szövetségi egységek költségvetéséhez rendelik hozzá, nem releváns. A szóban forgó korlátozó intézkedéseknek a fenti 93. pontban felidézett céljára tekintettel ugyanis az „Oroszországi Föderáció kormányának [biztosított] […] bevétel[…]” fogalmát nem lehet megszorítóan, akként értelmezni, hogy az az ezen állam szövetségi költségvetéséhez rendelt adóbevételekre korlátozódna. Egyébiránt és mindenesetre, még ha e bevételi forrást nem is a szövetségi költségvetésnek szánják, és azt az említett kormány közvetlenül nem is használja fel katonai kiadásainak támogatására, az ugyanakkor lehetővé teszi e kormány számára – összességében, arra vonatkozó különbségtétel nélkül, hogy e bevételek a szövetségi költségvetésből vagy a regionális költségvetésekből származnak –, hogy több forrást mozgósítson az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására irányuló intézkedéseihez.

118    Ezenkívül a felperes azon érveit, amelyek személyesebb kontextusbeli elemeken, vagyis a humanitárius tevékenységein és a béketárgyalásokon játszott szerepén alapulnak, el kell utasítani mint hatástalanokat. Az ilyen körülmények ugyanis nem relevánsak annak értékelése szempontjából, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e a g) kritériumnak a fenti 92–97. pontban kifejtett feltételei.

119    Végül nem lehet helyt adni a felperes által a második kiigazítási beadvány keretében felhozott azon kifogásnak, amely szerint a Tanács azáltal, hogy a második WK iratanyagban szereplő bizonyítékokra támaszkodott, a fenntartásról szóló jogi aktusok elfogadása során hibákat követett el az Evraz leányvállalatai és az Oroszországi Föderáció Nemzeti Gárdája közötti szerződések értékelését, valamint egy, a háborús gazdaságról szóló olyan törvénytervezet létezését illetően, amely arra kötelezné az Evrazhoz hasonló vállalkozásokat, hogy anyagokat és szolgáltatásokat nyújtsanak a hadsereg számára. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a Tanács csak a teljesség kedvéért hivatkozott ezekre a bizonyítékokra, és mivel azokat nem használta fel a fenntartásról szóló jogi aktusok alátámasztására, amennyiben azok nem kapcsolódnak közvetlenül a g) kritériumhoz, az említett kifogást mint hatástalant el kell utasítani.

120    Meg kell tehát állapítani, hogy a Tanács kellően konkrét, pontosan meghatározott és egybevágó valószínűsítő körülmények együttesét terjesztette elő, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a gazdasági ágazat, amelyben a felperes tevékenységet folytat, jelentős bevételi forrást biztosít az orosz kormánynak.

121    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvételére vonatkozó, az orosz kormány számára jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletembernek való minősülésen alapuló, a g) kritériumnak megfelelő indok kellően alátámasztott, így ezen indokra tekintettel a Tanács nem követett el értékelési hibát, amikor úgy határozott, hogy a felperes nevét felveszi a szóban forgó jegyzékekbe, majd pedig úgy, hogy azokon fenntartja.

122    Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a korlátozó intézkedések elfogadásáról szóló határozat jogszerűségének felülvizsgálatakor – tekintettel azok megelőző jellegére –, amennyiben az uniós bíróság úgy véli, hogy az említett indokok legalább egyike kellően pontos és konkrét, alá van támasztva, valamint önmagában elegendő alapot képez e határozat alátámasztásához, az a körülmény, hogy a többi indok nem ilyen, nem igazolhatja az említett határozat megsemmisítését (lásd: 2013. november 28‑i Tanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123    Így anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a felperes által felhozott és a Tanács által a d) kritérium tekintetében végzett értékelés vitatására irányuló többi kifogás megalapozottságát, a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A harmadik, az egyenlő bánásmód elvének és az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

124    A harmadik jogalap két részre oszlik, amelyek egyrészt a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén, másrészt pedig az arányosság elvének megsértésén alapulnak.

