Language of document : ECLI:EU:C:2016:660

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2016. szeptember 8.(1)

C‑339/15. sz. ügy

Openbaar Ministerie

kontra

Luc Vanderborght

(a Nederlandstalige rechtbank van eerste aanleg Brussel [brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Nemzeti szabályozás, amely a fogápolási szolgáltatást nyújtó személyek számára tiltja szolgáltatásaik nyilvános reklámozását – Nemzeti szabályozás, amely meghatározza azokat az egyszerűséget illető követelményeket, amelyeknek egy fogorvosi rendelő cégtáblájának meg kell felelnie – Összeegyeztethetőség – EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 56. cikk – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Külső elem megléte – Korlátozás – A közegészség védelme – Arányosság –2000/31/EK irányelv – Elektronikus kereskedelem – Hatály – A 3. cikk (3) bekezdése – Az egészségügyre vonatkozó nemzeti rendelkezések kizárása – A 3. cikk (8) bekezdése – A szabályozott szakmákra vonatkozó nemzeti rendelkezések kizárása – 2005/29/EK irányelv – Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok – A 3. cikk (1) bekezdése – Belső piaci záradék – A szolgáltatást nyújtó személy letelepedése szerinti tagállam jogrendszerének alkalmazhatósága – 8. cikk – Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtása szabadságának korlátozása a szakmai szabályok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében”





I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem lehetőséget nyújt a Bíróság számára, hogy újra állást foglaljon a fogápolásra vonatkozó reklámokat rendkívül szigorúan szabályozó belga jogi szabályozásnak egyrészről az elsődleges joggal, elsősorban a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó szabályokkal, másrészről a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, illetve az elektronikus kereskedelemre vonatkozó másodlagos joggal való összeegyeztethetőségéről.

2.        A Bíróság ugyanis a 2008. március 13‑i Doulamis‑ítéletében(2) korábban már döntött e jogszabály egyes rendelkezéseinek a vállalkozások közötti kartelleket és összehangolt magatartásokat tiltó versenyszabályokkal való összeegyeztethetősége tárgyában.

3.        A jelen ügy alapját az a büntetőeljárás képezi, amelyet Belgiumban indítottak Luc Vanderborght általános fogorvos ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2003. március 1‑je és 2014. január 24. között a belga jogi szabályozással ellentétes módon reklámozta az általa nyújtott fogápolási szolgáltatásokat.

4.        Az 1934. június 1‑jei Koninklijk besluit houdende reglement op de beoefening der tandheelkunde (a fogorvosi tevékenység gyakorlásának szabályozásáról szóló királyi rendelet)(3) az alapügy tényállása idején hatályos változatának(4) 8d. cikke ugyanis a hivatás méltóságának védelme érdekében részletesen meghatározza azokat az egyszerűségi követelményeket, amelyeknek a fogápolási szolgáltatóknak eleget kell tenniük, amikor a tevékenységüknek helyet adó épület bejáratánál reklámtáblát vagy feliratot helyeznek el.

5.        E rendelkezés a következőket írja elő:

„A nyilvánosság tájékoztatására azon az épületen, amelyben a […] szakképzettséggel rendelkező személy fogorvosi tevékenységet folytat, csak kisméretű és nem feltűnő megjelenésű hirdetés vagy reklámtábla helyezhető el, amelyen a szakképzett személy neve és adott esetben törvényes szakmai címe, rendelési napjai és órái, valamint azon vállalkozás vagy egészségügyi intézmény neve van feltüntetve, amelynek nevében szakmai tevékenységét folytatja; a hirdetésen vagy reklámtáblán a fogászat azon szakterülete is feltüntethető, amelyen a szakképzett személy tevékenységét elsősorban gyakorolja: operatív fogászat, szájprotézis, fogszabályozás, fogsebészet.

[…]”

6.        A jelen ügyben L. Vanderborght‑t azzal vádolják, hogy rendelője előtt a nyilvánosság tájékoztatására egy nem jelentéktelen méretű és feltűnő megjelenésű reklámoszlopot helyezett el. Ez a tájékoztatótábla három nyomtatott részből állt, egyenként 47 centiméter magasak, és 75 centiméter szélesek, és rajtuk az orvos neve, fogorvosi szakképesítése, valamint a fogorvosi rendelő weboldalának címe és telefonszáma áll.

7.        Az 1958. április 15‑i Wet bettreffende de publiciteit inzake tandverzorging (a fogápolásra vonatkozó reklámról szóló törvény)(5) alapügy tényállása idején hatályos változatának(6) 1. cikke annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban.

8.        E rendelkezés a következőképpen hangzik:

„Tilos közvetlenül vagy közvetve reklámot közzétenni a szájüreg és a fogak betegségeinek, sérüléseinek vagy rendellenességeinek Belgiumban vagy más országban történő, szakképzett vagy nem szakképzett személy általi kezelése, illetve kezeltetése céljából, különösen a hirdetett tevékenység jogszerűsége tekintetében megtévesztésre alkalmas kirakat, cégtábla, hirdetés vagy reklámtábla, továbbá prospektusok, körlevelek, feljegyzések, brosúrák által, sajtó vagy filmvászon útján […]”.

9.        A jelen ügyben L. Vanderborght‑t azzal vádolják, hogy hirdetéseket helyezett el helyi napilapokban, és weboldalán ajánlotta fogorvosi ellátások területén szerzett szakértelmét, e célból betegek „előtte/utána” fényképeit és nyilatkozatait használta fel, amelyek utalnak a más fogorvosok által nyújtott kezelésekhez képest fennálló szolgáltatásbeli különbségre.

10.      A jelen ügyben a szabálysértési ügyekben eljáró Nederlandstalige rechtbank van eerste aanleg Brussel (brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság, Belgium) kételyeket táplál a tekintetben, hogy a jelen büntetőeljárást megalapozó rendelkezések összhangban vannak‑e azokkal az uniós jogi szabályokkal, amelyek egyrészről a 2005/29/EK irányelvben(7) szabályozzák a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, másrészről a 2000/31/EK irányelvben(8) találhatók, és az elektronikus kereskedelemre vonatkoznak, harmadrészről a letelepedés szabadságára vonatkozóan az EUMSZ 49. cikkben, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozóan az EUMSZ 56. cikkben szerepelnek.

11.      A jelen indítványban mindenekelőtt rámutatok, hogy az alapügyben szóban forgó jogszabályok nem tartoznak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá, mivel az uniós jogalkotó ezen irányelv 3. cikkének (3) és (8) bekezdésében kifejezetten korlátozásokat alkalmazott.

12.      Ezzel szemben felhívom a figyelmet arra, hogy az 1958. évi törvény 1. cikkéhez hasonló nemzeti jogi szabályozás, amely megtiltja a fogápolási szolgáltatások internetes reklámját, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv hatálya alá tartozik. Rámutatok ugyanakkor, hogy ezzel az irányelvvel, tekintettel a 3. cikkének (1) bekezdésére és 8. cikkének (1) bekezdésére, nem tűnik ellentétesnek ez a szabályozás, mivel ez utóbbi egy szabályozott szakma szabályai tiszteletben tartásának biztosítására törekszik, és a nemzeti területen letelepedett szolgáltatókra vonatkozik.

13.      Végezetül megvizsgálom majd az említett szabályozás összeegyeztethetőségét a letelepedés szabadságára vonatkozó EUMSZ 49. cikkel és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó EUMSZ 56. cikkel. Először bemutatom, hogy az alapügyben szerepel egy külső elem, mivel az érdekeltnek felrótt hirdetés az interneten jelent meg, amely a világszintű terjesztés eszköze, és így lehetővé teszi, hogy eljusson a nyilvánossághoz, következésképpen hogy az érdekelt a letelepedése szerinti tagállamtól eltérő tagállamban élő betegeket szólítson meg.

14.      Másodszor előadom azokat az indokokat, amelyek miatt a minden fogápolási szolgáltatással kapcsolatos, nyilvánosság előtti reklám tilalma a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását valósítja meg; ennek során nagy vonalakban átveszem a Doulamis ügyre vonatkozó indítványomban (C‑446/05, EU:C:2007:701) a teljesség kedvéért javasolt érvelést. Magyarázatot adok arra, hogy ezt a korlátozást véleményem szerint mennyiben igazolja a közegészség védelme, amennyiben az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak nem az a célja, hogy megtiltsa a fogápolási szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján olyan információkat tüntessenek fel, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről hírt adjanak.

II – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

15.      A Nederlandstalige rechtbank van eerste aanleg Brussel (brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság) az előtte folyamatban lévő ügyben előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a [tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló] irányelvet, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti törvény, amely abszolút jelleggel megtiltja mindenki számára a száj‑és fogápolásra vonatkozó reklámozást, ahogyan ezt a[z] […] 1958 [évi] törvény 1. cikke teszi?

2)      A [tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló] irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, »a termékek egészségi és biztonsági vonatkozásaira alkalmazandó szabálynak« tekintendő‑e a száj‑és fogápolásra vonatkozó reklám tilalma?

3)      Úgy kell‑e értelmezni a [tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló] irányelvet, hogy azzal ellentétes a[z] […] 1934. [évi] királyi rendelet 8d. cikkéhez hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely részletesen meghatározza, hogy a fogorvos rendelőjén a nyilvánosság számára elhelyezett cégtáblának az egyszerűséget illetően milyen követelményeknek kell megfelelnie?

