AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2007. május 2.(*)

„Tisztviselők – Kereset – Kártérítési kereset – Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) vizsgálata – Újrabeosztás – 1073/1999/EK rendelet – 1999/396/EK, ESZAK, Euratom határozat – Kötelességszegés – Kár – Foglalkozási megbetegedés – A személyzeti szabályzat 73. cikkében foglalt juttatások figyelembevétele”

Az F‑23/05. sz. ügyben,

az EK 236. és az EA 152. cikk alapján

Jean‑Louis Giraudy, az Európai Közösségek Bizottságának korábbi tisztviselője (lakóhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: D. Voillemot ügyvéd)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Currall és G. Berscheid, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: P. Mahoney elnök (előadó), H. Kanninen és S. Gervasoni bírák,

hivatalvezető: S. Boni tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. július 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának hivatalához 2005. április 20‑án érkezett keresetlevelével Jean‑Louis Giraudy azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a felperes 2004. szeptember 22‑i panaszát elutasító 2005. április 20‑i határozatot;

–        kötelezze az Európai Közösségek Bizottságát a felperest állítólagosan ért károk megtérítésére, melynek összege vagyoni kártérítés címén 264 000 euró, továbbá nem vagyoni kártérítés címén 500 000 euró.

 Jogi háttér

A –  A csalás elleni küzdelem keretében lefolytatott vizsgálatokra vonatkozó rendelkezések

2        Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló 1999. május 25‑i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o.) tizedik preambulumbekezdése kimondja:

„mivel ezen vizsgálatokat a Szerződés, és különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban kell lefolytatni, és ugyanakkor tiszteletben kell tartani az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és a Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben (a továbbiakban: »személyzeti szabályzat«) előírt rendelkezéseket, és teljes mértékben tiszteletben kell tartani az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, különösen a méltányosság elvét, az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekben elmondhassák álláspontjukat, és azt az elvet, hogy a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyíték erejű tényeken kell alapulniuk; […]”

3        A rendelet „Belső vizsgálatok” elnevezésű 4. cikkének (1) bekezdése ekként fogalmaz:

„Az 1. cikk rendelkezéseiben említett területeken, az [Európai Csaláselleni] Hivatal az intézményeken, szerveken, hivatalokon és ügynökségeken belül igazgatási vizsgálatot (a továbbiakban: »belső vizsgálat«) folytat le.

Ezen belső vizsgálatokat a Szerződések, különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseinek függvényében, az e rendeletben előírt eljárásoknak és az egyes intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek által elfogadott határozatoknak megfelelően folytatják le, és megfelelő figyelmet fordítanak a személyzeti szabályzat rendelkezéseire. Az intézmények konzultálnak egymással azon szabályokról, amelyeket az ilyen határozatokkal kell megállapítani.”

4        E rendelet „Vizsgálatok kezdeményezése” elnevezésű 5. cikkének második bekezdése értelmében:

„Belső vizsgálatokat az [Európai Csaláselleni] Hivatal igazgatójának a saját hatáskörében meghozott, vagy azon intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek a felkérésére meghozott döntése alapján kezdeményeznek, amelyen belül a vizsgálatokat le kell folytatni.”

5        Ugyanezen rendelet „Bizalmas jelleg és adatvédelem” elnevezésű 8. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)      A külső vizsgálatok lefolytatása során megszerzett információ minden formájára vonatkozó rendelkezések nyújtanak védelmet. [helyesen: A külső vizsgálatok lefolytatása során megszerzett információ minden formájára nézve az e vizsgálatokra vonatkozó rendelkezések nyújtanak védelmet.]

(2)      Belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett vagy szolgáltatott információ minden formájára biztosítják a szakmai titoktartást, és azok az Európai Közösségek intézményeire vonatkozó rendelkezések védelmét élvezik. [Helyesen: Belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett vagy szolgáltatott információ minden formájára biztosítani kell a szakmai titoktartást, és azok az Európai Közösségek intézményeire vonatkozó rendelkezések védelmét élvezik.]

Ilyen információt nem lehet más személlyel közölni az Európai Közösségek vagy az érintett tagállam intézményeinek alkalmazásában álló olyan személyek kivételével, akiknek a feladataik ellátásához az ilyen információt ismerniük kell, és az információt csalás, korrupció és egyéb jogellenes cselekmény megakadályozása és megelőzése kivételével semmilyen más célra nem lehet felhasználni.”

6        A csalás, a korrupció és a Közösségek érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelemmel kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeiről és módjairól szóló 1999. június 2‑i 1999/396/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (HL L 149., 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 118. o.) „A tájékoztatás kötelezettsége” elnevezésű 2. cikkének első és második bekezdése értelmében:

„A Bizottság azon tisztviselője vagy alkalmazottja, akinek olyan bizonyíték jut a tudomására, amelyből csalás, korrupció vagy a Közösségek érdekeit sértő egyéb jogellenes tevékenység esetének fennállását lehet vélelmezni, vagy olyan, szakmai kötelességek teljesítésével kapcsolatos komoly esetek fennállását, amelyek a Közösség tisztviselőinek vagy alkalmazottainak fegyelmi vagy, adott esetben, büntetőeljárást eredményező kötelezettségmulasztásnak vagy a személyzeti szabályzat hatálya alá nem tartozó bizottsági tagok vagy a bizottsági tagok személyzete hasonló kötelességszegését eredményezi, haladéktalanul értesíti a szolgálatvezetőjét vagy az igazgatót, vagy ha szükségesnek gondolja, a Bizottság főtitkárát, vagy az [Európai Csaláselleni] Hivatalt közvetlenül. [Helyesen: A Bizottság azon tisztviselője vagy alkalmazottja, aki csalás, vesztegetés vagy a Közösségek érdekeit sértő bármely más jogellenes cselekmény elkövetésére következtetni engedő tényt, vagy a Közösségek tisztviselőit és alkalmazottait terhelő kötelezettségek, illetve a Bizottság tagjait vagy a Bizottság tagjainak az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá nem tartozó alkalmazottait terhelő hasonló kötelezettségek fegyelmi vagy büntetőeljárás megindítására esetlegesen okot adó megszegésének minősülő, az érintett szakmai tevékenységének gyakorlásával kapcsolatos jelentős tényt észlel, azt haladéktalanul közli szervezeti egységének vezetőjével vagy főigazgatójával, illetve ha azt tartja szükségesnek, közvetlenül a Bizottság főtitkárával vagy a Hivatallal.]

A főtitkár, a főigazgatók és a Bizottság szolgálatvezetői késedelem nélkül továbbítanak a Hivatal számára bármilyen, a tudomásukra jutott bizonyítékot, amelyből az első albekezdésben említett szabálytalanság fennállása vélelmezhető. [Helyesen: A Bizottság főtitkára, főigazgatói és szervezeti egységeinek vezetői haladéktalanul közölnek a Hivatallal minden olyan, a tudomásukra jutott tényt, amely az első bekezdésben említett szabálytalanság létére enged következtetni.]”

7        Az 1999/396 határozatnak „Az érdekelt felek tájékoztatása” elnevezésű 4. cikke előírja:

„Ha személyes érintettség lehetősége merül fel a Bizottság tagjára, tisztviselőjére vagy alkalmazottjára vonatkozóan, az érdekeltet rövid időn belül értesítik, feltéve hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti. Semmilyen esetben sem lehet az illető bizottsági tagra, tisztviselőre vagy alkalmazottra név szerint utaló következtetést levonni, ha a vizsgálatot anélkül folytatták le, hogy az érdekeltnek lehetősége lett volna véleményét kifejteni az őt érintő valamennyi tényről.”

B –  A foglalkozási megbetegedés kockázatának fedezésére vonatkozó szabályok

8        Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 73. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy „a tisztviselő a Közösségek intézményei által a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően közös megegyezéssel meghatározott szabályok alapján, szolgálatba lépésének napjától kezdődően foglalkozási megbetegedés és baleset elleni biztosításban részesül. […]”.

9        A személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy teljes végleges rokkantság esetén a tisztviselő a balesetet megelőző 12 hónap alatti illetményének havi összegei alapján kiszámított éves alapilletmény nyolcszorosával egyenlő átalányösszegre jogosult.

10      Az Európai Közösségek tisztviselői foglalkozási megbetegedési és baleseti kockázatának fedezésére vonatkozó szabályozás (a továbbiakban: szabályozás) a személyzeti szabályzat 73. cikkét végrehajtva megállapítja azon feltételeket, melyek között a tisztviselő fedezve van a baleset és a foglalkozási megbetegedés kockázata ellen.

11      A szabályozás 12. cikkének 1. §‑a kimondja, hogy a tisztviselő balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből származó teljes végleges rokkantsága esetén számára a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt összeget kell folyósítani.

12      A szabályozás 17. cikke 2. §‑ának (1) és (3) bekezdése kimondja, hogy az adminisztráció vizsgálatot folytat annak érdekében, hogy minden információt beszerezzen a behatás jellegére, foglalkozási eredetére, valamint azon körülményekre vonatkozóan, melyek között az bekövetkezett. A vizsgálati jelentésre figyelemmel az intézmények által kijelölt orvos vagy orvosok zárójelentést készítenek.

13      A szabályozás 19. cikke alapján a betegség foglalkozási eredetének elismerésére vonatkozó határozatokat a kinevezésre jogosult hatóság a szabályozás 21. cikkében szereplő eljárás során, az intézmények által kijelölt orvos vagy orvosok zárójelentése alapján – és amennyiben a tisztviselő azt kéri, a szabályozás 23. cikkében szereplő orvosi bizottsággal folytatott egyeztetést követően – hozza meg.

C –  A rokkantsági nyugdíjra vonatkozó rendelkezések

14      A személyzeti szabályzat 78. cikkének első bekezdése kimondja, hogy az a tisztviselő, aki a csoportjába tartozó beosztáshoz kapcsolódó feladatok ellátásában akadályozó teljes végleges rokkantságban szenved, rokkantsági támogatásra jogosult. Ugyanezen cikk negyedik és ötödik bekezdése előírja többek között, hogy amennyiben a rokkantság foglalkozási megbetegedés miatt következett be, a nyugdíjrendszer járulékait teljes egészében az intézmény költségvetéséből fizetik.

D –  A személyzeti szabályzat általános rendelkezései

15      A személyzeti szabályzat 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a jelen ügy tekintetében hatályos szövege úgy rendelkezik, hogy:

„A kinevezésre jogosult hatóság kizárólag a szolgálat érdekei szerint eljárva és állampolgárságra való tekintet nélkül kinevezéssel vagy áthelyezéssel osztja be az egyes tisztviselőket a csoportjukban a besorolási fokozatuknak megfelelő beosztásba.”

16      A személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerint:

„Az e személyzeti szabályzat alapján egy meghatározott személyre vonatkozóan hozott minden határozatot írásban haladéktalanul közölni kell az érintett tisztviselővel. A tisztviselőt hátrányosan érintő minden határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat.”

17      A személyzeti szabályzat 62. cikkének első és második bekezdése értelmében:

„A VII. melléklettel összhangban és ellenkező rendelkezés hiányában a tisztviselő a kinevezése alapján a besorolási fokozatának és fizetési fokozatának megfelelő díjazásra jogosult.

A tisztviselő nem mondhat le a díjazásra való jogosultságáról.”

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

18      A felperes 2002‑ben A 3 besorolási fokozatú, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatósághoz beosztott tisztviselő volt, és Párizsban dolgozott a Bizottság franciaországi képviseletének vezetőjeként.

19      2000 második félévében az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság szervezeti egységei pénzügyi vizsgálatot végeztek az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház irányítása alatt álló, avignoni Info‑Point Europe‑nál. A 2000. november 27‑én elkészült jelentés hiányosságokat tárt fel az Info‑Point Europe könyvelésében. A jelentést 2000. december 12‑én továbbították az Oktatási és Kulturális Főigazgatóságnak, amely továbbküldte azt a Sajtó- és Tájékoztatási Szolgálatnak (azóta Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság), mivel bizonyos tevékenységeket a Sajtó- és Tájékoztatási Szolgálat vett át az említett főigazgatóságtól. E jelentést Párizsba is megküldték a Bizottság képviseletének.

20      Az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház működésével kapcsolatban érkezett panaszt követően az említett pénzügyi vizsgálat keretében kiegészítő ellenőrzésre került sor. Ezen ellenőrzésről 2006. december 6‑án feljegyzés készült, amely fiktív beruházások veszélyére figyelmeztetett. A fiktív beruházások létét az OLAF által az avignoni és vaucluse‑i Európa Háznál végzett IO/2001/4086 külső vizsgálat utólag megerősítette. A fent említett kiegészítő vizsgálatról készült feljegyzést a brüsszeli Sajtó- és Tájékoztatási Szolgálat nem továbbította a Bizottság párizsi képviseletének. Mikor a tárgyaláson a Közszolgálati Törvényszék e feljegyzés továbbításának elmaradása felől érdeklődött, a Bizottság képviselője azt felelte, hogy „nem [tud] […] pontos választ adni erre vonatkozóan, [ezt] legfeljebb az adminisztráció feledékenységének [lehet] tekinteni”.

21      Az 1999/396 határozat 2. cikke második bekezdésének megfelelően N. V., az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság főigazgatója, és J. F., a Sajtó- és Tájékoztatási Szolgálat vezetője együttesen aláírt 2001. március 21‑i feljegyzésükkel továbbították az OLAF‑nak a 2000. november 27‑i pénzügyi vizsgálati jelentést, valamint a kiegészítő ellenőrzésről készült feljegyzést. E feljegyzésben többek között az szerepel, hogy a feljegyzés aláírói az információk OLAF számára történő továbbításával egyidejűleg felkérték a Bizottság franciaországi képviseletének vezetőjét, valamint az Európa Házért és az Info‑Points Europe‑ért felelős egység vezetőjét, hogy „tegyenek jelentést” az esetleg tudomásukra jutott és az ügy megvilágítására alkalmas információkról. A felperes állítása szerint ilyen megkeresésre sohasem került sor.

