A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hetedik tanács)

2023. július 26.(*)

„Megsemmisítés iránti és kártérítési kereset – Szerződéses nemzetközi alkalmazott az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselőjénél – Közös kül‑ és biztonságpolitika – A munkaszerződésnek az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépését követően történt megszüntetése – Az uniós bíróság hatásköre – A jogvita szerződésen alapuló jellege – Választottbírósági és joghatósági kikötés hiánya – EUMSZ 263., EUMSZ 268., EUMSZ 272. és EUMSZ 274. cikk – 1215/2012/EU rendelet – Elfogadhatóság – Az alperesek megjelölése – Az »Unió szerve vagy hivatala« fogalma – Hatáskör részleges hiánya és részleges elfogadhatatlanság”

A T‑776/20. sz. ügyben,

Robert Stockdale (lakóhelye: Bristol [Egyesült Királyság), képviseli: N. de Montigny ügyvéd)

felperes

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: A. Vitro, M. Bauer és J. Rurarz, meghatalmazotti minőségben),

az Európai Bizottság (képviselik: D. Bianchi és G. Gattinara, meghatalmazotti minőségben),

az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (képviselik: S. Marquardt, K. Kouri, R. Spáč és S. Rodríguez Sánchez‑Tabernero, meghatalmazotti minőségben)

és

az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselője (képviseli: B. Bajic, meghatalmazotti minőségben, segítője: E. Raoult ügyvéd)

alperesek ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: R. da Silva Passos elnök (előadó), V. Valančius, I. Reine, L. Truchot és M. Sampol Pucurull bírák,

hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. november 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263., EUMSZ 268. és EUMSZ 272. cikken alapuló keresetében Robert Stockdale felperes elsődlegesen elsőként azt kéri, hogy a Bíróság nyilvánítsa jogellenesnek az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselőjének (az Európai Unió különleges képviselője a továbbiakban: EUKK) 2020. november 17‑i határozatát, amellyel ez utóbbi 2020. december 31‑i hatállyal megszüntette munkaszerződését (a továbbiakban: megszüntető határozat), valamint az e határozat miatt őt ért károk megtérítését kéri, másodszor a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val fennálló szerződéses jogviszonyának határozatlan idejű munkaszerződéssé való átminősítését kéri, harmadszor az őt amiatt ért károk megtérítését kéri, hogy az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) nem fogadott el rá alkalmazandó egyértelmű jogállást, másodlagosan pedig az elsődlegesen előterjesztett kérelmeinek elutasítása esetére az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítását kéri.

 A jogvita előzményei

2        A felperes Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának állampolgára, aki a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nál pénzügyi és adminisztratív vezetői feladatokat látott el.

3        Az EUKK kinevezéséről az EUSZ 33. cikk rendelkezik, amely az Európai Unióról szóló szerződés V. címének a közös kül‑ és biztonságpolitikára (KKBP) vonatkozó 2. fejezetében található, és e cikk értelmében „[a] Tanács, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslata alapján meghatározott politikai kérdésekben felhatalmazással rendelkező különleges képviselőt nevezhet ki[; a] különleges képviselő megbízatását a főképviselő irányítása alapján látja el.”

4        2002. március 11‑én a Tanács elfogadta a bosznia‑hercegovinai EUKK kinevezéséről szóló 2002/211/KKBP együttes fellépést (HL 2002. L 70., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 284. o.).

5        Ezt követően a Tanács egymást követően különböző jogi aktusokat fogadott el, amelyekkel megszakítás nélkül EUKK‑t nevezett ki Bosznia‑Hercegovinában határozott időre szó megbízatással.

6        A jelen kereset benyújtásának időpontjában, 2020. december 29‑én a bosznia‑hercegovinai EUKK‑t a bosznia‑hercegovinai EUKK kinevezéséről szóló, 2019. augusztus 8‑i (KKBP) 2019/1340 tanácsi határozat (HL 2019. L 209., 10. o.) nevezte ki a 2019. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. közötti időszakra. A bosznia‑hercegovinai EUKK megbízatásának meghosszabbításáról és a (KKBP) 2019/1340 határozat módosításáról szóló, 2021. július 19‑i (KKBP) 2021/1193 tanácsi határozat (HL 2021. L 258., 46. o.) 2023. augusztus 31‑ig meghosszabbította megbízatását.

7        A felperest a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val kötött első határozott idejű munkaszerződéssel 2006. február 15‑én vették fel az ezen EUKK megbízatását meg nem haladó időtartamra. 2007. március 1‑jétől a felperes tizenhat határozott idejű munkaszerződést kötött egymást követően a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val. A felperes által kötött utolsó határozott idejű munkaszerződés (a továbbiakban: szóban forgó szerződés) 5. pontja értelmében e szerződés a 2019. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. közötti időtartamra vonatkozott.

8        Az egymást követő 17 határozott idejű szerződéssel párhuzamosan a felperes tizenhárom háromoldalú szerződést írt alá a Bizottsággal és a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val, amelyek 2007. július 1‑jétől kezdődően ideiglenes irodavezetőnek nevezték ki őt.

9        A szóban forgó háromoldalú szerződések értelmében a bosznia‑hercegovinai EUKK halála vagy lemondása, a feladatainak ellátásában akadályozó baleset vagy betegség, illetve a Bizottság és ezen EUKK között létrejött finanszírozási megállapodás megszűnése esetén a felperes lesz az említett EUKK‑nak juttatott pénzeszközök kezeléséért felelős személy. Az utolsó ideiglenes irodavezetői szerződést a felperes 2019. október 7‑én írta alá (a továbbiakban: ideiglenes irodavezetői szerződés).

10      2020. január 24‑én az Unió és az Egyesült Királyság képviselői aláírták a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodást (HL 2020. L 29., 7. o.; a továbbiakban: az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás). 2020. január 30‑án a Tanács elfogadta az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás megkötéséről szóló (EU) 2020/135 határozatot (HL 2020. L 29., 1. o.). E határozat 1. cikke alapján az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodást az Unió nevében jóváhagyták.

11      2020. január 31‑én éjfélkor az Egyesült Királyság kilépett az Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből, 2020. február 1‑jén pedig az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás a 185. cikkének megfelelően hatályba lépett.

12      Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás 126. cikke átmeneti időszakot határoz meg, amely ugyanezen megállapodás hatálybalépésének napján kezdődik, és 2020. december 31‑én ér véget. Ezen időszak alatt a megállapodás 127. cikke (6) bekezdésének megfelelően az uniós jogban a „tagállamokra” való hivatkozást úgy kell érteni, hogy az magában foglalja az Egyesült Királyságot is.

13      2020. június 24‑én a felperes levelet küldött a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak, amelyben a jogai felől érdeklődött, és hátrányos megkülönböztetésre hivatkozott, ha a bosznia‑hercegovinai EUKK irodáját az ezen államban található uniós küldöttséghez, és így az EKSZ‑hez helyeznék át, és álláshelyét végül feleslegesnek ítélnék. Különösen azt hangsúlyozta, hogy az említett EUKK nemzetközi személyzete számára nem biztosítottak végkielégítést vagy munkanélküli ellátásra való jogosultságot, és a nyugdíjjárulékokra vonatkozó rendelkezés sem létezik.

14      2020. július 7‑én a bosznia‑hercegovinai EUKK továbbította e kérelmet a Bizottság Külpolitikai Eszközökért Felelős Szolgálatának igazgatójához, jelezve, hogy a felperes kérdéseket tett fel az alkalmazási feltételeire vonatkozóan, többek között a szóban forgó szerződésnek az Egyesült Királyság Unióból való kilépése miatti, valószínűsíthető megszűnése esetére. E szolgálat egyik egységvezetője július 13‑án azt válaszolta, hogy e szolgálat hatásköre nem terjed ki a KKBP személyi állományának humánerőforrás‑ügyeire, és azt tanácsolta a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak, hogy e tekintetben az EKSZ‑szel konzultáljon. Ezenkívül hangsúlyozta, hogy amennyiben a felperes kérelme pénzügyi jellegű, a szóban forgó szerződés rendelkezéseinek megfelelően semmilyen végkielégítés vagy nyugdíjjárulék nem fizethető számára.

15      2020. szeptember 15‑én a bosznia‑hercegovinai EUKK az EKSZ‑hez fordult, és megküldte számára a felperes 2020. június 24‑i levelét.

16      2020. szeptember 28‑án a felperes levelet írt a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak, hogy további tájékoztatást kapjon azon lehetőségekről, hogy az – Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodással összhangban 2020. december 31‑én lejáró – átmeneti időszak lejárta után is szolgálatban maradhasson. Miután az említett EUKK a Bizottság Külpolitikai Eszközökért Felelős Szolgálatához fordult, ez utóbbi igazgatója 2020. október 2‑án azt válaszolta, hogy az Egyesült Királyság állampolgárai tekintetében semmilyen kivétel nem áll fenn, és a szerződésük 2020. december 31‑én megszűnik.

17      2020. november 17‑én a bosznia‑hercegovinai EUKK meghozta a megszüntető határozatot, amellyel felmondási idővel megszüntette a szóban forgó szerződést, amely 2020. december 31‑én lépett hatályba.

18      2020. november 25‑én a felperes levelet írt a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak, és kérte a megszüntető határozat felülvizsgálatát.

 A felek kérelmei

19      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék

–        elsődlegesen:

–        nyilvánítsa jogellenesnek a megszüntető határozatot;

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val kötött munkaszerződéséből eredő jogok tekintetében:

–        minősítse át szerződéses jogviszonyát határozatlan idejű munkaszerződéssé;

–        állapítsa meg, hogy az elbocsátás miatt hátrányos megkülönböztetés érte, és ezért kötelezze az alpereseket arra, hogy pszichológiai kár címén fizessenek meg részére 10 000 eurót és annak kamatait;

–        állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették szerződéses kötelezettségeiket, különösen a határozatlan idejű munkaszerződés megszüntetése esetén az érvényes felmondási idő betartására vonatkozó kötelezettségüket;

–        kötelezze az alpereseket a felperes visszahelyezésére, illetve másodlagosan arra, hogy fizessenek számára utólagosan és ideiglenesen 393 850,08 euró összegű kártérítést és kamatokat;

–        a felperes és az Unió egyéb alkalmazottai közötti hátrányos megkülönböztetés fennállásán alapuló többi jog tekintetében:

–        állapítsa meg, hogy a Tanács, a Bizottság vagy az EKSZ ideiglenes alkalmazottjaként kellett volna őt felvenni, és állapítsa meg, hogy e három alperes a díjazása, nyugdíjjogosultságai és az ahhoz kapcsolódó előnyök, valamint a későbbi foglalkoztatás biztosítéka tekintetében hátrányosan megkülönböztető bánásmódban részesítette;

–        kötelezze a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t, hogy térítse meg a felperes részére az uniós jog fenti megsértéseiből fakadóan a díjazás, a nyugdíj, a juttatások és az előnyök elvesztése miatt őt ért kár kamatokkal növelt összegét;

–        tűzzön ki határidőt a felek részére e kártérítés összegének megállapítására, melynek során vegyék figyelembe azt a besorolási és fizetési fokozatot, amelyben a felperest alkalmazni kellett volna, a díjazás átlagos növekedését, az előmenetelét, azon támogatásokat, amelyeket ekképpen az ideiglenes alkalmazotti szerződés alapján kapnia kellett volna, és ezen összegből vonják le azt a díjazást, amelyet a felperes ténylegesen megkapott;

–        másodlagosan kötelezze a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t arra, hogy az Unió szerződésen kívüli uniós felelőssége címén – amely az alapvető jogai megsértése miatt áll fenn – ideiglenesen 400 000 euróban meghatározott összegű kártérítést fizessenek meg neki;

–        az alpereseket kötelezze a költségek viselésére.

20      A Tanács, a Bizottság és az EKSZ a Törvényszék eljárási szabályzatának 130. cikke alapján felhozott, hatáskör hiányára és elfogadhatatlanságra alapított kifogásában azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet az őket érintő részükben mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

21      A bosznia‑hercegovinai EUKK a Törvényszék eljárási szabályzatának 130. cikke alapján felhozott, hatáskör hiányára és elfogadhatatlanságra alapított kifogásában azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

22      A Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése szerint az alperes kérelmére a Törvényszék az ügy érdemét nem érintve dönthet az elfogadhatatlanság vagy a hatáskör hiánya tárgyában. E szabályzat 130. cikkének (7) bekezdése értelmében ebben az esetben a Törvényszék a lehető leghamarabb érdemben dönt a kérelemről, vagy ha különleges körülmények indokolják, úgy határoz, hogy arról az eljárást befejező határozatban dönt.