4)      Úgy kell‑e értelmezni a[z] [elektronikus kereskedelemről szóló] irányelvet, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti törvény, amely abszolút jelleggel megtiltja mindenki számára a száj‑ és fogápolásra vonatkozó reklámozást, és amely az elektronikus (weboldalon keresztüli) kereskedelmi reklámot is megtiltja, ahogyan ezt a[z] […] 1958. [évi] törvény 1. cikke teszi?

5)      Hogyan kell értelmezni »az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak« a[z] [elektronikus kereskedelemről szóló] irányelv 2. cikkének a) pontjában az 1998. július 20‑i 98/48/EK(9) európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított 98/34/EK irányelv(10) 1. cikkének 2. pontjára hivatkozva meghatározott fogalmát?

6)      Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely a közegészség védelme érdekében teljes reklámtilalmat ír elő a fogászati ellátások vonatkozásában?”

III – Az uniós jogi háttér

A –    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv

16.      A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv (6), (8) és (9) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„(6)      Ez az irányelv […] közelíti a tagállamoknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó jogszabályait, ideértve a fogyasztók gazdasági érdekeit közvetlenül sértő tisztességtelen reklámokat, amelyek ezáltal közvetett módon sértik a jogszerűen eljáró versenytársak gazdasági érdekeit is […]

[…]

(8)      Ez az irányelv közvetlenül védi a fogyasztó gazdasági érdekeit az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataitól […]

(9)      Ez az irányelv nem érinti […] a termékek egészségi és biztonsági jellemzőire […] vonatkozó közösségi és nemzeti szabályokat […]. A tagállamoknak így lehetőségük nyílik a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme okán arra, hogy például az alkohol, a dohánytermékek vagy a gyógyszerek tekintetében a kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó korlátozásokat és tilalmakat a saját területükön, a kereskedő fő tevékenységi helyétől függetlenül fenntartsanak vagy bevezessenek […]”

17.      Ennek az irányelvnek az 1. cikke értelmében az a célja, hogy „hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések [helyesen: tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések] közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg”.

18.      Az említett irányelv 2. cikkének d) pontja a „kereskedelmi gyakorlatokat” a következőképpen határozza meg: „a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével [helyesen: népszerűsítésével], értékesítésével vagy szolgáltatásával”.(11)

19.      A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikke ezen irányelv hatályát a következőképpen határozza meg:

„(1)      Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.

[…]

(3)      Ez az irányelv nem érinti a termékek egészségi és biztonsági vonatkozásaira alkalmazandó közösségi vagy nemzeti szabályokat.

[…]

(8)      Ez az irányelv nem érinti a letelepedésre vagy az engedélyezési rendszerekre vonatkozó feltételeket, a kötelességteljesítéssel kapcsolatos magatartási kódexeket vagy a szabályozott szakmákra vonatkozó egyéb, a szakemberek magas szintű szakmai integritása megőrzése érdekében előírt különleges szabályokat, amelyeket a tagállamok a közösségi joggal összhangban megállapíthatnak.

[…]”

20.      Ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel, és a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut, vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.

B –    Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv

21.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (7), (17), (18), (22), (32) és (33) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(7)      A jogbiztonság és a fogyasztói bizalom biztosítása érdekében ennek az irányelvnek egyértelmű és általános kereteket kell megállapítania a belső piaci elektronikus kereskedelem bizonyos jogi vonatkozásai tekintetében.

[…]

(17)      Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások fogalommeghatározása […] magában foglal minden olyan, szokás szerint díjazás ellenében nyújtott és a szolgáltatás igénybe vevőjének egyedi kérésén alapuló távszolgáltatást, amelyhez adatfeldolgozásra (ideértve a digitális tömörítést) és adattárolásra szolgáló elektronikus berendezést vesznek igénybe […].

(18)      Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások a számítógépes hálózatokon keresztül végzett gazdasági tevékenységek széles skáláját ölelik fel, […]; nem korlátozódnak csupán azokra a szolgáltatásokra, amelyek on‑line szerződéskötést eredményeznek, hanem – amennyiben gazdasági tevékenységként jelennek meg – olyan szolgáltatásokat is magukban foglalnak, amelyekért az igénybevevők nem fizetnek, mint például az on‑line információszolgáltatás vagy on‑line kereskedelmi tájékoztatás […].

[…]

(22)      Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felügyeletét a tevékenység forrásánál kell ellátni a közérdekű célok hatékony védelmének biztosítása érdekében […]; ezen túlmenően, a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatékony biztosítása érdekében, valamint a szolgáltatások nyújtói és igénybevevői számára a jogbiztonság hatékony biztosítása érdekében, az ilyen információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra elvben annak a tagállamnak a joga vonatkozik, amelyben a szolgáltató letelepedett.

[…]

(32)      Annak érdekében, hogy a Közösségen belül megszűnjenek az olyan határokon átnyúló szolgáltatások fejlődésének akadályai, amelyeket a szabályozott szakmák művelői kínálhatnak az Interneten, szükséges, hogy közösségi szinten biztosítható legyen az olyan szakmai szabályoknak való megfelelés, amelyek különösen a fogyasztók és a közegészség védelmére irányulnak; […]

(33)      Ez az irányelv kiegészíti a szabályozott szakmákra vonatkozó közösségi és nemzeti jogszabályokat, fenntartva az erre a területre alkalmazandó szabályok koherens rendszerét.”

22.      Az irányelv az 1. cikkének (1) bekezdése szerint „a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által”.

23.      Ezen irányelv az 1. cikkének (2) bekezdése értelmében „bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó, a belső piaccal, a szolgáltatók letelepedésével, a kereskedelmi tájékoztatással, az elektronikus úton kötött szerződésekkel, a közvetítő szolgáltatók felelősségével, a magatartási kódexekkel, a jogviták peren kívüli rendezésével, a bírósági keresetekkel és a tagállamok közötti együttműködéssel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket” közelít egymáshoz.

24.      Az említett irányelv 2. cikkének a) pontja az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fogalmát a módosított 98/34 irányelv 1. cikkének 2. pontjára való hivatkozással határozza meg, amely szerint ilyen szolgáltatás „az információs társadalom bármely szolgáltatása, azaz bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás”.

25.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 2. cikkének f) pontja a „kereskedelmi tájékoztatás” fogalmát akként határozza meg, hogy az „bármilyen formában megjelenő közlés, amelynek célja, hogy közvetve vagy közvetlenül népszerűsítse egy vállalkozás, szervezet vagy kereskedelmi, ipari vagy kézműipari tevékenységet folytató vagy szabályozott szakmát gyakorló személy áruit, szolgáltatását vagy arculatát”.

26.      Ezen irányelv 2. cikkének a „szabályozott terület” fogalmát meghatározó h) pontja a következőképpen szól:

„»szabályozott terület«: a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelmények, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak.

i.      A szabályozott terület azokat a követelményeket tartalmazza, amelyeket a szolgáltatónak a következők tekintetében teljesítenie kell:

–        információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység megkezdése, mint például a minősítésekkel, engedélyezéssel vagy bejelentéssel kapcsolatos követelmények,

–        információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatása, mint például a szolgáltató magatartásával kapcsolatos követelmények, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelmények, ideértve a reklámozásra és a szerződésekre alkalmazandókat is, vagy a szolgáltató felelősségével kapcsolatos követelmények;

[…]”

27.      Az említett irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.

(2)      A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

[…]

(4)      A tagállamok tehetnek a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, ha a következő feltételek teljesülnek:

a)      az intézkedés:

i.      szükséges a következő okok egyike miatt:

[…]

–        közegészség‑védelem,

[…]

–        a fogyasztók védelme […]

ii.      egy olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányul, amely az i. alpontban említett célokat sérti, vagy e célokat komolyan és súlyosan veszélyezteti;

iii.      az említett célokkal arányos;

[…]”

28.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv „Szabályozott szakmák” címet viselő 8. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a valamely szabályozott szakma képviselője által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás részét képező vagy ilyen szolgáltatásnak minősülő kereskedelmi tájékoztatás alkalmazása akkor legyen engedélyezhető, ha azok megfelelnek a szakmai szabályoknak, így különösen az adott szakma függetlenségére, méltóságára és megbecsülésére, a szakmai titoktartásra, valamint az ügyfelekkel és a szakma többi képviselőjével szembeni tisztességre vonatkozó szabályoknak.”

IV – Elemzés

A –    Az 1958. évi törvény és az 1934. évi királyi rendelet vitatott rendelkezéseinek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel való összeegyeztethetőségéről

29.      Első, második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az olyan nemzeti szabályozások, mint az 1958. évi törvényben, illetve az 1934. évi királyi rendeletben szereplő vitatott rendelkezések, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozhatnak‑e, és adott esetben az ilyen szabályozások ellentétesek‑e ez utóbbi irányelvvel.

30.      A kérdés azért merül fel, mert a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv teljes mértékben harmonizálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó nemzeti szabályokat, a tagállamok tehát nem rendelkeznek felhatalmazással jogalkotásukban az ezen irányelvben meghatározottaknál szigorúbb nemzeti szabályok elfogadására vagy hatályban tartására, még a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében sem.(12)

31.      Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet különösen széles hatály jellemzi, mivel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a hatály kiterjed „minden olyan kereskedelmi gyakorlatra, amely közvetlenül kapcsolódik valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítéséhez, értékesítéséhez vagy szolgáltatásához”(13). Ezen irányelv 2. cikkének d) pontja „az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatait” ugyanis a következőképpen határozza meg: „a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítésével”(14). A „termék” kifejezés az említett irányelv 2. cikke c) pontjának megfelelően minden árut vagy szolgáltatást magában foglal.

