A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2022. november 9.(*)

„Intézményi jog – Európai polgári kezdeményezés – »Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe« – Az európai polgári kezdeményezésben szereplő, jogi aktusokra irányuló javaslatok elfogadása mellőzésének okait bemutató bizottsági közlemény – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód – A megfelelő ügyintézés elve – Nyilvánvaló értékelési hiba”

A T‑158/21. sz. ügyben,

a Citizens’ Committee of the European Citizens’ Initiative „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” (képviseli: T. Hieber ügyvéd)

felperes,

támogatja:

Magyarország (képviselik: Fehér M. és Szíjjártó K., meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

az Európai Bizottság (képviselik: I. Martínez del Peral, I. Rubene, E. Stamate és D. Drambozova, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

a Görög Köztársaság (képviseli: T. Papadopoulou, meghatalmazotti minőségben),

a Szlovák Köztársaság (képviseli: E. Drugda, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: J. Svenningsen elnök, C. Mac Eochaidh (előadó) és J. Laitenberger bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel arra, hogy a felek az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérték tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék az eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Citizens’ Committee of the European Citizens’ Initiative „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” a „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” című európai polgári kezdeményezésről szóló 2021. január 14‑i C(2021) 171 final bizottsági közlemény (a továbbiakban: megtámadott közlemény) megsemmisítését kéri.

 A jogvita előzményei

2        A felperes az EUSZ 11. cikk (4) bekezdése és a polgári kezdeményezésről szóló, 2011. február 16‑i 211/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 65., 1. o., helyesbítés: HL 2012. L 94., 49. o.) alapján a „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” című európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat (a továbbiakban: az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat) nyilvántartásba vételét kérte az Európai Bizottságtól.

3        Az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat célja az volt, hogy felkérjék az Európai Uniót, hogy fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése céljából.

4        A Bizottság 2017. március 29‑én elfogadta a „Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért” elnevezésű javasolt polgári kezdeményezésről szóló (EU) 2017/652 határozatot (HL 2017. L 92., 100. o.). Az említett határozat 1. cikkének (1) bekezdésében a Bizottság bejelentette az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét, és a (2) bekezdésben meghatározta azt a kilenc javaslatot, amelyekhez támogatási nyilatkozatokat lehetett gyűjteni, nevezetesen:

–        az Európai Unió Tanácsának ajánlása „a kulturális és nyelvi sokszínűség védelméért és előmozdításáért az Unióban” (1. javaslat);

–        európai parlamenti és tanácsi határozat vagy rendelet, amelynek célja „a támogatási programok módosítása úgy, hogy azok a kis régiókban élő és kisebbségi nyelvet beszélő közösségek számára elérhetők legyenek” (2. javaslat);

–        európai parlamenti és tanácsi határozat vagy rendelet, amely olyan nyelvi sokféleségi központ felállítására irányul, amely a regionális és kisebbségi nyelvek fontosságát hangsúlyozza és a sokféleséget minden szinten népszerűsíti, továbbá amelyet alapvetően az Unió finanszíroz (3. javaslat);

–        a strukturális alapok feladataira, elsődleges célkitűzéseire és megszervezésére alkalmazandó általános szabályok oly módon történő kiigazítására vonatkozó rendelet, amely figyelembe veszi a kisebbségek védelmét és a kulturális és nyelvi sokféleség előmozdítását, amennyiben a támogatandó fellépés hozzájárul az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának erősítéséhez (4. javaslat);

–        európai parlamenti és tanácsi rendelet, melynek célja a Horizont 2020 programra vonatkozó rendelet módosítása azon hozzáadott érték kutatásának javítása érdekében, amelyet a nemzeti kisebbségek, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség az uniós régiók gazdasági és társadalmi fejlődéséhez adhat (5. javaslat);

–        az uniós jogszabályok módosítása a hontalanok és az uniós polgárok közötti szinte egyenlő bánásmód biztosítása érdekében (6. javaslat),

–        egységes szerzői jog bevezetésére irányuló európai parlamenti és tanácsi rendelet, amelynek alapján a szerzői jog tekintetében az egész Unió belső piacnak tekinthető (7. javaslat);

–        a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 95., 1. o.) módosítása az audiovizuális szolgáltatások és a sugárzott tartalmak vétele szabadságának a nemzeti kisebbségek által lakott régiókban való biztosítása érdekében (8. javaslat);

–        tanácsi rendelet vagy határozat a nemzeti kisebbségeket és kultúrájukat támogató projekteknek az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás tekintetében alkalmazandó csoportmentessége érdekében (9. javaslat).

5        2020. január 1‑jén a 211/2011/EU rendeletet hatályon kívül helyezte és felváltotta az európai polgári kezdeményezésről szóló, 2019. április 17‑i (EU) 2019/788 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2019. L 130., 55. o.; helyesbítés: HL 2020. L 424., 60. o.; HL 2022. L 125., 4. o.), amelyet a 2019/788 rendelet I. mellékletének felváltásáról szóló, 2019. július 23‑i 2019/1673/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2019. L 257., 1. o.) módosított.

6        A felperes 2020. január 10‑én, miután határidőn belül több mint 1 300 000 támogató nyilatkozatot gyűjtött össze, amelyből a megtámadott közlemény szerint 11 tagállam illetékes hatóságai 1 128 422 nyilatkozatot hitelesítettek, benyújtotta a Bizottságnak a „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” című európai polgári kezdeményezését (a továbbiakban: európai polgári kezdeményezés).

7        2020. február 5‑én a 2019/788 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján, a Bizottsággal folytatott megbeszélésen a felperes szóban ismertette az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatokat, és benyújtotta a kapcsolódó jogalkotási javaslatok magyarázó dokumentumát.

8        2020. október 15‑én a 2019/788 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvános meghallgatásra került sor a Parlament előtt. Az eredetileg 2020. március 23‑ra tervezett meghallgatást a Covid19‑világjárvány miatt elhalasztották. A felperes videokonferencia útján vett részt a meghallgatáson.

9        A Parlament a 2020. december 14‑i plenáris vitát követően 2020. december 17‑én elfogadta a (2020)2846(RSP), P9_TA‑PROV(2020)0370 számú állásfoglalást az európai polgári kezdeményezésről. Az állásfoglalás 20. pontjában a Parlament felszólította a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a Szerződéseken, az 2019/788 rendeleten, valamint a szubszidiaritás és az arányosság elvén alapuló jogi aktusokra; rámutatott, hogy az európai polgári kezdeményezés kilenc területre vonatkozóan jogalkotási javaslatokat kér, és emlékeztetett a kezdeményezésben foglalt kérésre, hogy minden egyes javaslatot önnön érdeme szerint vizsgáljanak és értékeljenek.

10      A Bizottság 2021. január 14‑én elfogadta a megtámadott közleményt, amelyben állást foglalt a Parlament állásfoglalásával kapcsolatban, és válaszolt az európai polgári kezdeményezésben szereplő kilenc javaslatra. E javaslatok értékelését követően a Bizottság tájékoztatta a felperest azokról az okokról, amelyek miatt megtagadta az európai polgári kezdeményezésben kért intézkedések meghozatalát.

 A felek kérelmei

11      A Magyarország által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen teljes egészében semmisítse meg a megtámadott közleményt;

–        másodlagosan, amennyiben a részleges megsemmisítés feltételei fennállnak, részben semmisítse meg a megtámadott közleményt;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

12      A Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

13      A Szlovák Köztársaság is kéri, hogy a Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

14      Keresete alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén, a második jogalap téves jogalkalmazáson és több nyilvánvaló mérlegelési hibán, a harmadik, a válaszadás során előterjesztett jogalap pedig az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.

 Az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló első jogalapról

15      Az első jogalap alátámasztására a Magyarország által támogatott felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a megtámadott közlemény elfogadásakor nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Egyrészt a Bizottság nem vette figyelembe az általa adott szóbeli és írásbeli magyarázatokat, sem a Bizottságnak megküldött írásbeli dokumentumokban, sem a Bizottsággal tartott megbeszélés, vagy a Parlament előtti meghallgatás során. Másrészt a megtámadott közlemény egyes indokai az Unió más jogi aktusaira való puszta hivatkozásokra korlátozódnak. Következésképpen a megtámadott közlemény indokolása az 5. javaslatra vonatkozó indokolás kivételével elégtelen.

16      A Bizottság a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával vitatja ezt az érvelést.

17      E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az egyedi határozat megindokolására irányuló, az EUMSZ 296. cikkben meghatározott kötelezettség célja az érintettnek elegendő tájékoztatás biztosítása annak eldöntéséhez, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy hogy esetlegesen valamilyen, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibája van, valamint annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság gyakorolja a vizsgált határozat jogszerűsége feletti felülvizsgálatot (lásd: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18      A Bizottság azon kötelezettsége, hogy a 2019/788 rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében elfogadott közleményben kifejtse az adott európai polgári kezdeményezésről alkotott jogi és politikai következtetéseit, az európai polgári kezdeményezés nyomán esetlegesen megtenni kívánt lépéseit, és ezek okait, illetve ha nem kíván lépéseket tenni, ennek okait, az említett rendelkezésben előírt indokolási kötelezettség konkrét kifejezését képezi (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. december 19‑i Puppinck és társai kontra Bizottság ítélet, C‑418/18 P, EU:C:2019:1113, 91. pont; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 143. pont).

19      Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá világosan, érthetően és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és az illetékes bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Puppinck és társai kontra Bizottság ítélet, C‑418/18 P, EU:C:2019:1113, 92. és 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      Egyebekben meg kell jegyezni, hogy az indokolási kötelezettség és a szóban forgó aktus meghozatalára vonatkozó egyéb alaki és eljárási követelmények tiszteletben tartása még alapvetőbb jelleget ölt akkor, ha az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Az uniós bíróság csak így tudja vizsgálni, hogy teljesülnek‑e azok a ténybeli és jogi elemek, amelyektől a mérlegelési jogkör gyakorlása függ (lásd: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Ez utóbbival kapcsolatban a Bíróság már megállapította, hogy a jogalkotás‑kezdeményezési jogkörének gyakorlásával összefüggésben a Bizottságnak széles mérlegelési jogkörrel kell rendelkeznie, amennyiben ezzel összefüggésben – az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében – az Unió általános érdekeit kell előmozdítania, egymással ellentétes érdekekkel kapcsolatos esetleges nehéz döntések meghozatala révén. Ebből következik, hogy a Bizottságnak széles mérlegelési jogkörrel kell rendelkeznie annak meghatározása céljából, hogy egy európai polgári kezdeményezés nyomán tesz‑e lépéseket vagy sem, így a szóban forgó közlemény felett az uniós bíróságok korlátozott felülvizsgálatot gyakorolnak többek között az indokolása megfelelő jellegének ellenőrzése céljából (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Puppinck és társai kontra Bizottság ítélet, C‑418/18 P, EU:C:2019:1113, 88., 89. és 96. pont; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 169. és 170. pont).