23      A jelen ügyben az alperesek azt kérték, hogy a Törvényszék határozzon a hatáskör hiánya és az elfogadhatatlanság tárgyában. E körülmények között a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e kérelmekről az ügy érdemét megelőzően kell határozni.

24      Keresetében a felperes lényegében a következőket kéri:

–        a megszüntető határozathoz kapcsolódó elsődleges kereseti kérelmében azt kéri, hogy a Törvényszék először is állapítsa meg a megszüntető határozat jogellenességét, másodszor kötelezze az alpereseket az e határozatból eredő nem vagyoni kár megtérítéseként 10 000 euró megfizetésére, harmadszor pedig rendelje el a felperes visszahelyezését, vagy másodlagosan az említett határozatból eredő vagyoni kár megtérítéseként kötelezze az alpereseket 393 850,08 euró összegnek a felperes részére történő megfizetésére (a továbbiakban: első kereseti kérelem);

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val kötött, egymást követő határozott idejű munkaszerződésekkel kapcsolatos elsődleges kereseti kérelmében egyrészt azt kéri a Törvényszéktől, hogy minősítse át határozott idejű munkaszerződéssé a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val fennálló szerződéses jogiszonyát, másrészt pedig állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették szerződéses kötelezettségeiket, különösen a határozatlan idejű munkaszerződés megszüntetése esetén az érvényes felmondási idő betartására vonatkozó kötelezettségüket (a továbbiakban: második kereseti kérelem);

–        a hátrányos megkülönböztetés fennállásán alapuló elsődleges kereseti kérelmében a felperes azt rója fel a Tanácsnak, a Bizottságnak és az EKSZ‑nek, hogy nem alkalmazták az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeket a KKBP keretében felvett nemzetközi szerződéses személyzetre, illetve e személyi állomány tekintetében nem fogadtak el az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekhez hasonló jogi szabályozást, amelynek alapján azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze e három alperest az ilyen jogállás hiánya miatt őt ért kár megtérítésére (a továbbiakban: harmadik kereseti kérelem);

–        az első három kereseti kérelem elutasítása esetére, másodlagos kereseti kérelmében a felperes a Tanács, a Bizottság és az EKSZ arra való kötelezését kéri, hogy az Unió alapvető jogai tiszteletben tartásának hiánya miatt fennálló szerződésen kívüli felelőssége alapján fizessenek meg részére 400 000 eurót (a továbbiakban: negyedik kereseti kérelem).

25      A hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogások megválaszolása érdekében a jelen ügyben először is azt kell megvizsgálni, hogy a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik‑e az első és a második kereseti kérelem elbírálására, másodszor azt, hogy tiszteletben tartották‑e a keresetlevél alaki követelményeit, harmadszor azt, hogy tiszteletben tartották‑e az Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) előírt pert megelőző eljárást, negyedszer pedig azt, hogy a kereset valamennyi alperes tekintetében elfogadható‑e.

 A Törvényszék azon hatásköréről, hogy választottbírósági kikötés hiányában az első és a második kereseti kérelemről határozzon

26      Az alperesek beadványaikban azt állítják, hogy az első és a második kereseti kérelem összefügg a szóban forgó szerződéssel, és ennélfogva szerződéses jellegű. Megjegyzik továbbá, hogy az említett szerződés nem tartalmaz választottbírósági kikötést, és ebből arra következtetnek, hogy ez lehetővé teszi a Törvényszék EUMSZ 272. cikk szerinti hatáskörének kizárását.

27      A tárgyaláson az alperesek pontosították, hogy a megszüntető határozatot – tekintettel arra, hogy azon az indokon alapul, hogy a felperes elveszítette tagállami állampolgárságát – a szóban forgó szerződéstől elválasztható közhatalmi aktusnak kell tekinteni. Így véleményük szerint a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik az említett aktus jogszerűségének felülvizsgálatára, tehát az első kereseti kérelem elbírálására, amennyiben a felperes a keresetben ezen aktus megsemmisítését kéri.

28      Ami ezzel szemben a felperes által az első és a második kereseti kérelem keretében előadott többi állítást illeti, az alperesek mind a tárgyaláson, mind pedig a Törvényszék által pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre adott válaszukban azzal érveltek, hogy sem a szóban forgó szerződés rendelkezései, sem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.; a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet) rendelkezései nem teszik lehetővé a joghatósággal rendelkező nemzeti bíróság meghatározását. A tárgyaláson azzal érveltek, hogy az ilyen követelések a bosznia‑hercegovinai bíróságok – vagyis a bosznia‑hercegovinai EUKK székhelye és a szóban forgó szerződés teljesítésének helye szerinti bíróságok – joghatósága alá tartoznak. Az említett EUKK azt is hangsúlyozta, hogy a szóban forgó szerződés 17. pontja választottbíróság joghatóságát írja elő, e bíróságot kell úgy tekinteni, hogy joghatósággal rendelkezik az említett követelések elbírálására, mivel a felperes nem bizonyította, hogy az ilyen bíróság joghatósága sérti a hatékony jogorvoslathoz való jogát.

29      A felperes elsődlegesen lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék az ideiglenes irodavezetői szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján az EUMSZ 272. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik az első és a második kereseti kérelem elbírálására.

30      Másodlagosan a felperes arra hivatkozik, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet alapján a belga bíróságok rendelkeznek joghatósággal az első és a második kereseti kérelem elbírálása tárgyában, és abban az esetben, ha a tagállami bíróságok hatásköre kizárt, a Törvényszéknek az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk alapján meg kellene állapítania a hatáskörét az e kereseti kérelmek keretében előterjesztett valamennyi kérelem elbírálására.

 Az első és a második kereseti kérelem jellegéről

31      Annak meghatározása érdekében, hogy az első és a második kereseti kérelem a szerződéses kapcsolatokból eredő jogviták körébe tartozik‑e, egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 263. cikken alapuló megsemmisítés iránti keresetnek az intézmények által hozott valamennyi olyan jogi aktussal szemben – függetlenül azok jellegétől vagy formájától – nyitva kell állnia, amelyek olyan kötelező joghatások kiváltására irányulnak, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét. Így a felperes és valamely intézmény közötti szerződés esetén az EUMSZ 263. cikk alapján csak akkor lehet keresettel fordulni az uniós bírósághoz, ha a megtámadott jogi aktus olyan kötelező joghatások kiváltására irányul, amelyek kívül esnek a felek közötti szerződéses viszonyon, és amelyek a szerződő intézményre – mint közigazgatási hatóságra – ruházott közhatalmi jogkörök gyakorlásával járnak (lásd: 2020. június 25‑i SC kontra Eulex Kosovo ítélet, C‑730/18 P, EU:C:2020:505, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      Másrészt annak meghatározásához, hogy valamely kereset tárgya az Unió szerződéses felelőssége vagy szerződésen kívüli felelőssége, az uniós bíróságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy e keresetnek olyan kártérítési kérelem‑e a tárgya, amely objektív és általános jelleggel szerződéses eredetű, vagy szerződésen kívüli eredetű kötelezettségeken és jogokon alapul. E célból e bíróságoknak az ügybeli tényállás különböző elemeinek – mint például az állítólag megsértett jogi normának, a hivatkozott kár jellegének, a felrótt magatartásnak, valamint a szóban forgó felek közötti jogi kapcsolatoknak – a vizsgálata alapján meg kell állapítaniuk, hogy e felek között a jogvita tárgyát illetően ténylegesen létrejött‑e szerződéses viszony, amely viszony mélyreható vizsgálata nélkül az említett kereset nem bírálható el (lásd ebben az értelemben: 2013. április 18‑i Bizottság kontra Systran és Systran Luxembourg ítélet, C‑103/11 P, EU:C:2013:245, 66. pont).

33      A jelen ügyben a felperes először is az első kereseti kérelmében a megszüntető határozathoz kapcsolódó kérelmeket terjeszt elő (lásd a fenti 24. pontot).

34      E tekintetben igaz, hogy a megszüntető határozatot az a körülmény indokolta, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépése miatt a felperes már nem rendelkezik valamely tagállam állampolgárságával, ami a bosznia‑hercegovinai EUKK szerint azt jelentette, hogy a továbbiakban nem maradhat a személyi állományában.

35      Mindazonáltal, ellentétben azzal, amit az alperesek a tárgyaláson állítottak, e körülmény önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a megszüntető határozat olyan kötelező joghatásokat vált ki, amelyek kívül esnek a felperes és a bosznia‑hercegovinai EUKK között fennálló szerződéses jogviszonyon, és amelyek a fenti 31. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett közhatalmi jogkörök gyakorlásával járnak.

36      Ugyanis, legelőször is a megszüntető határozat tárgya a szóban forgó szerződés idő előtti megszüntetése, így e határozat joghatásai nem terjednek ki e szerződésen túlra. Továbbá, amint arra a Tanács a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogásában rámutatott, a szóban forgó szerződés 16. pontja biztosítja mindkét fél számára az egyoldalú felmondás lehetőségét négyhetes felmondási idővel. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a határozatot, amellyel a bosznia‑hercegovinai EUKK a szóban forgó szerződést ilyen felmondási idővel egyoldalúan megszüntette, az e szerződésből eredő jogkörei alapján hozta meg. Végül az említett határozatot az indokolja, hogy a felperes az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodásnak megfelelően annak hatálybalépésétől kezdődően elveszítette tagállami állampolgári jogállását, és ezért már nem felel meg a szóban forgó szerződésben előírt feltételnek. A szóban forgó szerződés szerves részét képező alkalmazási feltételek ugyanis – amint az a szerződés 1. és 18. pontjából következik – megkövetelték, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK pénzügyi és adminisztratív vezetője valamely tagállam állampolgárságával rendelkezzen.

37      Következésképpen a megszüntető határozat közvetlen összefüggésben áll a szóban forgó szerződéssel. Ebből következik, hogy a felperesnek az első kereseti kérelmei keretében megfogalmazott, az említett határozathoz szorosan kapcsolódó követelései (lásd a fenti 24. pont első franciabekezdését) a szóban forgó szerződésből erednek, és ezért szerződéses jellegűek.

38      Másodszor, második kereseti kérelmével a felperes a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val fennálló, egymást követő határozott idejű munkaszerződések tárgyát képező munkaviszonyának egészére vonatkozó kérelmeket terjeszt elő, és e szerződések a határozatlan idejű munkaszerződéssé való átminősítését kéri. A felperes által a második kereseti kérelem keretében megfogalmazott követelések így szintén szerződéses jellegűek, mivel azok az említett EUKK‑val kötött, egymást követő, határozott idejű szerződések összességéből erednek.

 A Törvényszéknek az EUMSZ 272. cikk szerinti első és második kereseti kérelemről való határozathozatalra vonatkozó hatásköréről

39      Az EUMSZ 272. cikk értelmében „[a]z Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozzon”.

40      A Törvényszék hatásköreinek taxatív felsorolását az EUMSZ 256. cikk tartalmazza, amint azt az Európai Unió Bírósága alapokmányának 51. cikke pontosítja. E rendelkezések értelmében a Törvényszék első fokon a szerződéses kapcsolatokból eredő jogviták eldöntésére kizárólag választottbírósági kikötés alapján rendelkezik hatáskörrel. Ilyen kikötés hiányában a Törvényszék hatásköre az általa elbírálandó jogvitáknak az EUMSZ 274. cikkben taxatíve meghatározott körén kívülre terjedne ki, mivel e rendelkezés a nemzeti bíróságok általános szabályok szerinti hatáskörébe utalja azon jogviták elbírálását, amelyeknek az Unió is részese (lásd ebben az értelemben a 2007. május 8‑i Citymo kontra Bizottság ítélet, T‑271/04, EU:T:2007:128, 53. pont; a 2014. szeptember 30‑i Bitiqi és társai kontra Bizottság és társai végzés, T‑410/13, nem hozott ítélet, EU:T:2014:871, 26. pont).