32.      Emellett, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében az uniós jogalkotó pozitív módon határozza meg ezen irányelv hatályát annak előírásával, hogy ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.

33.      A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet tehát eleve valamennyi tevékenységi ágazatban, a vállalkozások és a fogyasztók között létrejött valamennyi ügyletre alkalmazni kell.

34.      Márpedig, az uniós jogalkotó kifejezetten meghatározta ezen irányelv alkalmazásának bizonyos korlátozásait.

35.      Egyrészről a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében ez az irányelv „nem érinti a[z] […] egészségi vonatkozás[ok]ra alkalmazandó közösségi vagy nemzeti szabályokat”(15). Ezen irányelv (9) preambulumbekezdésében az uniós jogalkotó világossá teszi, hogy „[a] tagállamoknak […] lehetőségük nyílik a fogyasztók egészségének […] védelme okán arra, hogy […] a kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó korlátozásokat és tilalmakat a saját területükön […] fenntartsanak vagy bevezessenek”.

36.      Következésképpen, noha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv célja, hogy teljes mértékben harmonizálja az ilyen gyakorlatokra vonatkozó nemzeti szabályokat, a tagállamok szabadon fogadhatnak el nagyobb mértékben korlátozó intézkedéseket a fogyasztók egészségét érintő hirdetési gyakorlatok esetén. Ebben az esetben a nemzeti intézkedések olyan érdekek védelmét célozzák, amelyek túlmutatnak a fogyasztók ezen irányelv (6) és (8) preambulumbekezdésében, valamint 1. cikkében szereplő kizárólagosan gazdasági érdekeinek védelmén.

37.      A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv végrehajtásáról szóló iránymutatásában,(16) valamint az ezen irányelv alkalmazásáról szóló első jelentésében(17) az Európai Bizottság rámutat, hogy amennyiben a tagállamok által elfogadott intézkedések nem gazdasági érdekek védelmére irányulnak, nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá. A Bizottság szerint az említett irányelv tehát nem érinti a tagállamok lehetőségét arra, hogy a fogyasztók egészségének védelme érdekében a kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozóan nagyobb mértékben korlátozó szabályokat fogadjanak el.(18)

38.      Másrészről a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikkének (8) bekezdése értelmében „[e]z az irányelv nem érinti […] a kötelességteljesítéssel kapcsolatos magatartási kódexeket vagy a szabályozott szakmákra vonatkozó egyéb, a szakemberek magas szintű szakmai integritása megőrzése érdekében előírt különleges szabályokat, amelyeket a tagállamok a közösségi joggal összhangban. megállapíthatnak”.

39.      Következésképpen a tagállamok szabadon fogadhatnak el szigorúbb szabályokat a szabályozott szakmák, köztük a jelen esetben az érdekelt szakmája, a fogorvosi szakma tagjai által alkalmazott gyakorlatokra.

40.      Ebből következik, hogy ahhoz, hogy az érintett termék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozzon, egyrészt meg kell felelnie az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek, másrészt pedig nem tartozhat az uniós jogalkotó által az említett irányelv 3. cikkének (3) és (8) bekezdésében kifejezetten előírt korlátozások valamelyikébe.

41.      Márpedig, noha megállapítható, hogy az alapügyben szereplő szolgáltatás az említett irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében üzleti vállalkozásnak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatát valósítja meg, mivel fogápolásra vonatkozó reklámról van szó, a kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy az 1958. évi törvény és az 1934. évi királyi rendelet vitatott rendelkezései a közegészség és a fogorvosi hivatás méltóságának védelmére irányulnak, ily módon a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikkének (3) és (8) bekezdésében foglalt korlátozások alkalmazhatóknak tűnnek.

42.      A fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámnak az 1958. évi törvény 1. cikkében alkalmazott teljes tilalma, valamint az 1934. évi királyi rendelet 8d. cikkében előírt egyszerűségi követelmények tehát mindenekelőtt, a gazdasági kihívást megelőzően, egészségügyi kihívást jelentenek. Amint arra a belga kormány észrevételeiben rámutatott, ezek a követelmények a hivatás méltóságához tartoznak, hozzájárulnak annak elkerüléséhez, hogy a szolgáltatások minőségét, a gyakorló orvosok feddhetetlenségét, és a fogápolási szolgáltatást nyújtó személy és a betege között fennálló bizalmat aláássa az olyan, a betegeket propaganda útján megnyerni próbáló hirdetési gyakorlat, mint amilyen a jelen ügyben szerepel.

43.      Mindezekre tekintettel tehát azt javaslom, hogy a Bíróság úgy határozzon, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet akként kell értelmezni, hogy az uniós jogalkotó által az ezen irányelv 3. cikkének (3) és (8) bekezdésében kifejezetten előírt korlátozások miatt ez az irányelv nem alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra, amely abszolút jelleggel megtiltja a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámozást, ahogyan ezt az 1958. évi törvény 1. cikke teszi, sem az olyan nemzeti szabályozásra, amely meghatározza azokat az egyszerűségi követelményeket, amelyeknek a fogorvos rendelője cégtáblájának meg kell felelnie, ahogyan azt az 1934. évi királyi rendelet 8d. cikke teszi.

B –    Az 1958. évi törvény vitatott rendelkezéseinek az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvvel való összeegyeztethetőségéről

44.      Negyedik és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az 1958. évi törvény 1. cikkéhez hasonló nemzeti szabályozás, amely megtiltja a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámozást, ideértve az internetes reklámot is, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv hatálya alá tartozhat‑e, és adott esetben az említett irányelv értelmében az elektronikus kereskedelemmel összefüggő szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül‑e.

45.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv célja az európai vállalkozások gazdasági növekedésének és versenyképességének javítása érdekében hozzájárulni az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fejlődéséhez, és ahhoz, hogy az elektronikus kereskedelem teljes egészében ki tudja aknázni a belső piac nyújtotta lehetőségeket.(19)

46.      Az említett irányelv az elektronikus kereskedelemnek csak bizonyos vonatkozásaival foglalkozik.(20) Amint arra a Bíróság a 2011. október 25‑i eDate Advertising és társa ítéletében(21) rámutatott, ez az irányelv ugyanis nem az anyagi jogi szabályok harmonizálását célozza, hanem olyan „szabályozott területet” határoz meg, amely azokat a követelményeket tartalmazza, amelyeket a szolgáltatást nyújtónak teljesítenie kell.(22)

47.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 2. cikke h) pontjának megfelelően „szabályozott terület” a nemzeti jogszabályokban meghatározott minden olyan követelményre irányul, amelyet a szolgáltatást nyújtóknak teljesíteniük kell, és amelyeket az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység megkezdése, illetve e tevékenység folytatása során alkalmazni kell; ilyen követelmények például a szolgáltató magatartásával kapcsolatos követelmények, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelmények, ideértve a reklámozásra és a szerződésekre alkalmazandókat is, vagy a szolgáltató felelősségével kapcsolatos követelmények.

48.      Ezen irányelv 2. cikkének a) pontja határozza meg az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatás” fogalmát, amely alatt „bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatást” kell érteni.(23) Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (18) preambulumbekezdéséből, és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából(24) következik, hogy ezek a szolgáltatások magában foglalják azon szolgáltatásokat, amelyeket távolról, adatok feldolgozására és tárolására szolgáló elektronikus berendezés útján nyújtanak, és kiterjednek azokra a szolgáltatásokra is, amelyekért az igénybe vevők nem fizetnek, mint például az online információszolgáltatás vagy a kereskedelmi tájékoztatás.(25)

49.      A jelen esetben a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklám, amelyet L. Vanderborght az általa létrehozott weboldalon tett közzé, véleményem szerint az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv hatálya alá tartozik.

50.      Egy ilyen reklám nem pusztán az ezen irányelv 2. cikkének f) pontja szerinti online „kereskedelmi tájékoztatás”, hanem egyben egy szabályozott szakma képviselője készítette, amit az említett irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében az uniós jogalkotó kifejezetten engedélyez. Ebben a rendelkezésben ugyanis a jogalkotó azt az elvet állítja fel, mely szerint a tagállamoknak meg kell bizonyosodniuk arról, hogy valamely szabályozott szakma képviselője reklámozhat‑e az interneten a szakmája szabályainak tiszteletben tartása mellett.

51.      Következésképpen egy olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, alkalmas arra, hogy az uniós jogalkotó által az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvben szabályozott rendelkezések szempontjából kerüljön megvizsgálásra.

52.      Vizsgáljuk meg most ezen irányelv érdemi rendelkezéseit.

53.      Úgy vélem, hogy az alapügyben szereplő szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségét az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és 8. cikkének (1) bekezdése fényében kell vizsgálni.

