AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)
2010. október 14.(*)
„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Díjazás – Családi támogatások – Azonos nemű személyek által alkotott pár – Háztartási támogatás – A biztosítás feltétele – Törvényes házasságkötés lehetősége – Fogalom – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának iv. alpontja”
Az F‑86/09. sz. ügyben,
az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján
W, az Európai Bizottság szerződéses alkalmazottja (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviseli: É. Boigelot ügyvéd)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKE
(második tanács),
tagjai: H. Tagaras elnök (előadó), S. Van Raepenbusch és M. I. Rofes i Pujol bírák,
hivatalvezető: R. Schiano tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2009. október 21‑én telefaxon érkezett keresetlevelében (az eredeti példány benyújtására másnap került sor) W az Európai Közösségek Bizottsága 2009. március 5‑i és 2009. július 17‑i határozatának megsemmisítését kéri, amely határozatokban a Bizottság megtagadta az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VII. mellékletének 1. cikkében szereplő háztartási támogatás részére történő folyósítását.
Jogi háttér
2 Az EK 13. cikk (1) bekezdése szerint:
„E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által a Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács, a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.”
3 Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Alapjogi Charta) „A megkülönböztetés tilalma” című 21. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.”
4 Az Alapjogi Chartának „A magán‑ és a családi élet tiszteletben tartása” című 7. cikke értelmében:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.”
5 Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikke szerint:
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán‑ és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”
6 Az Európai Unió egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételei 21. és 92. cikkének értelmében a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikkének a családi támogatások juttatásának módjára vonatkozó rendelkezéseit analógia útján alkalmazni kell a szerződéses alkalmazottakra.
7 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikkének (2) bekezdése szerint:
„Háztartási támogatásra jogosult:
[…]
c) az a tisztviselő, aki tartós társkapcsolatnak minősülő nem házassági viszonyban [helyesen: aki nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban] él, feltéve, hogy:
i. a pár egy tagállam vagy egy tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által elismert jogi okmányokat mutat be, amelyek igazolják élettársi státuszukat [helyesen: hivatalos okiratot mutat be, amely igazolja élettársi jogállásukat];
ii. egyik fél sem áll házassági jogviszonyban vagy másik nem házassági társkapcsolatban [helyesen: vagy más, nem házassági társkapcsolatban];
iii. a felek nem állnak a következő rokonsági viszonyok valamelyikében: szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, testvér, nagynéni, nagybácsi, unokahúg, unokaöcs, vő, meny;
iv. a pár egy tagállamban nem léphet legális házasságra [helyesen: törvényes házasságra]; e pont alkalmazásában akkor tekinthető úgy, hogy egy pár legális házasságra [helyesen: törvényes házasságra] léphet, ha a pár tagjai eleget tesznek egy ilyen párok házasságkötését engedélyező tagállam jogszabályaiban megállapított feltételek mindegyikének;
d) az a tisztviselő, aki, bár nem felel meg az a), b) és c) pontban előírt feltételeknek, ténylegesen azonban családfenntartói felelősséget visel, a kinevezésre jogosult hatóság különleges, igazoló [helyesen: bizonyító erejű] okiratokon alapuló, indokolással ellátott határozata alapján.”
8 A személyzeti szabályzat jelenleg hatályos változatát megállapító 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelet preambulumbekezdései értelmében:
„(7) Figyelemmel kell kísérni az EK‑Szerződésben kiemelt megkülönböztetésmentesség elvének betartását, ami a személyzeti politika további fejlesztéseit teszi szükségessé, a teljes körű esélyegyenlőség biztosításával, nemtől, fizikai képességektől, kortól, faji vagy etnikai hovatartozástól, szexuális irányultságtól és családi állapottól függetlenül.
(8) Azoknak az egy tagállam által tartós társkapcsolatként elismert nem házassági viszonyban élő tisztviselőknek, akiknek nincs jogi lehetőségük a házasságra, a házaspárokéval megegyező ellátásokat kell biztosítani.”
9 A Marokkói Királyság büntető törvénykönyvének 489. cikke szerint:
„Aki azonos nemű személlyel szeméremsértő cselekményt vagy természet elleni fajtalanságot követ el, hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel és 200 dirhamtól 1000 dirhamig terjedő pénzbírsággal büntetendő, feltéve hogy az elkövetett cselekmény nem minősül súlyosabb bűntettnek.”