22      A jelen ügyben a megtámadott közleményt az európai polgári kezdeményezés nyomán fogadták el, amelynek célja – a felperes szavai szerint – az volt, hogy mozgósítsák az Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében. E célból az európai polgári kezdeményezés kilenc, új jogi aktusok elfogadására vagy meglévő uniós jogi aktusok módosítására irányuló javaslatot tartalmazott. A megtámadott közleménnyel a Bizottság lényegében megtagadta az európai polgári kezdeményezésben kért intézkedések megtételét.

23      E tekintetben a megtámadott közleményből kitűnik, hogy a Bizottság a 2019/788 rendelet 15. cikkének (2) bekezdésével összhangban ismertette azokat a jogi és politikai következtetéseit, amelyek alapján úgy ítélte meg, hogy az európai polgári kezdeményezés nyomán nem kell intézkedést hozni. Konkrétabban, többek között a saját és az Unió cselekvési hatáskörét e területen behatároló jogi keret elemzését követően a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy „több területen is sor kerülhet további intézkedésekre”. Figyelembe véve azonban az uniós intézmények részéről az európai polgári kezdeményezés által érintett területeken már megtett intézkedéseket, valamint az intézkedések végrehajtásának nyomon követését, a Bizottság úgy vélte, hogy ebben a szakaszban „nincs szükség további jogi aktusra” az európai polgári kezdeményezés által kitűzött célok eléréséhez. Ezáltal a Bizottság érthetően és kellő módon kifejtette az európai polgári kezdeményezés által előirányzott intézkedések megtagadásának jogi és politikai jellegét.

24      Ezenfelül a megtámadott közlemény indokai többek között a 2017/652 határozatban átvett elemeket egészítik ki, és a felperes és a Bizottság közötti 2020. február 5‑i levelezésből is következnek. A megtámadott közlemény indokolását tehát megerősíti az a felperes által jól ismert kontextus, amelyben azt kiadták.

25      A Bizottság tehát kifejtette azokat az alapvető okokat, amelyek alapján, széles mérlegelési jogkörét figyelembe véve megtagadta az európai polgári kezdeményezéssel javasolt egyes intézkedések meghozatalát.

26      Ezt a következtetést nem cáfolja az a tény, hogy a Bizottság a megtámadott közleményben nem foglalt kifejezetten állást a felperes által a javaslatok összességével kapcsolatban előterjesztett írásbeli és szóbeli magyarázatok mindegyikére vonatkozóan. Ugyanis, amint arra a fenti 19. pont emlékeztet, az ítélkezési gyakorlat nem követeli meg, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, ezért nem lehet megkövetelni, hogy a Bizottság állást foglaljon az európai polgári kezdeményezésben megfogalmazott valamennyi írásbeli és szóbeli magyarázattal kapcsolatban. Végül, amint arra a fenti 25. pont rámutat, a Bizottság kifejtette azokat az alapvető okokat, amelyek alapján megtagadta az európai polgári kezdeményezéssel javasolt egyes intézkedések meghozatalát.

27      Hasonlóképpen el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint a Bizottság többször is megsértette az indokolási kötelezettséget, amikor arra szorítkozott, hogy más uniós jogi aktusokra hivatkozott, és nem fejtette ki, hogy ezek a jogi aktusok milyen jelentőséggel bírnak az európai polgári kezdeményezésre nézve. A felperes állításával ellentétben ugyanis a Bizottság nem pusztán magyarázat nélkül hivatkozik más uniós jogi aktusokra, hanem éppen ellenkezőleg, megállapítja, hogy ezek a jogi aktusok az európai polgári kezdeményezésben említett bizonyos szempontokkal foglalkoznak.

28      A fenti megfontolásokra tekintettel a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a megtámadott közleményben szereplő indokolás lehetővé teszi a felperes számára annak megállapítását, hogy az európai polgári kezdeményezésben szereplő javaslatok benyújtásának Bizottság általi megtagadása megalapozott, vagy téves‑e. Egyébként ez az indokolás azt is lehetővé teszi, hogy az uniós bíróság felülvizsgálja a vitatott közlemény jogszerűségét. Ezért azt a következtetést kell levonni, hogy a vitatott közlemény a jogilag megkövetelt módon indokolt.

29      Ez a következtetés nem érinti a Bizottság által esetlegesen elkövetett jogi vagy értékelési hibákat. Ugyanis különbséget kell tenni az indokolási kötelezettség mint lényeges eljárási szabály – amelyre valamely határozat hiányos vagy akár hiányzó indokolására alapított jogalap keretében lehet hivatkozni – és az indokolás megalapozottságának felülvizsgálata között, amely a jogi érdemi jogszerűségének vizsgálatába tartozik, és feltételezi, hogy a bíróság megvizsgálja, hogy az aktus alapját képező indokok hibásak‑e. Két, különböző jellegű vizsgálatról van ugyanis szó, amely a Törvényszék különböző értékeléséhez vezet (lásd: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 146. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az 1., 3., 6. és 8. javaslatra – a felperes kizárólag ezekre hivatkozik a második jogalap keretében – vonatkozó indokolás helytállóságának vizsgálatára ezért az alábbi 42–146. pontban kerül sor.

30      Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

31      Ugyanezen okokból el kell utasítani a Magyarország által előterjesztett azon kifogást is, amely szerint a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, amikor nem válaszolt kifejezetten a felperes által előadott valamennyi tényezőre.

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról

32      A harmadik, először a válaszban felhozott jogalapban a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel nem adott neki ugyanolyan lehetőséget az európai polgári kezdeményezés megvitatására és arra, hogy meggyőzze őt aggályairól, mint az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés szervezőinek, amelyre vonatkozóan a Bizottság bejelentette, hogy jogalkotási javaslatot kíván benyújtani. Így a felperes hátrányos helyzetbe került az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés szervezőivel szemben.

33      A 2019/788 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerinti, 2020. február 5‑i találkozótól eltekintve a Bizottság soha nem szervezett vagy javasolt további, a felperessel tartandó találkozókat az európai polgári kezdeményezés által kitűzött célok megvitatása céljából. Márpedig a felperes által a Bizottság és három európai polgári kezdeményezés, köztük az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés szervezői között tartott megbeszélések jegyzőkönyveihez való hozzáférés iránt az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3 kötet, 331. o.) alapján a jelen kereset benyújtását követően előterjesztett kérelem alapján a felperes rendelkezésére bocsátott dokumentumokból kitűnik, hogy a Bizottság a „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés keretében a 2019/788 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében előírt találkozón kívül legalább négy alkalommal találkozott az említett kezdeményezés szervezőivel, vagy telefonon egyeztetett velük. Az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés benyújtása előtt három ilyen további egyeztetésre került sor.

34      Ezenfelül a felperes az írásbeli szakasz lezárását követően „kiegészítő beadványt” nyújtott be a Törvényszék Hivatalához négy melléklettel együtt. Ebben a „kiegészítő beadványban” többek között azt állítja, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés iránt 2021. október 4‑én benyújtott új kérelemre a Bizottság által adott válaszból kiderül, hogy a Bizottság képviselői a nyilvános meghallgatást megelőzően a fenti 33. pontban említett találkozókon kívül videokonferencián két alkalommal is találkoztak az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezés szervezőinek képviselőivel. Márpedig minden európai polgári kezdeményezésnek ugyanolyan lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a Bizottság tudomására jussanak, tekintve, hogy az EUSZ 9. cikk valamennyi európai polgári kezdeményezés számára egyenlő versenyfeltételeket biztosítására irányul. A „kiegészítő beadványhoz” fűzött észrevételeiben Magyarország támogatja a felperes érvelését, és hozzáteszi, hogy a Bizottság megközelítése nemcsak az egyenlő bánásmód elvét, hanem a gondos és pártatlan ügyintézés elvét is sérti.

35      A Bizottság vitatja ezt az érvelést, és azt állítja, hogy a jelen jogalap megalapozatlan, és hogy a „kiegészítő beadvány” és mellékletei elfogadhatatlanok.

36      A jelen ügyben – anélkül, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 84. cikke alapján vizsgálni kellene a harmadik jogalap elfogadhatóságát, továbbá ugyanezen eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdése alapján az írásbeli szakasz lezárását követően benyújtott bizonyítékok elfogadhatóságát – meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott körülmények nem alkalmasak az egyenlő bánásmód elvének megsértésére.

37      Egyfelől a felperes nem állítja, hogy a Bizottság a megtámadott közlemény elfogadását megelőző eljárás során nem teljesítette maradéktalanul a 2019/788 rendelet 14. és 15. cikkéből eredő kötelezettségeit.

38      Másfelől, eltekintve attól a ténytől, hogy két olyan nyilvántartásba vett európai polgári kezdeményezésről van szó, amely elérte a szükséges támogatottsági küszöböt, a felperes semmilyen módon nem magyarázta meg, hogy a jelen európai polgári kezdeményezés hogyan hasonlítható össze az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezéssel, különösen a célkitűzéseik és a politikai vagy jogi nehézségeik tekintetében.

39      Márpedig a 2019/788 rendelet 14. és 15. cikkéből eredő követelmények betartására is figyelemmel, a Bizottság által az európai polgári kezdeményezés szervezőivel szervezett találkozók száma eltérő lehet, különösen az európai polgári kezdeményezés jellegétől vagy összetettségétől függően, így a Bizottság nem köteles minden egyes európai polgári kezdeményezés szervezőjével azonos számú találkozót tartani. Egyébiránt, amint arra a 2019/788 rendelet (28) preambulumbekezdése emlékeztet, a Bizottság köteles az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkében foglalt megfelelő ügyintézés elvével összhangban vizsgálni az európai polgári kezdeményezéseket.

40      A fenti megfontolásokra tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottság a vitatott közleményhez vezető, az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó vizsgálata során, anélkül, hogy megsértette volna az egyenlő bánásmód elvét, kellően tájékozottnak tekinthette magát a rendelkezésére álló írásbeli és szóbeli információk alapján, és megállapíthatta, hogy további találkozókra nincs szükség.