54.      Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv „Belső piac” címet viselő 3. cikke ugyanis az irányelv „sarokkövét” képezi.(26)

55.      Az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése rögzíti azt az elvet, mely szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra annak a tagállamnak a jogrendszere vonatkozik, amelyben a szolgáltató letelepedett.(27)

56.      Így az említett rendelkezés annak biztosítására kötelezi az egyes tagállamokat, hogy a területükön letelepedett szolgáltató által nyújtott szolgáltatások megfeleljenek az adott tagállamban alkalmazandó és a „szabályozott területbe” tartozó nemzeti rendelkezéseknek. Az uniós jogalkotó szerint egy ilyen mechanizmus lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felügyelete a tevékenység forrásánál valósuljon meg a közérdekű célok hatékony védelmének biztosítása érdekében.(28)

57.      Így a Bíróság a 2011. október 25‑i eDate Advertising és társai ítéletében(29) megállapította, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvben meghatározott „szabályozott területre” tekintettel a szolgáltató letelepedési helye szerinti tagállam jogrendszerébe tartoznak a magánjogi szabályok és a szolgáltatók felelősségére vonatkozó szabályok is. Így a Bíróság az Európai Unió szintjén harmonizált szabályok hiányában megállapította ezeknek az anyagi jogi szabályoknak a kötelező jellegét, amely szabályoknak a hatálya alá vette a tagállam a szolgáltatókat és szolgáltatásaikat.(30)

58.      Ez az indokolás véleményem szerint analógia útján alkalmazható az interneten keresztül megvalósított kereskedelmi tájékoztatás esetében, amennyiben az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvben meghatározott „szabályozott terület” – amint azt ezen irányelv 2. cikke h) pontjának i. alpontjának második francia bekezdése előírja – kiterjed a szolgáltató magatartásával, valamint a reklám minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelményekre is.

59.      E körülmények között úgy tűnik számomra, hogy az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szabályozott mechanizmus az internetes reklámra vonatkozóan előírja a szolgáltató letelepedési helye szerinti tagállamban hatályos anyagi jog alkalmazását.

60.      Következésképpen a jelen ügyben, úgy tűnik, semmi sem szól a belga jogi szabályozás alkalmazása ellen, mivel az alapügyben szóban forgó szolgáltatás nem a Belga Királyságtól eltérő tagállamból származik, L. Vanderborght pedig belga területen telepedett le.

61.      Így tehát nem beszélhetünk az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott esetről.(31)

62.      Ennek megállapítása után most azokat, az uniós jogalkotó által az említett irányelv 8. cikke (1) bekezdésében kifejezetten rögzített szabályokat kell figyelembe venni, amelyek konkrétan egy szabályozott szakma képviselői által alkalmazott kereskedelmi tájékoztatásra vonatkoznak.

63.      E rendelkezés első részéből ugyanis kiderül, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek engedélyezni valamely szabályozott szakma képviselői számára, hogy elektronikus kereskedelem útján kereskedelmi tájékoztatást alkalmazzanak. Amint azt a Bizottság az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv alkalmazásáról szóló első jelentésében hangsúlyozza, ez azt jelenti, hogy a szabályozott szakmák képviselői internetes weboldalakon tájékoztathatják ügyfeleiket, ami, állapítja meg a Bizottság, korábban néhány tagállamban nem volt lehetséges.(32)

64.      Ugyanakkor ez alól az elv alól van egy kivétel, amely a szakmai etikai szabályok tiszteletben tartására irányul.

65.      Az említett rendelkezés második részében ugyanis az uniós jogalkotó a szakmai szabályok, így „különösen” a szakma függetlenségére, méltóságára és megbecsülésére, a szakmai titoktartásra, valamint az ügyfelekkel és a szakma többi képviselőjével szembeni tisztességre vonatkozó szabályok tiszteletben tartásának biztosítása céljából felhatalmazza a tagállamokat különleges korlátozások elfogadására. Ebben az értelemben tehát értjük, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv a (33) preambulumbekezdésének megfelelően „kiegészíti” a szabályozott szakmákra vonatkozó nemzeti jogot.

66.      Az ilyen korlátozásokra való felhatalmazásnál az uniós jogalkotó megkülönbözteti egymástól a valamely szabályozott szakma képviselői és az egyéb szolgáltató által nyújtott szolgáltatást, mivel a gyógyítás, a gyógyszereladás, illetve a jogi tanácsadás és a közjegyzői jogi aktusok elkészítése nem tekinthetők ugyanolyan tevékenységeknek, mint a többi üzleti tevékenység. E tevékenységek jellege nem teszi lehetővé az egyéb szolgáltatókkal azonos feltételek mellett a reklámot, mivel ez utóbbi szolgáltatók szabadon, bármilyen tájékoztatási formában hirdethetik saját szolgáltatásukat annak érdekében, hogy a fogyasztókat arra ösztönözzék, hogy hozzájuk forduljanak.

67.      E korlátozások indokainak listája nem teljes körű, amint azt az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében a „különösen” kifejezés alkalmazása is mutatja. Márpedig kétségtelen, hogy az egészségügyi szakmákra vonatkozó szabályok tiszteletben tartása magában foglalja a közegészség, és különösen a beteg egészségének védelmét, mivel ez utóbbi, amint a fogorvosi, továbbá az orvosi etikai kódexből kiderül, a fogorvosi szakma képviselőinek legelső feladata, éppúgy mint az orvosi szakmáé.(33) Az olyan nemzeti jogi szabályozást, mint ami az alapeljárásban szerepel, úgy kell tehát értelmezni, hogy nyilvánvalóan hozzájárul a fogorvosi szakmára vonatkozó etikai szabályok tiszteletben tartásához. A Belga Királyság a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklám minden formájának megtiltásával azt szándékozik elkerülni, hogy a hivatás méltóságának érintésével sérüljön a betegek gyakorló fogorvosba vetett bizalma, és végső soron a betegek egészségének kárára veszélybe kerüljön a gyógykezelés színvonala. Azt is meg kívánja akadályozni, hogy a propaganda által a gyakorló fogorvosok feddhetetlensége sérüljön, és az olyan eljárások által, mint amilyet L. Vanderborght alkalmazott, aki weboldalán betegek nyilatkozatait osztotta meg a más fogorvosok által nyújtott kezelésekhez képest fennálló szolgáltatásbeli különbségről, ez utóbbiak hírneve sérüljön.

68.      Az 1958. évi törvény 1. cikkében szereplő korlátozások tehát véleményem szerint az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében igazolhatók a fogorvosi szakma etikai szabályainak tiszteletben tartásával kapcsolatos indokokkal.

69.      Mindezeket figyelembe véve úgy vélem, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet, és különösen annak 3. cikke (1) bekezdését és 8. cikke (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az 1958. évi törvény 1. cikkéhez hasonló nemzeti szabályozás, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtiltja az internetes reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban, amennyiben ez a szabályozás a szakmai szabályok tiszteletben tartásának biztosítására irányul, és a nemzeti területen letelepedett szolgáltatók esetén alkalmazandó.

70.      Ezen a ponton az elsődleges jog alapján kell vizsgálni, hogy az említett szabályozás összeegyeztethető‑e az uniós joggal.

C –    Az 1958. évi törvénynek a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával való összeegyeztethetőségéről

71.      Hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 46. cikket és az EUMSZ 56. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely tagállam olyan jogszabálya, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatásokat nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban.

72.      Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, az orvosi és paramedicinális tevékenységek, közöttük azok, amelyek a fogápolással kapcsolatosak, a Szerződés szabad mozgást biztosító rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak.(34)

73.      Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezek a rendelkezések nem alkalmazhatók olyan helyzetre, amelynek valamennyi eleme egyetlen tagállamon belülre korlátozódik.(35) A Szerződésnek a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos rendelkezései tehát csak külső elem megléte mellett alkalmazhatók.

74.      A jelen ügyben megállapítható, hogy L. Vanderborght tevékenységét Belgiumban végzi, ahol letelepedett, és ebben a tagállamban folyik büntetőeljárás ellene. Ez utóbbit nem pusztán azért folytatják, mert az érdekelt rendelője bejáratánál olyan táblát helyezett el, amely nem felel meg a nemzeti szabályozásban előírt egyszerűségi követelményeknek, hanem azért is, mert hirdetést helyezett el egy helyi napilapban és a weboldalán.

75.      Márpedig, ellentétben I. Doulamis‑szal, aki a 2008. március 13‑i Doulamis‑ítélet (C‑446/05, EU:C:2008:157) alapjául szolgáló ügyben csupán reklámhirdetést tett közzé a nemzeti papír alapú telefonkönyvben, L. Vanderborght olyan eszközön hirdetett, amely jellegénél fogva nem ismer határokat.

76.      A 2011. október 25‑i eDate Advertising és társa ítéletében,(36) amely a személyiségi jogok valamely internetes honlap tartalma általi állítólagos megsértéséről szólt, a Bíróság elismerte, hogy „valamely tartalom internetes honlapon való közzététele különbözik az olyan tömegkommunikációs eszközök, mint a nyomtatványok területileg behatárolt terjesztésétől, mivel főszabály szerint arra irányul, hogy az említett tartalom mindenütt jelen legyen. E tartalmat az egész világon nyomban letöltheti meghatározhatatlan számú internetfelhasználó, függetlenül attól, hogy kibocsátójának szándéka arra irányult‑e, hogy azt a letelepedési helye szerinti tagállamon kívül is letöltsék”.(37) A Bíróság ebből arra következtetett, hogy „[ú]gy tűnik […], hogy az internet csökkenti a terjesztéshez kapcsolódó kritérium hasznosságát, mivel az interneten közétett tartalom terjesztésének terjedelme főszabály szerint világszintű”(38).

77.      A L. Vanderborght által elektronikus úton közzétett reklám internetes összefüggése véleményem szerint elegendő tehát ahhoz, hogy teljesüljön a külső elem feltétele, mivel ez a reklám alkalmas arra, hogy eljusson a nyilvánossághoz, és ennek következtében az érdekelt letelepedése szerinti tagállamtól eltérő tagállamban élő betegeket szerezzen.

