T‑68/04. sz. ügy
SGL Carbon AG
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Verseny − Kartellek − Elekrotechnikai és mechanikai szén- és grafittermékek piaca − Bírságkiszabási iránymutatás − A jogsértés súlya és időtartama − Az arányosság elve − Az egyenlő bánásmód elve − A forgalom 10%‑ának megfelelő felső korlát − Késedelmi kamatok”
Az ítélet összefoglalása
1. Verseny – Bírságok – Bírságot kiszabó határozat – Indokolási kötelezettség
(EK 253. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
2. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Elrettentő jelleg – A Bizottság mérlegelési jogköre
(EK 81. cikk, (1) bekezdés és EK 82. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
3. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Az érintett vállalkozások azonos meghatározott kiindulóponttal rendelkező csoportokra való osztása
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)
4. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Abszolút alapösszegnek a jogsértés jellege alapján való rögzítése, majd ezen alapösszegnek az egyes vállalkozásokhoz való igazítása
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
5. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Figyelembe vett forgalom
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
6. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés időtartama – Hosszú időtartamú jogsértések
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. B. pont)
7. Verseny – Bírságok – Összeg – A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése szerinti korlát
(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés)
8. Verseny – Bírságok – A Bizottság mérlegelési jogköre – Terjedelem – A bírságok megfizetésére vonatkozó feltételek rögzítésére vonatkozó jogkör
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 2342/2002 bizottsági rendelet, 86. cikk)
1. A versenyjog megsértéséért kiszabott bírságok meghatározását illetően a Bizottság teljesíti az indokolási kötelezettségét, amikor a határozatában megjelöli a mérlegelendő tényezőket, amelyek lehetővé teszik az elkövetett jogsértés súlyának és időtartamának értékelését, anélkül hogy köteles lenne azokat részletesebben kifejteni, illetve a bírság számítási módjával kapcsolatos számszerű adatokat feltüntetni. A bírságok összegének kiszámítási módszerére vonatkozóan a számszerű adatok megjelölése – legyenek azok bármilyen hasznosak is – nem nélkülözhetetlen az indokolási kötelezettség teljesítéséhez.
Ami az alapösszegek abszolút mértékének indokolását illeti, a bírságok a Bizottság versenypolitikájának eszközei, és a Bizottságnak a bírságok összege megállapítása terén mérlegelési mozgástérrel kell rendelkeznie annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje. Ezenkívül el kell kerülni, hogy a bírságok a gazdasági szereplők számára könnyen előre láthatók legyenek. Ennélfogva nem várható el, hogy a Bizottság ebben a tekintetben a jogsértés súlyával és időtartamával kapcsolatos indokoláson kívül más indokolást adjon.
(vö. 31–32. pont)
2. A Bizottság azon hatásköre, amely szerint bírságot szabhat ki az EK 81. cikk (1) bekezdését vagy az EK 82. cikket szándékosan vagy gondatlanságból megsértő vállalkozásokra, egyike azoknak a Bizottságra ruházott eszközöknek, amelyek lehetővé teszik a közösségi jog által rábízott felügyeleti funkció ellátását. Ez a funkció minden bizonnyal magában foglalja az egyedi jogsértések kivizsgálásának és szankcionálásának feladatát, de ugyancsak tartalmazza egy általános politika bevezetésének kötelezettségét, amelynek célja a Szerződés által előírt alapelvek alkalmazása a versenyügyekben, és a vállalkozások magatartásának orientálása ezen alapelvek fényében. Ebből következően a Bizottság hatáskörébe tartozik, hogy az elrettentő hatásuk megerősítése céljából a bírságok összegének szintjéről döntsön, amikor meghatározott jellegű jogsértések – a belőlük egyes érdekelt vállalkozások által nyerhető haszon miatt – még viszonylag gyakoriak, noha jogellenességük a közösségi versenypolitika kezdetétől fogva megállapítást nyert.
Az olyan helyzetben, amelyben valamely vállalkozás az EK 81. cikk (1) bekezdése rendelkezéseinek több különböző megsértésében vett részt, amelyek a versenyjog klasszikus megsértésének, és olyan magatartásnak minősülnek, amelynek jogellenességét a Bizottság számos alkalommal megerősítette, a Bizottság jogosult a bírság olyan összegének meghatározására, amely megfelelően biztosítja az elrettentő hatást a 17. rendelet által megszabott korlátok között.