–       A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított, első részről

125    A felperes lényegében azt állítja, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések hátrányosan megkülönböztetőek. Álláspontja szerint először is a g) kritérium Tanács általi értelmezése túlságosan tág, mivel lehetővé teszi, hogy – származásától függetlenül – minden olyan üzletembert, aki jelentős gazdasági tevékenységet folytat vagy folytatott Oroszországban és adókötelezettségeinek eleget tesz, pusztán ezen az alapon szankcionáljanak. Másodszor, e kritérium Tanács általi alkalmazása hátrányosan megkülönböztető, mivel az említett kritérium az orosz állampolgárságú üzletemberekre és orosz vállalkozásokra vonatkozik, figyelmen kívül hagyva a külföldi vállalkozásokat, holott ez utóbbiak szintén folytatnak tevékenységet orosz területen, illetve adókat és díjakat fizetnek be az Oroszországi Föderáció költségvetésébe. Harmadszor, a felperes úgy véli, hogy olyan tényezők miatt szankcionálják, amelyek felett semmilyen ellenőrzést nem gyakorol, legyen szó akár a fizetendő adó összegéről, az adóbevételeknek a régiók és a szövetségi kormány közötti felosztásáról vagy a szövetségi kormány számára biztosított költségvetés felhasználásáról. Mivel semmilyen eszköze nincs arra, hogy befolyásolja az orosz adópolitikát és az Evraz tevékenységeiből származó bevétel elosztását, semmilyen, rá vonatkozó korlátozó intézkedés nem változtathat az Evraz mint orosz adóalany kötelezettségein.

126    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

127    Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, amely alapvető jogelv, tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különbözően kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket egyenlően kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód (lásd: 2018. május 31‑i Kaddour kontra Tanács ítélet, T‑461/16, EU:T:2018:316, 152. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. szeptember 13‑i Vnesheconombank kontra Tanács ítélet, T‑737/14, nem tették közzé, EU:T:2018:543, 161. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128    A jelen ügyben elsősorban, ami a felperes arra alapított érvét illeti, hogy a g) kritérium Tanács általi értelmezése túlságosan tág, mivel lényegében lehetővé teszi, hogy – származásától függetlenül – minden olyan üzletembert, aki jelentős gazdasági tevékenységet folytat vagy folytatott Oroszországban és adókötelezettségeinek eleget tesz, pusztán ezen az alapon szankcionáljanak, meg kell állapítani, hogy a felperes nem pontosítja, hogy az említett kritérium ezen állítólagosan túlságosan tág értelmezése mennyiben, illetve mely személyekhez képest hátrányosan megkülönböztető. A felperes állításával ellentétben ez a kritérium nem vonatkozik minden olyan üzletemberre, aki Oroszországban jelentős gazdasági tevékenységet folytat és ezen az alapon ebben az országban adót fizet vagy fizetett, mivel ez a kritérium csak az orosz kormánynak jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatban tevékenykedő üzletemberekre vonatkozhat. Mindenesetre az indokok, amelyekre a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor támaszkodott, azon a megállapításon alapulnak, amely szerint a felperes fő részvényese az Oroszországi Föderáció egyik legnagyobb adófizetőjének, az Evraznak. Ily módon a szóban forgó korlátozó intézkedéseket – a felperes állításával ellentétben – a rá vonatkozó konkrét bizonyítékokon alapuló egyedi értékelést követően alkalmazták a felperesre.

129    Egyébiránt a g) kritérium keretében a gazdasági ágazatot, nem pedig magukat az üzletembereket vagy a társaságokat, amelyeknek az előbbiek a részvényesei, azonosítják akként, mint amely jelentős bevételi forrást biztosít az orosz kormánynak (lásd a fenti 98. pontot). Így nem önmagában a felperes, illetve az Evraz anyavállalata vagy leányvállalatai általi adófizetés kerül figyelembevételre. Az említett kritérium az azon gazdasági ágazat által termelt összes bevételre vonatkozik, amelyben az érintett üzletember tevékenykedik, tehát magában foglalja többek között az ezen ágazat által generált adóbevételeket, de nem csak azokat.

130    Másodsorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a g) kritérium Tanács általi alkalmazása hátrányosan megkülönböztető, mivel az említett kritérium az orosz állampolgárságú üzletemberekre és orosz vállalkozásokra vonatkozik, figyelmen kívül hagyva a külföldi vállalkozásokat, a Tanácshoz hasonlóan elegendő megállapítani, hogy e kritérium nem a jegyzékbe vett személyek állampolgárságára vonatkozik, hanem minden olyan természetes személyre, aki az említett kritérium értelmében vezető üzletembernek minősül. Következésképpen a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személyek bármilyen állampolgárságúak lehetnek, ha teljesítik a szóban forgó kritériumot.