78.      Másfelől a Bíróság elismerte, hogy ez a külső elem nemcsak a szolgáltató, hanem a szolgáltatás címzettje részéről is felmerülhet. Így a 2015. június 11‑i Berlington Hungary és társa ítéletében(39) határon átnyúló érdek meglétét állapította meg, mivel a pénznyerő automatákat üzemeltető gazdasági társaságok vendégeinek egy része magyarországi nyaraláson tartózkodó uniós polgár volt, és kifejtette, hogy „az olyan szolgáltatások, amelyeket valamely tagállamban letelepedett szolgáltató e tagállam elhagyása nélkül nyújt valamelyik másik tagállamban letelepedett címzett számára, az EUMSZ 56. cikk értelmében vett határon átnyúló szolgáltatásnyújtást képeznek”(40).

79.      Ezekre a tényezőkre tekintettel következésképpen úgy vélem, hogy az alapügy kellő számú eleme kapcsolódik az uniós joghoz, ami így lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy megállapítsa az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás az EUM‑Szerződésben biztosított szabad mozgással való összeegyeztethetőségét.

1.      Az alkalmazandó elsődleges jogról

80.      Elöljáróban meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozást a letelepedés vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából kell‑e megvizsgálni.

81.      A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy amennyiben egy nemzeti szabályozás kettő, a Szerződés által biztosított alapvető szabadsághoz kapcsolódik, a Bíróság ezt a szabályozást főszabály szerint e szabadságok egyikére tekintettel vizsgálja meg, ha kiderül, hogy az alapügyben szereplő körülmények között ahhoz képest a másik szabadság teljesen másodlagos, és az adott rendelkezés ahhoz kapcsolódhat.(41)

82.      Márpedig véleményem szerint ez a helyzet a jelen ügyben. Hajlok ugyanis arra, hogy úgy véljem, figyelembe véve azt a célt, amit L. Vanderborght nemcsak a helyi napilapokban, és egy általa indított weboldalon közzétett reklámmal is el kívánt érni, ebben az ügyben inkább a szolgáltatásnyújtás szabadságán van a hangsúly. Az ilyen reklámozási gyakorlat folytatásával ez utóbbi új ügyfélkört szándékozott megszerezni a letelepedése szerinti tagállamban vagy más tagállamokban.(42)

83.      Noha a letelepedés szabadságát éppúgy érintheti az alapügyben szereplőhöz hasonló tilalom, mivel a más tagállamokban letelepedett szakemberek számára komoly akadályt jelenthet a fogápolási szolgáltatások kínálati piacára történő bejutásban, és ennek következtében tevékenységük gyakorlásában,(43) ez a szabadság a jelen esetben másodlagosnak tűnik a szolgáltatásnyújtás szabadságához viszonyítva, és ez utóbbihoz kapcsolódhat.

84.      E körülmények között tehát azt javaslom, hogy a Bíróság az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezés összeegyeztethetőségét az EUMSZ 56. cikk vonatkozásában vizsgálja.

2.      A szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának fennállásáról

85.      A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az EUMSZ 56. cikk szerinti szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának kell minősíteni minden olyan intézkedést is, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi.(44)

86.      Ezek között az intézkedések között szerepelnek azok, amelyek mivel különbségtétel nélkül alkalmazandóak, korlátozzák a tagállam területén letelepedett szolgáltatók arra irányuló jogát, hogy más tagállamban letelepedett lehetséges érdekeltek számára kínálják fel szolgáltatásaikat.

87.      Az 1995. május 10‑i Alpine Investments ítéletében(45) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősülhet az olyan tagállami szabályozás, amely megtiltja a saját területén letelepedett vállalkozásnak, hogy más tagállamban letelepedett magánszemélyek számára telefonhívás útján kínálja fel különböző pénzügyi szolgáltatásait. A Bíróság mindenekelőtt kimondta, hogy az a tény, hogy ezek a szolgáltatások tulajdonképpen csak egyszerű ajánlatok, amelyeket egy tagállamban letelepedett szolgáltató egy másik tagállamban letelepedett címzett számára közöl, de amelyeknek még nincs meghatározott címzettjük, nem zárja ki az EUMSZ 56. cikk alkalmazását. A Bíróság szerint a szolgáltatásnyújtás szabadsága illuzórikussá válna, ha a nemzeti szabályozások szabadon korlátozhatnák a szolgáltatásnyújtásra irányuló ajánlattételt.(46) A Bíróság ezt követően megállapította, hogy az ilyen korlátozás, mivel megfosztja az érintett piaci szereplőket a reklámtevékenység, valamint a más tagállambeli lehetséges ügyfelekkel történő kapcsolatfelvétel gyors és közvetlen módjától, korlátozza az EUMSZ 56. cikkben biztosított szabadságot, még akkor is, ha a szóban forgó tilalmat a szolgáltatást nyújtó letelepedési helye szerinti tagállam alkalmazza. Ily módon a Bíróság emlékeztet az állandó ítélkezési gyakorlatára. A szolgáltatásnyújtás szabadságára egy vállalkozás azzal a tagállammal szemben is hivatkozhat, amelyben letelepedett, ha a szolgáltatásait más tagállamban letelepedett címzetteknek nyújtja.(47)

88.      Úgy tűnik számomra, hogy ez az érvelés alkalmazható az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozásra is, amely megtiltja a fogápolási szolgáltatások kínálatára vonatkozó reklámot.

89.      Az írott sajtóban, illetve az interneten megjelenő reklám(48) valóban olyan alapvető eszköznek tűnik, amely a különböző méretű gazdasági szereplők számára lehetővé teszi, hogy megismertessék a fogyasztókat az általuk kínált szolgáltatásokkal, és tájékoztassák őket ezekről. Ily módon az ilyen reklám meghatározó szerepet játszik abban, hogy egy szolgáltatónak lehetősége legyen ügyfélköre bővítésére. E tekintetben napjainkban az internetes reklám rendkívül hatékony eszköze a széles körű nyilvánosság elérésének, és a más tagállamokban letelepedett ügyfelek figyelme felkeltésének. A reklám támogatja a versenyt is, mivel olyan eszközt jelent, amely révén a gazdasági szereplők megpróbálják meggyőzni a fogyasztókat arról, hogy versenytársaik szolgáltatásai helyett az általuk nyújtott szolgáltatásokat vegyék igénybe. Végül, amint a Bizottság az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv alkalmazásáról szóló első jelentésében rámutatott, az internetes reklám az információs társadalom számos szolgáltatója számára elsődleges bevételi forrást jelent.(49)

90.      A fogápolással kapcsolatos valamennyi reklám tilalma, ahogyan azt az 1958. évi törvény előírja, ezáltal megfosztja a L. Vanderborght‑hoz hasonló szakembereket egy olyan hatékony tájékoztatási eszköztől, amely révén megismertethetné szolgáltatásait egy másik tagállamban letelepedett lehetséges ügyfélkörrel. Ez a tilalom tehát jellegénél fogva akadályozza a fogápolási szolgáltatások más tagállamban letelepedett betegek számára történő ajánlását. Emellett, amint azt a Doulamis‑ügyre vonatkozó indítványomban (C‑446/05, EU:C:2007:701) hangsúlyoztam, a reklámozás ilyen rendszere megfosztja a Belga Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett reklámszolgáltatás‑nyújtókat attól a lehetőségtől, hogy szolgáltatásaikat a Belgiumban letelepedett szakembereknek kínálják fel, továbbá megakadályozza, hogy ezek a szakemberek e szolgáltatók szolgáltatásait igénybe vegyék.(50)

91.      E körülmények között úgy tűnik számomra, hogy egy ilyen tilalom valóban az EUMSZ 56. cikkben biztosított szabadság korlátozásának minősül.

92.      Most azt kell megvizsgálni, hogy ez a korlátozás igazolható‑e.

3.      A korlátozás igazolása

93.      A 2008. március 13‑i Doulamis‑ítélet (C‑446/05, EU:C:2008:157) alapjául szolgáló ügyben a belga kormány kifejtette azokat az indokokat, amelyek a fogápolás területén szolgáltatást nyújtók számára mindenfajta reklámot tiltó szabály elfogadásához vezettek. E kormány szerint az a reklámozási gyakorlat, amelynek célja, hogy a propaganda által megnyerje a betegeket, összeegyeztethetetlen a közegészség védelméhez és a hivatás méltóságához kapcsolódó követelményekkel. Ez a gyakorlat ugyanis jellegénél fogva sértené azt a bizalmat, amely a fogápolási szolgáltatás nyújtója és betege között fenn kell, hogy álljon, továbbá a gyakorló fogászok kvalitását és feddhetetlenségét.

94.      Véleményem szerint a tagállamoknak jogukban áll, hogy megtiltsák a fogápolási szolgáltatást nyújtók számára szolgáltatásaik nyilvános reklámozását, amennyiben ez a tilalom ténylegesen a szolgáltatások népszerűsítésére korlátozódik. Ez az elemzés az alábbi megfontolásokon alapul.

