A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kilencedik tanács)
2024. január 25.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 93/13/EGK irányelv – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – A jelzáloghitel‑szerződés formalizálásából eredő költségek – A tisztességtelennek nyilvánított feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése – A visszatérítés iránti igény elévülési idejének kezdő időpontja”
A C‑810/21–C‑813/21. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország) a Bírósághoz 2021. december 20‑án érkezett, 2021. december 9‑i határozataival terjesztett elő
a Caixabank SA
és
WE,
XA (C‑810/21),
valamint
a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA
és
TB,
UK (C‑811/21),
valamint
a Banco Santander SA
és
OG (C‑812/21),
valamint
OK,
PI
és
a Banco Sabadell SA (C‑813/21)
között folyamatban lévő eljárásokban,
A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács),
tagjai: O. Spineanu‑Matei tanácselnök, S. Rodin (előadó) és L. S. Rossi bírák,
főtanácsnok: A. M. Collins,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Caixabank SA képviseletében J. Gutiérrez de Cabiedes Hidalgo de Caviedes abogado,
– WE, XA, TB, UK, OG, OK és PI képviseletében J. Fraile Mena procurador és F. García Domínguez abogado,
– a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA képviseletében J. M. Rodríguez Cárcamo és A. M. Rodríguez Conde abogados,
– a Banco Santander SA képviseletében M. García‑Villarrubia Bernabé és C. Vendrell Cervantes abogados,
– a Banco Sabadell SA képviseletében G. Serrano Fenollosa és R. Vallina Hoset abogados,
– a spanyol kormány képviseletében A. Ballesteros Panizo és A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Rocchitta avvocato dello Stato,
– az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.
2 E kérelmeket a C‑810/21. sz. ügyben a Caixabank SA, korábban Bankia SA, valamint WE és XA között, a C‑811/21. sz. ügyben a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA, valamint TB és UK között, a C‑812/21. sz. ügyben a Banco Santander SA és OG között, a C‑813/21. sz. ügyben pedig OK és PI, valamint a Banco Sabadell SA között az e felek között létrejött jelzáloghitel‑szerződésekben szereplő tisztességtelen feltétel megsemmisítésének következményei tárgyában folyamatban lévő jogvitákban terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontja a következőket mondja ki:
„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:
[…]
b) „fogyasztó”: minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén”.
4 Ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„A tagállamok előírják, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”
5 Az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”
A spanyol jog
A katalán polgári törvénykönyv
6 A 2002. december 30‑i Ley 29/2002, primera Ley del Código Civil de Cataluña (29/2002. sz. törvény, Katalónia polgári törvénykönyvének első törvénye; a BOE 2003. február 6‑i 32. száma; a továbbiakban: katalán polgári törvénykönyv) 121–20. cikke a következőket írja elő:
„Minden igény tíz év alatt évül el, kivéve, ha a jogot korábban elbirtoklás útján szerezték meg, vagy ha a jelen törvénykönyv vagy a különös törvények eltérően rendelkeznek.”
7 E törvénykönyv 121–23. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A keletkezett és érvényesíthető követelés esetén az elévülési idő akkor kezdődik, amikor a jogosult személy megismeri vagy észszerűen megismerheti az azt megalapozó körülményeket és azt a személyt, akivel szemben a követelés érvényesíthető.”
8 Az említett törvénykönyv 121–11. cikke értelmében:
„Az elévülést megszakítja:
a) A bíróság előtti keresetindítás akkor is, ha azt eljárási hiba miatt elutasítják.
b) A követelésre vonatkozó választottbírósági eljárás megindítása.
c) A követelés peren kívüli érvényesítése.
d) A jog elismerése vagy az elévülésről való lemondás, ha az az elévülési idő alatt azon személy részéről történik, akivel szemben a követelés érvényesíthető.”
