N. JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. március 15.(1)
C‑264/09. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Szlovák Köztársaság
„Tagállami kötelezettségszegés – A villamos energia belső piaca – 2003/54/EK irányelv – Elsőbbségi hozzáférés – Megkülönböztetéstől mentes hozzáférés az átviteli és elosztó hálózathoz – Az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt megkötött beruházási szerződés – Energia Charta Egyezmény – Kétoldalú beruházásvédelmi megállapodás – EK 307. cikk – Tisztességes és méltányos elbánás – Kisajátítás”
I – Bevezetés
1. A jelen ügy Szlovákiának a 2003/54/EK irányelvnek (a továbbiakban: 2003/54 irányelv)(2) megfelelően a villamosenergia‑átviteli hálózathoz való megkülönböztetéstől mentes hozzáférés biztosítására vonatkozó, az Európai Unió joga szerint fennálló kötelezettsége és az 1990. október 5‑én Svájccal – Szlovákia 2004. május 1‑jei uniós csatlakozása előtt – aláírt, a beruházások kölcsönös előmozdítására és védelmére vonatkozó megállapodásból (a továbbiakban: beruházásvédelmi megállapodás)(3) eredő kötelezettsége közötti kapcsolatra vonatkozik.
2. A jogvita középpontjában egy svájci társaság (Aare‑Tessin AG für Elektrizität [a továbbiakban: ATEL]) és egy szlovák állami hálózatüzemeltető (akkoriban Slovenské elektráne a.s., majd Slovenská elektrizačná prenosová sústava a.s. [a továbbiakban: SEPS]) között 1997. október 27‑én megkötött magánjogi szerződés (a továbbiakban: szerződés) áll. A szerződés szerint az ATEL kifizette a Lengyelország és Szlovákia között megépítendő Lemesany‑Krosno vezeték építési költségeinek több mint a felét, cserébe pedig határozott és nem megújítható 16 éves időtartamra elsőbbségi hozzáférést szerzett a vezetékhez.
3. A Bizottság most annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Szlovákia – azáltal, hogy nem biztosította a villamosenergia‑átviteli hálózathoz való megkülönböztetéstől mentes hozzáférést – megsértette a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdéséből és 9. cikkének e) pontjából eredő kötelezettségeit. Annak ellenére, hogy a Bizottság nem kéri kifejezetten a Bíróságtól, hogy kötelezze Szlovákiát a szerződés felbontására, a Bírósághoz benyújtott beadványaiban kijelenti, hogy Szlovákia nem köteles a szerződést hatályban tartani. Továbbá azt állítja, hogy a szerződés alkalmazásának egyszerű mellőzése nem elegendő az állítólagos kötelezettségszegés orvoslásához. E tekintetben a Bizottság hallgatólagosan felkéri a Bíróságot annak megítélésére, hogy köteles‑e Szlovákia felbontani a szerződést.
4. Másrészről, Szlovákia azt állítja, hogy a szerződés az Energia Charta Egyezmény értelmében védett beruházásnak minősül, és hogy a 2003/54 irányelvet az Európai Uniót az Energia Charta Egyezmény alapján terhelő kötelezettségekkel összhangban kell értelmezni.
II – Jogi háttér
Nemzetközi jog
– A szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény(4)
5. A szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezménynek „Az értelmezés általános szabályai” című 31. cikke kimondja:
„1. A szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni.
[…]
4. Valamely kifejezésnek különleges értelmet kell adni, ha megállapítható, hogy a részes feleknek ez volt a szándékuk.”
– Az Energia Charta Egyezmény(5)
6. Az Energia Charta Egyezmény 10. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Minden Szerződő Fél, ezen Egyezmény rendelkezéseivel összhangban, stabil, méltányos, kedvező és átlátható feltételeket segít elő és alakít ki más Szerződő Felek befektetői számára, hogy azok befektessenek területén. E feltételek magukban foglalják azon elkötelezettséget, hogy más Szerződő Felek befektetői befektetéseit mindig tisztességes és méltányos bánásmódban részesítik. Az ilyen befektetések egyúttal élvezik a lehető legállandóbb védelmet és biztonságot, és egy Szerződő Fél sem károsítja semmilyen módon indokolatlan vagy diszkrimináló intézkedésekkel azok igazgatását, fenntartását, hasznosítását, használatát vagy az azokkal való rendelkezést. E befektetések semmilyen esetben sem részesülnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amilyet a nemzetközi jog, ideértve a szerződésből eredő kötelezettségeket, megkövetel. Minden Szerződő Fél betartja azokat a kötelezettségeket, amelyekben valamely befektetővel vagy más Szerződő Fél befektetőjének befektetése tekintetében megállapodott.”
7. Az Energia Charta Egyezmény 13. cikke a kisajátítással foglalkozik. A vonatkozó részében kimondja:
„(1) A Szerződő Fél befektetőinek befektetései egy másik Szerződő Fél területén nem államosíthatók, nem sajátíthatóak ki, vagy nem vethetők az államosítással vagy a kisajátítással azonos hatású intézkedés vagy intézkedések alá (a továbbiakban: kisajátítás), kivéve ha a kisajátítás
a) közérdeket szolgál;
b) nem megkülönböztető;
c) a megfelelő jogi eljárás szerint történik;
d) azonnali, megfelelő és hatékony kártalanítással párosul.”
– A beruházásvédelmi megállapodás
8. A beruházásvédelmi megállapodás „Meghatározások” című 1. cikkének vonatkozó része kimondja:
„(2) A »beruházás« fogalma mindenfajta vagyont magába foglal, és különösen:
[…]
c) bármilyen, gazdasági értékkel rendelkező teljesítés iránti követeléseket és jogokat;
[…]”
9. A beruházásvédelmi megállapodás „Előmozdítás és engedélyezés” című 3. cikke kimondja:
„(1) Minden Szerződő Fél köteles területén előmozdítani a másik Szerződő Fél beruházóinak beruházásait és jogszabályainak megfelelően engedélyezni e beruházásokat.
[…]”
10. A „Védelem és elbánás” című 4. cikk kimondja:
„(1) Minden Szerződő Fél védelemben részesíti a területén a jogszabályaival összhangban a másik Szerződő Fél beruházói által létrehozott beruházásokat, és nem károsítja ésszerűtlen vagy hátrányosan megkülönböztető intézkedésekkel azok igazgatását, fenntartását, hasznosítását, használatát, bővítését, értékesítését, felszámolását […].
(2) Minden Szerződő Fél tisztességes és méltányos elbánást biztosít a területén a másik Szerződő Fél beruházói által létrehozott beruházások számára. E bánásmód nem lehet kedvezőtlenebb, mint amelyet a Szerződő Felek a területükön a saját beruházóik által létrehozott beruházások számára biztosítanak, vagy amelyet a Szerződő Felek a területükön a legnagyobb kedvezményes elbánásban részesülő állam számára biztosítanak, ha ez utóbbi kedvezőbb […].”
11. A „Megfosztás, kártalanítás” című 6. cikk kimondja:
„(1) Egyik Szerződő Fél sem tehet, akár közvetlenül, akár közvetve, kisajátítási, államosítási vagy ezekkel azonos jellegű vagy hatású intézkedéseket a másik Szerződő Felek beruházóinak beruházásaival szemben, kivéve ha az intézkedések a közérdeket szolgálják, nem hátrányosan megkülönböztetőek, megfelelő jogi eljárás szerint történnek, és feltéve hogy megfelelő és hatékony kártalanítással járnak […]”
12. Az „Egy szerződő fél és a másik szerződő fél beruházója közötti viták” című 9. cikk kimondja:
„(1) Egy Szerződő Fél és a másik Szerződő Fél beruházója közötti, beruházásokkal kapcsolatos viták megoldása céljából, és a Beruházásvédelmi Megállapodás (Szerződő Felek közötti jogviták című) 10. cikkének sérelme nélkül, az érintett felek tárgyalásokat folytatnak.
