Language of document : ECLI:EU:T:2021:892

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2021. december 15.(*)

„Környezet – 1367/2006/EK rendelet – A tagállamoknak a környezeti levegő minősége védelmére és javítására vonatkozó kötelezettsége – Belső felülvizsgálat iránti kérelem – A kérelem elfogadhatatlanság miatti elutasítása”

A T‑569/20. sz. ügyben,

a Stichting Comité N 65 Ondergronds Helvoirt (székhelye: Helvoirt [Hollandia], képviselik: T. Malfait és A. Croes avocats)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Haasbeek, G. Gattinara és M. Noll‑Ehlers, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

a Holland Királyság (képviselik: M. Bulterman, M. de Ree, J. Langer és J. Hoogveld, meghatalmazotti minőségben),

az Európai Parlament (képviselik: W. Kuzmienko és C. Ionescu Dima, meghatalmazotti minőségben)

és

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: K. Michoel és A. Maceroni, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

a CHAP (2019) 2512 panaszkezelési eljárás lezárásáról szóló határozat belső felülvizsgálata iránti kérelmet elfogadhatatlanság miatt elutasító 2020. július 6‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: V. Tomljenović elnök, F. Schalin és I. Nõmm (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes, a Stichting Commission N 65 Ondergronds Helvoirt olyan akcióbizottság, amelyet Vught, Haaren, Oisterwijk, Tilburg és Bois‑le‑Duc (Hollandia) települések 2011. március 2‑án az N 65‑ös regionális úttal és annak környékével kapcsolatos elképzelések bemutatásakor alapítottak.

2        A felperes, miután nemzeti szinten különböző közigazgatási és bírósági eljárásokat indított, 2019. augusztus 29‑én panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Holland Királysággal szemben. Úgy vélte, hogy a levegő minőségére vonatkozóan az N 65‑ös út környékén végzett ellenőrzés és értékelés holland hatóságok által való végrehajtása ellentétes a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21‑i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2008. L 152., 1. o., helyesbítés: HL 2014. L 346., 62. o.). A felperes úgy ítélte meg, hogy a Bizottság tévesen értelmezte azt a rendelkezést, amely szerint a járdaszegélytől 10 méternél nagyobb távolságban nem kell a környezeti levegő minőségének vizsgálatára irányuló méréseket végezni.

3        2020. január 30‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a felperest, hogy úgy határozott, hogy további intézkedés nélkül lezárja a CHAP (2019) 2512. számú panasszal kapcsolatos ügyiratot, mivel a felperes a 2019. szeptember 6‑i és 21‑i, valamint 2020. január 8‑i levelében nem terjesztett elő olyan új releváns körülményt, amely indokolhatná a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás Holland Királysággal szemben való megindítását.

4        2020. március 12‑én a felperes a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló, 2006. szeptember 6‑i 1367/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 264., 13. o.; a továbbiakban: aarhusi rendelet) 10. cikke alapján belső felülvizsgálat iránti kérelem nyújtott be.

5        2020. július 6‑i levelében a Bizottság mint elfogadhatatlant elutasította a CHAP (2019) 2512 panaszkezelési eljárás lezárásáról szóló határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) belső felülvizsgálata iránti kérelmet. Úgy ítélte meg, hogy a 2020. január 30‑i levél nem minősül az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett „igazgatási aktusnak”, illetve az említett rendelet 2. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett „igazgatási mulasztásnak”. Jelezte ugyanis, hogy a panasszal kapcsolatos ügyirat további intézkedés nélküli lezárásáról szóló 2020. január 30‑i levelet az EUMSZ 258. cikk alapján igazgatási felülvizsgálati szervként fogadta el. Úgy vélte, hogy az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján az ilyen aktus nem minősül az említett rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett igazgatási aktusnak.

 Az eljárás és a felek kérelmei

6        A Törvényszék Hivatalához 2020. szeptember 7‑én benyújtott keresetlevelével a felperes a megtámadott határozat megsemmisítését kérte a Törvényszéktől.

7        A Bizottság az ellenkérelmet 2020. november 25‑én nyújtotta be a Törvényszék Hivatalához.

8        A Törvényszék Hivatalához 2020. december 3‑án, 9‑én, illetve 10‑én benyújtott beadványaiban az Európai Unió Tanácsa, a Holland Királyság, illetve az Európai Parlament azt kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson.

9        2021. január 12‑én a felperes benyújtotta a válaszát a Törvényszék Hivatalához.

10      A Törvényszék második tanácsának elnöke 2021. január 20‑i végzésével megengedte a Tanácsnak, a Holland Királyságnak és a Parlamentnek, hogy beavatkozzanak az eljárásba.

11      A Bizottság 2021. február 25‑én viszonválaszt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

12      A Parlament, a Holland Királyság, illetve a Tanács 2021. március 1‑jén, 2‑án, illetve 4‑én beavatkozási beadványt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

13      A Törvényszék (második tanács) az eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

14      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        utalja vissza az ügyet a Bizottsághoz annak érdekében, hogy a kérelmet nyilvánítsa elfogadhatónak, és érdemben hozzon határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;

15      A Bizottság és a Holland Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

16      A Parlament lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék adjon helyt a Bizottság kérelmeinek, és utasítsa el a keresetet.