A polgári törvénykönyv
9 A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1303. cikke a következőket írja elő:
„A kötelem semmisségének megállapítása esetén a szerződő felek kötelesek egymásnak kölcsönösen visszaszolgáltatni a szerződés tárgyát képező dolgokat azok hasznaival, illetve az árat a kamatokkal együtt, kivéve az ezt követő cikkekben előírt esetekben.”
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A C‑810/21. sz. ügy
10 2004. február 4‑én WE és XA jelzáloghitel‑szerződést kötött (a továbbiakban: a C‑810/21. sz. ügyben kötött kölcsönszerződés) a Bankiával, amely 2021‑ben egyesült a Caixabankkal.
11 Az e szerződésből eredő, a közjegyzői díjakra, az említett szerződés nyilvántartásba vételére és az adminisztratív szolgáltatások költségeire vonatkozó utolsó számlát WE és XA 2004. május 4‑én fizette ki.
12 2018. január 16‑án WE és XA keresetet nyújtott be a C‑810/21. sz. ügyben a kölcsönszerződésben foglalt azon feltétel megsemmisítése iránt, amely szerint a kölcsönfelvevő köteles megfizetni az ugyanezen szerződés megkötéséből eredő valamennyi költséget.
13 A Bankia vitatta e keresetet, arra hivatkozva, hogy a visszatérítés iránti igény elévült, mivel a katalán polgári törvénykönyv 121–20. cikkében előírt tízéves elévülési idő lejárt.
14 2020. szeptember 23‑i ítéletével a Juzgado de Primera Instancia n.º50 de Barcelona (barcelonai 50. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) elutasította a Banki által felhozott elévülési kifogást, és e bankot a C‑810/21. sz. ügyben a közjegyzői, nyilvántartásba vételi és az adminisztratív szolgáltatások költségei címén kifizetett 468,48 euró visszatérítésére kötelezte. A Bankia keresetet nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Audiencia Provincial de Barcelonához (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország).
A C‑811/21. sz. ügy
15 2004. január 20‑án TB és UK jelzáloghitel‑szerződést kötött (a továbbiakban: a C‑811/21. sz. ügyben kötött kölcsönszerződés) a Banco Bilbao Vizcaya Argentariával.
16 Az e szerződésből eredő, a közjegyzői díjakra, az említett szerződés nyilvántartásba vételére és az adminisztratív szolgáltatások költségeire vonatkozó utolsó számlát TB és UK 2004. március 15‑én fizette ki.
17 2018. január 16‑án TB és UK a C‑811/21. sz. ügyben keresetet indított a kölcsönszerződésben foglalt azon feltétel megsemmisítése iránt, amely szerint a kölcsönfelvevő köteles megfizetni az ugyanezen szerződés megkötéséből eredő valamennyi költséget.
18 A Banco Bilbao Vizcaya Argentaria vitatta e keresetet, arra hivatkozva, hogy a visszatérítés iránti igény elévült, mivel a katalán polgári törvénykönyv 121–20. cikkében előírt tízéves elévülési idő lejárt.
19 2020. szeptember 25‑i ítéletével a Juzgado de Primera Instancia nº50 de Barcelona (barcelonai 50. sz. elsőfokú bíróság) elutasította a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria által felhozott elévülési kifogást, és e bankot a C‑811/21. sz. ügyben a közjegyzői díjak, nyilvántartásba vételi és a kölcsönszerződés adminisztratív szolgáltatásainak költségei címén kifizetett 499,61 euró visszatérítésére kötelezte. A Banco Bilbao Vizcaya Argentaria keresetet nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Audiencia Provincial de Barcelonához (barcelonai tartományi bíróság).
A C‑812/21. sz. ügy
20 2004. december 17‑én OG jelzáloghitel‑szerződést kötött (a továbbiakban: a C‑812/21. sz. ügyben kötött kölcsönszerződés) a Banco Santanderrel.
