T‑411/22. sz. ügy
Dexia
kontra
Egységes Szanálási Testület (ESZT)
A Törvényszék ítélete (kibővített nyolcadik tanács), 2024. április 10.
„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló határozata – A 806/2014/EU rendelet 70. cikkének (2) bekezdése – Téves jogalkalmazás – Az ítélet joghatásainak időbeli korlátozása”
1. Gazdaság‑ és monetáris politika – Gazdaságpolitika – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus – Az Egységes Szanálási Alapba (ESZA) fizetendő előzetes hozzájárulások – Az ESZA‑ba fizetendő egyéni hozzájárulások aggregált összegének éves felső határa, amelyet a végső célszint 12,5%‑ában határoztak meg – Hatály – A kezdeti időszakban történő alkalmazás
(806/2014 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 70. cikk, (2) bekezdés, első és negyedik albekezdés)
(lásd: 30., 38. pont)
2. Gazdaság‑ és monetáris politika – Gazdaságpolitika – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus – Az Egységes Szanálási Alapba (ESZA) fizetendő előzetes hozzájárulások – Az ESZA‑ba fizetendő egyéni hozzájárulások aggregált összegének éves felső határa, amelyet a végső célszint 12,5%‑ában határoztak meg – Terjedelem – E felső határnak az Egységes Szanálási Testület (ESZT) általi túl nem lépése – Értékelési szempontok – A végső célszinttel kapcsolatos dinamikus megközelítés
(806/2014 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 69. cikk, (1) bekezdés, és 70. cikk, (2) bekezdés, első és negyedik albekezdés)
(lásd: 41., 45–48. pont)
Összefoglalás
A Törvényszék, amelyhez megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be, amelynek helyt ad, megsemmisíti az Egységes Szanálási Testületnek (a továbbiakban: ESZT) a hitelintézetek és bizonyos befektetési vállalkozások által az Egységes Szanálási Alapba (a továbbiakban: ESZA) fizetendő 2022. évi előzetes hozzájárulások megállapításáról szóló határozatát.(1) A Törvényszék első alkalommal határoz a 806/2014 rendelet(2) 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdésében előírt azon szabályról, amely szerint az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő előzetes hozzájárulás nem haladhatja meg az ESZA végső célszintjének 12,5%‑át (a továbbiakban: 12,5%‑os felső határ).
A felperes Dexia Franciaországban letelepedett hitelintézet volt. 2022. április 11‑én az ESZT a megtámadott határozatban a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően megállapította a hitelintézetek és bizonyos befektetési vállalkozások, köztük a felperes ESZA‑ba fizetendő 2022. évi előzetes hozzájárulásait. Ez utóbbi a megtámadott határozat őt érintő részében való megsemmisítését kéri.
A Törvényszék álláspontja
Elöljáróban a Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 2016. január 1‑jétől számított kezdeti nyolcéves időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) végén az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény (a továbbiakban: érintett intézmények) biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki. A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszak során az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben a végső célszint eléréséig, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát, és azokat a hatásokat, amelyeket a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi pozíciójára. Ezenkívül a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése első és negyedik albekezdésének megfelelően az ESZT minden évben kiszámolja az egyéni hozzájárulások összegét annak biztosítása érdekében, hogy az érintett intézmények által befizetendő hozzájárulás ne haladja meg az ESZA végleges célszintjének 12,5%‑át.
Elsősorban, ami a 12,5%–os felső határ követelményének időbeli alkalmazását illeti, a Törvényszék emlékeztet arra, hogy azt a kezdeti időszakban kell alkalmazni. Amint ugyanis a 806/2014 rendelet rendelkezéseiből egyértelműen kitűnik, az ESZT‑nek minden évben tiszteletben kell tartania a 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelményt, anélkül hogy annak időbeli alkalmazását a kezdeti időszakot követő időszakra korlátozná.(3) Hasonlóképpen, az említett rendelet egyetlen más rendelkezése sem jelzi, hogy a 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelmény nem alkalmazandó a kezdeti időszakban, vagy hogy az ESZT ezen időszak alatt eltérhet attól. Ezt az értelmezést megerősíti ugyanezen rendelet keletkezése is, amelyből kitűnik, hogy a Bizottság rendeletjavaslatában(4) az ESZA létrehozásának kezdeti időszaka tíz évet ölelt fel. Ezt követően a Parlament és a Tanács megállapodott ezen időszak nyolc évre történő lerövidítéséről, és ezzel egyidejűleg úgy határozott, hogy az említett felső határt 12,5%‑ra emeli. Ebből következik, hogy az uniós jogalkotó kapcsolatot teremtett a kezdeti időszakot alkotó évek száma és a rögzített felső határ százalékos aránya között. Ezért a 12,5%‑os felső határ a kezdeti időszakban alkalmazandó.