22      2002 november elején J. F.‑hez, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójához pontos és részletes bejelentés érkezett a főigazgatóság – névtelenségüket megőrizni kívánó, de a főigazgató állítása szerint általa jól ismert – tisztviselőitől, többek között a felperes és az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház igazgatója közötti kapcsolatnak, az ezen Európa Ház fiktív beruházásaihoz nyújtott támogatás odaítélésének, valamint a Source d’Europe európai gazdasági egyesülés irányításának a szabálytalanságaira, és ezen egyesülés közbeszerzések során történt előnyben részesítésére vonatkozóan. Ekkor az 1999/396 határozat 2. cikke második bekezdésének megfelelően a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója 2002. november 6‑i feljegyzésében – melyhez mellékelte a hozzá eljuttatott bizonyítékokat – tájékoztatta az OLAF‑ot a tudomására jutott tényekről.

23      2002. november 15‑én az OLAF belső vizsgálatot indított (OF/2002/0513 vizsgálat) a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóságon, pontosabban a Bizottság párizsi képviseletén történt esetleges szabálytalanságok ügyében. E vizsgálat megindításáról az OLAF sajtóközleményt adott ki.

24      2002. november 15‑én, pénteken kelt feljegyzésében – melynek november 18‑án hétfő reggel elektronikus úton való kézhezvételét a felperes megerősítette – a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója tájékoztatta a felperest, hogy az OLAF szabálytalanságok gyanújával vizsgálatot indított, a Bizottság párizsi képviseletének tudomására jutott tények alapján, és arra kérte a felperest, hogy haladéktalanul jelenjen meg Brüsszelben megbeszélésre.

25      E találkozóra Brüsszelben 2002. november 18‑án került sor.

26      Ugyanezen a napon az OLAF megkezdte a Bizottság párizsi képviselete helyiségeinek átvizsgálását.

27      Azon telefonos bejelentést követően, mely szerint a felperes 2002. november 18‑án a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójával folytatott megbeszélésről a Bizottság párizsi képviseletére visszatérve az említett képviselet dolgozóit az OLAF által napközben végzett vizsgálatokról kérdezte, az OLAF főigazgatója javasolta a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójának és annak helyettesének, hogy a vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében a vizsgálat időtartamára tiltsa meg a felperes számára a képviselet helyiségeibe való belépést. A felperes ugyanakkor tagadja, hogy 2002. november 18‑án visszatért volna a képviseletre, és megpróbálta volna kikérdezni a személyzetet; állítása szerint csak másnap reggelt tért vissza a képviseletre.

28      2002. november 19‑én a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója kinevezésre jogosult hatósági minőségében eljárva úgy határozott, hogy a felperest szolgálati érdekből azonnali hatállyal Brüsszelbe helyezi át a „[Sajtó és Tájékoztatási] Főigazgatóság főigazgatója melletti tanácsadói” posztra.

29      E határozatot még aznap, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójától származó 2002. november 19‑i feljegyzésben közölték a felperessel, amely feljegyzés szerint „az OLAF által a Bizottság párizsi képviseletével kapcsolatban [nemrég] indított vizsgálat megfelelő lefolytatásának elősegítése érdekében határozat született a [felperes] szolgálati érdekből történő áthelyezéséről a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatósághoz Brüsszelbe, a mai naptól kezdve, [és a felperes] pontos beosztását [a napokban] közölni fogják [vele]”.

30      A felperes helyettesét szintén azonnal áthelyezték Párizsból Brüsszelbe.

31      2002. november 20‑i feljegyzésében a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója tájékoztatta a Bizottság párizsi képviseletének személyi állományát, hogy e képviseleten várhatóan egy hónapig tartó vizsgálat kezdődött.

32      A felperes különböző, 2002. november 21‑én, 22‑én és 27‑én kelt, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójának címzett feljegyzésben ellentmondással élt az áthelyezése ellen. A 2002. november 21‑i és 22‑i feljegyzésekben a felperes többek között azt javasolta, hogy az OLAF vizsgálatának időtartamára szabadságra megy a Bizottság párizsi képviseleténél. A Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója 2002. november 27‑én kelt rövid feljegyzésben válaszolt, amelyben megerősítette a felperes főigazgatóságon belül más feladatkörbe való áthelyezését „a vizsgálat megfelelő lefolytatása és mindenfajta esetleges érdek‑összeütközés elkerülése érdekében”.

33      2002. november 21‑én a felperes és a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója között újabb megbeszélésre került sor, melynek során ez utóbbi tájékoztatta a felperest, hogy a reá vonatkozó áthelyezés csupán biztosítási intézkedés.

34      Ugyanezen a napon, 2002. november 21‑én a Bizottság sajtóközleményt tett közzé, mely szerint „a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság felkérte az OLAF‑ot, hogy a kommunikációs politika keretében Franciaország számára nyújtott támogatások felhasználása során elkövetett bizonyos szabálytalanságok gyanúja miatt indítson vizsgálatot; e vizsgálat megfelelő lefolytatása és az érdek‑összeütközés elkerülése érdekében a Bizottság párizsi képviselete két tisztviselőjének áthelyezésére került sor, mely határozatok a vizsgálat eredményét nem befolyásolják.” A sajtóközlemény közzétételét követő napon a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója telefonon tájékoztatta a felperest a közlemény közzétételéről.

35      Ugyancsak 2002. november 21‑én J. F., ezúttal a Bizottság szóvivőjeként, mely feladatot szintén ellátta, megtartotta rendes sajtótájékoztatóját, melynek során őt az újságírók az OLAF vizsgálatáról és a Bizottság párizsi képviselete két tisztviselőjének áthelyezéséről kérdezték. Az újságírók kérdéseire adott válaszaiban J. F. nem nevezte meg a szóban forgó két tisztviselőt. Kiemelte, hogy senkit sem vádolnak, és hogy a más szervezeti egységhez való áthelyezésről szóló határozatok mindenfajta esetleges érdek‑összeütközés elkerülése és a vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében születtek. A sajtótájékoztatón az említett újságíró többek között azt kérdezte, „igaz‑e, hogy a párizsi iroda felelőse felel[t] az összes Franciaországban, következésképpen az avignoni [és vaucluse‑i] Európa Ház számára teljesített kiadásért, mivel úgy tűnik, hogy ez a helyzet áll[t] fent, [valamint azt is megkérdezte, hogy] ennek az Európa Háznak az irányításáért is ugyanaz a személy volt‑e felelős […]”, amire a szóvivő többek között azt válaszolta, hogy „a helyzet ennél bonyolultabb [volt], mivel e támogatások kezelése többekre [tartozott]; Brüsszelben az Európa Házak nemzetközi szövetségére, és természetesen a Bizottságnak az érintett országokban található képviseleteire […]”.

36      2002. november 23‑án a Le Monde című lap cikket közölt az OLAF vizsgálatáról, melyben megnevezte a felperest és annak helyettesét.

37      2002. november 28‑i feljegyzésében a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója pontosította a felperes számára, miben áll a brüsszeli Sajtó és Tájékoztatási „Főigazgatóság főigazgatója melletti tanácsadói” minőségben ellátandó feladata. Megerősítette azt is, hogy a felperes áthelyezése Brüsszelbe biztosítási jellegű intézkedés, amelynek célja a vizsgálat megfelelő lefolytatásának elősegítése és az esetleges érdek‑összeütközés elkerülése.

38      2002. december 20‑án a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója, egyben a Bizottság szóvivője, sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy nincs akadálya a két tisztviselőre nézve alkalmazott biztosítási intézkedés megszüntetésének, és ennek módjáról a közeljövőben megbeszélést fog folytatni az érintettekkel.

39      A francia sajtó a Le Monde (2002. december 22. és 23.) a Le Figaro (2002. december 21. és 22.) és a Libération (2002. december 21. és 22.) című lapban megjelent cikkekben számolt be a biztosítási intézkedés megszüntetéséről.

40      2003. január 6‑án újabb megbeszélésre került sor a felperes és a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója között, melyen az érintettnek a Bizottság párizsi képviseletére történő visszahelyezéséről volt szó.

41      2003. január 16‑án az 1999/396 határozat 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően az OLAF vizsgálói meghallgatták a felperest.

42      A kinevezésre jogosult hatóság 2003. január 21‑i határozatával 2002. december 19‑ére visszamenőleg visszahelyezte a felperest korábbi, a Bizottság párizsi képviseletének vezetőjeként betöltött posztjára. A felperes állítása szerint csupán 2003. február 13‑án vette kézhez ezt a határozatot. Azonban betegség miatt ténylegesen soha nem állt újra munkába a Bizottság említett párizsi képviseletén.

43      2003. január 21‑én C. Flesch parlamenti kérdést (E‑0036/03 írásbeli kérdés) intézett a Bizottsághoz a két tisztviselő Párizsba való visszahelyezésével kapcsolatban. Március 5‑én R. Prodi, a Bizottság elnöke válaszolt a Bizottság nevében e kérdésre, többek között sajnálkozását fejezve ki amiatt, hogy a média nyilvánosságra hozta az érintettek nevét.

44      Szintén március 5‑én a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója tájékoztatta a felperest, hogy a Bizottság bizonyos képviseleteinek, köztük a Franciaországi képviselet vezetői állására, álláshirdetést fognak kiírni.

45      2003. május 6‑án az OLAF benyújtotta a vizsgálatot lezáró jelentését. Ebben a felperest tisztázza a vizsgálat megindításához vezető állítások alól, és pontosítja, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság nem továbbította a Bizottság párizsi képviseletére a kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó, 2000. december 6‑án kelt fontos feljegyzést, amelynek tartalma lehetővé tette volna a felperes és helyettese számára, hogy kritikusabb képet alkosson az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház működéséről. Az OLAF jelentése szerint „az, hogy a központ nem továbbította a képviseletre a kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó 2000. december 6‑i feljegyzést, közvetetten hozzájárult az OLAF‑nak a felperessel és annak helyettesével szemben táplált gyanújának megerősödéséhez”.

46      2003. június 17‑én, egy sajtótájékoztató alkalmával a Bizottság új szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hangot adott a saját és az intézmény együttérzésének a felperessel.

47      2003. október 23‑i számának egyik cikkében a Le Tribune című újság „a Bizottság párizsi képviseletének sajnálatos »esetére« utalt, melynek következtében a képviselet vezetősége a média martalékává vált […] még azelőtt, hogy az OLAF diszkréten a megfogalmazott vádak megalapozatlanságára következtetett volna”.

48      2004. március 22‑én a rokkantsági bizottság megállapította a felperes teljes és állandó rokkantságát, amely megakadályozza feladatai ellátásában. A rokkantsági bizottság nem nyilatkozott e rokkantság esetleges foglalkozási eredetéről, helyesebbnek látva megvárni a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás lezárását. A felperesnek a személyzeti szabályzat 53. cikke alapján 2004. május 1‑jétől számítva rokkantsági nyugdíjat ítéltek meg.

49      2004. december 10‑én kelt levelében a felperes kérte betegsége foglalkozási eredetének elismerését, a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján.

50      Ezt megelőzően, 2004. március 24‑én kelt és június 17‑én kiegészített levelében a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján az OLAF vizsgálata során állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmet terjesztett elő a kinevezésre jogosult hatóságnál.

51      E kérelmet a kinevezésre jogosult hatóság 2004. július 8‑i határozatával elutasította.

52      2004. szeptember 2‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be e határozat ellen. A panasz október 19‑én érkezett meg a Bizottsághoz.

53      A kinevezésre jogosult hatóság 2005. február 21‑i határozatával elutasította a felperes panaszát.

 Az eljárás és a felek kérelmei

54      A jelen keresetet eredetileg az Elsőfokú Bíróság hivatala vette nyilvántartásba T‑169/08. szám alatt.

55      2005. december 15‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló, 2004. november 2‑i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 333., 7. o.) 3. cikkének (3) bekezdése alapján a jelen ügyet a Közszolgálati Törvényszék elé utalta. A keresetet a Közszolgálati Törvényszék hivatala F‑23/05. szám alatt vette nyilvántartásba.

56      A Közszolgálati Törvényszék a pervezető intézkedések keretében 2006. március 22‑i és június 7‑i levelében felkérte a Bizottságot bizonyos iratok, többek között az OLAF 2003. május 6‑i jelentésének szolgáltatására. A Bizottság e kérelemnek az előírt határidőn belül eleget tett. 2006. március 22‑i levelével a Közszolgálati Törvényszék felkérte a felperest, hogy tájékoztassa a Közszolgálati Törvényszéket a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indított eljárás esetleges befejezéséről.

57      A felperes 2006. szeptember 25‑én telefax útján továbbította a Közszolgálati Törvényszékhez az általa 2006. augusztus 18‑án a Bizottságnak megküldött levelet, amelyben kijelentette, hogy visszavonja a betegsége foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmét.

58      A Közszolgálati Törvényszék úgy határozott, hogy kivételesen elfogadja ezt a szóbeli szakasz lezárása után érkezett iratot, mivel egyrészt az irat a tárgyalás után bekövetkezett körülményre vonatkozik, másrészt kihatással lehet a jogvita megoldására.

59      Tekintettel arra, hogy a kontradiktórius eljárás elvének megfelelően a Bizottság számára lehetővé kellett tenni az említett iratra vonatkozó észrevételei előterjesztését, a Közszolgálati Törvényszék 2006. október 17‑i végzésével elrendelte a szóbeli szakasz újbóli megnyitását az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata – amely a Közszolgálati Törvényszék felállításáról szóló, 2004/752 határozat 3. cikkének (4) bekezdése értelmében mutatis mutandis alkalmazandó a Közszolgálati Törvényszékre ez utóbbi eljárási szabályzatának hatálybalépéséig – 62. cikkének megfelelően.