21 Az e szerződésből eredő, a közjegyzői díjakra, az említett szerződés nyilvántartásba vételére és az adminisztratív szolgáltatások költségeire vonatkozó utolsó számlát OG 2005. március 18‑án fizette ki.
22 2017. szeptember 12‑én OG keresetet nyújtott be a C‑812/21. sz. ügyben a kölcsönszerződésben foglalt azon feltétel megsemmisítése iránt, amely szerint a kölcsönfelvevő köteles megfizetni az e szerződés megkötéséből eredő valamennyi költséget.
23 A Banco Santander vitatta e keresetet, arra hivatkozva, hogy a visszatérítés iránti igény elévült, mivel a katalán polgári törvénykönyv 121–20. cikkében előírt tízéves elévülési idő lejárt.
24 2020. szeptember 25‑i határozatával a Juzgado de Primera Instancia nº50 de Barcelona (barcelonai 50. sz. elsőfokú bíróság) elutasította a Banco Santander által felhozott elévülési kifogást, és e bankot a C‑812/21. sz. ügyben a közjegyzői díjak, a nyilvántartásba vételi és a kölcsönszerződés adminisztratív szolgáltatásainak költségei címén kifizetett 589,60 euró visszatérítésére kötelezte. A Banco Santander keresetet nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Audiencia Provincial de Barcelonához (barcelonai tartományi bíróság).
A C‑813/21. sz. ügy
25 2006. július 14‑én OK és PI jelzáloghitel‑szerződést kötött (a továbbiakban: a C‑813/21. sz. ügyben kötött kölcsönszerződés) a Banco Sabadellel.
26 Az e szerződésből eredő, a közjegyzői díjakra, az említett szerződés nyilvántartásba vételére és az adminisztratív szolgáltatások költségeire vonatkozó utolsó számlát OK és PI 2006. október 4‑én fizette ki.
27 OK és PI – miután 2017. november 15‑én peren kívül érvényesítették igényüket a Banco Sabadellel szemben, amelyet e bank elutasított –, a C‑813/21. sz. ügyben 2017. december 15‑én keresetet indított a kölcsönszerződésben foglalt azon feltétel megsemmisítése iránt, amely szerint a kölcsönfelvevőnek kell megfizetnie az e szerződés megkötéséből eredő valamennyi költséget.
28 A Banco Sabadell vitatta e keresetet, arra hivatkozva, hogy a visszatérítés iránti igény elévült, mivel a katalán polgári törvénykönyv 121–20. cikkében előírt tízéves elévülési idő lejárt.
29 2021. január 11‑i határozatával a Juzgado de Primera Instancia n°50 de Barcelona (barcelonai 50. sz. elsőfokú bíróság) helyt adott a Banco Sabadell által felhozott, a visszatérítés iránti igény elévülésére alapított kifogásnak. OK és PI keresetet nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Audiencia Provincial de Barcelonához (barcelonai tartományi bíróság).
30 A C‑810/21–C‑813/21. sz. egyesített ügyekben a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatát említi, amely szerint a visszatérítés iránti kereset benyújtására vonatkozhat elévülési idő, amennyiben e határidő kezdő időpontja és időtartama nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a fogyasztó ilyen visszatérítés követeléséhez való jogának gyakorlását.
31 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy annak vizsgálata céljából, hogy az elévülési idő megfelel‑e a tényleges érvényesülés elvének, két szempontot kell figyelembe venni, nevezetesen egyrészt az elévülési idő tartamát, másrészt pedig e határidő kezdő időpontját.
32 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Katalán Autonóm Közösség olyan saját szabályozással rendelkezik, amely bizonyos tekintetben eltér a spanyol szabályozástól, és a katalán polgári törvénykönyv tízéves elévülési időt határoz meg, amely kétszer olyan hosszú, mint a spanyol polgári törvénykönyvben a polgári jogi igényekre előírt elévülési idő.