41      Ugyanezen okokból el kell utasítani Magyarország azon kifogását is, amely szerint a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét azzal, hogy a jelen európai polgári kezdeményezéshez képest nagyobb figyelmet fordított az „End the Cage Age” európai polgári kezdeményezésnek.

 A téves jogalkalmazásra és több nyilvánvaló értékelési hibára alapított második jogalapról

 A második jogalap első része a Bizottság által az 1. javaslat vonatkozásában elkövetett téves jogalkalmazáson és több nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul.

42      Előzetesen a Törvényszék emlékeztet arra, hogy az 1. javaslat célja egy olyan tanácsi ajánlás elfogadása, amely meghatározza a kulturális és nyelvi sokszínűség védelmének módjait, különösen a regionális és kisebbségi nyelvek közigazgatásban, közszolgáltatásban, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban, médiában, egészségügyben, kereskedelemben és fogyasztóvédelemben (a címkézést is ideértve) történő használatának védelmét illetően.

43      Azonban az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban a felperes az 1. javaslatban előirányzott ajánlás jogalapjaként kizárólag az EUMSZ 165. cikk (4) bekezdésének második franciabekezdésére és az EUMSZ 167. cikk (5) bekezdésének második franciabekezdésére hivatkozik (a 2017/652 határozat (4) preambulumbekezdésének a) pontja). Márpedig nyilvánvaló, hogy ezek a jogalapok csak az oktatás és a kultúra területére vonatkoznak.

44      Egyébiránt az EUMSZ 2. cikk (5) bekezdésének, a 6. cikk c) és e) pontjának, a 165. cikk (1) bekezdésének és a 167. cikk (2) bekezdésének együttes olvasatából kitűnik, hogy a tagállamok kiterjedt hatáskörrel rendelkeznek a kultúra és az oktatás területén (lásd ebben az értelemben: 2020. október 6‑i Bizottság kontra Magyarország [felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 74. pont), ugyanis az Unió e területen csak „a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására” rendelkezik hatáskörrel”, anélkül azonban, hogy ezen uniós hatáskör a tagállami hatáskörök helyébe lépne.

45      Következésképpen az 1. javaslat által követett cél és a felperes által e javaslat kapcsán hivatkozott jogalapok fényében kell értékelni, hogy a megtámadott közlemény elfogadása során tévesen alkalmazták‑e a jogot, és a közlemény nyilvánvaló mérlegelési hibákat tartalmaz‑e.

–       Az téves jogalkalmazásra hivatkozó első kifogásról

46      Az első kifogással a felperes Magyarország támogatásával lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel a regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdítására és védelmére vonatkozó ajánlások elfogadására.

47      A Bizottság a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával vitatja ezt az érvelést.

48      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az 1. javaslat értékelése során a Bizottság azt jelezte, hogy az Unió nem rendelkezik „jogalkotási hatáskörrel” ebben az esetben, nem pedig azt, hogy nincs semmilyen hatásköre ezen a területen. Bár ez az ok nem indokolhatja a jogalkotási aktusnak nem minősülő tanácsi ajánlásra irányuló javaslat elfogadásának megtagadását, mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy ez nem érinti a megtámadott közlemény megalapozottságát az 1. javaslat tekintetében, mivel – amint az a megtámadott közlemény 3.1. pontjából kitűnik – a Bizottság azon megállapítás alapján utasította el a Tanácshoz intézett ajánlás elfogadását, hogy a javaslat által kitűzött cél más meglévő eszközökkel és folyamatban lévő kezdeményezésekkel is elérhető. Ezen megállapítás vizsgálatára, amely a felperes szerint több nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, a második kifogás keretében, az alábbi 50–89. pontban kerül sor.

49      Következésképpen az első kifogást mint hatástalant el kell utasítani.

–       A több nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló második kifogásról

50      Második kifogásában a felperes Magyarország támogatásával lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság több nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megtagadta az 1. javaslatra vonatkozó intézkedést.

51      A Bizottság a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával vitatja ezt az érvelést.

52      E tekintetben, amikor az uniós intézmények – mint a Bizottság a jelen ügyben – széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, különösen amikor egyebek mellett politikai jellegű döntéseket hoznak és összetett értékeléseket végeznek, az e jogkör gyakorlásának az alapját képező értékelésekre irányuló korlátozott bírósági felülvizsgálatnak a nyilvánvaló hibák hiányának vizsgálatából kell állnia (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i Puppinck és társai kontra Bizottság ítélet, C‑418/18 P, EU:C:2019:1113, 95. és 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 169. és 170. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53      Egyébiránt valamely hiba csak akkor minősíthető nyilvánvalónak, ha az egyértelműen megállapítható. Annak megállapításához, hogy a Bizottság a tények mérlegelésekor olyan nyilvánvaló hibát követett el, amely igazolja a megtámadott határozat megsemmisítését, a bizonyítékoknak, amelyeket a felperesnek kell előterjesztenie, elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy a Bizottság által elfogadott értékelést hihetőségétől megfosszák. Más szóval a nyilvánvaló hibán alapuló jogalapot el kell utasítani, ha a felperes által előadott bizonyítékok ellenére a vitatott értékelés valódiként vagy érvényesként elfogadható (lásd ebben az értelemben: 2019. április 2‑i Fleig kontra EKSZ ítélet, T‑492/17, nem tették közzé, EU:T:2019:211, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54      Először is a felperes lényegében azt állítja, hogy az Európa Tanács 1992. november 5‑i regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának (az Európa Tanács Szerződéseinek Tára, 148. szám, a továbbiakban: az Európa Tanács Chartája) létezése nem indokolhatja azt, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az 1. javaslatra vonatkozó intézkedést. Ugyanis egyrészt az Unió nem részese az Európa Tanács Chartájának. Másrészt az Unió több tagállama nem írta alá, illetve nem ratifikálta azt.

55      E tekintetben a Bizottság a megtámadott közleményben megállapítja, hogy az Unió arra ösztönzi tagállamait, hogy írják alá az Európa Tanács Chartáját, és hogy rendszeresen hivatkozik rá, mint a regionális és kisebbségi nyelvek előmozdítására és védelmére vonatkozó iránymutatásokat meghatározó jogi eszközre.

56      Az a körülmény, hogy az Unió nem részese az Európa Tanács Chartájának, nem támasztja alá azt, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel a felperes nem vitatja, hogy az Unió rendszeresen hivatkozik e szövegre, mint a regionális és kisebbségi nyelvek előmozdítására és védelmére vonatkozó iránymutatásokat meghatározó jogi eszközre. Továbbá az a tény, hogy egyes tagállamok még nem írták alá vagy nem ratifikálták azt, nem releváns az Unió e téren tett intézkedéseinek értékelése szempontjából.

57      Továbbá nem releváns Magyarország azon állítása, amely szerint az említett chartát ratifikáló tagállamok egy része annak védelmét csak korlátozott számú nyelv számára tartja fenn, míg az 1. javaslat célja valamennyi kisebbségi nyelv támogatása valamennyi tagállamban.

58      A Bizottságtól ugyanis nem várható el, és a 2019/788 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy a jelen esetben csak azokat a jogi aktusokat vegye figyelembe, amelyek az 1. javaslat által érintett valamennyi tagállamot és valamennyi regionális vagy kisebbségi nyelvet érintik. Így a Bizottság jogszerűen figyelembe vehet egy jogi aktust akkor is, ha az csak részben felel meg a szóban forgó javaslat által kitűzött céloknak. Más szóval, nincs jelentősége annak, hogy egy jogi aktus önmagában véve nem éri el teljes mértékben az 1. javaslat által kitűzött célt, ha a megtámadott közleményben említett valamennyi jogi aktus együttesen alkalmas az említett cél megvalósítására.

59      Végül a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság nem tagadhatja meg az intézkedést más nemzetközi jogi eszközökre való hivatkozással, és hogy az Unió köteles gyakorolni a tagállamok által ráruházott hatásköröket.

60      E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy magából az EUSZ 11. cikk (4) bekezdésének a szövegéből következik, hogy az európai polgári kezdeményezés célja a Bizottság „felkérése” arra, hogy a Szerződések végrehajtásához megfelelő javaslatot terjesszen elő, nem pedig az, amint azt a felperes állítja, hogy ezen intézményt kötelezze az adott európai polgári kezdeményezés által tervezett lépés vagy lépések megtételére (2019. december 19‑i Puppinck és társai kontra Bizottság ítélet, C‑418/18 P, EU:C:2019:1113, 57. pont). A Bizottság által a megtámadott közleményben adott magyarázatok továbbá azt bizonyítják, hogy az Unió ténylegesen gyakorolja a Szerződések által ráruházott korlátozott hatásköröket. Azáltal ugyanis, hogy a tagállamokat az Európa Tanács Chartájának aláírására ösztönzi, és hivatkozik rá, az Unió támogatja és kiegészíti a tagállamok e téren tett intézkedéseit.

61      Másodszor a felperes lényegében azt állítja, hogy az UNESCO 2005. október 20‑án Párizsban tartott általános konferenciáján elfogadott és a Közösség nevében a 2006. május 18‑i 2006/515/EK tanácsi határozattal (HL 2006. L 201., 15. o.) jóváhagyott, a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló egyezmény (a továbbiakban: UNESCO‑egyezmény) 7. cikke alapján a Bizottság által hozott intézkedések nem indokolhatják, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az 1. javaslatra vonatkozó intézkedést. Nincs kapcsolat a megtámadott közleményben említett, a társadalmi befogadásra összpontosító végrehajtási intézkedések és az 1. javaslat által kitűzött cél, nevezetesen a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és előmozdítása között.

62      Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni. A vitatott közleményben foglaltak szerint az UNESCO‑egyezmény 7. cikkének célja, hogy arra ösztönözze az egyéneket „beleértve a kisebbségekhez tartozó [személyeket]” és a társadalmi csoportokat, hogy saját kulturális kifejezésmódjaikat létrehozzák, előállítsák, terjesszék, elosszák, és azokhoz hozzáférjenek. Emellett, amint azt a megtámadott közlemény leszögezi, ugyanezen UNESCO‑egyezmény emlékeztet arra is, hogy a kulturális sokszínűség egyik alapvető eleme a nyelvi sokszínűség, és újólag megerősíti az oktatásnak a kulturális kifejezések védelmében és előmozdításában betöltött nélkülözhetetlen szerepét.