41      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes egymást követő munkaszerződései, amelyekből az első és a második kereseti kérelem ered, nem tartalmaznak olyan választottbírósági kikötést, amely a Törvényszéket mint a szerződés tárgyában eljáró bíróságot hatáskörrel ruházná fel.

42      Egyébiránt a felperes nem hivatkozhat a Törvényszék javára az ideiglenes irodavezetői szerződésben foglalt választottbírósági kikötésre.

43      Mindenekelőtt ugyanis az ideiglenes irodavezetői szerződés olyan szerződés, amelynek nem a felperes és más felek közötti munkaviszony létrehozása a célja, hanem bizonyos meghatározott feladatokkal való megbízása. Egyébiránt, amint azt a Tanács hangsúlyozza, azon finanszírozási megállapodás mellékletéről van szó, amelyet a Bizottság és a bosznia‑hercegovinai EUKK a költségvetés végrehajtására ez utóbbi számára a 2019/1340 határozat 5. cikke (3) bekezdése első mondata alapján adott felhatalmazás keretében rendszeresen köt, amely rendelkezés értelmében „[a] kiadások kezelése [a bosznia‑hercegovinai] EUKK és a Bizottság közötti szerződés tárgyát kell, hogy képezze”.

44      Továbbá az ideiglenes irodavezetői szerződés járulékos jellegű a felperes határozott idejű munkaszerződéseihez képest. Egyrészt ugyanis a Bizottság és a bosznia‑hercegovinai EUKK között létrejött, CFSP/2019/15 hivatkozási számú finanszírozási megállapodás 8. cikke értelmében „az ideiglenes irodavezetőnek [a bosznia‑hercegovinai] EUKK személyzetéhez kell tartoznia”. Másrészt az ideiglenes irodavezetői szerződés szerint, amely preambulumában a CFSP/2019/15 finanszírozási megállapodás 8. cikkére utal, az szerepel, hogy „[h]a az ideiglenes irodavezető [a bosznia‑hercegovinai] EUKK által alkalmazott személyi állomány tagja, díjazását, illetve jogait és kötelezettségeit a munkaszerződése feltételeinek megfelelően kell fenntartani”.

45      Végül az ideiglenes irodavezetői szerződés feltételes jellegű, mivel csak a bosznia‑hercegovinai EUKK helyzetével kapcsolatos bizonyos feltételek fennállása esetén alkalmazható, mint például halála, cselekvőképtelensége, lemondása, vagy két bosznia‑hercegovinai EUKK egymást követő megbízatásai közötti megüresedés esetén (lásd a fenti 9. pontot). Márpedig a megszüntető határozat időpontjában, amikor a felperes a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nál betöltött tisztsége megszűnt, a fent említett feltételek egyike sem valósult meg, így az ideiglenes irodavezetői szerződés nem volt alkalmazható.

46      A fentiekre tekintettel a felperes határozott idejű munkaszerződéseiben foglalt választottbírósági kikötés hiányában a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel az EUMSZ 272. cikk szerinti első és második kereseti kérelem elbírálására.

 A Törvényszék azon hatásköréről, hogy az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk alapján határozzon első és második kereseti kérelemről

47      Amint az a fenti 37. és 38. pontban megállapításra került, a felperes által az első és a második kereseti kérelmében megfogalmazott követelései a munkaszerződéseiből erednek, amelyek nem tartalmaznak olyan választottbírósági kikötést, amely az EUMSZ 272. cikk alapján a Törvényszéket mint a szerződés tárgyában eljáró bíróságot hatáskörrel ruházza fel (lásd a fenti 42. pontot). Következésképpen a fenti 40. pontban felidézett elvek alapján e kereseti kérelmek főszabály szerint az EUMSZ 274. cikk alapján a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartoznak.

48      Mindazonáltal, ha egy szerződéses jellegű jogvita keretében az uniós bíróság megállapítja az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikkben rá ruházott hatáskör hiányát, ezt e rendelkezéseknek az EUMSZ 272. és EUMSZ 274. cikkel való koherens értelmezésének biztosítása, és ennélfogva az uniós bírósági rendszer koherenciájának megőrzése érdekében teszi, amely rendszer a jogorvoslatok és eljárások olyan teljes egységéből áll, amelynek célja, hogy biztosítsa az uniós intézmények, szervek és hivatalok jogi aktusai jogszerűségének vizsgálatát és az Unió által okozott károk megtérítését (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑i Satcen kontra KF ítélet, C‑14/19 P, EU:C:2020:492, 80–82. pont).

49      Ennélfogva szerződéses jellegű jogvita keretében az uniós bíróság nem állapíthatja meg az EUM‑Szerződés által ráruházott hatáskör hiányát, ha ennek következtében kivonja az uniós bíróság vagy a tagállami bíróságok által végzett bírósági felülvizsgálat alól az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusait, illetve az Unió által okozott károk megtérítésére irányuló kérelmet (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑i Satcen kontra KF ítélet, C‑14/19 P, EU:C:2020:492, 84. és 85. pont).

50      E körülmények között az első és a második kereseti kérelem szerződéses jellege ellenére a hatékony bírósági felülvizsgálat fennállásának biztosítása érdekében a Törvényszék csak azt követően állapíthatja meg az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk szerinti hatáskörének hiányát, ha megbizonyosodott arról, hogy a felperes az ilyen kérelmeket az EUMSZ 274. cikk értelmében vett nemzeti bíróság, azaz valamely tagállami bíróság elé terjesztheti.

51      Ezért nem fogadható el, hogy – amint azt az alperesek a tárgyaláson előadták – e kereseti kérelmek a boszniai bíróságok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiak ugyanis nem tagállami bíróságok. Ugyanígy el kell utasítani a bosznia‑hercegovinai EUKK azon érvét, amely szerint a felperesnek lehetősége volt arra, hogy az említett kereseti kérelmekről való határozathozatal érdekében a szóban forgó szerződés 17. pontjában kikötött választottbírósághoz forduljon, az ilyen fórum joghatósága ugyanis nem fogadható el, kizárólag az uniós bíróságé vagy a tagállami bíróságoké, még akkor sem, ha az említett fórum megfelel a függetlenség és pártatlanság kritériumainak.

52      A fentiekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó szerződés tartalma, vagy ennek hiányában az uniós jog alkalmazandó szabályai lehetővé teszik‑e az első és a második kereseti kérelem elbírálására hatáskörrel rendelkező tagállami bíróság kijelölését.

–       A szerződéses kikötésekről

53      Először is meg kell állapítani, hogy a felperes munkaszerződései közül egyik sem tartalmazott olyan kikötést, amely valamely tagállam bíróságát joghatósággal ruházná fel. E szerződések ugyanis – az első kivételével – kizárólag „vitarendezésre” vonatkozó kikötést tartalmaztak, amely lehetővé teszi a választottbírósághoz fordulást abban az esetben, ha az említett szerződések felei közötti vita egyezség útján történő rendezésének kísérlete meghiúsul, és e kikötés értelmében a választottbírósági ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

54      Másodszor, a szóban forgó szerződés 1. és 18. pontjából kitűnik, hogy a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja a bosznia‑hercegovinai EUKK rendes működési eljárásait, amely dokumentum ezen EUKK személyi állománya valamennyi tagjára alkalmazandó. Ami az ezen alkalmazottak rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket illeti, a rendes működési eljárások „Jogorvoslatok” című 11. fejezete tartalmazza a „Jogorvoslatok és jogviták” című 11.1. pontot, amely előírja, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK alkalmazottja jogorvoslattal élhet felettese előtt a neki sérelmet okozó aktus ellen, valamint a „Vitarendezés” című 11.2. pontot, amely kizárólag az olyan választottbírósági fórumhoz való fordulás lehetőségét írja elő, amelynek ítéletei ellen nincs helye fellebbezésnek.

55      A fentiekből következik, hogy a felperes munkaszerződései nem teszik lehetővé az első és a második kereseti kérelem elbírálására joghatósággal rendelkező tagállami bíróság meghatározását.

–       Az uniós jogi rendelkezésekről

56      Ami a tagállami bíróságok joghatóságára vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket illeti, az uniós jogalkotó elfogadta a „Brüsszel Ia” rendeletet, amelynek célja – amint az a (4) és (15) preambulumbekezdéséből kitűnik – a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályoknak nagymértékben kiszámítható joghatósági szabályokkal történő egységesítése. E rendelet célja tehát a jogbiztonság megteremtése, amely az Unióban letelepedett személyek jogi védelmének megerősítésében nyilvánul meg, egyszerre lehetővé téve mind a felperesnek, hogy könnyen azonosíthassa, mely bíróság előtt indíthat keresetet, mind pedig az alperesnek, hogy észszerűen kiszámíthassa, mely bíróság előtt indítható ellene kereset (2018. október 4‑i Feniks ítélet, C‑337/17, EU:C:2018:805, 34. pont).

57      Az alperesek által a tárgyaláson előadottakkal szemben meg kell állapítani, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazandó a jelen ügyben. E tekintetben, az 1. cikkének (1) bekezdése értelmében e rendeletet „polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül”, és „[e]z a rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre, vagy az államnak a közhatalmi jogosítványai gyakorlása (acta iure imperii) során végrehajtott intézkedéseire vagy mulasztásaira vonatkozó felelősségre”. Márpedig a jelen ügyben a fenti 36. pontból az következik, hogy a megszüntető határozat nem minősül a „Brüsszel Ia” rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közhatalmi aktusnak, hanem annak alapját a szóban forgó szerződés képezi. Következésképpen az első kereseti kérelem az e rendelet 1. cikke értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyek körébe tartozik. Hasonlóképpen, a fenti 38. pontban kifejtett megfontolásokból az következik, hogy a második kereseti kérelem szintén az említett területhez tartozik.

58      Mivel tehát a jelen ügyben az első és a második kereseti kérelem olyan szerződéses jellegű jogvitára vonatkozik, amely az EUMSZ 274. cikk értelmében főszabály szerint a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik (lásd a fenti 40. pontot), meg kell vizsgálni azt, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet rendelkezései alapján meghatározható‑e a jogvita elbírálására joghatósággal rendelkező tagállami bíróság.

59      Az egyedi munkaszerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke tartalmazza, amelynek szövege a következő:

„(1)      Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező munkaadó perelhető:

a)      annak a tagállamnak a bíróságai előtt, amelyben lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik; vagy

b)      más tagállamban:

i.      annak a helynek a bíróságai előtt, ahol vagy ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez, vagy annak a helynek a bíróságai előtt, ahol legutoljára rendszeresen munkát végzett; vagy

ii.      amennyiben a munkavállaló egyik országban sem végez vagy végzett rendszeresen munkát, annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található vagy található volt.

(2)      A lakóhellyel vagy székhellyel egyik tagállamban sem rendelkező munkaadó az (1) bekezdés b) pontjával összhangban perelhető valamely tagállam bírósága előtt.”

60      Először is, a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke értelmében a munkáltató lakóhelye szerinti nemzeti bíróság rendelkezik joghatósággal, ezért meg kell határozni a felperes munkáltatóját.

61      E tekintetben, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a munkavállaló alárendeltségi viszonyban áll a munkáltatójával, amelynek fennállását a felek közötti kapcsolatot jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2022. október 20‑i ROI Land Investments ítélet, C‑604/20, EU:C:2022:807, 30–32. pont). Így a munkavállaló munkáltatójának meghatározásához azon jogalanyt kell megjelölni, amely tényleges utasítási jogot gyakorol e munkavállaló felett, ez a jogalany az, amely többek között ténylegesen viseli a megfelelő bérköltségeket és a munkavállaló elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑i AFMB és társai ítélet, C‑610/18, EU:C:2020:565, 56. és 61. pont).

62      A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a felperes valamennyi munkaszerződését a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val kötötte, és abban „munkáltatóként” ez utóbbit jelölték meg.

63      A 2019/1340 határozat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbá a bosznia‑hercegovinai EUKK „megbízatása és a hozzá kapcsolódóan rendelkezésre álló megfelelő pénzügyi eszközök keretein belül felel egy csapat létrehozásáért”, és „folyamatosan és haladéktalanul tájékoztatnia kell a Tanácsot és a Bizottságot a csapat összetételéről”. Ugyanezen határozat 6. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok, az Unió intézményei és az EKSZ javaslatot tehetnek olyan alkalmazottak kirendelésére, akik [a bosznia‑hercegovinai] EUKK munkáját segítik”; [a]z ilyen kirendelt alkalmazottak javadalmazását az érintett tagállam, az Unió érintett intézménye vagy az EKSZ fedezi”, és „[a] szerződéses nemzetközi alkalmazottaknak tagállami állampolgársággal kell rendelkezniük”.