33 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a jelen ügyben az alapeljárás tárgyát képező tízéves elévülési idő nem sérti a tényleges érvényesülés elvét, mivel e határidő elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását. E bíróságnak ugyanakkor kétségei vannak a nemzeti jog helyes értelmezését illetően az említett határidő kezdő időpontjának meghatározásával kapcsolatban, amely határidőnek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint lehetővé kell tennie a fogyasztó számára, hogy tudomást szerezzen a tisztességtelen feltétel fennállásáról, és keresetet indíthasson e feltétel megsemmisítése iránt.
34 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy azon szerződési feltételektől eltérően, amelyeket a Bíróságnak már volt alkalma vizsgálni az előtte folyamatban lévő ügyekben, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló feltétel, amely a jelzáloghitel‑szerződés megkötésének valamennyi költségét a kölcsönfelvevőre hárítja, az e költségekre vonatkozó utolsó számla fogyasztó általi megfizetésével kimeríti a joghatásait. Márpedig e bíróság úgy véli, hogy a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amely szerint a jogalap nélküli gazdagodás időpontjától számított hároméves határidő rendkívül nehézzé teszi a 93/13 irányelv által biztosított jogok gyakorlását, a jelen ügyben nem alkalmazható. E tekintetben úgy véli, hogy ez az ítélkezési gyakorlat azon a tényen alapul, hogy az elévülési idő már azelőtt megkezdődhet, hogy valamennyi kifizetésre sor kerülne.
35 Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság felveti a kérdést, hogy annak, hogy a fogyasztó ismeri valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, kizárólag az e tisztességtelen jelleget alkotó ténybeli elemekre kell‑e vonatkoznia, vagy annak ki kell terjednie e tények jogi értékelésére is. E bíróság úgy véli, hogy ha ezen ismeretnek kizárólag e ténybeli elemekre kell vonatkoznia, az utolsó számla kifizetésének időpontja lehet az elévülési idő kezdő időpontja, tudva azt, hogy a jelen ügyben az alapeljárás tárgyát képező feltétel az említett fizetéssel már kimerítette a joghatásait.
36 Mindazonáltal, ha a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása megköveteli, hogy a fogyasztónak módjában álljon az említett ténybeli elemek jogi értékelése, ehhez meg kell határozni az átlagos fogyasztó rendelkezésére bocsátandó információkat. E tekintetben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlatának ismertetését követően a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat lehetővé teheti‑e a spanyol fogyasztó számára, hogy jogi szempontból teljeskörűen tudomást szerezzen valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről.
37 Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy valamely feltétel tisztességtelen jellegéről azelőtt kell‑e tudomást szerezni, hogy az elévülési idő a nemzeti szabályoknak megfelelően megkezdődik, vagy a határidő lejárta előtt. E tekintetben e bíróság pontosítja egyrészt, hogy a spanyol polgári törvénykönyvben előírt ötéves elévülési időtől eltérően a katalán polgári törvénykönyv területi hatályán belül az elévülési idő tíz évre emelkedik, másrészt pedig, hogy a nemzeti jogrendszer a keresetindítást előnyben részesíti, mivel az egyszerű peren kívüli igényérvényesítés az elévülési időt megszakítja, és a teljes elévülési idő újrakezdődik.
38 E körülmények között az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) a) A hitelfelvevőt a szerződés megkötésével kapcsolatos költségek viselésére kötelező feltétel semmisségének megállapításához fűződő restitutív joghatások érvényesítése iránti keresetindítás vonatkozásában összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével az, hogy a keresetindítás attól az időponttól számított tízéves elévülési időhöz van kötve, amikor a feltétel joghatásai az utolsó fizetési kötelezettség teljesítésével megszűnnek, és amely időpontban a fogyasztó tudomást szerez [az e feltétel] tisztességtelen jellegét meghatározó tényekről, vagy szükséges‑e, hogy a fogyasztó további információkkal rendelkezzen a tények jogi értékeléséről?
b) Amennyiben szükséges a tények jogi értékelésének ismerete, a határidő számításának kezdő időpontját annak kell alárendelni, hogy létezik‑e a feltétel semmisségére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat, vagy a nemzeti bíróság más körülményeket is figyelembe vehet?