131    E körülmények között, még ha feltételezzük is, hogy a Tanács nem fogadott el a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedéseket a g) kritériumnak megfelelő bizonyos személyekkel szemben, és nem végezte el az e személyekre vonatkozó valamennyi bizonyíték gondos és pártatlan vizsgálatát, a felperes nem hivatkozhat érvényesen erre a körülményre, mivel az egyenlő bánásmód elvét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét összhangba kell hozni a jogszerűség elvével (lásd ebben az értelemben: 2016. május 3‑i Post Bank Iran kontra Tanács ítélet, T‑68/14, nem tették közzé, EU:T:2016:263, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a második jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a Tanács nem követett el értékelési hibát, amikor az annak megállapítása érdekében rendelkezésére álló mérlegelési jogkör keretében, hogy teljesülnek‑e a jegyzékbe vételi kritériumok, úgy határozott, hogy a felperes nevét felveszi a szóban forgó jegyzékekbe, illetve azokon fenntartja.

132    Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a felperes nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt az orosz adóbevételek felhasználására és az Evraz tevékenységeiből származó bevétel elosztására gyakorolt befolyás állítólagos hiánya az egyenlő bánásmód elve megsértésének minősülhet, így ezt az érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

133    Ennélfogva a jelen részt el kell utasítani.

–       Az arányosság elvének megsértésére alapított, második részről

134    A felperes azt állítja, hogy a vele szemben hozott, szóban forgó korlátozó intézkedések nem megfelelőek és aránytalanok, mivel nem gyakorolnak nyomást az orosz hatóságokra, és nem is érvényesülhetnek hatékonyan, mivel a felperes nem vesz részt semmilyen, a Krím annektálásával vagy Ukrajna destabilizálásával kapcsolatos intézkedésben.

135    E tekintetben a felperes úgy véli egyrészt, hogy a vele szemben hozott, szóban forgó intézkedések nem szükségesek a kitűzött célok eléréséhez, mivel nem vett részt semmilyen, a Krím annektálására vagy Ukrajna destabilizálására vonatkozó határozatban, és nem is konzultáltak vele ilyennel kapcsolatban. Ezenfelül azt állítja, hogy az említett intézkedések távol állnak az Oroszországi Föderáció ukrajnai politikájának befolyásolására irányuló állítólagos céljuktól, tekintettel a szövetségi költségvetéshez való nem jelentős hozzájárulásra, továbbá fennáll annak a veszélye, hogy negatív hatást gyakorolnak az Oroszországon kívüli tevékenységeire. Ezenkívül előadja, hogy ezeket az intézkedéseket az Evraz anyavállalatában fennálló részvényesi jogállása miatt hozták meg, ezen anyavállalat azonban nem képezi hasonló intézkedés tárgyát. Végül arra hivatkozik, hogy a szóban forgó intézkedések aránytalanok, mivel megakadályozzák abban, hogy a béketárgyalások során a kommunikáció közvetítőjeként hatékony szerepet játszhasson.

136    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

137    Az arányosság elve, amely az uniós jog általános elvei közé tartozik, és amelyet az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése rögzít, megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne lépjék túl az azok eléréséhez szükséges mértéket (2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 122. pont; 2022. június 1‑jei Prigozhin kontra Tanács ítélet, T‑723/20, nem tették közzé, EU:T:2022:317, 133. pont).

138    Így amennyiben több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, az okozott hátrányok pedig a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (lásd ebben az értelemben: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 178. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139    Az arányosság elve tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatát illetően széles körű mérlegelési jogkört kell elismerni az uniós jogalkotó részére olyan területeken, amelyek a jogalkotó részéről politikai, gazdasági, társadalmi döntéseket és összetett mérlegelést igényelnek. Következésképpen az e területeken elfogadott valamely intézkedés jogszerűségét csak annak a hatáskörrel rendelkező intézmény által követni kívánt cél elérésére nyilvánvalóan alkalmatlan volta érintheti (lásd ebben az értelemben: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

140    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések által követett célkitűzések – vagyis Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének védelme, valamint az ezen országban fennálló válság békés rendezésének előmozdítása, amelyek a béke és a nemzetközi biztonság átfogóbb célkitűzésébe illeszkednek, összhangban az Unió külső tevékenységének az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott célkitűzéseivel – kiemelkedő jelentőségére tekintettel a felperesre való alkalmazásukból eredő negatív következmények nem nyilvánvalóan aránytalanok (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. március 28‑i Rosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 150. pont).