10 A Belga Királyság nemzetközi magánjogi törvénykönyvéről szóló 2004. július 16‑i törvénynek (a továbbiakban: belga nemzetközi magánjogi törvénykönyv) „A házasság létesítésére alkalmazandó jog” című 46. cikke értelmében:
„A [házasságkötés alakszerűségeire vonatkozó] 47. cikk sérelme nélkül, az egyes házastársak tekintetében a házasság érvényességére vonatkozó feltételekre azon állam joga az irányadó, amelynek az érintett házastárs a házasságkötés időpontjában állampolgára.
Nem alkalmazandó az első bekezdés alapján irányadó rendelkezés, ha az tiltja az azonos nemű személyek házasságát, ha e személyek valamelyike olyan állam állampolgára, vagy olyan államban van a szokásos tartózkodási helye, amelynek joga lehetővé teszi ilyen házasság megkötését.”
A jogvita alapját képező tényállás
11 A felperes, aki 2009. március 1‑je óta a Bizottság szerződéses alkalmazottja, kettős, belga és marokkói állampolgársággal rendelkezik.
12 2008. október 10‑én a felperes és azonos nemű, spanyol állampolgár élettársa „törvényes életközösségről szóló nyilatkozatot” tettek a brüsszeli (Belgium) anyakönyvvezető előtt. Ugyanezen a napon e nyilatkozatot felvették a nemzeti nyilvántartásba.
13 A felperes személyi juttatásainak megállapításakor a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal (PMO) 2009. március 5‑i határozatában megtagadta tőle a háztartási támogatást azzal a szóban közölt indokkal, hogy párkapcsolatuk nem felel meg a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának iv. alpontjában szereplő feltételnek, mivel Belgiumban lehetőségük van törvényes házasságot kötni.
14 2009. március 9‑én a felperes azt kérte, hogy a PMO ismerje el az életközösségét, és állapítsa meg az élettársának a Bizottság egészségbiztosítási rendszerében való tagságra vonatkozó jogosultságát. 2009. április 6‑i levelében a PMO helyt adott e kérelemnek, és arról tájékoztatta a felperest, hogy a keresettel nem rendelkező élettársa a személyzeti szabályzat 72. cikke (1) bekezdésének második albekezdése alapján a felperes jogán elsődleges biztosításra jogosult.
15 2009. április 2‑i e‑mailjében a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a PMO 2009. március 5‑i határozatával szemben, lényegében arra hivatkozva, hogy a homoszexualitást bűntettként kezelő marokkói jog, a saját marokkói állampolgársága, valamint a Marokkóban fennálló törvényes és érzelmi kapcsolatai miatt „lehetetlen [számára] házasságot kötni” azonos nemű személlyel.
16 2009. július 17‑i határozatában a kinevezésre jogosult hatóság elutasította a felperes panaszát, azt hangsúlyozva, hogy a homoszexualitást büntetendő magatartásként kezelő marokkói szabályozás nem akadálya a felperes Belgiumban történő házasságkötésének.
A felek kérelmei és az eljárás
17 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a PMO 2009. március 5‑i, tőle a háztartási támogatást megtagadó határozatát;
– semmisítse meg a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 17‑i, a panaszát elutasító határozatát;
– kötelezze az alperest a költségek viselésére.
18 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
19 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2009. október 21‑én érkezett levelében a felperes névtelenséget kért, amely kérelemnek a Közszolgálati Törvényszék helyt adott. E határozatot a hivatal 2009. november 19‑i levelében közölte a felekkel.
20 A Közszolgálati Törvényszék az ügynek a lehető legjobb feltételek között történő előkészítése és az eljárásnak a lehető legjobb feltételek között történő lefolytatása érdekében az eljárási szabályzat 55. és 56. cikkében szereplő pervezető intézkedéseket hozott. Ennek keretében a tárgyalásra készített jelentésben felhívta a felperest, hogy válaszoljon több kérdésre, amelyek többek között a Marokkóhoz fűződő kapcsolataira vonatkoztak.