(2) Ha e tárgyalások hat hónapon belül nem vezetnek eredményre, a beruházó kérelmére a vitát választottbíróság elé kell terjeszteni. E választottbíróságot a következőképpen kell létrehozni:
a) Minden önálló ügyre választottbíróságot kell létrehozni. […]
b) Amennyiben a jelen cikk a) pontjában megállapított határidőket nem tartották be, a vita bármely fele – más megállapodás hiányában – felkérheti a Párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett szervezett választottbíróság elnökét, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. […]
c) Amennyiben a vitás felek másként nem egyeznek meg, a választottbíróság határozza meg saját eljárását. Határozata végleges és kötelező erejű. Mindegyik Szerződő Fél biztosítja a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását. […]
(3) Ha mindkét Szerződő Fél részese az egyes államok, illetve más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló 1965. március 18‑i Washingtoni Egyezménynek, a jelen cikk szerinti jogvitákat – a beruházó kérelmére – a jelen cikk (2) bekezdésében hivatkozott eljárás helyett a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja elé kell terjeszteni.
[…]
(5) Egyik Szerződő Fél sem folyamodhat diplomáciai úthoz a választottbíróság elé terjesztett vita tekintetében, kivéve ha a másik Szerződő Fél a választottbírósági határozatot nem tekinti magára nézve kötelezőnek, vagy nem tartja be az abban foglaltakat.”
13. A „Szerződő Felek közötti viták” című 10. cikk kimondja:
„(1) A Szerződő Felek között a jelen Beruházásvédelmi Megállapodás rendelkezéseinek értelmezésével vagy végrehajtásával kapcsolatos vitákat diplomáciai úton kell rendezni.
(2) Ha a Szerződő Felek nem jutnak egyezségre a vita kezdetétől számított tizenkét hónapon belül, a Szerződő Felek bármelyikének kérelmére a vitát háromtagú választottbíróság elé kell terjeszteni. A Szerződő Felek mindegyike jelöl egy bírót, és e két bíró nevezi meg az elnököt, akinek valamely harmadik nemzet állampolgárának kell lennie.
[…]
(7) A bíróság határozata végleges és kötelező erejű a Szerződő Felek mindegyike tekintetében.”
14. A „Kötelezettségvállalások betartása” című 11. cikk kimondja:
„Minden Szerződő Fél köteles állandóan biztosítani a másik Szerződő Fél beruházóinak beruházásai tekintetében vállalt kötelezettségeinek betartását.”
Az Európai Unió joga
– Az EK‑Szerződés(6)
15. Az EK 307. cikk kimondja:
„1) Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1‑je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e Szerződés rendelkezései nem érintik.
(2) Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetőek össze e Szerződéssel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak.
[…]”
– A 2003/54 irányelv
16. A 2003/54 irányelv „Az átvitelirendszer‑üzemeltetők feladatai” című 9. cikkének vonatkozó része kimondja:
„Minden átvitelirendszer‑üzemeltető felelős a következőkért:
e) tartózkodik a rendszerhasználókkal vagy a rendszerhasználók csoportjaival szembeni, különösen a kapcsolt vállalkozások javára történő megkülönböztetéstől”.
17. A 2003/54 irányelv „Harmadik fél hozzáférése” című 20. cikke kimondja:
(1) A tagállamok olyan rendszert hoznak létre, amelyben egy harmadik fél átviteli és elosztó hálózathoz való hozzáférését közzétett, minden feljogosított fogyasztóra vonatkozó tarifák alapján teszik lehetővé, objektív kritériumok alapján, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés nélkül. A tagállamok biztosítják, hogy ezeket a tarifákat, illetve a számításukhoz alkalmazott módszereket a 23. cikknek megfelelően hatálybalépésük előtt jóváhagyják; továbbá, hogy ezeket a tarifákat, illetve – amennyiben csak a módszerek kerültek jóváhagyásra – a módszereket hatálybalépésük előtt közzétegyék.
(2) Az átviteli‑ vagy az elosztórendszer‑üzemeltető megtagadhatja a hálózati hozzáférést, ha nem áll rendelkezésre a szükséges kapacitás. A megtagadást kellőképpen megalapozott indokokkal kell alátámasztani, különös tekintettel a 3. cikkre. Megtagadás esetén és adott esetben a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az átviteli‑ vagy az elosztórendszer‑üzemeltető érdemi információt nyújtson azokról az intézkedésekről, amelyek a hálózat megerősítéséhez szükségesek lennének. Az információt kérő féltől az információ nyújtásának költségeinek megfelelő, méltányos díj kérhető.”
18. A 2003/54 irányelv 26. cikkében meghatározott eltérések a jelen ügyben nem alkalmazandók.
19. A 2003/54 irányelv 29. cikke 2004. július 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezi a 96/92 irányelvet, a tagállamoknak az említett irányelv átvételére és alkalmazására vonatkozó határidő tekintetében fennálló kötelezettsége sérelme nélkül.
20. A 2003/54 irányelv 30. cikke alapján a tagállamoknak hatályba kellett léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2004. július 1‑től megfeleljenek.
21. A 31. cikk szerint a 2003/54 irányelvnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon hatályba kellett lépnie, amely 2003. július 15‑re esett.
– Az 1228/2003 rendelet(7)
22. Az „Új rendszerösszekötők” című 7. cikk vonatkozó részeiben kimondja:
(1) Az új egyenáramú rendszerösszekötőket kérelemre mentesíthetik e rendelet 6. cikke (6) bekezdésének, valamint a 2003/54/EK irányelv 20. cikkének, továbbá 23. cikke (2), (3) és (4) bekezdésének rendelkezései alól, a következő feltételek mellett:
a) a beruházás fokozza a versenyt a villamosenergia‑ellátás terén;
b) a beruházás kockázata akkora, hogy a beruházás nem valósulna meg a mentesség nélkül;
c) a rendszerösszekötő olyan természetes vagy jogi személy tulajdonában áll, aki vagy amely legalább jogi formájában független azon rendszerirányítóktól, amelyek hálózataiban a rendszerösszekötő megépül;
d) díjakat rónak ki a rendszerösszekötő használóira;
e) a 96/92/EK irányelv 19. cikkében említett részleges piacnyitás óta a rendszerösszekötő tőke vagy üzemeltetési költségének semmilyen része nem térült meg a rendszerösszekötők által összekapcsolt átviteli vagy elosztóhálózatok használati díjainak egyetlen eleméből sem;
f) a mentesség nem károsítja a versenyt vagy a villamos energia belső piacának hatékony működését, sem azon szabályozott rendszer hatékony működését, amelyhez a rendszerösszekötő kapcsolódik.
[…]
(3) Az (1) bekezdést meglévő rendszerösszekötők kapacitásának jelentős növelése esetén is alkalmazni kell.
(4) a) A szabályozó hatóság – eseti elbírálás alapján – dönthet az (1) és a (2) bekezdésben említett mentességről. Mindazonáltal a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a szabályozó hatóságok hivatalos határozat céljából terjesszék a mentességi kérelemről alkotott véleményüket a tagállam érintett szerve elé. E véleményt a határozattal együtt teszik közzé.
[…]
(5) Az illetékes hatóság késedelem nélkül tájékoztatja a Bizottságot a mentességről szóló határozatról, a határozat szempontjából minden egyéb lényeges információval együtt. Ezeket az információkat összesített formában is be lehet nyújtani a Bizottsághoz, lehetővé téve, hogy a Bizottság jól megalapozott határozatot hozhasson.
[…]
Az értesítés kézhezvételét követő két hónapon belül a Bizottság kérheti az érintett szabályozó hatóságtól vagy tagállamtól a mentességről szóló határozat módosítását vagy visszavonását. E két hónapos időtartam további egy hónappal meghosszabbítható, ha a Bizottság további információt kér.