95.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szabad mozgás gyakorlásának korlátozása akkor igazolható, ha négy feltétel teljesül: nevezetesen, ha ez a korlátozás mentes minden hátrányos megkülönböztetéstől, közérdeken alapuló nyomós indokkal igazolható, alkalmas a kitűzött cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, tekintettel arra, hogy a Bíróság szerint egy ilyen jogszabály csak akkor felel meg ennek a feltételnek, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni.(51)

96.      E feltételek közül az első teljesül, mivel az alapügyben szereplő, reklámozásra vonatkozó szabályozás attól függetlenül alkalmazandó, hogy a szabályozás hatálya alatt álló szolgáltatók letelepedési helye melyik tagállamban van.

97.      Kétségtelen, hogy a második feltétel is teljesül.

98.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az egészség és az emberi élet védelme, valamint a fogyasztók védelme olyan célkitűzések, amelyek olyan közérdeken alapuló nyomós indokoknak tekinthetők, amelyek igazolhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását.(52) A Bíróság ezzel összefüggésben egyébiránt hozzáteszi, hogy az emberek egészsége és élete első helyen áll a Szerződés azon rendelkezései által oltalmazott érdekek között,(53) amelyek a szabad mozgás korlátozásának tilalma alóli lehetséges eltéréseket írják elő.

99.      Véleményem szerint az ítélkezési gyakorlat által elvárt harmadik feltétel is teljesül.

100. Kétségtelen ugyanis, hogy a közönség tájékoztatását az egészségügy területén tárgyilagos forrásokon keresztül kell megvalósítani, és az olyan reklám, amelyet a szolgáltatók maguk végeznek, nem feltétlenül felel meg a tárgyilagosság feltételének. Ilyen feltételek mellett a szolgáltatásnyújtókkal szembeni tilalom, amely tiltja szolgáltatásaik nyilvánosság előtti bármilyen reklámozását, természetesen alkalmas annak megakadályozására, hogy olyan propagandatevékenységet fejtsenek ki, amely folytán sérülne a betegek gyakorló fogorvosokba vetett bizalma, így érintené szakmájuk méltóságát, és veszélyeztetné a gyógykezelés színvonalát.

101. A jelen ügy központi kérdése valójában tehát az, hogy az ilyen tilalom nem aránytalan‑e e célok tekintetében, vagy más szóval e a célokat nem lehet‑e kevésbé korlátozó intézkedésekkel ugyanolyan hatékonyan biztosítani.(54)

102. E szabályozás léte tehát arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljuk, a közegészség és a hivatás méltóságának védelme igazolhatja‑e, hogy a fogápolási szolgáltatást nyújtók számára tilos, hogy bármely más szolgáltatásnyújtóhoz hasonlóan és azonos feltételek mellett reklámot jelentessenek meg, azaz szolgáltatásaikat bármilyen kommunikációs eszközön keresztül népszerűsítsék azért, hogy a fogyasztókat azok igénybevételére ösztönözzék. Azt is tudni kell, hogy ezek az indokok igazolhatnak‑e a nyilvánosság előtti mindenfajta reklám tilalmát.

103. Ugyanazon indokok alapján, mint amelyeket a Doulamis‑ügyre (C‑446/05, EU:C:2007:701) vonatkozó indítványomban kifejtettem, úgy vélem, a közegészség védelme igazolhatja a nyilvánosság előtti vonzó vagy a szolgáltatás igénybevételére buzdító kommunikáció mindenfajta tilalmát a következő indokok miatt.

104. Először is az egészségügyi szolgáltatások nyújtása nem tekinthető olyan szolgáltatásnyújtásnak, mint a többi. Ezek a szolgáltatások az igénybevevő testi épségére és lelki egyensúlyára fejtik ki hatásaikat. Továbbá a szolgáltatást igénybe vevő beteg valódi szükségletet elégít ki, amely egészsége visszaállítására, adott esetben élete védelmére irányul. Tekintettel e tét súlyára, a beteg, amikor döntenie kell arról, hogy az ápolási szolgáltatásokat igénybe veszi‑e, vagy sem, nem rendelkezik ugyanolyan szabad választási lehetőséggel, mint más szolgáltatások igénybevételekor. Amikor a beteg egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, nem kívánságát elégíti ki, hanem kényszerűségből cselekszik.

105. Másodszor a fogápolási szolgáltatások területe – ahogyan általában az egészségügy területe – olyan területnek minősül, amelyen – véleményem szerint – a szolgáltatás nyújtója és igénybevevője közötti „információs aszimmetria” szintje – a Bizottság által a szellemi szabadfoglalkozások ágazatában folyó versenyről készített jelentésben(55) használt kifejezés értelmében – a legmagasabb. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatásnyújtó tevékenységi körén belül sokkal nagyobb szakismerettel rendelkezik, mint a szolgáltatás igénybevevője, így ez utóbbi nem képes arra, hogy ténylegesen értékelje a kínált szolgáltatás színvonalát.

106. Ennélfogva, tekintettel a szakismeret szintjében mutatkozó aszimmetriára és a beteg arra vonatkozó döntésének a tétjére, hogy egészségügyi szolgáltatást igénybe vesz‑e, vagy sem, úgy vélem, a beteg és az egészségügyi szakma valamely képviselője között fennálló bizalom alapvető fontosságú. Más szóval a betegnek biztosnak kell lennie afelől, hogy – amikor a kezelőorvos egy egészségügyi szolgáltatás igénybevételét tanácsolja vagy javasolja számára – ezt a tanácsot vagy javaslatot nem a haszonszerzés, hanem kizárólag egészségének védelme indokolja.

107. Épp ezért úgy vélem, hogy ez a bizalmi kapcsolat szükségképpen sérülne, ha a fogápolási szolgáltatás nyújtói számára engedélyeznék a nyilvánosság előtti reklámot szolgáltatásaik népszerűsítése céljából. Ebben az esetben a beteg jogosan félhetne attól, hogy amikor a kezelőorvos azt tanácsolja, vagy azt javasolja a számára, hogy egészségügyi szolgáltatást vegyen igénybe, ezt a tanácsot vagy javaslatot legalábbis részben az orvos gazdasági érdeke indokolja. A beteg számára tehát viszonylagossá válna a tanács vagy javaslat értéke, ami veszélyeztetné egészségi állapotát, amennyiben visszautasítja a javasolt szolgáltatást, vagy eltér attól.

108. A tiszteletdíj megjelölése önmagában nem veszélytelen. Nem kizárható, hogy a szakemberek a szolgáltatásra vonatkozó versenynek megfelelő árversenybe kezdenek, amely még a minőség, akár például a fogsor beültetésével kapcsolatos technikai eljárás minőségének csökkenésével is járhat, amit technikailag a beteg nem képes felmérni.

109. Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a közegészség védelme érvényesen igazolhatja, hogy a fogápolási szolgáltatások nyújtói számára a szolgáltatásaikat népszerűsítő mindenfajta nyilvánosság előtti reklámot megtiltsanak.

110. Mivel az uniós jogalkotó nem hozott közös vagy harmonizált szabályozást a fogápolásra vonatkozó reklámról, a Bíróság ismételten kimondja, hogy a tagállamok feladata eldönteni, hogy milyen szinten óhajtják biztosítani a közegészség védelmét, és azt milyen módon kívánják megvalósítani. Mivel e szint tagállamonként eltérő lehet, a Bíróság úgy véli, a tagállamoknak bizonyos mérlegelési mozgásteret kell hagyni.(56)

111. Természetesen a tagállamok e jogkörüket az arányosságnak és az elfogadott intézkedések szükségességének biztosítása mellett gyakorolhatják.(57)

112. A jelen ügyben az 1958. évi törvény 1. cikkében szereplő tilalom véleményem szerint nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkel. Figyelembe véve az alapügyben szereplő szolgáltatások sajátos jellegét, a beteg arra vonatkozó döntésének a tétjét, hogy fogápolási szolgáltatást igénybe vesz‑e, vagy sem, valamint a beteg és a fogápolási szolgáltatást nyújtó között fennálló, feltétlenül megőrizni szükséges bizalmat, ez a tilalom számomra teljes mértékben megfelelőnek tűnik.

113. Egyfelől ez az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos követelményszint már azzal járt, hogy az egészségügyi foglalkozások nagyon szigorú szabályozást kaptak a különböző tagállamokban. Ez a kiterjedt szabályozás egyébként arra kényszerítette az uniós jogalkotót, hogy e tevékenységi területen fogadja el az első ágazati irányelveket az e szakmák gyakorlásához szükséges oklevelek elismerésével és az ezen oklevelek megszerzéséhez szükséges képzések harmonizációjával kapcsolatban.(58)

114. Másfelől, az a kapcsolat, amely a beteget egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyhez köti, olyan szolgáltatásokra vonatkozik, amelyek kapcsán a minőség iránti igény értelemszerűen magasabb, mint más tevékenységi ágazatokban. Az egészségügy tehát olyan terület, amelyen a szakemberek szabad mozgása jelentős akadályokba ütközött, és ahol a kölcsönös elismerés elve igen széles körű harmonizációt tett szükségessé az uniós jogalkotó részéről.

115. Ugyanakkor az 1958. évi törvény 1. cikkében szereplő tilalom nem korlátlan.

116. A fogápolási szolgáltatást nyújtók tevékenységének gyakorlása, akárcsak más egészségügyi dolgozók tevékenységének gyakorlása, természetesen megköveteli, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a létezésükről. Ez szükségessé teszi, hogy a közönség megismerje, ki a szolgáltatatást nyújtó – jogi vagy természetes – személy, továbbá azokat a szolgáltatásokat, amelyek nyújtására jogosultak, a helyet, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejüket és további elérhetőségeiket, így telefon‑ és faxszámukat, internetcímüket.