Másodsorban, a 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelmény tartalmát illetően, a Törvényszék hangsúlyozza, hogy az ESZT köteles biztosítani, hogy az érintett intézmények által fizetendő hozzájárulás ne haladja meg a végső célszint 12,5%‑át.(5) E tekintetben a szóban forgó szabályozás(6) a végső célszinttel kapcsolatos dinamikus megközelítésen alapul, abban az értelemben, hogy e célszintet a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni. E végső célszintre tekintettel alkalmazandó a 12,5%‑os felső határ követelménye.
Mindemellett, mivel az előzetes hozzájárulások kiszámítását évente kell elvégezni, és az a kezdeti időszak végén elérendő végső célszint, majd az intézmények között felosztandó éves célszint meghatározásán alapul, az ESZT‑nek minden egyes hozzájárulási időszak tekintetében az e becslés időpontjában rendelkezésre álló adatokra tekintettel a lehető legpontosabban meg kell becsülnie a végső célszint mértékét (a továbbiakban: előre jelzett végső célszint). Így a 12,5%‑os felső határ alkalmazása szempontjából az előre jelzett végső célszint a meghatározó.
Következésképpen, amikor az ESZT egy adott hozzájárulási időszak során kiszámítja az előzetes hozzájárulásokat, biztosítania kell, hogy az érintett intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulások összege ne haladja meg az előre jelzett végső célszint 12,5%‑át.
E következtetést nem kérdőjelezi meg az ESZT azon érvelése, amely szerint a 12,5%‑os felső határra vonatkozó követelményt mellőzni kell, vagy azt rugalmasan kell értelmezni. Nem vitatott ugyanis egyrészt, hogy a vonatkozó rendelkezések értelme magából a rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik.(7) Másrészt azok a rendelkezések, amelyek többek között azt írják elő, hogy az előzetes hozzájárulásokat a végső célszint eléréséig a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben,(8) nem teszik lehetővé a 12,5%‑os felső határ olyan értelmezését, hogy az nem kötelező vagy pusztán tájékoztató jellegű lenne.
Végül a Törvényszék megvizsgálja, hogy az ESZT a megtámadott határozatban tiszteletben tartotta‑e a 12,5%‑os felső határ követelményét. E tekintetben először is a megtámadott határozatból kitűnik, hogy az ESZT az előre jelzett végső célszintet 79 987 450 580 euróra becsülte. Így az ESZT köteles volt meggyőződni arról, hogy az előzetes hozzájárulások teljes összege nem haladja meg a 9 998 431 322,50 euró összeget. Márpedig, amint az a megtámadott határozatból kitűnik, az ESZT a 2022. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 14 253 573 821,46 euróban állapította meg, amelyet bizonyos levonásokat követően 13 675 366 302,18 euróra csökkentett.
Következésképpen a Törvényszék megállapítja, hogy a megtámadott határozat az összes érintett intézmény által fizetendő előzetes hozzájárulások összegét az előre jelzett végső célszint 12,5%‑os felső határát meghaladó összegben állapította meg, és hogy az ESZT megsértette a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének első és negyedik albekezdését. A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e téves jogalkalmazás önmagában megalapozza a megtámadott határozatnak a felperest érintő részében történő megsemmisítését.
Mindazonáltal, figyelemmel a jelen ügy körülményeire, a Törvényszék fenntartja a megtámadott határozat joghatásait a felperest érintő részében mindaddig, amíg az ESZT a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül meg nem hozza az e megsemmisítésből eredő szükséges intézkedéseket.