[…]”
III – A tényállás és az eljárás
23. 1997. október 27‑én az ATEL és a SEPS jogelődje megkötötték a szerződést, amelyben a SEPS az ATEL‑nek 300 MW átvitelét biztosította egy 400 kV‑os villamosenergia‑átviteli vezetéken. A szóban forgó vezeték a Lengyelország és Szlovákia között megépítendő Lemesany‑Krosno átviteli vezeték volt. Az átviteli jogot egy 16 éves, 2014. szeptember 31‑én lejáró időszakra engedélyezték. Szlovákia nem volt a szerződés részese. Úgy tervezték, hogy az átviteli vezeték 1998. október 1‑jétől lesz használatban. Az ATEL jogosult volt felmondani a szerződést, ha a vezeték legkésőbb 1999. október 1‑jén még nincs használatban.
24. Ezen átviteli kapacitásért cserébe az ATEL‑nek egyszeri kifizetést kellett teljesítenie, amely a Lemesany‑Krosno átviteli vezeték szlovákiai szakasza építési költségeinek több mint 50%‑át tette ki, valamint átviteli díjat kellett fizetnie, amelyet kétévente újraszámítottak a szerződésben meghatározott képletnek megfelelően. A felek jogosultak átruházni jogutódjukra a szerződésből származó jogaikat és kötelezettségeiket, feltéve hogy ez utóbbi teljesíteni tudja az ott meghatározott kötelezettségeket.
25. A német nyelvű szerződés magánjogi aktus, amelyre az osztrák jog alkalmazandó. Rögzíti, hogy a felek közötti viták választottbírósági eljárás tárgyát képezik, amelyre a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szabályai irányadók.
26. 2003. április 16‑án Szlovákia aláírta a Csatlakozási Szerződést. Röviddel ezután, 2003. június 26‑án, kihirdették a 2003/54 irányelvet. 2004. május 1‑jén Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz(8). Tagállamként kötelessége, hogy megfeleljen az EK‑Szerződésből eredő minden kötelezettségnek. Mivel a 2003/54 irányelv átültetési határideje 2004 júniusában lejárt, ezen irányelv nem képezte a Szlovákia által a csatlakozáskor átültetendő acquis communautaire részét. Ráadásul a csatlakozási okmány nem tartalmazott feltételeket a 96/92 irányelv Szlovákia általi végrehajtásával kapcsolatban.(9)
27. 2006. április 10‑én a Bizottság felszólító levelet küldött Szlovákiának, amelyet a 2006. december 15‑én kibocsátott indokolással ellátott vélemény követett. A Bírósághoz benyújtott keresetében a Bizottság azt állítja, hogy a szerződés értelmében az ATEL‑nek biztosított elsőbbségi hozzáférés ellentétes Szlovákia 2003/54 irányelv 9. cikkének e) pontjából és 20. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeivel, amelyek előírják az átviteli hálózathoz való hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést.
28. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kötelezettségszegés fennállását az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor – azaz 2006. december 15. után két hónappal – megvalósuló helyzet alapján kell megítélni.(10)
IV – Elemzés
29. Az ügy elemzése során először néhány előzetes kérdést tárgyalok, amelyet annak elemzése követ, hogy Szlovákiának az ATEL‑lel szembeni bánásmódja hátrányosan megkülönböztetőnek minősül‑e a 2003/54 irányelv értelmében. Ha igen, akkor annak elemzésével folytatom, hogy az ilyen elbánás igazolt‑e az Energia Charta Egyezmény vagy az EK 307. cikk (1) bekezdése szerint.
A – Előzetes kérdések
30. Két előzetes kérdés merül fel a jelen ügyben: (i) betudható‑e a SEPS magatartása Szlovákiának, és (ii) kényszerítheti‑e a Bíróság Szlovákiát egy magánjogi szerződés felbontására a kötelezettségszegés megszüntetése érdekében?
31. Ami az első pontot illeti – bár egyik fél sem vetette fel azt a kérdést, hogy ki a SEPS tulajdonosa – úgy tűnik, hogy Szlovákia tulajdonában van a SEPS részvényeinek 100%‑a.(11) Következésképpen a magatartása betudható Szlovákiának, mivel az állami tulajdonú vállalkozások magatartása a tagállamoknak tudható be.(12)
32. Ami a második pontot illeti, Szlovákia védekezése szerint a szlovák energiaügyi szabályozó testület (a továbbiakban: URSO) negatív véleményt adott ki az ATEL számára biztosított elsőbbségi hozzáférésről, amely megváltoztatta a hálózathoz való hozzáférés odaítélésének gyakorlatát. A Szlovákia védekezéséhez csatolt, az URSO elnökétől és a SEPS elnökétől származó – 2009. július 10‑i keltezésű és a jelen eljárásra tekintettel írt – levelek szerint az ATEL már nem rendelkezik elsőbbségi hozzáféréssel a hálózathoz, hanem 2008. január 1‑jétől aukción szerzi valamennyi kapacitását.
33. A Bizottság szerint ez nem elégséges a kötelezettségszegés orvoslásához, mivel az ATEL és a SEPS közötti szerződés még mindig hatályban van. E tekintetben hivatkozik a Bíróság azon megállapítására, amely szerint egy közigazgatási gyakorlat önmagában még nem elegendő a kötelezettségszegés megszüntetéséhez.
34. A Bizottság kontra Görögország ügyben a Bíróság megállapította, hogy a puszta közigazgatási gyakorlat, amely – jellegéből adódóan – a hatóságok szeszélyei szerint változtatható, nem mentesíti a tagállamot a közösségi joggal ellentétes jogszabályi előírás megsemmisítésének kötelezettsége alól.(13) A fenti ítélkezési gyakorlat szerint csak magának a jogszabálynak a megváltoztatása biztosíthatja a kötelezettségszegés megszűnését.
35. A jelen ügyben azonban a kötelezettségszegés egy osztrák jog alá tartozó – két vállalkozás közötti – magánjogi szerződésből, és nem törvényi vagy rendeleti rendelkezésből ered. Ezért nem világos, hogy Szlovákiának tagállamként milyen jogi intézkedéséket kellene tennie a szerződéssel kapcsolatban annak érdekében, hogy megszüntesse az állítólagos kötelezettségszegést. Így a Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet nem alkalmazható a jelen ügyre.
36. Következésképpen a jelen helyzet azt az érdekes kérdést veti fel, hogy a tagállam is köteles‑e felbontani a nem a saját joga alá tartozó magánjogi szerződést annak érdekében, hogy megszüntesse a kötelezettségszegést. Azt a kérdést, hogy a tagállam köteles‑e felbontani a szerződést, ha a Bíróság kötelezettségszegést állapít meg, főképpen a közbeszerzések területén tárgyalták.(14) Véleményem szerint ezen ítélkezési gyakorlat csak korlátozott jelentőséggel bír a jelen ügyben, mivel a közbeszerzési jog lényege annak szabályozása, hogy a közintézmények miként kötik meg, és ítélik oda a szerződéseket, illetve miként használják a közpénzeket. A villamos energia elosztása területén nem ez a helyzet.
37. A közbeszerzés területén kívül kétségesnek tűnik, hogy valamely tagállam köteles lenne felbontani egy érvényes magánjogi szerződést. Az ilyen cselekedet ugyanis ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, és a tagállami jogsértés tekintetében ártatlan harmadik felek büntetésének kockázatával járna. Az Európai Szerződési Jog Alapelvei rögzítik, hogy a jogsértés csak kivételes esetekben eredményezheti automatikusan egy szerződés érvénytelenségét. Ehhez valamely általános jogelv vagy kötelező jogi rendelkezés kellően súlyos megsértése szükséges.(15)
38. Meg kell jegyezni, hogy még akkor is, ha Szlovákia a szerződés részese lenne, értelmezésem szerint, nem lenne jogosult elállni a szerződéstől az ATEL beleegyezése nélkül. Az ügy irataiból kitűnik, hogy az ATEL ragaszkodott a szerződés érvényesítéséhez fűződő jogához.(16)
B – Megvalósult‑e hátrányos megkülönböztetés a 2003/54 irányelv értelmében?