17      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        adjon helyt a Bizottság kérelmeinek, és utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

18      Megsemmisítés iránti keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek mindegyike több részből áll.

 Az Aarhusi Egyezmény 1. cikkének, 9. cikke (2) és (3) bekezdésének, az EUMSZ 216. cikknek, az aarhusi rendelet 1. cikke (1) bekezdése d) pontjának, 2. cikke (1) bekezdése g) pontjának és (2) bekezdésének, valamint 10. cikkének a megsértésére alapított első jogalapról

19      A két részből álló első jogalap keretében a felperes előadja, hogy a Bizottság megsértette a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25‑én aláírt és az Európai Unió nevében a 2005. február 17‑i 2005/370/EK tanácsi határozattal (HL 2005. L 124., 1. o.) jóváhagyott egyezmény (a továbbiakban: Aarhusi Egyezmény) 1. cikke (1) bekezdésének d) pontját, 2. cikke (1) bekezdésének g) pontját és (2) bekezdését, valamint 10. cikkét.

 Az elsődlegesen hivatkozott, az Aarhusi Egyezmény 1. cikke (1) bekezdése d) pontjának, 2. cikke (1) bekezdése g) pontjának és (2) bekezdésének, valamint 10. cikkének a megsértésére alapított első részről

20      Az elsődlegesen előterjesztett első részben a felperes arra hivatkozik, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt felülvizsgálati eljárás különbözik az EUMSZ 258. és EUMSZ 260. cikk szerinti jogsértési eljárástól, hogy a Bizottság 2020. január 30‑án kötelező joghatással bíró, környezeti ügyekkel kapcsolatos egyedi határozatot hozott, hogy ez utóbbi határozat valóban az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti igazgatási aktus fogalma alá tartozott, hogy e határozat tehát felülvizsgálat tárgyát képezheti, és hogy az azzal szemben benyújtott kereset ily módon nem nyilvánítható elfogadhatatlannak.

21      A Bizottság, amelyet e tekintetben a Holland Királyság is támogat, vitatja ezeket az érveket.

22      Emlékeztetni kell arra, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése értelmében bármely, a rendelet 11. cikkében foglalt feltételeknek megfelelő nem kormányzati szervezet jogosult belső felülvizsgálat iránti kérelmet benyújtani azon uniós intézményhez, amely a környezetvédelmi jog alapján igazgatási aktust fogadott el.

23      Az aarhausi rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében említett igazgatási aktus fogalmát ugyanezen rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja úgy határozza meg, hogy az az uniós intézmény által hozott, egyedi hatállyal, valamint környezetvédelmi jogon alapuló, jogilag kötelező és külső hatással bíró intézkedés.

24      Az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja meghatározza az igazgatási aktus e fogalmának korlátait is, kimondva, hogy az nem foglalja magában az Unió valamely intézménye vagy szerve által igazgatási ellenőrző szervként – különösen az EUMSZ 258. és EUMSZ 260. cikk alapján – hozott olyan aktusokat vagy mulasztásokat, amelyek a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásra vonatkoznak.

25      A jelen ügyben a Bizottság a felperes által benyújtott felülvizsgálat iránti kérelmet annak elfogadhatatlansága miatt a 2020. január 30‑i levélben – vagyis azon levélben, amelyben tájékoztatta az említett felperest azon döntéséről, hogy további intézkedés nélkül lezárja a panasszal kapcsolatos ügyiratot – elutasította, mivel úgy értékelte, hogy az nem foglal magában semmilyen olyan új releváns körülményt, amely indokolhatná a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás Holland Királysággal szemben való megindítását.

26      Először is a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően a belső felülvizsgálat lefolytatására nincs lehetőség, ha valamely igazgatási felülvizsgálati szervként eljáró uniós intézmény vagy szerv által hozott intézkedésekről vagy az azok részéről történt mulasztásokról van szó.

27      A Bizottság továbbá úgy vélte, hogy a felperes által a complaint handling (panaszkezelési rendszer) útján indított panaszkezelési eljárás (a továbbiakban: CHAP‑eljárás) a jogsértési eljárás megindításához vezető első szakasznak minősülhet abban az értelemben, hogy lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy az értékelje az uniós jogszabályok tagállamok általi esetleges megsértésének eseteit, és meghozza az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket.

28      Másfelől rámutatott arra, hogy egyrészt az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján a jogsértési eljárások nem tartoznak az igazgatási aktus aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett, illetve az igazgatási mulasztás említett rendelet 2. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett fogalma alá, másrészt pedig a panaszkezelési eljárások csak annak biztosítására szolgálnak, hogy a Szerződés őreként az EUSZ 17. cikk, valamint az EUMSZ 258. és azt követő cikkek alapján rá bízott feladatának eleget tehessen. A Bizottság tehát úgy ítélte meg, hogy az ilyen panaszkezelési eljárásokat az aarhusi rendelet értelmében maguktól a jogsértési eljárásoktól nem lehet eltérően kezelni.

29      Ezenkívül emlékeztetett arra, hogy a Bizottságnak az „[Uniós] jog: jobb eredmények elérése a jobb alkalmazás révén” című közleményéhez (HL 2017. C. 18., 10. o.) csatolt, „Az [uniós] jog alkalmazása tárgyában a panaszosokkal való kapcsolattartásra vonatkozó adminisztratív eljárások” címet viselő dokumentum 10. pontjának megfelelően tájékoztatta a felperest azokról az okokról, amelyek alapján az ügy lezárását javasolta, és felhívta arra, hogy nyújtsa be észrevételeit.