21 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2010. március 19‑én érkezett levelében a felperes eleget tett a Közszolgálati Törvényszék felhívásának. E levélből és az ahhoz mellékelt iratokból kitűnik, hogy a felperes 1975. október 23‑án született Belgiumban, valamint születésénél fogva marokkói állampolgárként tizennégy évesen automatikusan megkapta a belga állampolgárságot, miután az apja belga állampolgárságot szerzett. A levélből az is kiderül, hogy a felperes egy hétéves spanyolországi tartózkodást nem számítva mindig Belgiumban élt, és csak a szabadságát tölteni ment Marokkóba. A felperes azonban jelzi, hogy beszél berberül és arabul, illetve muzulmán vallásúként tizenhárom éves koráig hetente egyszer arab iskolába járt. Ezenfelül azt is kijelenti, hogy 2003 óta, amikor is nyugdíjazták az apját, a szülei elsősorban Marokkóban élnek, ahol ingatlanokat szereztek. Végül arra is kitér, hogy jelenleg tárgyalásokat folytat egy ingatlanügynökséggel, mert a közeljövőben ingatlant szeretne vásárolni Marokkóban, amely ügylet során fel kell tüntetnie családi állapotát.
22 Ezenfelül a Közszolgálati Törvényszék ugyancsak a tárgyalásra készített jelentésben felhívta a feleket, hogy terjesszék elő a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke tényleges alkalmazására vonatkozó bizonyítékaikat.
23 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2010. március 31‑én, illetve április 2‑án érkezett levelében a Bizottság, illetve a felperes többek között a nemzetközi sajtóból és nem kormányzati szervezetektől származó, a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkének tényleges alkalmazására vonatkozó információkat terjesztett a Közszolgálati Törvényszék elé, amelyek szerint legalább egy alkalommal, 2007 decemberében ténylegesen sor került e 489. cikk alkalmazására.
24 A tárgyaláson a felperes előterjesztette azt a 2009. szeptember 16‑i levelet, amelyben arról tájékoztatta a PMO‑t, hogy az élettársa ezen időponttól a Bizottság szolgálatába lépett.
A jogvita tárgyáról
25 A felperes egyrészt a PMO 2009. márciusi 5‑i, az egyéni juttatásai megállapítása keretében a háztartási támogatást tőle megtagadó határozatának, másrészt a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 17‑i, a 2009. március 5‑i határozattal szemben benyújtott panaszát elutasító határozatának megsemmisítését kéri.
26 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a valamely panaszt kifejezetten vagy hallgatólagosan elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelemnek nincs önálló tartalma, hanem valójában azon sérelmet okozó aktus megsemmisítése iránti kérelemnek kell tekinteni, amellyel szemben a panaszt benyújtották (a Közszolgálati Törvényszék F‑7/09. sz., Faria kontra OHIM ügyben 2010. február 23‑án hozott ítélet 30. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Az elutasító határozat ugyanis, ha – akár hallgatólagosan, akár kifejezetten – pusztán megerősíti a panaszos által kifogásolt aktust vagy mulasztást, önmagában véve nem minősül megtámadható aktusnak (a Bíróság 33/79. és 75/79. sz., Kuhner kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. május 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1980., 1677. o.] 9. pontja; a Bíróság 371/87. sz., Progoulis kontra Bizottság ügyben 1988. június 16‑án hozott végzésének [EBHT 1988., 3081. o.] 17. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑338/00. és T‑376/00. sz., Morello kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑301. o. és II‑1457. o.] 34. pontja, valamint T‑14/03. sz., Di Marzio kontra Bizottság ügyben 2004. március 2‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑43. o. és II‑167. o.] 54. pontja).
28 Nem lehet sérelmet okozó aktusnak minősíteni a pusztán megerősítő aktust, mint amilyen az az aktus, amely a korábbi sérelmet okozó aktushoz képest semmilyen új elemet nem tartalmaz, és amely így nem lépett annak helyébe (lásd ebben az értelemben a Bíróság 23/80. sz., Grasselli kontra Bizottság ügyben 1980. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3709. o.] 18. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑608/97. sz., Plug kontra Bizottság ügyben 2000. június 27‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑125. o. és II‑569. o.] 23. pontját, valamint a fent hivatkozott Di Marzio ügyben hozott ítéletének 54. pontját).