64      Egyrészt e rendelkezésekből az következik, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK nemzetközi szerződéses alkalmazottakat alkalmazhat, amelyeket a Tanácstól, a Bizottságtól vagy az EKSZ‑től függetlenül választhat, és erről csak e választást követően kell tájékoztatnia a Tanácsot és a Bizottságot, amint azt a tárgyaláson megerősítették. Másrészt ugyanezen rendelkezésekből az következik, hogy az említett EUKK által felvett nemzetközi szerződéses alkalmazottak díjazását le kell vonni az ez utóbbi számára elkülönített költségvetésből, így ezen EUKK viseli az ilyen díjazás tényleges terhét.

65      Végül, amint az a fenti 54. pontban megállapításra került, a bosznia‑hercegovinai EUKK olyan rendes működési eljárásokat fogadott el, amelyek a nála dolgozó összes olyan alkalmazottra alkalmazandók, akikre a szóban forgó szerződés utal. Ebből következik, hogy:

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK jogosult a szerződéses alkalmazottainak elbocsátására (lásd a 12.2. pontot);

–        a szerződéses nemzetközi alkalmazott szerződésének meghosszabbításáról a bosznia‑hercegovinai EUKK saját kezdeményezésére és belátása szerint határoz (lásd az 5.6. pontot);

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK fegyelmi jogkört gyakorol a személyi állományának tagjai felett (lásd a 10.2.5. pontot);

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK évente köteles értékelni a hat hónapot meghaladó szolgálati idővel rendelkező alkalmazottakat (lásd az 5.4. pontot);

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK határozza meg személyi állománya munkaidő‑beosztását és munkaidejét, és jóvá kell hagynia a rendes munkaidő‑beosztás módosítását, valamint a túlmunka iránt kérelmet, a túlmunkát szabadnappal vagy – kivételes esetben – a bosznia‑hercegovinai EUKK engedélye alapján díjazás fizetésével kell kiegyenlíteni (lásd a 7.1. pontot);

–        a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak jóvá kell hagynia a személyi állománya tagjaninak bármely, éves vagy külön szabadság iránti kérelmét, és kivételesen engedélyezi a szerződéses alkalmazott számára a szerződésének megszűnése előtt ki nem vett szabadság pénzbeli megváltását (lásd a 7.2. és 7.3. pontot).

66      E körülmények között a munkaszerződéseinek teljesítése során a felperes felett a bosznia‑hercegovinai EUKK gyakorolt tényleges utasítási jogot, amely ennélfogva a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke értelmében vett munkáltatója volt.

67      Márpedig, mivel a bosznia‑hercegovinai EUKK székhelye Szarajevóban (Bosznia‑Hercegovina) található, a lakóhelye szerinti bíróság nem valamely tagállam területén van. Így a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján nem jelölhető ki az első és a második kereseti kérelem elbírálására joghatósággal rendelkező tagállami bíróság.

68      Másodszor a felperes munkaszerződéseit szintén Szarajevóban kellett teljesíteni. A szóban forgó szerződés tekintetében ez különösen e szerződés 3. cikkéből és a felperesnek az említett szerződéshez csatolt munkaköri leírásából tűnik ki. Következésképpen a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja sem teszi lehetővé az első és a második kereseti kérelem elbírálására joghatósággal rendelkező tagállami bíróságnak a felperes a munkavégzési helye alapján történő kijelölését.

69      Harmadszor, az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a felperes rendszerint több országban végezte volna munkáját, így a „Brüsszel Ia” rendelet 21. cikke (1) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában előírt joghatósági szabályok nem alkalmazhatók a helyzetére.

70      Negyedszer a felperes a „Brüsszel Ia” rendelet 20. cikkének (2) bekezdésére hivatkozik, amely alapján a valamely tagállamban lakóhellyel nem rendelkező munkáltatót úgy kell tekinteni, mint akinek székhelye abban a tagállamban van, amelyben fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkezik. E tekintetben, e rendelkezés többek között megköveteli, hogy a jogvita vagy az említett egységek működtetésével kapcsolatos aktusokra vonatkozzon, vagy az egységek által az anyavállalkozás nevében vállalt kötelezettségekre, ha e kötelezettségeket az egységek székhelye szerinti államban kell teljesíteni (lásd ebben az értelemben: 2012. július 19‑i Mahamdia ítélet, C‑154/11, EU:C:2012:491, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Márpedig a jelen ügyben nem állapítható meg, hogy a felperes tényleges munkáltatója, azaz a bosznia‑hercegovinai EUKK valamely tagállam területén fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkezik, és még kevésbé az, hogy az első és a második kereseti kérelem az ilyen jogalanyokhoz kapcsolódó jogi aktusokra vonatkozik.

72      Ehhez hasonlóan igaz, hogy – amint arra a felperes rámutat – a Tanács, a Bizottság és az EKSZ székhelye is Brüsszelben (Belgium) található, a „Brüsszel Ia” rendelet 8. cikkének 1. pontja pedig több alperes esetén lehetővé teszi, hogy az egyik alperes lakóhelye szerinti bíróság előtt pereljék az össze alperest. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából azonban az következik, hogy e rendelkezés nem alkalmazható arra az alperesre, akiknek lakóhelye nem valamely tagállamban van, amennyiben őt olyan kereset alapján indult eljárásban idézik, amelyet több alperes ellen indítottak, és közülük több alperes lakóhelye az Unióban található (lásd ebben az értelemben: 2013. április 11‑i Sapir és társai ítélet, C‑645/11, EU:C:2013:228, 56. pont). Így az említett rendelet 8. cikkének 1. pontja nem teszi lehetővé a felperes számára, hogy az első és a második kereseti kérelmet illetően a bosznia‑hercegovinai EUKK‑t a brüsszeli bíróságok előtt perelje.

73      Ráadásul a „Brüsszel Ia” rendelet 20. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanezen rendelet 8. cikkének 1. pontját a munkaszerződés esetében kizárólag „a munkadó ellen indított eljárás esetén” kell alkalmazni. Márpedig, amint az a fenti 66. pontban megállapításra került, a felperes munkáltatója a bosznia‑hercegovinai EUKK volt. Így az első és a második kereseti kérelem, amennyiben a keresetlevél alperesként a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t jelöli meg – amelyek székhelye mindhárom esetben Brüsszelben található –, nem minősül a „munkaadó ellen indított eljárásnak”, amely alkalmazhatóvá tenné az utóbbi rendelkezésben előírt szabályt.

74      A fentiekből következik, hogy a szóban forgó szerződéshez kapcsolódó első és második kereseti kérelmet illetően főszabály szerint a „Brüsszel Ia” rendelet 6. cikkének (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint „[h]a az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát […] az adott tagállam joga határozza meg”.

75      A „Brüsszel Ia” rendelet 6. cikke (1) bekezdésének alkalmazása következtében a nemzeti bíróságok esetleges joghatósága bizonytalan, mivel az egyes tagállamok joga határozza meg, hogy e tagállam bíróságai előtt kezdeményezhető‑e ilyen eljárás, ami azzal a lehetséges következménnyel járhat, hogy végső soron egyetlen tagállami bíróság sem rendelkezik joghatósággal. Ez a következmény a jelen ügyben még különösen valószínű is, mivel a bosznia‑hercegovinai EUKK‑hoz hasonlóan a felperes lakóhelye egy harmadik országban, az Egyesült Királyságban található, és nem nyilvánvaló, hogy a jelen jogvita bármely tagállammal fennálló olyan kapcsoló elemet tartalmaz, amely igazolhatja valamely tagállam bíróságának joghatóságát.

76      Márpedig, amint az a fenti 48. és 49. pontban megállapításra került, olyan szerződéses jellegű jogvita keretében, amelyben az Unió szerződő fél, a Törvényszék nem állapíthatja meg az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikkel rá ruházott hatáskör hiányát, ha ennek következtében kivonja az uniós bíróság vagy a tagállami bíróságok által végzett bírósági felülvizsgálat alól az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok által hozott határozatokat, illetve az Unió által okozott károk megtérítésére irányuló kérelmet.

77      E körülmények között a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy az első és a második kereseti kérelem keretében előterjesztett kérelmek az e rendelkezésekből eredő hatáskörébe tartoznak‑e, és adott esetben meg kell állapítania hatáskörének fennállását e kérelmek elbírálására.

78      E tekintetben a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik a felperes által az első kereseti kérelem keretében előterjesztett, a megszüntető határozat jogszerűségére vonatkozó kérelem elbírálására, e határozatot ugyanis az Uniónak a Szerződések alapján létrehozott egyik szervezete, azaz a bosznia‑hercegovinai EUKK fogadta el, és ezért az az Unió valamely intézményének, szervének vagy hivatalának tudható be. Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes e kereseti kérelem keretében az említett határozat megsemmisítését kéri. Hasonlóképpen, amennyiben az említett kereseti kérelem keretében a felperes a megszüntető határozat miatt állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár pénzbeli megtérítését kéri, az ilyen kérelmet úgy kell tekinteni, mint amely az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányul, amely tekintetében a Törvényszék az EUMSZ 268. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik.

79      Ami egyébiránt a felperes által az első kereseti kérelem keretében előterjesztett, arra irányuló kérelmet illeti, hogy a Törvényszék rendelje el a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományába való visszahelyezését, az ilyen kérelmet el kell utasítani, mivel a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel annak elbírálására.

80      Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis az uniós bíróság – főszabály szerint – nem utasíthat valamely uniós intézményt, szervet vagy hivatalt e hatóság előjogainak sérelme nélkül (lásd: 2014. október 2‑i Strack kontra Bizottság ítélet, C‑127/13 P, EU:C:2014:2250, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. szeptember 9‑i P. Krücken Organic kontra Bizottság ítélet, T‑565/18, nem tették közzé, EU:T:2020:395, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az elv főszabály szerint az olyan kártérítési keresetek keretében alkalmazandó, amelyben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék az állítólagos kár megtérítése érdekében kötelezze az alperes intézményt meghatározott intézkedések megtételére (lásd ebben az értelemben: 2004. január 14‑i Makedoniko Metro és Michaniki kontra Bizottság végzés, T‑202/02, EU:T:2004:5, 53. pont; 2008. december 17‑i Portela kontra Bizottság végzés, T‑137/07, nem tették közzé, EU:T:2008:589, 46. pont).

81      Kétségtelen, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozó EUMSZ 268. cikk és EUMSZ 340. cikk második bekezdése lehetővé teszi természetbeni kártérítés megítélését, amely adott esetben – ha az megfelel a szerződésen kívüli felelősség terén megfelel a tagállamok jogában közös általános elveknek – öltheti cselekvésre vagy tartózkodásra kötelezés formáját, amely adott magatartásra késztetheti az alperes intézményt (2013. szeptember 3‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság végzés, C‑34/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:552, 29. pont; lásd még ebben az értelemben: 2006. május 10‑i Galileo International Technology és társai kontra Bizottság ítélet, T‑279/03, EU:T:2006:121, 63. pont).

82      Ez az eset azonban csak különleges helyzetekben képzelhető el, amikor a felperes olyan kárra hivatkozik, amely nem téríthető meg teljes mértékben kártérítés útján, és amelynek sajátos jellemzői megkövetelik a cselekvéstől vagy az attól való tartózkodástól való eltiltást, különösen akkor, ha az ilyen intézkedés arra irányul, hogy megszüntesse az olyan kárt okozó eseményt, amelynek hatásai folyamatosak. A jelen ügyben nem ez a helyzet, mivel a felperesnek módjában állt számszerűsíteni a megszüntető határozat miatt őt ért vagyoni kár mértékét, amelyet 393 850,08 euróra becsül, ez az összeg azon díjazásnak felel meg, amelyben a munkaviszonyának megszűnése miatt három éven keresztül nem részesülhetett.