117. Az egészségügyi szakemberek szabad mozgásának megvalósulása céljából szükség van tehát arra, hogy a közönség hozzáférjen ezekhez a tényszerű információkhoz. E hozzáférés hozzájárul továbbá a közegészség jobb védelméhez, mivel elősegíti a betegek mozgását az Unión belül. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának fejlődése az 1998. április 28‑i Decker‑ítélet(59) és Kohll‑ítélet(60) óta azt mutatja, hogy a betegek egyre inkább keresik annak lehetőségét, hogy más tagállamokban vegyenek igénybe kezeléseket.(61) Ez a fejlődési irány különböző indítékokkal magyarázható. Lehet, hogy kedvezőbb árú egészségügyi szolgáltatást kívánnak igénybe venni, vagy olyan szolgáltatást, amely a lakóhelyük szerinti tagállamban nem létezik, vagy akár gyorsabban szeretnék kezeltetni magukat, mint ahogyan ez a lakóhelyük szerinti államban lehetséges. A betegek ilyen mobilitása, mivel ellátások szélesebb köréhez való hozzáférést tesz lehetővé, mint saját tagállamukban, szintén a közegészség védelmét szolgálja.

118. Az olyan nemzeti törvény, amely tiltja a fogápolási szolgáltatást nyújtók számára, hogy a nyilvánosság előtt közvetlenül vagy közvetve reklámozzák szolgáltatásaikat, nem mehet el odáig, hogy tiltja a szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről hírt adjanak, mint amilyen a személyazonosságuk, azok a tevékenységek, amelyek végzésére jogosultak, a hely, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejük és elérhetőségeik.

119. Úgy vélem, figyelembe véve az 1958. évi törvény 1. cikkének és az 1934. évi királyi rendelet 8d. cikkének rendelkezéseit, itt nem ez a helyzet.

120. Mindenesetre a nemzeti bíróság feladata annak mérlegelése, hogy az adott esetben a L. Vanderborght által a helyi napilapokban, és weboldalán elhelyezett reklámüzenetek meghaladják‑e ezen korlát keretét, különösen a hirdetések megjelenítésére, az „előtte/utána” fényképek és a betegek által a más fogorvosok által nyújtott kezelésekhez képest fennálló szolgáltatásbeli különbségről tett nyilatkozatokról készített másolatok közzétételére tekintettel.

121. Ezekre a megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy azt a választ adja a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy az 1958. évi törvény 1. cikkéhez hasonló nemzeti szabályozás, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban, korlátozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát az EUMSZ 49. cikk és az EUMSZ 56. cikk értelmében.

122. Mindazonáltal e korlátozást igazolhatja a közegészség védelme, amennyiben az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak nem célja, hogy megtiltsa az ilyen szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről hírt adjanak, mint amilyen a személyazonosságuk, azok a tevékenységek, amelyek végzésére jogosultak, a hely, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejük és elérhetőségeik.

V –    Végkövetkeztetések

123. Az előbbi megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Nederlandstalige rechtbank van eerste aanleg Brussel (brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság) számára a következő választ adja:

1)      A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv irányelvet („irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”), akként kell értelmezni, hogy az uniós jogalkotó által az ezen irányelv 3. cikkének (3) és (8) bekezdésében kifejezetten előírt korlátozások miatt ez az irányelv nem alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra, amely abszolút jelleggel megtiltja a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámozást, ahogyan ezt az 1958. április 15‑i Wet bettreffende de publiciteit inzake tandverzorging (a fogápolásra vonatkozó reklámról szóló törvény) 1. cikkének az alapügy tényállása idején hatályos változata teszi, sem az olyan nemzeti szabályozásra, amely meghatározza azokat az egyszerűségi követelményeket, amelyeknek a fogorvos rendelője cégtáblájának meg kell felelnie, ahogyan azt az 1934. június 1‑jei Koninklijk besluit houdende reglement op de beoefening der tandheelkunde (a fogorvosi tevékenység gyakorlásának szabályozásáról szóló királyi rendelet) 8d. cikkének az alapügy tényállása idején hatályos változata teszi.

2)      A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlament és tanácsi irányelvet (az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv), és különösen annak 3. cikke (1) bekezdését és 8. cikke (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a fogápolásra vonatkozó reklámról szóló, 1958. április 15‑i törvény az alapügy tényállása idején hatályos változatának 1. cikkéhez hasonló nemzeti szabályozás, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatásokat nyújt, megtiltja az internetes reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban, amennyiben ez a szabályozás a szakmai szabályok tiszteletben tartásának biztosítására irányul, és a nemzeti területen letelepedett szolgáltatók esetén alkalmazandó.

3)      A fogápolásra vonatkozó reklámról szóló, 1958. április 15‑i törvény az alapügy tényállása idején hatályos változatának 1. cikkéhez hasonló nemzeti szabályozás, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban, korlátozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát az EUMSZ 49. cikk és az EUMSZ 56. cikk értelmében.

E korlátozást igazolhatja a közegészség védelme, amennyiben a az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak nem célja, hogy megtiltsa az ilyen szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről hírt adjanak, mint amilyen a személyazonosságuk, azok a tevékenységek, amelyek végzésére jogosultak, a hely, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejük és elérhetőségeik.


1      Eredeti nyelv: francia.


2 –      C‑446/05, EU:C:2008:157. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy döntött, hogy az EK 81. cikkel (amely jelenleg az EUMSZ 101. cikknek felel meg) nem ellentétes az a belga jogszabály, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden reklámot a fogápolás területén, amennyiben az ilyen jogszabály nem valósítja meg az EK 10. (amely jelenleg az EUMSZ 4. cikk (3) bekezdésének felel meg) és az EK 81. cikk együttes alkalmazásának feltételeit (21. pont).


3 –      Belgisch Staatsblad, 1934. június 7., 3220. o.,.


4 –      A továbbiakban: 1934. évi rendelet.


5 –      Belgisch Staatsblad, 1958. május 5., 3542. o.


6 –      A továbbiakban: 1958. évi törvény.


7 –      A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv („irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL 2005. L 149., 22. o.).


8 –      A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i európai parlament és tanácsi irányelv (az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv, HL 2000. L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.).


9 –      HL 1998. L 217., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 8. o.


10 –      A műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 204., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.).


11 –      Kiemelés tőlem.


12 –      Lásd: 2009. április 23‑i VTB‑VAB és Galatea ítélet (C‑261/07 és C‑299/07, EU:C:2009:244); 2010. január 14‑i Plus Warenhandelsgesellschaft ítélet (C‑304/08, EU:C:2010:12); 2010. november 9‑i 2010 Mediaprint Zeitungs‑ und Zeitschriftenverlag ítélet (C‑540/08, EU:C:2010:660).


13 –      2015. július 16‑i Abcur‑ítélet (C‑544/13 és C‑545/13, EU:C:2015:481, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


14 –      Kiemelés tőlem.


15 –      Kiemelés tőlem.


16 –      SEC(2009) 1666.


17 –      COM(2013) 139 végleges.


18 –      Lásd az 1.6, illetve a 3.2 pontot.


19 –      Lásd: ezen irányelv 1. cikke, valamint (2) és (3) preambulumbekezdése, továbbá 2008. október 16‑i Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände ítélet (C‑298/07, EU:C:2008:572, 19. pont).


20 –      Lásd az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv címét, 1. cikkének (2) bekezdését, valamint a (6) és (7) preambulumbekezdését.


21 –      C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685.


22 –      Ezen ítélet 57. pontja.


23 –      Lásd még az irányelv (17) preambulumbekezdését, amely kifejti, hogy „ez a fogalommeghatározás magában foglal minden olyan, szokás szerint díjazás ellenében nyújtott és a szolgáltatás igénybevevőjének egyedi kérésén alapuló távszolgáltatást, amelyhez adatfeldolgozásra […] és adattárolásra szolgáló elektronikus berendezést vesznek igénybe”.


24 –      2010. március 23‑i Google France és Google ítélet (C‑236/08–C‑238/08, EU:C:2010:159, 110. pont); 2011. július 12‑i L’Oréal és társa ítélet (C‑324/09, EU:C:2011:474, 109. pont); 2014. szeptember 11‑i Papasavvas ítélet (C‑291/13, EU:C:2014:2209, 28. és 29. pont).


25 –      A Bizottság ezáltal az olyan online információs szolgáltatásokat kívánta érinteni, mint amilyenek az online napilapok, a termékek és szolgáltatások (könyvek, pénzügyi szolgáltatások, utazások) online értékesítése, az online reklám, a szórakoztató és közvetítői alapszolgáltatások (internet‑hozzáférés, valamint adattovábbítási és tárhelyszolgáltatás), az online szakmai szolgáltatások (ügyvédek, orvosok, könyvelők, ingatlanközvetítők) az olyan online szórakoztatóipari szolgáltatások, mint a megrendelt videoszolgáltatás, az online hirdetési és direkt marketing szolgáltatások, továbbá a „világhálóhoz” való hozzáférést biztosító szolgáltatások. Ugyanígy vonatkozott a jogosultak számára ingyenesen elérhető, például reklám vagy szponzorok útján finanszírozott szolgáltatásokra is (lásd többek között a Bizottság 1999. december 8‑i sajtóközleményét [IP/99/952. sz. dokumentum] és a Bizottság első jelentését az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv alkalmazásáról [COM(2003) 702 végleges, a továbbiakban: az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv alkalmazásáról szóló első jelentés] 4. o.).