29 Mindazonáltal az uniós igazságszolgáltatási fórumok már több alkalommal kimondták, hogy előfordulhat, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalma alapján nem minősül a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek. Ez a helyzet, amikor a panaszt elutasító határozat új jogi vagy ténybeli elemek alapján újraértékeli a felperes helyzetét, illetve amikor módosítja vagy kiegészíti az eredeti határozatot. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktus, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor (az Elsőfokú Bíróság T‑258/01. sz., Eveillard kontra Bizottság ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑167. o. és II‑747. o.] 31. pontja; T‑375/02. sz., Cavallaro kontra Bizottság ügyben 2005. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑151. o. és II‑673. o.] 63–66. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑18/08. sz., Ritto kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑281. o. és II‑A‑1‑1495. o.] 17. pontja), sőt az ez utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint (lásd ebben az értelemben a Bíróság fent hivatkozott Kuhner kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 9. pontját; az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Morello kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 35. pontját, valamint T‑389/02. sz., Sandini kontra Bíróság ügyben 2004. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑295. o. és II‑1339. o.] 49. pontját).
30 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a 2009. március 5‑i határozat arra korlátozódott, hogy egy szóban közölt indok alapján megtagadta a felperestől a háztartási támogatást. Márpedig ezt követően a felperes a panaszában a rá állampolgársága folytán alkalmazandó, a homoszexualitást büntető marokkói szabályozásra vonatkozó jogi és ténybeli információkat közölt a Bizottsággal. Ebből következően, bár a 2009. július 17‑i határozat megerősíti, hogy a Bizottság megtagadja a felperestől a háztartási támogatást, miközben cáfolja a felperes érveit és kiegészíti a megtagadás szóban közölt indokolását, ezzel együtt az elfogadására a felperes helyzetének újraértékelése nyomán került sor.
31 E körülmények között a 2009. július 17‑i határozat nem a felperes helyzetére vonatkozó megerősítő aktus, tehát azt figyelembe kell venni a Közszolgálati Törvényszék által elvégzendő törvényességi felülvizsgálat keretében.
32 Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a felperes keresetében mind a 2009. március 5‑i, mind a 2009. július 17‑i határozat (a továbbiakban: megtámadott határozatok) megsemmisítése iránti kérelemmel fordult a Közszolgálati Törvényszékhez.
A megtámadott határozatok megsemmisítése iránti kérelemről
33 A felperes a megtámadott határozatok megsemmisítése iránti kérelme alátámasztására egyetlen jogalapot terjeszt elő, amelyet a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontja iv. alpontjának (a továbbiakban: első vitatott rendelkezés), illetve d) pontjának (a továbbiakban: második vitatott rendelkezés) megsértésére alapít.
A felek érvei
34 Az általa előterjesztett egyetlen jogalap keretében a felperes lényegében három kifogást hoz fel a megtámadott határozatokkal szemben.
35 Először is arra hivatkozik, hogy tekintettel az egyik, nevezetesen a marokkói állampolgárságára – amelyről nem mondhat le –, az az eljárás, amelynek a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke alapján Marokkóban ki lenne téve, ha Belgiumban házasságot kötne az élettársával, lehetetlenné teszi e házasságkötést. A felperes szerint homoszexualitásának ténye azonnal nyilvánosságra kerülne, és ellene büntetőeljárás indulna önmagában a házassággal együtt járó családiállapot-változás miatt. Ebből következően minden olyan adminisztratív teendő alkalmával, amelynek során meg kellene jelölnie családi állapotát (például az útlevele érvényességének megújítása, ingatlan szerzése vagy eladása, öröklés), büntetőjogi szankció valós veszélyének lenne kitéve.
36 Másodszor a felperes azt állítja, hogy az első vitatott rendelkezés alkalmazhatóságától függetlenül, az adminisztrációnak a tisztviselőkkel szemben fennálló gondoskodási kötelezettsége miatt, a második vitatott rendelkezés alapján akkor is van lehetőség a háztartási támogatásban történő részesülésre, ha a Bizottság szerint a tisztviselő nem teljesíti az első vitatott rendelkezésben megállapított feltételeket, ugyanakkor ő ténylegesen családfenntartói felelősséget visel.