30      Végül a Bizottság megjegyezte, hogy a felperes 2019. szeptember 6‑i és 21‑i, valamint 2020. január 8‑i levelei nem tartalmaztak új releváns körülményt, és hogy ennélfogva lezárta a panasszal kapcsolatos ügyiratot.

31      A Bizottság ezen okokból mint elfogadhatatlant elutasította a felperes által benyújtott belső felülvizsgálat iránti kérelmet.

32      Meg kell határozni, hogy a Bizottság helyesen állapította‑e meg, hogy a felperes által az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtott belső felülvizsgálat iránti kérelem elfogadhatatlan.

33      Először is azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében igazgatási felülvizsgálati szervként járt‑e el, amikor a 2020. január 30‑i levelében további intézkedés nélkül lezárta a felperes panaszával kapcsolatos ügyiratot, és hogy ennélfogva e levél az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján nem minősül‑e az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett igazgatási aktusnak.

34      Panaszában a felperes azt állította, hogy a Holland Királyság megsértette a 2008/50 irányelvet, és különösen annak III. mellékletét (amely a környezeti levegő vizsgálatára és a környezeti levegő mérésére szolgáló mintavételi pontok elhelyezkedésére vonatkozik), mivel az említett irányelvben rögzített határértékek mérésének módja ellentétes ezen irányelv rendelkezéseivel.

35      A 2020. január 30‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a felperest, hogy úgy határozott, hogy további intézkedés nélkül lezárja a panasszal kapcsolatos ügyiratot, mivel e felperes a 2019. szeptember 6‑i és 21‑i, valamint 2020. január 8‑i levelében nem terjesztett elő olyan új releváns körülményt, amely indokolhatná a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás Holland Királysággal szemben való megindítását.

36      A fent említett körülmények alapján megállapítható, hogy a Bizottság azon határozatát, amellyel további intézkedés nélkül lezárta a felperes panaszát, egyértelműen úgy kell értelmezni, mint amellyel a Bizottság megtagadta, hogy a Holland Királysággal szemben az e tagállamot az uniós jog alapján terhelő kötelezettségek állítólagos elmulasztása miatt megindítsa az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárást.

37      Másrészt ezt az értelmezést erősíti meg az a körülmény, hogy a panasz lezárásáról szóló határozat elfogadására a CHAP (2019) 2512. sz. eljárás, vagyis egy olyan vizsgálat lezárása érdekében került sor, amelynek célja az uniós jog tagállamok általi megsértése tárgyában a Bizottság által kapott vizsgálat iránti kérelmek és panaszok elbírálása, valamint az is, hogy a Bizottság 2020. január 30‑i levele több kifejezett utalást tartalmaz erre vonatkozóan.

38      A Bizottság ugyanis, miután jelezte, hogy a holland bíróságok által hozott határozatok tekintetében nem minősül fellebbviteli bíróságnak, egyértelműen hangsúlyozta, hogy csak akkor tervez eljárást valamely tagállammal szemben, ha e tagállamok intézményeinek határozatai ellentétesnek tűnnek az uniós joggal. Ebben az értelemben egyértelműen utalt arra, hogy a jelen ügyben nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték, amely alapján a jogsértési eljárás lefolytatását igazolni lehetne.

39      Ebben az összefüggésben a felperes megkísérel különbséget tenni az EU Pilot eljárás és a CHAP‑eljárás között, és azzal próbál érvelni, hogy azon megállapítás, amely szerint az EU Pilot eljárás elválaszthatatlanul kapcsolódik valamely kötelezettségszegés megállapítása iránti eljáráshoz, nem terjeszthető ki a CHAP‑eljárásra.

40      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az EU Pilot eljárás az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás egyfajta „előkészítése”, ezért tehát elválaszthatatlanul kapcsolódik a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljáráshoz. Az uniós bíróság ugyanis kimondta, hogy még ha az EU Pilot eljárás nem is az EUMSZ 258. cikken alapul, rendszerezi azon lépéseket, amelyeket a Bizottság rendszerint alkalmazott, amikor panaszt kapott, vagy amikor a saját kezdeményezésére járt el (2014. szeptember 25‑i Spirlea kontra Bizottság ítélet, T‑306/12, EU:T:2014:816, 66. pont), és csupán formalizálja vagy strukturálja az uniós jog esetleges megsértését érintően folytatott vizsgálat informális szakasza során a Bizottság és a tagállamok között hagyományosan lezajló információcserét (2017. május 11‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑562/14 P, EU:C:2017:356, 43. pont).

41      Mindezek felidézését követően felmerül a kérdés, hogy az EU Pilot eljárásra vonatkozó ezen érvelés kiterjeszthető‑e a jelen ügyben a felperes által kezdeményezett CHAP‑eljárásra.

42      Meg kell állapítani, hogy a felperes által benyújtott CHAP panaszkezelési eljárás tekinthető az első olyan szakasznak, amely az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításához vezethetett, és ezen eljárás nem más célra irányult, mint hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy a Szerződés őreként az EUSZ 17. cikk és az EUMSZ 258. cikk alapján rá bízott feladatának eleget tehessen.