60      A Bizottság 2006. november 10‑én telefaxon juttatta el az említett iratra vonatkozó észrevételeit a Közszolgálati Törvényszék hivatalához (az észrevételek eredeti példányának benyújtására november 13‑án került sor).

61      A Közszolgálati Törvényszék 2006. november 16‑i levelében felkérte a felperest, hogy tegye meg a Bizottság e legutolsó levelére vonatkozó észrevételeit.

62      A felperes 2006. november 29‑én telefaxon küldte meg észrevételeit a Közszolgálati Törvényszék hivatalához (az eredeti példány benyújtására december 4‑én került sor).

63      A Közszolgálati Törvényszék 2006. december 11‑én tájékoztatta a feleket a szóbeli szakasz lezárásáról.

64      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        semmisítse meg a felperes 2004. szeptember 22‑i panaszát elutasító 2005. február 21‑i határozatot;

–        állapítsa meg, hogy a Bizottság által elkövetett kötelességszegések bizonyítható és becsülhető kárt okoztak, és hogy e kötelességszegések és a kár között okozati összefüggés áll fenn;

–        mondja ki, hogy a felperes által elszenvedett kár pénzbeli megtérítése jogos;

–        állapítson meg a felperest ért vagyoni kár megtérítésére 264 000 euró, a nem vagyoni kár megtérítésére 500 000 euró összegű kártérítést;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

65      A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.

 A jogkérdésről

A –  Az elfogadhatóságról

66      A Bizottság három elfogadhatatlansági okra hivatkozik: a pert megelőző eljárás jogszerűségének hiányára, a keresetindításhoz fűződő érdek hiányára és a kereset idő előtti jellegére.

1.     A pert megelőző eljárás jogszerűségének hiányáról

a)     A felek érvei

67      A Bizottság kételyeit fejezi ki a kereset elfogadhatóságával kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a felperes által állított kár a 2002. november 19‑i határozat következménye, amelyet a felperes nem vitatott a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt eljárás szerint.

68      A felperes válasza az, hogy kártérítési kérelme nem csupán e határozat vitatásán alapszik, hanem felvet más jogalapokat is, melyek a Bizottság által elkövetett kötelességszegésekre vonatkoznak, melyeket a Bizottság többek között a 2002. november 21‑i sajtóközlemény közzétételekor, a szóvivője által ugyanazon a napon tartott sajtótájékoztatón tett nyilatkozatával, valamint az iratok OLAF számára történő továbbításakor elkövetett. A jogi felelősség megállapítására irányuló jelen keresetet teljes egészében kell figyelembe venni, ennélfogva az elfogadható.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

69      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogorvoslati lehetőségeknek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke által létrehozott rendszerében a kártérítési kereset, a megsemmisítés iránti keresethez képest önálló jogorvoslati lehetőség, amely csak akkor elfogadható, ha arra a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelő, pert megelőző eljárást követően kerül sor. Ez az eljárás eltérő lehet attól függően, hogy a kárt, melynek megtérítésére a kereset irányul, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerint sérelmet okozó aktus okozta vagy az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartása. Az első esetben az érdekelt feladata, hogy a megszabott határidőn belül a kinevezésre jogosult hatósághoz forduljon a szóban forgó aktus elleni panaszával. A második esetben azonban a közigazgatási eljárásnak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kártérítési kérelemmel kell kezdődnie. Csupán e kérelem kifejezett vagy hallgatólagos elutasítása minősül sérelmet okozó aktusnak, amellyel szemben panasszal lehet élni, és csak e panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasítását követően lehet kártérítési keresetet indítani a Közszolgálati Törvényszék előtt (az Elsőfokú Bíróság T‑5/90. sz., Marcato kontra Bizottság ügyben 1991. szeptember 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑731. o.] 49. és 50. pontja, valamint a T‑500/93. sz., Y kontra Bíróság ügyben 1996. június 26‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑335. o. és II‑977. o.] 64. és 66. pontja).

70      A jelen esetben a felperes, mielőtt jelen keresetével a Közszolgálati Törvényszékhez fordult, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kártérítési kérelmet fogalmazott meg és nyújtott be 2004. március 2‑án, majd a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján, 2004. szeptember 22‑én panaszt nyújtott be a kártérítési kérelmet elutasító 2004. július 8‑i határozat ellen. A felperes tehát keresetének a Közszolgálati Törvényszékhez való benyújtása előtt az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásából származó kár megtérítése iránti kérelemre alkalmazandó, pert megelőző eljáráshoz folyamodott.

71      Annak megállapításához, hogy a pert megelőző eljárás szabályszerű volt‑e, meg kell vizsgálni, hogy a megtéríttetni kívánt kár az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásából származik‑e.

72      Jelen keresetében a felperes az adminisztráció különböző, a felperest ért kárt okozó aktusait bírálja, vagyis egyrészt a kinevezésre jogosult hatóság 2002. november 19‑i, a felperes áthelyezésére vonatkozó határozatát, a Bizottság szóvivőjének ugyanazon a napon tartott sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseit, végül a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója által az OLAF számára olyan ténybeli elemek továbbítását, melyek a Bizottság párizsi képviseletén szabálytalanságok elkövetésére engedtek következtetni. A Bizottság 2002. november 21‑i sajtóközleményére és a Bizottság szóvivőjének ugyanazon a napon tartott sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseire, valamint az említett ténybeli elemek OLAF számára történt továbbítására vonatkozó bírálatában a felperes – keresetének alátámasztására – vitatja többek között az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartását.

73      Mindezekből az következik, hogy a pert megelőző eljárás jogszerűségének hiányára vonatkozó érvet nem lehet elfogadni.

2.     A keresetindításhoz fűződő érdek hiányáról

a)     A felek érvei

74      Bizottság kételyeit fejezi ki a felperes keresetindításhoz fűződő érdekének fennállására vonatkozóan, arra hivatkozva, hogy a 2002. november 19‑i, a felperes áthelyezésére vonatkozó határozatot több mint egy évvel a keresetindítás időpontja előtt visszavonták.

75      A felperes nem foglal állást ezen elfogadhatatlansági okra vonatkozóan, hanem általános jelleggel kéri a Közszolgálati Törvényszéket, hogy ne fogadja el a Bizottság eljárási kifogásait.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

76      Meg kell állapítani, hogy pontatlan a Bizottság érvelésének alapjául szolgáló azon állítás, mely szerint a 2002. november 19‑i, a felperes áthelyezésére vonatkozó határozatot több mint egy évvel a keresetindítás időpontja előtt „visszavonták”. A 2003. január 21‑i, a felperest korábbi, a Bizottság párizsi képviseletének vezetőjeként betöltött posztjára 2002. december 19‑re visszamenőleg visszahelyező határozata ugyanis nem váltotta fel a 2002. november 19‑i határozatot, amely 2002. november 19. és december 19. között hatályban volt.

77      A felperes keresetindításhoz fűződő érdekét egyébként sem kizárólag a 2002. november 19‑i, a felperes áthelyezéséről szóló határozatra vonatkozó jogalapra tekintettel kell vizsgálni, hanem a felperesnek a felelősségre vonatkozó kérelmeit is figyelembe véve.

78      A felperes keresetindításhoz fűződő érdekének hiányára vonatkozó érvet el kell utasítani.

3.     A kereset idő előtti jellegéről

a)     A felek érvei

79      Ellenkérelmében a Bizottság azzal érvel, hogy a felperes kárát a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján kapott juttatásokra való tekintettel kellene felbecsülni, összhangban az Elsőfokú Bíróság által a T‑165/95. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletében [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑203. o. és II‑627. o.] kifejtettekkel. Ezen ítéletből a Bizottság azt vezette le, hogy ha a felperes által a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indított eljárás még folyamatban van, akkor a Közszolgálati Törvényszéknek még a kár mértékét sem kell meghatároznia, ennélfogva a kereset idő előttinek minősül. A tárgyaláson a Bizottság visszatért ezen érvelésére, azt állítva, hogy mivel a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás akár évekig is elhúzódhat, a kereset idő előttinek nyilvánítása bizonyos esetekben nehézséget okozhat a jogalany számára a keresetindításra nyitva álló ötéves határidő betartása szempontjából.

80      Válaszában a felperes azzal érvelt, hogy a betegsége foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem, melyet a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján nyújtott be, nem zárja ki, hogy az őt ért nem vagyoni kár megtérítése iránt keresetet indítson. A tárgyaláson a felperes változtatott az erre vonatkozó álláspontján, és kérte annak tudomásulvételét, hogy kész visszavonni a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmét. Hangsúlyozta azon óhaját, hogy a Közszolgálati Törvényszék a lehető leghamarabb határozzon a jogvita egészéről, és különösen állapítsa meg a Bizottság által elkövetett, neki kárt okozó kötelességszegések létét, amelynek kimondása az egyetlen módja annak, hogy a felperes becsületét és jó hírnevét helyreállítsa, és véget vessen a jogvita alapjául szolgáló tényállás bekövetkeztekor létrejött, hosszan tartó bizonytalan helyzetnek. A Közszolgálati Törvényszék hivatalához 2006. szeptember 26‑án telefaxon eljutatott levelében a felperes tájékoztatta a Közszolgálati Törvényszéket, hogy visszavonta a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmét.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

81      Mivel a tárgyaláson a Bizottság visszavonta a kereset idő előtti jellegére vonatkozó érvét, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy erről már nem szükséges határozni.

82      Következésképpen a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

B –  Az eljárás felfüggesztése iránti kérelemről

1.     A felek érvei

83      Ellenkérelmében a Bizottság azt állítja, hogy a felperes által említett kárt a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján kapott juttatásokra való tekintettel kellene felbecsülni. A Bizottság azt állítja, hogy ha az e rendelkezés alapján kezdeményezett eljárás már folyamatban volt a Bizottság említett ellenkérelmének benyújtásakor, akkor a Közszolgálati Törvényszéknek nem is kell felbecsülnie a kárt. A Bizottság arra következtetett, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárást legalábbis fel kellett volna függeszteni, megvárva a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indított eljárás kimenetelét, és a felperest kellett volna felkérni a kinevezésre jogosult hatóságnak a betegség foglalkozási eredetére vonatkozó határozatából levont következtetések előterjesztésére.

84      Válaszában a felperes azzal érvelt, hogy a betegsége foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem, melyet a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján nyújtott be, nem zárja ki, hogy az őt ért nem vagyoni kár megtérítése iránt keresetet indítson, és tiltakozott az eljárás felfüggesztése ellen, melyet a Bizottság halogató taktikájának minősített. A tárgyaláson a felperes kérte annak tudomásul vételét, hogy kész visszavonni e kérelmet. A Közszolgálati Törvényszék hivatalához 2006. szeptember 26‑án telefaxon eljutatott levelében a felperes tájékoztatta a Közszolgálati Törvényszéket, hogy visszavonta a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmét.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

85      Mivel a felperes visszavonta a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmét, a Bizottságnak az eljárás felfüggesztésére irányuló kérelme tárgytalanná vált.

86      Ennélfogva az eljárás felfüggesztésére vonatkozó kérelemről nem szükséges határozni.

87      Mindenesetre meg kell állapítani, hogy ha a felperes nem vonta volna vissza a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmét, és a Közszolgálati Törvényszéknek határoznia kellett volna a Bizottságnak az eljárás felfüggesztése iránti kérelméről, akkor sem tudta volna azt elfogadni. A felperes ugyanis kifogással élt ez említett felfüggesztés iránti kérelemmel szemben. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 77. cikkének c) pontja csak a felek együttes kérelme esetén teszi lehetővé az eljárás felfüggesztését.

C –  Az ügy érdeméről

88      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség felelősségének megállapítása több feltétel együttes fennállását feltételezi, nevezetesen az intézmények terhére rótt magatartás jogellenességét, a kár valós bekövetkezését, valamint okozati összefüggés fennállását a magatartás és a felhozott kár között (az Elsőfokú Bíróság T‑82/91. sz., Latham kontra Bizottság ügyben 1994. február 9‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑15. o. és II‑61. o.] 72. pontja, és T‑506/93. sz., Moat kontra Bizottság ügyben 1995. február 21‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑43. o. és II‑147. o.] 46. pontja).

89      Először meg kell határozni, hogy a Bizottság elkövetett‑e olyan jogsértést, amely megalapozza felelősségét, megvizsgálva a felperes által felhozott jogalapokat, a bennük hivatkozott tények időbeli sorrendjét követve.

1.     A Bizottságnak felrótt kötelességszegésekről

a)     A harmadik jogalapról, amely a felperessel szembeni kifogások következetlenségére és a felettese által elkövetett kötelességszegésekre vonatkozik

 A felek érvei

90      Harmadik jogalapjában a felperes azt állítja, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója különösen súlyos kötelességszegést követett el, amikor a Bizottság párizsi képviseletével elleni „terhelő iratokat” továbbított az OLAF számára, miközben az 1996/396 határozat 2. cikkének második bekezdésének alkalmazási feltételei nem teljesültek.

91      A felperes szerint a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója nem rendelkezett elegendő információval ahhoz, hogy a hivatkozott rendelkezések alkalmazásával tájékoztassa az OLAF‑ot. A felperes azzal érvel, hogy e rendelkezés tárgyiasult bizonyítékok létét követeli meg, annak elkerülése érdekében, hogy a csalásban közvetlenül nem, vagy csupán közvetetten érintett tisztviselőkkel szemben tévedésből alaptalan vádak fogalmazódjanak meg.

92      A felperes továbbá azt állítja, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság egyrészt téves információkat továbbított az OLAF számára az avignoni Info‑Point Europe működésének vélt szabálytalanságaival összefüggésben a Bizottság párizsi képviseletének felelősségére vonatkozóan, másrészt szándékosan vagy gondatlanságból visszatartott olyan iratokat, melyeket ellene felhasználhattak volna. Azon körülmények között, ahogyan a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság állításait az OLAF előtt megfogalmazták, ezen állítások becsületsértő és rágalmazó hangvételűek lettek.