39. A Bizottság érvelése szerint az átviteli kapacitás egy részének fenntartása valamely vállalkozás számára kedvezményes helyzet biztosításának minősül e felhasználó javára és mások hátrányára, ez pedig hátrányos megkülönböztetéshez vezet a hálózathoz csatlakozni kívánó vállalkozások között. E tekintetben hivatkozik a VEMW‑ügyben hozott ítéletre, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 96/92 irányelvvel ellentétesek az elsőbbségi nemzetközi villamosenergia‑szállító kapacitást juttató intézkedések, ha az ilyen intézkedéseket nem engedélyezték az említett irányelv 24. cikkében meghatározott eltérési lehetőség alapján.(17)
40. Szlovákia érvelése szerint mivel az ATEL jelentősen hozzájárult a Lemesany‑Krosno átviteli vezeték megépítéséhez, ezért a többi felhasználótól különböző helyzetben van, és eltérő kezelése nem vezet hátrányos megkülönböztetéshez.
41. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód általános elve tiltja azt, hogy hasonló eseteket különbözőképpen vagy hogy különböző eseteket egyformán kezeljenek, hacsak az ilyen bánásmód objektíve nem igazolt.(18)
42. A Lemesany‑Krosno átviteli vezetéken 300 MW átviteli kapacitáshoz való elsőbbségi hozzáférés eltérő bánásmódnak minősül az ATEL és a hálózathoz csatlakozni kívánó más vállalkozások között. Tehát az a kérdés merül fel, hogy az ATEL hasonló helyzetben van‑e a többi vállalkozáshoz képest.
1. Az elsőbbségi hozzáférés mindig hátrányos megkülönböztetéshez vezet? – a VEMW‑ügyben kialakított logika
43. A VEMW‑ügy tárgyát a nemzetközi hálózat kapacitása egy részének – a Hollandiába történő villamos energia behozatal céljából – egy korábbi monopólium (Samenwerkende Elektriciteits Produktiebedrijven NV, amely később Nederlands Elektriciteit Administratiekantoor BV‑ként vált ismertté [a továbbiakban: SEP/NEA]) részére történő fenntartása képezte. A SEP/NEA‑t azzal vádolták, hogy általános gazdasági érdekű feladatot látott el, amelynek tárgya a villamos energia biztosítása volt Hollandiában, ésszerű áron történő viszonteladás céljából. Erre tekintettel a SEP/NEA – a 96/92 irányelv hatálybalépése előtt – több nemzetközi szerződést kötött a villamos energia behozatalára, és ezért szüksége volt a részére fenntartott kapacitásra. Ennek alapján, érvelése szerint, eltérő helyzetben volt, mint a többi rendszerirányító, és ezért nem történt hátrányos megkülönböztetés.
44. A Bíróság hallgatólagosan elutasította ezt az érvelést annak kimondásával, hogy mivel a SEP/NEA – a 96/92 irányelv és az azt átültető nemzeti jogszabály hatálybalépése következtében – többé már nem rendelkezik e feladattal, ezért hasonló helyzetben van, mint a többi rendszerirányító.
45. A Bíróság ezt követően azt a kérdést vizsgálta, hogy igazolt‑e a hátrányosan megkülönböztető bánásmód(19); és megállapította, hogy nem. E tekintetben hivatkozott a 96/92 irányelv 24. cikkére, amely biztosította a tagállamoknak az irányelv általános rendelkezéseitől való eltérés jogát. A Bíróság megállapította, hogy a tagállamok nem alkalmazhatnak egyoldalúan hátrányosan megkülönböztető bánásmódot a villamosenergia‑importőrökkel szemben olyan megfontolások alapján, amelyek a 96/92 irányelv értelmében vett eltérésnek minősülhetnek(20), mivel az veszélyeztetné mind a 24. cikk, mind az irányelv hatékony érvényesülését(21). Ezért úgy tűnik, hogy a Bíróság lényegében arra a következtetésre jutott, hogy a hátrányos megkülönböztetés csak akkor igazolható az irányelv értelmében, ha az eltérést engedélyezték.(22)
46. Többen úgy vélték, hogy túl tág és nemkívánatos az ügy akkénti értelmezése, amely szerint – miként a Bizottság érvel – az egy olyan általános elvet fektet le, amelynek értelmében az elsőbbségi hozzáférés – eltérés hiányában – mindig hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
47. Az első bírálat az olyan helyzetek kezelésére vonatkozik, ahol nem lehetséges az eltérés. Gyakorlatilag a VEMW‑ügy logikája nem alkalmazható olyan helyzetekre, ahol nem lehetséges az eltérés, mivel időbeli különbség keletkezne, és a beruházás létrehozásának időpontja alapján hátrányos megkülönböztetést eredményezne a befektetők között. Erre tekintettel a 96/92 irányelv eltérésre vonatkozó rendelkezésének lejárta (azaz 1998. február 20.) előtt létrehozott beruházások és az 1228/2003 rendelet hatálybalépése (azaz 2004. július 1.) után létrehozottak mentesülhetnének a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó rendelkezések alól, míg a két időpont között létrehozott beruházások nem. Joggal mutattak rá, hogy ez szokatlan eredményhez vezetne.(23)
48. A második bírálat arra a tényre vonatkozik, hogy esetlegesen jó ok van az eltérő bánásmódra a független beruházók és a villamosenergia‑átviteli vezetékekhez hozzáférni kívánó más beruházók között. A beruházások fontosak az energia szektorban, mivel a szektornak szüksége van új átviteli hálózatok építésére és a létező technológiák fejlesztésére.(24) Az ilyen projektek megvalósítása ráadásul nagyon költséges.(25) Mivel a villamosenergia‑hálózatok természetes monopóliumok(26), ezért a piaci liberalizáció szempontjából kívánatos, hogy a magánvállalkozások beruházzanak a hálózatokba, mivel ez is hozzájárul a korábbi monopóliumok megszűnéséhez. Ezenkívül a Bizottság már megállapította, hogy a beruházások biztosítása érdekében tett kapacitásfenntartások nem versenyellenesek az EK 81. cikk értelmében, és nem ellentétesek az EK 82. cikkel sem.(27)
49. Bár egyetértek ezen aggodalmakkal, véleményem szerint a VEMW‑ügyben elfogadott logika jobban illeszkedik a piaci liberalizáció egész rendszerének logikájába, amelyet az energiapolitika területére vonatkozó szabályozás is magáévá tett.
50. Az Európai Unió energiapolitikájának célja a piacok megnyitása, a verseny növelése és az egyenlő lehetőségek megalkotása a korábbi monopóliumok kedvezményes bánásmódban történő részesítésének felszámolásával.(28) Az egyenlő hozzáférés elve kulcsfontosságú e cél elérése céljából.(29)
51. A liberalizáció céljának azonban egyensúlyban kell lennie a beruházásoknak az energiaágazatban való ösztönzésével(30), mivel ez különösen fontos a biztonságos ellátásnak az Európai Unióban történő biztosítása szempontjából.(31)
52. Véleményem szerint a beruházások ösztönzésének célját nem veszélyezteti a VEMW‑ügyben hozott ítélet vagy a 2003/54 irányelv, mivel nem vezetnek a hátrányos megkülönböztetés teljes tilalmához.(32) A jogalkotó ugyanis figyelembe vette a beruházások védelmének szükségességét a 2003/54 irányelv értelmében vett bizonyos körülmények esetén.(33) Így az 1228/2003 rendelet 7. cikke előírja, hogy – az e cikkben meghatározott feltételek mellett – az új rendszerösszekötők kérelemre mentesülhetnek a 2003/54 irányelv 20. cikkének rendelkezései alól. A rendelet alkalmazásában a rendszerösszekötőt átviteli vezetékként határozták meg, amely tagállamok közötti határt keresztez(34).