63      A felperes állításával ellentétben tehát nincs szó az UNESCO‑egyezmény és az 1. javaslat által kitűzött cél közötti kapcsolat nyilvánvaló hiányáról.

64      Hasonlóképpen, a Bizottság által az UNESCO‑egyezmény 7. cikke alapján elfogadott végrehajtási intézkedések – nevezetesen a kultúrának a társadalmi befogadáshoz és a kultúrák közötti párbeszédhez való hozzájárulásáról a tagállamokkal és a kulturális ágazattal folytatott párbeszédek szervezése – sem tekinthetőek egyértelműen függetleneknek az 1. javaslat által kitűzött céloktól.

65      Kétségtelen, hogy az 1. javaslat nem a társadalmi befogadásra összpontosít. A Bizottság érvelésének megfelelően azonban az ilyen párbeszédek megszervezése az UNESCO‑egyezmény által kitűzött célok fényében alkalmas a regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdítására és védelmére, még ha csak a kultúra területén is. Az a körülmény, hogy a szóban forgó végrehajtási intézkedések a társadalmi befogadást segítik elő, nem zárja ki azt, hogy ugyanezek az intézkedések egyúttal hozzájárulhatnak a regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdításához és védelméhez.

66      Emellett – a felperesnek a válaszában szereplő állításával ellentétben – e végrehajtási intézkedések elfogadása azt bizonyítja, hogy az Unió ténylegesen gyakorolja a Szerződések által ráruházott korlátozott hatásköröket. A tagállamokkal és a kulturális ágazattal az UNESCO‑egyezmény 7. cikke alapján folytatott párbeszédek szervezésével ugyanis az Unió támogatja és kiegészíti a tagállamok e téren folytatott tevékenységét.

67      Harmadszor, a felperes lényegében azt állítja, hogy a Tanács 2019–2022‑re szóló kulturális munkaprogramja és az e munkaprogram keretében felállított „Többnyelvűség és fordítás” szakértői csoport által várhatóan javasolt konkrét intézkedések nem kapcsolódnak az 1. javaslat által kitűzött célhoz, mivel nem hivatkoznak a regionális vagy kisebbségi nyelvekre. Következésképpen ez a munkaprogram és ezek a konkrét intézkedések nem indokolhatják, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az e javaslatra vonatkozó intézkedéseket.

68      Ezt az álláspontot el kell utasítani. A 2019–2022‑re szóló kulturális munkatervről szóló tanácsi következtetések (HL 2018. C 460., 12. o.) I. melléklete ugyanis előírja, hogy a kulturális munkaprogram nyolc alapelvre épül. Márpedig a harmadik alapelv kifejezetten kimondja, hogy a kulturális és nyelvi sokszínűség az Unió egyik legértékesebb tulajdonsága, ezért védelme és előmozdítása központi szerepet játszik az európai szintű kultúrpolitikában (I. melléklet, I. cím, harmadik franciabekezdés). Hasonlóképpen, a Tanács a harmadik „[a] művészeket, a kulturális és kreatív szakembereket, valamint az európai tartalmakat támogató ökoszisztéma” című prioritásnak az ugyanezen mellékletben szereplő leírásában megjegyzi, hogy az európai kulturális ágazatra többek között a kulturális és nyelvi sokszínűség jellemző (I. melléklet, II. cím, C. pont).

69      Ugyanez az I. melléklet továbbá előírja, hogy a „Többnyelvűség és fordítás” szakértői csoport tagjai „megosztják egymással a legjobb gyakorlatokat a fordításnak a könyvszakmában és a kiadói ágazatban, valamint más kulturális és kreatív ágazatokban történő támogatásával kapcsolatban, és javaslatot tesznek a Kreatív Európa program keretében végrehajtandó, a nyelvi sokszínűségnek és az alkotások áramlásának előmozdítását célzó konkrét intézkedésekre (I. melléklet, IV. cím, C. pont).

70      Így a szóban forgó munkaprogram és a „Többnyelvűség és fordítás” szakértői csoport által végrehajtandó intézkedések nyilvánvalóan nem függetlenek az 1. javaslat által kitűzött céltól, nevezetesen a regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdításáról és védelmétől, még ha csak a kultúra területén is.

71      Ezt a következtetést nem cáfolja az a tény, hogy sem a szóban forgó munkaprogram, sem a „Többnyelvűség és fordítás” szakértői csoport tevékenységének leírása nem tesz kifejezett utalást a regionális vagy kisebbségi nyelvekre. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a 2019–2022‑re szóló kulturális munkatervről szóló tanácsi következtetések nem tartalmazzák a regionális vagy kisebbségi nyelvek kifejezett kizárását. Hasonlóképpen, a Tanács következtetéseiben sehol sem szerepel, hogy a vonatkozó munkaprogram és a „Többnyelvűség és fordítás” szakértői csoport fellépései az Unió hivatalos nyelveire korlátozódnak.

72      Negyedszer a felperes lényegében azt állítja, hogy a közös értékek, az inkluzív oktatás és az oktatás európai dimenziójának előmozdításáról szóló, 2018. május 22‑i tanácsi ajánlás (HL 2018. C 195., 1. o.) nem kapcsolódik az 1. javaslat által kitűzött célhoz, mivel nem javasol konkrét megoldásokat a kulturális és nyelvi sokszínűség védelmére és előmozdítására. Következésképpen ezen ajánlás nem indokolhatja, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az e javaslatra vonatkozó intézkedést.

73      Ezt az álláspontot el kell utasítani. Ebből az ajánlásból – amelynek gyakorlati végrehajtása alapvetően a tagállamok feladata – világosan kitűnik, hogy a célja többek között az Unió alapját képező közös értékek előmozdítása kisgyermekkortól kezdve és a képzés valamennyi szintjén. Márpedig az EUSZ 2. cikkben előírt kisebbségi jogok tiszteletben tartása – az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének negyedik albekezdésében és az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésében említett kulturális és nyelvi sokszínűség gazdagságának tiszteletben tartására irányuló célkitűzéssel együttesen értelmezve – az Unió egyik értéke (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑i Románia kontra Bizottság ítélet, C‑899/19. P., EU:C:2022:41, 54. pont; 2019. szeptember 24‑i Románia kontra Bizottság, T‑391/17., EU:T:2019:672, 56. pont).

74      Következésképpen a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy vélte, hogy a szóban forgó ajánlás, amennyiben az Unió értékeinek az oktatás területén történő előmozdítására törekszik, ha csak részben is, de hozzájárulhat az 1. javaslatban kitűzött cél eléréséhez.

75      Ötödször, a felperes lényegében azt állítja, hogy a nyelvtanítás és a nyelvtanulás átfogó megközelítéséről szóló, 2019. május 22‑i tanácsi ajánlás (HL 2019. C 189., 15. o.) nem kapcsolódik az 1. javaslat által kitűzött célhoz, mivel az kizárólag az Unió hivatalos nyelveinek tanulására összpontosít a gazdasági versenyképesség és a szakmai mobilitás fokozása céljából. Következésképpen ezen ajánlás nem indokolhatja, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az e javaslatra vonatkozó intézkedést.

76      Ezt az álláspontot el kell utasítani. Ez az ajánlás ugyanis, amelynek célja a nyelvtanítás és a nyelvtanulás javítása, nem korlátozódik kifejezetten az Unió hivatalos nyelveire.

77      Hasonlóképpen – a felperes állításával ellentétben – a szóban forgó ajánláshoz csatolt, „Nyelvi tudatosság az iskolákban” című melléklet sem korlátozódik kizárólag az Unió hivatalos nyelveinek tanulására.

78      Ezek az elemek elegendőek annak megállapításához, hogy sem a szóban forgó ajánlás, sem annak melléklete nem korlátozódik kizárólag az Unió hivatalos nyelveinek tanulására és tanítására.

79      Végül a felperes tévesen állítja, hogy az 1. javaslat semmiképpen sem a nyelvek tanítására és tanulására irányul, hanem arra, hogy a nyelvhasználók, amennyiben az regionális vagy kisebbségi nyelv „az élet minden területén” használhassák anyanyelvüket.

80      Amint arra fenti 43. pont rámutat, az 1. javaslat kizárólag a kultúra és az oktatás területére vonatkozik. A regionális vagy kisebbségi nyelveknek az „élet más területein” való használata tehát nem tartozott a Bizottság vizsgálati körébe. Egyébiránt a felperes mindenesetre kijelentette, hogy az 1. javaslatban előirányzott ajánlásnak többek között be kellett volna mutatnia az Unióban a regionális vagy kisebbségi nyelvek „kihalásának megállítására” alkalmas legjobb megoldásokat, és javasolnia kellett volna azokat. A felperes az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban azt is kijelentette, hogy ennek az ajánlásnak figyelembe kellett volna vennie a nyelvi sokszínűség és a „nyelvtanulás” uniós visszaszorulását. Így maga a felperes is egyértelmű és közvetlen kapcsolatot teremtett az 1. javaslat és a „nyelvtanulás” között.

81      A fenti megfontolásokat figyelembe véve a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a szóban forgó ajánlás, amennyiben a nyelvek tanításának és tanulásának előmozdítására irányul, hozzájárulhat az 1. javaslatban kitűzött cél eléréséhez.

82      Hatodszor, a felperes lényegében azt állítja, hogy a Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Egyenlőségközpontú Unió: a romák egyenlőségének, társadalmi befogadásának és részvételének előmozdítását célzó uniós stratégiai keretrendszer” című bizottsági közlemény (COM(2020) 620 final) és a romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről szóló tanácsi ajánlásra irányuló javaslat (COM(2020) 621 final) rendelkezései nem foglalkoznak az 1. javaslat célkitűzésével, és korlátozott a hatályuk, mivel egy meghatározott csoportra, nevezetesen a romákra irányulnak. Következésképpen sem e közlemény, sem ezen ajánlás nem indokolhatja, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az e javaslatra vonatkozó intézkedést.