141    Azt is meg kell jegyezni, hogy a 2022/329 határozat (2)–(10) preambulumbekezdésében a Tanács az ukrajnai helyzet folyamatos romlására hivatkozott, amely 2022. február 24‑én az Oroszországi Föderáció Ukrajnával szembeni agressziójához vezetett, ami ezen állam területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének nyilvánvaló megsértését jelenti. Így a Tanács az ukrajnai helyzetnek – az Oroszországi Föderáció által folytatott agressziós háború kirobbanása jellemezte – súlyosbodása miatt vélte úgy, hogy a követett célkitűzések elérése érdekében ki kell bővítenie a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek körét. Márpedig a jogok sérelmének az intézkedések hatékonysága szerinti fokozatos jellegén alapuló ezen megközelítésből következik, hogy az intézkedések arányossága is megállapítható (lásd analógia útján: 2013. november 28‑i Tanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 126. pont; 2017. január 25‑i Almaz‑Antey Air and Space Defence kontra Tanács ítélet, T‑255/15, nem tették közzé, EU:T:2017:25, 104. pont).

142    Az ukrajnai helyzet alakulására figyelemmel a Tanács jogosan bízhatott abban, hogy azzal, ha – az Ukrajna területi integritása, szuverenitása és függetlensége nyilvánvaló megsértése megszüntetésének előmozdítása érdekében – az orosz kormány számára jelentős bevételi forrást biztosító gazdasági ágazatokban tevékenykedő üzletembereket is megcélozza, ezek az intézkedések megszűnnek vagy költségesebbé válnak azok számára, akik azokat végrehajtják (lásd analógia útján: 2018. szeptember 13‑i Rosneft és társai kontra Tanács ítélet, T‑715/14, nem tették közzé, EU:T:2018:544, 157. pont).

143    A jelen ügyben a második jogalap keretében megállapítást nyert, hogy a felperessel szembeni korlátozó intézkedések igazoltak azon az alapon, hogy helyzete lehetővé teszi annak megállapítását, hogy teljesíti a g) kritérium alkalmazásához szükséges feltételeket. A felperesnek mint az Evraz anyavállalata fő részvényesének jegyzékbe vétele ugyanis a tevékenységi ágazatot veszi figyelembe, amelyben e társaság működik, függetlenül attól, hogy jogi személyként vonatkoznak‑e rá egyéni szankciók is, valamint függetlenül attól, hogy az orosz kormány milyen adóbevételben részesül.

144    Egyébiránt az a tény, hogy a felperes nem vett részt a Krím annektálására vagy Ukrajna destabilizálására vonatkozó határozatokban, nem releváns, mivel nem ezen okból hoztak vele szemben korlátozó intézkedéseket, hanem többek között azért, mert olyan gazdasági ágazatokban tevékenykedő vezető üzletember, amelyek jelentős bevételi forrást biztosítanak a Krím annektálásáért és Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz kormánynak. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a korlátozó intézkedések rendszerének megállapításáról szóló uniós jogi aktus által követett célkitűzések jelentősége igazolhat hátrányos következményeket, még akkor is, ha azok bizonyos gazdasági szereplők számára jelentősek, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem felelősek az érintett intézkedések elfogadását eredményező helyzet bekövetkezéséért (lásd analógia útján: 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 361. pont; 2017. március 28‑i Rosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 150. pont).

145    Ami felperessel szemben hozott korlátozó intézkedések megfelelő jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy a nemzetközi közösség számára olyan alapvető fontosságú, általános érdekű célkitűzésekre tekintettel, mint amelyeket a fenti 140. pont említ, az említett intézkedések önmagukban nem bizonyulhatnak nem megfelelőnek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. december 2‑i Kalai kontra Tanács ítélet, T‑178/19, nem tették közzé, EU:T:2020:580, 171. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

146    Ami a szóban forgó korlátozó intézkedések szükséges jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy más, kevésbé kényszerítő jellegű intézkedések nem teszik lehetővé a követett célkitűzések ugyanolyan hatékony elérését, vagyis az ukrajnai helyzetért felelős orosz döntéshozókra történő nyomásgyakorlást, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd ebben az értelemben: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Végezetül, a felperes nem bizonyította, hogy a Tanács az előírtaknál kevésbé kényszerítő jellegű, de ugyanolyan alkalmas intézkedéseket fogadhatott volna el.