(vö. 52–54., 56. pont)
3. Az a módszer, amely alapján az eltérő bánásmód alkalmazása érdekében a bírságok alapösszegének meghatározásakor a kartell tagjait kategóriákba sorolják – amelyet egyébként az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata annak ellenére megerősített, hogy az figyelmen kívül hagyja az azonos kategórián belüli vállalkozások méretbeli különbségeit – az a következménye, hogy az azonos kategóriákba tartozó vállalkozásokra vonatkozó alapösszegek átalányjellegűvé válnak.
Különösen, a Bizottság az érintett vállalkozásokat az 5%‑os piaci részesedésnek megfelelő részek alapján számos kategóriába sorolhatja, az ilyen kategóriákba való sorolásából álló módszer azonban nem az egyetlen olyan módszer, amely mérlegelési hiba nélkül képes tükrözni a különböző piaci részesedések arányát a kartell szankcionálása céljából a Bizottság által lefolytatott valamennyi eljárásban. A Bizottság a széles mérlegelési jogkörének gyakorlása során a 10%‑os piaci részesedésnek megfelelő részek alapján is létrehozhat kategóriákat.
Az ilyen kategóriákba való sorolás során azonban be kell tartani az egyenlő bánásmód elvét, és a bírság összegének legalább arányban kell állnia a jogsértés súlyának értékeléséhez figyelembe vett tényezőkkel, amíg a közösségi bíróságnak annak vizsgálatára kell szorítkoznia, hogy ez az elosztás koherens és objektív módon indokolt‑e.
Ebben a tekintetben a vállalkozások három kategóriába való sorolása – kis, közepes és nagy piaci szereplők – nem ésszerűtlen módja annak, hogy a piacon fennálló viszonylagos jelentőségüket az alapösszeg meghatározása céljából figyelembe vegyék, amennyiben az nem vezet a szóban forgó piacok súlyosan eltorzított bemutatásához. Ezenkívül a Bizottságnak a 10 és 20%‑os kategóriaküszöb meghatározásából álló módszerét nem lehet eleve úgy tekinteni, hogy az nélkülözi a belső következetességet.
Másrészt a kartell tagjainak három kategóriába való sorolása keretében semmi sem kötelezi arra a Bizottságot, hogy a bírságok alapösszege közötti viszonyt a legmagasabb kategória „legnagyobb” vállalkozásának és a legalacsonyabb kategória „legkisebb” vállalkozásának piaci részesedése között fennálló arány alapján határozza meg.
Végül, még ha a kategóriákra való felosztás miatt egyes vállalkozások tekintetében – bár a méretük különböző – azonos alapösszeget alkalmaznak is, ezt a bánásmódbeli különbséget objektíve igazolhatja az, hogy a jogsértés súlyának meghatározásakor a jogsértés jellege nagyobb jelentőséget kap, mint a vállalkozások mérete.
(vö. 62., 65–66, 68–70, 79., 92. pont)
4. Ami a versenyjog „különösen súlyosnak” minősítendő megsértéseit illeti, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás mindössze azt jelöli meg, hogy a valószínű bírságösszegek „20 millió euró fölött” vannak. Az iránymutatásban említett, az ilyen jogsértésekre kötelezően alkalmazandó egyedüli felső határ a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében megállapított teljes forgalom 10%‑ának megfelelő általános határ, valamint a jogsértés időtartama címén megállapítható pótösszegre vonatkozó felső határok. Az iránymutatásban semmi sem tiltja a „különösen súlyos” jogsértés esetén a bírság alapösszege abszolút értékének jelentős megemelését.
(vö. 73. pont)
5. A közösségi versenyjog megsértése miatt kiszabott bírságok alapösszegének meghatározása keretében a forgalomnak a jogsértés tárgyát képező árucikkekből származó része a jellegénél fogva alkalmas arra, hogy pontosan kimutassa a jogsértésnek az érintett piacra gyakorolt hatásának mértékét. Közelebbről, a valamely korlátozó magatartás tárgyát képező árukra vonatkozó forgalom olyan objektív tényezőnek tekinthető, amely mutatja e magatartás szabad versenyre gyakorolt káros hatásának pontos mértékét.