83      Ezt az álláspontot el kell utasítani. Még ha a szóban forgó közlemény és ajánlásra irányuló javaslat a romákra összpontosít is, ez nem teszi ezen aktusokat kevésbé relevánssá a jelen ügy szempontjából. A felperes ugyanis maga is utalt erre a közösségre az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban, többek között rámutatva, hogy „Európa legnagyobb és leginkább kirekesztett [csoportjáról]” van szó. E közlemény és ajánlásra irányuló javaslat személyi hatálya ezért részben egybeesik az 1. javaslatéval. A Bizottság mindenesetre nem kötelezhető arra – és a 2019/788 rendelet sem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést –, hogy egy európai polgári kezdeményezés vizsgálata során csak azokat az uniós jogi aktusokat vegye figyelembe, amelyek az adott európai polgári kezdeményezés által érintett valamennyi személyt érintik. Amint arra a fenti 58. pont rámutat, nincs jelentősége annak, hogy egy jogi aktus önmagában véve nem éri el teljes mértékben az 1. javaslat által kitűzött célt, ha a megtámadott közleményben említett valamennyi jogi aktus együttesen alkalmas az említett cél elérésére.

84      A felperes továbbá tévesen állítja, hogy a szóban forgó közlemény és ajánlásra irányuló javaslat nem kapcsolódik az 1. javaslat által kitűzött célhoz. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a felperes sem a keresetlevélben, sem a válaszban nem vitatta a Bizottság azon, a megtámadott közleményben szereplő állítását, hogy a szóban forgó ajánlásra irányuló javaslat többek között felkéri „a tagállamokat a romani […] iskolai tantervekbe és tankönyvekbe való felvételére”. Ezt egyébként alátámasztja ezen ajánlásra irányuló javaslat 2. pontjának g) alpontja is, amely felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák a roma nyelvvel kapcsolatos tudatosságot, „többek között a tanárok erre vonatkozó képzésére irányuló cselekvésekkel és a megfelelő tantervek kidolgozásával”.

85      Hetedszer, a felperes lényegében azt állítja, hogy a kisebbségi kérdéseknek a Bizottságnak a Charta végrehajtásáról szóló különböző éves jelentéseibe való felvétele nem jelent hozzáadott értéket az 1. javaslathoz képest. A Charta alkalmazhatósága ugyanis korlátozott, mivel a nyelvhasználat elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ezért a kisebbségi kérdéseknek a Charta alkalmazásáról szóló éves jelentésekben való szerepeltetése nem indokolhatja azt, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott közleményben tette – megtagadja az e javaslatra vonatkozó intézkedést.

86      E tekintetben igaz ugyan, hogy a nyelvhasználat nagyrészt a tagállamok hatáskörébe tartozik, azonban az Unió e tekintetben az oktatás és a kultúra területén mégsem nélkülözi a hatásköröket (lásd: a fenti 44. pont). Végül, a fenti 54–84. pontból kitűnik, hogy az Unió – amint arra a fenti 64–66. pont rámutat – többek között az UNESCO‑egyezmény jóváhagyásával és végrehajtásával, pontosan az 1. javaslat által érintett területeken fennálló hatáskörét gyakorolta. Ezáltal nem zárható ki, hogy a Charta az 1. javaslat által érintett helyzetekre is vonatkozik, és hogy a Bizottság szükség esetén éves tematikus jelentéseiben utal ezekre a helyzetekre.

87      Továbbá el kell utasítani a felperes azon érvelését, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek előmozdításának a tematikus éves jelentésekbe történő beillesztése nem járul hozzá érdemben az 1. javaslat célkitűzéséhez. A megtámadott közleményben az 1. javaslatra vonatkozó intézkedés megtagadásának indokai ugyanis nem kizárólag azon alapulnak, hogy ez a kérdés szerepel az éves tematikus jelentésekben. Amint arra a megtámadott közlemény, és a válasz 52. pontjában maga a felperes is rámutat, a Bizottság az elutasítást egy intézkedéscsomaggal indokolta. Így tehát – amint azt a fenti 58. és 83. pont megemlíti – nincs jelentősége annak, az említett tematikus éves jelentések önmagukban véve adott esetben kevesebb hozzáadott értéket képviselnek, mint az 1. javaslatban előirányzott ajánlás.

88      A fenti megfontolásokra tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a megtámadott közlemény elfogadásának időpontjában fennálló jogi és ténybeli elemek alapján, valamint e közlemény 2.1. és 3.1. pontjában foglalt okok miatt úgy ítélte meg, hogy az 1. javaslat által kitűzött cél eléréséhez nincs szükség további jogi aktusra, mivel e célt a megtámadott közleményben említett aktusok együttesen el tudják érni. Ezért a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor megtagadta az 1. javaslatra vonatkozó intézkedést.

89      Következésképpen a második kifogást, és ezáltal a második jogalap első részét teljes egészében el kell utasítani.

 A második jogalapnak a Bizottság által a 3. javaslat tekintetében elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapuló második részéről

90      A második részben a felperes Magyarország támogatásával lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megtagadta a 3. javaslatra vonatkozó intézkedést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek területén egy nyelvi sokféleségi központ felállítására irányult, amelyet az Unió finanszírozna, és amelyet a regionális és kisebbségi nyelvek jelentőségével kapcsolatos tudatosság fokozásával bíznának meg, továbbá amelynek küldetése az lett volna, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek területén minden érintett szereplő számára elérhetővé tegye a tudást és a készségeket, és különösen az európai legkisebb és legkiszolgáltatottabb nyelvi közösségek számára elsőbbséget biztosítson. A felperes szerint a Bizottság által a jelen ügyben előnyben részesített egyéb intézkedések, különösen az Európa Tanács Élő Nyelvek Európai Központjával való együttműködés fenntartása és fejlesztése nem alkalmasak a javaslat által kitűzött célok elérésére.

91      A Bizottság, a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával vitatja ezt az érvelést, és azt állítja, hogy a jelen rész megalapozatlan.

92      Elöljáróban a Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 3. javaslat a nyilvántartásba vett változatában arra hívta fel a Bizottságot, hogy egy olyan európai parlamenti és tanácsi határozatra vagy rendeletre vonatkozó javaslatot fogadjon el, amely olyan nyelvi sokféleségi központ felállítására irányul, amely a regionális és kisebbségi nyelvek fontosságát hangsúlyozza és a sokféleséget minden szinten népszerűsíti, továbbá amelyet alapvetően az Unió finanszíroz.

93      A megtámadott közlemény 2.3. és 3.3. pontjában a Bizottság egyrészt kifejti, hogy Uniónak a nyelvi sokszínűség (ideértve a nyelvtanulást is) jelentőségével kapcsolatos tudatosságnövelési törekvései középpontjában az Európa Tanáccsal – amelynek fellépése a fenti 54. pontban szereplő, az Európa Tanács által kiadott kartán, és a nyelvoktatás és nyelvtanulás tekintetében kompetenciaközpontként működő, továbbá a diákok anyanyelvén, többek között a kisebbségi nyelveken való oktatást támogató Élő Nyelvek Európai Központján alapul – folytatott fokozott együttműködésen alapuló munka áll. Kifejti, hogy konkrét közös megállapodások szerint támogatja az Élő Nyelvek Európai Központját és működik együtt vele, amely megállapodások célja, hogy javítsák a nyelvoktatás minőségét, hatékonyságát és vonzerejét, és továbbfejlesszék a tesztelést és az oktatási eredmények értékelését, így fokozatosan kialakítsák a nemzeti értékelési rendszerek közös alapját a közös európai nyelvi referenciakeretre építve. Másrészt a Bizottság hangsúlyozza, hogy támogatja az uniós tagállamokat a fenti 75. pontban említett, a nyelvtanítás és a nyelvtanulás átfogó megközelítéséről szóló ajánlás végrehajtásában. Lényegében úgy véli, hogy az uniós erőfeszítések összpontosítása, valamint a további központok erőfeszítései és erőforrásai megkettőzése kockázatának elkerülése érdekében hatékony és alapvető fontosságú az együttműködés fenntartása és fejlesztése az Élő Nyelvek Európai Központján keresztül, valamint a tagállamok támogatása ezen ajánlás végrehajtásában, továbbá, hogy nincs szükség további jogi aktusra.

94      Először is, a felperes, lényegében Magyarország támogatásával azt állítja, hogy az Élő Nyelvek Európai Központja nem alkalmas a nyelvi sokféleségi központnak a regionális vagy kisebbségi nyelvek területén tervezett feladatai és a céljai teljesítésére. Egyrészt az Élő Nyelvek Európai Központjának hatáskörei nem terjednek ki az említett feladatokra és célkitűzésekre, amit az is bizonyít, hogy alapszabálya nem utal a 3. javaslatban említett nyelvekre vagy egyéb feladatokra. Másrészt az Élő Nyelvek Európai Központjának tevékenységei nem terjednek ki ugyanezen regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdítására, sem a 3. javaslat által kitűzött célokra, amit az is bizonyít, hogy az Élő Nyelvek Európai Központja 2020–2023‑as programjának egyetlen projektjében sem szerepelnek kifejezetten ezek a nyelvek, és a program képzési és tanácsadói tevékenységei sem említenek semmilyen ezekkel kapcsolatos jelentősebb tevékenységet. Egyébiránt az Európa Tanács intézményi struktúrája értelmében ezen intézmény titkársága az Európa Tanács fenti 54. pontban említett chartája alapján felel a regionális vagy kisebbségi nyelvek előmozdításáért. Márpedig több olyan ország, amely nem volt hajlandó aláírni vagy ratifikálni az Európa Tanács chartáját, csatlakozott az Élő Nyelvek Európai Központjára vonatkozó megállapodáshoz. Magyarország előadja, hogy az Élő Nyelvek Európai Központja és az Európa Tanács kisebbségi nyelvekért felelős részlege különálló szervezeti egységek, amelyek között nincs kapcsolat vagy együttműködés.

95      Ezt az érvelést el kell utasítani.

96      Először is, az a körülmény, hogy az Élő Nyelvek Európai Központjának alapszabálya nem tartalmaz külön utalást a regionális és kisebbségi nyelvekre, nem jelenti azt, hogy ezek a nyelvek ki vannak zárva az Élő Nyelvek Európai Központjának feladataiból és célkitűzéseiből.