83      Ezenkívül, amennyiben az első kereseti kérelem keretében a felperes a visszahelyezés iránti kérelméhez képest másodlagosan azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze az alpereseket 393 850,08 euró megfizetésére a megszüntető határozat miatt állítólagosan elszenvedett vagyoni kár megtérítéseként, az ilyen kérelmet az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló kérelemnek kell tekinteni, amely tekintetében a Törvényszék az EUMSZ 268. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik.

84      Végül, ami a második kereseti kérelmet illeti, egyrészt az arra irányuló kérelmet, hogy a Törvényszék határozzon a munkaszerződésének határozatlan idejű munkaszerződéssé való átminősítéséről, úgy kell tekinteni, mint a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak mint a felperes munkáltatójának kötelezése iránti kérelmet (lásd a fenti 66. pontot). Márpedig a fenti 80. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel az ilyen típusú kérelmek elbírálására. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy az ilyen kérelmet úgy kell tekinteni, mint amely a határozatlan idejű munkaszerződés megkötésének elmaradásával okozott kár megtérítésére irányul, az nem tartozik olyan különleges esetek körébe, amelynek fennállása esetén a Törvényszék a fenti 81. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján kötelezhetné az érintett szervet. A meghatározott díjazást magában foglaló szerződés megkötésének elmaradásából eredő esetleges kár ugyanis adott esetben megtéríthető lenne azáltal, hogy a Törvényszék arra kötelezi az Uniót, hogy meghatározott pénzösszeget fizessen a felperesnek.

85      Másrészt a szintén a második kereseti kérelem keretében előterjesztett, arra irányuló kérelmet, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették szerződéses kötelezettségeiket, nem az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti kérelmek alátámasztására terjesztette elő a felperes. E kérelmet nem is olyan kár megtérítése iránti kérelem alátámasztására terjesztette elő, amelyet a Törvényszék az EUMSZ 268. cikk alapján megvizsgálhatna. Ezért az ilyen kérelmet úgy kell tekinteni, mint amely kizárólag arra irányul, hogy a Törvényszék valamely jog megállapításáról határozzon. Márpedig a Törvényszéket a Szerződések, különösen az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk alapján megillető hatáskörök nem teszik lehetővé számára, hogy általános vagy elvi megállapítás útján foglaljon állást (lásd ebben az értelemben: 2003. december 9‑i Olaszország kontra Bizottság végzés, C‑224/03, nem tették közzé, EU:C:2003:658, 20. és 21. pont; 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet, T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142, 41. pont; 2011. október 25‑i DMA Die Marketing Agentur és Hofmann kontra Ausztria végzés, T‑472/11, nem tették közzé, EU:T:2011:631, 10. pont).

86      Ezért a második kereseti kérelmet a Törvényszék hatáskörének hiánya miatt teljes egészében el kell utasítani.

 Következtetés

87      A fentiek összességére tekintettel először is el kell utasítani az arra alapított kifogásokat, hogy a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy határozzon az első kereseti kérelemről a megszüntető határozat megsemmisítése iránti kérelem tekintetében, mivel e tekintetben a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik, valamint a felperest e határozat következtében állítólagosan ért nem vagyoni és vagyoni kár pénzbeli megtérítése iránti kérelmei tekintetében, mivel ezek tekintetében a Törvényszék az EUMSZ 268. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik.

88      Másodszor, a felperes által az első kereseti kérelem keretében előterjesztett, a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományába való visszahelyezésének elrendelésére irányuló kérelmet hatáskör hiánya miatt el kell utasítani.

89      Harmadszor, a második kereseti kérelmet hatáskör hiánya miatt el kell utasítani.

 A keresetlevél alaki követelményeinek be nem tartására alapított elfogadhatatlansági kifogásokról

90      A Tanács, az EKSZ és a bosznia‑hercegovinai EUKK azt állítja, hogy a keresetlevél sérti az eljárási szabályzat 76. cikkében előírt alaki követelményeket. Az alperesek együttesen vagy külön‑külön arra hivatkoznak, hogy nem egyértelműek először is összességükben a kereseti kérelmek, másodszor azok jogalapjai, harmadszor különösen a negyedik kereseti kérelem, negyedszer pedig a kereseti kérelmek alátámasztására felhozott jogalapok.

91      Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, továbbá a felhozott jogalapok és érvek, valamint az említett jogalapok rövid ismertetését. Ezeknek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az alperes számára védekezése előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül. A jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, legalább összefoglaló jelleggel, de összefüggő és érthető módon (lásd: 2018. január 2‑i BSCA kontra Bizottság végzés, T‑818/14, nem tették közzé, EU:T:2018:33, 95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      A felperesre tartozik továbbá keresete jogi alapjának megválasztása, és nem az uniós bíróság feladata, hogy saját maga válassza meg a legmegfelelőbb jogi alapot (lásd: 2005. március 15‑i Spanyolország kontra Eurojust ítélet, C‑160/03, EU:C:2005:168, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93      Az uniós intézmények által okozott állítólagos károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek végül tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek azonosíthatóvá teszik a felperes által az intézménnyel szemben kifogásolt magatartást, és azokat az okokat, amelyek alapján a felperes úgy ítéli meg, hogy okozati összefüggés áll fenn a magatartás és az általa állítólagosan elszenvedett kár között, valamint tartalmaznia kell e kár jellegét és nagyságát (lásd: 2010. március 2‑i Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑16/04, EU:T:2010:54, 132. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      A jelen elfogadhatatlansági kifogásokat e megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni.

95      Tekintettel továbbá arra, hogy a Törvényszék hatáskörének hiánya miatt elutasította a felperesnek a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományába való visszahelyezés iránti kérelmét, valamint a második kereseti kérelme keretében előterjesztett kérelmeit (lásd a fenti 88. és 89. pontot), a jelen elfogadhatatlansági kifogások vizsgálatát a felperes többi kérelmére kell korlátozni.

 A felperes kérelmei összessége egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

96      A Tanács hangsúlyozza, hogy a kérelmeknek a keresetlevélben szereplő felsorolása három kereseti kérelemre hivatkozik, míg a keresetlevél jogi érvelésre vonatkozó része csak kettőt említ.

97      A felperesnek a keresetlevél elején és végén ismertetett, és a fenti 24. pontban összefoglalt kereseti kérelmeiből mindazonáltal kitűnik, hogy a felperes kereseti kérelmei egyrészt három elsődlegesen előterjesztett kérelemből, másrészt pedig egy másodlagosan előterjesztett kérelemből állnak.

98      A Tanács állításával ellentétben ez a leírás megfelel annak, hogy a keresetlevél jogi érvelésre vonatkozó része két kereseti kérelmet említ. A keresetlevél ezen része alapján ugyanis érthető, hogy egyrészt a keresetlevélben az „első elsődleges kereseti kérelemre” való hivatkozás a fenti 24. pont első, második és harmadik franciabekezdésében szereplő kérelmeiben felsorolt három elsődleges kérelmére utal. Másrészt a keresetlevélben említett „második kereseti kérelem” másodlagos jellegű, tehát megfelel a fenti 24. pont negyedik franciabekezdésében összefoglalt negyedik kereseti kérelemnek.

99      Következésképpen a felperes kérelmei egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást teljes egészében el kell utasítani.

 A kereset jogalapja egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

100    A Tanács, az EKSZ és a bosznia‑hercegovinai EUKK azt állítja, hogy a kereset jogalapja nem kellően egyértelmű.

101    Kétségtelen, hogy a keresetlevél bizonyos mértékben pontatlan azon rendelkezéseket illetően, amelyek alapján azt benyújtották. A keresetlevél első oldalán ugyanis a „Megsemmisítés iránti és kártérítési kereset” cím szerepel, és kifejtésre kerül, hogy a felperes „az EUMSZ 263., EUMSZ 268. és EUMSZ 272. cikk alapján megsemmisítés iránti és kártérítési keresetet nyújt be”.

102    Mindazonáltal először is a keresetlevélnek – a pontatlanságai ellenére – a Törvényszék hatáskörével és a jogi érveléssel foglalkozó részei alapján érthetővé válik, hogy a felperes az első kereseti kérelmet elsődlegesen az EUMSZ 272. cikk és az ideiglenes irodavezetői szerződésben a Törvényszéket kijelölő választottbírósági kikötés alapján terjesztette elő. Ezenkívül a keresetlevélből kitűnik, hogy e kereseti kérelemre másodlagosan az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk alapján hivatkozik a felperes, amint azt a tárgyaláson megerősítette.

103    Másodszor, a felperes harmadik kereseti kérelme a bosznia‑hercegovinai EUKK által alkalmazott szerződéses nemzetközi alkalmazottak felvételi és igazgatási politikájával kapcsolatban a Tanács, a Bizottság és az EKSZ által hozott döntésekből eredő károknak az EUMSZ 268. cikk alapján történő megtérítésére irányul, amit a felperes a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra vonatkozó kifogásokra vonatkozó észrevételeiben megerősített.

104    Harmadszor, az elsődleges kereseti kérelmek elutasítása esetén másodlagosan előterjesztett negyedik kereseti kérelem kifejezetten az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozik. Ebből következik, hogy e kereseti kérelem az EUMSZ 268. cikken alapul.

105    A fentiekre tekintettel a kereset jogalapja egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

 A különösen a negyedik kereseti kérelem egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

106    A Tanács azzal érvel, hogy a negyedik kereseti kérelem nem fejti ki kellően egyértelműen az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítását lehetővé tevő három feltételt.

107    A Bizottság egyébként lényegében arra hivatkozik, hogy a negyedik kereseti kérelem nem egyértelmű, mivel a felperes nem határozza meg a különböző alperesek felelősségi hányadát, és a nekik felróható kötelezettségszegést sem. Márpedig az uniós jog nem ismer kollektív és átalányjellegű felelősséget.

108    E kifogások ellenére a keresetlevél tartalma alapján kellőképpen érthető, hogy a felperes a negyedik kereseti kérelmet másodlagosan terjesztette elő, arra az esetre, ha az első három kereseti kérelmét mint elfogadhatatlant vagy mint megalapozatlant elutasítanák. A felperes szerint ezen elutasítást szükségszerűen annak kell tulajdonítani, hogy a Tanács, a Bizottság és az EKSZ nem fogadott el olyan kellően egyértelmű jogi keretet, amely lehetővé tenné számára többek között azt, hogy meghatározott részletszabályok szerint kijelölt bírósághoz fordulhasson. Így az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének, valamint a megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére hivatkozik. Következésképpen 400 000 euróra becsült kár megtérítését kéri.

109    Ami a Bizottság arra alapított érvét illeti, hogy a negyedik kereseti kérelemmel érintett három alperesnek felrótt kötelességszegéseket a felperes nem határozta meg egyesével, ez a körülmény nem képezi akadályát az említett kereseti kérelem elfogadhatóságának, mivel a keresetlevél tartalma alapján érthető, hogy a felperes úgy véli, hogy ezen alperesek mindegyike részt vehetett volna a KKBP hatálya alá tartozó szerződéses személyi állományra alkalmazandó általános szabályok elfogadásában. A Bizottság azt is tévesen rója fel a felperesnek, hogy nem határozta meg az egyes alperesek „felelősségi hányadát”. Állításával ellentétben az 1973. november 13‑i Werhahn Hansamühle és társai kontra Tanács és Bizottság ítéletből (63/72–69/72, EU:C:1973:121, 8. pont) kitűnik, hogy a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset keretében nem elfogadhatatlan a több olyan intézmény egyetemleges kötelezése iránti kérelem, amelyeknek a felelősséget keletkeztető tényállás betudható.

110    Következésképpen a negyedik kereseti kérelem egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

 Az egyes kereseti kérelmek tekintetében hivatkozott jogalapok egyértelműségének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

111    A Tanács szerint a keresetlevélből nem derülnek ki egyértelműen az egyes kereseti kérelmek jogalapjai.

112    E tekintetben meg kell állapítani, hogy először is az első kereseti kérelmének alátámasztása érdekében a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amelyet általában az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapít, amennyiben azt különösen az angol jog védi. Egyrészt az ilyen jogsértés a megszüntető határozat alapjául szolgáló indokból, azaz a felperes állampolgárságából ered. Másrészt a felperes azt állítja, hogy egyenlőtlen bánásmódban részesült az Egyesült Királyságnak az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó tisztviselőihez és alkalmazottaihoz képest, mivel az utóbbiak számára biztosított eltérés értelmében megtarthatták volna álláshelyüket az Egyesült Királyság Unióból való kilépése ellenére. Ezenkívül a keresetlevél alapján az is érthető, hogy a felperes – a megszüntető határozat állítólagosan hátrányosan megkülönböztető volta miatt – őt ért, 10 000 euró összegű nem vagyoni kár, valamint az említett határozathoz kapcsolódó vagyoni károk megtérítését kéri, továbbá azt, hogy a Törvényszék kötelezze az alpereseket 393 850,08 euró összegű kártérítés számára történő megfizetésére.