2) Abban az esetben, ha a visszatérítésre irányuló kereset megindítása hosszú, tízéves elévülési időhöz van kötve, mikor kell a fogyasztónak olyan helyzetben lennie, hogy tudomást szerezhessen a feltétel tisztességtelen jellegéről, valamint az irányelv által biztosított jogairól, az elévülési idő kezdete előtt vagy annak eltelte előtt?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
39 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés két részből áll, és e kérdés második részére kizárólag abban az esetben kell válaszolni, ha e kérdés első részére nemleges választ kell adni.
40 Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést az említett első kérdés első részével együtt kell vizsgálni.
Az első kérdés első részéről és a második kérdésről
41 Az első kérdés első részével és a második kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a jelzáloghitel‑szerződés megkötésének költségeit a fogyasztóra hárító tisztességtelen szerződési feltétel megsemmisítését követően az ilyen költségek visszatérítése iránti keresetre tízéves elévülési idő vonatkozik, amely attól az időponttól kezdődik, amikor e feltétel joghatásai az említett költségek utolsó megfizetésével kimerülnek, anélkül hogy e tekintetben jelentősége lenne annak, hogy e fogyasztónak tudomása van az említett feltétel tisztességtelen jellegét megalapozó elemek jogi értékeléséről, és igenlő válasz esetén, hogy e rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy a fogyasztónak ezt az elévülési idő kezdete előtt vagy lejárta előtt kell megismernie.
42 Emlékeztetni kell arra hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a jogalanyok számára biztosított jogok védelmének biztosítására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Azon esetet illetően, amikor a fogyasztó által a 93/13 irányelv értelmében vett tisztességtelen feltételek alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránt benyújtott kérelemmel szemben hivatkoznak elévülési időre, elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely amellett, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel semmisségének megállapítására irányuló kereset elévülhetetlenségét írja elő, az e megállapításhoz kapcsolódó restitutív joghatások érvényesítésére irányuló keresetet illetően elévülési időt ír elő, feltéve hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartják (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 A fogyasztók által a 93/13 irányelvből eredő jogaik érvényesítése érdekében benyújtott, restitutív jellegű kérelmekkel szemben elévülési időre való hivatkozás önmagában nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével, amennyiben annak alkalmazása nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az ezen irányelv által biztosított jogok gyakorlását (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 40. pont).
45 A tényleges érvényesülés elvét illetően rá kell mutatni arra, hogy minden olyan esetben, amikor az a kérdés merül fel, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve és az eljárás szabályos lefolytatásának elve (2022. szeptember 8‑i D. B. P. és társai [Devizában nyilvántartott jelzáloghitel] ítélet, C‑80/21–C‑82/21, EU:C:2022:646, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Az alapügyben szóban forgó elévülési idő jellemzőinek elemzését illetően a Bíróság kifejtette, hogy ezen elemzésnek az ilyen határidő tartamára és alkalmazásának részletszabályaira kell vonatkoznia, ideértve az e határidő megindulása tekintetében alkalmazott szabályt (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 E tekintetben az elévülési időnek ahhoz, hogy azt a tényleges érvényesülés elvével összhangban állónak lehessen tekinteni, elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását a 93/13 irányelvből eredő jogainak érvényesítése érdekében, mégpedig valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére alapított, restitutív jellegű kérelmek formájában (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet (C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Az elévülési határidő kezdetét illetően, egy ilyen határidő csak akkor egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, ha a fogyasztónak lehetősége volt jogai megismerésére azt megelőzően, hogy e határidő elkezdődött vagy lejárt volna (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 Márpedig a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy az alapeljárásokban alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok bírósági értelmezése, függetlenül attól a körülménytől, hogy e szabályok előírják, hogy a fogyasztónak a jelzáloghitel‑szerződésekkel kapcsolatos költségek jogalap nélküli kifizetése iránti igényére vonatkozó tízéves elévülési idő nem kezdődhet meg azelőtt, hogy a fogyasztó tudomást szerezne azon szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megalapozó tényekről, amelynek teljesítése érdekében e kifizetéseket eszközölték, nem követeli meg, hogy a fogyasztó ne csak az ilyen tényekkel, hanem azok jogi értékelésével is tisztában legyen, azaz hogy ismerje a 93/13 irányelvből eredő jogait.