97      Másodszor – amint az a megtámadott közlemény 2.3. pontjában és a Bizottság írásbeli beadványaiban szerepel – az Élő Nyelvek Európai Központja által végzett feladatok, valamint az alapszabályának 1. cikkében leírt stratégiai és operatív célkitűzések közé tartozik a nyelvi politikák végrehajtása, innovatív megközelítések előmozdítása az „élő” nyelvek tanulásában és oktatásában, az említett nyelvek tanulásának és oktatásának gyakorlata, a párbeszéd és a véleménycsere előmozdítása, a kutatási projektek támogatása, valamint a nyelvtanulás és nyelvtanítás terén a bevált gyakorlatok összegyűjtése és terjesztése. Márpedig semmi sem utal arra, hogy ezek a feladatok és célkitűzések – legalábbis bizonyos mértékig – nem alkalmasak arra, hogy hozzájáruljanak az érintett országok valamennyi „élő” nyelve – köztük a regionális vagy kisebbségi nyelvek – fontosságának hangsúlyozásához és az – akár csak nyelvi és kulturális – sokféleség népszerűsítéséhez, amelyek a 3. javaslat nyilvántartásba vett változatának célkitűzései.

98      Harmadszor, ami az Élő Nyelvek Európai Központja tevékenységeit illeti, az ügy irataiból kitűnik, hogy e központ 2020–2023‑as programja többek között megemlíti a „Nyelvoktatás ösztönzése a határokon átnyúló szakképzésben” című projektet, amelynek célja arra a különösen fontos szerepre emlékeztet, amelyet a nyelvtanulás előmozdítása a határokon átnyúló régiókban betölt. Márpedig ez a projekt nem tűnik nyilvánvalóan függetlenek a 3. javaslatban kitűzött célok elérésétől, amelyek a – különösen a regionális vagy kisebbségi nyelveket érintő – többnyelvűség fontosságának hangsúlyozására, valamint a – különösen oktatási és szakmai körökben fennálló – sokszínűség előmozdítására irányulnak.

99      Másrészt, ami az Élő Nyelvek Európai Központjának képzési és tanácsadói tevékenységét illeti, az ügy irataiból kitűnik, hogy a központ „A nyelvek és kultúrák pluralista megközelítésének referenciakeretére” vonatkozóan „Többnyelvű és interkulturális megközelítések” címmel olyan tanfolyamot kínál, amely a gyakran tanított nyelvekre és a kisebbségi nyelvekre is kiterjed. Hasonlóképpen kínál egy „Minőségi romani oktatás Európáért (QualiRom)” című képzést is. Ez a képzés a „QualiRom” elnevezésű kezdeményezés célkitűzésére utal, amely magában foglalja a roma nyelv oktatási rendszerbe való beillesztésének előmozdítását és a roma gyermekek integrációjának megkönnyítését. Az említett képzés a „QualiRom” tananyagra is vonatkozik, amelyet a romani nyelv hat változatára dolgoztak ki, és amely kiterjed az alap‑, közép‑ és felsőfokú oktatási ciklusra, és a maga nemében a legjelentősebb forrása e nyelv tanításának és tanulásának. Ezek a tények elegendőek annak bizonyítására, hogy – amint arra a megtámadott közlemény 2.3. pontja rámutat – a regionális és kisebbségi nyelvek az Élő Nyelvek Európai Központja 2020–2023‑as programjának szerves részét képezik.

100    Ebből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát akkor, amikor lényegében azt állapította meg, hogy az Élő Nyelvek Európai Központjának tevékenységei alkalmasak arra, hogy hozzájáruljanak a 3. javaslatban kitűzött célok eléréséhez, azaz a regionális és kisebbségi nyelvek fontosságának hangsúlyozásához és a sokféleség minden szinten történő népszerűsítéséhez.

101    Negyedszer, a felperes és Magyarország nem terjesztett elő olyan konkrét bizonyítékot, amely megkérdőjelezné az Európa Tanács és az Élő Nyelvek Európai Központja közötti, a megtámadott közleményben és a Bizottság írásbeli beadványaiban említett szoros kapcsolatok meglétét.

102    Másodszor, a felperes, lényegében Magyarország támogatásával arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak nincs lehetősége arra, hogy befolyásolja az Élő Nyelvek Európai Központjának a tevékenységét, vagy, hogy együttműködési megállapodásokat kössön vele a 3. javaslat érintett területein, mivel az Unió nem részese az e központot létrehozó megállapodásnak, és a regionális vagy kisebbségi nyelvek támogatása nem tartozik az Élő Nyelvek Európai Központjának hatáskörébe. Ezen túlmenően a felperes lényegében előadja, hogy a megtámadott közleményben hivatkozott 2020–2021‑es hozzájárulási megállapodás azt mutatja, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveknek az Élő Nyelvek Európai Központjával való együttműködés keretében történő támogatása irreleváns a Bizottság számára, mivel a „nyelvtanulás, az írástudás és a nyelvoktatás – köztük az oktatás nyelve, az idegen nyelvek, a regionális és kisebbségi nyelvek és az otthon beszélt nyelvek oktatásának – holisztikus megközelítései” című műhely, valamint az említett egyezményben említett, „a regionális és kisebbségi nyelveknek a Covid19‑világjárvány idején fennálló helyzetéről” szóló webinárium egyértelműen nem megfelelő alternatívája a 3. javaslatban javasolt nyelvi sokféleségi központnak. Emellett a Bizottság és az Élő Nyelvek Európai Központja közötti együttműködés célja elsősorban a közös európai nyelvi referenciakereten alapuló nemzeti értékelési rendszerek közös alapjának megteremtése. Végül, a megtámadott közleményben a közelgő együttműködési megállapodásra való hivatkozás irreleváns, mivel nem folynak tárgyalások, és hipotetikus fejleményeket nem lehet figyelembe venni a megtámadott közlemény jogszerűségének értékelése során.

103    Ezt az érvelést el kell utasítani.

104    Először is – amint azt a fenti 96. és 97. pont megemlíti –, az Élő Nyelvek Európai Központjának alapszabálya nem tartalmaz kifejezett korlátozást a feladataival és célkitűzéseivel érintett „élő” nyelvekre vonatkozóan, és egyes tevékenységei kifejezetten kiterjednek a regionális vagy kisebbségi nyelvekre. A Bizottság tehát nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy az Élő Nyelvek Európai Központja által végzett feladatok, a kitűzött céljai és az általa végzett tevékenységek alkalmasak arra, hogy hozzájáruljanak a 3. javaslat nyilvántartásba vett változatában kitűzött, azaz többek között a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontossága hangsúlyozására és a sokféleség minden szinten történő népszerűsítésére irányuló céloknak az eléréséhez.

105    Továbbá – a felperes állításával ellentétben – bár az Unió nem vesz részt az Európa Tanács által az Élő Nyelvek Európai Központját létrehozó „kibővített részmegállapodásban”, a megtámadott közleményben említett 2020–2021‑es hozzájárulási megállapodás tanúsítja, hogy a Bizottság befolyásolhatja az Élő Nyelvek Európai Központjának tevékenységét, és együttműködési megállapodásokat köthet a 3. javaslathoz kapcsolódó területeken. Ez a hozzájárulási megállapodás azt is megerősíti, hogy – amint azt a vitatott közlemény megállapítja – a regionális vagy kisebbségi nyelvek szerepelnek azon tevékenységek spektrumán, amelyekben az Élő Nyelvek Európai Központja részt vesz.

106    Az ügy irataiból ugyanis kitűnik, hogy a 2020–2021‑es hozzájárulási megállapodás, amely az „[i]nnovatív módszertanok és értékelés a nyelvtanulásban” című fellépésre vonatkozik, a Bizottság és az Élő Nyelvek Európai Központja közötti hosszú távú, azaz hétéves együttműködés és a közösen meghatározott cselekvési területek körébe tartozik. Amint azt a Bizottság kifejti, a fent említett fellépés „A többnyelvű osztálytermek támogatása” elnevezésű kezdeményezése számos olyan modult javasol, amely többek között az iskolai nyelvi tudatosság megteremtésével és az oktatás nyelvének támogatásával foglalkozik, olyan megközelítéseket alkalmazva, amelyek értékelik a tanulók származási nyelvét, különös tekintettel a regionális vagy kisebbségi nyelvekre. Emellett az említett fellépés nem csupán a felperes által említett műhelymunkát és webináriumot hivatott magában foglalni, hanem egy „nyári akadémiát”, egy vitafórum‑sorozatot, amelynek témája többek között a „tanulók nyelvi repertoárjának bővítése” és a különösen a regionális vagy kisebbségi nyelveket érintő kihívások, valamint tudományos tanulmányok készítését, továbbá egy szimpóziumot is.

107    Végül a fenti 106. pontban ismertetett tényezők alátámasztják azt a következtetést, amely szerint – a felperes állításával ellentétben és a megtámadott közleményben foglaltaknak megfelelően – a Bizottság és az Élő Nyelvek Európai Központja közötti együttműködés nem korlátozódik a közös európai nyelvi referenciakereten alapuló nemzeti értékelési rendszerek közös alapjának létrehozására, és amely szerint a nyelvi sokszínűséggel kapcsolatos igényeket ezen együttműködés keretében figyelembe veszik.

108    Harmadszor, a felperes, lényegében Magyarország támogatásával arra hivatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvalóan helytelenül tagadta meg a 3. javaslatra vonatkozó intézkedést egy olyan nemzetközi megállapodás alapján, amelynek az Unió nem részese, és amely nem képezi az Unió jogrendjének szerves részét.

109    Ezt az álláspontot el kell utasítani. Egyrészt – amint arra a fenti 60. pont emlékeztet – a Bizottság nem köteles a nyilvántartásba vett, a szükséges támogatással rendelkező európai polgári kezdeményezésben javasolt intézkedések meghozatalára. Másrészt – amint arra a Bizottság lényegében emlékeztetett – mind az EUMSZ 165. cikk (3) bekezdése, mind az EUMSZ 167. cikk (3) bekezdése, amely a 3. javaslat jogalapját képezi – arra hívja fel az Uniót, hogy az oktatás és a kultúra területén támogassa az együttműködést, különösen az illetékes nemzetközi szervezetekkel és különösen az Európa Tanáccsal. Ezért a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát akkor, amikor a megtámadott közleményben lényegében megállapította, hogy egy, a nyelvi sokféleségi központtól eltérő olyan nemzetközi intézménnyel, nevezetesen az Élő Nyelvek Európai Központjával – amelyhez a ragállamok többsége csatlakozott, és amely szorosan kapcsolódik az Európa Tanácshoz – való együttműködés fenntartása és fejlesztése, amely azokon a területeken működik, amelyek a felperes tervei szerint a nyelvi sokféleségi központ feladatait képezték volna, alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a 3. javaslat nyilvántartásba vett változatában kitűzött, azaz többek között a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontossága hangsúlyozására és a sokféleség minden szinten történő népszerűsítésére irányuló céloknak az eléréséhez.