53. Ennélfogva a rendszer bizonyos esetekben megengedi az eltérő bánásmódot, jóllehet olyan keretben, amely végső soron a Bizottság ellenőrzése alatt áll. Az 1228/2003 rendelet 7. cikkében meghatározott eljárás szerint a szabályozó hatóság – eseti elbírálás alapján – dönthet a 2003/54 irányelv 20. cikkétől való eltérés engedélyezéséről új egyenáramú rendszerösszekötőkbe történő beruházások esetében. Továbbá, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a szabályozó hatóságok hivatalos határozat céljából terjesszék a mentességi kérelemről alkotott véleményüket a tagállam érintett szerve elé.(35) Ezt követően a mentességről hozott határozatról tájékoztatják a Bizottságot, amely így megvizsgálhatja azt. A Bizottság, miután megvizsgálta az értesítést, kérheti a tagállam szabályozó hatóságától a mentességről szóló határozat módosítását vagy visszavonását.(36)
54. A fentiekre tekintettel, azon általános szabály, amely szerint az elsőbbségi hozzáférés csak megfelelő eltérés engedélyezése esetén lehetséges, véleményem szerint helytálló módja a piaci liberalizáció, valamint a beruházások ösztönzése és védelme közötti egyensúly megteremtésének, ami a jogalkotó célja volt.
2. Az ATEL és a független beruházók esete
55. Következésképpen nem helytálló Szlovákia azon érvelése, hogy a beruházók eltérő helyzetben vannak.
56. Ez igaz annak ellenére is, hogy e következtetés súlyosabb következményekkel jár a jelen ügyben szereplő társaság esetében, mint a VEMW‑ügyben szereplő vonatkozásában. Az utóbbi ügyben a SEP/SEA el tudta adni Hollandián kívül a nemzetközi szerződésekben megvásárolni vállalt villamos energiát(37), míg a jelen ügyben az ATEL értelemszerűen nem rendelkezhet a szerződéses elsőbbségi hozzáférés jogával, mivel az értéktelenné vált.
57. A beruházókkal szembeni eltérő bánásmód engedélyezése azonban azt jelentené, hogy vállalkozások egy kis csoportja részére megengedett lenne az elsőbbségi hozzáférés vásárlása, ami ellentétes a 2003/54 irányelv alapvető céljaival.
58. Az ATEL csupán egy újabb vállalkozás, amely hozzá kíván férni a hálózathoz ügyfelei villamos energiával való ellátása céljából. Mint ilyen, versenyben áll a többi potenciális villamosenergia‑értékesítővel, ezért úgy tekintendő, mint amely összehasonlítható helyzetben van velük.
59. Ezért véleményem szerint a jelen ügyben az elsőbbségi bánásmód hátrányos megkülönböztetésnek minősül a 2003/54 irányelv értelmében, és meg kell vizsgálni, hogy e bánásmód igazolható‑e.
C – Igazolás
1. Az Energia Charta Egyezmény
60. Szlovákiának az ATEL számára biztosított kedvezményes hozzáféréssel kapcsolatos legfőbb védekezését az Energia Charta Egyezményből eredő kötelezettségei képezték. Helyesen állapítja meg, hogy a 2003/54 irányelvet az Európai Uniónak az Energia Charta Egyezményből eredő kötelezettségeivel összhangban kell értelmezni.(38) Ezenfelül, mivel az Energia Charta Egyezmény vegyes megállapodás, az Európai Uniót jogilag köti a benne foglalt tisztességes és méltányos bánásmód elve és a kisajátíts tilalma, amelyek hasonlók a beruházásvédelmi megállapodás alapvető rendelkezéseihez.
61. Véleményem szerint azonban a 2003/54 irányelvben foglalt és a VEMW‑ügyben kimerítően értelmezett részletes rendelkezéseket nem írhatják felül az Energia Charta Egyezményben foglalt általánosabb rendelkezések.(39) Ez még inkább igaz arra az értelmezésre, amely visszamenőlegesen kíván mentességet adni a hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezésekre, amit a 2003/54 irányelv nem tesz lehetővé.
62. Erre figyelemmel még hátravan az a kérdés, hogy milyen közvetlen kötelezettségek terhelik az Európai Uniót az Energia Charta Egyezmény részes feleként.
63. Véleményem szerint az Energia Charta Egyezmény nem biztosít nagyobb védelmet a beruházóknak, mint a beruházásvédelmi megállapodás. Nem állapítható meg, hogy az Európai Unió energiajoga – miként azt a 2003/54 irányelv és az 1228/2003 rendelet tartalmazza – nem éri el az Energia Charta Egyezmény által megkívánt standardokat, amennyiben a fenti jogszabályok időbeli hatálya alá tartozó beruházásokról van szó. Ami ezenfelül a beruházások biztosítását és védelmét illeti, az Európai Unió joga által biztosított alapvető jogok védelmének általános szintje olyan védelmet nyújt a beruházók számára, amely teljesíti az Energia Charta Egyezmény 10. cikkének (1) bekezdéséből és 13. cikkének (1) bekezdéséből származó kötelezettségeket.(40)
64. A jelen ügyben, mint azt alább bemutatom, mivel a szerződés az EK 307. cikk védelme alatt áll, az Európai Unió eljárása az ATEL‑lel szemben nem ellentétes az Energia Charta Egyezményből származó kötelezettségeivel. Ezért szükségtelennek tűnik az Energia Charta Egyezmény további elemzése.
2. Eltérés
65. A Bizottság érvelése szerint Szlovákiának a csatlakozási okmányban kérelmeznie kellett volna a szerződéssel kapcsolatos eltérést.
66. Véleményem szerint azonban Szlovákiától nem volt elvárható egy olyan rendelkezéssel kapcsolatos eltérés kérelmezése, amelynek bizonytalan volt a helyzete az Európai Unió jogában. A csatlakozás időpontjában nem volt nyilvánvaló, hogy az elsőbbségi bánásmód hátrányos megkülönböztetésnek minősül a 2003/54 irányelv értelmében. Először is, a csatlakozási szerződés tárgyalásának idején a VEMW‑ügyben még nem hoztak ítéletet(41). Ezenkívül a VEMW‑ügyben a holland, a francia és a finn kormány, valamint a Bizottság is úgy vélte, hogy az ügyben vizsgált elsőbbségi hozzáféréssel kapcsolatos intézkedések nem minősülnek hátrányos megkülönböztetésnek.(42) Ráadásul a Bizottság a 2003‑as éves Versenypolitikai Jelentésében azt az álláspontot tűnt elfogadni, hogy a liberalizációt megelőzően kötött szerződések annak ellenére érvényesek, hogy versenyjogi kételyeket vetnek fel.(43) Kétséges, hogy a tagállamok és a Bizottság engedélyezték volna‑e valamely tagjelölt állam eltérését a csatlakozási tárgyalások során, ha az eltérés az acquis communautaire egy olyan értelmezését fogadta volna el, amellyel akkor nem értettek egyet.
67. Másrészről, ha a szerződés az EK 307. cikk (1) bekezdésének védelme alatt áll, akkor a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos találgatások lényegtelenné válnak, mivel ez esetben Szlovákiának nem volt szüksége mentességre.