147    Ami a felperesnek a béketárgyalásokon való részvételére gyakorolt hatással kapcsolatos érvét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (3) és (4) bekezdése, valamint a módosított 269/2014 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése biztosítja annak lehetőségét, hogy egyrészt engedélyezzék a befagyasztott pénzeszközök felhasználását alapvető szükségletek fedezésére vagy bizonyos kötelezettségvállalások teljesítésére, és másrészt különleges engedélyt adjanak pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy egyéb gazdasági erőforrások befagyasztásának feloldására. Az említett határozat 1. cikkének (6) bekezdése szerint az illetékes tagállami hatóság továbbá engedélyezheti az érintett személyeknek a területére történő beutazását többek között sürgős humanitárius okokból, vagy ha az utazást kormányközi találkozókon, illetve az Unió által támogatott vagy a területén szervezett, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökségét ellátó tagállam területén szervezett, a korlátozó intézkedések politikai célkitűzéseinek – többek között a területi integritás, a szuverenitás és a függetlenség támogatásának – a közvetlen előmozdítása érdekében folyó politikai párbeszédnek helyet adó találkozókon való részvétel indokolja.

148    Mindemellett, amint azt a Tanács helyesen hangsúlyozza, a béketárgyalásokon való részvétel és általánosabban a humanitárius segítségnyújtás nem érintheti a Tanács arra vonatkozó értékelését, hogy korlátozó intézkedéseket kell‑e elfogadni a felperessel vagy más orosz üzletemberekkel szemben a Putyin elnökre és kormányára nehezedő nyomás növelése érdekében.

149    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések nem hátrányosan megkülönböztetőek, és nem is aránytalanok.

150    Így a jelen részt, valamint a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik, az alapvető jogok megsértésére alapított jogalapról

151    A felperes szerint nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvétele és azokon való fenntartása alapvető jogai igazolatlan és aránytalan korlátozásának minősül, amely jogok között szerepel többek között a tulajdonhoz való jog, a magánélet tiszteletben tartásához való jog és a vállalkozás szabadsága, valamint a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz való jog. Úgy véli, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadása az ártatlanság vélelméhez való jogának megsértését is maga után vonta, és nem vagyoni kárt okozott számára a jóhírnevének sérelme miatt.

152    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

153    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való jog, a vállalkozás szabadságához való jog, a tulajdonhoz való jog, valamint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog az uniós jog általános elvei közé tartozik, és azokat a Charta 7., 16., 17., illetve 45. cikke rögzíti.

154    Kétségtelen, hogy a megtámadott jogi aktusokban foglalt korlátozó intézkedések – biztosítási jellegük ellenére – a fenti 153. pontban említett alapvető jogok felperes általi gyakorlását érintő korlátozásokkal járnak.

155    A felperes által hivatkozott alapvető jogok azonban nem minősülnek abszolút jogoknak, és gyakorlásuk a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek között korlátozható, amely rendelkezés értelmében egyrészről a „Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”, másrészről pedig „[a]z arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja”.

156    Így ahhoz, hogy az alapvető jogok és szabadságok gyakorlásának valamely korlátozása az uniós jognak megfeleljen, négy feltételnek kell teljesülnie. Először is e korlátozásnak „törvény által [előírtnak]” kell lennie, abban az értelemben, hogy az uniós intézménynek, amely olyan intézkedéseket fogad el, amelyek korlátozhatják valamely természetes vagy jogi személy alapvető jogait, ennek érdekében jogalappal kell rendelkeznie. Másodszor tiszteletben kell tartania e jogok lényeges tartalmát. Harmadszor az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzést kell szolgálnia. Negyedszer arányosnak kell lennie (lásd: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 145. és 222. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

157    Márpedig meg kell állapítani, hogy e négy feltétel a jelen ügyben teljesül.

158    Elsősorban a szóban forgó korlátozásokat „törvény” írja elő, mivel azokat olyan jogi aktusok tartalmazzák, amelyek többek között általános hatályúak, valamint az uniós jogban egyértelmű jogalappal és kellő előreláthatósággal rendelkeznek, amit a felperes egyébiránt nem vitat.