110    A fenti megfontolásokra tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság a megtámadott közlemény 2.3. és 3.3. pontjában foglalt indokolásban nyilvánvaló értékelési hibát követett el.

111    Következésképpen a második jogalap második részét el kell utasítani.

 A második jogalapnak a Bizottság által a 6. javaslat tekintetében elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapuló harmadik részéről.

112    A harmadik részben a felperes Magyarország támogatásával, lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg az 6. javaslatra – amely a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyek és az uniós polgárok közötti kvázi egyenlő bánásmódot hivatott biztosítani azáltal, hogy e hontalan személyek helyzetét a bevándorlók és a migráns hátterű uniós polgárok helyzetéhez hasonlította – vonatkozó intézkedést.

113    A Bizottság a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával vitatja ezt az érvelést.

114    Előzetesen a Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 6. javaslat célja a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.), a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.), a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13‑i 2004/114/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 375., 12. o.), a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló, 2005. október 12‑i 2005/71/EK tanácsi irányelv (HL 2005. L 289., 15. o.) és a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2009. május 25‑i 2009/50/EK tanácsi irányelv (HL 2009. L 155., 17. o.) módosítása annak érdekében, hogy a hontalan személyek jogállását az uniós polgárokéhoz közelítsék azáltal, hogy megkönnyítik számukra a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogálláshoz való hozzáférést, és biztosítják számukra, hogy a harmadik országok állampolgárai számára biztosított jogoknál több jogot élvezzenek.

115    A felperes ugyanakkor elismerte, hogy a 6. javaslat „elsősorban a 2003/109/EK irányelvre összpontosít”. Emellett a felperes sem a keresetlevélben, sem a válaszban nem hivatkozott a fenti 114. pontban említett egyéb irányelvekre.

116    A megtámadott közlemény 2.6. és 3.6. pontjában a Bizottság úgy vélte, hogy a 2003/109 irányelvet nem szükséges módosítani annak érdekében, hogy tovább közelítse a harmadik országbeli állampolgárok jogait az uniós polgárok számára biztosított jogokhoz. Ezzel szemben megerősíti, hogy a hontalan személyek helyzetének figyelembevétele érdekében a migránsok integrációjára vonatkozó uniós politika keretében egyéb intézkedések elfogadására is lehetőség van. E tekintetben a Bizottság különösen az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Cselekvési terv az integrációról és a befogadásról a 2021–2027‑es időszakra” című közleményére (COM(2020) 758 final, a továbbiakban: a cselekvési terv) hivatkozik.

117    A felperes azonban vitatja, hogy a cselekvési terv a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyekre vonatkozik. A cselekvési terv a migránsoknak és a migráns hátterű uniós polgároknak szól, de nem említi a hontalan személyeket. A cselekvési terv tartalma továbbá nem megfelelő a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyek igényeinek kielégítésére. A cselekvési terv ugyanis a migránsok és a migráns hátterű uniós polgárok integrációjára és befogadására összpontosít, de nem veszi figyelembe a hontalan személyek sajátos helyzetét. A 6. javaslatban említett hontalan személyek a harmadik országokból az Unióba nemrégiben érkezett személyekkel ellentétben olyan nemzeti kisebbségekhez tartoznak, akik már régóta európai területen élnek, és az őshonos lakosság részét képezik. Ezen túlmenően ezek a hontalan személyek a hivatalos dokumentumok hiányával és az állampolgárság önkényes megfosztásával kapcsolatos problémákkal szembesülnek, ami megakadályozza őket abban, hogy a születésük szerinti tagállamban vagy a fogadó tagállamban részt vegyenek a gazdasági, társadalmi és politikai életben. A felperes szerint tehát a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyek helyzetét a migránsok és a migráns hátterű uniós polgárok helyzetével tette egyenlővé, noha helyzetük eltérő.

118    Ezt az álláspontot el kell utasítani. A „hontalan személyek” kifejezést a cselekvési terv kétségtelenül nem használja kifejezetten, és hatálya „a migránsok mellett a migráns hátterű uniós polgárokra is kiterjed”. Mindazonáltal ezek az elemek nem elegendőek ahhoz, hogy az említett hontalan személyeket kizárják a cselekvési terv hatálya alól.

119    Az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdése szerint ugyanis a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. cím alkalmazásában „a hontalan személyeket harmadik ország állampolgárának kell tekinteni”.

120    Ezért a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyek a cselekvési terv hatálya alá tartoznak, mivel egyrészt a cselekvési terv az Unióban jogszerűen tartózkodó valamennyi harmadik országbeli állampolgárra alkalmazandó, másrészt a hontalan személyeket a harmadik országok állampolgárainak kell tekinteni.

121    Egyébként – amint arra a Bizottság rámutat – a cselekvési terv nem csak az Unióba nemrég érkezett migránsoknak kedvez. Így több olyan fellépést tartalmaz, amely a hosszú távú integrációra és a társadalmi kohézióra összpontosít. A cselekvési terv különösen arra törekszik, hogy javítsa a harmadik országbeli állampolgárok, köztük a hontalan személyek oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és lakhatáshoz való hozzáférését. Hasonlóképpen, célja az elszigeteltség, a szegregáció és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem. Végezetül a harmadik országok állampolgárainak, és így a hontalan személyeknek a helyi, regionális, nemzeti és európai szintű konzultációs és döntéshozatali folyamatokban való részvételét is elő kívánja segíteni.

122    Ebből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát akkor, amikor megállapította, hogy a cselekvési terv képes kezelni a harmadik országok állampolgárait és a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyeket egyaránt érintő társadalmi kirekesztettséget, és az egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és szociális segítségnyújtáshoz való hozzáférés nehézségeit, függetlenül attól, hogy e két személyi kategória eltérő földrajzi, történelmi, személyes, kulturális és vallási háttérrel rendelkezik.

123    Végül, és mindenesetre, mivel a felperesnek az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban megfogalmazott célja „az állampolgársághoz kapcsolódó jogok kiterjesztése a hontalan személyekre és családtagjaikra, akik egész életüket a származási országukban töltötték”, emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződések megalkotói elválaszthatatlan és kizárólagos kapcsolatot hoztak létre valamely tagállami állampolgárság megléte és az uniós polgári jogállás megszerzése, de annak megőrzése között is. Ennek során valamely tagállam állampolgárságának megléte elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki megszerezhesse és megőrizhesse az uniós polgári jogállást, valamint hogy megillesse őt az ahhoz kapcsolódó jogok teljes terjedelme. Ilyen körülmények között az uniós polgársággal járó jogok nem terjeszthetők ki azokra a személyekre, akik nem rendelkeznek valamely tagállam állampolgárságával (lásd ebben az értelemben: 2022. június 9‑i Préfet du Gers és Institut national de la statistique et des études économiques ítélet, C‑673/20, EU:C:2022:449, 48. és 57. pont).

124    A fenti megfontolásokra tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor úgy vélte, hogy a cselekvési terv alkalmas annak figyelembevételére, hogy a hontalan személyeknek szükségük van jobb foglalkoztatási, oktatási, valamint jobb szociális lehetőségek révén a társadalomba való jobb beilleszkedésre.

125    Hasonlóképpen a felperes azt sem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a 2003/109 irányelv felülvizsgálata annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó hontalan személyeknek több jogot biztosítson.

126    Következésképpen a második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

 A második jogalapnak a Bizottság által a 8. javaslat tekintetében elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapuló negyedik részéről

127    A negyedik részben a felperes, Magyarország támogatásával lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megtagadta a 8. javaslatra vonatkozó intézkedést, amelynek célja az volt, hogy a nemzeti kisebbségek számára javítsa a határokon átnyúló hozzáférést az ugyanazt a nyelvet beszélő más tagállamok audiovizuális tartalmaihoz. Lényegében előadja, hogy az ilyen tartalmakhoz való hozzáférés azért lenne fontos, mert egy adott tagállamban a nemzeti kisebbségekhez tartozó emberek száma túl alacsony ahhoz, hogy saját médiát hozzanak létre ugyanabban a tagállamban. Az ilyen hozzáférés továbbá hozzájárulna a különböző regionális vagy kisebbségi nyelvek, valamint a nyelvi és kulturális sokszínűség megőrzéséhez és előmozdításához. A felperes szerint a Bizottság által a jelen ügyben előnyben részesített intézkedés, nevezetesen a 2018. november 14‑i (EU) 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2018. L 303., 69. o.) módosított 2010/13 irányelv további felülvizsgálat nélküli alkalmazása nem alkalmas az említett javaslat által kitűzött célok elérésére.

128    A Bizottság, a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogatásával, vitatja ezt az érvelést és azt állítja, hogy a jelen jogalap megalapozatlan.

129    Elöljáróban a Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 8. javaslat a nyilvántartásba vett formájában a 2010/13 irányelv olyan módosítására irányult, amely garantálja az audiovizuális tartalmak tekintetében a szolgáltatásnyújtás szabadságát és a tartalmak vételének szabadságát a tagállamok azon régióiban, ahol nemzeti kisebbségek élnek.