113    Másodszor, a keresetlevél tartalmából kitűnik, hogy a harmadik kereseti kérelemben a felperes azt rója fel a Tanácsnak, a Bizottságnak és az EKSZ‑nek, hogy nem fogadott el az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekhez hasonló jogi szabályozást annak érdekében, hogy azt a KKBP keretében felvett nemzetközi szerződéses alkalmazottakra, és különösen a bosznia‑hercegovinai EUKK‑ra alkalmazza azt, illetve ennek hiányában e személyzetre nem alkalmazta az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeket. Az ilyen mulasztás egyrészt sérti az EUMSZ 336. cikket, másrészt pedig hátrányosan megkülönböztető rendszer létrehozását eredményezte a bosznia‑hercegovinai EUKK nemzetközi szerződéses alkalmazottaival szemben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó szerződéses alkalmazottakhoz, különösen az ezen EUKK‑nál az ezen államban az Unió küldöttségvezetőjeként dolgozó szerződéses alkalmazottakhoz képest. A felperes szerint ez az egyenlőtlen bánásmód olyan kárt okozott neki, amely megfelel azon jogosultságok és támogatások összegének, amelyeket akkor kapott volna, ha az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottként vették volna fel, és amelynek megtérítését e kereseti kérelem keretében kéri.

114    Harmadszor, a negyedik kereseti kérelmet illetően a felperes lényegében azzal érvel, hogy abban az esetben, ha az első három kereseti kérelmét elutasítanák, ezen elutasítás abból eredne, hogy nincs olyan kellően egyértelmű jogi keret, amely lehetővé tenné számára, hogy kellően meghatározott eljárás és szabályok szerint bírósághoz forduljon (lásd a fenti 108. pontot). A keresetlevél tartalmából kitűnik, hogy a felperes többek között azt állítja, hogy a Tanács, a Bizottság és az EKSZ – azáltal, hogy nem határozott meg ilyen jogi keretet – megsértette az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a jogbiztonság elvét, a bizalomvédelem elvét, valamint a megfelelő ügyintézés elvét és a gondoskodási kötelezettséget.

115    Kétségtelen, hogy a negyedik kereseti kérelem keretében előterjesztett egyes, a magánszemélyek védelme állítólagos elvének, valamint a helyes hivatali magatartás európai kódexének megsértésére alapított jogalapok nincsnek oly módon kifejtve, amely lehetővé tenné annak megértését, hogy miben áll e jogsértés. Mindazonáltal, noha e jogalapok nem felelnek meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában foglalt követelményeknek, e megállapítás nem vonja maga után a negyedik kereseti kérelem egészének elfogadhatatlanságát, mivel azt kellően egyértelműen alátámasztják a fenti 114. pontban felsorolt jogalapok.

 Következtetés

116    A fentiek összességére tekintettel a Törvényszék elutasítja az arra alapított elfogadhatatlansági kifogásokat, hogy a felperes nem tartotta tiszteletben az eljárási szabályzat 76. cikkében előírt alaki követelményeket.

 A harmadik és negyedik kereseti kérelemnek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti pert megelőző eljárás elmulasztása miatti elfogadhatatlanságára alapított kifogásról

117    A Tanács azt állítja, hogy a harmadik és a negyedik kereseti kérelem elfogadhatatlan, mivel azokat nem előzte meg az EUMSZ 270. cikk szerinti pert megelőző szakasz. Álláspontja szerint – mivel e kereseti kérelmekben a felperes azon összegeknek megfelelő kár megtérítését kéri, amelyeket akkor kapott volna, ha az egymást követő határozott idejű munkaszerződéseit már nem a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val, hanem az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek értelmében munkaszerződések megkötésére jogosult hatósággal kötötte volna meg – a felperesnek a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdésének megfelelően a szerinte illetékes hatósághoz az említett szerződések átminősítése iránti kérelmet és kártérítési kérelmet kellett volna benyújtania.

118    Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 270. cikk hatáskörrel ruházza fel a Törvényszéket „az Unió és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben [a személyzeti szabályzatban] és az [egyéb alkalmazottakra] vonatkozó alkalmazási feltételekben megállapított keretek között és feltételek mellett”. A jogorvoslati lehetőségek, különösen a határidők és az eljárási szabályok képezik a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkének tárgyát, amelyekre az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 46. cikke utal.

119    E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy e jogorvoslati lehetőségek nemcsak azokra a személyekre vonatkoznak, akik tisztviselők vagy helyi alkalmazottól eltérő alkalmazottak, hanem azokra is, akik ilyen jogállásra igényt tartanak (lásd: 1997. január 23‑i Coen ítélet, C‑246/95, EU:C:1997:33, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120    A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott harmadik kereseti kérelmével a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t azon károk megtérítésére, amelyek amiatt érték, hogy állítólag elmulasztották meghozni a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nál dolgozó szerződéses nemzetközi alkalmazottakra alkalmazandó szabályokat, vagy legalábbis nem terjesztették ki rájuk az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek alkalmazását. A felperes szerint e mulasztás következtében őt ezen EUKK‑nál szerződéses alkalmazottként rendszeresen az angol jog hatálya alá tartozó határozott idejű szerződések alapján alkalmazták, ami hátrányos megkülönböztetéshez vezetett az említett EUKK‑nál dolgozó, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottakhoz képest.

121    A felperes ebben az összefüggésben állítja, hogy az EKSZ ideiglenes alkalmazottjának jogállását biztosítani kellett volna számára, „mivel nincs más alkalmazandó jogállás”, és az azon ellátásoknak és juttatásoknak megfelelő kár megtérítését kéri, amelyekre az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek alapján felvett ideiglenes alkalmazottként „más összehasonlítási keret alkalmazása nélkül” jogosult lett volna. Ezenkívül a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogással kapcsolatos észrevételeiben a felperes kifejtette, hogy „nem kéri szerződésének ideiglenes alkalmazotti szerződéssé való átminősítését”.

122    Ami a negyedik kereseti kérelmet illeti, a felperes abban sem tart igényt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek értelmében vett ideiglenes alkalmazotti jogállásra, hanem másodlagosan – arra az esetre, ha az első három kereseti kérelmet elutasítanák – lényegében azt kéri, hogy az őt ért károkat térítsék meg, mivel nincs olyan egyértelmű jogi szabályozás, amely többek között lehetővé tenné számára a bírósághoz fordulást.

123    E körülmények között a harmadik és negyedik kereseti kérelemben előterjesztett kártérítési kérelmek az EUMSZ 268. cikk, nem pedig az EUMSZ 270. cikk hatálya alá tartoznak, így nem róható fel a felperesnek, hogy nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti pert megelőző eljárást.

124    Ebből következően a harmadik és negyedik kereseti kérelemnek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti pert megelőző eljárás mellőzése miatti elfogadhatatlanságára alapított kifogást el kell utasítani.

 Az alperes vagy alperesek megjelölésével kapcsolatos elfogadhatatlansági kifogásokról

125    A Tanács, a Bizottság és az EKSZ vitatja, hogy az első és a második kereseti kérelmet illetően alperes lehet, mivel soha nem voltak felei a szóban forgó szerződésnek, és a bosznia‑hercegovinai EUKK‑val kapcsolatos szerepük nem érinti ezen EUKK szerződéses alkalmazottainak igazgatását. A megszüntető határozat különösen nem tudható be nekik, mivel azt a bosznia‑hercegovinai EUKK hozta, amelyet az Unió olyan szervének kell tekinteni, amely az első kereseti kérelem tekintetében alperes lehet.

126    A harmadik kereseti kérelmet illetően továbbá a Bizottság azzal érvel, hogy nem róható fel neki az a döntés, hogy a KKBP hatálya alá tartozó szervezetek által alkalmazott szerződéses nemzetközi alkalmazottakkal egymást követő határozott idejű munkaszerződéseket köt. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a Tanács rendelkezik hatáskörrel arra, hogy adott esetben a KKBP hatálya alá tartozó személyi állomány jogállását megállapító határozatot fogadjon el.

127    A felperes kifejti, hogy a keresetlevélben négy alperest jelölt meg, tekintettel arra, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK nem független, hanem alárendeltségi viszonyban állt mind a Tanáccsal, mind pedig a Bizottsággal és az EKSZ‑szel. Hangsúlyozza, hogy a Tanács nevezi ki ezen EUKK‑t, a Bizottság ellenőrzi feladatának teljesítését, és az EKSZ a munkáltatója. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy a harmadik kereseti kérelem nem irányul a bosznia‑hercegovinai EUKK‑ra, mivel nem rendelkezik hatáskörrel a nála dolgozó szerződéses nemzetközi alkalmazottak foglalkoztatási keretének meghatározására.

128    Tekintettel arra, hogy a Törvényszék hatáskörének hiánya miatt elutasította a felperesnek a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományába való visszahelyezés iránti kérelmét, valamint a második kereseti kérelme keretében előterjesztett kérelmeit (lásd a fenti 88. és 89. pontot), a jelen elfogadhatatlansági kifogások vizsgálatát a felperes többi kérelmére kell korlátozni.

 Az első kérelemről

129    Amint az a fenti 87. pontban megállapításra került, a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik az első kereseti kérelem vizsgálatára az EUMSZ 263. cikk alapján, amennyiben az a megszüntető határozat megsemmisítésére irányul, és az EUMSZ 268. cikk alapján, amennyiben az az e határozattal állítólagosan okozott nem vagyoni és vagyoni károk megtérítésére irányul.

130    E tekintetben egyrészt az EUMSZ 263. cikk első bekezdésének értelmében megsemmisítés iránti keresetet nemcsak bizonyos konkrétan megnevezett intézmények aktusai ellen lehet indítani, hanem tágabb körben az európai uniós szervek és hivatalok aktusai ellen is, amennyiben ezen aktusok kötelező erejű joghatások kiváltására irányulnak (2013. június 4‑i Elitaliana kontra Eulex Kosovo végzés, T‑213/12, EU:T:2013:292, 19. pont). A megsemmisítés iránti keresetet tehát a szóban forgó jogi aktust elfogadó uniós intézménnyel, szervvel vagy hivatallal szemben kell megindítani (lásd: 2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

131    Másrészt az EUMSZ 268. cikkben és az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a Törvényszék a szerződésen kívüli felelősség esetén csak az uniós intézmények vagy alkalmazottaik által feladataik teljesítése során okozott károk megtérítése iránti keresetek elbírálására rendelkezik hatáskörrel. Az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében alkalmazott „intézmény” kifejezés nemcsak az EUSZ 13. cikk (1) bekezdésében felsorolt intézményekre vonatkozik, hanem az Unió minden más szervére és hivatalára is, amelyet a Szerződések alapján hoztak létre, és amelynek célja, hogy hozzájáruljon az Unió célkitűzéseinek megvalósításához (lásd ebben az értelemben: 2002. április 10‑i Lamberts kontra ombudsman ítélet, T‑209/00, EU:T:2002:94, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132    Így az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló kereset keretében az Uniót a Törvényszék előtt az az intézmény, szerv vagy hivatal képviseli, amelynek a felelősséget megalapozó eseményt felróják (lásd ebben az értelemben: 2015. január 6‑i Kendrion kontra Európai Unió végzés, T‑479/14, nem tették közzé, EU:T:2015:2, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133    A jelen ügyben az első kereseti kérelem a bosznia‑hercegovinai EUKK‑nak betudható megszüntető határozatra irányul. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy az említett EUKK olyan uniós szervnek vagy hivatalnak minősülhet‑e, amely alperes lehet az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikk alapján indított kereset keretében.