37 Harmadszor a két vitatott rendelkezés megsértése miatt őt hátrányos megkülönböztetés éri az olyan tisztviselőkhöz képest, akik esetében a házasságkötés nem ütközik az állampolgárságuk szerinti ország egyetlen közjogi elvébe sem.
38 A Bizottság a fent említett három kifogást cáfolva a felperes által felhozott egyetlen jogalap elutasítását kéri.
39 A Bizottság először is azzal érvel, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke nem az azonos nemű személyek házasságát bünteti, hanem az azonos nemű személyek közötti szexuális aktusokat. Márpedig a felperest – családi állapotától függetlenül – mindenképpen fenyegeti a büntetőeljárás elvi veszélye, mivel a marokkói hatóságok más módon is értesülhetnek a homoszexualitásáról, például az azonos nemű élettársával létesített, már nyilvántartásba vett törvényes életközösségéről való tudomásszerzéssel. Egyébiránt, mivel a felperes és élettársa esetleges belgiumi házasságának semmilyen joghatása nem lenne Marokkóban, a felperes nem lenne köteles beszámolni róla a marokkói hatóságoknak, már csak azért sem, mert a marokkói személyi igazolványával bármilyen adminisztratív teendőt elintézhet ebben az országban. Ezenkívül a Bizottság azt állítja, hogy a háztartási támogatásban való részesüléshez egyáltalán nem követeli meg a felperestől, hogy lemondjon a marokkói állampolgárságáról, mivel a jelen ügyben a belga jog a felperes marokkói állampolgársága ellenére lehetővé teszi számára a házasságkötést. Ezenfelül az uniós igazságszolgáltatási fórumoknak nincs hatásköre e rendelkezés értelmezésére, mivel az kifejezetten utal a tagállamok jogszabályaira, aminek következtében az a kérdés, hogy az adott párnak van‑e lehetősége törvényes házasságot kötni valamely tagállamban, olyan határozattól függ, amely e tagállam – a jelen ügyben Belgium – kizárólagos hatáskörébe tartozik.
40 Másodszor, a második vitatott rendelkezés alkalmazhatóságát illetően a Bizottság úgy véli, hogy a kifogás egyrészt elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a felperes nem tartotta tiszteletben a pert megelőző eljárást, mivel nem nyújtott be kérelmet e rendelkezés alkalmazása iránt, sőt panaszt sem a Bizottság általi állítólagos hallgatólagos elutasítással szemben. Másrészt a felperes nem terjesztett elő családfenntartói minőségét bizonyító iratokat. Bárhogy legyen is, a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a második vitatott rendelkezés alkalmazását illetően, amely rendelkezés – még ha feltételezzük is, hogy a felperes megfelel az abban foglalt feltételeknek – nem biztosít abszolút jogot a háztartási támogatásra.
41 Harmadszor a Bizottság úgy véli, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a családi állapoton alapuló eltérő bánásmód nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Mivel az első vitatott rendelkezés eltérő rendszert hoz létre az élettársi kapcsolatban, illetve a házasságban élő tisztviselőkre vonatkozóan, a felperesnek jogellenességi kifogást kellett volna emelnie e rendelkezéssel szemben. Márpedig ezt nem tette meg.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
42 Először is meg kell állapítani, hogy a háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztése a 723/2004 rendelet (7) preambulumbekezdése szerint a jogalkotó azon törekvését tükrözi, hogy gondoskodjon a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozóan az EK 13. cikk (1) bekezdésében (jelenleg, módosítást követően az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdése) kimondott elv alkalmazásáról, és így az esélyegyenlőségnek az érintett szexuális irányultságára vagy családi állapotára tekintet nélkül, mindenki számára történő biztosításával továbbfejlessze a személyzeti politikát, ami összhangban van az Alapjogi Charta 21. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a szexuális irányultságon alapuló bármiféle hátrányos megkülönböztetés tilalmával is. Ezenfelül a háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztése azt a követelményt is tükrözi, hogy a tisztviselőket megvédjék attól, hogy az adminisztráció beavatkozzon az Alapjogi Charta 7. cikkében és az EJEE 8. cikkében elismert, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való joguk gyakorlásába.