130    A megtámadott közlemény 2.8. és 3.8. pontjában a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a meglévő jogi keret jelentős támogatást nyújt a felperes által a 8. javaslattal kapcsolatban kitűzött célok eléréséhez, és mivel ez elegendő, nincs szükség a 2010/13 irányelv további módosítására. E tekintetben a Bizottság egyrészt megállapítja, hogy a 2010/13 irányelv megkönnyíti az audiovizuális szolgáltatások határokon átnyúló terjesztését, egyúttal biztosítja, hogy a közérdeket – többek között a kiskorúak védelme, az európai alkotások előmozdítása, reklámozása – szolgáló harmonizált minimumszabályok legyenek érvényben. Ez az irányelv ugyanis a származási ország elvén alapul, így a tagállamok nem korlátozhatják a másik tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatásokat, ha azok megfelelnek a 2010/13 irányelv szabályainak a származási tagállamban. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a 2010/13 irányelv nem terjed ki a szerzői joggal összefüggő továbbközvetítési kérdésekre, és hogy az audiovizuális tartalmak határokon átnyúló rendelkezésre állását a 2010/13 irányelv hatályán kívül eső okok is befolyásolhatják, így a szellemitulajdon‑jog, a műszaki erőforrások megléte vagy az üzleti/pénzügyi megfontolások. Másrészt kifejti, hogy az említett irányelvnek a 2018/1808 irányelvvel történő felülvizsgálata megerősítette az európai alkotások előmozdítását és a kulturális sokszínűség Unión belüli előmozdítását. A 2010/13 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak legalább 30%‑ban európai alkotásokat kell szerepeltetniük a műsorkínálatukban, továbbá biztosítaniuk kell az ilyen alkotások hangsúlyos megjelenítését. A Bizottság továbbá rámutat, hogy a kulturális sokszínűség előmozdításának célkitűzése csak akkor érhető el hatékonyan, ha a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó multinacionális szolgáltatók által kínált nemzeti műsorkínálatban az európai művek 30%‑os aránya biztosított. Ez a megközelítés biztosítja, hogy minden olyan tagállamban, ahol a szolgáltató nemzeti műsorkínálatot nyújt, a nézők számára az európai művek az előírt arányban jelenjenek meg. Ez a megközelítés az európai művek Unión belüli terjesztésének és hozzáférhetőségének ösztönzésére is alkalmas. Végül a Bizottság kifejti, hogy a tagállamok jelentései és egy független tanulmány alapján rendszeresen ellenőrizni fogja a szabályok alkalmazását.

131    Először is a felperes vitatja, hogy az európai műveknek a 2010/13 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében előírt 30%‑os aránya, amelyet a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak a műsorkínálatban szerepeltetniük és népszerűsíteniük kell, hozzájárulhat a 8. javaslat célkitűzésének eléréséhez. Mivel ez az arány nem jár együtt az európai művek eredetére vagy nyelvére vonatkozó követelménnyel, és az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének n) pontjában szereplő „európai alkotások” fogalommeghatározás nem foglalkozik ezzel a szemponttal, a 30%‑os arány akkor is teljesülhet, ha a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltató a szomszédos tagállamokat kizárva más tagállamokból származó tartalmakat kínál, vagy ha a szolgáltató csak az érintett tagállam többségi nyelvén kínál tartalmat, az ott élő nemzeti kisebbségek figyelembevétele nélkül. A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak továbbá nem fűződik gazdasági érdekük az olyan tartalmakhoz fűződő jogok megszerzéséhez, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket érdekelhetik.

132    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételére irányuló kérelem benyújtásának időpontjában a 8. javaslat a 2010/13 irányelv akkor hatályos változatának módosítására irányult a szolgáltatásnyújtás és az audiovizuális tartalom (azaz az analóg és digitális műsorszolgáltatások, valamint a lekérhető, földfelszíni és műholdas szolgáltatások) szabad vételének azokban a régiókban történő biztosítása érdekében, ahol nemzeti kisebbségek élnek. Ezt a javaslatot hasonló feltételekkel vették nyilvántartásba (lásd: a fenti 129. pont).

133    Márpedig – amint azt a megtámadott közlemény, a felperes által nem vitatott módon kifejti – a 2010/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése már megkönnyíti az audiovizuális szolgáltatások – többek között az adott tagállammal szomszédos tagállamokból származó audiovizuális tartalmaknak az ez utóbbi tagállamban élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára érdekes nyelveken történő – határokon átnyúló vételét és továbbterjesztését az Unió egész területén.

134    Ugyanis – amint arra a Bizottság a vitatott közleményben és az írásbeli beadványaiban lényegében rámutat – a 2010/13 irányelv az audiovizuális médiaszolgáltatások területén az EUMSZ 56. cikkben biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságát konkretizálja azzal, hogy ahogyan a (104) preambulumbekezdésből kitűnik, létrehozza e szolgáltatások „belső határok nélküli térségét” (2019. július 4‑i Baltic Media Alliance ítélet, C‑622/17, EU:C:2019:566, 65. pont).

135    A 2010/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt származási tagállam elve értelmében az audiovizuális médiaszolgáltatók főszabály szerint kizárólag a székhelyük szerinti tagállam szabályainak és joghatóságának hatálya alá tartoznak.

136    E szabályok betartásával az audiovizuális médiaszolgáltatók szabadon terjeszthetik szolgáltatásaikat az Unió egész területén, mivel a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a vétel szabadságát, és nem korlátozhatják területükön a más tagállamokból származó szolgáltatások továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak.

137    Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott közleményben nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor a megtámadott közleményben lényegében arra a következtetésre jutott, hogy a 8. javaslat nyilvántartásba vett változatának célja, nevezetesen a szolgáltatásnyújtás és az audiovizuális tartalmak vételének szabadsága már megvalósult az Unió egész területén, így az Unió azon régióiban is, ahol nemzeti kisebbségek élnek.

138    Kétségtelen, hogy a 2010/13 irányelvben vannak olyan belső és külső tényezők, amelyek csökkenthetik az audiovizuális tartalmak határokon átnyúló hozzáférhetőségét, ezek közé tartozik többek között az a körülmény, hogy az irányelv nem kötelezi a médiaszolgáltatókat a határokon átnyúló továbbközvetítésre, és hogy hatálya nem terjed ki a szellemi tulajdonjogokra, különösen a szerzői jogokra, valamint a kereskedelmi megfontolásokra. Ezzel együtt a felperes nem terjesztett elő olyan konkrét bizonyítékot, amely megkérdőjelezné a Bizottság azon értékelését, amely szerint a 2010/13 irányelv13. cikk (1) bekezdésében előírt, és a megtámadott közleményben hivatkozott, a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókat terhelő azon kötelezettség, hogy a legalább 30%‑ban európai alkotásokat kell szerepeltetniük a műsorkínálatukban, továbbá biztosítaniuk kell az ilyen alkotások hangsúlyos megjelenítését, még a szóban forgó európai alkotások eredetére vagy nyelvére vonatkozó konkrétabb követelmény hiányában is alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a kulturális sokszínűség javításához és a határokon átnyúló audiovizuális tartalmak szélesebb köréhez való hozzáférés biztosításához.

139    Másodszor, a felperes vitatja a 2010/13 irányelv alkalmazásának a Bizottság által végzett, a megtámadott közleményben említett ellenőrzések relevanciáját, azzal az indokkal, hogy a javasolt intézkedések megfelelőségét csak a megtámadott közlemény elfogadásának napján rendelkezésre álló információk fényében lehet vizsgálni.

140    Ezt az érvelést el kell utasítani.

141    A 2010/13 irányelv alkalmazásának a megtámadott közleményben leírt nyomon követése a tagállamokat és a Bizottságot az irányelv 13. cikkének (4) és (5) bekezdése, valamint 33. cikke alapján terhelő kötelezettségeket tükrözi. Tekintettel az említett rendelkezésekben használt kógens megfogalmazásra, a Bizottság a megtámadott közlemény elfogadásakor jogosult volt jövőbeni kötelezettségekre hivatkozni. Ez a következtetés annál inkább szükséges, mivel ezek a kötelezettségek a vitatott közlemény elfogadásának időpontjában fennálló szabályok értékelésére vonatkoznak, amelyekre a Bizottság annak megállapításakor támaszkodott, hogy a 8. javaslat által kitűzött cél eléréséhez nincs szükség a 2010/13 irányelv módosítására.

142    Egyébiránt, a 2010/13 irányelv 13. cikkének (5) bekezdése értelmében a Bizottság által a Parlamenthez és a Tanácshoz – többek között az említett irányelv 13. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tárgyában – a tagállamok által rendelkezésre bocsátott információk és egy független vizsgálat alapján benyújtandó jelentésnek egyebek között figyelembe kell vennie a kulturális sokféleség célját. Így a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát akkor, amikor úgy vélte, hogy az említett irányelv alkalmazásának nyomon követése alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a 8. javaslat nyilvántartásba vett változatában kitűzött, azaz a különböző eredetű és nyelvű audiovizuális tartalmakhoz való hozzáférés javítására irányuló célok egyikének eléréséhez.

143    Végül Magyarország vitatja, hogy a meglévő jogi keret megfelelő a 8. javaslat célkitűzésének eléréséhez. Egyrészt az a probléma, amelynek a 8. javaslat a kezelésére irányul, a jogtulajdonosok és az audiovizuális médiaszolgáltatók közötti licencszerződésekben foglalt, a társadalom számára kiemelten fontos tartalmak – különösen a nemzetközi sportesemények – területi korlátozásaiból ered. Ezek a korlátozások, amelyek akadályozzák a sportesemények és más, a társadalom számára kiemelten fontos események online közvetítését, a nemzeti és nyelvi kisebbségeket is hátrányosan érintik. E tagállam szerint a 2010/13 irányelv 14. cikkének módosítására lenne szükség. Másrészt a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások esetében nem az a probléma, hogy nincs elegendő, minden nyelven elérhető tartalom, hanem az, hogy a társadalom számára fontos tartalmakhoz való hozzáférés akadályozott.

144    Ezt az érvelést el kell utasítani. Egyrészt – amint arra a fenti 129. pont rámutat – a 8. javaslat a nyilvántartásba vett változatában nem tesz említést a társadalom számára kiemelkedő jelentőségű eseményekkel kapcsolatos területi korlátozásokról. Másrészt – amint azt a fenti 138. pont megállapítja – a 2010/13 irányelv hatálya nem terjed ki a szellemi tulajdonjogokra.

145    A fenti megfontolásokra tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor a megtámadott közlemény 2.8. és 3.8. pontjában kifejtett okokból megállapította, hogy a 2010/13 irányelv hatályos szabályai alkalmasak arra, hogy érdemben támogassák a felperes által kitűzött célok elérését, valamint az európai művek uniós szintű terjesztésének és hozzáférhetőségének ösztönzését, így a 8. javaslat tekintetében nincs szükség az említett irányelv további módosítására.

146    Következésképpen a második jogalap negyedik részét, és ezáltal a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

147    Mivel a Törvényszék valamennyi jogalapot elutasította, a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

148    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a Bizottság költségeinek viselésére.

149    A Szlovák Köztársaság is kérte, hogy a felperest kötelezzék a költségek viselésére. Mindazonáltal az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Ebből következik, hogy Magyarország, a Görög Köztársaság és a Szlovák Köztársaság maga viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Citizens’ Committee of the European Citizens’ Initiative „Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe” maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      A Görög Köztársaság, a Magyarország, és a Szlovák Köztársaság maga viseli saját költségeit.

Svenningsen Mac Eochaidh Laitenberger

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. november 9‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.