134    E tekintetben annak meghatározásához, hogy valamely, az Unió szervezeti rendszerébe tartozó vagy azon belül működő jogalany vagy szervezet uniós szervnek vagy hivatalnak tekinthető‑e, meg kell vizsgálni, hogy az érintett jogalany vagy szervezet jogállására vonatkozó rendelkezésekre tekintettel rendelkezik‑e olyan terjedelmű jog‑ és cselekvőképességgel, amely lehetővé teszi, hogy önálló uniós szervnek minősüljön, és alperesi minőséggel rendelkezzen (lásd ebben az értelemben: 2012. június 4‑i Eti kontra az EU montenegrói küldöttsége végzés,T‑395/11, EU:T:2012:274, 27–29. pont). A szóban forgó jogalany vagy szervezet az Unió szervének vagy hivatalának minősül, ha egyrészt az Unió működéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódó megbízatással rendelkezik, másrészt jogilag mégis elkülönül az Unió létező intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2022. március 3‑i Bizottság kontra Tanács végzés, C‑551/21, EU:C:2022:163, 14. pont).

135    A bosznia‑hercegovinai EUKK‑t illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy azt az EUSZ 33. cikk alapján a Tanács nevezte ki az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (a továbbiakban: főképviselő) javaslata alapján, hogy „meghatározott politikai kérdésekben felhatalmazást” gyakoroljon (lásd a fenti 3. pontot). Így az említett EUKK‑t az Unió működéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódó megbízatással ruházták fel.

136    A 2019/1340 határozat 4. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbá a bosznia‑hercegovinai EUKK „felel a megbízatás végrehajtásáért”. Bár ez a rendelkezés azt is előírja, hogy az EUKK „a főképviselő felügyelete alatt” jár el, e felügyelet az ugyanezen határozat 3. cikkében meghatározottak szerint csak az EUKK megbízatásának végrehajtására vonatkozik, nem pedig az ilyen megbízatás keretében történő adminisztratív irányításra, különösen a személyzet tekintetében.

137    Ezenkívül a 2019/1340 határozat több rendelkezése is azt mutatja, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK jogilag elkülönül a többi uniós intézménytől, szervtől vagy hivataltól. E tekintetben egyrészt e határozat 5. cikkének (2) és (3) bekezdése az említett EUKK‑t azzal a joggal ruházza fel, hogy közbeszerzési pályázatokon részt vegyen és árukat vásároljon, és arra kötelezi, hogy a Bizottsággal szerződést kössön a kiadásainak kezelésére vonatkozóan. Másrészt, amint az a fenti 63. pontban megállapításra került, ugyanezen határozat 6. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi ezen EUKK számára, hogy az uniós intézményektől vagy az EKSZ‑től kirendelt alkalmazottakat fogadjon.

138    Végül a szerződéses személyzet igazgatása terén a bosznia‑hercegovinai EUKK cselekvőképességgel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy önállóan járjon el. Egyrészt a 2019/1340 határozat 6. cikkének (1) és (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az említett EUKK „felel a csapat létrehozásáért”, és cselekvőképességgel rendelkezik arra, hogy szerződéseket kössön nemzetközi alkalmazottak felvételére, akiket anélkül választ ki, hogy más uniós intézmények, szervek vagy hivatalok előzetes jóváhagyását kellene kérnie, mivel a Tanácsot és a Bizottságot csak utólagosan kell tájékoztatni (lásd a fenti 63. és 64. pontot). Másrészt az említett határozat említi „[a bosznia‑hercegovinai] EUKK személyzete tagjait” (7. cikk), a „csapata tagjait” (8. cikk), a „közvetlenül az irányítása alá tartozó állományt” (10. cikk), illetve „[a bosznia‑hercegovinai] EUKK‑t és az EUKK személyzetét” (13. cikk).

139    Következésképpen a jelen ügy szempontjából, amely a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományának igazgatásával kapcsolatos kérdésekre vonatkozik, ez utóbbit azon uniós szervekhez és hivatalokhoz hasonlónak kell tekinteni, amelyek a fenti 130–132. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 263. és EUMSZ 268. cikken alapuló kereset keretében alperesek lehetnek. Ebből következik, hogy az első kereseti kérelem a bosznia‑hercegovinai EUKK tekintetében elfogadható.

140    A Tanácsot illetően, igaz ugyan, hogy ez az intézmény nevezi ki a bosznia‑hercegovinai EUKK‑t, határozza meg megbízatásának feltételeit és időtartamát, és dönthet úgy, hogy azt idő előtt megszünteti. E körülmény azonban nem kérdőjelezheti meg ezen EUKK‑nak a fenti 138. pontban megállapított, a személyi állomány igazgatásával kapcsolatos autonómiáját, illetve jog‑ és cselekvőképességét. Egyébiránt, bár a 2019/1340 határozat 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a Tanács a Politikai és Biztonsági Bizottságon (PBB) keresztül stratégiai iránymutatást és politikai irányítást nyújt az EUKK számára, az első kereseti kérelem kizárólag ezen EUKK személyi állományának igazgatásával kapcsolatos kérdésekre vonatkozik, és ezért nem kapcsolható az EUKK stratégiai vagy politikai jellegű aktusaihoz. Ebből következik, hogy ez a kereseti kérelem a Tanács tekintetében elfogadhatatlan.

141    A Bizottság tekintetében meg kell állapítani, hogy a 2019/1340 határozat 5. cikke (3) bekezdésének megfelelően a kiadások kezelése a közte és a bosznia‑hercegovinai EUKK közötti szerződés tárgyát képezi, és ezen EUKK‑nak minden kiadással el kell számolnia a Bizottság felé. Így a Bizottság szerepe a bosznia‑hercegovinai EUKK tekintetében az utóbbi megbízatása költségvetési végrehajtásának ellenőrzésére irányul. Márpedig az első kereseti kérelem a bosznia‑hercegovinai EUKK személyzetének igazgatására vonatkozik, nem pedig a költségvetés EUKK általi végrehajtására. Következésképpen az első kereseti kérelmet a Bizottság tekintetében mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd analógia útján: 2016. július 19‑i H kontra Tanács és társai ítélet, C‑455/14 P, EU:C:2016:569, 65. pont).

142    Az EKSZ‑t illetően, igaz ugyan, hogy valójában a bosznia‑hercegovinai EUKK egyben az Unió ezen állambeli küldöttségének vezetője is, és ez utóbbi minőségében az EKSZ ideiglenes alkalmazottja. Azonban, először is a szóban forgó szerződést, csakúgy mint a korábbi határozott idejű munkaszerződéseket, kizárólag az említett EUKK írta alá e minőségében, anélkül hogy utalt volna az Unió bosznia‑hercegovinai küldöttségének vezetőjekénti minőségére. Másodszor, az EKSZ szervezetének és működésének a megállapításáról szóló, 2010. július 26‑i 2010/427/EU határozat (HL 2010. L 201., 30. o.) 1. cikkének (4) bekezdése értelmében az EKSZ‑t „egy központi igazgatási szerv és az Uniót a harmadik országokban és a nemzetközi szervezetekben képviselő küldöttségek alkotják”, és az EUKK‑kat nem sorolja ide. Harmadszor, az ügy irataiból, és különösen az EKSZ 2016. március 16‑i munkadokumentumából kitűnik, hogy valamely harmadik országban található EUKK személyi állománya nem esik egybe az Unió ezen állambeli küldöttségéhez beosztott állománnyal, még akkor sem, amikor – mint Bosznia‑Hercegovina esetében – az EUKK és az uniós küldöttség vezetője ugyanaz a személy. Következésképpen az első kereseti kérelem az EKSZ tekintetében elfogadhatatlan.

 A harmadik kérelemről

143    Amint az a fenti 132. pontban megállapításra került, az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti kereset keretében az Uniót a Törvényszék előtt az az intézmény, szerv vagy hivatal képviseli, amelynek a felelősséget megalapozó eseményt felróják.

144    A jelen ügyben a harmadik kereseti kérelemmel a felperes hátrányos megkülönböztetés fennállására alapított kártérítési kérelmet terjeszt elő az EUMSZ 268. cikk alapján. E kérelemben azt rója fel a Tanácsnak, a Bizottságnak és az EKSZ‑nek, hogy nem vonták az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá a KKBP keretében felvett szerződéses nemzetközi alkalmazottakat, illetve e személyi állomány tekintetében nem fogadtak el az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekhez hasonló jogi szabályokat.

145    Ebből az következik, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségét megalapozó, a felperes által hivatkozott esemény a KKBP keretében felvett szerződéses személyi állomány foglalkoztatására alkalmazandó jogi szabályokkal kapcsolatos intézményi szintű döntések voltak.

146    E tekintetben a felperes először is arra hivatkozik, hogy a bosznia‑hercegovinai EUKK által felvett szerződéses nemzetközi alkalmazottakra alkalmazandó szabályokat az EUMSZ 336. cikk alapján kellett volna elfogadni, amelynek értelmében „[a]z Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben […] megállapítja [a személyzeti szabályzatot] és az [egyéb alkalmazottakra] vonatkozó alkalmazási feltételeket.” Azonban, mivel a bosznia‑hercegovinai EUKK a KKBP hatálya alá tartozó szervezet (lásd a fenti 3. pontot), az EUSZ 24. cikk (1) bekezdéséből és az EUSZ 31. cikk (1) bekezdéséből világosan következik, hogy a KKBP területén kizárt jogalkotási aktusok elfogadása.

147    Következésképpen az EUMSZ 336. cikk a jelen ügyben nem releváns azon intézmény vagy intézmények azonosítása szempontjából, amely(ek)nek a felelősséget megalapozó eseményt a harmadik kereseti kérelem keretében felrótták.

148    Másodszor meg kell állapítani, hogy az EUSZ 26. cikk értelmében a Tanács feladata, hogy az Európai Tanács által meghatározott általános iránymutatások és stratégiai irányvonalak alapján kidolgozza a KKBP‑t, és meghozza az e politika meghatározásához és végrehajtásához szükséges határozatokat. Márpedig adott esetben a KKBP keretében felvett szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó jogi szabályozás elfogadása a KKBP végrehajtása, és ennélfogva a Tanács hatáskörébe tartozik.

149    E tekintetben, amint azt a felperes hangsúlyozza, a KKBP missziói pénzügyi irányításának szabályairól szóló, 2012. június 26‑i C(2012) 4052 végleges bizottsági közlemény 1.5 és 3.3 pontjának együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a Bizottság azt javasolta a Tanácsnak, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeket alkalmazza a KKBP és az EUKK missziók szerződéses alkalmazottaira is.

150    Márpedig, ezt a javaslatot azért nem követték, mert a tagállami küldöttségek nem jutottak megállapodásra a Tanácson belül, amint az kitűnik az ezen intézmény elnöksége által az Állandó Képviselők Bizottságának (Coreper) 2013. május 22‑én küldött feljegyzésből. Ebben a feljegyzésben különösen kiemelték, hogy az említett küldöttségeknek időre van szükségük ahhoz, hogy tanulmányozzák a jogi, intézményi és működési következményeket, mielőtt megkezdenék a KKBP hatálya alá tartozó missziók rendszerének megváltozását, és úgy vélték, hogy az EUKK helyzete további vizsgálatot igényel. A feljegyzést egy javaslat kísérte, amely az EUKK‑kat illetően a következőket tartalmazta:

„A Tanács úgy véli, hogy az EUKK‑k helyzete további vizsgálatot igényel, és a status quo‑nak jelenleg fenn kell maradnia. [A Tanács] ebben a szakaszban mindenképp egyetért a következőkkel:

[…]

–        [f]olytatni kell az alternatív megoldások lehetőségének vizsgálatát azon helyzetre, hogy az egyes EUKK‑k személyesen felelnek a költségvetésért, és maguk veszik fel az alkalmazottakat, beleértve az EUKK‑t támogató egység létrehozásának lehetőségét is, és 2014. március 31‑ig jelentést kell tenni a Corepernek.”

151    Ezen túlmenően a Tanács Főtitkársága 2014. március 13‑án feljegyzést készített az EUKK‑k kinevezéséről, megbízatásáról és finanszírozásáról szóló új irányelvek jóváhagyásáról, amelynek szövegét a Tanács külkapcsolati munkacsoportja fogadta el az EKSZ egyik munkadokumentuma alapján folytatott megbeszéléseket követően, e dokumentum – amely szerint új irányelveket kell elfogadni – a Tanács általános ügyek munkacsoportja 2013. december 17‑i következtetéseit követően készült. E feljegyzésből kitűnik, hogy a tagállamok küldöttségei szükségesnek tartották tisztázni a KKBP hatálya alá tartozó missziók szerződéses alkalmazottaira vonatkozó új szabályoknak az EUKK szerződéses alkalmazottaira való alkalmazásának jogi, intézményi és működési következményeit.