50 Ugyanakkor ahhoz, hogy az elévülési idő alkalmazásának részletes szabályai megfeleljenek a tényleges érvényesülés elvének, nem elegendő annak előírása, hogy a fogyasztónak ismernie kell a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megvalósító tényeket, anélkül hogy tekintettel lenne egyrészt a 93/13 irányelvből eredő jogaira, másrészt pedig arra, hogy elegendő idővel rendelkezik ahhoz, hogy ténylegesen előkészíthessen és benyújthasson egy keresetet e jogok érvényesítése érdekében.
51 Ebből következik, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, a jelzáloghitel költségeinek visszatérítése iránti keresetre vonatkozó elévülési idő nem egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, mivel annak részletes szabályai nem veszik figyelembe e két utóbbi tényezőt.
52 Azon kérdést illetően, hogy a fogyasztónak valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről és a 93/13 irányelvből eredő jogairól a visszatérítés iránti kereset elévülési idejének megkezdődése előtt vagy az elévülési idő letelte előtt kell‑e tudomást szereznie, meg kell jegyezni, hogy a jelen ítélet 48. pontjában említett feltételt, amely szerint az elévülési idő csak akkor egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, ha a fogyasztónak e jogok megismerésére e határidő kezdete vagy lejárta előtt lehetősége volt, a Bíróság ítélkezési gyakorlata alakította ki annak esetről esetre történő vizsgálata érdekében, hogy a konkrét elévülési idő, valamint az érintett nemzeti jogban meghatározott részletes végrehajtási szabályok összeegyeztethetők‑e a tényleges érvényesülés elvével.
53 Amint ugyanis az a jelen ítélet 45–47. pontjából következik, amikor a Bíróság az uniós jogot értelmezi annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos információkkal szolgáljon, lehetővé téve ez utóbbi számára valamely nemzeti eljárási szabály és a tényleges érvényesülés elve összeegyeztethetőségének értékelését, figyelembe veszi a nemzeti jogrendnek az e bíróság által elé terjesztett valamennyi releváns elemét, és nem csupán a szóban forgó elévülési idő egyik szempontjára vonatkozó, elszigetelten vizsgált szabályt.
54 Így előfordulhat, hogy az olyan nemzeti szabály, amely szerint az elévülési idő nem kezdődhet meg azelőtt, hogy a fogyasztó tudomást szerezne valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről és a 93/13 irányelvből eredő jogairól, amely a priori összeegyeztethetőnek tűnik a tényleges érvényesülés elvével, sérti ezt az elvet, ha az említett határidő időtartama gyakorlati szempontból nem elegendő ahhoz, hogy a fogyasztó számára az ezen irányelvből eredő jogainak érvényesítése érdekében lehetővé tegye a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását.
55 A fentiek összességére tekintettel az első kérdés első részére és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a jelzáloghitel‑szerződés megkötésének költségeit a fogyasztóra hárító tisztességtelen szerződési feltétel megsemmisítését követően az ilyen költségek visszatérítése iránti keresetre tízéves elévülési idő vonatkozik, amely attól az időponttól kezdődik, amikor e feltétel joghatásai az említett költségek utolsó megfizetésével megszűnnek, anélkül hogy e tekintetben relevánsnak tekintenék, hogy e fogyasztó tudomással bírjon e tények jogi értékeléséről. Az elévülési idő alkalmazására vonatkozó szabályok e rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét e szabályok összességének figyelembevételével kell értékelni.