93      A Bizottság úgy véli, hogy az OLAF tájékoztatásáról hozott határozat az avignoni Info‑Point Europe működésének vélt szabálytalanságairól jogszerű és szükséges volt. Hangsúlyozza, hogy e határozatot a meghozatala időpontjára tekintettel kell értékelni, és az a vizsgálat végkimenetelének fényében nem kritizálható.

94      A Bizottság azt állítja, hogy az 1999/396 határozat 2. cikkének második bekezdése nem bízza a főtitkárra, a főigazgatókra és a Bizottság szervezeti egységeinek vezetőire a tudomásukra jutott tények bizonyító erejének és relevanciájának mérlegelését, azok OLAF számára történő továbbítása előtt, hanem éppen ellenkezőleg: e rendelkezés abszolút kötelezettséget fogalmaz meg számukra. E rendelkezés alkalmazásakor a közszolgálati kötelezettségszegés kártérítést megalapozó egyetlen esete az lenne, ha az intézmény szándékosan kívánna ártani valamely tisztviselőnek vagy alkalmazottnak. A Bizottság szerint a felperes ilyen ártó szándék bizonyítékával sosem szolgált, és a Bizottság határozottan cáfolja az ilyen szándék létét.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

95      A Bizottságnak az OLAF bevonásával kapcsolatos magatartására vonatkozó harmadik jogalap megítéléséhez két kérdést kell tisztázni. Egyrészt el kell dönteni, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója közszolgálati kötelezettségszegést követett‑e el, amikor 2002. november 6‑i feljegyzésében tájékoztatta az OLAF‑ot a tudomására jutott tényekről. Másrészt meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság belső kommunikációs rendszerének bizonyos említett rendellenességei, melyek hozzájárulhattak az OLAF bevonásához és a vizsgálat megindításához, az intézmény felelősségét megalapozó közszolgálati kötelezettségszegésnek minősülhetnek‑e. A Közösség szerződésen kívüli felelősségét ugyanis nemcsak alkalmazottainak – mint a főigazgató – cselekményei alapozhatják meg, hanem szolgálatainak elégtelen szervezése is (lásd ebben az értelemben a Bíróság 23/59. sz., F.E.R.A.M. kontra Főhatóság ügyben 1959. december 17‑én hozott ítéletét [EBHT 1959., 501., 517. o.]).

–       Az OLAF tájékoztatásáról

96      A felperes és a Bizottság nézetei eltérőek a főtitkár, a főigazgatók és a Bizottság szolgálatvezetői számára az 1999/396 határozat 2. cikkének első bekezdése által biztosított mérlegelési jogkör terjedelmére vonatkozóan. A felperes szerint ugyanis e hatóságoknak elegendő tárgyiasult bizonyítékkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy az OLAF‑hoz forduljanak. Ennek hiányában a hatóságok magatartása megalapozhatja az intézmény közszolgálati kötelezettség miatti felelősségét. A Bizottság ezzel szemben azon az állásponton van, hogy az OLAF tájékoztatása abszolút kötelezettség, és a közszolgálati kötelezettségszegés kártérítést megalapozó egyetlen esete az lenne, ha az intézmény szándékosan kívánna ártani a tisztviselőnek.

97      Indokolt tehát előzetesen meghatározni a főtitkár, a főigazgatók és a Bizottság szervezeti egységeinek vezetői számára az 1999/396 határozat 2. cikkének második bekezdése által biztosított mérlegelési jogkör terjedelmét.

98      Az 1999/396 határozat 2. cikkének második bekezdése – amely e ponton ugyanezen cikk első bekezdésére utal vissza – kötelező jelleggel előírja, hogy a Bizottság főtitkára, főigazgatói és szervezeti egységeinek vezetői haladéktalanul közölnek az OLAF‑fal minden, a tudomásukra jutott, „csalás, vesztegetés vagy a Közösségek érdekeit sértő bármely más jogellenes cselekmény elkövetésére következtetni engedő tényt, vagy a Közösségek tisztviselőit és alkalmazottait terhelő kötelezettségek […] fegyelmi vagy büntetőeljárás megindítására esetlegesen okot adó megszegésének minősülő, az érintett szakmai tevékenységének gyakorlásával kapcsolatos jelentős tényt”. A „következtetni enged” kifejezés jogalkotó általi használata mindazonáltal magában foglalja, hogy a rendelkezésben szereplő hatóságok az esetleges szabálytalanságok tekintetében minimális mértékben értékeljék a tudomásukra jutott tények relevanciáját, tehát a rendelkezés biztosít számukra bizonyos mérlegelési jogkört.

99      A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása érdekében meg kell vizsgálni, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója, azáltal hogy 2002. november 6‑i feljegyzésében tájékoztatta az OLAF‑ot a tudomására jutott, az 1999/396 határozat 2. cikkének első bekezdése szerinti szabálytalanságok létére utaló tényekről, nem lépte‑e túl nyilvánvalóan és súlyosan mérlegelési jogköre korlátait (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróság T‑309/03. sz., Camós Grau kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1173. o.] 104. pontját).

100    Meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a tényállás bekövetkezésének időpontjában léteztek olyan tényállási elemek, melyek igazolták a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójának a tudomására jutott információk OLAF részére való továbbítására vonatkozó döntését.

101    Egyrészt a 2000. november 27‑i pénzügyi vizsgálati jelentés és a kiegészítő ellenőrzés az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház működésében fiktív beruházások veszélyére hívta fel a figyelmet.

102    Másrészt fel kellett tárni a felperes és az avignoni és vaucluse‑i Európa Háznak – az ezen Európa Ház irányítása során tapasztalt csalások elkövetésével gyanúsított – elnökével fennálló kapcsolatát; e tekintetben ki kell emelni a felperes gyanús válaszát a Bizottság marseilles‑i képviseletéről érkező figyelmeztetésekre, és különösen az általa megfogalmazott állításokat, melyek szerint az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház, amely „a profizmusáról ismert”, az „egész régióban vitathatatlan hírnévnek örvend, és képes jól megszervezni olyan jelentős eseményeket, melyeken a múltban néha a Bizottság több tagja is részt vett” (lásd a 2002. március 4‑i, a felperes által aláírt, C. figyelmébe ajánlott feljegyzést, és a szintén C. figyelmébe ajánlott, 2002. április 19‑i, alá nem írt feljegyzést, melyet a Bizottság franciaországi képviseletének fejléces papírjára írtak; mindkét iratot a pervezető intézkedések keretében a Bizottság nyújtotta be a Közszolgálati Törvényszék kérésére).

103    Végül a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójához pontos és részletes bejelentés érkezett a főigazgatóság – névtelenségüket megőrizni kívánó, de a főigazgató által jól ismert – tisztviselőitől, többek között a felperes és az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház igazgatója közti kapcsolatnak, ezen Európa Háznak a fiktív beruházásaihoz nyújtott támogatás odaítélésének, valamint a Source d'Europe európai gazdasági egyesülés irányításának a szabálytalanságaira és a közbeszerzések során megvalósult előnyben részesítésre vonatkozóan.

104    Az összes körülményre tekintettel a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója ésszerűen gondolta úgy, hogy köteles a tudomására jutott tényekről haladéktalanul tájékoztatni az OLAF‑ot, hogy ez utóbbi lefolytassa vizsgálatát, ami az egyetlen módja a csalásra vonatkozó állítás megalapozottságának ellenőrzésére.

105    A Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója tehát nem lépte túl mérlegelési jogkörének korlátait, amikor tájékoztatta az OLAF‑ot a tudomására jutott, az 1999/396 határozat 2. cikkének első bekezdése szerinti szabálytalanságok létére utaló tényekről.

–       A Bizottság belső kommunikációs rendszerében tapasztalt rendellenességekről

106    Az OLAF jelentése rendellenességeket tárt fel a Bizottság belső tájékoztatási rendszerében, melyek hátrányos következményekkel járhattak a felperesre nézve.

107    Ugyanis a 2000. november 27‑i pénzügyi jelentést kiegészítése céljából végzett ellenőrzésekről szóló 2000. december 6‑i feljegyzést, amely fiktív beruházások veszélyéről tett említést az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház működésében, nem továbbították a Bizottság párizsi képviseletének a brüsszeli Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóságról. Az OLAF jelentése szerint „az, hogy a központ nem továbbította a képviseletre a kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó 2000. december 6‑i feljegyzést, közvetetten hozzájárult az OLAF‑nak [a felperessel és annak helyettesével] szemben táplált gyanújának megerősödéséhez”.

108    Másrészt az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság főigazgatója és a Sajtó- és Tájékoztatási Szolgálat vezetője együttesen aláírt 2001. március 21‑i feljegyzésében szerepel, hogy a feljegyzés aláírói az információk OLAF számára való továbbításával egyidejűleg felkérték a Bizottság franciaországi képviseletének vezetőjét, valamint az Európa Házért és az Info‑Points Europe‑ért felelős egység vezetőjét, hogy „tegyenek jelentést” az esetleg tudomásukra jutott és az ügy megvilágítására alkalmas információkról. A Bizottság által megmagyarázatlan okból ez a megkeresés soha nem érkezett meg a felpereshez. Az OLAF vizsgálatot lezáró jelentése kiemeli, hogy „e közös jelentés helyett, mely az OLAF számára a külső vizsgálata folytatásához lett volna fontos, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság 2001 novemberében két bizalmas feljegyzés küldött [az OLAF számára], melyeket a Bizottság párizsi képviselője írt alá, de amely az [említett főigazgatóság] sajtóosztályának álláspontját is tükrözte”.

109    Mindazonáltal, még ha a Bizottság belső kommunikációs rendszerének rendellenességei hozzá is járulhattak az OLAF felperessel szembeni gyanújának alaptalan súlyosabbá válásához, a tényállás bekövetkezésének időpontjában akkor is elmondható, hogy létezett a terhelő és egy irányba mutató bizonyítékoknak egy olyan csoportja, melyek önmagukban elegendők voltak a vizsgálat megindításához.

110    Egyrészt a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója a csalás gyanújára vonatkozó pontos és részletes bejelentést kapott bizonyos tisztviselőktől. Másrészt a 2000. november 27‑i pénzügyi jelentés és a kiegészítő ellenőrzésről szóló december 6‑i feljegyzés könyvelési hiányosságokat és fiktív beruházások veszélyét tárta fel az avignoni és vaucluse‑i Európa Háznál.

111    A Bizottság belső kommunikációs rendszerének rendellenességei tehát nincsenek meghatározó hatású okozati összefüggésben az OLAF vizsgálatának megkezdésével. Ennélfogva e rendellenességek nem alkalmasak a Bizottság közszolgálati kötelezettségszegés miatti, szerződésen kívüli felelősségének megalapozására.

112    Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani, mint megalapozatlant.

b)     Az első jogalapról, amely a Brüsszelbe történő áthelyezés visszaélésszerű és indokolatlan jellegére vonatkozik

 A felek érvei

113    E jogalapjában a felperes a Brüsszelbe történő azonnali áthelyezéséről szóló 2002. november 19‑i határozat elfogadását és végrehajtásának módját bírálja. Szerinte a Bizottság súlyos kötelességszegést követett el e határozat elfogadásával, amely több okból is szabálytalan: a határozat nem megfelelően indokolt, nem szolgálati érdekből hozták, az ellene felhozott tényekhez képest aránytalan, és olyan büntetésnek minősül, amely sérti az ártatlanság vélelmét. Másfelől a felperes kiemeli a Bizottság vele szembeni gondoskodásának hiányát az őt a párizsi képviseletre visszahelyező 2003. január 21‑i határozat meghozatala során. Válaszul a Bizottság azon érvelésére, mely szerint a közszolgálati kötelezettségszegés kártérítést megalapozó egyetlen esete az lenne, ha az intézmény szándékosan kívánna ártani a tisztviselőnek, amit jelen esetben a Bizottság tagad, a felperes kiemeli, hogy az ügy iratai a Bizottság ártó szándékára mutattak, és azt támasztják alá. A tárgyaláson a felperes visszavonta e szándék fennállására vonatkozó állítását, azonban fenntartotta, hogy a visszahelyezéséről szóló határozat elfogadásakor súlyos kötelességszegés történt.

114    Elsősorban a felperes azzal érvel, hogy a Brüsszelbe történő áthelyezéséről szóló határozat sérelmet okozó aktusnak minősül, így annak a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének megfelelően indokolással ellátottnak kellett volna lennie. Az áthelyezésről szóló határozatot kísérő 2002. november 19‑i feljegyzésben szereplő egyetlen megjegyzés, mely szerint az áthelyezésre a „vizsgálat megfelelő lefolytatásának elősegítése érdekében” került sor, nem minősül megfelelő indokolásnak. A Bizottság azon érvelése, mely szerint a határozat elfogadására a felperes által ismert körülmények között került sor, nem helytálló a jelen esetben, mivel az OLAF a vizsgálatot lezáró jelentése tanúsítja, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság brüsszeli szervezeti egységei az avignoni Info‑Point Europe‑nál tapasztalt bizonyos tényekről nem tájékoztatták az érintettet.

115    Másodsorban a felperes hangsúlyozza, hogy áthelyezése teljes mértékben eltér a munkahelyi rotáció szokásos szabályaitól, így azt nem lehet a szolgálati érdekből történő egyszerű áthelyezéshez hasonlítani.

116    Harmadsorban a felperes azzal érvel, hogy áthelyezése aránytalan az ellene felhozott tényekhez képest. Hangsúlyozza többek között, hogy az általa a Bizottságnak tett javaslat, miszerint az OLAF vizsgálatának időtartamára szabadságra megy, ugyanúgy megfelelt volna a szolgálati érdeknek, ugyanakkor az ő érdekeinek jobban megfelelt volna.