152    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a KKBP keretében felvett szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó jogi szabályok elfogadása a Tanács szintjén meghozandó döntések körébe tartozik, amint azt egyébként az EKSZ a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogásában hangsúlyozta.

153    Harmadszor hangsúlyozni kell, hogy az EUKK kinevezése az EUSZ 33. cikk értelmében a főképviselő javaslata alapján a Tanács hatáskörébe tartozik.

154    Az EUSZ 28. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében továbbá, amennyiben a nemzetközi helyzet műveleti fellépést tesz szükségessé, a Tanács elfogadja a szükséges határozatokat, és a határozatban meg kell határozni annak céljait, hatókörét, az Unió rendelkezésére bocsátandó eszközöket és szükség esetén időtartamát, valamint végrehajtásának feltételeit. Így a KKBP különös keretében a Tanácsnak kell meghatároznia az Unió rendelkezésére bocsátandó eszközöket, valamint az Unió érintett műveleti fellépése miatt általa elfogadott határozatok végrehajtásának feltételeit, és ez többek között magában foglalja az említett fellépés rendelkezésére bocsátott személyi erőforrásokat is (lásd ebben az értelemben: 2021. november 10‑i Jenkinson kontra Tanács és társai ítélet, T‑602/15 RENV, fellebbezés alatt, EU:T:2021:764, 226. pont).

155    Kétségtelen, hogy a 2019/1340 határozat nem említi kifejezetten az EUSZ 28. cikket, hanem kizárólag az „[EU‑Szerződésre], és különösen annak 33. cikkére és 31. cikke (2) bekezdésére” hivatkozik. E határozat azonban a KKBP hatálya alá tartozó operatív intézkedést foglal magában, mivel létrehozza a bosznia‑hercegovinai EUKK‑t, amelynek feladata lényegében az Uniónak az ezen állam területén a helyi hatóságokkal kapcsolatos konkrét politikai kérdésekkel kapcsolatos fellépésének támogatása, és amely e megbízatás végrehajtása érdekében költségvetéssel és csapattal rendelkezik.

156    Egyébiránt a 2002/211 együttes fellépést, amellyel első alkalommal neveztek ki bosznia‑hercegovinai EUKK‑t, az EU 14. cikk (a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző változata) alapján fogadták el, amely (1) bekezdésében az EUSZ 28. cikk jelenlegi változatához hasonló rendelkezést tartalmaz. Ezenkívül a bosznia‑hercegovinai EUKK kinevezéséről szóló 2011/426/KKBP határozat módosításáról szóló, 2012. június 25‑i 2012/330/KKBP tanácsi határozatot (HL 2012. L 165., 66. o.) és a bosznia‑hercegovinai EUKK kinevezéséről szóló 2011/426/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. július 2‑i 2013/351/KKBP tanácsi határozatot (HL 2013. L 185., 7. o.) a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően többek között az EUSZ 28. cikkre hivatkozással fogadták el.

157    Így a bosznia‑hercegovinai EUKK kinevezése igenis az EUSZ 28. cikk hatálya alá tartozik, így a fenti 154. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Tanácsnak kell meghatároznia azokat a személyi erőforrásokat, amelyekkel e szervezet rendelkezhet.

158    Ezt a következtetést megerősítik az EUKK kinevezéséről, megbízatásáról és finanszírozásáról szóló, a fenti 151. pontban említett irányelvek, amelyek C. szakasza kimondja, hogy az EUKK kinevezéséről szóló tanácsi határozatnak ki kell terjednie számos kérdésre, köztük az EUKK csapatának létrehozására és összetételére vonatkozó szabályokra.

159    Ilyen körülmények között a bosznia‑hercegovinai EUKK szerződéses nemzetközi alkalmazottaira vonatkozó jogállás elfogadása a Tanács hatáskörébe tartozik.

160    Negyedszer, a tárgyaláson az EKSZ az EUSZ 30. cikk (1) bekezdése alapján azt állította, hogy a Tanács nem fogadhat el a KKBP hatálya alá tartozó szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó jogi szabályozást anélkül, hogy a főképviselőtől vagy valamely tagállamtól származó erre irányuló javaslatot kapna. E rendelkezésből – amelynek értelmében „[b]ármely tagállam, illetve az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vagy a főképviselő a Bizottság támogatásával a közös kül‑ és biztonságpolitikát érintő bármely kérdést a Tanács elé utalhat, és kezdeményezéseket, illetve javaslatokat terjeszthet a Tanács elé” – az következik, hogy a főképviselő és a tagállamok kezdeményezési joggal rendelkeznek, e jog azonban nem minősül monopóliumnak, és nem is feltétele annak, hogy a Tanács olyan jogi aktust fogadhasson el, mint az általában a KKBP keretében, illetve különösen a bosznia‑hercegovinai EUKK keretében felvett szerződéses alkalmazottakra vonatkozó jogi szabályozásról szóló határozat. Így e rendelkezés nem zárja ki, hogy a Tanács saját kezdeményezésére hozza meg az ilyen szabályozás elfogadására irányuló határozatot, ha azt szükségesnek ítéli, vagy felkérje a főképviselőt, hogy terjesszen elő erre irányuló javaslatot.

161    Ezt a következtetést az ügy iratai is megerősítik. Egyrészt a fenti 151. pontból kitűnik, hogy az EUKK kinevezéséről, megbízatásáról és finanszírozásáról szóló irányelveket a Tanács általános ügyek munkacsoportja kezdeményezésére vizsgálták felül. Másrészt ugyanezen irányelvek az EUKK kinevezési eljárásával kapcsolatban pontosítják, hogy „[h]a a Tanács úgy ítéli meg, hogy a politikai helyzet ezt szükségessé teszi, felkérheti a [főképviselőt], hogy terjesszen elő javaslatot egy adott politikai kérdéssel kapcsolatos feladattal megbízott EUKK kinevezésére”.

162    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az általában a KKBP, illetve a konkrétan a bosznia‑hercegovinai EUKK hatálya alá tartozó szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó általános szabályozás elfogadásával kapcsolatos esetleges vétkes mulasztást a Tanácsnak kell felróni. A harmadik kereseti kérelem tehát a Tanács tekintetében elfogadható, a Bizottság és az EKSZ tekintetében viszont elfogadhatatlan.

 A negyedik kérelemről

163    Az első háromhoz képest másodlagos negyedik kereseti kérelmével a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék az Unió szerződésen kívüli felelőssége alapján kötelezze a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t 400 000 euró megfizetésére amiatt, hogy az alkalmazási feltételei nem tartották tiszteletben alapvető jogait.

164    Márpedig, amint az a fenti 148–162. pontból kitűnik, a Tanácsnak kell meghatároznia a bosznia‑hercegovinai EUKK szerződéses alkalmazottainak alkalmazási feltételeit. Ezért a negyedik kereseti kérelmet illetően a Tanácsot kell alperesként megjelölni.

165    Kétségtelen, hogy a felperes az első és a második kereseti kérelem alátámasztására felhozott jogalapokra is hivatkozik, amelyek a bosznia‑hercegovinai EUKK‑ra mint munkáltatóra vonatkoznak. A felperes a negyedik kereseti kérelem keretében azonban nem kívánta megállapítani az Unió szerződésen kívüli felelősségének fennállását a bosznia‑hercegovinai EUKK cselekményeiért. A felperes ugyanis mind a keresetlevelében, mind pedig a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogásra vonatkozó észrevételeiben pontosítja, hogy a negyedik kereseti kérelem az „európai intézményekre” vonatkozik, amely beadványai összességének olvasata alapján nem a bosznia‑hercegovinai EUKK‑ra, hanem a Tanácsra, a Bizottságra és az EKSZ‑re való hivatkozásként értendő, jóllehet ez utóbbi nem az EUSZ 13. cikk értelmében vett intézmény.

166    A fentiekre tekintettel a negyedik kereseti kérelmet a Tanács tekintetében elfogadhatónak, a Bizottság és az EKSZ tekintetében viszont elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

 Következtetés

167    A fenti megfontolások összességére tekintettel először is az első kereseti kérelmet illetően a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik egyrészt az EUMSZ 263. cikk alapján a megszüntető határozat megsemmisítése iránti kérelem elbírálására, másrészt pedig az EUMSZ 268. cikk alapján a felperes által e határozat miatt állítólagosan elszenvedett nem vagyoni és vagyoni kár pénzbeli megtérítése iránti kérelmek elbírálására. E kérelmek a bosznia‑hercegovinai EUKK‑ra vonatkozó részükben elfogadhatók, a Tanácsot, a Bizottságot és az EKSZ‑t érintő részükben pedig elfogadhatatlanok.

168    Ezenkívül a fellebbezőnek a bosznia‑hercegovinai EUKK személyi állományába való visszahelyezése iránti kérelmét hatáskör hiánya miatt el kell utasítani.

169    Másodszor, a második kereseti kérelmet hatáskör hiánya miatt teljes egészében el kell utasítani.

170    Harmadszor, a harmadik és a negyedik kereseti kérelem, amelyek tekintetében a Törvényszék az EUMSZ 268. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik, a Tanács tekintetében elfogadható, a Bizottság és az EKSZ tekintetében viszont elfogadhatatlan.

 A költségekről

171    Az eljárási szabályzat 133. cikke alapján a költségekről az eljárást befejező ítéletben vagy végzésben kell határozni. Azonban, a Törvényszék eljárási szabályzata 135. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

172    A jelen ítéletben kifejtett indokokból következik, hogy ezen ítélet befejezi az eljárást a Bizottság és az EKSZ tekintetében, mivel ezen alperesek, akik tekintetében a keresetet el kell utasítani, kifejezetten kérték a felperes költségek viselésére való kötelezését.

173    Mindazonáltal, amint az a fenti 140–142. pontban megállapításra került, a bosznia‑hercegovinai EUKK tevékenysége összetett jogi összefüggésbe illeszkedik, amelyet a Tanáccsal, a Bizottsággal és az EKSZ‑szel fenntartott kapcsolatok jellemeznek. Így a felperesnek a jelen kereset benyújtásakor vitathatatlanul nehéz volt megjelölni az alpereseket. E körülmények között a Törvényszék igazságosnak és méltányosnak tartja, hogy úgy határozzon, hogy a Bizottság és az EKSZ maga viseli saját költségeit.

174    Ezen túlmenően a jelen ítélet nem fejezi be az eljárást a Tanács és a bosznia‑hercegovinai EUKK tekintetében. Következésképpen a felperes és e két alperes részéről a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogással kapcsolatban felmerült költségekről jelenleg nem kell határozni.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja:

–        hatáskör hiánya miatt, amennyiben az Robert Stockdale‑nek az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselője személyi állományába való visszahelyezésének elrendelésére irányul;

–        hatáskör hiánya miatt, amennyiben az R. Stockdale határozott idejű munkaszerződéseinek egyetlen határozatlan idejű munkaszerződéssé való átminősítésére és az alperesek szerződéses kötelezettségei megsértésének megállapítására irányul;

–        mint elfogadhatatlant az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) tekintetében, amennyiben az az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselője által hozott, R. Stockdale munkaszerződését megszüntető 2020. november 17‑i határozat megsemmisítésére, valamint az e határozottal állítólagosan okozott kár megtérítésére irányul;

–        ezt meghaladó részében mint elfogadhatatlant a Bizottság és az EKSZ tekintetében.

2)      A Törvényszék a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogást az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Bizottság és az EKSZ maga viseli a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogással kapcsolatos költségeit.

4)      A Törvényszék R. Stockdale, a Tanács és az Európai Unió bosznia‑hercegovinai különleges képviselője részéről a hatáskör hiányára és az elfogadhatatlanságra alapított kifogással kapcsolatban felmerült költségekről jelenleg nem határoz.

da Silva Passos Valančius Reine

Truchot       Sampol Pucurull

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. július 26‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

*      Az eljárás nyelve: francia.