D – Az EK 307. cikk: a csatlakozás előtt vállalt nemzetközi kötelezettségek
68. A Bizottság álláspontja szerint az előcsatlakozási megállapodásból nem származnak kötelezettségek az EK 307. cikk értelmében, ezért az nem minősülhet az ATEL esetében alkalmazott hátrányosan megkülönböztető bánásmód igazolásának.
1. A beruházásvédelmi megállapodás értelmében védett beruházásnak minősülhet‑e a szerződés?
69. A beruházásvédelmi megállapodás beruházásokra alkalmazandó, amelyeket „mindenfajta vagyonként” határoz meg, és egy nem kimerítő felsorolásban szereplő, beruházásnak tekinthető más esetekre, amely magában foglalja a „bármilyen, gazdasági értékkel rendelkező teljesítés iránti követeléseket és jogokat”.(44)
70. A jelen ügyben az ATEL egy meghatározott nagyságú kapacitásnak a Lemesany‑Krosno vezetéken történő átvitelére szerzett jogot azáltal, hogy kifizette az építési költségek több mint felét, valamint a szerződés rendelkezéseinek megfelelően kiszámítandó átviteli díjat. Cserébe a SEPS‑nek kötelessége az ATEL számára, annak kérésére biztosítani e kapacitást, tehát átviteli rendszerirányítói szolgáltatást kell biztosítania kedvezményes alapon. Ez az ATEL által megszerzett jog gazdasági értékkel bír, mivel biztosítja a hozzáférést a szlovák átviteli hálózathoz, amelyre szüksége van ahhoz, hogy Magyarországról, illetve Magyarországon keresztül villamos energiát adhasson el Lengyelországban.
71. Ezért az beruházásnak tekinthető a beruházásvédelmi megállapodás 1. cikkének c) pontja értelmében.
2. Kötelezettséget hoz‑e létre a beruházásvédelmi megállapodás az EK 307. cikk értelmében?
72. Az EK 307. cikk egyensúlyt kíván létrehozni egyrészről a harmadik országok csatlakozás előtt keletkezett jogai (az EK 307. cikk (1) bekezdése értelmében), másrészről pedig az ezeknek az EU‑Szerződéssel való esetleges összeegyeztethetetlensége orvoslása között, azon kötelezettség megállapításával, hogy a tagállamoknak megfelelő lépéseket kell tenniük a csatlakozás előtti megállapodások és az Európai Uniós kötelezettségek közötti összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére (az EK 307. cikk (2) bekezdése értelmében).(45) A Bíróság legutóbbi ítélkezési gyakorlata foglalkozott ez utóbbi, az EK 307. cikk (2) bekezdésében foglalt kötelezettséggel.(46) A jelen ügy azonban kizárólag az EK 307. cikk (1) bekezdésére összpontosít, mivel a Bizottság nem hivatkozott az EK 307. cikk (2) bekezdésére.
73. Az EK 307. cikk (1) bekezdése alapján valamely tagállam és egy harmadik állam között a tagállam csatlakozását megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket a Szerződés rendelkezései nem érintik.(47) Így e rendelkezés a két összeegyeztethetetlen kötelezettség közötti ellentmondást az előbbi kötelezettség javára oldja fel, és ezáltal kodifikálja azt a nemzetközi jogelvet, amely szerint valamely korábbi szerződéssel ellentétes későbbi szerződés nem befolyásolja azon állam jogait, amely csak a korábbi szerződésnek részese.(48)
74. Bár az EK 307. cikk (1) bekezdése csak a tagállamok kötelezettségeire utal, nem érné el a célját, ha nem tiltaná meg a közösségi intézményeknek a tagállamok korábbi megállapodásaiból eredő kötelezettségei teljesítésének akadályozását.(49)
75. Ezenfelül az EK 307. cikk (1) bekezdése nem ruház olyan jogokat a csatlakozás előtti megállapodásban bízó jogalanyokra, amelyeket a tagállamok nemzeti bíróságainak fenn kell tartania, és nem befolyásolja hátrányosan azokat a jogokat, amelyek e megállapodások alapján megillethetik a jogalanyokat.(50)
76. A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy Szlovákiát kötelezettségek terhelik Svájccal szemben a beruházásvédelmi megállapodás értelmében arra vonatkozóan, hogy megvédje a svájci beruházók szlovákiai beruházásait. Ráadásul a beruházásvédelmi megállapodás a nemzetközi jog értelmében is egyértelműen jogokat biztosít a beruházók számára, akik valamely szerződő féllel szemben hivatkozhatnak a benne foglalt választottbírósági klauzulára, függetlenül a szerződő felek nemzeti jogrendszereiben a beruházásvédelmi megállapodáshoz fűződő joghatásoktól, és anélkül, hogy a nemzetközi közjog szerinti diplomáciai védelemhez kellene folyamodniuk.
77. Mivel a magánjogi feleknek a csatlakozás előtti nemzetközi megállapodásból származó jogai nem érintettek, ha Szlovákiának a beruházásvédelmi megállapodás értelmében olyan kötelezettségei vannak az ATEL‑lel szemben, amelyek nem teljesíthetők, amennyiben Szlovákia a Bíróság által a VEWM‑ügyben megállapított értelmezés szerint hajtja végre a 2003/54 irányelvet, akkor Szlovákia védekezhet az EK 307. cikk (1) bekezdésével, és így igazolhatja a hátrányosan megkülönböztető bánásmódot.
78. A Bizottság először is azt állítja, hogy nincs ellentmondás az Európa Unió joga és önmagában a beruházásvédelmi megállapodás között, mivel a beruházásvédelmi megállapodásban semmi nem összeegyeztethetetlen az Európa Unió jogával. A Bizottság továbbá tagadja, hogy a beruházásvédelmi megállapodásból eredne ilyen kötelezettség, mivel Szlovákia nem köteles hatályban tartani a szerződést a beruházásvédelmi megállapodás értelmében. Kijelenti, hogy a szerződés felbontása nem jelentené (i) a beruházásvédelmi megállapodásban foglalt, a beruházásokkal szembeni tisztességes és méltányos bánásmódra vonatkozó rendelkezés megsértését, vagy (ii) a beruházásvédelmi megállapodás értelmében vett kisajátítást.
79. Általános tétel, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a beruházásvédelmi megállapodás értelmezésére. E feladat kizárólag azon választottbíróságok hatáskörébe tartozik, amelyeket – a beruházásvédelmi megállapodás 9. cikkének értelmében – valamely szerződő félnek és egy másik szerződő fél beruházójának vagy – a beruházásvédelmi megállapodás 10. cikkének értelmében – a szerződő feleknek kell létrehozniuk. Ugyanez vonatkozik a szerződés értelmezésére is. Emellett a beruházásvédelmi megállapodás és a szerződés választottbírósági klauzulái is megteremtik annak kockázatát, hogy a hatáskörrel rendelkező választottbíróságok által a fenti rendelkezések elemzése során megállapított következtetések különbözni fognak a Bíróság következtetéseitől.
80. Azonban a kötelezettségszegési eljárások céljából a Bíróságnak a vállalkozások által létrehozott jogi helyzetek elemeinek egyfajta „értelmező rekonstrukcióját” kell elvégeznie annak érdekében, hogy megállapítsa, fennáll‑e az EK 307. cikk (1) bekezdése értelmében vett kötelezettség.(51) Mindazonáltal a Bíróság számára e jogi elemek az állítólagos kötelezettségszegéssel kapcsolatos tényként, és nem a Bíróság által értelmezendő jogszabályokként jelennek meg.
81. Amikor a Bíróságnak nemzetközi megállapodásokat kell értelmeznie, azt a Bécsi Egyezmény 31. cikkének megfelelően teszi. A Bécsi Egyezmény 31. cikke értelmében a szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben vett értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni. E tekintetben a szövegösszefüggéssel egyidejűleg figyelembe kell venni a felek közötti kapcsolatokra alkalmazandó valamennyi releváns nemzetközi jogi szabályt is.