117    Negyedsorban a felperes rámutat arra, hogy a kizárólag a csalásban való érintettség alapján történő áthelyezés nem egyeztethető össze sem az ártatlanság vélelmével, sem az 1073/1999 rendelettel, melynek tizedik preambulumbekezdése kimondja, hogy „a vizsgálatokat a […] személyzeti szabályzat rendelkezéseivel összhangban kell lefolytatni, és teljes mértékben tiszteletben kell tartani az alapvető szabadságjogokat, különösen a méltányosság elvét, az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekben elmondhassák álláspontjukat”. A felperes azt állítja, hogy ez a kíméletlen áthelyezés a felhozott tényekkel aránytalan büntetésként értékelhető, mivel azt csak késedelmesen tüntették fel biztosítási intézkedésként.

118    Végezetül a felperes bírálja a Bizottság vele szembeni gondoskodásának hiányát a felperes párizsi képviseletre történő visszahelyezésekor és az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor. A felperes azzal érvel, hogy az őt a Bizottság párizsi képviseletére visszahelyező határozatot, amelyet 2002. december 20‑i sajtótájékoztatóján a Bizottság szóvivője nyilvánosan bejelentett, a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója csak 2003. január 20‑án írta alá. Másrészt e visszahelyezésnek nem biztosítottak kellő nyilvánosságot, mivel az említett sajtótájékoztatón a Bizottság szóvivője kiemelte, hogy a vizsgálat még nem zárult le, óvatosságra intve az újságírókat. Végül a felperes azt állítja, hogy a Bizottság szóvivőjének rövid együttérzés‑nyilvánítása – melyre a 2003. június 17‑i sajtótájékoztatón véletlenül, egy újságírói kérdésre válaszolva került sor – nem ellensúlyozza azt a sajtóközleményt, melyet az OLAF vizsgálatot lezáró jelentését követően kellett volna közzétenni, és amely a 2002. november 21‑i sajtóközlemény méltányos ellentételezése lett volna.

119    A Bizottság vitatja bármiféle kötelességszegés elkövetését, és úgy véli, hogy a felperest Brüsszelbe áthelyező határozat megfelelően indokolt volt, azt szolgálati érdekből fogadták el, arányban állt a felhozott tényekkel, az eljárás megfelelő lefolytatásának biztosítására hivatott biztosítási intézkedés volt, és nem sértette az ártatlanság vélelmét.

120    A Bizottság rámutat, hogy e határozatot a személyzeti szabályzat 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a tényállás időpontjában hatályos szövege alapján hozták, mely lehetővé teszi a kinevezésre jogosult hatóság számára, hogy kinevezéssel vagy áthelyezéssel, kizárólag a szolgálati érdek szerint eljárva beossza a tisztviselőket a besorolási fokozatuknak megfelelő beosztásba. A felperes azon érvére, mely szerint áthelyezése teljes mértékben eltér a munkahelyi rotáció szokásos szabályaitól, a Bizottság azt a választ adja, hogy a helyzet nem volt alkalmas a szokásos munkahelyi rotáció alkalmazására. Az adott eset ugyanis kivételes volt, így kivételes intézkedéseket igényelt.

121    Arra a kifogásra vonatkozóan, mely szerint a felperes Brüsszelbe történő áthelyezése sérti az arányosság elvét, a Bizottság azzal érvelt a tárgyaláson, hogy adott esetben nem volt lehetőség semmiféle más intézkedés meghozatalára. A felperes azon állítására vonatkozóan, mely szerint azon javaslat elfogadása, hogy a felperes „fizetés nélküli szabadságra menjen” a vizsgálat időtartamára, szintén megfelelt volna a szolgálati érdeknek, miközben az érintett érdekeinek jobban megfelelt volna, a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte, hogy a személyzeti szabályzat 62. cikke megtiltja a tisztviselőnek, hogy lemondjon a besorolási fokozatának és fizetési fokozatának megfelelő díjazásról. A Bizottság azt is hozzáteszi, hogy a felperes brüsszeli kiküldetésére adott esetben ugyancsak nem volt lehetőség. Ugyanis a kiküldetés jellemzően rövid időtartamú. A felperes Brüsszelbe történő áthelyezéséről hozott határozat időpontjában viszont nem lehetett megállapítani az OLAF vizsgálatának időtartamát. Ráadásul kiküldetés esetén az intézménynek többletköltségeket kellett volna vállalnia.

122    Az ártatlanság vélelmének megsértésére vonatkozó kifogással kapcsolatban a Bizottság azzal érvel, hogy a felperes téved a tényeket illetően, mivel a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója és a Bizottság szóvivője többször fölhívta az érdekelt figyelmét, hogy javára ezen elv folyamatosan fennáll. A Bizottság továbbá azt állítja, hogy a felperes állítása jogilag is téves, ugyanis a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 23. cikke tartalmazza a tisztviselő felfüggesztésének lehetőségét az ellene indult fegyelmi eljárás befejezéséig. E felfüggesztés nem büntetés, hanem biztosítási intézkedés, amely nem sérti az ártatlanság vélelmét. Ami pedig igaz a felfüggesztésre, az a fortiori érvényes az egyszerű – felfüggesztés nélküli, a vizsgálat egy rövid szakaszának időtartamáig tartó– áthelyezésre is. A Bizottság szerint az ártatlanság vélelme nem lehet akadálya a vizsgálat zavartalan, objektív és hatékony lefolytatásának biztosítására hivatott biztosítási intézkedés elrendelésének.

123    Általánosabban szólva a Bizottság megjegyezte, hogy a közigazgatási határozatot kizárólag a meghozatala időpontjában ismert körülményeket figyelembe véve lehet értékelni. A tényállás bekövetkezésének időpontjában a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójának semmi oka sem volt arra, hogy ne kövesse az OLAF ajánlását, amely a felperesnek a Bizottság párizsi képviseletéről a vizsgálati szakasz időtartamára való eltávolításáról szólt.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

124    Az első jogalapra vonatkozó érvelésében a felperes lényegében három jogalapra hivatkozik. Az első kettő az áthelyezésről szóló 2002. november 19‑i határozat ellen irányul, és egyrészt az indokolás elégtelenségére, másrészt a szolgálati érdeknek, az arányosság elvének és az ártatlanság vélelmének a határozat általi megsértésére vonatkozik. Harmadik kifogásában a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette gondoskodási kötelezettségét, egyrészt a felperes Párizsba történő visszahelyezésekor, másrészt az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor. A gondoskodási kötelezettség az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor történt megsértésére vonatkozó kifogásról a második jogalap vizsgálatakor lesz szó.

–       A Brüsszelbe történő áthelyezésről szóló határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó kifogásról

125    A Bizottságnak a kereset egészének elfogadhatóságára vonatkozó kételyeit, melyeket arra vonatkozóan fogalmazott meg, hogy a felperes nem vitatta az áthelyezésére vonatkozó határozatot a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt eljárás szerint, úgy kell értelmezni, mint az említett áthelyezésről szóló határozat elleni kifogások elfogadhatóságának vitatását.

126    Ennek ellenére a jelen esetben nem szükséges az említett határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó kifogás elfogadhatóságáról határozni, mivel e kifogás megalapozatlan.

127    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírt indokolási kötelezettség – amely csupán az EK 253 cikkben megfogalmazott általános kötelezettség megismétlése – célja egyrészt az, hogy az adminisztráció által hozott, sérelmet okozó határozat megalapozottságának megítélését és a Közszolgálati Törvényszék előtt kereset indítását lehetővé tévő kellő tájékoztatást nyújtson az érintett számára, másrészt pedig az, hogy biztosítsa a Közszolgálati Törvényszék számára az aktus jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó jogköre gyakorlását. Az így megfogalmazott indokolási kötelezettség a közösségi jog egyik lényeges alapelve, amelytől csak kényszerítő okon alapuló megfontolásból lehet eltérni (az Elsőfokú Bíróság T‑1/90. sz., Pérez‑Mínguez Casariego kontra Bizottság ügyben 1991. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑143. o.] 73. pontja, és a T‑281/01. sz., Huygens kontra Bizottság ügyben 2004. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑203. o. és II‑903. o.] 105. pontja).

128    Az indokolási kötelezettség terjedelmét minden esetben a konkrét körülményektől – különösen az aktus tartalmától, a hivatkozott indokok természetétől és a címzettnek a magyarázat adásához fűződő igényétől – függően kell mérlegelni (az Elsőfokú Bíróság T‑135/00. sz., Morello kontra Bizottság ügyben 2002. december 12‑én hozott ítélete [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑265. o. és II‑1313. o.] 28. pontja). Ezenkívül a határozat kellően indokolt akkor, ha a kereset tárgyát képező aktust az érintett tisztviselő számára ismert és a vele szemben hozott intézkedés megértését lehetővé tevő összefüggésben hozták (az Elsőfokú Bíróság T‑36/93. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1995. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑161. o. és II‑497. o.] 60. pontja, és a T‑198/02. sz., N kontra Bizottság ügyben 2004. április 1‑jén hozott ítélet [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑115. o. és II‑507. o.] 70. pontja).

129    Az ítélkezési gyakorlat azt is pontosítja, hogy a tisztviselő akarata ellenére történő áthelyezéséről szóló határozat a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének értelmében sérelmet okozó aktusnak minősül, amelyet ezért indokolni kell (a fent hivatkozott Ojha kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, és az Elsőfokú Bíróság T‑129/98. sz., Sabbioni kontra Bizottság ügyben 1999. november 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑223. o. és II‑1139. o.] 28. pontja).

130    A jelen esetben a felperest a Brüsszelbe történő áthelyezéséről tájékoztató 2002. november 19‑i feljegyzés tartalmazta, hogy e határozatra szolgálati érdekből és az OLAF által megindított, a Bizottság párizsi működésével kapcsolatos vizsgálat megkönnyítése érdekében került sor. Az említett feljegyzés azt is tartalmazta, hogy a felperes pontos beosztását a napokban fogják vele közölni.

131    A Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója határozatának 2002. november 19‑i továbbítása előtt, 2002. november 15‑én feljegyzésben tájékoztatta a felperest az OLAF vizsgálatának megindításáról, és november 18‑án Brüsszelben a felperes és a főigazgató megbeszélést tartott.

132    Ebből következően azáltal, hogy a felperes számára ismert körülmények között – melyeket vele megbeszélésen megvitattak – a kinevezésre jogosult hatóság 2002. november 19‑i feljegyzésében pontosította, hogy határozata meghozatalára a vizsgálat megfelelő lefolytatásának megkönnyítése érdekében került sor, a felperes számára kellő tájékoztatást nyújtott a felperes számára egyrészt a határozat megalapozottságának megítéléséhez, másrészt a közösségi bíró számára az aktus jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó jogköre gyakorlásához.

133    Az áthelyezésről szóló 2002. november 19‑i határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó jogalap tehát nem megalapozott.

–       A szolgálati érdek, az arányosság elve és az ártatlanság vélelme megsértésére vonatkozó kifogásról

134    Akárcsak a 2002. november 19‑i határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó kifogás esetében, úgy a Bizottságnak e kifogások elfogadhatatlanságának hallgatólagos vitatását sem szükséges vizsgálni, mivel e kifogások sem megalapozottak.

135    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy noha az adminisztráció érdeke az, hogy a tisztviselőket képességeiknek és személyes kívánalmaiknak megfelelően ossza be, ez nem jelenti a tisztviselő ahhoz való jogának elismerését, hogy bizonyos feladatokat gyakoroljon vagy megtartson (az Elsőfokú Bíróság T‑100/00. sz., Campoli kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑71. o. és II‑347. o.] 71. pontja). Ennélfogva noha a személyzeti szabályzat – közelebbről annak 7. cikke – nem írja elő kifejezetten a tisztviselő „áthelyezésének” lehetőségét, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a közösségi intézmények széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek abban a tekintetben, hogy saját szervezeti egységeiket speciális feladataiknak megfelelően alakítják ki, valamint a rendelkezésükre álló személyi állományt ennek megfelelően osztják be, azzal a feltétellel, hogy a beosztás a szolgálat érdekében és az állások egyenértékűségének tiszteletben tartásával történik (a Bíróság 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1988. március 23‑án hozott ítélete [EBHT 1988., 1681. o.] és C‑294/95. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 19996. november 12‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑5863. o.]).

136    Figyelemmel az intézményeknek a szolgálati érdek megítélésével kapcsolatos mérlegelési jogkörének terjedelmére, a Közszolgálati Törvényszék vizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a nem kifogásolható kereteken belül maradt‑e, és mérlegelési jogkörével nem élt‑e nyilvánvalóan hibásan (az Elsőfokú Bíróság T‑223/99. sz., Dejaiffe kontra OHMI ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑277. o. és II‑1267. o.] 53. pontja, és T‑325/02. sz., Soubies kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑241. o. és II‑1067. o.] 50. pontja).

137    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége tükrözi a kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt, amelyet a személyzeti szabályzat hozott létre a hatóság és annak alkalmazottai közötti viszonyokban, azonban e kötelezettség nem akadályozhatja meg a kinevezésre jogosult hatóságot a szolgálat érdekében szükségesnek ítélt intézkedések meghozatalában, mivel minden állás betöltésének elsősorban a szolgálati érdeken kell alapulnia (az Elsőfokú Bíróság T‑80/92. sz., Turner kontra Bizottság ügyben 1993. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑1456. o.] 77. pontja és T‑236/02. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2005. november 24‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑365. o. és II‑1621. o.] 129. pontja).

138    A Közszolgálati Törvényszék ezen elvek fényében és korlátozott vizsgálati jogköre keretében vizsgálja meg a felperesnek a szolgálati érdek, az arányosság elve és az ártatlanság vélelme megsértésére vonatkozó kifogásait.

139    Azon kifogásra vonatkozóan, miszerint az áthelyezésről szóló 2002. november 19‑i határozat ellentétes a szolgálati érdekkel, a jelen ügy ténybeli körülményeit illetően emlékeztetni kell arra, hogy az OLAF vizsgálata a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóságnál, pontosabban a Bizottság párizsi képviseleténél felmerült lehetséges szabálytalanságok kivizsgálására irányult, valamint arra, hogy a felperes e képviseleten vezetői állást töltött be. Ráadásul a felperesnek a vizsgálat időtartamára történő áthelyezése az OLAF főigazgatójának ajánlására történt, e vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében lehetetlenné téve ezáltal a felperes és annak helyettese számára a kérdéses időszakban a képviselet helyiségeibe való belépést.