43 Az EJEE‑ben garantált jogok védelméhez hasonlóan a személyzeti szabályzatnak a háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztésére vonatkozó szabályait úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa e szabályok jobb érvényesülését oly módon, hogy a kérdéses jog nem marad elméleti vagy illuzórikus, hanem konkréttá és ténylegessé válik (lásd ebben az értelemben az EJEB, 1979. október 9‑i Airey kontra Írország ítélet [A. sorozat 32. szám] 24. pontját; az EJEB, 1998. január 30‑i Török Egyesült Kommunista Párt és társai kontra Törökország ítélet [Ítéletek és Határozatok Tára 1998‑I] 33. pontját; az EJEB, 2001. június 19‑i Kreuz kontra Lengyelország ítélet [Ítéletek és Határozatok Tára 2001‑VI] 57. pontját, valamint az EJEB, 2009. szeptember 17‑i, Scoppola kontra Olaszország II ítélet [Ítéletek és Határozatok Tára 2009‑] 104. pontját).
44 Márpedig fennáll annak a veszélye, hogy a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselők számára az első vitatott rendelkezésben szereplő háztartási támogatáshoz való jog elméletinek és illuzórikusnak bizonyul, ha a „valamely tagállamban való törvényes házasságkötés lehetőségének” fogalmát – amely házasságkötés hiánya az egyik feltétele annak, hogy az ilyen tisztviselő háztartási támogatásban részesüljön – kizárólag formális szempontok szerint értelmezik, és az első vitatott rendelkezés alkalmazását attól a kérdéstől teszik függővé, hogy a pár megfelel‑e a hatályos nemzeti jogban meghatározott jogszabályi feltételeknek, anélkül hogy ellenőriznék a házasságkötés lehetőségének az Emberi Jogok Európai Bírósága fent hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében vett konkrét és tényleges jellegét.
45 Következésképpen az adminisztráció, annak vizsgálatakor, hogy az azonos nemű személyekből álló párnak van‑e lehetősége törvényes házasságot kötni valamely tagállam jogának megfelelően, nem vonatkoztathat el azon más állam törvényi rendelkezéseitől, amelyhez a kérdéses helyzet az érintettek állampolgársága miatt szorosan kötődik, ha e törvény, bár nem alkalmazandó a házasság létesítésével kapcsolatos kérdésekre, azzal a veszéllyel jár, hogy elméletivé és illuzórikussá teszi a házasságkötés lehetőségét és így a háztartási támogatáshoz való jogot. Ez a helyzet különösen azon nemzeti törvény esetében, amely büntetendővé nyilvánítja a homoszexuálisok közötti cselekményeket, ráadásul anélkül, hogy különbséget tenne az adott homoszexuális cselekmény helyszíne szerint, ahogyan arról a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke is rendelkezik.
46 E megállapítást nem vonhatja kétségbe az első vitatott rendelkezés második mondatának megfogalmazása. E mondat ugyanis arra szorítkozik, hogy az első mondat értelmében vett „törvényes házasságkötés lehetőségének” fennállásához az érintett pár tagjainak meg kell felelniük az alkalmazandó jogszabályokban megállapított feltételek „mindegyikének”. E második mondat tehát pusztán pontosítja az ugyanezen rendelkezés első mondatában szereplő szabályt, amely pontosítás teljesen független a jelen ítélet 43–45. pontjában részletezett problémától, és azzal nem ellentétesek az e pontokban a kérdéses problémával kapcsolatban tett megállapítások. Ha úgy értelmeznénk ezt a második mondatot, hogy kizárólag az érintett tagállam hatályos jogi rendelkezéseit kell figyelembe venni a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában, akkor figyelmen kívül hagynánk a dinamikus értelmezés követelményét, amely értelmezés az állandó ítélkezési gyakorlat szerint tekintettel van nemcsak a szóban forgó rendelkezés megfogalmazására, hanem a jogalkotó által elérni kívánt célokra is (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék F‑69/07. és F‑60/08. sz., O kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 29‑én hozott ítélet [EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑349. o. és II‑A‑1‑1833. o.] 114. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
47 A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes szerződéses alkalmazott, aki nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban él Belgiumban. Következésképpen e pár főszabály szerint köthetett volna törvényes házasságot Belgiumban, mivel a belga nemzetközi magánjogi törvénykönyv 46. cikke kizárja az azonos nemű személyek közötti házasságot tiltó, a pár egyik vagy másik tagja államának jogában esetlegesen található rendelkezés alkalmazását, amivel azt fejezi ki, hogy az ilyen tilalom ellentétes a Belgiumban uralkodó szociális és jogi felfogással.