26 –      Lásd az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv alkalmazásáról szóló első jelentést, 4. o.


27 –      2011. október 25‑i eDate Advertising és társa ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 57. pont). Lásd még az említett irányelv (22) preambulumbekezdését.


28 –      Lásd az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (22) preambulumbekezdését.


29 –      C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685.


30 –      Ezen ítélet 58. és 59. pontja.


31 –      Ez a rendelkezés megtiltja a tagállamoknak, hogy a szabályozott területtel összefüggő okokból korlátozzák az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát. A jelen esetben az említett rendelkezés véleményem szerint nem alkalmazható, mivel az alapügyben szereplő szolgáltatás nem valamely Belgiumtól eltérő tagállamból származik, hanem azt egy éppen ebben az államban letelepedett szolgáltató nyújtja (lásd analógia útján: 2014. szeptember 11‑i Papasavvas‑ítélet, C‑291/13, EU:C:2014:2209, 35. pont). Mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok eltérhetnek ettől az elvi tilalomtól, amennyiben az intézkedés először is a közrend, a közegészség, a közbiztonság és a fogyasztók védelme miatt szükséges, másodszor egy olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányul, amely ezeket célokat sérti vagy veszélyezteti, és harmadszor az említett célokkal arányos. Így, még ha az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató egy Belgiumtól eltérő tagállamban telepedne is le, ez a tagállam, a jelen ügyben szereplőhöz hasonló indokokkal, mint a közegészség vagy a fogyasztók védelme, jogosult lenne az elektronikus kereskedelemmel összefüggő szolgáltatások szabad nyújtását korlátozó intézkedések elfogadására, azzal a feltétellel ugyanakkor, hogy ezek az eltérések eleget tesznek az ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek. Figyelembe véve a jelen indítványom 93. és azt követő pontjaiban kifejtett érvelésemet, ezek a feltételek valószínűleg teljesülhetnének.


32 –      Lásd e jelentés 4.4 pontját.


33 –      Lásd a fogorvosok etikai kódexének R. 4127‑215. cikkét, amelynek értelmében tilos minden közvetett vagy közvetlen reklámozási tevékenység. A közegészségügyi kódex R. 4127‑19. cikke, amelyet az orvosi szakmára kell alkalmazni, a következőképpen rendelkezik:


      „A gyógyítás nem gyakorolható üzleti alapon.


      Tilos minden közvetlen vagy közvetett reklámozási tevékenység, különösen a helyiségeket üzleti jelleggel felruházó felszerelés alkalmazása, vagy ilyen jelzéssel való ellátása.”


34 –      A letelepedés szabadságával kapcsolatban lásd különösen: 2001. február 1‑jei Mac Quen és társa ítélet (C‑108/96, EU:C:2001:67, 24. pont); 2009. március 10‑i Hartlauer‑ítélet (C‑169/07, EU:C:2009:141); az orvosi tevékenységek területén fennálló szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban: 1984. január 31‑i Luisi és Carbone ítélet (286/82 és 26/83, EU:C:1984:35), valamint a fogápolási szolgáltatásokkal, különösen a fogászati kezeléssel kapcsolatban: 1998. április 28‑i Kohll‑ítélet (C‑158/96, EU:C:1998:171).


35 –      Lásd különösen: 1995. február 16‑i Aubertin és társa ítélet (C‑29/94–C‑35/94, EU:C:1995:39, 9. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 1999. október 21‑i Jägerskiöld‑ítélet (C‑97/98, EU:C:1999:515, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2002. július 11‑i Carpenter‑ítélet (C‑60/00, EU:C:2002:434, 28. pont).


36 –      C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685.


37 –      Ezen ítélet 45. pontja.


38 –      Az említett ítélet 46. pontja.


39 –      C‑98/14, EU:C:2015:386.


40 –      25. és 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


41 –      2016. május 26‑i NN (L) International ítélet (C‑48/15, EU:C:2016:356, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


42 –      Amint azt a Bíróság a 2001. március 8‑i Gourmet International Products ítéletében (C‑405/98, EU:C:2001:135), amely az alkoholtartalmú termékekkel kapcsolatos reklámüzenetek mindenfajta terjesztését a fogyasztók körében megtiltó nemzeti szabályozásról szólt, megállapította, „egy vállalkozás hivatkozhat a szolgáltatások szabad mozgására a székhelye szerinti tagállammal szemben, amennyiben a szolgáltatásokat egy másik tagállamban letelepedett címzettek számára nyújtja” (37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


43 –      Lásd e vonatkozásban a Bíróság elemzését a 2008. július 17‑i Corporación Dermoestética ítéletében (C‑500/06, EU:C:2008:421). Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság az EUMSZ 49. cikkre és az EUMSZ 56. cikkre tekintettel is ténylegesen megvizsgálta azon nemzeti szabályozás összeegyeztethetőségét, amely megtiltja az egészségügyi magánintézményekben végzett orvosi és sebészeti kezelésekre vonatkozó reklámok országos szintű televíziós csatornákon való reklámozását. Márpedig, ebben az ügyben véleményem szerint, tekintettel az ügy sajátos körülményeire, teljes mértékben indokolt volt egy ilyen vizsgálat, mivel a Corporación Dermoestética SA Spanyolországban székhellyel rendelkező társaság, amelynek célja egy olasz szolgáltatóval kötött szerződés révén olasz országos szintű televíziós csatornán reklámüzenetek közzététele (lásd az említett ítélet 33. és 34. pontját).


44 –      2016. január 28‑i Laezza‑ítélet (C‑375/14, EU:C:2016:60, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


45 –      C‑384/93, EU:C:1995:126.


46 –      Ezen ítélet 18–22. pontja.


47 –      Az említett ítélet 28–30. pontja. Lásd még: 2001. március 8‑i Gourmet International Products ítélet (C‑405/98, EU:C:2001:135, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


48 –      A reklámnak a piachoz való hozzáféréssel kapcsolatos jelentőségét a Bíróság több esetben is kiemelte az áruk szabad mozgására vonatkozóan (lásd e tekintetben: 1997. július 9‑i De Agostini és TV‑Shop ítélet, C‑34/95–C‑36/95, EU:C:1997:344; 2001. március 8‑i Gourmet International Products ítélet, C‑405/98, EU:C:2001:135; 2004. július 15‑i Douwe Egberts ítélet (C‑239/02, EU:C:2004:445, 53. pont), valamint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban (lásd: 2008. július 17‑i Corporación Dermoestética ítélet, C‑500/06, EU:C:2008:421). Az idevonatkozó ítélkezési gyakorlattal kapcsolatosan lásd még a Doulamis ügyre vonatkozó indítványom (C‑446/05, EU:C:2007:701) 88–92. pontját, valamint a Corporación Dermoestética ügyre vonatkozó indítványom (C‑500/06, EU:C:2008:62) 75–80. pontját.


49 –      Lásd e jelentés 4.3 pontját.


50 –      Lásd az erre az ügyre vonatkozó indítványom 101. pontját.


51 –      2009. március 10‑i Hartlauer‑ítélet (C‑169/07, EU:C:2009:141, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2013. szeptember 12‑i Konstantinides‑ítélet (C‑475/11, EU:C:2013:542, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2016. január 28‑i Laezza‑ítélet (C‑375/14, EU:C:2016:60, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


52 –      2013. szeptember 12‑i Konstantinides‑ítélet (C‑475/11, EU:C:2013:542, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


53 –      1994. november 10‑i Ortscheit‑ítélet (C‑320/93, EU:C:1994:379, 16. pont); 2015. november 12‑i Visnapuu‑ítélet (C‑198/14, EU:C:2015:751, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


54 –      Lásd e tekintetben: 2015. november 12‑i Visnapuu‑ítélet (C‑198/14, EU:C:2015:751, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


55 –      COM(2004) 83 végleges/2. Lásd e jelentés 25. pontját.


56 –      2015. november 12‑i Visnapuu‑ítélet (C‑198/14, EU:C:2015:751, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


57 –      1991. július 25‑i Aragonesa de Publicidad Exterior és Publivía ítélet (C‑1/90 és C‑176/90, EU:C:1991:327, 16. pont); 2015. november 12‑i Visnapuu‑ítélet, C‑198/14, EU:C:2015:751, 119. és 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


58 –      Az oklevelek elismerésének első ágazati rendszerét az orvosok vonatkozásában már 1975‑ben létrehozták. Ezt öt másik ágazati rendszer felállítása követte 1977 és 1985 között az általános gyógyászatban dolgozó ápolók és a fogászok vonatkozásában (a fogorvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, illetve a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága eredményes gyakorlását elősegítő intézkedésekről szóló, 1978. július 25‑i 78/686/EGK tanácsi irányelv [HL 1978. L 233., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 67. o.] és a törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, a fogorvosok tevékenységére vonatkozó rendelkezések összehangolásáról szóló, 1978. július 25‑i 78/687/EGK tanácsi irányelv [HL 1978. L 233., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 76. o.] által), továbbá az állatorvosok, a szülésznők és a gyógyszerészek vonatkozásában. Az ágazati irányelveket helyezte hatályon kívül és váltotta fel a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2005. L 255., 22. o.).


59 –      C‑120/95, EU:C:1998:167.


60 –      C‑158/96, EU:C:1998:171.


61 –      Lásd e tekintetben: 2010. október 5‑i Elchinov‑ítélet (C‑173/09, EU:C:2010:581).