140    Megállapítást nyert, hogy az effajta vizsgálat zavartalansága és megfelelő lefolytatása igazolhatják, a vizsgálat eredményére várva, az áthelyezésről szóló határozatot (az Elsőfokú Bíróság T‑339/03. sz., Clotuche kontra Bizottság ügyben 2007. február 7‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 69. pontja, valamint a T‑118/04. és T‑134/04. sz., Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 113. pontja).

141    A felperes által vitatott intézkedés célja tehát megfelel a szolgálati érdeknek. Hátra van azonban annak meghatározása, hogy e jogszerű cél eléréséhez alkalmazott eszközök megfeleltek‑e az arányosság elvének.

142    E tekintetben, figyelembe véve az intézménynek a szolgálati érdek megítélésével kapcsolatos széles körű mérlegelési jogkörét, meg kell állapítani, hogy a felperesnek az OLAF által a Bizottság párizsi képviseletén folytatott vizsgálat időtartamára, Brüsszelbe való áthelyezése nem nyilvánvalóan aránytalan az intézkedéssel által elérni kívánt céllal, vagyis a mindenfajta érdek‑összeütközés elkerülésével és a vizsgálat megfelelő lefolytatásának biztosításával. Az a tény, hogy más lehetőségek, mint amilyen a felperes szabadságolása vagy kiküldetésre küldése, ugyancsak összhangban álltak volna a szolgálati érdekkel, miközben a felperes érdekeinek jobban megfeleltek volna, önmagában nem teszi az áthelyezést aránytalan intézkedéssé.

143    Az ártatlanság vélelmének megsértésére vonatkozó kifogással kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a felperes Brüsszelbe történő áthelyezése nem a felperes megbüntetésére irányult, hanem az OLAF által a Bizottság párizsi képviseletének helyiségeiben folytatott vizsgálata időtartamára szóló biztosítási intézkedés volt.

144    Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint amikor a belső vagy külső szolgálati kapcsolatokban jelentkező nehézségek a szervezeti egység jó működésére nézve káros feszültséget keltenek, akkor e nehézségek igazolhatják a tisztviselő szolgálati érdekből történő áthelyezését (lásd analógia útján a Bíróság 124/78. sz., List kontra Bizottság ügyben 1979. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 2499. o.] 13. pontját és a fent hivatkozott Ojha kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 41. pontját). Meg kell állapítani, hogy ha a szolgálati érdek igazolja a tisztviselő áthelyezését a szervezeti egység jó működését megzavaró valamely tisztán belső konfliktus megszüntetése érdekében, anélkül hogy ehhez a tisztviselőt terhelő bárminemű felelősség megállapítására szükség volna, akkor a szolgálati érdek ugyancsak igazolja a vizsgálat zavartalan lefolytatásának biztosítására hivatott intézkedés meghozatalát, az áthelyezett tisztviselő vizsgálat tárgyával kapcsolatos felelősségének megállapítása nélkül (a fent hivatkozott Clotuche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja és a fent hivatkozott Caló kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. pontja).

145    Végül hangsúlyozni kell, hogy az egyedi aktus jogszerűségét a meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzet alapján kell megítélni (az Elsőfokú Bíróság T‑124/01. és T‑320/01. sz., Del Vaglio kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. június 4‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑157. o. és II‑767. o.] 77. pontja). Ennélfogva a vizsgálat során az áthelyezésről szóló határozat meghozatala után feltárt tények, melyek tisztázták a felperest, nem befolyásolják az említett határozat jogszerűségét, mivel magának a vizsgálatnak, akárcsak a vizsgálat zavartalansága és megfelelő lefolytatása biztosításának érdekében hozott intézkedéseknek a célja a kezdetben felmerült gyanú megalapozottságának megállapítása volt.

146    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem lépte túl a rendelkezésére álló széles mérlegelési jogkör korlátait, amikor úgy vélte, hogy az OLAF vizsgálatának zavartalan és megfelelő lefolytatása, közelebbről a Bizottság párizsi képviseletének dolgozói meghallgatása érdekében jobb, ha a vizsgálat időtartama alatt a felperes nem látja el feladatait az említett képviseleten. Mivel a Bizottság megállapította, hogy a fennálló helyzet káros lehet az OLAF vizsgálatának megfelelő lefolytatása szempontjából, széles körű mérlegelési jogkörével élve jogszerűen értékelte úgy, hogy a felperes áthelyezése szolgálati érdek (lásd ilyen értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑51/01. sz., Fronia kontra bizottság ügyben 2002. április 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑43. o. és II‑187. o.] 55. pontját, a fent hivatkozott Clotuche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontját és a fent hivatkozott Caló kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 114. pontját).

147    Azon kifogások tehát, melyek szerint az áthelyezésről szóló határozat megsérti a szolgálati érdeket, az arányosság elvét és az ártatlanság vélelmét, megalapozatlanok.

–       A gondoskodási kötelezettségnek a felperes párizsi munkakörébe való visszahelyezése során történt megsértésére vonatkozó kifogásról

148    A Bizottságnak a felperes párizsi képviseletre történő visszahelyezésével kapcsolatos nem határozati jellegű magatartására vonatkozóan meg kell állapítani, hogy a felperes először a sajtóból értesült az áthelyezésével járó biztosítási intézkedés megszüntetéséről. Ugyanis J. F. a Bizottság szóvivőjeként a 2002. december 20‑i sajtótájékoztatón nyilvánosan bejelentette, hogy semmi akadálya az említett biztosítási intézkedés megszüntetésének, még azelőtt, hogy a Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatójaként 2003. január 6‑án erről személyesen tájékoztatta volna a felperest. Időközben a francia sajtó beszámolt a biztosítási intézkedés megszüntetéséről. A Sajtó és Tájékoztatási Főigazgatóság főigazgatója csak 2003. január 20‑án írta alá a felperest 2002. december 19‑re visszamenőleg a Bizottság párizsi képviseletére visszahelyező határozatot. A Bizottság által előterjesztett bizonyíték annak állításával egyenlő, hogy a felperesnek mindössze a sajtó híradásait kellett követnie ahhoz, hogy tudomást szerezzen a biztosítási intézkedésnek a kinevezésre jogosult hatóság általi megszüntetéséről.

149    Ezáltal a Bizottság megsértette a felperes ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy szakmai helyzetének döntő megváltozásáról közvetlenül a kinevezésre jogosult hatóságtól értesüljön, ne pedig a sajtóból. E magatartás nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat által a hatóság és annak alkalmazottai között létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek egyensúlyát, ezáltal a Bizottság megszegte a felperessel szemben fennálló gondoskodási kötelezettségét.

150    Mindezek alapján az első jogalapot a gondoskodási kötelezettségnek a felperes Párizsba való visszahelyezése során történt megsértésére vonatkozó részében el kell fogadni, ezt meghaladó részében pedig – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

c)     A második, a vizsgálat bizalmas jellegének megsértésére vonatkozó jogalapról

 A felek érvei

151    A felperes szerint a Bizottság megsértette az OLAF vizsgálataira vonatkozó titoktartási kötelezettséget, és 2002. november 21‑i sajtóközleményével és szóvivőjének aznap tartott kijelentéseivel nem biztosított megfelelő nyilvánosságot a felperes visszahelyezésének. Másrészt azt állítja, hogy az említett szóvivő ugyanezen sajtótájékoztató alkalmával nyilvánosan a felperes jó hírnevének ártó megjegyzéseket tett.

152    A felperes szerint a több száz újságíróhoz eljuttatott 2002. november 21‑i sajtóközleménynek nem voltak előzményei, és lehetővé tették a címzettek számára, hogy rövid idő alatt azonosítsák az érintett tisztviselőket, munkakörük megjelenítése miatt. A nyilvánosság tájékoztatásának e szokatlan módja sérti az OLAF vizsgálatai bizalmas jellegének elvét, mely az 1073/1999 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében szerepel.

153    A felperes továbbá azzal érvel, hogy a Bizottság szóvivőjének a 2002. november 21‑i sajtótájékoztatóján elhangzott téves állítása – mely szerint az Európa Házak vitatott támogatásainak kezeléséért a képviseletek feleltek – becsületsértő és rágalmazó, és alkalmas arra, hogy a felperest mint a Bizottság párizsi képviseletének vezetőjét jelölje meg felelősként az ügyben, vagy akár elhitesse bűnrészességét a csalásban.

154    A felperes szerint e különböző információk vezettek a számára megsemmisítő, a Le Monde című lapban 2002. november 23‑án megjelent cikk közléséhez.

155    A Bizottság vitatja, hogy megszegte volna az OLAF vizsgálataira vonatkozó titoktartási kötelezettséget, és azzal érvel, hogy képviselői sosem említették a felperes nevét, hanem az újságírók vették kezükbe a kezdeményezést. A Bizottság pontosítja, hogy a 2002. november 21‑i sajtóközlemény pontosan a felperes érdekében született, hogy elejét vegye az esetleges találgatásoknak és szóbeszédnek, melyeket az újságíróknak az ügy iránt táplált érdeklődése kelthet.

156    A Bizottság másrészt tagadja, hogy bármely állítás ártana a felperes jó hírnevének, és pontosítja, hogy szóvivője a 2002. november 21‑i sajtótájékoztatón sosem állította tévesen azt, hogy a felperes volna felelős az összes Franciaország számára nyújtott támogatásért, többek között azért, amelyet az avignoni és vaucluse‑i Európa Ház kapott.

157    Általánosabban, a Bizottság azt állítja, hogy képviselőinek a nyilvános tényekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszaiért az intézmény nem tehető felelőssé mindaddig, amíg e nyilatkozatokat a szükséges fenntartásokkal teszik, ahogyan az a 2002 novemberében és decemberében tartott sajtótájékoztatókon is történt.

158    Végül a Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes számára kellő nyilvánosságot biztosítottak mind a Párizsba történő visszahelyezésekor, mind az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételét követően, méghozzá a 2002. december 20‑i és a 2003. június 17‑i sajtótájékoztatón.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

159    Második jogalapjában a felperes lényegében három kifogást fejt ki: az OLAF vizsgálata bizalmas jellegének megsértését, a visszahelyezésének adott nyilvánosság elégtelenségét és a Bizottság szóvivőjének vele szemben a 2002. november 21‑i sajtótájékoztatón tett nyilatkozatainak becsületsértő és rágalmazó voltát. Első jogalapjában a felperes továbbá azt állítja, hogy a Bizottság megsértette gondoskodási kötelezettségét az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor.

160    Helyénvaló együttesen megvizsgálni az OLAF vizsgálataira vonatkozó titoktartási kötelezettség megszegésére, a felperes visszahelyezése számára biztosított nyilvánosság elégtelenségére, valamint az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor a gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogásokat, mivel ezek szorosan összefüggnek.

–       Az OLAF vizsgálataira vonatkozó titoktartási kötelezettség megszegésére, a felperes visszahelyezése számára biztosított nyilvánosság elégtelenségére, valamint az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor a gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogásokról

161    Az 1073/1999 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése szélesen határozza meg az OLAF vizsgálatainak bizalmas jellegét. E szabályt a szövegkörnyezetében, közelebbről e rendelet tizedik preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amely kimondja, hogy az OLAF vizsgálata során teljes mértékben tiszteletben kell tartani az alapvető szabadságjogokat. Ennélfogva e szabály nem értelmezhető úgy, mint amely kizárólag az információk bizalmas jellegének megőrzését írja elő az igazság kiderítése érdekében, hanem úgy kell tekinteni, mint amelynek ugyanúgy célja az ártatlanság vélelmének, valamint a vizsgálattal érintett tisztviselők vagy alkalmazottak jó hírnevének megóvása.

162    Hangsúlyozni kell, hogy a vizsgálat megfelelő lefolytatása magában foglalhatja, hogy annak módszerei titokban maradnak, és a vizsgálat léte maguk az érintettek számára sem ismert. Az 1999/396 határozat 4. cikkének első bekezdése kimondja, hogy mellőzhető a tisztviselő tájékoztatása a vizsgálat tárgyát képező tényekben való esetleges érintettségére vonatkozóan, ha e tájékoztatás veszélyeztetné a vizsgálatot. Az 1073/1999 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében szereplő speciális garancián kívül mind a gondos ügyintézés elve és a gondoskodási kötelezettség, mind a valamely független szerv – amilyen az OLAF – számára a vizsgálatai lefolytatásához biztosított kiváltságok tiszteletben tartása megkövetelik, hogy azon intézmény, melynek az érintett tisztviselő a tagja, a legnagyobb gondosságot járjon el, és visszafogottan nyilatkozzon a csalásra vonatkozó állításokkal vagy gyanúsításokkal kapcsolatban. E megfontolások különösen érvényesek bármely személynek az ártatlanság vélelméhez fűződő jogával kapcsolatban, amikor az OLAF vizsgálatából még semmilyen következtetést nem vontak le.

163    A gondoskodási kötelezettség magában foglalja, hogy amikor a hatóság a tisztviselője helyzetéről dönt, tekintettel van az összes, a döntést befolyásoló körülményre, és így nemcsak a szolgálati érdeket, hanem az érintett tisztviselő érdekeit is figyelembe veszi (az Elsőfokú Bíróság T‑133/02. sz., Chawdhry kontra Bizottság ügyben 2003. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑329. o. és II‑1617. o.] 107. pontja és T‑48/01. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 2004. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑51. o. és II‑197. o.] 125. pontja).