43      Azon megfontolást, hogy a felperes által a Bizottsághoz benyújtott panasz csak az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárással összefüggésben vizsgálható, megerősíti az a megállapítás, hogy a Bizottság kizárólag éppen ilyen eljárásnak a Holland Királysággal szemben való megindítása révén adhatott volna helyt az említett panasznak (lásd ebben az értelemben: 2007. január 15‑i Sellier kontra Bizottság végzés, T‑276/06, nem tették közzé, EU:T:2007:6, 9. pont; 2012. április 16‑i F91 Diddeléng és társai kontra Bizottság végzés, T‑341/10, nem tették közzé, EU:T:2012:183, 24. és 25. pont; 2014. október 21‑i Bharat Heavy Electricals kontra Bizottság végzés, T‑374/14, nem tették közzé, EU:T:2014:931, 8. pont).

44      Kétségtelen – amint azt a felperes hangsúlyozta –, hogy az EU Pilot eljárás vagy a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítása, illetve a panasszal kapcsolatos ügyirat további intézkedés nélküli lezárása mellett a CHAP‑eljárás más problémamegoldó mechanizmusokhoz is vezethet, és hogy ezen eljárással ily módon elkerülhető lenne a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás érintett tagállammal szemben való megindítása.

45      Ugyanakkor egyrészt hangsúlyozni kell, hogy e lehetséges problémamegoldó mechanizmusok, bármennyire is hatékonyak, informálisak, és hogy e mechanizmusok alkalmazása továbbra sem tartozik a Bizottság diszkrecionális jogkörébe. Ha ez utóbbi nem elégedett az ennek keretében folytatott tárgyalások alakulásával, bármikor rendelkezhet a hivatalos eljárás folytatásáról. Márpedig, ha e hivatalos eljárás folytatódik, az elkerülhetetlenül a panasszal kapcsolatos ügyirat további intézkedés nélküli lezárásához, az EU Pilot eljárás megindításához vagy az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás lefolytatásához vezet.

46      Másrészt a CHAP‑eljárás és az EU Pilot eljárás közötti nagy fokú hasonlóság abban is megmutatkozik, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás tagállammal szemben való megindítása mellett mindkét eljárás lehetővé teszi az ilyen eljárás lefolytatásának elkerülését.

47      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes által indított CHAP‑eljárás az EU Pilot eljáráshoz hasonlóan elválaszthatatlanul kapcsolódott a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljáráshoz.

48      Másodszor, figyelembe véve azt a körülményt, hogy a felperes által indított panaszkezelési eljárás tekinthető az első olyan eljárási szakasznak, amely alapján a Bizottság megindíthatta az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást, és hogy a Bizottság tehát a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében igazgatási felülvizsgálati szervként járt el, a 2020. január 30‑i levél – amely arról tájékoztatta a felperest, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy további intézkedés nélkül lezárja a panasszal kapcsolatos ügyiratot – nem minősülhet olyan igazgatási aktusnak, amely az aarhusi rendelet 10. cikke alapján felülvizsgálat tárgyát képezheti. Ugyanezen rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja ugyanis egyértelműen kizárja ezt az aktust az igazgatási aktusnak az említett rendelet 2. cikke (1) bekezdése g) pontjában meghatározott fogalma alól.

49      Így a felperes állításával ellentétben a felülvizsgálat iránti kérelme nem tartozik az aarhusi rendelet 10. cikke alapján benyújtott kérelem tárgyi hatálya alá, mivel e rendelkezés tárgyi hatályát ugyanezen rendelet 2. cikkének (2) bekezdése korlátozza.

50      A Bizottság tehát helyesen járt el, amikor mint elfogadhatatlant elutasította a CHAP (2019) 2512 panaszkezelési eljárás lezárásáról szóló határozatnak az aarhusi rendelet 10. cikke alapján való belső felülvizsgálata iránti kérelmet.

51      A felperes sikertelenül próbálja kétségbe vonni ezt a következtetést.

52      Először is a felperes azt állítja, hogy a felülvizsgálati kérelem elfogadhatatlanná nyilvánításával a Bizottság megakadályozza, hogy a Törvényszék a környezettel kapcsolatos kérdésekről – a jelen ügyben a 2008/50 irányelv III. melléklete C. szakaszának helyes értelmezéséről – határozzon, és hogy olyan bírósági hatáskört vindikál magának, amellyel nem rendelkezik.

53      Ezen érvet el kell utasítani. Amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, nem tulajdonított magának semmilyen bírósági hatáskört, hanem az EUM‑Szerződés és az állandó ítélkezési gyakorlat által ráruházott diszkrecionális mérlegelési jogkör gyakorlására szorítkozott. Az uniós bíróság ugyanis hangsúlyozta, hogy a Bizottság a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítása vagy annak mellőzése tekintetében diszkrecionális jogkörrel rendelkezik. A magánszemélyek tehát nem követelhetik tőle, hogy meghatározott álláspontra helyezkedjen. A Bizottság tehát nem köteles az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás megindítására. A panaszt benyújtó felperes az uniós jogi rendelkezések által előírt olyan eljárási jogok hiányában, amelyek alapján követelhette volna, hogy a Bizottság a részére tájékoztatást nyújtson, vagy őt meghallgassa, nem volt lehetősége arra, hogy az uniós bíróság előtt keresetet indítson a panaszát esetlegesen elutasító határozattal szemben (2004. január 14‑i Makedoniko Metro és Michaniki kontra Bizottság végzés, T‑202/02, EU:T:2004:5, 46. pont; 2014. november 19‑i Mirelta Ingatlanhasznosító kontra Bizottság és ombudsman végzés, T‑430/14, nem tették közzé, EU:T:2014:996, 6. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 1998. július 17‑i Sateba kontra Bizottság végzés, C‑422/97 P, EU:C:1998:395, 42. pont).