82. A Bécsi Egyezmény 31. cikke (4) bekezdésének értelmében a nemzetközi megállapodások rendelkezéseinek értelmezése során fontos figyelembe venni a felek által valamely kifejezésnek tulajdonítani szándékozott különleges értelmet. A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a beruházásvédelmi megállapodás felei a beruházásvédelmi megállapodás kifejezéseinek azt a jelentést kívánták adni, amelyet a választottbíróságok és az International Centre for Settlement of Investment Disputes (a továbbiakban: ICSID) tulajdonított számukra, mivel a beruházásvédelmi megállapodás kifejezetten hivatkozik arra, hogy a vitákat a beruházásvédelmi megállapodásban meghatározott eljárás során felállított választottbíróság útján, vagy a viták ICSID elé való utalásával kell rendezni.(52) Bár a választottbírósági eljárásban nincs kötelező erővel bíró, precedens értékű, kiemelt ítélkezési gyakorlat, a választottbíróságok megállapításaikban gyakran hivatkoznak más bíróságok döntéseire.
83. A beruházásvédelmi megállapodás tárgya és célja a preambulumában meghatározottak szerint az, hogy a beruházások számára kedvező feltételeket teremtsen és tartson fent, valamint hogy előmozdítsa és védje e beruházásokat. Ezenfelül a beruházásvédelmi megállapodás 3. cikke kifejezetten kijelenti, hogy a szerződő felek területükön előmozdítják a beruházásokat.
84. A beruházásvédelmi megállapodás 4. cikke megállapítja, hogy hogyan kell eljárni a beruházásokkal kapcsolatban, és miként kell védeni azokat, ha azok már engedélyezésre kerültek. A beruházások védelmére a kisajátítással kapcsolatos rendelkezések vonatkoznak, amelyek a beruházásvédelmi megállapodás 6. cikkében találhatók. Ebben a sorrendben vizsgálom e két említett cikket.
a) „A tisztességes és méltányos elbánás” a beruházásvédelmi megállapodás 4. cikke értelmében
85. A beruházásvédelmi megállapodás 4. cikke kapcsán a Bizottság kijelenti, hogy az ATEL‑nek nem lehetett jogos elvárása arra vonatkozóan, hogy a jogszabályi keret változatlan marad. Különösen tudnia kellett arról, hogy Szlovákia csatlakozni fog az Európai Unióhoz, mivel az már megkötötte az európai megállapodást, és benyújtotta csatlakozási kérelmét.
86. Szlovákia azzal érvel, hogy 1997‑ben, a beruházás létrehozásának idején az ATEL nem láthatta előre Szlovákia csatlakozásának időpontját. Semmi esetre sem számított arra, hogy megfosztják beruházásától, főleg mivel akkoriban az Európai Unió politikája kifejezte azon szándékát, hogy a villamosenergia‑átviteli kapacitásokat – a 90/547/EGK irányelv következtében – Európán kívül is növelje.(53)
87. Igaz, hogy Szlovákia csatlakozási időrendje eltért a vele egy időben csatlakozó országokétól. Szlovákia 1993. október 4‑én írta alá a csatlakozási egyezményt, és a szlovák miniszterelnök az 1995. június 27‑i cannes‑i Európai Tanács ülésén nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Azonban csak az 1999. decemberi helsinki Európai Tanács ülésén hívták meg Szlovákiát az Európai Unióhoz való csatlakozás tárgyalásainak megkezdésére. Ez később történt, mint a Szlovákiával egy időben csatlakozó jelölt államok első csoportjának a csatlakozási tárgyalások folytatására való meghívása.(54)
88. Ez az időrend azt sugallhatja, hogy 1997‑ben egy beruházó még nem tudhatta biztosan, vagy nem becsülhette fel, hogy Szlovákia csatlakozik‑e az Európai Unióhoz, és ha igen, mikor, mivel helyzete még mindig bizonytalan volt.
89. Ennek ellenére számíthatott‑e az ATEL arra, hogy a jogszabályi keret változatlan marad?
90. A beruházásvédelmi megállapodás 4. cikkének megfogalmazása arra utal, hogy a beruházások védelme során a fogadó állam nem károsíthatja a beruházásokat ésszerűtlen vagy hátrányosan megkülönböztető intézkedésekkel. Továbbá megköveteli, hogy a fogadó állam a beruházásokat tisztességes és nem kevésbé kedvező bánásmódban részesíti, mint a saját beruházói beruházásait.
91. Véleményem szerint a 4. cikk által nyújtott védelmi szint egészében véve nem arra utal, hogy a jogszabályi és üzleti keret soha nem fog megváltozni, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy a változások nem lehetnek önkényesek, és nem érinthetik ésszerűtlen és hátrányosan megkülönböztető módon a külföldi befektetőket a területen befektetést végző nemzeti befektetőkhöz képest.
92. Ezt a következtetést látszik alátámasztani a választottbírósági gyakorlat is. Általánosságban véve létezik azon kötelezettség, amely szerint nem lehet megváltoztatni azt a jogszabályi és üzleti környezetet, amelyben a beruházást létrehozták(55). Azonban a kommunista múltból kiinduló átalakuláson keresztülmenő országokban végzett beruházások esetében a választottbíróságok megállapították, hogy a beruházóknak nem lehet jogos elvárása arra, hogy a törvények változatlanok maradnak(56). Ilyen esetben elképzelhető, hogy a beruházó a bizonytalan jogszabályi környezettel szembeni védtelenségét úgy mérsékeli, hogy stabilizációs klauzulát vagy más, a váratlan változásokkal szemben védelmet nyújtó rendelkezést foglal a szerződésbe. Ennek elmulasztása arra a következtetésre vezethet, hogy a beruházó számolt azon üzleti kockázattal, hogy olyan jogszabályi változás következhet be, amely lehet, vagy valószínű, hogy hátrányosan érinti az érdekeit és a beruházását.(57)
93. A fenti ügyek alapján úgy tűnik, hogy a törvényi változásokat kifejezetten a beruházás károsítására kell megalkotni(58), kivéve ha az állam olyan, ezzel ellentétes ígéretet tett, amely a beruházót a beruházásra vezette.
94. Azonban ennek ellenére nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jogszabályi keretek megváltozása, amellyel az ATEL szembesült, ne lenne ésszerűtlen, mivel beruházása ellenértékének teljes megsemmisülése fenyegeti.
95. Példaként a jogszabályi keret olyan megváltozására, amellyel szemben a magánbefektető nem védett, megemlíthetjük azt a helyzetet, amikor valamely külföldi utazási iroda úgy vesz részt egy üdülőhely finanszírozásában, hogy cserébe 20 évre jogot szerez a férőhelyek 20%‑ának használatára. Az üdülőhely vonzereje egy természetvédelmi övezet közelségéből ered. Ha az üdülőhely olyan új rendelkezések miatt válik veszteségessé, amelyek megtiltják, hogy a turisták a természetvédelmi övezetbe lépjenek, csak akkor lehet a beruházó jogos elvárásainak megsértésére hivatkozni, ha az érintett állam közvetlenül vagy közvetve részt vett a megállapodásban, vagy más módon ígéretet tett a status quo fenntartására. Másrészről, ha az állam a természetvédelmi övezethez való egyenlő hozzáférés előmozdítása érdekében olyan új rendelkezést vezet be, amelynek értelmében minden utazási irodának azonos helyzetben kell lennie az új üdülőhely férőhelyeinek használata tekintetében, akkor másként kell értékelni a helyzetet. A beruházónak nem kell olyan jogszabályi intézkedésekre számítania, amelyek egy jogszerű magánberuházást közkinccsé és ebből következően számára értéktelenné tesznek.