164    Az ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy a tisztviselő tisztességét megkérdőjelező súlyos vádak esetén az adminisztráció köteles elkerülni azon vádak nyilvánosságra hozatalát, melyek esetében ez nem elengedhetetlen (a Bíróság 53/72. sz., Guillot kontra Bizottság ügyben 1974. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1974., 791. o.] 3–5. pontja). Az ítélkezési gyakorlat alapján a szóban forgó intézmény a gondoskodási kötelezettség és a gondos ügyintézés elve értelmében köteles megakadályozni, hogy a tisztviselő a becsülete csorbítására alkalmas nyilatkozatoknak legyen kitéve. Ebből az következik, hogy főszabály szerint az intézmény köteles egyrészt tartózkodni olyan információknak a sajtó számára való továbbításától, melyek a tisztviselőre nézve károsak lehetnek, másrészt köteles az intézményen belül megtenni a szükséges intézkedéseket annak megelőzése érdekében, hogy a tisztviselővel kapcsolatban olyan információk kerüljenek nyilvánosságra, melyek rágalmazó jellegűek lehetnek (lásd az Elsőfokú Bíróság elnöke által a T‑203/95. R. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 1995. december 12‑én hozott végzés [EBHT 1995., II‑2919. o.] 35. pontját).

165    Meg kell állapítani, hogy a közösségi intézményeken belül kialakult a felelősségvállalás bizonyos kultúrája, válaszul többek között a nyilvánosság azon igényére, hogy tájékoztassák, valamint biztosítsák afelől, hogy a rendellenességeket és csalásokat feltárják, adott esetben azokat megszüntessék, és a felelősöket példásan megbüntessék. Ezen igény következménye, hogy az olyan intézményeknél, mint amilyen a Bizottság is, a felelősségteljes feladatot ellátó tisztviselőknek és alkalmazottaknak számolniuk kell bizonyos információknak a nyilvánosság számára történő továbbítására vonatkozó megalapozott igény létezésével.

166    Hangsúlyozni kell, hogy a csalás gyanújával indult vizsgálat esetleg a jó hírnév sérelmével járhat, különösen, ha e vizsgálat az intézményen kívül nyilvánosságot kap. Ebben az esetben a vizsgálat során az érintett tisztázása ritkán elegendő az érintett jó hírnevét ért sérelem teljes megszüntetéséhez. A Közösség szerződésen kívüli felelőssége körében a vizsgálat megindításával és lefolytatásával okozott kár csak akkor téríthető meg, ha a szóban forgó intézmény olyan kötelességszegést követett el, mely megalapozza az intézmény felelősségét, bármilyen sajnálatos legyen is ez a vizsgálat lezárásakor esetlegesen tisztázott egyén számára. Másfelől, ha e nem vagyoni káron kívül a vizsgálat a személyzeti szabályzat 73. cikke értelmében vett foglalkozási megbetegedéshez is vezet, ez utóbbi rendelkezés alapján a tisztviselő átalányösszeg formájában kártérítésben részesülhet, anélkül hogy ehhez bárminemű kötelességszegésnek az intézmény részéről történt elkövetését bizonyítania kellene.

167    Tekintettel arra, hogy megalapozott igény mutatkozhat bizonyos információk nyilvánosságra hozatalára, az adminisztrációra a tisztviselőivel szemben háruló gondoskodási kötelezettség mértékének is növekednie kell. A gondoskodási kötelezettségnek az egyedi vizsgálat keretében való megerősödése azért is szükséges, mert a sajtó hajlamos nyilvánosan megkérdőjelezni az egyének becsületét vagy szakmai hírnevét, tovább súlyosítva az egyéneket ért addigi károkat, mely akár jóvátehetetlenné is válhatnak.

168    A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni a Bizottság által az OLAF vizsgálata megindításával és a felperes visszahelyezésével kapcsolatban a nyilvánosság tájékoztatása céljából hozott intézkedéseket.

169    A jelen esetben, mivel a kinevezésre jogosult hatóság mérlegelési jogkörének jogszerű gyakorlásával határozott a felperes Brüsszelbe történő áthelyezéséről a vizsgálat időtartamára, az intézmény joggal tekintette úgy, hogy a szolgálati érdek igazolja az üggyel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát. Tekintettel ugyanis egyrészt arra, hogy a felperes – mint a Bizottság párizsi képviseletének vezetője – feladatai ellátása során rendszeres kapcsolatban állt a sajtóval, másrészt mivel az újságírók az avignoni és vaucluse‑i Európa Háznál történt szabálytalanságok gyanúja miatt máris érdeklődést tanúsítottak az ügy iránt, az újságírók valamelyike akkor is elkerülhetetlenül észrevette volna, hogy a felperes nem tartózkodik a képviseleten, ha az intézmény semmiféle tájékoztatást nem nyújt. A felperes távolléte a sajtó különböző találgatásainak lett volna táptalaja, amely egyaránt árthatott volna a felperes és a Bizottság érdekének.

170    Az információ bizalmas jellegének ezen elkerülhetetlen félretétele nem csupán az áthelyezésről szóló intézkedés meghozatalára vonatkozott, hanem az intézkedéssel érintett felperes személyazonosságára is, az általa betöltött állás jellege, és nem pedig a Bizottság erre irányuló szándéka miatt; és maga után vonta azt is, hogy a nyilvánvaló szolgálati érdek a nyilvánosság megfelelő tájékoztatását kívánta meg, elkerülendő a két tisztviselőre, valamint az intézményre vonatkozó káros szóbeszédet. A jelen ügy különleges körülményei között sem az OLAF vizsgálata létének, sem az érintett két tisztviselő áthelyezésének nyilvánosság előtti feltárása nem tekinthető önmagában a bizalmas kezelésnek az OLAF vizsgálataira nézve előírt követelményét sértőnek.

171    Meg kell azonban vizsgálni, hogy a Bizottság által nyújtott tájékoztatás a szolgálati érdek által indokolt kereteken belül maradt‑e.

172    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság által az OLAF vizsgálata alatt a sajtó számára nyújtott tájékoztatás nem tartotta tiszteletben a felperes és az intézmény érdekei közötti egyensúlyt. Noha jogos volt a Bizottság eredeti célja, hogy elejét vegye az esetleges találgatásoknak és szóbeszédnek, melyek a felperes áthelyezésére vonatkozó tájékoztatás hiányában keletkeztek volna, az általa az OLAF vizsgálatának kezdetétől a vizsgálatot lezáró jelentés bemutatásáig adott tájékoztatás több szempontból kifogásolható.

173    Egyrészt, ahogyan azt a Bizottság a Közszolgálati Törvényszék kérdésére válaszolva a tárgyaláson előadta, ritkán fordul elő, hogy a Bizottság saját sajtóközlemény kiadását kezdeményezi az OLAF‑nak a vizsgálat megindítását bejelentő közleményén túl. E szokatlan választás, amely csupán ráirányította a figyelmet a vitatott tényekre, kötelezte a Bizottságot, hogy kiemelt figyelmet fordítson a felperes érdekeire, és azok védelme érdekében különleges garanciákhoz folyamodjon.

174    Másrészt a Bizottság sajtóközleményének megfogalmazásából arra lehetett következtetni, hogy a Brüsszelbe áthelyezett két tisztviselő személyesen érintett volt az OLAF vizsgálatának tárgyát képező esetleges szabálytalanságokban. A szóban forgó tisztviselők neve nem szerepelt az említett sajtóközleményben, azonban azokat a körülmények alapján bármely átlagosan tájékozott újságíró könnyedén ki tudta következtetni. Így a Bizottság arra történő hivatkozása, hogy a szóban forgó tisztviselőket nem nevezte néven, e tekintetben teljesen irreleváns.

175    Végül a sajtóközlemény pontatlanságot tartalmaz. Abban ugyanis az szerepel, hogy a Bizottság felkérte az OLAF‑ot, vizsgálja meg a vizsgálat megindításának lehetőségét; miközben az említett 2002. november 21‑i sajtóközlemény közzétételekor a Bizottság pontosan tudta, hogy a vizsgálat már folyamatban van, hiszen az 2002. november 15‑én indult.

176    Igaz, a 2002. november 21‑i sajtótájékoztatón a Bizottság szóvivője bizonyos fenntartások mellett nyilatkozott. Elővigyázatosan hangsúlyozta ugyanis, hogy senkit sem gyanúsítanak, és az ugyanazon a főigazgatóságon belül más szervezeti egységhez történő áthelyezésre a vizsgálat megfelelő lefolytatása és mindenfajta esetleges érdek‑összeütközés elkerülése érdekében került sor. Azonban az a viszonylagos körültekintés, amellyel a szóvivő e sajtótájékoztatón nyilatkozott, nem volt elegendő ahhoz, hogy meg nem történtté tegye a felperesnek a 2002. november 21‑én közzétett, a két tisztviselőt hírbe hozó és az újságírók további kérdéseit kiváltó sajtóközleménnyel okozott sérelmet.

177    Meg kell azt is állapítani, hogy a Bizottság saját kezdeményezésre semmiféle nyilvánosságot nem biztosított az OLAF 2003. május 6‑i, a vizsgálatot lezáró jelentésének, melynek végső következtetései tisztázták a felperest a vizsgálat megindításához vezető állítások alól. A Bizottság e jelentést követő egyetlen nyilvános állásfoglalására 2003. június 17‑én, a Bizottság szóvivőjének rendes sajtótájékoztatója alkalmával, egy újságírói kérdésre válaszolva került sor, melyen a szóvivő a saját és a Bizottság felperessel való együttérzésének adott hangot.

178    E viszonylag késői állásfoglalás sem formailag, sem jelentőségét tekintve nem hasonlítható össze azzal a nyilvánossággal, melyet a felperes áthelyezése az eljárás megindulásakor kapott. Nyilvánvaló aránytalanság van tehát a nyilvánosságnak – az eljárás megindulása során – a felperes áthelyezésekor biztosított mértéke és annak az OLAF vizsgálatot lezáró jelentése számára garantált mértéke között. A felperes áthelyezésének biztosított, a felperes hírnevére nyilvánvalóan végzetes hatással bíró, jelentős nyilvánosságot az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének közzétételekor nem ellensúlyozta semmiféle enyhítő intézkedés a Bizottság részéről.

179    Nem változtat ezen a következtetésen a Bizottság azon állítása sem, mely szerint a felperest rehabilitálta a 2002. december 20‑i sajtótájékoztató, melyen a Bizottság szóvivője nyilvánosan bejelentette a felperessel szemben alkalmazott biztosítási intézkedés megszüntetését. A vizsgálat ugyanis ekkor még folytatódott, és a csalás gyanúja, melyről a sajtó a 2002. november 21‑i sajtóközleményből értesült, továbbra is fennállt. A Bizottság állításával ellentétben a biztosítási intézkedés megszüntetése nem tekinthető a felperes rehabilitációjával egyenértékűnek.

180    Azon sajtóközlemény közzétételének kezdeményezésével, amely arra engedett következtetni, hogy a Brüsszelbe áthelyezett két tisztviselő személyesen érintett volt az OLAF vizsgálatának tárgyát képező esetleges szabálytalanságokban, és az e sajtóközlemény közzétételével okozott rendellenes, hátrányos hírkeltést ellensúlyozó, enyhítő intézkedés meghozatalának elmulasztásával a Bizottság nem vette kellően figyelembe a felperes érdekeit a saját érdekeihez képest, és nem csökkentette a lehető legkisebb mértékűre a felperesnek a vizsgálat megindulása által okozott kárt. Ennélfogva a Bizottság megsértette az alkalmazottaival szemben fennálló gondoskodási kötelezettségét.

–       Az állítások becsületsértő és rágalmazó hangvételére vonatkozó kifogásról

181    Azon kifogást illetően, amely szerint a Bizottság szóvivőjének a 2002. november 21‑i sajtótájékoztatón elhangzott, arra vonatkozó állítása, hogy az Európa Házak számára a Bizottság által biztosított támogatások kezeléséért a képviseletek feleltek, becsületsértő és rágalmazó, emlékeztetni kell arra, hogy noha ezen állítás bizonyos tekintetben pontatlan volt, a sajtószóvivő viszonylagos körültekintéssel nyilatkozott, megemlítve többek között, hogy e támogatások kezelése többekre tartozott. Ráadásul számításba kell venni azt is, hogy e nyilatkozatok szóban hangzottak el, melynek során nem várható el ugyanaz a szintű pontosság és árnyaltság, mit az írásbeli nyilatkozatok esetében. Ezen állítások tehát nem olyan jelentőségűek, mint ahogy azt a felperes állítja.

182    Mindezekből következik, hogy a Bizottság szóvivője állításainak becsületsértő és rágalmazó hangvételére vonatkozó kifogás megalapozatlan.

d)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja a Bizottság által elkövetett kötelességszegés létére vonatkozóan

183    A Közszolgálati Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság – egyrészt megsértve a felperes ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy Párizsba történő visszahelyezéséről közvetlenül a kinevezésre jogosult hatóságtól értesüljön, ne pedig a sajtóból, másrészt túlzott nyilvánosságot biztosítva a felperes OLAF vizsgálata miatti áthelyezésének, anélkül hogy az e rendellenes hírkeltéssel a felperesnek okozott kárt megfelelő módon helyrehozta volna – megsértette az alkalmazottaival szemben fennálló gondoskodási kötelezettségét, és a felelősségét megalapozó közszolgálati kötelezettségszegést követett el.

184    Ennélfogva meg kell vizsgálni a felhozott kár valós bekövetkezését, valamint a Közszolgálati Törvényszék által megállapított kötelességszegés és az okozott kár közötti okozati összefüggés fennállását.

2.     A károkról

a)     A felek érvei

185    A felperes szerint a Bizottság által elkövetett kötelezettségszegés súlyos traumát okozott neki, amely tartós és mély depressziót vont maga után, és amelynek következtében 2004. május 1‑jén rokkantnyugdíjba helyezték. A rokkantnyugdíjba helyezés miatt a felperest vagyoni kár érte, melynek mértéke az alapilletménye és a rokkantnyugdíja közti különbözet, a rokkantnyugdíjba helyezésétől számítva egészen addig az időpontig terjedően, amikor öregségi nyugdíjra jogosulttá válna, vagyis 55 hónap időtartamra. A felperes kárának mértéke így 264 000 euró.