54      Az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja illeszkedik az EUM‑Szerződés – a jelen ügyben pedig különösen az EUMSZ 258. cikk – és a fenti 53. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat logikájába, amennyiben előírja, hogy az EUMSZ 258. és EUMSZ 260. cikk alapján hozott intézkedések vagy mulasztások ki vannak zárva azon igazgatási aktusok és mulasztások alól, amelyek ugyanezen rendelet 10. cikke alapján felülvizsgálat tárgyát képezhetik.

55      Másodszor a felperes tévesen hivatkozik arra, hogy a Bizottság azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy nincs lehetőség arra, hogy valamely panaszra adott állásfoglalásának felülvizsgálatát kérjék, kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a környezettel kapcsolatos kérdésekben. A belső felülvizsgálat iránti kérelem ugyanis a jelen ügyben az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontjában egyértelműen meghatározott okból, nevezetesen amiatt elfogadhatatlan, hogy olyan határozat ellen irányul, amely mellőzi a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás valamely tagállammal szembeni megindítását.

56      A felperes egyébként egyáltalán nem bizonyítja, hogy az aarhusi rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében előírt eseteken kívül a Bizottsághoz benyújtott, környezettel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó panaszokat azonos módon bírálnák el, és így valamennyit elfogadhatatlannak nyilvánítanák.

57      Végül, harmadszor, a felperes sikertelenül hivatkozik arra, hogy a Bizottság a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tette a környezetvédelmi szervezetek számára mind az uniós jogból, mind pedig a nemzetközi szerződésekből eredő jogaik gyakorlását, hogy ezáltal megsértette az aarhusi rendelet által követett célt, és hogy megsértette a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést.

58      Egyrészt ugyanis a Bizottság megfelelt azon korlátozásnak, amelyet maga a jogalkotó írt elő az aarhusi rendeletben, nevezetesen annak, hogy bizonyos olyan jogi aktusokat vagy mulasztásokat, mint amelyeket az EUMSZ 258. cikk alapján fogadtak el, ne soroljon azon igazgatási aktusok és mulasztások közé, amelyek az ugyanezen rendelet 10. cikke alapján felülvizsgálat tárgyát képezhetik.

59      Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az aarhusi rendelet 10. cikke szerinti belső felülvizsgálati eljárás a nem kormányzati szervezetek igazságszolgáltatáshoz való jogának megkönnyítésére irányul, mivel az utóbbiaknak nem kell elégséges érdekre, illetve jogsértésre hivatkozniuk ahhoz, hogy e jogot az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének megfelelően gyakorolhassák, és hogy az említett rendelet tehát elismeri e szervezetek címzetti minősítését (lásd ebben az értelemben: Jääskinen főtanácsnok Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht egyesített ügyre vonatkozó indítványa, C‑401/12 P‑C‑403/12 P, EU:C:2014:310, 124. pont; Szpunar főtanácsnok TestBioTech és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑82/17 P, EU:C:2018:837, 36. pont).

60      Következésképpen az aarhusi rendelet 10. cikkében rögzített belső felülvizsgálati eljárásnak nem az a célja, hogy kereset benyújtását tegye lehetővé azon intézkedésekkel szemben, amelyeket a nem kormányzati szervezetek kereshetőségi jogának hiányától eltérő okokból nem lehet az EUMSZ 263. cikk alapján vitatni.

61      A fentiekre tekintettel az első jogalap első részét el kell utasítani.

 A másodlagosan hivatkozott második részről, amely az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontjával és 10. cikkével szemben emelt jogellenességi kifogás útján az Aarhusi Egyezménynek az 1. cikkével összefüggésben értelmezett 9. cikke (3) bekezdéséből eredő kötelezettségek teljes körű végrehajtásának hiányán, valamint az EUMSZ 216. cikk megsértésén alapul

62      A második részben a felperes másodlagosan jogellenességi kifogást emel az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontjával és 10. cikkével szemben, amennyiben e rendelkezések nem képezik az Aarhusi Egyezménynek az 1. cikkével összefüggésben értelmezett 9. cikke (3) bekezdéséből eredő kötelezettségek teljes körű végrehajtását, továbbá az EUMSZ 216. cikk megsértésére hivatkozik.

63      A Bizottság – amelyet e tekintetben a Holland Királyság, a Parlament és a Tanács támogat – vitatja a felperes által előterjesztett érveket.

64      Meg kell állapítani, hogy a felperes érvelése kizárólag a Törvényszék által a 2012. június 14‑i Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht kontra Bizottság ítéletben (T‑396/09, EU:T:2012:301) elfogadott megoldáson, valamint a Jääskinen főtanácsnok által a Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht egyesített ügyekre vonatkozó indítványában (C‑401/12 P‑C‑403/12 P, EU:C:2014:310) követett okfejtésen alapul.