Az első kérdés második részéről
56 Az első kérdés második részével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltétel teljesítése során jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti fogyasztói igény elévülési ideje kezdő időpontjának meghatározásához a hasonló feltételek semmisségére vonatkozó állandó nemzeti ítélkezési gyakorlatot úgy lehet tekinteni, mint amely bizonyítja azon követelmény teljesülését, hogy az érintett fogyasztónak ismernie kell az említett feltétel tisztességtelen jellegét és az abból eredő jogkövetkezményeket.
57 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát (2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 Másodszor, az a kiváltságos helyzet, amelyben az eladó vagy szolgáltató a rendelkezésére álló információk szintje tekintetében van, a szerződés megkötését követően is fennáll. Így, amennyiben az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat megállapítja bizonyos szabványfeltételek tisztességtelen jellegét, elvárható a bankoktól, hogy erről tájékozódjanak, és ennek megfelelően járjanak el (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑i CAJASUR Banco ítélet, C‑35/22, EU:C:2023:569, 32. pont).
59 Ezzel szemben nem vélelmezhető, hogy a fogyasztó tájékozottságának az eladó vagy szolgáltató tájékozottságánál alacsonyabb szintje magában foglalja a fogyasztóvédelmi jogra vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat ismeretét, még ha az megszilárdult is.
60 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 93/13 irányelv 2. cikke b) pontjának megfogalmazásából az következik, hogy az ezen irányelv által biztosított védelem attól függ, hogy a természetes személy milyen célból jár el, azaz a saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén kívül eső célból. Noha szakemberektől elvárható, hogy tájékozódjanak az olyan feltételekkel kapcsolatos jogi vonatkozásokról, amelyeket fogyasztókkal a szokásos kereskedelmi tevékenységük keretében kötött szerződésekbe saját kezdeményezésükre illesztenek be, különösen az ilyen feltételekre vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatra tekintettel, a fogyasztóktól nem várható el hasonló hozzáállás, tekintettel az ilyen feltételt tartalmazó szerződés megkötésének alkalmi vagy akár kivételes jellegére.
61 A fentiekre tekintettel az első kérdés második részére azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltétel teljesítése során jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti fogyasztói igény elévülési ideje kezdő időpontjának meghatározásához a hasonló feltételek semmisségére vonatkozó állandó nemzeti ítélkezési gyakorlatot úgy lehet tekinteni, mint amely bizonyítja azon követelmény teljesülését, hogy az érintett fogyasztónak ismernie kell az említett feltétel tisztességtelen jellegét és az abból eredő jogkövetkezményeket.
A költségekről
62 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvére tekintettel
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a jelzáloghitel‑szerződés megkötésének költségeit a fogyasztóra hárító tisztességtelen szerződési feltétel megsemmisítését követően az ilyen költségek visszatérítése iránti keresetre tízéves elévülési idő vonatkozik, amely attól az időponttól kezdődik, amikor e feltétel joghatásai az említett költségek utolsó megfizetésével megszűnnek, anélkül hogy e tekintetben relevánsnak tekintenék, hogy e fogyasztó tudomással bírjon e tények jogi értékeléséről. Az elévülési idő alkalmazására vonatkozó szabályok e rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét e szabályok összességének figyelembevételével kell értékelni.
2) A 93/13 irányelvet
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltétel teljesítése során jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti fogyasztói igény elévülési ideje kezdő időpontjának meghatározásához a hasonló feltételek semmisségére vonatkozó következetes nemzeti ítélkezési gyakorlat fennállása tekinthető úgy, mint amely bizonyítja azon követelmény teljesülését, hogy az érintett fogyasztónak tudomása kell legyen az említett feltétel tisztességtelen jellegéről és az abból eredő jogkövetkezményekről.
Aláírások