159    Másodsorban, ami azt illeti, hogy a szóban forgó korlátozások tiszteletben tartják‑e a felperes által hivatkozott alapvető jogok „lényeges tartalmát”, meg kell állapítani, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések időben korlátozottak és visszafordíthatók. Azok ugyanis egyrészt hat hónapig alkalmazandóak, és azokat a módosított 2014/145 határozat 6. cikkének harmadik bekezdésében foglaltaknak megfelelően folyamatosan felül kell vizsgálni, másrészt pedig az alkalmazott korlátozó intézkedésektől való eltérések engedélyezhetők mind a pénzeszközök befagyasztása, mind a tagállamok területére való belépésre vonatkozó korlátozások tekintetében (lásd a fenti 147. pontot).

160    Harmadsorban a szóban forgó korlátozások az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzésnek felelnek meg. E korlátozások ugyanis többek között arra irányulnak, hogy közvetlenül és közvetetten nyomást gyakoroljanak az Ukrajna elleni invázióért felelős döntéshozókra és orosz kormányra annak érdekében, hogy ez utóbbiak kevésbé legyenek képesek az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedéseik folytatására, és azoknak az európai és a globális stabilitás megőrzése érdekében véget vessenek. Márpedig ez olyan célkitűzés, amely a KKBP keretében kitűzött és az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett célok körébe tartozik, amelyek között szerepel például a béke megőrzése, a konfliktusok megelőzése és a nemzetközi biztonság megerősítése, valamint a polgári lakosság védelme (lásd ebben az értelemben: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 226. pont).

161    Negyedsorban, ami a szóban forgó korlátozások megfelelő jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy a nemzetközi közösség számára olyan alapvető fontosságú, általános érdekű célkitűzésekre tekintettel, mint amelyeket a fenti 140. pont említ, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések önmagukban nem tekinthetők nem megfelelőnek. Ami a szóban forgó korlátozó intézkedések szükséges jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy más, kevésbé kényszerítő jellegű intézkedések nem teszik lehetővé a követett célkitűzések ugyanolyan hatékony elérését, vagyis az ukrajnai helyzetért felelős orosz döntéshozókra történő nyomásgyakorlást, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd ebben az értelemben: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

162    Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (3) és (4) bekezdése, valamint a módosított 269/2014 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése biztosítja annak lehetőségét, hogy egyrészt engedélyezzék a befagyasztott pénzeszközök felhasználását alapvető szükségletek fedezésére vagy bizonyos kötelezettségvállalások teljesítésére, és másrészt különleges engedélyt adjanak pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy egyéb gazdasági erőforrások befagyasztásának feloldására.

163    Ami közelebbről a felperesnek mint portugál állampolgárnak, és így uniós polgárnak az Unió területén való szabad mozgáshoz való, az EUMSZ 21. cikkben és a Charta 45. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogának a módosított 2014/145 határozat 1. cikke általi állítólagos megsértését illeti, meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy a Szerződések által előirányzott KKBP területéhez tartozó jogi aktusok elfogadása korlátozhatja az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát. A felperes ugyanis annak állítására szorítkozik, hogy a szabad mozgáshoz való jogának korlátozása aránytalan.

164    Meg kell azonban állapítani, hogy a felperes nem fejti ki, hogy ez a korlátozás mennyiben aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Beadványaiban ugyanis csupán általánosságban hivatkozik az arányosság elvének megsértésére alapított jogalap keretében előadott érvelésére, anélkül hogy kifejtené azokat az okokat, amelyek miatt az említett jogalap keretében megfogalmazott érvek relevánsak lennének az Unión belüli szabad mozgáshoz való joga aránytalan sérelmének alátámasztása szempontjából. Ennélfogva mint megalapozatlant el kell utasítani a felperesnek az uniós polgárok szabad mozgásának aránytalan megsértésére alapított érvelését.

165    Ami azt az állítást illeti, amellyel a felperes felveti, hogy a Tanács az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadhat‑e a szabad mozgásra vonatkozó korlátozást – feltéve, hogy ez az állítás önálló érvelésnek minősül –, meg kell állapítani, hogy ezen állítás sem megalapozott, ezért azt el kell utasítani. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a szabad mozgás korlátozását kizárólag a módosított 2014/145 határozat 1. cikke írja elő, és azok nem szerepelnek a módosított 269/2014 rendeletben. Márpedig, amint az az említett határozat bevezető hivatkozásaiból kitűnik, azt nem az EUMSZ 215. cikk, hanem az EUSZ 29. cikk alapján fogadták el.