65      A Törvényszék a 2012. június 14‑i Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht kontra Bizottság ítéletben (T‑396/09, EU:T:2012:301) megállapította, hogy mint minden olyan nemzetközi megállapodás, amelynek az Európai Unió szerződő fele, az Aarhusi Egyezmény is elsőbbséget élvez a másodlagos uniós jogi aktusokkal szemben, hogy az uniós bíróság valamely rendeleti rendelkezés érvényességét csak akkor vizsgálhatja valamely nemzetközi szerződés tekintetében, ha ez utóbbi természetével, illetve rendszerével az nem ellentétes, és hogy annak rendelkezései egyébként a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnnek.

66      A Törvényszék ugyanakkor többek között az 1989. június 22‑i Fediol kontra Bizottság ítéletre (70/87, EU:C:1989:254) és az 1991. május 7‑i Nakajima kontra Tanács ítéletre (C‑69/89, EU:C:1991:186) hivatkozva pontosította, hogy a Bíróság kimondta, hogy az ő feladata az uniós jogi aktus jogszerűségének valamely nemzetközi megállapodás azon rendelkezéseire tekintettel történő felülvizsgálata, amelyek a jogalanyokat nem jogosítják fel arra, hogy a bíróság előtt azokra hivatkozzanak, amennyiben az Unió e megállapodás keretében vállalt konkrét kötelezettségét kívánja végrehajtani, vagy ha a másodlagos jogi aktus kifejezetten az e megállapodásban foglalt, konkrét rendelkezésekre hivatkozik. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy az uniós bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy valamely rendelet jogszerűségét valamely nemzetközi szerződésre tekintettel felülvizsgálja, ha e rendelet az ezen megállapodás által az uniós intézményekre rótt kötelezettség végrehajtására irányul (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑i Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht kontra Bizottság ítélet, T‑396/09, EU:T:2012:301, 54. pont).

67      A Törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alapügyben teljesültek ezek a feltételek, egyrészt mivel az elsőfokú eljárás felperesei, akik nem hivatkoztak a megállapodás rendelkezéseinek közvetlen hatályára, az EUMSZ 277. cikk alapján közvetett módon az aarhusi rendelet valamely rendelkezésének az Aarhusi Egyezményre tekintettel való érvényességét vitatták, másrészt pedig mivel ezt a rendeletet az Uniónak az egyezmény 9. cikke (3) bekezdésében meghatározott nemzetközi kötelezettségeinek való megfelelés érdekében fogadták el, amint ez a rendelet 1. cikkének (1) bekezdéséből, valamint (18) preambulumbekezdéséből következik. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése, mivel a belső felülvizsgálati eljárást kizárólag az „egyedi hatállyal bíró intézkedésekként” meghatározott „igazgatási aktusok” tekintetében írja elő, kizárva ily módon az „általános hatályú intézkedéseket”, nem egyeztethető össze az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésével (2012. június 14‑i Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht kontra Bizottság ítélet, T‑396/09, EU:T:2012:301, 57., 58. és 69. pont).

68      A fellebbezési eljárás keretében Jääskinen főtanácsnok ily módon úgy ítélte meg, hogy céljára és szerkezetére tekintettel az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése tehát részben kellően egyértelmű szabályt képez ahhoz, hogy jogszerűségi felülvizsgálat alapjaként szolgálhasson a nemzeti jogszabály vagy akár az uniós jog alapján perképességgel rendelkező szervezetek igazságszolgáltatáshoz való joga tekintetében, és hogy következésképpen e rendelkezés referencia‑szempontként szolgálhat az uniós intézmények jogi aktusai jogszerűségének értékelése szempontjából (Jääskinen főtanácsnok Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht egyesített ügyre vonatkozó indítványa, C‑401/12 P‑C‑403/12 P, EU:C:2014:310, 95. pont).

69      Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Bíróság nem követte a Törvényszék által elfogadott és Jääskinen főtanácsnok által képviselt megoldást.

70      Az ítélkezési gyakorlat alapján ugyanis, az olyan nemzetközi megállapodás rendelkezéseire, amelynek az Unió szerződő fele, csakis azzal a feltétellel lehet hivatkozni valamely másodlagos uniós jogi aktus megsemmisítése iránti kereset vagy az ilyen jogi aktus jogellenességére alapított kifogás alátámasztására, hogy egyrészt ezen megállapodás természetével, illetve rendszerével az nem ellentétes, másrészt pedig hogy e rendelkezések a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnnek (2008. június 3‑i Intertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 45. pont; 2008. szeptember 9‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EU:C:2008:476, 110. pont; 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet, C‑366/10, EU:C:2011:864, 54. pont).

71      A Bíróság kimondta, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése semmiféle olyan, feltétel nélküli és kellően pontos kötelezettséget nem tartalmaz, amely közvetlenül szabályozná a jogalanyok jogi helyzetét (2011. március 8‑i Lesoochranárske zoskupenie ítélet, C‑240/09, EU:C:2011:125, 45. pont). Megállapította ugyanis, hogy mivel kizárólag „a nyilvánosság azon tagjai[t]” illetik meg az ezen egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő jogok, „akik a nemzeti jogban meghatározott kritériumoknak megfelelnek”, e rendelkezés végrehajtása vagy hatálya későbbi aktusnak van alárendelve (2015. január 13‑i Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht ítélet, C‑401/12 P–C‑403/12 P, EU:C:2015:4, 55. pont).