48 A felperes azonban azt hozza fel – és ezt a Bizottság nem cáfolja –, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke továbbra is a hatályos jog részét képezi Marokkóban, amely országhoz ő a két állampolgársága közül az egyik révén szorosan kötődik.
49 Ezenfelül a felperes – terjedelmes, a homoszexuálisok ellen Marokkóban jelenleg is folytatott eljárásokra vonatkozó iratanyagra támaszkodva – azt állítja, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkét ténylegesen alkalmazzák ebben az országban, illetve hogy súlyos veszélyeknek és kényszerítő körülményeknek teszi ki magát minden olyan marokkói állampolgár, aki azonos nemű személlyel kíván házasságot kötni. Meg kell állapítani, hogy a kérdéses iratanyag fényében e veszélyek és kényszerítő körülmények nem tűnnek hipotetikusnak, hanem nagyon is valóságosnak látszanak.
50 A Bizottság 2010. március 31‑i levelében ugyanerre vonatkozóan több iratot küldött a Közszolgálati Törvényszéknek. Ezen iratok, amelyek részben megegyeznek a felperes által benyújtott iratokkal, nem teszik lehetővé a felperes előző pontban bemutatott állításainak megalapozott kétségbe vonását.
51 A Bizottság által benyújtott iratokból ugyanis először is kitűnik, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke miatt a marokkói francia konzuli hatóságok nem jegyezhetik be az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatait. Másodszor ezen iratokban az szerepel, hogy egyrészt „Marokkóban a titkolt homoszexualitást eltűrik, de ha […] nyilvánosságra kerül, akkor büntetik”, másrészt „2004 júniusában letartóztattak és őrizetbe vettek 43 homoszexuális férfit, akik egy rendezvényteremben gyűltek össze egyik társuk megünneplésére”, harmadrészt 2007. december 10‑én a Ksar El Kébir‑i elsőfokú bíróság (Marokkó) elítélt hat férfit a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkének megsértéséért, és ítéletét a tangeri fellebbviteli bíróság (Marokkó) jóváhagyta, negyedrészt „Marokkó 1956‑ban történt függetlenné válása óta több mint 5000 homoszexuális személyt [állítottak] bíróság [elé]” a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke alapján.
52 Kétségtelen, hogy a Bizottság a tárgyaláson kijelentette, hogy ha a felperes bizonyította volna annak akár legcsekélyebb veszélyét, hogy az esetleges házasságkötéssel a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkére tekintettel jogilag kényes helyzetbe hozta volna magát, akkor vele szemben gondosan és jóindulatúan járt volna el, és megvizsgálta volna annak lehetőségét, hogy ügyében alkalmazza a második vitatott rendelkezést. A Bizottság azonban tagadta, hogy fennáll ilyen veszély.
53 Márpedig a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkéhez hasonló, a homoszexuális cselekményeket – az azonos nemű személyek közötti házasság természetes velejáróit – büntető rendelkezések jellegüknél és tartalmuknál fogva ésszerűen keletkeztethetnek a felperesben büntetőjogi felelősségre vonástól való félelmet, és ésszerűen indokolják a saját maga és minden más átlagosan tájékozott és óvatos marokkói állampolgár attól való húzódozását, hogy házasságot kössön azonos nemű személlyel. Az ügy iratai között nincs olyan, amely alapján e félelmet ésszerűtlennek vagy eltúlzottnak kellene tekinteni; éppen ellenkezőleg, a felek által benyújtott iratok fényében nem tagadható azon veszélyek és kényszerítő körülmények ténylegessége, amelyek az azonos nemű személlyel házasságot kötni kívánó marokkói állampolgárokat fenyegetik (lásd a jelen ítélet 49. és 50. pontját).