166    Egyebekben azt is meg kell állapítani, hogy a felperes semmilyen módon nem támasztja alá, hogy a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések mennyiben sértik a magánélete tiszteletben tartásához való jogot.

167    Végül, ami a felperes ártatlanság vélelméhez való jogának állítólagos megsértését illeti, amelyet beadványaiban említ, anélkül azonban, hogy azt konkrét érvekkel támasztaná alá, meg kell állapítani, hogy mivel a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések nem a felperes vagyontárgyainak elkobzásával járnak, hanem egyszerűen biztosítási jelleggel befagyasztják azokat, ezek az intézkedések nem tekinthetők büntetőjogi jellegűnek, és így nem járnak az ártatlanság vélelméhez való, a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében elismert jog sérelmével, amely rendelkezés megköveteli, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Ami a jóhírnevének sérelméből eredő, e kifogás keretében szintén említett állítólagos nem vagyoni kárt illeti, arra nem lehet eredményesen hivatkozni a felperes ártatlanság vélelméhez való joga megsértésének alátámasztása érdekében.

168    Meg kell állapítani, hogy a felperessel szemben a megtámadott jogi aktusokban elfogadott korlátozó intézkedésekből eredő szóban forgó korlátozások nem aránytalanok, és nem tehetik jogellenessé az említett jogi aktusokat.

169    A fentiekre tekintettel a negyedik jogalapot, következésképpen pedig a megsemmisítés iránti kérelmet teljes egészében el kell utasítani.

 A kártérítési kérelemről

170    A felperes a jóhírnevét ért, ideiglenesen 1 millió euróra becsült kár megtérítését kéri.

171    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

172    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az Unió intézményeinek és szerveinek jogellenes magatartásából fakadó, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértése, a kár tényleges jellege, valamint az aktus kibocsátóját terhelő kötelezettség megsértése és a sérelmet szenvedett személyek kára közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2019. szeptember 10‑i HTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

173    Az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételek, amelyeket az uniós bíróság nem köteles egy adott sorrendben vizsgálni, együttesek, így bármelyik teljesülésének hiánya elegendő a kereset egészének elutasításához (2023. február 1‑jei Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑470/21, nem tették közzé, EU:T:2023:26, 62. pont; lásd még ebben az értelemben: 2018. december 13‑i Európai Unió kontra Kendrion ítélet, C‑150/17 P, EU:C:2018:1014, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

174    Márpedig a fentiek összességéből az következik, hogy a felperes által a megtámadott jogi aktusok jogellenességének alátámasztása érdekében hivatkozott érveket, amely jogi aktusokkal a nevét felvették a szóban forgó jegyzékekbe, el kell utasítani, így a Tanácsnak felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó feltétel a jelen ügyben nem teljesül. Így, mivel a fenti 172. pontban felidézett feltételek egyike nem teljesül, az Unió felelősségét nem lehet megállapítani.

175    Ennélfogva a kártérítési kérelmet mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene a kár tényleges jellegét, valamint a kár és a szóban forgó kötelezettség megsértése közötti okozati összefüggés fennállását. Ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

176    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

177    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      Roman Arkadyevich Abramovich maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Spielmann Mastroianni Brkan

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. december 20‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

A jelen kereset előterjesztését követően bekövetkezett tények

A felek kérelmei

A jogkérdésről

A megsemmisítés iránti kérelemről

Az első jogalapról

– A „hatékony bírói jogvédelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésére” vonatkozó első részről

– A „védelemhez való jog megsértésére” és a „fenntartásról szóló 2022. szeptemberi és 2023. márciusi jogi aktusok elfogadása keretében a Tanácsot terhelő felülvizsgálati kötelezettség Tanács általi megsértésére” alapított, második részről

A második, „nyilvánvaló értékelési hibára” alapított jogalapról

– Előzetes megfontolások

– A g) kritérium felperesre történő alkalmazásáról

A harmadik, az egyenlő bánásmód elvének és az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

– A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított, első részről

– Az arányosság elvének megsértésére alapított, második részről

A negyedik, az alapvető jogok megsértésére alapított jogalapról

A kártérítési kérelemről

A költségekről

*      Az eljárás nyelve: francia.