72      Ebből következően a Bíróság megállapította, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésére, amelyen az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése alapul, ez utóbbi rendelkezés jogszerűségének értékelése céljából nem lehet hivatkozni (2015. január 13‑i Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht ítélet, C‑401/12 P–C‑403/12 P, EU:C:2015:4, 61. pont). E megoldásra a Törvényszék többször is emlékeztetett (2016. december 15‑i TestBioTech és társai kontra Bizottság ítélet, T‑177/13, nem tették közzé, EU:T:2016:736, 50. pont; 2018. március 14‑i TestBioTech kontra Bizottság ítélet, T‑33/16, EU:T:2018:135, 88. pont).

73      Meg kell jegyezni, hogy beadványaiban a felperes szó szerint megismételte a Jääskinen főtanácsnok által a Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht egyesített ügyekre vonatkozó indítványában (C‑401/12 P‑C‑403/12 P, EU:C:2014:310) kifejtett érvelést, és annak kiemelésére szorítkozott, hogy az általa képviselt álláspontot nem vették kellőképpen figyelembe. Ugyanakkor nem terjesztett elő egyetlen olyan érvet sem, amely igazolná, hogy a Törvényszék eltért a Bíróság által a 2015. január 13‑i Tanács és társai kontra Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht ítéletében (C‑401/12 P‑C‑403/12 P, EU:C:2015:4) végül elfogadott megoldástól.

74      A fentiekből az következik, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése nem szolgálhat olyan rendelkezésként, amelyre az aarhusi rendelet 10. cikke jogszerűségének értékelése céljából hivatkozni lehetne.

75      Ebből az következik, hogy az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának és 10. cikkének az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésére tekintettel való jogellenességére alapított kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

76      Ezt a következtetést a felperes egyetlen érve sem kérdőjelezheti meg.

77      Először is, és a fenti 74. pontban kifejtettek alapján, a felperes sikertelenül hivatkozik a 2017. március 17‑i Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek megfelelését vizsgáló bizottság megállapításaira, amelyek a „Findings and Recommendations of the Compliance Committee with Regard to Communication ACCC/C/2008/32 (Part II) Concerning Compliance by the European Union”, [A Megfelelési Bizottság megállapításai és ajánlásai az Egyezményből eredő kötelezettségeknek az Európai Unió általi teljesítéséről szóló ACCC/C/2015/128 közleménnyel kapcsolatban. (II. rész)] címet viselik, és amelyek szerint a Bizottság megközelítése ellentétes a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos azon kötelezettségekkel, amelyek az Aarhusi Egyezményből fakadnak.

78      Ezenfelül a jelentésben szereplő megállapítások nem utalnak kifejezetten az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításának mellőzéséről szóló határozatra vonatkozó, az arhusi rendelet 10. cikke szerinti belső felülvizsgálat iránti kérelem elfogadhatatlanságát előíró rendelkezés jogellenességére.

79      Következtetéseinek 106–112. pontjában ugyanis a Megfelelési Bizottság fenntartásokat fogalmazott meg az igazgatási felülvizsgálati szerv aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésében szereplő fogalmának megfelelőségét illetően. Az említett bizottság hangsúlyozta, hogy az Aarhusi Egyezmény „a bírói vagy jogalkotói minőségben eljáró intézményeket és szerveket” kizárja a hatóság fogalma alól, az „igazgatási felülvizsgálati szervként” eljáró szerveket azonban nem. A Megfelelési Bizottság ily módon úgy ítélte meg, hogy ebből azt a következtetést kell levonni, hogy az Aarhusi Egyezmény különbséget tesz a bírósági és igazgatási eljárások között, és csak akkor zárja ki a hatálya alól a hatóságokat, amikor azok bírósági minőségben járnak el, de nem zárja ki a hatóságokat abban az esetben, amikor igazgatási felülvizsgálat keretében járnak el. A Megfelelési Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy jóllehet nincs meggyőződve arról, hogy az aarhusi rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt valamennyi igazgatási felülvizsgálati szerv – mint például az ombudsman – aktusainak vagy mulasztásainak vizsgálatát az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése alapján kell lefolytatni, kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az igazgatási felülvizsgálati szervként eljáró intézmények valamennyi igazgatási aktusának és mulasztásának az általános kizárása összhangban áll‑e az említett rendelkezéssel. Mindazonáltal kifejtette, hogy a jogsértésekre vonatkozóan nem állnak a rendelkezésére konkrét példák, vizsgálata pedig nem terjed ki annak megállapítására, hogy az egyezményt e tekintetben nem tartották be.

80      E megállapításokból tehát nem lehet arra következtetni, hogy a Megfelelési Bizottság azt mondta volna ki, hogy az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításának mellőzéséről szóló határozatra vonatkozó, az arhusi rendelet 10. cikke szerinti belső felülvizsgálat iránti kérelem elfogadhatatlansága ne állna összhangban az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésével.

81      Másodszor, az EUMSZ 216. cikk állítólagos megsértését illetően meg kell állapítani, hogy a felperes beadványaiban szereplő érvelés egyáltalán nem hivatkozik e rendelkezésre, és – amint azt a Bizottság, a Parlament és a Tanács hangsúlyozza – nem pontosítja e rendelkezés állítólagos megsértésének okait. Ezt a kifogást tehát el kell utasítani.