186    A Bizottság által elkövetett kötelezettségszegés súlyosan ártott a felperes becsületének és hírnevének, és megtörte pályafutásának végét. A felperest ezáltal nem vagyoni kár érte, melyet jelentősen növel az is, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megtagadja az általa elkövetett kötelességszegések beismerését, így a nem vagyoni kár mértékét helyénvaló volna 500 000 euróban megállapítani.

187    Az eljárás írásbeli szakaszában a Bizottság megjegyezte, hogy a felperes kárát és az állítólagos kötelességszegés és az okozott kár közötti okozati összefüggés fennállását nem lehet vizsgálni addig, amíg a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás le nem zárul. A Bizottság hangsúlyozta többek között, hogy a felperest ért kárt az e rendelkezés alapján számára folyósított járulék figyelembevételével kellene megállapítani, a fent hivatkozott Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélettel összhangban.

188    A Közszolgálati Törvényszék hivatalához a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárástól történt felperes általi elállást követően, 2006. november 10‑én telefaxon eljutatott észrevételeiben (az eredeti példány benyújtására november 13‑án került sor) a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez utóbbi körülmény nem befolyásolja a jogvitát. Szerinte a kár mértékét objektíven kell megállapítani, arról a felek nem rendelkezhetnek. A felperes tehát ezen elállással nem növelheti az általa kért kártérítés mértékét. A Bizottság másrészt jelzi, hogy a felperesnek érdekében áll megfontolni az eljárástól való elállásra vonatkozó döntését, és kérni a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás újbóli megnyitását.

189    Ellenkérelmében a Bizottság másodlagosan azt állítja, hogy a felperes által nem vagyoni kár megtérítése címén követelt összeg túlzott.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

190    Elöljáróban pontosítani kell, hogy nem vehetők figyelembe azok a kötelezettségszegésből eredő vagyoni, illetve nem vagyoni károk, melyekre a felperes hivatkozik, azonban melyek létezését a Közszolgálati Törvényszék nem állapította meg; különösen ami az OLAF‑nak a Bizottság általi, az avignoni Info‑Point Europe működésének vélt szabálytalanságairól és a felperes Brüsszelbe történő áthelyezéséről történt tájékoztatását illeti.

191    Az ezt meghaladó részben helyénvaló különbséget tenni a felperest ért vagyoni és nem vagyoni kár között.

 A vagyoni kárról

192    A felperes jövedelemkiesésből származó kár megállapítását kéri, melynek oka a felperes betegsége miatti rokkantnyugdíjba helyezése; betegségének foglalkozási eredetét a felperes a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás során kívánta igazolni.

193    Emlékeztetni kell arra, hogy a Közszolgálati Törvényszéknek nincs hatásköre arra, hogy a tisztviselő foglalkoztatási feltételei és a tisztviselő által felhozott betegség közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozóan nyilatkozzon. Az Európai Közösségek tisztviselői foglalkozási megbetegedési és baleseti kockázatának fedezésére vonatkozó szabályozás 19. cikke ugyanis kimondja, hogy a betegség foglalkozási eredetének megállapításáról a kinevezésre jogosult hatóság dönt, az intézmény által kijelölt orvos szakértő(k) jelentése alapján, és ha a felperes ezt kéri, a szabályozás 23. cikke szerinti orvosi bizottsággal történt konzultációt követően. A szabályozás 12. cikkének 1. §‑a kimondja, hogy a tisztviselő balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből származó teljes végleges rokkantsága esetén számára a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt – vagyis a balesetet megelőző 12 hónap alatti illetményének havi összegei alapján kiszámított éves alapilletmény nyolcszorosával egyenlő – átalányösszeget kell folyósítani.

194    A személyzeti szabályzat 73. cikkének végrehajtására létrehozott rendszer tehát átalányösszeg folyósítását írja elő baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére, anélkül hogy ehhez az érintettnek az intézmény részéről bárminemű kötelességszegés elkövetését kellene bizonyítania. Az ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy a tisztviselő csak abban az esetben kérhet kiegészítő kártérítést, ha a személyzeti szabályzat rendszere nem teszi lehetővé az őt ért kár megfelelő megtérítését (lásd ilyen értelemben a Bíróság 169/83. és 136/84. sz., Leussink és társai kontra Bizottság ügyben 1986. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 2801. o.] 13. pontját, valamint C‑257/98. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑5251. o.] 22. pontját; az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 74. pontját, és T‑300/97. sz., Latino kontra Bizottság ügyben 1999. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑259. o. és II‑1263. o.] 95. pontját).

195    Ebből következik, hogy a felperesnek a betegségével és az emiatti rokkantnyugdíjba helyezésével kapcsolatban állítólag őt ért vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmét el kell utasítani.

196    E következtetésen az sem változtat, hogy a felperes elállt a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárástól. Az eljárástól való elállás ugyanis nincs befolyással azon jogszabály alkalmazására, mely szerint a betegség foglalkozási eredetének elismerése a kinevezésre jogosult hatóság hatáskörébe tartozik.

 A nem vagyoni kárról

197    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság kötelezettségszegése nem vagyoni kárt okozott neki, többek között a felperes becsületének és jó hírnevének megsértésével, valamint egészsége tartós megromlásának előidézésével.

198    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás célja a foglalkozási megbetegedésből származó vagyoni és nem vagyoni károk átalányösszegben történő megtérítése.

199    Ebből következik, hogy a felperesnek a betegségével és az emiatti rokkantnyugdíjba helyezésével kapcsolatban állítólag őt ért nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmét el kell utasítani.

200    Különösen azon kár alapján nem ítélhető meg kártérítés a jelenlegi, felelősség megállapítása iránti perben, melyet a Bizottság a felperes Párizsba történő visszahelyezésekor gondoskodási kötelezettségének – a Közszolgálati Törvényszék által a jelen ítélet 163. pontjában megállapított – megsértésével okozott. A gondoskodási kötelezettség megsértése ugyanis természeténél fogva csupán aggodalmat és szorongást válthatott ki a felperesből, ezáltal előidézve vagy súlyosítva a felperes betegségével összefüggő kárt. Az ilyen természetű kár megtérítésére pedig a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás keretében kerülhet sor.

201    Azonban a felhozott nem vagyoni kár azon vonatkozása, amely a felperes hírnevének és becsületének megsértéséhez kapcsolódik, nincs összefüggésben a felperes betegségével, ennélfogva e kár megtérítésére nem kerülhet sor a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás keretében átalányösszeg kifizetésével.

202    Következésképpen vizsgálni kell a felperest ért nem vagyoni kár e részének tényleges bekövetkezését.

203    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az OLAF vizsgálatának megindulását követően közzétett sajtóközlemény arra engedett következtetni, hogy a felperes személyesen érintett volt az e vizsgálat tárgyát képező esetleges szabálytalanságokban. A felperes jó hírneve és becsülete nem csupán az intézményen belül szenvedett csorbát, hanem a szélesebb nyilvánosság előtt is, mivel a francia sajtóban megjelent több cikk is – a felperes megnevezésével – beszámolt a felperes e vizsgálat miatti áthelyezéséről, és ezzel összefüggésben az avignoni és vaucluse‑i Európa Háznál felmerült csalás gyanújáról. Ezt a kárt nem tette jóvá sem a biztosítási intézkedés megszüntetésének Bizottság általi bejelentése, sem a 2003. június 17‑i sajtótájékoztatón a Bizottság szóvivője együttérzésének kifejezése.

204    Következésképpen a Közszolgálati Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy fennáll‑e okozati összefüggés az általa megállapított közszolgálati kötelezettségszegés és a felperest ért nem vagyoni kár e vonatkozása között.

3.     Az okozati összefüggésről

205    Ahhoz, hogy az okozati összefüggés megállapítható legyen, a felperesnek bizonyítania kell, hogy az érintett közösségi intézmény kötelességszegése és a hivatkozott kár között közvetlen és biztos okozati összefüggés áll fenn (az Elsőfokú Bíróság T‑140/97. sz., Hautem kontra EBB ügyben 1999. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑171. o. és II‑897. o.] 85. pontja).

206    A jelen esetben a Bizottság által a felperes Brüsszelbe történő áthelyezésének biztosított nyilvánosság, különösen a 2002. november 21‑i sajtóközlemény, nem csupán megkönnyítette a felperes azonosítását bármely átlagosan tájékozott újságíró számára, hanem ráadásul arra engedett következtetni, hogy a felperes érintett volt a vizsgálat tárgyát képező szabálytalanságokban. E kezdeményezés közvetlen és előre látható következményeként a francia sajtóban – többek között a Le Monde című lapban – a felperest terhelő sikkasztás gyanújával kapcsolatos hírek láttak napvilágot, több kárt okozva ezzel a felperes jó hírnevének és becsületének, mint amely az OLAF vizsgálatával érintett tisztviselőt elkerülhetetlenül éri. A felperes hírnevét és becsületét ért károkat a Bizottság ezután nem tette jóvá. A Bizottság többek között nem biztosított ugyanolyan nyilvánosságot az OLAF vizsgálatot lezáró – a felperest a vizsgálat megindításához vezető állítások alól tisztázó – jelentése számára, mint amilyet a vizsgálat megindításakor a felperes áthelyezése kapott. Közvetlen és biztos okozati összefüggés áll tehát fenn a intézmény – a jelen ítélet 183. pontjában megállapított – kötelességszegése, és a felperes hírnevét és becsületét ért kár között.

207    Mindezek alapján kötelezni kell a Bizottságot, hogy a Közszolgálati Törvényszék által megállapított szolgálati kötelezettségszegés miatt fizessen kártérítést a felperesnek az őt ért nem vagyoni kár e vetületének megtérítéseként. A jelen ügy körülményeire tekintettel a Közszolgálati Törvényszék a kártérítés összegét ex aequo et bono 15 000 euróban állapítja meg.

 A költségekről

208    Amint azt a Közszolgálati Törvényszék az F‑16/05. sz., Falcione kontra Bizottság ügyben 2006. április 26‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 77–86. pontjában kimondta, amíg a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata és különösen annak költségekre vonatkozó rendelkezései nem lépnek hatályba, addig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatát kell alkalmazni.

209    Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikke 3. §‑ának első bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén a Közszolgálati Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, azzal, hogy ugyanezen eljárási szabályzat 88. cikke értelmében a Közösségek és azok alkalmazottai közötti jogvitákban az intézmények maguk viselik saját költségeiket.

210    Mivel a jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék a keresetnek részben helyt adott, az ügy körülményeinek igazságos mérlegelésével úgy határoz, hogy a Bizottság viseli a saját költségeit és a felperes részéről felmerült költségek kétharmadát.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Európai Közösségek Bizottsága köteles a J.‑L. Giraudyt a jó hírnevén és a becsületén esett sérelem folytán ért nem vagyoni kárért 15 000 euró kártérítésnek a felperes részére történő megfizetésére.

2)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Bizottság köteles saját költségeinek és J.‑L. Giraudy költségei kétharmadának viselésére.

4)      J.‑L. Giraudy viseli saját költségeinek egyharmadát.

Mahoney Kanninen Gervasoni

Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. május 2‑i nyilvános ülésen.

hivatalvezető       elnök

W. Hakenberg       P. Mahoney

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A –  A csalás elleni küzdelem keretében lefolytatott vizsgálatokra vonatkozó rendelkezések

B –  A foglalkozási megbetegedés kockázatának fedezésére vonatkozó szabályok

C –  A rokkantsági nyugdíjra vonatkozó rendelkezések

D –  A személyzeti szabályzat általános rendelkezései

A jogvita alapjául szolgáló tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A –  Az elfogadhatóságról

1.  A pert megelőző eljárás jogszerűségének hiányáról

a)  A felek érvei

b)  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

2.  A keresetindításhoz fűződő érdek hiányáról

a)  A felek érvei

b)  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

3.  A kereset idő előtti jellegéről

a)  A felek érvei

b)  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

B –  Az eljárás felfüggesztése iránti kérelemről

1.  A felek érvei

2.  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

C –  Az ügy érdeméről

1.  A Bizottságnak felrótt kötelességszegésekről

a)  A harmadik jogalapról, amely a felperessel szembeni kifogások következetlenségére és a felettese által elkövetett kötelességszegésekre vonatkozik

A felek érvei

A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

–  Az OLAF tájékoztatásáról

–  A Bizottság belső kommunikációs rendszerében tapasztalt rendellenességekről

b)  Az első jogalapról, amely a Brüsszelbe történő áthelyezés visszaélésszerű és indokolatlan jellegére vonatkozik

A felek érvei

A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

–  A Brüsszelbe történő áthelyezésről szóló határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó kifogásról

–  A szolgálati érdek, az arányosság elve és az ártatlanság vélelme megsértésére vonatkozó kifogásról

–  A gondoskodási kötelezettségnek a felperes párizsi munkakörébe való visszahelyezése során történt megsértésére vonatkozó kifogásról

c)  A második, a vizsgálat bizalmas jellegének megsértésére vonatkozó jogalapról

A felek érvei

A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

–  Az OLAF vizsgálataira vonatkozó titoktartási kötelezettség megszegésére, a felperes visszahelyezése számára biztosított nyilvánosság elégtelenségére, valamint az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének átvételekor a gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogásokról

–  Az állítások becsületsértő és rágalmazó hangvételére vonatkozó kifogásról

d)  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja a Bizottság által elkövetett kötelességszegés létére vonatkozóan

2.  A károkról

a)  A felek érvei

b)  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

A vagyoni kárról

A nem vagyoni kárról

3.  Az okozati összefüggésről

A költségekről

E határozat, valamint a közösségi bíróságok hivatkozott, de az Európai Bírósági Határozatok Tárában még közzé nem tett határozatainak szövege elérhető a Bíróság internetes honlapján, amelynek címe: www.curia.europa.eu

* Az eljárás nyelve: francia.