A jogsértés piacra gyakorolt hatása terjedelmének és az ebből a kartell egyes résztvevőire háruló felelősség mértékének meghatározását illetően tehát a Bizottság jogosan járt el, amikor a szóban forgó termékekkel a jogsértés utolsó teljes naptári éve során megvalósított forgalmat és az érintett piacon jelen lévő egyes vállalkozások piaci részesedését vette figyelembe, és nem az említett vállalkozásoknak a határozat elfogadása napján fennálló helyzetét.
(vö. 99–100. pont)
6. A Bizottságnak még annak feltételezése esetén sem tiltható meg a tényleges időtartam minden esetben való figyelembevétele, hogy az árkartelleket a természetükből adódóan hosszú időre alakították ki. Ugyanis bizonyos kartelleket, annak ellenére, hogy hosszú időre tervezték őket, rövid tényleges működés után tár fel a Bizottság, vagy jelent be egy résztvevőjük. E kartelleknek szükségképpen kisebb a káros hatásuk, mint azoknak, amelyek ténylegesen hosszú ideig működtek. Ebből következően a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése alapján minden esetben meg kell különböztetni a jogsértés időtartamát és természetéből következő súlyát.
Egyebekben az 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 1. B. pontja első bekezdésének harmadik francia bekezdése a hosszú időtartamú jogsértések esetére nem ír elő évenként 10%‑os automatikus növelést, hanem ebben a tekintetben a Bizottságnak mérlegelési mozgásteret enged. Ez utóbbi tehát dönthet a bírságok alapösszegének 10%‑os növeléséről a hosszú időtartamú jogsértés minden egyes teljes éve után, és további 5%‑os növeléséről minden egyes további hat hónapnál hosszabb, de egy évnél rövidebb időszak vonatozásában, figyelembe véve a jogsértés időtartamát. Az a tény tehát, hogy a Bizottság az évenkénti 10%‑os növelés elvét alkalmazza minden, a hosszú időtartamúnak minősített jogsértésben részt vett vállalkozás vonatkozásában, egyáltalán nem ellentétes az iránymutatással. Ezenkívül nem bizonyított, hogy a hosszú időtartamú jogsértések esetére a közösségi jogban létezik a „büntetések fokozatosan csökkenő növelése elve”.
Végül az iránymutatás 1. B. pontjának rendelkezéseiből nem következik, hogy a jogsértés első évét nem kell figyelembe venni. Ugyanis ebben a tekintetben csak az van előírva, hogy a rövid időtartamú jogsértések esetén, amelyek általában egy évnél rövidebb időtartamúak, egyáltalán nem kell növelést alkalmazni. Alkalmazni kell azonban növelést az ezt meghaladó időtartamú jogsértésekre, amely növelést „minden egyes év” vonatkozásában az alapösszeg 10%‑ában lehet meghatározni, ha a jogsértés több mint öt évig tartott.
(vö. 109., 111–112., 120. pont)
7. Még ha a Bizottság szabadon is dönthet − a közösségi bíróság felülvizsgálatának alárendelve − a bírságoknak a kartellügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló közlemény alapján történő csökkentéséről az egyes esetek körülményeire tekintettel, köteles tiszteletben tartani a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott 10%‑os felső határt. A Bizottság nem rendelkezik diszkrecionális jogkörrel ezen felső határ alkalmazásában, amely a fent hivatkozott rendelkezésben előírtak szerint kizárólag a forgalom nagyságához kötődik.
Ami a vállalkozás forgalmára való kifejezett hivatkozást illeti, a 10%‑os felső határ célja annak megakadályozása, hogy a bírság a vállalkozás méretével aránytalan legyen, mivel egyedül a világméretű forgalom képes megközelítő jelzést adni a méretről, a fenti arányt a vállalkozás teljes világméretű forgalmára vonatkozóan kell érteni. A 10%‑os felső határ céljának e meghatározása azonban elválaszthatatlan a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfogalmazásától és hatályától, mivel ez a cél nem alapozhatja meg a fent hivatkozott cikknek a szövegével ellentétes értelmezését.