82      Mindazonáltal, jóllehet az EUMSZ 216. cikk állítólagos megsértését abból fakadó következménynek kell tekinteni, hogy a Bizottság nem tartja tiszteletben az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését, amely kötelező az uniós intézményekre és a tagállamokra, ezt az érvet el kell utasítani.

83      Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése ugyanis előírja, hogy „valamennyi Fél biztosítja, hogy a nyilvánosság azon tagjai számára, akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek, a közigazgatási és bírói eljárásokhoz való hozzáférés biztosított legyen, hogy megtámadhassák magánszemélyek és hatóságok olyan lépéseit és mulasztásait, amelyek ellentmondanak a környezetre vonatkozó nemzeti jog rendelkezéseinek”. E rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy a szerződő felek széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az említett eljárások végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározását illetően (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3‑i Mellifera kontra Bizottság ítélet, C‑784/18 P, nem tették közzé, EU:C:2020:630, 88. pont).

84      Harmadszor, az Aarhusi Egyezmény 1. cikkére és 9. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó állítólagos jogsértések sem a jogalap leírásában, sem pedig annak indokolásában nem szerepelnek, azokat ennélfogva el kell utasítani.

85      Ennélfogva az első jogalap második részét el kell utasítani.

86      Az első jogalap vizsgálatára figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes azon érve, amely szerint a Bizottság felszólította a Holland Királyságot a mintavételre vonatkozó belső szabályai kijavítására, és hogy ez a felszólítás bizonyítékként szolgál arra, hogy a Holland Királyság nem teljesítette a 2008/50 irányelv alapján fennálló kötelezettségeit, hatástalan.

87      Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy a Holland Királyság megsértette a 2008/50 irányelvet, ez az esetleges jogsértés egyáltalán nem érinti a megtámadott határozat jogszerűségét, amennyiben a felülvizsgálat iránti kérelmet annak elfogadhatatlansága miatt, nem pedig azzal az indokkal utasították el, hogy a Holland Királyság semmilyen módon nem sértette meg az említett irányelvet.

88      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az első jogalapot mind az első, mind pedig a második része tekintetében mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az Aarhusi Egyezmény 5. cikkének, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 2. és 8. cikkének, az Alapjogi Charta 2. és 7. cikkének, az EUMSZ 3. cikk (3) bekezdésének, az EUMSZ 9. cikknek, az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdésének és az EUMSZ 191. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint a 2008/50 irányelv 6., 7., 23. cikkének, továbbá III. mellékletének és XI. melléklete B. szakaszának a megsértésére alapított második jogalapról

89      A felperes a négy részből álló második jogalap keretében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az Aarhusi Egyezmény 5. cikkét, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény 2. és 8. cikkét, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2. és 7. cikkét, az EUMSZ 3. cikk (3) bekezdését, az EUMSZ 9. cikket, az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdését és az EUMSZ 191. cikk (1) és (2) bekezdését, valamint a 2008/50 irányelv 6., 7., 23. cikkét, továbbá III. mellékletét és XI. mellékletének B. szakaszát.

90      A Bizottság, amelyet e tekintetben a Holland Királyság is támogat, úgy véli, hogy e jogalap hatástalan.

91      Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság elfogadhatatlannak nyilvánította a CHAP (2019) 2512 panaszkezelési eljárás lezárásáról szóló határozat felülvizsgálata iránti kérelmet. A megtámadott határozatban hivatkozott elfogadhatatlansági ok azon alapul, hogy az említett határozat elfogadásakor a Bizottság az aarhusi rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében vett igazgatási felülvizsgálati szervként járt el, következésképpen e határozat nem minősül az említett rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett igazgatási aktusnak.

92      A panaszkezelési eljárás lezárásáról szóló határozat tehát nem fogalmazott meg végleges következtetéseket a tekintetben, hogy a Holland Királyság megsértette‑e a 2008/50 irányelvet, vagy sem. E határozat csak a Bizottság arra vonatkozó értékelését foglalta magában, hogy fennáll‑e a lehetősége az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításának, vagy sem.

93      Márpedig a felperes által a második jogalap keretében kifejtett érvelés kizárólag az arra alapított érdemi érveken alapul, hogy a Holland Királyság, ebből következően pedig a Bizottság megsértette a levegőminőség vizsgálatára alkalmazott kritériumokat, az expozíciós kritériumot, a 2008/50 irányelv által előírt levegőminőségi terv kidolgozására vonatkozó kötelezettséget, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 2. és 8. cikkében és az Alapjogi Charta 2. és 7. cikkében rögzített élethez való jogot, továbbá az EUMSZ 9. cikkben, az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdésében és az EUMSZ 191. cikk (1) bekezdésében rögzített emberi egészség magas szintű védelméhez való jogot.

94      Ebből az következik, hogy a felperes által előterjesztett jogalap hatástalan.

95      Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.

96      Anélkül, hogy állást kellene foglalni a felperes arra irányuló kérelmének elfogadhatóságáról, hogy az ügyet utalják vissza a Bizottsághoz annak érdekében, hogy ez utóbbi azt nyilvánítsa elfogadhatónak, és hozzon érdemi határozatot, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

97      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére.

98      Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a jogvitába beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Holland Királyság, a Parlament és a Tanács maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Stichting Comité N 65 Ondergronds Helvoirtot kötelezi a saját költségei, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

3)      A Holland Királyság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.

Tomljenović

Schalin

Nõmm

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. december 15‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: holland.