54 Egyébiránt még ha feltételezzük is, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikkét már nem alkalmazzák, e körülmény – azon kívül, hogy nem szünteti meg a felperesnek a cikk puszta létezéséből eredő félelmeit, fenyegetettségi érzését és szorongását – egyáltalán nem zárja ki annak a cikk hatályban maradásáig fennálló veszélyét, hogy megváltozik a hatáskörrel rendelkező hatóságok politikája (lásd ebben az értelemben az EJEB, 1981. október 22‑i Dudgeon kontra Egyesült Királyság ítélet [A. sorozat 45. szám] 40–41. pontját és az EJEB, 1988. október 26‑i Norris kontra Írország ítélet [A. sorozat 142. szám] 33. pontját). Ezenkívül a helyzet jelenlegi állása szerint az sem zárható ki, hogy egy olyan jogi vagy közigazgatási aktus Marokkóban történő elfogadásakor, amellyel kapcsolatban a felperesnek meg kellene adnia a családi állapotát, ha Belgiumban azonos nemű személlyel házasságot kötött volna, a felperessel szemben Marokkóban rendőrségi vizsgálatot indítanának a magánéletére vonatkozóan, illetve magánszemélyek arra törekednének, hogy Marokkóban vele szemben eljárást indítsanak (lásd ebben az értelemben az EJEB, 1993. április 22‑i Modinos kontra Ciprus ítélet [A. sorozat 259. szám] 23. pontját).
55 Következésképpen az ügy iratainak fényében a felperes azon lehetősége, hogy Belgiumban házasságot kössön, nem tekinthető a jelen ítélet 43. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett konkrét és tényleges lehetőségnek.
56 Egyébiránt a Bizottság azon érve sem helytálló, hogy a felperest elméletileg mindenképpen fenyegeti a büntetőjogi felelősségre vonás annyiban, amennyiben a marokkói hatóságok az azonos nemű partnerével létesített, már bejegyzett törvényes életközössége miatt tudomást szerezhetnek homoszexualitásáról. E tekintetben elegendő ugyanis megjegyezni, hogy Belgiumban csak a házasságkötés jár családiállapot-változással; az 1998. november 23‑i törvény (a Moniteur belge 1999. január 12‑i száma, 786. o.) által bevezetett törvényes életközösségben élő élettársak pedig továbbra is nőtlenként/hajadonként vannak feltüntetve a belga közigazgatási okmányokon. Ezenfelül a Marokkói Királyság családjogi törvénykönyvének 15. cikkében az szerepel, hogy a tartózkodási hely szerinti ország szabályozásának megfelelően házasságot kötő marokkói állampolgároknak a házasságkötést követő három hónapon belül be kell nyújtaniuk a házassági anyakönyvi kivonat másolatát a kivonat kiállításának helye szerinti ország marokkói konzulátusának, amely továbbítja azt a házastársak marokkói születési helye szerinti anyakönyvvezetőnek. Ebből következően a Bizottság állításával (lásd a jelen ítélet 39. pontját) ellentétben a felperes és azonos nemű élettársa esetleges házasságáról értesíteni kellene a marokkói hatóságokat, ami a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke alkalmazásának veszélyével járna annyiban, amennyiben minden házasság természetszerű velejárója a házastársak közötti szexuális kapcsolat. Egyébiránt ugyanezen okból a Bizottság azon érvét is el kell vetni, hogy a marokkói büntető törvénykönyv 489. cikke nem az azonos nemű személyek házasságát, hanem az e személyek közötti szexuális cselekményeket bünteti.
57 Ennélfogva helyt kell adni a megsemmisítés iránti kérelemnek a felperes egyetlen jogalapjának keretében előterjesztett első kifogás alapján, anélkül hogy az e jogalap részét képező többi kifogásról határozni kellene.
58 A fentiekre tekintettel meg kell semmisíteni a megtámadott határozatokat.
A költségekről
59 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, ha az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a szerint, ha a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
60 A fent kifejtett indokok alapján a Bizottság a pervesztes fél. Ezenfelül a felperes kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Bizottságot kell kötelezni az eljárás költségeinek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKE
(második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti a Bizottság 2009. március 5‑i és 2009. július 17‑i határozatát, amelyekben megtagadta W‑től az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata VII. mellékletének 1. cikkében szereplő háztartási támogatást.
2) A Bizottság viseli az összes költséget.
Tagaras | Van Raepenbusch | Rofes i Pujol |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. október 14‑i nyilvános ülésen.