96. Ezért még akkor is, ha az ATEL‑nek számítania kellett a jogszabályi keret megváltozására, kétséges, hogy számolnia kellett volna egy olyan jogszabályi változással, amely megfosztja őt a beruházás eredményeként szerzett tulajdon kedvezményes használatának jogától.(59)
b) A kisajátítás a beruházásvédelmi megállapodás 6. cikke értelmében
97. A beruházásvédelmi megállapodás 6. cikke kimondja, hogy a szerződő felek nem tehetnek sem közvetlenül, sem közvetve kisajátítási vagy ezekkel azonos jellegű vagy hatású intézkedéseket a beruházásokkal szemben. Kivételek az olyan intézkedések, amelyek a közérdeket szolgálják, nem hátrányosan megkülönböztetőek, megfelelő jogi eljárás szerint történnek, és feltéve hogy hatékony és megfelelő kártalanítással járnak.
98. A Bizottság érvelése szerint a beruházásvédelmi megállapodás 6. cikke nem minősül a szerződés hatályban tartására irányuló nemzetközi kötelezettségnek, mivel a szerződés megszegése nem minősül kisajátításnak. Érvelése szerint ritka, hogy az állam olyan mértékben befolyásolja valamely szerződő félnek a beruházáshoz fűződő jogait, hogy az már közvetett kisajátításnak minősül.
99. Szlovákia úgy érvel, hogy az ilyen helyzet közvetett kisajátításnak minősül. Álláspontja szerint a kisajátítás olyan állami cselekedet, amely hátrányosan befolyásolja a beruházás igazgatását, használatát és értékét, és akkor nyilvánul meg, ha az állami intézkedés visszafordíthatatlan, tartós és olyan módon hat a beruházásra, hogy a beruházás egy része eltűnik(60).
100. A beruházásvédelmi megállapodás 6. cikke tágan fogalmaz. Nemcsak a közvetett és a közvetlen kisajátítást foglalja magában, hanem az azzal azonos hatású intézkedéseket is. Ezért úgy tűnik, hogy a beruházások széles körű védelmét írja elő.
101. A jelen ügyben, a kisajátítás jelentésének és a beruházásvédelmi megállapodás 6. cikkének tág megfogalmazása alapján nyilvánvaló, hogy ha Szlovákia felbontja a szerződést, az beavatkozást jelent az ATEL jogaiba: megfosztja a beruházásra tekintettel kapott egyetlen ellenszolgáltatástól(61).
102. A Bizottság érvelése szerint a kisajátítás nem jogellenes, mivel a beruházásvédelmi megállapodás 6. cikke kisajátítás esetére kártérítési kötelezettséget ír elő. Ezért szerinte a kisajátítás nem, hanem csak kártérítés nélküli kisajátítás tiltott. A Bizottság állítása szerint, ha mindezt a megkülönböztető bánásmódot igazoló feltételnek tekintjük, akkor az a pénzügyi teherre vonatkozó érvelés elfogadásának minősül, amely ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával(62).
103. Véleményem szerint ez az érvelés a jóvátételt a jog fölé helyezi. A 6. cikk a kártérítéshez való jogot a befektető kisajátítással szembeni védettségét biztosító jog megsértésének következményeként szabályozza. E kártérítéshez való jog nem zárja ki a kisajátítással szembeni védettséget biztosító jog létezését, és ily módon az EK 307. cikk értelmében olyan nemzetközi kötelezettség létezését, amely szerint Szlovákia csak akkor sajátíthatja ki a beruházásokat, ha a 6. cikkben foglalt feltételek teljesülnek, amelyek közül a kártérítés csak az egyik feltétel.
104. Véleményem szerint a jogszerű kisajátítás nem ad hoc politikai intézkedés, amely valamely ismert beruházó ellen irányul, még ha kártérítéssel is enyhítik azt, hanem egy már létező jogszabályi keret alkalmazását jelenti előre meghatározott helyzetekben, amelyeket nyomós közérdek, valamint az emberi és alapvető jogok tiszteletben tartása jellemez.
105. Ezt a következtetést támasztja alá annak elemzése, hogy mit kellene Szlovákiának tennie ahhoz, hogy megvalósítsa azt a jogi helyzetet, amelyet a Bizottság szerint a 2003/54 irányelv megkíván. A szerződés részes fele nem Szlovákia, hanem a SEPS, amelynek nincs joga felbontani azt. A szerződést az osztrák jog szerint kell értelmezni, ezért Szlovákia jogalkotás útján nem változtathatja meg annak feltételeit vagy hatásait, illetve nem foszthatja meg joghatásaitól. Egy olyan szlovák törvény, amely Szlovákiában érvénytelenné és alkalmazhatatlanná nyilvánítja az átviteli hálózatokhoz kedvezményes hozzáférést biztosító szerződéseket, nem változtatna azon a tényen, hogy a SEPS‑et jogilag továbbra is köti a szerződés. Ezért az egyetlen lehetséges módja annak, hogy Szlovákia a jelen ügyben eleget tegyen a kötelezettségeinek az, hogy olyan, a SEPS‑nek címzett jogszabályt alkot, amely megtiltja számára a szerződés végrehajtását. Véleményem szerint ez valószínűleg kisajátításnak vagy hasonló hatású intézkedésnek minősül, továbbá valószínű, hogy ellentétes a tisztességes és méltányos elbánás követelményével.
106. Továbbá, mivel a hatályos uniós jog eltérést enged a villamosenergia‑átviteli hálózatokhoz való megkülönböztetéstől mentes hozzáférés elve alól, nem jelenthető ki, hogy az ATEL beruházásának kisajátítását megköveteli a közérdek. Továbbá az sem állapítható meg, hogy erre megkülönböztetéstől mentes alapon kerül sor, hiszen eltérés van a 96/92 irányelv 24. cikke értelmében megengedett mentességi időszak és az 1228/2003 rendelet 7. cikkének hatálybalépése között. Ezen eltérés azt jelenti, hogy néhány beruházás az eltérés hatálya alá eshet, míg mások nem, aminek következtében az intézkedés alapja nem tekinthető hátrányos megkülönbözetéstől mentesnek.
107. Ez arra a következtetésre kell, hogy vezessen, hogy nemzetközi kötelezettség áll fenn az EK 307. cikk (1) bekezdése értelmében, és hogy Szlovákia nem kényszerítheti a SEPS‑et a szerződés rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyására anélkül, hogy megsértené a beruházásvédelmi megállapodásból eredő kötelezettségeit.
c) Végkövetkeztetések a nemzetközi kötelezettségekről
108. A fentiek következtében a Szerződés hatálybalépése előtt vállalt ilyen kötelezettségre nem lehet hatással a Szerződés, és így Szlovákia nem sértette meg a 2003/54 irányelv 9. és 20. cikkéből eredő kötelezettségeit.
109. Ugyanakkor némi tétovázás után jutottam erre a következtetésre. Bár az EK 307. cikk alkalmazása igazolja ezt az eredményt, első látásra úgy tűnik, hogy ellentétes a 2003/54 irányelv által előmozdítani kívánt piaci liberalizáció céljával. Mindazonáltal e következtetés levonásáról az a tény győzött meg, hogy e megoldás nem összeegyeztethetetlen a 96/92 irányelv 24. cikkében és az 1228/2003 rendelet 7. cikkében foglalt, eltérésre vonatkozó rendelkezésekkel, amelyek megengedik, hogy a villamos energia piacán a beruházások számára kivételesen időszakos, kedvezményes hozzáférést engedélyezzenek.
110. Továbbá, a jelen ügy nem jelent veszélyt a piaci liberalizációra, mivel az ATEL harmadik országbeli társaság, nem pedig fennálló monopólium, és jogosultságát Szlovákia csatlakozása előtt szerezte meghatározott és a lejárata után nem megújítható időre.
V – Végkövetkeztetések
111. A fentiek alapján javasolom, hogy a Bíróság utasítsa el a keresetet, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.