A Bizottság jogosult egy vállalkozásra több különböző bírságot kiszabni, amelyek mindegyike esetében betartja a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésében meghatározott határokat, feltéve hogy ez a vállalkozás az EK 81. cikk (1) bekezdését ugyanannyi alkalommal megsértette. A Bizottság ennek érdekében kezdeményezhet egyetlen eljárást, amely egyetlen határozat elfogadásához vezet, amely több különböző jogsértés fennállását állapítja meg, és a vállalkozásra több különböző bírságot szab ki, vagy kezdeményezhet több eljárást, és ez nem minősül a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésében előírt felső határ „jogellenes megkerülésének”. Ugyanis, az említett felső határ alkalmazása vonatkozásában közömbös, hogy a versenyjogi szabályok különböző megsértéseit egyetlen vagy különböző eljárások során eltérő időpontokban szankcionálják, mivel a 10%‑os felső határ az EK 81. cikk minden egyes – a Bizottság által szankcionált – megsértésére külön‑külön alkalmazandó.
(vö. 124., 127., 131–132. pont)
8. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése által a Bizottságra ruházott hatáskör magában foglalja a jogosultságot a bírság esedékességi időpontjának és a késedelmi kamatok kezdő időpontjának meghatározására, e kamatok mértékének rögzítésére, a határozat végrehajtási módjának megállapítására, és adott esetben a kiszabott bírság alapösszegére és kamataira vonatkozó bankgarancia benyújtásának megkövetelésére. Amennyiben ez a hatáskör nem állna fenn, a vállalkozásoknak előnyük származhatna a bírságok késedelmes megfizetéséből, amely gyengítené a Bizottság által – a versenyjogi szabályok alkalmazásának felügyeletére vonatkozó feladata keretében – kiszabott versenyjogi szankciókat. Így a bírságok esetében a késedelmi kamatok alkalmazását annak elkerülése indokolja, hogy a Szerződés hatékony érvényesülését meghiúsíthassák a rájuk kiszabott bírságot késedelmesen megfizető vállalkozások által egyoldalúan alkalmazott gyakorlatok, és annak kizárása, hogy ez utóbbiak előnyös helyzetbe kerüljenek azon vállalkozásokhoz képest, amelyek a bírságaikat a számukra előírt határidőre befizetik.
A Bizottság jogosult a késedelmi kamatot a piaci kamatlábat 3,5 százalékponttal meghaladó mértékben, míg bankgarancia benyújtása esetén a piaci kamatlábat 1,5 százalékkal meghaladó mértékben megállapítani.
A Bizottság jogosult az átlagos hitelfelvevő részére ajánlott, a piacon alkalmazott kamatnál magasabb szinten elhelyezkedő referenciapontot választani, amennyiben az szükséges a halogató magatartások megelőzésére, anélkül hogy megsértené a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot, amely a közösségi jog alapelvének minősül.
Ebben a vonatkozásban a bírósági eljárás bizonytalan időtartamának a kamat összegére gyakorolt következményeinek megelőzésére érdekében a vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy kérelmezze a vele szemben bírságot szabó bizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztését, vagy bankgaranciát nyújtson be, amely lehetővé teszi a kamat 5,5%‑ról 3,5%‑ra való csökkentését.
Egyebekben azáltal, hogy az Európai Központi Bank refinanszírozási műveleteire kínált legalacsonyabb kamatnál 0,1%‑kal magasabb kamatot engedélyezett a vállalkozások által a bírságaik kiegyenlítése érdekében teljesített ideiglenes kifizetésekre, a Bizottság olyan kiváltságban részesíti az említett vállalkozásokat, amely sem a Szerződés, sem a 17. rendelet rendelkezéseiből, sem az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002 tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2342/2002 rendelet rendelkezéseiből nem következik. A késedelmi kamatoktól teljesen eltérő a célja a Bizottság által azon bírságokra alkalmazott kamatlábaknak, amelyekről utólag kiderül, hogy azokat tévesen fizették meg: az utóbbi kamatláb célja az, hogy megakadályozza a Közösségek jogalap nélküli gazdagodását az olyan vállalkozás rovására, amelynek a vele szemben kiszabott bírság megsemmisítése iránti keresete sikeres volt, míg az előbbi kamatláb célja a bírságok megfizetésének visszaélésszerűen nagy késedelmeinek megakadályozása.
(vö. 143–144., 146., 148–149., 152. pont)